Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 04/08/2025 in Posts

  1. Ungváry Krisztián(szerk.) - A második világháború A Magyarország második világháborús szereplését bemutató dokumentumkötet megjelenését a felélénkülő történelmi érdeklődés és a kutatás új eredményei, valamint a megbízható forrásmunkák hiánya indokolja. A munka jelentőségét az adja, hogy az eddig elszórtan megjelent vagy publikálatlan szövegeket nemcsak egybegyűjtve, hanem az emlékezetre vonatkozó részekkel kiegészítve, lábjegyzetelve, terjedelmes bibliográfiával és mutatókkal teszi közzé. A közölt források egy része most jelenik meg először magyarul. A kötet külön foglalkozik a magyarokra vonatkozó vagy a magyarokat is érintő német hadműveleti parancsokkal, a munkaszolgálat történetével, a német-magyar tárgyalásokkal. A válogatásban helyet kapnak a Magyarországról és a magyar honvédségről készített német értékelések is. A közéleti emlékezetet tárgyaló részben a háborúval kapcsolatos politikai felszólalások mellett a legismertebb magyar költőktől származó versek is szerepelnek. A könyv ismerteti az 1945–1948-as évek, a Rákosi-rendszer, a késő Kádár-rendszer valamint a rendszerváltás első éveinek szövegeit, és érinti az ún. „felszabadulás” kérdését is. A Horthy-rendszer általános értékelése, amely összefügg a háborúval, a nyilas uralommal, 1956-tal és 1919-cel, korlátozott mértékben ugyan, de szintén helyet kap a szövegek között. pdf 204mb [Hidden Content] [Hidden Content] 2020.05.02
    14 points
  2. Ungváry Krisztián - A szembenézés hiánya Felelőségrevonás, iratnyilvánosság és átvilágítás Magyarországon 1990–2017 Közel három évtizeddel a magyarországi rendszerváltás után a pártállami múlt feltárása továbbra is a politikai elit és a társadalom egyik legsúlyosabb adósságának számít. A „társadalmi katarzis” elmaradásáért azonban csak részben okolható a politikai és gazdasági átmenet békés, konszenzuális jellege: a harmadik magyar köztársaság mindenkori hatalmi elitjének így is módjában állt volna szembenézni a múlttal, biztosítani a pártállami iratok nyilvánosságát, és megnevezni a felelősöket. A probléma azonban rendre a változó hatalmi érdekek és a kicsinyes politikai játszmák fogságába került, s így a társadalmi megtisztulás folyamata helyett a kérdés elsikkadt az egyre-másra kirobbanó közéleti botrányok és az azt követő perek sűrűjében. Ungváry Krisztián új kötete arra tesz kísérletet, hogy felvázolja az információs kárpótlás, az átvilágítás és a kommunista bűnök felelősségre vonása kapcsán kialakuló elképzelések 1989 és 2017 közötti történetét, majd egyfajta illusztráció gyanánt néhány konkrét esettanulmányban is igyekszik érzékeltetni azokat a problémákat, amelyek az iratnyilvánosság részlegessége és az átvilágítás elmaradása okoz Magyarország közéletében. A szerző célja, hogy bizonyítsa: a mai magyar politika deficitjei szorosan összefüggnek a múlttal való szembenézés elmaradásával. Ungváry Krisztián az 1956-os Intézet tudományos munkatársa. 2005 és 2008 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában tevékenykedett szakértőként, ahol az Emlékezet és Szolidaritás Alapítvány német-magyar-lengyel ügyeiben vett részt. 2005-ben tagja lett a német elűzések elleni központ tudományos tanácsának. A Horthy-rendszer mérlege című akadémiai disszertációjával elnyerte az MTA doktora címet. Érdeklődési területe elsősorban a 20. század politikai és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. pdf 7mb [Hidden Content] 2023.02.24
    11 points
  3. Ungváry Krisztián - A magyar honvédség a második világháborúban (2005) Ungváry Krisztián munkája a magyar királyi honvédség hadműveleteit dolgozza fel, különös hangsúlyt fektetve a harcászati szempontok ismertetésére. A monográfia a nagy sikert aratott Budapest ostroma stílusában és ahhoz hasonló részletességgel tárgyalja a honvédség harcait külföldön, valamint magyar területen. Ezt egészíti ki az általános helyzet, a tágabb hadműveleti összefüggések, valamint a Magyarországon harcoló nem magyar csapatok tevékenységének bemutatása. A katonai eseménytörténet mellett a szerző fontosnak tartja a polgári lakosság sorsának ábrázolását, a háborús bűncselekmények kérdésének taglalását is. A magyar hadtörténetírásban első alkalommal tárgyalja részletesen az ukrajnai magyar megszállást, valamint az 1.hadsereg harcainak történetét. Előbbi kapcsán elemzi a német megszállási politikát, és a "mozgástér-kényszerpálya" szempontjából mutatja be a magyar megszállás és az ezzel kapcsolatos háborús bűncselekmények kérdését. Magyarország 1944 végétől 1945 áprilisáig a II.világháború fő hadszínterévé vált. A Wehrmacht nem kevesebb mint öt nagyszabású hadműveletet indított magyar területen annak érdekében, hogy visszaszerezze a stratégiai kezdeményezést. Itt vetették be a legnagyobb tömegben a háború legmodernebb fegyvereit. A munkát a honvédség zászlóalj-ezred-dandár-hadosztály szintű alakulatainak regisztere egészíti ki. Külön figyelmet kap az 1944-1945-ös harcok kapcsán a német-magyar erőviszony és a magyar részvétel arányainak tárgyalása, amelyet kéthetes bontásban a bevethető harckocsik, nehéz páncéltörő ágyúk, gyalogzászlóaljak és tüzérütegek adatai illusztrálnak. pdf 130mb [Hidden Content] 2023.05.19
    10 points
  4. Ungváry Krisztián, Tabajdi Gábor - Budapest a diktatúrák árnyékában Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor rendhagyó útikalauza a 20. század politikai diktatúrái és legmegrázóbb történelmi eseményei mentén veszi lajstromba Budapest emlékeit. A szerzőpáros olyan fővárosi helyszíneket mutat be olvasóinak, amelyek jobbára ismeretlenek a turisták előtt, a városlakók számára pedig a félmúlt homályába vesznek. A fiatal kutatók budapesti sétáin feltárulnak az 1919-es Tanácsköztársaság és az azt követő fehérterror, a német megszállás, a nyilas rémuralom és a zsidóüldözés, a világháborús főváros, a szovjet megszállás és a Rákosi-diktatúra, az 1956-os forradalom és szabadságharc, végül a Kádár-korszak elfeledett vagy épp szándékosan titokban tartott történeti helyszínei és emlékhelyei. Az egyes történelmi eseményekhez köthető szobrok és műemlékek kapcsán a szerzők múlt és jelen emlékezetpolitikai törekvéseit is áttekintik. A történészpáros kíméletlen és fájdalmas őszinteséggel mutat rá: a múlt századi véres diktatúrák emlékei jelöletlenül bár, de ma is ott kísértenek a főváros utcáin – ideje hát mindenkinek megismerni őket. pdf 123mb [Hidden Content] 2023.05.03
    10 points
  5. Ungváry Krisztián - Utak a senkiföldjén Karl Pfeffer-Wildenbruch, a magyar főváros német erőinek főparancsnoka 1945. február 10-én este hozta nyilvánosságra döntését arról, hogy a budapesti katlanba szorult védők Hitler parancsa ellenére nyugat felé megkísérlik áttörni a szovjet ostromgyűrűt. Másnap este 8 órától valamivel több mint húszezer német és kevesebb mint ezer magyar katona indult útnak, hogy a többszörös túlerőt leküzdve a budai hegyeken át elérje a Zsámbéki-medence nyugati végét, és csatlakozzon a saját vonalakhoz. Az öngyilkos és értelmetlen vállalkozást alig hétszáz katonának sikerült teljesítenie, egy részük fogságba esett, túlnyomó többségük azonban elesett, és közülük a legtöbben ma is ismeretlen helyen nyugszanak. Budapest védőinek kitörési kísérlete a második világháború tragédiáihoz tartozik, és Magyarországon mind a mai napig élénken foglalkoztatja a közvéleményt. Ungváry Krisztián új kötete azzal a szándékkal íródott, hogy a történelmi tényekre támaszkodva összefoglalja azt a tudást, amivel e hadművelet kapcsán rendelkezünk, és jegyzetelt formában tárja a nyilvánosság elé azokat a fontosnak ítélt elsődleges forrásokat, amelyek a kitörésről születtek. A szerző bevezető tanulmányait követő tizenhét visszaemlékezés nem csupán arra világít rá, hogy a kitörésben részt vevő katonák a legváltozatosabb háttérrel rendelkeztek, de a szövegek az emlékezés értelméről, az egyéni felelősségről és a túlélés stratégiáiról is elgondolkodtatják az olvasót. UNGVÁRY KRISZTIÁN (1969) történész fő érdeklődési területe elsősorban a 20. század politikai és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. Számos nagy visszhangot kiváltott történeti munka szerzője. A budapesti csata és a kitörés német katonai elitjét vizsgáló Hősök? című kötete 2019-ben jelent meg a Jaffa Kiadónál. pdf 4mb [Hidden Content] 2023.03.25
    10 points
  6. Ungváry Krisztián - Hősök? A magyar főváros hetvenöt évvel ezelőtt kezdődő ostroma ma is a történelmi emlékezet kitüntetett színhelyének számít – olyasfajta eseménynek, amely újra és újra ideológiai és politikai csatározások áldozatául esik. A korábban uralkodó, antifasiszta értelmezéssel szemben az utóbbi évtizedek szélsőjobboldali emlékezetkultúrája már „hősökként” ünnepli a kitörésben részt vevő katonákat, miközben egyre kevesebb szó esik a történelmi tényekről és az esemény szereplőinek valóságos mozgatórugóiról. Ungváry Krisztián Budapest ostroma című, számos hazai és nemzetközi kiadást megélt, páratlanul népszerű kötete után ezúttal a csatában részt vevő német katonai elitet vizsgálja: kollektív életrajzgyűjteménye azokat a német katonákat veszi sorra, akik fontos vezető beosztásban vettek részt a fővárosi harcokban, vagy budapesti tartózkodásuk alatt előkelő kitüntetésekben (Vaskereszt Lovagkeresztje, Német Aranykereszt) részesültek. A történész az érintett személyek kapcsán részletesen szól pályájuk magyarországi vonatkozásairól, ezen belül is a főváros ostromában játszott szerepükről, a Budapesten nyomon követhető mozgásukról, a velük kapcsolatba hozható eseményekről, valamint a kitörési kísérletben való részvételükről. A több évtizedes, aprólékos kutatómunka eredményeként megszülető százhuszonhárom életrajz fókuszában hús-vér emberek állnak, akiknek esendőségeik és erényeik csak együtt kezelhetők. A történeteikből kirajzolódó nagyszabású tabló egyaránt rámutat a német katonai életpályák különbségeire, a hőskultusz ellentmondásaira és a világháború borzalmaira. UNGVÁRY KRISZTIÁN (1969) történész fő érdeklődési területe elsősorban a 20. század politikai és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. Számos nagy visszhangot kiváltott történeti munka szerzője. A Horthy-rendszer mérlege című akadémiai disszertációjával elnyerte az MTA doktora címet. [Hidden Content] 2022.09.14
    10 points
  7. Ungváry Krisztián - Tettesek vagy áldozatok Ungváry Krisztián legújabb kötete a történész kutatási területeinek legfontosabb tanulmányait gyűjti egybe. Hadtörténeti vonatkozású írások éppúgy helyet kaptak benne, mint a szélsőjobboldali mozgalmakhoz köthető személyek portréi vagy a pártállami múlt korábban feltáratlan fejezeteit feldolgozó esettanulmányok. A látszólag heterogén kötet írásai mögött valahol mégis ugyanaz a kérdés feszül: vajon lehet-e fekete-fehéren látni a szörnyű huszadik századot, amely totalitárius rendszereket, népirtásokat és utópisztikus ideológiákat szült? A történész remek tanulmányait olvasva megelevenedik előttünk a múlt század egész históriája: az első világháborús lovasrohamoktól kezdve a hitleri Németország háborús politikáján át egészen a magyar állambiztonsági és hírszerzési akciókig. Egyes írások egy kémregényhez hasonlóan izgalmasak, mások a legalapvetőbb erkölcsi kérdéseket boncolgatják. Ungváry azonban mindig az esendő emberre fókuszál, és megmutatja: a múlt eseményei összetettebbek annál, mint hogy különböző ideológiák mentén értelmezzük őket. pdf 29mb [Hidden Content] 2024.01.01
    9 points
  8. Ungváry Krisztián - Kiugrás a történelemből 1944. október 15. a magyar történelem egyik legdrámaibb napja. Százezrek sorsát döntően befolyásolta, miközben második világháború további alakulását is meghatározta. Ezen a napon tett kísérletet a háborúból való kiugrásra Horthy Miklós és kormánya. De mi állt a kiugrási kísérlet hátterében? Min múlott a fegyverletétel sorsa, és kik voltak a felelősek a kudarcáért? Ungváry Krisztián felkavaró részletességgel, óráról órára mutatja be a megelőző napok, hetek eseményeit és az aznap történteket. Írásával azonban nem csupán az események és a szereplők minden részletre kiterjedő bemutatása a célja. Egyedülálló történetírásra vállalkozik, a múltbeli események feltárásán keresztül ugyanis a döntési lehetőségeket is vizsgálja. A kiugrás történetén túl így a lehetséges alternatívákat is megismerjük a kötetből, ami nagyban hozzájárulhat a magyar emlékezetpolitika formálásához, miközben azt is megértjük, miért is volt világpolitikai jelentőségük a korabeli történéseknek. A bőséges szakirodalom ellenére úgy gondolom, hogy több ok is van, ami miatt szükséges újra feldolgozni a kiugrás történetét. A legfontosabb ennek a munkának a korábbiaktól teljesen eltérő fókusza: nemcsak a kiugrás történetét kívánja bemutatni, hanem az alternatívák kérdésére is fókuszál. A történetírás nem tárta fel teljes körben, hogy az ügy résztvevői közül ki miről tudhatott és miről nem. Ugyanígy vizsgálatot érdemel az a kérdés is, amely a kortársak egy részének is szorongást okozott, nevezetesen az, hogy a megtörtént eseményeknek nagyon is voltak alternatíváik, és az események irányítóinak felelőssége a rossz döntéseikért megkerülhetetlen. (…) A kiugrás kapcsán talán az „árulás” a leggyakrabban felmerülő kifejezés. Nem véletlenül, hiszen az ügy szereplői utólag kölcsönösen egymást okolták az akció sikertelenségéért, és ehhez sokszor bűnbakokat is kerestek. Ehhez képest viszont még a lelkes szélsőjobboldali katonatisztek közül is többen szükségesnek tartották Horthyt biztosítani arról, hogy ők egyáltalán nem árulták el kormányzójukat, hanem csupán a parancsait teljesítették. Csakugyan, a kérdéses szövegek alaposabb tanulmányozása azzal a meghökkentő tapasztalattal is jár, hogy Horthy október 15-i kiáltványa, Vörös János hadparancsa, majd Horthy október 16-i lemondónyilatkozata között komoly logikai kapcsolat állapítható meg. Egyáltalán nem abszurd tehát az az interpretáció, amely szerint a kiugrás bukása valójában nem „a vezérkar árulása” miatt történt. Ennek a kötetnek célja az is, hogy bemutassa, milyen döntések vezettek a magyar történelem egyik legnagyobb hatású katasztrófájához. pdf 6mb [Hidden Content] 2023.10.09
    9 points
  9. Ungváry Krisztián - Búvópatakok Az Ungváry Krisztián által szerkesztett tanulmánykötet áttekinti a Kádár-rendszer állambiztonsága szempontjából jobboldalinak tekintett hagyomány és gondolkodás, illetve az ezt képviselő csoportok 1945 és 1990 közötti történetét. Mivel e meglehetősen széles – a progresszív konzervatív eszmétől a radikális szélsőjobboldali mozgalmakig terjedő – politikai paletta szereplői és nézetei a kommunista és államszocialista diktatúra idején egyként ellenségesnek minősültek, a kötet tanulmányai mindenekelőtt az állambiztonsági iratok feldolgozására épülnek. pdf 4mb [Hidden Content] 2022.09.14
    9 points
  10. Szia. A kamerás dolog engem speciel nem érint, nem érdekel. A reakciógombos témanyitást viszont örömmel üdvözlöm, mert védi a linkeket és naplózhatókká válnak és kiszűrhetők a rosszindulatú tagok. Nagyon jó az irány, korszerű döntés.
    3 points
  11. A kamerás filmek feltöltése amúgy is elhenyagolható volt az utóbbi fél évben! Szó szerint 1-2 volt havonta... Ez tehát már magában is elegendő lenne, de emellett van nem nyilvánosan megindokolható része is... Úgyhogy ez eddig tartott, mostantól nálunk nem lesz ez elérhető! A feltöltési fórumrészben valóban nincs már lehetőség hozzászólásra, de mindenhol máshol igen, így azokra a részekre is vonatkozik. Csak picit kell belegondolni, ezt elolvasni és egyből értelmezhető minden! Remélem! Ha reakciót teszel vagy hozzászólsz, ahol lehetséges, akkor láthatód a rejtett tartalmakat!
    3 points
  12. Sziasztok! Lehetne tudni mi az oka annak, hogy betiltottátok a mozis filmek linkelését, feltöltését? A figyelmeztető ablakban szöveg sem érthető számomra, " Kamerás filmeket feltölteni TILOS!!! A linkek csak reakcióra és/vagy válaszra láthatóak!" A feltötlési linkek csak Like-ra jönnek elő, a "válasz" egy feltöltésnél nagyon régóta megszünt, így ez a megfogalmazás értelmezhetetlen. nem lehetett volna egyértelműen fogalmazni? Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki választ szeretne kapni. csak én vagyok az első, aki meg meri kérdezni. Azt nyilván tudjátok, hogy ez nagyon nagy kiesés számotokra. Sokan pont a mozis változatok miatt jöttek fel az oldalra, a z ezeréves filmek linkelése kevésvé érdekli őket.
    2 points
  13. ACDSee Photo Studio Ultimate 2025 v18.0.1.3997 579MB Fedezze fel kreatív oldalát az ACDSee Photo Studio Ultimate 2025 segítségével Az ACDSee Photo Studio Ultimate 2025 ideális eszköz fotósok és kreatívok számára, legyen szó kezdőkről vagy profikról. A legújabb mesterséges intelligencia funkciókkal ez a szoftver segít a nagyméretű fotókönyvtárak rendszerezésében, a RAW-képek pontos szerkesztésében és a többrétegű művészeti alkotások létrehozásában. Fedezze fel, hogy az ACDSee hogyan változtathatja meg kreatív útját! Az ACDSee Photo Studio Ultimate 2025 olyan átfogó funkciókat kínál, amelyek messze túlmutatnak az alapvető képszerkesztő eszközökön. Az intelligens mesterséges intelligenciaeszközökkel, a hatékony digitális eszközkezelési (DAM) funkciókkal és a fejlett testreszabási lehetőségekkel ez a szoftver tökéletes azoknak az alkotóknak, akik a legjobbat szeretnék kihozni a képeikből. Főbb előnyök AI-alapú képszerkesztés: Javított szerkesztési sebesség és pontosság a GPU-támogatásnak köszönhetően. ACDSee AI Super-Resolution: Növelje a képfelbontást minőségromlás nélkül a részletesebb és élesebb képekért. Egyszerű maszkolás fejlesztői módban: Használjon precíz maszkolóeszközöket a célzott képbeállításhoz. Az égbolt helyettesítése: Alakítsa át a tájképeket az égbolt előre telepített vagy egyéni képekkel történő helyettesítésével. Hatékony kezelés: Kezelje egyszerűen az importálási és elemzési folyamatokat a Tevékenységkezelővel. Intelligens arcfelismerés: A program automatikusan felismeri az arcokat, megkönnyítve ezzel a kategorizálást és a címkézést. A mesterséges intelligencia (AI) ereje ACDSee2025-PD-Images-Layers-After (ACDSee2025-PD-képek-rétegek-után) Az ACDSee Photo Studio Ultimate 2025 számos hatékony mesterséges intelligencia funkciót kínál, amelyekkel a következő szintre emelheti a képszerkesztést. Felturbózott AI teljesítmény A GPU-támogatás biztosítja, hogy az AI-alapú funkciókat, például az AI maszkolást és az AI égbolt-cserét másodpercek alatt alkalmazhassa. Szerkesztései biztonságban maradnak a Eszköz, és nem töltődnek fel a felhőbe. ACDSee AI szuperfelbontás Növelje képei minőségét a részletek elvesztése nélkül. Az AI Super-Resolution funkció élesebbé és részletesebbé teszi a fényképeket - ideális nagy formátumú nyomatokhoz vagy régebbi képek helyreállításához. Fejlett képfeldolgozás AI objektum maszkolás Pontos maszkok létrehozása néhány pillanat alatt. Az új AI Object Masking eszközzel időt takaríthat meg, és precíz eredményeket kaphat, még összetett jelenetek esetén is. AI égbolt helyettesítése Gyorsan és egyszerűen kicserélheti az eget a tájképeken. Válasszon számos égbolt sablon közül, vagy használja saját képeit a kívánt hangulat megteremtéséhez. Rétegelt képszerkesztés A rétegek, szűrők, szövegek és alakzatok támogatásával valósítsa meg kreatív ötleteit. A réteges képszerkesztő eszközök korlátlan lehetőséget kínálnak a képek tetszés szerinti átalakítására. Teljes kontroll digitális eszközei felett Digitális eszközkezelés (DAM) A hatékony DAM funkciók megkönnyítik a fényképek rendszerezését és kezelését. Az ACDSee automatikusan hozzáadja a kulcsszavakat és metaadatokat, hogy segítsen rendszerezni. ACDSee Tevékenységkezelő Egy helyen felügyelheti az összes tevékenységet, például az arcfelismerési és importálási folyamatokat. A központosított felhasználói felület áttekinthetőséget és egyszerű vezérlést biztosít. ACDSee Mobil szinkronizálás Vezeték nélküli fényképek és videók átvitele mobileszközéről a számítógépére. A szinkronizálás egyszerű egy QR-kód segítségével, és elérhető iOS és Android rendszerre is. Kényelmes váltás az Adobe® termékekről Ha az Adobe termékekről, például a Photoshop™ és a Lightroom™ programról szeretne váltani, megtarthatja teljes fotókönyvtárát anélkül, hogy újra importálnia kellene. RAW képszerkesztés - teljes körű vezérlés Intuitív RAW-szerkesztés Optimalizálja a színeket, a fényerőt és a részleteket az eredeti fájl megváltoztatása nélkül. A hatékony szín- és fénybeállító eszközökkel precíz vezérlést biztosít a tökéletes eredmény érdekében. Automatikus előretolás Ember módban Az arcok nevének automatikus hozzárendelése az Emberek módban felgyorsítja a rendszerezést és időt takarít meg a nagyméretű fényképarchívumokban. Optimalizált munkavégzés a fülekkel és gyorsbillentyűkkel Hatékony munka a fülekkel Nyisson meg több mappát egyetlen ablakban, és váltson közöttük gyorsan. Ez a funkció javítja a termelékenységet és áttekinthető struktúrát biztosít. A parancsikonok megőrzése frissítéskor Kedvenc parancsikonjai frissítéskor megmaradnak, így azonnal folytathatja a munkát - újrakonfigurálás nélkül. Processzor Intel® vagy AMD® processzor 64 bites támogatással (Intel i5 vagy jobb ajánlott) RAM 4 GB RAM (8 GB vagy több ajánlott) Grafikus memória (VRAM) 512 MB VRAM (legalább 2 GB ajánlott) Grafikus kártya DirectX 10-kompatibilis grafikus adapter (DirectX 12 12_0 vagy magasabb szintű funkcióval ajánlott) Képernyőfelbontás 1280 x 800 (1920 x 1080 ajánlott) Szabad lemezterület 4 GB szabad merevlemezterület Szoftverkövetelmények Operációs rendszer Windows® 10 (csak 64 bites verziók) és Windows® 11 Böngésző Microsoft® Edge® DirectX verzió Microsoft® DirectX® 10 vagy magasabb verzió Médialejátszó Windows Media® Player 9.0 Microsoft Office Microsoft® Office 2010 vagy magasabb verzió [Hidden Content] jelszó:photo
    2 points
  14. Lee Child: Az elvarázsolt dollárok Jack Reacher katonai nyomozóként kemény iskolát járt ki az amerikai hadseregben, és a Szovjetunió összeomlását követő leépítések során őt is leszerelik. Egyelőre élvezi a szabadságot, bejárja Amerikát, és a Georgia állambeli Margrave városkánál csak találomra száll le a távolsági buszról, mert eszébe jut, hogy állítólag itt ölték meg valamikor a nagy bluesénekest, Blind Blake-et. Még be sem fejezi a reggelijét, amikor gyilkosság vádjával letartóztatják. Tisztázza magát és bekapcsolódik a nyomozásba is. A gyilkosság áldozata a pénzügyminisztérium főszakértője, aki, mint kiderül, azért szaglászott errefelé, mert ide vezetnek az évszázad legnagyobb pénzhamisításának szálai… [Hidden Content]
    2 points
  15. Thomas Harris: Hannibal ébredése Hannibal Lecter egy lidérces kelet-európai álomból bukkan elénk: egy fiú a hóesésben, szótlanul, lánccal a nyaka körül.. Tökéletesen magányosnak látszik, azonban démonai mindig vele vannak. Hannibalra nagybátyja, a híres festő bukkan egy szovjet árvaházban, és Franciaországba viszi. A fiú képtelen feldolgozni a háború traumáját, és főként saját családi tragédiáját, bár nagybátyja egzotikus felesége mindent megtesz a felépüléséért. Lady Muraszaki hatására egyénisége kibontakozik, és ő lesz a párizsi orvosi egyetem legfiatalabb hallgatója. Mindeközben Hannibalt tovább gyötrik a kísértetek; majd amikor elég idős lesz hozzá, viszonozza látogatásukat, hogy leszámoljon velük.. Felfedezi magasabb rendű képességeit, és ebben az átlényegülésben Hannibal Lecter a Halál csodagyermekévé válik. [Hidden Content]
    2 points
  16. Thomas Harris: Hannibal Hét év telt el azóta, hogy a rettegett pszichiáter és sorozatgyilkos, dr. Hannibal Lecter megszökött a fogvatartóitól. Hét éve annak is, hogy Clarice Starling, az FBI különleges ügynöke a segítségét kérte Buffalo Bill elfogásában, és utoljára látta őt. Noha az FBI mindent megtesz, hogy kézre kerítse Lectert, eddig még nem jártak sikerrel.És nem ők az egyetlenek, akik el akarják kapni a pszichiátert. Mason Verger, Hannibal egyetlen még élő áldozata megfogadta, hogy kegyetlen bosszút áll mindazért, amit Lecter tett vele. Vagyona és hatalma birtokában minden rendelkezésére álló eszközt bevet, és úgy tűnik, nem is reménytelenül bízik a sikerben.Starling és Verger egyaránt sajátos módszerrel igyekszik a pszichiáter nyomára bukkanni. Hannibal különc ízlését igyekeznek követni: mindazt, amit és akit igazán kedvel. De vajon ki lesz az üldöző és az üldözött ebben a hajszában? És végül kinek lesz lehetősége kiélvezni a siker minden ízét és zamatát?Thomas Harris klasszikusa hipnotikus erejű, igazán eredeti, nemegyszer sokkoló alkotás, amelynek főszereplőivel megjárjuk a pokol bugyrait, és bepillantást nyerhetünk egy egészen kivételes bűnöző elméjébe. [Hidden Content]
    2 points
  17. Thomas Harris: Fekete vasárnap Egy tudathasadásos férfi nagy erejű bombát készít, melynek az a rendeltetése, hogy elpusztítsa a Tulane stadion nyolcvanezer nézőjét, köztük az Egyesült Államok elnökét. Két ország biztonsági szervei futnak vele versenyt, hogy keresztülhúzzák őrült számításait, és megelőzzék a katasztrófát. Szinte leküzdhetetlen nehézségekkel állnak szemben, csak egy valami biztos: a rendelkezésre álló idő rövidsége…Arcára olyan kényszeredett mosoly ült ki, mint a merev hullák vigyora. Megszűntek a párbeszédek a fejében, már csak egy hangot hallott. Tudta, mit kell tennie, hogy végére nyugalomra találjon. Csak állt, és hideg fejjel figyelte önmagát. Ha a fájdalom és a düh olyan szintet ér el, amivel az emberi lélek már nem képes megbírkózni, bekövetkezhet egyfajta furcsa megbékélés. Lelkének egyik fele felnőtté válás közben megrekedt, és úgy is maradt. Ami pedig megmaradt belőle, az együtt tudott élni a gyűlölettel, ez volt a természetes közege. Egyetlen gondolat foglalkoztatta elméjét: ölni…ölni…ölni… [Hidden Content]
    2 points
  18. Azt hittem, automatikusan törlődik 7 nap után... De 73 oldal halott téma van a "Halott linkek"-ben, a legrégebbi 37,5x7, vagyis 263 napos. További jó munkát!
    1 point
  19. Gregory Maguire – A boszorkány sorozat *** Gregory Maguire: A boszorkány (A boszorkány sorozat 1.) A Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora Eredeti cím: Wicked Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 1995 Magyar cím: A boszorkány Magyar kiadó: Kelly, Budapest GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2009, 2024 Fordította: Pék Zoltán Mindenki ismeri az Óz, a csodák csodája meséjét, amelyben Dorka, a kansasi kislány legyőzi a Gonosz Nyugati Boszorkányt. Ám az csak a történet egyik oldala. A titokzatos Boszorkányról semmit sem tudunk. Ő vajon honnét jött? Hogyan lett gonosz? És egyáltalán, mit jelent gonosznak lenni? Aki elolvassa Gregory Maguire csodálatos regényét, az soha többé nem tud ugyanolyan szemmel nézni Óz világára. A Boszorkány egy olyan vidéken játszódik, ahol a beszélő állatok az egyenjogúságért küzdenek, a mumpicföldiek a középosztály stabilitására vágynak, a sárga téglás út pedig az elnyomás szimbóluma a kvarangyok számára. Itt születik és nevelkedik a zöldbőrű Elfaba, az éles elmével megáldott, de hányatott sorsú teremtés, akiből felnőttként a Gonosz Nyugati Boszorkány lesz, és akinek élettörténete újraértelmezi a jó és a gonosz örök szembenállását. A regényből Jon M. Chu 2024-ben rendezett filmet Ariana Grande, Cynthia Erivo és Jeff Goldblum főszereplésével. „Ez a fondorlatosan felépített, zseniálisan megírt regény egyszerre fantasy thriller, pszichológiai tanulmány és politikai tanmese.” – New York Newsday „Maguire megteremtette a fantasy irodalom egyik legnagyobb hősnőjét.” – Los Angeles Times *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,71 MB [Hidden Content]
    1 point
  20. Harlan Coben: Gondold újra (Myron Bolitar 12) Az egykori kosárlabdasztár, Myron Bolitar alig indította újra elit sportolókat és hírességeket menedzselő ügynökségét, amikor két FBI ügynök lép be az irodájába, és válaszokat követelnek. Myron feltételezi, hogy a nagy nyilvánosságot kapott Callister-gyilkosságokról akarnak beszélni – amelyekről ő és Win semmit sem tudnak, azon kívül, amit a hírekben hallani –, ezért megdöbben, amikor az ügynökök azt akarják megtudni tőle, hol van Greg Downing. Greg, az egykori NBA-játékos, akiből szeretett edző lett, Myron egyik legelső ügyfele és egykor a legjobb barátja volt. Myron meglepetésének oka egyszerű: Greg Downing három éve meghalt. De az FBI szerint Greg még mindig él – és valamilyen módon érintett a Callister-gyilkosságokban. Halála előtt Greg kétségkívül furcsa pénzügyi manővereket tett, de az újbóli felbukkanásának semminek nincs értelme. Myron és Win nyomozni kezdenek és megdöbbenésükre újabb, az esettel látszólag összefüggő gyilkossági ügyet fedeznek fel. Aztán egy másikat, és még egyet. Lehetséges, hogy Greg él? És ha igen, hol van? És igazából tényleg Greg az, akit keresnek? Vagy egy veszélyesen okos sorozatgyilkost hajkurásznak? Jaffa 2024 epub [Hidden Content]
    1 point
  21. Stephen King: Később Az egyedülálló anya gyermeke, Jamie Conklin csak hétköznapi gyerekkorra vágyik. Jamie azonban nem mindennapi srác. Látja, amit más nem láthat, és megtudhatja azt, amit más nem. Anyja arra buzdítja a természetfeletti erővel született fiát, hogy tartsa titokban a képességét. De amikor a New York-i rendőrség egyik problémás nyomozója bevonja Jamie-t egy sorozatgyilkos üldözésébe, aki a síron túlról is robbantással fenyegetőzik, a fiú szembesül azzal, milyen súlyos árat is kell fizetnie, és kénytelen szembeszállni a gonosz minden formájával. A Később, akárcsak a Joyland és A coloradói kölyök, a Hard Case Crime sorozat bűnügyi történeteiben jelent meg, és jól bizonyítja, hogy King a kisprózának is igazi nagymestere. A kisregény megható felnövéstörténet, lebilincselő krimi és kísértethistória egyszerre, félelmetes és izgalmas mese az elveszett ártatlanságról és a megpróbáltatásokról, mikor jó és rossz között kell választanunk. Európa, 2022 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]
    1 point
  22. Whitney Scharer-A fény kora „Inkább készítek fotókat, minthogy azok tárgya legyek” – jelenti ki a legendás szépség, Lee Miller, miután 1929-ben Párizsba költözik, hogy fotómodellből fotóművésszé váljon. A sors a neves fényképész-festő, Man Ray útjába sodorja, és a férfi végül beleegyezik, hogy a gyönyörű lány ne csak a modellje, hanem a tanítványa is legyen. Lee hamar rádöbben, hogy a férfi tehetsége és karizmája mögött zsarnoki természet rejtőzik, és a sötétkamra homályában bonyolult szakmai és szerelmi viszony szövődik köztük. Párizs bohém világából a második világháború csatatereire és a koncentrációs táborok szörnyűségeihez vezet Lee Miller útja, aki Man Ray, Pablo Picasso és Jean Cocteau árnyékából kitörve a világ egyik első női haditudósítója és a korszak egyik legjelentősebb fényképésze lesz. Whitney Scharer regénye átütő erővel kelti életre az 1930-as évek varázslatos Párizsát és a 20. század egyik leginspirálóbb női karrierjét. Whitney Scharer: The Age of Light Eredeti mű Whitney Scharer: The Age of Light 1930-as évek 20. század amerikai szerző kortárs magyar nyelvű női főszereplő Párizs regény romantikus történelmi fikció > Alexandra, Pécs, 2019 400 oldal · ISBN: 9789634476573 · Fordította: Barta Judit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  23. HEU KMS Activator 30.0.0 5MB Többféle módszerrel dolgozó Windows és Office aktivátor. Ezenkívül támogatja a Windows biztonsági mentését és visszaállítását, az MS Office kiadásának megváltoztatását, a kulcs manuális beállítását abban az esetben, ha megvásárolta az eredeti kulcsot. HEU KMS Activator is a quick Windows and Office activator with multiple methods like Digital License, KMS38, OEM and KMS. This tool takes advantage of building a KMS server inside your system, so it can easily activate both Windows and Office. In addition, it also supports Windows backup and restore, Change MS Office Edition, Key setting manually in case you purchased the original Key and more. Features of HEU KMS Activator Digital Trigger & KMS Office uninstallation support Backup and Restore License Windows Backup/Restore. Correct copyright notice & register when opening Office Activate Windows Server, Windows XP/Vista/7 /8.1/10/11 Activate Microsoft Office 2010, 2013, 2016, 2019, 2021 and Office 365... Set up KMS server on local system. Note: Disable anti-virus and should consider carefully before using. [Hidden Content] jelszó:3000
    1 point
  24. Könyv címe: Ne engedj el! Kiadás dátuma: 2018 Formátum: EPUB Napoleon "Nap" Dumas New Jersey-i kisvárosi detektív egész világa romba dől, amikor gimnazista korában ikertestvérét, Leót és Leo barátnőjét, Dianát holtan találják a vasúti síneken, majd szerelme, Maura szakít vele, hogy aztán minden magyarázat nélkül kámforrá váljon. Mi történhetett ezen a tragikus napon? Lehetséges, hogy a két sötét rejtély összefügg, vagy csupán a vak véletlen tette tönkre Nap életét? Tizenöt évvel később Nap megdöbbentő jelre bukkan, amikor egy rendőrgyilkosság helyszínén megtalálja Maura ujjlenyomatát. Az áldozat, Rex Canton ráadásul nemcsak közös osztálytársuk volt, de Leóval együtt egy titkos diákkör tagja is. A szálak mindinkább összekuszálódnak, amikor a társaság egy újabb tagjának vész nyoma. Napben gyanú ébred: talán csak nem ahhoz az elhagyatott katonai bázishoz van köze a szörnyűségeknek, amely iránt a kör tagjai élénken érdeklődtek? [Hidden Content]
    1 point
  25. amerikai akció-kaland-életrajzdráma, 55 perc 1.évad /01.- 13.rész/ 2010. WEBRip.XviD.Hundub. rendező: Michael Hurst, Rick Jacobson Rowan Woods, Jesse Warn Glenn Standring, forgatókönyvíró: Miranda Kwok, Steven S. DeKnight, Daniel Knauf operatőr: Aaron Morton zene: Joseph LoDuca executive producer: Sam Raimi, Joshua Donen Robert G. Tapert, Steven S. DeKnight látványtervező: Iain Aitken vágó: Jonathan Woodford-Robinson szereplők: Andy Whitfield (Spartacus) Manu Bennett (Crixus) Lucy Lawless (Lucretia) John Hannah (Batiatus) Peter Mensah (Doctore) Craig Parker (Claudius Glaber) Viva Bianca (Ilithyia) Erin Cummings (Sura) Siaosi Fonua (Hamilcar) Lesley-Ann Brandt (Naevia) Jason Hood (Cossutius) Aréna, férfierő, életre-halálra szóló küzdelem. A sorozat azonban most más megvilágításba helyezi a harcosok világát: ezúttal a gladiátorok mellett a vér, a szex és az ármánykodás kapja a főszerepet. A Római Birodalom legismertebb rabszolgafelkelője, Spartacus, valamint a gladiátortársadalom életét mutatja be, meglehetősen egyedi módon. Epizódról epizódra elevenedik meg az ókori Róma, ahogy rabszolgasorsba taszítja a kisebb népcsoportokat, személyes dicsőségért, rangért; bemutatja, hogy mi várhat egy rabszolgára, ha hasznot hoz, vagy amikor nem....... Videó információk: Méret: 545 MB Hossz: 0:53:30 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 275 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] satix
    1 point
  26. Victor Hugo - Nyomorultak ( Les Misérables ) 2013-2016 Jean Valjean összesen tizenkilenc sanyarú évet töltött börtönben, mert valamikor betört egy ablaküveget, és elvitt egy kenyeret. Komor lélekkel jött ki a fegyházból. Természetétől fogva nem volt lázadó, a börtönben került szembe a társadalommal. Szívében egyre több gyűlölet halmozódott föl, úgy érezte, Istenbe vetett hite megingott. Victor Hugo a francia romantika legnagyobbja, még életében az emberség, a szabadság, a köztársaság jelképévé vált. Kedveli a monumentalitást, a történelmi eseményeket felejthetetlen freskókban ragadja meg, az olvasót látványos tájleírásokkal, bőséges szóáradattal, bravúros borzalmakkal ragadja el. Ő maga is monumentális, mint Jean Valjean, fizikai értelemben elképesztően nagy és még annál is többet evő ember volt. Ezzel egyenes arányban fáradhatatlanul ontja magából a bő szavakat, verseket, drámákat, regényeket, tanulmányokat. Hősei nem királyok, lovagok, történelmi személyek, hanem kisemberek, akiket a halhatatlanok sorába tud emelni, önmaga mellé a Pantheonba, ahová halálakor hétmillió francia kísérte el. A csodákban nem hívő emberek stilizált jellemének, a sötét kontraszt eszközével éles fénybe emelt sorsok és emberi jóságok mesélője. A történeti-bűnügyi regény enciklopédikus mű. A cselekmény a restauráció korában játszódik, a történelem a waterlooi csatától az 1832-es felkelésig ível. E korszak társadalmáról pontos képet kapunk, főleg az elnyomott népről, amelyet félrevezetnek és megtipornak, a hamis szociális rendben pedig a szökött fegyenc és a prostituált képviseli az erényt. Az izgalmas fordulatok csúcspontjai, amikor a hősök a megbánás, vezeklés és megtisztulás önkéntes útját választják. Ezen a tisztítótűzön a végén még a mesés gonoszságú Javert rendőrkopó is átesik, bizonyítva ezzel, hogy szerepe nem merül ki abban, hogy sötét feketeségével a főhős Jean Valjean jóságának ragyogását erősítse. A regény realista társadalomkritikai elemei ezen a ponton háttérbe szorulnak. Egy tiszta, szép szerelem is helyet kap a regényben Marius és Cosette vonzalmának történetében, de a nagy mű mindenekelőtt a nyomorultak eposza, így a harag elsöprő jelenléte mellett a szerelemé kevéssé fölkavaró. A Nyomorultak tiltakozás az igazságtalanság és szegénység ellen. Jean Valjean méltatlan meghurcoltatása, valamint a prostituált és áldozatos anya, Fantine szegénysége ellen, nem utolsó sorban pedig a legendás figurává emelkedett Gavroche szenvedéseire irányítja a figyelmet, aki az utcagyerekek sorsát példázza. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  27. A SZEMTANÚ könyvsorozat 6 darabja Andrew Nahum - Repülő gépezetek.pdf Lionel Bender - Találmányok.pdf Neil Ardley - Hangszerek.pdf R. F. Symes, R. R. Harding - Kristályok és drágakövek.pdf Rupert Matthews - Felfedezők.pdf Susanna Van Rose - Tűzhányók.pdf pdf 88mb [Hidden Content]
    1 point
  28. Erich Maria Remarque-A paradicsomban is ott a pokol epub "A második világháború végét New Yorkban értem meg. Az 57. utca környéke nekem, az ország nyelvét csak igen hiányosan beszélő hontalannak, szinte új hazámmá lett. Hosszú és veszélyes út állt mögöttem, mindazok Via Dolorosája, akiknek Hitler uralma elől kellett elmenekülniük. A szenvedések útja Hollandiából, Belgiumból és Észak-Franciaországból vezetett Párizsba. Ott aztán kettéágazott. Az egyik út Lyonon át vitt a Földközi-tenger partjára, a másik Bordeaux-n és a Pireneusokon át Spanyolországba, Portugáliába és Lisszabon kikötőjébe. Én magam ezen az úton vonultam végig, mint oly sokan, akik kimenekültek a Gestapo karmai közül. De még azokban az országokban sem voltunk biztonságban, amelyeken menekülésünk útja vezetett át, közülünk ugyanis csak a legkevesebben rendelkeztek érvényes okmányokkal vagy vízumokkal. Ha elkaptak a csendőrök, bezártak minket, börtönbüntetésre ítéltek, kiutasítottak. Igaz, egyes országok voltak azért annyira emberségesek, hogy legalább nem a német határon toloncoltak át, ahol a koncentrációs táborokban pusztultunk volna el. Minthogy csak igen kevés menekült számára nyílt olyan lehetőség, hogy érvényes útlevelet vigyen magával, csaknem állandóan menekülésre kényszerültünk. Iratok nélkül törvényesen munkát se kaptunk sehol. Közülünk a legtöbben éhesek voltak, nyomorúságosak és magányosak, ezért is neveztük vándorlásaink útját Via Dolorosának." letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  29. Passuth László-A harmadik udvarmester..epub.doc. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Diego Velázquez, a regény csendes hőse látszólag alig lép az események előterébe, ám négy évtizedet tölt a XVII. század első felének leghatalmasabb udvarában, a madridi Alcázarban. Itt félelmes megfigyelőképességével, művészetének géniuszával rögzíti le a spanyol világhatalom szétbomlásának oly válságos és változatos korszakát. A Spanyol Aranyszázad a rendkívüli szellemek különös ragyogásával árasztja el az alapjában szegény, kivérzett országot, mely fölött örök árnyékként húzódik meg az Inkvizíció. A feltartóztathatatlan katasztrófa súlyát a majdnem félszázadon át uralkodó IV. Fülöpnek kell viselnie, aki kóros tehetetlenségében, minden emberi értékei mellett, nem tud úrrá lenni az eseményeken. Diego Velázquez a ranglétra legalacsonyabb fokán áll, s mégis mint udvari fest minden történetírónál hívebben örökíti meg ennek a kis világnak egész belső életét. Királyportréi nyomon követik annak a Fülöpnek fokozatos hanyatlását, akinek birodalmában \"soha nem megy le a nap\". A korra rányomja bélyegét a mindenható miniszternek, Olivaresnak negyedszázada. A képek megőrzik nagyravágyását, gőgjét és lelki depresszióit is. Az infánsok s infánsnők egyhangú menetéből kiemelkedik a lázadó királyné, a francia Isabelle, s külön színt ad a \"felség gyönyörének\" galériájához a törpék s udvari bolondok félelmes realitású arcképsorozata. A mester kompozícióiban árulja el leginkább, hogy mily szoros kapcsolatot tart a mindennapi élettel. Kocsmaasztal, kovácsműhely, paraszti életkép után születik meg talán az első nagy munkáskép, a páratlan gazdaságú Szövőnők Négy évtized európai története a háttér, mely e talányos művész sorsát szegélyezi. Két itáliai utazása visszavetíti a kor szétdarabolt Olaszországának rajzát, a nagy nápolyi forradalom leírása – fénysugár a nagy spanyol hanyatlás életképében. A regény sok szereplője művész: Rubens, Ribera s Murillo – Bernini mellett, a költőket Lope de Vega, Calderon, Quevedo s Gongora képviseli. Egyetlen talányos figura él a regényben, az a Magdalena, akinek képét a Hölgy a legyezővel utolérhetetlen portréjában örökíti meg Velázquez. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  30. Fekete István -Tüskevár epub.pdf. "Egy nyolcadikos diák, Ladó Gyula Lajos („Tutajos”) és barátja, Pondoray Béla („Bütyök”) egy nyárra Tutajos nagybátyjához kerül, aki az öreg pákász, Matula Gergely gondjaira bízza őket, akinél a fiúk megtanulják, mit jelent a berekbeli élet. Béla mosónő édesanyjával egyszerű életet él (mozdonyvezető édesapja meghalt), míg Gyula körülményei „elitnek” mondhatók a mérnök szülőkkel, valamint a gondoskodó nagynénivel (Piri mama). Gyula egyedül indul a Kis-Balatonra nyaralni, barátja csak később indul utána, amikor az édesanyja gyógyfürdőbe megy. A városi életből kiszabadult Tutajos először romantikus helynek képzeli el a balatoni lápot, és úgy gondolja, hogy saját maga is eleget tud az ottani életről. Azonban több leckét kap: Matula tanácsa ellenére szandálban indul a mocsárba, így a sás, és a tüske felsérti a lábát; Matula tanácsa ellenére leveti az ingét a tűző napon, estére leég, és Nancsi néni ápolására szorul; egyik ujját majdnem elveszíti, amikor a kifogott csuka szájához nyúl, hogy kivegye a horgot. Bütyök érkezésekor Tutajos már hozzászokott a felelősségteljes élethez, s Matula rábízza Bütyök betanítását is. A két fiú együtt csinál mindent. Amikor a nádasban horgásznak, elkapja őket a jégzivatar, mivel nem veszik észre a viharfelhőket. A két fiú hosszabb idő alatt ér csak fedezékbe, eközben megsérülnek a lehulló jégdaraboktól. Tutajos tüdőgyulladást kap, míg felgyógyul, addig Bütyök Istvánnak segít a gazdaságban, a takarmányt mázsálja a mérlegen. A nyár végére a fiatalok megerősödnek, főleg Tutajos, aki a szünet elején még gyenge kisgyermek volt. A két fiú visszatér Budapestre, újra elkezdődik az iskola, találkoznak osztálytársaikkal, és újra megkezdődik a mindennapi élet." letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  31. A Los Angeleshez közel eső, óceánparti kisváros, Huntington Beach békés nyugalmán úrrá lesz a káosz. Okozója a terrorista, akinek feladatául szabták rejtélyes megbízói, hogy tartson rettegésben egy amerikai várost, és olyan nemzetközi méretű figyelmeztető akciót hajtson végre, amit nem lehet eltussolni… A terrorista munkához látott. Az első számú célpont a helybeli kapitányság rendőrei, közülük is a keménykötésű, határozott, mostanáig boldog családi életet élő Walter Andersen nyomozó őrmester. Rendőrgyilkosságok, média perpatvar, manipulált polgárjogi tüntetés, mind-mind a káoszt fokozzák. A rendőrök családjukat féltve, kollégáikat gyászolva egyre bosszú-szomjasabbak. Walter Andersen őrmester irányításával felveszik a harcot a terroristával… Ám a terrorista mindenáron győzni akar. Ken Goddard maga is rendőr volt évtizedeken keresztül, hitelesen mutatja be a rendőrök küzdelmét a terroristával, és a Los Angeles-i olimpia idejének amerikai kisvárosi hangulatát. „Feszült bizonytalanságban tartó regény, mint A Sakál napja. Megrázó realitással elbeszélt történet.” Steve Shagan [Hidden Content]
    1 point
  32. Nevill Drury - Sámánok, látnokok epub. A samanizmus olyan látnoki hagyomány, olyan ősi gyakorlat, amely megváltozott tudatállapotokat használ a természeti világ isteneivel és szellemeivel való kapcsolatteremtésre. Amikor a sámánra gondolunk, egy rejtélyes és titokzatos varázsló vagy boszorkány képe jelenik meg előttünk - egy olyan alaké, aki a révület állapotába jutva képes "elutazni" a szent helyekre és beszámolni az embereknek az égiek szándékairól. A sámán lehet gyógyító, aki le tudja győzni a betegség szellemeit, lehet varázsló, aki a szellemeket a maga és közössége szolgálatára kényszerítve űzi a mágiáját, de lehet "pszichikus nyomozó" is, aki visszaszerez elveszett tárgyakat. A sámán voltaképpen papi személy - közvetítő a Teremtés istenei és a mindennapi élet ismertebb tartományai között. De bármi legyen is sajátos szerepe, a sámán tiszteletet és félelmet ébreszt az emberekben, mert szokszor fájdalmas beavatása után képes más világokba kinyilatkoztatásokat hozni a közösségnek. A sámánok, látnokok megismertet bennünket ezen ősi hitvilág történetévekl, elterjedségével, mai gyakorlatával, hit- és gondolatvilágának lényegével, praktikáinak módjaival és eszközeivel, valamint azzal, mit adhat a samanizmus a mai kor emberének, hogyan segítheti hozzá őt önmaga s a világ mélyebb megértéséhez. letöltés [Hidden Content] -------
    1 point
  33. Mindig köztünk éltek.A vámpírok.Csöndben lapultak a sötétben.Várakoztak.Most eljött az ő idejük.Egy hét, és Manhattannek vége.Egy hónap, és az egész országnak.Két hónap – és az egész világnak.Egy Boeing 777-es száll le a JFK repülőtéren, de hirtelen lefékez az aszfaltcsík kellős közepén. A sötétítők lehúzva. Az áram elment. A kommunikációs összeköttetés megszakadt. A földi személyzet tanácstalan, ám ekkor segélykérő üzenet érkezik. Dr. Eph Goodweather, a Kanári projekt névre keresztelt, biológiai fenyegetéseket vizsgáló gyorsreagálású csoport vezetője fogadja a hívást, és azonnal a géphez siet. Amikor körülnéz a fedélzeten, megfagy benne a vér.Spanyol Harlem egyik zálogházában az egykori egyetemi tanár és holokauszt-túlélő, Abraham Setrakian érzi, hogy történt valami. És tudja, hogy elérkezett az idő, hogy háború készülődik.Amikor a vámpírvírus, amely már New Yorkot is megfertőzte, elharapózik az utcákon, megkezdődik a gigantikus méretű háború. Ephnek, akit Setrakian és egy szedett-vedett csapat segít a harcban, meg kell fékeznie a járványt, és meg kell mentenie a városát – a várost, ahol a felesége és a fia is lakik –, mielőtt még túl késő. A könyvtrilógiából filmsorozat is készült I.Rész A kór [Hidden Content] II. Rész A bukás [Hidden Content] III. rész Örök sötétség [Hidden Content] És a három kötet egyben, ha valaki egyben szeretné letölteni: [Hidden Content]
    1 point
  34. Az idő partján- klasszikus alapmű a jóga szellemi és fizikai művelőinek. Dr. Weninger Antal volt az, aki a jóga tudományával elsők között foglalkozott Magyarországon. A könyv ma is teljesen aktuális és alapműnek számít. epub, azw3, mobi, lit, pdf [Hidden Content] Jelszó: Weninger
    1 point
  35. Campbell Black: Az elveszett frigyláda fosztogatói Indiana Jones, a régészet tudományának doktora – aki a civil életben egyetemi oktató, egyébként pedig szenvedélyes ereklyevadász és kalandor – különleges és titkos megbízást kap az amerikai kormánytól: meg kell találnia a Frigyládát, a legendás bibliai tárgyat, amelyről történészek úgy gondolják, hogy a Tízparancsolat kőtábláinak maradványait rejti.Váratlan konkurenciája is akad a kutatásban a nácik személyében, akik Adolf Hitler lázálmait kergetve keresik a szent ereklyét, amelynek feltételezett csodás erejét fegyverként használhatják majd ellenségeikkel szemben… Dr. Jones dolga, hogy lehetőleg Hitler és a nácik által felbérelt archeológus – Indy régi ellenlábasa – Belloq előtt találja meg a Frigyláda rejtekhelyét.Indy egykori professzorának lányával, Marionnal, akihez valaha gyengéd szálak fűzték, elindul Kairóba, ahol régi barátja, Szallah segítségével egyre közelebb kerül a világ legszentebb tárgyához.Képes-e megelőzni a nácikat? Le tudja-e győzni a kísértést, hogy saját szemével lássa Isten erejét? [Hidden Content]
    1 point
  36. Patrick J.Deneen - A liberalizmus kudarca A 20. századot három nagy ideológia rendszer jellemezte: a fasizmus, a kommunizmus és a liberalizmus. Közölük mára csak az utóbbi maradt fenn.E kivételezett helyzetben a liberalizmus képviselői hajlamosak elfelejteni, hogy a liberalizmus is csak egy ideológia, nem pedig a politikai fejlődés végpontja, a demokrácia valamiféle csúcsteljesítménye.Patrick J. Deneen provokatív könyvében amellett érvel, hogy a liberalizmus eleve ellentmondásos képződmény: egyenlő jogokat hirdet, miközben hihetetlen anyagi különbségeket teremt; legitimitását a kölcsönös anyagi hozzájárulásból nyeri, mégis az egyént és a privatizációt erősíti; a személyes autonómiát tekinti legfőbb értéknek, ennek ellenére a történelem legátfogóbb államapparátusát hozta létre.A szerző vitára ingerlő, gondolatébresztő kötete arra hívja fel a figyelmet, hogy a politikai kultúrában jelenleg megfigyelhető szélsőséges folyamatok nem csupán a rendszer felszíni repedései, hanem a liberalizmus alaptulajdonságai, amelynek globális sikere egyben a saját kudarcát is előrevetítette.Patrick J. Deneen konzervatív nézeteket valló amerikai politológus, a Notre Dame Egyetem Politikatudomány Tanszékének professzora. Érdeklődési köre a politikai teológiától kezdve a gazdaságpolitikán át a demokráciaelméletekig széles spektrumot fog át.Könyveiben és tanulmányaiban kritikus álláspontot fogalmaz meg a liberalizmussal szemben – főként az individualizmus dicsőítését, a hagyományokkal szembeni ellenségességet, valamint a vallási meggyőződés és a társadalmi szolidaritás hiányát kritizálja.A szerzőnek ez az első kötete magyarul. pdf 42mb [Hidden Content]
    1 point
  37. E-könyvek, txt fájlokban Hammon Serra jóvoltából, kb.: 5280 db könyv !! A könyvek jegyzéke: [Hidden Content] Ha szükséges felolvasó program, akkor az letölthető: Az "Informatika a Látássérültekért" Alapítvány honlapjáról: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  38. A szolgálólány meséje 2. Testamentumok köszönet OMGK-nak [Hidden Content]
    1 point
  39. J.F. Cooper: A vörös kalóz A XVIII. század második felében járunk. Nem kell sok idő, hogy Anglia újvilágbeli gyarmatai kivívják majd önállóságukat. Egyelőre azonban még csak kevesek álmaiban él az Amerikai Egyesült Államok képe. Ilyen ember a Vörös Kalóz is, aki részben személyes bosszúvágyból, részben a „gyarmatok” mielőbbi önállóságának reményében dézsmálja Amerika partjai mentén az anyaországbeli flottákat. Ilyen kalózútja során találkozik először össze egy fiatalemberrel és annak védencével, két kedves nővel. A kalandos találkozást páratlan izgalmasságú tengeri kalandok követik. Iszonyú vihar, és két hajó rettentő csatája a tengeren… amelyből végül is a jó ügy szolgálói kerülnek ki győztesen. Cooper, akit az ifjúság főképpen klasszikus indiánregényeiből ismer, a Vörös Kalóz történetével bebizonyította, hogy nemcsak a prériken, hanem a tengerek és a kikötők világában is otthonosan mozog. [Hidden Content]
    1 point
  40. A ketseg lazaca - Adams, Douglas A lelek hosszu sotet teadelutan - Adams, Douglas Dirk Gently holisztikus nyomozo - Adams, Douglas Ja, es meg valami__ - Adams, Douglas Utoljara lathato - Adams, Douglas 4.61 mb, epub [Hidden Content]
    1 point
  41. Joe Hill: NOS4A2 Victoria McQueen sok mindent képes megtalálni: elhányt karkötőt, eltűnt fényképet, megválaszolhatatlan kérdésekre adandó válaszokat. Amikor ugyanis kedvenc biciklijével átteker egy különleges, rozoga hídon, pillanatokon belül ott terem a céljánál, legyen az akár Massachusetts-ben, akár az ország másik felén.A lány egy nap összeakad a vénember Charles Talent Manxszel, aki 1938-as gyártmányú, NOS4A2 rendszámtáblával ellátott Rolls-Royce Wraith-jével gyerekeket rabol el: kiszakítja őket a hétköznapi valóságból, és rejtett utakon közlekedve elviszi őket az egyszerre lenyűgöző és hátborzongató „Karácsonyország”-ba, hogy ott örökre boldogok legyenek.Victoria az egyetlen gyerek, akinek sikerült megmenekülnie a szörnyeteg karmaiból, és felnőttként legszívesebben elfelejtené mindazt, ami régen történt. Manx azonban képtelen kiverni a fejéből, és ismét útnak indul, legújabb utasa pedig nem más, mint Victoria kisfia. [Hidden Content]
    1 point
  42. Joe Hill: Szív alakú doboz Judas Coyne-nak volt egy spéci gyűjteménye: egy régi akasztófakötél… egy boszorkány beismerő vallomása… egy mexikói halálpornó-video… Számtalan rajongója éppúgy ismerte a korosodó death-metal rocksztár hátborzongató ízlését, mint hírhedett ifjúkori ballépéseit. Ám a legrémületesebb, legvalószínűtlenebb darabra éppen most tesz szert, jóformán a szemünk előtt – egy internetes árverésen olyasmit kínálnak, aminek képtelenség ellenállni: Árverésre bocsátom nevelőapám kísértetét… Egy szó, mint száz: Jude ezer dollár fejében büszke tulajdonosa lesz egy halott ember öltönyének, melyben állítólag egy nyughatatlan szellem kísért. Jude-nak persze semmi oka félni ettől. Kísérti őt sok minden a múltból is – anya- és gyermekverő apa, kíméletlenül eldobott szeretők, elárult, cserbenhagyott muzsikustársak. Eggyel több mit számít? Csakhogy amit a UPS egy szív alakú fekete dobozban leszállít neki, az nem közönséges, képzeletbeli szellem. Az a legvéresebb valóság. Egyik pillanatról a másikra a legváltozatosabb helyeken kezd felbukkanni az öltöny korábbi tulajdonosa: a folyosón… a hálószobaajtó mögött… Jude imádott Mustangjának hátsó ülésén.. az ablakon túl… a tévékészülék képernyőjén… Mintha várna valamire (vagy valakire) – és egyik csontos keze egy láncon függő, fényes borotvát himbál… A novelláiért több irodalmi díjjal is kitüntetett szerző első regénye a horror és a dark fantasy legújabb csillagának igen ígéretes karrierjét vetíti előre. [Hidden Content]
    1 point
  43. H. G. Wells: Amikor az üstökös eljön [Hidden Content]
    1 point
  44. H. G. Wells: Emberistenek [Hidden Content]
    1 point
  45. Robert Jackson Bennett: A csodák városa (Isteni városok 3.) „Egy történet az erőszak természetéről, pusztításról és újjászületésről, valamint azokról a sebekről is, amiket generációkon át öröklünk.” NPR Bosszú. Egyike azon dolgoknak, amiben Sigrud je Harkvaldsson nagyon-nagyon jó. Talán nincs is más, amihez ennyire ért. Úgyhogy amikor megtudja, hogy legrégebbi barátját és szövetségesét, a korábbi miniszterelnököt, Shara Komaydot meggyilkolták, csak egyetlen dolgot tehet. Semmilyen halandó erő nem akadályozhatja meg Shara gyilkosainak szenvedéssel teli, rettenetes végzetét. Küldetésének halálos pontossággal való teljesítése közben viszont Sigrud egyre inkább fél attól, hogy ezt a harcot nem nyerheti meg. Rájön ugyanis, hogy Shara gyilkosságának megtorlásához egy titkos, évtizedek óta tartó háborúban kell részt vennie, és legyőznie egy fiatal, dühös istent, valamint fényt derítenie Bulikov, a csodák városának utolsó nagy rejtélyeire. Közben pedig – és talán ez a legijesztőbb – végre a saját elátkozott létezésének értelmére is választ kaphat. Az Isteni városok-trilógia befejező kötete epikus búcsú ettől a felejthetetlen világtól és a bennük élő, emlékezetes szereplőktől. Robert Jackson Bennett nagy ívű, hosszú utat bejáró történetébe az évek alatt nem csak a kritikusok szerettek bele végzetesen, hanem az olvasók is. Az egyes részeket számos szakmai és közönségdíjra jelölték, a szerzőjét pedig befogadták a fantasy fiatal nagyságai közé. „A Csodák városa pont olyan zseniális, mint a Pengék városa, ezáltal méltó zárása ennek az epikus fantasy sagának. Az Isteni városok-trilógia, ahogy a neve is jelzi, egyszerűen isteni.” SFFWorld [Hidden Content]
    1 point
  46. Thomas Harris: Vörös sárkány Will Graham nyomozó egy halott család csendes, üres házában álldogál, és a gyilkos helyébe képzeli magát. Graham, aki FBI-kiképző-tiszt, a nyomokból fejti meg sorozatgyilkosa kinézetét, tudja, hogyan gondolkozik, és mit tett az áldozataival haláluk után. Már csak el kell kapnia. De ahhoz, hogy ez sikerüljön, bele kell élnie magát a szerepébe; ráadásul együtt kell működnie egy veszélyes elmebeteggel, dr. Hannibal Lecterrel… [Hidden Content]
    1 point
  47. Michael Crichton: Őslénypark 1990 (Jurassic Park) A Földre visszatértek a gigantikus, ragadozó őslények…John Hammond amerikai milliomos egy déltengeri dzsungelszigeten „őslényparkot” rendez be. A világ legkiválóbb genetikusai és paleontropológusai őslénymaradványok, csontleletek alapján újraalkotják a földtörténet hajnalán élt hatalmas vadállatok és madarak génállományát, majd mesterséges megtermékenyítés útján benépesítik a parkot.De hiába a számítógépes tervezés, a tökéletesnek hitt biztonsági rendszer, az ősállatkert avatása előtti napokban a szigeten elszabadul a pokol. A meddőnek hitt őslények ugyanis szaporodnak és kisméretű agyuk is meglepően ravasznak bizonyul… [Hidden Content]
    1 point
  48. Világtörténelmi Enciklopédia 5. - Kolumbusz előtti Amerika Az Európán kívüli világ egyik legkevésbé ismert pillanata a Kolumbusz partraszállása előtti amerikai kontinens. Olmékok, toltékok, maják, aztékok, mochék, inkák – megannyi ismerősen csengő népcsoport, akik kerék nélkül hozták létre magasan fejlett civilizációikat. Az ősi kelethez képest a történészek meglepően későn kezdtek el foglalkozni hagyatékukkal, ami részben annak is köszönhető, hogy az itt élők gyakorlatilag a folyamatosságot megőrizve léptek be a spanyol gyarmati korszakba.Évszázadokig tartó tudatos térítő politikának köszönhetően a művelt „nyugat” csendben elfeledkezett a hajdan jelentős birodalmakról, hogy aztán az 1800-as években nekilásson a múlt értelmezésének.A kutatás még ma is tart, de az eltelt idő alatt ismereteink jelentősen bővültek erről az időszakról.Azt kell mondjam, a sorozat ötödik kötete nagyon színvonalasra sikerült. Ez ugye részben a téma egzotikusságának is köszönhető, de ettől függetlenül nagyon informatív és érdekes a tartalom.Ezt nem is ragozom tovább, inkább az alábbi, számomra újdonságként bíró részt ismertetem – persze csak kivonatosan.Miként az köztudomású (legalábbis remélem), az inkák meglepően rövid idő (alig 150 év) alatt szinte fél Dél-Amerikát uralmuk alá hajtották.Birodalmuk zökkenőmentesen működött, ismeretlenek voltak errefelé a lázadások, az éhínség és az infláció. Meglepő módon bukásuk ugyanolyan gyorsan ment végbe, mint felemelkedésük.Az okok megértéséhez muszáj megismernünk a társadalom és a gazdaság felépítését.A Tahuantinsuyu néven ismert birodalom gazdasági felépítése jobbára rokoni alapon történt. Az Andokban régi hagyomány volt a családi alapú földelosztás, attól függött egy család tehetőssége, mekkora területen művelték a földeket.Teraszos, különböző magasságokban történő fölművelésnél az eltérő szinteken más és más növényt termeltek, így a családok nagysága egyszerre jelentett változatosságot és mennyiségi többletet.Az inka gazdaság a viszontszolgálatra és az újraelosztásra épült. Az előbbi többnyire helyi szinten működött, a rokonok segítették egymást kötelező jelleggel nagyobb munkák idején (vetés, aratás).Akinek munkaerőre volt szüksége, szólította rokonait, akiknek muszáj volt megjelenniük a hívásra – és viszont. Mindezt a népcsoportok vezetői, a kurakák felügyelték.Ráadásul az inkák tudatosan törekedtek az alattvalók meglévő rokoni kapcsolatainak szélesítésére. Ennek egyik módszere a nők elosztása volt, akik így másik családba kerültek, ezáltal új rokoni kapcsolatot létesítettek.Lehet, hogy az egyén szempontjából ez nem tűnik demokratikusnak, de működött. Állami szinten is hasonló történt, az alap itt is a rokoni kapcsolat volt.Ennek létrejöttét az biztosította, hogy az aktuális uralkodó a kurakák lányait vagy lánytestvéreit vette feleségül.Így aztán ha az államnak (vagyis az inkának) munkaerőre volt szüksége, csak kérnie kellett kiterjedt rokonságától – legyen szó út- vagy templomépítésről, új földek megműveléséről, szállításról, stb. mindig elegendő munkaerő állt rendelkezésére.Ha lakóhelyüktől távol volt a munkáskezekre szükség, az uralkodó biztosította részükre az ellátást és a szállást.Mindez azonban nem jelentett rendszeres és ismétlődő feladatokat, ez területtől és az igénytől függően változott. Aztán voltak külön „szakmunkások”, különleges képességgel rendelkező mesteremberek, akiket folyamatosan mozgattak a birodalomban.Mindez persze fejlett úthálózatot és még fejlettebb központi nyilvántartást igényelt. Nos az inkák mindkettővel rendelkeztek.A megtermelt javak egy része állami raktárakba került, és ezekből biztosította az inka, hogy minden alattvalónak legyen mit ennie (a rokonait ugye nem hagyja éhezni az ember), továbbá a papok és katonák is megkapják az ellátmányukat.A folyamatosan gyarapodó népesség miatt egyre újabb földeket vontak művelés alá, ami hihetetlen mennyiségű terasz kialakítását jelentette, valamint ezek vízzel történő ellátását.Elsőre bonyolultnak tűnik a rendszer, de a gyakorlatban mégis egyszerű volt, például teljesen feleslegessé tette a pénz használatát a kereskedelemben és a hétköznapi életben.A mind nagyobb területeket meghódítása szükségessé tette a társuralkodás bevezetését (erre kényszerültek a rómaiak is a kései korban), ami azonban belviszályhoz vezetett. Ezt kihasználva győzedelmeskedtek az időközben feltűnő spanyolok.A bukást gyorsította, hogy az aktuális uralkodópárosnak nem volt ideje rokoni kapcsolatokat létesíteni az alattvalóikkal, akik gyakorlati okokból inkább a spanyolokkal létesítettek rokoni (viszontszolgálati) viszonyt – s csak későn döbbentek rá, mekkorát tévedtek a cserével.De akkor már halott volt az utolsó inka uralkodó, Tupac Amaru… pdf 281mb [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  49. Jazz Bashara bűnöző. Vagy valami olyasmi. Az élet ugyanis elég kemény Artemisen, a Hold első és egyetlen városában, hacsak nem vagy gazdag turista vagy excentrikus milliárdos. Némi ártalmatlan, de tiltott áru becsempészése nem egetverő bűn, ugyebár? Főleg, ha különböző adósságokat kell törlesztened, mivel a hordári munkádért kapott fizetés a lakbért is alig fedezi. A dolgok akkor kezdenek megváltozni, amikor Jazznek páratlan lehetősége adódik a tökéletes bűntény elkövetésére, amely akkora nyereséggel kecsegtet, hogy képtelenség lenne visszautasítani. A lehetetlen végrehajtása azonban még csak a kezdet: ráébred, hogy egyenesen egy összeesküvés kellős közepébe csöppent, amelynek célja nem kevesebb, mint átvenni a hatalmat egész Artemis fölött. Ha pedig túl akarja élni, bele kell mennie élete legbrutálisabb játszmájába, olyan tétekkel, amelyek már egyáltalán nincsenek az ínyére. A marsi sikerlista-vezető szerzője, Andy Weir újabb lenyűgöző főszereplőt alkotott, Jazz történetét pedig a rá jellemző humorral és tudományos alapossággal írta meg. Az Artemis filmes jogai már a könyv bejelentésének napján elkeltek, a 20th Century Fox és a New Regency máris dolgozik az adaptáción. Andy Weir - Artemis .epub, 649 kB [Hidden Content]
    1 point
  50. Showder Klub 2008-2016 S01 - S18 évad HDTV x264 Hun MKV (12) Duma Színház magyar stand-up comedy 46 perc/epizód/változó 2008 - 2016 Készítették: Rendező: Péter László Operatőr: László Árva Szereplők: Kovács András Péter, Dombóvári István, Aranyosi Péter, Hadházi László, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Bödőcs Tibor, Lorán Barnabás, Rekop györgy, Nagy Feró, Viktor Szupkai, Bálint Ferenc, Csenki Attila, Felméri Péter, Ganxsta Zolee, Hajdú Balázs, Jáskó László, Magyar Attzila, Mogács Dániel, Nagy Kriszta, Sipos Péter, Szöllősy Csák Gergely, Thuróczy Szabolcs, Tóth Edu, Tóth Imre, Tóth Szabolcs, Zalatnay Sarolta, Janklovics Péter TARTALOM: A stand-up comedy műfajának legsikeresebb hazai produkciójáról van szó. Szereplői elsősorban a Dumaszínház művészei, akik kiváló tehetséggel parodizálják és színezik ki humorfesték-pöttyökkel saját életük mellett az aktuális hazai és nagyvilágban történő politikai, kulturális és gazdasági eseményeket. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Showder.Klub.S01E01.HDTV.x264.Hun-ufo Videó információk: Méret: 437,31 MB Hossz: 0:45:38 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 544 pixel Bitráta: 1 150 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01. évad 2008 S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02. évad 2008 S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03. évad 2009 S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04. évad 2009 S04E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05. évad 2010 S05E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06. évad 2010 S06E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S07. évad 2011 S07E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S07E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S07E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S07E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S07E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S07E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S07E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S07E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S08. évad 2011 S08E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S08E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S08E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S08E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S08E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S008E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S08E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S08E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S09. évad 2012 S09E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S09E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S09E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S09E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S09E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S09E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] S09E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S09E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S10. évad 2012 S10E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S10E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S10E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S10E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S10E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S10E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S10E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S10E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S11. évad 2013 S11E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S11E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S11E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S11E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S11E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S11E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S11E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S11E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S12. évad 2013 S12E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S12E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S12E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S12E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S12E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S12E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S12E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S12E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S13. évad 2014 S13E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S13E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S13E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S13E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S13E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S13E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S13E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S13E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S14. évad 2014 S14E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S14E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S14E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S14E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S14E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S14E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S15. évad 2015 S15E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S15E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S15E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S15E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S15E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S15E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S15E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S15E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] S15E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S15E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S16. évad 2015 S16E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S16E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S16E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S16E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S16E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S16E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S16E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S16E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S17. évad 2016 S17E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S17E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S17E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S17E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S17E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S17E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S17E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S17E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S18. évad 2016 S18E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S18E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S18E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S18E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S18E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S18E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S18E07 rész: [Hidden Content] S18E08 rész: [Hidden Content] [/center]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...