Jump to content
PirateClub.hu

demetergyulane

Feltöltő
  • Pontszám

    1,470
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    10

Posts posted by demetergyulane


  1. C. W. Leadbeater-A túlvilág
    Formátum: mobi epub 1mb


    covers_609109.jpg?1589810088 


    Nem szükséges nagy bevezetés, amikor ezt a kis könyvet kiküldjük a világba. Ez a kézikönyvek sorozatában az ötödik, mely a nyilvánosság szükségleteit kielégítse, hogy a Teozófia tanait egyszerű formában adja. Némelyek panaszkodtak, hogy irodalmunk túl elvont, túl szakszerű és túl drága az átlag olvasónak. Reméljük, hogy a jelen könyvsorozat sikeresen fogja azt nyújtani, amit jogosan kívánnak. A Teozófia nemcsak a tanultak, hanem mindenki számára létezik. Azok között, akiknek ezekben a könyvecskékben most van először alkalmuk e tanokba bepillantást nyerni, talán akad néhány, aki általuk arra lesz indíttatva, hogy mélyebben hatoljon be filozófiájukba, tudományukba és vallásukba; hogy a mélyebb problémákat a kutató buzgóságával és az újonc lelkesedésével megoldja. De ezeket a kézikönyveket nem csupán a tanulni vágyó számára írták, akit a kezdet nehézségei nem riasztanak vissza, hanem a világban munkálkodó emberek számára óhajtják a nagy igazságok némelyikét megmagyarázni, az életet és halált elviselhetőbbé tenni. Fajunk Idősebb Testvéreinek szolgái írták, tehát nincs és nem is lehet más céljuk, mint embertársaiknak szolgálni. 


    letöltés data  mobi epub pdf

    https://data.hu/get/12997169/A_tulvilag_-_C._W._Leadbeater.pdf
    https://data.hu/get/12997170/A_tulvilag_-_C._W._Leadbeater.mobi
    https://data.hu/get/12997171/A_tulvilag_-_C._W._Leadbeater.epub

    -

    Barbara Erskine-Szellemfa 
    epub  1mb

    covers_600771.jpg?1586157596


    Ruth hosszú évek után tér vissza szülővárosába, Edinburghba. A középkorú nő életéből az összes biztos pont eltűnt: házassága felbomlott, otthagyta a tanári pályát, most pedig rég nem látott apja temetésére érkezik gyermekkori otthonába. Rá vár a ház kipakolásának nehéz feladata, ám egy alig használt szobában megdöbbentő felfedezést tesz: rálel évtizedek óta halott anyja hagyatékára, benne pedig tizennyolcadik századi őse, Thomas Erskine naplójára és leveleire.

    Egy elszegényedett nemesi család legifjabb sarjaként Thomas mindig is tudta, hogy saját szerencséjének kovácsává kell válnia. Miután családjának nincs pénze a taníttatására, a haditengerészet és a hadsereg tagjaként járja be a világot. Leszerelése után kalandos életének és tehetségének köszönhetően gyorsan veszi az akadályokat, és Nagy-Britannia első számú főméltósága, lordkancellár lesz belőle. Ám Thomas veszedelmes ellenséget szerzett utazásai során, aki élete végéig üldözi őt – sőt a síron is túl.
    Az új életcélt találó Ruthra marad a feladat, hogy megküzdjön az Erskine családot évszázadok óta kísértő halálos ellenséggel, a tét pedig saját maga és családja túlélése.
    Barbara Erskine, a misztikus történelmi regények mestere legújabb művében saját családjának múltjából sző lenyűgöző és rémisztő történetet.


    Barbara Erskine: The Ghost Tree
    Eredeti mű
    Barbara Erskine: The Ghost Tree
    Anglia angol szerző család családfakutatás magyar nyelvű misztikus női főszereplő regény Skócia szellemek történelem váltott szemszög

    >
     Alexandra, Pécs, 2020 
    608 oldal · ISBN: 9789634477242 · Fordította: Berki Éva
    >
     Alexandra, Pécs, 2020


    letöltés

    https://data.hu/get/13001216/Barbara_Erskine_-_Szellemfa.epub

    -

    G. G. Pendarves-A pokol sötét csarnokai és a síron túli kacagás
    epub 05mb


    covers_615778.jpg?1592992338 


    A XX. század első fele az amerikai fantasztikus irodalom aranykora volt, s ennek zászlóshajója a Weird Tales: ide írt többek közt H. P. Lovecraft, Robert E. Howard, August Derleth, Catherine L. Moore, Seabury Quinn, Clark Ashton Smith és Robert Bloch. Sorozatunkban szeretnénk bemutatni az – erre érdemes – ismeretlen szerzők írásait, valamint az ismert kedvencek még meg nem jelent egyes műveit: jelen kötettel az angol G. G. Pendarves immár negyedik magyar nyelvű válogatását, ismét a „nyugati történetekből”.


    Tartalomjegyzék

    brit szerző fantasztikus kísértettörténet magyar nyelvű rémtörténet

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: A fantasztikus irodalom klasszikusai Attraktor

    >
     Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2020


    letöltés

    https://data.hu/get/13004250/pendarves_g._g.__a_pokol_sotet_csarnokai.epub

    -

    • Like 3
    • Thanks 11
  2. Ed Kelleher · Harriette Vidal-Sátán 

    covers_74570.jpg?1395367374


    Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

    Az Örök Gonosz templomának pincéjében öt elrabolt, rettegő lány vár arra, hogy a hatodik megérkezésével örökre megpecsételődjön tragikus sorsuk. A hatodik Sarah. a fő áldozatnak szánt szűz… Senki nem sejti azonban, hogy a Vatikán titkosszolgálatának egyik legtehetségesebb ügynöke is csak erre vár. A nagy sikerű film sztorija könyv formában.


    egyház filmadaptáció magyar nyelvű regény sátánizmus

    >
     Fiesta, Budapest, 1993


    letöltés

    https://data.hu/get/12989210/Satan_-_Ed_Kelleher.mobi
    https://data.hu/get/12989211/Satan_-_Ed_Kelleher.pdf
    https://data.hu/get/12989212/Satan_-_Ed_Kelleher.epub
    https://data.hu/get/12989213/Satan_-_Ed_Kelleher.docx

    -

    • Like 3
    • Thanks 10
  3. Roberto Bolaño-A science fiction szelleme 


    covers_458633.jpg?1506342055


    A 2666 szerzőjének új, eddig kiadatlan regénye!

    Roberto Bolano korai műve, A science fiction szelleme a 60-as évek Mexikóvárosába röpíti az olvasót, ahol két ifjú író, Remo Morán és Jan Schrella lankadatlan irodalmi és szerelmi kísérleteinek lehet tanúja. A két fiú közös padlásszobát bérel, amelyet Remo megpróbál úgy fenntartani, hogy közben ne adja fel az álmait; Jan ezalatt levelekkel bombázza kedvenc science fiction-szerzőit. A helyszín az irodalom és az élet, a szerelem és a kiábrándultság köztes tere, ahol bármi megtörténhet. A regényt a „Mexikói kiáltvány” zárja, mely a mexikóvárosi gőzfürdők szubkultúrájába enged bepillantást; s a gomolygó gőzön át felsejlő események mintha e korai regény szerkezetét példáznák: a cselekményfoszlányok között tudjuk, érezzük, hogy ott van az irodalom, a humor, a lázadás, a szerelem, a keresés – mindazok a témák, amelyek mentén kirajzolódik az érett Bolano portréja.


    barátság chilei szerző kortárs magyar nyelvű posztumusz regény váltott szemszög

    >
     Jelenkor, Budapest, 2017 
    266 oldal · ISBN: 9789636767679 · Fordította: Kutasy Mercédesz
    >
     Jelenkor, Budapest, 2017


    letöltés

    https://data.hu/get/12989295/Roberto_Bolano_-_A_science_fiction_szelleme.epub

    -

    • Like 3
    • Thanks 7
  4. David Drake-A tőr (Tolvajvilág) 
    1998 epub


    covers_27022.jpg?1395351961 


    A Rúna magazinban megismert daróckemény hős, Samlor hil Samt lép elénk újfent David Drake regényében, mely a híres Tolvajvilág-ciklust hazánkban bevezeti.
    Samlor azért érkezik Menedék városába, hogy bejelentse unokahúga igényét a családi örökségre… ám jogi nehézségek helyett olyan sötét hatalommal kerül szembe, melyet az általa forgatott mágikus fegyver szabadított el…


    Eredeti cím: Dagger

    Eredeti megjelenés éve: 1988

    amerikai szerző dark fantasy fantasy kortárs magyar nyelvű regény sorozat része

    >
     Valhalla Páholy, Budapest, 1998


    letöltés

    https://data.hu/get/12909627/A__tor_-_David_Drake.epub

    -

    • Like 3
    • Thanks 5
  5. Dacre Stoker · J.D. Barker-Dracul 
    epub 2020


    covers_504699.jpg?1534328383 


    A Drakula hivatalos előzménye, amelyet a klasszikus regény szerzőjétől hátramaradt feljegyzések és szövegek inspiráltak.

    1868-at írunk, és a huszonegy éves Bram Stoker egy magányosan álló toronyban várja, hogy szembenézzen egy leírhatatlan szörnyeteggel. Feszületekkel, szenteltvízzel és egy puskával felszerelkezve azért imádkozik, hogy túlélje élete leghosszabb éjszakáját. Kétségbeesetten igyekszik papírra vetni mindazt, aminek tanúja volt, ezért feljegyzi azokat az eseményeket, amelyek egészen idáig vezettek…
    Bram gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért az ideje nagy részét ágyban töltötte a szülei dublini otthonában, és egy fiatal nő gondoskodott róla, akit Ellen dadusnak hívtak. Amikor az egyik közeli városban egymással összefüggő, különös halálesetek történnek, Bramnek és a nővérének, Matildának, szemet szúrnak Ellen dadus furcsa szokásai. Ezután egymást követik a titokzatos és hátborzongató események, míg végül Ellen váratlanul eltűnik az életükből. Évekkel később Matilda Párizsba megy tanulni, ahonnan azzal a hírrel tér haza, hogy látta Ellent, és a rémálom, amelyről Brammel azt hitték, hogy már régen véget ért, valójában csak most kezdődik.
    A Dracul egy kitalált történet, amely Bram Stokerről és a testvéreiről szól, akik egy sötét lény nyomába erednek. A vadászat Írországban kezdődik, a gyermekkori otthonukban, azután a testvérek bejárják Európát, és végül sor kerül az emlékezetes, végső találkozásra. A Dracul valóságos és kitalált szereplőkkel dolgozik, és új megvilágításba helyezi a világirodalom legfélelmetesebb és legmaradandóbb történetét.


    Dacre Stoker – J.D. Barker: Dracul (angol)
    Eredeti mű
    Dacre Stoker – J.D. Barker: Dracul (angol)
    Eredeti megjelenés éve: 2018

    19. század amerikai szerző fantasy gótikus irodalom gyilkosság halál horror Írország kanadai szerző magyar nyelvű misztikus mítosz regény rejtély rémtörténet thriller vámpír

    >
     Agave Könyvek, Budapest, 2020

    letöltés

    https://data.hu/get/12987413/stoker_dacre__dracul.epub

    -

    • Like 3
    • Thanks 6
  6. Bart van Es-Hiányos fénykép 
    pdf 2021


    covers_676488.jpg?1621343286 


    „Ragyogó, elegánsan megírt, mély nyomot hagyó történet. Azonnal végigolvastam.” Philippe Sands, a Kelet-nyugati utca szerzője

    Lien kilencéves, amikor szülei egy idegen család gondjaira bízzák: 1942-ben járunk, Hollandia náci megszállás alatt áll, a szülők remélik, hogy legalább a lányuk túlélheti a háborút. Negyven évvel később végleg megszakad a kapcsolat Lien és az őt befogadó család között. Mi okozhat akkora törést? Mi lehet képes arra, hogy elszakítson egy ennyire erős köteléket?
    Bart van Es már felnőttként döbben rá, hogy van egy családtagja, akinek a létéről sem tudott. Személyes hangú, mélyen empatikus könyvében Lien nyomába ered. Feltárja a több generáción át hordozott traumák működését, a szeretetteljes viszonyokban megbúvó sérülések zárványait, amelyek néha visszavonhatatlan következményekkel járnak. A Hiányos fénykép érzékeny elbeszélés családról, idegenségről, emberi kisszerűség és nagyság kevercséről: történeteink alapanyagáról.

    Bart van Es Hollandiában született, Angliában él, Shakespeare- és Spenser-kutató. A Hiányos fényképpel 2018-ban elnyerte a Costa-díjat és a legjobb elsőkötetes memoárírók számára fenntartott The Slightly Foxed-díjat.


    Bart van Es: The Cut Out Girl
    Eredeti mű
    Bart van Es: The Cut Out Girl
    2. világháború Costa Könyvdíj életrajz holland holokauszt magyar nyelvű regény zsidóság

    >
     Park, Budapest, 2021

    letöltés

     

    https://data.hu/get/13326428/Bart_van_Es_-_Hianyos__fenykep.pdf

    -

    michonne75    Jelzése a könyvel kapcsolatban.


    "Szia!

    Köszönöm a feltöltéseidet, köztük ezt is. 

    De azt hiszem, hogy hiányos a könyv. A 148-171. oldal között üres lapok vannak. És úgy látom, hogy nem csak hibás szerkesztésról van szó, hanem hiányról, mert 148. oldal utolsó,. és a 171. oldal első mondatának nincs köze egymáshoz."

     

     

    -

    • Like 3
    • Thanks 10
  7. Whitney G.-Alapos kétely 
    2020 pdf

    covers_492521.jpg?1526649192 


    A farkamnak megvan a maga étvágya – ami nagy és igen sajátos étvágy. Olyan nőt akar, aki szőke, formás és lehetőleg nem egy kibaszott hazudozó. (Hogy miért, az egy külön sztori.)
    Menő ügyvédként nincs vesztegetni való időm párkapcsolatra, ezért névtelen csevegéssel és interneten megismert nőkkel elégítem ki az igényeimet.
    A szabályok egyszerűek: egy vacsora, egy éjszaka, zéró ismétlés.
    Ez csak alkalmi szex. Nem több, nem kevesebb.
    Legalábbis így volt egészen Alyssáig.
    Ő egy 27 éves ügyvédnő, könyvgyűjtő és állítása szerint a legkevésbé sem vonzó. Elvileg jogi tanácsokat adtam neki késő esténként, és rábízhattam a heti kalandjaim részleteit.
    De aztán bejött a cégemhez egy interjúra. Egy hallgatóknak kiírt gyakornoki pozícióra… És rohadtul megváltozott minden.

    Az év egyik legerotikusabb könyve, amiben a forró jelenetek mögött mély lélektani összefüggések bontakoznak ki a múltbéli drámák felszínre kerülésével.
    Hagyd, hogy elraboljon!


    Whitney G.: Reasonable Doubt Full Series
    Eredeti mű
    Whitney G.: Reasonable Doubt Full Series 83%
    Eredeti megjelenés éve: 2014

    21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző balett erotikus Észak-Karolina felnőtt tartalom jog kortárs magyar nyelvű new adult New York regény romantikus tánc ügyvéd váltott szemszög visszaemlékezés

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző

    >
     Könyvmolyképző, Szeged, 2020 
    384 oldal · ISBN: 9789634579519 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria
    >
     Könyvmolyképző, Szeged, 2020

    letöltés

    https://data.hu/get/12985476/Whitney_G._-_Alapos_ketely.pdf

    -

    • Like 5
    • Thanks 5
  8. Nina Moreno-Ne randizz Rosa Santosszal!
    pdf 2020

    covers_634561.jpg?1606859636

    Rosa Santoson a tenger átka ül. Jaj annak a srácnak, aki randizni szeretne vele. Kivált, ha hajója is van. A lány azonban nem annyira az átoktól szenved, mint lelki gátjaitól. Két kultúra és ezzel együtt kétféle jövő is hívogatja, és gondban van a választással. Nagyanyja, abuelája a városka megbecsült gyógyfüves asszonya, anyja nyughatatlan festő, aki ki-be jár az életükben. Ugyan Port Coralt, ezt a dél-floridai kisvárost nevezik otthonuknak, az eltűnt szülőföld, Kuba is ott kísért az életükben – a szó legszorosabb értelmében – nyomasztó teherként, amiről a nagyanya beszélni sem hajlandó. Közeleg a nyár, és az egyetemválasztás határideje. Ekkor bukkan fel Alex Aquino Rosa életében. Ez a fiú is titokzatos a kéken hullámzó tetkóival. Családja a vitorláskikötőt igazgatja. De vajon Rosa le tudja-e küzdeni a múltból öröklött félelmeket, tud-e nyitni a jövő felé?


    Nina Moreno: Don't Date Rosa Santos
    Eredeti mű
    Nina Moreno: Don't Date Rosa Santos
    Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

    Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző átok család Florida hajó ifjúsági kamasz főszereplő kortárs Kuba kultúra magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus tavasz tenger

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim

    >
     Maxim, Szeged, 2020

    letöltés

    https://data.hu/get/12985462/moreno_nina__ne_randizz_rosa_santosszal.pdf

    -

    • Like 4
    • Thanks 3
  9. Ker Dukey · K. Webster-Pretty Stolen Dolls – Ellopott babácskák-Ker Dukey · K. Webster-Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák

    Ker Dukey · K. Webster-Pretty Stolen Dolls – Ellopott babácskák (Csinos játékbabák 1.)
    pdf


    covers_492480.jpg?1526633895 


    Szép kis babácskáit Benny nagyon szereti,
    Mindaddig, míg azok szót fogadnak neki.
    Hajukat fésüli, őket szép ruhába bújtatja,
    Hogy tökéletességük semmi ne sújthassa.
    Ha eljön az éj, velük játszadozni szeret,
    Egyikük félénk, de a másik harcol és fenyeget.
    Mikor aztán kedvence futásnak ered,
    Hiába ígér a másik baba szépeket,
    Benny szíve megtört, szeméből könny csorog,
    hasztalan küzd, hisz nem férfias dolog.
    Kedvence az övé, vissza kell kapnia
    vagy a másiknak meg kell lakolnia.


    Ker Dukey – K. Webster: Pretty Stolen Dolls
    Eredeti mű
    Ker Dukey – K. Webster: Pretty Stolen Dolls 90%
    Eredeti megjelenés éve: 2016

    Tartalomjegyzék

    21. század Amerikai Egyesült Államok betegség brit szerző dark romance erőszak erotikus felnőtt tartalom fizikai bántalmazás fogság gyász gyermekrablás gyilkosság horror kortárs krimi magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő nők elleni erőszak nyomozás pszichés betegség pszicho-thriller regény rejtély rendőr romantikus sorozat része sorozatgyilkosság szökés tabu testvérek thriller váltott szemszög

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rázós könyvek Könyvmolyképző

    >
     Könyvmolyképző, Szeged, 2020 
    264 oldal · ISBN: 9789634579502 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria
    >
     Könyvmolyképző, Szeged, 2020

    letöltés

    https://data.hu/get/12983466/Ker_Dukey_K._Webster_-_Csinos_jatekbabak_1._-_Pretty_Stolen_Dolls__Ellopott_babacskak.pdf

    -
    Ker Dukey · K. Webster-Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák (Csinos játékbabák 2.)
    pdf

    covers_633217.jpg?1601911993


    Ragadtad már meg más lelkét valaha a saját lényeddel,
    magadba szívva őt, hogy a részeddé váljon?
    Én igen.
    Végre elkezdtem élni, érezni és szerelembe esni
    – ebben a nagy káoszban, ami körülvesz.
    Kibújtam a védőpáncélomból, és beengedtem valakit a szívembe.
    Nyitva hagytam a lelkemet.
    Nyitva hagytam a szívemet.
    Nyitva hagytam az ajtót.
    Ő pedig elrabolt.
    Dillon… sajnálom.

    Bennynek volt egy beteg babácskája, hajjajaj.
    Aki pont úgy vágyott a sötétségre, mint ő maga, hajjajaj.
    Úgyhogy közösen gyötörtek, vadásztak, játszadoztak, hajjajaj.
    Bűneik halálos eleggyé összeálltak, ajjajaj.

    Ám Bennynek hiányozni kezdett az elveszett babája, hajjajaj.
    Bármi áron meg kellett találnia, hogy szerethesse, hajjajaj.
    Nem akart kettesben maradni a beteg babájával, hajjajaj.
    Terveket szőtt, hogy hazahozza a mocskos babácskáját, ajjajaj.
    Egy különleges szerzőpáros páratlanul sötét kötete.
    Csak erős lelkeknek!

    „K Webster és Ker Dukey újabb sötét és felzaklató körre visz minket.
    Nem tudom, miért kerültem valaha is
    az ilyesfajta történeteket, mert ÚRISTEN, annyira imádom
    ezt a sorozatot! Piszkosul TÖKÉLETES!!!”
    – Patty ~ Wrapped Up In Reading Book Blog @ GoodReads –


    Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls
    Eredeti mű
    Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls 92%
    Eredeti megjelenés éve: 2016

    Tartalomjegyzék

    21. század Amerikai Egyesült Államok anyaság brit szerző dark romance erőszak erotikus felnőtt tartalom férfi főszereplő fizikai bántalmazás gyermekrablás gyilkosság horror kortárs krimi magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő nők elleni erőszak nyomozás pszichés betegség pszicho-thriller regény rejtély rendőr romantikus sorozat része sorozatgyilkosság szökés testvérek thriller váltott szemszög

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rázós könyvek Könyvmolyképző

    >
     Könyvmolyképző, Szeged, 2020
    280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635613595 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria
    >
     Könyvmolyképző, Szeged, 2020 

    letöltés

    https://data.hu/get/12983467/elveszett_babacskak_csinos-jatek_babak_2.pdf

     

    letöltés

    https://data.hu/get/13892753/Ker_Dukey_K._Webster_-_Ellopott_babacskak.epub
    https://data.hu/get/13892754/Ker_Dukey__K._Webster_-_Csinos_jatekbabak_2._-_Pretty_Lost_Dolls_-_Elveszett_babacskak.epub
    https://data.hu/get/13892755/Ker_Dukey_-_K._Webster_-_Csinos_jatekbabak_1_-_Ellopott_babacskak.pdf
    https://data.hu/get/13892756/Ker_Dukey_K._Webster_-_Ellopott_babacskak.mobi
    https://data.hu/get/13892757/Ker_Dukey__K._Webster_-_Csinos_jatekbabak_2._-_Pretty_Lost_Dolls_-_Elveszett_babacskak.pdf
    https://data.hu/get/13892758/Ker_Dukey__K._Webster_-_Csinos_jatekbabak_2._-_Pretty_Lost_Dolls_-_Elveszett_babacskak.mobi

    --------------

     

    -

    • Like 6
    • Thanks 9
  10. Claire Kingsley-Dögös szingli apuka (Book Boyfriends 3.) Rajongói
    pdf

    covers-484815.jpg

    Egy végtelen emberáradat jön lefelé a mozgólépcsőn, de
    eddig egyikük sem az a lány, akire várok.
    – Linnea hol fog aludni? – kérdezi Charlotte.
    – Van egy plusz hálószoba – mondom. – Tudod, Bogaram.
    A hat éves lányom az ölemben ül. Barna haja lelóg, és
    észreveszem, hogy hátul egy kicsit kócos. Újra ki kellett volna
    fésülnöm, mielőtt elindultunk, de nem akartam elkésni. Onnan
    ahol ülünk, jó kilátás nyílik a mozgólépcsőre, és így könnyebb
    Charlotte-ot a közelemben tartanom. A karomat védelmezően
    a dereka köré fonom, és vissza kell fognom magam, hogy egy
    oldalpillantást vessek a sétáló emberekre. A zsúfolt reptér az
    egyike azoknak a helyeknek, ahol az apai ösztöneim
    kiélesednek.

    21. század Amerikai Egyesült Államok angol nyelvű erotikus spamelo kortárs new adult regény romantikus sorozat része terhesség

    Még nem olvastam.


    letöltés

    https://data.hu/get/12982492/Claire_Kingsley_Book_Boyfriends_3.Dogos_szingli_Apuka.pdf

    -

    • Like 3
    • Thanks 4
  11. Clarissa Wild - Mr. X /Rajongói
    pdf


    covers-315066.jpg

    Azért jött, hogy megöljön.

    Én a használója és meggyalázója vagyok a saját testemnek. A legsötétebb óráimban eladtam a lelkem az ördögnek és most meg kell fizetnem az árát. A fejemnek szegezett fegyverrel ,nincs már választásom, mintsem, hogy hallgassak és szót fogadjak, de nem adom meg olyan könnyen magam. Semmi nem erősebb, mint a túlélési ösztönöm. Ezek az ösztöneim akkor kapcsoltak magasabb fokozatra, amikor ő belépett a motel szobámba. Kivéve, hogy amikor ránézek a saját feltárt szívem látom magam előtt. Egy történelem, amelyet vér borít.Nem tudom, hogy mi a neve, csak azt tudom, hogy akar engem. Ahhoz, hogy megmentsem magam, feláldozom az épelméjűségemet. A testem, a lelkem. Valami azt súgja, hogy az X alakú sebhelye, ami a szeme helyén van, az egyetlen mentsváram. Ő Mr. X, a férfi, aki azért jött, hogy elvegye az életem. El tudok menekülni, még mielőtt a szívem is megkaparintja?

    angol nyelvű BDSM dark romance erotikus regény romantikus thriller
    KÖSZÖNET A FORDITÓKNAK!!!

    letöltés

    https://data.hu/get/12982485/Clarissa_Wild_-_Mr.__X_.pdf

    -

    • Like 3
    • Thanks 4
  12. Colleen McCullough-Trója éneke 
    pdf

    covers_32562.jpg?1395353813

    A közhiedelem szerint az első világméretű háború Kr. u. 1914-ben tört ki. A közhiedelem téved. Az első világháború Kr. e. 1260 táján tört ki.Az akkori világé, persze. A Nyugaté és a Keleté. A görögöké és a trójaiaké.Történetét Homérosz énekelte meg, és azóta is minden elemista fújja: tíz év ádáz ostrom után a görögök kicselezték az ellent. Trója elesett, ám a győztesek szájíze is megkeseredett. A régi mesét most a magyar olvasók bevált barátnője, Colleen McCullough (elég, ha felidézzük: ő a világhírű Tövismadarak és a nem kevésbé nevezetes Róma-sorozat szerzője) mondja el, persze egy kicsit megcsavarintva, csipet iróniával fűszerezve, sok érzelemmel édesítve. A nagyszabású hősök, akiket egy-egy klasszikus márványszobor tökéletességében őriz emlékezetünk, esendő emberként téblábolnak e könyv lapjain: Akhilleusz mulya, Hektór házsártos, Agamemnón pipogya. Az égbolt pedig üres. Homérosz minden második sorában feltűnik egy isten, hogy odébb pöccintse az eseményeket. Colleennél az ember kovácsolja a maga sorsát (jó, néha kicsit babonás, megmosolyogjuk). És az ember csodákra képes. Például csodálatosan érdekes regényre.


    Colleen McCullough: The Song of Troy
    Eredeti mű
    Colleen McCullough: The Song of Troy
    Eredeti megjelenés éve: 1998

    ausztrál szerző magyar nyelvű ókor regény történelem történelmi regény Trója

    >
     Európa, Budapest, 2000

    letöltés

    https://data.hu/get/12980835/Colleen_McCullough_-_Troja_eneke.pdf

    -

    • Like 4
    • Thanks 9
  13. Melanie Milburne-A playboy vezeklése (Chatsfield Hotel 2.) 


    covers_363175.jpg?1441304666


    Gene Chatsfield megelégeli fia botrányait, és elhatározza, hogy megleckézteti a család fekete bárányát. Lucca ultimátumot kap: vagy hajlandó végrehajtani a büntetőfeladatát, vagy többé nem fér hozzá a családi kasszához. A feladat lényege, hogy egy teljes hónapra szakítania kell addigi életvitelével, és segítenie kell Charlotte hercegnőnek megrendezni a nővére esküvőjét. Mivel Lucca nem tehet mást, hajlandó lenyelni a békát, az esküvőszervezés azonban végül nem is esik annyira nehezére…


    Eredeti cím: Playboy's Lesson

    Eredeti megjelenés éve: 2014

    magyar nyelvű romantikus romantikus füzet sorozat része

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: Júlia

    >
     Harlequin Magyarország, Budapest, 2015

    letöltés

    https://data.hu/get/12979770/Melanie_Milbourne_-_A_playboy_vezeklese_Julia_587.pdf

    -

    Helen Brooks, Rosalie Ash, Elizabeth Power
    Titkok a múltból - 3 történet 1 kötetben 

    8eae835c8054bd2b7950b0bd2e070073b86b7b95

    Helen Brooks: Az élet iskolája A szép tanítónő Candy azzal a szándékkal keresi föl a falu földbirtokosát, hogy a szemébe vágja, mennyire gyűlöli. A férfi ugyanis évekkel korábban elcsábította és cserben hagyta a nővérét, most pedig arra készül, hogy bezárassa a falu kis iskoláját, Candy legnagyobb büszkeségét. De ha Simon Strythe valóban gonosz, hogyan lehet mégis olyan vonzó? Rosalie Ash: A vadőr lánya A szép Emily súlyos előítéletet táplál a Fleetwood család férfi tagjaival szemben, mivel szerinte mindannyian hűtlen és megbízhatatlan szoknyavadászok. Annak, hogy mégis megpályázza a neves ügyvéd, Dominick Fleetwood által meghirdetett levéltárosi állást, különleges oka van: szülei múltja után akar nyomozni a régi iratokban. Dominick nyilvánvalóan mit sem tud az apja és Emily anyja közötti fájdalmas történetről, mert hevesen udvarolni kezd levéltárosnőjének... Elizabeth Power: Szélhámosnők kíméljenek! Londonban nagyapja temetésén találkozik a hazatérő Alexia kilenc hosszú év után Oliverrel. A férfi eleinte kétségbe vonja, hogy ő az igazi örökös, de aztán megbizonyosodik igazáról, beleszeret és feleségül is veszi. Bizalmát akkor veszíti el újra, amikor feleségét erősen félreérthető helyzetben találja egykori új-zélandi barátjával, aki egy súlyos családi titok ismerőjeként zsarolja az asszonyt...

    Clare Connely - Válás előtt
    Melanie Milburne - Titkok a múltból
    Abby Green - Szicíliai szenvedély
    Arany Júlia 60.
    Megjelent: 2023.03.22.
    epub, pdf, mobi
    -------------------------------------
    Melanie Milburne-Nem kérek bocsánatot 79% 


    covers_406685.jpg?1471115340

    Egy kiállítás megnyitóján találkozik újra Charlotte a műpártoló gazdag görög vállalkozóval, Damonnal. Négy évvel korábban szenvedélyes szerelem fűzte őket egymáshoz, ám a férfi családja nem nézte jó szemmel viszonyukat. A vitákba belefáradt Damon szinte megkönnyebbülve kapaszkodott bele egy hamis vádba, amellyel el is taszította magától a lányt. Charlotte-nak alkalma sem volt elárulni, hogy gyermeket vár, s azóta egyedül nevelte a kislányát. Noha a viszontlátás során gyorsan rádöbben, hogy még mindig szereti a férfit, úgy érzi, sosem tudna megbocsátani neki…

    Kate Hardy - A vörös ruhás nő
    Melanie Milburne - Nem kérek bocsánatot
    Júlia 769-770.
    Megjelent: 2023.03.01.
    epub, pdf, mobi
    -----------------------------------------
    Melanie Milburne-Betűk a homokban (Cornwalli történetek 7.) 

    covers_538696.jpg?1551808922 

    Ausztráliában nincs senki, aki el tudná fogadni, hogy az ország egyik legjobb szörföse egyszerűen vízbe fulladt egy álmos angol kisváros partjainál. Nem csoda hát, ha elküldik saját törvényszéki orvos szakértőjüket, hogy vizsgálja meg a körülményeket. Lachlan, a helyi rendőr-főfelügyelő csak gúnyosan mosolyog, amikor először pillantja meg a fiatal és nyilván tapasztalatlan, de kétségtelenül csinos Eloise-t. Hamarosan azonban nem csak a lány szakértelmét illetően érik meglepetések…


    Szívhang 682-683.
    Megjelent: 2022.05.04.
    epub, pdf, mobi

    Louise Heaton - Trónörökös a páciensem
    Melanie Milburne - Betűk a homokban

    -------------------------------------------------
    Cara Colter  |  Melanie Milburne  |  Nina Milne

    Két elszánt szingli; Kifutó és korona; Merj nagyot álmodni!
    E-könyv
         
    8501805_5.jpg 


    Vinton Kiadó Kft.  | 2022  | magyar nyelvű

    Melanie Milburne: Két elszánt szingliKét kútba esett eljegyzésen túl Holly hallani sem akar a férfiakról. A sztárügyvéd Zack Knight arról híres, hogy még egyetlen kapcsolata sem tartott egy hónapnál tovább. A közösségi médiában megjelenik róluk, hogy eljegyezték egymást, és úgy döntenek, egy darabig nem cáfolják meg az álhírt... Nina Milne: Kifutó és koronaMenjen feleségül Lycander hercegéhez, hogy a fia egyszer majd megörökölje a trónt? A szupermodell Sunita egyre csak tépelődik és vívódik. Frederick ugyanis csupán józan megfontolásból akarja, hogy házasodjanak össze, és a lánynak ez nem elég... Cara Colter: Merj nagyot álmodni!Bree egész életében örök szerelemre, családi boldogságra vágyott. Egy komoly csalódás azonban megfosztotta a reménytől, hogy az álma valóra válhat. Aztán találkozik Branddel, akiért kamaszkorában rajongott, és akit most vonzóbbnak talál, mint valaha...

    Arany Júlia 56.
    Megjelent: 2022.03.16.
    epub, pdf, mobi

    Melanie Milburne - Két elszánt szingli
    Nina Milne - Kifutó és korona
    Cara Colter - Mert nagyot álmodni

    ------------------------------------------------
    Alison Roberts · Melanie Milburne
    Veszélyes a szívre / Kis léptékben

    covers_662666.jpg?1615119714 


    Alison Roberts: Veszélyes a szívre
    Hogy lehet valakinek olyan beceneve, mint egy koktélnak? – gondolja Cooper, amikor bemutatják neki Fizzt, új kolléganőjét a mentőállomásról. De ahogy jobban megismerik egymást, a férfinak be kell látnia, hogy illik rá a neve, hiszen tele van élettel, imádja az izgalmakat, a veszélyt, egyszóval vérpezsdítő jelenség. Miközben vállvetve küzdenek a legkockázatosabb akciókban, Cooper rádöbben, hogy talán élete legnagyobb döntése vár rá…

    Melanie Milburne: Kis léptékben
    Férfiak! Mindenütt egyformák. A nagyvárosban is és vidéken is úgy viselkednek, mintha az övék lenne az út! Holly dühösen figyeli, ahogy a mögötte haladó rozoga jármű ismét előzésbe kezd. Csak a lélekjelenlétének köszönhetően sikerül elkerülnie a balesetet, és még akkor is dühös a vakmerő fickóra, amikor kiderül: az nem más, mint új kollégája, dr. Cameron McCarrik. Még nem sejti, hogy egyszer nagy hasznát veszi a jóképű orvos bátorságának…


    Szívhang 654-655.
    Megjelent: 2021.03.03.
    epub, pdf, mobi

    Alison Roberts - Veszélyes a szívre
    Melanie Milburne - Kis léptékben
    ------------------
    Melanie Milburne-Kábító érzés 

    covers_799748.jpg?1680503516


    A St. Patrick Kórházban dolgozó Jack és Becky között állandó a feszültség, noha gyerekkoruk óta ismerik egymást. Amikor aztán a lány bajba kerül, Jack habozás nélkül felajánlja neki, hogy lakjon nála. Ezzel egyúttal eleget tesz legjobb barátja kérésének is, aki kábítószerügyben nyomoz, és nem ok nélkül félti kishúgát a bűnözők bosszújától. Becky persze nehezen viseli a gyámkodást, de miután kénytelen éjjel-nappal együtt lenni Jackkel, lassan mégis összemelegednek…

    Szívhang 648-649.
    Megjelent: 2020. 12. 02.
    epub, pdf, mobi

    Annie O'Neil - Ha a szemedbe nézek
    Melanie Milburne - Kábító érzés

    -------------------------------------
    Melanie Milburne-Kényére-kedvére 

    covers_503245.jpg?1533479482 


    Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

    Gemma csak azzal a feltétellel örökli apja vagyonát, ha a születésnapjáig férjhez megy, és a házasság legalább fél évig tart. A lánynak mindössze egy hete van arra, hogy férjet találjon. Váratlanul felbukkan a színen Roberto Trigliani, a gazdag szállodalánc-tulajdonos, aki évekkel ezelőtt kifutófiúként dolgozott Gemma apjának egyik szállodájában. Szerelmes volt a lányba, de az elkényeztetett fruska élvezetét lelte abban, hogy megalázta. Roberto felajánlja, feleségül veszi Gemmát, de azzal a hátsó szándékkal, hogy bosszút álljon rajta. Ám nem várt fordulat történik: a férfi beleszeret a feleségébe…


    Romana 697-698.
    Megjelent: 2020. 08. 05.
    epub, pdf, mobi

    Sandra Field - A fele sem igaz
    Melanie Milburne - Kényére-kedvére

    -------------------
    Teri Wilson · Heidi Rice · Melanie Milburne
    Egy palack mámor / Ártatlan pókeres / Az ideiglenes Mrs. Marchetti 


    covers_627031.jpg?1598791117


    Teri Wilson: Egy palack mámor
    Evangeline Hollyt többszörösen is sújtja a sors: szülei elkótyavetyélték szőlészetüket, bármikor kilakoltathatják nagyapja kutyái miatt, és megcsalja a barátja, emiatt a munkáját is elveszti. Kapóra jön, hogy a Bennington étterme sommelier-t keres, az állásinterjún azonban nem mást lát viszont, mint Ryan Wilde-ot, az egyéjszakás kalandját…

    Heidi Rice: Ártatlan pókeres
    A kaszinótulajdonos Dante Allegri számára nem ismeretlen, hogy felcsíp egy nőt, és néhány alkalom után búcsút vesz tőle. A kékvérű, fiatal Edie Trouvé az okosságával, na meg gyönyörű testével azonban teljesen más tészta. Egyetlen csókjával végérvényesen belopja magát a szívébe, hiába is próbálja elzárni előle…

    Melanie Milburne: Az ideiglenes Mrs. Marchetti
    Ugyan Alice csak kétszer találkozott Cristiano Marchetti nagyanyjával, ő mégis ráhagyta a családi villa felét, ha hat hónapig az unokája felesége marad. Hét éve Alice visszautasította a férfi lánykérését, inkább a karriert választotta, most azonban fordul a kocka: ő szeretne családot, míg a férfi nem. Sikerül vajon a nagymama síron túli házasságszerzése?


    Romana Különszám 101.
    Megjelent: 2020. 09. 02.
    epub, pdf, mobi

    Teri Wilson - Egy palack mámor
    Heidi Rice - Ártatlan pókeres
    Melanie Milburne - Az ideiglenes Mrs. Marchetti

    -----------------------------------------------------
    Melanie Milburne-Hinni a csodában

    2954124_4.jpg 


    Szívhang 391. (Hinni a csodában)
    E-könyv
         
     | 2016  | magyar nyelvű

    Öntudatlan állapotban lévő betegeken próbál segíteni Allegra Tallis doktornő különféle alternatív módszerekkel. Új főnöke, Joel azonban nem hisz a masszázsban, a balzsamokban és aromaterápiákban, s gyors eredményeket vagy a kísérleti kezelések leállítását követeli a lánytól. Szakmai vitáik ellenére egy idő után mégis letagadhatatlan köztük a kölcsönös vonzalom, és a finom lelkű, gyengéd Allegra azt is megfejti, miért olyan makacsul elutasító a doktor úr...

    Szívhang 638-639.
    Megjelent: 2020.07.01.
    epub, pdf, mobi

    Alison Roberts - Könnyelmű egyezség
    Melanie Milburne - Hinni a csodában

    -------------------------------------------------
    Carol Marinelli · Melanie Milburne
    Kísértés a liftben / A szív nem hazudik (Hollywoodi doktorok 1.) 

    covers_478915.jpg?1518458970

    Carol Marinelli: Kísértés a liftben
    A szállodai liftbe lépve a koszorúslányruhás Freya nem sejti, hogy perceken belül beszáll mellé az az elképesztően szexi pasas, akit a múltkor már megbámult a hallban. Olyan elemi vonzalom vibrál köztük, hogy kis híján egymásnak esnek a kabinban. Nemrég Freya egy ausztrál sebésszel folytatott merész e-mailes flörtöt, és már előre retteg, hogyan fog a szemébe nézni pár nap múlva, mikor a férfi állásinterjúra jön a Hollywood Hills Klinikára…

    Melanie Milburne: A szív nem hazudik
    Nem szokványos nászútról érkezik haza Bertie, a fiatal aneszteziológus: egyszemélyesről – mivelhogy az esküvő előestéjén meggondolta magát a vőlegény. A kollégák elől gondosan elhallgatja, mi történt, mert betegesen fél a gúnyos megjegyzésektől. Vonzó új főnökét azonban, akivel a Valentin-napi bált szervezik, nem olyan könnyű becsapni, főleg miután enyhe pezsgőmámorban megcsókolják egymást…


    Szívhang 580-581.
    Megjelent: 2018. 02. 07.

    Carol Marinelli - Kísértés a liftben (Hollywoodi doktorok 1.)
    Melanie Milburne - A szív nem hazudik

    ----------------------
    Lynne Marshall · Melanie Milburne · Lucy Clark
    Egy lány hazatér / Lakótárs extrákkal / Tisztán baráti alapon 

    covers_463994.jpg?1509910850 


    Szívhang különszám 56.
    Lynne Marshall: Egy lány hazatér
    Desinek sosem volt igazi otthona és családja. Bárzongorista édesanyja egyedül nevelte, és folyton városról városra költöztek. Az asszony halála után a fiatal lány meglátogatja a nagyanyját, hogy felkutassa a gyökereit. Hamarosan szenvedélyes viszonyba keveredik a szomszédban lakó orvossal, aki válaszút elé állítja…

    Melanie Milburne: Lakótárs extrákkal
    Molly három hónapra Angliába érkezik, hogy egy londoni kórházban helyettesítsen. Magához vesz egy kóbor kiscicát, és mivel az albérletében nem tarthat háziállatot, a főnöke – akiért kamaszkora óta rajong – felajánlja neki, hogy átmenetileg költözzön hozzá. A lány nem is lehetne boldogabb…

    Lucy Clark: Tisztán baráti alapon
    Meglátni és megszeretni elég volt egyetlen pillanat. Richard el sem hiszi, hogy ez vele is megtörténhetett. De aztán a gyönyörű nő eltűnik a szeme elől, és ő hiába keresi egész este a vidám felvonuláson. Legnagyobb meglepetésére azonban másnap az új munkahelyén az ismeretlen szépség várja – szigorú, megközelíthetetlen főnökként…


    Szívhang Különszám 56.
    Megjelent: 2017. 09. 13.

    Lynne Marshall - Egy lány hazatér
    Melanie Milburne - Lakótárs extrákkal
    Lucy Clark - Tisztán baráti alapon

    letöltés

    https://data.hu/get/13917566/654-655._-_Alison_Roberts.epub
    https://data.hu/get/13917567/2023-60-a-b-c._Clare_Connely__Melanie_Milburne__Abby_Green.epub
    https://data.hu/get/13917568/2023-60-a-b-c._Clare_Connely__Melanie_Milburne__Abby_Green.mobi
    https://data.hu/get/13917569/2020-101-a-b-c..pdf
    https://data.hu/get/13917570/769-770._Kate_Hardy__Melanie_Milburne.epub
    https://data.hu/get/13917571/2022-56-a-b-c._Melanie_Milburne__Nina_Milne__Cara_Colter.pdf
    https://data.hu/get/13917573/2022-56-a-b-c._Melanie_Milburne__Nina_Milne__Cara_Colter.mobi
    https://data.hu/get/13917572/2023-60-a-b-c._Clare_Connely__Melanie_Milburne__Abby_Green.pdf
    https://data.hu/get/13917575/2020-101-a-b-c.mobi
    https://data.hu/get/13917574/769-770._Kate_Hardy__Melanie_Milburne.pdf
    https://data.hu/get/13917576/2022-56-a-b-c._Melanie_Milburne__Nina_Milne__Cara_Colter.epub
    https://data.hu/get/13917577/2020-101-a-b-c..epub
    https://data.hu/get/13917578/682-683._Louisa_Heaton__Melanie_Milburne.mobi
    https://data.hu/get/13917581/697-698.mobi
    https://data.hu/get/13917580/2017-56-a-b-c..pdf
    https://data.hu/get/13917583/654-655._-_Alison_Roberts.epub
    https://data.hu/get/13917579/769-770._Kate_Hardy__Melanie_Milburne.mobi
    https://data.hu/get/13917582/697-698..pdf
    https://data.hu/get/13917584/697-698..epub
    https://data.hu/get/13917585/682-683._Louisa_Heaton__Melanie_Milburne.epub
    https://data.hu/get/13917586/638.-639..mobi
    https://data.hu/get/13917587/654-655._-_Alison_Roberts.pdf
    https://data.hu/get/13917588/654-655._-_Alison_Roberts.mobi
    https://data.hu/get/13917590/648-649..epub
    https://data.hu/get/13917589/648-649.mobi
    https://data.hu/get/13917591/580-581._Kisertes-a-liftben-Hollywoodi-Carol-Marinelli.mobi
    https://data.hu/get/13917592/648-649..pdf
    https://data.hu/get/13917593/682-683._Louisa_Heaton__Melanie_Milburne.pdf
    https://data.hu/get/13917595/638.-639..epub
    https://data.hu/get/13917596/624._Charlotte_Phillips_-_Valentin-napi_kavarodas.pdf
    https://data.hu/get/13917594/580-581._Kisertes-a-liftben-Hollywoodi-Carol-Marinelli.pdf
    https://data.hu/get/13917597/638.-639..pdf

    ------------

     

    -

    • Like 3
    • Thanks 5
  14. Greg Iles-Halálos rettegés

    covers_62298.jpg?1395363317 


    Harper Cole nappal a Mississippi torkolatánál lévő otthonában dolgozik sikeres kereskedőként. Éjjel azonban rendszergazda az EROS-nál, egy exkluzív, szexuális szolgáltatásokat nyújtó internetes cégnél. Az EROS-hálózat több női ügyfele egyszer csak megmagyarázhatatlanul eltűnik, és Harper aggódni kezd. Amikor meggyilkolnak egy világhírű New Orleans-i írónőt, a férfi azFBI-hoz fordul. Döbbenten hallja, hogy mind a hat eltűnt nőt meggyilkolták, és az FBI korábbi bűntetteket is kapcsolatba hoz az üggyel. Ráadásul az első számú gyanúsított maga Harper…


    Eredeti cím: Mortal Fear

    Eredeti megjelenés éve: 1996

    amerikai szerző magyar nyelvű regény thriller

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világsikerek General Press

    >
     General Press, Budapest, 2001

    letöltés

    https://data.hu/get/12979748/Greg_Iles_-_Halalos_retteges.pdf

    -

    • Like 2
    • Thanks 9
  15. Ambrus Noémi.Németh Brigitta-Csodatölcsér 
    pdf

    covers_476763.jpg?1517390476


    A szerzők logopédus szemmel próbálták meg egy csokorba kötni mindazt a „tudásanyagot", amire a mai 5-7 éves gyermekeknek szükségük van ahhoz, hogy lelkesen és magabiztosan kezdjék el az iskola első osztályát. A különböző fejlesztési területek – pl: téri, síkbeli, időbeli tájékozódás, emlékezetfejlesztés, grafomotoros fejlesztés – mellett nagy hangsúlyt kap az anyanyelvi fejlesztés, amit a mai gyermekek szempontjából kiemelten fontosnak tartanak.


    foglalkoztató logopédia magyar nyelvű pedagógia

    >
     Csicsergő, Budapest, 2013


    letöltés

    https://data.hu/get/12979736/Csodatolcser_2resz_-_Ambrus_Noemi.Nemeth_Brigitta.pdf
    https://data.hu/get/12979737/Csodatolcser_1_resz_-_Ambrus_Noemi.Nemeth_Brigitta.pdf

    -

    • Like 3
    • Thanks 6

  16. Viktor Pelevin-Apolló batman 
    epub

    covers_342916.jpg?1426694216 


    „Hamarosan véget ér Oroszországban a hülyék kora – és más hülyék ideje jön el.”

    Második Ráma ifjú vámpír, még épp csak kitanulta a vámpírmesterséget, de az alapokat már ismeri: meg tudja harapni az ember nyakát észrevétlenül, úgy, hogy a kevéske vörös folyadékból az illető lelkének minden titka föltáruljon előtte. És tudja, hogy a világban a vámpírok uralkodnak, és az emberek szenvedéséből nyerik a „babloszt”, amely táplálja őket.
    Most újabb nagy feladat áll előtte: kiképzik „búvárnak” – s ettől kezdve újra és újra lemerül a „limbóba”, az élet és halál közötti régióba, s közben megismerkedik a legfőbb vámpírral, az örök életű Drakulával is, aki megosztja vele a világ titkait, már amennyit ő megértett belőle. Azt is tőle tudja meg, hogy a vámpírok között vannak olyanok, akik azon igyekeznek, hogy az embereknek kevesebbet kelljen szenvedniük, s mégis elegendő babloszt termeljenek számukra.
    Második Ráma, az orosz vámpír mind újabb merülései során nagy szerelmi kalandokat és misztikus élményeket él át – s mintha egyre közelebb kerülne a világ és az emberi és vámpíri létezés igaz magyarázatához is, de mindig rá kell döbbennie, hogy az igazi titok, ha egyáltalán megismerhető, messze túl van az ő még mindig túlságosan is emberi elméjén.
    Közben Oroszországban a vámpírokkal szövetséges emberek nagyszabású akcióba kezdenek (természetesen a fővámpírok áldásával): nagy tüntetéssorozatot szerveznek annak érdekében, hogy a társadalomban helyreálljon a rend – az emberek újból komolyan vegyék a „diskurzust”…

    Új regényében a mai világirodalom egyik legkülönösebb szerzője olyan mélyre hatol részben buddhista, részben utánozhatatlanul pelevini filozófiájába, hogy szédítő élmény vele tartani ezen a merülésen. Oroszországban a könyv óriási siker – annak ellenére (vagy talán azért is), mert keserű iróniával ábrázolja a putyini rendszer elleni tüntetéseket éppúgy, mint magát a rendszert.


    Виктор Пелевин: Batman Apollo
    Eredeti mű
    Виктор Пелевин: Batman Apollo
    Eredeti megjelenés éve: 2013

    fekete humor filozofikus regény horror kortárs magyar nyelvű orosz szerző regény társadalomkritika vámpír

    >
     Európa, Budapest, 2015


    letöltés

    https://data.hu/get/12976078/pelevin_viktor__apollo_batman.epub

    -

    • Like 3
    • Thanks 12
  17. Gyurkovics Tibor - Rikiki
    epub

    covers_124997.jpg?1610366242 

    Rikiki csodálatos lény, a mesék világából elénk toppant kisgyerek, olyan kicsi, hogy már-már úgy érzi, ő a legkisebb a világon. De bármilyen kicsi is, nagy-nagy szíve van. Ezzel a fel-feldobogó, eleven gyerekszívvel járja a világot, játszik, barátkozik vagy mélázik, közben apránként fedezi fel, hogy a roppant nagyvilágban mennyi csodálatos és félelmes dolog történik. Gyurkovics Tibor mesterien ábrázolt, aprócska kalandok láncolatában tárja elénk az érzékeny gyereklélek világfelfedező ámulatát, fájdalmát és örömét. Klasszikus példák nyomán halad, amikor Rikikiben felfedi egy háborút átélt nemzedék „Szegény kisgyermek panaszai”-t, s mint a klasszikusok írása, az övé is gyerekeknek és felnőttnek egyaránt élvezetes olvasmány.


    Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

    gyermekkönyv iskolásoknak magyar nyelvű magyar szerző

    >
     Móra, Budapest, 1978


    letöltés

    https://data.hu/get/12971294/Gyurkovics_Tibor_-_Rikiki.epub

    -

    • Like 4
    • Thanks 6
  18. Linda Howard-A bajkeverő - Linda Howard-Mr. Tökéletes 


    Linda Howard-A bajkeverő 
    pdf 2020

    covers_630239.jpg?1600424154


    Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

    Egy izgalmas, lendületes, mégis romantikus regény a The New York Times és az USA Today szenzációs bestsellerszerzőjétől, Linda Howardtól.

    Morgan Yancy egy fegyveres akciócsoport vezetője, számára semmi sem lehet fontosabb a munkánál. De amikor megtámadják, és majdnem megölik, az elöljárója mindent megtesz, hogy kiderítse, ki van az elit egysége nyomában – és miért. Mivel esély van rá, hogy az ismeretlen ellenség újra lecsap, Morgant egy isten háta mögötti helyre küldik, azzal az utasítással, hogy húzza meg magát, és tartsa nyitva a szemét. Csakhogy egyrészt a kívánatos lakótárs miatt – akit mindenképpen meg akar védeni –, másrészt pedig a háttérben ólálkodó fenyegetés miatt ez lehet élete eddigi legveszélyesebb küldetése.
    A nyugat-virginiai kisváros részmunkaidős rendőrfőnökének, Isabeau „Bo” Marannak végre sínre került az élete. Összejár a barátaival, van egy hűséges kutyája, és a bankszámlája sem teljesen üres. Aztán beállít hozzá Morgan Yancy. Bónak végképp nem hiányzik az életéből egy titokzatos férfi – főleg nem egy olyan vonzó bajkeverő, amilyen Morgan.
    Minél jobban igyekeznek, hogy leküzdjék a kettejük között fellángoló vonzalmat, annál közelebb kerülnek egymáshoz, még akkor is, ha a lány tudja, hogy Morgan bujkál valami elől. Az igazság napvilágra kerülése azonban többe kerülhet Bónak, mint amennyit adni tud, amikor pedig Morgan lelepleződik, az élete is veszélybe kerül.


    Linda Howard: Troublemaker
    Eredeti mű
    Linda Howard: Troublemaker
    Eredeti megjelenés éve: 2016

    amerikai szerző kisváros kortárs kutya magyar nyelvű regény rejtély rendőr romantikus thriller

    >
     Vinton, Budapest, 2020

    Korábbi link nem él.

    letöltés

    https://data.hu/get/12978934/Linda_Howard_-_A_bajkevero.pdf

    -
     Linda Howard-Mr. Tökéletes  
     pdf  2000

    covers_61091.jpg?1395362956 


    Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

    Négy barátnő minden pénteken összejön egy kis pletykálkodásra. Természetesen a férfiakról beszélgetnek, arról, hogy a tökéletes férfinak milyennek kellene lennie. Egyikük hamarosan meghal. A váratlan haláleset mélyen lesújtja a három barátnőt, félelem költözik beléjük. Amikor a második lányt is megölik, a rémület fokozódik. A szálak szép lassan elvezetnek egy Corin nevű, magát tökéletesnek képzelő férfihez. És akkor nem várt, meglepő fordulat következik……


    Linda Howard: Mr. Perfect
    Eredeti mű
    Linda Howard: Mr. Perfect
    Eredeti megjelenés éve: 2000

    amerikai szerző gyilkosság krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű romantikus

    >
     K.u.K., Budapest, 2000

    letöltés

    https://data.hu/get/12978933/Linda_Howard_-_Mr._Tokeletes.pdf

    -

    • Like 3
    • Thanks 12
  19. Rebecca Serle-Öt év múlva decemberben 
    pdf 2020 romantikus utazás


    covers_617806.jpg?1594113238 

    Milyennek látja magát öt év múlva? Dannie Kohan ambiciózus manhattani jogásznőnek megvan az aprólékosan kidolgozott válasza erre a kérdésre, amióta az eszét tudja. A nagy napon, amikor sikerrel veszi élete legfontosabb állásinterjúját, majd eljegyzi az ideális férfi, úgy tűnik, nyílegyenes úton halad céljai megvalósítása felé.
    Aznap este elalszik, majd egy másik lakásban, másik eljegyzési gyűrűvel az ujján, egy nagyon másmilyen férfi társaságában ébred. A háttérben megy a tévé, és ő meglátja a képernyőn a dátumot, amely stimmel ugyan, hiszen tényleg december 15-e van, de az évszám 2025 – azaz eltelt öt év.
    Csak álom volt, mondogatja magában Dannie, miután tényleg fölébred, de nagyon is valószerű álom. Meg akar szabadulni ettől a felkavaró, különös élménytől, ezért az agya leghátsó zugába száműzi. Ott lapul négy és fél évig, mígnem Dannie egyszer csak összefut az álmában látott férfival…

    Az Öt év múlva decemberben egy örömmel és bánattal teli, szívszorító love story, de egész biztosan nem olyan, mint amilyet várnál!


    Rebecca Serle: In Five Years
    Eredeti mű
    Rebecca Serle: In Five Years
    barátság halál kortárs magyar nyelvű New York női főszereplő rákbetegség regény romantikus utazás

    >
     Central Könyvek, Budapest, 2020

    letöltés

    https://data.hu/get/12978881/Rebecca_Serle_-_Ot_ev_mulva_decemberben.pdf

    -

    • Like 4
    • Thanks 3
  20. Alessandra Torre-A Szellemíró pdf
    2021


    covers_670807.jpg?1618583700 


    A végén minden kiderül!

    Négy évvel ezelőtt hazudtam. Odaálltam a rendőrség, a barátaim és a családom elé, és kitaláltam egy mesét. Életem addigi legjobb történetét. És mindannyian elhitték. Nem lepődtem meg, hiszen a történetek kitalálása tett híressé. Tizenöt bestseller. Több millió rajongó, hírnév és vagyon. Már csak egy történetet kell elmesélnem. Életem legfontosabb történetét, egy megdöbbentő fordulatot, melytől az olvasóim padlót fognak, és levegőért kapkodnak majd. Azt mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Nos, ez a történet meg fog ölni.

    Díjnyertes alkotó szívbe markoló,
    rejtélyes története, váratlan fordulatokkal.
    Merülj el a titkaiban!


    Alessandra Torre: The Ghostwriter
    Eredeti mű
    Alessandra Torre: The Ghostwriter
    amerikai szerző anyaság család gyász kortárs lélektani magyar nyelvű rákbetegség rejtély szülői szerep thriller

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző

    >
     Könyvmolyképző, Szeged, 2021


    letöltés

    https://data.hu/get/12975380/Alessandra_Torre_-_A_Szellemiro.pdf

    -

    • Like 4
    • Thanks 11
  21. Ella Fields - Suddenly Forbidden – Hozzáférés megtagadva (Gray Springs Egyetem 1.)pdf
    2021


    covers_674330.jpg?1620312023


    Azt hittem, mindig az enyém lesz,
    még akkor is, amikor búcsút kellett intenem neki.

    Nem lett volna szabad elengednünk egymást, mégis megtörtént.
    Ha tudom, hogy valaki a helyemre pályázik,
    sokkal kitartóbb lettem volna.

    Két évvel később pontosan ott voltunk, ahol mindig is lenni akartunk. Megtartottam az ígéretemet. Ő viszont elfelejtette az övét. Nem elég, hogy továbblépett, a legjobb barátnőm segített neki ebben, hagyva, hogy összetört szívvel kezdjem az egyetemet.

    Azt hiszem, ez az a rész, ahol azt kellene mondanom, hogy egy másik srác lépett a képbe, összeszedte a törött darabjaimat, és mosolyt csalt az arcomra. De ez nem az a történet.

    A szívem, bár összetört, a szerelmet nem hajlandó feladni.

    Egy történet bánatról, kötődésről, továbblépésről,
    reményről és egy mindent elsöprő szerelemről.
    Szárnyalj vele!


    Ella Fields: Suddenly Forbidden
    Eredeti mű
    Ella Fields: Suddenly Forbidden
    Eredeti megjelenés éve: 2018

    egyetem erotikus spamelo kortárs magyar nyelvű new adult romantikus sorozat része sport

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző

    >
     Könyvmolyképző, Szeged, 2021

    letöltés

    https://data.hu/get/12975382/Ella_Fields_-_Gray_Springs_Egyetem_1._-_Hozzaferes_megtagadva.pdf

    -

    Ella Fields-Bittersweet Always – Mindig keserédes (Gray Springs Egyetem 2.) 88% 


    covers_679424.jpg?1622827054 


    Csak mert soha nem tudhatod, mi jár mások fejében.

    Toby Hawthorne egy talány. Olyasfajta, aki nem volt az egyetemi terveim része. Nem kerestem a szerelmet. De nem is elleneztem. És ebben a köztes állapotban rám talált.

    Nem tudva a csatáról, amit nap mint nap vív, gyorsan beleestem. Mire rájöttem, már túl késő volt. Mert mindent akartam. Minden törött, elveszett részét.

    Tudtam, hogy nem vagyok képes rendbe hozni őt. Csak szeretni tudtam. De gondolhattam volna, hogy ez nem lesz elég.

    Önéletrajzi elemekből építkező, lenyűgöző történet.
    Nézz a lelkek mélyére!

    Ella Fields: Bittersweet Always
    Eredeti mű
    Ella Fields: Bittersweet Always
    Eredeti megjelenés éve: 2018

    21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai futball barátság egyetem énelbeszélő erotikus férfi főszereplő spamelo kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő pszichés betegség regény romantikus sorozat része sport váltott szemszög

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző

    >
     Könyvmolyképző, Szeged, 2021 
    456 oldal · ISBN: 9789635616503 · Fordította: Takács Ágnes

    --------------
    Ella Fields-Pretty Venom – Gyönyörű méreg (Gray Springs Egyetem 3.) 86% 

    covers_743040.jpg?1654176995 


    Vajon megéri gyűlöletből cselekedni? Mi vár így rád?

    Callum Welsh tökéletesre fejlesztette a gyűlölet művészetét, amikor gyerekként azt hittük, hogy elrendezett házasságba kényszerítenek bennünket.

    Azt hitte, én is erre vágyom, pedig az egyetlen kívánságom az volt, hogy békén hagyjon. Aztán egy délután ellopta tőlem az első csókomat.
    És bármit is tett korábban, minden megváltozott.

    Ahogy teltek az évek, a szívünk megenyhült, és ő már nem gyűlölt engem. Sőt annyira szeretett, hogy feleségül vett.
    Amíg egy hülye hibával tönkre nem tettem mindent.

    És a gyűlölet kegyetlen szavak és még ennél is kegyetlenebb cselekedetek formájában tért vissza. De többé már nem voltunk gyerekek.
    Meg tudtam birkózni a dühével.

    Mert elhatároztam, hogy újra az enyém lesz, még ha a szívem megmaradt darabjaival kell is fizetnem érte.

    Egy történet a sorsról és a második esélyről.
    Élvezd a fordulatait! Lepd meg magad a tanulságaival!

    Ella Fields: Pretty Venom
    Eredeti mű
    Ella Fields: Pretty Venom
    Eredeti megjelenés éve: 2018

    21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai futball barátság egyetem énelbeszélő házasság kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő párkapcsolat regény romantikus sorozat része sport sportoló váltott szemszög

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző

    >
     Könyvmolyképző, Szeged, 2022 
    400 oldal · ISBN: 9789635971503 · Fordította: Takács Ágnes


    letöltés

    https://data.hu/get/13897751/Ella_Fields_-_Gray_Springs_Egyetem_3._-_Pretty_Venom_-_Gyonyoru_mereg.epub
    https://data.hu/get/13897752/Ella_Fields_-_Gray_Springs_Egyetem_3._-_Pretty_Venom_-_Gyonyoru_mereg.mobi
    https://data.hu/get/13897753/Ella_Fields_-_Gray_Springs_Egyetem_2._-_Bittersweet_-_Mindig_keseredes.pdf
    https://data.hu/get/13897754/Ella_Fields_-_Gray_Springs_Egyetem_2._-_Bittersweet_-_Mindig_keseredes.epub
    https://data.hu/get/13897755/Ella_Fields_-_Gray_Springs_Egyetem_3._-_Pretty_Venom_-_Gyonyoru_mereg.pdf
    https://data.hu/get/13897756/Ella_Fields_-_Gray_Springs_Egyetem_2._-_Bittersweet_-_Mindig_keseredes.mobi


    ------

     

    -

    • Like 5
    • Thanks 9
  22. Herman Raucher-Kamaszkorom legszebb nyara 
    pdf

    covers_518721.jpg?1541833502


    Kona (Emerald City) Hermie és a haverjai Nantucketban töltik a nyarat. Tizenöt évesen belobbannak a hormonjaik és minden vágyuk egy női test. De fogalmuk sincs, mit kezdjenek a lányokkal. Aztán Hermie találkozik a gyönyörű Dorothyval, a huszonéves katonafeleséggel és fülig belezúg… Francis Keegan Időnként valaki vagy valami magasan a hétköznapi létsík fölé emeli az embert, és addig soha nem tapasztalt szépséget vagy örömet érez, és ettől valahogy örökre megváltozik. Így hatott rám a Kamaszkorom legszebb nyara. JHY (Alabama) Miért van, hogy egy felnőtt férfi és egy kislány szerelmét bűnnek tartják, míg a kiskorú fiú és a felnőtt nő szerelmét megható beavatásnak? S.L. Mehegan (NY) Csodálatos kalandozás az időben, mikor háború és halál szakította széjjel az emberek életét, de a szerelem tovább virágzott. Herman Raucher 1928-ban született Brooklynban. Az amerikai író regényei mellett számos filmforgatókönyvet is írt, többek között a népszerű Kamaszkorom legszebb nyara és a Nagy Santini címűt. Felesége Broodway táncosnő volt, két lányuk született. Művei sok esetben önéletrajzi ihletésűek. A regényből készült filmet Robert Mulligan rendezte, a felejthetetlen Jennyfer O’Neill és a kamasz Gary Grimes játszotta a főszerepet. Robert Mulligan legendás filmje nálunk is nagy sikert aratott. Három kamaszfiú nyaral a háború kitörése után New England szigetén. Minden gondolatuk a csajok körül forog, legfőbb problémájuk, hogyan veszíthetnék el a szüzességüket. Hermie a szomszédban lakó csinos asszonyról, Dorothyról álmodozik. Azután közbeszól a háború…


    Eredeti cím: Summer of 42

    Eredeti megjelenés éve: 1971

    Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

    amerikai gyermekkönyv iskolásoknak ifjúsági kamaszkor magyar nyelvű nyár regény

    A következő kiadói sorozatban jelent meg: Aranytoll Könyvmolyképző

    >
     Könyvmolyképző, Szeged, 2011


    letöltés

    https://data.hu/get/12974075/Herman_Raucher_-_Kamaszkorom_legszebb_nyara.pdf

    -

    • Like 8
    • Thanks 12
  23. Kertész Erzsébet-Fiút vártak, lány született 
    epub

    covers_9087.jpg?1395345583

    „Talán azért lettem író, mert bizonyítani akartam. Megmutatni apámnak, hogy nem olyan nagy szerencsétlenség, ha nincs fia.” Kertész Erzsébet több mint hat évtizede tucatnyi regénnyel bizonyít. Történelmi hősnőinek személyisége mögé rejtezve végigélte a XIX. századot, és végigélte a huszadikat is. Ám ez egyszer ő maga a regényhős, a régimódi kisasszonyból lett modern, független szellemű íróasszony, a szeretteiért rettegő anya és feleség. Aki kilencven évesen is őriz valamit kamaszkori önmagából. Megrendítően őszinte legújabb regényével talán még az ifjúkori barát, Szerb Antal elismerő szemhunyorítását is sikerülne elnyernie.


    Eredeti megjelenés éve: 2000

    Róla szól: Kertész Erzsébet

    feminizmus magyar nyelvű magyar szerző önéletrajz regény

    >
     Móra, Budapest, 2002


    letöltés

    https://data.hu/get/12967956/Kertesz_Erzsebet_-_Fiut_vartak_lany_szuletett.epub

    -

    • Like 6
    • Thanks 9

  24. Gerald Durrell-Léghajóval a világ körül (Léghajóval a világ körül 1.)
    pdf  66mb

    covers_8569.jpg?1395345430


    A tizenöt éves Emma Dollybuttnak és tizenkét éves ikeröccseinek, Ivánnak és Konrádnak az a szerencséje, hogy Gerry nagybácsikájuk kísértetiesen hasonlít Gerald Durrellre. Vessünk egyetlen pillantást a könyv rajzaira, és magunk is meggyőződhetünk erről a kedvező körülményről. Elég az hozzá, hogy Gerry bácsi betoppan Dollybutték kertjébe (feltéve, hogy jogosan nevezzük egy léghajó landolását betoppanásnak), és magával viszi a három gyereket, hogy felkutassák Gerry bátyját, aki két éve indult el afrikai tanulmányútra, s azóta nem adott hírt magáról. A föld körüli hajsza Angliában ér véget, mert az expedíció fáziskésése miatt az üldözöttet csak a Dollybutt-házban sikerül utolérni. Gerry nagybácsi és Gerald Durrell, a biológus szépíró rengeteg érdekes tudnivalót lop a fordulatos, izgalmas, humorosan előadott történetbe, és nemigen létezik gyerek, aki ne a Durrell-módszert választaná ismeretszerzésre, ha igazából választhat. A grafikus Graham Percy egyenrangú társa Gerald Durrellnek a történet és Gerald Durrell ábrázolásában is.


    Gerald Durrell: The Fantastic Flying Journey
    Eredeti mű
    Gerald Durrell: The Fantastic Flying Journey
    Eredeti megjelenés éve: 1987

    Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

    állat brit szerző gyermekkönyv iskolásoknak  illusztrált ismeretterjesztő magyar nyelvű meseregény nyár sorozat része természet utazás

    >
     Európa, Budapest, 2012


    letöltés

    https://data.hu/get/12974081/Leghajoval_a_vilag_korul_-_teljes_konyv.pdf

    -

    • Like 4
    • Thanks 13
  25. Andrej Koncsalovszkij · Andrej Tarkovszkij-Az ikonfestő 


    covers_196426.jpg?1395427437 


    Részlet a műből: „Lovasok lökdösődnek, a fülledt, zsúfolt sokadalomban görbe szablyák villanak, tatár nyilaktól tüskös hercegi zászlók hajolnak földig. Gyolcsingek, feketék a vértől, nyílsebezte, borotvált fejek, hadiszekercék szabdalta pajzsok, hanyatt fekve vergődő, felszakított bendejű ló. Por, üvöltés, halál. És amikor az oroszok már alig bírják visszaszorítani az ellenséges lovasságot, elővágtat az erdőből Bobrok pihent tartalékezrede, alig érve a földet, a csatamezőre viharzik, rácsap a tatárokra, szorongatja őket, már üldözi is visszafelé a mezőn, vörös zászlók röppennek a fehér lovasok fölé, és özönlik vissza lovastul, sűrű porfelhőben, a rajtaütéstől megzavarodott ellenség… Kulikovo holttestekkel beteregetett mezeje mintha ájultan elzuhanna: az éjszaka sötétjébe hanyatlik.”


    filmművészet filmrendező forgatókönyv irodalmi forgatókönyv magyar nyelvű orosz szerző szovjet

    >
     Gondolat, Budapest, 1972

    letöltés

    https://data.hu/get/12973863/Az_ikonfesto.epub

    -

    • Like 6
    • Thanks 12
×
×
  • Create New...