Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 10/21/2021 in Posts

  1. 247. . Éjszakai járat (Red Eye) 2005 720p. WEB-DL H264 hun mkv (16) 1,33 GB Prémium link! színes, szinkronizált, amerikai akcióthriller 82 perc rendező: Wes Craven író: Carl Ellsworth forgatókönyvíró: Carl Ellsworth operatőr: Robert D. Yeoman zene: Marco Beltrami Tom Hiel vágó: Stuart Levy Patrick Lussier Rachel McAdams: Lisa Reisert Cillian Murphy: Jackson Rippner Brian Cox: Joe Reisert Amber Mead: Sarah Brittany Oaks: Rebecca Jack Scalia: Charles Keefe Jayma Mays: Cynthia Lisa Reisert ki nem állhatja a repülőket, de a Miamiba tartó éjszakai járaton rá váró rettegésnek semmi köze a repüléstől való félelemhez. A felszállás után néhány perccel a Lisa mellett ülő Jackson felfedi utazásának vészjósló okát: részt vesz egy összeesküvésben, melynek célja a belbiztonsági miniszterhelyettes meggyilkolása... és az akció sikerének titka maga Lisa. Ha nem hajlandó együttműködni, megöli az apját egy bérgyilkos, aki csak Jackson hívására vár. A 10 000 méter magasan szálló repülő fogságában Lisa sehová sem menekülhet, és sehonnét sem hívhat segítséget anélkül, hogy ne veszélyeztetné az apját, az utastársait és a saját életét. Ahogy suhannak a mérföldek, Lisa tudja, hogy kifut az időből, és kétségbeesetten kutatja a módját, hogyan húzhatná keresztül könyörtelen fogvatartójának szándékait, és hogyan akadályozhatna meg egy szörnyű gyilkosságot. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Ejszakai.jarat.2005.720p.hun Videó információk: Méret: 1,33 GB Hossz: 1:21:43 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1704 x 720 pixel Bitráta: 2 129 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.35 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13067512/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/13067511/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/13067515/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/13067516/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/13067510/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part5.rar https://data.hu/get/13067513/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part6.rar https://data.hu/get/13067514/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part7.rar
    4 points
  2. . Scream Queens - Gyilkos történet (Scream Queens) 2015 - 2016 1 - 2 évad 720p BDRip H264 hun mkv (15) Prémium link! színes, szinkronizált, amerikai Vígjáték | Horror | Rejtély sorozat 42 perc rendező: Barbara Brown Michael Uppendahl Brad Falchuk forgatókönyvíró: Ian Brennan Brad Falchuk Ryan Murphy zeneszerző: Mac Quayle operatőr: Joaquin Sedillo Michael Goi producer: Barry M. Berg Robert M. Williams Jr. vágó: Andrew Groves Emma Roberts: Chanel Oberlin Skyler Samuels: Grace Gardner Lea Michele: Hester Ulrich Glen Powell: Chad Radwell Jamie Lee Curtis: Dean Cathy Munsch Billie Lourd Abigail Breslin Keke Palmer: Zayday Williams Oliver Hudson: Wes Gardner Niecy Nash: Denise Hemphill Diego Boneta: Pete Martinez Lucien Laviscount: Earl Grey Nasim Pedrad: Gigi Caldwell Kirstie Alley: Ingrid Hoffel Taylor Lautner: Dr. Cassidy Cascade James Earl: Chamberlain Jackson John Stamos: Dr. Brock Holt Egy elit lánykoleszban mindenki számára megnyílik a bekerülési lehetőség, így bárki megpróbálkozhat a felvételi feladatok teljesítésével. Mindeközben egy sorozatgyilkos tartja rettegésben a diákokat, minden héten, epizódban valaki áldozatul esik neki. Ki a tettes, és kik lesznek az áldozatok? Egyébként antológiáról van szó, minden évad új történet új szereplőkkel, bár az előző szezon túlélőit át fogják vinni a következő évadra. Díjak és jelölések Golden Globe-díj 2016 Legjobb televíziós sorozat - musical és vígjáték kategória - legjobb színésznő jelölés: Jamie Lee Curtis Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Scream.Queens.2015.S01E02.720p.hun Videó információk: Méret: 714,47 MB Hossz: 0:41:54 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz GYŰJTŐLINK: https://data.hu/dir/x4wfs3i1fl465302
    2 points
  3. Nyerd meg az életed (Squid Game) 2021.720p.10bit.WEBRip.2CH.x265.HunSub magyar feliratos, dél-koreai akciófilm-sorozat, kalandfilmsorozat, 60 perc, 260 Mb/rész Több száz pénztelen játékos elfogad egy különös meghívást, hogy gyerekeknek való játékokban mérjék össze a tudásukat. Csábító díj – és halálos veszedelem – vár rájuk. RENDEZŐ: Dong-hyuk Hwang SZEREPLŐK: Gong Yoo, Hae-soo Park, Lee Jung-jae, Ha-Joon Wi, Sung-tae Heo, Lee Ji-Ha, Hoyeon Jung, Yoo-mi Lee https://data.hu/get/13068310/sqdgm101-09.part01.rar https://data.hu/get/13068306/sqdgm101-09.part02.rar https://data.hu/get/13068307/sqdgm101-09.part03.rar https://data.hu/get/13068302/sqdgm101-09.part04.rar https://data.hu/get/13068309/sqdgm101-09.part05.rar https://data.hu/get/13068311/sqdgm101-09.part06.rar https://data.hu/get/13068305/sqdgm101-09.part07.rar https://data.hu/get/13068312/sqdgm101-09.part08.rar https://data.hu/get/13068313/sqdgm101-09.part09.rar https://data.hu/get/13068308/sqdgm101-09.part10.rar https://data.hu/get/13068304/sqdgm101-09.part11.rar
    2 points
  4. A Rezidens (The Resident) 2018-.720p.WEBRip.x265 1.T 2.T 3. évad szinkronizált, amerikai filmsorozat, 45 perc, 260 Mb/rész Dr. Randolph Bell elismert, népszerű orvos a Chastain Park Memorial kórházban, azonban titkolt betegsége miatt már nem először veszít el beteget a műtőasztalon. Dr. Conrad Hawkins vezető rezidensként az egyik legkiválóbb orvosa a klinikának ám nem mindenkinek váltja ki tetszését a férfi stílusa. RENDEZŐ: Rob Corn, David Crabtree FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Amy Holden Jones, Hayley Schore, Roshan Sethi ZENE: Jason Derlatka, Jon Ehrlich SZEREPLŐK: Emily VanCamp , Jenna Dewan Tatum , Matt Czuchry , Bruce Greenwood , Daniella Alonso , Jane Leeves , Gregory Itzin 1. évad https://data.hu/get/12508312/01rsdntth1-7.part01.rar https://data.hu/get/12508311/01rsdntth1-7.part02.rar https://data.hu/get/12508314/01rsdntth1-7.part03.rar https://data.hu/get/12508304/01rsdntth1-7.part04.rar https://data.hu/get/12508310/01rsdntth1-7.part05.rar https://data.hu/get/12508301/01rsdntth1-7.part06.rar https://data.hu/get/12508307/01rsdntth1-7.part07.rar https://data.hu/get/12508315/01rsdntth1-7.part08.rar https://data.hu/get/12508303/01rsdntth1-7.part09.rar https://data.hu/get/12508297/01rsdntth8-14.part01.rar https://data.hu/get/12508302/01rsdntth8-14.part02.rar https://data.hu/get/12508298/01rsdntth8-14.part03.rar https://data.hu/get/12508305/01rsdntth8-14.part04.rar https://data.hu/get/12508309/01rsdntth8-14.part05.rar https://data.hu/get/12508299/01rsdntth8-14.part06.rar https://data.hu/get/12508306/01rsdntth8-14.part07.rar https://data.hu/get/12508300/01rsdntth8-14.part08.rar https://data.hu/get/12508308/01rsdntth8-14.part09.rar 2. évad https://data.hu/get/12508364/02rsdntth1-8.part01.rar https://data.hu/get/12508358/02rsdntth1-8.part02.rar https://data.hu/get/12508369/02rsdntth1-8.part03.rar https://data.hu/get/12508359/02rsdntth1-8.part04.rar https://data.hu/get/12508370/02rsdntth1-8.part05.rar https://data.hu/get/12508377/02rsdntth1-8.part06.rar https://data.hu/get/12508375/02rsdntth1-8.part07.rar https://data.hu/get/12508360/02rsdntth1-8.part08.rar https://data.hu/get/12508371/02rsdntth1-8.part09.rar https://data.hu/get/12508376/02rsdntth17-23.part1.rar https://data.hu/get/12508374/02rsdntth17-23.part2.rar https://data.hu/get/12508366/02rsdntth17-23.part3.rar https://data.hu/get/12508381/02rsdntth17-23.part4.rar https://data.hu/get/12508383/02rsdntth17-23.part5.rar https://data.hu/get/12508382/02rsdntth17-23.part6.rar https://data.hu/get/12508380/02rsdntth17-23.part7.rar https://data.hu/get/12508384/02rsdntth17-23.part8.rar https://data.hu/get/12508363/02rsdntth9-16.part01.rar https://data.hu/get/12508378/02rsdntth9-16.part02.rar https://data.hu/get/12508379/02rsdntth9-16.part03.rar https://data.hu/get/12508362/02rsdntth9-16.part04.rar https://data.hu/get/12508367/02rsdntth9-16.part05.rar https://data.hu/get/12508368/02rsdntth9-16.part06.rar https://data.hu/get/12508372/02rsdntth9-16.part07.rar https://data.hu/get/12508373/02rsdntth9-16.part08.rar https://data.hu/get/12508365/02rsdntth9-16.part09.rar https://data.hu/get/12508361/02rsdntth9-16.part10.rar 3. évad https://data.hu/get/12508478/3rsdntth01-2.mkv.part1.rar https://data.hu/get/12508477/3rsdntth01-2.mkv.part2.rar https://data.hu/get/12508479/3rsdntth01-2.mkv.part3.rar https://data.hu/get/12515391/3rsdntth03.part1.rar https://data.hu/get/12515390/3rsdntth03.part2.rar https://data.hu/get/12523660/3rsdntth04.part1.rar https://data.hu/get/12523659/3rsdntth04.part2.rar https://data.hu/get/12533726/3rsdntth05.part1.rar https://data.hu/get/12533725/3rsdntth05.part2.rar https://data.hu/get/12542438/3rsdntth06.rar https://data.hu/get/12551501/3rsdntth07.rar https://data.hu/get/12561778/3rsdntth08.part1.rar https://data.hu/get/12561779/3rsdntth08.part2.rar https://data.hu/get/12571898/3rsdntth09.rar https://data.hu/get/12582538/3rsdntth10.part1.rar https://data.hu/get/12582537/3rsdntth10.part2.rar https://data.hu/get/12586008/3rsdntth11.rar https://data.hu/get/12594840/3rsdntth12.part1.rar https://data.hu/get/12594837/3rsdntth12.part2.rar https://data.hu/get/12603682/3rsdntth13.rar https://data.hu/get/12610285/3rsdntth14.part1.rar https://data.hu/get/12610286/3rsdntth14.part2.rar https://data.hu/get/12616983/3rsdntth15.part1.rar https://data.hu/get/12616984/3rsdntth15.part2.rar https://data.hu/get/12626548/3rsdntth16.part1.rar https://data.hu/get/12626549/3rsdntth16.part2.rar https://data.hu/get/12641434/3rsdntth17.part1.rar https://data.hu/get/12641431/3rsdntth17.part2.rar https://data.hu/get/12648859/3rsdntth18.rar https://data.hu/get/12658085/3rsdntth19.rar https://data.hu/get/12667086/3rsdntth20.rar 4. évad https://data.hu/get/13023586/04rsdntth01.part1.rar https://data.hu/get/13023587/04rsdntth01.part2.rar https://data.hu/get/13028938/04rsdntth02.rar https://data.hu/get/13035561/04rsdntth03.part1.rar https://data.hu/get/13035560/04rsdntth03.part2.rar https://data.hu/get/13042533/04rsdntth04.rar https://data.hu/get/13049475/04rsdntth05.part1.rar https://data.hu/get/13049474/04rsdntth05.part2.rar https://data.hu/get/13055085/04rsdntth06.rar https://data.hu/get/13061320/04rsdntth07.part1.rar https://data.hu/get/13061319/04rsdntth07.part2.rar https://data.hu/get/13068475/04rsdntth08.part1.rar https://data.hu/get/13068476/04rsdntth08.part2.rar https://data.hu/get/13077019/04rsdntth09.part1.rar https://data.hu/get/13077020/04rsdntth09.part2.rar https://data.hu/get/13082038/04rsdntth10.part1.rar https://data.hu/get/13082039/04rsdntth10.part2.rar https://data.hu/get/13087771/04rsdntth11.rar https://data.hu/get/13094971/04rsdntth12.part1.rar https://data.hu/get/13094973/04rsdntth12.part2.rar https://data.hu/get/13100612/04rsdntth13.part1.rar https://data.hu/get/13100604/04rsdntth13.part2.rar https://data.hu/get/13112285/04rsdntth14.rar
    1 point
  5. S.W.A.T.-Különleges egység (S.W.A.T.)2019-2020.720p.WEBRip.x265. 3.T évad szinkronizált, amerikai akciófilm-sorozat, 240 Mb, 45 perc, Egy környékbeli hadnagy, aki úgy érzi hűséggel tartozik a helynek, ahol született és kötelességgel a hazájának, most feladatul kapja, hogy állítson össze egy magasan kiképzett csapatot, akik képesek megállítani a bűnözést Los Angeles utcáin. Stáblista: Szereplők Daniel 'Hondo' Harrelson-Shemar Moore Jessica Cortez-Stephanie Sigman Jim Street-Alex Russell Jeff Mumford-Peter Onorati David 'Deacon' Kay-Jay Harrington Christina 'Chris' Alonso-Lina Esco Dominique Luca-Kenny Johnson William 'Buck' Spivey-Louis Ferreira RENDEZŐ: Justin Lin Billy Gierhart Greg Beeman ZENESZERZŐ: Robert Duncan OPERATŐR: Francis Kenny Nigel Bluck https://data.hu/get/12350126/301swt.part1.rar https://data.hu/get/12350125/301swt.part2.rar https://data.hu/get/12361475/302swt.part1.rar https://data.hu/get/12361477/302swt.part2.rar https://data.hu/get/12370499/303swt.part1.rar https://data.hu/get/12370500/303swt.part2.rar https://data.hu/get/12381622/304swt.part1.rar https://data.hu/get/12381623/304swt.part2.rar https://data.hu/get/12392901/305-06swt.part1.rar https://data.hu/get/12392900/305-06swt.part2.rar https://data.hu/get/12392902/305-06swt.part3.rar https://data.hu/get/12586403/307swt.part1.rar https://data.hu/get/12586404/307swt.part2.rar https://data.hu/get/12595769/308swt.part1.rar https://data.hu/get/12595768/308swt.part2.rar https://data.hu/get/12609762/309swt.part1.rar https://data.hu/get/12609761/309swt.part2.rar https://data.hu/get/12610854/310swt.part1.rar https://data.hu/get/12610853/310swt.part2.rar https://data.hu/get/12624239/311swt.part1.rar https://data.hu/get/12624237/311swt.part2.rar https://data.hu/get/12654926/312-3-4swt.part1.rar https://data.hu/get/12654927/312-3-4swt.part2.rar https://data.hu/get/12654925/312-3-4swt.part3.rar https://data.hu/get/12654924/312-3-4swt.part4.rar https://data.hu/get/12659930/315swt.part1.rar https://data.hu/get/12659929/315swt.part2.rar https://data.hu/get/12668126/316swt.part1.rar https://data.hu/get/12668127/316swt.part2.rar https://data.hu/get/12677513/317swt.part1.rar https://data.hu/get/12677516/317swt.part2.rar https://data.hu/get/12687384/318swt.part1.rar https://data.hu/get/12687389/318swt.part2.rar https://data.hu/get/12701635/319swt.part1.rar https://data.hu/get/12701634/319swt.part2.rar https://data.hu/get/12709834/320swt.part1.rar https://data.hu/get/12709833/320swt.part2.rar https://data.hu/get/12721750/321swt.part1.rar https://data.hu/get/12721749/321swt.part2.rar 4. évad https://data.hu/get/12881484/401swt.part2.rar https://data.hu/get/12881485/401swt.part1.rar https://data.hu/get/12891530/402swt.part1.rar https://data.hu/get/12891531/402swt.part2.rar https://data.hu/get/12895895/403swt.part1.rar https://data.hu/get/12895900/403swt.part2.rar https://data.hu/get/12902556/404swt.part1.rar https://data.hu/get/12902554/404swt.part2.rar https://data.hu/get/12911346/405swt.part1.rar https://data.hu/get/12911345/405swt.part2.rar https://data.hu/get/12915047/406swt.part1.rar https://data.hu/get/12915044/406swt.part2.rar https://data.hu/get/12922163/407swt.part2.rar https://data.hu/get/12922164/407swt.part1.rar https://data.hu/get/12930935/408swt.part1.rar https://data.hu/get/12930934/408swt.part2.rar https://data.hu/get/12934897/409swt.part1.rar https://data.hu/get/12934895/409swt.part2.rar https://data.hu/get/12941951/410swt.part1.rar https://data.hu/get/12941950/410swt.part2.rar https://data.hu/get/13031197/411swt.part2.rar https://data.hu/get/13031198/411swt.part1.rar https://data.hu/get/13036449/412swt.part2.rar https://data.hu/get/13036450/412swt.part1.rar https://data.hu/get/13042032/413swt.part1.rar https://data.hu/get/13042031/413swt.part2.rar https://data.hu/get/13048539/414swt.part1.rar https://data.hu/get/13048534/414swt.part2.rar https://data.hu/get/13056469/415swt.part1.rar https://data.hu/get/13056470/415swt.part2.rar https://data.hu/get/13061222/416swt.part1.rar https://data.hu/get/13061226/416swt.part2.rar https://data.hu/get/13068211/417swt.part1.rar https://data.hu/get/13068210/417swt.part2.rar https://data.hu/get/13075222/418swt.part1.rar https://data.hu/get/13075224/418swt.part2.rar
    1 point
  6. Formátum : MPEG-4 Formátum profil : Base Media Kódek azonosító : isom (isom/iso2/avc1/mp41) Fájlméret : 178 MiB Időtartam : 25 perc 14 mp Teljes adatsebesség : 984 kb/s Kódoló szoftver : Lavf58.29.100 https://k2s.cc/file/9487270c00630
    1 point
  7. 244. . Holdudvar (Binding Sentiments) 1969 720p. WEB-DL H264 hun mkv (12) 1,38 GB Prémium link! fekete-fehér, magyar filmdráma 83 perc rendező: Mészáros Márta forgatókönyvíró: Mészáros Márta zeneszerző: Szörényi Levente operatőr: Kende János látványtervező: Banovich Tamás Törőcsik Mari Balázsovits Lajos Jancsó Gáspár Kovács Kati Mészáros Ági Szemes Mari Avar István Bürös Gyöngyi Szabó László Edit, a parasztlányból lett politikusfeleség hirtelen megözvegyül és úgy érzi, hogy légüres térbe került. Szembe kell néznie azzal a kérdéssel, hogy képes-e újrakezdeni az életét és őszintén szembenézni múltjával. Fiai nem értik viselkedését, erkölcsi vívódását hisztériának minősítik. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun Videó információk: Méret: 1,38 GB Hossz: 1:22:29 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1704 x 720 pixel Bitráta: 2 195 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.35 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13066947/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part1.rar https://data.hu/get/13066948/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part2.rar https://data.hu/get/13066951/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part3.rar https://data.hu/get/13066950/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part4.rar https://data.hu/get/13066952/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part5.rar https://data.hu/get/13066949/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part6.rar https://data.hu/get/13066953/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part7.rar
    1 point
  8. Világhíres festők - Renoir pdf 125mb https://data.hu/get/13066475/RENOIRPDF.rar
    1 point
  9. AIDA64 Extreme - Engineer - Business Edition - Network Audit 6.50.5800 Az AIDA64 egy hatékony eszköz a Windows operációs rendszereket futtató személyi számítógépek szinte minden komponensének azonosítására és tesztelésére,. Az alkalmazás részletes információkat nyújt az összes hardverről és szoftverről, és a beépített teszt- és kalibrációs modulok segítségével további teszteket is végezhet az egyes PC-alrendszereken. Részleteket ad a rendszerben elérhető összes hardverről és szoftverről. A program jellemzői: Pontos alacsony szintű információk az alaplapról és a CPU-ról Részletes videó, vezető- és monitorinformációk Információk az összes tárolóeszközről Kimerítő információk a hálózati adapterekről, multimédiás és beviteli eszközökről Egyéb hardverinformációk (PCI, PnP, PCMCIA, USB) A Windows adatai, beleértve a telepítés dátumát, a licenckulcsot és egyebeket is Hálózati megosztási információk, felhasználói és csoportlisták, és még sok minden más Rengeteg információ a hálózati állapotról, az e-mail fiókokról, a hálózati erőforrásokról és az internetbeállításokról. A telepített programok, ütemezett feladatok és automatikus programok részletei Az operációs rendszer biztonsági információi Tűzfal, kémprogramok és trójai programok elleni lista A rendszer stabilitásának vizsgálata CPUID eszköztár Hardveres felügyelet CPU és FPU teljesítménytesztek Memória teljesítménytesztek Lemez teljesítménytesztelő A lehetséges hardver- és szoftverkonfigurációs és kompatibilitási problémák felderítése Jelentés varázsló Jelentések postázása és nyomtatása Méret:60.40 MB Kicsomagolás és telepítés - a AIDA64-6.50.5800.exe elindításával:(lsd.a mellékelt képen) https://kephost.net/p/2021/42/9666_9356f09e881c.jpg Jelszó: DKKTI https://data.hu/get/13066581/_AIDA64-6.50.5800.rar
    1 point
  10. Rainer Köthe - Nyomozás (Mi micsoda) A „Mi Micsoda” sorozat legújabb kötete izgalmas, a civilek számára ismeretlen világba kalauzolja az olvasót.A könyv áttekinti a bűnözés és a bűnüldözés történetét, bepillantást nyújt a helyszínelésbe, a nyomok elemzésének módszereibe, megismerteti a nyomozás folyamatát a bűncselekmény felfedezésétől a tettes letartóztatásáig.pdf 51mb https://data.hu/get/13066473/NYOMOZASPDF.rar
    1 point
  11. 239. . Ábel a rengetegben (Abel in the Forest) 1994 720p. WEB-DL H264 hun mkv (kn) 2,05 GB Prémium link! színes, magyar-román vígjáték, dráma, családi 108 perc rendező: Mihályfy Sándor író: Tamási Áron operatőr: Vivi Drăgan Vasile zene: Selmeczi György producer: Dinu Tănase vágó: Mircea Ciocâltei Ilyés Levente: Ábel Széles Anna: Anya Héjja Sándor: Apa Csiki András: Bankigazgató Szabó Lajos: Zetelaki Ternyák Zoltán: Márkus Lohinszky Loránd: Gvárdián Vlad Rădescu: Fuszulán George Constantin: Surgyélán 1920-as évek, Erdély. Ábel, betöltvén tizennegyedik életévét, pénzkereset céljából elszegődik fafelvigyázónak a Hargitára, a bank tulajdonát képező erdőségbe, hogy segítse családját. Édesapja elkíséri a hegy tetején magányosan álló fakunyhóba, ad mellé egy kecskét és egy kutyát. Ábel vásárlókkal, rablókkal, szerzetesekkel, csendőrökkel találkozik, megismeri az éhséget, a hideget, a betegséget, a halált, és kezdi kitanulni az élet és a világ fortélyait. Amikor lejár a szerződése megérik benne az elhatározás: elindul szerencsét próbálni az országban. Tamási Áron művéből Kányádi Sándor készített forgatókönyvet, melyet Mihályfy Sándor rendezésében láthatnak a nézők. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun Videó információk: Méret: 1,03 GB Hossz: 0:52:44 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 960 x 720 pixel Bitráta: 2 681 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun Videó információk: Méret: 1,02 GB Hossz: 0:52:00 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 960 x 720 pixel Bitráta: 2 681 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13065253/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/13065249/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/13065251/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/13065254/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/13065245/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun.part5.rar https://data.hu/get/13065248/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/13065252/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/13065247/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/13065250/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/13065246/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun.part5.rar
    1 point
  12. W10 Digital Activation 1.4.3 Windows 10 digitális aktiváló program . W10 digitális licenc aktiváló program az s1ave77 HWID Trigger alapján a Windows 10 aktiválásához. Windows 10 digitális aktiváló program: A Windows 10 Digital Activation Program egy W10 digitális licenc aktiváló program, amely az s1ave77 HWID Trigger-en alapul, hogy a Windows 10-et ÁLLANDÓAN aktiválja a Digitális licenccel. A Windows 10 Digital Activation Program használata a Windows 10 aktiválásához nagyon biztonságos, mivel nem telepít semmit a számítógépes rendszerre. Röviden, ez egy eszköz a Ratiborus-tól a Windows 10 aktiválásához digitális licenccel. OS: Windows 10 (x86-x64) Language: ENG Size: 1,52 MB. Download Windows 10 Digital Activation Program - W10 Digital License Activation Program based on s1ave77 HWID Trigger to activate Windows 10 Windows 10 Digital Activation Program: Windows 10 Digital Activation Program is a W10 digital license activation program based on s1ave77's HWID Trigger to activate Windows 10 PERMANENTLY with a Digital License. Using Windows 10 Digital Activation Program to activate Windows 10 is very safe because it does not install anything on the computer system. In short, this is a tool from Ratiborus for activating Windows 10 using a digital license. Windows 10 Digital Activation Program The software easily activates all versions of Windows 10 like: Windows 10 Home Windows 10 Home N Windows 10 Home Single Language Windows 10 Home Country Specific Windows 10 Home Single Language Windows 10 Enterprise LTSB (2015) Windows 10 Enterprise LTSB (2016) Windows 10 Enterprise LTSB N (2016) Windows 10 Enterprise LTSC 2019 Windows 10 Enterprise LTSC 2019 N Windows 10 Professional Windows 10 Professional Education Windows 10 Professional Education N Windows 10 Professional N Windows 10 Professional Workstation Windows 10 Professional Workstation N Windows 10 Education Windows 10 Education N Windows 10 Enterprise Windows 10 Enterprise N Windows 10 Enterprise S Windows 10 Enterprise S N Windows 10 Core Windows 10 Core Country Specific Windows 10 Core N Windows 10 Core Single Language Windows 10 Cloud Windows 10 Cloud N Jelszó: DKKTI https://data.hu/get/13065839/W10_Digital_Activation_1.4.3.rar
    1 point
  13. Fishing North Atlantic-GOG Developer: Misc Games Publisher: Misc Games Genre: Simulation Size: 12.7 Gb Description: The sequel to the popular simulation game Fishing: Barents Sea invites you to put on your captain’s hat once again: Explore the large ocean of Nova Scotia, try your hand at entirely new fishing methods and enjoy a huge range of highly detailed ships in the commercial fishing simulator Fishing: North Atlantic. HUNT AND EXPLORE Discover majestic world of Canadian Nova Scotia while admiring the vast diversity of ocean life. Explore the fishing zones with upgradable ships and gear as you progress in your career. REALISTIC WORLD Like our predecessor game Fishing Barents Sea, Fishing: North Atlantic offers an atmospheric and realistic game world based on real maps, boats and fish species. Enjoy new weather systems with upgraded atmospheric effects, North American Vessels and fishing techniques like harpoons, deep-line-buoy-fishing and lobster pots. Purchasing larger boats and better gear will increase your fishing skills. FISHING VESSELS Fishing: North Atlantic offers you 25 ships at your disposal for all types of fishing styles and fishing techniques like the harpooning, which is used to hunt swordfish and tuna. Start with harpooning and work your way up to setting deep lines to catch swordfish or tuna, or set pots to catch snow crabs and lobster. As well as longline, net and trawling. Do you have what it takes to fulfill this challenging task? CAREER Plan the course of your fishing career throughout the whole year: Brave rain and snow while looking for the best fishing areas, but make sure that you to not exceed your quotas! The new advanced fish-AI require the use of GPS and sonar to follow the movement of your prey depending on weather and season. Install: 1. Extract 2. Run “setup_fna_1.5.710.8221_(64bit)_(48552).exe” 3. Play the game System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 8.1 64-bit • Processor: 3 GHz Dual Core • Memory: 4 GB RAM • Graphics: DirectX 11 compatible graphics card with 2 GB VRAM (Nvidia Geforce GTX 750 or better or comparable AMD card) • DirectX: Version 11 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 12 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 64-bit • Processor: Quad-Core Processor with 3 GHz or better recommended • Memory: 8 GB RAM • Graphics: DirectX 12 compatible graphics card with 3 GB+ RAM (Nvidia Geforce GTX 1060 or better or comparable AMD card) • DirectX: Version 12 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 12 GB available space https://mega.nz/file/HbRjHAqS#es0SFZsYRW4IHg_2DiEHX8S7zbVNhnWckOPaI5r32uM https://mega.nz/file/HWY1VKLJ#gNgz0dpXPK8DmwM_wQD4tMHy1XZxpDY6FXBFgwDcm20 https://mega.nz/file/6XQB1KbB#3SzF-FHryVG-6MkgiwnBVad6p53BiRtp2kxZIPaU3so https://mega.nz/file/Gb5QWYKT#_eRJFz5RighJGVlD26iZ4CncK4P3B3lhUreMwPSMcdI https://mega.nz/file/jHQlgSoB#CUJdqgKHoPxlkolylc7lFPkZ45qbP7zYTo_7G4Y1jx0 https://mega.nz/file/7aZRwAra#-nqyhYkUNP_hZ4i44R3n9NgH0-jJTLlLOxPgnUp05OA https://mega.nz/file/yGZ1gKJJ#vFLY5tF1fi2uM6yf0feBdFI3oEIrlE0jaImRklKVOzY https://mega.nz/file/fLBhlSAZ#yZIb8Ix36JHw7vQ3YbF9wrcDoeI7qQATmjaguF7Kki8 https://mega.nz/file/beJRUYIJ#x1XMr-g8ihDEWIFGemqcb5HXA0Psppv7LFpTnJ-dXak https://mega.nz/file/za5S1CqK#dtYFwKeZeozXuhZ3NJajoAF9oGvrSX37-MJvYtEUHIU https://mega.nz/file/qexGGYpQ#r9aIR52zd5v4UaLlSgDtWApp7sOqUxNKoi0jNZDrAP8 https://mega.nz/file/WWgijYaT#ofwMJdF3WN1aOQEkwIDNu7vfFOpPr-2LMsyoKthVLlo https://mega.nz/file/nH4wmATD#ZVtNh1zDURiE9uZnft4QG-h-7uToX9GdRS7zfmHLMRg Prémium link: https://data.hu/get/13039534/Fishing_North_Atlantic-GOG.part01.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13039581/Fishing_North_Atlantic-GOG.part02.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13040564/Fishing_North_Atlantic-GOG.part03.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13040571/Fishing_North_Atlantic-GOG.part04.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13040597/Fishing_North_Atlantic-GOG.part05.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13040610/Fishing_North_Atlantic-GOG.part06.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13040684/Fishing_North_Atlantic-GOG.part07.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13041457/Fishing_North_Atlantic-GOG.part08.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13041470/Fishing_North_Atlantic-GOG.part09.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13041480/Fishing_North_Atlantic-GOG.part10.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13041497/Fishing_North_Atlantic-GOG.part11.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13041528/Fishing_North_Atlantic-GOG.part12.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13042270/Fishing_North_Atlantic-GOG.part13.rar?pid=3481667534
    1 point
  14. színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai thrillersorozat, 41 perc, 2012 (16) rendező: Paul A. Edwards, Brad Anderson, Fred Toye forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Alex Kurtzman, Roberto Orci operatőr: Tom Yatsko jelmeztervező: Marie Abma, Joanna Brett zene: Michael Giacchino vágó: Tanya M. Swerling, Jon Dudkowski, Scott Vickrey szereplő(k): Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs John Noble (Dr. Walter Bishop) Rudas István Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata Lance Reddick (Phillip Broyles) Forgács Péter Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Kirk Acevedo (Charlie Francis) Crespo Rodrigo Mark Valley (John Scott) Schnell Ádám Tartalom: A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. General : A rejtély - (Fringe) 5. teljes évad 2012.avi Format : AVI at 1 028 kb/s Length : 351 MiB for 47 perc 47 mp 40emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 873 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 146 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz https://data.hu/get/13025590/A_rejtely_-_Fringe_5._teljes_evad_2012.part1.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025596/A_rejtely_-_Fringe_5._teljes_evad_2012.part2.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025601/A_rejtely_-_Fringe_5._teljes_evad_2012.part3.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025608/A_rejtely_-_Fringe_5._teljes_evad_2012.part4.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025617/A_rejtely_-_Fringe_5._teljes_evad_2012.part5.rar?pid=3481667534
    1 point
  15. színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai thrillersorozat, 41 perc, 2011 (16) rendező: Paul A. Edwards, Brad Anderson, Fred Toye forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Alex Kurtzman, Roberto Orci operatőr: Tom Yatsko jelmeztervező: Marie Abma, Joanna Brett zene: Michael Giacchino vágó: Tanya M. Swerling, Jon Dudkowski, Scott Vickrey szereplő(k): Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs John Noble (Dr. Walter Bishop) Rudas István Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata Lance Reddick (Phillip Broyles) Forgács Péter Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Kirk Acevedo (Charlie Francis) Crespo Rodrigo Mark Valley (John Scott) Schnell Ádám Tartalom: A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. General : A rejtély - (Fringe) 4. teljes évad 2011.avi Format : AVI at 1 028 kb/s Length : 351 MiB for 47 perc 47 mp 40emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 873 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 146 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz https://data.hu/get/13024819/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part01.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024829/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part02.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024846/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part03.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024916/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part04.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025556/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part05.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025561/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part06.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025572/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part07.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025574/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part08.rar?pid=3481667534
    1 point
  16. színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai thrillersorozat, 41 perc, 2010 (16) rendező: Paul A. Edwards, Brad Anderson, Fred Toye forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Alex Kurtzman, Roberto Orci operatőr: Tom Yatsko jelmeztervező: Marie Abma, Joanna Brett zene: Michael Giacchino vágó: Tanya M. Swerling, Jon Dudkowski, Scott Vickrey szereplő(k): Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs John Noble (Dr. Walter Bishop) Rudas István Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata Lance Reddick (Phillip Broyles) Forgács Péter Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Kirk Acevedo (Charlie Francis) Crespo Rodrigo Mark Valley (John Scott) Schnell Ádám Tartalom: A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. General : A rejtély - (Fringe) 3. teljes évad 2010.avi Format : AVI at 1 028 kb/s Length : 351 MiB for 47 perc 47 mp 40emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 873 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 146 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz https://data.hu/get/13024105/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part01.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024122/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part02.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024124/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part03.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024755/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part04.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024766/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part05.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024779/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part06.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024789/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part07.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024806/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part08.rar?pid=3481667534
    1 point
  17. színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai thrillersorozat, 41 perc, 2008 (16) rendező: Paul A. Edwards, Brad Anderson, Fred Toye forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Alex Kurtzman, Roberto Orci operatőr: Tom Yatsko jelmeztervező: Marie Abma, Joanna Brett zene: Michael Giacchino vágó: Tanya M. Swerling, Jon Dudkowski, Scott Vickrey szereplő(k): Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs John Noble (Dr. Walter Bishop) Rudas István Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata Lance Reddick (Phillip Broyles) Forgács Péter Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Kirk Acevedo (Charlie Francis) Crespo Rodrigo Mark Valley (John Scott) Schnell Ádám Tartalom: A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. General : A rejtély - (Fringe) 1. teljes évad 2008.avi Format : AVI at 1 028 kb/s Length : 351 MiB for 47 perc 47 mp 40emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 873 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 146 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz https://data.hu/get/13021656/A_rejtely_-_Fringe_1._teljes_evad_2008.part01.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13021680/A_rejtely_-_Fringe_1._teljes_evad_2008.part02.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13022610/A_rejtely_-_Fringe_1._teljes_evad_2008.part03.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13022618/A_rejtely_-_Fringe_1._teljes_evad_2008.part04.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13022624/A_rejtely_-_Fringe_1._teljes_evad_2008.part05.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13022635/A_rejtely_-_Fringe_1._teljes_evad_2008.part06.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13022643/A_rejtely_-_Fringe_1._teljes_evad_2008.part07.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13022644/A_rejtely_-_Fringe_1._teljes_evad_2008.part08.rar?pid=3481667534
    1 point
  18. Pap Éva-Mielőtt lemegy a nap epub mobi pdf data Az eltörölhetetlen múlt 1950. Szarajevó, Bosznia A szabadkai Mijo és az Adria mellől származó Meda egyetemi éveik alatt szenvedélyesen szeretik egymást. Azonban a harmadik év végén a lány állásajánlatot kap Splitben, amire mindig is vágyott, a férfit pedig besorozzák katonának az isten háta mögötti Jeszenicébe. A fiatalok rádöbbennek, hogy nincs közös jövőjük, és mielőtt útjaik végleg elválnak, még együtt töltenek egy szenvedélyes éjszakát. Csaknem húsz évvel később az akkor már családos Mijót a munkahelyéről kirendelik Szarajevóba, ahol döbbenetes titkokra derül fény a múltból. Egy szenvedélyes kapcsolat után tényleg a hátunk mögött hagyhatjuk az igaz szerelmet? Mi történik, ha a sors hirtelen akkor szembesíti az embert a múltjával, amikor a legkevésbé számít rá? Vajon örökké hordoznunk kell legnehezebb titkainkat? És meg tudunk-e szabadulni a súlyos tehertől, amíg nem késő? Családi titkok, mélyben lappangó fájdalom. Pap Éva új regénye sorsokról, traumákról, soha el nem mesélt történetekről szól, bepillantást engedve az ötvenes évek Jugoszláviájának titói világába. Történet a felelősségvállalásról, az elhallgatott igazságról és a múltban gyökerező kegyetlen valóságról. Arról, hogy néha milyen nehéz szembenézni akár a saját életünkkel is. magyar nyelvű magyar szerző regény történelmi romantikus > Álomgyár, Budapest, 2021 letöltés https://data.hu/get/13045338/Pap_Eva_-_Mielott_lemegy_a_nap.epub https://data.hu/get/13045339/Pap_Eva_-_Mielott_lemegy_a_nap.mobi https://data.hu/get/13045340/Pap_Eva_-_Mielott_lemegy_a_nap.pdf -
    1 point
  19. Georg Ebers-Uarda, Egyiptom rózsája epub pdf mobi 4,82 MB data Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Théba melletti nekropoliszban II. Ramszesz fáraó lánya, Bent-Anat kocsijával elgázol egy fiatal lányt, és súlyosan megsebesíti. A szépséges Uarda, akinek a származása körül különös mendemondák keringenek, a híres orvos-pap, Nebszeht ápolásának köszönhetően felgyógyul. A tudós ellenszolgáltatásként azt kéri a lány nagyapjától, aki a halottfelnyitók megvetett kasztjába tartozik, hogy szerezzen neki titokban egy emberi szívet, mert csak azt felboncolva fejtheti meg az élet titkát. Igen nagy ár ez a gyógyulásért, mert halál fia, aki a törvénnyel szembeszegül… Georg Ebers (1837-1898) korának egyik legkiválóbb Egyiptom-szakértője volt, ugyanakkor híres regényíró, aki több százezer példányban elkelt műveivel valóságos Egyiptom-divatot teremtett. Legjobb történelmi regénye, az 1876-ban megjelent Uarda ma is lebilincselő olvasmány. KIRAKATFarkas Róbert: Elugrottam a Plútóra, holnap jövök!Shannon Hale: Holnemvolt CsodaországRobert Muchamore: Az újoncSylvie Girard-Lagorce: 100 legendás parfümShannon Hale: Ki a leggonoszabb a vidéken? Uarda címmel is megjelent. Eredeti cím: Uarda, die Ägypterin Egyiptom magyar nyelvű német szerző ókor regény történelmi regény > Regun, Üllő, 2004 letöltés https://data.hu/get/13040270/Georg_Ebers_-_Uarda_Egyiptom_rozsaja.pdf https://data.hu/get/13040271/Georg_Ebers_-_Uarda_Egyiptom_rozsaja.epub https://data.hu/get/13040272/Georg_Ebers_-_Uarda_Egyiptom_rozsaja.mobi -
    1 point
  20. Samantha Harvey-Nyugati szél epub Staunch Könyvdíj, 2019 Walter Scott történelmi regénydíj, 2019 – jelölés Waterstones: az év könyvei, 2019 Hit, morál és az emberi természet örök ellentmondásai. 15. század, Anglia, Somerset megye. Oakhamet, ezt a kis falut széles folyó vágja el a világtól, még hídja sincs. Húshagyókedd hajnalán egy férfi holttestét sodorja partra a víz. Nem tudni, baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt. A falu lelkésze, John Reve, gyóntatóként ismeri hívei életét, de vajon képes lesz kideríteni, mi okozta a falu leggazdagabb és legszorgalmasabb embere, Thomas Newman tragédiáját? Napról napra haladunk visszafelé az időben az áldozat halálának pillanatáig. A történetet a lelkész meséli el, aki türelmes pásztora tévelygő nyájának, de neki is vannak sötét titkai… „Katartikus, lélegzetelállító regény.” ―New York Times Book Review „Életre kelti a középkori Angliát…” ―Washington Post „Középkori whodunnit… valóságos időutazás. Hasonló… (tovább) Eredeti cím: The Western Wind 15. század Anglia babona énelbeszélő férfi főszereplő gyász halál hit húsvét középkor krimi magyar nyelvű nyomozás papság regény szellemek tél vallás > XXI. Század, Budapest, 2021 letöltés https://data.hu/get/13007000/Samantha_Harvey_-_Nyugati_szel.epub - Glendy Vanderah-Ahol az erdő a csillagokig ér pdf 1,6mb data mega REJTÉLY, HONNAN JÖTT. CSODA, HOGY ITT VAN. Miután elvesztette az édesanyját, és megküzdött a mellrákkal, Joanna Teale visszatér a kutatómunkájához. A fészkelő madarakat tanulmányozza Illinois állam vadonjában. Napkeltétől napnyugtáig dolgozik, amíg magányos napjait meg nem zavarja egy titokzatos gyermek, aki egy nap mezítláb, zúzódásokkal borítva jelenik meg a faháza előtt. A lány Ursaként mutatkozik be, és azt állítja, a csillagok küldötte, hogy tanúja legyen öt csodának. A gyermekért aggódó Jo vonakodva rááll, hogy nála maradjon, de csak amíg többet nem tud Ursa múltjáról. Jo a zárkózott szomszédjához, Gabriel Nashhez fordul segítségért, hogy megoldják az elbűvölő kislány körüli rejtélyt. Azonban egyre több kérdés merül fel. Hogy lehet az, hogy ilyen kicsiként nemcsak olvassa, de érti is Shakespeare műveit? Miért történnek folyton jó dolgok körülötte? Ők pedig miért nem nézegetik már az eltűnt gyerekek honlapját? Bár hármuk közt különleges kötődés alakul ki, mind jól tudják, hogy nehéz döntéseket kell meghozniuk. Ahogy elérkezik a nyár vége, és Ursára már csak egy csoda vár, egyre közelebb kerül a sötét múlt árnyéka is. Majd amikor eléri őket, minden fájdalmas titokra fény derül, sorsuk pedig a csillagok kezébe kerül. Glendy Vanderah: Where the Forest Meets the Stars Eredeti mű Glendy Vanderah: Where the Forest Meets the Stars Eredeti megjelenés éve: 2019 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző Észak-Amerika Illinois magyar nyelvű rákbetegség regény rejtély A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 letöltés https://data.hu/get/12999364/Glendy_Vanderah_-_Ahol_az_erdo_a_csillagokig_er.pdf - letöltés https://mega.nz/file/XOpxGQaJ#iXIx7GeKR-STh7KsGtSbmAXeCV9Y2yKjwYgSTgveOVw - Anne L. Green-Csábító vallomások (Elfeledett sorsok) 2020 Elfeledett sorsok novelláskötet – Öt szereplő, akinek a története még csak most kezdődik Anne L. Green 2015-ben talált rá az írás széles országútjára. Azóta számos, váratlan fordulatokban bővelkedő romantikus-erotikus regénye jelent meg, amelyekben az írónő sokakat izgató kérdésekre keres válaszokat. Ahogy azt már a rátalált olvasói tapasztalhatták, szereti az egyedi fűszerezést. Számára egy könyv nemcsak arról szól, mi történik benne, hanem arról is, hogyan történik, hogyan vannak átadva az érzések, hangulatok. Olyan történeteket alkot, amelyek a rohanó, kapkodó világunkban nyomot hagynak a lelkekben. Ennek okán az olvasói gyakran teszik fel neki a kérdést: De mi lett az elfeledett mellékszereplők sorsa? Megannyi lezártnak tűnő történetet ismerhettünk már meg, amely tovább mozgatja az olvasó fantáziáját, aki válaszokat keresve alig várja, hogy elmerüljön egy újabb Anne L. Green-könyv lapjai között. Éppen ezért az írónő az olvasói kérésére csokorba szedte az Elfeledett sorsok novellásköteteit, amelyek rövid szösszeneteket rejtenek, és betekintést engednek a szót követelő szereplők életébe. Amennyiben nem olvastál még Anne L. Green-regényt, de belekóstolnál az írónő pikáns párbeszédekben, fülledt szenvedélyben, váratlan fordulatokkal spékelt akciókban gazdag stílusába, jó kötetet vettél a kezedbe. A Csábító vallomások című kötetben a Csábító-sorozat szereplői: Niko, Dmitrij, Kevin, Kirsten és Juke sorsának alakulását követheted nyomon. Ha a rövid történetek neked is elnyerték a tetszésedet, keresd az Elfeledett sorsok további köteteit is, a Bűnös gondolatokat, a Pillanatnyi reményt, a Pokoli bizsergést és a Titkok előszelét. letöltés https://data.hu/get/13000804/green_anne_l.__csabito_vallomasok.epub - Arthur Conan Doyle-A magányos kunyhó és további rejtelmes történetek epub 1mb Sir Arthur Conan Doyle – a Sherlock Holmes históriák világhírű és mára klasszikussá vált írója – misztikus bűnügyi novelláinak legújabb gyűjteménye a nemrég megjelent Rémálom szobája, A fekete doktor és a Kisvárosi lidércnyomás című válogatások után. Az írások közül több most olvasható először magyar nyelven. Tartalomjegyzék brit szerző elbeszélés magyar nyelvű misztikus novella skót szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2020 letöltés https://data.hu/get/13006202/doyle_arthur_conan__a_maganyos_kunyho.epub -
    1 point
  21. A Védelmező *The Equalizer* (2021) 1. évad ENGSUB WebRip, SD+1080p, angol feliratos amerikai krimi,folyamatos up! Szereplők: Queen Latifah --- Robyn McCall, a.k.a. "the Equalizer" Tory Kittles --- Marcus Dante Adam Goldberg --- Harry Keshegian Liza Lapira --- Melody "Mel" Bayani Laya DeLeon Hayes --- Delilah McCall Lorraine Toussaint --- Frieda "Aunt Fry" Lascombe Chris Noth --- William Bishop Tartalom: A védelmező (talán ez lesz a magyar címe, ha a filmes feldolgozásokat vesszük alapul) egy rejtélyes nőről szól, aki széles körű képességeinek tárházát veti be annak érdekébe, hogy azokon segítsen, akik nem tudnak máshova fordulni. Technikai információk: Általános Teljes név : The.Equalizer.S01E01.WEBRip.x264-ION10.avi Formátum : AVI Formátum/adatok : Audio Video Interleave Fájlméret : 440 MiB Időtartam : 43 perc 39 mp Teljes adatsebesség : 1 410 kb/s Kódoló szoftver : Lavf53.24.2 bemutató: 1. rész: The Equalizer SD: https://data.hu/get/12793598/ABCsittcsitt.S01E01.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12793596/ABCsittcsitt.S01E01.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12793594/ABCsittcsitt.S01E01.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12793597/ABCsittcsitt.S01E01.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 2. rész: Glory SD: https://data.hu/get/12817386/ABCsittcsitt.S01E02.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12817381/ABCsittcsitt.S01E02.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12817387/ABCsittcsitt.S01E02.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12817385/ABCsittcsitt.S01E02.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 3. rész: Judgment Day/b] SD: https://data.hu/get/12817383/ABCsittcsitt.S01E03.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12817380/ABCsittcsitt.S01E03.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12817384/ABCsittcsitt.S01E03.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12817382/ABCsittcsitt.S01E03.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 4. rész: Take a Village/b] SD: https://data.hu/get/12828157/ABCsittcsitt.S01E04.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12828158/ABCsittcsitt.2021.S01E04.It.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12828163/ABCsittcsitt.2021.S01E04.It.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12828161/ABCsittcsitt.2021.S01E04.It.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 5. rész: The Milk Run https://data.hu/get/12868198/ABCsittcsitt.S01E05.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12868205/ABCsittcsitt.S01E05.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12868195/ABCsittcsitt.S01E05.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12868196/ABCsittcsitt.S01E05.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 6. rész: The Room Where It Happens https://data.hu/get/12876035/ABCsittcsitt.S01E06.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12876033/ABCsittcsitt.S01E06.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12876036/ABCsittcsitt.S01E06.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12876034/ABCsittcsitt.S01E06.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 7. rész: Hunting Grounds https://data.hu/get/12906878/ABCsittcsitt.S01E07.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12906877/ABCsittcsitt.S01E07.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12906879/ABCsittcsitt.S01E07.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12906880/ABCsittcsitt.S01E07.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 8. rész: Lifeline https://data.hu/get/12912873/ABCsittcsitt.S01E08.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12912871/ABCsittcsitt.S01E08.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12912872/ABCsittcsitt.S01E08.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12912874/ABCsittcsitt.S01E08.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 9. rész: True Believer https://data.hu/get/12919236/ABCsittcsitt.S01E09.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12919235/ABCsittcsitt.S01E09.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12919234/ABCsittcsitt.S01E09.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12919237/ABCsittcsitt.S01E09.1080p.AMZN.ENGSUB.crc Töltsétek le villámgyorsan, mielőtt töröltetné a jogtulaj!
    1 point
  22. Daniel Cole - Végjáték (Rongybaba 3.) epub 2020 Egy bezárt szoba. Egy holttest. Egy sírba vitt titok. Amikor a nyugalmazott rendőr őrmestert, Finlay Shaw-t holtan találják egy bezárt szobában, mindenki elkönyveli, hogy öngyilkosság történt. A kegyvesztetté vált William „Wolf” Fawkes nyomozó azonban másra gyanakszik. Korábbi társával, Emily Baxter nyomozóval és Edmunds magánnyomozóval közösen Wolf kutakodni kezd Shaw múltjában. Vajon tényleg olyan feddhetetlen volt, amilyennek hitték? Vagy mégis folt esett a becsületén? Ám nem mindenki örül Wolf visszatérésének, és ahogy nyomozása során egyre sötétebb titkokra derül fény a rendőrségi korrupcióról, úgy sodorja magát egyre nagyobb veszélybe. Hamarosan már nemcsak a karrierje forog kockán, hanem a hozzá legközelebb állók élete is… letöltés https://www.mediafire.com/file/7d5yjtbglzqcyy8/cole_daniel__vegjatek.epub/file - Marc-Uwe Kling-QualityLand epub 2020 Isten hozott, kedves olvasó, a nem túl távoli jövőben, QualityLand országában – Európa legjobb, legszuperebb, legminőségibb államában! Ez a felsőfokú jelzők birodalma, ahol már szinte kizárólag robotok és mesterséges intelligenciák dolgoznak (bár a munkával járó stresszt sokuk nehezen viseli), a reklámcégek és híroldalak kínálatukat előzékenyen a fogyasztók ízléséhez igazítják, a szerelmi élet pedig a randialkalmazások mindentudó algoritmusai által előre kijelölt mederben csordogál… Ugyan mi váratlan történhetne egy ilyen precízen kiszámított, boldogságra automatizált világban? Így gondolja a regény főszereplője, Munkanélküli Peter is, egészen addig, míg egy személyre szóló ajándékot nem kap az ország legnépszerűbb csomagküldő szolgálatától: egy rózsaszínű, delfin alakú vibrátort. A kéretlen segédeszköz hatására hősünk egyszemélyes hadjáratba kezd QualityLand teljhatalmú mamutvállalatai ellen, mígnem végül egy széles körű tiltakozó mozgalom élén találja magát. Ezzel párhuzamosan QualiyLand mindaddig megnyugtatóan egyhangú politikai játszmái is meglepő fordulatot vesznek. Mivel az ország aktuális elnöke haldoklik, előrehozott választást kell kiírni, melyen a bevándorlókkal riogató szélsőjobb jelöltjével szemben az ellenzék Miénk Johnt indítja. Kampányuk azonban korántsem alakul zökkenőmentesen: John ugyanis képtelen hazudni… és nem mellesleg egy android. A QualityLand őrült ötletekkel és abszurd fordulatokkal tűzdelt, fergeteges humorú szatíra, egyszersmind nagyon is megfontolandó figyelmeztetés a napról napra fejlettebb technológia és a vele szemben egyre kiszolgáltatottabb ember kapcsolatáról. letöltés https://www.mediafire.com/file/q76cveumf409dfh/Mark-Uwe+Kling+-+Qualityland.epub/file - Susan Wiggs - Szövevényes múlt epub 2020 Hajnalodik, amikor Caroline Shelby megérkezik a Washington állambeli Oysterville-be. Hazatért! Tíz évvel ezelőtt beszippantotta Manhattan csillogó divatvilága, de sikeres karrierje botrányba és tragédiába fulladt. Nem egyedül tér haza, kocsijának hátsó ülésén két gyermek kuporog, egy szörnyű árulás áldozatai: az ötéves Addie és a hatéves Flick. Caroline lett a törvényes gyámjuk, bár ő maga sem biztos benne, készen áll-e erre a szerepre. De az az Oysterville, amelyet maga mögött hagyott, mintha megváltozott volna. Ebben az idilli tengerparti városkában is élnek olyan nők, akik sötét titkokat rejtegetnek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Will Jensen, a volt haditengerész, miután megsebesült a tengerentúlon, szintén visszatért fiatalkoruk helyszínére. Régen a legjobb barátok voltak – most talán több is lehet köztük. Ám épp, amikor Caroline kezdi visszanyerni az életkedvét, váratlan kihívás teszi próbára a bátorságát és a szívét… letöltés https://www.mediafire.com/file/n6dqucaqfwwfw6f/Susan+Wiggs+-+Szövevényes+múlt.epub/file - Ilsa Madden-Mills-Dirty English-Balhés Brit (Azok a csodálatos angolok 1.) epub 2020 Egy sebhelyes bunyós… Egy lány a saját szabályaival… Egy emlékezetes éjszaka… Három dolgot érdemes tudni Elizabeth Bennettről: vág az esze, mint a borotva, mindig ő irányít, és a saját, gondosan megszerkesztett szabályai szerint él. Kemény lecke árán tanulta meg, hogy akiket a legjobban szeretünk, végül mindig fájdalmat okoznak. Aztán találkozik Declan Bayjel. Egy tetovált, brit illegális bunyóssal, az egyetem rosszfiújával, akit messze el kéne kerülnie. De amikor a srác a segítségére siet egy rosszul elsült egyetemi bulin, minden szabály mehet a kukába, amit Elizabeth addig a szerelemben és a szexben követett. A lány egyetlen éjszakára féktelen szenvedéllyel ajándékozza meg Declant, de ő ennél többet akar. Arról álmodik, hogy ez a sebezhető lány, akitől csak egy papírvékony fal választja el, örökké az övé lesz. Egy éjszaka. Két összetört szív. Egy életre szóló szenvedély. Vesd bele magad! letöltés https://www.mediafire.com/file/0qvkxxoxedg89on/Ilsa+Madden-Mills+-+Azok+a+csodálatos+angolok+1.+-+Balhés+Brit.epub/file - Danielle Steel - Apja nyomdokában 2020 epub Jakob és Emmanuelle a háború poklában kerülnek közel egymáshoz Németországban. Magányos túlélők, akik mindenüket elvesztették: egyiküket sem várja már se szerető család, se egy hely, amelyet az otthonuknak mondhatnának, ezért úgy döntenek, áttelepülnek Amerikába, a lehetőségek hazájába. És a szerencse melléjük szegődik: Jakobnak állást ajánl egy gyémántkereskedő, aki a szakma fortélyaira is megtanítja. Fiaként tekint az igyekvő fiatalemberre, és hamarosan a tanácsait is kikéri. Jakob kisfia, Max is teljesen elbűvöli a „nagypapát”, és mivel az öregúrnak már nincsenek élő rokonai, minden vagyonát fogadott fiára hagyja. Max a Harvardon, apja egykori alma materében végez. Fényes csillag, a jövő embere, aki apja példáját követve saját vagyont szeretne összehozni. Idősödő szülei azonban aggódva figyelik fiuk pénzt hajszoló életmódját, ami miatt házassága is tönkremegy: felesége négy gyereket szül, mégis elhagyja családját. Max szembesülni kénytelen a ténnyel, hogy férjként és apaként is kudarcot vallott. Félelmét legyűrve elhatározza, hogy olyat tesz, amit addig még soha: kitartóan küzdve megtanulja, mit is jelent valójában apja nyomdokába lépni, és a saját eszményeit követve példát mutatni a gyerekeinek. letöltés https://www.mediafire.com/file/6wmtxni2xl5evvr/Danielle+Steel+-+Apja+nyomdokában.epub/file - Budai Lotti - Édes lázadás (A szerelem rabszolgái 2.)2020 epub Az Édes lázadásban folytatódnak a D'Avila család asszonyainak kalandjai és viszontagságai. A századfordulóhoz közeledve a Fehér Orom ültetvényt immár Veronica két örökbe fogadott lánya, Sofía és Rebecca vezeti, és a testvérekre hamarosan nehéz idők várnak: Kubát újra eléri a forradalom szele, amely végleg kisöpri a rabszolgaságot és a spanyol elnyomókat a szigetről. A két testvér azonban nagy árat fizet ezért: nemcsak a szerelem és a féltékenység, de a háború eseményei is közéjük állnak, árulások és ármányok sorát indítva útjára… És felfedve egy régi titkot, amely éppúgy megpecsételi sorsukat, mint az Öreg Morró réges-régi jóslata. Budai Lotti az Édes ébredés folytatásaként most a 19. századi gyarmati Kuba egy újabb izgalmas időszakát és a d'Avila család következő generációjának kalandjait mutatja be. letöltés https://www.mediafire.com/file/1rk42f1e6j4yahw/Budai+Lotti+-+A+szerelem+rabszolgái+2.+-+Édes+lázadás.epub/file - K. M. Holmes - Tiéd a főszerep (Tiéd a főszerep 1.)2020 epub Nem merlek szeretni… Camie Benson egy átlagos lány, átlagon felüli írói ambíciókkal. Forgatókönyvírói pályafutása magasan ível felfelé, és az egyhangú mindennapjait bizony eléggé feldobja, mikor élete első filmpremierjén megismerkedik az ügyeletes hollywoodi szépfiúval, Damian Reshore-ral, a szuperszexi filmsztárral. Camie aggályai ellenére belemegy a kapcsolatba, és gyönyörű napokat töltenek együtt. A csodás élményeknek azonban hamar vége szakad. Ráadásul a munkaadója is elbocsátja, de csak azért, hogy Camie előtt számos új lehetőség nyílhasson meg. De vajon a szíve is képes lesz újra megnyílni? Van visszaút egy furcsa szakítás után? Mit kezd azzal a helyzettel, amikor az új főnöke, a vonzó, de arrogáns Miguel félreérthetetlen jeleket küld felé? Ezekre a kérdésekre keresi a választ K. M. Holmes humorral és képtelen helyzetekkel teletűzdelt első könyvében. letöltés https://www.mediafire.com/file/oao4fqk55mnahp1/K.+M.+Holmes+-+Tiéd+a+főszerep+1.+-+Tiéd+a+főszerep.epub/file -
    1 point
  23. Geile Promis - Versaute Prolls In der maske des promis steht dir jedes fickloch offen Category: GERMAN, Deutsch, Anal, Public, Outdoor, Amateur, Stockings Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 2.34 GB Length: 01:43:03 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/e6b5ec0553377918950add4dd86078d1 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/bf2ca6cf492ff/Geile.Promis.Versaute.Prolls.rar
    1 point
  24. TS Ass-Initiations 3 (2017) Transsexual beauties with curves you have to see to believe. These ladies need to be filled up with your warm load! Ts beauties suck cock like a sweet lolipop and then they take cock in their asses. Some of them like cum all up inside the ass, some of them prefer outside, but what makes them one is the immense love for dicks and ass-fucking! Category: ITALIAN, Transsexual, Shemle, Anal, European, Fetish, Threesome, Stockings, Latin, Redheads, Trans, Starring: Morgan Lefay , Thays Tavares , Gabriela Ferrari , Leticia Menezes , Mohana Le Fay , Natalia Avelar Language: O-Ton Size: 4.07 GB Length: 02:59:07 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/2e78b4a20c13fab02ff59eb68e242cac [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/339a17a211f99/TS.Ass-Initiations.3.rar
    1 point
  25. Extrem Versaute Skandal-Fotzen Private Ficktreffs! Parkplatz-Schlampe Rosi: Jedes Loch wird Vollgespritzt Category: GERMAN, Deutsch, Anal, Threesome, Outdoor, Amateur, Big Boobs, Stockings Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 2.27 GB Length: 01:40:05 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/abbd2625ce9952a617fd642a17c8a577 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/cdbe78a4e078d/Extrem.Versaute.Skandal-Fotzen.rar
    1 point
  26. Omas - Rattenscharfe Rentnerinnen AB 70 Jahren ist der beste Fick immer der n?chste! Wer wei? schon, wie lange das Schwanzloch noch funktioniert. Und um nicht aus der ?bung zu kommen, haben sich rattenscharfe Omas eine t?gliche Portion Sperma verordnet, denn Ficken h?lt jung und Sperma macht die Gesichtshaut sch?n zart. Die umtriebigen Seniorinnen haben es dabei besonders auf die harten Latten ihrer Pfleger abgesehen, aber auch der Opa aus dem Nachbarzimmer wird nicht verschm?ht. Hauptsache er hat pralle Eier und spritzt wie in seinen besten Jahren. So ficken und blasen sich die Omis ihrem Ruhestand entgegen... Category: GERMAN, Deutsch, Mature, Grannies, BBW, Big Boobs, Anal, Amateur Starring: Omas Language: GERMAN Size: 2.39 GB Length: 01:45:16 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/20d9cacf050a80cea187a7b1263272dd [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/1aafcbc1db5c2/Omas.-.Rattenscharfe.Rentnerinnen.rar
    1 point
  27. Analsex For Lovers - Uncut Version (German) Der Analverkehr geh?rt zu den intimsten und gleichzeitig aufregendsten Spielarten der Sexualit?t. Er erfordert tiefes Vertrauen, Verantwortung und Respekt auf beiden Seiten. Analsex for Lovers zeigt Ihnen ohne jedes Tabu den richtigen Weg zu analem Sex, der beiden Partnern ultimative Lust und sexuelle Ekstase bereitet, von der analen Stimmulation, Dehnung der Schlie?muskel, Verwendung von Gleitcremes bis hin zu hei?en Techniken und analen Sex-Stellungen f?r Anf?nger und Fortgeschrittene. Gleichzeitig werden auf dieser DVD wertvolle Hinweise gegeben, um Gefahren zu vermeiden und auch besonders Frauen einen sicheren, schmerzfreien und lustvollen Analsex zu gew?hrleisten. Der ultimative Sex-Ratgeber f?r aufgeschlossene und experimentierfreudige Paare! Category: GERMAN, Deutsch, Anal, Couples, Romance Starring: Mia Magma, Will Steiger Language: GERMAN Size: 1.39 GB Length: 01:18:39 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/c890f54c866d4c859ced3d1ea437540f [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/3e404be855274/Analsex.For.Lovers.rar
    1 point
  28. Asia Erotik Massage - Uncut Version Schon seit jeher gelten die zierlichen Asiatinnen als Meisterinnen der erotischen Massage und sinnlicher Liebesdienste. Sehen Sie hier, wie eine hei?e Thail?nderin ihren Partner nach allen Regeln der Erotik verw?hnt. Diese scharfe asiatische Body-to-Body ?lmassage, nat?rlich mit "Happy End", ist Genuss pur und fordert zum Nachmachen auf. Erleben Sie, wie K?rper wie schwerelos ?bereinander gleiten und genie?en Sie am Ende ein sexuelles Verw?hnprogramm der Extraklasse. Der Film l?sst sich wahlweise mit Voice-over oder nur mit Musik genie?en. Category: GERMAN, Deutsch, Asian, Thai, Massage, Uncensored, Underwater, Outdoor Starring: Vanny Vanille Language: GERMAN Size: 1.14 GB Length: 01:03:51 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/fedc9e6321a08e50ac1815b1024fe107 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/c499197034cf8/Asia.Erotik.Massage.rar
    1 point
  29. Madame Zoe - The Rubbertoy Madame Zo?'s Rubbertoy sehnte sich schon lange danach einmal das Opfer der Herrin vor laufender Kamera zu sein. Dieser Wunsch kann ihm doch gew?hrt werden... Es standen jedoch auch noch ein paar Strafpunkte aus. Ausgespreizt festgebunden werden zuerst seine Brustwarzen mit Klammern und dann seine Hoden mit einem CBT gequ?lt. Weiter geht es auf die Strafbank... Auf dem R?cken liegend, ausgespreizt, fixiert und die Eier lang gezogen, muss Madame Zo?'s Rubbertoy wehrlos ihre b?se Schwanzkralle ertragen, die sich immer mehr ihn sein Fleisch bohrt, desto mehr sie seine Erregung forciert ... damit er bei Kr?ften bleibt, wird er mit Dominak?ssen gef?ttert und auch seine Nippel vergisst sie nicht ... doch noch ist sein erl?sender Orgasmus weit entfernt... denn nun packt Madame die b?sen Nadeln aus..... Category: GERMAN, Deutsch, Fetish, BDSM, Female Domination, FemDom Strap-On, Latex, Starring: Madame Zo? Language: GERMAN Size: 1.64 GB Length: 01:12:03 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/13087e62774502dad1686d55001af07d [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/d7b05b26c2858/Madame.Zoe.-.The.Rubbertoy.rar
    1 point
  30. The Resolution - Dog World 2 Der dunkle "Club Peque", in dem Dog World Teil 1 endete, ist ein zwielichtiger Ort, in dem durch Geld auch die perversesten Fantasien Realit?t werden k?nnen. Luna trifft dort auf den blinden Bildhauer Bernard, mit dem sie schnell eine sehr spezielle Beziehung verbindet. Aber die Dinge ?ndern sich und der Preis, den Luna bezahlen muss, ist sehr hoch. Von ihrer Entscheidung h?ngt es ab, ob sie in dieser Dog World weiter ?berleben wird. Ein packender Endzeit Featurefilm mit viel abwechslungreichem Sex! Nach "The Gift" und "Dog World" ist "The Resolution" der dritte Film von Regisseur Roberto Valtuena, dem Shootingstar des modernen Adult Entertainment. Category: GERMAN, Deutsch, AVN Classics, Feature, Outdoor, Lesbian, Anal, Group, Fetish Starring: Ana Ros, Anneke Duran, Barbara Vamp, Carmen Marin, Dunia Montenegro, Enric Golmayo, Francisco Lopez, Heidi, Irina Vega, Jenny One, Jolanda Makselon, Lesly Kiss, Leyla Caball?, Marta Sanchez, Mick Blue, Nando Rico, Natalia Z, Oliver Sanchez, Paco Roca, Pere Borrull, Pricila Prats, Priva, Remigio Zampa, Roberto Chivas, Rocky, Salma De Nora, Sara May, Sara Twain, Simeon Valtuena, Sonia Carbo, Sophie Evans Language: GERMAN Size: 2.17 GB Length: 02:04:27 Format: MP4 Video: 768x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/20b53eec82c91af32e50a86695c1ca24 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/8c309a6ab6b0e/The.Resolution.-.DogWorld.2.rar
    1 point
  31. Amateur Spiele (2017) These sexy, slutty, amateurs may be fresh off the bus, but there is nothing naive about their sucking and fucking skills. Marvel as these fresh, nubile porn wannabe cream dreams get their petite pussies pounded by massive cocked masters. Category: Amateur, Big Cocks, Blowjobs, Cumshots, European, International, Stockings Starring: Kim, Gina, Olga Language: O-Ton Size: 2.03 GB Length: 01:56:15 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/d635315880a4bc0bfd5bc4a7a572a21d [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/3cb1f41b37528/Amateur.Spiele.rar
    1 point
  32. Geile Konsequenzen (2017) Mature MILFs with their big, bouncy tits take great pleasure in fucking younger guys. These hot cougars are on the prowl and they always catch their prey! Category: MILF, Mature, Big Dick, Big Boobs, Blomde, Big Butt, Starring: Lena, Cynthia, Ulla Language: O-Ton Size: 2.38 GB Length: 02:16:14 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/dfdbf1e0b82ff8509cde09fd6384d178 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/ab997dd34fe04/Geile.Konsequenzen.rar
    1 point
  33. Wet Sluts (2017) Find a man who can take control and fuck that great cock balls deep Category: European, Amateur, Public, Teens, International, Starring: Amy, Theresa, Christine, Language: O-Ton Size: 2.32 GB Length: 02:12:43 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/80540187769926f035c8a1a9495ae26a [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/87dd3ede26ba1/Wet.Sluts.rar
    1 point
  34. Zum Ficken Verdammt Teens go crazy for their first big cock! Watch as their innocence fades away when they realize how much they love dick. These teens are about to lose control and surrender to their filthiest desires. Dont let their age fool you, these girls know how to fuck. Category: Teens, Amateur, Public Pickup, Blowjob, Big Cock Starring: July, Tina, Cora Language: English Size: 2.19 GB Length: 02:05:05 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/da3febec6c71d24d34881be8c3a05ac0 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/cd13a92c603c9/Zum.Ficken.Verdammt.rar
    1 point
  35. Big Tits On The Beach 2 When Romeo saw Romi's rock hard nipples poking through her bikini on a cold day on the seashore he took that whore home and warmed her up! When Will saw Alison's 34DDD rack and ample backside, he invited her to use his special "tanning bed" so he could turn up the heat on that pussy! Billy was concerned when he saw Heidi sun bathing topless, he invited her to his pad to help her avoid getting in trouble with the law, this gave him the opportunity to GET IT IN with those GIANT JUGGS! Jerry didn't want Holly to get a sunburn so he rubbed sun tan lotion all over her chest before he slammed that pussy and dropped a fat load of cum in her face! Category: Big Boobs, Bikini Babes, Gonzo, Big Dick Starring: Alison Tyler , Romi Rain , Heidi Hollywood , Holly Brooks Language: English Size: 2.30 GB Length: 02:06:35 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/ddacd13d3289cf13b421cf5dfff526c8 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/b5767935563c3/Big.Tits.On.The.Beach.2.rar
    1 point
  36. Mixxxed (2020) Petite and candid Czech model Nicole love is so shy that but once she unleashes the beast inside her, a totally different person appears. In this scenario, Nicole is paired up with veteran performer Franco Roccaforte, a BBC much older than her and who wants to initiate and introduce her to what IR is all about. Teasing Franco for a while in front of sunny windows makes his blood pressure go up and finally cant resist to jump in and take over Nicole Love teeny body. Heavy deepthroating, pussy licking, balls deep pounding, Franco Roccaforte opens up Nicole and her XXXtra fat labia turning this BBC in a crazy sexual mood. Czech high profile talent and performer, Katy Rose is one not to miss out.... Category: CZECH, Interracial, Big Cock, Lingerie, Stockings, Brunet Starring: Nicole Love, Katy Rose, Sandra Soul Language: O-Ton Size: 2.22 GB Length: 01:41:16 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/a47d9c569be5bf075b285de81b2601e1 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/6072539f309b5/Mixxxed.rar
    1 point
  37. Sluts Inc (2020) Category: big boobs, blonde, brunette, facial cumshot, interracial, latina, piercing, tattoo, threesome Starring: Alexa Tomas, Anissa Kate, Clea Gaultier, Kitana Lure, Valentina Ricci Language: O-Ton Size: 1.74 GB Length: 01:55:03 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/221437a9fbf28fb52ff6d7d3af2c4c4a [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/80fe0eb9386eb/Sluts.Inc.rar
    1 point
  38. Cafe The Climax (2019) In Caf? de Climax everybody has his Climax with Mariska as the owner of the bar, Sahara Knite known from Games Of Thrones, Belgian Tina and Olga Love! Category: Dutch, Anal, Big Boobs, Blowbang, Double Penetration, Fingering, Gangbang, Lingerie, Nipple Play, Pantyhose, Stockings, Threesomes Starring: Mariska X , Pascal White , Sahara Knite , Sam Bourne , Olga Love , Hete Tina , Maxim Roche , Michel Language: Dutch Size: 1.91 GB Length: 01:49:25 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/59c8aabd074e0763517126accbf2c2d6 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/d7f600ca3e813/Cafe.The.Climax.rar
    1 point
  39. The Rubber Nurse (2018) Herr Klingelmann leidet angeblich unter gelegentlichen leichten Erektionsst?rungen. Als Frau Doktor sich dann das Problem n?her ansieht ist das Entsetzten gro?. Der Penis im schlaffen Zustand unterscheidet sich nicht sonderlich von der erregierten Fassung! Kein Wunder bei der "Gr??e"! Trotzdem tut Frau Doktor alles um das Leiden des Patienten zu beheben. Sehr zur Hilfe kommt ihr da die bestens und mit modernsten Instrumenten ausgestattete urologische Praxis. Sp?testens als der ?rzte Kittel f?llt und die Gummi Vorbau Pracht zutage tritt, bewegt sich dann das bestes St?ck des Patienten doch leicht in Richtung Vertikale. Allerdings ahnt er in diesem Moment auch noch nicht was alles auf ihn und seinen Kleinen zukommt. Category: GERMAN, Deutsch, FemDom, bdsm, bondage, cbt, clinic, cum, domination, female, femdom, fetish, gloves, handjob, latex, orgasm control, slave, nurse, small cock Starring: Baroness Bijou Language: GERMAN Size: 1.33GB Length: 00:58:37 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/0886ad42c02c97dea4ea852f6074dcf3 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/eb7d46bf0cdc4/The.Rubber.Nurse.rar
    1 point
  40. The Magic Number (2020) Category: Threesome, Anal, Stockings, Outdoor, Lingerie, Blonde, Bic cock, Starring: Alyssa Reece, Charlie Red, Chloe Lamour Language: English Size: 2.65 GB Length: 02:31:53 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/18f981401fd08e7c68a6061fef8d9276 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/ecb0382d0ee35/The.Magic.Number.rar
    1 point
  41. Geile Grannys 2 (2020) Sie mummeln zahnlos an fetten Schw?nzen und locken mit ihren schlabbrigen Scham-Lappen jeden Pimmel in ihre staubigen Grotten, dem sie habhaft werden k?nnen. Die geilen Greisinnen lassen sich nicht so leicht vom Futter vertreiben. Hin und wieder kommt ein junger Stecher vorbei, der keine Altersgrenzen kennt und das knarzende Geb?lk bespringt. F?r den gibt`s dann allerdings auch kein Entkommen mehr aus dem Knusperhaus! Viel Spa?! Category: GERMAN, Deutsch, Grannies, MILF, Mature, Outdoor, BBW, Amateur, Fetish, Hairy Starring: Renata, Linda, Brenda Language: O-Ton Size: 2.68 GB Length: 02:33:39 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/34ef67a49b98d5aaf30c0bd32b06dafe [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/275687c4bd199/Geile.Grannys.2.mp4 or: https://k2s.cc/file/00f7319741874/Geile.Grannys.2.rar
    1 point
  42. Deutscher Swinger Report 9 (2020) Sie suchen den ultimativen Fick-Kick, wollen ausbrechen aus ihrem eingespielten Ehe-Alltag oder der langj?hrigen Beziehung, sehnen sich nach fremder Haut. Deutschlands Swinger. Mit der Kamera im Gep?ck waren wir f?r Euch unterwegs, haben weder Kosten noch M?hen gescheut, um einen realistischen Eindruck vom wilden und geilen Treiben dieser perversen Privat-Pimperer einzufangen. Echte Amateure kommen zu Wort und berichten von ihrer Motivation Sex mit Fremden zu haben. Private Paare stellen ihre Spielzeugkisten zur Schau und laden zu einem Probe-Fickerchen ein. Viel Spa?! Category: GERMAN, Deutsch, Swingers, Stockings, Amateur, Interracial, MMV, Lesbian, Threesome, MILF, Mature Starring: Private Paare, Gina, Petra, Yvonne, Stefanie, Maria Lo, ... Language: GERMAN Size: 2.06 GB Length: 01:57:51 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/4b8811973c932533f9e498eb54c24493 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/3a6da5cb9310c/Deutscher.Swinger.Report.9.rar
    1 point
  43. Panties Cum Off (2020) Hei?e Blondinen mit dicken Titten werden zum H?hepunkt gefickt! Category: MILF, Big Boobs, Stockings, Lingerie, Big Dick, Blonde, Starring: Brandi Love, Cherie Deville, Kagney Linn Karter Language: English Size: 1.66 GB Length: 01:57:49 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/55a4598d5e2bec02075e8b17651265b3 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/e6848fa22523d/Panties.Cum.Off.rar
    1 point
  44. . A sárkánypecsét rejtélye (Journey to China - The Iron Mask Mystery) 2019 720p. WEB-DL H264 hun mkv (12) 1,82 GB Prémium link! színes, szinkronizált, kínai családi, akció, kaland 120 perc rendező: Oleg Stepchenko forgatókönyv: Alexey A. Petrukhin Dmitry Paltsev Oleg Stepchenko producer: Jackie Chan Alexey A. Petrukhin fényképezte: Ivan Gudkov Man-Ching Ng vágó: Arseny Syuhin Petr Zelenov zene: Aleksandra Maghakyan Jackie Chan: mester Arnold Schwarzenegger: James Hook Anna Churina: Miss Dudley Jason Flemyng: Jonathan Green Yuri Kolokolnikov: Peter Xingtong Yao: Cheng Lan Rutger Hauer: nagykövet Li Ma: boszorkány Charles Dance: Lord Dudley Paul Allica: Milbridge Narupornkamol Chaisang: ZomZom Chayanit Chansangavej: Dr.Belle Christopher Fairbank: Grey Mengmeng Li: Li Hong Kemisara Paladesh: HereBelle Hihetetlen kalandok, nagyszerű színészek és mágia. Egy angol térképészt azzal bíz meg a cár, hogy térképezze fel Oroszország távol-keleti részét. Kínáig tartó hosszú útja során számos elképesztő kalandba keveredik. Harcművész mesterekkel, kínai hercegnőkkel és magával a Sárkány Királlyal is találkozik, és rábukkan a sárkánypecsét titkára is. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun Videó információk: Méret: 1,82 GB Hossz: 2:00:20 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 000 Kbps Képkockák száma/mp: 24.000 Oldalarány: 1.875 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 164 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12667495/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part01.rar https://data.hu/get/12667496/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part02.rar https://data.hu/get/12667497/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part03.rar https://data.hu/get/12667498/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part04.rar https://data.hu/get/12667499/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part05.rar https://data.hu/get/12667500/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part06.rar https://data.hu/get/12667502/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part07.rar https://data.hu/get/12667503/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part08.rar https://data.hu/get/12667504/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part09.rar
    1 point
  45. Bűnös Chicagó 06 (CHICAGO PD.) amerikai akció-krimi-dráma, 45 perc 6.évad / 01.- 22.rész / 2018 - 2019 (***a szinkron hiányos jeleneteknél-feliratozva***) WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Jason Beghe (Hank Voight) Jon Seda (Antonio Dawson) Tracy Spiridakos (Hailey Upton) Jesse Lee Soffer (Jay Halstead) Patrick John Flueger (Adam Ruzek) Marina Squerciati (Kim Burgess) Laroyce Hawkins (Kevin Atwater) Elias Koteas (Alvin Olinsky) Amy Morton (Trudy Platt) Brian Geraghty (Sean Roman) Brian Geraghty (Sean Roman) Lisseth Chavez (Vanessa Rojas) Nick Gehlfuss (Will Halstead) Wendell Pierce (Ray Price) Mykelti Williamson (Denny Woods) Eamonn Walker (Wallace Boden) Videó információk: Méret: 450 MB Hossz: 0:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 345 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12609187/Chicago.P.D.s06e01.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609184/Chicago.P.D.s06e01.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609189/Chicago.P.D.s06e01.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12610654/Chicago.P.D.s06e02.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12610651/Chicago.P.D.s06e02.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12610662/Chicago.P.D.s06e02.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12611729/Chicago.P.D.s06e03.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12611730/Chicago.P.D.s06e03.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12611732/Chicago.P.D.s06e03.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12611733/Chicago.P.D.s06e04.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12611736/Chicago.P.D.s06e04.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12611734/Chicago.P.D.s06e04.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12615197/Chicago.P.D.s06e05.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12615195/Chicago.P.D.s06e05.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12615196/Chicago.P.D.s06e05.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12616694/Chicago.P.D.s06e06.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12616696/Chicago.P.D.s06e06.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12616695/Chicago.P.D.s06e06.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12617184/Chicago.P.D.s06e07.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12617186/Chicago.P.D.s06e07.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12617183/Chicago.P.D.s06e07.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12617978/Chicago.P.D.s06e08.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12617979/Chicago.P.D.s06e08.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12617977/Chicago.P.D.s06e08.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13072868/Chicago.P.D.s06e09.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13072872/Chicago.P.D.s06e09.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13072873/Chicago.P.D.s06e09.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13072871/Chicago.P.D.s06e10.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13072876/Chicago.P.D.s06e10.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13072879/Chicago.P.D.s06e10.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12625724/Chicago.P.D.s06e11.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12625723/Chicago.P.D.s06e11.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12625722/Chicago.P.D.s06e11.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13072877/Chicago.P.D.s06e12.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13072860/Chicago.P.D.s06e12.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13072875/Chicago.P.D.s06e12.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13072874/Chicago.P.D.s06e13.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13072870/Chicago.P.D.s06e13.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13072862/Chicago.P.D.s06e13.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13072866/Chicago.P.D.s06e14.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13072867/Chicago.P.D.s06e14.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13072869/Chicago.P.D.s06e14.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12638062/Chicago.P.D.s06e15.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12638063/Chicago.P.D.s06e15.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12638064/Chicago.P.D.s06e15.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12640394/Chicago.P.D.s06e16.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12640393/Chicago.P.D.s06e16.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12640391/Chicago.P.D.s06e16.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12641439/Chicago.P.D.s06e17.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12641438/Chicago.P.D.s06e17.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12641440/Chicago.P.D.s06e17.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13072863/Chicago.P.D.s06e18.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13072878/Chicago.P.D.s06e18.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13072861/Chicago.P.D.s06e18.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12643635/Chicago.P.D.s06e19.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12643636/Chicago.P.D.s06e19.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12643637/Chicago.P.D.s06e19.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13072865/Chicago.P.D.s06e20.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13072864/Chicago.P.D.s06e20.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13072859/Chicago.P.D.s06e20.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12648071/Chicago.P.D.s06e21.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12648069/Chicago.P.D.s06e21.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12648070/Chicago.P.D.s06e21.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12648865/Chicago.P.D.s06e22.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12648866/Chicago.P.D.s06e22.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12648867/Chicago.P.D.s06e22.frsc.part3.rar
    1 point
  46. Emmi Itäranta A tiltott álmok városa epub "Eliana a Szövők nagynevű házában éli mindennapjait, és gyakorolja különleges mesterségét, miközben szörnyű titkot hordoz magában: birtokolja az álmodás képességét. A sziget vezetői olyannyira tartanak az álomlátóktól, hogy azokat, akik álmodnak, munkatáborokba zárják. A látszólagos biztonság szövedéke, melyet Eliana a mindennapok rutinjából maga köré sző, felfeslik, amikor egy csupa vér, eszméletlen lányt találnak a Szövők háza előtt, akit támadói megfosztottak a beszéd képességétől. Az egyetlen kulcs a titokzatos lány kilétéhez egy láthatatlan tintával készített tetoválás a tenyerében: Eliana. Vajon mi köze van a szövőlányhoz? Miért éppen Eliana nevét viseli magán? Mi köti össze a két lányt? A sziget múltját szörnyű titok övezi, amit a korrupt, elnyomó hatalom minden eszközzel rejteni próbál. Hamarosan Eliana élete is veszélybe kerül. Ha meg akarja menteni magát és mindazokat, akik fontosak számára, fel kell élesztenie önmagában azt az erőt, amit egész addigi életében szégyellt átoknak tartott: az álmait." https://data.hu/get/12361288/Emmi_Itaranta_-_A_tiltott_almok.epub
    1 point
  47. Mireille Guiliano-A francia nők nem híznak .PDF.EPUB. Tényleg le lehet fogyni a pezsgőtől? Kenyér, bor és csokoládé – lehet bűntudat nélkül vétkezni? Ez az étvágygerjesztő, szemléletmód-alakító könyv, amely spamelo és bölcs tanácsokkal, követhető és meggyőző érvekkel hat a női szívekre, nem hétköznapi diétásrecept-gyűjtemény, nincsenek benne táblázatok, kalóriaszámítások, hiszen nem azt feszegeti, hogy mit tilos ennünk, hanem, hogy mit kell feltétlenül – bár mértékkel – kipróbálnunk. A mű olyan női titkokba avat be bennünket, hogy miként legyünk boldogok és soványak úgy, hogy még az élvezeteket is halmozzuk. Mireille szerint a szigorú diéták nem tarthatnak örökké, hiszen az állandó kalóriaszámolgatás előbb-utóbb az agyunkra megy, és még a súlyfelesleg is visszatér. Aki nem szeret órákat tekerni a szobabiciklin, az vegye fel a legdrágább körömcipőjét, ne használja a liftet, menjen gyalog a munkahelyére, és táplálkozzék változatosan, kis adagokkal, legfőképpen pedig élvezze az életet. Mireille Guiliano, ez az elegáns, vékony (!) francia hölgy sommelier-k, séfek és étteremvezetők között nevelkedett, és lett elismert pezsgőszakértő. A Sorbonne-on végzett, több nyelvből fordítói- és tolmácsképesítéssel is rendelkezik, jelenleg a Reimsben üzemelő, jó nevű Veuve Clicquot pezsgőüzem igazgatója. A világpolgár „gasztroguru” könyve 30 ország nőolvasóit szabadította meg testi-lelki súlyfeleslegétől. Bon appétit! letöltés https://mega.nz/#!3WoD1YDY!24CoxWkuP7znSD1oNEBkSDN92cEczC2aF_52fmZc6zo - Mireille Guiliano-A francia nők nem ráncosodnak..PDF.EPUB. Az érett nők praktikái és titkai Ez a könyv arról szól, hogyan lehet negyven után sikeresen felvenni a harcot az évekkel az élet legkülönbözőbb területein annak érdekében, hogy életünk második szakaszában is teljes életet élhessünk, és megkapjuk mindazt, amit várunk tőle. Elmúltál ötvenéves? Egy napot se késlekedj! Tanulni sohasem késő, és amit megtanultunk bármikor, bármelyik életszakaszunkban alkalmazhatjuk, és megoszthatjuk másokkal. Mindazt, ami az útmutatás szempontjából hasznos és segítségünkre lehet a programunk megvalósításában, újra és újra, fejezetről-fejezetre hangsúlyozni fogom, és igyekszem annyi információval, ötletanyaggal, megoldási lehetőséggel szolgálni, hogy minden olvasóm megtalálja azt, amire szüksége van a saját, személyre szabott győztes stratégia kidolgozásához. Szokásomhoz híven ezúttal is gazdag személyes élményanyaggal, találó anekdotákkal igyekszem illusztrálni a mondandómat, amelyek nemcsak szórakoztatóak, de tanulni is lehet belőlük. Félreértés ne essék, nem az örökifjúság receptjét kínálom az olvasónak, ilyen recept nincs, és ha volna, sem férne el egy könyv két fedőlapja között, csakúgy, ahogy más, hasonló súlyú témák sem, amelyekről tengernyi információval szolgál a világháló. Egy kellőképpen rendszerezett szemléletmód részletes kifejtéséhez azonban ez a terjedelem is elegendő. Ennek a könyvnek az a határozott célja, hogy segítséget nyújtson az olvasóknak elsősorban nőknek, de természetesen a férfiak is találhatnak benne megszívelnivalót , hogyan dolgozzák ki a saját szabályrendszerüket, melynek birtokában megreformálhatják, szebbé, jobbá, örömtelibbé tehetik az életüket bármelyik életszakaszban. Arról szól, hogyan verhetjük vissza sikeresen az évek kíméletlen támadását. Aki elolvassa, olyan tudás részese lesz, melynek birtokában akár tíz évvel is késleltetheti a testi és szellemi öregedést. Most pedig, ahogy mi franciák mondjuk: attaquons, azaz: rohamra! letöltés https://mega.nz/#!7XJ3VS6B!70geEPMBmP3QXivSIwj6hV1rv6UKZlYFWSjES_FX-RE -
    1 point
  48. Bűnös Chicagó 04 (CHICAGO PD.) amerikai akció-krimi-dráma, 45 perc 4.évad / 01.- 23.rész / 2016 - 2017 (***a szinkron hiányos jeleneteknél-feliratozva***) WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Jason Beghe (Hank Voight) Jon Seda (Antonio Dawson) Sophia Bush (Erin Lindsay) Jesse Lee Soffer (Jay Halstead) Patrick John Flueger (Adam Ruzek) Marina Squerciati (Kim Burgess) Laroyce Hawkins (Kevin Atwater) Elias Koteas (Alvin Olinsky) Amy Morton (Trudy Platt) Brian Geraghty (Sean Roman) Samuel Hunt (Craig Gurwitch) Chris Agos (ASA Steve Kot) Stella Maeve (Nadia Decotis) Markie Post (Barbara 'Bunny' Fletcher) Oliver Platt (Dr. Daniel Charles) Alicia Hilton (Detective) Videó információk: Méret: 450 MB Hossz: 0:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 345 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13349229/Chicago.P.D.s04e01.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349213/Chicago.P.D.s04e01.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349199/Chicago.P.D.s04e01.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10922885/Chicago.P.D.s04e02.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10922886/Chicago.P.D.s04e02.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10922884/Chicago.P.D.s04e02.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10972822/Chicago.P.D.s04e03.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10972820/Chicago.P.D.s04e03.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10972821/Chicago.P.D.s04e03.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10984242/Chicago.P.D.s04e04.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10984243/Chicago.P.D.s04e04.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10984245/Chicago.P.D.s04e04.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11003598/Chicago.P.D.s04e05.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11003600/Chicago.P.D.s04e05.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11003599/Chicago.P.D.s04e05.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349211/Chicago.P.D.s04e06.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349226/Chicago.P.D.s04e06.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349234/Chicago.P.D.s04e06.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11030937/Chicago.P.D.s04e07.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11030939/Chicago.P.D.s04e07.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11030938/Chicago.P.D.s04e07.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609670/Chicago.P.D.s04e08.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609661/Chicago.P.D.s04e08.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609648/Chicago.P.D.s04e08.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11052677/Chicago.P.D.s04e09.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11052671/Chicago.P.D.s04e09.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11052680/Chicago.P.D.s04e09.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349216/Chicago.P.D.s04e10.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349201/Chicago.P.D.s04e10.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349236/Chicago.P.D.s04e10.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349192/Chicago.P.D.s04e11.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349231/Chicago.P.D.s04e11.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349225/Chicago.P.D.s04e11.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349205/Chicago.P.D.s04e12.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349235/Chicago.P.D.s04e12.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349228/Chicago.P.D.s04e12.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11168608/Chicago.P.D.s04e13.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11168609/Chicago.P.D.s04e13.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11168607/Chicago.P.D.s04e13.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11149174/Chicago.P.D.s04e14.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11149152/Chicago.P.D.s04e14.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11149156/Chicago.P.D.s04e14.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11161010/Chicago.P.D.s04e15.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11161017/Chicago.P.D.s04e15.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11161014/Chicago.P.D.s04e15.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11170987/Chicago.P.D.s04e16.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11171003/Chicago.P.D.s04e16.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11170991/Chicago.P.D.s04e16.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11185891/Chicago.P.D.s04e17.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11185883/Chicago.P.D.s04e17.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11185890/Chicago.P.D.s04e17.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609662/Chicago.P.D.s04e18.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609653/Chicago.P.D.s04e18.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609658/Chicago.P.D.s04e18.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11214292/Chicago.P.D.s04e19.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11214293/Chicago.P.D.s04e19.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11214291/Chicago.P.D.s04e19.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11235211/Chicago.P.D.s04e20.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11235209/Chicago.P.D.s04e20.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11235210/Chicago.P.D.s04e20.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11248318/Chicago.P.D.s04e21.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11248316/Chicago.P.D.s04e21.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11248317/Chicago.P.D.s04e21.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349193/Chicago.P.D.s04e22.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349239/Chicago.P.D.s04e22.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349232/Chicago.P.D.s04e22.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349237/Chicago.P.D.s04e23.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349220/Chicago.P.D.s04e23.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349197/Chicago.P.D.s04e23.frsc.part3.rar
    1 point
  49. Bűnös Chicagó 03 (CHICAGO PD.) amerikai akció-krimi-dráma, 45 perc 3.évad / 01.- 23.rész / 2015 - 2016 (***a szinkron hiányos jeleneteknél-felirat integrálva***) WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Jason Beghe (Hank Voight) Jon Seda (Antonio Dawson) Sophia Bush (Erin Lindsay) Jesse Lee Soffer (Jay Halstead) Patrick John Flueger (Adam Ruzek) Marina Squerciati (Kim Burgess) Laroyce Hawkins (Kevin Atwater) Elias Koteas (Alvin Olinsky) Amy Morton (Trudy Platt) Brian Geraghty (Sean Roman) Samuel Hunt (Craig Gurwitch) Chris Agos (ASA Steve Kot) Stella Maeve (Nadia Decotis) Markie Post (Barbara 'Bunny' Fletcher) Oliver Platt (Dr. Daniel Charles) Alicia Hilton (Detective) Videó információk: Méret: 450 MB Hossz: 0:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 345 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/10592412/Chicago.P.D.s03e01.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10592418/Chicago.P.D.s03e01.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10592399/Chicago.P.D.s03e01.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10605131/Chicago.P.D.s03e02.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10605129/Chicago.P.D.s03e02.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10605130/Chicago.P.D.s03e02.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10615633/Chicago.P.D.s03e03.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10615636/Chicago.P.D.s03e03.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10615634/Chicago.P.D.s03e03.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609496/Chicago.P.D.s03e04.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609485/Chicago.P.D.s03e04.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609508/Chicago.P.D.s03e04.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10647120/Chicago.P.D.s03e05.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10647122/Chicago.P.D.s03e05.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10647121/Chicago.P.D.s03e05.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609479/Chicago.P.D.s03e06.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609473/Chicago.P.D.s03e06.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609489/Chicago.P.D.s03e06.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609643/Chicago.P.D.s03e07.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609655/Chicago.P.D.s03e07.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609673/Chicago.P.D.s03e07.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10683029/Chicago.P.D.s03e08.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10683026/Chicago.P.D.s03e08.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10683020/Chicago.P.D.s03e08.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609665/Chicago.P.D.s03e09.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609654/Chicago.P.D.s03e09.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609656/Chicago.P.D.s03e09.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609652/Chicago.P.D.s03e10.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609657/Chicago.P.D.s03e10.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609645/Chicago.P.D.s03e10.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609674/Chicago.P.D.s03e11.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609660/Chicago.P.D.s03e11.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609659/Chicago.P.D.s03e11.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609667/Chicago.P.D.s03e12.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609650/Chicago.P.D.s03e12.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609641/Chicago.P.D.s03e12.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609649/Chicago.P.D.s03e13.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609664/Chicago.P.D.s03e13.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609672/Chicago.P.D.s03e13.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10771295/Chicago.P.D.s03e14.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10771289/Chicago.P.D.s03e14.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10771297/Chicago.P.D.s03e14.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609666/Chicago.P.D.s03e15.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609669/Chicago.P.D.s03e15.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609642/Chicago.P.D.s03e15.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609646/Chicago.P.D.s03e16.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609644/Chicago.P.D.s03e16.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609651/Chicago.P.D.s03e16.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10809251/Chicago.P.D.s03e17.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10809249/Chicago.P.D.s03e17.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10809250/Chicago.P.D.s03e17.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10834274/Chicago.P.D.s03e18.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10834273/Chicago.P.D.s03e18.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10834275/Chicago.P.D.s03e18.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349218/Chicago.P.D.s03e19.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349194/Chicago.P.D.s03e19.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349222/Chicago.P.D.s03e19.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349224/Chicago.P.D.s03e20.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349200/Chicago.P.D.s03e20.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349217/Chicago.P.D.s03e20.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10873948/Chicago.P.D.s03e21.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10873946/Chicago.P.D.s03e21.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10873947/Chicago.P.D.s03e21.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10886784/Chicago.P.D.s03e22.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10886780/Chicago.P.D.s03e22.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10886781/Chicago.P.D.s03e22.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10899290/Chicago.P.D.s03e23.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10899287/Chicago.P.D.s03e23.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10899288/Chicago.P.D.s03e23.frsc.part3.rar
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...