Jump to content
PirateClub.hu

demetergyulane

Feltöltő
  • Pontszám

    1,470
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    10

Minden tőle: demetergyulane

  1. Ruth Hogan - A piros cipellős Sally bölcsessége. 2019. PDF.EPUB. Néha a legváratlanabb helyen köttetett barátság adja vissza az életbe vetett hitet Mása mindennap vízbe fullad. Vagy legalábbis majdnem. Az egykor vidám, független asszony életét tizenkét évvel ezelőtt örökre megváltoztatta egy tragikus esemény. Azóta a szabad idejében egy közeli viktoriánus kori temető sírjai között sétál, vagy a városi uszodában, a víz alatt keres menedéket a külvilág zajai és a lelke fájdalma elől. Egy nap azonban véletlenül találkozik a sírkertben egy hóbortos, ám csodálatos hanggal megáldott, piros cipellős idős hölggyel, aki varjakat etet, és énekel a madaraknak. A két, első látásra teljesen különböző nő között hamarosan barátság szövődik, és a bölcs Sally mentőövet dob Másának, aki újra megtanulja értékelni az életét. Tele reménnyel és a barátság erejével. – EVENING STANDARD Még a legkeményebb szívet is meglágyítja. – RED Imádni valóan szívmelengető történet. – PRIMA letöltés https://mega.nz/#!vGwyyCha!UZR5G-h6ituoAMp9piz1vzu5QbxYnUpE2rvACAet_VY -------
  2. Sharon Kendrick - Kész rejtély ez a női..PDF.EPUB. Néhány hónapos szenvedélyes viszony után a vörös hajú pincérlány, Darcy kész tények elé állítja milliárdos szeretőjét, a világhírű építészcég tulajdonosát. Renzo Sabatini azonban tűrhetetlennek tartja, hogy a lány ki akarja venni a kezéből az irányítást, ezért hirtelen ötlettől vezérelve meghívja egy vakációra Toscanába, hogy ott zárja le végleg a kapcsolatukat. A festői szépségű családi birtokon felejthetetlen napokat töltenek együtt, és a férfira a meglepetés erejével hat, mekkorát tévedett: Darcy ugyanis sokkal többet jelent számára, mint hitte… letöltés https://mega.nz/#!PL5gDIhL!DQ0ftAe6PfqYyTPSzkbQgcIxIJrE7SBfqWaFCIykZpc -------
  3. Lauren Kate sorozat Lauren Kate Fallen 1, 2, 3, 3.5 , 4,5.PDF.EPUB. Lauren Kate Fallen Kitaszitott Van valami fájdalmasan ismerős Daniel Grigoriban. A rejtélyes és zárkózott fiú azonnal felkelti Luce Price érdeklődését, amint a lány meglátja a Sword & Cross bentlakásos iskolában. Ő az egyetlen jó dolog az intézményben, ahol tilos mobiltelefont használni, a többi diák nehéz eset, és minden mozdulatukat biztonsági kamerák figyelik. Csakhogy Daniel nem akarja, hogy bármi köze legyen Luce-höz és mindent megtesz, hogy ezt nyilvánvalóvá tegye a lány számára. De Luce nem képes lemondani róla. Úgy vonzza a fiú, mint az éjjeli pillangókat a tűz fénye, és muszáj kiderítenie, amit Daniel olyan elszántan szeretne titokban tartani… A veszedelmesen izgalmas és sötéten romantikus regény letehetetlen olvasmány és felülmúlhatatlan szerelmi történet. letöltés https://mega.nz/#!mOgAGKTZ!maA6cypcFFs-rz9EeDgAbb-Q0_SjgnV9F_1xAkxgnFM ------- Lauren Kate Torment – Kín Földi pokol. A világ ilyen Luce számára barátja, Daniel, a bukott angyal nélkül. Egy örökkévalóságig tart, hogy egymásra találjanak, ám a fiú bejelenti, most mennie kell. Csak annyi időre, míg kézre keríti a Kitaszítottakat… azokat a halhatatlanokat, akik Luce-t meg akarják ölni. Daniel Luce-t a kaliforniai sziklás tengerpart egyik iskolájában, a Shoreline-ban rejti el, ahová rendkívüli tehetségek csoportja jár: a Nefilim, bukott angyalok és emberek leszármazottai. A Shoreline-ban Luce megtanulja, mik azok az árnyékok, és hogyan használhatja fel őket arra, hogy előző életeibe belepillantson. Mégis, minél többet tanul Luce, annál inkább gyanítja, hogy Daniel nem avatja be mindenbe. Rejteget valamit…, valami végzeteset. Lehet, hogy a Daniel által elmesélt múlt voltaképpen nem igaz? Lehet, hogy Luce számára végül is mást szán a sors? A lebilincselő FALLEN (Kitaszítva) sorozat második könyve…, melyben a szerelem mindent túlél. letöltés https://mega.nz/#!bP5CmA5D!JaTUdbT8zekdhW2T7O_hFWxtW_VFeykZ-_EYVFhAOio ------- Lauren Kate Passion – Végzet Mielőtt Luce a Sword & Crossban Daniellel találkozik, mielőtt megküzdenek a halhatatlanokkal, már sok életet leéltek. Ha a mindenre elszánt Luce meg akarja törni a szerelmüket sújtó átkot, fel kell keresnie múltbéli megtestesüléseit, hogy teljességgel megértse a sorsát. Minden század, minden élet más-más fogódzót rejt számára. Daniel követi Luce-t a századokon át, míg a lánynak esélye nem lesz átírni a történelmet. Hány halált bír el az igaz szerelem? Képes-e Daniel és Luce jövőjük megváltoztatása érdekében feloldani a múlt rejtélyét? letöltés https://mega.nz/#!rb42QabZ!bb-PKy1Nut1xwyXQgYS83ps7JJmbeugXfIcD2l_kLIo ------- Lauren Kate Fallen in Love – Szerelemben A sors különös szeszélye folytán a középkori Angliában négy rendkívüli szerelem története fonódik össze egy romantikus Valentin-nap alkalmával. Milesra és Shelbyre ott talál rá a szerelem, ahol a legkevésbé számítanak rá. Roland fájdalmas leckét kap a szerelemből és annak elvesztéséből. Arriane megégeti magát, és megfizet a szenvedélyes szerelemért. Daniel és Luce semmihez nem hasonlítható éjszakát tölt el együtt, először és utoljára. A SZERELEMBEN című könyve telis-tele van szerelmesnél szerelmesebb történetekkel… épp amire mindannyian oly régóta vártunk Lauren Kate tollából. letöltés https://mega.nz/#!Da5xFIBY!-5p-d-EsVbL8D5hNA5Fone3o8HuImK758i7CNY-9QYc ------- Lauren Kate Rapture – Boldogság A MÚLT ÚJRAÍRHATÓ… DE MILYEN ÁRON? A vaksötét égbolton szárnysuhogás hallik… Luce és Daniel ideje, akárcsak a homokórán gyorsan pergő kvarcszemek, vészesen fogy. Ahhoz, hogy meghiúsíthassák Lucifer a múlt eltörlésére irányuló tervét, időben meg kell találniuk az angyalok földre érkezésének pontos helyét. Sötét erők üldözik őket, ám Daniel maga sem tudja, képes-e tovább folytatni… örökre együtt tud-e élni azzal, hogy Luce-t újra meg újra elveszíti. Közösen kellene felvenniük a harcot a rájuk váró epikus küzdelemben, amelynek végén csak élettelen testek és… angyalpor marad, miközben hatalmas áldozatok hozatnak, és szívek törnek darabokra. Luce ekkor eszmél rá az elkerülhetetlenre: megérti, hogy a sors nem is Danielnek, hanem valaki másnak rendelte! A fejükre hozott átok mindig is csupán Luce-ról szólt… róla és a rég elhagyott szerelméről. letöltés https://mega.nz/#!6SpmSYRL!Tm-oJe70JLTKLpEcdGCXPDfAGZpQ2tl6K8RhXm-_ROI ------- Lauren Kate Unforgiven – Megbocsátás A szerelmeddel élni maga a Mennyország. Elszakítva lenni tőle maga a Pokol. Cam vajon hová kerül? Cam tudja, milyen a megszállottság. Több időt töltött a Pokolban, mint amennyit egy angyalnak szabad volna. Számára a legújabb pokol egy gimnázium, ahol Lilith – az egyetlen lány, akit szeret – az ő bűneiért vezekel. Cam alkut köt Luciferrel. Tizenöt napja marad, hogy a kiválasztottja újra belé szeressen. Ha sikerül, Lilith visszatérhet a világba, és Cammel élheti le az életét. De ha kudarcot vall…, Camet a Pokolban egy külön a számára fenntartott hely várja. Tikk-takk. A népszerű sorozat újabb kötete, egy önmagában is izgalmas ifjúsági regény szerelemmel, földöntúli lényekkel és fordulatos cselekménnyel. Bontsd ki a szárnyad, és repülj, míg a rosszfiú, a sötét angyal végre feltárja meggyötört szívét az Unforgiven / Megbocsátás című, nagyszerű regényben. letöltés https://mega.nz/#!DS5TBaJB!-XHkGoyYbAJgDcerC_v6VzRpPgIl7dT5RZ55niOTd_A ------- letöltés -------
  4. Nick Hornby – CiciKrisztus (2018).PDF.EPUB Lehetnek-e fontos gondolatai egy nagydarab biztonsági őrnek a modern művészetről? Naná, hogy lehetnek. A CiciKrisztus hőse bebizonyítja, hogy talán még érzékenyebb műértő is lehet, mint egy híres művész. Nick Hornby leghíresebb elbeszélése a népszerű regényekkel egyenértékű remekmű: sokak kedvence, olyan alapmű, amelyet itt-ott egyetemeken is tanítanak – akár mint kiváló novellát, akár mint gondolatébresztő bevezetést a mai képzőművészet megértéséhez. Akárcsak a CiciKrisztus, a kötet többi elbeszélése is meghökkentő alapötletre épül, hogy aztán Hornby a rá jellemző romantikus humorral bontsa ki a történetet. Megváltoztathatja-e az ember életét egy megszállott Arsenal-szurkoló? Mit tehet egy szülő, ha valami igazán – igazán? – szégyenletes dolog derül ki a fiáról? Mit tehet egy szegény férfi, ha volt felesége a világ elé tárja leggyalázatosabb tetteit? Muszáj-e játszani egy meccsen, ha utálod a focit, de nélküled nem tud kiállni a csapat? És mi lehet fontosabb annál, ha egy kamasz fiú életében először szexelhet? letöltés https://mega.nz/#!TShCzQyJ!Rc3Ww62D20Da3QWoxJa7dWeXXChXbMFKbavEPvxEm0I -------
  5. Katy Evans- Real SOROZAT 1-2-3-4.PDF. Katy Evans-Real – Valós (Valós 1.) Forró. Szexi. Izmos. Fájdalmas. Valós. Perzselő nemzetközi bestseller, mely elsöpör mindent, amit korábban a szenvedélyről képzeltél… Remington Tate rossz fiú hírében áll a ringben is, ringen kívül is. Gránitkemény teste és nyers, állati ereje őrületbe hajszolja női szurkolóit. Neki azonban attól a pillanattól, hogy a szemébe nézett, nem kell más nő, csakis Brooke Dumas. Vágya színtiszta, ellenállhatatlan és VALÓS. Brooke számára álomállásnak tűnik a jól fizető új, sportterápiás munka: karban tartani Remington testének tökéletes gépezetét. De mialatt vele és csapatával sorra látogatja a földalatti harc veszedelmes arénáit, Brooke testében is fellobbannak a legősibb vágyak. Ha volt is olyan pillanat, hogy Brooke és Remy csak flörtöltek egymással, hamarosan mindkettejükben kibontakozik az erotikus megszállottság, és kapcsolatuk ennél is többel kecsegtet. Izzó vágyuknak azonban sötét oldala is van. Vajon képesek lesznek-e kitartani, amikor fény derül Remy legmélyebb titkára, és Brooke-nak családja segítségére kell sietnie – vagy hirtelen minden, amit olyan valósnak véltek, szertefoszlik, mint a káprázat? letöltés https://mega.nz/#!2TRzha7A!DTd-pYD6KT65ePQ9kOiYP7cqGfm0LTzHvTF5HszYhx8 ------- Katy Evans -Mine – Enyém (Valós 2.) „Bármit hajlandó vagyok megtenni, hogy az ENYÉM legyen.” – Remington Tate A nemzetközi bestseller VALÓS-ban az Underground boksz-bajnokság megállíthatatlan rosszfiúja, Remington Tate, megtalálta méltó ellenfelét. Brooke Dumas, akit azért szerződtettek, hogy tökéletes kondícióban tartsa a férfi testét, olyan elemi ösztönöket ébresztett fel Remington „Remy” Tate-ben, amik olyan ősiek, mint az emberiség maga… most pedig képtelen a nő nélkül élni. Broke sosem gondolta volna, hogy egyszer majd egy olyan férfi mellett fog kikötni, aki minden nő álma, azonban nem minden álom ér boldog véget, és pont, amikor a leginkább szükségük lenne egymásra, Brooke-ot elragadják a ring mellől. Így most, hogy elválasztja őket a távolság és a sötétség, Brooke számára nem marad más, minthogy megküzdjön annak a férfinak a szerelméért, aki csakis az övé. Küzdelem a ringben és a ringen kívül… letöltés https://mega.nz/#!rKATSYpC!cO3XZJej7O-Pe97aTktYNsajhjVZ44_LekJx6EQpMAE ------- Katy Evans -Remy (Valós 3.) Ő a legigazibb dolog, amiért valaha harcoltam! Az Underground klubok bunyósa, Remington Tate talányos figura, még önmaga számára is. Az elméje hol tiszta, hol elborul, néha ragyog, máskor csak pusztítani képes. Időnként kiegyensúlyozott, higgadt és megfontolt, máskor viszont teljesen elveszíti a kontrollt. Brooke Dumas előtt egyetlen nő sem ismerte Remy legmélyebb titkait, a legszenvedélyesebb vágyait. De amióta először látta ezt a nőt, Remington tudja, hogy ő a legértékesebb dolog, amiért valaha küzdeni akart. Ettől fogva már csak egy dolog foglalkoztatja: akarja, kívánja, szereti és védelmezni akarja Brooke-ot. Lássuk Remington „Szökőár” Tate szemszögéből, hogyan emeli új szintre a kapcsolatát ez az ellenállhatatlanul érzéki pár. Szerezd be ennek a szexi, szenvedélyes és botrányos sorozatnak az minden részét. Mi mozgat egy olyan komplikált pasit, mint Remington Tate? Hadd mondja el ezt ő, a saját szavaival... letöltés https://mega.nz/#!DeZBnQJa!PAv3W5YUGUS0IHmloPqzwUlhi81-EALAOOs2EvUy-fk ------- Katy Evans -Rogue (Valós 4.) KATY EVENS -ROUGE (RAJONGÓI FORDÍTÁS) Jobbat érdemelsz nálam, állítja a fickó. És a nőt idegesíti, hogy akár igaza is lehet. Brooke Dumas a Real – Valós című könyvben megtalálta Remington Tate-t, most pedig a legjobb barátnőjén, Melanie-n a sor, hogy ráleljen a férfira, aki megérinti a szívét. Több év keresés után egy este, megmenti őt az esőben az erős és titokzatos Greyson King. Lehet, hogy ez a merész fickó lesz a szeretője, barátja és védelmezője, akire annyira vágyott? Amikor szeretkeznek, a férfi úgy ejti ki a nevét, mintha érezne iránta valamit. Mintha Melanie jelentene számára valamit – márpedig ezzel beteljesítené a lány minden álmát. A férfi aztán szó nélkül eltűnik napokra, amikor pedig visszatér, azt mondja, hogy nem lehet együtt Melanie-val, mert csak bántaná őt. A távolléte azonban sokkal nagyobb fájdalmat okoz Melanie-nak. Melanie mindezek után rájön, Greyson milyen sötét titkokat rejteget előle, sőt gyanítani kezdi, hogy talán az első találkozásuk sem a véletlen műve volt. Az érzelmileg összezavarodott Melanie-nak nincs hová fordulni vigaszért, csak ahhoz a férfihoz, aki elől menekülnie kellene… Mit is tehet az ember lánya, ha kiderül, hogy a hercege valójában egy gazfickó? A nemzetközileg sikeres bestseller-sorozat további részei: Real – Valós, Mine – Enyém, Remy. letöltés https://mega.nz/#!nPIxECgB!YDJWZVRKvVHr7Q8B5V_JiIa81TLD3YJLTqyNTLZO1pk -------
  6. Sharon Kendrick-Reptéri kaland (A Di Sione család 5.) .PDF.EPUB. Bárcsak olyan gyönyörű lenne, mint azok a modellek, akikkel nap mint nap együtt dolgozik! A stylist Willow nincs különösebben elragadtatva a külsejétől, így aztán boldog, amikor Dante di Sione, a jóképű és dúsgazdag playboy a reptéren udvarolni kezd neki. Azonnal él is a lehetőséggel, és megzsarolja a férfit: csak akkor adja vissza neki az egykor a családja tulajdonában lévő gyémánttiarát, ha Dante elkíséri a testvére esküvőjére. Willow élete leggyönyörűségesebb perceit éli át a férfi karjában, de félő, hogy meg kell fizetnie a kaland árát… letöltés https://mega.nz/#!eO4jlTSC!c9rs9YoluseKP43OkCXpRREnV6K5IkbzRequAFL00gQ -------
  7. Júlia különszám 93.Miranda Lee A könyörtelen csábító.PDF.EPUB. Sharon Kendrick: Álomherceg Marion Lennox: Ki jön az én váramba? Susan Mallery: És elkelt! Júlia különszám 93. Miranda Lee: A könyörtelen csábító (Agglegények klubja) Annak idején három fiatal egyetemista létrehozta az agglegények klubját, amelynek tagjai célul tűzték ki, hogy harmincöt éves korukra milliárdosok lesznek, és addig nem nősülnek meg. Sergio napokon belül betölti a megjelölt kort. Az anyagi jólétét már megalapozta, de mielőtt a házasság igájába hajtaná a fejét, még egy utolsó kalandot engedélyez magának… Sharon Kendrick: Álomherceg Lisának elakad a lélegzete, amikor az ellenállhatatlanul vonzó férfi belép a butikjába: Luciano Leonidas, álmai hercege! Hat hétig a szeretője volt, s noha ő szakított a férfival, azóta sem tudta elfelejteni. Vajon miért kereste meg? Mit akar tőle? A lány hamarosan választ kap a kérdéseire… Marion Lennox: Ki jön az én váramba? Josie számot vet a sorsával. Itt kell meghalnia. A mocsár hamarosan elnyeli. Ám az utolsó pillanatban felbukkan a megmentője: egy jóképű, segítőkész férfi. Finnről hamarosan kiderül, hogy ő az, akivel együtt megörökölte az itteni kastélyt és birtokot… Susan Mallery: És elkelt! Egy jótékonysági árverésen Deena nem másra licitál sikeresen, mint a saját főnökére. Azt akarja, hogy Alex huszonnégy órára csak az övé legyen, és végre észrevegye, mennyire szereti őt… letöltés https://mega.nz/#!SfZxDAST!cPskYTnWhx5YBkLikNXRgxXWpiFH736_WJhOXNpvKFs -------
  8. Szívhang Különszám 63.Joanna Neil - Menekülés a paradicsomba.Lula, a különc. PDF.EPUB. Megjelent: 2019. 06. 12. Joanna Neil - Menekülés a paradicsomba Kate Hardy - Herceg fonendoszkóppal Amy Ruttan - A szerelem csodája Joanna Neil: Menekülés a paradicsomba Cade-nek szinte minden álma valóra válik a kis karib-tengeri szigeten, ahol orvosként dolgozik. Valami azonban hiányzik a tökéletes boldogságához, ám hogy mi, arra csak akkor jön rá, amikor találkozik Rebeccával… Kate Hardy: Herceg fonendoszkóppal Hiába az előkelő származás és a vagyon, Leónak szomorú gyerekkora volt, így amint tehette, elmenekült otthonról, és orvosnak tanult. A hivatása kitölti az életét, legfeljebb futó kalandokra marad ideje. Egészen addig, míg meg nem ismeri a gyerekeit egyedül nevelő Rosie nővért, aki érthetetlen módon rendkívül barátságtalan vele szemben… Amy Ruttan: A szerelem csodája Az egyedülálló anya, Samantha tíz év múltán sem tette túl magát a férje halálán, és nem akar új kapcsolatot. Az egykori pilóta, George csalódott a nőkben, és mivel egy repülőbalesetben majdnem életét vesztette, nem hajlandó többé felszállni. Ám a szerelem furcsa dolgokra készteti az embert… letöltés https://mega.nz/#!jSQEUKYY!U318uATOxgeExNgtELhrpI5ej9rzzHSoKtH7OC7WWl4 ------- Szívhang 612.-613.Louisa Heaton Lula, a különc.PDF.EPUB. Jennifer Taylor: Árulkodó hasonlóság Louisa Heaton: Lula, a különc A jóképű dr. Oliver Jamesnek tátva marad a szája, mikor meglátja az új kolléganőt, amint hastánctanfolyamot tart a falubelieknek. Furán vágott, tarkabarkára festett frizura, tetoválások, köldökpiercing – így néz ki egy doktornő? Lula két patkány és egy madárpók társaságában költözik be szálláshelyére. Másnap reggel papírdobozt talál az ajtaja előtt, benne egy újszülöttel… Jennifer Taylor: Árulkodó hasonlóság Amy, az angol ápolónő a kisfiával, Jacobbal utazik el a festői görög szigetre. Kilenc évvel ezelőtt Londonban beleszeretett Nico Leonidesbe, a görög származású orvosba, ebből a kapcsolatból született a kisfiú. Az apának nem szólt a gyerekről, mert Nico annak idején világossá tette, hogy nem akar családot. Amy úgy tudta, a doktor Amerikában dolgozik – annál nagyobb a csodálkozása, mikor belebotlik a szigetre vivő kompon… letöltés https://mega.nz/#!nGpVDLQD!WbLM7-JNvlO4D7uyRtBCBmQLt6Jc_hCY6S0UP42GP3U -------
  9. Sheila O'Flanagan - Szakitásból szerelem.PDF.EPUB. Ash O'Halloran tudja, hogy élete legszebb szakaszát kellene élnie. Hiszen önálló, szõke és 29 éves. Miért nem megy akkor, mégsem minden este szórakozni, Chardonnay-t iszogatni, és miért nem esik soha szerelembe? Vagy ha már nem ezt teszi, miért nem siránkozik miatta egy kiadósat a barátnõivel? Talán nem tudja, miként kéne élnie egy facér nõnek? A gond az, hogy Ash úgy szereti az életét, ahogyan van. És sohasem cselekszik spontán módon. A párkapcsolatok gondolata is halálra rémíti; az elkötelezettség elsõ jelére kiteszi a szûrét minden udvarlójának. Ezért teljesen kizárt, hogy valaha is olyan helyzetbe kerüljön, amilyenben megbánthatnák. Ash maga Miss Sebezhetetlen. De tudja, hogy nem mindenki egyforma. Ott van például Dan Morland, aki felfogadta, hogy fõzzön egy csodálatos vacsorát a házában abból az alkalomból, hogy megkéri ambiciózus barátnõje kezét. És miközben figyeli, hogyan próbálja Dan megoldani az életét, a nõvel, akit szeret, Ash azon kezd tûnõdni, hogy a zárkózottság és a biztonság hajszolása talán egyben azt is jelenti, hogy kimarad valamibõl… letöltés https://mega.nz/#!SfhQhACB!a3oVT5vt8bAdqWtyjeO3_ZOPXveTY3JT0zE38jqRBSM -------
  10. Alice Munro - Mennyi boldogság.PDF.EPUB. Tíz újabb nagyszerű történet Alice Munrótól, „a novella virtuózától”. Miközben még mindig régi témái foglalkoztatják – szerelem, barátság, házasságtörés, gyereknevelés, család, betegség, aljasság, árulás és megbocsátás –, ezekben az élet alkonyán keletkezett szövegekben egyre inkább jelen van a kiszolgáltatottság, az erőszak, a téboly és a magány is. A Munrótól már megszokott pontos, szikár, múltidéző szövegek vakmerőbbek és provokatívabbak, mint valaha. Az öntörvényűek, a társadalmon kívüliek és a betegek mellett ezúttal felbukkannak a józanok és átlagosak is, akiknek életét az előbbiek visszafordíthatatlanul megváltoztatják. „Alice Munro korunk egyik legnagyobb novellistája. Csodálatos munkát végzett.” - Peter Englund, a Svéd Akadémia állandó titkára „Alice Munro a történetmesélés nagymestere.” - Salman Rushdie „Nálam Alice Munro a befutó a legnagyobb kortárs észak-amerikai író címére.” - Jonathan Franzen „Alice Munro Katherine Mansfieldhez mérhető novellista. Az olvasó már néhány sor után egy lebilincselő és nyugtalanító, drámai helyzet kellős közepében találja magát, ahol mintha egy elkerülhetetlen tragédia felé haladna minden, hogy aztán várakozásainkat meghazudtolva valamilyen egyszerre szomorkás és felemelő feloldáshoz jusson el. Nagyszerű olvasmány.” - Rakovszky Zsuzsa „Szokták mondani, hogy a novella koronázatlan királynője. Most végre került a királynőhöz korona is.” - Bán Zsófia letöltés https://mega.nz/#!qOhwlIRZ!I3RR9vI3CeA-dFGmXDxbL8Gkp5k5Mgf86I2PdM_1N-I -------
  11. Bob Hay-Vöröshajú lányok..PDF.EPUB. (Rakéta Regényújság. VIII. évf., 1981) Ki ne sietne azonnal bajba jutott ifjúkori cimborája segítségére? Rocky Maxim, a Szövetségi Nyomozóhivatal detektívje sem szőrösszívű ember, ha baráti segítségről van szó. Hamarosan kiderül azonban, hogy hozzá hasonló kemény legényekkel kell megküzdeni, nem mindennapi körülmények között: földön, vízen, levegőben. A gyermekkori barátnak ígért kis segítség néhányszor majdnem az életébe kerül, s hullák sora vezet el végül a szövevényes bűnügyet kiagyaló bűnöshöz is, akinek kiléte nemcsak az olvasót, nyomozónkat is meglepi. letöltés https://mega.nz/#!GOhmSCrJ!zyka4PW-tL8HT7zvkdSYwH2cbUchH5RLi0nI5O-5N2A -------
  12. Deborah Lytton - Csend.PDF.EPUB. Harmat, Budapest, 2018 „Annyi éven át az éneklés volt az, amitől különlegesnek éreztem magam. Az éneklés tett azzá, aki vagyok. Azelőtt, hogy egy kórházi ágyon tértem volna magamhoz. Néma csenddel körülvéve. Mielőtt ráébredtem volna, hogy több vagyok, mint a hangom…” A tizenöt éves Stellának minden esélye megvan arra, hogy egyszer teljesüljön leghőbb vágya: a Broadwayn fellépve megmutathassa tehetségét a világ előtt. Egy tragikus baleset következében azonban egyik napról a másikra elveszíti hallását. A teljes némaságba burkolózva nemcsak a barátaiba és a hangjába vetett hite rendül meg, hanem az önmagával kapcsolatos elképzelései is megkérdőjeleződnek: van-e célja az életének az éneklésen kívül? Az orvosi beavatkozás előtti tizenhét napot kell ebben a „csendbuborékban” töltenie, miközben egyedül – a beszédhibája miatt lassan, dadogva beszélő – Hayden szájáról képes olvasni. A fiú mindent megtesz azért, hogy megmutassa neki: miként fedezheti fel önmagát és a körülötte lévő világ csodáit hangok nélkül is… A Csend egy váltott szemszögű, lírai történet arról, hogyan képes a szerelem áthatolni a némaság leküzdhetetlennek tűnő falain. letöltés https://mega.nz/#!SawTjaoR!kBgn53ynbSyfJIuwMYN_pfcjSvUSE71wc7zd0Tyu-uA -------
  13. Tíria Devil - Vérlázadás (Bűn Testvérek 1.).PDF.EPUB. Gordon Mortimer Griffin Ravenheart de Caire Newchershire leggazdabb és egyben legszívtelenebb örököse. Az ifjú de Cairetől még a saját családja és a legközelebbi hozzátartozói is tartanak, nem ok nélkül. Olyan hidegséget, érzéketlenséget, amely benne vert tanyát, csupán azok a hajósok ismerhetnének, akik valamikor elérték Grönland vagy az Antarktisz partjait. Senkivel sem tud kedvesen bánni, még a saját édesanyja is retteg tőle, mivel Gordon előszeretettel hord le bárkit, aki nem a társadalmi pozíciója szerint viselkedik. Temperance Ravenheart talán emiatt sem érzett magában bátorságot ‒ ha férje vagy más kérte rajta számon mulasztását ‒, az elmaradt fészekaljának „megszüléséhez”. Ördögből elég egy is Newchershireben, vélekedett az istenfélő asszony, hite szerint bölcsen. De a sors maga írta át a híres család történetének fejezeteit, amikor váratlanul a nyakukba szakadt Titania, „a mongol hercegnő”. Gordon tizenegy évesen bátyja lett apja, – Lazarius de Caire gróf – üzlettársa árvájának. A kimondhatatlanul vagyonos úr, feleségével és fiaival állítólag a tengerbe veszett, amikor el akartak látogatni az ismeretlen, „eurázsiai” hazájukba. Titania, az akkor négy éves kislány kanyarója miatt maradt új hazájukban a szakácsnőjükkel, a dadájával és egy lakállyal. Egy különösen csúnya vihar éjjelét követően Titaniának arra kellett ébrednie, teljesen egyedül maradt egy, a de Caire család vagyonával vetekedő örökséggel, mégis letaszítottan Newchershire „egéről”. Míg de Caire-ék a szívükbe fogadták a különös, tőlük elütő fogadott lányuk, értethetetlen, számukra ismeretlen természetével együtt, Gordon a megtestesült kínzó lett a számára. Rideg kegyetlensége iszonyatba burkolta Titania egész gyermekkorát és biztosította ezt felnőtt korára, hiszen félig-meddig ő is de Caire lett, még ha sem ő, sem Gordon nem kívánta ezt a köteléket soha. Senkinek sem lehettek sejtései, mennyire elválaszthatatlan lesz a sorsuk felnőttkorukban… letöltés https://mega.nz/#!TGg12BgK!2U4Swbz8IJTWvGTGQ4nrBFtKX85XQ-BlMcZbLv37H3g -------
  14. Sarah Bannan - Súlytalanul..PDF.EPUB. Megjelent: 2016.04.19. Carolyn Lessing érkezése előtt nem sok minden történt az alabamai Adamsville-ben. Az emberek minden héten a futballcsapatuk győzelméért imádkoztak a vacsoraasztalnál és az iskolai gyűléseken. A legszexisebb Adams Gimis lányok listája évente frissült a szavazatok alapján, és a hatalmi viszonyok is annak megfelelően alakultak. A diákok az íratlan szabályok fényében élték mindennapjaikat, ügyelve például arra, hogy pomponlányok nem lógnak együtt az úszókkal, végzősök nem randiznak elsősökkel. Mindez törvényszerű volt addig, amíg be nem toppant az új lány. Carolynról csak annyi derült ki a közösségi médiából, hogy New Jerseyből költözött át, és 1075 barátja van. A tengerpartokon készült fotókon olyan gyönyörűen festett a fiúbarátaival együtt, mint az Abercrombie cég modelljei. A való életben azonban jóval több volt ennél. Tökéletes. A SÚLYTALANUL visszaránt minket a sötéten gomolygó kamaszkorba, amelyről Sarah Bannan riasztó, de hiteles képest fest első regényében. letöltés https://mega.nz/#!zegi2QqI!jQ0G5_LygDjKVM-LwoI6GbPsMEYYXNa98FO5tUEDgeE -------
  15. Rainer Maria Rilke-Válogatott prózai művek.PDF.EPUB. Ma már tudjuk, hogy századunk legnagyobb művészei közé tartozik a prágai születésű, osztrák íróként számon tartott Rainer Maria Rilke, akit Magyarországon főként mint a Duinói elégiák, a Szonettek Orfeuszhoz és az Imádságos könyv költőjét ismerünk, legjobbjaink fordításában. Próza- és esszéíróként nálunk kevésbé ismert, hiszen prózai munkáiból utoljára 1961-ben jelent meg egy vékony válogatás. Pedig sok hasonlóság van közte és magyar kortársai között, hangvétele, stílusa, novelláinak témája a Nyugat első nemzedékének prózájával, a korai Kosztolányiéval, Csáth Gézáéval rokonítható. Nem is csoda, hiszen az ő műve és a nyugatosoké is ugyanegy forrásból táplálkozott: a századvégen és századelőn még létező, majd széthullott, de hatását még évtizedekig éreztető Monarchia gazdag kultúrájából. Ezért is érdemel Rilke prózája nagyobb teret irodalmi életünkben, s ez vonatkozik nemcsak szépirodalmi műveire és a kötetünkben először közölt csodálatos prózaverseire, hanem kisebb esszéire és hosszabb tanulmányaira is. letöltés https://mega.nz/#!LC5znbZI!Y8fIJVtEEIyZnOzi7whboAZVn1FQYvWUKjJoyveQ6Qg -------
  16. Sylvain Reynard Pokoli erény 1,2,3..PDF.EPUB. Sylvain Reynard Pokoli erény Sylvain Reynard világhódító útjára indult bestsellere felejthetetlen történet egy férfi megváltásáról és egy fiatal nő szexuális ébredéséről. Gabriel Emerson professzor nappal Danténak, éjszaka pedig a csábítás művészetének a specialistája. Mivel biztos benne, hogy már elnyerte a helyét a Pokol alsóbb bugyraiban, régen lemondott a megváltásról, s értelmetlennek találja, hogy megfossza magát az élet örömteli bűneitől. És hogy minden vágyát kielégítse, beveti közismerten jó megjelenését és kifinomult csáberejét. Ám amikor a hallgatói között feltűnik az okos, csinos és ártatlan Julia Mitchell, akinek fájdalmasan ismerős angyalszemei vannak, minden korábbi cinikus meggyőződése megkérdőjeleződik. A lány titokzatos bája, visszahúzódó szépsége és veleszületett jósága a végletekig bosszantja a férfi öntelt énjét, ugyanakkor mérhetetlen vonzalmat is ébreszt benne. Pedig jól tudja, hogy számára Julia tiltott gyümölcs. letöltés https://mega.nz/#!uf4QEQ7Y!2Xwh6uU0nuhcaXggKX4jFST_lQe9bNxj6TPqS-dD7Oo ------- Sylvain Reynard Pokoli gyönyör Julia és Gabriel története folytatódik. Ám a végre beteljesedő vágyak most akár tönkre is tehetik őket. Gabriel Emerson professzor szenvedélyes, ám titkos kapcsolatot ápol volt hallgatójával, Julia Mitchell-lel, aki egy romantikus olaszországi utazásra is elkíséri. Itt kóstolnak bele a tiltott gyümölcsbe: a férfi megismerteti Juliát a szeretkezés magával ragadó erejével. Hazatérésük után ezer veszély leselkedik rájuk. Egyetemi játszmák, féltékeny exszeretők, bosszúálló hallgatók fenyegetik a boldogságukat. Ha Gabriel szembekerül az egyetem vezetőségével, vajon Dante sorsára jut? Vagy tovább küzd, hogy örökre megtarthassa Juliát, az ő Beatricejét? A Pokoli gyönyör Sylvain Reynard nagysikerű debütáló regényének, a Pokoli erénynek a zseniális folytatása. Szerelem, vágy, intrikák és olyan gondolatok, érzések, amelyek visszavonhatatlanul behálózzák az olvasó testét és lelkét. letöltés https://mega.nz/#!ibxGBCLZ!OOCd-auGLmiWY0olrdSK_3ITvEUEA2MAuTlUObzwJGA ------- Sylvain Reynard Pokoli remény Gabriel Emerson professzor lemond a Torontói Egyetemen betöltött állásáról, hogy új életet kezdhessen szeretett Julianne-jével. Biztos benne, hogy együtt bármivel képesek szembenézni. És alig várja, hogy apa lehessen. Julianne doktori képzése azonban akadályozza Gabriel terveit, hiszen a Harvard elvárásai a nő minden idejét felemésztik. Amikor Julianne-t az a megtiszteltetés éri, hogy Oxfordban tarthat előadást, Gabriel összetűzésbe keveredik vele az előadáshoz végzett kutatásai miatt, mert tőle eltérő álláspontot képvisel. Oxfordban többen is felbukkannak a múltból, köztük egy régi rivális, akinek legfőbb szándéka, hogy Julianne rossz hírét keltse, és napvilágra hozza Gabriel legsötétebb titkait. Gabriel úgy dönt, hogy szembeszáll megmaradt démonjaival, és megpróbál többet megtudni a biológiai szüleiről. Ezzel az események olyan láncolatát indítja el, amely meglepő hatással lehet rá, Julianne-re és a férfi családalapítási tervére. Nem tudjuk megváltoztatni a múltunkat, egyedül a jövőnkön tudunk változtatni. letöltés https://mega.nz/#!nLxQlCaB!2viZefJQ3VxydW0vH8RNNioXLSc7QYY52an_RSBsQpc -------
  17. Stanisław Pagaczewski - Szivacs Baltazár elrablása..PDF.EPUB. Szivacs Baltazár professzor, a békák és csigák viselkedésének külföldön tevékenykedő tudora hosszú ideje nem ad hírt magáról. Krak városában élő rokonai és barátai aggódnak érte, s kutatóexpedíciót indítanak utána Esőországba. Rábírják Wawel kiérdemesült sárkányát, hogy vállalja az expedíció vezetését, orvost és szakácsot adnak mellé kísérőül, szállítóeszközül pedig egy rádió adó-vevő készülékkel felszerelt kétéltű járművet. Csatlakozik hozzájuk – ha nem is önszántából – egy Don Pedro nevű esőfi, eredetileg kém és felderítő… Talán nem árulunk el titkot a Tisztelt Olvasónak, ha reménykedésre biztatjuk: a spamelo és fantasztikus elemekben bővelkedő lengyel meseregény hőseinek kalandokkal tarkított utazása nem lesz hiábavaló. letöltés https://mega.nz/#!7P4jRIAJ!NvtLpK_uTy5iqbe6iiez8psfpTvfj0Y1Qmzj_1H1LUk -------
  18. Robert Moore - Kurszk.PDF.EPUB. 2000. augusztus 12-én, szombaton 11 óra 30 perckor két hatalmas robbanás rázta meg a Barents-tenger sekély vizét. Az Északi Flotta büszkeségeként és a világ legnagyobb harci tengeralattjárójaként ismert Kurszk elkezdett süllyedni a tengerfenék felé. Robert Moore, a díjnyertes újságíró minden részletre kiterjedő alapossággal tárja fel a katasztrófa történetét: könyve írásakor magas rangú orosz katonáktól szerzett exkluzív információkat, és bejárása volt a Kurszk szigorúan őrzött tengeralattjáró-bázisára. Betekintést nyújtva a nyilvánosságtól elzárt világba, ahol a hidegháború még mindig nem ért véget, a szerző feltérképezi a tragédia katonai és politikai hátterét. Mindenekelőtt azonban a szárazföldön veszteglő családtagok, a brit, norvég és orosz mentőalakulatok és a tengeralattjáró legénységének vérfagyasztó történetét meséli el: a Kurszk hátsó rekeszeibe szorult tengerészekét, akik a perceket számolva vártak megmentőikre, miközben a világ nagy része elborzadva figyelte az életükért folytatott küzdelmüket. letöltés https://mega.nz/#!iDxRWQzJ!pUS4Q2Yp51LBeqFk4-arKAxlFh2Nr32RUl1YkFNg0Vo -------
  19. Nance, John J. - A lángok felett..PDF.EPUB. A tapasztalt tűzoltógép-pilóta, Clark Maxwell úgy tervezi, hogy teljesen visszavonul a szolgálattól. Ám amikor az Amerika-szerte újra meg újra fellobbanó erdőtüzek a Yellowstone és a Grand Teton Nemzeti Parkot kezdik fenyegetni, régi barátja és főnöke kérésére mégis harcba száll az emberéleteket és városokat is veszélyeztető fenevaddal. A mentési akció azonban nem várt nehézségekbe ütközik: az öreg repülőgépflotta DC-6-osai sorra meghibásodnak repülés közben s több halálos balesetet is okoznak. Clark és veterán pilótatársai kétségbeesetten keresik a szerencsétlenségek okát, miközben meg kell küzdeniük az egyre hevesebben tomboló tűzvésszel is. Vajon emberi mulasztás áll a katasztrófák hátterében, vagy az üzleti érdek diktálta mohóság szedi áldozatait? A titokzatos balesetek felkeltik az FBI és a légügyi hatóságok figyelmét, miközben Clark munkáját félelmei, társai bizalmatlansága és főnöke gyanakvása hátráltatja. Ráadásul meglepődve veszi észre magán, hogy mind jobban érdekli Karen Jones, a rendkívül vonzó és talpraesett, ám férjezett füstugró, aki dacolva minden veszéllyel, ejtőernyővel földet érve oltja a tüzeket… John J. Nance (Hajsza az idővel, Könyörtelen küldetés, Végső megközelítés, Vakító villanás, Különleges utas, Végzetes légörvény) mindvégig izgalmas, érdekfeszítő, az utolsó oldalakon is meglepetéseket tartogató regénye nemcsak egy kevéssé ismert, de annál veszélyesebb szakma, a légi tűzoltás rejtelmeibe enged bepillantást, de jellemábrázolásával, az emberi konfliktusok sokrétű bemutatásával és kitűnő történetvezetésével is lenyűgözi az olvasót. letöltés https://mega.nz/#!veBilYaT!CxuX70GUA-03gHOth9PU_YljQKVSIb_VN-K4fY28xv4 -------
  20. Rachel Hauck - A menyasszonyi ruha.PDF.EPUB. Négy menyasszony. Egy ruha. A hit, a megváltás és az örökéletű szerelem története. Charlotte-nak elegáns menyasszonyi ruha butikja van az alabamai Birminghamben. Különleges tehetsége van ahhoz, hogy menyasszonyokat öltöztessen fel a nagy napra. És ezt őszinte szenvedéllyel teszi. De közeledik a saját esküvőjének a napja, és mégsem találja a tökéletes ruhát…, és miért nem érzi biztosnak magát abban, hogy hozzá akar menni Timhez? Ekkor fedez fel egy régi menyasszonyi ruhát az egyik birtokon rendezett jótékonysági árverésen egy ütött-kopott ládában. A ruha vadonatújnak látszik, csupa csillogó selyem és gyöngy, kézzel varrt, a fazonja időtálló. De honnan származik? Ki viselte? Ki forrasztotta le a zárat, ki dugta egy katona dögcéduláját a kis erszénybe, ami mellette feküdt? Ki hagyta a pincében egy tízéves kislány számára? És ki a lila mellényes titokzatos férfi, aki azt állítja, hogy a ruhát „megváltották”? Charlotte a ruha történetét kutatja, keresi, ki lehet az új menyasszony, aki viselhetné, és eleinte a kialvóban lévő szerelmi életéről akarja ezzel elterelni a figyelmét. De a történet önálló életet kel, ahogy megismeri a lányokat, akik a ruhát viselték. 1912-ből Emilyt. 1939-ből Mary Grace-t. 1968-ból Hillaryt. Mindhármuk története tele van ígéretekkel, fájdalommal és sorsszerűséggel. És mind valami páratlant osztanak meg, hiszen a gyönyörű százéves ruhába aranyszállal beleszőtték az igazságot Charlotte múltjáról, a bátorság és hit erejéről, az igaz szerelem megtalálásának örök szépségéről. letöltés https://mega.nz/#!jb5GWaLZ!PYRpBerd0-m25FQ_dRnHhdpyGhNJSUtPnBz4qXfDmQM -------
  21. Gill Sims - Hát persze, hogy iszom (Egy elcsigázott anya naplója 1.)PDF.EPUB. A vidám, szabad szájú és szókimondó Ellen férjével, két csemetéjével és négylábú kedvencével éli a családok hétköznapi életét. Születésnapjára készülve riadtan gondol bele abba, hogy hamarosan talán ő is olyan lesz, mint a „többi anyuka”, akiknek az élete csupán abból áll, hogy jógatanfolyamra járnak, a baba-mama torna után udvariasan elcsevegnek, és megbotránkozva néznek Ellenre, ha egynél több pohár bort kér. Ellen azonban nem akar tökéletes anyukának látszani, aki úgy tesz, mintha nem is lehetne boldogabb, és élete hátralevő részében csakis a gyermekeiért él. Esténként inkább fog egy pohár bort, hálát ad, hogy ezt az újabb napot is túlélte, és magában elküld mindenkit a fenébe. Aztán egyszer csak támad egy zseniális ötlete, amely váratlanul színt visz a szürke hétköznapokba, sőt fenekestől felforgatja az életét, és a többi anyukával való kapcsolatát is alaposan megváltoztatja… letöltés https://mega.nz/#!fLJmmKTb!H2-K_-H2iqKh5nDIZYkSuQYqHQVu2hvbcE4-r1bNUTI -------
  22. Alyson Noel - Imádott szépségek sorozat.PDF.EPUB. Alyson Noël Riválisok (Imádott szépségek 1.) Mindenki valaki akar lenni. Layla Harrison a kényelmes, tengerparti élet helyett a riporteri szakma izgalmaira vágyik; Aster Amirpour el akarja küldeni melegebb éghajlatra a következő rendezőt, aki azt mondja neki egy szereplőválogatáson, hogy „kisebbségi származású lányra van szükségünk, de egy másik kisebbségből”; Tommy Phillips pedig arról álmodik, hogy vesz egy tizenkét húros gitárt, amelynek segítségével bejátszhatja magát híres, ámde eddig soha nem látott apja életébe. Madison Brooks viszont már rég a maga kezébe vette a sorsának irányítását. Ő Hollywood legragyogóbb üdvöskéje, mindenki róla beszél, ám az idáig vezető út nem jelent többet a számára, mint egy csillagot a járdán, a Louboutin cipője sarka alatt. Legalábbis addig, amíg Layla, Aster és Tommy be nem nevez egy nagy tétekre menő játékba, amelyben Madison a fő célpont. A három fiatal már éppen kezdi megtalálni a számítását a Los Angeles-i klubok csillogó-villogó, de kőkemény világában, amikor Madison eltűnik, az ő ébredező reményeiket pedig elhomályosítja a hazugságaik köde. https://mega.nz/#!aOIwyCYK!FJGkrciKzLJRha1kYFRHEKuej7POgaoZR-Z-yYpAMEg ------- Feketelista (Imádott szépségek 2.) Layla Harrison végre egy olyan történet kellős közepén találja magát, amelyről érdemes tudósítania. Aster Amirpour nevét minden bulvárlap felkapta – bár nem olyan pozitív értelemben, amilyenben a lány korábban reménykedett. Tommy Phillipset egy hajszál választja el attól, hogy megkapja álmai nőjét, ami talán nehezebbnek bizonyul, mint VIP -jegyet szerezni valamelyik Unrivaled éjszakai klubba. Layla, Aster és Tommy azonban nem így képzelte a dolgot, mindhárman belekeveredtek ugyanis Madison Brooks eltűnésének ügyébe: Layla rejtélyes üzeneteket kap egy névtelen forrástól; Aster esete annyira reménytelennek tűnik, hogy talán még a gazdag szülei által felbérelt ügyvédek sem menthetik meg a lányt; Tommy az utolsó, aki élve látta Madisont; Layla exe, Mateo pedig kénytelen engedni a csillogó modellvilág csábításának. Ha az ember elég kitartóan ás, akkor olyan szaftos sztorikat találhat a celebekről, amelyek elkerülték a bulvárlapok figyelmét, de amikor Layla, Aster és Tommy egy jóhiszemű bennfentessel szövetkezve megpróbálják kideríteni az igazságot, rájönnek, hogy bizonyos titkoknak jobb helyük van a sírban. Letöltés https://mega.nz/#!WfAEgAoB!d3QE65gy5wwweT7f4nDz5_Nm3oYfDI4rB-oFH3w9Hr0 -------
  23. Beth Ciotta - Cupcake Imádók Klubja sorozat.PDF.EPUB. Beth Ciotta A szerelem bolondja (Cupcake Imádók Klubja 1.) A Cupcake-imádók Klubjában rengeteg érzelemmel és érzékiséggel fűszerezett, igazi romantikus csemegéhez juthatsz. Lépj hát be bátran! Heti összejöveteleiken isteni sütemények készülnek, melyek tésztája a vidámság, krémje a szerelem, a hab pedig a szenvedély rajta. Sugár Creek olyan kisváros, ahol mindannyian szívesen élnénk, hiszen a vérbő nagy családok minden vidámsága és szomorúsága, a titkok és szerelmek szövevényes szálai alakítják lakóinak életét. Köztük a Monroe családét, ahol a szereplők szeretnek, vétkeznek, okulnak a múltból és közösen formálják jövőjüket. Az első kötet tartalmából: Chloe Madison másra sem vágyik sikeres cukrász diplomája megszerzésének napján, mint hogy együtt ünnepeljen azzal a férfival, akit szeret, és akit egy csodálatos csokoládé tortával akar elkápráztatni. Az igazi cukrászremek ugyan nagy sikert arat, Chloe-t mégis élete legnagyobb csalódása éri. A férfi ugyanis, miután nagy élvezettel lenyalta a tortáról a csupa csoki mázat, kész tények elé állítja a lányt: új életet kezd Párizsban, egy másik nő oldalán. Jó ötletnek tűnik, hogy felejteni barátnőjéhez utazzon az Isten háta mögötti kis városba, Sugar Creekbe, a kanadai határ mellé, ráadásként a Monroe-család legidősebb hölgy tagjának legyen a társalkodónője és szakácsa. De hogyan alkosson ételkölteményeket egy szerelmi bánatban szenvedő lány, hogyan kezelje a kissé hóbortos, de imádnivaló munkaadóját, hogyan illeszkedjen be a kisvárosi életbe a pezsgő Manhattani pörgés után? Mi is az a Cupcake-imádók Klubja, ahová barátnője mindenáron be akarja szervezni? És ki a titokzatos Devlin Monroe, a Monroe-klán legszexisebb és legsármosabb férfitagja, akivel már az első találkozáskor felizzik köztük a mindent elsöprő szenvedély? Beth Ciotta regénye őszinte, spamelo, szexi és imádnivaló. … és ez csak első része a 4 kötetes, édes csemegének! letöltés https://mega.nz/#!bDomlI5B!x-6atOip-fknIiqtvyMR4SBpagwKAFsOJfC7wSepjcw ------- Bajban a szerelemmel (Cupcake Imádók Klubja 2.) Rocky Monroe balszerencséje legendás. Amikor egy rövid látogatást kell tennie New York-ba, hogy a készülő Cupcake Imádók Klubjának könyvéről tárgyaljon a kiadóval, annak a férfinak a karjában találja magát, akit a világon legkevésbé szeretne látni … Mit tegyen, ha történetesen ő az a férfi, akiről gyerekkora óta álmodozik? A magánnyomozó Jayce Bello mindig is Rocky legnagyobb tévedései közé tartozott, és a lány nem akarja elkövetni még egyszer ugyanazt a hatalmas hibát … egészen addig, amíg újra nem érzi azt a perzselő csókot, amit csak a férfi tud adni neki. Amikor 10 évvel ezelőtt Jayce elhagyta Sugar Creeket, ez volt a legtöbb, amit tehetett, hiszen Rocky akkor még a férfi legjobb barátjának fiatal kishúga volt … most viszont felnőtt, vonzó nővé vált. Mi az a titok, amit évek óta magában tart Rocky? Mit szól a bátyja, Devlin, ha kiderül, miért ment el anno Jayce Bello a városból? Vajon újra egymásra találhat a két szerelmes? A Cupcake Imádók klubjának következő története ismét tele van érzéki romantikával, szerelemmel és szenvedéllyel, sok humorral és életszeretettel. letöltés https://mega.nz/#!3CwiHKgA!PDemFZDZuZ02zyxfMML98QmPYcHo_mOCjhNTX3xwjug ------- Szerelemtornádó (Cupcake Imádók Klubja 3.) A szerelem édes, mint a méz… Raegan Deveraux számára a Vermont állambeli Sugar Creekben élni, és tagja lenni a Cupcake Imádók Klubjának olyan volt, mintha egy álom vált volna valóra. Hangulatos kisváros, ahol a családi hagyományok és a barátság mindenek felett áll. Még soha életében nem volt ilyenben része, főleg a népszerűségért mindent feláldozó, valamikori díva anyja mellett. Raegen azt tervezte, hogy egy évig az ismeretlenség jótékony homályában él majd, míg megkaphatja az örökségét, és talán ezzel együtt a függetlenségét is. Számítását viszont azonnal keresztülhúzza egy csók, és a csókot adó férfi, a sármos étteremtulajdonos, Luke Monroe. Amíg meg nem bolondítjuk egy kis fűszerrel… Luke Monroe sármja legendás, bár monogámnak semmiképp nem nevezhető. Ám ez addig volt csak így, amíg fel nem figyelt Raegenre, akinek aztán hirtelen szőrén-szálán nyoma veszett. Egy kis baráti segítséggel Luke kinyomozza a lány hollétét, és egyben rájön a lány döbbenetes titkára, és arra, hogy Raegen hazudott neki, és a bolondját járatta Sugar Creek minden lakójával. Luke nem tudja, képes lesz-e átlépni a hazugságokon, és megbocsátani a lánynak. Viszont képtelen kiverni a fejéből a gyönyörű és sebzett Raegent. Amikor Rae visszatér Sugar Creekbe, hogy segítsen megmenteni a Cupcake Imádók Klubját egy közelgő botránytól, Luke érzi, ez lehet az utolsó esélye az igazság kiderítésére, és egyben a lány meghódítására. Ezúttal talán örökre… letöltés https://mega.nz/#!2GgglArA!3SZmaHgSHuQuBSIEGCq1FpJE1bE3C40Az0LG1IBc_fY ------- Párban a szerelemmel (Cupcake Imádók Klubja 4.) Mikor Harper Day berobban a Vermont állambeli Sugar Creekbe, teljesen váratlanul éri a kisváros álmos közösségét. A kábító szépségű hírességek publicistája egyenesen Los Angelesből érkezett, arra számítva, hogy esetenként csak pár nap vakációt tölt majd Sugar Creekben. Azonban a kisváros hangulatos atmoszférája eltéríti ettől a szándékától. Viszontagságos múlttal a háta mögött, és bizonytalansággal a jövőjét illetően, Harper enyhülést talál abban, hogy elvállalja a Cupcake-imádók Klubjának média képviseletét. Bárcsak újra egyenesbe hozhatná az életét, és pontot tehetne újdonsült vonzalma végére is, amelyet az egyik klubtag iránt érez… Sam McCloud is azonnali, ellenállhatatlan vonzalmat érez Harper iránt, ami csak tovább komplikálja a dolgokat. Még nem teljesen túltéve magát imádott felesége elvesztésén, Sam inkább a gyermekei nevelésébe veti bele magát, mert úgy érzi, nem lesz képes közel kerülni érzelmileg egy másik asszonyhoz. Ám amikor Harper egy kényes bonyodalomba keveredik, Sam a segítségére siet, így egyre több időt kénytelenek egymás társaságában tölteni. A férfi képtelen legyőzni és takargatni Harper iránti vonzalmát. Igaz, hogy Harper egészen más világot képvisel, és a múlt démonjaival küszködik, Sam mégis eltökélten elhatározza, ezúttal nem fogja elveszíteni a nőt, akit igaz szerelemmel szeret… letöltés https://mega.nz/#!DXpwkYiI!atQySM-lTRANV9XBD6Q1JioLXycWtkFIfWHRnHa2i2I -------
  24. Luis Sepúlveda -Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott.PDF.EPUB. Az öreg Antonio José Bolívar Proñao évi két ünnepnapot tart nyilván: amikor a félévenkénti hajójárattal megérkezik fogorvos barátja, s meghozza neki egy finom lelkű nagyvárosi örömlánytól a kiolvasott szerelmes regényeket. Az öreg ugyanis az Amazonas-síkságon, egy El Idilio nevű kis településen él az őserdő mélyén. Fiatal korában költözött oda, s telepedett meg a shuar indiánok között. Az évtizedek során megtanult tőlük minden megtanulhatót az erdőről és lakóiról: állatokról, bennszülöttekről és betolakodókról. A shuarok egy napon egy szőke férfi holttestét találják a folyóparton. Egy felbőszült nagymacska tépte szét, hogy értelmetlenül elpusztított kölykeiért bosszút álljon. S bosszúszomja a vértől nemhogy csillapulna, újabb és újabb áldozatokat kíván. Az öreg vadász az állat keresésére indul… Luis Sepúlveda 1949-ben született Chilében. Bejárta a földkerekség és az utópiák minden táját, majd 1980-ban Németországban telepedett meg. Az öreg aki szerelmes regényeket olvasott angol és francia fordításának megjelenése óta világszerte a legnépszerűbb "latinok" közé tartozik, aki ugyanazzal a természetes örömmel ír, ahogy lélegzik, eszik, iszik, játszik, szeret. letöltés https://mega.nz/#!OSAghYRC!c0spIJktrE9t--UgVvYiDrbtgOwhZZzSyw61QmypZf4 -------
  25. Mikkel Birkegaard - A holttestemen keresztül.PDF.EPUB. Skandináv krimi Frank Fons sikeres író, aki regényeiben brutálisan végez az áldozataival. Azonban lehetséges, hogy most ő a következő áldozata egy pszichopata gyilkosnak… Frank a dániai Sjalland-szigeten található hétvégi házában írja a könyveit. Egyedül lakik – távol a nagyváros zajától és saját múltjától. De nem rejtőzködhet örökké. Egyik reggel felhívja a koppenhágai rendőrségen dolgozó kapcsolata. A gillelejei kikötőben, Frank házának közelében találtak egy női holttestet. Az elkővető tökéletesen megvalósította Frank legújabb, még kiadatlan regényének egyik brutális gyilkosságát. De ki ismeri az új könyv cselekményét? Nem sokkal később újabb gyilkosságra derül fény, amely minden részletében megegyezik egy korábbi regényben leírttal… Mikkel Birkegaard 1968-ban született. Első regénye, a Libri di Luca 2007-ben jelent meg, számos országban kiadták és szerzőjét minden idők egyik legsikeresebb elsőkönyves írójává tette Dániában. A holttestemen keresztül a második regénye, amely megjelenik a Libri Kiadónál. letöltés https://mega.nz/#!2DJBxIiT!yqMEsDjHITUAPSFJCp7KJNdcp_GBk7FMD1ZefLkwMC4 -------
×
×
  • Create New...