Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 01/12/2025 in all areas

  1. Ananyo Bhattacharya - Neumann János az ember a jövőből Neumann János: az elfeledett zseni, aki a világunkat kitalálta. Úgy tartották, a maga idejében Einstein mellett a legokosabb ember volt a Földön. Az információs korszak talán el sem kezdődött volna, valószínűleg nem használnánk mobiltelefonokat és internetet, nem volnának atomerőműveink, önműködő automatáink és számítógép vezérelte rendszereink, ha nem születik meg 1903-ban Budapesten egy magyar zseni, akit Neumann Jánosnak hívtak. Neumann tizenhét évesen kezdte matematikusi pályafutását, a világ legnagyobbjai jártak a csodájára. A nemzetközi porondra lépő magyar tudós azonban nem pusztán a matematikában, de annak gyakorlati alkalmazásában is számos területen lenyűgözőt alkotott. Miután részt vett az Egyesült Államok híres-hírhedt Manhattan-tervében, a játékelmélet alapjainak lefektetésével örökre átírta a közgazdaságtan, a politikatudomány, a pszichológia, az evolúcióbiológia és a hadtudomány törvényeit. Közreműködött a hidrogénbomba elkészítésében, majd megalkotta a világ feltehetőleg első programozható számítógépét. A nem sokkal ezután kidolgozott automataelmélete tudósok generációit inspirálta az önreprodukáló gépek előállításában. Felfedezte az emberi agy és a számítógép működése között húzódó párhuzamokat, amellyel pedig óriási lépést tett a mesterséges intelligencia megalkotása felé. Neumann János eredményei mind a mai napig korszerűek, évről évre egyre hátborzongatóbban. Élete kész regény: nem sokan vehettek részt ilyen tevőlegesen a történelem és a tudomány alakításában. Az ember a jövőből a magyar zseni pályáján kalauzolja végig az olvasót, alaposan elmélyedve Neumann egyes kutatási területeinek lenyűgöző részleteiben, ám azok számára is megannyi izgalmat tartogatva, akik egyszerűen egy kivételes elme életútját, karakterét, dilemmáit és gondolkodását szeretnék megismerni. pdf 5mb 2023 [Hidden Content]
    2 points
  2. Az első köztársaság (První republika ) 1. 2. 3. évad. 2014 - 2018. SD.WEB-DL Szinkronizált cseh tévéfilmsorozat, [Hidden Content] [Hidden Content] Stáblista: Szereplők Ján Koleník Markéta Plánková Jiří Vyorálek Jan Vlasák Veronika Nová Zdena Studénková Tomáš Töpfer Svatopluk Skopal Alkotók rendező: Biser Arichtev Az I. világháború 100. évfordulójára készült egy történelmi tévéfilmsorozat az Első Független Csehszlovák Köztársaságról - 1918-tól 1945-ig. Az első évad 1922-ig tart, egy család történetén keresztül. A második évada pedig a II. világháború végéig. A háború vége felé közeledve a Valenta család vidéki birtokáról felköltözik Podolíba, az egykori Löbl villába, ahol annak idején a legidősebb fiúk, Jaroslav felesége és annak öccse nevelkedett. Az ottani emberek nem fogadják túl szívélyesen őket, mivel nyolc évvel korábban Klára apja feltehetően nagy pénzösszeget sikkasztott el a nyugdíjalapból, majd állítólag Amerikába szökött a feleségével. Azonban Hedvika Valentová arra gyanakszik, hogy Löblék nem szöktek el, hanem gyilkosság áldozatai lettek, amit a francia fronton szolgáló középső fiuk, Vladimír követett el. Eközben a családi cég, a Valenta Vehicles anyagi gondokkal küzd, ami részben annak is köszönhető, hogy Jaroslav az apja háta mögött a vállalat kontójára feketézik. Nem sokra rá véget ér a háború és kikiáltják a Csehszlovák Köztársaságot, Vladimír pedig hazatér a frontról, ahol időközben sem tudta elfelejteni, hogy mennyire szerelmes volt Klárába, aki szülei nyomására végül Jaroslavhoz ment hozzá. A második évad a húszas évek végén játszódik. PirateClub MediaInfo 2 Az_elso_koztarsasag_01_-_A_tekozo_fiu.mkv Méret: 506,33 MiB Hossz: 00:51:54.640 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 720x404 Bitráta: 1 200 Kbps Képkocka / mp: 25 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 1 Hangsáv #1 Formátum: AAC (Advanced Audio Codec) Csatornák száma: 2 Bitráta: 162 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] PirateClub MediaInfo 2 Első köztársaság S02E01.mkv Méret: 522,96 MiB Hossz: 00:52:12.720 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 720x404 Bitráta: 1 200 Kbps Képkocka / mp: 25 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 1 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: AAC (Advanced Audio Codec) Csatornák száma: 2 Bitráta: 199 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 2. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] PirateClub MediaInfo 2 Az első köztársaság S03E01.mkv Méret: 608,02 MiB Hossz: 01:00:52.240 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 720x404 Bitráta: 1 200 Kbps Képkocka / mp: 25 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 1 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: AAC (Advanced Audio Codec) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 3. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] VÉGE A SOROZATNAK.
    1 point
  3. Simon Beecroft - Star Wars - Szereplők nagykönyve Indulj el egy lélegzetelállító utazásra a Star Wars univerzumba, hogy megismerd a bátor hősöket és a romlott gonoszokat. Tudj meg minél többet a furcsa lényekről, hatalmas állatokról és hűséges droidokról a Star Wars filmek világából! pdf 65mb 2011 [Hidden Content]
    1 point
  4. Stefan Buijsman - Eszpresszó Arkhimédésszel A matematikát viszonylag kevesen szeretik. A középiskola végeztével a legtöbben egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében hajítják a sarokba a matekkönyvet, hogy még csak gondolni se kelljen többé rá. A matematika azonban nem mond le rólunk, és úgy szövi át a mindennapjainkat, hogy észre sem vesszük. A közlekedési lámpák, a kávéfőző gép, a Google keresőmotorja, vagy épp a Netflix személyre szabott ajánlatai mind azon a matekon alapulnak, amit még az iskolában tanultunk. Az Eszpresszó Arkhimédésszel azoknak szól, akiket a matematika mindig is rettegéssel töltött el, és akik a matematikát valamiféle misztikus, kizárólag a beavatottak számára érthető tudománynak gondolták. Stefan Buijsman, a szemtelenül fiatal holland matematikus tömören és üdítően olvasmányos formában mesél könyvében a matematika elképesztő és szórakoztató világáról. Kiderül, miként vált a matek az évezredek során ijesztően absztrakt tudománnyá, és hogy ennek ellenére miért nem kéne tőle tartanunk, hiszen a segítségével a világot és a mindennapjainkat is jobban megérthetjük. „…sokaknak ma is ugyanaz jut eszébe a matematikáról, mint középiskolában. Egy tábla, sűrűn teleírva képletekkel. Elég egy pillantást vetni rájuk, és máris zúgni kezd az ember feje, ráadásul soha nem látjuk őket viszont az életben. Nem csoda, hogy sokan azt gondolják, a matek érthetetlen és haszontalan tudomány. Pedig épp az ellenkezője igaz: a matematika fontos szerepet tölt be a modern társadalmakban, ráadásul nem is olyan nehéz megérteni. Csak nem szabad megtorpanni a képleteknél, látni kell mögöttük a világot is. A Google példája rávilágít, mekkora hatással van a matematika a mindennapi életünkre, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Az információk között válogató digitális szolgáltatások, mint a Google, a Facebook vagy a Twitter, könnyedén megerősíthetnek bennünket meglévő nézeteinkben. De példaként hozhatjuk az álhíreket is, amelyekkel nem véletlenül nehéz felvenni a harcot. Az előbbi jelenségekre részben az említett szolgáltatások működésmódja ad magyarázatot. Helyükön kezelni e jelenségeket csak akkor leszünk képesek, ha megértjük, miért éppen bizonyos internetes szolgáltatások erősítenek meg minket a gondolkodásmódunkban, és miért olyan nehéz változtatni ezeken.” Stefan Buijsman (1995) mindössze tizennyolc éves volt, amikor filozófiából diplomázott a Leideni Egyetemen. Ezután Svédországba utazott, hogy doktori disszertációján dolgozzon, s tizennyolc hónappal később meg is szerezte a doktori fokozatot. Jelenleg posztdoktori kutatás keretében matematikafilozófiával foglalkozik. pdf 2mb 2020 [Hidden Content]
    1 point
  5. Klaus M. Schittenhelm - Csillagképek Tiszta éjszakákon számtalan csillag szikrázik az égen. A Nagy Göncölt könnyen felismerjük, de vajon melyik csillagok tartoznak az Oroszlán vagy a Skorpió csillagképhez? A könyv segítségével gyorsan és biztosan megtalálhatjuk a 25 legszebb csillagképet! Ebben segítenek bennünket a jól áttekinthető csillagtérképek, a csillagképek megtalálását megkönnyítő közérthető magyarázatok, érdekes legendák és történetek, valamint a Hold és a bolygók megfigyelésére vonatkozó tanácsok. Különösen érdekes lehet, hogy az égbolton való tájékozódáshoz léptékként a saját kezünket használhatjuk. pdf 57mb 2017 [Hidden Content]
    1 point
  6. John Scalzi három kisregényében a tőle megszokott könnyed hangnemben helyez radikálisan új megvilágításba hétköznapi helyzeteket, tálal izgalmas történeteket és gondolkodtat el életről és halálról, méltóságról és erkölcsről, erényekről és bűnökről. Egy alternatív jelenben majdnem lehetetlenné válik gyilkosságokat elkövetni. Az áldozatok 1000 esetből 999-szer visszatérnek az élők közé. Hogy hogyan? Senki nem tudja. De a tény megváltoztat mindent. Nemcsak a háborúkat és a bűnözést, de az egyszerű hétköznapi életet is. Új szakmák és hobbik jelennek meg, régóta létező szokások és iparágak alakulnak át. Tony Valdez irányítóként dolgozik – törvényesen, engedéllyel rendelkező hivatásos gyilkos, aki a halálba segít és visszahoz mindenkit, aki igényli a szolgáltatását. Bár jobbára rendkívül kockázatos műtéteknél előzi meg a természetes halált szükség esetén, korábban megjárta a szürke zónát, és tisztában van vele, hogy nem minden szaktársa tartja be a törvényt. Így, amikor egy kétes ügyletekben dolgozó irányítónak hirtelen nyoma vész, a Chicagói Rendőrség Tonyt kéri meg, hogy segítsen nekik eligazodni az újraárazott életnek és halálnak ebben a szürreális labirintusában. Agave 2024 epub [Hidden Content]
    1 point
  7. Száz év magány / Cien Años de Soledad (2024 – 1. T. Évad) [1080p / 6CH / WEB-DL / SpaDub/HunSub/EngSub / H265] színes, feliratos kolumbiai mágikus realizmus/dráma, ~60-68 perc/EP Eredeti cím: Cien Años de Soledad Alternatív angol cím: 100 Years of Solitude Nemzetközi angol cím: One Hundred Years of Solitude Alkotók: Rendezte: Alex García López (EP. 1-3, 7-8) Laura Mora (EP. 4-6) Producer: Josep Amorós Felipe Marín Forgatókönyv: José Rivera & Natalia Santa (EP. 1-2, 8) José Rivera & Camila Brugés Gómez (EP. 3, 5) José Rivera & Albatrós „Albatros” González (EP. 4, 6-7) Készült: Gabriel García Márquez azonos című, 1967-ben megjelent regénye alapján Zene: Camilo Sanabria Juancho Valencia Fényképezte: Paulo Perez Sarasvati Herrera Vágó: Irene Blecua Alicia González Sahagún Jonathan Pellicer Miguel Schverdfinger Főszereplők: Diego Vásquez … José Arcadio Buendía Marleyda Soto … Úrsula Iguarán Claudio Cataño … Aureliano Buendía tábornok Loren Sofía … Amaranta Janer Villarreal … Arcadio Akima … Rebeca Viña Machado … Pilar Ternera Moreno Borja … Melquíades Ruggero Pasquarelli … Pietro Crespi Édgar Vittorino … José Arcadio Helber Sepúlveda Escobar … Prudencio Aguilar Jairo Camargo … Apolinar Moscote Jacqueline Arenal … Leonor Moscote Cristal Aparicio … Remedios Moscote Ella Becerra … Petronila Történet: Az unokatestvérek, José Arcadio Buendía és Úrsula Iguarán szüleik akarata ellenére összeházasodnak, majd új otthont keresve hátrahagyják falujukat, nekivágva egy hosszú útnak. Barátaik és kalandorok kíséretében utazásuk egy utópisztikus város megalapításában csúcsosodik ki egy őskori kövekből álló folyó partján, amelyet Macondónak neveznek el. A Buendía nemzetség több generációja fogja meghatározni ennek a mitikus városnak a jövőjét, amelyet őrület, lehetetlen szerelmek, egy véres és abszurd háború, valamint egy szörnyű átoktól való félelem gyötör, amely remény nélküli száz év magányra ítéli őket. A 8 részes kolumbiai minisorozat Gabriel García Márquez azonos című, 1967-ben megjelent regénye alapján készült. (saját fordítás) Képgaléria Video: Típus: MKV Méret: ~900 MB/EP Játékidő: ~60-68 perc/EP Kodek: MPEG-H Part2/HEVC (H265) (hevc) Felbontás: 1920x832 Képernyő felbontása: 1920x816 Bitsebesség: 1814 kb/s Teljes átviteli sebesség: 2 021 kb/s Képkockasebesség: 24.000384 Dekódolt formátum: Planar 4:2:0 YUV 10-bit LE Hang: Kodek: MPEG AAC Audio (mp4a) Csatornák: 3F2R/LFE Csatornák száma: 6 Mintavételi frekvencia: 48000 kHz AAC kiterjesztés: SBR Bitsűrűség: 204 kb/s Nyelv: spanyol, wayuu Felirat 1: Kodek: Text subtitles various tags (subt) Nyelv: magyar Leírás: Full (alapértelmezett) Felirat 2: Kodek: Text subtitles various tags (subt) Nyelv: angol Leírás: Full (választható) Felirat 3: Kodek: Text subtitles various tags (subt) Nyelv: spanyol Leírás: Full (választható) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] TELJES AZ ÉVAD. Jó szórakozást kívánok!
    1 point
  8. Cait Flanders-A kevesebb több A húszas évei végén Cait Flanders – mint oly sokan mások – a túlfogyasztás ördögi körében találta magát: keress többet, vásárolj többet, akarj többet. Hamarosan azonban rájött, hogy a fogyasztás nem teszi boldoggá, ezért olyan döntésre jutott, amely megváltoztatta az egész életét: elhatározta, hogy EGY TELJES ÉVIG NEM VÁSÁROL SEMMIT. Cait ebben a könyvben meséli el, hogyan élt ez alatt az év alatt, amelynek során csak alapvető fogyasztási cikkeket (élelmiszereket és tisztálkodási szereket) vett. Ezenkívül megpróbált általában véve kevesebbet fogyasztani: megszabadult személyes tárgyainak hetven százalékától, megismerkedett a zero waste mozgalommal, és leszokott a tévénézésről. Furcsamód minél kevesebbet fogyasztott, annál boldogabbnak érezte magát. Azt is megértette, miért fojtotta korábban a problémáit a vásárlásba, az alkoholba és az evésbe. Mivel azonban már nem tudott ezekhez a „megoldásokhoz” fordulni, új megküzdési stratégiákat alakított ki, és rájött, mi a legfontosabb az életében. Cait a saját tapasztalatain túl gyakorlati tanácsokkal is szolgál, amelyek segíthetik az olvasót abban, hogy MEGTALÁLJA A SAJÁT ÚTJÁT EGY KEVESEBBET FOGYASZTÓ, DE ANNÁL BOLDOGABB ÉLET FELÉ. Ha legfeljebb csupán a jövedelmem tíz százalékát teszem félre, hová tűnik a többi pénz? Miért mentegetőzöm folyton a költekezésem miatt? Valóban szükségem van a fizetésem 90 százalékára a megélhetésemhez, vagy kevesebből is kijönnék? Tizenkét hónapja rendre minden hó végén hasonló kérdéseket tettem fel magamnak, egyelőre mégsem találtam rájuk választ. Csak annyit tudtam, hogy látszólag minden megvolt, amit csak akartam, az otthonomban, a karrieremben és az életemben egyaránt, mégsem éreztem soha elegendőnek. Sosem voltam elégedett. Mindig többet akartam. Ám mivel nem lettem boldogabb attól, hogy mindenből egyre többet vettem, talán itt volt az ideje, hogy megpróbáljak kevesebbre törekedni. […] A vásárlási tilalom szabályai elég egyszerűnek tűntek: a következő egy év során nem vehetek új cipőt, ruhát, kiegészítőket, könyveket, magazinokat, elektronikai cikkeket, semmit a házba. Csakis olyan fogyóeszközöket, mint az élelmiszer és tisztálkodószerek, illetve benzint a kocsimba. Szintén megvehetek bármit, ami a „jóváhagyott bevásárlólistámon” szerepel, amely egy maréknyi olyan dologból állt, amikre a közvetlen közeljövőben szükségem lehet. Ezeken kívül, ha feltétlenül szükséges, pótolhatom, ami elromlik vagy tönkremegy, ám csak ha előbb megszabadulok a rossztól. És olykor-olykor elmehetek étterembe is, viszont egyáltalán nem vásárolhatok elvitelre kávét – ez volt a legnagyobb bűnös szokásom, amire nem akartam többé legalább száz dollárt elszórni havonta. Cait Flanders: The Year of Less Eredeti mű Cait Flanders: The Year of Less Eredeti megjelenés éve: 2018 alkoholizmus életmód énelbeszélő fogyasztói társadalom függőség ismeretközlő irodalom környezettudatosság magyar nyelvű memoár minimalizmus önsegítő pénzügy rendrakás társas kapcsolatok utazás > Libri, Budapest, 2023 232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636042059 · Fordította: Bakonyi Berta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  9. Star Wars – Birodalom és Lázadás *** Martha Wells: Pengeélen (Star Wars – Birodalom és Lázadás 1.) Eredeti cím: Razor's Edge Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Pengeélen Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Szente Mihály Játszódik: a yavini csata után 2 évvel A lázadóknak ismét nehéz időszakot kell átvészelniük. A Birodalom támadásai és az alapanyagok hiánya miatt a Hoth jégbolygón létesített titkos bázisuk építése lassan halad. Néhány kereskedő hajlandó lenne eladni nekik a szükséges anyagokat, ezért Leia Organa hercegnő – Han Solo és egy csapat lázadó katona társaságában – útnak indul, hogy személyesen tárgyaljon velük. Az óvatosság indokolt, mert a célállomás egy kalózoktól hemzsegő szektorban van. Miután találkoznak az első kalózhajóval Leia megrázó felfedezést tesz: a hajó legénysége alderaani túlélőkből áll, akik a bolygójuk pusztulása óta ártatlanok kifosztásából élnek és rengeteg pénzzel tartoznak egy kalózvezérnek. Leia elhatározza, hogy segít a rossz útra tért alderaaniaknak, noha közben egy mindenre elszánt birodalmi parancsnok is vadászik rá, akit egy beépített ügynök folyamatosan ellát információkkal. A kalózok és a birodalmiak közé szorulva a hercegnőnek, Hannak, Luke­-nak és Csubakkának halálos veszélyekkel kell megküzdeniük ahhoz, hogy sikerrel hajtsák végre küldetésüket és megmentsék a lázadást… James S. A. Corey: Tolvajbecsület (Star Wars – Birodalom és Lázadás 2.) Eredeti cím: Honor Among Thieves Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Tolvajbecsület Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Szente Mihály Játszódik: a yavini csata után 2 évvel Ha egy lázadó kémet kell kivonni a Birodalom szívéből, akkor Han Solo a legalkalmasabb a feladatra. Annak, aki be tudott törni egy birodalmi börtönbe és segített megsemmisíteni a Halálcsillagot, egy ilyen megbízatás nem jelenthet gondot. Ám Han hiába találja meg az ügynököt, Scarlet Hark az ellenséges vonalak mögött akar maradni. Egy kalóz olyan lopott titkokat árul, amelyekért a Birodalom egész világokat pusztítana el, köztük azt a bolygót is, amelyen Leia a lázadók szimpatizánsaival tárgyal. Scarlet meg akarja találni a tolvajt, hogy megszerezze tőle a zsákmányt, és Hannak nem marad más választása, minthogy a kémnővel tart. A zsúfolt városi utcáktól kezdve, a veszélyes őserdőn keresztül a csapdákkal teli idegen templomig Han, Leia, Csubakka és merész új társuk számtalan összecsapásba keveredik, miközben megbízhatatlan szövetségesek segítségével próbálják távol tartani a Birodalmat egy titokzatos, ősrégi eszköztől, amely mindent eldönthet. Ám a hősök még Luke Skywalker és egy X-szárnyú kötelék támogatása mellett is reménytelenül magukra maradnak a végső csatában. A tét nem kisebb, mint az a hatalom, amely örökre megszabadíthatja a galaxist a zsarnokságtól, vagy megszilárdíthatja a császár sötét uralmát. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,52 MB [Hidden Content]
    1 point
  10. Star Wars – Alphabet osztag sorozat *** Alexander Freed-Alphabet osztag (Star Wars: Alphabet osztag 1.) 2019 epub A császár halott. A Halálcsillag megsemmisült. A Birodalom flottája vereséget szenvedett és szétszóródott a galaxisban. Yrica Quell egykoron a Birodalom hadiflottájában szolgált, de a háború végén sok katonához hasonlóan dezertált. A Birodalom bukását követően nem találja helyét a galaxisban, mígnem a sors lehetőséget kínál a számára, hogy vezekelhessen régi bűneiért. Caern Adan, a felkelők egyik hírszerzőtisztje ajánlatot tesz neki: állítson fel és vezessen egy különleges vadászosztagot, amelynek feladata egy volt birodalmi pilótákból álló elit alakulat, az Árnyék ezred felkutatása és megsemmisítése… Alexander Freed: Alphabet Squadron Eredeti mű Alexander Freed: Alphabet Squadron amerikai szerző magyar nyelvű regény sorozat része űropera > Szukits, Szeged, 2019 letöltés [Hidden Content] - Alexander Freed-Széthullás (Star Wars: Alphabet osztag 2.) 2020 mobi AZ ALPHABET OSZTAG TOVÁBB ÜLDÖZI A GALAXIS LEGVESZÉLYESEBB TIE VADÁSZAIT! Az Új Köztársaság győzelmének híre az egész galaxist felrázta. Az új kormányzat csapásmérő különítményei a legtávolabbi csillagokig is elrepülnek, hogy felkutassák és szétzúzzák a birodalmi zsarnokság utolsó maradványait. De némelyik régi szellemet nehezebb elűzni, mint a többit. A legveszedelmesebb közülük pedig az Árnyék ezred. Yrica Quell vezetésével az Alphabet osztag pont ezt az egységet keresi – ám mindeddig kevés sikerrel. Egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk, hogy megtalálják a célpontot, és a növekvő feszültség lassan éket ver a csapattagok közé. Az elszánt Quell az Új Köztársaság Hírszerzésének kötekedésre hajlamos, rideg tisztjével, Caern Adannel, valamint a legendás Hera Syndulla tábornokkal közösen készíti elő a háború egyik legkockázatosabb húzását: csapdát állítanak az Árnyék ezrednek, hogy egyszer s mindenkorra véget vessenek a hajszának. Azonban az ellenség sem tétlenkedik. Az Árnyék ezred vezetésében hatalmi vákuum támad, és Soran Keize a helyzetet kihasználva átveszi a parancsnokságot, hogy a legsötétebb órákban új életet leheljen a haldokló egységbe. A háború utórengései során céltalanul sodródó Keize végre megtalálja a küldetését: biztonságot akar teremteni a katonáinak. És mi az egyetlen dolog, ami az útjában áll? Az Új Köztársaság Hadiflottájának legkevésbé sem összeillő osztaga, amit az ő korábbi védence és tanítványa vezet: Yrica Quell, az áruló… Alexander Freed: Shadow Fall Eredeti mű Alexander Freed: Shadow Fall amerikai szerző magyar nyelvű regény sci-fi sorozat része sci-fi űropera > Szukits, Szeged, 2020 letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  11. Világhíres festők - Turner pdf 83mb [Hidden Content]
    1 point
  12. Világhíres festők - Gauguin pdf 107mb [Hidden Content]
    1 point
  13. Világhíres festők - Modigliani 2020. január 24-én 100 éve hunyt el AMEDEO MODIGLIANI olasz festő. Párizsban élt, festményei nagyobbrészt portrék, s szinte valamennyin közös karakter uralkodik, úgyhogy könnyű rájuk ismerni. Női arcképein például szabályos ovális fejet ábrázol, amely enyhén oldalra billen, az alaknak hosszú nyaka van, nincs viszont szemgolyója. Képei rendkívül intenzív színhatásúak, a modellek arca is sárga, narancsszínű, vagy éppen vörös. Művei azonban - amint az rendesen történni szokott - csak halála után indultak el világhódító útjukra. Pedig sokat dolgozott, túlhajtotta magát, s az alkoholhoz, a kábítószerekhez menekült. Rászokott a hasisra, és nagyon sokat volt részeg. Ha ivott, mindenkibe belekötött, agresszív volt, fölényes, és elvárta, hogy még csodálják is emiatt. "Még részegeskedéseiben is legalább annyi kiszámított hatás és produkció volt, mint amennyi hajlam vagy szenvedély" - írták róla. Kár volt érte, mert különben feltűnően csinos, művelt, szellemes férfi volt, a társaság és a nők kedvence lehetett volna, ha nem pusztítja önmagát. 1920 januárjában, egy fagyos éjszakán is szokása szerint részegen dűlöngélt hazafelé, de elfáradt, és leült egy padra. Hosszasan üldögélt, majd elment jéghideg műtermébe aludni. Másnap ott talált rá egy barátja, reszketett a láztól. Bevitték a szegények kórházába, s végül ott halt meg. 36 éves volt. pdf 85mb [Hidden Content]
    1 point
  14. Világhíres festők - Chagall pdf 91mb [Hidden Content]
    1 point
  15. Világhíres festők - Matisse „A fauvizmus egy rövid pillanat volt, amelyben úgy gondoltuk, hogy az összes színt egy szintre kell emelni anélkül, hogy egyet is feláldoznánk közülük..."(Matisse) Matisse a modern festészet történetében Cézanne után és Picasso előtt a legnagyobb hatású festő volt. Életének legfontosabb állomásait mutatja be albumunk. pdf 96mb [Hidden Content]
    1 point
  16. Világhíres festők - Rembrandt pdf 67mb [Hidden Content]
    1 point
  17. Világhíres festők- Rubens [/url] pdf 99mb [Hidden Content]
    1 point
  18. Világhíres festők - Leonardo da Vinci pdf 108mb [Hidden Content]
    1 point
  19. Világhíres festők - Van Gogh Vincent Van Gogh a holland születésű autodidakta festőzseni a posztimpresszionista festészet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Bár életében szinte egyetlen képet sem sikerült eladnia, tehetsége vitathatatlan, több mint száz évvel később is hatalmas érdeklődést váltanak ki festményei. Életét és legszebb alkotásait ismerhetjük meg ebből az albumból. pdf 103mb [Hidden Content]
    1 point
  20. Világhíres festők - Botticelli A Metropol és a Kossuth Kiadó Világhíres festők sorozatának első kötete.Botticelli mindig is előkelő helyet foglalt el az itáliai reneszánsz művészei között, ugyanakkor a műértők sokáig nem tulajdonítottak kiemelkedő jelentőséget életművének. A kortársak már életében nagy tisztelettel beszéltek a művészről és műveiről, anélkül, hogy kiemelték volna tehetségét a többi mesterhez hasonlítva. pdf 95mb [Hidden Content]
    1 point
  21. Marko Kloos: Frontvonalak „Mint a Vének háborúja: harcközpontú katonai sci-fi, ami nagyon hamar berántja az olvasót.” – io9.com A Föld a közeli jövőben nem egy vidám hely. Az emberek többsége óriásvárosok betongettóiban nyomorog, értelmes munkát, értelmes életet nemigen lát. Az űrt már felfedezték, a távoli bolygók benépesítése már zajlik, de oda csak a nagyon gazdagok és nagyon szerencsések juthatnak ki… na meg a katonák. Andrew Grayson egy a sokmilliárd segélyen vegetáló ember közül. A számára egyetlen lehetséges módon próbál meg kitörni nyomorúságos helyzetéből: katona lesz. A dolgok azonban már a Földön is sokkal bonyolultabbak a vártnál, a világűrben pedig olyan kaland várja, amit korábban elképzelni sem tudott. A katonai múlttal rendelkező Marko Kloos a Frontvonalakat két kisgyermeke nevelése közben, főleg reggelente és esténként írta, majd a könyvkiadók több évnyi sorozatos visszautasítása után végül saját maga jelentette meg az Amazonon. Ahogy mondani szokás, a többi azóta történelem: a Frontvonalak kirobbanó sikert aratott a katonai sci-fik rajongóinak táborában, és azóta Kloos több folytatást is írt hozzá. [Hidden Content]
    1 point
  22. Die Milchstrasse (1999) DVDRip, 1 óra 27 perces német(amerikai) film, AVI Cast: Bea Dumas, Biggy Blonde, Giselle Carat, Sara Brandy Canyon, Tanja Riviera, Tina von Stein, Horst Baron, Lee Valentine, Maik Schultz, Tom Cruiso Genre: Dildo, Anal, Enema, Pissing, All Sex, Oral Tartalom: Technikai információk: File Size : 808.84 MB Resolution : 512×384 Duration : 01:27:32 Video : MPEG-4 Visual (XviD), 1 168 Kbps, 25.000 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 112 Kbps (CBR), 44.1 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  23. Call-Girl (1997) DVDRip, 1 óra 16 perces német(amerikai) film, AVI Cast: Biggi Deinhardt, Diana Shamal, Sandra Foxx, Carina Perreira, Beatrcie Ginther, Jorge Reyna, Pietro Serge, Tex Ferguson. Armin Cyliax Genre: Fisting, Dildo, Lesbian, Oral, All Sex, Anal, Enema Tartalom: Technikai információk: File Size : 762.31 MB Resolution : 512×384 Duration : 01:27:14 Video : MPEG-4 Visual (XviD), 1 097 Kbps, 25.000 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 112 Kbps (CBR), 44.1 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  24. Wild Things 3 (1994) DVDRip, 1 óra 21 perces amerikai film, MP4 Cast: Lacy Rose, Leanna Foxxx, Sierra, Trinity Loren, Tiffany Million, Jake Steed, Jerry Butler, Steve Drake, TT Boy Genre: Classic, All Sex, Anal Tartalom: Technikai információk: File Size : 838.99 MB Resolution : 576×432 Duration : 01:21:05 Video : AVC (AVC), 1 314 Kbps, 25.000 fps Audio : AAC (AAC LC), 128 Kbps (CBR), 48.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  25. Memories of Monroe (1992) DVDRip, 1 óra 17 perces amerikai film, WP4 Cast: Carolyn Monroe, TT Boy, Buck Adams, Randy West Genre: Classic, All Sex Tartalom: Technikai információk: File Size : 717.96 MB Resolution : 640×480 Duration : 01:17:04 Video : AVC (AVC), 1 241 Kbps, 29.970 fps Audio : AAC (AAC LC), 61.7 Kbps (CBR), 44.1 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  26. Anal Fesseln (1991) DVDRip, 1 óra 12 perces amerikai film, MP4 Cast: Chaz Vincent, Rebecca Steele, Cal Jammer, Marc Wallice, Jessica Wylde, Jon Martin Genre: Classic, All Sex, Anal, DP Tartalom: Technikai információk: File Size : 1203.43 MB Resolution : 768×576 Duration : 01:12:37 Video : AVC (AVC), 1 994 Kbps, 25.000 fps Audio : AAC (AAC LC), 319 Kbps (VBR), 48.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  27. Denim (1991) DVDRip, 1 óra 7 perces amerikai film, AVI Cast: Teri Diver, Jon Dough, Danielle Rodgers, Randy Spears, Traci Winn, Steve Drake, Amber Woods, Traci Winn Genre: Classic, All Sex, Lesbian Tartalom: Technikai információk: File Size : 823.33 MB Resolution : 576×432 Duration : 01:07:42 Video : MPEG-4 Visual (XviD), 1 573 Kbps, 29.970 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 114 Kbps (VBR), 48.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  28. Assumed Innocence (1991) DVDRip, 1 óra 9 perces amerikai film, MP4 Cast: Lauren Brice, TT Boy, Cameo, Cal Jammer, Brook London, Bobby London, Sharon Kane, Stephanie Rage, Lauren Brice, Tom Byron Genre: Classic, Feature, All Sex [Hidden Content] Tartalom: Technikai információk: File Size : 705.11 MB Resolution : 576×432 Duration : 01:09:50 Video : AVC (AVC), 1 315 Kbps, 29.970 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 92.6 Kbps (VBR), 32.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  29. Anal Nation 2 (1991) DVDRip, 1 óra 11 perces amerikai film, MP4 Cast: Kelly Blue, Steve Strong, Bionca, Carolyn Monroe, Ashley Nicole, Tom Chapman, Wayne Summers, Cal Jammer, Tony Montana, Cole Stevens Genre: Classic, Anal, DP Tartalom: Technikai információk: File Size : 793.86 MB Resolution : 576×432 Duration : 01:10:32 Video : AVC (AVC), 1 484 Kbps, 29.970 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 85.7 Kbps (VBR), 32.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  30. Special Treatment (1991) DVDRip, 1 óra 16 perces amerikai film, MP4 Cast: Trinity Loren, Ron Jeremy, Alexandra Quinn, Steve Drake, Biff Malibu, Ashley Nicole, Jerry Butler Genre: Classic, All Sex Tartalom: Technikai információk: File Size : 708.84 MB Resolution : 640×480 Duration : 01:16:00 Video : AVC (AVC), 1 241 Kbps, 29.970 (29970/1000) fps Audio : AAC (AAC LC), 61.7 Kbps (CBR), 44.1 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  31. Slow Burn (1991) DVDRip, 1 óra 20 perces amerikai film, AVI Cast: Ashlyn Gere, K.C. Williams, Rayne, Buster Cheri, Sharon Kane, Mike Horner, Steve Drake Genre: Classic, All Sex Tartalom: Technikai információk: File Size : 903.48 MB Resolution : 512×384 Duration : 01:20:28 Video : MPEG-4 Visual (XviD), 1 435 Kbps, 29.970 (29970/1000) fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 120 Kbps (VBR), 48.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Sex Sluts From Beyond The Galaxy (1991) DVDRip, 1 óra 49 perces amerikai film, AVI Cast: Starring: Cheri Taylor, Lauryl Canyon, Busty Belle, Julia Parton, Holly Daze, Le Dawn, Gina Ricci Genre: Classic, Feature, All Sex Tartalom: Technikai információk: File Size : 1473 MB Resolution : 576×432 Duration : 01:49:40 Video : MPEG-4 Visual (XviD), 1 744 Kbps, 29.970 (29970/1000) fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 120 Kbps (VBR), 48.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  33. Papa, Maman, la Vieille et Moi (1990) DVDRip, 1 óra 17 perces francia film, AVI Cast: Zabou, Ambre Davidson, Dominique Moybien, Ian Scott, Mephisto Genre: Classic, Feature, Anal Tartalom: Technikai információk: File Size : 649.53 MB Resolution : 670×564 Duration : 01:17:08 Video : MPEG-4 Visual (XviD), 1 040 Kbps, 25.000 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 128 Kbps (CBR), 48.0 KHz, 1 channel, 1 stream [Hidden Content]
    1 point
  34. Tale of Two Titties (1990) DVDRip, 1 óra 24 perces amerikai film, AVI Cast: Kimberly Kane, Wayne Summers, Chessie Moore, Biff Malibu, DeeDee Diamond, Randy West, Kristina King Genre: Classic, All Sex, Anal Tartalom: Technikai információk: File Size : 842.89 MB Resolution : 576×432 Duration : 01:24:02 Video : MPEG-4 Visual (XviD), 1 263 Kbps, 29.970 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 128 Kbps (CBR), 48.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  35. Atelier Bizzar (1990) DVDRip, 1 óra 22 perces német film, MP4 Cast: Helene Wolf, Danny Wiedemann, Conny, Astrid Pils Genre: Classic, All Sex Tartalom: Technikai információk: File Size : 1046.1 MB Resolution : 640×480 Duration : 03:29:04 Video : xvid (xvid), 592 Kbps, 25.000 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 256 Kbps (CBR), 44.1 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  36. In the Can (1990) DVDRip, 1 óra 11 perces amerikai film, MP4 Cast: Scene 1. Cassandra Dark, girl Scene 2. girl, Randy West Scene 3. Paula Price, Randy West Scene 4. Paula Price, Eric Price Scene 5. Rayne, Tom Byron Genre: Classic, All Sex Tartalom: Technikai információk: File Size : 785.37 MB Resolution : 576×432 Duration : 01:11:11 Video : AVC (AVC), 1 458 Kbps, 29.970 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 80.4 Kbps (VBR), 32.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. Meltdown (1990) DVDRip, 1 óra 18 perces amerikai film, MP4 Cast: Scene 1. Rachel Ryan, Peter North Scene 2. Cheri Taylor, Randy West Scene 3. Bridgette Monroe, Tiffany Storm Scene 4. Cheri Taylor, Jamie Gillis, Peter North Scene 5. Bridgette Monroe, Tiffany Storm, Don Fernando Scene 6. Rachel Ryan, Randy West Genre: Classic, Busty, MILFs, Facial Tartalom: Technikai információk: File Size : 542.77 MB Resolution : 576×432 Duration : 01:17:47 Video : AVC (AVC), 890 Kbps, 29.970 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 81.9 Kbps (VBR), 32.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. A Shot In The Mouth 1 (1990) DVDRip, 1 óra 13 perces amerikai film, MP4 Cast: Paula Price, Eric Price, Raven Richards, Kim Alexis, Randy Spears, Lauren Brice, Kim Alexis, Tom Byron Genre: Classic, Feature, All Sex Tartalom: Technikai információk: File Size : 677.57 MB Resolution : 576×432 Duration : 01:12:27 Video : AVC (AVC), 1 236 Kbps, 29.970 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 67.6 Kbps (VBR), 32.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. Titillation 2 (1990) DVDRip, 1 óra 23 perces amerikai film, MP4 Cast: Chessie Moore, Ron Jeremy, Saki St. Jermaine, Sasha Gabor, Raven Richards, Saki St. Jermaine, Viper, Angela Leah, Eric Price Genre: Classic, All Sex, Anal Tartalom: Technikai információk: File Size : 983.86 MB Resolution : 640×480 Duration : 01:23:21 Video : xvid (xvid), 1 382 Kbps, 25.000 fps Audio : MPEG Audio (MPEG-1 Audio layer 3), 256 Kbps (CBR), 44.1 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  40. Amateur Lesbians Of Budapest (1990) DVDRip, 1 óra 13 perces amerikai film, MP4 Cast: Suzy, Lucia, Ildico, Beya, Lllonia Genre: Classic, Lesbian Tartalom: Technikai információk: File Size : 876.25 MB Resolution : 640×480 Duration : 01:13:25 Video : MPEG-4 Visual (MPEG-4 Visual), 1 599 Kbps, 29.917 fps Audio : AAC (AAC LC), 64.2 Kbps (VBR), 48.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. Silver Tongue (1990) DVDRip, 1 óra 15 perces amerikai film, MP4 Cast: Victoria Paris, Sharon Kane, Nina Hartley, Natasha Skyler, Jamie Gillis, Peter North, John Dough Genre: Classic, All Sex Tartalom: Technikai információk: File Size : 696.1 MB Resolution : 576×384 Duration : 01:14:54 Video : AVC (AVC), 1 164 Kbps, 29.970 (29970/1000) fps Audio : AAC (AAC LC), 128 Kbps (CBR), 48.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. Abracadabra (1989) DVDRip, 1 óra 19 perces amerikai film, MP4 Cast: Bunny Bleu, Gina Carrera, Trinity Loren, Susan Hart, Laurien Wilde, Cara Lott, Karen Summer, Jacqueline Lorians, Herschel Savage, Jerry Butler, Alan Royce, Peter North, Shane Hunter, Ferris Weal, Shone Taylor, Paul Baressi Genre: Classic, Feature, All Sex Tartalom: Technikai információk: File Size : 883.73 MB Resolution : 640×480 Duration : 01:19:09 Video : AVC (AVC), 1 374 Kbps, 29.893 fps Audio : AAC (AAC LC), 175 Kbps (CBR), 48.0 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. But Can She Type (1989) DVDRip, 1 óra 19 perces amerikai film, MP4 Cast: Trinity Loren, Lynn LeMay, Christine Robbins, Jade East, Cal Jammer, Billy Dee, Jerry Butler Genre: Classic, All Sex Tartalom: Technikai információk: File Size : 914.21 MB Resolution : 640×480 Duration : 01:19:10 Video : AVC (AVC), 1 577 Kbps, 29.970 (30000/1001) fps Audio : AAC (AAC LC), 32.0 Kbps (CBR), 22.05 KHz, 2 channels, 1 stream [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. Joghurtban pácolt fűszeres csirkemell Ha változtatni szeretnél a klasszikus rántott húson, így tedd! A fűszeres csirkemell mindenkinek ízlik majd. A joghurtban pácolt csirkemell sokkal szaftosabb, mint a sima rántott hús. A panírt még különlegesebbé teheted, ha a zsemlemorzsához sajtot keversz. A fűszeres csirkemellhez rizs, krumplipüré és saláta is illik. Hozzávalók ( 4 személyre): 1 kg csirkemellfilé 10 dkg zsemlemorzsa 2 dl joghurt 2 gerezd fokhagyma só bors őrölt chili kakukkfű Elkészítés: A csirkemelleket mosd meg, vágd vékony szeletekre, szükség esetén klopfold ki. Öntsd egy nagy, zárható edénybe a joghurtot, keverd hozzá a sót, a borsot, a chilit, a kakukkfüvet, nyomd bele a fokhagymát. Forgasd meg a pácban a szeleteket, majd hagyd benne őket egy-két órára, hogy az ízek összeérjenek. Az a legjobb, ha egy egész éjszakán át pácolódnak. Sütés előtt a csirkemelleket vedd ki a joghurtos keverékből, és szórd meg őket alaposan zsemlemorzsával. A felesleget ütögesd le róluk. Ügyelj, hogy mindenhova elegendő mennyiségű panír kerüljön! Forrósíts olajat egy mély edényben, és körülbelül tíz perc alatt süsd aranybarnára a szeleteket. Közben forgasd meg őket. Majd szedd ki, és papírtörlőn csepegtesd le. Elkészítés ideje: Elkészítés: 20 perc, pácolás: 2 óra, sütés: 30 perc Jó étvágyat hozzá!
    1 point
  45. Hozzávalók 6 főre: 40 dkg burgonya 20 dkg sárgarépa 10 dkg petrezselyemgyökér 2 közepes vöröshagyma 4 gerezd nagyobb fokhagyma 15 dkg száraz parasztkolbász felkarikázva 5 dkg bacon szalonna kockákra vágva 2 evőkanál étolaj 2 teáskanál fűszerpaprika 1 evőkanál liszt Elkészítés: Tisztítsuk meg a zöldségeket, a burgonyát vágjuk 1 cm-es kockákra, a répát és a gyökeret pedig karikázzuk föl. Pirítsuk meg a felkockázott szalonnát az olajon, adjuk hozzá a apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Majd húzzuk le a tűzről, és rakjuk bele a pirospaprikát, keverjük el, és öntsük fel 1,5 dl vízzel, majd tegyük vissza a tűzre. Folyamatosan kevergetve forraljuk el a vizet, így a hagymánk puhára fő, és krémes alapot ad majd a levesünknek. Adjuk hozzá a felkarikázott zöldségeket, reszeljük bele a fokhagymagerezdeket, sózzuk és borsozzuk. Pirítsuk 3-4 percig, majd szórjuk meg az 1 evőkanál liszttel. Kavarjuk alaposan össze, és engedjük fel annyi hideg vízzel, hogy két ujjnyival ellepje a zöldségeket. Hagyjuk felforrni, és a közben keletkező habot egy evőkanállal szedjük le. Adjuk hozzá a felkarikázott kolbászt, és közepes lángon főzzük puhára a zöldségeket. Közben kóstoljunk és ízesítsünk újra, akár még zöldségalapkockát is használhatunk a gazdagabb íz eléréséhez. Jó étvágyat hozzá!
    1 point
  46. Nagyon egyszerű süti, és finom Hozzávalók / 2 adag 40 db szögletes háztartási keksz 2.5 dl telföl 3 ek cukor 1 csomag vaniliás cukor 20 g zselatin 15 dkg eper, málna, barack, kivi ízlés szerint bármilyen gyümölcs ElkészítéseElőször egy tálban elkeverjük a tejföllel a cukrot, meg a vaníliás cukrot. Fogunk egy műanyag tálat (én fagyis dobozban szoktam csinálni), az aljára teszünk egy sor kekszet úgy, hogy az alját teljesen befedje. Erre kenünk tejfölt, és így rétegezzük tovább úgy, hogy a tetejére is tejfölös réteg kerüljön. Megszórjuk ízlés szerinti gyümölccsel, majd elkészítjük a zselatint, ráöntjük szép egyenletesen, majd hűtőbe tesszük legalább fél napra, hogy a keksz jól megpuhuljon. Jó étvágyat hozzá.
    1 point
  47. A panír sokkal finomabb így, a húsnak pedig kellemes fokhagymás íze van! Hozzávalók:2 csirkemell 2 gerezd fokhagyma 1 tojás 2 evőkanál natúr joghurt 3 evőkanál liszt só, bors olaj Elkészítése:A húst nagyobb csíkokra vágjuk, óvatosan átkenjük a fokhagymával, majd megsózzuk. A tojást, a lisztet és a joghurtot csomómentesre keverjük. Ha túl sűrű a tészta, még teszünk bele egy kevés joghurtot és fűszerezzük. A húsokat megforgatjuk a tésztában és forró olajban kisütjük. Jó étvágyat hozzá.
    1 point
  48. Kihagyhatatlan ez a recept. Annyira puha és finom, hogy egy kocka nem is elég belőle :-) Ráadásul nem is kell vele sokat babrálni. Hozzávalók:4 szobahőmérsékletű tojás 1 evőkanál vanília aroma 90 g kristálycukor 60 g olvasztott vaj vagy margarin 90 g liszt 5 dl langyos tej porcukor a süti megszórásához Elkészítés: 160 fokra melegítjük elő a sütőt. Egy sütőtálat kibélelünk sütőpapírral. A tojások fehérjét és a sárgáját külön válasszuk, majd a tojásfehérjét felverjük habnak. Félretesszük. A sárgákat összekeverjük a cukorral, hozzáadjuk a vajat és a vaníliát. Kb. 2 percig mixeljük. Beleöntjük a lisztet és addig elegyítjük, amíg teljesen egységes masszát nem kapunk. Lassacskán adagoljuk hozzá a tejet, ezután a tojáshabot, amit kis adagokban rakunk bele, majd óvatosan beleforgatjuk a masszába. Beleöntjük a sütőtálunkba és kb. 60 percig sütjük, amíg a teteje aranybarna nem lesz. Kihűtjük és jó megszórjuk porcukorral. Jó étvágyat!
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...