Jump to content
PirateClub.hu

E.Draven

Veterán
  • Pontszám

    834
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Posts posted by E.Draven

  1. Európában versenyzik Nissan GT-R 2010-től

     

     

    Az FIA GT szabályoknak megfelelő versenyautót fejleszt a Nissan házi tuningcége, a Nismo a 2010-es szezonra, amellyel akár Le Mansban is rajthoz állhat a japán cég.

    fs.jpg

     

    A Nissan eddig elsősorban a japán Super GT sorozat futamain indította gyári versenyautóit, de úgy néz ki, a közeljövőben kilépnek a nemzetközi porondra is. A GT1-es kategóriába szánt GT-R megtervezésénél valószínűleg felhasználják majd a Japánban futó versenyautókkal szerzett tapasztalatokat is, de jelentős eltérések lesznek a járművek között a Super GT és az FIA GT eltérő szabályrendszere miatt. Így valószínűleg a szériamodell 3,8 literes turbómotorjának egy áttervezett változatát építik majd a GT1-es gépbe a Japánban használt 4,5 literes V8-as versenymotor helyett.

    rs.jpg

    Egyelőre az első prototípusok tesztelésénél tartanak, és a teljes 2009-es szezont erre a célra áldozzák: a gyári Nissanok az idén már rajthoz állnak egy-egy versenyen, de elsősorban adatgyűjtési céllal. Az autókat egyelőre két hivatásos tesztpilóta, a Nismo részéről Michael Krumm, európai partnere, a Gigawave Motorsport részéről pedig Darren Turner vezeti majd. 2010-ben persze legalábbkét autóval, és 4-6 versenyzővel áll majd rajthoz a Nissan gyári istállója az FIA GT futamokon, hogy szembe szálljon a kategóriát jelenleg uraló Corvette-ekkel, Aston Martinokkal és Ferrarikkal.

  2. Idén eltűnik a Szaturnusz gyűrűje

     

    Március 8-án szembenállásba kerül a Szaturnusz, ám a gyűrűs bolygó ékessége alig látható, mivel szinte pontosan az éle felől látunk rá.

     

    Március 8-án a Szaturnusz a Napot és a Földet összekötő képzeletbeli egyenes meghosszabbításának irányában tartózkodik, ami azt jelenti, hogy Földünkről nézve a Szaturnusz az éjszaka közepén delel. Az Oroszlán csillagképben látszó bolygó fényessége ezekben a napokban a legnagyobb, és egész éjjel, estétől hajnalig megfigyelhetjük felhőit, gyűrűrendszerét, holdjainak keringését.

     

    A bolygóval kapcsolatos igazi érdekesség azonban az, hogy a Szaturnusz gyűrűjét szinte egész évben az éléről láthatjuk. A látvány olyan, mintha két pálcika nyúlna ki a bolygóból kétoldalt. A következő hónapokban még lesz némi rálátásunk az égitest déli pólusa felől a gyűrűrendszerre, ám május közepétől rohamosan romlik a helyzet, majd kora ősszel, szeptember 4-én pontosan az élével fordul felénk. Ilyenkor a gyűrű eltűnik a megfigyelők szeme elől, de sajnos ezt a látványt már nem élvezhetjük, mivel ekkor túl közel, 11 foknyira lesz a Naptól, így az esti égen már eltűnik a Nap sugaraiban – írja [1] a hirek.csillagaszat.hu.

     

    425089_a7cce6ffb337f5e385790bef560ccdd4_wm.jpgAz éléről látszó gyűrű az 1995-ös átfordulás idején. A bolygó előtt látható mustársága színű hold a Titan, melynek árnyéka a bolygókorong szélére vetül. A bal oldalon a gyűrűhöz tapadó fehér színű hold a Tethys (kép: NASA/ESA)

     

     

    Az előző gyűrűátfordulási esemény háromszor is bekövetkezett 1995 és 1996 folyamán. A következő 2025-ben lesz, de akkor is csak egyszer haladunk át a gyűrűk síkján. A gyűrűre való legnagyobb rálátás 2016-ban következi be ismét. A átfordulások 29,5 évenként kétszer történnek, közöttük 15,75 és 13,75 év telik el. A bolygó rálátási szögének periodikus változásának oka a Szaturnusz forgástengelyének, így gyűrűjének jelentős, 26 fokos elhajlása a pályasíktól. Bizonyos években nagyobb, más években kisebb a rálátásunk a gyűrűre. A 29,5 éves periódus pedig a Szaturnusz Nap körüli keringési idejével egyezik meg.

  3. A gyermek temetése

     

    Nézd hogy fest, hogy e kicsiny test

    Fekszik a ravatalon

    Mint könnyű lepke száll a lelke

    Túl földi utakon

     

    Gyászos dallam kezdődik halkan

    A sötét orgonán

    Sír egy hang, kong bús harang

    A templom toronyán

     

    Az anya erőt vesz, még egy lépést tesz

    Újra sírni kezd

    Még egyszer újra kezét felé nyújtja

    S hitet veszt

     

    Erről ki tehet, mond hogy lehet

    Csak fekszik a ravatalon

    Lelke már, nézdd messze jár

    Túl a földi utakon

     

    A néma templom csendje mindent elnyom

    Elmúlt egy élet

    Koporsón a gyászvirág te őrült világ

    A te vétked

     

    Zokog az apa, nincs vigasza

    Fia élettelen

    A bánat nagy, örök nyomot hagy

    Érző lelkeken

     

  4.  

     

     

    Szabadulnék

     

    Szabadulnék a kínzó érzéstől

    Mely megfojtja az ember lelkét

    Szabadulnék, mint félholt elítélt

    De a vasszűz nem engedi a testét

     

     

     

    Allan Poe után

     

    Élet -e a földi lét…kétkedem

    Ha " egy ádáz perc győzni tud szerelmes éveken"

     

     

     

     

     

     

  5. Szén-dioxidot tesz térképre a Nasa

     

     

    Évente csaknem 30 milliárd tonna, fosszilis tüzelőanyag elégésből származó szén-dioxid kerül a levegőbe, ennek egy részét megtisztítják az erdők és az óceánok, egy része a levegőben marad, a fennmaradó szén-dioxid sorsa azonban nem egyértelmű. A kutatások legfőbb problémája a kibocsátók és a nyelők beazonosítása, illetve ezek arányának meghatározása.

     

    423351_5d5222e813747bf24019419f269765db_wm.jpg

     

    A Nasa kedden bocsátja fel Kaliforniából a világ első olyan műholdját (Orbiting Carbon Observatory [1]), aminek az lesz a feladata, hogy feltérképezze, hol és mennyi szén-dioxid termelődik, és utána mi történik vele, írja a Guardian.

     

    A Nasa korábban már foglalkozott hasonló kutatásokkal, de akkor csak a Föld fölött 5-től 10 kilométerig terjedő sávban végeztek méréseket. Ezzel szemben most a Föld felszínétől egészen a világűrig vizsgálják a szén-dioxidot. A műhold 16 naponként 8 millió mérést végez majd, a tervek szerint legalább két évig gyűjti az adatokat.

     

    A szén-dioxid útjának pontos megismerése abban segíti majd a kutatókat, hogy megértsék, az üvegházhatású gázoknak milyen hatásuk van az éghajlatra. A pontos adatokkal modellezhetőek lesznek például azok a folyamatok, amelyek a legnagyobb széndioxid-elnyelőkben, az óceánokban és az erdőkben zajlanak.

     

    A tudósok mellett a kormányok és a politikai döntéshozók is fel tudják használni a méréseket a klímavédelmi stratégiák kialakításakor, így például a kibocsátás-csökkentés mértékének meghatározásakor.

     

    „Rendkívül fontos megérteni a folyamatot, hogy mi történik az atmoszférába jutott szén-dioxiddal, mert így kiszámítható lesz, milyen gyorsan növekszik a mennyisége, és ez hogyan hat a klímaváltozásra" - mondta David Crisp, a Nasa vezető kutatója.

  6. Távorvoslás karórával

     

    Az Exmocare nevű amerikai cég olyan karóra méretű bioszenzort fejlesztett ki, mely szinte tökéletes pontossággal detektál bizonyos szív- és érrendszeri zavarokat. A szerkezet a számítógépen riaszthatja a háziorvost, vagy akár a mentőket is.

     

    417587_df0877e584a5f7466b72c0db6596a245_wm.jpg

     

    Rengeteg kutatás irányul az orvosi távmonitorozó rendszerek fejlesztésére. Eddig még nem sikerült olyan eszközt kialakítani, mely nem zavarja viselőjét a mindennapi tevékenységében, és szenzorai megfelelően képesek detektálni a felmerülő problémákat. Ha folyamatosan egy szokásos 3 elektródás kórházi EKG berendezést viselnénk, elég pontosan előre tudnánk jelezni a különböző szívműködészavarokat - mondja Horváth Ádám [1] a BME Ergonómia és Pszichológia Tanszékének munkatársa. Az elektródák felhelyezése igen komplikált, és a mozgásból származó műtermékek (jelekben keletkezett zavarok) miatt Horváth szerint tulajdonképpen lehetetlen folyamatosan használni egy ilyen készüléket.

     

    Az amerikai Exmocare [2] nevű cég a csukóra helyezett infravörös LED-eket alkalmazva képes mérni a véráramlást és kiszámítani belőle a pontos szívritmust. A karóra nagyságú berendezésben, mozgásérzékelő (3 irányú gyorsulásmérő), bőrhőmérséklet-mérő és bőrvezetésmérő is helyet kapott. A BT2 [3]-nek (Better Technology, Jobb Technológia) hívott kütyü a hagyományos kórházi EKG-hez képest 90%-os pontossággal detektálja a szívműködést. A karórákban, illetve a mellkason elhelyezett övekben található szívritmus szenzorok nem alkalmasak arra, hogy szívműködés zavarokat jelezzenek előre a segítségükkel. A BT2 viszont a gyakorlati tapasztalatok tanúsága szerint szinte sosem riaszt tévesen, viszont mindig jelzi előre, ha valamilyen vészhelyzet van kialakulóban.

     

    417589_690f06bcb45b4cbe8710eaec75c4ba05_wm.jpg

     

    A jelenlegi modell bluetooth segítségével csatlakozik a számítógépen futó monitorozó programhoz, és az végzi el a megfelelő számításokat. A rendszer adaptálódik viselője adataihoz, felhasználva a többi hasonló jellemzőkkel bíró felhasználónál szerzett tapasztalatokat. Az internet segítéségével a háziorvos akár valós időben nyomon követheti a páciens életjeleit. A szoftver rendellenesség esetén automatikusan üzenetet, sms-t küldhet, de vészhelyzetben akár a mentőket is rögtön tudja értesíteni. Viselőjének attól sem kell tartani, hogy a kütyü lemerül, mivel alig 1 órás töltéssel 18 óráig működésképes a szerkezet.

     

    A következő generációs modellnél már nem lesz szükség külön gépen futó alkalmazásra, a számításokat maga a hordható eszköz végzi, és GSM vagy WiFi segítségével továbbítja a megfelelő személyeknek. A BT2-t nem egyéni használatra szánja az Exmocare, hisz a riasztófunkción túlmenően csak orvosi felügyelet mellett lehet az előnyeit kihasználni. Ára jelenleg körülbelül félmillió forint.

  7. Annyi verset ki tudnék emelni ami magával ragadott, hogy sohasem lenne vége a hozzászólásomnak, tehát csak annyi, hogy nagyon igényes érzelmeket kiváltó mű mindegyik, és azt üzenem mindenkinek hogy így tovább ;) büszkék lehettek magatokra, a gondolataitokra, a szépérzéketekre, világlátásotokra ...

    skateR: nagyon tetszik a blog-od

     

    2 kisebb szösszenet:

     

    Éjszaka

     

    Miért fáj, miért nem múlik

    Miért álmatlan éjszakák

    A fehér mennyezetről

    Arcod néz vissza rám

     

     

    Árnyék

     

    Egy árnyék látszik a falon

    Árnyék…pont olyan mint én vagyok

     

  8. Cukorbetegség az Alzheimer-kór?

     

     

     

    Egy frissen megjelent tanulmány szerint az Alzheimer-kór a diabétesz harmadik típusú megbetegedése lehet. Az Illinois állambeli Northwestern Egyetem neurobiológusai által végzett laborkísérletek kimutatták, hogy az inzulin megvédi azokat az idegsejteket, amelyeket megtámadott az Alzheimer-kór.

     

    A William Klein által vezetett tudósok a kutatás során inzulinnal kezelték a hippocampusból vett idegsejtjeket, amelyek az emlékezésért felelősek. Az inzulin megvédte a sejteket a káros fehérjéktől, amelyek az Alzheimer-kór miatt gyűlnek fel. Tovább fokozta a védelmet, amikor az inzulin mellett vércukorszint-csökkentő gyógyszert is bevetettek a tudósok. Az inzulin csökkentette az idegsejtek felületén azon pontok számát, amelyekre a káros fehérjék csatlakozhattak volna.

     

    William Kleint szerint az öregedéssel az idegsejtek kevésbé reagálnak az inzulinra, s ezáltal kiszolgáltatottabbak a káros proteinekre. Ezek a fehérjék felelősek azért, hogy a sejtek aztán elvesztik inzulinreceptoraikat. A kutató egy olyan új gyógyszer kifejlesztésében reménykedik, amely növelhetné az agy inzulinérzékenységét. (MTI)

     

     

  9. Hat-hét méterrel emelkedő tengerszinttel riogatnak a tudósok

     

    * Index

     

    2009. február 6

     

     

    A tudósok már eddig is katasztrofális következményekkel ijesztgették a közvéleményt arra az esetre, ha az Antarktisz drámaian gyorsan olvadó, és a szétesés felé tartó nyugati jégtáblája teljesen összeomlana. Egy új kutatás szerint a helyzet még rosszabb, mint eddig hittük.

     

    Kanadai kutatók tanulmánya [1] minden eddiginél súlyosabb következményeket vetít előre arra az esetre, ha az Antarktisz nyugati felének jégtakarója összeomlana. Márpedig a jelek szerint errefelé haladunk: a NASA 2007-ben vészes ütemben olvadó régiókat fedezett fel [2] az összesen 25 millió köbkilométernyi jeget tartalmazó hatalmas félszigeten, egy nemzetközi kutatás pedig azt mutatta meg [3], hogy 1996 óta 75 százalékkal nőtt az Antarktisz jégvesztesége az olvadás miatt. Csak a három legnagyobb nyugat-antarktiszi gleccser, a felgyorsult működésű Pine Island, Thwaites és Smith több mint másfélszer annyi jeget küld az óceánba [4], mint amennyit a hóesés az egész déli sarkvidéken pótol. A számítások szerint [5] csak ez a három gleccser négyévente egy milliméterrel emeli a világon a tengerszintet.

     

    A torontói egyetem kutatói most új modellt dolgoztak ki annak szimulálására, hogy mi fog történni, ha ez a folyamat tovább gyorsul, és az egész nyugat-antarktiszi jégtábla összeroskad, és beleolvad az óceánba (a sarkvidék nagyobb, magasabban fekvő, és hidegebb keleti része ilyen szempontból biztonságban van). Az eddigi modellek úgy dolgoztak, hogy kiszámolták, mennyi víz képződik az óriás jégtábla elolvadásával, azt elosztották a világtengerek összfelületével, és megkapták, milyen vastag vízréteget tesz rá az olvadás a mai tengerszintre.

     

    450_icesheet_090205.jpg

     

    A kanadai tudósok szerint azonban ennél jóval bonyolultabb folyamatokra kell számítanunk, ha a katasztrófa bekövetkezik. Az antarktiszi jég olyan óriási tömegű, hogy saját árapály-hatást tart fenn. Amikor ez megszűnik, az antarktiszi partok közelében lecsökken a vízszint, az északabbra fekvő területeken pedig megemelkedik. Egy másik hatás, amivel eddig nem számoltak a modellek, három kilométer vastag jég nyomása az alatta levő földrétegen. Ha ez a nyomás az olvadással lecsökken, a talajszint megemelkedik, feljebb nyomva a felette levő vizet is, ami újabb óriási adag vizet pumpál az óceánba. A kutatók számításai szerint az olvadás az eddig becsült öt méter helyett hat-hét méterrel emelheti meg a globális tengerszintet, ami minden tengerparti, sűrűn lakott vidéket elpusztítana. Legrosszabbul Észak-Amerika partvidékei, és az Indiai-óceán szigetvilága fog járni.

     

    A tanulmány másik fontos következtetése, hogy az óriási tömegű víz bejutása a világtengerekbe megzavarhatja a Föld forgástengelyének egyensúlyát is. Ilyen hatást megfigyeltek már cunamik esetében, amikor óriási víztömegek mozdulnak meg, időlegesen kibillentve a Föld megszokott tömegegyensúlyát. A nyugat-antarktiszi jég elolvadása ilyen szempontból egy sosem látott erejű, de nagyon lassú cunamihoz hasonló, ami a számítások szerint akár 500 méterrel is eltolhatja a Föld forgástengelyét.

  10. Le a kalappal mindenki előtt, amellett hogy nem végeztem minden eddigi itt megjelent vers/próza elolvasásával, de pótolni fogom, mert tetszenek, viszont nem lehet egyszerre végigdarálni, úgyhogy majd apránként...

     

    egyik saját "vers"em, nem is igazán merem így nevezni, mert nagyképűnek hangzik tőlem, korábban kitaláltam pár dolgot hogy nevezzem (szókapcsolatok...és hasonlók), de egyszerűbb versnek nevezni...lehet hogy hülye vagyok :):blink:

     

    Szóval ebben az irományban (na ugye?! :lol: ) saját szomorúságom keveredett a Holló világával...

     

     

    A Holló

     

    Késő éj van

    Gomolyog szörnyű vihar

    Különös álom

    Büszke holló száll a tájon

    Néz a földre

    Hol a nyomorult föld szülötte

    Kinek lelke

    Szállna már mint könnyű lepke

    De átok sorsa

    Húzza vissza újra porba

     

    De megtalál

    S lassan síromra száll

     

    Szemében táncolnak

    Túlvilági fények

    Sírkövemre koppint

    S újra élek

    Hogy elégtételt vegyen

    S nyugodjon háborgó szellemem

     

  11. “Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: “Köszönöm”, az is elegendő lenne.” (Meister Eckhart)

     

    “Az öröm, amin osztozunk, kétszeres öröm. A bánat, amin osztozunk, félbánat.” (svéd közmondás)

     

    “Amíg az ember törekszik valamire, hibázik is.” (Goethe)

  12. Tramontana R

     

    A spanyol illetőségű Tramontana Csoport bejelentette, még ebben a hónapban le fogják leplezni a.d. Tramontana nevű kis szériás sportautójuk új, még extrémebb változatát, az R-t. Nem tudni, ebben az esetben mit jelent, hogy még extrémebb, hiszen már az eredeti modell is elképesztő teljesítményre képes: V12-es biturbó motorja 550 lóerős, de gombnyomásra akár 720 lóerőt mozgósít, legnagyobb nyomatéka 920 Nm.

     

    1.jpg

     

    Ha azonban nem a teljesítményt növelik, talán az autó tömegét csökkentik majd, gondolhatnánk, ha nem tudnánk, hogy a szuperkönnyű a.d. Tramontanának szinte minden alkatrésze szénszálas műanyag vagy alumínium, így a jármű tömege mindössze 950 kiló. Izgatottan várjuk, mit varázsolnak a spanyolok, bár nem valószínű, hogy a tervezett 12 darab a.d. Tramontana R-ből akár egy is magyar kézbe kerül. Ha mégis, a jövendőbeli tulajdonosnak nagyon meg kell néznie, hová parkol, az autó elején lévő jelvény ugyanis színaranyból van.

     

    képgaléria:

    http://index.hu/gal/?dir=totalcar/magazin/hirek/tramontana/adr/&currpic=http://index.hu/cikkepek/totalcar/magazin/hirek/tramontana/adr//.gdata/cikk/1.jpg

  13. Nehezebb a holdraszállásnál, de ismét megfejtették a Stradivarik titkát

     

    [origo]2009. 02. 03

     

    Hegedűkészítők generációi évszázadokon át próbálták a Stradivari és Guarneri hegedűk utolérhetetlen hangzásvilágát reprodukálni, ám nem jártak sikerrel. Most, 33 évvel elméletének felállítása után, a Texas A&M Egyetem magyar származású professzora ismét biztos benne, hogy lehullt a lepel a titokról. "A felfedezés világszerte fokozott érdeklődésre tarthat számot a művészettörténészek és a hangszerkészítők között" - mondta az [origo]-nak.

     

    Joseph Nagyvary magyar származású biokémia professzor még 1976-ban vetette fel, hogy az egykori híres mesterek hangszereinek utánozhatatlan hangját, illetve ennek eredetét nem csupán a felhasznált faanyagban és különleges konstrukcióban, hanem vegyi anyagok felhasználásában is kereshetjük. Legutóbb 2006 novemberében jelent meg olyan cikke a Nature folyóiratban, amelyben ennek alátámasztására vonultat fel vizsgálati eredményeket.

    20090127pennyneve3.jpg

     

    Könnyebb holdkőzetekhez jutni
    
    "Egy hangszerkereskedőtől hallottam egyszer, hogy a tudósok embereket küldenek a Holdra, de stradivarit nem tudnak csinálni. Mind a mai napig rejtély, hogy a cremonai kézművesek miként jutottak el a tökéletesség olyan fokára, amelyet sokkal tanultabb követőiknek már nem sikerült elérni. ... Az elemzéshez szükséges stradivari-mintákat, a lakk- és falemezkéket a Hold-mintáknál is nehezebb megszerezni." (Részlet Joseph Nagyvary: A modern tudomány és a klasszikus hegedu - egy kutató szemével c. cikkéből)

     

    Nagyvary most azt állítja, hogy Renald Guillemette-tel, a Texas A&M Egyetem Elektrospektroszkópiai Laboratóriumának vezetőjével és Clifford Spiegelman statisztika professzorral együttműködve újabb bizonyítékokat talált a sokat vitatott elméletre.

     

    A professzor "hosszas könyörgések árán" apró anyagdarabkákhoz jutott a Stradivari és Guarneri hegedűk restaurátoraitól. "A minták analizálásakor kiderült, hogy a régi olasz hegedűk faanyaga különbözik a korabeli angol és francia gyártmányoktól és a természetes fától is, mert faanyagukon erős, vegyszeres kezelés nyomai mutathatók ki. A kezelés során a fa sűrűsége csökken, áteresztőképessége növekszik, ezért a különböző oldatok mélyen behatolnak a faanyagba, döntően befolyásolva a végeredményt. Hatásuk igen erős lehet, összetételüktől függően kedvezően és kedvezőtlenül is befolyásolhatják a hegedű hangszínét" - mondta Nagyvary az [origo]-nak.

     

    A vizsgálatok során a faforgácsokat végül hamuvá égették, hogy részletesen feltárhassák a kémiai összetevőket. A fából - számos más vegyszer mellett - borax, fluoridok, króm és különféle vasvegyületek kerültek elő. A borax (nátrium-tetraborát) régóta ismert vegyület, már az ókori Egyiptomban is használták a mumifikáláshoz, később pedig rovarölőszerként alkalmazták. A vegyszerek jelenléte a hegedűkészítők és a helyi gyógyszerészek, kémikusok együttműködésére utal. Eredetileg a faanyag tartósítása lehetett a cél, hiszen Stradivari és Guarneri is meg akarta óvni hangszereit a kártevő rovaroktól, amelyek igen elterjedtek voltak abban az időben - magyarázza a kutató.

     

     

    Nagyvary szerint felfedezése világszerte fokozott érdeklődésre tarthat számot a művészettörténészek és a hangszerkészítők között, és alapjaiban fogja megváltoztatni a hegedűkészítési eljárásokat: a természetes úton szárított fát felváltja a kémiai úton kezelt anyag használata.

    20090127guarnerin.jpg

    Holló Bence, a Magyar Hegedűkészítők Társaságának elnöke az [origo]-nak elmondta: Nagyvary neve ismert a szakmában, hiszen szinte évente bejelenti, hogy megfejtette a Stradivarik titkát, és több hazai hegedűkészítővel is kapcsolatba került. A szenvedélyes Stradivari-kutató újabb eredménye a gyakorló hegedűkészítők számára inkább bulvárhírnek vagy önreklámnak tűnik. A fémes nyomelemek jelenléte az olasz hegedűk lakkjában régóta ismert tény, számos elmélet született ennek indoklására. Valójában ma sem tudjuk pontosan, hogyan lakkoztak a régi olasz mesterek, és hogy hogyan került a fába az a sok fémes nyomelem, ami az analízisekkel kimutatható. Ami a hegedű hangját illeti, tudni kell, hogy a hang megítélésében rengeteg a szubjektív tényező. Eleve hajlamosak vagyunk "szebbnek" hallani egy olyan hegedűnek a hangját, amiről úgy tudjuk, hogy Stradivari (tehát dollármilliókat ér), függetlenül attól, hogy valóban Stradivarit hallunk-e. Nagyon fontos a hegedűművész szerepe is. A Stradivarikon és Guarneriken már generációk óta a világ legjobb hegedűsei játszanak, akik pont a hang megformálásában rendelkeznek kiemelkedő adottságokkal. Ezek a művészek egy gyári hangszerből is képesek minőségi hangot kihozni. A jelenség tehát összetettebb. "Stradivari titka" egy mítosz, amit nem lehet egy kiló boraxszal kiváltani.

     

    Lehetséges-e a Stradivari vagy a Guarneri hegedűknél is jobbat készíteni? Nagyvary szerint hangosabbat lehet, de hangszínben ezek jelentik a felsőfokot - más hangzású hegedű készíthető az új módszerekkel, de jobb elméletileg nem. Az elért kutatási eredményeket Nagyvary azért praktikus szempontok szerint is kamatoztatni próbálja: a nagyvaryviolins.com honlapon a Stradivarik legpontosabb másolatait ígérik, hangról hangra utánozva őket a készítés során.

×
×
  • Create New...