Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 06/08/2025 in all areas

  1. Taylor Jenkins Reid – Egyetlen szerelmeim Eredeti cím: One True Loves Eredeti kiadó: Washington Square Press, New York Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Egyetlen szerelmeim Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Hajdú Beáta Mit jelent igazán szeretni? Emma Blair huszonévesen feleségül megy a gimnáziumi szerelméhez, Jessehez, és maguk mögött hagyva az otthonukat és az otthoni elvárásokat, kitalálják a saját életüket. Belevetik magukat az utazásba, élveznek minden boldog pillanatot, megragadnak minden izgalmas kalandot. Az első házassági évfordulójuk napján Jesse éppen a Csendes-óceán felett forgat, amikor nyoma veszik a helikopterének és neki is. Azt hiszik, meghalt. Emma, szakítva addigi életével, hazaköltözik, és megpróbál újra magára találni. Évekkel később, már túl a harmincon, összefut egy régi barátjával, Sammel, és újra szerelmes lesz. Amikor Sam eljegyzi, úgy érzi, újabb esélyt kapott a boldogságra. Egészen addig, amíg fel nem bukkan Jesse. Kiderül, hogy életben van, és alig várja, hogy végre hazajusson hozzá. Emmának, akinek ettől a pillanattól fogva nemcsak egy vőlegénye, hanem egy férje is van, mélyen magába kell néznie – ki is ő valójában, és mire vágyik? –, miközben semmiképp sem szeretne fájdalmat okozni azoknak, akiket szeret. Ki az ő egyetlen szerelme? Mit jelent tiszta szívből szeretni valakit? Emma tudja, hogy a szívére kell hallgatnia. Bár értené, hogy az mit súg neki! Hagyd, hogy magával ragadjon! Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,91 MB [Hidden Content]
    6 points
  2. Taylor Jenkins Reid – Szikrázó Malibu Eredeti cím: Malibu Rising Eredeti kiadó: Washington Square Press, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Szikrázó Malibu Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Benedek Dorottya „Reggel hét órára Malibu partszakasza lángokban állt.” Malibu, 1983 augusztusa. Elérkezett Nina Riva éves nyár végi bulijának napja, és a várakozás izgalma a tetőfokára hág. Mindenki a híres Riva testvérek kegyeit keresi. Nina tehetséges szörfös és szupermodell, Jay szörfbajnok, Hud ismert fotós, Kit pedig a többiek imádott kishúga. A testvéreket mindenki elragadtatott csodálattal figyeli egész Malibuban és még azon túl is – főleg mivel a legendás énekes, Mick Riva gyerekei. Csupán egyetlen ember nem várja kitörő lelkesedéssel az év partiját: maga Nina. Ó, és talán Hud sem, mert már rég ideje lenne megvallania valamit a fivérének, akivel születésüktől fogva elválaszthatatlanok. Jay azonban számolja az estig hátralévő perceket, hiszen a lány, akire állandóan gondol, azt ígérte, eljön. Kitnek is megvannak a maga titkai – például egy vendég, akit a többiek tudta nélkül hívott meg. Éjfélre a buli teljesen kicsúszik a testvérek irányítása alól, ám a hajnali első szikra előtt még tele vannak a poharak, szól a zene, és a család generációit formáló szerelmek és titkok mind felszínre kerülnek. A Szikrázó Malibu egy család felejthetetlen éjszakájáról szól, amikor mindannyiuknak el kell dönteniük, mit tartanak meg az életüket alakító örökségből… és mit hagynak maguk mögött. Hagyd, hogy magával ragadjon! Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Formátum: pdf Méret: 2,27 MB [Hidden Content]
    5 points
  3. Taylor Jenkins Reid – Daisy Jones & The Six Eredeti cím: Daisy Jones & The Six Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Daisy Jones & The Six Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2021, 2023 Fordította: Sereg Judit Rock and roll a javából! Hamarosan tv-sorozatként is hódít! Mindenki ismeri a Daisy Jones & The Sixet, de hogy miért oszlott fel az együttes a népszerűségük csúcsán, azt senki sem tudta… Mostanáig. Daisy Los Angeles-i tinédzser a hatvanas évek végén, aki a Sunset Strip klubjaiba kéredzkedik be, rocksztárokkal fekszik le, és arról álmodik, hogy egy nap majd a Whisky a Go Góban énekelhet. Bár a szex és a drogok is magukkal ragadják, az igazi szenvedélye a rock’n’roll. Húszéves korára felfedezik a hangját és páratlan szépségét, mely könnyen őrültségre sarkallja az embereket. Ekkor vált egyre népszerűbbé a The Six is, a mélabús Billy Dunne együttese. Első turnéjuk előestéjén Billy barátnője, Camila megtudja, hogy terhes, és az apaság és a hírnév nyomása túl sok Billynek, akivel kissé elszalad a ló a turnén. Daisy és Billy útja akkor keresztezi egymást, amikor egy zenei producer rájön, hogy a megasiker kulcsa a páros összehozása. És ami ezután történik, az már maga a legenda. Ezt a mítoszt járja körbe ez a lebilincselő és felejthetetlen regény, amely a hetvenes évek egyik legnépszerűbb bandájának történetét meséli el visszaemlékezéseken keresztül. Taylor Jenkins Reid tehetséges író, aki új szintre lép a Daisy Jones & The Sixszel, különleges és egyedülálló hangjával zseniálisan mutat be egy kivételes helyet és időszakot. Formátum: pdf Méret: 1,38 MB [Hidden Content]
    5 points
  4. WinRAR 7.01 eng-hun 14MB angol és magyar nyelvű 32-64 bites verziók Felhasználóbarát, robosztus archiváló programcsomag. Számos funkcióval rendelkezik az archívumok készítéséhez, kezeléséhez. Hatékony, könnyen áttekinthető felhasználói felülettel rendelkezik. Számos olyan beépített funkciót tartalmaz, ami más szoftvereknél csak külön vásárolható meg. Több operációs rendszeren is működik, jelenleg a Windows, Linux, Mac OSX, Android, FreeBSD rendszereket támogatja. Jelenleg több, mint 40 nyelven érhető el, így magyarul is. A WinRAR képes kezelni szinte az összes létező archívum formátumot (RAR, ZIP, CAB, ARJ, LZH, ACE, TAR, GZip, UUE, ISO, BZIP2, Z, 7-Zip, stb.). Alapértelmezésben RAR archívumot készít, de választható a ZIP formátum is. Changelog WinRAR 7.01 Final released Release date: 15.05.2024 WinRAR Unveils Version 7.00: A Leap Forward in Compression Technology, Security, and User Experience Berlin, February 27th 2024: RARLAB.COM and win.rar GmbH proudly announce the release of WinRAR 7.00, marking a significant upgrade that sets new standards in file compression, security measures, and ease of use. This latest version introduces innovative features and enhancements, solidifying WinRAR's position as the leading software solution for users' archiving and compression needs. The highlights of the new version are: Enhanced Compression Capabilities WinRAR 7.00 expands the boundaries of compression technology by supporting dictionary sizes of up to 64 GB, allowing for unprecedented compression ratios and flexibility. This major upgrade caters to the growing demand for efficient handling of large files and datasets, offering users the ability to select non-standard dictionary sizes for optimized performance. Advanced Search Algorithms The introduction of new search algorithms, including "Long Range Search" and "Exhaustive Search," enables WinRAR to locate longer and more distant repeated data blocks, significantly enhancing the compression of large and similar files. These sophisticated algorithms are designed to improve compression ratios and reduce archive sizes, ensuring faster sharing and reduced storage costs. Increased Path Length Limit With the path length limit now extended to 65535 characters, WinRAR 7.00 addresses a common challenge faced by users, allowing for the seamless management of files within complex directory structures. This enhancement ensures greater flexibility and ease of use in handling deeply nested files and directories. Security and Compatibility Improvements WinRAR 7.00 introduces the "Propagate Mark of the Web" option, providing users with advanced control over security zone information for extracted files. Additionally, the removal of support for creating archives in the older RAR 4.x format aligns with modern security and compatibility standards. User Interface and Settings Enhancements The new version boasts a user-friendly interface with features like a word wrap toggle in the archive comment window and an "Attributes" column, enhancing the overall user experience. Customization options, such as dictionary size adjustments, further personalize WinRAR according to individual user preferences. Benchmarking Improvements WinRAR 7.00 enhances its benchmarking tool, allowing users to specify the number of threads and easily copy results to the clipboard. This update provides valuable insights into WinRAR's performance on different hardware setups, allowing for further optimization and efficiency. Miscellaneous Enhancements and Fixes Among other improvements and bug fixes, the latest update fixes a critical flaw that allowed unauthorized MOTW overwrites in extracted archived files. Thanks to Orange Tsai and NiNi of DEVCORE, alongside Trend Micro Zero Day Initiative, for their responsible disclosure. Notably, unlike WinRAR, unrar.dll is not impacted by this issue. For a full list of updates and bug fixes, visit: [Hidden Content]. Miscellaneous Enhancements and Fixes Among other improvements and bug fixes, the latest update fixes a critical flaw that allowed unauthorized MOTW overwrites in extracted archived files. Thanks to Orange Tsai and NiNi of DEVCORE, alongside Trend Micro Zero Day Initiative, for their responsible disclosure. Notably, unlike WinRAR, unrar.dll is not impacted by this issue. For a full list of updates and bug fixes, Version 7.01 1. Bugs fixed: a) updating an encrypted file in a solid RAR archive produced a corrupt archive if updated file was the first in archive, no password was specified when starting updating and file name encryption in the updated archive wasn't enabled; b) WinRAR 7.00 crashed after switching to "Flat folders view" mode from archive subfolder; c) switch -ep4 duplicated the specified path instead of excluding it when extracting; d) if archive created by Unix RAR version contained symlinks with path separator characters in target paths, these characters could be broken when modifying such archive with Windows RAR; e) invalid file name was displayed in file rename and file execute WinRAR error messages; f) SFX "Shortcut" command failed to recognize empty parameters defined like "Shortcut=D,"",folder", while correctly recognizing such parameters without quote marks like "Shortcut=D,,folder"; g) volume reconstruction didn't work in WinRAR.exe if "rc" command was specified with .rev file, such as "WinRAR rc arc.part1.rev". Unlike RAR, WinRAR required to use only .rar file name here. [Hidden Content] jelszó:v701
    3 points
  5. Lesley Pearse - Hit..Formátum : .EPUB. Laura Brannigan szörnyű bűnt követett el. A bíróság életfogytiglanra ítélte legjobb barátnőjének meggyilkolásáért. Laura ártatlannak vallja magát, de már senki sem hisz neki, lassan ő is feladja a reményt… A hitet egy váratlanul felbukkanó levél és egy sosem múló szenvedély, Stuart adja vissza neki, aki nyomozásba kezd, hogy bebizonyítsa Laura ártatlanságát és leleplezze a valódi gyilkost. Azonban az egykori szerető egyre több titkot tud meg Laura sötét múltjáról, és már maga sem biztos abban, mire is keresi a választ… Lesley Pearse bestsellereiből több mint hárommillió példányt adtak el világszerte. Pearse, akinek élettörténete kész regény, bravúros mesélő, történeteiben a legféltettebb és leggyűlöletesebb emberi érzelmek csapnak össze, rajongói szerint páratlan érzékkel mutatja meg, milyenek is vagyunk valójában; veszélyben, magányban, bűnben és szerelemben. letöltés [Hidden Content] ------- Lesley Pearse - Bízz bennem „Bízz bennem! – mondta dühösen. – Ha valaki arra kér, hogy bízz benne, biztos lehetsz abban, hogy végül cserbenhagy vagy fájdalmat okoz.” A népszerű szerző lebilincselő története két gyermekről, akiket az ötvenes években egy ausztrál árvaházba küldtek. Egész életében azt ígérgették Dulcie Taylornak, hogy vigyázni fognak rá és húgára, Mayre. Bizalmával mindannyiszor visszaéltek. Amikor húgával új életet kezd egy fiatal és izgalmas országban, mégis elhiszi, hogy új esélyt kaptak. Az új életről, amelyben a testvérpár reménykedett, hamar kiderül, hogy aljas hazugság volt. A szintén árvaházban felnőtt Rossban Dulcie rokon lélekre talál, ám a fájdalmas múlt tovább kísért. Szeretet és törődés nélkül vajon Dulcie elég erős lesz-e ahhoz, hogy kiharcolja magának a boldogságot, és megvédje a húgát? Lesley Pearse bestsellereiből – Utazók, Emlékek, Titkok, Hit, Remény, Árnyak – több mint hárommillió példányt adtak el világszerte. Pearse, akinek élettörténete maga is kész regény, bravúros mesélő, történeteiben a legnemesebb és leggyűlöletesebb emberi érzelmek csapnak össze, az írónő páratlan érzékkel-érzékletességgel mutatja meg, milyenek is vagyunk valójában; veszélyben, magányban, bűnben és szerelemben. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------- Lesley Pearse - Emlékek A Charlotte nevű fegyenchajó veszedelmes bűnözőket szállít Ausztráliába. Watkin Tench a jóképű tiszt világmegváltó tervekkel indul az új hazába, míg a mocskos hajótérben láncra verve a húszéves Mary Broad a vesztébe igyekszik. Mary a kaland reményében hagyta el faluját, de a városba érve egy rossz döntés lett a végzete. Egyetlen dolog élteti: megszökni a fogságból, bármi áron. Lesley Pearse megtörtént eseményeken alapuló, lebilincselő könyve egy szenvedélyes szerelem, és a mindenen diadalmaskodó női akarat története. Lesley Pearse regényeiből több mint hárommillió példányt adtak el világszerte. Pearse, akinek élettörténete kész regény, bravúros mesélő, történeteiben a legféltettebb és leggyűlöletesebb emberi érzelmek csapnak össze, rajongói szerint páratlan érzékkel mutatja meg milyenek is vagyunk valójában; veszélyben, magányban, bűnben és szerelemben. letöltés [Hidden Content] ------- Lesley Pearse - Remény Lesley Pearse bestsellereiből több mint hárommillió példányt adtak el világszerte. Pearse, akinek élettörténete kész regény, bravúros mesélő, történeteiben a legféltettebb és leggyűlöletesebb emberi érzelmek csapnak össze, rajongói szerint páratlan érzékkel mutatja meg, milyenek is vagyunk valójában; veszélyben, magányban, bűnben és szerelemben. letöltés [Hidden Content] ------- Lesley Pearse - Titkok A tizenkét éves Adele Talbot családját szörnyű tragédia éri. Édesanyja belerokkan a történtekbe, a megrettent kislány élete pedig egyszeriben pokoli rémálommá válik. Árvaházba kerül, ahol gyermeki szerelemmel közelít nevelőjéhez, de újabb megaláztatások érik. Reménytelenségében, egy régi borítékon talált cím alapján nekivág az éjszakának, és viszontagságos úton megtalálja azt az embert, aki vigaszt és reményt adhat neki. Új életet kezd, de a múlt árnyai, családja eddig fel nem fedett titkai ide is elkísérik, és törékeny boldogsága ismét veszélybe kerül. letöltés [Hidden Content] ------- Lesley Pearse - Árnyak Sussexben egy gyönyörű, félholt nőt sodor a partra a víz. Régimódi ruhát visel, a haját valaki csúnyán rövidre nyírta. Csuklóján és karján kötél horzsolta nyomok. Kórházba szállítják, ahol kiderül, amnéziában szenved. Gyötrő kérdések sorát kellene megválaszolnia, de azt sem tudja felidézni, kicsoda és honnan jött, sem azt, hogy mi történt vele az utóbbi két évben, amely teljesen kiesett az emlékezetéből. Miféle sokkhatás érhette? A rendőrség tehetetlenül áll a kérdés előtt, sehol egy nyom, és amikor az orvosi vizsgálat fényt derít arra, hogy a lány nemrég gyermeknek adott életet, az eset hamarosan rémálommá válik. Ki ez a lány? És hol lehet a csecsemő? letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  6. Rosanna Ley - A villa Lenyűgöző történet, mely Szicília napsütötte partjáról indulva ragyogja be az olvasók szívét. Tess megdöbben, mikor kap egy hivatalos levelet, melyben értesítik, hogy örökölt egy villát Szicíliában. Az egyetlen kapcsolata, mely a szigethez köti, az anyja, Flavia – aki ott élt, de elhagyta szülőföldjét a második világháború alatt –, ő viszont soha nem mesélt neki a múltjáról. Tess elutazik Szicíliába, s miközben felfedezi örökségét, próbálja megérteni, hogy édesanyja miért zárkózik el ettől a lenyűgöző helytől és a gyökereitől. Eközben Flavia egy naplót ír a lányának, melyben elmeséli életének eddig eltitkolt részleteit: szerelmét, családi viszályokat, fájdalmait és megtalált boldogságát, s nagy örömünkre mindezt kiegészíti a csodálatos szicíliai ételek ellenállhatatlan receptjeivel is. Érdekfeszítő, kalandos és ízekkel teli olvasmány. -------------------- Rosanna Ley - Visszatérés Burmába Eva Gatsby régiségekkel foglalkozik és munkája Burmába szólítja. Mielőtt elutazik, nagyapja megosztja vele élete legnagyobb titkát, fiatalkori szerelmének történetét, és megkéri arra, hogy vigyen magával egy különleges tárgyat – egy faragott chintét –, s juttassa el a jogos tulajdonosának. Amint Eva megérkezik Burmába, kiderül, hogy küldetése korántsem veszélytelen. Az általa hordozott kincs egy titokzatos szimbólum, mely nemzetközi botrányba sodorja őt. Becsülete és hűség között örlődve elhatározza, hogy kideríti nagyapja teljes múltját és a Burma gazdagságát jelképező rejtélyes ereklye, a vörös szemű chinte eredetét. ----------------------- Rosanna Ley - Az utolsó tánc Havannában A nagy sikerű A VILLA és a VISSZATÉRÉS BURMÁBA szerzőjétől. „Annyira élveztem Havanna perzselő, érzéki hangulatának leírását, hogy a könyv elolvasása után feltétlenül el akarok menni oda. Lenyűgöző történet, rokonszenves témákkal.” – Dinah Jefferies, A teaültetvényes felesége című regény írója Kuba, 1958 Elisa még csak tizenhat éves, amikor találkozik Duardóval, és attól a pillanattól fogva, amikor először rumbáznak Havanna belvárosában, tudja, hogy a fiú élete nagy szerelme. Duardo azonban forradalmár, aki eltökéli, hogy harcol Fidel Castro oldalán, Elisa pedig kénytelen elhagyni a hazáját, és újraépíteni az életét a távoli Angliában. De hogyan fékezhetné meg a tüzes Havanna iránti vágyódását, amikor a rumba ritmusa még mindig hívogatja? Anglia, 2012 Grace-nek problémás a kapcsolata az édesapjával, mivel őt okolja imádott édesanyja korai haláláért. Pedig idén minden eddiginél nagyobb szüksége volna egy vállra, amelyen kisírhatja magát, mivel szerelemre lobbant egy tiltott férfi iránt. Theo kubai születésű bűvész, de Grace problémáit még ő sem tudja eltüntetni. Vajon a Theo iránt érzett szenvedélye elég lesz Grace-nek ahhoz hogy kockára tegye eddigi boldogságát? „A helyszínek buják és egzotikusak, mint mindig, ami bizonyára örömet szerez Rosanna állandóan növekvő rajongói táborának.” ------------------------ Rosanna Ley - Kis színház a tengerparton Faye nemrég szerezte meg belsőépítész diplomáját, de sem állás, sem párkapcsolat nem várja a szürke Londonban. Miközben megpróbálja elrendezni az életét, váratlan telefonhívást kap egy régi főiskolai barátnőjétől, Charlotte-tól, aki egy olasz szállodaigazgató felesége, és évek óta a napfényes Szardínián él. Charlotte meghívására Faye egy hónapra a szigetre költözik, hogy kipihenje az egyetem fáradalmait és vigyázzon a házaspár csodás otthonára. Nem is sejti, hogy valami más is áll a váratlan meghívás mögött: Charlotte barátai, Marisa és Alessandro Rinaldi épp tervezőt keresnek, hogy felújítsák Deriu roskadozó, ódon színházát a mesés környezetben lévő kisvárosban. Az ajánlat kecsegtető, de Faye-nek sejtelme sincs, milyen kalandok várnak rá, mikor igent mond a kivételes ajánlatra. --- Rosanna Ley - A sáfrányösvény Szeretett édesanyja halála után Nell Cornwall vidéki világából a színpompás és kaotikus Marrákesbe utazik. A házassága talán zátonyra futott, ám a marokkói konyha mámorító örömeinek felfedezése segíthet neki megvalósítani az álmát, hogy saját éttermet nyisson. Itt ismerkedik meg Amyvel - a fiatal fotóssal, aki azt próbálja kideríteni, mi történt a családja egy rég nem látott tagjával, és hogy egyáltalán életben van-e még. A két nő között szoros barátság szövődik, és meglepő kapcsolatot fedeznek fel a múltjukban. Ez egy közös utazásra indítja őket, melyen megtalálják a maguk 'sáfrányútját' medina labirintusától és a marokkói bazárok nyüzsgésétől egészen hazáig, Cornwallig és a családjuk eredetének mélyéig. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  7. WinRAR 7.00 hun 7MB Felhasználóbarát, robosztus archiváló programcsomag. Számos funkcióval rendelkezik az archívumok készítéséhez, kezeléséhez. Hatékony, könnyen áttekinthető felhasználói felülettel rendelkezik. Számos olyan beépített funkciót tartalmaz, ami más szoftvereknél csak külön vásárolható meg. Több operációs rendszeren is működik, jelenleg a Windows, Linux, Mac OSX, Android, FreeBSD rendszereket támogatja. Jelenleg több, mint 40 nyelven érhető el, így magyarul is. A WinRAR képes kezelni szinte az összes létező archívum formátumot (RAR, ZIP, CAB, ARJ, LZH, ACE, TAR, GZip, UUE, ISO, BZIP2, Z, 7-Zip, stb.). Alapértelmezésben RAR archívumot készít, de választható a ZIP formátum is. a licenszfájlt a a program könyvtárába kell másolni vagy a keygennel ott létrehozni egy egyedit Changelog WinRAR 7.00 Final released Release date: 28.02.2024 WinRAR Unveils Version 7.00: A Leap Forward in Compression Technology, Security, and User Experience Berlin, February 27th 2024: RARLAB.COM and win.rar GmbH proudly announce the release of WinRAR 7.00, marking a significant upgrade that sets new standards in file compression, security measures, and ease of use. This latest version introduces innovative features and enhancements, solidifying WinRAR's position as the leading software solution for users' archiving and compression needs. The highlights of the new version are: Enhanced Compression Capabilities WinRAR 7.00 expands the boundaries of compression technology by supporting dictionary sizes of up to 64 GB, allowing for unprecedented compression ratios and flexibility. This major upgrade caters to the growing demand for efficient handling of large files and datasets, offering users the ability to select non-standard dictionary sizes for optimized performance. Advanced Search Algorithms The introduction of new search algorithms, including "Long Range Search" and "Exhaustive Search," enables WinRAR to locate longer and more distant repeated data blocks, significantly enhancing the compression of large and similar files. These sophisticated algorithms are designed to improve compression ratios and reduce archive sizes, ensuring faster sharing and reduced storage costs. Increased Path Length Limit With the path length limit now extended to 65535 characters, WinRAR 7.00 addresses a common challenge faced by users, allowing for the seamless management of files within complex directory structures. This enhancement ensures greater flexibility and ease of use in handling deeply nested files and directories. Security and Compatibility Improvements WinRAR 7.00 introduces the "Propagate Mark of the Web" option, providing users with advanced control over security zone information for extracted files. Additionally, the removal of support for creating archives in the older RAR 4.x format aligns with modern security and compatibility standards. User Interface and Settings Enhancements The new version boasts a user-friendly interface with features like a word wrap toggle in the archive comment window and an "Attributes" column, enhancing the overall user experience. Customization options, such as dictionary size adjustments, further personalize WinRAR according to individual user preferences. Benchmarking Improvements WinRAR 7.00 enhances its benchmarking tool, allowing users to specify the number of threads and easily copy results to the clipboard. This update provides valuable insights into WinRAR's performance on different hardware setups, allowing for further optimization and efficiency. Miscellaneous Enhancements and Fixes Among other improvements and bug fixes, the latest update fixes a critical flaw that allowed unauthorized MOTW overwrites in extracted archived files. Thanks to Orange Tsai and NiNi of DEVCORE, alongside Trend Micro Zero Day Initiative, for their responsible disclosure. Notably, unlike WinRAR, unrar.dll is not impacted by this issue. For a full list of updates and bug fixes, visit: [Hidden Content]. Miscellaneous Enhancements and Fixes Among other improvements and bug fixes, the latest update fixes a critical flaw that allowed unauthorized MOTW overwrites in extracted archived files. Thanks to Orange Tsai and NiNi of DEVCORE, alongside Trend Micro Zero Day Initiative, for their responsible disclosure. Notably, unlike WinRAR, unrar.dll is not impacted by this issue. For a full list of updates and bug fixes, [Hidden Content] jelszó.v700
    2 points
  8. Lesley Pearse-Engem többé nem látsz 88% 28 csillagozás „Képszerű, ellenállhatatlan, szívből jövő mese.” – Sunday Express Fuss, ha kedves az életed… Amikor a férje sokkos állapotban, összetörten tér meg a Nagy Háborúból, az anyósa pedig pokollá teszi a mindennapjait, Betty Wellow rájön, hogy milyen keservesen nehéz is tud lenni az élet. Egy pusztító viharnak kell végigsöpörnie a kis halászfalujukon, az ő életét is veszélyeztetve, hogy meglássa az esélyt a menekülésre – és ő meg is ragadja. Bristolba menekülve a nevét Mabel Brookra változtatja, és cselédként helyezkedik el. Ám az úrnője hirtelen halála után ismét lecsap rá a tragédia, és az utcán találja magát. A nincstelen és magányos Mabel brutális támadást szenved el, mielőtt egy Nora Nightingale nevű médium megmentené. Nála kóstol először bele azoknak az életébe, akik üzeneteket kapnak a holtaktól, és rájön, hogy ehhez talán magának is van adottsága. Ám Mabel nemsokára saját üzenetet kap, és visszakényszerül oda, ahonnan elszökött. Oda, ahol megszakadt a szíve, és talán még gyilkosság is történt – rájön, hogy ha biztosítani akarja a jövőjét, még egyszer, utoljára szembe kell néznie a múltjával. Lesley Pearse szívet dobogtató, felvillanyozó és feszültségekkel teli regénye egy önnön sorsának megleléséért harcoló asszony története. Lesley Pearse: You'll Never See Me Again Eredeti mű Lesley Pearse: You'll Never See Me Again 1. világháború Anglia brit szerző krimi magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus > GABO, Budapest, 2022 420 oldal · ISBN: 9789635663262 · Fordította: Komló Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    2 points
  9. Lesley Pearse-Gyanúsítottak 74% 24 csillagozás Mit teszel, ha álomotthonod a legrosszabb rémálmoddá válik? Isten hozta a Fűzfa közben, ahol mindenki gyanúsított… Aznap, amikor Nina és Conrad Best beköltözik a képeslapra kívánkozó Fűzfa közben lévő új otthonukba, valami más is kezdetét veszi. Miközben a holmijaikkal besietnek a házba, a rendőrségi kordonnál elborzadt szomszédokat látnak összeseregleni, s nemsokára megtudják, hogy az egyik lakót megtámadták, és brutálisan meggyilkolták az erdőben. A rendőrök abban a hitben, hogy valaki biztosan látta a gyilkost, a köz összes lakóját kihallgatják. Hamarosan kiderül, hogy valamennyi szomszéd titkokat rejteget. A Fűzfa köz lakói távolról sem azok, akiknek elsőre látszanak, és a zárt ajtók mögött furcsa, sőt egyenesen sötét dolgok történnek. Nina és Conrad azt hitte, hogy álomkörnyékre találtak… de lehet, hogy inkább egy rémálomba költöztek? Lesley Pearse: Suspects Eredeti mű Lesley Pearse: Suspects Eredeti megjelenés éve: 2021 Anglia brit szerző bűnözés erőszak gyilkosság kisváros krimi magyar nyelvű nyomozás obszcén nyelvezet regény rejtély > GABO, Budapest, 2022 360 oldal · ISBN: 9789635664221 · Fordította: Komló Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  10. Lesley Pearse: Ház az utca túloldalán 2020 PDF A huszonhárom éves Katy Speedet lenyűgözi a szemközti ház. Gloria, a nő, aki ott él, egy divatos ruhabolt tulajdonosa Bexhill-on-Sea-ben, Katy munkahelyétől csak egy ugrásra, és csodálatos szomszéd. De ki az a nő, aki szombatonként jön hozzá egy fekete kocsival, miközben Gloria dolgozik? Néha nőket hoz magával, máskor a nőkkel együtt gyerekeket is. Hilda, Katy anyja elítéli Gloriát. Azt állítja, nem lepődne meg, ha kiderülne, hogy ezeket a titokzatos látogatókat most engedték ki a börtönből. Lehetséges, hogy Gloria titokban bűnözőket hoz a közösség szívébe, vagy még rosszabb? Aztán egy este leég a ház. A romok között megtalálják Gloria és a lánya holttestét. Katy biztos benne, hogy a megmagyarázhatatlan látogatók a felelősek, amíg az apját le nem tartóztatják, és gyilkossággal nem vádolják. A rendőrség vajon a megfelelő embert tartóztatta le? Biztonságos az utca többi része? Rájön Katy az igazságra, mielőtt túl késő lenne? [Hidden Content]
    2 points
  11. Lesley Pearse-Számomra meghaltál 2019 1935 tavaszán a londoni Hampstead Heathben két lány találkozik véletlenül: a jól nevelt és szépen öltözött Verity és a borzas és piszkos Ruby. Az össze nem illő páros mégis azonnal egymásra talál, és olyan szoros barátság alakul ki köztük, amely még a szüleik helytelenítését is túléli. Miközben az ország háborúra készül, Ruby Devonban találja magát: előtte a világ, és élvezi első romantikus kalandja ízét. Közben tőle több száz kilométerre Verity kénytelen elhagyni az egyetlen otthont, amelyet valaha ismert, és a múlt árnyai fenyegetően tornyosulnak egy új élet lehetőségének kezdete fölé. De a lányok meg vannak győződve arról, hogy mindig ott lesznek egymásnak. Egészen addig, míg egy napon az egyikük összetöri a másik szívét… Sikerül-e Rubynak és Veritynek a háború dúlta országban túlélniük a borzalmakat és újra egymásra találniuk? Vagy az árulás velük együtt sírba száll? letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  12. Hófehérke és a hét törpe (Snow White and the Seven Dwarfs) 1937.2160p.DV.HDR10+.BluRay.2CH.DUAL.x265-STN szinkronizált, amerikai animációs film, 83 perc, 3.6 Gb Talán kevesen tudják, de anno Walt Disney mindenét feltette az első egész estés rajzfilmre. Nem volt egyetlen ember sem (még felesége sem), aki hitt volna a produkció sikerében. A tét tehát nemcsak a hírneve volt, hanem a vagyona is. A rajzfilm elkészítéséhez még jelzálogot is vett fel. Hogy korát meghazudtoló látnok volt, az nem vitás. Rendező: William Cottrell, David Hand Forgatókönyvíró: Jacob Grimm, Wilhelm Grimm, Ted Sears, Richard Creedon Zene: Frank Churchill, Leigh Harline [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  13. J. Goldenlane Isteni balhé 91% (Isteni balhé 1.) epub fantasy Hősi küldetés? Jöhet! Nagyszerű küzdelmek? Pipa! Dicsőséges győzelem? Az meg egyenesen tuti! A tökéletes lovag egy tökéletesen kaotikus lányt kap társnak isteni küldetéséhez, aki ugyan váltig állítja, hogy az egész csak tévedés, amihez neki semmi köze sincs, de ez nem akadályozza meg abban, hogy minden szembejövőt meglopjon, átejtsen, vagy legalább egy kicsit tönkretegye az életét. J. Goldenlane a tőle megszokott fordulatokkal és pazar humorral szövi a történetét, de a két főhős külön nézőpontja még tőle is különleges élménnyel kecsegtet: a háború hőseként ünnepelt lovag és a nyughatatlan, utcán nevelkedett csavargó lány narrációjában valahogy egészen másként hangzik ugyanaz az „isteni balhé”. J. Goldenlane - Pokoli balhé 94% (Isteni balhé 2.) epub fantasy Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. … majd miután legyőzték a sárkányt, összeházasodtak, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. A bonyodalmak csak ezután jöttek. Mert kihez is tartozik az a lovas, páncélos, baromira nagy pallost forgató kísértet, aki rettegésben tartja a környéket? Nyilvánvalóan Q al Aquim az, Wareen várának ura, akit féltestvére orvul meggyilkolt. E tényt mindössze felesége, Thani vitatja, aki miután botrányt csap a saját temetésén, nekilát, hogy megfejtse a titkot, és mellesleg közben várat foglal, házasodik, titokzatos aranymedálokat gyűjt, kísértetet idéz, párszor még meghal, és végül persze megoldja a rejtélyt. Az Isteni Balhé hősei, a rettenthetetlen lovag Q al Aquim, és immár a „várúrnő” koránt sem egyszerű szerepében csetlő-botló Thani ismét kitesznek magukért, hát reszkessen, aki szembe mer szállni velük! [Hidden Content]
    1 point
  14. Patricia Gibney-Lottie Parker sorozat 1-9 ír szerző krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény thriller Szűrés Patricia Gibney: A hiányzókPatricia Gibney: Az elrabolt lányokPatricia Gibney: Az elveszett gyermekPatricia Gibney: Nincs menedékPatricia Gibney: Titkok terhePatricia Gibney: A végső árulásPatricia Gibney: Megtört lelkekPatricia Gibney: Elhantolt angyalokPatricia Gibney: Néma sikolyokPatricia Gibney: Apró csontokPatricia Gibney: A bűnös lány 1. Patricia Gibney: A hiányzók 87% 2. Patricia Gibney: Az elrabolt lányok 85% 3. Patricia Gibney: Az elveszett gyermek 89% 4. Patricia Gibney: Nincs menedék 89% 5. Patricia Gibney: Titkok terhe 91% 6. Patricia Gibney: A végső árulás 86% [Hidden Content] 7. Patricia Gibney: Megtört lelkek 89% [Hidden Content] 8. Patricia Gibney: Elhantolt angyalok 91% [Hidden Content] 9. Patricia Gibney: Néma sikolyok 91% [Hidden Content] Patricia Gibney-Néma sikolyok (Lottie Parker 9.) Nem kellett volna meghalniuk Egy ragyogó parti másnapján a huszonöt éves Rachel Mullent holtan találja az ikertestvére. A lány szeplős arcán zúzódások, torkába egy üvegszilánk ékelődött. Hamarosan kiderül, hogy a bizarr gyilkosság nem az egyetlen eset: egy fiatal doktornőt ugyanazzal a módszerrel öltek meg. Mivel az orvos nem vett részt a partin, sőt semmilyen módon nem köthető a vendégekhez, Lottie kénytelen megkérdőjelezni minden addigi elméletét. Miért kellett elhallgattatni ezt a két ifjú nőt? Lottie megszállottan nyomoz, hogy kiderítse, mi történhetett azon a partin, és egyre közelebb kerül a házigazdához. A nyomok Maddyhez vezetnek, aki felszolgálóként dolgozott az estélyen, ám ő sem tud információval szolgálni, ugyanis egy rendszám nélküli autóval elrabolják. Az őrület akkor kezdődik igazán, amikor Boyd is eltűnik. Lottie már nemcsak az eltűnt lányt, hanem a vőlegényét is kétségbeesetten próbálja megtalálni. Nem veszítheti el újra a férfit… Egy újabb rejtélyes gyilkos jár Ragmullinben, aki különös kegyetlenséggel végez áldozataival… Patricia Gibney soron következő thrillere lélegzetelállító pillanatokat ígér a nyomozós krimik szerelmeseinek a Néma sikolyok című kötetben is. Patricia Gibney: Silent Voices Eredeti mű Patricia Gibney: Silent Voices Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század gyilkosság ír szerző Írország krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény sorozat része sorozatgyilkosság thriller > Libri, 2022 520 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634338888 · Fordította: Tóbiás Csenge > Libri, Budapest, 2022 520 oldal · ISBN: 9789634338895 · Fordította: Tóbiás Csenge letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kérésre letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - 1.2.3.4 --
    1 point
  15. Jud Meyrin-Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.) És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki. Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt. Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük. Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl? Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély? Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél? Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század akció boszorkányság bűnüldözés detektívtörténet erotikus felnőtt tartalom férfi főszereplő gyilkosság halál kaland kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző misztikus női főszereplő nyomozás regény rejtély rendőr romantikus Skócia sorozat része sorozatgyilkosság tél thriller újságíró vallás wicca > FairBooks Kiadó és Írói Műhely, Fót, 2022 422 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158206907 Jud Meyrin-Gyilkosság a krimifesztiválon (Felföldi rejtélyek 2.) A minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó visszatér egy újabb, még halálosabb nyomozásra. Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi kritikus, aki előszeretettel írt gúnytól csöpögő véleményt a kezébe kerülő könyvekről. Sok a gyanúsított, és jó részük a városban tartózkodik az épp zajló krimifesztiválon, ráadásul a gyilkosság titokzatos módon kapcsolódik egy másik ügyhöz. Ahhoz, amin Tristan Hunter, a kiugrott zsaru hónapok óta dolgozik. Egymásnak feszülő írók Egy felbolydult város Egy kilátástalan szerelem Egy veszedelmes ellenfél Lottie-nak és Tristannek túl kell lépnie a múlton, hogy élve megússzák az újabb közös nyomozást, és elkapják a gyilkost, akinek egyetlen célja van: a végső bosszú. De vajon zárulhat happy enddel a történetük? Eredeti megjelenés éve: 2022 21. század akció bűnözés felnőtt tartalom férfi főszereplő gyilkosság író kaland kisváros könyvesbolt kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő nyomozás regény rejtély rendőr romantikus Skócia sorozat része sorozatgyilkosság újságíró váltott szemszög > FairBooks Kiadó és Írói Műhely, Fót, 2022 430 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158206938 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    1 point
  16. Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus Sorozat lemaradt részek dutri Forum tag jóvoltából Bram Stoker-Napnyugatföldek A Drakula szerzőjének gótikus meséi… gótikus irodalom ír szerző klasszikus magyar nyelvű mese misztikus tündér A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 170 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173492 · Fordította: Kiss Sándor ---------------------------------- William Hope Hodgson-X álma és más különös történetek „Ami a valóságon túli ábrázolását illeti, Mr. Hodgson talán rögtön Algernon Blackwood után következik. Kevesen vannak, akik felvehetik vele a versenyt abban, ahogy a névtelen erők és a szörnyűséges ostromló lények közelségét némely odavetett megjegyzéssel vagy jelentéktelen apró részlettel sejteti, illetve ahogy a kísérteties és a valóságfölötti érzéseket kifejezi egy-egy táj vagy épület kapcsán.” H. P. Lovecraft Tartalomjegyzék brit szerző fantasy horror magyar nyelvű misztikus novella rémtörténet válogatás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173447 · Fordította: Kiss Sándor ------------------------------------------ Algernon Blackwood-A holtak erdeje A huszadik század első felének egyik legkiemelkedőbb fantasztikus és horror-szerzője kétségtelenül Algernon Blackwood. Jelentőségét mi sem szemléltetheti jobban, mint hogy a természet és a természetfeletti által átjárt és áthatott művei napjainkban, egy évszázad múltán is tökéletesen összetalálkozhatnak a közönség ízlésével. Kötetünk tartalmazza az író két, talán legismertebb novelláját – ezek a Füzek és A wendigo. Ám életműve még számtalan kincset és meglepetést rejt… Tartalomjegyzék angol szerző gótikus irodalom klasszikus magyar nyelvű misztikus novella paranormális válogatás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 186 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173485 · Fordította: Kiss Sándor ------------------------------------------------- Jerome K. Jerome-Éjfél utáni történetek A Három ember egy csónakban világhírű szerzőjének komoly és tréfás kísértethistóriái. „Minden műfaj legmélyére a saját paródiája veti a legtisztább világosságot…” Tartalomjegyzék brit szerző magyar nyelvű szatíra A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173508 -------------------------------------- Henry S. Whitehead-A hóhércsomó A Weird Tales, s vele a korai klasszikus amerikai fantasztikus irodalom és fantasy – nálunk még sajnálatosan sokszor az ismeretlenség homályában lapuló – szerzőinek bemutatása során talán a legnagyobb adósságot törlesztjük Henry S. Whitehead munkásságának közzétételével. amerikai szerző fantasy magyar nyelvű A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 174 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173539 ----------------------------------------------- Algernon Blackwood-Az újjászületés (Hihetetlen kalandok 1.) A huszadik század első felének egyik legkiemelkedőbb fantasztikus és horror-szerzője kétségtelenül Algernon Blackwood. Jelentőségét mi sem szemléltetheti jobban, mint hogy a természet és a természetfeletti által átjárt és áthatott művei napjainkban, egy évszázad múltán is tökéletesen összetalálkozhatnak a közönség ízlésével. „Hegymászók kalandjai jelennek meg előttünk, de mégsem hegymászó-történetek. Misztikus, ezoterikus utazásoknak lehetünk szemtanúi a lélek és a létezés mélységeiben. Mintha beavatási történeteket olvasnánk.” Eredeti cím: Incredible Adventures Eredeti megjelenés éve: 1914 Tartalomjegyzék angol szerző fantasy gyűjtemény hegymászás magyar nyelvű misztikus novella paranormális sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 174 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173546 · Fordította: Kiss Sándor ------------------ Henry S. Whitehead-Az árnyak és különféle nyugat-indiai históriák A Weird Tales, s vele a korai klasszikus amerikai fantasztikus irodalom és fantasy – nálunk még sajnálatosan sokszor az ismeretlenség homályában lapuló – szerzőinek bemutatása során talán a legnagyobb adósságot törlesztjük Henry S. Whitehead munkásságának közzétételével. Tartalomjegyzék amerikai szerző fantasy magyar nyelvű A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 196 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173553 · Fordította: Grób László Mihály --------------------------------------- Algernon Blackwood-Az üres ház A huszadik század első felének egyik legkiemelkedőbb fantasztikus és horror-szerzője kétségtelenül Algernon Blackwood. Jelentőségét mi sem szemléltetheti jobban, mint hogy a természet és a természetfeletti által átjárt és áthatott művei napjainkban, egy évszázad múltán is tökéletesen összetalálkozhatnak a közönség ízlésével. Eredeti cím: The Empty House and Other Ghost Stories Eredeti megjelenés éve: 1906 angol szerző kísértettörténet magyar nyelvű novella rémtörténet A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2023 206 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173676 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] letöltés [Hidden Content] --
    1 point
  17. Matt Baglio-A rítus A rítusban Matt Baglio egy ördögűzőnek tanuló amerikai pap megdöbbentő történetét felhasználva bizonyítja be, hogy a megszállottság, a démonok, az Ördög és az ördögűzés nem csupán a régi időkből ránk maradt babonaságok, hanem olyan jelenségek, amelyek még ma is ijesztően komoly befolyással vannak egyes emberek életére. Gary Thomas atya plébánosként dolgozik Kaliforniában, amikor a püspöke arra kéri, utazzon el Rómába, és tanulja ki az ördögűzés mesterségét. A meglepett atya, bár kezdetben vonakodik, végül teljesíti a kérést, és beiratkozik egy, a Vatikánhoz közel álló egyetem újonnan induló ördögűző kurzusára, ahol többek között megtudja, hogyan lehet megkülönböztetni a valódi megszállottságot az elmebetegségtől. Végül több mint nyolcvan ördögűzésen vesz részt egy veterán olasz ördögűző segédjeként. Tapasztalatai alapjaiban rengetik meg addigi vallási meggyőződését, és miközben racionális kétkedőből gyakorló ördögűzővé válik, egészen új megvilágításban kezdi látni a jó és a rossz között folyó harcot. Matt Baglio a tanfolyam teljes ideje alatt napi kapcsolatban állt Gary atyával, és rengeteg megmagyarázhatatlan információra tett szert. A rítus betekintést nyújt az ördögűzők és a démoni megszállottság áldozatainak lebilincselő életébe, és első kézből származó beszámolókat is tartalmaz, amelyeket gyakorló ördögűzők osztottak meg a szerzővel. A történet csúcspontján Gary atyának egyedül kell szembenéznie az Ördöggel. Baglio megismertet minket az ördögűzés történetével, bemutatja a különböző rítusokat és rituálékat, elmagyarázza, valójában mit is tanít a katolikus egyház a démoni megszállottságról, sőt kitér a kapcsolódó témakörökre is – az angyalok és démonok hierarchiájára, a sátánista kultuszokra, a fekete misékre, az átkokra és a hasonló jelenségeket kutató tudósok és antropológusok különböző modern elméleteire. Az oknyomozó stílusban megírt könyv a szkeptikusoknak és a hívőknek egyaránt érdekes olvasmány. A rítusból kiderül, hogy az igazi démoni megszállottság nemcsak felülmúlja a képzeletet, hanem sokkal rémisztőbb is, mint hinnénk. Matt Baglio: The Rite Eredeti mű Matt Baglio: The Rite Eredeti megjelenés éve: 2009 21. század amerikai szerző démon démonológia filmadaptáció hit horror igaz történet alapján katolikus egyház kereszténység magyar nyelvű Róma vallás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2011 280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639708525 · Fordította: Molnár Edit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  18. Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata.-sorozat-Arthur Conan Doyle-Bram Stoker-Arthur Machen-Henry S. Whitehead.stb Attraktor kiadói sorozat. magyar nyelvű Arthur Conan Doyle-Az ezüstszekerce és a végső rejtelmes történetek Sir Arthur Conan Doyle – a Sherlock Holmes históriák világhírű és mára klasszikussá vált írója – misztikus bűnügyi novelláit bemutató sorozat záródarabja. A történetek közül több most olvasható először magyar nyelven. brit szerző magyar nyelvű novella skót szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173669 ------ Arthur Conan Doyle-A brazil macska és különféle rejtelmes történetek Sir Arthur Conan Doyle – a Sherlock Holmes históriák világhírű és mára klasszikussá vált írója – misztikus/kalandos/bűnügyi novelláinak újabb gyűjteménye. Az írások közül több most olvasható először magyar nyelven. A kötetben található történetek: A brazil macska A négyszögletű dobozka Burger titka (Az új katakomba) A barna kéz… Tartalomjegyzék A brazil macska A négyszögletű dobozka Burger titka (Az új katakomba) A barna kéz története A veterán A latintanár története J. Habakuk Jephson vallomása brit szerző klasszikus krimi magyar nyelvű misztikus novella skót szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2021 178 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173454 -------------------- Arthur Conan Doyle-A magányos kunyhó és további rejtelmes történetek Sir Arthur Conan Doyle – a Sherlock Holmes históriák világhírű és mára klasszikussá vált írója – misztikus bűnügyi novelláinak legújabb gyűjteménye a nemrég megjelent Rémálom szobája, A fekete doktor és a Kisvárosi lidércnyomás című válogatások után. Az írások közül több most olvasható először magyar nyelven. Tartalomjegyzék brit szerző elbeszélés magyar nyelvű misztikus novella skót szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2020 190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173164 ----------- Arthur Conan Doyle-A fekete doktor és újabb rejtelmes történetek Sir Arthur Conan Doyle – a Sherlock Holmes históriák világhírű és mára klasszikussá vált írója – misztikus bűnügyi novelláinak újabb gyűjteménye a nemrég megjelent „Rémálom szobája” és „Kisvárosi lidércnyomás” című válogatások után. Az írások közül a legtöbb most olvasható először magyar nyelven. Tartalomjegyzék A bogárgyűjtő története A fekete doktor A fantasztikus Brown-Pericord motor John Huxford emlékezetkiesése Az ezüsttükör A csíkos láda Éjszakai hangok A visszhang A parazita Különösebb, mint a regényekben brit szerző magyar nyelvű misztikus novella skót szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2018 170 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155601453 · Fordította: Kiss Sándor ------------ Arthur Conan Doyle-A rémálom szobája és más rejtelmes történetek Sir Arthur Conan Doyle – a Sherlock Holmes históriák világhírű és mára klasszikussá vált írója – misztikus bűnügyi novelláinak gyűjteménye, melyek közül a legtöbb most jelenik meg először magyar nyelven. Tartalomjegyzék A B.24 számú fogoly története Lady Sannox esete A tuskólábú kereskedő története A kádárműhely démona A lakkdoboz története Jelland utazása A zsidó főpap mellvértje A vérszikla tragédiája: egy druidikus történet Egy doboz kaviár A bérkocsis története A lepecsételt szoba története A rémálom szobája brit szerző horror magyar nyelvű misztikus novella rejtély rémtörténet skót szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2017 176 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155601354 · Fordította: Kiss Sándor --------------------------------- Arthur Conan Doyle-Kisvárosi lidércnyomás és egyéb rejtelmes történetek Sir Arthur Conan Doyle – a Sherlock Holmes históriák világhírű és mára klasszikussá vált írója – misztikus bűnügyi novelláinak újabb gyűjteménye a nemrég megjelent „Rémálom szobája” című válogatás után, melyek közül a legtöbb most olvasható először magyar nyelven. Tartalomjegyzék Lambert művészúr visszavonulása A zsebórás férfi története Az elveszett különvonat története A bengáli tigris története Kisvárosi lidércnyomás A győztes lövés A bluemansdyke-i vízmosás Barátom, a gyilkos A Jackman-szurdok lelkésze brit szerző krimi magyar nyelvű misztikus novella skót szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2017 178 oldal · ISBN: 9786155601408 ------------------------ Bram Stoker-Drakula vendége és egyéb borzongató történetek A Drakula szerzőjének novelláskötete – a legtöbb történet most először magyarul. A kristálykehely Drakula vendége Crooken homokja Patkány-temetés A vörös kezek álma Az új házunk Egy cigány jóslat A bíró háza A növekvő arany titka Eredeti cím: Dracula's Guest and Other Weird Stories Eredeti megjelenés éve: 1914 Tartalomjegyzék A kristálykehely Drakula vendége Crooken homokja Patkány-temetés A vörös kezek álma Az új házunk Egy cigány jóslata A bíró háza A növekvő arany története gótikus irodalom ír szerző klasszikus magyar nyelvű novella rémtörténet A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2018 174 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155601620 · Fordította: Kiss Sándor ---------------- Bram Stoker-A végzet láncolata és újabb borzongató történetek A Drakula szerzőjének újabb novelláskötete – a kötet novellái közül a legtöbb először jelenik meg magyarul. A sárga törlőrongy A végzet láncolata Abel Behenna visszatérése A vörös palánk A rézbőrű asszony A párbajozók Tartalomjegyzék A sárga törlőrongy A VÉGZET LÁNCOLATA 1. fejezet: Figyelmeztetés 2. fejezet: További láncszemek 3. fejezet: Harmadnapon 4. fejezet: Utóhatás Abel Behenna visszatérése A rézbőrű asszony A vörös palánk A PÁRBAJOZÓK, AVAGY A KETTEN SZÜLETETTEK HALÁLOS VÉGZETE 1. fejezet: Bis dat qui non cito dat 2. fejezet: Idilli napok 3. fejezet: Háborús hírek 4. fejezet: Fanfárok 5. fejezet: Az első hadjárat 6. fejezet: „S holtat hol mult eltemet” 7. fejezet: Felhő aranyszegéllyel Utószó gótikus irodalom ír szerző klasszikus magyar nyelvű novella rémtörténet romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2020 170 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173119 · Fordította: Kiss Sándor --------------------------- Arthur Machen-A fehér népek és a rémület története A nálunk sajnálatosan kevéssé ismert Arthur Machen, az angolszász gótikus irodalom késői kalsszikusának két kisregénye – az első magyarul megjelent Machen kötet. „A kortárs alkotók közül, akik a legművészibb szinten művelik a kozmikus félelem irodalmát, csak kevés, ha épp egy sem remélheti, hogy valaha is utoléri a sokoldalú Arthur Machent, tucatnyi hosszabb-rövidebb olyan história szerzőjét, amelyekben a megbúvó rémület és a lappangó rettegés elemei szinte páratlan anyagszerűséggel és realisztikus elevenséggel nyilvánulnak meg.” H. P. Lovecraft Tartalomjegyzék A rémület A fehér népek Kiss Sándor: Utószó gótikus irodalom horror kisregény klasszikus magyar nyelvű novella rémtörténet válogatás walesi szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2018 172 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155601644 · Fordította: Kiss Sándor ------------------- George Brewer-A Ravensworth-i boszorkány A ravensworth-i boszorkány a korai angol gótikus irodalom jellegzetes alkotása. Az először 1808-ban megjelent regényben a természetfeletti elemek egyenesen a népmesék és mondák világát idézik elénk némi – szintén népi ihletésű – macbeth-i és fausti fűszerezéssel. Első magyar fordítás. Eredeti cím: The Witch of Ravensworth Eredeti megjelenés éve: 1808 angol szerző boszorkány boszorkányság gótikus irodalom hiedelemvilág horror klasszikus magyar nyelvű monda A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2019 180 oldal · ISBN: 9786155601699 · Fordította: Kiss Sándor -- Arthur Conan Doyle-A sötét arc ura és a tenger alatti elveszett világ Ennek a könyvnek nincsen fülszövege. Tartalomjegyzék A Sasassa-völgy rejtélye A rókák királya A Maracot-mélység A sötét arc ura Egy éjszaka a nihilisták között brit szerző fantasztikus gótikus irodalom horror kalandregény kisregény klasszikus magyar nyelvű novella regény sci-fi skót szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2019 180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155601842 · Fordította: Kiss Sándor ------------- Margaret Oliphant-A kitárt ajtó és más túlvilági történetek Margaret Oliphant (1828-1897) az angol gótikus történetek egyik modern klasszikusa, aki kísértethistóriáit sajátos líraisággal és melankóliával vegyítette, összetéveszthetetlen költői hangulatot kölcsönözve novelláinak. Magyarul megjelent első kötetét tartja most kezében az Olvasó. Tartalomjegyzék Az öreg Lady Mary A kitárt ajtó A könyvtár ablaka Utószó gótikus irodalom kaland kísértettörténet klasszikus magyar nyelvű novella romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2020 204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155601910 ------------ Hanns Heinz Ewers-A sírásó titka és egyéb rémtörténetek „A borzongás legnagyobb meséi még megíratlanok. Megíratlanok még az erotika nagy, borzongó meséi. Hanns Heinz Ewers fiatal; (…) a borzongás nagy meséit, amelyek gyöngédek lesznek, mint egy női ujj ütése a clavecin-en, amelyek véresek és izzók lesznek, mint Sade márki álmai, amelyek férfiasak, erősek és szépek lesznek, mint a fiatal Goethe, ezeket a nagy meséket talán ő fogja megírni.” Bíró Lajos Lidérc címmel is megjelent. Tartalomjegyzék Anyám, a boszorkány Marie, a lélekrontó A sírásó titka A Petersen-eset Megyesi Ildikó: Hanns Heinz Ewers, a rémtörténetíró gótikus irodalom klasszikus magyar nyelvű német szerző rémtörténet A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2020 180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155601972 · Fordította: Hervay Frigyes -------------------- Henry S. Whitehead-Pán népe és más nyugat-indiai históriák (Gerald Canevin 1.) A Weird Tales, s vele a korai klasszikus amerikai fantasztikus irodalom és fantasy – nálunk még sajnálatosan sokszor az ismeretlenség homályában lapuló – szerzőinek bemutatása során talán a legnagyobb adósságot kezdjük el törleszteni Henry S. Whitehead munkásságának közzétételével. Tartalomjegyzék Armand Dubois esete Pán népe Egy isten elmúlása A fa-ember Mrs. Lorriquer A Ravel pavane WHITEHEAD, A NYUGAT-INDIAI REJTELMEK KRÓNIKÁSA AVAGY A KIADÓ UTÓSZAVA amerikai szerző fantasy fantasztikus magyar nyelvű sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2020 180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155601989 ----------------- Henry Rider Haggard-Az éjszakábanlátó (Allan Quatermain 12.) Sir Henry Rider Haggard a múlt század elején még hazánkban is a legkedveltebb írók sorába tartozott a szórakoztató irodalom műfajában – életműve megérdemli, hogy feltámadjon. Az Éjszakábanlátó az egyik utolsó regénye, s bízvást az egyik legjobb műve, mely az általa olyan jól ismert afrikai színtéren játszódik. Heu-Heu címmel is megjelent. Afrika brit szerző magyar nyelvű regény sorozat része A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor · 111 filléres regények Kaland > Attraktor, Máriabesnyő, 2020 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173003 · Fordította: Vécsey Leó --------------------------- Henry S. Whitehead-A csapda és újabb nyugat-indiai históriák (Gerald Canevin 2.) A Weird Tales, s vele a korai klasszikus amerikai fantasztikus irodalom és fantasy – nálunk még sajnálatosan sokszor az ismeretlenség homályában lapuló – szerzőinek bemutatása során talán a legnagyobb adósságot kezdtük el törleszteni Henry S. Whitehead munkásságának közzétételével. A korábban megjelent Pán népe című kötet után ez immár a második novellagyűjtemény. Tartalomjegyzék A csapda Az Óriáskör A Napier limuzin A chadbourne-i eset Grób László Mihály: Whitehead, a nyugat-indiai rejtelmek krónikása, avagy a kiadó utószava amerikai szerző elbeszélés magyar nyelvű novella sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2020 182 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173041 · Fordította: Grób László Mihály --------------------- Hanns Heinz Ewers-A pók és újabb rémtörténetek A XX. század német irodalmának egyik legkülönösebb figurája, a misztikus/horror irodalom megújítójának újabb novelláskötete, benne a címadó, immár klasszikus írással. „… és novellái, mint A pók is, olyan különleges minőséggel bírnak, ami a klasszikusokkal egy szintre emeli őket.” H. P. Lovecraft Tartalomjegyzék A pók Stanislawa d’Asp végrendelete A halott zsidó A jogtudós urak C. 3.3. Az orléans-i királyok szíve A gyűrű Megyesi Ildikó Hanns Heinz Ewers, a rémtörténetíró újabb novelláihoz horror magyar nyelvű német szerző rémtörténet thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2020 184 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173072 ---------------------- Arthur Conan Doyle-A magányos kunyhó és további rejtelmes történetek Sir Arthur Conan Doyle – a Sherlock Holmes históriák világhírű és mára klasszikussá vált írója – misztikus bűnügyi novelláinak legújabb gyűjteménye a nemrég megjelent Rémálom szobája, A fekete doktor és a Kisvárosi lidércnyomás című válogatások után. Az írások közül több most olvasható először magyar nyelven. Tartalomjegyzék Joyce Bimbasi első szereplése Az ezredes választása A magányos Hampshire-i kunyhó De profundis A bőrtölcsér Egy szellem kiválasztása – A Goresthorpe majorság kísértetei A 249-es tétel Borzalom a magasban A felvonó Az amerikai története brit szerző elbeszélés magyar nyelvű misztikus novella skót szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2020 190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173164 ------------------- Fitz-James O'Brien-A gyémántlencse és más rejtélyes történetek Fitz-James O'Brien mindössze 35 éves volt, mikor elragadta a halál – ez nem csak az életének vetett véget, de irodalmi örökségére is rányomta bélyegét. Néhány évtized alatt szinte teljesen elfeledetté vált, holott a gótikus-fantasztikus irodalom egyik úttörőjét tisztelhetjük személyében. Persze a műfajt nem ő találta fel, egyes műveiben azonban korábban sosem vagy csak nagyon ritkán látott, azóta már széles körben elterjedt fordulatokkal találkozunk. A Csodamívesben olvashatunk például először a saját gazdáik, teremtőik ellen forduló élettelen bábokról, „robotokról”, illetve a Mi volt az? rejti magában a világirodalom egyik legelső láthatatlan lényét. Mellesleg talán érdemes lehet megemlíteni, hogy A gyémántlencsét H. P. Lovecraft az egyik kedvenc novellájának tartotta. Tartalomjegyzék A GYÉMÁNTLENCSE I. Az első hatások II. Egy tudós férfi vágyódásai III. Leeuwenhoek szelleme IV. A Hajnal Szeme V. Animula VI. Kiborul a pohár A KISFIÚ, AKI SZERETETT EGY SÍRHANTOT AZ ELTŰNT SZOBA AZ ARAB RÉMÁLMA A CSODAMÍVES I. A Dagonya utca és népe II. Egy palacknyi lélek III. Solon IV. Emberkék és Majnák V. Összekötözve VI. A kardok megmérgezése VII. Szabadjára engedve MI VOLT AZ? EGY REJTÉLY TÖRTÉNETE EGY BORZALMAS ÉJSZAKA KÉT VERS A FORDÍTÓ UTÓSZAVA amerikai szerző elbeszélés fantasy gótikus irodalom ír szerző klasszikus magyar nyelvű novella rémtörténet A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2021 174 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173171 ------------------------- Honoré Beaugrand-A fösvény kísértete és más régi francia-kanadai történetek Francia-Kanada misztikus történeti hagyományainak irodalmi feldolgozásai: mesék egy koboldokkal, vérfarkasokkal, szellemekkel benépesített világból… A művek szerzői: Louis-Honoré Fréchette, Edward William Thomson, Honoré Beaugrand Tartalomjegyzék La Chasse-Galerie A farkasemberek A hosszúfarkú fenevad A francia-kanadai koboldhagyomány Az északi Csendes-óceán legendája Louison apó A fösvény kísértete Macloune La Quête de L'Enfant Jesus FÜGGELÉK Louis-Honoré Fréchette: Koboldok Louis-Honoré Fréchette: Egy ereklye: La Corriveau Edward William Thomson: A vörös windego A fordító utószava elbeszélés folklór francia szerző Kanada kanadai szerző kísértettörténet kobold magyar nyelvű novella rémtörténet vérfarkas A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2021 174 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173263 · Fordította: Kiss Sándor ------------------------- Arthur Conan Doyle-A Dél-Afrikai háború A búr háború annakidején erősen foglalkoztatta a világ közvéleményét, s azóta is számtalan értékelés látott róla napvilágot. A Sherlock Holmes történetek világhírű szerzője a helyszínen szolgált katonaorvosként, s így első kézből szerezhette értesüléseit – mindezek alapján könyvében a brit politikát és hadviselést ért vádakat kívánta cáfolni. „A világtörténelemben még sosem viseltek olyan háborút, amely során csak az egyik félnek lett volna igaza, vagy amikor semelyik fél sem követett el olyasmit, amivel szemben ne lehetett volna kifogással élni. Meg sem próbálok úgy tenni, mintha ez jelen esetben másképp lenne. Ugyanakkor nem hiszem, hogy egy elfogulatlan ember anélkül lenne képes elolvasni az itt következő tényeket, hogy elismerné: a brit kormány minden tőle telhetőt megtett a háború elkerüléséért, illetve a brit hadsereg azt emberséges módon vívja.” A könyv, amiért 1902-ben VII. Edward lovaggá ütötte Arthur Conan Doyle-t. A dél-afrikai háboru, annak okai és vezetése címmel is megjelent. brit szerző Dél-Afrika (ország) Dél-Afrika (régió) magyar nyelvű skót szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2021 222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173355 -------------------------- Sorozatból az alábbiak hiányoznak. Ha megkerül, feltöltöm. Bram Stoker: Napnyugatföldek William Hope Hodgson: X álma és más különös történetek Algernon Blackwood: A holtak erdeje Jerome K. Jerome: Éjfél utáni történetek Henry S. Whitehead: A hóhércsomó Algernon Blackwood: Az újjászületés Algernon Blackwood: A kárhozottak Henry S. Whitehead: Az árnyak és különféle nyugat-indiai históriák William Hope Hodgson: Carnacki, a szellemvadász Arthur Conan Doyle: Az ezüstszekerce és a végső rejtelmes történetek Algernon Blackwood: Az üres ház - letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] letöltés [Hidden Content] ---
    1 point
  19. Lee Child - könyvek vegyes formátumban James Dover Grant, írói álnevén Lee Child angol író, New York-i feleségével New York államban él 1998 óta. Első regénye, az 1997-ben megjelent Elvarázsolt dollárok elnyerte az Anthony-díjat és a Barry-díjat a „legjobb első regény” kategóriában. Wikipédia Született: 1954. október 29. (életkor 68 év), Coventry, Egyesült Királyság Magasság: 1,93 m Házastárs: Jane Grant (házas. 1975.) Gyermekek: Ruth Grant Testvérek: Andrew Grant Child_Lee_-_A_pok_halojaban child_lee__esti_iskola Lee Child - Az orszem Lee Child - Bosszvgy -Lee Child - Esti _iskola (Jack Reacher 21) Lee Child - Éjféli _szállítmány (Jack Reacher 22.) Lee Child - Hoseg Lee Child - Jack Reacher - Múlt idő Lee Child - Jack Reacher 02 - Az ügy (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 03 - Elvarázsolt dollárok (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 04 - Ne add fel könnyen (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 05 - A pók hálójában (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 06 - A titokzatos látogató (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 07 - Lángoló sivatag (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 09 - Kétélű fegyver (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 11 - Rögös út Lee Child - Jack Reacher 12 - A baj nem jár egyedül (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 16 - Megérte meghalni (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 17 - Összeesküvés (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 19 - Bosszvgy Lee Child - Jack Reacher 19. Bosszúvágy Lee Child - Jack Reacher 20 - Néma város Lee Child - Jack Reacher 22. - A _nevem Jack Reacher Lee Child - Jack Reacher 22. - Éjféli szállítmány Lee Child - Jack Reacher 23 - Múlt _idő Lee Child - Jack Reacher 24. - Sohanapján Lee Child - Nincs visszaut Lee Child & Andrew Child - Jack Reacher 26. - Inkább a halál Lee Child_ - Jack Reacher 22. - A nevem Jack Reacher Lee Child_-_Elvarázsolt dollárok Lee_Child_-_Ne_add_fel_konnyen Lee-Child-Ejfeli-szallitmany Nema varos (Jack Reacher 20.) - Lee Child Lee Child - Jack Reacher 15 - 61 óra (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 01 - Eltűnt ellenség (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 08 - Hiba nélkül (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 13 - Nincs mit veszítened (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 10 - Csak egy lövés (EPUB) Lee Child - Jack Reacher 14 - Elveszett holnap (EPUB) Lee Child - A nehezebb út Lee Child -Összeesküvés Lee Child - 61 ora Ketelu fegyver_66118C5A Lee Child Eltunt Ellenseg Child, Lee - Az ügy Lee Child - Elvarázsolt dollárok Lee Child - Jack Reacher 18 - Nincs visszaút (epub) Child, Lee - Megérte meghalni titokzatos latogato, A - Lee Child letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] mind [Hidden Content] ---------
    1 point
  20. Mai Jia-A szél hangja Öten vannak. És az egyikük áruló.Hangzhou, Kína, 1941. A második világháború legádázabb időszakában Japán uralja Kínát. Hangzhou szépséges városában a japánok irányította bábkormány föld alatti háborút vív a kínai ellenállással. Egy sötét éjszakán három férfit és két nőt kísérnek a Nyugati-tó partján álló elszigetelt épületbe. Mindegyikük a bábkormány munkatársa, ám a titkosrendőrség biztos benne, hogy közülük egy az ellenállásnak kémkedik. Egyikük sem távozhat, amíg az árulót le nem leplezik. Hogy ártatlanságát bizonyítsa, mindegyik őrizetbe vett személy saját történettel áll elő, az események újabb és újabb változatát beszéli el, és egyre több a kérdőjel azzal kapcsolatban, mi is történt valójában. Vajon honnan tudhatjuk, hol végződik az igazság, és hol kezdődik a hazugság? Megbízhat-e bajtárs a bajtársban, író az adatközlőben, olvasó az elbeszélőben? A szél hangja egyfelől történelmi kémthriller, másfelől játékos metafikció, Kína egyik legkülönlegesebb kortárs alkotójának mesterműve. MAI JIA 1964-ben született, és ma az egyik legnépszerűbb kortárs író Kínában. Éveket töltött el a kínai hírszerző szolgálatok kötelékében, 1986 óta jelennek meg irodalmi szövegei. Első komoly sikerét a Kódfejtő című regény hozta el, amelyet 33 nyelvre fordítottak le, és amely magyarul 2016-ban jelent meg a Libri Kiadónál. Mai Jia regényeiből több tízmillió darabot adtak el világszerte, a szerző a legtekintélyesebb kínai irodalmi elismerést, a Mao Dun-díjat is elnyerte. A 2007-ben megjelent A szél hangjából több mint egymillió példányt vásároltak Kínában. 2. világháború kémregény Kína kínai szerző kortárs magyar nyelvű politika regény rejtély thriller titkosszolgálat > Libri, Budapest, 2021 432 oldal · ISBN: 9789634338833 · Fordította: Kiss Marcell letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  21. Cara Hunter-Adam Fawley sorozat 1-5.-Egy közeli ismerős-Sötétben-Nincs kiút-Féktelen harag-Csakis az igazat. Cara Hunter-Egy közeli ismerős (Adam Fawley 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Hogyan tűnhet el egy gyerek nyom nélkül? A nyolcéves kislány, Daisy Mason eltűnik egy egyszerű családi vacsoráról. A csendes kertvárosban senki nem látott semmit – legalábbis ezt mondja mindenki. Adam Fawley detektív ugyanakkor tudja, hogy tíz ilyen esetből kilencben csak olyan ember lehet a tettes, akit az áldozat ismert. Vagyis valaki hazudik. Az óra ketyeg, könnyen kifuthatnak az időből… Az Egy közeli ismerős egy új detektívsorozat első darabja, mely lázban tartja a brit krimiolvasókat és megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia minden sikerlistáján. „Cara Hunter máris úgy ír, mint egy profi. Imádnivaló tempó, egyre csak emelkedő feszültség”- The Times „Magával ránt a rejtély, Hunter hagyja, hadd találgass – az utolsó oldalig ” – Daily Express „Az egyik legjobb thriller, amit valaha olvastam” – Kathryn Croft Cara Hunter: Close to Home Eredeti mű Cara Hunter: Close to Home Eredeti megjelenés éve: 2017 21. század Anglia brit szerző emberrablás férfi főszereplő krimi magyar nyelvű nyomozás regény rendőr sorozat része thriller > XXI. Század, Budapest, 2018 400 oldal · ISBN: 9786155759499 · Fordította: Gömöri Péter ----------------------------- Cara Hunter-Sötétben (Adam Fawley 2.) Tudod, mit rejtegetnek a szomszéd házban? Az EGY KÖZELI ISMERŐS című, óriási bestseller szerzőjétől. Egy félholt nőt és egy gyereket találnak egy alagsori szobába zárva. Senki se tudja, kik ők – a nő nem tud beszélni, és nem jelentették be olyan személyek eltűnését, akiknek a személyleírása illik rájuk. A ház tulajdonosa egy idős férfi, aki azt állítja, még sosem látta őket. Oxford csendes város. A környékbeliek nem értik, hogyan történhetett meg mindez az orruk előtt. De Adam Fawley detektívfelügyelő tudja, hogy semmi nem lehetetlen. És senki nem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik… A Sötétben egy új detektívsorozat második darabja, mely lázban tartja a brit krimiolvasókat. Az Egy közeli ismerős sikert sikerre halmoz, a széria új kötete pedig megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia sikerlistáin. Cara Hunter az angliai Oxfordban él a férjével és a macskáival. Gyerekkora óta szenvedélyes krimirajongó. „Rafinált és különlegesen összetett történet.” – Jane Corry „Kiborító és furfangos… muszáj elolvasnod!” – Shari Lapena „Hitchcock legjobb pillanataira emlékeztet: szélsebesen bucskázunk egyik csavarból a másikba.” – Daily Mail Cara Hunter: In The Dark Eredeti mű Cara Hunter: In The Dark 21. század Anglia brit szerző krimi magyar nyelvű nyomozás Oxford regény sorozat része thriller > XXI. Század, Budapest, 2019 458 oldal · ISBN: 9786155915352 · Fordította: Gömöri Péter -------------------------------- Cara Hunter-Nincs kiút (Adam Fawley 3.) „Sziporkázóan zseniális, minden ízében hiteles detektívregény.” Sunday Times Bestseller Teljesen hétköznapi család. Leszámítva egy dolgot. Valaki az életükre tör… Dübörög a karácsonyi szünet. Két gyereket épp most húztak ki leégett észak-oxfordi otthonuk romjai közül. A kisebbik fiú nem élte túl, a bátyja élet-halál között lebeg. Miért maradtak egyedül a házban? Hol van az édesanyjuk és az apjuk miért nem veszi fel a telefonját? Előkerül egy újabb bizonyíték és valóra válik Fawley nyomozó legrosszabb rémálma: ez a tűzeset nem baleset volt, hanem gyilkosság… Mi van, ha valaki az egész családodat ki akarja irtani? A Nincs kiút, Egy közeli ismerős és a Sötétben szerzőjének harmadik kötete. Cara Hunter detektívsorozata lázban tartja a brit krimiolvasókat és megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia sikerlistáin. Az írónő az angliai Oxfordban él férjével és macskáival. Gyerekkora óta szenvedélyes krimirajongó. „Pörgős könyv, fantasztikus szereplőkkel. Egész végig nem tudtam, mi a megoldás… és egyszerűen imádtam a végkifejletet.” – FIONA BARTON „Az első oldaltól az utolsóig fogva tartott.” – CLAIRE DOUGLAS „Cara Hunternek tehetsége van ahhoz, hogy a szereplők megformálása és a történetvezet és szempontjából is a velőnkig hatoljon. Óriási tempót diktál, egyszerűen vérfagyasztó.” – JANE CORRY „Nem tudom, hogyan csinálja. Fawley nyomozó új története az összes közül a legjobb – pedig eddig is magasra tette a lécet!” – SIMON LELIC „Cara Hunter cselekményszövése briliáns, ráadásul mesterien rajzolja meg szereplőit.” – RACHEL ABBOTT „Imádtam a Nincs kiút-at. A könyv második felében egy pillanatra sem oldódik a feszültség – pokolian dobogott a szívem.” – SARAH J. NAUGHTON „Sziporkázóan zseniális, minden ízében hiteles detektívregény.” – MICHELLE FRANCIS, A barátnő és A helyettes szerzője Cara Hunter: No Way Out Eredeti mű Cara Hunter: No Way Out 21. század Anglia brit szerző krimi magyar nyelvű nyomozás Oxford regény sorozat része thriller > XXI. Század, Budapest, 2019 412 oldal · ISBN: 9786155955617 · Fordította: Gömöri Péter -------------- Cara Hunter-Féktelen harag (Adam Fawley 4.) Az Egy közeli ismerős és a Nincs kiút szerzőjétől Az első lány visszatért. Lehet, hogy a következőnek nem lesz ekkora szerencséje. A történelem ritkán ismétli önmagát. Vagy mégis? Oxford külterületén találnak egy kétségbeesett tinilányt. Teljesen ki van borulva. Megtámadták az utcán, nejlonzsákot húztak a fejére, berángatták egy autóba, elrabolták és bántalmazták. Adam Fawley nyomozó dolgozik az ügy felderítésén, de a lány nem hajlandó feljelentést tenni. Fawley-nak rossz előérzete támad: úgy emlékszik, már találkozott egy hasonló esettel… Aztán eltűnik még egy lány és Fawley rádöbben, hogy fogytán az idő. Ha nem deríti fel múlt titkait, a lány talán soha nem kerül elő élve. Cara Hunter: All the Rage Eredeti mű Cara Hunter: All the Rage 21. század Anglia brit szerző erőszak gyilkosság iskola krimi magyar nyelvű nyomozás Oxford regény sorozat része szexuális zaklatás thriller váltott szemszög zaklatás > XXI. Század, Budapest, 2020 480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156122049 · Fordította: Gömöri Péter ------------------------------------ Cara Hunter-Csakis az igazat (Adam Fawley 5.) Csinos egyetemista. – Idősebb professzor. – Azt hiszed, tudod, mi lesz ebből? – Nagyon tévedsz. A nő mindent kockára tesz – a férfinak csak vesztenivalója lehet. Egyikük mindenképpen hazudik. Amikor egy oxfordi egyetemista megvádolja az egyik professzort, hogy szexuálisan bántalmazta, Adam Fawley detektívfelügyelő csapata azt hiszi, ez egy unásig ismert sztori. De nagyobbat nem is tévedhetnének. Ugyanis az állítólagos szexuális ragadozó nem férfi, hanem nő – ő a tanszék üdvöskéje. A vádló diák pedig egy száznyolcvanöt magas férfi, egy rögbijátékos. Fawley nyomozónak és csapatának versenyt kell futnia az idővel, hogy kiderítsék, mi az igazság. De nem veszik észre, hogy valaki pont őket figyeli. És annak a valakinek az a terve, hogy örökre kiiktassa Fawley-t. Cara Hunter Sunday Times bestsellerszerző. Thrillerei: Egy közeli ismerős, Sötétben, Nincs kiút, Féktelen harag. Minden könyve Oxfordban játszódik, főszereplőjük Adam Fawley detektívfelügyelő és rendőrcsapata. Az Egy közeli ismerőst 2019-ben jelölték legjobb krimi kategóriában a Brit Könyvdíjra. A Nincs kiút felkerült a Sunday Times „A 100 legjobb krimi, amit 1945 óta írtak” listájára. Cara Hunter több mint egymillió példányt adott el könyveiből világszerte. Cara Hunter: The Whole Truth Eredeti mű Cara Hunter: The Whole Truth Eredeti megjelenés éve: 2021 2010-es évek 21. század Anglia brit szerző bűnüldözés erőszak férfi főszereplő gyilkosság jelen időben írt kortárs krimi magyar nyelvű nemi erőszak nők elleni erőszak nyár nyomozás Oxford regény rendőr sorozat része tanár terhesség thriller váltott szemszög > XXI. Század, Budapest, 2021 480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635680931 · Fordította: Gömöri Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  22. Laura Hillenbrand - Vágta 1938-ban, a világháború előtti válság zűrzavarában nem Roosevelt elnök, nem is Adolf Hitler neve szerepelt a legtöbbször az amerikai lapok címoldalán. A kitüntető figyelem még csak nem is egy emberre, hanem egy alacsony termetű, görbe lábú versenylóra irányult. Tulajdonosa egy bicikliszerelőből lett autókereskedő, trénere egy hallgatag musztánglovas, zsokéja pedig egy kiérdemesült, fél szemére vak bokszoló volt. A lovat Seabiscuitnek hívták. Minden ellene szólt, hogy bajnok legyen. A felépítése, a tartása, a mozgása és a viselkedése. Két éven át szívósan ellenállt trénere kísérletének, hogy versenylovat neveljen belőle. Rossz természetén végül mégis felülkerekedett intelligenciája, gyorsasága és küzdésvágya. Így lett belőle az amerikai sporttörténet egyik legfényesebb csillaga, valóságos nemzeti legenda. Seabiscuit és a pályafutását segítő három ember lenyűgöző története a gazdasági válság éveinek, a reménytelen helyzetben boldogulásnak a jelképévé, az amerikai álom megtestesülésévé vált. pdf 130mb [Hidden Content]
    1 point
  23. Addams Family 2.The.Addams.Family.2.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB .PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai-angol-kanadai vígjáték, animációs kalandfilm, 93 perc, 2021 Stáblista: Mindenki kedvenc rémcsaládja visszatér az animációs vígjáték folytatásában, az Addams Family 2.-ben. A vadiúj filmben Gustavo és Mortenzia azt tapasztalják, gyermekeik kezdenek hátat fordítani nekik. A családfő remek ötlettel áll elő: mi más hozhatná újra össze a galád családot, mint egy vérbeli Addams-vakáció? Országon átívelő, rázós kalandjaik során Addamsék számtalan gyanútlan figurába botlanak bele, kacagtató következményekkel. Ugyanis bármerre is járnak, nem tagadják meg jól ismert, rémisztően különc önmagukat. M The.Addams.Family.2.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB M letöltés ----
    1 point
  24. Daval3D - Satisfying needs 6. Erotikus képregény Formatum:jpg és pdf Nyelv: angol Méret:94.50 MB oldal:43 Kép1 Jelszó: xxx [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  25. Daval3D - Satisfying needs 2. Erotikus képregény Formatum:jpg és pdf Nyelv: angol Méret:119.10 MB oldal:101 Kép1 Jelszó: xxx [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  26. Könyv címe: Dan Brown - Eredet Kiadás dátuma: 2018 Formátum: epub Sorozat: Robert Langdon 5. Robert Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely ,,mindörökre megváltoztatja a tudományokat". Az esemény házigazdája Langdon barátja és egykori tanítványa, Edmond Kirsch, a negyvenéves tech-mágnás, akit káprázatos találmányai és merész előrejelzései az egész világon vitatott figurává tettek. A mai este sem kivétel: azt állítja, hogy egy megdöbbentő áttörést jelent be, amelynek messzeható következményei lesznek. Ám Langdon és a több száz vendég legnagyobb döbbenetére, az esemény még azelőtt tragikus véget ér, hogy igazán elkezdődhetne. Langdon kétségbeesett menekülésre kényszerül a múzeum igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Barcelonába szöknek, és veszélyes kutatásba kezdenek egy jelszó után, amely megnyitja Kirsch titkát. Langdonnak és Vidalnak meg kell találnia az utat a város labirintusszerű átjáróiban egy olyan ellenséggel szemben, amely minden fordulónál egy lépéssel előttük jár. A nyomot, amelyet követnek, csak rejtélyes szimbólumok és többértelmű modern művek jelölik, de Langdon és Vidal sorra megfejti a nyomravezetőket, és végül szemtől szembe kerülnek egy világrengető igazsággal, amely rejtve maradt - egészen mostanáig. [Hidden Content]
    1 point
  27. Könyv címe: Az eljövetel Kiadás dátuma: 2005 Formátum: epub Tartalom: Molly és férje Neil özönvízszerű viharra ébrednek a kaliforniai hegyi városkában. A megállíthatatlanul zuhogó eső különös, ezüstös fénnyel ragyog, s furcsa szagot áraszt. Másnap estére megszűnik minden rádió, televízió és telefon összeköttetés. Áthatolhatatlan köd telepszik a vidékre, ami a mindaddig békés kisvárost szellem labirintussá változtatja. Az éjben különös, ijesztő zajok hallatszanak, a távolban pedig – az esőn és ködön át – titokzatos fények kavarognak és villognak a fák fölött. A világtól elvágott Molly, Neil és maroknyi csapata olyan dolgokkal találják szembe magukat, amelyek elől nincs menekvés. [Hidden Content]
    1 point
  28. Michael Walden - Szefirot Kiadó: Tuan Kiadó Nyelv: magyar Katalógusszám: 9786156075468 Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 304 Formátum: EPUB Év: 2020 Leírás Paul Wittgen frissen kinevezett praetoriánus hadnagyként tűzpárjával, Faith Montchrestien századossal a toltékok titokzatos bolygójára érkezik, hogy a Gárda adatbankját ért digitális támadás elkövetőit kézre kerítsék. Az ügy a vártnál jóval bonyolultabbnak bizonyul; Paul és Faith akkora ellenséges erővel találja szembe magát, amit nem remélhetnek legyőzni. Rejtélyes ellenfelük a legsötétebb titkok ismerője, és úgy tűnik, Paul teljes Herden-gyűjteménye is kevés lesz a puszta túléléshez is... [Hidden Content]
    1 point
  29. Arsene Lupin *Lupin* (2021) teljes 1-2. évad, HUNDUB WebRip, 1080p, magyarul beszélő francia krimi Szereplők: Omar Sy --- Assane Diop Mamadou Haidara --- a fiatal Assane Diop Ludivine Sagnier --- Claire Ludmilla Makowski --- a fiatal Claire Etan Simon --- Raoul Fargass Assandé --- Babakar Diop Antoine Gouy --- Benjamin Ferel Hervé Pierre --- Hubert Pellegrini Nicole Garcia --- Anne Pellegrini Clotilde Hesme --- Juliette Pellegrini Tartalom: A történet egy mestertolvajról, az álcázás művészéről szól, akinek azért nem szociopatába leng a morális iránytűje. Igazából teljesen blockbuster sorozat hangulat van itt, hiszen ennyiben össze is foglalható röviden a Lupin. A pilotban levő tényleges történések egy 25-60 millió közötti értékkel bíró nyaklánc elrablásával indítanak, amit egyben utolsó munkájának is szán Lupin. Aztán kiderül, hogy miért akarta megszerezni, és hát ennek kapcsán olyan információk birtokába is jut, hogy nem tudja elengedni az ügyet, további feladatai támadnak. Ködösen ennyit mondanék az első két részről. Technikai információk: Általános Teljes név : Lupin.S01E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.FRE-PTHD.mkv Formátum : Matroska Formátum változat : Version 4 Fájlméret : 1,84 GiB Időtartam : 48 perc 0 mp Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 5 478 kb/s Film : Lupin.S01E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.FRA-PTHD Kódolás dátuma : UTC 2021-04-09 14:44:18 Kódoló szoftver : mkvmerge v56.0.0 ('Strasbourg / St. Denis') 64-bit Kódoló könyvtár : libebml v1.4.2 + libmatroska v1.6.4 Bemutató: Letöltés: 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Letöltés: 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Töltsétek le villámgyorsan, mielőtt töröltetné a jogtulaj!
    1 point
  30. Az ember a fellegvárban (The Man in the High Castle) 2015 - 2019. 1. 2. 3. 4. ÉVAD. SD. 720p. 1080p. AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG szinkronizált amerikai filmsorozat, [Hidden Content] [Hidden Content] Szereplők Alexa Davalos Juliana Crain Luke Kleintank Joe Blake Rupert Evans Frank Frink DJ Qualls Ed McCarthy Joel de la Fuente Kido főfelügyelő Cary-Hiroyuki Tagawa Nobusuke Tagomi Rufus Sewell Obergruppenführer John Smith Carsten Norgaard Rudolph Wegener Tate Donovan George Dixon Alkotók rendező: Brad Anderson Karyn Kusama Daniel Percival író: Philip K. Dick forgatókönyvíró: Frank Spotnitz Rob Williams Erik Oleson operatőr: Gonzalo Amat James Hawkinson zene: Dominic Lewis Henry Jackman producer: Marta Evry Erin Smith Jean Higgins executive producer: Christian Baute Stewart Mackinnon Ridley Scott David W. Zucker Daniel Percival vágó: Marta Evry Jon Dudkowski Mark C. Baldwin Képzeljünk el egy világot, ahol a II. világháborút a németek nyerték meg. Amerikát felosztották egymás közt a tengelyhatalmak és a Time Square-en a náci zászló díszeleg több méteres nagyságban. A helyzet pedig pontosan olyan, amire következtetünk: mindenkit szigorúan ellenőriznek, a rendszerelleneseknek nincsen menekvés, a diktatúra virágzik és élni csak a hatalom árnyékában lehetséges, már ha azt egyáltalán lehet életnek nevezni. Ez a fajta díszlet nyomja rá alapvetően a bélyegét Az ember a Fellegvárban sorozatra, aminek a cselekményére már sokkal kevésbé jellemző ez a fajta jól-táplált fantázia. Egy fura rendszerellenes történet, egy lelki vívódásokkal teli náci-tiszttel és egy nagyon szomorú tekintetű lánnyal a főszerepben, egy kidolgozatlan szerelmi háromszögben. PirateClub MediaInfo 2 The.Man.in.the.High.Castle.S01E01.1080p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 4,16 GiB Hossz: 01:00:02.432 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 8 627 Kbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] PirateClub MediaInfo 2 The.Man.in.the.High.Castle.S02E01.1080p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 3,16 GiB Hossz: 00:57:03.420 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 6 656 Kbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 2. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] PirateClub MediaInfo 2 The.Man.in.the.High.Castle.S03E01.1080p.AMZN.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 6,09 GiB Hossz: 01:10:02.073 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 11.2 Mbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 3. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] PirateClub MediaInfo 2 The.Man.in.the.High.Castle.S04E01.1080p.AMZN.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 6,88 GiB Hossz: 00:57:47.881 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 15.8 Mbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 4. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] VÉGE A SOROZATNAK.
    1 point
  31. Michael Walden-Első könyv (Eshtar 1.)epub 2016 Leigázott távoli galaxisok szenvednek a világ legfélelmetesebb és legkönyörtelenebb lényei, a Férgek elnyomásától. Ők a világmindenség ismeretlen korból származó ádáz urai, akik semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy a maguk kedvére formáljanak egész csillagrendszereket, ha kell, kultúrákat, népeket, sőt teljes civilizációkat pusztítva el. A Földön minderről egyelőre mit sem sejtenek, ahogy a Férgek sem törődnek ezzel a távoli sárgolyóval. Csakhogy pont itt, a galaxis peremvidékén születik meg az a hős, aki végre reményt nyújthat a kíméletlen lények által pusztulásra ítélt civilizációk számára. fantasy háború időutazás magyar nyelvű magyar szerző sci-fi sorozat része űropera vallás letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  32. Coco Chanelt a legendás divattervezőt kifinomult stílusáért csodálják – amiatt a bizonyos ikonikus kis fekete ruha miatt –, leghíresebb kreációja a részegítő illatú Chanel No. 5 parfüm. A közismert figura mögött azonban bonyolult személyiség lakozik, akit intrikák értek, akiről sokféle gyanús pletyka terjedt. E regény lapjain megelevenedik a második világháború, Párizs négy éven át tartó német megszállása és Chanel titkos élete ebben a zűrzavaros időszakban. Coco Chanel tudott könnyed, vidám, nagyvonalú lenni, ám kegyetlen, számító, manipulatív is. Miközben a Wehrmacht masírozott a Champs-Élysées-n, Chanel ott találja magát a Hotel Ritzben, a Reich főparancsnokának oldalán. Chanel az ellenség markában magánháborút indít, hogy kiszorítsa tulajdonrészéből zsidó üzlettársát, Pierre Wertheimert. Wertheimer az elharapózó antiszemitizmus miatt az Egyesült Államokba menekül, és magával viszi a Chanel No. 5 összetevőinek titkos receptúráját. Coco nem bízik meg a férfiban, amikor az New York külterületén be akarja indítani a gyártást. Célja, hogy egyedüliként birtokolja a márkát. Miközben Párizs a németek uralma alatt sínylődik, Coco mindent megtesz a túlélésért. Nehogy leleplezzék sötét titkait, még a kollaborációtól sem riad vissza. Német kém lesz belőle, az F-7124-es számú ügynök, fedőneve: Westminster. Miért vetemedett erre? Meddig kell merészkednie, hogy viharos múltja többé ne kísérthesse a jövőjét? Pamela Binnings Ewen - Párizs királynője Regény Coco Chanel életéről .mobi, 694 kB [Hidden Content]
    1 point
  33. Michelle Marly-Coco Chanel és a szerelem illata 2018 1919. Párizs. Coco Chanel, a párizsi divat nagyasszonya szép szakmai sikereket ért már el, mikor a magánélete szörnyű válságba jut. Szerelme autóbalesetben életét veszti, s a boldogtalan nő képtelen a gyásszal megbirkózni. Támogató barátnője segítségével idővel új életcélt talál, amikor a szeretett férfival közös ötletüket, egy Chanel-parfüm megalkotását veszi tervbe. A nagy csoda, a Chanel No 5 megálmodása az első lépés egy olyan úton, amelynek a vége a szerelem illatának felfedezése. A gyötrelmes útra a saját múltjának árnyaival is küzdő Coco szerető lelki társat kap a sorstól, a karizmatikus Dmitrij Romanov herceget. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  34. Arnaldur Indriðason-Vérvonal (Erlendur felügyelő 3.) 2015 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur, a nyomozó különös üzenetet talál a holttesten, s egy fiók mélyéről előkerülő, elmosódott fotó is gyanús a számára. Erlendurnak nem sokat kell kutakodnia a halott férfi múltjában, hogy kiderüljön: negyven évvel ezelőtt valaki feljelentette nemi erőszakért. De van-e valami köze ennek a régi, nem bizonyított ügynek ahhoz, hogy betörték a koponyáját? Hiszen egy, az idős ember által esetleg tetten ért besurranó tolvaj is lehetett a gyilkos. Erlendurnak régi, fájó sebeket kell feltépnie a válaszért, miközben magánéletében is épp elég az elrendeznivaló. letöltés [Hidden Content] - Arnaldur Indriðason-Kihantolt bűnök (Erlendur felügyelő 4.) 2015 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása… Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt… Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra. Arnaldur Indriđason ezzel a regényével elnyerte a brit krimiírók szövetségének (Crime Writers' Association) Gold Dagger (Arany Tőr) nevű díját. A több évtizedes múltra visszatekintő, tekintélyes elismerés történetében ő az első nem angolszász szerző. letöltés [Hidden Content] - Arnaldur Indriðason-Távoli hangok (Erlendur felügyelő 5.) 2008 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Reykjavík egyik legjobb nevű szállodájának alagsorában összeszurkált holttestre bukkannak. Az áldozat ugyan a szállodában dolgozott, ám úgy tűnik, senki nem ismeri. Legalábbis annyira nem, hogy oka lett volna meggyilkolni… Erlendur felügyelőnek az az ötlete támad, hogy a nyomozás idejére beköltözik a szállodába. Mialatt fokozatosan felderíti a meggyilkolt férfi elképesztő múltját és segít igazságot szolgáltatni egy brutálisan bántalmazott kisfiú édesapjának, bepillantást nyer a hotelszakma kulisszái mögé is, ahol bizony akad rejtegetnivaló. Mindeközben pedig azon igyekszik, hogy rendbe tegye saját életét, és lányával való kapcsolatát… letöltés [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  35. Earl Derr Biggers - Hazudj, csak szeress 1991 Geoffrey West amerikai fiatalember a londoni Carlton Szálló éttermében pillantja meg azt az elbûvölõ szépségû lányt, aki éppen a Daily Mail lap levelezési rovatát olvassa, ahol a szerelmesek üzennek egymásnak. A férfinak az az ötlete támad, hogy õ is üzen a bájos ismeretlennek a lap hasábjain. Az unatkozó milliomoslány válaszol, hét levelet írhat a fiú, amelyek ha elég érdekesek lesznek és elszórakoztatják, akkor megismerkedhetnek. Mit ír a fiú, mivel kelti fel és tartja ébren az elkényeztetett lány érdeklõdését? Errõl szól ez a szellemes, szórakoztató, sok kedves meglepetést, érzelmes kalandot ígérõ regény. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - E. L. James-Grey (Árnyalat 4.) …mert minden történetnek két oldala van. E. L. James újraírta az elmúlt idők legsikeresebb bestsellerét. Eljött a várva várt pillanat, amikor a Szürke-rajongók végre a titokzatos és izgató Christian gondolatai közé férkőzhetnek. Christian Grey szavain, gondolatain és álmain keresztül végre megtudjuk a titkot, mit gondolt a férfi az Anastasiával folytatott szenvedélyes kapcsolatáról. A férfi gyönyörű, okos és a hatalom megszállottja. Világa rendezett, szigorú szabályok szerint működik, de fájdalmasan üres, mindaddig, amíg Anastasia Steele be nem lép az életébe. Miért nem képes ellenállni Ana csendes szépségének? Miért nem tud elszakadni tőle? Mi űzi ebbe a vakmerő és szenvedélyes viszonyba, ami mindkettőjüket felőrli? Ana átlát az álcának használt ridegségen, amivel Christian gyermekkori traumáit és szeretetlenségét palástolja. Vajon képes a lány csillapítani a fájdalmat, vagy a férfi lelkét emésztő sötét vágyak és öngyűlölet végül elűzik mellőle azt, aki az utolsó reménysugár lehetne az életében? „Christian rendkívül összetett személyiség – nyilatkozta James –, az olvasóimat mindig is izgatták a vágyai, a gondolatai, és persze múltjának sötét árnyai is. Nagy öröm volt számomra ismét visszatérni Ana és Christian világába, és újraélni a történetet.” Az Ötven árnyalat-trilógia világszerte 125 millió példányban kelt el, ez a könyvkiadás történetének eddigi legsikeresebb sorozata. E. L. James GREY című regénye június 18-án, Christian születésnapján jelenik meg az USA-ban. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  36. [Hidden Content] [Hidden Content] Feltöltöttem újra. Hátha lesz belőle valami!
    1 point
  37. Üdv... [Hidden Content] Az egyes hozzászóláshoz tettem mindent!
    1 point
  38. . Baywatch - Baywatch 1989 1. 2. évad 720p AMZN WEB-DL DDP2.0 H.264 HUN MKV (12) Prémium link! színes, szinkronizált, amerikai kalandfilmsorozat, 45 perc Az 1. epizód dupla! FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Steven Barnes, Kevin L. Beggs, Michael Berk, Eric Blakeney, Gregory J. Bonann, Kate Boutilier, David Braff, Gary Capo, Deborah Schwartz ZENESZERZŐ: Cory Lerios. Arthur B. Rubinstein, John D'Andrea OPERATŐR: Gary Capo, John McPherson, James Pergola PRODUCER: Rick Roberts, Kevin L. Beggs, Gregory J. Bonann, David Braff, Paul Cajero RENDEZŐ: Reza Badiyi, Cliff Bole, Gabrielle Beaumont, Michael Berk, Gregory J. Bonann, Charles Braverman, Paul Cajero, Roy Campanella, Gary Capo, Lyndon Chubbuck, David Hasselhoff, Monte Markham VÁGÓ: Michael F. Anderson, Ron Binkowski, George W. Brooks Mitch Buchannon: David Hasselhoff Mike 'Newmie' Newman: Michael Newman Jack "J.D." Darius: Michael Bergin Sean Monroe: Jason Brooks Jessie Owens: Brooke Burns Kekoa Tanaka: Stacy Kamano Allie Reese: Simmone Mackinnon Jason Ioane: Jason Momoa Dawn Masterton: Brandy Ledford Jenna Avid : Krista Allen Craig Pomeroy: Parker Stevenson Hobie Buchannon: Brandon Call Jill Riley: Shawn Weatherly Shauni McClain: Erika Eleniak Matt Brody: David Charvet Eddie Kramer: Billy Warlock Don Thorpe kapitány: Monte Markham Roberta 'Summer' Quinn: Nicole Eggert C. J. Parker: Pamela Anderson A népszerű sorozat a napfényes Kalifornia fürdőzőktől hemzsegő partszakaszára hívja a felhőtlen kikapcsolódásra, szórakozásra vágyó nézőket. Itt teljesítenek kemény és felelősségteljes szolgálatot a parti őrség életmentői. Mindannyian fiatalok, lelkesek, ki komolyabban, ki könnyedébben fogja fel feladatát, miközben éli a maga életét, örömeit, kudarcait. A nem egyszer izgalmas, veszélyes kalandok során ők maguk is kockára teszik életüket mások épségének, biztonságának megőrzése érdekében. Igazoló link: IMDb 6.3 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Baywatch.S01E02.In.Deep.720p.WEB-DL.DDP2.0.H.264.HUN Videó információk: Méret: 1,56 GB Hossz: 0:46:37 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 4 367 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: A_EAC3 (A_EAC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: CBR 224 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz HANGSÁVOK: magyar: sztereó, angol: sztereó [Hidden Content]
    1 point
  39. A titkos történet "Öten voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? " [Hidden Content] Az Aranypinty "A történet főszereplője egy szerető anya és egy távol lévő apa fia, a tizenhárom éves Theo Decker. Csodálatos módon túlél egy katasztrófát, mely azonban szétrombolja az életét. Magára marad New Yorkban, irányvesztetten és teljesen egyedül, míg végül egy gazdag barát családja befogadja. Ám a Park Avenue jómódú és távolságtartó világában sehogy sem talál otthonra. Sóvárog az anyja után, és görcsösen ragaszkodik ahhoz a tárgyhoz, amely a leginkább rá emlékezteti: egy kis méretű, varázslatos festményhez, amely végül az alvilág felé sodorja." [Hidden Content] A kis barát „– Szörnyű dolog gyereknek lenni – mondta –, mások kényének-kedvének kiszolgáltatva.” A Cleve család nagy élvezettel idézi fel múltjának csaknem minden részletét, de egy végzetes anyák napja eseményeit nem hozzák szóba soha. Azon a napon a kilencéves Robin Cleve-et felakasztva találták egy fán az előkertben. Tizenegy évvel később a rejtély – és a bűncselekményre utaló talányos nyomok – megoldása még mindig ugyanolyan kilátástalannak tűnik, mint aznap, amikor megtörtént az eset. A tizenkét éves Harrietet Houdini és Robert Louis Stevenson példája ösztönzi, amikor egyetlen barátjával nekilát, hogy megkeresse bátyja gyilkosát… és megbüntesse őt. De ami gyerekes játéknak indul, abból hamarosan sötét, veszélyes utazás lesz egy mississippi kisváros fenyegető alvilágában." [Hidden Content]
    1 point
  40. Kicsomagoláshoz nem kell jelszó!!! 1 A. C. Crispin - Az éden pokla.mobi A. C. Crispin - A lázadás hajnala.mobi A. C. Crispin - A hutt játszma.mobi A nyolc oktavfuzet - Franz Kafka.mobi A karhozottak kiralynoje (4) - Anne Rice.mobi A hamvaskek sarkany - Kurt Vonnegut.mobi A felbolond - Egy ceruza tortenete - Tersanszky Jozsi Jeno.mobi A feher kastely - Orhan Pamuk.mobi A farkasfejes gyuru - Jean-Francois Nahmias.mobi A csontok szolgaloja (11) - Anne Rice.mobi [Hidden Content] ---- 2 Balambér és Bonifác a csavargó bálnaborjak.mobi Balambér a bálnaborjú kalandjai távoli tengereken.mobi Arany roka - Wilbur Smith.mobi Anthony Sheenard - Az Excalibur keresése I. - A fekete sárkány testvériség.mobi Allan és Barbara Pease Miert nem kepesek tobbfele figyelni a fe - .mobi [Hidden Content] -- 3 Dr. Valló, Dr. Nemes - Menedzserbetegségek-olvasOM.mobi Doktor Sally - P.G. Wodehouse.mobi Csudajo, gyonyoru az elet - Kapecz Zsuzsa.mobi Colleen McCullough Troja eneke - .mobi ColinJFayard-YvorlHalott.mobi Christopher Kubasik - Keserű emlékek.mobi Carl Sargent, Marc Gascoigne - Fekete Madonna.mobi Bun es bunhodes - Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij.mobi [Hidden Content] -- 4 Jak Koke - Minden határon túl.mobi III. Bandika a veszben - Tersanszky Jozsi Jeno.mobi II. Tremolor Kapuja - Steven Erikson.mobi Hamvas Béla - A bor filozófiája-olvasOM.mobi Gordon Thomas - Moszad.mobi Ganesa gyemantjai - Lawrence, Leslie L..prc Duncan Shelley - Kunoichi 01-Az elme gyilkosai_KF8.mobi Dublini emberek - James Joyce.mobi [Hidden Content] -- 5 KathleenEWoodiwiss-CsalokaLangok.mobi Kalandarium - Boris Vian.mobi Jose Maria Eca De Queiros - A varos es a hegyvidek .mobi John J. Nance - Végső megközelítés.mobi John J. Nance - Vakito villanas.mobi John Caldwell A Döberki Rém.mobi Jim Dornan, John C. Maxwell - A siker tízparancsolata-upByOM.mobi Jean_Sasson-Kiralyi_sivatag.mobi [Hidden Content] --- 6 Miben hisz, aki nem hisz_ - Carlo Maria Martini - Umberto Eco.mobi MartinaCole-ASzatir.mobi London - Edward Rutherfurd.mobi Liderc osztag - Aaron Allston.mobi LenDeighton-Aranyvaros.mobi Legzeskontroll - dr. Komin Vladimir.mobi Lee Child - A titokzatos latogato - by Deus.mobi Kek ejszakak arnyai - Alan O'connor.mobi [Hidden Content] -- 7 R. A. Salvatore A demon visszater Crown Empire 4.- .mobi R. A. Salvatore A demon oroksege Crown Empire 5. .mobi R. A. Salvatore - Éjmaszkok-upByOM.mobi P. G. Wodehouse - Doktor Sally-olvasOM.mobi Orizetlenek - Gergely Agnes.mobi Nomadkiraly 4. - Gadur Kapui - Ban Mor.mobi Nomadkiraly 3. - A Hadak Ura - Ban Mor.mobi Nomadkiraly 2. - A verszemu csillag - Ban Mor.mobi NemereIstvan-AzIszonyatOrai.mobi Naplo 1958-1967 - Marai Sandor.mobi [Hidden Content] ---- 8 Terry Brooks - Az elso kiraly - Shannara I.mobi Terry Brooks - A kard - Shannara II.mobi Sztalin titkosszolgalataban - V. G. Krivickij.mobi Simon Schama - Polgártársak - A francia forradalom krónikája.mobi RobertKershaw-HaboruViragfuzerekNelkul.mobi Robert Jordan - Mennyei tűz I-II.-olvasOM.mobi Robert Jordan - Hódít az árnyék I-II.-olvasOM.mobi Robert Jordan - Az újjászületett sárkány I-II.-olvasOM.mobi RichardAKnaak-AVertengerKalozai.mobi Reginald Rose Tizenket duhos ember - .mobi [Hidden Content] -- 9 Wilbur Smith - Az angyalok zokognak.mobi Wass Albert - Valaki tévedett-olvasOM.mobi Visszateres a Szep uj vilaghoz - Aldous Huxley.mobi Verena.Kast.A.jo.baratno.mobi Utoljara lathato - Douglas Adams, Mark Carwardine.mobi Tukrok arulasa - Bohumil Hrabal.mobi Terry Goodkind - A Konnyek Kove III - A kard varazsloja.mobi Terry Goodkind - Sötét árnyak ébredése -olvasOM.mobi Terry Goodkind - A halálhozó -olvasOM.mobi [Hidden Content] -- 10 A Világ Háta - R. A. Salvatore\ Richard Dawkins - A Valoszinutlenseg Hegyenek meghoditasa (mobi)\ Roald Dahl - A szerelem illata\ William C. Dietz - Kárhozottak légiója\ A kalapos kastelya - A. J. Cronin.mobi A fejedelem - Niccolo Machiavelli.mobi A csillagok ura - Phillips, Donald G..mobi 2001. Urodisszeia - Arthur C. Clarke.mobi [Hidden Content] -- 11 Anthony Sheenard - Az Excalibur keresése II. - A kard lovagjai.mobi Anthony Grey - Buddha könnye.mobi Alkyoni Papadaki A Hold szine .mobi Aldja meg az Isten, dr. Kevorkian! - Kurt Vonnegut.mobi A zaragozai orvos - Noah Gordon.mobi A szerelem gyuruje - Jean-Francois Nahmias.mobi A sivatag viraga - Waris Dirie - Cathleen Miller.mobi A Samsonok - A repulo csalad - A havasi - Tersanszky Jozsi Jeno.mobi [Hidden Content] --- 12 Csíkszentmihályi Mihály - Flow-olvasOM.mobi Csavargokent Parizsban, Londonban - George Orwell.mobi Caroline Spector - Végtelen világok.mobi Carl Sargent, Marc Gascoigne - Nosferatu.mobi Boszorkanyok oraja (6) - Anne Rice.mobi Az otos szamu vagohid - Kurt Vonnegut.mobi Az igazi suttogo - Monty Roberts.mobi Az aranyifjitoszolo madar - Lazar Ervin.mobi [Hidden Content] -- 13 Egyszeru igazsag - David Baldacci.mobi Eg es fold - Marai Sandor.mobi Duncan Shelley - Kunoichi 02-A téboly katonái_KF8.mobi DougMurray-Verkotelekek.mobi David Pelzer Az arva fiu (David Pelzer 2.) - .mobi Dave Pelzer A nevtelen fiu .mobi Daniel Duncan Parker - Noumar parancsára.mobi Dallos Sándor - A nap szerelmese-olvasOM.mobi [Hidden Content] ---- 14 Henryk Sienkiewicz - Quo Vadis-olvasOM.mobi Harald W. Tietze - Fiatalodj-olvasOM.mobi Gabriel McLoad A fekete lovag legendaja - .mobi G. S. Frater P. A. X. - Sátánista mágia-olvasOM.mobi Feljegyzesek az egerlyukbol - Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij.mobi Eletbolcsesseg - Arthur Schopenhauer.mobi Ejszakai muszak - Stephen King.mobi Ehseg - Knut Hamsun.mobi [Hidden Content] -- 15 JohnLeCarre-Single&Single.mobi John Weisman & Richard Marcinko - A Seal nem felejt.mobi John Caldwell - Vérkáosz-olvasOM.mobi Jeffrey Robinson Manipulatorok (vasarlo leszel, - .mobi III. A jég emlékezete - Steven Erikson.mobi Igor Damaszkin, Geoffrey Elliot - Kitty Harris.mobi Hullocsillag - VA.mobi Holloidok - Alan O'connor.mobi [Hidden Content] -- 16 Naplo 1976-1983 - Marai Sandor.mobi Naplo 1968-1975 - Marai Sandor.mobi Monty Roberts Lovak es emberek - .mobi MaryKirchoffSteveWinter-Kalandvagy.mobi Kiszely István - A magyar nép őstörténete.mobi Kínai akupresszúra otthon-olvasOM.mobi K. W. Jeter - Star Wars - A mandalori páncél-olvasOM.mobi JulietteBenzoni-AFarkasokUra.mobi [Hidden Content] -- 17 Reklamhadjarat - Frederik Pohl.mobi Rejtely az Antillakon - Agatha Christie.mobi R. A. Salvatore Demonapostol crown empire 6_ - .mobi R. A. Salvatore - Bedwyr kardja-upByOm.mobi Porra leszel - Tami Hoag.mobi Piers Paul Read - A Templomosok.mobi Pandora, a vampir (12) - Anne Rice.mobi Nyirő József - Kopjafák-olvasOM.mobi [Hidden Content] --- 18 Susan Salina - Fénymarék, Drakónia boszorkánya.mobi Simon Schama - Polgártársak - A francia forradalom krónikája.mobi Selmeczi Tibor Az en kabarem - .mobi Sarah Andrews - Csontvadasz.mobi Rovid vilagtortenet fiataloknak - Ernst H. Gombrich.mobi Robert N. Charrette - A határvidék farkasai.mobi Robert Merle - Veszedelem és dicsőség.mobi Robert Merle - Liliom és bíbor.mobi Richard A. Knaak - A vér szava.mobi [Hidden Content] -- 19 Zeusz kuszoben - Szabo Magda.mobi Wass Albert - Magukrahagyottak-olvasOM.mobi Voros Mars - Kim Stanley Robinson.mobi Viragon vett vitez - Kanyadi Sandor.mobi Vasokol - Aaron Allston.mobi VA Holdak és vándorok - .mobi Uj Atlantisz - Novum Organum - Francis Bacon.mobi Tóth Krisztián - Zámbó Jimmy testőre voltam-olvasOM.mobi Terry Brooks - A Tunderkovek - Shannara III.mobi Tarnopolbol indult el__ - Dovenyi Nagy Lajos.mobi [Hidden Content]
    1 point
  41. Lesley Pearse - Belle Végignézett egy gyilkosságot – ezért az élete veszélybe került… A tizenöt éves Belle egy londoni bordélyházban nőtt föl, mégis ártatlan. Ám amikor egy vendég a szeme láttára fojtja meg az egyik lányt, egy kegyetlen, szívtelen világban találja magát. Miután elrabolják az utcáról és prostitúcióra kényszerítik, kurtizán lesz belőle New Orleansban. Féltékeny férfiak karmai közt, akik bármire hajlandóak, hogy birtokolják, Belle otthonról, családról és szabadságról szövögetett álmai elérhetetlennek tűnnek. Vajon Belle bátorsága és lelkiereje elegendő a menekvéshez? És ha igen, mi vár rá otthon a hosszú és veszélyes út végén? Lesley Pearse, az Árnyak című bestseller szerzője ismét egy modern hősnőt állít elénk: egy erős nőt, aki megőrzi a szívét egy szívtelen világban. „Csodálatos, szívhez szóló történet” Woman & Home „Magával ragadó, fordulatokban gazdag remekmű” Woman „Pearse mesterien megírt, szívbemarkoló történetet mesél az olvasónak” Sun [Hidden Content]
    1 point
  42. Galaktika Magazin pdf, djvu + egy pár XL verzió: [Hidden Content] 358-as az utolsó lapszám. Galaktika Magazin epub + egy pár XL verzió: [Hidden Content] Meta- és Hipergalaktikák: [Hidden Content]
    1 point
  43. Vince Flynn: A parancs halál [Hidden Content]
    1 point
  44. A lent lévő könyvek egybe!!! [Hidden Content] Yoon Ha Lee - Vezércsel. Ninefox Gambit epub(447.6 Kb) [Hidden Content] -- Winter_Renshaw_-_Ui._Kivanlak_Ui._2..(Ui. 2.) …és most meg is szerezlek pdf(1.0 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Stephen King - Kedvencek temetoje. pdf(2.1 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Spiro Gyorgy - Egyeni javaslat. epub(218 Kb) [Hidden Content] -- Slaughter Karin - Azt hittem, ismerlek. epub(480.4 Kb) [Hidden Content] -- Sarah_J._Maas_-_Tuskek_es_rozsak_udvara_3._-_Szarnyak_es_pusztulas_udvara. pdf(3.7 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- S. A. Chakraborty - Bronzváros.(Dévábád-trilógia 1.) epub(618.3 Kb) [Hidden Content] -- Ryan, Kendall - Szeress es akarj.(Szeress és hazudj 2.) epub(185.7 Kb) [Hidden Content] -- Rowley, Emma - Hova lettek az eltuntek_. epub(313.3 Kb) [Hidden Content] -- Robert_Galbraith_-_Halalos_feher. pdf(2.5 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Moldova György Előttünk az Özönvíz. pdf(1.1 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] Moldova Gyorgy Elottunk az Ozonviz. mobi(174.8 Kb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Meghan March - Rad vagyom. epub(267.9 Kb) [Hidden Content] -- Lorraine Heath - Botrány és szenvedély. (Botrány és szenvedély 1.) epub(472.5 Kb) [Hidden Content] -- Lars Kepler - Nyúlvadász (Joona Linna 6.). pdf(2.1 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Knoll Jessica - Kedvenc nover. epub(505.6 Kb) [Hidden Content] Jessica Knoll - Kedvenc nővér. pdf(1.7 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] Kleypas, Lisa - TT01.A partfogo.(Travis testvérek 1.) epub(857 Kb) [Hidden Content] -- Katerina Diamond - Az angyal. epub(379.2 Kb) [Hidden Content] Katerina.Diamond-Az.angyal. pdf (1.2 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- John_Scalzi__Pusztito_tuz(Az Egyesülés 2.) .epub(1.3 Mb) [Hidden Content] John Scalzi - Pusztító tűz. pdf(1.3 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Johanna Lindsey - Amikor szerelem vár. epub(730.4 Kb) [Hidden Content] -- J._L._Perry_-_Szajha. pdf(1.0 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Hoyt Elizabeth - ML09.Edes csabito.(Maiden Lane 9.) epub(428.4 Kb) [Hidden Content] -- Halallista - Chris Carter.(Robert Hunter 5.) pdf(1.5 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Guillaume Musso - Central Park. pdf(1.0 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Ezra F. Vogel - Teng Hsziao-ping és Kína megreformálása. pdf(31.9 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Emma Chase - Királyi szerető (Uralkodj magadon 2.) .pdf(1.2 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Edith Eva Eger - A döntés. epub(456.2 Kb) [Hidden Content] -- Ed McDonald - Hollóvér.(A holló jele 2.) epub(685.3 Kb) [Hidden Content] -- Dean R. Koontz - A görbe lépcső.(Jane Hawk 3.) epub(549.4 Kb) [Hidden Content] -- David Baldacci - Kiút (Amos Decker 3.). pdf(1.4 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Charlotte Link - Fogócska. pdf(2.0 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Charlie Higson - Felnőttek nélkül. epub(362.7 Kb) [Hidden Content] -- Brittainy_C._Cherry-Gravitáció(Elements - Az vagy nekem 4.) pdf(2.2 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Bank ban - Jozsef Katona. azw3(1.9 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- Aurora Rose Reynolds - Lilly _előtt (Előtt 3.). pdf (985.3 Kb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- A._F._Brady_Vaksag. pdf(1.3 Mb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- A ferfiassag alarcai - Lewis Howes. Hogyan ölelhetik magukhoz a férfiak a sebezhetőséget, építhetnek erős kapcsolatokat, és élhetik meg az élet teljességét? azw3(922.4 Kb) [Hidden Content] [Hidden Content] -- rowling_j._k.__legendas_allatok_es_megfigyelesuk. Az eredeti forgatókönyv epub(1.5 Mb) [Hidden Content]
    1 point
  45. A zöld íjász (Arrow) színes, , amerikai filmsorozat (16) ADATLAP: rendező: Guy Norman Bee, Eagle Egilsson, John Behring forgatókönyvíró: Greg Berlanti, Marc Guggenheim, Andrew Kreisberg operatőr: Glen Winter, Gordon Verheul zene: Blake Neely producer: Joseph Patrick Finn vágó: Kristin Windell, Andi Armaganian, Paul Karasick Szereplő(k): - Szinkronhang(ok): Oliver Queen/Zöld Íjász (Stephen Amell) - Bozsó Péter Dinah "Laurel" Lance (Katie Cassidy) - Bognár Anna Tommy Merlyn (Colin Donnell) - Karácsonyi Zoltán John Diggle (David Ramsey) - Epres Attila Thea Queen (Willa Holland) - Molnár Ilona, Haffner Anikó Moira Queen (Susanna Thompson) - Éva Quentin Lance nyomozó (Paul Blackthorne) - Galbenisz Tomasz Walter Steele (Colin Salmon) - Haás Vander Péter Sara Lance (Caity Lotz) - Nemes Takách Kata Joanna De La Vega (Annie Ilonzeh) - Németh Borbála Lucas Hilton nyomozó (Roger R. Cross) - Varga Gábor Felicity Smoak (Emily Bett Rickards) - Solecki Janka Roy Harper (Colton Haynes) - Pálmai Szabolcs Slade Wilson (Manu Bennett) - Schnell Ádám Sebastian Blood (Kevin Alejandro) - Moser Károly Isabel Rochev (Summer Glau) - Wégner Judit Malcolm Merlyn (John Barrowman) - Lux Ádám Ray Palmer (Brandon Routh) - Pál Tamás Ra's Al Ghul (Matt Nable) - Petridisz Hrisztosz Nyssa al Ghul (Katrina Law) - Nádasi Veronika Damien Darhk (Neal McDonough) - Czvetkó Sándor LEíRÁS: A milliárdos playboyt, Oliver Queent (Stephen Amell) mindenki halottnak hitte, miután apjával öt éve hajótörést szenvedett a Csendes-óceánon. Hazatérése egész Amerikát felkavarja, és mindenki arra számít, hogy ezek után még nagyobb hévvel veti magát az élvezetekbe. Oliver azonban fogadalmat tett apjának, hogy rendbe hozza a várost, melyet egy korrupt társaság tart a kezében. Látszólag folytatja korábbi életstílusát, éjszaka azonban a bűnösök nyomába ered. 1.évad színes, , amerikai filmsorozat, 40 perc, 2013 (16) Kép: WEB-DL Hang: HuN Forrás(ok): Arrow.S01.HUN.WEB-DL.XviD-DART Képek: Adatinfo: Játékidő..... : 40 perc Méret...... : 349 MB (366 796 800 bájt) Videó Formátum.... : AVI Videó Kódek..... : XviD Videó Bitráta..... : 1044 kbps Videó Képméret..... : 324x352 Videó Kockasebesség. : 25.000 Audió Bitráta..... : 144 kbps Audió Formátum..... : MP3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 1.évad - 1.rész Hazatérés [Hidden Content] [Hidden Content] 1.évad - 2.rész Tiszteld apádat! [Hidden Content] [Hidden Content] 1.évad - 3.rész Magányos vadász [Hidden Content] [Hidden Content] 1.évad - 4.rész Az ártatlan [Hidden Content] 1.évad - 5.rész Házi őrizet [Hidden Content] 1.évad - 6.rész Az örökség [Hidden Content] 1.évad - 7.rész A tűz múzsája [Hidden Content] 1.évad - 8.rész Vérbosszú [Hidden Content] [Hidden Content] 1.évad - 9.rész Az utolsó pillanat [Hidden Content] 1.évad - 10.rész Égető kérdések [Hidden Content] 1.évad - 11.rész A bizalom ára [Hidden Content] 1.évad - 12.rész Szédülés [Hidden Content] 1.évad - 13.rész 13 [Hidden Content] 1.évad - 14.rész Családi bűnök [Hidden Content] 1.évad - 15.rész A Cselező [Hidden Content] 1.évad - 16.rész Apa és fia [Hidden Content] 1.évad - 17.rész Vetélytársnő [Hidden Content] 1.évad - 18.rész A Megmentő [Hidden Content] 1.évad - 19.rész Lezáratlan ügy [Hidden Content] 1.évad - 20.rész A kis szemtanú [Hidden Content] 1.évad - 21.rész A nagy terv [Hidden Content] 1.évad - 22.rész Pokoli gépezet [Hidden Content] 1.évad - 23.rész Az igazság pillanata [Hidden Content] 2.évad színes, , amerikai filmsorozat, 42 perc, 2014 (16) Kép: HUN.WEB-DL Hang: HuN Forrás(ok): Arrow.S02.HUN.WEB-DL.XviD-DART Képek: Adatinfo: Játékidő..... : 42 perc Méret...... : 350 MB (367 992 832 bájt) Videó Formátum.... : XviD Videó Bitráta..... : 1049 kbps Videó Képméret..... : 624X352 Videó Kockasebesség. : 25.000 Audió Bitráta..... : 144 kbps Audió Formátum..... : mp-3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 2.évad - 1.rész A hősök városa [Hidden Content] [Hidden Content] 2.évad - 2.rész Azonosítás [Hidden Content] [Hidden Content] 2.évad - 3.rész Összetörve [Hidden Content] 2.évad - 4.rész Tűzpróba [Hidden Content] 2.évad - 5.rész Vádalku [Hidden Content] [Hidden Content] 2.évad - 6.rész Ellenségek testközelben [Hidden Content] 2.évad - 7.rész Állam kontra Queen [Hidden Content] 2.évad - 8.rész A tudós [Hidden Content] 2.évad - 9.rész Három kísértet [Hidden Content] 2.évad - 10.rész Bombatámadás [Hidden Content] 2.évad - 11.rész Vakfolt [Hidden Content] 2.évad - 12.rész Reménytelen ügy [Hidden Content] 2.évad - 13.rész A kampány [Hidden Content] 2.évad - 14.rész Ha halni kell [Hidden Content] 2.évad - 15.rész Az ígéret [Hidden Content] 2.évad - 16.rész Halálos szakasz [Hidden Content] 2.évad - 17.rész Ragadozók [Hidden Content] 2.évad - 18.rész Elrabolva [Hidden Content] 2.évad - 19.rész Menthetetlenül [Hidden Content] 2.évad - 20.rész Vörös, mint a vér [Hidden Content] 2.évad - 21.rész Bűnös város [Hidden Content] 2.évad - 22.rész Csapdában [Hidden Content] 2.évad - 23.rész Hihetetlen végjáték [Hidden Content] 3.évad színes, , amerikai filmsorozat, 42 perc, 2014-2015 (16) Kép: BDRip - BDRip /MPEG-4/ Hang: HuN Felirat: HuN, EnG /full/ Arrow.S03E01.HUN.BDRip.XviD-LEGION Arrow.S03E21.BDRip.XviD.HUN-LH44 Arrow.S03E01.BDRIP.x264.Hun.Eng-Krissz Képek: Adatinfo: Játékidő..... : 42 perc Méret...... : 350 MB (367*826*944 bájt) Videó Formátum.... : XviD Videó Bitráta..... : 1015 kbps Videó Képméret..... : 624x352 / 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : mp-3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Képek:/MPEG-4/ Adatinfo:/MPEG-4/ Játékidő..... : 42 perc Méret...... : 392 MB (412*043*535 bájt) Videó Formátum.... : MPEG-4 Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 969 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 160 kbps Audió Formátum..... : AAC Audió Nyelv..... : hun-eng Audió Csatornák..... : 2 Felirat...... : Hun, Eng 3.évad - 1.rész Füstbe ment terv [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 1.rész/MPEG-4/ Füstbe ment terv [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 2.rész Sara [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 2.rész/MPEG-4/ Sara [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 3.rész A kiképzés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 3.rész/MPEG-4/ A kiképzés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 4.rész A varázsló [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 4.rész/MPEG-4/ A varázsló [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 5.rész A vírus [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 5.rész/MPEG-4/ A vírus [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 6.rész Látomások [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 6.rész/MPEG-4/ Látomások [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 7.rész A megszállott [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 7.rész/MPEG-4/ A megszállott [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 8.rész A bátor és a vakmerő [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 8.rész/MPEG-4/ A bátor és a vakmerő [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 9.rész A csúcson [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 9.rész/MPEG-4/ A csúcson [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 10.rész Reménytelenül [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 10.rész/MPEG-4/ Reménytelenül [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 11.rész Éjféli város [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 11.rész/MPEG-4/ Éjféli város [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 12.rész Lázadás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 12.rész/MPEG-4/ Lázadás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 13.rész A két kanári [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 13.rész/MPEG-4/ A két kanári [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 14.rész A visszatérés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 14.rész/MPEG-4/ A visszatérés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 15.rész Szöktetés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 15.rész/MPEG-4/ Szöktetés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 16.rész Az ajánlat [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 16.rész/MPEG-4/ Az ajánlat [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 17.rész Szuperfegyver [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 17.rész/MPEG-4/ Szuperfegyver [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 18.rész Közellenség [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 18.rész/MPEG-4/ Közellenség [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 19.rész Törött nyíl [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 19.rész/MPEG-4/ Törött nyíl [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 20.rész A bukás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 20.rész/MPEG-4/ A bukás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 21.rész Metamorfózis [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 21.rész Metamorfózis [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 21.rész/MPEG-4/ Metamorfózis [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 22.rész Az új barát [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 22.rész/MPEG-4/ Az új barát [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 23.rész Nevem: Oliver Queen [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad - 23.rész/MPEG-4/ Nevem: Oliver Queen [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad színes, , amerikai filmsorozat, 42 perc, 2015 (16) Kép: HDTV - HDTV /MKV/ Hang: HuN Felirat: HuN, EnG /full/ Forrás(ok): Arrow.S04E01.HUN.HDTV.XviD-LEGION Arrow.S04E01.HDTV.x264.HUN-SFY Képek: Adatinfo: Játékidő..... : 42 perc Méret...... : 351 MB (368*513*024 bájt) Videó Formátum.... : XviD Videó Bitráta..... : 1015 kbps Videó Képméret..... : 624x352 / 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : mp-3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Képek:/MKV/ Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 42 perc Méret...... : 271 MB (285*178*816 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 736 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 144 kbps Audió Formátum..... : AAC Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Szöveg Kódek.... : magyar-angol /UTF-8/ 4.évad - 1.rész Újra akcióban [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 1.rész/MKV/ Újra akcióban [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 2.rész A jelölt [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 2.rész/MKV/ A jelölt [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 3.rész Feltámadás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 3.rész/MKV/ Feltámadás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 4.rész Összefogás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 4.rész/MKV/ Összefogás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 5.rész Mágia [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 5.rész/MKV/ Mágia [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 6.rész Elveszett lelkek [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 6.rész/MKV/ Elveszett lelkek [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 7.rész Az új ellenség [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 7.rész/MKV/ Az új ellenség [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 8.rész A tegnap legendái [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 8.rész/MKV/ A tegnap legendái [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 9.rész Az ünnep szelleme [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 9.rész/MKV/ Az ünnep szelleme [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 10.rész A közveszélyes [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 10.rész/MKV/ A közveszélyes [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 11.rész Régi bajtársak [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 11.rész/MKV/ Régi bajtársak [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 12.rész Valamit valamiért [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 12.rész/MKV/ Valamit valamiért [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 13.rész Az apák bűnei [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 13.rész/MKV/ Az apák bűnei [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 14.rész Robbanásveszély [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 14.rész/MKV/ Robbanásveszély [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 15.rész Elrabolva [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 15.rész/MKV/ Elrabolva [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 16.rész Összetört szívek [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 16.rész/MKV/ Összetört szívek [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 17.rész A remény sugarai [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 17.rész/MKV/ A remény sugarai [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 18.rész Lázadás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 18.rész/MKV/ Lázadás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 19.rész A Fekete Kanári [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 19.rész/MKV/ A Fekete Kanári [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 20.rész Genezis [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 20.rész/MKV/ Genezis [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 21.rész Tűzparancs [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 21.rész/MKV/ Tűzparancs [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 22.rész Noé bárkája [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 22.rész/MKV/ Noé bárkája [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 23.rész A pokol kapujában [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.évad - 23.rész/MKV/ A pokol kapujában [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad színes, , amerikai filmsorozat, 42 perc, 2016 (16) Kép: BDRiP - BDRiP /MKV/ Hang: HuN Forrás(ok): Arrow.S05E01.BDRip.XviD.HUN-LH44 Arrow.S05E01.BDRip.x264.HUN-SFY Képek: Adatinfo: Játékidő..... : 42 perc Méret...... : 351 MB (368*129*900 bájt) Videó Formátum.... : AVI Videó Kódek..... : XviD Videó Bitráta..... : 1013 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : MP3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Képek:/MKV/ Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 42 perc Méret...... : 356 MB (373*971*188 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 1026 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 144 kbps Audió Formátum..... : AAC Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Szöveg Kódek.... : magyar /UTF-8/ 5.évad - 1.rész Örökség[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 1.rész/MKV/ Örökség[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 2.rész Az újoncok[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 2.rész/MKV/ Az újoncok[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 3.rész Bizalmi kérdés[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 3.rész/MKV/ Bizalmi kérdés[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 4.rész Vezetés[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 4.rész/MKV/ Vezetés[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 5.rész A tökéletes célpont [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 5.rész/MKV/ A tökéletes célpont [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 6.rész A kezdet [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 6.rész/MKV/ A kezdet [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 7.rész Az igazságosztó [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 7.rész/MKV/ Az igazságosztó [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 8.rész Invázió [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 8.rész/MKV/ Invázió [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 9.rész Kísért a múlt [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 9.rész/MKV/ Kísért a múlt [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 10.rész A fekete szirén [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 10.rész/MKV/ A fekete szirén [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 11.rész Második esély [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 11.rész/MKV/ Második esély [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 12.rész Az orosz kapcsolat [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 12.rész/MKV/ Az orosz kapcsolat [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 13.rész A fegyver szava [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 13.rész/MKV/ A fegyver szava [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 14.rész A bűn angyalai [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 14.rész/MKV/ A bűn angyalai [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 15.rész Tüzet tűzzel [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 15.rész/MKV/ Tüzet tűzzel [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 16.rész Sakk-matt [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 16.rész/MKV/ Sakk-matt [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 17.rész A csuklyás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 17.rész/MKV/ A csuklyás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 18.rész Külön utakon [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 18.rész/MKV/ Külön utakon [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 19.rész Veszedelmes viszonyok [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 19.rész/MKV/ Veszedelmes viszonyok [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 20.rész Bizalom [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 20.rész/MKV/ Bizalom [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 21.rész Tiszteld atyádat! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 21.rész/MKV/ Tiszteld atyádat! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 22.rész Elrabolva [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 22.rész/MKV/ Elrabolva [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 23.rész Dupla vagy semmi [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.évad - 23.rész/MKV/ Dupla vagy semmi [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Sherlock Holmes kalandjai (The Adventures of Sherlock Holmes) 1984 Színes, magyarul beszélő, angol krimisorozat Rendezte:Paul Annett , John Bruce , David Carson , Ken Grieve , Alan Grint , Derek Marlowe Író:Sir Arthur Conan Doyle forgatókönyvíró: Alan Plater, Bill Craig zeneszerző: Patrick Gowers jelmeztervező: Esther Dean, John Fraser, Anne Salisbury, Kayt Turner producer: Michael Cox, John Hawkesworth vágó: John W. Carr, Jack Dardis, Chris Gill, David Rees, Alan Ringland, David Stocks; Szereplők: Jeremy Brett (Sherlock Holmes) David Burke (Dr. John Watson) Natasha Richardson (Violet Hunter) Joss Ackland (Jephro Rucastle) Lottie Ward (Mrs. Rucastle) Patrick Newell (Blessington) Nicholas Clay (Dr. Percy Trevelyan) Rosalie Williams (Mrs. Hudson) Jeremy Brett briliáns alakítása hihetően ábrázolja az excentrikus nyomozót, aki a megszállottság és zsenialitás határmezsgyéjén egyensúlyozva oldja meg eseteit. Szeszélyes, arrogáns, affektáló, durva - mégis sármos és szeretnivaló: Jeremy Brett nem olyan, mint Sherlock Holmes, Jeremy Brett maga Sherlock Holmes! A széria maradandóságához nagyban hozzájárult, hogy az alkotók - elsősorban az írásokat televízióra alkalmazó John Hawkesworth, valamint Michael Cox és June Wyndham-Davies producerek - igyekeztek a lehetőségekhez képest hűek maradni Conan Doyle eredetijéhez. 1. évad 1. Botrány Csehországban (A Scandal in Bohemia) 2. A táncoló emberkék (The Dancing Men) 3. A tengerészeti szerződés (The Naval Treaty) 4. A magányos biciklista (The Solitary Cyclist) 5. A nyomorék (The Crooked Man) 6. A pöttyös szalag (The Speckled Band) 7. A kék karbunkulus (The Blue Carbuncle) 2. évad 8. A Vérbün kastély (The Copper Beeches) 9. A görög tolmács (The Greek Interpreter) 10. A Norwood-i építész (The Norwood Builder) 11. A rettegő beteg (The Resident Patient) 12. A vöröshajúak klubja (The Red-Headed League) 13. A végső probléma (The Final Problem) 1. évad 1.Botrány Csehországban Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 BOTRANY Videó információk: Méret: 802,84 MB Hossz: 0:52:00 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.A táncoló emberkék Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 TANCOLO_EMBERKEK Videó információk: Méret: 803,06 MB Hossz: 0:52:00 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.A tengerészeti szerződés Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 TENG_SZERZ Videó információk: Méret: 802,93 MB Hossz: 0:52:00 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.A magányos biciklista Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 MAGANYOS Videó információk: Méret: 803,28 MB Hossz: 0:52:00 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.A nyomorék Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 NYOMOREK Videó információk: Méret: 803,09 MB Hossz: 0:52:00 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.A pöttyös szalag Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 POTTYOS Videó információk: Méret: 803,00 MB Hossz: 0:52:00 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.A kék karbunkulus Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 07 A Kék Karbunkulus Videó információk: Méret: 803,09 MB Hossz: 0:51:48 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.évad 1.A vérbükk kastély Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Sherlock Holmes - A vérbükk- kastély Videó információk: Méret: 802,91 MB Hossz: 0:51:15 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] HELYESEN : A VÉRBÜKK KASTÉLY 2.A görög tolmács Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 09 - A Görög Tolmács Videó információk: Méret: 803,02 MB Hossz: 0:50:19 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.A Norwoodi építész Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Sherlock Holmes - A Norwood-i építész Videó információk: Méret: 803,15 MB Hossz: 0:52:02 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.A rettegő beteg Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A_RETTEGO_BETEG Videó információk: Méret: 802,99 MB Hossz: 0:51:10 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.A vöröshajúak klubja Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 S.H.-A Voroshajuak Klubja Videó információk: Méret: 343,95 MB Hossz: 0:51:38 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 448 x 336 pixel Bitráta: 794 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 136 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] ​[Hidden Content] [Hidden Content] 6.A végső probléma Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 13 - A Végső Probléma Videó információk: Méret: 802,94 MB Hossz: 0:51:24 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. Fargo színes, , amerikai krimi, (18) ADATLAP: rendező: Adam Bernstein, Randall Einhorn, Colin Bucksey, Matt Shakman, Scott Winant forgatókönyvíró: Noah Hawley zeneszerző: Jeff Russo operatőr: Matthew J. Lloyd, Dana Gonzales vágó: Skip MacDonald, Bridget Durnford, Regis Kimble szereplő(k): Lorne Malvo (Billy Bob Thornton) Lester Nygaard (Martin Freeman) Molly Solverson (Allison Tolman) Gus Grimly (Colin Hanks) Bill Oswalt (Bob Odenkirk) Stavros Milos (Oliver Platt) Gina Hess (Kate Walsh) Lou Solverson (Keith Carradine) Mr. Numbers (Adam Goldberg) Don Chumph (Glenn Howerton) Rye Gerhardt (Kieran Culkin) Mr. Wrench (Russell Harvard) Burt Canton (Stephen Root) Kitty Nygaard (Rachel Blanchard) Louise Weezy Canton (Jennifer Copping) Lou Solverson (Patrick Wilson) Peggy Blumquist (Kirsten Dunst) Ed Blumquist (Jesse Plemons) Floyd Gerhardt (Jean Smart) Hank Larsson (Ted Danson) Mike Milligan (Bokeem Woodbine) LEíRÁS: A sorozat, amelyet a Cohen fivérek Fargo című filmje inspirált, egy valóságos bűntényt mesél el új szereplőkkel. Mindezt a szokásos fekete humorral és a hamisítatlan minnesotai életérzéssel, amelyek a filmet igazi klasszikussá tették. DÍJAK ÉS JELÖLÉSEK: Golden Globe-díj (2015) - Legjobb televíziós minisorozat vagy tévéfilm Golden Globe-díj (2015) - Legjobb televíziós minisorozat - legjobb színész: Billy Bob Thornton Golden Globe-díj (2016) - Legjobb televíziós minisorozat vagy tévéfilm jelölés Golden Globe-díj (2016) - Legjobb televíziós minisorozat - legjobb színész jelölés: Patrick Wilson Golden Globe-díj (2015) - Legjobb televíziós minisorozat - legjobb színész jelölés: Martin Freeman Golden Globe-díj (2015) - Legjobb férfi mellékszereplő - televíziós sorozat jelölés: Colin Hanks Golden Globe-díj (2015) - Legjobb televíziós minisorozat - legjobb színésznő jelölés: Allison Tolman Golden Globe-díj (2016) - Legjobb televíziós minisorozat - legjobb színésznő jelölés: Kirsten Dunst 1.évad színes, , amerikai krimi, 53 perc, 2014 (18) Kép: BDRiP Hang: HuN Forrás(ok): Fargo.S01.HUN.BDRip.XviD-DART KÉPEK: ADATINFO: Játékidő..... : 53 perc Méret...... : 698 MB (731*965*272 bájt) Videó Formátum.... : XviD Videó Bitráta..... : 1264 kbps Videó Képméret..... : 720x400 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : mp-3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 1.évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.évad színes, , amerikai krimi, 50 perc, 2015 (18) Kép: BDRiP /MKV/ Hang: HuN Forrás(ok): Fargo.S02.BDRip.x264.HUN-DART Képek:/x264/ Adatinfo:/x264/ Játékidő..... : 50 perc Méret...... : 540 MB (566*254*513 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : x264 Videó Bitráta..... : 1000 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 160 kbps Audió Formátum..... : AAC Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Szöveg Kódek.... : magyar/UTF-8/ 2.évad/x264/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad színes, , amerikai krimi, 66 perc, 2017 (18) Kép: WEB-DL - WEB-DLRiP /MKV/ Hang: HuN Forrás(ok): Fargo.S03.COMPLETE.WEB-DL.XviD.HUN-LH44 Fargo.S03.WEB-DLRip.x264.HUN-SFY Képek: Adatinfo: Játékidő..... : 66 perc Méret...... : 449 MB (471*455*152 bájt) Videó Formátum.... : AVI Videó Kódek..... : XviD Videó Bitráta..... : 771 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : MP3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Képek:/x264/ Adatinfo:/x264/ Játékidő..... : 66 perc Méret...... : 351 MB (368*644*905 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : x264 Videó Bitráta..... : 593 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 144 kbps Audió Formátum..... : AAC Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 3.évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.évad/x264/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. Hősök: Újjászületés 2015 (MKV-Matroska)HUNDub (Heroes Reborn) magyarul beszélő, amerikai misztikus sorozat Alkotók rendező: Larysa Kondracki, Allan Arkush, Greg Beeman forgatókönyvíró: Tim Kring, Seamus Kevin, Fahey Peter Elkoff szereplők: Noah Bennet - Jack Coleman Luke Collins - Zachary Levi Tommy Clark - Robbie Kay Miko Otomo - Kiki Sukezane Carlos Gutierrez - Ryan Guzman Erica Kravid - Rya Kihlstedt TARTALOM A történet egy évvel a Texas állambeli Odessa városát ért, sok áldozatot követelő terrortámadás után játszódik és a középpontban különleges képességekkel rendelkező emberek egy csoportja van, azok, akiket okolnak a támadás miatt. A csoport tagjai Luke és Joanne, két vigilante, akik bosszúra szomjaznak az őket ért tragikus veszteség miatt; Noah Bennet, valamint egy Quentin nevű összeesküvés elmélet-fanatikus világosítja fel a terrortámadás valódi okáról.A többi karakter olyan, aki mostanság fedezi fel képességét: Tommy, a fura és tartózkodó tinédzser, aki szeretne normális lenni és elnyerni álmai nőjének, Emily-nek a szívét; Malina, aki ugyancsak tini, igen merész típus, akit kvázi a világtól elzárva neveltek, de állítólag nagy dolgokra hivatott; Miko, egy tokio-i nő, aki eltűnt apját keresi és egy hatalmas titkot őriz; Carlos, aki egykor katona volt, de most másfajta hőssé válik, valamint Erica, aki egy sikeres technológiai cég vezetője, s saját pecsenyéjét sütögeti.Ez a csoport találkozik később rövidebb-hosszabb ideig az eredeti sorozat karaktereivel, Hiro Nakamura-val, Matt Parkman-nel, Mohinder Suresh-sel, és a haiti-ival... reborn_01 Videó információk: Méret: 353,88 MB Hossz: 0:42:58 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  49. Üdvözlet! Eljött a nap! A legfrissebbeken kívül megvan az összes! Nem a saját munkám - mások tollával ékeskedem.
    1 point
  50. Erősen ajánlom mindenkinek : [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...