Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 05/12/2025 in all areas

  1. Holly Jackson: Jó kislányok első gyilkossága (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 0,5.) Eredeti cím: Kill Joy Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Jó kislányok első gyilkossága Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett HAT GYANÚSÍTOTT, HÁROM ÓRA, EGY GYILKOSSÁG… A házban halk jazz muzsika szól, miközben az 1920-as évek divatja szerint öltözött fiatalok igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki ölte meg Reginald Remyt. Még az is lehet, hogy Pippa Fitz-Amobi a gyilkos. A Little Kilton-i társaság ugyanis detektívjátékot játszik, amely tele van változatos feladatokkal, titokzatos üzenetekkel és persze intrikákkal. Pip nyomozói vénája pedig már itt is megmutatkozik, sőt, az este végén egy merész ötlete támad… A Jó kislányok első gyilkossága Holly Jackson nagysikerű Jó kislányok… trilógiájának előzménytörténete. Holly Jackson: Jó kislányok, rossz viszonyok (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 2.) Eredeti cím: Good Girl, Bad Blood Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Jó kislányok, rossz viszonyok Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2022, 2023, 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz szerzőjének legújabb sikerkönyve. Valaki eltűnt.Senki sem beszél. De MINDENKI figyel… Pip Fitz-Amobi felhagyott a nyomozással. A tavaly megoldott gyilkossági ügyet feldolgozó bűnügyi podcast óriási népszerűségre tett szert. Pip mégis váltig állítja, hogy nyomozó napjainak vége. Amikor azonban eltűnik egy közeli barátja, a rendőrség a kisujját se mozdítja, így kénytelen újra akcióba lendülni. Ha a zsaruk nem nyomoznak, megteszi Pip; ám a kisváros minden sötét titka újabb kérdéseket vet fel. Vajon Pip megtalálja a válaszokat, mielőtt kifut az időből? Holly Jackson: Halott kislány a jó kislány (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 3.) Eredeti cím: Good Girl, Bad Blood Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Halott kislány a jó kislány Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2022, 2023, 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz és a Jó kislányok, rossz viszonyok című könyvek izgalmas folytatása. SIESS! VAGY MEGHALSZ… Pip Fitz-Amobit még mindig kísérti a legutóbbi nyomozása. De hamarosan új bűnesettel kénytelen szembesülni, ami nagyon is közelről érinti, ugyanis ezúttal valaki őrá vadászik. Valaki, aki folyton egy kérdéssel zaklatja: Téged ki fog keresni, ha eltűnsz? Pip hamarosan kapcsolatot fedez fel a zaklatója és egy helyi sorozatgyilkos között, de a rendőrség nem hajlandó cselekedni. A veszélyes macska-egér játék során Pipnek mihamarabb meg kell találnia a választ, mert immár az élete a tét… *** (A 2. rész csak pdf-ben olvasható) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 21,1 MB [Hidden Content]
    2 points
  2. Stephen King: Csak sötéten szereted Stephen King pályája kezdete óta igazi mestere nemcsak a lebilincselő regényeknek, hanem a rövidebb prózai műfajoknak is. Ennek ellenére jóval ritkábban van lehetőségünk a lélek sötét mélységeiről sűrített formában nyilatkozó, a borzongás klasszikusait megidéző írásait olvasni. Most viszont egy rendkívüli gyűjteményt ad közre, tizenkét olyan novellával, amelyek nagyobb része egészen új – sőt van, ami még soha nem jelent meg –, és kétségtelenül a legjobbak között fogjuk majd emlegetni őket. King azon képessége, hogy egyszerre döbbentse és rémítse meg olvasóját, illetve hozzon vigaszt neki, továbbra is felülmúlhatatlan. Saját bevallása szerint azért ír, mert általa „magunk mögött hagyhatjuk a hétköznapi életet”, és az olvasó biztos lehet abban, hogy a Csak sötéten szereted lapjain újra és újra érezni fogja ezt az örömet. „Csak sötéten szereted? Jó. Én is” – írja az utószóban, és a tizenkét elbeszélés valóban az élet sötétebb oldalát tárja fel, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Ugyanolyan tartalmasak, lebilincselőek, ugyanúgy súlyos traumákat dolgoznak fel, és hatalmas élmény olvasni őket, akár a regényeit. A nagy sikerű Cujo folytatásaként íródott „Csörgőkígyók” a gyászoló özvegy férfiról szól, aki Floridába utazik pihenőre, de ahelyett váratlan örökséget kap, miközben rejtélyes kígyótámadások áldozataira derül fény. A „Két tehetséges suttyó” azt a régóta rejtegetett titkot tárja fel, hogyan szerezték meg tudásukat a címadó férfiak egy különös erdei kiruccanás során. A „Danny Coughlin rossz álmá”-ban több tucat ember élete fordul fel, miközben Danny csak egy gyilkosság áldozatát akarta bejelenteni a rendőrségen egy rémálom hatására. „Az Álmodók” című írásban egy hallgatag vietnámi állatorvos válaszol egy álláshirdetésre, és megtudja, hogy az univerzumnak vannak olyan szegletei, amelyek legjobb, ha feltáratlanul maradnak. „A Válaszember” azt pedzegeti, hogy vajon az előrelátás jó szerencsét vagy rosszat jelent-e, és arra emlékeztet, hogy az elviselhetetlen tragédiák sújtotta élet mégis mindig értelmes lehet. És még sorolhatnánk a változatos ötleteket. Elbeszélések a sorsról, a halandóságról, a szerencséről, a jelenkorról és a valóság gyűrődéseiről, melyekben bármi megtörténhet. Európa 2024 epub [Hidden Content]
    1 point
  3. Stephen King: Később Az egyedülálló anya gyermeke, Jamie Conklin csak hétköznapi gyerekkorra vágyik. Jamie azonban nem mindennapi srác. Látja, amit más nem láthat, és megtudhatja azt, amit más nem. Anyja arra buzdítja a természetfeletti erővel született fiát, hogy tartsa titokban a képességét. De amikor a New York-i rendőrség egyik problémás nyomozója bevonja Jamie-t egy sorozatgyilkos üldözésébe, aki a síron túlról is robbantással fenyegetőzik, a fiú szembesül azzal, milyen súlyos árat is kell fizetnie, és kénytelen szembeszállni a gonosz minden formájával. A Később, akárcsak a Joyland és A coloradói kölyök, a Hard Case Crime sorozat bűnügyi történeteiben jelent meg, és jól bizonyítja, hogy King a kisprózának is igazi nagymestere. A kisregény megható felnövéstörténet, lebilincselő krimi és kísértethistória egyszerre, félelmetes és izgalmas mese az elveszett ártatlanságról és a megpróbáltatásokról, mikor jó és rossz között kell választanunk. Európa, 2022 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]
    1 point
  4. Dire Straits - On The Road To Philly (2024) Teljes hossz:72p Teljes méret:172mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2024 01.Down To The Waterline.mp3 02.Six Blade Knife.mp3 03.Water of Love.mp3 04.In The Gallery.mp3 05.What's The Matter Baby.mp3 06.Lions.mp3 07.Sultans of Swing.mp3 08.Wild West End.mp3 09.Eastbound Train.mp3 10.Southbound Again.mp3 11.Down To The Waterline (Version 2).mp3 12.Once Upon A Time In The West.mp3 13.Lady Writer.mp3 14.Sultans Of Swing.mp3 15.Eastbound Train (Version 2).mp3 [Hidden Content]
    1 point
  5. Internet Download Manager v6.42 Build 18 Final 15MB Az Internet Download Manager segítségével időzíthetően, szakadás mentesen tölthetünk le nagyobb méretű fájlokat is, sávszélesség korlátozási lehetőséget, várólisták használatát is támogatja. Videók, audiók letöltésénél AVI, MP3 illetve számos népszerű fájl formátumot ismer a fájlok gépre történő lementéséhez. Minden ismertebb böngészőhöz javasolt. Támogatott fájlkiterjesztések: Rengeteg fájltípust támogat: 3GP 7Z AAC ACE AIF ARJ ASF AVI BIN BZ2 EXE GZ GZIP IMG ISO LZH M4A M4V MKV MOV MP3 MP4 MPA MPE MPEG MPG MSI MSU OGG OGV PDF PLJ PPS PPT QT R0* R1* RA RAR RM RMVB SEA SIT SITX TAR TIF TIFF WAV WMA WMV Z ZIP Letöltés kliens szoftver szakadt folyamatok újbóli indítása automatikusan integrálódik a legnépszerűbb böngészőkhöz vírus keresési lehetőségek fájl előnézeti lehetőség még a letöltés előtt videó letöltő YouTube támogatás FTP támogatás magyar nyelvű felületó I really want to know who comes up with this title addition Super Clean. Wow my and all other versions are dirty muhahaha Internet Download Manager has a smart download logic accelerator that features intelligent dynamic file segmentation and safe multipart downloading technology to accelerate your downloads. Unlike other download accelerators and managers that segment files before downloading starts, Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process. Features: All popular browsers and applications are supported! Internet Download Manager has been tested with the following browsers: Internet Explorer, MSN Explorer, AOL, Netscape Communicator, Netscape 6, Netscape 7, Mozilla, Mozilla Firefox, Mozilla Firebird, Opera, NetCaptor, UltraBrowser, Slim Browser, Avant Browser, MyIE2, Optimal Desktop, Ace Explorer, Advanced Browser, 27 Tools-in-1 Wichio Browser, WindowSurfer, 550 Access Browser, FineBrowser Freeware, Kopassa Browser, Fast Browser Pro, Enigma Browser, GoSuRF, K-Meleon, Smart Explorer, The Off By One Web Browser, Smartalec Voyager, CrystalPort AppCapture, The Family Browser, XANA Web Browser, Bluto, AutoSurf, 32bit Web Browser, BrowseMan, WrestlingBrowser, Eminem Browser, UltraBrowser, Cygsoft LDAP Browser, and Net M@nager. Internet Download Manager supports all versions of popular browsers, and can be integrated into any 3rd party Internet applications. Easy downloading with one click When you click on a download link in a browser, IDM will take over the download and accelerate it. IDM supports HTTP, FTP, HTTPS and MMS protocols. Download Speed Acceleration Internet Download Manager can accelerate downloads by up to 5 times due to its intelligent dynamic file segmentation technology. Unlike other download managers and accelerators Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process and reuses available connections without additional connect and login stages to achieve best acceleration performance. Download Resume Internet Download Manager will resume unfinished download from the place where they left off. YouTube grabber Internet Download Manager can grab FLV videos from popular sites like YouTube, MySpaceTV, and Google Video. Simple installation wizard Quick and easy installation program will make necessary settings for you, and check your connection at the end to ensure trouble free installation of Internet Download Manager. Drag and Drop You may simply drag and drop links to IDM, and drag and drop downloaded files out of Internet Download Manager. Automatic Antivirus checking Antivirus checking makes your downloads free from viruses and trojans. Advanced Browser Integration When enabled, the feature can be used to catch any download from any application. None of download managers have this feature. Built-in Scheduler Internet Download Manager can connect to the Internet at a set time, download the files you want, disconnect, or shut down your computer when it's done. IDM includes web site spider and grabber IDM downloads all required files that are specified with filters from web sites, for example all pictures from a web site, or subsets of web sites, or complete web sites for offline browsing. It's possible to schedule multiple grabber projects to run them once at a specified time, stop them at a specified time, or run periodically to synchronize changes. IDM supports many types of proxy servers For example, IDM works with Microsoft ISA, and FTP proxy servers. IDM supports main authentication protocols Basic, Negotiate, NTLM, and Keberos. Thus IDM can access many Internet and proxy servers using login name and password. Download All feature IDM can add all downloads linked to the current page. It's easy to download multiple files with this feature. Customizable Interface You may choose the order, and what buttons and columns appear on the main IDM window. Download Categories Internet Download Manager can be used to organize downloads automatically using defined download categories. Quick Update Feature Quick update may check for new versions of IDM and update IDM once per week. Download limits Progressive downloading with quotas feature. The feature is useful for connections that use some kind of fair access policy (or FAP) like Direcway, Direct PC, Hughes, etc. IDM is multilingual IDM is translated to Albanian, Arabic, Azerbaijan, Bosnian, Bulgarian, Chinese, Croatian, Czech, Danish, Dutch, Farsi, French, German, Greek, Hebrew, Hungarian, Italian, Japanese, Korean, Lithuanian, Macedonian, Norwegian, Polish, Portuguese, Romanian, Russian, Serbian, Slovak, Slovenian, Spanish, Thai, Turkish, and Uzbek languages. What's new in version 6.42 Build 18 (Released: July 31, 2024) Resolved the problem that caused "403 Forbidden" error. For fixing the problem in all cases, all users are also required to update to 6.42.15 version of "IDM integration module" extension in their browsers Fixed a bug that caused Windows Explorer to crash [Hidden Content] jelszó:internet
    1 point
  6. AIDA64 v7.35.7000 All Edition portable 93MB Extreme, Engineer, Business, Network Audit verziók, keygen mellékelve ha esetleg kulcs feketelistára kerülne. AIDA64 Extreme Vezető diagnosztikai és teljesítménymérő alkalmazás otthoni felhasználóknak. A PC-rajongók körében etalonnak számító rendszerinformációs szoftver, mely részletes információkat szolgáltat a hardverkomponensekről és a telepített programokról, képes a gép teljesítményének mérésére, és segíti a hibák felderítését. AIDA64 Engineer Egy üzleti Windows-felhasználóknak szánt rendszerinformációs, -diagnosztikai és sebességmérő alkalmazás mérnökök részére. A szoftver a kategóriájában páratlan hardverfelismerő motorral rendelkezik, részletes adatokat szolgáltat a telepített szoftverekről, valamint támogatja a hibakeresést és a tuningot. A benchmarkok segítségével a PC-nk teljesítménye összevethető más konfigurációkéval, az érzékelők valós idejű figyelésével pedig felügyelhető a számítógép stabil működése. AIDA64 Business Teljes körű megoldás hálózati leltár készítéséhez, az IT-eszközök kezeléséhez és felügyeletéhez vállalati ügyfelek számára. A díjnyertes AIDA64-motorra épülő üzleti szoftver, mely részletes hardver- és szoftverleltárt készít a céges gépparkról, valamint távoli funkciókkal teszi egyszerűbbé a gépek karbantartását. A termék statisztikai adatokkal támogatja az IT-döntéshozatalt, és így segíti az informatikai költségek csökkentését. Az AIDA64 Businesst nem szükséges minden vállalati számítógépre egyenként feltelepíteni, elég csupán egy központilag megosztott könyvtárból futtatni. Network Audit Teljes körű megoldás hálózati hardver- és szoftverleltár készítéséhez vállalati ügyfelek számára. BUDAPEST, Hungary - Jul 24, 2024 - FinalWire Ltd. today announced the immediate availability of AIDA64 Extreme 7.35 software, a streamlined diagnostic and benchmarking tool for home users; the immediate availability of AIDA64 Engineer 7.35 software, a professional diagnostic and benchmarking solution for corporate IT technicians and engineers; the immediate availability of AIDA64 Business 7.35 software, an essential network management solution for small and medium scale enterprises; and the immediate availability of AIDA64 Network Audit 7.35 software, a dedicated network audit toolset to collect and manage corporate network inventories. The new AIDA64 update introduces a new 64-bit CheckMate benchmark, AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI APU, and supports the latest graphics and GPGPU computing technologies by AMD, Intel and nVIDIA. New features & improvements CheckMate benchmark utilizing AVX, AVX2 and AVX-512 AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI Strix APU Improved support for Intel Panther Lake CPU GPU details for AMD Granite Ridge Retired Queen benchmark What’s new since AIDA64 v7.00 Dark Mode with 3 dark themes Revamped user interface with configurable toolbar Icelandic Iceland localization AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen Threadripper 7000 Series processors AVX2 optimized benchmarks for Intel Meteor Lake SoC Enhanced support for AMD TR5 socket motherboards Chipset information for AMD TRX50 and WRX90 Improved support for Intel Arrow Lake and Lunar Lake SoC NZXT Kraken 2023 and Kraken Elite sensor support Gskill WigiDash LCD support Microsoft Windows 11 2023 Update support Preliminary support for Intel “Clearwater Forest” and “Panther Lake” CPU ACPI 6.5 support GPU details for AMD Radeon RX 6750 GRE 12GB, Radeon RX 7600 XT GPU details for nVIDIA GeForce RTX 4000 Super Series CheckMate Benchmark This cutting-edge 64-bit multi-threaded benchmark focuses on the branch prediction capabilities and the misprediction penalties of the CPU. It finds the solutions for the classic "Queens problem" on a 16x16 chessboard. At the same clock speed, theoretically, the processor with the shorter pipeline and smaller misprediction penalties will attain higher benchmark scores. The CheckMate benchmark uses integer MMX, SSE2, SSSE3, AVX, AVX2, and AVX512 optimizations to ensure comprehensive performance testing. Additionally, it scales much better for multi-core CPUs than the previous Queen benchmark, taking full advantage of modern processors' parallel processing capabilities. For legacy systems, the benchmark is available in a 32-bit version fully optimized for older processors like AMD K5, K6, K7, K8, K10, as well as the entire Intel Pentium family. The heavily outdated Queen benchmark has been retired from the main set of AIDA64 benchmarks. AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI Strix APU AIDA64 CPUID Panel, Cache & Memory Benchmark panel, GPGPU Benchmark panel, and all cache, memory and processor benchmarks are fully optimized for AMD Zen 5 based Ryzen AI Strix desktop and mobile APUs, utilizing AVX-512, AVX2, FMA3, AES-NI and SHA instructions. Detailed chipset information for AMD 800-Series chipsets, as well as the integrated memory controller and integrated south bridge of Ryzen AI processors. Enhanced support for Socket AM5 motherboards. Release notes: Version: 7.35.7000 stable (Jul 24, 2024) CheckMate benchmark utilizing AVX, AVX2 and AVX-512 AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI Strix APU Improved support for Intel Panther Lake CPU GPU details for AMD Granite Ridge Retired Queen benchmark [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] jelszó:aida
    1 point
  7. David Armitage - Polgárháborúk David Armitage, a Cambridge-i, a Columbia, majd a Harvard Egyetem professzora e kötetében a polgárháborúk több mint két évezredes történetét elemzi. A szervezett emberi erőszaknak ez a közismert formája a legjobban elterjedt és a legrombolóbb hatású valamennyi közül – mégis viszonylag kevés figyelemben részesült mindmáig a történészek részéről. „A polgárháború olyan örökség, amitől az emberiség talán soha nem fog tudni megszabadulni” – írja a szerző, aki azt is bemutatja, honnan származnak a polgárháborúról alkotott koncepcióink, milyen módon fogalmazták meg ezeket az évszázadok során, és merőben új szempontból mutat be olyan történelmi jelenségeket is, mint az oly sokat emlegetett és vitatott forradalmak. pdf 23mb 2022 [Hidden Content]
    1 point
  8. Emma Donoghue - Hétpecsétes titok A Hétpecsétes titok a 19. századi Londonba kalauzolja az olvasót. A megtörtént eseményeken alapuló történet két hősnője a korabeli nőmozgalmak egyik élharcosa, Emily 'Fido' Faithfull, és a jómódban élő, házasságába belefásult szépasszony, Helen Codrington. A két nő hosszú évek után találkozik újra az angol fővárosban, s Fido egyik pillanatról a másikra Helen házassági válságának kellős közepében találja magát. A válság végül botrányos váláshoz vezet, amelyben nemcsak Helen, de Fido jó híre is kockán forog. A viktoriánus Angliában nem nézik jó szemmel sem a házasságtörést, sem a női egyenjogúsági mozgalmakat, s végképp elutasítóak a válással szemben. Amikor pedig felmerül a gyanú, hogy a két asszony viszonya több is lehetett barátságnál, Fidónak nemcsak a társadalom súlyos ítéletével kell szembenéznie, de önmagával is, és mindazzal, amit önálló, független nőként képviselt. Emma Donoghue színes tablót rajzol a korabeli angol társasági élet képmutató világáról, a nőket sújtó megkülönböztetésről, a feminizmus kezdeteiről, nem utolsósorban a pusztító szerelmi szenvedélyről. Eredeti mű Emma Donoghue: The Sealed Letter Eredeti megjelenés éve: 2008 19. század életrajz feminizmus házasság ír szerző leszbikus LMBTQ London magyar nyelvű női főszereplő regény válás viktoriánus > Alexandra, Pécs, 2014 456 oldal · ISBN: 9789633572566 · Fordította: Csonka Ágnes ------------------------------------------- Emma Donoghue-A cafka A tizennégy éves Mary Saunders a 18. századi londoni szegények vigasztalan életét éli, ám rettenetesen sóvárog egy jobb élet és az azzal járó pompa után. Egy vörös szalag olyannyira megigézi, hogy áruba bocsátja érte egyetlen vagyonát: a testét. Prostituáltként London nyomorúságos negyedébe kerül, s kitanulja az ősi mesterséget. Végül mégis úgy dönt, felhagy bűnös életmódjával, és szolgálólányként falura költözik. A becsvágyó, tekintélyellenes Mary azonban nem tud szabadulni sötét vágyaitól, és keserűen gyűlöl mindenkit, aki birtokában van a jobb életet jelképező finom holmiknak. Szabadság iránti vágyáról sem képes lemondani, s mindez együtt baljós végzetet ígér… Eredeti mű Emma Donoghue: Slammerkin Eredeti megjelenés éve: 2000 18. század barátság gyilkosság halál igaz történet alapján ír szerző London magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő prostitúció regény > Alexandra, Pécs, 2012 480 oldal · ISBN: 9789633570364 · Fordította: Csonka Ágnes ---------------------------- Emma Donoghue - Érzékek tánca Emma Donoghue filmszerűen pergő regényének alaptörténete egy gyilkossági eset: az 1870-es évekbeli San Franciscóban lelőttek egy fiatal nőt, s a gyilkost nem sikerült kézre keríteni… 1876 nyarán egész San Francisco a hőségtől szenved, ráadásul himlőjárvány tizedeli a lakosságot. Blanche Beunon, a varázslatos szépségű francia bártáncosnő ezekben a napokban barátkozik össze az ugyancsak francia bevándorló Jenny Bonnet-val. A férfiruhában járó Jenny fékezhetetlen szabadságvágya és megalkuvást nem tűrő természete megbabonázza Blanche-t, s hatására úgy dönt, elhagyja szeretőjét, akit addig ő tartott el. A két nő egy San Francisco közeli településen húzza meg magát, mígnem egyik este az ablakon át valaki lelövi Jennyt. Blanche kétségbeesetten próbál a gyilkos nyomára bukkanni. Helyzetét súlyosbítja, hogy egykori szeretője mindenéből kiforgatta, és egyéves fiukat is elrabolta. Miközben Blanche elszántan küzd a gyermekéért és az igazság kiderítéséért, Jenny nehéz terhekkel teli múltját is megismeri. Vajon ki és miért ölte meg a szókimondó Jennyt? A bohém alakokkal teli, bevándorlók színes forgatagától nyüzsgő San Francisco szinte megelevenedik a regény lapjain. A lebujok mámoros éjszakai forgataga azonban csak díszlet, mely mögött ott lappang a nyomor és a kiszolgáltatottság. Hogyan boldogulhat ebben a világban, s miként szerezhet érvényt az igazságnak egy egyedülálló nő? Eredeti mű Emma Donoghue: Frog Music Eredeti megjelenés éve: 2014 19. század Amerikai Egyesült Államok családon belüli erőszak gyilkosság igaz történet alapján ír szerző krimi LMBTQ magyar nyelvű női főszereplő prostitúció regény San Francisco thriller történelmi regény > Alexandra, Pécs, 2015 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633575376 · Fordította: Csonka Ágnes ------------------------------------------------------- Emma Donoghue-A szoba Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja – a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás… A Szoba Jack számára az otthont jelenti, de Anya számára börtön, ahol tizenkilencéves kora óta -hét esztendeje- raboskodik. A Jack iránt érzett szeretetből egy egész életet épít fel a kisfiú számára tizenkét négyzetméteren. Ám ahogy Jack kíváncsisága egyre nagyobb, úgy nő Anya kétségbeesése is, hiszen tudja, hogy a Szoba hamarosan szűk lesz kettőjüknek. A történet, amely Jack egyszerre megható és vidám előadásában bontakozik ki, a szívfacsaró körülmények közepette is legyőzhetetlen szeretetről, az anya és gyermeke közötti elszakíthatatlan kötelékről mesél. Megrázó, felemelő és magával ragadó regény, amely mindvégig mélyen emberi és megindító marad. Eredeti mű Emma Donoghue: Room 91% Eredeti megjelenés éve: 2010 Tartalomjegyzék 21. század anyaság család emberi sorsok emberrablás erőszak filmadaptáció fogság gyermek főszereplő gyermekkor gyermekszemszög igaz történet alapján ír szerző kortárs lélektani fikció magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő regény szökés túlélés > Alexandra, Pécs, 2016 392 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633577271 · Fordította: Csonka Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  9. Lisa Jewell-Az éjjel, amikor eltűnt Anyu, itt vannak páran a suliból, és meghívtak magukhoz. Egy óra. Oké? 2017, Szent Iván-éj: Tallulah, a tizenéves leányanya randizni megy, kisbabájára otthon a fiatal nagymama, Kim vigyáz. Este tizenegykor Tallulah küld egy sms-t Kimnek. Hajnalban, fél ötkor Kim arra ébred, hogy Tallulah még mindig nem ért haza. A lány ismerősei azt mondják Kimnek, hogy látták Tallulah-t: egy medencés partira tartott az erdőbe, egy Sötét Ház nevű helyre, ami nincs is messze. Tallulah soha többet nem megy haza. 2018: Sophie az erdőben sétál egy bentlakásos iskola mögött, ahol a barátja nemrég állt munkába mint vezető tanár. Meglát egy kerítéshez szögelt kartont, amin az áll: ÁSS ITT. Megoldatlan ügy. Kihalt ház. Egy család borzalmas titkot rejteget. Lisa Jewell: The Night She Disappeared Eredeti mű Lisa Jewell: The Night She Disappeared Eredeti megjelenés éve: 2021 Anglia angol szerző brit szerző krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű regény rejtély thriller váltott nézőpont > XXI. Század, Budapest, 2022 368 oldal · ISBN: 9789635682430 · Fordította: Katona Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  10. Fekete István - Zsellérek Kiadó: Nesztor Nyelv: magyar Katalógusszám: 9637523340 Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 182 Formátum:epub,mobi,pdf Méret:1.30 MB Leírás: Vajon mennyire határoz meg egy embert paraszti származása és környezete? Képes-e az esze, a tanulmányai révén előrelépni a társadalmi ranglétrán? Az először 1939-ben megjelent nagy sikerű Zsellérek a Horthy-korszak első évtizedének történelmi kulisszái között játszódik, a magyar vidék, a magyar parasztság aktuális gondjait-bajait taglalja, és arra megoldásokat is ajánl. A regény nem csupán az önmagával vívódó, paraszti örökségére büszke Zsellér Péter fejlődésrajza, hanem egy olyan drámai történet is, amely az olvasó elé tárja a módosabb földművelő réteg sorsdillemáit. [Hidden Content]
    1 point
  11. Fekete István - Végtelen út Kiadó: Lazi Könyvkiadó Nyelv: magyar Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 164 Méret:2.30 MB Formátum: pdf,azw3,mobi,epub A történet a francia forradalom idején játszódik, amikor is egy ifjú gróf (akit „rókalelkű” bátyja üldöz) menekülni kénytelen. Álruha, álnév, ekhós szekér jelentik a menekülés útját. Mindenesetre az ifjú (apja kíséretében) végigkocsikázik Franciaországon, Németországon, Ausztrián, hogy azután Magyarországon pihenhessen meg, leljen végre békét és – minden jel szerint – új otthont. Útközben persze vagy már majdnem felismerik, vagy az üldözők közelednek, vagy a brigantik jelentenek veszélyt, ám áldott lelkű asszonyok és lányok is akadnak, akik a szép ifjú kedvéért hajlandók segíteni. Az egyik ilyen leányba bele is szeret az ifjú gróf. Szerelmük beteljesül ugyan, de el kell válniuk, egy későbbi utazás reményében. E találkozás meghiúsul, a szegény lány ugyanis meghal, egy fiúgyermeket hagyva hátra. [Hidden Content]
    1 point
  12. Fekete István - Öreg naptár (2001) Kiadó: Szent Gellért Kiadó és Nyomda Nyelv: magyar Katalógusszám: 9636961271 Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 122 Formátum: epub,pdf,mobi Méret:1.0 MB Leírás: A hagyatékból válogatott 30 novellából 18 korábban nem jelent meg nyomtatásban, a többi hetilapokban, 1935 és 1965 között. "A többségükben önéletrajzi ihletésű, rövid elbeszélések mind a mai napig élő, eleven erővel hatnak. Az írások mindegyikének témája a táj, és a tájban élő ember hangulata, érzésköre, viszonya a természet szépségeihez. A gyermekkor színes üvegcserepein fölszikrázó fények által az olvasó elé varázsolódik Fekete István ifjúságának meghitt hangulata, az állatok iránt érzett olthatatlan vonzalma, szeretete. Fekete István gyönyörűen ír: a szeptemberi erdő ezerarcú világa, az ősz színeiben tobzodó természet szinte életre kel a kötet lapjain, és az olvasó hallhatja, ahogyan még késő nyári suhogással ringatja magát az erdő, és láthatja, ahogyan a halk szél fuvallatai már egymásra rendezik a titokban lehullott sárga leveleket. Az őszi és téli naptár az elmúlás színeit varázsolja az olvasók elé, ám ebben az elmúlásban, a beszédes csend legmélyén felfedezheti az olvasó a lélek halk szavát, amely megnyugvást ad a város zajában megfáradt vándor lelkének. A mai rohanó világban szinte gyógyírt jelenthetnek a lélek bajaira Fekete István sorai, mert általuk egy olyan csodálatos világ erdejében barangolhat az olvasó, ahol még érvényesek "a szépség, a jóság törvényei, és amelyben érvényesül az egyszerű igazság." [Hidden Content]
    1 point
  13. Fekete István - Magasles Kiadó: Moly Nyelv: magyar Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 122 Méret:1.50 MB Formátum: epub,pdf,mobi 1937 óta, mikor első nagyobb műve, A koppányi aga testamentuma megjelent, Fekete István az ifjúság legnépszerűbb írói közé tartozott mindig. Állatokról szóló történetei, a Csí, a Kele, a Lutra, a Bogáncs és a többiek szinte minden magyar korosztály számára ismertté tették nevét, még azokban az 50-es években is, amikor háttérbe szorították. Magasles című könyvét azonban senki sem olvashatta. Ez ugyanis befejezetlen maradt. A kéziratot az íróhoz igen közel álló író-tudós-tanár, Nagy Domokos Imre folytatta és fejezte be, úgy beleélve magát bérmaapja stílusába, hogy az olvasó észre sem veszi a „váltást”. A könyveivel és vadászírói munkásságával önállóan is hírnevet szerzett Nagy Domokos Imre méltó lezárást adott ebben a sajátos könyvben Fekete István gazdag, a természet szeretetével és bölcs emberismerettel átszőtt életművének. [Hidden Content]
    1 point
  14. Fekete István - Köd (1967) Kiadó: Móra Könyvkiadó Nyelv: magyar Katalógusszám: Antik Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 169 Formátum:doc,rtf,epub,pdf,mobi Méret:4.20 MB Leírás: Fekete István poetikus regényeinek kedvelői fokozott örömmel forgathatják a Ködöt. Ez a novellagyűjtemény halász-vadásztörténetek füzérén csillogtatja az író természetlátásának, lírai kedélyének sokszínű villódzását, emberábrázoló erejének nemes értékeit. Gyűjteményét az évszakok változása fogja keretbe: tél, tavasz, nyár, ősz adja egymásnak a kilincset a kötetben, s ebben a négyes beosztásban sorra megelevenednek az író természetjáró múltjának, vadászcserkészéseinek és horgászkalandjainak színes emlékei. Fekete István legjobb vadászíróink úttörése nyomán halad, s az ő eredményeiket teljesíti ki jelképeket látó lírai szemléletével, érzelemgazdag ábrázolásával, erőteljes, tiszta stílusával. Mindenki, aki bele tud feledkezni a tájak szépségeibe, aki szívesen lesi meg erdő-mező titkait, akiben vadászszív dobog, örömmel fogja felfedezni a saját élményeit a Köd gazdag élményvilágában. [Hidden Content]
    1 point
  15. Dennis Lehane (Boston, 1965. augusztus 4. –) amerikai író. Bostonban nevelkedett, ma is ott él, regényeinek többsége is Dorchestrer környékén játszódik. Első regényét még egyetemi évei alatt írta saját szórakoztatására: az Egy pohárral a háború előtt 1994-ben jelent meg, főszerepben Angie Gennaro és Patrick Kenzie magándetektívekkel, és később sorozattá nőtte ki magát. Eddigi legsikeresebb könyve, a Titokzatos folyó 2001-ben látott napvilágot, ezt 2003-ban a Vihar-sziget követte. Regényei közül a Titokzatos folyóból Clint Eastwood készített Oscar-díjas filmet, a Kenzie-Gennaro-sorozat 4. kötetét, a Hideg nyomont Ben Affleck filmesítette meg, míg a Vihar-szigetet Martin Scorsese vitte vászonra. Lehane a Drót című tévésorozat két epizódjának forgatókönyvét jegyzi.
    1 point
  16. Elena Ferrante – Nápolyi regények sorozat *** Elena Ferrante: Briliáns barátnőm (Nápolyi regények sorozat 1.) Eredeti cím: L'amica geniale Eredeti kiadó: E/O, Roma Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Briliáns barátnőm Magyar kiadó: Park, Budapest Magyar kiadás éve: 2016, 2020, 2022, 2023 Fordította: Matolcsi Balázs Lila Cerullo és Elena Greco tűz és víz. Lila fiús, robbanékony, erőszakos, parancsolásra született, Elena lágy, odaadó, szorgalmas, figyelmes és önfeláldozó. Jobban nem is különbözhetnének, sorsuk mégis egy életre összefonódik az 1950-es évek poros nápolyi udvarain. Hol elválaszthatatlan barátnők, hol fékezhetetlen szellemi riválisok. Nem tudnak se egymással, se egymás nélkül élni, kiegészítik, inspirálják egymást; egyikük sem lenne a másik nélkül az, aki. Mindketten egy szegénységgel küszködő, büszke, erőszakos férfitársadalomban próbálnak a maguk módján boldogulni, előrébb jutni, a lehető legnagyobb függetlenséget kivívni. A Briliáns barátnőm, melyben Lila és Elena gyermek- és kamaszkorát ismerjük meg, egy négykötetes regényfolyam, a Nápolyi regények első része. Elena Ferrante gazdag érzelmekkel és lenyűgöző intelligenciával ábrázolja két főszereplője személyiségfejlődését, és a mindent felülíró szeretetet és csodálatot, mely évtizedeken át táplálta és mélyítette barátságukat. Elena Ferrante: Az új név története (Nápolyi regények sorozat 2.) Eredeti cím: Storia del nuovo cognome Eredeti kiadó: E/O, Roma Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Az új név története Magyar kiadó: Park, Budapest Magyar kiadás éve: 2017, 2020, 2022, 2023 Fordította: Matolcsi Balázs Lila és Elena tizenhat évesek, és egy világ választja el őket egymástól. Lila immár férjes asszony, de férje vezetéknevének viselését önmaga elvesztéseként éli meg. Beleveti magát választott családja vállalkozásainak vezetésébe, de nem nagyon élvezi új szerepét. Elena gimnáziumba jár, mintadiák, de miközben a tanulmányaival és önmagával viaskodik, éppen Lila esküvőjén eszmél rá, hogy nem találja a helyét sem a telepen, sem azon kívül. Innen folytatódik a Nápolyi regények második kötete. Az új név története a két barátnő ifjúkorának elbeszélése. Szerelem, féltékenység, szabadságvágy és lemondás a kísérőik egymástól egyre inkább távolodó útjaikon. Lila számára a házasság börtön, Elena pedig nehezen viseli azt a szenvedélyes makacsságot, mellyel barátnője menekülni szeretne kötelezettségei elől. De az egymás iránt érzett gyűlöllek és szeretlek érzelemhálóból, az önmegerősítés vágyából fakadó, függőséget okozó köteléktől nem tudnak szabadulni. Ahogy Lila és Elena követik egymást, eltávolodnak egymástól, majd újra egymásra találnak, magával ragadja, elsodorja az olvasót. Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad (Nápolyi regények sorozat 3.) Eredeti cím: Storia del nuovo cognome Eredeti kiadó: E/O, Roma Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Aki megszökik, és aki marad Magyar kiadó: Park, Budapest Magyar kiadás éve: 2018, 2020, 2021, 2022 Fordította: Matolcsi Balázs Elena és Lila, akiket az előző részekből (Briliáns barátnőm és Az új név története) már jól ismerünk, nővé érett, méghozzá nagyon korán. Lila tizenhat évesen férjhez ment, kisfia született, aztán elhagyta a férjét és a jólétet, és egy gyárban dolgozik, embertelen körülmények között. Elena elkerült a telepről, a Pisai Egyetemen tanult, írt egy regényt, melynek sikere kitárta előtte egy jómódú, művelt világ kapuit. Más-más módon, de mindketten megpróbálták ledönteni a falakat, hogy végre kitörhessenek a nyomorból, a tudatlanságból és a kilátástalanságból. A két lányt ezúttal a hetvenes évek Olaszországában látjuk viszont a tőlük megszokott fékezhetetlen lendülettel, korábban elképzelhetetlen remények, kétségek, feszültségek, kihívások között. Továbbra is összeköti őket az elszakíthatatlan, ambivalens, néha lappangó, majd heves kitörésekben vagy találkozásokban újra felszínre kerülő, váratlan nézőpontokat rejtő örök kötelék. A nemzetközi sikert a Nápolyi regények című négykötetes mű hozta meg a szerző számára. A tetralógiát számos nyelvre lefordították, Londonban színpadra állították, valamint az HBO és a RAI (olasz állami televízió) közösen 8 részes sorozatot forgatott az első kötetből (Briliáns barátnőm), amelynek premierje 2018. november 19-én lesz az HBO-n és az HBO GO-n. A forgalmazók az előzetes kritikák alapján sikerre számítanak, így a hosszú távú terv az, hogy a további köteteket is filmre viszik. Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született, és ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak és a Nő a sötétben szerzője. Első két regényét Mario Martone, valamint Roberto Faenza filmesítette meg. La Frantumaglia (Szilánkok) című műhelynaplójában levelezését, jegyzeteit, valamint kiadatlan írásait gyűjtötte össze. 2007-ben La spiaggia di notte (Éjjeli strand) címen egy gyerekkönyve is megjelent. Az Aki megszökik és aki marad a Nápolyi regények (2011-14) tetralógia harmadik kötete. Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története (Nápolyi regények sorozat 4.) Eredeti cím: Storia del nuovo cognome Eredeti kiadó: E/O, Roma Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Az elvesztett gyerek története Magyar kiadó: Park, Budapest Magyar kiadás éve: 2018, 2020, 2021, 2022 Fordította: Matolcsi Balázs Az Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését. Elena és Nino története a szenvedélyek története, és Elena hamarosan már a szerint választja meg élete helyszíneit, hogy hol lehet együtt a szeretőjével. Egyik nápolyi útja során megtudja, hogy Lila mindenáron találkozni akar vele. A két nő hat évtizedes történetét és vele Nápoly és egész Olaszország történetét felölelő saga Az elvesztett gyerek történetével véget ér. Elena Ferrante, a 19. századi nagy írók méltó utódaként, a korábbiaknál is teljesebb, gazdagabb, pezsgőbb, feledhetetlen világot tár elénk. Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket, de kiléte ismeretlen. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született, és ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak és a Nő a sötétben szerzője. Első két regényét Mario Martone, valamint Roberto Faenza filmesítette meg. La Frantumaglia (Szilánkok) című műhelynaplójában levelezését, jegyzeteit, valamint kiadatlan írásait gyűjtötte össze. 2007-ben La spiaggia di notte (Éjjeli strand) címen egy gyerekkönyve, 2019-ben pedig L'invenzione occasionale (Véletlen találatok) címen egy esszékötete is megjelent. Az elvesztett gyerek története a Nápolyi regények (2011-2014) tetralógia negyedik, befejező kötete. A sorozat első két kötetét az HBO filmesítette meg. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 14,4 MB [Hidden Content]
    1 point
  17. Philippe Sands - Patkányút Otto von Wächter báró, ügyvéd, férj és apa magas rangú SS-tisztként és a második világháborúban a németek által megszállt Galícia kormányzójaként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a krakkói gettó felállítása. A háború után több mint 100 000 lengyel meggyilkolásával vádolják, vadásznak rá a szovjetek, az amerikaiak, a britek, de még Simon Wiesenthal is. Sands végigkíséri az ifjú Otto Wächter felemelkedését, „istenáldotta” házasságát és családi élete alakulását, majd életük összeomlását. A férfi négy éven át menekül az igazságszolgáltatás elől, először Tirolban húzza meg magát, majd Rómában és a Vatikánban talál menedéket, új személyi azonosságot szerez, és igyekszik rácsatlakozni a nácik híres patkányútjára, amely Perón elnök Argentínájáig vezet. Ezen az útvonalon szökött meg Eichmann, Mengele és sok ezer náci, Wächter azonban nem jár sikerrel: a hidegháború hajnalán, rejtélyes körülmények között, váratlanul meghal. A szerző a Wächter házaspár levelezéséből és más dokumentumokból, levéltárak és személyes beszélgetések nyomán tárja fel az igazságot, amellyel végül mindenkinek szembe kell néznie. Történelmi detektívsztori, szerelmesregény, önéletrajz és hidegháborús kémtörténet ez a könyv. pdf 3mb [Hidden Content]
    1 point
  18. Maggie O'Farrell-Utasítások hőhullám idejére 85% 1976 júliusát írjuk, és London egy hőhullám szorításában vergődik. Hónapok óta nem esett, a kertek zsúfolásig vannak levéltetvekkel, a víz egy közkútból folyik, Robert Riordan pedig közli a feleségével, Grettával, hogy lemegy a sarokra újságot venni. De nem jön vissza. Robert keresése hazahozza Gretta gyermekeit – két elhidegült nővért és egy válás szélén álló fivért, akiknek mind más-más elképzelése van arról, hogy hová mehetett az apjuk. Egyikük sem gyanítja, hogy esetleg az anyjuknak lehet rá olyan magyarázata, amelyet még most sem tud velük megosztani. Maggie O’Farrell öt korábbi regény, a Miután elmentél, A szeretőm szerelme, a Somerset Maugham-díjat nyert A köztünk lévő távolság, a The Vanishing Act of Esme Lennox és a Costa-regénydíjas A kéz, amely először fogta az enyémet szerzője. Edinburgh-ban él. Maggie O'Farrell: Instructions For a Heatwave Eredeti mű Maggie O'Farrell: Instructions For a Heatwave Eredeti megjelenés éve: 2013 1970-es évek 20. század családregény észak-ír szerző London magyar nyelvű regény > GABO, Budapest, 2018 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634066361 · Fordította: Komló Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    1 point
  19. Cassandra Clare – Bane krónikák sorozat 87% Ez a sorozat már lezárult. amerikai szerző fantasy ifjúsági kaland kortárs mágia magyar nyelvű novella urban fantasy Szűrés Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Mi történt Peruban?Cassandra Clare – Maureen Johnson: A szökevény királynéCassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Vámpírok, pogácsák és Edmund HerondaleCassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Az éjféli örökösCassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel tündökléseCassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Raphael Santiago megmentéseCassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel bukásaCassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Mit vegyünk egy árnyvadásznak, akinek mindene megvan?Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson: A New York-i Intézet csatájaCassandra Clare: Igaz szerelem (és egy első randi)Cassandra Clare – Maureen Johnson – Sarah Rees Brennan: Bane-krónikák [Hidden Content] 1. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Mi történt Peruban? 77% Magnus Bane kalandjai Jó oka van, hogy Magnus Bane személye nem kívánatos Peruban. Kövesd Bane dél-amerikai kalandjait, amint régi ismerősünk bajba sodorja boszorkánymester társait, Ragnor Fellt és Catarina Losst, megismerkedik számos hangszerrel (amelyeken borzasztóan játszik), valamint számos tánccal (amelyeket borzasztóan jár), majd magára haragítja házigazdáit, amikor valami kimondhatatlant tesz a Nazca-vonalakkal. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: What Really Happened in Peru Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: What Really Happened in Peru 65% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 18. század 19. század 20. század 21. század amerikai szerző barátság boszorkány Dél-Amerika fantasy férfi főszereplő ifjúsági ír szerző kaland kortárs LMBTQ low fantasy mágia magyar nyelvű meleg novella Peru sorozat része urban fantasy varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789634578574 · Fordította: Kamper Gergely --------------------------------------------------------------------------- 2. Cassandra Clare – Maureen Johnson: A szökevény királyné 79% Magnus Bane kalandjai A halhatatlan boszorkánymester, Magnus Bane azon kapja magát, hogy a királyi családot igyekszik kimenteni a francia forradalom borzalmai közül – miután egy igencsak jóképű gróf belerángatta a zűrzavarba. Mondani sem kell, a merész szökéshez egy láthatatlan ballonra is szükség lesz… Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Runaway Queen Eredeti mű Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Runaway Queen 70% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 18. század 21. század amerikai szerző boszorkány fantasy ifjúsági kaland király királyné kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű meleg novella Párizs sorozat része szökés urban fantasy vámpír varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789634578581 · Fordította: Kamper Gergely ----------------------------------------------------------- 3. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale 85% Amikor a halhatatlan boszorkánymester, Magnus Bane részt vesz az előzetes béketárgyalásokon az árnyvadászok és az alvilágiak között a 19. századi Londonban, két nagyon különböző ember bűvöli el: Camille Belcourt, a vámpír és Edmund Herondale, az ifjú árnyvadász. Vajon azzal, hogy szíveket hódít meg, egyben oldalt is választ? Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Vampires, Scones, and Edmund Herondale Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Vampires, Scones, and Edmund Herondale 84% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 19. század 21. század amerikai szerző boszorkány démon fantasy ifjúsági ír szerző kaland kortárs LMBTQ London mágia magyar nyelvű meleg novella regény sorozat része urban fantasy vámpír varázsló vérfarkas A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633737507 · Fordította: Kamper Gergely -------------------------------------------------- 4. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Az éjféli örökös 88% Magnus azt hitte, már sosem fog visszatérni Londonba, de elfogadja Tatiana Blackthorn csábító ajánlatát. A nő gyönyörű nevelt lányát is érintő tervei azonban jóval gonoszabbak, mint a boszorkánymester gondolná. A századforduló Londonjában Magnus régi barátokra lel, és találkozik egy egészen különleges fiatalemberrel… A tizenhat éves James Herondale-lel. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: The Midnight Heir Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: The Midnight Heir 91% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 20. század amerikai szerző Anglia boszorkány fantasy ifjúsági ír szerző kaland kortárs London mágia magyar nyelvű novella regény romantikus sorozat része urban fantasy varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633737545 · Fordította: Kamper Gergely --------------------------- 5. Cassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel tündöklése 79% A halhatatlan boszorkánymester igyekszik minél többet kihozni a húszas évek forgatagából. Aktívan rész vesz New York társasági életében, és éli lüktető jazztől hangos világát. A városban talán sehol nem olyan ajánlott mutatkozni, mint a fenséges Dumort hotelban, Magnus miliőjének legújabb gyöngyszemében. Csakhogy talán mégsem minden az, aminek látszik… Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Rise of The Hotel Dumort Eredeti mű Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Rise of The Hotel Dumort 69% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző boszorkány démon fantasy ifjúsági kaland kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű New York novella sorozat része urban fantasy vámpír varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633738498 · Fordította: Kamper Gergely ------------------- 6. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Raphael Santiago megmentése 91% Az 1950-es évek New Yorkjában egy kétségbeesett anya felfogadja Magnust, hogy kutassa fel eltűnt fiát, Raphaelt. De ha elő is kerül, vajon meg lehet még menteni a fiút? Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Saving Raphael Santiago Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Saving Raphael Santiago 83% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 20. század 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző boszorkány fantasy ifjúsági ír szerző kaland kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű New York novella sorozat része urban fantasy vámpír A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633738535 · Fordította: Kamper Gergely -------------------------------------- 7. Cassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel bukása 82% A valaha előkelőnek számító Dumort Hotel Magnus Bane szeme láttára válik valami egészen mássá az 1970-es évek New Yorkjában. Ötven évvel azután, hogy a szálloda a jazzkorszakban hírnévre tett szert, a halhatatlan boszorkánymester tanúja lesz, hogyan hanyatlik ez a manhattani nevezetesség. Az egykor gyönyörű épületből csak düledező, bűzlő, élettelen romhalmaz maradt. A vámpírok ezt azonban cseppet sem bánják… „Azt kell mondjam, a Bane krónikák minden egyes novellája jobb és jobb. Cassie egyre jobban megszeretteti velem Magnust. A sorozat szórakoztató, zseniális, ráadásul mindig meg is nevettet. Mindezen felül ezt a történetet csodálatosan érzelmesnek is találtam, a végét olvasva egészen elszorult a szívem.” – Thania Stewart Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Fall of Hotel Dumort Eredeti mű Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Fall of Hotel Dumort 76% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző boszorkány fantasy ifjúsági kaland kortárs mágia magyar nyelvű New York novella sorozat része urban fantasy vámpír varázsló vérfarkas A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633990346 · Fordította: Kamper Gergely ------------------ 8. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Mit vegyünk egy árnyvadásznak, akinek mindene megvan? 92% Mi volna a tökéletes születésnapi ajándék?! A történet a Hamuváros és az Üvegváros eseményei között játszódik. Magnus Bane elhatározza, hogy megkeresi a lehető legjobb születésnapi ajándékot Alec Lightwood, az ifjú árnyvadász számára, akár járnak, akár nem. Eközben meggyűlik a baja egy démonnal is, akit egy igen irritáló ügyfél megbízásából idézett meg. „Ez eddig a kedvenc Bane krónikám. Magnus imádnivaló, mint mindig, nemegyszer hangosan felnevettem a megjegyzéseit olvasva. Ebben a novellában mégis Alec lopta be magát igazán a szívembe. Ragnor Fell, Raphael Santiago, a tüzes Isabelle, de még Elyaas démon is segítenek izgalmassá tenni ezt a szívmelengető történetet, ami kötelező olvasmány minden Cassandra Clade-rajongó számára.” – abellestales.com Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: What to Buy the Shadowhunter Who Has Everything Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: What to Buy the Shadowhunter Who Has Everything 91% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző boszorkány démon fantasy ifjúsági ír szerző kaland kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű meleg New York novella romantikus sorozat része urban fantasy varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633990384 · Fordította: Kamper Gergely ------------------- 9. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson: A New York-i Intézet csatája 90% Magnus Bane harcba száll Valentine-nal. A Felkelés idején Valentine és a Kör a New Yorkban élő alvilágiak ellen indul, az Intézet árnyvadászainak pedig el kell dönteniük, hogy az ő oldalára állnak-e, vagy Magnus és a többiek pártját fogják. A boszorkánymester ekkor találkozik először Jocelynnel, Luke-kal és Stephennel. Jocelyn hamarosan felkeresi őt… „Most rögtön olvasd el ezt a Bane-krónikát, még mielőtt bármi másba belefognál! Garantálom, hogy nem bánod meg! A két árnyvadászsorozat elemeiből kiindulva ez a történet fényt derít néhány nagyon fontos korábbi eseményre. Ne lepődj meg, ha ismerős szereplők bukkannak fel. Napról napra büszkébb vagyok, hogy Cassie és írótársai rajongójának mondhatom magam!” – Amber Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson: The Last Stand of the New York Institute Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson: The Last Stand of the New York Institute 87% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző boszorkány fantasy ifjúsági ír szerző kaland kortárs mágia magyar nyelvű New York novella sorozat része urban fantasy varázsló vérfarkas A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 64 oldal · ISBN: 9789633990421 · Fordította: Kamper Gergely ------------ 10. Cassandra Clare: Igaz szerelem (és egy első randi) 94% Mi volna a tökéletes születésnapi ajándék? Magnus Bane és Alec Lightwood egymásba szeretnek – de ehhez szükség van egy első randira is. Amikor Magnus Bane, a boszorkánymester találkozik Alec Lightwooddal, az árnyvadásszal, szikrázik a levegő körülöttük. Ami aztán az első randijukon történik, fellobbantja a lángot… „A Bane-krónikák utolsó kötete egyszerűen tökéletes! Mindig Magnus és Alec lesz az egyik kedvenc szerelmespárom. Miután elolvastam a könyvet, egyszerűen nem akart eltűnni az arcomról a boldog mosoly. Egymilliárd csillagot adnék ennek a könyvnek, ha lehetne! Rengetegszer el fogom még olvasni!” – Carolina Cassandra Clare: The Course of True Love (and First Dates) Eredeti mű Cassandra Clare: The Course of True Love (and First Dates) 94% Eredeti megjelenés éve: 2014 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző fantasy férfi főszereplő ifjúsági kaland kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű meleg New York novella romantikus sorozat része urban fantasy A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633990421 · Fordította: Kamper Gergely letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -- letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  20. D.B. Reynolds - Vámpírok Amerikában 1-2-3-4.- Raphael- Jabril- Rajmund- Sophia D.B. Reynolds - Vámpírok Amerikában 1 - Raphael Malibu, Kalifornia, ahol a rock & roll istenei és a filmsztárok, a szépek és gazdagok élnek... és a vámpírok. Az erőteljes és karizmatikus Raphael – Vámpír Lord –, azon kevesek egyike, akik az élet és a halál urai minden létező vámpír felett. Ezrek hívják őt Mesternek, élethosszig tartó hűséget fogadva. De amikor egy pimasz és halálos nappali támadás során egy emberi gyilkos banda elrabolja azt az egyetlen női vámpírt, akiért az életét adná, Raphael egy emberi nyomozóhoz fordul, hogy megtalálja ellenségeit, mielőtt még késő lenne. Cynthia Leighton okos, kemény és szexi, magánnyomozó és volt rendőr, aki belefáradt a házastársi hűtlenségek utáni kémkedésbe, és a régi bankszámlák kiásásába. Amikor Raphael a segítségét kéri az emberrablók felkutatásában, Cyn örömmel fogadja. De hamarosan rájön, hogy a legnagyobb veszélyt rá nem az emberek, hanem maga Raphael jelenti. Az orosz maffiózókkal és áruló vámpírokkal szembekerülő Cyn és Raphael az életükért küzdve – benne találják magukat a vér és az erőszak szenvedélyében, amelynek célja mindkettőjük elpusztítása. ------------- D.B. Reynolds - Vámpírok Amerikában 2 - Jabril Houston, Texas – Cowboy csizma, baseball és „Kirándulás a csillagok közé” (a houstoni planetárium ismeretterjesztő filmje)... igaz? Tévedés! Mert Houston egyben Jabril Karim otthona is, aki egyike annak a nyolc hatalmas vámpírlordnak, akik egész Észak-Amerikát uralják. És amint Cynthia Leighton magánnyomozó hamarosan felfedezi, nem minden vámpírlord egyforma. Jabril a gonosz arca az új világban, egy vámpír, aki a saját életén kívül senki másét nem értékeli, aki rabszolgasorba taszítja azokat, akikre vágyik, ellopja, amit megkíván, és elpusztít mindenkit, aki az útjában áll. L.A.-ből és annak csábító vámpírlordjától, Raphaeltől menekülve, Cyn a houstoni munkát örvendetes menedéknek tekinti, egy helynek, ahova elmenekülhet, és meggyógyíthatja összetört szívét. De Texas nem vakáció lesz. Cyn egy igazi ellenséget fog találni Jabrilban, egy olyan embert, aki mindent megtesz, hogy kielégítse a vágyait, növelje a vagyonát és kiterjessze a hatalmát. Két fiatal lánytestvér életéért küzdve, Cyn útja Houston utcáin keresztül visszavezet L.A.-be, ahol az emberi rendőrség elhatározta, hogy elkapja Raphaelt egyikük meggyilkolása miatt. De a veszélynek ezzel még nincs vége. Jabril ugyanis szemet vetett Cynre, és semmi sem fogja megállítani, hogy megszerezze. ----------- D.B. Reynolds - Vámpírok Amerikában 3 - Rajmund RAJMUND GREGOR egy vámpír... és New York City vitathatatlan ura. Senki más előtt nem hajlandó fejet hajtani, csak atyjának, Krystofnak, aki az USA egész északkeleti részének vámpírlordja. A New York-i Buffalóban élő Krystof egy idős vámpír – úgy tűnik, túl öreg, mert lassan kezdi elveszíteni az eszét. Rajmund, akit atyja visszahívott Buffalóba, úgy találja, hogy ura már nincs a helyzet magaslatán, és rohamosan gyengül. Tudja, hogy a terület összeroppan, ha nem történik valami, és Krystof gyermekei közül ő az egyetlen, aki elég erős ahhoz, hogy magához ragadja a hatalmat. Mindemellett gondot okoz néhány eltűnt nő esete, és egy kóbor vámpír is, aki szemlátomást gyilkosságra készül. SARAH STRATTON-nek van egy titka, amit soha nem mondhatott el senkinek – vagy legalábbis azoknak, akik most ismerik, mé ------------ D.B. Reynolds - Vámpírok Amerikában 4 - Sophia A Csendes-óceán északnyugati része... ahol buják az erdők és folyamatosan esik az eső, otthont ad az erdészeknek, a számítógépes kockáknak, és különösen a vámpír-féléknek. Sophia, gyönyörű és halálos, az elmúlt évszázadban áttáncolt Dél-Amerika langyos éjszakáin és perzselően dögös férfijain. Ám amikor atyjától sürgős hívást kap, hazasiet Vancouverbe, csakhogy a férfi eltűnt, és nem hagyott maga után semmi mást, csak három halott vámpírt és egy Sophiának címzett levelet… Colin Murphy, a haditengerészet különleges alakulatának egykori tagja, egy nyugodt helyet keresve érkezett északnyugatra, ahol behegedhetnek a több mint egy évtized alatt szerzett háborús sebei. Ám amikor valaki gyilkolászni kezdi a helyi vámpírokat, és kínozni a társaikat, Colin ismét magára ölti a katonai öltözékét, és elindul, hogy megtalálja, és bármi áron megállítsa a gyilkosokat, beleértve azt is, hogy együtt vadásszon vámpírokkal. Atyjának halállal járó nyomát követve egy észak-washingtoni kisvárosig, Sophia váratlanul megtapasztalja a dél-amerikai éjszakák forróságát Colin karjai között. Ám Sophia és Colin hamarosan versenyt futnak az idővel, hogy felfedjék a gyilkosokat, mielőtt a következő halott vámpír maga Sophia lenne. --------- letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  21. Adobe Media Encoder 2023 23.0.0.57 Multilingual x64 Media Encoder CC. Az ideális alkalmazás minden médiafeldolgozáshoz. Dolgozza fel, kódolja át a fájlokat, hozzon létre proxyfájlokat, és készítsen szinte bármilyen elképzelhető formátumú kimenetet. Automatizálja munkafolyamatait készletekkel, a Watch Folders (Mappafigyelés) és Destination Publishing (Közzététel célhelyen) funkciókkal. A Time Tunerrel láthatatlanul módosíthatja az időtartamot, a színkereső táblák és hangerő-korrekciók pedig a projektek ismételt megnyitása nélkül alkalmazhatók. Az Adobe Premiere Pro, az After Effects és más alkalmazásokkal fennálló szoros integráció zökkenőmentes munkafolyamatot biztosít. Nyelv: Deutsch, English, Español, Français, Italiano, Português (Brasil), Русский, 日本語, 한국어 Rendszerkövetelmények : A rendszernek meg kell felelnie ezeknek a minimális követelményeknek a Media Encoder 23.0 (október) és újabb kiadások használatához. Processzor: Minimum Intel 6. generációs vagy újabb CPU, ajánlott Intel 7. generációs vagy újabb CPU. Operációs rendszer: Windows 10 (64 bites) 20H2-es vagy újabb verzió RAM: minimum 8 GB RAM, ajánlott 16 GB RAM Merevlemez: 4 GB szabad merevlemez-terület; további szabad hely szükséges a telepítés során (nem telepíthető cserélhető flash tárolóeszközökre) Monitor felbontás: 1280 x 800 képernyőfelbontás GPU: Az Adobe által ajánlott GPU-kártyák a GPU-gyorsított teljesítményhez: Ethernet: 1 gigabites ethernet HD megosztott hálózati munkafolyamatokhoz További AMD és NVIDIA videoadapterek ajánlottak a GPU-gyorsításhoz Az Adobe Media Encoder GPU-gyorsításhoz ajánlott alábbi videoadapterein kívül azAdobe Premiere Pro ajánlott grafikus kártyáit is használhatja. Windows CUDA NVIDIA GeForce GT 650M NVIDIA GeForce GT 755M NVIDIA GeForce GTX 680 NVIDIA GeForce GTX 690 NVIDIA GeForce GTX 775M NVIDIA K1100M keret NVIDIA K2000 keret NVIDIA K2100M keret NVIDIA K2200 keret NVIDIA K2000M keret NVIDIA K3000M keret NVIDIA Tesla K10 Windows OpenCL AMD FirePro S7000 AMD FirePro S9000 AMD FirePro W2100 AMD FirePro W4100 AMD FirePro W4170M AMD FirePro M5100 AMD FirePro M6100 AMD Radeon R9 280 AMD Radeon R9 280X AMD Radeon R9 285 AMD Radeon R9 290 AMD Radeon R9 290X AMD Radeon R9 295X2 AMD Radeon R7 265 AMD Radeon R7260X AMD Radeon HD 8470 AMD Radeon HD 8550M AMD Radeon HD 8570 AMD Radeon HD 8570M AMD Radeon HD 8670 AMD Radeon HD 8670M AMD Radeon HD 8690M AMD Radeon HD 8730M AMD Radeon HD 8740 AMD Radeon HD 8750M AMD Radeon HD 8760 AMD Radeon HD 8770M AMD Radeon HD 8790M AMD Radeon HD 8870 AMD Radeon HD 8950 AMD Radeon HD 8970 Telepítés: - Ellenőrizd, hogy naprakész-e a rendszered! (Windows update) 1.visual c++ - Az .ISO képfájl megnyitása után, telepítsd fel a mellékelt "Visual C++ Redistributable" programot. (Adobe.Media.Encoder.CC.2023.23.0.0.57.Multilingual.x64-D.G/d.g-ad.me.cc.2023/1.visual c++/VisualCppRedist_AIO_x86_x64_v__.exe) 2.setup - Futtasd a "Set-up.exe"-t. - A felugró ablakban válaszd ki a telepítés helyét, milyen nyelven kívánod a programot használni, legvégül a "Continue" opciót. - A telepítés befejezését követően, indíthatod a programot. (Adobe.Media.Encoder.CC.2023.23.0.0.57.Multilingual.x64-D.G/d.g-ad.me.cc.2023/2.setup/Set-up.exe) Pre-Activated: Előre aktivált változat, nincs szükség crack, patch fájlra. [Hidden Content] vagy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  22. Office 2019 C2R x64 Integrated May 2022 Hun A Microsoft halozatarol letoltott kepfajlbol keszult! A stabilitas megorzese erdekeben csak az eppen aktualis havi csatornan (Production) levo Buildre kerult frissitesre! A szoftvercsomaghoz kiadott osszes biztonsagi es egyeb frissitest tartalmazza a 2022 Majusi honappal bezarolag! (Updated: 2022.05.14.) Ez az Office valtozat a felhasznaloi igenyekre lett szabva, ezert egykattintasos telepitesi metodusra van lehetoseg, mellyel az Office egy kattintassal feltelepul, melynek soran csak az elore konfiguralt komponenseket pakolja fel gepunkre. A csendes telepitest a "start_setup.cmd" fajl (Futtatas rendszergazdakent) inditasaval tudjuk elerni. Nem kell licencet elfogadnunk, elso inditasnal pedig nem indul el a "First Run Office videonk", illetve a Start menut/Kezdokepernyot sem szemeteli ossze a telepito felesleges Office ikonokkal! A kovetkezo 64 bites (x64) Office 2019 (Professional Plus) osszetevok telepulnek: Excel (S), Outlook (S), PowerPoint (S), Word (S) Office 2019 szoftvercsomag aktivalasa: Ez a valtozat nem aktivalja magat automatikusan, es nem tartalmaz (Forrasfajl) semmifele aktivalo programot! Telepitest kovetoen a szoftvert aktivalni kell! A szoftvert ajanlott a Office 2013-2021 C2R Install legfrissebb valtozataval aktivalni. Aktivalas elott, atmenetileg celszeru kikapcsolni virusirtonkat. Kicsomagolast kovetoen inditsuk el adminisztratori jogokkal a "OInstall.exe" fajlt. Miutan a program elindult, lepjunk az "Utilities" fulre, s kattintsunk az "Office 2013-2021 License Setup" opciora. Ezen belul valasszuk ki a "Office ProPlus VL" lehetoseget, majd kattintsunk a "Setup" gombra. Visszalepve az "Utilities" fulre, ezuttal valasszuk a "Office Retail --> VL" opciot, majd hajtsuk vegre a Volume konvertalasunkat. Vegezetul nincs mas dolgunk, mint az "Activate Office"-ra kattintsunk. Megjegyzes: Az aktivalas 180 nap utan is akarhanyszor megismetelheto! A sikeres aktivalashoz feltetlen szukseges, hogy (az adott pillanatban) talaljunk egy elerheto KMS-szervert! (Ha ez meghiusul, akkor probalkozz kesobb!) Az Office 2019 minimalis rendszerkovetelmenyei a kovetkezok: -1,6 GHz-es vagy gyorsabb x86-os vagy 64 bites, 2 magos vagy gyorsabb processzor -2 gigabajt (GB) RAM (32 bites) vagy 4 gigabajt (GB) RAM (64 bites) -4 gigabajt (GB) (32 bites) vagy 4 gigabajt (GB) (64 bites) szabad lemezterulet -DirectX 9 grafikus eszkoz, 1280x768 keppontos felbontas -Microsoft .NET-keretrendszer: 3.5, 4.6 Ajanlott operacios rendszerek: Windows 11/10 (Version 21H2), Windows 10 LTSC 2021/2019 (Version 21H2/1809) _____________________________________________________________________________________________ Office Build: 16.0.15128.20224 (x64) ISO merete: 3,12 GB (3.357.505.536 bajt) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  23. Buza Péter(szerk.) - Jókai Mór Budapestnek emlékül pdf 57mb [Hidden Content]
    1 point
  24. Adobe Media Encoder 2021 15.0.0.37 Multilingual x64 Media Encoder CC. Az ideális alkalmazás minden médiafeldolgozáshoz. Dolgozza fel, kódolja át a fájlokat, hozzon létre proxyfájlokat, és készítsen bármilyen elképzelhető formátumú kimenetet. Ezzel a hatékony médiakezelő eszközzel a felhasználók egységesen módon dolgozhatnak a különféle alkalmazások médiumain. Az Adobe Premiere Pro CC, az After Effects CC és más alkalmazásokkal létrehozott szoros integráció zökkenőmentes médiafeldolgozási munkafolyamatot biztosít. Nyelv: Deutsch, English, Español, Français, Italiano, Português (Brasil), Русский, 日本語, 한국어 Rendszerkövetelmények: Processzor: Intel 6thGen or newer CPU Operációs rendszer: Microsoft Windows 10 (64-bit), version 1703 or later (required) RAM: 8 GB of RAM Merevlemez: 4 GB szabad merevlemez-terület; további szabad hely szükséges a telepítés során (nem telepíthető cserélhető flash tárolóeszközökre) Monitor felbontás: 1280 x 800 képernyőfelbontás Ethernet: 1 gigabites ethernet HD megosztott hálózati munkafolyamatokhoz Recommended AMD and NVIDIA video adapters for GPU acceleration Windows CUDA: NVIDIA Quadro GV100 NVIDIA Quadro P6000 NVIDIA Quadro P5000 NVIDIA Quadro P4000 NVIDIA Quadro P2000 NVIDIA GeForce GTX TITAN V NVIDIA GeForce GTX 1080 Ti NVIDIA GeForce TITAN Xp NVIDIA GeForce GT 750M (minimum 4 GB) NVIDIA GeForce GTX 675MX (minimum 4 GB) NVIDIA GeForce GTX 680MX (minimum 4 GB) NVIDIA GeForce GTX 770 (minimum 4 GB) NVIDIA GeForce GTX 780 NVIDIA GeForce GTX 780M NVIDIA GeForce GTX TITAN NVIDIA Quadro K4000 NVIDIA Quadro K4000M NVIDIA Quadro K4100M NVIDIA Quadro K4200 NVIDIA Quadro K5000 NVIDIA Quadro K5000M NVIDIA Quadro K5200 NVIDIA Quadro K6000 NVIDIA Quadro M2000 NVIDIA Quadro M4000 NVIDIA Quadro M5000 NVIDIA Quadro M5500 NVIDIA Quadro M6000 Windows OpenCL: AMD Radeon Pro SSG AMD Radeon Pro WX 3100 AMD Radeon Pro WX 4100 AMD Radeon Pro WX 5100 AMD Radeon Pro WX 7100 AMD Radeon Pro WX 9100 AMD FirePro W5100 AMD FirePro W7100 AMD FirePro W8100 AMD FirePro W9100 AMD FirePro W8000 AMD FirePro W9000 AMD Radeon Pro WX 4130 AMD Radeon Pro WX 4150 AMD Radeon Pro WX 4170 AMD FirePro W6150M AMD FirePro W7170M Integrált grafikus lapkakészletek: Intel® HD Graphics 5000 Intel® HD Graphics 6000 Intel® Iris Graphics 6100 Intel® Iris Pro Graphics 6300 Intel® Iris Pro Graphics P6300 Intel® Iris Graphics 540/550 Intel® Iris Pro Graphics 580 Intel® Iris Pro Graphics P580 Intel® Iris™ Plus Graphics 640/650 Telepítés: - Ellenőrizd, hogy naprakész-e a rendszered! (Windows update) - Az .ISO képfájl megnyitása után, futtasd a "Set-up.exe"-t. (Adobe.Media.Encoder.2021.15.0.0.37.Multilingual.x64-D.G/d.g-ad.me.cc.2021/setup/Set-up.exe) - A felugró ablakban válaszd ki a telepítés helyét, milyen nyelven kívánod a programot használni, legvégül a "Continue" opciót. - A telepítés befejezését követően, indíthatod a programot. Pre-Activated: Előre aktivált változat, nincs szükség crack, patch fájlra. [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  25. Pierre Lemaitre -Viszontlátásra odafönt (Viszontlátásra odafönt 1.) - 2015 Au revoir là-haut pdf 2,3 mb epub 721 kb mobi 965 kb filmadaptáció "A Viszontlátásra odafönt a nagy háború utáni nemzedék nagyregénye. Monumentális tablót fest a vérfürdő utáni békeidőkről, a megcsúfolt reményekről, az államról, amely ünnepli a hadszíntéren elesetteket, de hagyja nyomorban vergődni a kiszolgált szerencsétleneket. Az első világháború két veteránja bosszút áll testi-lelki szenvedéséért. Rájönnek, hogy a Haza nem tréfál hősi halottaival, és kihasználják a helyzetet. A szélhámosság, amit kieszelnek, erkölcsileg elítélhető ugyan, viszont rendkívül hatásos és szellemes. Pierre Lemaitre lebilincselő, fordulatos kalandregénye, mely egyszerre idézi Balzac, Victor Hugo, Tolsztoj, García Márquez és Carson McCullers világát, lelkesedést váltott ki mind a kritikusok, mind a közönség körében. Megjelenése után szinte azonnal a sikerlisták élére került, megkapta Franciaország legrangosabb irodalmi elismerését, a Goncourt-díjat. " [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  26. Caroline Kepnes-Te (Te 1.) pdf 3,5 mb Joe Goldberg, egy kis East Village-i könyvesbolt eladója egy nap úgy érzi, valóra vált az álma, mikor besétál a boltba egy fiatal írópalánta, Guinevere Beck. Beck megtestesíti mindazt, amire Joe valaha is vágyott: gyönyörű, vagány, okos, és hihetetlenül szexi – egyszerűen tökéletes. Joe rafinált módon kezdi behálózni Becket, és hála a lány okostelefonjának, Instagram-, Twitter- és Facebook-fiókjának, hamarosan sikerül is közel kerülnie hozzá. De Joe még sokkal többre is képes, hogy hatalmába kerítse rajongása tárgyát. És vajon Beck valóban olyan angyali és ártatlan teremtés, amilyennek Joe látja? Vagy ő még sokkal sötétebb titkokat rejteget? Caroline Kepnes kötete vérfagyasztó beszámoló a könyörtelen, eszelős szerelemről. Betekintést enged egy mániákus elméjébe, hasonlóképp, mint John Fowles híres regénye, A lepkegyűjtő. Perverz módon romantikus thriller, amely az utolsó oldalig izgalomban tartja az olvasót. Caroline Kepnes: You Eredeti mű Caroline Kepnes: You 77% Eredeti megjelenés éve: 2014 amerikai Amerikai Egyesült Államok egyetem énelbeszélő felnőtt tartalom férfi főszereplő filmadaptáció gyilkosság író könyvesbolt kortárs lélektani magyar nyelvű New York női főszereplő pszichés betegség pszicho-thriller regény sorozat része tévésorozat-adaptáció thriller > Alexandra, Pécs, 2014 letöltés [Hidden Content] - Caroline Kepnes-Elrejtett testek (Te 2.) mobi 1 mb Joe Goldberg megszállottan keresi a szerelmet, és ezért szó szerint mindenre hajlandó. Nemrég úgy vélte, megtalálta élete párját, ám hiába távolított el minden zavaró tényezőt az útjukból, Beck végül nem értette meg, így a lány a többi elrejtett testhez került. Joe most Los Angelesbe tart, a lehetőségek városába, és eltökélten készül maga mögött hagyni a múltját. Hollywoodban kényelmesen elvegyül a hasonszőrű fiatal pályakezdők között, ám az elrejtett testekkel az a baj, hogy olykor elő-előbukkannak, mint sötét gondolatok, és most azzal fenyegetik Joe-t, hogy elpusztítják szíve vágyát: a végre megtalált igaz szerelmet. Nem akar ártani új szerelmének – örökké vele akar lenni. De ha a lány valaha is rájön, hogy mit tett, lehet, hogy nem marad más választása… Caroline Kepnes: Hidden Bodies Eredeti mű Caroline Kepnes: Hidden Bodies 85% amerikai férfi főszereplő krimi magyar nyelvű pszichés betegség pszicho-thriller regény sorozat része thriller > Alexandra, Pécs, 2019 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  27. Alan Bradley Flavia de Luce rejtélyei 1-6.De mi került a pitébe? Alan Bradley De mi került a pitébe? Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 1. 2013 Ifjúsági, Kaland, Krimi, A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést. Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait. Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Alan Bradley- A titokzatos bábjátékos Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 2. 2014 Flavia de Luce, a veszélyesen intelligens tizenegy éves lány szenvedélye a kémia. Zsenialitását gyilkosságok megoldására használja Bishops Lacy-ben. Hű társa a nyomozásban Gladys, a kerékpárja. Elszántságát pedig csak gonosz nővéreinek mesterkedése múlja felül. Most ismét egy rejtélyes bűntény megoldásán fáradozik: a tehetséges bábos, Rupert Porson halálának ügyét próbálja felgöngyölíteni, akit áramütés ért a színfalak mögött. Csupán véletlen vagy kegyetlen gyilkosság? De ki tenne ilyet, és miért? Vajon az őrült nő volt, aki az erdőben él? Vagy Porson bájos, de kiszámíthatatlan asszisztense, Nialla? A rendőrség a sötétben tapogatózik, de Flavia rájön, hogy valaki megbabrálta az elektromos rendszert a színpadon. A lány nyomozás közben egy másik rejtélyes halálesetet is felderít. És ahogy Flavia követi a nyomokat, az események szépen lassan a helyükre kerülnek, és a lány hamarosan szembe találja magát a bábmester gyilkosával… letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Alan Bradley A jósnő kristálygömbje Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 3. 2015 Alan Bradley egy elbűvölő regénnyel tér vissza, amelynek főhőse a rettentően okos és rendíthetetlen tizenegy éves nyomozó, Flavia de Luce. A koraérett vegyész mérgek iránti szenvedélyének köszönhetően deríti ki a Palánkosban történt gaztettek közötti összefüggéseket. Flavia megkéri az idős cigányasszonyt, hogy jósoljon neki kristálygömbjéből, és meglepetésére a jósnő tud Harrietről, az édesanyjáról. Mi több, egykor ő maga is a Buckshawban, a de Luce család birtokán élt, a nő óvó felügyelete mellett. Egészen addig, míg Harriet el nem tűnt a hegyekben; ekkor Fenellának szednie kellett a sátorfáját. Flavia mindent helyre akar hozni, de tenni vágyásával az ellenkezőjét éri el, szerencsétlenséget hoz a cigányasszony fejére. A jósnőt éjnek évadján támadás éri a saját kordéjában. Vajon ez annak a helyi mendemondának a következménye, hogy őt okolják egy kisbaba évekkel korábbi elrablásáért? Flaviát nem hagyja nyugodni a dolog, még akkor sem, mikor „hőn szeretett” nyomozótársával, Hewitt felügyelővel kell osztozkodnia az ügyön. De hogyan kapcsolódik a bűntény az eltűnt csecsemőhöz? Mialatt Flavia ezen töpreng, egy másik testre bukkan. Hűséges kerékpárján, Gladysen járja a vidéket nyomok után kutatva, s eközben találkozik egy elegáns művésznővel, akinek a birtokában van egy igen kivételes tárgy, egy portré, amely segít fényt deríteni a legnagyobb rejtélyre: milyen is Flavia legbelül? letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Alan Bradley Elég már az árnyakból! Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 4. 2015 Karácsony van, és Flavia de Luce – a tizenegy éves „kiskopó", a kémia megszállottja – a laboratóriumába visszavonultan a Télapó csapdába ejtésén morfondírozik. Ám hamarosan megzavarja a patinás Luce-birtokra érkező filmes stáb, akik azért jönnek Buckshaw-ba, hogy a híres Phyllis Wyvern főszereplésével filmet forgassanak. A színésznő meglepően kedvesen viselkedik a magányos Flaviával, kárpótolja nővérei gonoszságáért. Sőt, nagylelkűen még egy Romeo és Júlia előadást is elvállal. A tomboló hóvihar közepette Bishop's Lacey minden lakója Buckshaw-ba igyekszik, hogy megnézze Wyvernt és partnerét. Amíg a közönség önfeledten szórakozik, az időjárás még zordabbra fordul, és a birtokot végleg elzárja a külvilágtól. Az ott rekedt emberek türelmesen várják a vihar végét, eközben rejtélyes családi titkokra is fény derül. De az este döbbenetes végkifejletére senki nincs felkészülve: egy filmtekerccsel megfojtott színészre bukkannak. Vajon az összegyűlt vendégek közül ki rendezte ezt a vérfagyasztó előadást? Ahogyan a vihar egyre jobban tombol, s ahogyan a gyanúsítottak köre fokozatosan bővül, Flavia számára mégis egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ki a gyilkos. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Alan Bradley Amikor a csontok suttognak… Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 5. 2016 Flavia de Luce, a tizenkét éves amatőr detektív és lelkes kémikus igencsak hozzászokott már, hogy nyomokat ásson elő, legyen szó akár a laboratóriumában fortyogó főzetekről, vagy akár nővéreinek titkos naplójáról. Ám holttestek előásása mostanáig nem szerepelt a megszokott repertoárjában. Szent Tankréd halálának ötszázadik évfordulója alkalmából Bishop’s Lacey a falu védőszentjének kriptáját készül felnyitni. Természetesen senki sem várja izgatottabban, hogy bepillanthasson a sírba, mint Flavia, akinek legújabb felfedezése azonban véget vet a falusiak szorgos ünnepi előkészületeinek. Egy holttestre bukkan, melynek arcán groteszk és megmagyarázhatatlan maszk van. És ami ennél is döbbenetesebb: a halott Collicutt úr, a templom orgonistája. Ugyan ki forralhatott bosszút ellene, és vajon miért éppen egy ilyen szent helyre rejtették el? És mi köze az egésznek a titokzatos kőhöz, Lucifer Szívéhez? A fékezhetetlen Flavia feltett szándéka, hogy lerántja a leplet a rejtélyről. A mélyből előásott titkok pedig végérvényesen bebizonyítják, hogy nem létezik egyértelmű és sima ügy a világon. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Alan Bradley A halott madarak nem énekelnek Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 6. 2017 1951 egy tavaszi reggelén a tizenegy éves kémikus és szépreményű detektív, Flavia de Luce és kis családja a vasútállomásra igyekszik, hogy ott várja régen elveszett édesanyja, Harriet visszatérését. Amikor azonban a vonat begördül a kicsiny angol falu, Bishop’s Lacey állomására, Flaviát hirtelen megszólítja egy magas idegen, aki egy rejtélyes üzenetet suttog a lány fülébe. Pillanatokkal később a férfi holtan végzi, valaki a tömegből titokzatos módon a begördülő vonat elé löki a szerencsétlent. Ki lehetett az idegen, mit jelentettek a szavai, és miért éppen Flavia fülének szánta őket? Odahaza, Buckshaw falai között, a de Luce család romos birtokán Flavia megint csak próbára teszi nyomozói képességeit. Rábukkan a padláson egy régi filmtekercsre, és követni kezdi a felfedezés során talált nyomokat, így sikerül is fényt derítenie a de Luce klán legféltettebb titkaira, amelyek nem kisebb személyt, mint magát Winston Churchillt is érintik. Családja, barátai és a Belügyminisztérium egyik híres patológusa segítségével – sőt Harriet szeretett duplaszárnyú Gipsy Moth repülőgépe, Szilaj Lélek látványos közreműködésével – Flavia bármire képes, még akár repülni is hajlandó az égen, hogy kézre keríthesse a gyilkost. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  28. Ellopni egy Chagallt York Ketchikant egy rejtélyes, embernek kevéssé nevezhető férfi felfogadja, hogy szerezzen meg egy Marc Chagall által festett, ezeréves képet. York először nem akarja vállalni a megbízást, ám a kihívás túl erős: a világ legjobban őrzött bankjának trezorjába kell betörnie a festményért. Hogy hogyan néz ki egy bank biztonsági rendszere a 30. század végén? A bankba belépőket pszichikusok és auralátók szondázzák távolról, a trezor egyszerre van ebben a világban és pár másikban, az ajtótól a páncélszekrényig vezető negyven méter jó néhány dimenzióhasadékon visz át. A trezor ajtaját kiborgok és idegen fajok őrzik, nanorobotok és a legtökéletesebb harcászati rendszerek, élők és holtak; védelmében energiavetők, bionikus fegyverek, fekete technomágusok és okkult hatalmak egyaránt felsorakoznak. A betörés azonban csak a kezdet: Chagall műalkotása nem csupán egy zuhanó angyalt ábrázoló kép a falon… Annál több. Mint ahogy a vityebszki zsidó negyedben 1889-ben született Marc Chagall is több volt egy egyszerű festőnél. És van még valami abban a bankban, amire a Vatikánnak nagyon fáj a foga, és aminek a kihozatalát York Ketchikan akcióján keresztül tervezik véghezvinni… [Hidden Content] Vadászat egy szimurgra Miután York Ketchikan visszatér a huszadik századi Wormsbe tett időutazásáról a harmincadik századba, úgy dönt, vesz magának egy űrhajót. Unja már az ellene kiadott körözések és fejvadászok miatt kitörő balhékat, és szeretné elkerülni a felesleges bonyodalmakat az űrreptereken. Ám a kereskedő, akinél kinéz egy neki való luxusjachtot, visszautasíthatatlan ajánlattal áll elő: ha elejt egy szimurgot a Verenalis nevű bolygón, akkor ingyen megkapja az űrhajót. Ha nem sikerül levadásznia a teremtményt, akkor is csupán a vételár felét kell kifizetnie. York könnyű kalandra számít, tekintve, hogy a szimurg csupán egy képzeletbeli lény. Az ardon szerzetesek ugyan hétezer éve rendeznek szimurg-vadászatokat, de még soha, senkinek sem sikerült megpillantania, vagy elejtenie egyetlen efféle bestiát sem. Vadászok, kalandorok, kalózok erednek a mitikus állat nyomába, és igyekezetüket látva York mégiscsak úgy dönt, komolyan veszi a feladatot – így is jól szórakozhat. Tetteinek következtében persze hamarosan nagyon sokan megharagszanak rá, s igyekeznek kiiktatni a valóságból – amit York Ketchikan nem hagyhat válasz nélkül… Anthony Sheenard, aki 2007-ben Koppenhágában megkapta az Európai SF Társaság Best Author díját, öt év elteltével újabb kalandra küldi a Mysterious Universe világának legendás főhősét. York Ketchikan több ezer fényévnyire a Földtől ismét belemerül a harmincadik század zűrzavarába, hogy a maga kissé őrült módján elkenje a rosszfiúk száját és megmentse a rászorulókat – vagy legalábbis valami hasonlót tegyen. [Hidden Content] A démon szeme Egy Irak felett járőröző amerikai felderítőgép különleges fotókat készít a Tigris melletti pusztaságról. A felvételeken föld alatti létesítményre utaló vonalakat fedeznek fel az elemzők. A katonaság azonnal akcióba lendül, ám kiderül, hogy nem titkos bázisra bukkantak, hanem több ezer éves romok rejtőznek a mélyben. A romok közül pedig előkerül egy titokzatos láda, amelynek agyagtábláira a sumer történelem főbb eseményei mellé egy műtét leírását is felvésték a hajdani írnokok.Három évvel később Chicagóban több jónevű orvos brutális gyilkosság áldozata lesz. Egyikük felesége, aki maga is orvos – dr. Alicia Kahan –, nem nyugszik bele a megváltoztathatatlanba, és nem fogadja el az FBI őrült gyilkosról szóló teóriáját. Maga kezd az okok és összefüggések után kutatni, ismeretlen emberek tűnnek fel környezetében, akikkel a férje hónapok óta kapcsolatban állt, s akikről egy szót sem ejtett.Hamarosan Alicia Kahan-nek menekülnie kell. Fel kell adnia addigi életét, de elképzelését is arról, hogy milyen erők irányítják ezt a világot. Nem tudja, ki bűnös és ki áldozat, ki az, ki valójában segíti őt, s ki akarja megakadályozni abban, hogy megtalálja a férjét.Amikor azonban a rejtély nyitjára bukkan, már azt kívánja, bárcsak sose kezdett volna bele a nyomozásba. Sehova nem menekülhet… kicsi ez a világ. [Hidden Content] Földfaló Békés nyárközép; fojtó meleg uralkodik Amerika nyugati partjainál egy aprócska félsziget felett. Pár faházból álló tábor működik ott, ahová a hétvége és az óceán közelsége sok látogatót vonz. Visszatérő vendégeket és újakat, akiket a véletlen sodort csak erre – egy vagy két éjszakára. Ám van még a félszigeten valami, aminek nem szabadna ott lennie… A rejtély egy mindennapos esettel indul, Az egyik vendég elkóborol az erdőben, és nyoma vész… Aztán hirtelen és váratlanul lecsap a halál. Az egyetlen szemtanú megzavarodik, és összevissza beszél. Miben higgyenek a többiek? A nyomok nem támasztják alá a zavaros elbeszélést. Valóban gyilkosság történt? Vagy az áldozat csupán eltévedt a rengetegben, azért nem kerül elő? …És a félszigeten tartózkodók számára az élet mindössze két napra szűkül le. Ki lesz az, aki megmenekül? Ki éli túl a szörnyűségeket? Egyáltalán: mi elől kell menekülni? Kinek a képében arat a halál? [Hidden Content]
    1 point
  29. safneragnes Küldte a linkeket, megkért rakjam ki, mert öt letiltották a hozzászólástól. Nem szeretne uj topikot nyítni. SANDRA BROWN - Régen várt szerelem 2017 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Law Kincaid betoppan Marnie Hibbs házába, és számon kéri rajta azokat a névtelen leveleket, amelyben zsarolni próbálják azzal, hogy van egy törvénytelen fia. A nő tiltakozik a vádak ellen azzal, hogy neki nincs is fia, amikor belép a szobába a tizenöt éves David, aki Marnie-t anyának szólítja, és megszólalásig hasonlít Law-ra… - SANDRA BROWN: Lassú izzás 1992 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Schyler Crandall a város leghatalmasabb emberének fogadott gyermeke. Összetört szívű lányként szökött el hazulról – de olyan asszonyként tért vissza, aki pontosan tudja, mit akar! Apja súlyos beteg, az egykor virágzó fakitermelő „birodalom” a csőd szélén, és szépséges húgának a hazug és kegyetlen Triciának, valamint férjének a város alvilágával, szerencsejátékosaival paktáló Kennek a kezén nem is várhat rá más, csak pusztulás. Schyler régi bűnök és gonosztettek hálójába kerül újra. Fellángol körülötte a gyűlölet és maga sem tudja már, ebben a játszmában ki, melyik oldalon áll… Főképpen pedig melyik oldalon áll Cash, ez az öntelt, titokzatos és érzéki félvér indián férfi, aki mindent tud az erdőről, a fakitermelésről, akivel talán képes lenne talpra állítani a széthulló birodalmat – ám egyelőre csak gyűlölet feszül kettőjük között és valami sötét titok. Egy nap az erdőben egy tiltott kutyaviadalra tenyésztett bullterrier támad Schylerre. Éppen Cash menti meg önfeláldozóan az életét… és a lány ezekben a pillanatokban jön rá, hogy Cash más mint aminek mutatja magát… hogy nincs férfi a világon, aki jobban érdekelné! - SANDRA BROWN: Mondd, ki vagy, szerelmem? 1995 Miután Kendall Deaton kiszabadítja magát, majd a gyerekét és a sofőrt egy összetört autóból, a rémület és a bátorság olyan erőt kölcsönöz neki, hogy felvonszolja magát a szakadék szélére, és segítséget tud hívni. De a kórházban nem meri felfedni valódi nevét és a kocsi sérült vezetőjének igazi személyazonosságát sem. Csak annyit mond, hogy a férfi a férje. És amilyen gyorsan csak lehet, elkezdi megtervezni a szökésüket. Kendall rémálmai akkor kezdődtek, amikor a dél-carolinai Prosperbe érkezett, hogy ott minden idők legjobb kirendelt védőügyvédje legyen. Soha nem gyanította volna, hogy Prosperbe költözve hidegvérű összeesküvés középpontjába kerül, amit egy ördögien gonosz ember gyűlölete és bigottsága vezérel, vagy hogy egy iszonyatos csalás szereplője lesz. Sandra Brown legújabb kötete sem hagyja cserben az írónő rajongóit, szinte minden lapján valami új fordulat okoz meglepetést. - SANDRA BROWN: Irigység 2003 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az írónő ezúttal a könyvkiadás birodalmába kalauzolja el olvasóit. Egy a világtól elzárt kis szigeten élő titokzatos író ördögi tervet eszel ki, hogy bosszút álljon egykori barátján. Készülő írása kapcsán megismerkedik a sikeres könyvkiadó szerkesztőnőjével, akinek, bár az nem tud róla, szintén szerepet szán az ördögi tervben. A romantikához vonzódó szerkesztőnő lelkesen bábáskodik a kibontakozó regényterv fölött Feszültség, buja erotika, mély érzelmek és indulat hatja át az olvasó szeme láttán formálódó történetet, és csak a legvégére derül ki, mennyire szoros szálak fűzik össze a szereplők jelenét és múltját. - SANDRA BROWN: Kísértés 2013 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Megan Lambert egy atlantai tévéállomás kereskedelmi igazgatójaként kitűnően végzi a munkáját. Egyedül a cég legfontosabb üzleti partnere, a hatalmas reklámügynökség vezetője, a jóképű és szemtelenül magabiztos Josh Benneth hozza ki a sodrából. Amikor a férfi találkozót kér tőle, és olyan ajánlattal áll elő, ami hatással lehet Megan egész további karrierjére, alaposan felkavarja az asszony érzelmeit. Nagy a kísértés: Megan váratlanul azzal a ténnyel szembesül, hogy nemcsak üzleti jövője, de immár érzelmi élete is a férfitól függ. Kettejük párharcából csak egyetlen kiút létezik: ha mindketten nyertesen kerülnek ki a játszmából… - SANDRA BROWN: Felejthetetlen csók 2018 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Miután véget vet katasztrofális házasságának, Shelley Browning visszamegy a főiskolára, hogy diplomát szerezzen, és újra találkozzon a múltjából felbukkanó felejthetetlen férfival. Grant Chapman tíz éve egy rövid ideig tanította őt a gimnáziumban, ahol tanár és diák között megismételhetetlen, perzselő, mindkettejüket váratlanul érő csók csattant el, amely még most is kísérti Shelleyt. Grant, aki eddig szenátori munkatársként dolgozott Washingtonban, s most a főiskolán tanít, vonzóbb, mint valaha. És semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy részletesen kikérdezze Shelleyt. Shelley mindig is erre vágyott. Most mégis teljesen össze van zavarodva, nem tudja, mit is akar valójában, és mi lenne a legjobb mindkettejük számára. Egy megdöbbentő vádaskodás azonban ráébreszti, hogy vagy vállalja a kockázatot vagy egész hátralevő életében sajnálni fogja, amit elmulasztott. - SANDRA BROWN: Fehér izzás 2007 Amikor Sayre Lynch megtudja, hogy Danny, az öccse öngyilkosságot követett el, megszegi fogadalmát, miszerint sohasem tér vissza gyermekkorának helyszínére, Destinybe. Azt tervezi, hogy a temetés után rögtön elutazik, ám hamarosan belegabalyodik abba a hálóba, amelyet számító és zsarnoki apja Huff Hoyle vetett ki rá. A férfi a louisianai kisváros egyetlen ipari üzemének nagyhatalmú tulajdonosaként markában tartja a település valamennyi lakóját. Csakhogy a kérlelhetetlen ellenőrzés alatt álló városban elfojtott indulatok forrnak. Lehet, hogy Danny halálát nem is öngyilkosság okozta? - SANDRA BROWN: Francia selyem 1999 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Francia Selyem fehérneművel kereskedő, Amerika-szerte neves csomagküldő szolgálat. A cég vezetője, Claire Laurent, New Orleans-i, félig francia nő, aki nagyban játszik: az üzletéért, elmezavaros anyjáért, barátaiért és szerelméért. Egyetlen vallomással mindent elveszíthet, amikor a nagy hírű prédikátor meggyilkolása kapcsán első számú gyanúsítottá válik az ügyben. Vád alá akarják helyezni. Mit tesz egy kemény üzletasszony a maga és barátai érdekében, ha nem válogathat az eszközökben? Cassidy ügyész, a vád képviselője, aki szeret, de gyanakszik. Vérfagyasztó igazságokra, sorsokat befolyásoló hazugságokra lel, politikai aljasságok nyomára akad – amíg sikerül a szövevényből kihámoznia a megoldást. - SANDRA BROWN: A túsz 2017 Amikor válását kimondják, Miranda Price reméli, hogy nemcsak férjétől, de a gyötrelmektől is megszabadul és mostantól fogva boldogabb élet köszönt rá. Kisfiával hosszabb kirándulásra indul, ám az utazás során legvadabb rémálmai válnak valóra. A nyaralóvendégekkel zsúfolt vonatról őt és kisfiát leszállítja és foglyul ejti egy titokzatos idegen. Miranda mindenre hajlandó lenne, hogy gyermekét megmentse. Hamarosan rá kell döbbennie azonban, hogy nemcsak helyzetük, de elrablójuk iránt táplált érzései ellen is küzdenie kell… - SANDRA BROWN: Vihar az Édenkertben 2014 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Shay Morrison híres aktmodell, neves művészek örökítik meg gyönyörű alakját. Testének bájait nem rejtegeti, ám szívébe, ahol szerencsétlen házasságának titkát őrzi, senki nem láthat bele. Amikor anyja hét évig tartó özvegység után váratlanul újra férjhez megy, Shay meglátogatja az „ifjú párt” a férfi vidéki házában. Itt azonban nem csak anyja szerelmével, hanem annak felnőtt fiával is megismerkedik. Mégpedig nem akármilyen körülmények között: véletlenül pillantja meg a zuhany alól kilépő meztelen Iant, akinek szépsége lenyűgözi, tekintetének ereje megbabonázza. Hamar kiderül azonban, hogy a jóképű, vonzó fiatal férfi lelkipásztor, akinek szigorú nézetei vannak az erkölcsösségről, és egyáltalán nem rejti véka alá, hogy a Shayhez hasonló „szabad gondolkodású” nőket nem tartja sokra. Az önérzetében sértett lány elhatározza, hogy bosszút áll és elcsábítja a tiszteletest – csakhogy saját csapdájába esik. Sebzett lelkét viharként kavarja fel a korábban soha nem tapasztalt vágy és a tilalmas szenvedély, szívében csodálatos és megrendítő érzéseket ébreszt fel a férfi, akihez foghatóval még sohasem találkozott… - SANDRA BROWN: Tálcán kínált szerelem 2013 Sloan Fairchild nem hisz a szerelemben. Olyan sok fájdalmas csalódás érte már, hogy elhatározta: nem fecsérli többé az idejét érzelmekre. Energiáját inkább családi panziója vezetésének szenteli. Ám egy késő éjszakai órán szállodája ajtaján egy jóképű férfi kopogtat: Carte Madison, a híres író, aki legújabb regényét szeretné befejezni a páratlan szépségű, idilli környezetben. Sloannak elég egy pillantást vetnie a látogatóra, hogy ráeszméljen: egész eddigi, magányos életében épp ilyen társra várt. Csakhogy akad egy kis bökkenő: Carter Madison a lány legjobb barátnőjének a vőlegénye… - SANDRA BROWN: Sunny Chandler visszatér 2017 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Sunny Chandler három évvel ezelőtt viharos gyorsasággal távozott Latham Greenből: az oltár előtt hagyta faképnél vőlegényét. A városka döbbent értetlenséggel fogadta a hírt és azon nyomban megindult a találgatás: vajon mi történhetett? Sunny azonban még a szüleinek sem szolgált magyarázattal. Megfogadta, hogy soha, de soha nem tér vissza szülőföldjére. Ám gyerekkori barátnője unszolásának végül mégis enged, részt vesz a lány esküvőjén. Az emlékek azonban már a város határánál megrohanják. Kínjait csak fokozza, hogy az esküvői fogadáson szemet vet rá Ty Beaumont, a seriff. A magas, napbarnított, vakító fogsorú férfi egy percig sem titkolja, hogy egyetlen cél lebeg kék szeme előtt: ágyába akarja vinni a gyönyörű nőt. És a cél érdekében Ty Beaumont mindent bevet. Feltéve, ha seriffi teendői engedik. Két személyiség, két akarat feszül egymásnak, ám alig egy hét leforgása alatt fény derül titkolt múltjukra, vágyaikra. Rajtuk múlik, hogy találkozásuk csupán futó kaland lesz-e, vagy közösen folytatják útjukat… -- SANDRA BROWN: Mélyen őrzött titkok 2000 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Alexandra Gaither szép, elegáns, művelt és igen éles eszű fiatal hölgy, ígéretes ügyészi karrierje elején. A lezáratlan vagy gyanús akták között akad egy, mely személyesen érinti. Huszonöt évvel ezelőtt ugyanis, amikor Alex még csak két hónapos volt, brutálisan meggyilkolták gyönyörű, fiatal özvegy édesanyját. A nagyanyja, aki felnevelte és most éppen a halálán van, unokáját teszi felelőssé a tragédiáért: ha Alex nem lett volna, nem ölik meg Celinát. Az ügyésznő erre a képtelen vádra nyomozásba kezd, hiszen nem élhet együtt azzal a gondolattal, hogy ő lett volna a gyilkosság oka. A szálak három férfihoz vezetnek, akik különös és igen szoros kapcsolatban vannak egymással. És szoros kapcsolatban voltak az áldozattal is. Mindhármójuknak lehetett oka és alkalma is, hogy végezzen a szépséges Celinával. És mindhárman manipulálják az ifjú ügyésznőt, hogy lehetőleg minél távolabb tartsák az ügytől. A seriff a legbuzgóbb, folyton a nyomában van, és meglehetősen gorombán bánik vele. Ő lenne Alex anyjának gyilkosa? Vagy inkább a kedélyes, gazdag öregúr, a település jótevője? Avagy utóbbi szívtipró hírében álló fia? Nem könnyű eligazodni. Ráadásul a seriff igen vonzó férfi, annyira az, hogy nemigen lehet ellenállni neki. Megtörténhet, hogy Alex beleszeret az anyja gyilkosába? Csupa nyitott kérdés, de az izgalmaknak ezzel még nincs vége. Az ügyésznő élete is veszélybe kerül, méghozzá nem is egyszer. Az utolsó alkalommal hajszál híján ússza csak meg az erőszakos halált. És ekkor mindenki jelen van, minden gyanúsított. Természetesen a gyilkos is. Végre fény derül a huszonöt éve szunnyadó igazságra, s ez alaposan megváltoztatja valamennyi főszereplő életét. - SANDRA BROWN: Engem szeress 2013 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Rana Ramsey, az egzotikus szépségű, sikeres szupermodell egy szép napon fellázad anyja zsarnoksága és a rákényszerített életforma ellen. Összecsomagol, elhagyja New Yorkot és a modellek sziporkázó világát. Egy isten háta mögötti vidéki panzióba költözik és úgy kezd új életet, hogy csúnyácska, lompos nőt „varázsol” magából. Tudja, nincs az a férfi, aki ebben az állapotban felfigyelne rá. A panzióban lábadozik sérüléséből Trent Gramblin, a jóképű futballsztár. Trent az a fajta férfi, aki pillantásra sem méltatná az új külsejű Rana Ramseyt. Ám zárkózott lakótársnője iránt mégis különös vonzalmat érez. Rana rádöbben, hogy végre talált egy férfit, aki nem a külsejéért, hanem önmagáért szereti. Mégis fél attól, hogy Trent csalódni fog, ha megtudja az igazat múltjáról… - SANDRA BROWN: Érzékek fogságában 2018 Caroline Dawson túltette magát az emberek pletykáin. Túltette magát azon, hogy nála harminc évvel idősebb férje, a megye leggazdagabb embere, Roscoe Lancaster hosszú szenvedés után meghalt. Attól azonban nagyon félt, hogy férje fiával, Rink Lancasterrel nem lesz ilyen könnyű dolga. Évekkel korábban, tinédzserkorukban Rink vezette be Caroline-t a szerelem titkaiba – de kegyetlenül összetörte a szívét. Rink most visszatér apja halálos ágyához. Azt állítja, Roscoe birtokán akar letelepedni. Igazság szerint régi, kiolthatatlan, szenvedélyes szerelemtől hajtva, valójában Caroline-t akarja megkapni. - SANDRA BROWN: Édes düh 2013 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A tévéhíradós Kari Wynne az államügyészt, Hunter McKee-t okolja tönkrement életéért. Imádott férjének halálát ugyan nem McKee okozta, de azzal, hogy ország-világ előtt tolvajnak nevezte, aláásta a jó hírét. Az utólagos bocsánatkérést pedig egyetlen rózsacsokorral intézte el. Az asszony mindennapjait a McKee iránti gyűlölet tölti ki, munkáját elhanyagolja, már-már az állása kerül veszélybe. És ami még dühítőbb, a lelki nyugalma is: maga előtt sem tagadhatja, hogy fellobban benne a vágy, valahányszor megpillantja a hőn utált államügyészt. Amikor személye körül már tetőzik a botrány, Kari kétségbeesett nyomozásba kezd. Eltökéli, hogy kideríti az igazságot halott férjéről… és a férfiről, akit gyűlölni nem, csak szeretni képes: szenvedélyes szerelemmel. - SANDRA BROWN: Duplacsavar 2008 Elise Laird a férje csecsebecséje, büszkélkedésének tárgya, házastársánál tíz évvel fiatalabb, dekoratív nő, aki a pletyka szerint csak a pénzéért ment feleségül a fényes pályát befutott kerületi bíróhoz. Amikor az asszony egy késő éjszakai órán saját házukban halálosan megsebesít egy betörőt, a kiküldött nyomozók pontosan tudják, hogy kínosan ügyelniük kell a diszkrécióra. Ám az önvédelemről szóló történet felettébb gyanús számukra, ezért elhatározzák, hogy bármi legyen is az ára, kiderítik az igazságot. Meglehetősen veszélyes vizekre eveznek ugyanis, amikor azt feszegetik: vajon a pitiáner bűnöző milyen kapcsolatban állhatott a köztiszteletnek örvendő bíróval… - letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  30. A kísértet hóna alá kapja fejét, és kecsesen kilibben az ősi kastély omlatag toronyszobájának falán… Az ősz tudós homályos dolgozószobája mélyén vaskos fóliánsok fölé görnyed, míg a sarokból egy izzó, vörös szempár lesi minden mozdulatát… A laboratóriumban félőrülten cikázik görebei, lombikjai között a gyémántcsináló… Vérfagyasztó sikoly riasztja fel éjnek éjszakáján hófehér leányszobájában az aranyhajú kisasszonyt… Gyanús kártyabarlangban káprázatos vagyont nyert a könnyelmű angol ifjú…Ilyen – vagy hasonló – történetek sorakoznak kötetünkben, nagynevű angol és amerikai írók tollából. Dickenstől megtudjuk, mit látott a pályaőr; Stevensontól, hogy hogyan jutnak boncolni való hullához az élelmes orvostanhallgatók; Ambrose Bierce a századforduló amerikai kísérteteinek világába kalauzol, Muriel Sparktól értesülünk, hogy vannak-e kísértetek a mai Londonban, az amerikai Evelyn Smith pedig a jövő rémalakjairól értekezik mulatságosan…Nagy neveket talál az olvasó kötetünkben – s egyben annak bizonyítékát, hogy az angol-amerikai irodalom jelesei mindig is kötelességüknek tartották megfelelő hátborzongással ellátni a nagyérdemű közönséget. TARTALOM Edward Bulwer-Lytton: Kísértetjárás - Lénárt Edna 5 Nathaniel Hawthorne: Rappaccini leánya - Csanády Katalin 51 E. A. Poe: Bice-Béka - Kuczka Péter 85 Charles Dickens: A pályaőr - Kászonyi Ágota 97 Y. Sh. Le Funa: Zöld tea - Kászonyi Ágota 115 Wilkie Collins: Egy rendkívül különös ágy története - Dezsényi Katalin 159 Mark Twain: Ima háború idején - Szentkuthy Miklós 175 Ambrose Bierce: A jobb láb középső ujja - Gergely István András 183 Bram Stoker: A Bíró Háza - Lénárt Edna 195 R. L. Stevenson: A hullarabló - Gabay László 217 H. G. Wells: A gyakorlatlan kísértet - Radnai Márta 241 Saki (H. H. Munro): Sredni Vashtar - Gergely István András 259 W. S. Maugham: Egy ember Glasgow-ból - Vermes Magda 267 Dorothy Sayers: A leopárdok királynője - Radnai Márta 281 James Thurber: A vérike - Bart István 303 L. P. Hartley: W. S. - Karig Sára 315 Chirstianna Brand: Az apák bűnei - Honti Katalin 331 Daphne du Maurier: A madarak - Osztovits Levente 343 Angus Wilson: Málnalekvár - Osztovits Levente 373 Muriel Spark: Az ócskapiacon - Borbás Mária 395 Evelyn E. Smith: A marslakó és a mágus - Bart István 423-436 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]
    1 point
  31. Az író regényei, melyek egzotikus vidékeken játszódnak (A sötétség mélyén például Kongó őserdőiben, A titokzatos idegen Hátsó-India partvidékén) a kalandorok és tengerészek életének romantikus külsőségei között az emberi természet rejtélyeit kutatják; tehát e férfias kalandregények voltaképpen a legmodernebb prózairodalom finom, árnyalatos jellemábrázolást és etikai érzékenységét foglalják magukba.A sötétség mélyén a vagyonszerzés ádáz, állatias küzdelmeiről szól, s egy elefántcsontgyűjtő telep sátánivá torzuló alakjairól. A titokzatos idegen pedig egy újonnan kinevezett, fiatal hajóskapitány fantasztikus kalandjáról: az első útja előtti éjszakán a hajóra kapaszkodik egy hozzá hasonló fiatal tengerésztiszt, aki gyilkosságot követett el. A kapitányra hárul a kötelesség, hogy elítélje vagy felmentse őt, s neki kell elrejtenie a hajón, amíg meghozza az ítéletet. A könyv az alapja Francis Ford Coppola Apokalipszis most című filmjének. epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]
    1 point
  32. A. S. Byatt-Mindenem epub mobi pdf 2006 Roland Mitchell irodalomtörténész Randolph Henry Ash költő egy meg nem nevezett hölgynek írt levelére bukkan. Megtorpant karrierjén lendítene, ha kiderítené a rejtélyt: ki a címzett, és milyen kapcsolatban voltak? Nyomozása során kollégája, Maud Bailey segítségét kéri, aki a címzett, Christabel Lamotte költőnő életének és munkásságának szakértője. Mindent tudnak a szerzőkről. Vagy mégsem? Kit illetnek a felfedezett új dokumentumok? És mit meg nem tesznek értük pénzes gyűjtők? Hogyan alakult a Viktória korabeli tiltott szerelem sorsa, és könnyebb-e Rolandnak és Maudnak közeledniük egymáshoz a dicsőségéhes akadémiai körök huzakodása közepette? A Mindenem elnyerte a legrangosabb brit irodalmi kitüntetést, a Booker-díjat; 2002-ben megfilmesítették (magyar címe Költői szerelem). A Times irodalmi szerkesztői a lap megjelenése (1923) óta kiadott 100 legjobb angol regény közé sorolták. "Azért írok, mert szenvedélyesen érdekel a nyelv. A regény nyelvből felépített műalkotás; egy személy egyedüllétben írja, egy másik személy – sok önálló személy – pedig egyedüllétben olvassa, remélhetőleg. Ezért érdekel az is, mi megy végbe az olvasók tudatában, az írók, a regénybeli karakterek és narrátorok tudatában. Szeretek olyan emberekről írni, akik gondolkodnak, olyanoknak, akik a gondolkodást legalább olyan fontosnak és érdekesnek (és megszenvedésre méltónak) tartják, mint a szexet vagy az evést. Legkedvesebb regényíróm Marcel Proust. Őt követi Balzac, Dickens, Eliot, Thomas Mann és Henry James, Iris Murdoch, Ford Madox Ford és Willa Cather. És Leo Tolsztoj és Fjodor Dosztojevszki." A. S. Byatt letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  33. Joseph Conrad - könyek pdf epub Joseph Conrad - Az árnyéksáv A lengyel származású írót a kalandvágy a tengerre űzte, s miután mint matróz, csempész, hajóskapitány behajózta a fél világot, megismerkedett az emberi helytállás és emberi gyengeség felemelő és riasztó példáival, véglegesen letelepedett Angliában, s harmincnyolc éves korában írni kezdett. Írásai egy egyedülálló művész egyedülálló varázsú remekei. A többnyire egzotikus környezetben játszódó történetekben Conrad a hűség, kitartás, munka, önfeláldozás mércéjével méri az embert, akinek tragikus bukása rávilágít a fenti törvények szerinti élet lehetőségeire, szükségességére. Kötetünk Joseph Conrad második alkotói korszakának kisregényeit és elbeszéléseit tartalmazza. A holnap és az Il Conde alapján Conradot akár a mai egzisztencialisták előfutárának is tekinthetjük; a Tájfun-t a hajóját a veszély közepette is rettenthetetlen nyugalommal irányító Mac Whirr kapitány portréja teszi felejthetetlenné; A titokzatos idegen, akárcsak Az árnyéksáv, egy emberré avatás története, egy fiatalember férfivá érésének rajza. - Joseph Conrad - A titkosügynök Mr. Verloc, a címben szereplő titkosügynök – igazában szatócs és tipikus nyárspolgár – beépül a Londonban élő anarchisták közé, és értesüléseket szerez róluk egy nagyhatalom követsége számára. A követségnek azonban valami merényletre volna szüksége, amit a menekült anarchisták követnének el, hogy azután a felháborodott angol kormány börtönbe csukja vagy kiutasítsa őket. Mr. Verloc jó pénzért erre is hajlandó: szállítja a merényletet. A greenwichi obszervatórium felrobbantása azonban nem egészen úgy sikerül, ahogy tervezte. A titkosügynök politikai krimi. Másrészt azonban pszichológiai regény: Mr. Verloc feleségének és félkegyelmű sógorának lelki kálváriája, s a politikai alvilág homályos céljai és a magánélet nyomorúságai összefonódva végül hármas tragédiához vezetnek. -- Joseph Conrad - Nyugati szemmel Conrad ma már klasszikus: klasszikusa a késői angol romantikának, klasszikusa az angol nyelvnek. A Nyugati szemmel a kalandos óceánok feledhetetlen szerzőjének nosztalgikus visszafordulása a borongós, távoli orosz világba, a forradalom, a misztikus orosz lélek romantikájába. Politikai töltésű írás, de a politikai tartalommal szorosan összefonódva lélektani regény is a bűn és bűnhődés témájára. Az utókor ezt a regényt Conrad mesterművének tekinti, a cári Oroszország autokráciájának az elnyomókban és elnyomottakban tükröződő érzelmi reakcióinak, a féktelen szenvedélybe hevülő reakciós és forradalmi miszticizmus pólusainak rajzában Conrad nemcsak mélyen behatolt a dosztojevszkiji világba, hanem dosztojevszkiji magaslatokba is emelkedett. - Joseph Conrad - A Narcissus négere "Az emberek egészen csendesen álltak körülötte, alig lélegezve és kétségbeesett szemekkel. Azt hallották, amit vártak, és amit gyűlöltek hallani: a köztük sétáló halál gondolatát, melyet napjában többször fitogtatva és fenyegetőzve dobott feléjük az a gyűlöletes szerecsen. Úgy látszott, büszke volt erre a halálra, amely eddig csak kevés kényelmetlenséget okozott neki; kérkedett vele, mintha a világon eddig még senki sem kötött volna benső barátságot ilyen pajtással; állandóan szerető konoksággal fitogtatta előttünk a halált, mely kétségtelenné és hihetetlenné tette a jelenlétét. Senkiről sem lehetett ilyen borzalmas barátságot feltételezni. Valóság volt-e – vagy csak ámítás – Jimmy mindig várt látogatója? Mi sajnálkozás és bizalmatlankodás között ingadoztunk, míg ő a legcsekélyebb kihívó magaviseletnél kellemetlen és undok csontvázának csontjait rázta előttünk..." - Joseph Conrad - A sötétség mélyén/A titokzatos idegen (1977) Az író regényei, melyek egzotikus vidékeken játszódnak (A sötétség mélyén például Kongó őserdőiben, A titokzatos idegen Hátsó-India partvidékén) a kalandorok és tengerészek életének romantikus külsőségei között az emberi természet rejtélyeit kutatják; tehát e férfias kalandregények voltaképpen a legmodernebb prózairodalom finom, árnyalatos jellemábrázolást és etikai érzékenységét foglalják magukba. A sötétség mélyén a vagyonszerzés ádáz, állatias küzdelmeiről szól, s egy elefántcsontgyűjtő telep sátánivá torzuló alakjairól. A titokzatos idegen pedig egy újonnan kinevezett, fiatal hajóskapitány fantasztikus kalandjáról: az első útja előtti éjszakán a hajóra kapaszkodik egy hozzá hasonló fiatal tengerésztiszt, aki gyilkosságot követett el. A kapitányra hárul a kötelesség, hogy elítélje vagy felmentse őt, s neki kell elrejtenie a hajón, amíg meghozza az ítéletet. - Joseph Conrad-Nostromo A Nostromo Conradnak talán a legidőtállóbb – mindenesetre a legszínesebb, legizgalmasabb regénye. A történet egy képzeletbeli dél-amerikai országban, Costaguanában játszódik, és rengeteg szereplője van, a legkülönfélébb emberek: spanyolok, olaszok, indiánok, félvérek. De a legfontosabb szereplő talán egy ezüstbánya, amely valóságos mitológiai szörnyként befolyásolja minden ember s az egész ország életét. A szövevényes történet felépítésében Conrad már a XX. századi modern időtechnikát alkalmazza, és hasonlóképpen modern a lélekábrázolás is, amellyel az olasz Nostromo, az angol Gould és a többiek személyiségébe bevilágít. Az először 1904-ben megjelent könyv azonban nemcsak irodalmi mérföldkőként jelentős, hanem ma is élvezetes olvasmány, és bepillantást nyújt egy forradalmakkal terhes, vajúdó világrész életébe és lelkébe. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  34. Romain Rolland - Michelangelo élete A francia írót, aki 1915-ben nyerte el a díjat, hosszú éveken át foglalkoztatta a démonaikkal és szenvedéseikkel megküzdő zsenik Beethoven, Tolsztoj, Gandhi sorsa. Az 1907-ben megjelent Michelangelo élete lebilincselő krónika az itáliai mester életútjáról. pdf 38mb [Hidden Content]
    1 point
  35. Meg Cabot - Tinibálvány pdf Az indianai Clayton kisváros egyetlen gimnáziumának 11. osztályos tanulója, Jenny Greenly remek problémamegoldó képességgel rendelkezik. Így őt kéri fel az iskolaújság szerkesztősége, hogy Annie álnéven tanácsokat adjon a lelki problémákkal küszködő diákoknak. Jenny nagyon élvezi az iskola anonim pszichológusának szerepét, de azt már kevésbé, hogy mind a tanárok, mind a diákok szerint ő a „kedves kislány”, akire mindig lehet számítani, akire mindent rá lehet bízni. Ám amikor Luke Striker, a 19 éves filmsztár inkognitóban az iskolába érkezik, hogy elkövetkező szerepéhez anyagot gyűjtsön, olyan bonyodalmak kezdődnek, melyeket még Jenny sem tud megoldani… Vajon hogyan végződik a „tinibálvány” látogatása a Clayton gimiben, és Jenny képes lesz-e rá, hogy végre a saját életében is rendet teremtsen, és megtalálja az igaz szerelmet? letöltés [Hidden Content] - Meg Cabot- Átlagméret nem akadály - (Heather Wells rejtélyes esetei 1.) epub Heather Wells, az egykori tini popsztár, miután szakított vőlegényével és énekesi karrierjével is – valamint fölszedett néhány kilót –, új életet kezd a New York-i Főiskola Diákotthonában az igazgató asszisztenseként. Ám amikor a kollégiumban holtan találnak egy diáklányt a liftaknában, Heather ismét reflektorfénybe kerül – ráadásul volt vőlegényének jóképű öccse, Heather átmeneti szállásadója, Jordan segítségével, aki egyszersmind magánnyomozó. A világsikerű, A neveletlen hercegnő naplója szerzöjének új sorozata ezúttal a felnőtt olvasóknak kínál izgalmat, feszültséget, könnyed szórakozást. letöltés [Hidden Content] - Meg Cabot- Egy kis túlsúly nem a világ vége - (Heather Wells rejtélyes esetei 2.) epub A volt popsztár, Heather Wells, már teljesen kibékült új életével. A New York-i Főiskola kollégiumigazgatójának asszisztensétől végre nem követeli meg senki, hogy az átlagnál kissé súlyosabb testét zavarba ejtően szűk ruhákba préselje. Még azzal is képes megbirkózni (úgy-ahogy), hogy rockénekes exvőlegénye hamarosan megnősül, s ezt az eseményt a sajtó nemes egyszerűséggel csak az évtized esküvőjeként emlegeti. De az már neki is sok, amivel a kollégium konyhájában találkozik: a félév első napján egy pomponlány elveszti a fejét… letöltés [Hidden Content] - Meg Cabot- Töltött galamb - (Heather Wells rejtélyes esetei 3.) Az élet mostanában elég rózsás a kissé túlsúlyos ex-popsztár, jelenleg kollégiumigazgató-asszisztens és alkalmi nyomozó, Heather Wells számára. Az eddig rajta élősködő, börtönből szabadult apja végre elköltözik. Ugyan továbbra is a jóképű szállásadója, Cooper Cartwright után epedezik, kapcsolata életerős, vegetáriánus „lovagpótlék” matematikatanárával, Tad Toccóval több mint kielégítő. De ami a legfontosabb, mostanában senki sem halt meg a „Halál Szállásán,” a találóan elnevezett diákotthonban, ahol Heather asszisztenskedik. De persze minden napsütés elé előbb-utóbb fekete felhők tornyosulnak És amikor egy újabb holttest kerül elő pont az ő irodájában, aki ráadásul nem más, mint szerfelett nem kedvelt főnöke, Heather hirtelen a gyanúsítottak listáján találja magát… letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  36. John le Carre: Kémek öröksége John le Carré, a kémregények nagymestere újabb lebilincselően izgalmas regényt írt, melyben több mint huszonöt év után tér vissza George Smiley, az angol titkosszolgálat legendás alakja. Peter Guillam, az angol titkosszolgálat egykori embere, George Smiley hű tanítványa a családi birtokon tengeti öreg napjait Bretagne déli partjainál. Ám egy napon levelet kap, melyben a Szolgálat Londonba rendeli. Hamar világossá válik számára, hogy annyi hosszú év után a hidegháborús múltja még mindig kísérti őt. A dicsőséges londoni hírszerzők ‒ Alec Leamas, Jim Prideaux, George Smiley és maga Peter Guillam ‒ egykori titkos műveleteiről most egy olyan generáció készül ítéletet mondani, amely nem élte át a hidegháborút, és nem tűri a mentegetőzést. A kémek örökségében múlt és jelen feszül egymásnak. Semmi sem fekete vagy fehér, de minden ugyanolyan bravúros és izgalmas, mint a két korábbi regény ‒ A kém, aki bejött a hidegről és a Suszter, szabó, baka, kém ‒, amelyekre visszatekint. A feszültséggel, humorral és morális kétséggel teli műben le Carré és narrátora, Peter Guillam az angol titkos világ legendás hőseinek állít örök emléket. [Hidden Content]
    1 point
  37. John le Carre: Tükrök háborúja Régen a választóvonal tiszta volt és világos: a Körönd kezelte a politikai ügyeket, a Részleg pedig a katonai ügyeket. Ám az évek során az egyensúly megborult, és a Körönd – George Smiley segítségével – kitúrta a Részleget. A békés és dohszagú unalomban poshadó Részleg azonban feléled tetszhalálából, mert hirtelen neki való feladatot talál. Bizonyíték van arra, hogy a szovjetek rakétákat telepítenek a német határ közelébe. Egy fontos film eltűnt és egy ügynök meghalt. A Részleg készen áll a cselekvésre, a felhatalmazása is megvan, csakhogy se ügynökei, se erőforrásai nincsenek, így valahonnan előássák Fred Leisert, egy németül beszélő lengyelből lett angolt – aki egykoron kiváló rádiós volt, most viszont autókereskedésben utazik –, és visszaküldik keletre. A tükrök háborúja John le Carré negyedik, és magyarul eleddig még meg nem jelent regénye – amellyel az Agave egy közel ötvenéves adósságot törleszt – lebilincselő történet a kémkedés amoralitásáról és a hírszerzés világában ténykedő férfiakról, akikben legalább annyi a hiúság, mint az önfeláldozás és a bátorság. [Hidden Content]
    1 point
  38. John le Carre: Egy tökéletes kém Magnus Pym, a középszintű diplomata és a brit hírszerzés embere eltűnt bécsi lakásából. Többen azt sejtik, hogy átállt a szovjetek oldalára, így hamarosan kíméletlen hajtóvadászat indul nemcsak a feltételezett áruló, hanem a köddé vált férj, az odaadó apa és a titkos ügynök ellen. Hamarosan kiderül, hogy Pym élete csupa titkokból áll, amelyekről még a hozzá legközelebb állók is csak részleteket véltek sejteni: felesége, Mary, munkatársa, Jack Brotherhood és tartótisztje, Pavel őrnagy. Miközben három földrész titkosszolgálatai keresik őt, Pym egy tengerparti szállodában veti papírra élete történetét, amelyet két alak dominált. Egyfelől apja, a zseniális és elkötelezett svindler, a másik pedig egy rejtélyes figura, akivel Svájcban hozta össze a sors. A John le Carré mesterművének tartott regényt, életművének talán legfontosabb darabját méltán tartják nemcsak a kémregények legkiválóbbjának, hanem a kortárs angol próza egyik meghatározó darabjának is. „A második világháború óta született legjobb angol regény.” Philip Roth [Hidden Content]
    1 point
  39. John le Carre: Csapda Madame Osztrakovát, egy Párizsban élő orosz emigránst felkeresi a szovjet követség egyik embere, és olyan lehetőséget ajánl az asszonynak, amely túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Pár nappal később holtan találnak egy londoni parkban egy idős férfit, aki egykoron a szovjetellenes disszidensek vezetője volt. Látszólag két jelentéktelen, távoli esemény, de nem George Smiley szemében, aki német klasszikus szerzők tanulmányozásával tölti nyugdíjas napjait, és amikor alaposabban szemügyre veszi a történteket, olyasmire bukkan, amit el sem mer hinni. Elkezdi felfejteni a titkolózás finomszövésű szövetét, közben pedig lassan és nagyon precízen csapdát állít annak az embernek, aki az életét tette fel arra, hogy megsemmisítse az angol titkosszolgálatot, és kicsi híján sikerrel is járt. Smiley még egyszer utoljára összehívja az embereit, a legjobb embereit, hogy végleg leszámoljon Karlával, a szovjet hírszerzés legendás kulcsfigurájával, akiről kiderül: mégis van sebezhető pontja. A Csapda megjelenésével végre teljessé válik magyarul is John le Carré mesterműve, a Karla-trilógia, amely a kortárs angol irodalom egyik ékköve és a kémregények legjobbika. [Hidden Content]
    1 point
  40. John le Carre: Az elszánt diplomata A nairobi brit nagykövetség nyugodt életét váratlan esemény kavarja fel: brutális módon meggyilkolják a csinos, vonzó Tessát, a csendes, visszahúzódó, fiatal diplomata, Justin Quayle feleségét. Teljes a tanácstalanság a diplomáciai körökben és a rendőrség soraiban, senki sem találja a magyarázatot erre a látszólag értelmetlen cselekedetre. Justin az első napokban csak megdöbbenést és fájdalmat érez, majd lassan felfedezi felesége halála mögött a különös összefüggéseket, és nyomozni kezd. [Hidden Content]
    1 point
  41. John le Carre: A panamai szabó A diktatúra bukása után tétova demokrácia kezdődik bűnözéssel és korrupcióval, szegények tömegével és tahó újgazdagokkal, politikusokkal, akik utólag ellenállók lettek, értelmiségiekkel, akik menedzserré züllöttek. Panamában vagyunk. Ott, ahol az ügyesek nemcsak egy országot árusíthatnak ki, hanem magát a világkereskedelmet is. A kapu itt van, a kulcs még az amerikaiak zsebében. De utána?John le Carré könyvét az ínyenceknek ajánljuk. Azoknak, akik egy kémregénytől nem egy James Bond-könyv izgalmát várják. Azoknak, akik tudják, hogy egy kémregény sem okvetlenül „csak” kémregény. [Hidden Content]
    1 point
  42. John le Carre: Az áruló (Árulás, Suszter, baka, kém) Az angol hírszerzés legfelsőbb soraiban egy áruló rejtőzik, egy beépített ügynök, aki magának Karlának, a szovjet kémfőnöknek jelent. Amit az áruló tud, tudja Karla is. A Körönd legféltettebb titkait. A beépített és alvóügynökök nevét és címét. Mindent. És hogy teljes legyen a kép, Karla az ügynökén keresztül gondosan kiválogatott, meg- vagy átírt információkat juttat el az angoloknak, akik ezekkel a kémjelentésekkel próbálják megerősíteni a pozíciójukat az amerikaiaknál. A legtöbben azt sem hajlandóak elismerni, hogy baj van. A legtöbben még csak bele sem mernek gondolni abba, hogy az áruló révén Karla minden egyes lépésükről tud. A legtöbbek szerint minden a legnagyobb rendben van. Kivéve George Smiley-t, a csendes, kövérkés és nyugdíjas egykori hírszerzőt, aki állhatatos munkával, bulldogkitartással és legendássá vált kihallgatási technikájával csapdát állít a soraikba férkőzött szovjet kémnek, és rajta keresztül Karlának, örök ellenfelének, a titokzatos szovjet kémfőnöknek. [Hidden Content]
    1 point
  43. Dennis Lehane: Hideg nyomon Amerikában naponta több ezer gyermek tűnik el, és egy részük soha nem kerül elő. Elnyeli őket a föld, mintha meg sem születtek volna. A négyéves Amanda McCreadyt egy meleg, nyári éjszakán rabolják el a saját ágyából. A sajtó éjjel-nappal a lány eltűnésével foglalkozik, és a teljes bostoni rendőrség őt keresi, mégsem lelik nyomát. Amanda nagynénje Patrick Kenzie-t és Angela Gennarót, a két magánnyomozót fogadja fel, hogy segítsenek, kiknek nyomozása drogüzérek, pedofilok és könyörtelen gyilkosok világába vezet, ahol nem csak szembesülniük kell mindazzal a borzalommal, amit a felnőttek az ártatlanokkal szemben elkövethetnek, hanem felszínre kerülnek saját, ellentmondásos érzéseik is arról, mi helyes és mi helytelen. Dennis Lehane felejthetetlen regényéből Ben Affleck készített többszörös díjnyertes filmet. [Hidden Content]
    1 point
  44. Dennis Lehane: Megszentelt életek A balesetben elhunyt anyját és haldokló apját gyászoló Desiree Stone-nak három hete veszett nyoma – és vele együtt eltűnt az első magánnyomozó is, akit Desiree apja felbérelt lánya felkutatására. Amikor aztán a haldokló milliárdos felfogadja a két bostoni magánnyomozót, Patrick Kenzie-t és Angela Gennarót, hogy folytassák a lánya keresését, a detektívpáros hamar rájön, hogy ezúttal semmi nem az, aminek látszik. Patrick és Angie végigjárják Boston szélfútta utcáit és Florida napsütötte tengerpartját, hogy megtaláljanak egy nőt és egy férfit, akik lehetnek szentek vagy bűnösök; akik áldozattá válhattak, vagy épp áldozatokat szedhettek; akik talán még élnek, talán már halottak. És minél inkább a dolgok mélyére ás a két nyomozó, minél sötétebb és rémisztőbb világba vezeti őket a féligazságok és korrupció ösvénye, annál bizonyosabbá válik, hogy ebben az ügyben bármely meggondolatlan lépésük az utolsó lehet. [Hidden Content]
    1 point
  45. Abe Kobo: A negyedik jégkorszak [Hidden Content]
    1 point
  46. The Strain (A kór) 4.évad 2017 HDTVRip HUNHardSub (The Strain) szines, égetett feliratos amerikai dráma, horror, scifi sorozat Rendező: Guillermo del Toro Szereplők: Richard Sammel Sean Astin Francis Capra Kevin Durand TARTALOM A The Strain -A kór egy vérfagyasztó thriller, amely Dr. Ephraim Goodweather történetét meséli el, aki a Járványügyi Hivatal gyorsreagálású Kanári Csoportját vezeti New Yorkban. Csapatával együtt riasztják, hogy vizsgáljanak ki egy rejtélyes járványkitörést, amely egészen az ősi és gonosz vámpírizmusig vezethető vissza. Miközben a vírus terjed, Eph, csapata és pár átlagos New York-i háborút indít az emberiség jövőjéért. Égetett felirat [thestrain_01[/b] Videó információk: Méret: 285,67 MB Hossz: 0:44:53 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 360 pixel Bitráta: 750 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1-2.rész TÖRÖLVE 3-4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5-6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7-8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. Fekete tükör 02 (Black Mirror) angol dráma-sci-fi-thriller, 50 perc 02.évad /01.- 03.+ 01.spec.rész/ 2013- 2014 WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 01*Black Mirror:*Be Right Back* 02*Black Mirror:*White Bear* 03*Black Mirror:*The Waldo Moment* 04*Black Mirror:*Special.White Christmas*angol nyelv+magyar felirat* rendező: Owen Harris Carl Tibbetts Bryn Higgins forgatókönyvíró: Charlie Brooker operatőr: Zac Nicholson zene: Stuart Earl, Stephen McKeon executive producer: Charlie Brooker vágó: Alastair Reid szereplők: Hayley Atwell (Martha) Domhnall Gleeson (Ash) Claire Keelan (Naomi) Lenora Crichlow (Victoria Skyllane) Michael Smiley (Baxter) Tuppence Middleton (Jem) Daniel Rigby (Jamie Salter) Chloe Pirrie (Gwendolyn Harris) Jason Flemyng (Jack Napier) Mindegyik epizódban más a történet és mások a szereplők, hasonlóan a Meghökkentő mesékhez, vagy az évadonként változó American Horror Storyhoz. Ami közös a részekben, az ugyebár a nem túl távoli jövő, a könnyen vezethető emberek, a cybervilág kegyetlen fejlettsége, és a részeket záró szarkasztikus csattanó.A címben szereplő fekete tükör nem más, mint az életünk szerves részét képező laptop-, telefon-, és tévéképernyők sokasága. ...Martha párja Ash röviddel költözésük után életét veszti. Martha némi vonakodás után igénybe vesz egy szolgáltatást, ami Ash szociális médián való megnyilvánulásait felhasználva szimulálja őt..... ...Victoria Skillane elkínzottan ébred és nem emlékszik semmire életéből. A világ körülötte teljesen felbolydult: ismeretlenek fegyverrel üldözik őt, miközben az emberek többsége ezt érzéketlenül bámulja és mobiljával fényképezi.... ...Jamie Salter egy szebb napokat látott komikus, akinek szatirikus szkeccse a politikailag inkorrekt animált kék medvéről, Waldóról egyre népszerűbb lesz. Amikor Waldo önálló sorozatot kap, a műsor producere nyomására Waldo jelölteti magát egy időközi választáson, ahol a munkáspárti Gwendolyn Harris és a tory Liam Monroe az ellenfelei.... ...Joe és Matt egy Isten háta mögötti kirendeltségben dolgoznak évek óta. Karácsonykor mindketten elmesélik, hogyan kerültek oda.... Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 1,45 - 2,82 - 1,95 - 2,82 GB Hossz: 00:48:29 - 00:42:06 - 00:43:17 - 01:14:22 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4 Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 635 - 9 450 - 6 038 - 5 123 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 378 - 506 - 521 - 829 MB Hossz: Hossz: 00:48:29 - 00:42:06 - 00:43:17 - 01:14:22 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 425 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...