Jump to content
PirateClub.hu

Kr.King

Veterán
  • Pontszám

    294
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: Kr.King

  1. A legerősebb hathengeres és gyengébb nyolchengeres Audi-motorokat felváltó új V6-os teljesen új fejlesztésű feltöltőt kapott, amely számos paraméterében eltér a korábbi mechanikus kompresszoroktól. Az elv persze hasonló az első Roots-fúvókban használthoz: két, egymáshoz forgás közben középen végig illeszkedő forgó lapátkerék nyomja a levegőt a motorba. A működéshez szükséges teljesítményt a főtengelyről, szíjjal viszik a lapátokhoz, így érzékelhető késés nélkül épül fel a töltőnyomás. Az Eaton persze alaposan továbbfejlesztette az eredeti mechanizmust. Négyágú, 160 fokban megcsavart lapátkerekeket használnak, amelyekkel sikerült javítani a sűrítés hatásfokán a korábbi, háromlapátos, 60 fokos emelkedésű változatokhoz képest is. A TVS jelzésű kompresszor így 1 tonna levegőt szállít óránként, és 0,8 bar maximális töltőnyomást állít elő a háromliteres TFSI motor számára. Az Audi új motorját várhatóan az ősz folyamán kezdik gyártani, egyelőre 290 lóerős és 420 Nm csúcsnyomatékú kivitelben, de állítólag már most fejlesztés alatt áll egy jóval erősebb, bő 400 lovas változat is, amelyet az új RS4-esbe szánnak. Korábban úgy hittük - nyilván a megtévesztő TFSI jelzés miatt, ahol a T betű eredetileg a turbó szó rövidítése volt -, hogy az Audi az aktuális divatnak megfelelően új V6-osát turbófeltöltéssel készíti majd. Ingolstadtban azonban úgy vélték, a kompresszoros motor késlekedés nélkül jelentkező nyomatékával jobban illik a cég nagyobb modelljeihez. Forrás: Totalcar.hu
  2. Hát reméljük, hogy ez be is válik tényleg. Sajnos nekem halt meg közeli rokonom tüdőrákban, tehát tényleg örülnék neki ha ez bejönne, mert a ráákos betegek nagyon sokat szenvednek.
  3. Elképzeltem ahogy a kis Pistike összerak egy sokkolót a kapot ajándékdobozból, majd lezúzza vele az ovónénit, mert előző nap a sarokba állította őt.
  4. A Fabia első generációjának sportváltozata dízelmotorral készült, de ebből nem lesz hagyomány a Skodánál. Az új Fabia RS, amely egyelőre fejlesztés alatt áll, a Volkswagen típusaiból már jól ismert 1,4 literes TSI motor egyik változatával készül. Az információ lényegében hivatalosnak tekinthető, mivel a típusról a Skoda elnöke, Reinhard Jung beszélt. Elmondta, hogy már biztosan a turbós és kompresszoros motort használják majd a Fabia RS-ben, de még nem tudni, mennyire lesz erős. "Akár 175 lóerős is lehet, de még nem döntöttünk a végleges teljesítményszintről." A TSI motor leggyengébb változata 140, a legerősebb pedig 200 lóerős, de a Skodánál nyilván nem szeretnék, ha a Fabia RS erősebb lenne, mint a nagyobb és drágább Octavia RS. Jung arra a kérdésre, hogy a Fabia új csúcsváltozata mikor kerülhet piacra, annyit válaszolt, hogy két éven belül biztosan sor kerül a bemutatóra. Forrás: Totalcar.hu
  5. Láttuk már tanulmányként, és sötét beetető fotókon is, de most először mutatta meg a Subaru a hétüléses crossovert végleges formájában. A nagyra hízott kombinak, hosszú orrú egyterűnek, vagy alacsonyra ültetett szabadidő-autónak is tekinthető nagyterű 4,74 méter hosszú és 1,77 méter széles, azaz gyakorlatilag ugyanannyi helyet foglal vízszintesen, mint a Legacy, viszont a tengelytávja nagyobb: 2,75 méter, akárcsak a testesebb B9 Tribecáé. Ugyanakkor a maga 1,66 méterével az összes jelenlegi Subaru közül messze az Exiga nőtt a legmagasabbra. A képek alapján úgy tűnik, a belső tér valóban kivételesen tágas, bár a harmadik üléssor itt sem látszik sokkal többnek kényelmetlen szükségmegoldásnak. Az új Subaru kétféle kétliteres, négyhengeres boxermotorral készül: az alapváltozatba 150 lóerős feltöltés nélküli, az erősebb kivitelekbe pedig 225 lovas turbós változat kerül. Egyelőre bizonytalan, hogy a típust Európába is elhozzák-e, bár dízelmotoros változatról egyelőre nem hallottunk, és a méretei alapján is valószínűbbnek látszik, hogy csak Japánban és Észak-Amerikában dobják piacra. Forrás: Totalcar.hu
  6. Kr.King

    Felfrissítik a Peugeot 407-est

    Már most frissítik? Kéremszépen ez még egy viszonylag fiatal modell, mert 4 év az nemvalami sok idő. Szerintem az előző kiadás is guszta volt meg ezis az lesz.
  7. Fölösleges pénzkidobás. Már nem divat az útlevél, sőt már határok se igazán vannak európában. Azt az összeget inkább adakozzák seglyszervezeteknek, vagy nekem.
  8. Van itt ész is és tehetség is Mo-n. Egy a probléma csak. A tőkehiány Ezért nemtud megvalósulni más, hasonló értékű találmány. Örülök neki, hogy készült egy ilyen környezetkímélő verda is, ami mellesleg még szép formával is rendelkezik.
  9. Vannak még olyan emberek akik a másikon segíteni képesek és akarnak is! Dícséretes dolog.
  10. Kr.King

    Kukucs...

    Kemény a dolog. Szar is az ha kilibben a főnök olyankor mikor nemkéne.
  11. Kr.King

    Audi, BMW vagy Mercedes?

    Audi Quattro hajtás 4EVER!!!
  12. Kr.King

    Dolgozol a nyáron?

    Igen, de a cég nevét nemtom.
  13. Kr.King

    Süti vs. Csoki

    Csoki minden mennyiségben.
  14. Kr.King

    tél vagy nyár

    Nyár!!! Akkor inomabb a hideg sör.
  15. Kr.King

    Milyen egered van?

    Fujitsu Siemens vezeték nélküli optikai cincogóm van. Szerintem kellően pontos és még a formája se olyan nagyon rossz.
  16. Lehet, hogy Anettka vagy Simonyi bácsi ment vissza még 1 picit nézelődni, mert yool érezték kint magukat.
  17. Ez végre egy yoo hír. Remélem hamarosan a többi rákfajtára is találnak ellenszert és akkor kevesebb lesz a rákoos halálozások száma.
  18. Hát én a számítógépre szavazok.
  19. Kr.King

    Total Comander Vs. Sajátgép

    Total Commander. Részemről nemis kérdéses a dolog. Bevált, egyszerű és sokrétű
×
×
  • Create New...