Jump to content
PirateClub.hu

janoshman

Veterán
  • Pontszám

    239
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: janoshman

  1. Jason Statham a csapatban? Miután a Halálos Iramban 5 a sorozat legsikeresebb része lett, a Universal rögtön berendelte a folytatást és megbízta Justin Lin-t, hogy forgasson le két epizódot is egyszerre. Ennek értelmében Lin Európába látogat majd leforgatni a Halálos Iramban hatodik és hetedik részét egyszerre. A rendező a projekt kedvéért a Hegylakó remake-et és a Terminátor 5-öt hagyta ott, de ha megengedtek egy magánvéleményt, akkor azt mondanám, hogy mindkét filmtervezet jobban járt így. A Universal ráadásul még egy dologban beleszól Lin munkájába: szeretnék Jason Statham-et a folytatásba! A színész nem újonc a kormány mögött, hiszen A szállítóban egyértelmű volt a szerepe, A banki melóban újfent vezetett, a Crank-ben pedig az életéért száguldott. Már csak neki kell rábólintania, és az ötödik rész visszatérőihez csatlakozhat, így Vin Diesel-hez, Paul Walker-hez, Dwayne Johnson-hoz, Jordana Brewster-hez és Michelle Rodriguez-hez. A tervezett premier 2013. május 24. cinestar.hu
  2. janoshman

    The Avengers - A bosszú angyalai

    The Avengers infók és képek Az Entertainment Weekly legújabb számából több, eddig nem látott kép mellett jó néhány új információt kaptunk A bosszúállók /The Avengers/ főszereplőitől – elsősorban karaktereik filmbéli viszonyairól, érzéseiről. Chris Evans elmondása szerint Amerika kapitány nem érzi túl jól magát a bőrében: “Próbál dűlőre jutni ezzel az új, számára ismeretlen modern világgal. Elég nagy sokk számára elfogadni, hogy teljesen más időben van, ahol mindenki, akit ismert, rég halott. Mindenki, akivel törődött.” – mondta a színész. “Egyszerűen magányos. Azt hiszem, a film kezdetén “horgásszák” ki a vízből, az elég kemény jelenet. Ezt követően próbálja megtalálni az egyensúlyt a modern világban.” Mark Ruffalo Hulk-ról beszélt, aki szeretne ugyan A bosszúállók csapatához tartozni, egy ők egy időzített bombát látnak benne: “Senki sem akarja elfogadni, kivéve Vasembert, aki szeretné őt akcióban látni.” – magyarázza. “Vicces, remek dinamika alakul ki Tony Stark és Banner között. Banner élvezi a helyzetet, és igazán üdítőnek tartja azt. Különös módon ők sokban hasonlítanak, mindketten különc tudósok, egyfajta kitaszítottak.” “Végül a csapat befogadja Bannert, ám közben felkészülnek arra is, hogy le tudják gyűrni Hulk-ot. Solyómszem az egyetlen, aki erre képes a nyugtató lövedékeivel” – mondta Jeremy Renner, hozzátéve, hogy karakterének közös múltja van a Scarlett Johansson által megformált Fekete Özveggyel. “Az egyetlen közös dolog Scarlett karakterével egy régi kapcsolaton kívűl, hogy mindketten emberek vagyunk.” Chris Hemsworth elmondása szerint míg a csapat minden erővel azon van, hogy elpusztítsa Loki-t, Thor titokban védelmezi: “Thor indokai sokkal többek, mint személyes érzések.” – nyilatkozta. “Ő folyamatosan a jó és a …. kisöccse között zajló háborút vívja. Mindig is idegesítettek a testvéreim, de én vagyok az egyetlen, aki bánthatja őket – valami ilyesmiről van szó. A bosszúállók /The Avengers/ 2012. május 4-én érkezik a mozikba. filmtrailer.hu
  3. janoshman

    Sherlock Holmes 2.: Árnyjáték

    Holmes: keresd a nőt! A zseniális magándetektív minden rajongója tudja, hogy Holmes egyszer volt életében igazán szerelmes. Irene Adler rabolta el a szívét, akit nemcsak szépsége tesz emlékezetessé: azon kevesek közé tartozik, akik túl tudtak járni a legenda eszén. Guy Ritchie viktoriánus gengszterfilmet faragott a Sherlock Holmes-történetből, és fantasztikus játéklehetőséget biztosított két főszereplőjének, Robert Downey Jr.-nak és Jude Law-nak. De az internetes fórumokat vagy egy éve izgalomban tartja a kérdés, hogy vajon a csupán egy klasszikus Holmes-sztoriban szereplő Irene Adler számára lehetséges-e visszatérés? A héten kiszivárgott néhány kép a londoni forgatásról, és ezek végre egyértelműen megadják a választ: hiszen jelmezben, alaposan befűzve, hetyke kis kalappal szerepel rajtuk Rachel McAdams, az Adlert játszó színésznő. Viszont Downeyt csak a legavatottabb szeműek szúrhatják ki a fotókon: kopasz, kecskeszakállas kínait kell keresniük – úgy tűnik, a forgatáson a maszkmesterek is elemükben vannak, és alaposan elmaszkírozták a Holmes-maszkot. IC Press
  4. Madárijesztő visszatér? Dr. Jonathan Crane (Madárijesztő) fontos szerepet kapott a Batman első két részében is, de semmi jel nem utalt arra, hogy a sötét lovag felemelkedésében is részt venne. Eddig. Hiszen jól tudjuk, hogy Christopher Nolan három lakat alatt őrzi a forgatókönyv minden kis részletét egy jól őrzött sziget alagsorában, amit egy háromfejű kutya véd. A rajongók azonban szívós jószágok és kiderítették, hogy Madárijesztő is visszatérhet a nagy lezárásban. Egy rajongó egészen odáig ment, hogy leírta a Madárijesztőt alakító színész, Cillian Murphy egész jelenetét, de ezt spoiler-veszély miatt én nem teszem meg. A lényeg az, hogy sokan biztos forrásból tudni vélik, hogy a karakter visszatér és beáll azok sorába, akik a denevérember bukására áhítoznak. A sötét lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises) hazai premierje 2012. július 19, az InterCom forgalmazásában. cinestar.hu
  5. janoshman

    Prometheus

    Részletek a Prometheus történetéről A 20th Century Fox a Prometheus hivatalos Facebook oldalán osztotta meg a legújabb részleteket a történetről. Spoilerveszély! Íme: "Ridley Scott, az Alien és a Szárnyas fejvadász direktora visszatér, hogy ismét maradandót alkosson a műfajban. A Prometheus-szal létrehoz egy új úttörő mitológiát, amelyben egy csapat felfedező egy olyan nyomra bukkan, amely megválaszolhatja az emberiség eredetét a Földön. Ennek köszönhetően az univerzum legsötétebb sarkába utazik ez a néhány ember, akiknek félelmetes harcba kell indulniuk, hogy megmentsék a jövőt és az emberiséget." Egyelőre csak ennyit árultak el, szóval még mindig nagyon képlékeny a történet. A Prometheust Ridley Scott rendezi Damon Lindelof és Jon Spaihts forgatókönyvéből, melynek forgatása jelenleg is zajlik. Az a bizonyos piros betűs nap 2012. június 8-án esedékes. filmnews.hu
  6. janoshman

    Vasember 3......előzetes hozzáadva

    Csúszás 2012 júniuásra tolódott át a forgatás kezdete, amit Észak-Karolinában, azon belül is Wilmingtonban fog majd kivitelezni Shane Black. Tervezett premier: 2013. május 3. cinestar.hu
  7. janoshman

    Superman

    Új stábtag Az izraeli származású Ayelet Zurer (Angyalok és démonok) leszerződött a Man of Steel stábjába, és Lara Lor-Van szerepét, Superman kriptoni anyját fogja eljátszani. A szerepet eredetileg Julia Ormond játszotta volna. filmnews.hu
  8. janoshman

    T5.: Genesis

    Justin Lin kiesett a pixisből Aki netalántán nem ismerné a címben megbúvó közmondást, annak egyszerűsítek: Justin Lin inkább a Halálos Iramban 6-ra szeretne koncentrálni, ezért lehetséges, hogy nem ő dirigálja a Terminátor 5-öt. Pedig Lin találkozott James Cameronnal és Arnold Schwarzeneggerrel is megvitatni a megvitatni valót, de még ez sem volt elég a tartós maradáshoz. A jogokat bitorló Annapurna Films és Megan Ellison igazgatónő minél előbb szeretnének kézzel fogható terméket látni a dologból, ráadásul Schwarzenegger is szívesen benne lenne az ötödik epizódban. Lin előbb a Halálos Iramban 6-ot szeretné összehozni, az közelebb áll piciny szívéhez, de Ellison hajthatatlan és ha Lin nem áll neki minél hamarabb a forgatásnak, másnak adja kínálja fel a rendezői széket. Hogy mi sül ki ebből a kálváriából nem tudni, de Ellison azt elfelejtette, hogy még forgatókönyvírót sem béreltek a filmhez... miből szeretnének forgatni? Vagy lemaradtunk valamiről és fű alatt találtak egyet? cinestar.hu
  9. Forgatási videók LA-ből http://www.movieweb.com/movie/the-dark-knight-rises/truck-crash-on-set http://www.movieweb.com/movie/the-dark-knight-rises/truck-explosion-on-set http://www.movieweb.com/movie/the-dark-knight-rises/batwing-vs-hemtt-on-set
  10. janoshman

    Filmkvíz III. felvonás

    Yes, mehet a következő.
  11. janoshman

    Ki van a képen? II. felvonás

    filctoll lehet, hogy Maria Pitillo
  12. janoshman

    Superman

    Zod tábornok a Man of Steel forgatásáról Újabb képek a Man of Steel forgatásáról Planóból, melyen Michael Shannon tűnik fel Zod tábornok teljes harc díszében, de Henry Cavill is megjelenik Clark Kentként egy biciklit szorongatva. filmnews.hu
  13. janoshman

    Filmkvíz III. felvonás

    Rakhatod a következőt Darkinadin!
  14. janoshman

    Star Trek 2. - Into Darkness

    J.J. Abrams jóslata Komédiába is elmenne, ami az utóbbi időben történt a 2009-es Star Trek folytatása körül, de a rendező végre a helyén, a forgatókönyvvel is minden klappol, kezdődhet a forgatás... ugye?! J.J. Abrams szerint igen! Az egyedi látásmódú úriember sokadjára erősíti meg a médiának, hogy bizony, ő fogja készíteni a Star Trek 2-őt, de ezzen nincs semmi meglepődni való: korábban csak mismásolt és mellébeszélt, nem csoda a bizonytalanság megléte. A Vulture jelentése szerint Alex Kurtzman (a másodíró) végzett az első rendezői debütálásának számító Welcome to People munkálataival, így ezer százalékban a Star Trek 2-re tud koncentrálni. Ennek eredményeképpen Abrams bejelentette, hogy a forgatás idén decemberben már el is indulhat, örvendjünk! A folyatás jelenleg 2012-ről átcsúszott 2013-ra, pontos dátum még nincs. A főbb szereplők természetesen visszatérnek, tehát újra láthatjuk Zoe Saldana-t, Zachary Quinto-t, Chris Pine-t, Karl Urban-t, Anton Yelchin-t, Simon Pegg-et és John Cho-t. cinestar.hu
  15. janoshman

    300: Rise of an Empire (előzetessel)

    Gerard Butler is felbukkan a 300 folytatásában Bernie Goldmann-nal, a 300 producerével a Fandango filmes oldal riporterével folytatott beszélgetése során elárulta, hogy Gerard Butler és Lena Headey is fel fognak bukkanni a folytatásban, a 300: Battle of Artemisia-ban (korábban Xerxes címen futott): “Ez egy másik történet” – magyarázta. “de egy kis részt kapott benne Lena (Headey) és Gerry (Butler) is.” Goldmann felfedte azt is, hogy a filmben valószínűleg ismeretlen színészek fogják eljátszani a főbb szerepeket: “Ha ehhez hasonló történelmi filmet nézel, jobb, ha nem ismered a színészeket.” – mondta. “Ha Tom Cruise-ot egy történelmi filmben látod, ott nem a karaktert veszed észre, hanem azt, hogy “ez Tom Cruise!”. A 300: Battle of Artemisia az artemisiumi csata körül forog, ami a Thermopülai szorosban zajlott csatával (300) egy időben zajlott, a tengeren. A harc hőse Themistocles, aki Leonidas-szal ellentétben túlélte a csatát, és erőit újraegyesítette Salamis-nál. A Salamisi csata a film vége, a Perzsa flotta utolsó veresége. A történet egy kicsivel a 300 előtt kezdődik, és valamennyivel később ér vég. A filmet Noam Murro (Die Hard 5.) rendezi Zack Snyder és Kurt Johnstad (300) forgatókönyvéből. Papírforma szerint 2013-ban kerülhet majd a mozikba. filmtrailer.hu
  16. Mission: Impossible - Fantom protokoll poszter
  17. Bale és Hathaway a tdkr forgatásán premierfilmek.freeblog.hu
×
×
  • Create New...