Jump to content
PirateClub.hu

franek62

Feltöltő
  • Pontszám

    7,894
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    260

Minden tőle: franek62

  1. Adam Grant - Gondold újra! „Ha a tudás hatalom, akkor tudni, hogy mit nem tudunk, maga a bölcsesség.” Az intelligenciára hagyományosan a gondolkodásra és tanulásra való képességként tekintünk. Gyorsan változó környezetben, eddig nem tapasztalt kihívások esetén azonban ennél is többet számít, hogy képesek vagyunk-e megkérdőjelezni, amit eddig biztosra vettünk, és elfelejteni, amit korábban már megtanultunk, majd új szempontok alapján újrarendszerezni az információkat – vagyis az igazságot kereső tudós módjára gondolkodni. Ez azonban nem megy könnyen, hiszen sokkal kényelmesebb a megingathatatlannak hitt véleményünket körmünk szakadtáig védelmezni, másokat a saját igazunkról győzködni, és előítéletek és sztereotípiák mentén élni az életünket. Adam Grant szervezetpszichológus, a Pennsylvaniai Egyetem Wharton Üzleti Karának kiemelkedő oktatója ezért arra keresi a választ, hogyan sajátíthatjuk el az újragondolás művészetét, és miként tehetjük az iskoláinkat, munkahelyeinket és egyéb közösségeinket az élethosszig tartó tanulás terepévé. Izgalmas történeteket, merész felvetéseket és meggyőző kutatási eredményeket felsorakoztató könyvéből megtudhatjuk, hogyan szokhatunk rá, hogy megkérdőjelezzük saját véleményünket és miként vehetjük rá erre a körülöttünk lévőket is. Ha megszokjuk, hogy elengedjük azokat a nézeteinket, amelyek már nem szolgálnak minket, és jobban értékeljük a mentális rugalmasságot, mint az ész nélküli következetességet, közelebb juthatunk a kiválósághoz a munkánkban, bölcsebb döntéseket hozhatunk és sikeresebbé válhatunk az élet minden területén. ADAM GRANT szervezeti pszichológus a Pennsylvaniai Egyetem Wharton Üzleti Karán, ahol hét éve vezeti az oktatók ranglistáját. Az egyik legnépszerűbb TED-előadó, számos bestseller, az Adni és kapni és az Eredetik szerzője, a B-terv társszerzője. Előadásait több mint 25 millióan nézték meg, WorkLife című podcastje pedig a toplisták élén szerepel. Úttörő kutatásai arra inspirálják az embereket, hogy újragondolják alapvető feltételezéseiket motivációról, nagylelkűségről és kreativitásról. A világ tíz legbefolyásosabb menedzsmentszakértőjének egyikeként a Fortune's 40 under 40 listáján is szerepel, és többek között az Amerikai Pszichológiai társaság és Országos Tudományos Alapítvány is rangos tudományos díjakkal jutalmazták. Egyetemi diplomáját a Harvardon szerezte, a Michigani Egyetemen doktorált, korábban junior olimpiai műugró volt. Philadelphiában él feleségével és három gyermekükkel. „Adam Grant szerint a nyitottság fejleszthető. Nála pedig senki nem alkalmasabb rá, hogy ezt a rendkívül értékes készséget megtanítsa nekünk. Zseniális könyvének megdöbbentő megállapításai hatására garantáltan újragondoljuk korábbi véleményeinket és legfontosabb döntéseinket.” Daniel Kahneman, közgazdasági Nobel-emlékdíjas pszichológus, a Gyors és lassú gondolkodás valamint a Noise szerzője „Na ez! Pont ez az a könyv, amire pont most szükségünk van. Igen, a tanuláshoz összpontosítás kell. Ám a tanultak elfelejtéséhez és az újra-megtanuláshoz még több összpontosítás kell – továbbá az, hogy a kényelem helyett a bátorságot válasszuk. A Gondold újra! lapjain Adam Grant kutatási eredményeket és a történetmesélést hívja segítségül, hogy segítsen kifejleszteni az intellektuális és érzelmi izmainkat, amelyeknek köszönhetően folyamatosan elég kíváncsiak lehetünk a világra ahhoz, hogy képesek legyünk megváltoztatni. Korábban soha nem töltött el ennyi reménnyel, hogy mennyi mindent nem tudok még.” – dr. Brené Brown, a Dare to Lead és a Bátraké a boldogság szerzője „A Gondold újra! kötelező olvasmány mindenkinek, aki a tanulás és felfedezés kultúráját szeretné kialakítani otthon, a munkahelyén vagy az iskolában. Adam Grant szeretetteljes és spamelo stílusával bonyolult kutatási eredményeket tesz közérthetővé és mindannyiunkat meggyőz arról, hogy folyamatosan kérdőjelezzük meg a régi meggyőződéseinket és legyünk nyitottak új ötletek és nézőpontok befogadására. Egyre megosztottabb világunkban minden eddiginél fontosabb, hogy megfogadjuk a tanácsait.” – Bill és Melinda Gates, a Gates Foundation társelnökei pdf 72mb 2021 [Hidden Content]
  2. Fügedi Erik - Kolduló barátok, polgárok, nemesek Fügedi Erik - Ispánok, bárók, kiskirályok Fügedi Erik - Uram, királyom.... Fügedi Erik - Vár és társadalom 13-14 századi Magyarországon Fügedi Erik - Zsolt Angéla - Kimondhatatlan nyomorúság pdf 24mb [Hidden Content]
  3. Adamis Anna legnagyobb slágerei (2024) Teljes hossz:89p Teljes méret:205mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:2024 01.Gyöngyhajú lány-Omega.mp3 02.Régi csibészek-Omega.mp3 03.Valaki mondja meg-Locomotiv GT.mp3 04.Ringasd el magad-Locomotiv GT.mp3 05.Az eső és én-Kovács Kati.mp3 06.Trombitás Frédi-Omega.mp3 07.Miért mentél el-Zalatnay Sarolta.mp3 08.Álomarcú lány-Locomotiv GT.mp3 09.Egy elfelejtett szó-Locomotiv GT.mp3 10.Petróleum lámpa-Omega.mp3 11.Szólj rám, ha hangosan énekelek-Kovács Kati.mp3 12.Fekete árnyék-Sarolta Zalatnay.mp3 13.Menni kéne-Locomotiv GT.mp3 14.Naplemente-Omega.mp3 15.Apák és Anyák-Kovács Kati.mp3 16.Ha én szél lehetnék-Omega.mp3 17.Harmincéves vagyok Hány cédula egy élet-Balázs Péter.mp3 18.Hidd, el ha mondom-Zalatnay Sarolta.mp3 19.Az 1958-as boogie-woogie klubban-Omega.mp3 20.Ismertem egy lányt-Omega.mp3 21.El ne hagyd magad-Kovács Kati.mp3 22.Miénk itt a tér-Locomotiv GT.mp3 23.A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián-Locomotiv GT.mp3 24.Adj egy percet-Zalatnay Sarolta.mp3 25.Ő még csak tizennégy-Locomotiv GT.mp3 [Hidden Content] [Hidden Content]
  4. Rudán Joe - Vasvitéz (2024) Teljes hossz:71p Teljes méret:166mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2024 01.Enyém az egész világ.mp3 02.Térj vissza, vándor!.mp3 03.Turné.mp3 04.Vasvitéz.mp3 05.Három nő.mp3 06.Leszek szél.mp3 07.Én, a gép.mp3 08.Az élet szép.mp3 09.Lesz-e rá idő.mp3 10.Utolsó megálló.mp3 11.Megyünk tovább.mp3 12.Támaszd fel a szívemet!.mp3 13.Holnap.mp3 14.Milyen voltál.mp3 15.Farkas.mp3 16.Az utolsó szó jogán.mp3 17.Heavy medál.mp3 18.Heló emberek!.mp3 [Hidden Content]
  5. Kollár-Klemencz László - Koncertalbum (Corvin Művelődési Ház, 2024 február - Live)(2024) Teljes hossz:111p Teljes méret:257mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:2024 01.Csak a szavak.mp3 02.Úgy szerettem beléd.mp3 03.Folyó.mp3 04.Hajnal.mp3 05.Szökevény.mp3 06.Egyetlen cigaretta.mp3 07.Beszéljünk Zoli!.mp3 08.A világ túlvégén.mp3 09.Időhöz türelem kell.mp3 10.A szikla szélén.mp3 11.Háziasszonyok dala.mp3 12.Pápá nyugodj békében.mp3 13.Tűsarkú.mp3 14.Ha volna szeretőm.mp3 15.Iszom a bort.mp3 16.Ég az erdő.mp3 17.Angyalokra gondolok.mp3 18.Engedlek tovább.mp3 19.Tartsd meg istenem.mp3 20.Ezt is elviszem magammal.mp3 21.Felemel, Je ne l'ose dire.mp3 [Hidden Content] [Hidden Content]
  6. Szakcsi Jr. Renaissance - Hysteria (2024) Teljes hossz:54p Teljes méret:142mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: jazz Év: 2024 01.Adams Apple.mp3 02.Psalms.mp3 03.Hysteria.mp3 04.Here is the Place.mp3 05.Only of Course - Stolen Tears.mp3 06.Light Bringer.mp3 07.October Dance.mp3 [Hidden Content]
  7. Csurgó Zenekar - Zebraságok (2024) Teljes hossz:36p Teljes méret:84mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: gyerekzene Év: 2024 01.Borbuly, a falánk törpe.mp3 02.GIMME HOPE JOANNA.mp3 03.Katalinka.mp3 04.Bim-bam.mp3 05.Boszorkánykonyha.mp3 06.Tavi tündér.mp3 07.Cecca a tornászó macska.mp3 08.Csúfolódó.mp3 09.Zebra.mp3 10.Apu, mondj mesét! ONKEL SATCHMOS LULLOBY.mp3 [Hidden Content]
  8. Kurcz Ágnes - Lovagi kultúra Magyarországon a 13-14. században A középkori magyar lovagokról, akik nem hagytak maguk után olyan pompázatos köntösöket s olyan gyönyörű lovagregényeket, mint a franciák, vagy olyan félelmetes fegyverzeteket és lovagvárakat, mint a németek, előbb be kellett bizonyítani, hogy léteztek egyáltalán. Az elnevezések az „apródok”, „vitézek”, „udvari emberek” említéseiből, a nemesi klánok, házasságok okleveleiből kicsillanó genealógiai tudatból, az újszerű lovagi életmód anyagi, építészeti jegyeiből fokozatosan kirajzolódik Kurcz Ágnes könyvében, hogy kik is lehettek lovagok a 13-14. századi Magyarországon, és hogyan is kristályosodott ki itt – noha megkésve – a középkori társadalom és kultúra egyik alapvető, civilizációformáló osztálya. A lovagság szokásának, mentalitásának, értékrendjének, szellemi kultúrájának vizsgálata, bemutatása révén pedig e kép egyre színesebb, egyre életszerűbb, egyre gazdagabb jelentésű lesz. A kiemelkedő képességű, fiatalon elhunyt szerző könyve mintapéldája annak, hogyan kell a legkorszerűbb történettudományos módszerek jegyében felvetni egy problémát, lefolytatni egy sokéves levéltári és könyvtári kutatást, s azután logikus szerkezetben, élvezetesen a szakma és a nagyközönség elé tárni egy letűnt kor társadalmi rétegének életét, értékeit. pdf 23mb 1988 [Hidden Content]
  9. Lukács Liza - Hogyan szeretsz? Talán már többször feltettük magunknak a kérdést: mi lehet az oka annak, hogy életünk során újra meg újra visszaköszönnek ugyanazok a kapcsolati nehézségek? A válasz az, hogy a gyermekként kialakított kötődési mintáink alapvetően meghatározzák választásainkat és viselkedésünket. Hatással lesznek az összes fontos emberi kapcsolatunkra (a párkapcsolatainkra éppúgy, mint a szülőségünkre, a barátságainkra, az iskolai és munkakapcsolatainkra), és megalapozzák az önmagunkhoz való viszonyt is. Valójában olyan kapcsolatokat alakítunk ki, amelyekben hasonlóan érezhetjük magunkat, mint gyermekkorunkban. Ez még akkor is így van, ha nem őrzünk magunkban pozitív képet a gyermekéveinkről, sőt, akár kifejezetten fájdalmas élményeket hordozunk. Úgy fogunk szeretni, ahogy minket is szerettek. Úgy fogjuk becsülni önmagunkat, amennyire mások számára értékesek voltunk. Bármilyen tapasztalatot is szereztünk hajdan, az ahhoz hasonlóban fogjuk otthon érezni magunkat, tudatosan vagy tudattalanul olyanná formáljuk emberi kapcsolatainkat. Persze egy-egy csalódás után gyakran hisszük, hogy levontuk a megfelelő tanulságokat. Sorra vesszük, hogy mire kell figyelnünk legközelebb, és milyen típusú embert fogunk nagy ívben elkerülni. Talán még odáig is eljutunk, hogy megfogalmazzuk azokat az igényeinket, amelyekből ezután már nem engedünk. Aztán mégis kezdődik minden elölről… Az ismétlődést azért nem könnyű elkerülni, mert nagyon nehéz észrevenni a mélyebb, lényegi hasonlóságokat az eredeti kötődési mintáinkkal. Ezt sokszor érezhetjük tehernek. Azonban épp ezek az ismétlődések mutatják meg nekünk kötődésünk nehezen felismerhető, tudattalanul újrajátszott elemeit. Ha megtanulunk olvasni belőlük, akkor a legnagyobb segítségünkre lesznek abban, hogy kötődési mintáink – s velük együtt kapcsolataink – pozitív irányban változzanak. Egyéni kötődéstörténetünk megismeréséhez nyújt útmutatást ez a könyv, miközben új szempontok alapján vehetjük szemügyre múltbeli és jelenlegi kapcsolatainkat. pdf 75mb 2020 [Hidden Content]
  10. Malonyay Dezső - Munkácsy MIhály élete ée munkái Munkácsyt Andorai Péter alakította abban a Mednyánszky című filmben, amit Szőnyi G. Sándor rendezővel csináltunk Szabó György forgatókönyvéből. A festő feleségét Kovács Mária alakította remekül. Mednyánszky László festőművész életének egy-egy periódusát eleveníti fel a film, aminek operatőre voltam, benne azzal a jelenettel is, amikor Mednyánszky elvetődik Munkácsy legendásan elegáns és a potenciális megrendelők, a finom közönség számára is nyitott műtermébe, Párizsba. A műterem – természetesen – díszletben épült újjá, de mindent elkövettünk, hogy azt az atmoszférát visszaadjuk a filmen, amilyen akkor, a millenniumi időkben lehetett. Mint sok beszámolóból tudhatjuk, Munkácsyné, Cécile Papier olyan jól „adta el” a férjét, hogy annak más teendője sem maradt, mint festeni, alkotni, s minden más teendőt ellátott – köztük az üzleti típusúakat is – a ház francia asszonya. pdf 33mb 1898 [Hidden Content]
  11. Bokor Judit - Finn konyha „A szerző öt évig élt Finnországban. Könyve arról szól, hogy milyennek ismerte meg egy magyar háziasszony a finn konyha fogásait, a hétköznapok és az ünnepek ízeit, az étkezési szokásokat. A receptgyűjtemény olvasója e könyvben érdekes, a magyar ízlésnek olykor szokatlan – de kipróbálásra érdemes – ételeket talál. A fényképmelléklet eredeti finnországi felvételein a magas színvonalú finn terítési – tálalási kultúra látható.” pdf 15mb 1987 [Hidden Content]
  12. Maczó Balázs - Séták a Szent István park körül Maczó Balázs - Terézvárosi barangolás Maczó Balázs - A rejtelmes Népszinház utca Miért tart a kezében két lány textiltekercset az egyik újlipótvárosi ház homlokzatán? Melyik egykori moziban függesztettek a plafonra gömbakváriumokat aranyhalakkal? Tudta-e, hogy nemcsak New Yorkban, de ebben a kerületben is létezik egy vasalóháznak nevezett épület? És miért nem mondható el Újlipótváros egyetlen épületéről sem, hogy Bauhaus stílusú? Modernizmus, art deco és Bauhaus – illetve nem Bauhaus: Maczó Balázs, a kiváló várostörténész és „hivatásos sétáló”, a Miénk a Ház! városi sétákat szervező munkacsoport vezetője ezúttal az olvasókat hívja egy laza kimozdulásra, hogy – Bujnovszky Tamás nagyszerű fotográfiái segítségével – megismertessen bennünket a nevezetes városrész legérdekesebb házaival és azok még érdekesebb történeteivel. Sétára fel! Szabadon kanyargó formák, virágok és indák, fiatalos lendület, üdeség és nyitottság… – a szecesszió, a múlt századelő modern stílusa a főváros építészetében is megjelent. Budapest talán legértékesebb szecessziós bérházait és villáit Terézvárosban találjuk. Itt épült fel a főváros legkorábbi szecessziós bérháza, és a gyönyörűen felújított Lederer-palota is, amely híven idézi meg a századforduló izgalmas korszakát. A 20. század eleji Budapest egyik mágnása, Schiffer Miksa is egy szecessziós villában élt. A Sétakönyvek sorozat második része nemcsak építészeti leírást ad Budapest legszebb századfordulós épületeiről, de azt is megtudhatjuk, hogy kiknek köszönhetjük mindezt. Az építészek bemutatása mellett az építtető családok izgalmas történetei is napvilágra kerülnek. Sétára fel! A budapesti VIII. kerület egy-egy utcaképe talán nem tartozik a bédekkerek kedvenc hangulati fotói közé, a Sétakönyvek sorozatunk legújabb részéből azonban kiderül: a helyiek által sokszor csak Népszinyónak becézett utca meglepő építészeti és történelmi értékekkel bír, amelyekre Maczó Balázs várostörténész hívja fel a figyelmet. A sorozat újlipótvárosi, terézvárosi, városligeti, Margit-szigeti sétái után újra különleges városnézésre invitáljuk az olvasót-nézőt. Nézze, figyelje a homlokzatokat, a díszítéseket, az egykor előkelőnek és modernnek számító Népszínház utca sarokházait, s merengjen el Budapest e városrészének egykori és mai csodáin. Mert ahogy a szerző is írja: „az 1910-es évek Budapestjének legmodernebb utcájában vagyunk, ahol nemcsak lakni volt sikk, de idejárni vásárolni vagy igénybe venni valamilyen szolgáltatást is. A házak homlokzatai szinte vetekednek egymással: melyik a legbátrabb, legnagyobb, legkreatívabb, egyszóval: melyik a legmodernebb. Az itteni bérháztulajdonosok városszerte azzal reprezentáltak, hogy ki tudja megfizetni a legnevesebb tervezőt, akitől rendre ötletes, újszerű építészeti megoldásokat vártak el.” Sétára fel! pdf 14mb 2023 [Hidden Content]
  13. Lux (Felkai Miklós) - 50 (2019) Teljes hossz:37p Teljes méret:89mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2019 01.A hang.mp3 02.A róka.mp3 03.Na, na, na.mp3 04.Rockzene.mp3 05.Hívnak a fények.mp3 06.A Kis Hatodik.mp3 07.Tél.mp3 08.Egy év.mp3 09.Hajnali dal.mp3 10.Nyáridőben.mp3 [Hidden Content]
  14. Felkai Jam - Felkai Jam (1999) Teljes hossz:62p Teljes méret:150mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:1999 01.Mondd el nekem.mp3 02.Az én napom.mp3 03.Nemhiszem el.mp3 04.Nyomd a gázt!.mp3 05.Kapd el!.mp3 06.Bébi Bébi.mp3 07.Szólj rám!.mp3 08.A szónak súlya van.mp3 09.Akármit mondasz rám.mp3 10.Nincs tovább.mp3 11.Minden lében áll.mp3 12.F.F. Blues.mp3 13.Ébredj fel!.mp3 14.Így jó!.mp3 15.Ne add fel!.mp3 [Hidden Content]
  15. Felkai Miklós - Felkai IV. New Age (2022) Teljes hossz:36p Teljes méret:107mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2022 01.Speedgun.mp3 02.Happy Days.mp3 03.Esti dal.mp3 04.Szeretem őt.mp3 05.Rockport.mp3 06.A csitári hegyek alatt.mp3 07.Mr. Latin.mp3 08.Nice Day.mp3 09.Fohász.mp3 10.Pluto 64.mp3 [Hidden Content]
  16. 73 éves korában elhunyt Felkai Miklós. Az egyik legelismertebb hazai blues rock gitárost hosszú betegség után érte a halál. Felkai Miklós - Felkai III +40 (2015) Teljes hossz:53p Teljes méret:143mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2015 01.Powerhouse.mp3 02.Simple Song.mp3 03.Moto Rock.mp3 04.Funky Walky.mp3 05.Overcross.mp3 06.After The Storm.mp3 07.Atom Ant.mp3 08.Graceful.mp3 09.La Tino.mp3 10.Felkai's Blues.mp3 11.Soundtrack.mp3 12.Road Runner.mp3 13.Rocky Docky.mp3 14.In The Street.mp3 15.The End.mp3 [Hidden Content]
  17. Laczó Ferenc - Magyarország globális története I-II. Honnan érkeztek az első földművelők a Kárpát-medencébe, és hogyan festettek a modern várostervezés kezdetei Magyarországon? Mikor szerepelt Magyarországon kiadott világtérképen először az amerikai kontinens, miként terjedt el az Újvilágból származó paprika? Kik szürcsöltek elsőként kávét kínai porcelánból Budán, és milyen szerepet játszott az Amerika leigázásából származó arany a magyarországi törökellenes háborúkban? Miért csókolta meg Szapolyai János Szulejmán szultán kezét? Miért okozta egy indonéz vulkánkitörés a nyár elmaradását Magyarországon, és miként lett az ország "akácnagyhatalom"? E könyv - a Magyarország globális története, 1869-2022 idősebb testvére - nagyszabású kísérlet Magyarország történetének újragondolására. Szerzői - történészek, geológusok, régészek, nyelvészek, irodalmárok, a könyv-, a művészet- és építészettörténet, illetve a vallástudomány képviselői - az ország és lakosainak határokon átívelő kapcsolataiból és globális beágyazódottságaiból indulnak ki. Évezredek meghatározó jelentőségű, de mégis csak kevésbé ismert vagy nem kellően tudatosított történeteit elemzik tudományos színvonalon, ugyanakkor közérthető stílusban. Érdemben bemutatják, hogy - a változó kiterjedésű és formájú - Magyarország az elmúlt évezred során milyen módokon volt a globális történelem némileg sajátos, de nagyon is integráns része, és kapcsolatai idővel miként hálózták be bolygónkat. Szerzők: Ács Pál, Ágoston Gábor, Baár Mónika, Bácsatyai Dániel, Balogh Piroska, Balogh Róbert, Bárány Attila, Benda Borbála, Berecz Ágoston, Bodrogi Ferenc, Cieger András, Csákó Judit, F. Romhányi Beatrix, Fata Márta, Fedeles Tamás, Gál Judit, Luminiţa Gătejel, G. Etényi Nóra, Halmos Károly, Hőnich Henrik, Jakab Gusztáv, Kármán Gábor, Kázmér Miklós, Klaniczay Gábor, Klein Rudolf, Klement Judit, Koloh Gábor, Komori Tünde, Konrád Miklós, Kontler László, Kovács Bálint, Kovács Janka, Kovács Péter, Kovács Szilvia, Kökényesi Zsolt, Kuzder Rita, Laczó Ferenc, Láng Benedek, Langó Péter, Lévai Csaba, Mészáros Ágnes, Mézes Ádám, Mihalik Béla, Mikó Árpád, Monostori Tibor, Nagy Balázs, Nagy Levente, Nagy Pál, Robert Nemes, Németh Ágnes, Pálffy Géza, Papp Adrienn, Rácz Zsófia, Rétfalvi Zsófia, Sándor Klára, Siklósi Zsuzsanna, Simon Melinda, Skorka Renáta, Sz. Kristóf Ildikó, Szabados János, Szabó András, Szabó Dániel, Szakács Béla Zsolt, Szende Katalin, Thoroczkay Gábor, Tóth Ferenc, Tóth G. Péter, Tóth Hajnalka, Tóth Heléna, Tózsa-Rigó Attila, Török Zsolt, Ugry Bálint, Uhrin Dorottya, V. Szabó Gábor, Vadas András, Varga Bálint, Vásáry István, Végsheő Tamás, Velladics Márta, Veszprémy László, Vida Tivadar, Zászkaliczky Márton Hogyan vettek részt a magyar női aktivisták a szüfrazsett mozgalomban, és miként befolyásolta Teleki Pál az iraki-török határkonfliktust? Hogyan lett bevett vallássá Magyarországon az iszlám, és mikor alapították az ország első jógaiskoláját? Mi kapcsolja össze Horthy Miklóst az egyiptomi Gamal Abdel Nasszerral és a chilei gazdasági reformokat a Bokros-csomaggal? Kik voltak a magyar maoisták, és hogyan készülhetett Coca-Cola a szocialista Magyarországon? Milyen okból látogatott Che Guevara Budapestre, és miként lett a kubai születésű Carlos Pérez a kézilabda-vb magyar gólkirálya? Miért hozott létre autógyárat a japán Suzuki Esztergomban, és minek hatására szerveződtek mozgalommá a magyar környezetvédők? A könyv nagyszabású kísérlet Magyarország elmúlt másfél évszázadának újragondolására. Szerzői – történészek, irodalmárok, néprajztudósok, közgazdászok, politológusok és szociológusok – az ország és lakosainak határokon átívelő kapcsolataiból és globális beágyazódottságaiból indulnak ki. Meghatározó jelentőségű, de mégis csak kevésbé ismert vagy nem kellően tudatosított történeteket elemeznek tudományos színvonalon, ugyanakkor közérthető stílusban. Érdemben bemutatják, hogy az elmúlt másfél évszázad során az ország milyen módokon volt a globális történelem némileg sajátos, ugyanakkor nagyon is integráns része. pdf 20mb 2023 [Hidden Content]
  18. Gutman Bea (szerk.) - Otthonról hoztuk Szerzők: Bagdy Emőke, Dr. Angster Mária, F. Várkonyi Zsuzsa, Kozma-Vízkeleti Dániel, Lukács Liza, Orvos-Tóth Noémi, Pál Ferenc, Popper Péter Megismerkedünk, egymásba szeretünk, és eldöntjük, hogy megpróbáljuk együtt az életet. Úgy tűnik, teljesen tiszta lappal indulunk, hiszen ez egy új kapcsolat, úgy alakítjuk, ahogy csak szeretnénk. Ráadásul tele vagyunk lelkesedéssel, bizakodással, egymás iránti pozitív érzésekkel. Hamarosan mégis azon kaphatjuk magunkat, hogy ez a kapcsolat is kezd úgy alakulni, mint az előzőek - sőt, működése gyanúsan hasonlít arra is, amit hajdan otthon, a saját származási családunkban láttunk. Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy párkapcsolataink alapmintáját - vagyis azt, hogy miként kötődünk a társunkhoz, hogyan viszonyulunk hozzá, hogyan kommunikálunk vele - a gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Mi is és a társunk is egy-egy "alapcsomaggal" érkezünk a kapcsolatba, és viszonylag hamar kiderül, hogy mély bevésődések határozzák meg közös életünket. Gyakran meg sem tudjuk indokolni, hogy egy adott helyzetben miért érzünk és viselkedünk éppen úgy, ahogy, mert számos automatikus, spontán válaszunk nem más, mint régi sérüléseink visszhangjai. Az is lehet, hogy mindezzel már valamelyest tisztában vagyok, és kijelentjük: mi biztosan nem leszünk olyanok, mint a szüleink, nem úgy fogunk bánni egymással, mint ahogy ők tették. A tudatos elhatározás azonban önmagában kevés a tudattalan minták átírásához, és azzal, hogy megmondjuk, mit nem akarunk lemásolni, még nem tettünk egy lépést előre. Tovább az vezet, ha azt is megfogalmazzuk és kidolgozzuk, mit teszünk helyette. A minket nem segítő minták felülírása komoly, olykor hónapokig-évekig tartó lélektani munkát igényel - de lehetséges! A múltból megérkezhetünk a jelenbe, ahol végre nem a hosszú évekkel vagy évtizedekkel korábban történt események, hanem az adott helyzet, az aktuális pillanat határozza meg érzéseinket és viselkedésünket. A Nyitott Akadémia tematikus gyűjteményes kötetében korábbi előadások és vadonatúj, kifejezetten ebbe a könyvbe készült írások egyaránt helyet kaptak.pdf 2020 51mb [Hidden Content]
  19. Tapolcai László - Lengyelország történeti és mitikus kezdetei "Tapolcai László könyve ambiciózus vállalkozás: a középkori Lengyelországnak, „mint eszmei-területi egységnek” a kialakulásáról kíván újszerű képet festeni, támaszkodva a lengyel történettudomány e téren kialakított álláspontjaira, ugyanakkor a források gondos elemzésével és a nemzetközi szakirodalom, a mitológiát vizsgáló valláselmélet meglátásainak a felhasználásával számos ponton vitába száll ezekkel az álláspontokkal és az elemzések nyomán egy eredeti összképet kínál A krónikákban és az irodalmi művekben fellelhető mítoszok történeti elemzése logikus rendben, jó stílusban van megírva, értékes megfigyelések sorával gazdagítja a lengyel történeti mítoszok ismeretét Klaniczay Gábor pdf 46mb 2010 [Hidden Content]
  20. C. G.Jung - Az ember és szimbólumai Álom és valóság csodás találkozását örökíti meg e kötet, mely nemcsak az önmagunkról szóló ismeretek új tartományait csatolja a már kialakult világképünkhöz, hanem lényeglátó és élvezetes összefoglalását is adja századunk egyik legnagyobb pszichológusa, Carl Gustav Jung gondolatrendszerének. Jung kapcsolódása a freudi tanokhoz közismert. Kevesen tudják viszont, mi az a nagyon lényeges különbség, mely a két tudós mentalitása között megmutatkozik. Freud számára az álom vágyteljesítés, ezzel szemben Jung az álmokban a „tudattalan önkifejezéseit" véli felfedezni. Az álomszimbólumok véleménye szerint egy olyan psziché megnyilvánulásai, amely a tudatos lélek felügyeletén kívül esik. Az organikus és pszichés növekedés elveiben nincs különbség. „Amint a növény virágot hajt, úgy hozza létre a lélek a maga szimbólumait. Minden álom ennek a folyamatnak a bizonyítéka." A kötet az egyes szimbólumok értelmezése, és eredetének bemutatása mellett az egyetemes kultúrtörténetet átfogó kalauzként is szolgál. pdf 20mb [Hidden Content]
  21. Carl Gustav Jung - Gondolatok az életről és a halálról „C. G. Jung (1865-1961) a modern lélektan egyik nagy alakja, a modern pszichoanalitika megalapítója. Gondolatait, amelyek tematikus csoportosításban jelennek meg sorozatunkban, azzal a szándékkal adjuk közre, hogy a jungi életmű segítő üzenete könnyebben eljusson a válságokkal, problémákkal küzdő mai emberhez, és minél több ember számára valósulhasson meg a termékeny eszmecsere századunk egyik bölcs öregjével.” „A halál a lélek számára ugyanolyan fontos, mint a születés, s ugyanúgy, mint a születés, integráns része az életnek.” pdf 7mb 1997 [Hidden Content]
  22. Walter Pedrotti - Az indián háborúk Little Big Horn, Washita, Sand Creek, Wounded Knee… Jól ismert nevek, melyek felidézik annak a kornak az eseményeit, amikor Észak-Amerika őslakói és az Óceánon túlról érkezett fehér ember közötti harc egyre kegyetlenebbé vált. Alig száz éve történt eseményekről van szó, amelyek számtalan filmet, irodalmi alkotást és képregényt ihlettek meg, ugyanakkor megalapozták a mindmáig élő mítoszokat is: a „jó” indiánok a „rossz” fehérek ellen, büszke harcosok kegyetlen katonákkal és könyörtelen üzletemberekkel szemben. Jelen oldalak ennek a küzdelemnek csak az utolsó évszázadát elevenítik fel, de ne felejtsük el, hogy az ezt megelőző századokban is zajlottak háborúk és csaták. pdf 1998 36mb [Hidden Content]
  23. Best Of 70s Supergroups Teljes hossz:58mb Teljes méret:136mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:1988 01.Boston-More Than a Feeling.mp3 02.Electric Light Orchestra-Evil Woman.mp3 03.Styx-Come Sail Away.mp3 04.Bachman-Turner Overdrive-Takin' Care of Business.mp3 05.The Guess Who-American Woman.mp3 06.Rare Earth-I Just Want to Celebrate.mp3 07.Santana-Black Magic Woman.mp3 08.Three Dog Night-Never Been to Spain.mp3 09.Sugarloaf-Green Eyed Lady.mp3 10.Grand Funk Railroad-We're an American Band.mp3 11.The Kinks-Lola.mp3 12.Atlanta Rhythm Section-So Into You.mp3 13.Little River Band-Help Is on Its Way.mp3 14.Kansas-Dust in the Wind.mp3 [Hidden Content]
  24. Rick Wakeman - Live At The London Palladium 2023 (2024) Teljes hossz:50p+48p+54p+50p Teljes méret:480mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: progrock Év:2024 01.Catherine Of Aragon (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 02.Anne Boleyn (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 03.Jane Seymour (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 04.Anne Of Cleves (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 05.Catherine Howard (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 06.Catherine Parr (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 01.King Arthur (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 02.Lady Of The Lake (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 03.Guinevere (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 04.Lancelot And The Black Knight (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 05.The Best Knight (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 06.Sir Galahad (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 07.Excalibur (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 08.The Last Battle (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 09.The King Of Merlins (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 10.Merlin The Magician (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 01.Roundabout (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 02.The Yes Suite The Meeting (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 03.The Yes Suite Wondrous Stories (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 04.The Yes Suite Southside Of The Sky (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 05.And You And I (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 06.Starship Trooper Wurm (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 01.The Preface (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 02.The Journey Overture (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 03.Journeys Dawn (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 04.Crystals The Gothic Cathedral A Quest For Water (Live, The London Palladium, 22 February 202.mp3 05.The Hansbach Fervent Prayer (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 06.The Recollection Lost And Found (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 07.Echoes 4 Miles (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 08.The Reunion (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 09.A New Vista (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 10.A World Within A World (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 11.The Raft (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 12.The Battle (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 13.Cumulus Clouds (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 14.The Storm (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 15.The Cemetery (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 16.Quaternary Man (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 17.Mastodons (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 18.The Forest (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 19.Ages Of Man (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 20.The Tunnel (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 21.Hall Of The Mountain King Mount Etna (Live, The London Palladium, 22 February 2023).mp3 [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
  25. franek62

    Queen – Mannheim 1986 (2024)

    Queen - Mannheim 1986. Teljes hossz:106p Teljes méret:245mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év: 1986 01.One Vision.mp3 02.Tie Your Mother Down.mp3 03.In The Lap Of The Gods (Revisited).mp3 04.Seven Seas Of Rhye.mp3 05.Liar (Instrumental)Tear It Up.mp3 06.A Kind Of Magic.mp3 07.Under Pressure.mp3 08.Another One Bites The Dust.mp3 09.Who Wants To Live Forever.mp3 10.I Want To Break Free.mp3 11.ImpromptuGimme Some Lovin'.mp3 12.Guitar Solo.mp3 13.Now I'm Here.mp3 14.Love Of My Life.mp3 15.Is This The World We Created'.mp3 16.(You're So Square) Baby I Don't Care.mp3 17.Hello Mary Lou (Goodbye Heart).mp3 18.Tutti Frutti (ft. Fish).mp3 19.Bohemian Rhapsody.mp3 20.Hammer To Fall.mp3 21.Crazy Little Thing Called Love.mp3 22.Radio Ga Ga.mp3 23.We Will Rock You.mp3 24.Friends Will Be Friends.mp3 25.We Are The Champions.mp3 26.God Save The Queen.mp3 [Hidden Content] [Hidden Content]
×
×
  • Create New...