Jump to content
PirateClub.hu

janoshman

Veterán
  • Pontszám

    239
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: janoshman

  1. janoshman

    The Avengers - A bosszú angyalai

    Támadnak a Skrullok! Korábban voltak már találgatások A bosszúállók film főellenségéről, még mi is írtunk róla, de most vált világossá: A Marvel hivatalosan is bejelentette, hogy a csapat a Skrullokkal néz szembe! A szkript alakulása szerint állítólag Loki (Tom Hiddleston) a Kozmikus Kocka segítségével szövetséget köt a Skrullokkal, hogy együttes erővel leigázzák a Földet. Ezt próbálja majd megállítani a Nick Fury (Samuel L. Jackson) szervezésében létrejött Bosszúállók iniciatíva, melynek tagjai Vasember (Robert Downey Jr.), Amerika kapitány (Chris Evans), Thor (Chris Hemsworth), Sólyomszem (Jeremy Renner) és Fekete Özvegy (Scarlett Johansson). Azt még jelenleg nem tudni, hogy Hulk (Mark Ruffalo és Lou Ferrigno) hogyan kapcsolódik a történetbe, hogy segíti-e hőseinket vagy éppen még ő is hátráltatja, de Joss Whedon kézben tartja a rendezést és a forgatókönyvet is, nem hiszem, hogy aggódnunk kéne. Tervezett külföldi premier: 2012. május 4, a hazai egy nappal korábban esedékes, május harmadikán. cinestar.hu
  2. janoshman

    The Avengers - A bosszú angyalai

    Amerika Kapitány harcban a Bosszúállók forgatásán A képeken felfedezhető Amerika Kapitány (Chris Evans), amint harcol valakivel: +1 video: http://www.movieweb.com/movie/the-avengers/captain-america-fight-on-set filmnews.hu
  3. janoshman

    Superman

    Forgatási képen Amy Adams
  4. janoshman

    The Avengers - A bosszú angyalai

    Bosszúállók Clevelandből Nemrég vonult át a Bosszúállók (The Avengers) forgatócsapata Clevelandbe, ahonnan meg is érkezett az első videó. http://video-embed.cleveland.com/services/player/bcpid649725534001?bctid=1111497615001 filmnews.hu
  5. Forgatási képeken és videón a Batwing Még mindig Pittsburgh a The Dark Knight Rises forgatási helyszíne, ahol egy járműt kaptak lencsevégre a szerencsés nézelődők. Spekulációk szerint ez lesz majd a repülni is tudó, Nolan-féle Batwing. és http://www.youtube.com/watch?v=xSWtHNZCYTg&feature=player_embedded http://www.youtube.com/watch?v=j1Y4EJOZ6c0&feature=player_embedded http://www.youtube.com/watch?v=5rWw9Ls6vZg&feature=player_embedded cinestar.hu/sciencefiction.com
  6. The Dark Knight Rises forgatási videó Joseph Gordin-Levittról Szintén Pittsburghből származik a legújabb The Dark Knight Rises forgatási videó, melyben Joseph Gordon-Levitt (John Blake) látható, amint egy havas jelenetben keres valamit. http://www.movieweb.com/movie/the-dark-knight-rises/joseph-gordon-levitt-filming-scene-in-snow filmnews.hu
  7. A pók és a világhír A forgatás nehéz volt, az akciójelenetek még nehezebbek, de most jön az igazi megpróbáltatás: a rajongók hada. Andrew Garfield 94 napig forgatta A csodálatos Pókember-t (The Amazing Spiderman, hazai bemutató: 2012. július), a filmen már a digitális effektek specialistái dolgoznak tovább, ő pedig a következő nagy meccsre készül: a világhírre. A forgatás nehéz volt, az akciójelenetek még nehezebbek, de most jön az igazi megpróbáltatás: a rajongók hada. Andrew Garfield 94 napig forgatta A csodálatos Pókember-t (The Amazing Spiderman, hazai bemutató: 2012. július), a filmen már a digitális effektek specialistái dolgoznak tovább, ő pedig a következő nagy meccsre készül: a világhírre. – A szüleim eddig mindenhova elkísértek – vallotta be nemrég a 27 éves, szakmájában szokatlanul szerény színész. – A forgatás jó pár napján is kinn voltak, főleg olyankor, amikor a legijesztőbb kaszkadőrmutatványokban kellett részt vennem, kábelekre kötve huzigáltak 8 emelet magasságban. Az a munkamegosztásuk, hogy anyám félt, apám büszke. Oké, mindketten büszkék, mert tudják, hogy tízéves korom óta őrzöm a Pókember-képregény egyik legelső kiadását, amin rajta van Stan Lee aláírása. Egy valamit viszont mostanáig titkolt az új pókember: hogy 18 évesen, amikor az első Tobey Maguire főszereplésével készült Pókember-film a mozikba került, és elsöprő nézettségével megalapozta a szuperképességű figura későbbi sikereit, ő a Portobello Road-i ócskapiacon beszerzett DVD-ről nézte meg a filmet… intercom.hu
  8. janoshman

    Thor 2. Premier: 2013. november 15

    Infók a folytatásról Kenneth Branagh csodálatos dolgokat művelt a mennydörgés istenével, az idei eddigi legjobb képregényadaptációt kaptuk kézhez megjelenésekor, most kiderült egy s más a folytatásról is. A legutóbbi alkalommal örömmel tudatuk, hogy érkezik a Thor folytatása, de azért egyik szemünk a könnyezés határán volt, hiszen azt is kiderítettük, hogy Kenneth Branagh nélkül készül el. A Marvel stúdió Brian Kirk-öt szeretné a rendezői székbe és már a számukra kedvező premierdátumot is kiválasztották maguknak, ez 2013. július 26. Sokan kifogásolták az első rész remek kritikáiban is, hogy a Földön játszódó jelenetek túl sokat emésztettek fel a játékidőből és sokkal többet szerettek volna látni és hallani az Asgardi dimenzióból. Nos, nagyon úgy fest, hogy a Thor 2-ben Asgard-on és annak történetein lesz a fő hangsúly, klasszisokkal több karakter fog bemutatkozni és megcsodálhatunk majd pár mítikus lényt is a germán-skandináv legendákból. Thor szerepében természetesen visszatér Chris Hemsworth, nem lennék meglepődve ha Heimdall (Idris Elba) és Odin (Anthony Hopkins) is ugyanaz lenne, de valószínűleg Loki (Tom Hiddleston) is bekukkant... cinestar.hu
  9. janoshman

    A Csodálatos Pókember 2

    Még ki sem jött az első rész, azért ne hamarkodjunk el semmit...
  10. janoshman

    The Avengers - A bosszú angyalai

    Forgatási videó http://www.movieweb.com/movie/the-avengers/on-set-production-begins-in-cleveland
  11. janoshman

    Sin City 2

    Sin City 2 Robert Rodriguz kivárta az idei Comic-Con idejét, hogy bejelenthesse régóta várt és hatalmas projektjét, a Sin City folytatását és most tovább csorgattatva a nyálunkat folytatta közleményét. Nézzük, pontosan mit is nyilatkozott: "Jól haladnak a Sin City 2 munkálatai, már a végső stádiumban jár a forgatókönyvírás, ráadásul az elkészítéshez szükséges pénz is rendelkezésünkre áll. Megvan minden szükséges, szóval amint kézhez kapjuk a forgatókönyvet, kezdődhet a forgatás. Már tényleg csak a forgatókönyvre várunk." A szereplőválogatásra még nem került sor, de a pletykák szerint Mickey Rourke (Marv) és Jessica Alba (Nancy) is visszatér korábbi szerepében. A pontos forgatási dátumra még várnunk kell egy kicsit, de vélhetőleg még idén sor kerül rá. filmnews.hu/cinestar.hu
  12. janoshman

    G.I. Joe 2

    Bruce Willis lesz az eredeti Joe!(?) Mivel Dennis Quaid nem lesz újra látható a folytatásban ezért a készítők behozzák az alphának és egyben omegának számító Joe Colton tábornokot, aki megalapította a G.I.Joe-t. Az 1980-as években hatalmas népszerűségnek örvendő képregényekben Joe Colton alapította meg a G.I. Joe-t és a filmváltozat folytatásában ő lesz Duke és csapatának egyértelmű vezetője. Erre a szerepre Bruce Willis-szel folytattak már egy ideje tárgyalásokat és úgy tűnik, hogy sikerült megegyezniük a színésszel így Willis lehet a G.I. Joe: Retaliation című második rész Colton tábornoka. Rajta kívül visszatér Jon M. Chu (Step Up 2, 3D) rendezésében főszereplőként Channing Tatum (Duke) kiegészülve Dwayne 'The Rock' Johnson-nal (Roadblock), Ray Park-kal (Kígyószem), Adrianne Palicki-val (Lady Jaye), Elodie Yung-gal (Jinx) és RZA karakterével (Blind Master). Az ellenséges oldalon egyelőr csak Viharárny (Byung-hun Lee) tér vissza a régi csapatból (de hol a francban van a Kobra parancsnok?!), de kap némi segítséget Firefly-tól (Ray Stevenson) és Zartan-tól (Arnold Vosloo). A várható premier 2012. június 29. cinestar.hu
  13. janoshman

    Farkas - Wolwerine (előzetes)

    Új karakter felfedve Valószínűleg Farkas oldalán áll majd az a mutáns kisasszony, akinek szerepére ezekben a percekben is folyik a tárgyalás a készítőkkel és aki fontos lesz majd a történet szempontjából. A The Wolverine rendezői székéért hatalmas volt a harc, de végül a Copland és a Börtönvonat Yumába készítője, James Mangold ülhetett belé legnagyobb örömömre. Farkas természetesen nem lehet más, mint Hugh Jackman, az ő neve és arca összefort a karakterrel, nélküle biztos bukás lenne a film, de mellé nem árt még pár mutáns. Ilyen lesz majd Cecilia Reyes, aki az mellett, hogy doktor és próbál segíteni néha Farkason szintén rendelkezik különleges erővel: képes erőteret létrehozni maga körül. A karakter szerepére Naturi Naughton-t (Fame) szeretnék megnyerni és nagyon úgy tűnik, hogy menni is fog a dolog. Christopher McQuarrie (Valkűr, Közönésges bűnözők, Mission: Impossible - Fantom Protokoll) forgatókönyve alapján 2013-ban jöhet a The Wolverine. cinestar.hu
  14. janoshman

    Superman

    Az első hivatalos promókép És két forgatási fotó:
  15. Premier 2014. május 2. A stúdió nagyban számít az Andrew Garfield főszereplésével készülő A csodálatos Pókember franchise-ra, így az első epizód megjelenése előtt bizakodóak és már be is jelentették a folytatást. A csak simán A Csodálatos Pókember címen futó projekt 2012. július harmadikán kacsintgat a nagyvilág felé Marc Webb alkotó kezei által, most pedig a hivatalos bejelentést követően a stúdió felbérelte James Vanderbill-t, hogy gépelje le a folytatás szkriptjét. A Csodálatos Pókember 2 már nem csak forgatókönyvírót hanem premierdátumot is kapott, ez egészen pontosan 2014. május másodika. A Sony mindenképpen szeretné megszakítani a Marvel uralmat és kicsit oda pofozni más kiadónak is, így nagy a bizodalma a hálószövögető felé. A folytatás szintén 3D-s kiadásban várható és feltehetőleg Andrew Garfield munkája is biztosított. cinestar.hu
  16. janoshman

    Szellemlovas 2.

    Ghost Rider: Spirit of Vengeance fotók
  17. janoshman

    The Avengers - A bosszú angyalai

    Thor, S.H.I.E.L.D. és Hulk És mindenki egy képen:
  18. janoshman

    Jurassic Park 4

    Spielberg nyilatkozott a filmről a Comic-Con rendezvényen A San Diego-i Comic-Con tovább szedi "áldozatait" információ és panel terén, ezúttal Steven Spielberg-et faggatták ki a negyedik Jurassic Park film állapotáról a Tintin promócióján. A zseniális és mélyen tisztelt rendező a következőket nyilatkozta a Jurassic Park 4 kapcsán: "Van egy remek történetünk, így boldog vagyok. Van hozzá írónk is, remélhetőleg eltudjuk készíteni a Jurassic Park 4-et, valamikor a közeljövőben. Talán a következő két-három évben." Mi ez, ha nem fontos nyilatkozat?
  19. janoshman

    The Avengers - A bosszú angyalai

    Fekete Özvegy és Sólyomszem concept art Scarlett Johansson (Fekete Özvegy) és a rá tapadó bőrszerkó sokak elégedett sóhajtását kiváltotta már a Vasember 2-ben is, de 2012. május negyedikén érkező A bosszúállók-ban sem kell mellőznünk a kisasszony látványát: a Marvel ma kidobta az ő és Sólyomszem (Jeremy Renner) karakterképét. cinestar.hu
  20. janoshman

    Farkas - Wolwerine (előzetes)

    Farkas ellenfele Azt már jól tudjuk, hogy a The Wolverine-ben Farkas kalandjai Japánban játszódnak majd, de Hugh Jackman a Vasököl népszerűsítése közben megejtett pár szót az ellenfeléről is. Hugh Jackman boldogan osztotta meg a nagyérdeművel a Comic-Con egyik kis paneljében, hogy a The Wolverine-t októberben kezdik forgatni, Chris McQuarrie fantasztikusan jó szkriptet írt hozzá és félve, de elárulta a fő ellenfelét is, aki a Silver Samurai lesz (fenti kép). Jackman lelkendezve közölte, hogy kettejük harca több, mint lenyűgöző, egyenesen epikus lesz. A 20th Century Fox egyelőre nem látta még el hivatalos dátummal a filmet. cinestar.hu
  21. janoshman

    A Hobbit - The Hobbit

    The Hobbit 3. Video Blog Peter Jackson harmadszorra húzza idegeinket a 2012 végi megjelenésig, ugyanis az első kettő videó blog után újfent megered a nyelve és közli velünk sorra a jóságosságot. Maga Peter Jackson sajnos távol marad a Comic-Con-tól, mert szerinte még túl korai standot állítani, de azért a New Line és a Warner Bros. mutat egy-két apróbb anyagot, ahogyan az várható is volt. A Babó filmadaptációjának harmadik videóbeszámolóját láthatjátok, hallhatjátok. Have fun! http://www.youtube.com/watch?v=t47TXEi0No0&feature=player_embedded cinestar.hu És aki lemaradt az előző kettőről, azoknak itt van a 2. http://www.youtube.com/watch?v=Tqk5c_i7LQU és az 1. http://www.youtube.com/watch?v=jqaUk-r8DBk Végül pedig az összes törp egy képen
  22. janoshman

    Superman

    Superman: Man of Steel dátum Jó hír a rajongóknak, hogy kitűzték végre a Superman: Man of Steel hivatalos dátumát, de rossz is egyben, ugyanis a 2012-es megjelenésből nem lesz semmi, helyette későbbre kell számítanunk. Zack Snyder nagyot villantott az Álomháborúval is, a következő nagyszabású próbálkozása pedig a Superman franchise felélesztése lesz, ahogyan azt Nolan tette a bőregérrel. Apropó, Christopher Nolan is ott sertepertél a projekt háza táján és produceri mivoltában felügyeli, segíti Snyder munkáját. A szkriptet David S. Goyer írta, Clark Kent-et Heny Cavill alakítja, de ott lesz Amy Adams, Diane Lane, Kevin Costner és Michael Shannon is, tehát nagy baj nem lehet. A film hivatalos premiere 2013. június 14 lett. cinestar.hu
  23. janoshman

    The Avengers - A bosszú angyalai

    Amerika kapitány és Vasember concept art Két concept art is napvilágot látott a Marvel berkein belül, amelyek A bosszúállókat (The Avengers) hivatottak hirdetni a nagybetűs Comic-Con rendezvényen. Ínycsiklandóak! A Marvel stúdió hatalmas hangsúlyt fektet A bosszúállókra, hiszen giga-produkciónak számít a filmeken belül is és a 2012-es év egyik legnagyobb durranásának számít. A rendezvényen két művészi kép kapott helyet a kapitányról és a bádogemberről! cinestar.hu És néhány érdekesség a filmnews jóvoltából: A The Avengers – Bosszúállók a népszerű és örökzöld Marvel képregényen, A bosszú angyalain alapszik, melyet 1963-ban adtak ki először, és amely azóta is önálló képregény-intézmény. Eredetileg ismét Edward Norton játszotta volna el Hulk szerepét, ám a közte és a Marvel Studios között zajló tárgyalások végül kudarcba fulladtak. Szóba került Joaquin Phoenix neve is, de végül Mark Ruffalo alakítja dühös zöld izomkolosszust. Jeremy Renner komoly íjászleckéket vett, hogy hitelesen bújhasson bele Sólyomszem bőrébe. Ez az első Marvel film, melyet világszerte a Walt Disney Pictures forgalmaz. Maria Hill ügynök szerepében Cobie Smulders tűnik majd fel, akit az Így jártam anyátokkal című sorozatból ismerhetünk. Előtte olyan nevek voltak esélyesek a szerepre, mint Mary Elizabeth Winstead, Jessica Lucas és Morena Baccarin. Az eredeti Hulk megformálója, Lou Ferringo most is közreműködik, ugyanis ő fogja szinkronizálni Hulkot zöld üzemmódban.
  24. A Csodálatos Pókember trailer Eredetileg az Amerika kapitány előtt kellett volna bemutatkoznia az előzetesnek, de már hamarabb is megtekinthetővé vált. A mozgókép alapján merőben más hangulatú Pókemberrel lesz dolgunk, mint az eddigi filmekben. Többen jelezték, hogy már volt lehetőségük megtekinteni a trailert, s ma végre a netre is felkerült a The Amazing Spider-Man első kedvcsinálója. A főszerepben Andrew Garfield tetszeleg és meg kell hagyni, nagyon is jól áll neki a szerep. Mellette feltűnik még a Gyík szerepében Rhys Ifans, valamint Emma Stone, Martin Sheen, Sally Field és Denis Leary is feltűnik a színen. A film a következő év júliusában kerül a mozikba, és az eddig látottak alapján nagyon is várós. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_XayxMPrUP4 cinestar.hu
  25. janoshman

    American Reuinion

    Még malacabb lesz az Amerikai pite! Visszatérnek egykori kalandjaik színterére az Amerikai pite sztárjai. Az immár nyolcadik (!) részben – három mozifilm és négy csak DVD-n megjelent opusz taglalta a hősök (szó szerinti) hányattatásait – az összes eredeti főszereplő hazatér, hogy emlékezzen a hajdani nagy bulikra és a pitéken levezetett elviselhetetlen feszültségre. Attól persze nem kell tartani, hogy az egykori kamaszok felnőttként megkomolyodtak. Örömmel állapítják meg egymásról, hogy semmit sem változtak, ráadásul hormonjaik ugyanúgy tombolnak, mint hajdanán. A forgatás javában zajlik, méghozzá hamisítatlan ereszd-el-a-hajamat hangulatban. Az egyik főszereplő, Jason Biggs ugyanis felrakott a Twitterre pár fotót, amelyeken látszik, hogy a színészek tényleg nem változtak semmit 12 év alatt, és nem mennek a szomszédba egy kis ökörködésért. Az American Pie: Reunion várhatóan 2012. április 5-én érkezik a hazai vásznakra. filmnews.hu
×
×
  • Create New...