Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 08/29/2024 in all areas
-
Székely György - VII. Gergely VII. Gergely pápa a világtörténelem egyik legvitatottabb, kétségkívül történelemformáló alakja. Olyan céltudatos, sokszor a lehetetlent is megkísérlő egyéniség, aki korának valamennyi lényeges folyamatát érzékelte, és azok alakulását befolyásolni próbálta. Harcos ember volt, és ezért életrajzának jelentős része azokat a szellemi és fizikai fegyverekkel vívott küzdelmeit ábrázolja, amelyeket IV. Henrik német-római császárral vívott. A régi történetírással szemben ez a munka nem az egyik vagy a másik félnek kívánt igazságot osztani, hanem azoknak a történeti előzményeknek és erőknek bemutatására-feltárására törekedett, amelyek a két középpontban álló személyiség következményeiben tragikus küzdelméhez vezettek. pdf 29mb 1984 [Hidden Content]8 points
-
Németh István (szerk.) - 20. századi egyetemes történet I-II. Az első kötet először kínálja magyarul Európa 20. századi történetének szintézisét. A legfontosabb csomópontok: az első világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása, Európa nemzetközi rendszere, egyes térségeinek fejlődése a két világháború között, a második világháború, Európa megosztása s nemzetközi kapcsolatai a kétpólusú világrendszerben, valamint Európa fordulata és újjászervezése az 1990-es években. Az európai országok története mellett a kötet vezérfonalát az Európa-gondolat és megvalósulása, illetve a nemzetközi kapcsolatok alkotják. A második kötet – magyarul szintén először – az Európán kívüli országok 20. századi történetét tárgyalja. Amerika, Ausztrália és Új-Zéland, Ázsia, Afrika, a Közel- és Közép-Kelet s Délkelet-Ázsia történelmének fejleményeit a legismertebb hazai történészek írták meg. Izgalmas elemzéseik nyomán kirajzolódnak az egyes térségeket és sorsunkat meghatározó nagyhatalmi politika tendenciái, mozgatóerői és személyiségei. Külön fejezetben ismerkedhetünk meg a nemzetközi kapcsolatok 1945–2000 közötti történetével, valamint a 21. század elejének világjelenségeivel és problémáival. A kötet naprakészségét jelzi, hogy tematikája a 2001. szeptember 11. utáni új világrend elemzésével zárul. pdf 6mb 2003 [Hidden Content]8 points
-
Olvasóink receptjei mesterfokon A gasztronómia egy nép nemzeti kincse, mely tükrözi a múltját, jelenét és meghatározza jövőjét A kincset félteni, őrizni kell, időnként megmutatni, hogy mi ezt örököltük nagyanyáinktól, nagyapáinktól, ötletességgel, konyhai fortélyokkal megfűszerezve. A könyvben, amit az olvasó a kezében tart, jellemzően a megyei ízek, alapanyagok, ételek, italok elevenednek meg. Mesterszakácsok válogattak a beküldött receptekből, kipróbálták ezeket, és több annyira elnyerte a tetszésüket, hogy az éttermük kínálatába is felveszik. Már-már feledésbe merülő receptek is előkerültek, és természetesen a hagyományosak mellett az újnak számító alapanyagok, fűszerek, konyhatechnológiai eljárások is megjelennek, így együtt van sava-borsa a kiadványnak. Leljék örömüket a sütésben, főzésben, az együttlétben, az ételek, italok elfogyasztásában. Én is azt vallom, hogy az a nép, nemzet, mely nem ápolja a múltját, nem érdemli a jövőjét Lényeges, hogy tartsuk tiszteletben őseinket, őrizzük, ápoljuk a hagyományokat, de legyünk nyitottak a modern gasztronómiára, az új trendekre. Az egészséges táplálkozáshoz, egyes alapanyagok, hozzávalók élettani hatásaihoz is igyekszik útmutatót nyújtani e kiadvány. Jó főzést, jó étvágyat! Benke László pdf 16mb 2000 [Hidden Content]7 points
-
Michael Angold - Bizánc Bizánc i.sz. 324-ben emelkedett ki a Boszporusz görög városállamai közül, amikor Nagy Konstantin újjáépítette. A Konstantinról Konstantinápolynak nevezett város vezető szerepet töltött be a középkorban, amikor a görögkeleti, a nyugati kereszténység és az iszlám civilizáció végérvényesen elkülönült. Angold könyve a bizánci művészet és a bizánci társadalom fejlődését követi nyomon. Kiindulópontja Konstantinápoly és annak viszonya a kora középkor világához. A szerző bemutatja, hogy a város felemelkedése – a hatalom súlypontját kelet felé tolva – hogyan bontotta meg a Római Birodalom erőegyensúlyát. pdf 2001 5mb [Hidden Content]5 points
-
Karen Pryor - Ne lődd le a kutyát „Karen Pryor egy úttörő… Bárki, aki eredményesebb szeretne lenni a gyermeknevelésben, tanításban, vagy a saját viselkedésének irányításában hasznosnak fogja találni ezt a könyvet.” – B. F. Skinner Miért kellene parancsolni, ha meg is lehet kérni? Ez a könyv az együttműködés alapiskolája! Minden befektetés, amit a figyelemre fordítok, sokszorosan megtérül. Íme egy zseniális mű, arról hogyan legyünk hatékonyak a környezetünkben élő emberekkel és más barátainkkal! Szülőknek, tanároknak, menedzsereknek, beosztottaknak, főnököknek és politikusoknak kötelező!” – Korom Gábor, a Neked Ugatok! c. könyv szerzője, a Tükör Módszer alapítója „Karen Pryor elmagyarázza, miért mond oly gyakran csődöt a büntetés, amikor megpróbálunk megváltoztatni egy embert, és szemlélteti, hogy az adott esetben mi az, ami valóban működik. Ez a könyv többet fog tenni az emberi kapcsolatokért, mint a legtöbb jóhiszemű, ámde megbízhatatlan buzdító beszéd arról, hogy szeressük felebarátainkat, vagy fejlesszük önmagunkat. Karen megmutatja, hogyan jussunk el a szándéktól a megvalósításig.” – Carol Tavris, Ph.D, A Düh című könyv szerzője pdf 7mb 1984 [Hidden Content]4 points
-
Troppo.2022 - 2024. 1. 2. ÉVAD. SD. 720p. 1080p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG szinkronizált, ausztrál sorozat, [Hidden Content] [Hidden Content] Szereplők Thomas Jane Ted Conkaffey Nicole Chamoun Amanda David Lyons Damford Sun Park Yoon Sun Cramer Cain Wayne Yerin Ha Ah Rah Ling Cooper Tang Hench Kate Beahan Olivia Thomas Weatherall Charlie Sonny Lee Jong Min Alkotók kamera: Martin McGrath vágó: James Manche rendező: Jocelyn Moorhouse zene: David McCormack Antony Partos Matteo Zingales szövegíró: Yolanda Ramke Amanda Pharrell, a felkavaró, bűnös múlttal rendelkező különc magánnyomozó összefog a kegyvesztett exzsaruval, Ted Conkaffey-vel, hogy együtt oldják meg egy koreai tech guru eltűnésének ügyét. PirateClub MediaInfo 2 Troppo.S01E01.1080p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hun-ARROW.mkv Méret: 3,67 GiB Hossz: 00:59:53.640 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 7 948 Kbps Képkocka / mp: 25 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] PirateClub MediaInfo 2 Troppo.S02E01.1080p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hun-ARROW.mkv Méret: 4,12 GiB Hossz: 00:58:47.280 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x960 Bitráta: 9 205 Kbps Képkocka / mp: 25 Képarány: 2.000 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 2. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] VÉGE A 2. ÉVADNAK.2 points
-
Sötételf (Drizzt legendája) *** R. A. Salvatore: Otthon (Sötételf (Drizzt legendája) 1.) Eredeti cím: Homeland Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1990 Magyar cím: Otthon Magyar kiadó: Valhalla Páholy, Budapest Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1994, 1999, 2004 Fordította: Hoppán Eszter Mélyen az Elveszett Birodalmak földja alatt egy másik világ rejtőzik. Ez Mélysötét, ahová soha nem hatolhat le a fenti nappalok fénye, ahol mit sem érnek a felszínlakók erényei, ahol a legnemesebb lovag is csupán préda lehet. De itt, az elmondhatatlan borzalmak világában is kitűnik egy nép, mely kegyetlenségével felülmúlja a sötétség lényeit. A drowk, egy valaha tündöklő faj elátkozott és elkorcsosult fattyai építették Menzoberranzzan városát, Mélysötét torz ékkövét. Életüket át- meg átszövi az intrika, melynek nem ritkán egész családok esnek áldozatul. Ebbe a könyörtelen világba születik Drizzt Do'Urden, hogy félredobva szégyenteljes örökségét, minden idők legnagyobb hősévé váljon. Addig azonban nem csupán e különös vidék szörnyetegeivel kell megküzdenie, de önmagával is… R. A. Salvatore: Száműzött (Sötételf (Drizzt legendája) 2.) Eredeti cím: Exile Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1990 Magyar cím: Száműzött Magyar kiadó: Valhalla Páholy, Budapest Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1994, 1999, 2004, 2009 Fordította: Hoppán Eszter A renegát sötételf, Drizzt do'Urden, a varázslatos párduccal, Guenhwyvarral az oldalán elhagyja szülőföldjét, Menzoberranzan sötéten tündöklő városát. Múltjának iszonyatos emlékeihez képest Mélysötét föld alatti járatai szinte az otthon békéjével kecsegtetik. A két bujdosó hamarosan a csillagtalan éjszaka leghalálosabb ragadozójává válik. A túlélésért vívott harcukban már alig különböznek a mélység állati és félállati teremtményeitől. Drizztnek rá kell döbbennie, hogy hű társa, a magány az ellenségévé vált, s hogy a lelkiismeretéért vívott háborúja szövetségesek nélkül bukásra ítéltetett. Ám egy drow-nak nem könnyű barátokat találni. Lépten-nyomon a gyűlölet és az előítélet falaiba ütközik, s a mikor már végre úgy érzi, sikerül újra otthonra találnia, kinyúlnak érte sötét örökségének csápjai: vér szerinti családja minden eddiginél kegyetlenebb tervet eszel ki az elpusztítására. R. A. Salvatore: Menedék (Sötételf (Drizzt legendája) 3.) Eredeti cím: Sojourn Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: Menedék Magyar kiadó: Valhalla Páholy, Budapest Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1994, 2000, 2004, 2009 Fordította: Hoppán Eszter Drizzt Do'Urden úgy döntött, végleg szakít a múlttal. Tudja, hogy a föld alatti üregekben bujkálva nem rejtőzhet el sorsa elől, s előbb-utóbb követnie kell végzetét: ki kell lépnie a sötétségből a fénybe. Örökre elhagyja Mélysötét kínnal és vérrel átitatott járatait, hogy mindent újrakezdjen Toril felszínén. Egy olyan világban, mely hite szerint csak jobb lehet annál, amit eddig megtapasztalt. Ám hamarosan ráeszmél, hogy emberek között élni néha sokkal nehezebb, hiszen gyarlóságuk – az irigység, az előítélet, a hatalomvágy – sokszor több fájdalmat képes okozni, mint a sötételfek gonoszsága. Úgy érzi, sehol nincs számára hely a világon, de rátalál valaki, aki vak létére jobban belelát a szívébe, mint bárki, akivel eddig találkozott, s megajándékozza az egyetlen dologgal, mely bármikor reményt nyújthat számára e különös világon: a hittel. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,89 MB [Hidden Content]1 point
-
Enyhülés (2024) 720p/MP4 (The Taw) Színes, szinkronizált, lengyel, misztikus, krimi, dráma Rendező: Marta Szymanek Írta: Marta Szymanek, Piotr Gerard Színészek: Katarzyna Wajda, Bartlomiej Kotschedoff, Juliusz Chrzastowski, Andrzej Grabowski TARTALOM Egy fiatal nő holttestét fedezik fel a jeges folyóban. A nyomozást Zawieja vezeti, akinek az ügy megoldása küzdelmet jelent saját magával. Complete name : The.Thaw.S02E01.mp4 Format : MPEG-4 File size : 647 MiB Frame rate : 25.000 FPS Video Maximum bit rate : 11.2 Mb/s Width : 1 280 pixels Height : 640 pixels Audio Bit rate : 126 kb/s Maximum bit rate : 183 kb/s Channel(s) : 2 channels [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
GrxxnScrxam - Koppány Vs GrxxnScrxam 2024 01 - Átok.mp3 02 - Vulkán 2.0.mp3 03 - Wigo.mp3 04 - Nettó.mp3 05 - Koppány.mp3 06 - Ments Meg (interlude).mp3 07 - Mi Amor.mp3 08 - Koppány Vs GrxxnScrxam (skit).mp3 09 - Tombola.mp3 10 - 13 Okom.mp3 11 - Finálé.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Karácsonyi János - Szent László király élete „Szent László halála után egy század múlva azt hitték, azt is hirdették, hogy a kegyes, jámbor királyt az akkori magyarok három évig rossz, szakadozott ruhákban gyászolták s ez idő alatt sem nem muzsikáltak, sem nem táncoltak az országban.” pdf 1926 7mb [Hidden Content]1 point
-
Titus Lívius - A római nép története 1-7. Livius nagy műve a nagyszerű római gesztusok gyűjteménye. Emberei mind olyan rómaiak, mint ahogy a rómaiakat elképzeljük, és hogy így képzeljük el, az nem kis mértékben Liviusnak köszönhető. Livius hagyományozta az utókorra a rómaiság sokatmondó helyzeteit: Brutust, a konzult, amint halálra ítéli fiait, és végignézi kivégzésüket; Horatius Coclest a hídfőnél; Menenius Agrippát, amint lecsillapítja meséjével a lázongó köznépet; Mucius Scaevolát, amint jobbját tűzbe tartja, Coriolanust és az eke mellől diktátornak hívott Cincinnatust; a római követet, aki háborút és békét hoz tógájában – akárhol ütjük fel, mindenütt olyan jelenetre találunk, amely fiatal nemzedékek százainak vérét indította gyorsabb ütemre a római jellem igézetével… Inkább művész volt, mint tudós, a drámai hatás kedvéért feláldozta az igazságot; a római előidők nyers egyszerűsége iránt nem volt érzéke…. De sokkal fontosabb, hogy érzéke volt Róma méltósága iránt. Megírta azt a történelmet, amelyet kora várt tőle, az augustusi imperium méltó előtörténetét. Az utókor tőle tanulta meg, hogyan kell a nemzeti történelmet, amely sokszor csak barbár harcok, kegyetlen rablókalandok emléke, áthumanizálni, a magasztos pátosz síkjára felemelni. Szerb Antal pdf 10mb 1982 [Hidden Content]1 point
-
Michael Grant - Róma császárai Az egyetemi oktatás céljait szolgáló munka a Római Birodalom császárkorának (Kr.e. 31-Kr.u. 476) kiemelkedő uralkodóit mutatja be velős életrajzi cikkek, portrétanulmányok formájában. Rajtuk kívül e félezer év alatt még hivatalosan létezett vagy száz uralkodó, ám ezek többségének hatalma vagy csak kis területre korlátozódott (mert ellencsászárok voltak, szűk körben támogatott önjelöltek) vagy más okból (pl. uralkodásuk rövidsége miatt) voltak jelentéktelenek. A szerző elöljáróban megállapítja, hogy ezek az emberileg-szellemileg nagyon különböző „koronás fők” mindenképp súlyos felelősséget hordoztak, hiszen a világ legnagyobb területű és máig legtöbb népet, népcsoportot magába foglaló birodalma kormányzásának terhét viselték – föltétlenül figyelemre méltó tehát működésük emlékezete. Arról nem is szólva, hogy Augustus, Diocletianus vagy Constantinus nélkül bizonyosan másként alakult volna a világ történelme, mint velük; a művelődéstörténet pedig számon tartja a tehetségtelen akarnokokat, a szeszélyes vagy őrült gonosztevő uralkodókat is (pl. Nero, Caligula). ; A kilencvenkét életrajz időrendben és dinasztiánként következik. A cikk címében a császár nevének ma elterjedten használatos – tehát rövid – alakja áll és uralkodásának évszáma. A tanulmányok megemlékeznek születésének körülményeiről, családjáról, neveltetéséről, politikai vagy katonai pályafutásának állomásairól, trónra jutásának körülményeiről, uralkodásának jellemző eseményeiről és epizódjairól (mint háborúk, belpolitikai lépések, trónviszályok, fontos intézkedések stb.), értékelik működésének eredményeit, esetleges kudarcait, emberi arcélét, jellemét és persze élete lezárultát. Természetesen az életrajzok mind tartalmi, mind terjedelmi szempontból nagyon eltérőek, hiszen tükrözik egy-egy császár jelentős vagy jelentéktelen mivoltát, de azt is, hogy milyen minőségű és mennyiségű forrás maradt fönn róluk. Valamennyi cikket a lehető leghitelesebb – többnyire a pénzek, érmek alapján rekonstruált – portréábrázolás illusztrálja. ; A Nyugat-Római Birodalom összeomlásának esztendejében (Kr.u. 475 októberétől 476 szeptemberéig) uralkodó Romulus császár szomorú és történelmi korszakot lezáró életrajza után áll a Latin és görög szerzők jegyzéke (azaz a forrásként fölhasznált ókori művek alkotóinak kislexikona), a Latin kifejezések magyarázata és a térképmellékletek névmutatója. A dinasztiákat illusztráló leszármazási táblázatokkal is szemléltetett kötet sokkal több, mint egyetemi segédkönyv – kitűnő kézikönyv, lebilincselő olvasmány. pdf 1984 23mb [Hidden Content]1 point
-
Fügedi Erik - Kolduló barátok, polgárok, nemesek Fügedi Erik - Ispánok, bárók, kiskirályok Fügedi Erik - Uram, királyom.... Fügedi Erik - Vár és társadalom 13-14 századi Magyarországon Fügedi Erik - Zsolt Angéla - Kimondhatatlan nyomorúság pdf 24mb [Hidden Content]1 point
-
Fügedi Erik - Könyörülj,bánom,könyörülj! A középkori magyar történelemnek furcsa, véres időszaka elevenedik meg a Labirintus sorozat új kötetének lapjain. A szerző a Nagy Lajos halálától Zsigmond trónra léptéig (1382-1387) lezajló látványos eseményeket ábrázolja, s a jól megrajzolt társadalmi, gazdasági, politikai háttér előtt rendkívül plasztikusan formálódik ki „hőseinek” jelleme, személyisége. A főszereplők: Kotromanié Erzsébet, Nagy Lajos felesége (alakját Arany János is megörökítette a Toldi szerelmében), idősebb leányuk, a magyar királlyá koronázott Mária, s ellenlábasuk, Nagy Lajos legközelebbi férfi rokona, a nápolyi Anjouk leszármazottja, Kis Károly. Az ő – a trón megszerzéséért folytatott – kíméletlen harcuk áll a könyv középpontjában, melynek során gyilkosságok elkövetésétől sem riadnak vissza… Kis Károly kard által vész el, az anyakirályné kegyencét, Gara nádort lekaszabolják, a fő intrikust, Erzsébetet megfojtják; a dalmádiai Novigrad várában a főurak foglyaként hiába esdelek – Thuróczy Krónikája szerint – e szavakkal: „Könyörül, bánom, könyörülj…” Fügedi Erik a történelem szereplőinek, személyes, emberi drámáit éppúgy bemutatja, mint ahogy a feudális pártharcok viszályaiban vergődő ország közeledő tragédiáját is sejteti: a Balkánon már megindult a török előrenyomulás. A történelem rekonstruálása lépésről lépésre, szinte a szemünk előtt folyik, s nem csupán a fordulatos cselekmény érdekes, de az is, hogy az olvasó betekinthet a történész műhelymunkájába. pdf 1986 18mb [Hidden Content]1 point
-
Szász Béla - A hunok története, Attila nagykirály Ez a hosszú évtizedekig méltatlanul mellőzött, ma is korszerű, minden kritikát kiálló monumentális mű mindazt tartalmazza, amit tudni lehet a hunok történelméről és Atilla nagykirályról. A kötetet Bakay Kornél bevezető tanulmánya és Kristó Nagy Istvánnak a szerző munkásságát ismertető írása, valamint számos kép- és térképmelléklet egészíti ki. pdf 6mb 1943 [Hidden Content]1 point
-
Elaine Cunningham – Öröksziget Eredeti cím: Island of Elves Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1998 Magyar cím: Öröksziget Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Vitális Szabolcs A robbanás váratlanul érkezett. Néma volt, és mindennél pusztítóbb. Nem követte fülsiketítő robaj, nem döngette meg elemi erővel a kristálytornyokat, nem rázta meg földrengés a mozaikpadlót a lábuk alatt. Mégsem akadt egyetlen elf sem a teremben, sőt Öröksziget egész területén, aki ne érzékelte és ne tudta volna azonnal, hogy ez mit jelent. A Varázskör megtört. Öröksziget különleges mágiája elillant. Öröksziget az elfek szigete. Békés, gyönyörû, sérthetetlen. Gazdag mágiában és kincsekben. Akik hallották már a legendáját, azoknak maga a paradicsom. Abertoril szorongatott elfjei számára végső menedék. Másoknak azonban a legértékesebb trófea. A sorozat összeállításához nyújtott segítségéért köszönet csyb fórumtársnak! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,33 MB [Hidden Content]1 point
-
Baldur's Gate *** Philip Athans: Baldur's Gate – Baldur kapuja (Baldur's Gate 1.) Eredeti cím: Baldur's Gate Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1999 Magyar cím: Baldur's Gate – Baldur kapuja Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Hoppán Eszter A Zűrzavar Kora után békés évtizedek köszöntöttek Faerûnra. Most azonban úgy tűnik, a nyugalomnak mindörökre vége. Abdel, a zsoldos, visszatér gyermekkora színhelyére, hogy kalandos útra induljon nevelőapjával, a szerzetes Gorionnal. Reméli, hogy végre megtudhat valamit igazi szüleiről, ám egy rajtaütés gyökeresen megváltoztatja addigi életét. A nashkeli vasércbányákban különös dolgok történnek, melyek egyre feszültebbé teszik a viszonyt Amn és Baldur Kapujának városa között. Senki sem sejti, hogy az események mögött egy titokzatos alak és egy nem kevésbé rejtélyes szervezet áll. Miközben Abdel a bányák rejtélyét kutatja, és igyekszik megakadályozni a készülő háborút, lassan fény derül tényleges származására és arra, hogy ki is valójában az igazi ellenfele… Különösen érdekes lehet a könyv azok számára, akik ismerik és kedvelik a Baldur's Gate számítógépes kalandjátékot. Számtalan ismerős jelenettel találkozhatnak, színesebb és elevenebb képet kaphatnak a játék karaktereiről, és megismerhetik a fordulatos háttértörténetet. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,84 MB [Hidden Content]1 point
-
Tymora köve *** R. A. Salvatore & Geno Salvatore: A potyautas (Tymora köve 1.) Eredeti cím: The Stowaway Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: A potyautas Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Vitális Szabolcs Tizenkét éves, de máris oly titok őrzője, mely veszélybe sodorja az egész életét. Üldözött lett. Asbeel vadászik rá, ezért az árva fiú úgy dönt, hogy elhagyja Baldur Kapuját. Potyautasként hajózik ki a kalózvadász Tengeri Szellem fedélzetén, ahol a sötételf Drizzt Do’Urden személyében nem várt szövetségesre lel. Kalózokkal és a démon csatlósaival kell megküzdeniük, hogy átszelhessék a Kardok-tengerét, és Maimunnak közben meg kell fejtenie a titkot, amit őriz, és meg kell értenie, hogy mit is jelent valójában a család fogalma. R. A. Salvatore & Geno Salvatore: Az árnyékmaszk (Tymora köve 2.) Eredeti cím: The Shadowmask Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: Az árnyékmaszk Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Szántai Zita Kirabolta egy varázshasználó, és veszni hagyta egy démon, de a tizenkét éves Maimun ennek ellenére sem mond le jogos jussáról. Miután újra csatlakozik Drizzt Do’Urdenhez és Deudermont kapitány legénységéhez, olyan tengeri hajsza veszi kezdetét, amely lelki próbatétel elé állítja, és a baráti kötelékeit is veszélybe sodorja. Miközben pusztító viharok és kíméletlen kalóztámadások érik a hajót, különös erők gyülekeznek a Moonshae-szigeteken, melyek ott akarnak véget vetni a hajó sorsának, és ezzel Maimun küldetésének. R. A. Salvatore & Geno Salvatore: Az Őrzők (Tymora köve 3.) Eredeti cím: The Sentinels Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: Az Őrzők Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Szántai Zita Miután megvívott egy sárkánnyal és egy démonnal, a tizenkét éves Maimun végre világosan látja, mit kell tennie. El kell pusztítania a követ, ami miatt élete nagyobbik részében menekült – épp csak nem sejti, hogyan fogjon hozzá. Társával, Joennel az oldalán ismét az Alkonytorony híres mágusához, Malchor Harpellhez fordul, csakhogy Malchor drága árát szabja a segítségének. Barátok fordulnak egymás ellen, rég elveszett titkok kerülnek napvilágra. Az árnyak mélyén pedig ott lapulnak az Őrzők, arra várva, hogy magukhoz ragadhassák a kő feletti hatalmat – még akkor is, ha ez valakinek az életébe kerül. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,27 MB [Hidden Content]1 point
-
Alkonyháború *** Paul S. Kemp: Árnyfajzat (Alkonyháború 1.) Eredeti cím: Shadowbred Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: Árnyfajzat Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Vitális Szabolcs AZ ÚRNŐ SZÓLÍTOTT. ELKEZDŐDÖTT. Árnyékok kúsznak ki az egyre zsugorodó sivatagból dél felé, Sembia gazdag és gőgös városaiba. – Légy bátor, kis ember – mondja a férfi, és a fiú meglepően puhának hallja a hangját. – Maradj az anyáddal! Ennek hamarosan vége. Az árnyékok elnyelik. A Faerűn arculatát megváltoztató háború küszöbén a világ rádöbben, hogy nem minden árnyék szolgálja az ellenséget. Paul S. Kemp: Árnyékvihar (Alkonyháború 2.) Eredeti cím: Shadowstorm Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: Árnyékvihar Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2008 Fordította: Vitális Szabolcs FEJEZD BE A KÖNYVET, ÉS ELJŐ A VIHAR! Az árnyékok nyugat felé kúsznak, hogy bekebelezzenek egy egész kereskedőnemzetet. A főördög oldalra billentette a fejét, és érdeklődve tekintett a fiára. A testét övező haragos lángok ellaposodtak. – Elég ebből apám! – mondta határozott Magadon. A háborúban, amely megváltoztatja Faerűn arcát, a világ szeme a fény felé fordul a komor sötétségben. Paul S. Kemp: Árnyékbirodalom (Alkonyháború 3.) Eredeti cím: Shadowrealm Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: Árnyékbirodalom Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Vitális Szabolcs Iszonyat lakozik a szemében, és halál a kezében Az árnyékvihar lecsap Sembiára, és csak romokat meg rettegést hagy maga után. Meg kell állítani az árnyékvihart! Meg kell ölni Kesson Relt, de Erevis Cale nem léphet a helyébe! Kell, hogy legyen rá megoldás! Meg kell találni! Egyetlen háborút sem lehet veszteségek nélkül megvívni, de amikor a legsötétebb árnyékoknál is feketébb lények ellen harcolsz, csak úgy nyerhetsz, ha tiszta lélekkel halsz meg. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,50 MB [Hidden Content]1 point
-
Erevis Cale története *** Paul S. Kemp: Alkonyat (Erevis Cale története 1.) Eredeti cím: Dawn of Night Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: Alkonyat Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Vitális Szabolcs Komor árnyékok lepik el Selgaunt sötét utcáit. Az alkonyati félhomály beburkol egy férfit, Sembia kereskedő családjának szolgáját. A nap végén Erevis Cale egy új úr szolgálatában találja magát, akit nem érdekel arany és gyémánt. Hogy is érdekelhetné a gazdagság, ha egyszer lelkekkel kereskedik? Paul S. Kemp: Estidő (Erevis Cale története 2.) Eredeti cím: Midnight's Mask Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: Estidő Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Vitális Szabolcs Az elveszett templom árnyai visszahúzódnak egy elfeledett vadon mélyén. Az új nap új kihívást rejt egy hű és titokzatos férfi számára. Erevis Cale nagyobb hatalommal ébred, mint amiről valaha álmodott – és nagyobb terhet hordoz, mint amit valaha elképzelt. Mostantól egy olyan istenben kell megbíznia, akit tolvajok szolgálnak, és aki a káosz gyermeke. Paul S. Kemp: Éjfélmaszk (Erevis Cale története 3.) Eredeti cím: Twilight Falling Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: Éjfélmaszk Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Vitális Szabolcs Az árnyékok a Birodalom minden zugában elmélyülnek. A nap többé nem süt a férfira, aki elfogadta a lelkében lakozó sötétséget. Mire eljön az éjfél, Erevis Cale olyan messzire tévedt le az emberség ösvényéről, hogy talán soha többé nem járja emberként e földet. Mask isten kiválasztottjának lenni talán mégsem áldás, hanem inkább átok. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,22 MB [Hidden Content]1 point
-
Sembia A nyitókötet egy antológia, a további regények egy-egy szereplőre fókuszálva az ott felbukkanó karakterek történetét viszik tovább. *** Philip Athans (szerk.): A Vihartorony (Sembia 1.) Eredeti cím: The Halls of Stormweather Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: A Vihartorony Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Vitális Szabolcs Sembia Egy birodalom, amelyet gazdag kereskedők irányítanak, még több aranyra és hatalomra éhesen. Thamalon Uskevren A büszke Uskevren család rettenthetetlen vezetője. Shamur Uskevren Egy hosszú és rejtélyes múltú nő, aki Selgaunt legbefolyásosabb asszonyává vált. Ifjabb Thamalon Uskevren Ő örököl mindent, ha életben tud maradni. Thazienne Uskevren A lázadó lány, aki éjszaka a város utcáit rója – mint egykoron az anyja. Talbot Uskevren A másodszülött fiút nem is egy végzetes átok sújtja. Erevis Cale Megbízható szolga és mesteri tolvaj, aki két urat szolgál. Larajin Egy ártatlan cseléd, kinek élete megdöbbentő titkokat rejt. A hét novellából álló történet Selgaunt erős falain belül játszódik, a Hullócsillag-tenger északi partján, Sembia birodalmában. A völgyi időszámítás szerinti 1371-ben járunk, a Néma Hárfa évében. Sembiát a gazdag kereskedők tartják az uralmuk alatt. A novellák bemutatják az egyik legbefolyásosabb kereskedőcsaládot, az Uskevren Házat. Paul S. Kemp: Az árnyék tanúja (Sembia 2.) (Erevis Cale története) Eredeti cím: Shadow's Witness Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: Az árnyék tanúja Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Tátrai Krisztina Erevis Cale Az Uskevren család hűséges szolgájának van egy szörnyű titka. S amikor a könyörtelen gonosz elszabadul Selgaunt utcáin, a komornyik kapcsolata az alvilággal veszélybe sodorja az Uskevreneket. Erevis Cale-nek bizonyítania kell a város és a család iránti hűségét. És nem lesz még egy lehetősége. Lisa Smedman: A prófécia örökösei (Sembia 5.) (Larajin története) Eredeti cím: Heirs of Prophecy Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: A prófécia örökösei Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Zámori Máté Cormanthor erdeiben, Sembiától északra vad elfek tanyáznak. Sokuk csalódott az Elfek Tanácsa és a délvidéki emberek közt évszázadokkal ezelőtt megköttetett egyezségben, és elhatározzák, hogy bármi áron megmentik, ami az erdőből maradt. Megszaporodnak a kereskedelmi útvonalak ellen intézett támadásaik, ezért Sembia úgy dönt, hadat üzen. Miközben Selgaunt fiai a harcra készülnek, kiéleződnek az emberek és az elfek közti ellentétek is. Az elkeseredett háború közepébe csöppen az Uskevren-ház kissé kétbalkezes, ám lobbanékony természetű szolgálója, Larajin, aki csak nemrégiben tudta meg, hogy az édesanyja egy vad elf volt Gubancfalváról, apja pedig nem más, mint a tekintélyes Thamalon Uskevren mester. Származását eddig még az Uskevren-ház tagjai sem ismerték. A félvér cselédlány Cormanthorba indul, hogy minél többet megtudjon anyjáról és származásáról; célja az is, hogy békét teremtsen Sembia és a Völgyvidék között. Miközben féltestvére megmentésére készül, szembe kell szállnia eddig ismeretlen ikertestvérével is. Csakhogy nála jobb célpontot keresve sem találnának az Uskevrenek ellenségei: sötét titkokat rejtegetnek a lány felmenői. Miközben szíve és vére kétfelé húzza Larajint, rá kell jönnie, egymás megértése és elfogadása emberfeletti erőt és rendíthetetlen hűséget követel. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,93 MB [Hidden Content]1 point
-
Kígyóház-trilógia *** Lisa Smedman: A méreg íze (Kígyóház-trilógia 1.) Eredeti cím: Venom's Taste Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: A méreg íze Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Vitális Szabolcs Hlondeth városában nyüzsögnek a jüan-ti kígyólények. Az Extaminos-ház, a nagy hatalmú Kígyóház irányítja őket, amely a Vész nevű vallási szervezet legfőbb célpontja. Ember tagjai a fertőzések és betegségek istennőjét tisztelik, és Sybil kiválasztottjának végzetes tervét készülnek végrehajtani, mely során meg akarják fertőzni a város összes emberi lakosát, hacsak Dediana, a jüan-ti félvér meg nem állítja őket. Lisa Smedman: A vipera csókja (Kígyóház-trilógia 2.) Eredeti cím: Viper's Kiss Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: A vipera csókja Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Vitális Szabolcs Arvin pszionikus ereje egyre nő, ezért titkos megbízatással elküldik Sespech báróságába, amely hemzseg a jüan-tiktól, és ahol Karrell, a jüan-ti félvér keresztezi az útját, aki az Extaminos-sarj Dmetrio nyomát követi, hogy visszaszerezze tőle a legendás ereklyét, a Körkígyót, melynek felbukkanása a világ pusztulásával fenyeget. Lisa Smedman: Mérgező hiúság (Kígyóház-trilógia 3.) Eredeti cím: Vanity's Brood Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: Mérgező hiúság Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Vitális Szabolcs Medúza, egy nagy hatalmú papnő meggyőzi a Se’sehen-házat, egy jüan-ti törzset Chult távoli dzsungeléből, hogy Sseth, a kegyetlen kígyóisten növekvő kultuszát szolgálják, aki csapdába esett Szmaragdban, ahol a kétségbeesett Karrell csak abban bízhat, hogy Arvin megtalálja őt, mielőtt a Kígyóház kioltja a szabadság utolsó reményét is. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,43 MB [Hidden Content]1 point
-
A vezeklő papnő *** Lisa Smedman: A pókkirálynő áldozata (A vezeklő papnő 1.) Eredeti cím: Sacrifice of the Widow Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: A pókkirálynő áldozata Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Vitális Szabolcs Halisstra kudarcot vallott küldetésében. Halisstra Melarnt, Eilistraee istennőjének követőjét a külső síkok legmélyebb bugyraiba küldték, hogy ölje meg a démonistennőt, akit valaha imádott, ám átokkal sújtották: szörnyűséges teremtmény vált belőle, aki csak korábbi úrnője bosszúját szolgálja. A Démonháló királynője nemcsak hogy túlélte száműzetését, de még hatalmasabbá is növekedett – és már nem szorul rá, hogy megossza másokkal birodalmát. A Pókkirálynő háborúja talán még csak most veszi kezdetét? Lisa Smedman: A holtak serege (A vezeklő papnő 2.) Eredeti cím: Storm of the Dead Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: A holtak serege Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2008 Fordította: Vitális Szabolcs Egymás fölé helyezte két tenyerét, és elmondott néhány varázsigét. Egy kép jelent meg kettejük között. A képbe sugározta azt az emléket, amelyet az Asztrális Síkkal történt rövid kapcsolat alkalmával szerzett: Sshamath serege háborúba indul, a harcosok elesnek, majd felkelnek, és ismét harcba indulnak, de ezúttal a sajátjaik ellen. Az élőhalottak serege megállíthatatlanul hömpölyög végig Mélysötét járatain. Minden ellenük küldött csapatot legyőznek, és általuk még erősebbé válnak. A látomás végén egyetlen vészjósló szó villant fel előttük: Vereség. Lisa Smedman: A hívek felemelkedése (A vezeklő papnő 3.) Eredeti cím: Ascendancy of the Last Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: A hívek felemelkedése Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Vitális Szabolcs Közeledik a végjáték… Az egyik oldalon Lolth, a Démonháló rettegett királynője. A másikon Eilistraee, a tánc úrnője. Kettejük között Faerűn összes drowja. A Vezeklő Papnő Lolth nevében gyilkol, és minden csepp kiontott vérért megfizet. Qilué Eilistraee énekére táncol, és ehhez démoni partnert talál magának. Az összes bábu a helyén, a stratégia elkészült. A sötét istennők híveinek meg kell kötniük utolsó szövetségeiket, el kell mondaniuk utolsó imáikat, hogy megalapozzák a drow nép jövőjét. Ha van jövőjük egyáltalán. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,44 MB [Hidden Content]1 point
-
Harcosok *** Jess Lebow: A lánc mestere (Harcosok 1.) Eredeti cím: Master of Chains Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: A lánc mestere Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Vitális Szabolcs Valaha szabadságharcosokat vezetett a zsarnok ellen. Valaha volt egy gyönyörű felesége. Valaha hősként tisztelték. De mindez azelőtt volt, mielőtt elfogták, félholtra verték és rabságba vetették volna. Nem maradt semmije, csak a mérhetetlen gyűlölete, és a rablánca: szabadulásának egyetlen kulcsa. A sötét erő, amely ellen küzd, csak lelke sötétjéhez mérhető. Jess Lebow a becsületről, árulásról és a bosszúról mesél el nekünk egy lenyűgöző történetet. Erik Scott de Bie: Szellemharcos (Harcosok 2.) Eredeti cím: Ghostwalker Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: Szellemharcos Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Vitális Szabolcs Kezemen a heg, a sovány férfi kardjának nyoma. Mellkasomon barbár penge-buzogánya hagyott heget. Vállamat az erdész fejszéje jelölte meg. És a reszelős suttogást, ami a hangomból maradt, Lord Singer féltékenységének köszönhetem. Elvették a hangomat, az életemet, és odavetettek a varjaknak. De nem minden halott nyugszik békében. Murray J. D. Leeder: A mennydörgés gyermeke (Harcosok 3.) Eredeti cím: Son of Thunder Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: A mennydörgés gyermeke Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Vitális Szabolcs Ez volt a legjobb dolog, ami valaha történt vele. Megáldotta az istene. Pokollá változott az élete. Vell a Mennydörgőbestia törzs egyszerű harcosának született, aki a csaták idején mindig hátramaradt, hogy védje a törzs táborhelyét. Egy napon azonban felébredt a benne szunnyadó szörnyeteg, és elszabadult. A behemót eljövetelét égi támadás, majd egy idegen látogatása, és a totemszellemük titokzatos parancsa követte: Találjátok meg az élőket! Ezúttal senki sem akarta, hogy Vell hátramaradjon a táborban. Keith Francis Strohm: Pengedalnok (Harcosok 4.) Eredeti cím: Bladesinger Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: Pengedalnok Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Vitális Szabolcs Félvérek, megtörtek, kitaszítottak. Cserbenhagyták önmagukat és a népüket. Nem nyerhetnek bocsánatot. Ám aztán, Rashemen vadonjában kétségbeesett könyörgés talál rájuk, amelyre csak ők tudnak megfelelni. Ha sikerrel járnak, az a megváltás lehet számukra. De ha kudarcot vallanak, múltjuk hányattatásai eltörpülnek amellett, ami vár rájuk. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,87 MB [Hidden Content]1 point
-
Avatár Az első kiadás trilógia volt, és egységesen Awlinson név alatt jelent meg. A második kiadás már a szerzők valós nevét tüntette fel és kibővült két kötettel. *** Scott Ciencin: Árnyasvölgy (Avatár 1.) Eredeti cím: Shadowdale Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Árnyasvölgy Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Hoppán Eszter, Kornya Zsolt Az Elfeledett Birodalmak földjén három bukott és száműzött isten, Bane, Mystra és Helm bukkan fel. Céljuk – hogy a Sors Kőtábláinak megszerzésével helyreállítsák hatalmukat – a világ számára a pusztulást jelentheti. Egy titokzatos amulett birtokában e sötét időben kel útra négy kiválasztott, hogy a bölcs Elminster tanácsát kérje, majd megvívja harcát múltjával és végzetével. Az árnyasvölgyi küzdelem – halhatatlanok, halandók és szörnyek csatája – elkerülhetetlen, s félő, hogy idővel maga a lázadó természet dönti majd el… Scott Ciencin: Tantras (Avatár 2.) Eredeti cím: Tantras Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Tantras Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Hoppán Eszter Éjfélt és Adont, akik megvédték Árnyasvölgyet a gonosz Bán istentől, gyilkosság vádjával ítélték halálra, ám mióta az isteneket száműzték, káosz zilálja szét a mágiát és a természetet, és egyedül ők tudják, hol található a Sors Táblája, mely megmenthetné a Birodalmakat a bukott istenektől. Bár hőseink megszöknek, Bán és a halál istene, Myrkul, ármányos tervet sző ellenük. Halálos orgyilkosokkal, rémisztő szörnyetegekkel, és ádáz viharokkal kell megküzdeniük, de a legnagyobb fenyegetés váratlan helyről érkezik: Éjfél egyik barátja csatlakozik Bánhoz és Zhentilvár gonosz erőihez. Troy Denning: Vízmélyvára (Avatár 3.) Eredeti cím: Waterdeep Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Vízmélyvára Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Hoppán Eszter A viszály istene halott, elpusztult a Tantras elleni támadásban, Éjfél és társai pedig visszaszerezték a Sors Tábláinak egyikét. E két ereklye visszaadhatja az isteneknek korábbi dicsőségüket, és megmentheti a Birodalmat a bukott hatalmasok dühétől. A hősöknek a második tábláért el kell utazniuk Vízmélyvárába, és át kell haladniuk a Holtak Birodalmán, azonban Cyric, a tolvaj és Myrkul, a halál istene saját céljaikra akarják felhasználni a Sors Tábláit. Semmitől sem riadnak vissza, még ha tetteik a Birodalmak pusztulásához vezetnek is. James Lowder: Cyric (Avatár 4.) Eredeti cím: Prince of Lies Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1993 Magyar cím: Cyric Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Vitális Szabolcs Egy őrült isten tervei. Bár Cyric, a holtak ura, a viszály istene minden erejével törekszik rá, mégsem képes elérni a szívének legkedvesebbet: hogy bosszút álljon a mágia istennőjén. Evégett Oroszlánölő Kelemvor lelke után is hiába kutat. Mert hajdani barátját, Éjfél istennő szerelmét – akikkel Cyric még halandóként hármasban járta a világot – elrejtik előle azok, akik az őrült isten bukását kívánják. Ám Cyric hajlandó kockára tenni mindent, hogy csendes bosszúját beteljesíthesse; még akkor is, ha ez a Holtak Birodalmának pusztulásával jár. Troy Denning: Tűzpróba (Avatár 5.) Eredeti cím: The Trial of Cyric the Mad Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1998 Magyar cím: Tűzpróba Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Vitális Szabolcs Őrült Cyric ítélete. Barátait – Éjfélt és Kelemvort – elárulta, álnok módon a vesztükre tört. Istenné lett, s most Faerűn minden szegletét elárasztja ármánnyal és hazugsággal. Ő a Gyilkosság Ura. Ő a Hazugság Hercege. De legfőképp: eszelős. Miközben az Elfeledett Birodalmak égi hatalmai egymás közt torzsalkodva készülnek az ítélethozatalra, az őrült isten egy odaadó híve útra kel, hogy teljesítse szent küldetését… és kigyógyítsa Cyricet elmebajából. Zarándoklatát azonban sokan nézik igen rossz szemmel – többek között, úgy tűnik, néha maga az őrült isten is. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 12,8 MB [Hidden Content]1 point
-
Lisa Smedman: Pusztulás (A Pókkirálynő háborúja 4.) Eredeti cím: Extinction Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: Pusztulás Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Kollár Emese A királynő talán hátat fordított leghűségesebb szolgáinak, vagy élettelenül lóg saját pokoli hálója közepén. Mit tehet egy papnő? Természetesen vissza kell térnie oda, ahonnan kevesen találtak még kiutat – oda, ahol a holtak lelkei megkezdik örökös szolgálatukat. Egy másik papnőt viszont éppen egy új istennő karjaiba sodor a kétségbeesés, és az Abyss küszöbén köttetett szövetség felbomlik. A hatrészes sorozat negyedik regénye R. A. Salvatore elképzelt világa alapján készült. Éld át velük, amint leszakítják a tetőt a végtelen Mélysötétről, és térdre kényszerítik a drow-kat. Halisstra Melarn egész életét Lolth szolgálatában töltötte, abban a tudatban, hogy halála után biztos helye van az istennő oldalán. Soha nem volt egyszerű kitalálni a szeszélyes démonistennő akaratát, de nagy jutalommal kecsegtetett. Most viszont a Pókkirálynő eltűnt, s talán soha nem tér vissza. Mit tegyen? Egy papnőnek ilyenkor talán egyetlen választása, hogy hátat fordít istenének, hogy ne kelljen feledésbe merülnie. S míg Pharaun, Quenthel, Jeggred, Danifae és Valas az Abyss lángoló mélységeibe próbálnak lejutni – miközben folyamatosan szemmel tartják egymást, nehogy idegen tőrt találjanak a hátukban –, Halisstra és Ryld fölfedez egy új világot, ahol az életnek értéke van, s az árnyakban nem rejtőznek orgyilkosok. Itt azonban talán elvesztenek valamit, ami egy sötételfet igazán drow-vá tesz. Vagy mégsem? A kérdésre meg kell találniuk a választ, mert az egész fajt a pusztulás fenyegeti. Philip Athans: Megsemmisülés (A Pókkirálynő háborúja 5.) Eredeti cím: Annihilation Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: Megsemmisülés Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Kollár Emese Ryld Argith, a Melee-Magthere fegyvermestere egész életében képezte magát, s eddig nem talált legyőzőre. Most azonban, mikor a Pókkirálynő továbbra is képtelen vagy nem akar szólni a híveihez, s miközben egyre hatalmasabb kard függ a drow társadalom fölött, Ryld egyszerre vonzódni kezd egy nőhöz, aki más istennőt talált magának. Saját szíve fordul tehát ellene. Lesz-e eléggé férfi ahhoz, hogy kövesse szívének vágyát, vagy lesz-e eléggé drow ahhoz, hogy túlélje a harcot? A többiekre viszont hosszú utazás vár a végtelen Abysson keresztül. Az út végén talán maga Lolth fogadja majd őket. A hatrészes sorozat ötödik regénye R. A. Salvatore elképzelt világa alapján készült. Kövesd hőseinket Faerűn legfeketébb szívébe, s figyeld az útjukat a legmélyebb poklokon keresztül! Paul S. Kemp: Feltámadás (A Pókkirálynő háborúja 6.) Eredeti cím: Resurrection Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: Feltámadás Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Zarándy Beáta, Vitális Szabolcs Valami megváltozott. A papnők kihallják a szél zúgásából, érzik zsigereikben, és néhány kiválasztott még látja is. A Démonhálót kiragadták Abyssból, és áthelyezték az alsóbb síkokra. Quenthel folytatja a küldetését megmaradt csapatával. Átvág a kietlen pokolbéli tájon, hogy feleljen újjászületett úrnője hívásának. De vajon felkészült-e a szerepre, amit neki szántak? A Feltámadás a befejező kötete annak a hatrészes sorozatnak, amelyet R. A. Salvatore álmodott meg, és amelynek minden részét más és más fiatal, tehetséges író öntött formába. Legyetek részesei a kalandnak, mely során a pusztító háború véget ér. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 14,2 MB [Hidden Content]1 point
-
Fény és árnyék *** Elaine Cunningham: A varázsló lánya (Fény és árnyék 1.) Eredeti cím: Daughter of the Drow Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1995 Magyar cím: A varázsló lánya Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Vitális Szabolcs Baenre Anya évszázadokon keresztül uralkodott Menzoberranzan fölött. Halála után azonnal kezdetét vette a hatalmi harc. A sötételfek világában ez a rendjénvaló. Legalábbis a legtöbb drow így véli. Liriel Baenre egy drow varázsló kalandvágyó lánya, aki megszállottan keresi a kalandot, mint fajtársai a bosszú lehetőségét. Amikor végre megtalálja a módját, hogy a felszínre vigye sötételf mágiájának minden erejét, útra kel. Fent azonban ellenségesen fogadják. Mi több, sötét otthonából is üldözőbe veszik. Az események során rá kell döbbennie, hogy egyetlen szövetségese egyben legfőbb riválisa is. A Fény és árnyék trilógia első kötete. Elaine Cunningham: Kusza hálók (Fény és árnyék 2.) Eredeti cím: Tangled Webs Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: Kusza hálók Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Vitális Szabolcs Liriel Baenre, a sötételf kalandor az intrika és az ármány kusza hálójában tér vissza. Hatalom. Ez a sötételfek végső célja, föld alatti társadalmuk mozgatórugója. Liriel Baenre sosem becsülte sokra népe kielégíthetetlen hatalomvágyát, de még ő is elhagyta ősi otthonát, hogy mágikus hatalomra tegyen szert. Mikor egy régi könyvből megtudja, hogyan viheti felszínre sötét mágiáját, útra kel, hogy új kalandokat keressen. De semmi sem készítheti fel a hatalom valódi természetére: a borzalmas felelősségre és az elképzelhetetlen kísértésre. A Koponyák Városa sötét járataiból indul Ruathym szent földje felé. Rashemeni Fyodorral, a berszerker harcossal keresi rég áhított célját. A háború viharfellegei gyűlnek köréjük, amint a két ősi ellenség, Ruathym és Luskan egymásnak esik. A misztikus Kraken Szövetség is bekapcsolódik a harcba, mégpedig Luskan oldalán. Ruathym barbár tengeri harcosai nem tudják kibogozni az ármány kusza hálóját, mellyel körbefonták féltett szigetüket. Végső kétségbeesésükben egy menzoberranzani sötételf eszére és egy berszerker erejére bízzák magukat. Háború tör ki a jeges tengeren és a titkos termekben, ahonnan a szálakat mozgatják. Lirielnek le kell győznie egy régi ellenfelet, el kell fogadnia, hogy halálos hatalommal bír a legjobb barátja felett, és saját sötét természetével is meg kell békélnie. A Fény és árnyék trilógia második kötete. Elaine Cunningham: Széljáró (Fény és árnyék 3.) Eredeti cím: Windwalker Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2003 Magyar cím: Széljáró Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Máthé Krisztina Liriel Baenre és társa, rashemeni Fyodor ismét kénytelen nekivágni a hatalmas Faerűnnek. Úti céljuk ezúttal Fyodor szülőföldje, ahova vissza kell juttatniuk a rashemeni boszorkányok egyik féltve őrzött kincsét: a Széljáró amulettet. Minden lépésüket ellenség figyeli, mivel Vhaeraun és Lolth, a két sötételf isten követői szorosan a nyomukban vannak. De még ha eléri is úti célját a furcsa páros, nem lesz biztonságban, hiszen a rashemeni boszorkányok között a sötételf Liriel halálos ellenségnek számít. Csak egyetlen remény van: a drow hercegnőnek álruhát öltve, rashemeni boszorkányként kell élnie. Ám egy apró hiba is halálos lehet. A Fény és árnyék trilógia harmadik kötete. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 9,07 MB [Hidden Content]1 point
-
Királyok és tanácsadók *** Elaine Cunningham: Varázskopó (Királyok és tanácsadók 1.) Eredeti cím: The Magehound Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: Varázskopó Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Vitális Szabolcs Valaki mágiával születik. Valaki anélkül. Matteo, Halruaa uralkodójának tanácsadója az utóbbiak közé tartozik. Egész életét az igazságnak szentelte – amíg rá nem ébred, hogy talán mégiscsak lakozik benne egy szikrányi mágia. Egy csavargóval az oldalán menekülnie kell a titokzatos Társaság elől. Útja Akhlaur rettenetes mocsarába vezet, ahol rá kell lelnie önnön igazságára és szembeszállnia a szörnyeteggel, mely még rémálmainál is iszonyatosabb. Ám nyomában valami még borzasztóbb lohol: a mágia könyörtelen inkvizítora, a varázskopó. Elaine Cunningham: Varázskapu (Királyok és tanácsadók 2.) Eredeti cím: The Floodgate Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Varázskapu Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Vitális Szabolcs A harc véget ért. Van aki hazatér, de van, aki bosszút esküszik. A hősök megnyerték a csatát Akhlaur mocsarában, és elválnak útjaik. Egyikük egy varázsló tanítványául szegődik, és megpróbálja kideríteni származása körülményeit. Másikuk visszatér a királynő szolgálatába, ahol rá kell döbbennie, hogy semmi sem az, aminek látszik. A varázskopó megszökik, és új erőre kap. Sosem feledi, hogy kik fosztották meg hatalmától, és bosszút esküszik. Kiderül, hogy Akhlaur mocsara csak a kezdet. Elaine Cunningham: Varázslóháború (Királyok és tanácsadók 3.) Eredeti cím: The Wizardwar Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: Varázslóháború Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Vitális Szabolcs Halruaa tanácsosai ismét legyőzték Akhlaurt, a nagy hatalmú varázslót. A birodalom újra biztonságba került. De a győzelemnek iszonyatos ára van. Az agg király meggyengült, hatalma elenyészett. Matteo, Zalathorm főtanácsosa a kötelesség és az érzelmei közt őrlődik. Czigan, Akhlaur mocsarának hőse egy sötét világba kerül, ahonnan talán nincs is visszaút. A háttérben pedig Akhlaur és új szövetségese, a varázskopó, új tervet sző. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,68 MB [Hidden Content]1 point
-
Dal és Kard *** Elaine Cunningham: Árnyelf (Dal és Kard 1.) Eredeti cím: Elfshadow Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: Árnyelf Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Vitális Szabolcs Holdpenge Arilyn a Birodalmak két legjobb bérgyilkosának egyike. Tán ő maga mindkettő. Cormyrtól Vízmélyváráig valaki módszeresen gyilkolja a Kobzosokat. A szálak a félelf kalandozóhoz, Holdpenge Arilynhez vezetnek. Vajon ő az orgyilkos, vagy pont ő a következő áldozat? Furcsa álmok gyötrik, láthatatlan árnyak lopódznak a nyomában. Arilynnek meg kell fejtenie ősi kardja minden titkát, hogy szembe nézhessen a Kobzos Gyilkossal. Elaine Cunningham: Elfdal (Dal és Kard 2.) Eredeti cím: Elfsong Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1994 Magyar cím: Elfdal Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Vitális Szabolcs A vízmélyvári bárdok egy rejtélyes varázslat áldozatául esnek. Átírják az emlékeiket, és új veszélyes legendákkal gazdagítják a repertoárjukat. Khelben Arunsun, Vízmélyvára fővarázslója összeesküvést sejt. Megbízza Danilót, a Kobzos varázslót és bárdjelöltet, hogy nézzen szembe egy zöld sárkánnyal, a rejtély kulcsával. Ennek érdekében Danilo szövetségre lép régi ellenségével, Elaith Craulnoburral, a csavargó elffel. Danilo és két új társa, egy különleges képességekkel bíró aranyelf vándorénekes és egy éles eszű törpe nő, hamarosan rejtvények és találós kérdések szövevényes hálójában találja magát. A bárdok élete keményebb, mint azt valaha is gondolta, és Danilónak minden erejére szüksége lesz, hogy irányítani tudja újonnan szerzett különleges hatalmát. Elaine Cunningham: Ezüst árnyak (Dal és Kard 3.) Eredeti cím: Thornhold Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: Ezüst árnyak Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Máthé Krisztina Holdpenge Arilyn mindig is félt az árnyelftől, kardja mágikus eszenciájától. Amikor megismeri a rettenetes igazságot örökül kapott holdpengéjéről, megesküszik, hogy kijátssza végzetét. Sorsának elkerülése személyes elkötelezettséggé válik: a siker érdekében mindenre elszánt Arilynnak kockára kell tennie mindazt, ami a szívének kedves. Elaine Cunningham: Tövisvár (Dal és Kard 4.) Eredeti cím: Silver Shadows Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1998 Magyar cím: Tövisvár Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Sziklai István Valami nincs rendjén a Ragyogás Városában. Új Zentharim-veszély leselkedik Vízmélyvára sötétjében. Bronwyn, a hamiskás kobzos Khelben Arunsun főmágustól megbízást kap, hogy keresse fel rég elveszett apját és szerezze vissza veszélyes örökségét. Küldetése során felfedez egy családi titkot, amely nem csak őt magát, de a Kobzosok szövetségét is pusztulással fenyegeti. Elaine Cunningham: Az álomgömbök (Dal és Kard 5.) Eredeti cím: The Dream Spheres Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1999 Magyar cím: Az álomgömbök Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Máthé Krisztina Üdvözöljük Vízmélyvárában! Itt minden elképzelhetőt meg lehet vásárolni. Még az álmok is eladók, ha valaki hajlandó megfizetni az árat. Amikor az álomgömbök kereskedelme veszélybe sodorja nemrég meglelt féltestvére életét, Danilo Thann egyesíti erőit Holdpenge Arilynéval, hogy együtt felfedjék e halálos üzlet eredetét. Kutatásuk Vízmélyvára legsötétebb zugaiba vezeti őket, és olyan személyes titkokhoz, amelyek mindkettőjüket tönkretehetik. Elaine Cunningham visszatér a Ragyogás Városába, azokhoz a szereplőkhöz, akik a Forgotten Realms egyik legnépszerűbb szerzőjévé tették. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 13,4 MB [Hidden Content]1 point
-
Elminster *** Ed Greenwood: Elminster – Egy mágus születése (Elminster 1.) Eredeti cím: The Making of a Mage Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1994 Magyar cím: Elminster – Egy mágus születése Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2000 Fordította: Sziklai Péter „Az ősi időkben a varázshasználók az Egy Igaz Varázslatot kutatták, mely hatalmat adhatott nekik az egész világ felett és segítségével megérthettek minden mágiát… Az Egy Igaz Varázslat egy Mystra nevű nő volt – és csókja maga a csoda.” Pap Halivon Tharnstar Egy Vak Varázslónak Mondott Mesék Történetünk a Myth Drannor előtti időkben játszódik, amikor a Középföldek még barbároknak adtak otthont és sárkányok uralták az eget. Ezekben az ősi napokban született Elminster, a hősies kalandokról álmodozó pásztorfiú. Amikor egy sárkányháton lovagló máguslord száll le az égből közvetlenül mellette, a fiú szembetalálkozik a kegyetlen valósággal. Egy valósággal, melyben a világot gonosz varázslók és romlott uralkodók tartják a kezükben. Türelemmel és akaraterővel Elminster megváltoztatja mindezt. Tetteinek eredménye egy újjászületett világ és egy mágusként újjászületett ember. Ed Greenwood: Elminster Myth Drannorban (Elminster 2.) Eredeti cím: Elminster in Myth Drannor Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1997 Magyar cím: Elminster Myth Drannorban Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2000 Fordította: Habony Gábor Még a dicsőséges elf város, Cormanthor idejében történt mindez, amikor a Középföldek barbároknak adtak otthont, sárkányok uralták az eget és az elfek nem bíztak senkiben. Varázslók és harcosok egyformán pusztítással fenyegették saját népeiket a dicsőséget erőszakosan kutató, de meddő kalandjaikkal. Ekkoriban történt, hogy Elminster Cormanthorba vezéreltetett, a Dal Tornyába, ahol Eltargrim volt az Uralkodó. Tizenkét nyarat töltött ott, majd még többet és sok hatalmas mágustól tanulta ki a Művészetet. Megtanulta érezni a mágiát és hogyan irányítsa azt akaratával… Feljegyezték azt is, hogy amikor Mythal megszületett és Cormanthorból Myth Drannor lett, Elmonster azok között volt, kik a hatalmas mágiát a város köré szőtték. Ed Greenwood: Elminster megkísértése (Elminster 3.) Eredeti cím: Elminster in Hell Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1998 Magyar cím: Elminster megkísértése Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Habony Gábor „Az vagyon megírva némelyek által, hogy Elminster elbukott a próbán, Mystra elpusztította, majd helyére állított valakit, aki Athalantar utolsó hercegének arcát és nevét viseli. Mások szerint Elminster megőrült és ma is eszét vesztetten járja tovább Faerűn földjeit. Szintén más állítások szerint kiállta a próbát, elfordult az istenné válás lehetőségétől, amely megadatott neki. Szerintük így vált azzá a bölcs, de természetellenes lénnyé, aminek ma nevezhetjük…” (Antarn, a bölcs A faerűni főmágusok hatalmának nemes történetéből) Ed Greenwood: Elminster a pokolban (Elminster 4.) Eredeti cím: The Temptation of Elminster Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Elminster a pokolban Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Vitális Szabolcs Elminsternek – Árnyasvölgy Bölcsének, Mystra Kiválasztottjának – élete legádázabb harcát kell megvívnia, hogy életben maradjon, elmenekülhessen, megőrizze a józan eszét, miközben a Pokol összes teremtménye felsorakozik ellene. Ed Greenwood: Elminster lánya (Elminster 5.) Eredeti cím: Elminster's Daughter Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: Elminster lánya Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Vitális Szabolcs Narnra egész életében azt kutatta, hogy ki lehet az apja. Vízmélyvára utcáinak mocskában, a Csodák Városának veszélyei közt éli egy tolvaj életét, és fáradhatatlanul nyomoz apja után, aki magára hagyta anyját, hogy egyedül nevelje fel a kislányát. Most végre megtudja, hogy az apja nem más, mint Árnyasvölgyi Elminster, Faerűn leghatalmasabb varázslója. De még ez a hatalom sem ér fel a lány haragjával. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 13,8 MB [Hidden Content]1 point
-
Cormyr saga *** Ed Greenwood & Jeff Grubb: Cormyr – A regény (Cormyr saga 1.) Eredeti cím: Cormyr Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: Cormyr – A regény Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Kollár Emese A Birodalmak leghatalmasabb nemzetének történelmi eposza. Cormyrt a királyság fennállása óta, azaz csaknem másfél ezer éve az Obarskyr-család uralja. Negyedik Azun király mist a halálos ágyán fekszik, így a Sárkánytrón körül mohó keselyűként köröznek a nemesek, hátha megkaparinthatják a koronát. S míg a birodalom válságos napokat él át, az erdőkirályság krónikájába is belepillantást nyerünk; megismerjük a nemzet őstörténelmét, hajdanvolt uralkodók és varázslók életét. A Cormyr regény a Forgotten Realms világ leghatalmasabb birodalmának történetét foglalja össze, a világ két teremtőjének elbeszélésében. Troy Denning: Túl a magas úton (Cormyr saga 2.) Eredeti cím: Beyond the High Road Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1999 Magyar cím: Túl a magas úton Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Kollár Emese Alaundo, a látnok hajdanán megjövendölte a vész hét hírnökének érkezését, akik pusztulásba döntik Cormyr földjét. A királyi család évszázadok óta rettegve várja a napot, s nagy gonddal készül a pillanatra, amikor talán az életüket kell áldozniuk a birodalomért. Ám eljön a perc, s az ősi őrzők nem ébrednek fel álmukból, a birodalom leghűségesebb szolgái eltünedeznek, és a megtestesült gonoszság életre kel, hogy elsöpörje Cormyrt Toril színéről… Ki menti meg a királyi családot? Ed Greenwood & Troy Denning: A sárkány halála (Cormyr saga 3.) Eredeti cím: Death of the Dragon Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: A sárkány halála Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Kollár Emese A vész hét hírnöke – öt rég elment, egy a nap szülötte, egy hamar követi – nyitja meg a kaput, melyet eleven ember nem csuk be többé. Rajta pedig holtak seregei özönlenek, és ördögi módon támadt teremtmények, hogy Cormyr elpusztuljon, hacsak a sok éve alvók nem kelnek föl ellenük. (részlet Alaundo jóslatából) A birodalom csaknem másfél ezer éve létezik már, s mindeddig az Obarskyrok kezében volt a Bíbor Sárkány trónja. Ám a sötét mágia karmai között, hatalmas ellenségekkel körülvéve hogyan maradhatna fenn a birodalom? Főként, ha a hatalmas ellenségek legfélelmetesebbje egy gigászi sárkány, mely a királyi család életére tör? Elbukik-e a királyság? *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 9,83 MB [Hidden Content]1 point
-
Pap-ciklus *** R. A. Salvatore: Kantáta (Pap-ciklus 1.) Eredeti cím: Canticle Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: Kantáta Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2000, 2011 Fordította: Hoppán Eszter Papok, bárdok és mások kik a tudást keresik, tanulnak a Hópihe-hegység magaslatai között fekvő Épülés Könyvtárban. A könyvtár alatti pincerendszerben elszabadult egy pusztító átok, és egy fiatal papnak kell szembeszállnia, a rémisztő szörnyekkel, melyet egy gonosz, pusztító elme teremtette e világra. R. A. Salvatore a Sötét-elf trilógia híres írójának legújabb sorozata Cadderlyről a tudós-papról, és az ő hűséges társainak kalandjairól szól, amint szembeszállnak egy ősrégi gonosszal. „Igazán szerettem írni ezt a sorozatot… mert… a kapcsolat Cadderly és Danica között sokkal érettebb mint bármi más amit kipróbáltam Drizzttel és az álnok gazemberekkel.” – R. A. Salvatore R. A. Salvatore: Shilmista árnyai (Pap-ciklus 2.) Eredeti cím: In Sylvan Shadows Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1992 Magyar cím: Shilmista árnyai Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2000 Fordította: Sziklai Péter Klasszikus regénysorozat második kötete, a New York Times bestseller listáján előkelő helyen található Sötételf Trilógia írójának tollából. Cadderlynek el kell hagynia otthonát, hogy a káosz átok által elszabadított gonosz ellen küzdjön. Hogy meghiúsítsák a Háromság Kastélyának hódító terveit, a pap és barátai Shilmista csodálatos erdejébe utaznak. Az erdő árnyas fái között azonban szörnyű ellenfelek várnak Cadderlyre. R. A. Salvatore: Éjmaszkok (Pap-ciklus 3.) Eredeti cím: Night Masks Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1992 Magyar cím: Éjmaszkok Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Sziklai Péter Carradoon az árnyak és az orgyilkosok városa. A város sötét utcáin lopakodnak a gyilkos Éjmaszkok, akiket a kis termetű, titokzatos gyilkos, Szellem irányít. A veszélyes sikátorok között Cadderly a szörnyűséges káosz átokkal küzd, de a néma halállal is meg kell vívnia csatáját. A klasszikus kalandregény sorozat harmadik kötete a New York Times bestseller listáján előkelő helyen található Sötételf Trilógia és Démonháború Trilógia írója tollából. R. A. Salvatore: Az elesett erőd (Pap-ciklus 4.) Eredeti cím: The Fallen Fortress Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1993 Magyar cím: Az elesett erőd Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Vitális Szabolcs A HÁBORÚ FOLYTATÓDIK. Cadderly, az Épülés Könyvtára tudós papja Carradoon és Shilmista egyesített erőit vezeti Aballister, a legfőbb ellenségének erődje, a Háromság kastély ellen. Egy másik küldetés azonban a múltba szólítja. Egy olyan múltba, amelyet azonnal el is felejtene. „Igazán szerettem írni ezt a sorozatot mert… Cadderly és Danica kapcsolata sokkal érettebb, mint bármi, amit Drizzttel megpróbáltam.” – R. A. Salvatore R. A. Salvatore: A káosz átka (Pap-ciklus 5.) Eredeti cím: The Chaos Curse Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1994 Magyar cím: A káosz átka Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Vitális Szabolcs A küldetést teljesítették. A hős hazatérhet. A megviselt Cadderly visszaindul az Épülés Könyvtárába, hogy rendbe rakja szétzilált életét. A káosz átka azonban nem mindennapi meglepetéssel várja. Ha elbukik, örökre elveszíti szerelmét, Danicát. „Igazán szerettem írni ezt a sorozatot mert… Cadderly és Danica kapcsolata sokkal érettebb, mint bármi, amit Drizzttel és az aljas gazfickókkal megpróbáltam." – R. A. Salvatore *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 10,0 MB [Hidden Content]1 point
-
Hazatérés (Drizzt legendája) *** R. A. Salvatore: Ősmágus (Hazatérés (Drizzt legendája) 1.) Eredeti cím: Archmage Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Ősmágus Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Vitális Szabolcs Az Északra telepedett sötétség eloszlott, a Sokvesszős királyság orkjait legyőzték, visszamenekültek a Világ Hátán lévő odúikba. Mithrill Csarnok, Felbarr és Adbar Citadella törpéi eltemetik a halottaikat és újjáépítik a lerombolt termeket. Drizzt és társai a jövőbe tekintenek, gondolataik az újabb kalandok, a családalapítás, a letelepedés körül forognak. Menzoberranzan sötételfjei várost építettek az újra felfedezett Gauntlgrym gyomrában – Bruenor pedig elhatározza, hogy visszafoglalja ezt az ősi törpehont. Mielőtt azonban a mostoha Mélysötét sötételfjei szembenézhetnének a törpék seregével, önmagukkal kell megküzdeniük… és a városukat elözönlő démonokkal, akiket minden józan belátás ellenére ők maguk idéztek meg. A Pókkirálynő ördögi próba elé állítja Gromph Baenre, Menzoberranzan nagy hatalmú ősmágusának mentális erejét, varázstudományát, sőt, ép elméjét. Eluralkodik a zűrzavar. R. A. Salvatore: Maestro (Hazatérés (Drizzt legendája) 2.) Eredeti cím: Maestro Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Maestro Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Vitális Szabolcs Ősfenevad. Be kell vallanom, hogy sok minden aggaszt. Azt állítod, hogy ismered a szörnyet, de mennyire ismered valójában ezt a lényt, ezt a lélegző vulkánt? Lehasadó fattyaival már találkoztál, a kérgét már megérintetted, de még nem álltál vele szemtől-szemben. Beszéltem erről Gromph ősmágussal, és egyezik a véleményünk. Közvetlen közelről kell belenézned az ősfenevad szemébe. Elé kell állnod, hagynod kell, hogy még több titkot fedjen fel előtted. Talán ez az egyetlen esélyünk rá, hogy felélesszük az ősi mágiát, amellyel ott tarthatjuk a verem alján. R. A. Salvatore: Hős (Hazatérés (Drizzt legendája) 3.) Eredeti cím: Hero Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Hős Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Vitális Szabolcs Hazaút. „Békéhez” hasonlatos állapot alakult ki Mélysötétben. A démonok visszavonultak, a nagyasszonyanyák pedig Drizzt Do’Urden sorsáról vitatkoznak. Be kell látniuk, hogy hitehagyott drowk jöhetnek-mehetnek, a Pókok Városa azonban örökre fenn marad, nekik folytatni kell a küzdelmet. Drizzt szabadon hazatérhet a felszínre, de időközben megváltozott. A csillagokat nézem, melyek évtizedeken keresztül leragyogtak rám, de most idegennek tűnnek. Mert félek, hogy mindez hazugság. Ezért minden győzelem keserédes. Az igazság, melybe kapaszkodtam, kicsúszik erőtlen markomból. Számos élet idő előtt véget ér, mások tovább folytatódnak. A barbár és a félszerzet felkerekedik, hogy új életre leljen. A drow ősmágus és az ember varázslónő csatlakozik a törpe királyhoz, a hazavezető utolsó úton. A magányos drow számára egyetlen végső küldetés maradt: a béke, a család, az otthon keresése – a jövő keresése. A Hős ott folytatódik, ahol a Maestro véget ért. Az epikus történet méltó lezárása. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 9,84 MB [Hidden Content]1 point
-
Vándorok könyve (Drizzt legendája) *** R. A. Salvatore: A vadász éjszakája (Vándorok könyve (Drizzt legendája) 1.) Eredeti cím: Night of the Hunter Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A vadász éjszakája Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Szántai Zita Együtt a sötétben. Miután a Csarnok Vándorai ismét egyesültek, Drizzt Do’Urden úgy vélte, hogy végre sikerült kilépnie a sötétségből. A sötétség azonban nem engedi könnyen áldozatát. A Démonháló mélyén Lolth istennő, a hazugságok és az árnyékok Úrnője hevesen tombol dühében. Istennője akaratának engedelmeskedve Quenthel Baenre nagyasszonyanya oly nagyszabású tervet dolgoz ki Drizzt érzelmi és lelki megtörésére, amely alapjaiban rengeti meg Menzoberranzan Uralkodó Tanácsát. Miután az orvgyilkos Artemis Entrerit a drow-k ismét elhurcolják Mélysötétbe, elátkozza Drizzt nevét, de nem feledheti, hogy hajdani ellensége mit tett érte. Drizzt, a csavargó drow a halálnál is nehezebb sorstól akar megmenteni egy régi barátot, és ezért a sötétség mélyére kell vezetnie a Vándorok újonnan egyesülő csapatát, egészen Gauntlgrym gyomráig, ahol élőholtak kísértenek, ahol a sötételfek új várost alapítottak és ahol bármiféle veszedelem előfordulhat. A kritikusok és a rajongók által is méltán elismert Vándorokat követően a bestselleríró R.A. Salvatore újabb, ördögi sötételfekkel és nyaktörő csatajelenetekkel fűszerezett Drizzt kalandot tár az olvasók elé. Akik belekezdenek a végtelenül fordulatos történetbe, nem tudják majd letenni a könyvet a kezükből. R. A. Salvatore: A király felemelkedése (Vándorok könyve (Drizzt legendája) 2.) Eredeti cím: Rise of the King Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A király felemelkedése Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2016, 2017 Fordította: Szántai Zsolt Együtt a harcban. A Csarnok Vándorai újra egyesülnek testben és lélekben, de eltérő gondolatok vezérlik őket. A világ ismét megváltozik Drizzt Do’Urden körül, régi tartozásokat kell leróni, régi tévedéseket helyrehozni. A törpék és az orkok ismét bizalmatlanul, gyűlölködve néznek egymásra. Tos’un Armgo és Tiago Baenre még tovább rontják a helyzetet – drow-hoz méltón: kivont pengével, az árnyékok takarásából. Sokvesszős Obould király testesíti meg a békét Északon, és ezért vesznie kell. Miután új ork király kerül a trónra, és maga Gruumsh szólít hadba, a vad hordák összegyűlnek. A több évtizedes békét követően ismét háborúk dúlnak Északon. Törpe fegyverek kaszabolják az ősi ellenséget, és miután vért ízlelnek, többé meg nem pihennek, addig nem, amíg vér nem patakzik a Világ Hátán. A nagy zűrzavarban a Vándorok harcra kényszerülnek, és Drizztnek meg kell védenie magát és választott otthonát, valamint újra meglelt barátait, méghozzá önnön álnok népével szemben. A Csarnok Vándorai visszatérnek, de a világ ismét darabjaira hullik, vagy tán csupán az erőszak és a gyűlölet végzetes körforgása ragadja el őket. A körforgás, amely arra kényszeríti a fantasy műfaj egyik legkedveltebb szereplőjét, hogy az életéért, a szerelméért és önnön lelkéért küzdjön. R. A. Salvatore: A Vastörpe bosszúja (Vándorok könyve (Drizzt legendája) 3.) Eredeti cím: Vengeance of the Iron Dwarf Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A Vastörpe bosszúja Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Szántai Zsolt Együtt a harcban. A Csarnok Vándorait háború sodorja el egymástól – egy olyan háború, amelyben nagyobbak a tétek, mint bármelyikük sejthetné. Mithrill Csarnok biztonságáért harcolnak, ám valójában a lelkük, sőt, egész Faerûn sorsa függ egy hajszálon. Regis és Wulfgar Mélysötét alagútjain át Ezüstholdba jut, hogy újult erővel vesse magát a küzdelembe, míg az ostrom alatt álló Mithrill Csarnok sorsa néhány új barát irgalmán múlik – már ha lakozhat irgalom a sárkányok szívében. Keményagyar, az ork hadúr Everlund ellen vezeti a hordáit, merészen megosztva erőit a reményben, hogy egy csapásra egész Északot a sarka alá hajthatja. Drow szövetségesei azonban mást akarnak – Drizztet, és mit sem törődnek vele, hány életet – elfét, törpéét, orkét vagy emberét – kell kioltaniuk, hogy eljussanak hozzá. Észak sötétbe borult, gyepűi vérben áznak. Város város után esik az ork hordák áldozatául. Régi barátságok és új szövetségek terelik új mederbe a háború sodrát, de végezetül minden azon az egy sötételfen áll vagy bukik, aki az életet választja a halál, a megbocsátást a bosszú, a rendet a káosz – a békét a háború helyett. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 9,77 MB [Hidden Content]1 point
-
The Sundering (Drizzt legendája) *** R. A. Salvatore: A Vándorok (The Sundering (Drizzt legendája) 1.) Eredeti cím: The Companions Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: A Vándorok Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2013, 2014 Fordította: Vitális Szabolcs Most már ismerem a szívemben lakozó igazságot. Ugyan mit ér az arany, ha nincs oly barátod, ki felemel, ha elesel? Emléked meddig él még szívünkben, miután távoztál körünkből? A végén ugyanis csak ez számít. A végén, amikor kihuny az élet szikrája, csak az emlékek maradnak. A végső számadás pillanatában a gazdagságot nem kincsekben mérik, hanem barátokban, kiknek megérintetted a szívét, és könnycseppekben, melyeket a gyászolók érted hullajtanak, és kedves történetekben, miket a barátaid még hosszan mesélnek rólad. Drizzt Do’Urden Paul S. Kemp: Az isteni gyermek (The Sundering (Drizzt legendája) 2.) Eredeti cím: The Godborn Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Az isteni gyermek Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Vitális Szabolcs Erevis Cale sötét öröksége tovább él, noha ősi ellensége, Mephistopheles minden áron meg akarja kaparintani. Mask az idő fodrai közé rejtette előle Cale fiát, Vasent, akit így nem érhettek el a számító főördög hegyes karmai, és akit a fény urának szolgái neveltek születése pillanatától fogva. A titok azonban kiderül, az oltalmazó lepel végül lehull. Erin M. Evans: Az ellenfél (The Sundering (Drizzt legendája) 3.) Eredeti cím: The Godborn Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Az ellenfél Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Szántai Zita Farideh szerette volna elhinni, hogy minden rendben, és úgysem botolhat önmagánál rosszabb lénybe az erődítményben. Lelke mélyén mégis tudta, hogy hiába ámítja magát. A varázsló rosszban sántikált, és neki kellett kiderítenie, mire készül – a tiefling lánynak, akitől az ördög várta el, hogy a férfi útjába álljon. Richard Lee Byers: A fosztogató (The Sundering (Drizzt legendája) 4.) Eredeti cím: The Reaver Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A fosztogató Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Szántai Zita Anton Marivaldi sosem hajbókolt az istenek előtt. A hírhedt kalózt egyetlen elv hajtja előre: a fosztogatás mindennel szemben elsőbbséget élvez. Ha pedig két rossz közül kell választani – mindig válaszd azt, vallja, amelyikkel még nem tettél próbát. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 15,6 MB [Hidden Content]1 point
-
Neverwinter (Drizzt legendája) *** R. A. Salvatore: Gauntlgrym (Neverwinter (Drizzt legendája) 1.) Eredeti cím: Gauntlgrym Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: Gauntlgrym Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Antoni Rita Eljött az idő, hogy új, távoli partok felé sodorjanak bennünket a múlt vizei. Drizzt Do’Urden barátjával, Bruenorral Gauntlgrym hajdani törpekirályságának a keresésére indul, amelynek romjai között a legendák szerint mesés kincsek és ősi tudás rejtez. Ám mielőtt még elérhetnék a céljukat, egy másik páros bukkan rá a királyság maradványaira: Jarlaxle és Athrogate – akik mágia- és kincsvadászatuk közben akaratlanul is olyan erőket szabadítanak el, amelyek Neverwinter városának minden lakóját katasztrófával fenyegetik. A veszély oly nagy, hogy a sötételf zsoldos még saját vagyonát és bőrét is hajlandó kockára tenni, csak hogy megakadályozhassa. Minél mélyebbre ás azonban Jarlaxle és Athrogate az ősi törpekirályság titkaiban, annál világosabbá válik a számukra: önmagukban nem állhatják útját a veszedelemnek. Segítségükre pedig csak két olyan személy lehet, akikről soha nem hitték volna, hogy vállt vállnak vetve küzdenek majd mellettük: Drizz Do’Urden és Bruenor, a törpekirály. Drizzt legendája a Forgotten Realms világán új korszakába lép, ahogy hősünk végre bejárhatja az elveszett Gauntlgrym kísértetjárta csarnokait, és vadonatúj kihívásokkal szembesül Neverwinter városánál. R. A. Salvatore: Neverwinter (Neverwinter (Drizzt legendája) 2.) Eredeti cím: Neverwinter Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Neverwinter Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Antoni Rita MOST MÁR EGYEDÜL VAGYOK. SZABAD VAGYOK. Drizzt Do’Urden vagyok. Drow nagyasszonyok korbácsütései keményítették, és szerető, igaz barátok lágyították meg a szívemet. A Csarnok Vándorai nincsenek többé, így már tudomásul veszem, hogy életem egy szakasza lezárult. Magam mögött hagytam Gauntlgrymet, ahogy egykoron a Mithrill Csarnokot, és kétlem, hogy valaha is visszatérek oda. Itt az ideje, hogy elengedjem a múltat, és új utakra lépjek. Sylora Salm vagyok, Dahlia Sin’felle esküdt ellensége, és az őshalálúr, Szass Tam hű tanítványa. Neverwinter lakóival táplálom a Rettegés Körét, és senki sem állíthat meg – még Dahlia és újdonsült drow szövetségese sem! Neverwinter vagyok, a város, melyet valaha Észak Gyöngyszemének neveztek. Porig égettek, és most a fennmaradásért küzdök. Herzgo Alegni igyekszik hatalomra törni a lakosaim felett, Sylora Salm pedig újabb katasztrófán mesterkedik, mely egyszer és mindenkorra elpusztít; egyelőre állom a sarat. Évszázadokon át buzgott egykor dicső falaim közt az élet – ez lenne most a végem? R. A. Salvatore: Kharón Karma (Neverwinter (Drizzt legendája) 3.) Eredeti cím: Charon's Claw Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Kharón Karma Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2012, 2013 Fordította: Vitális Szabolcs NEM AZÉRT HARCOLOK, HOGY JOBB LEGYEK. CSUPÁN MAGÁÉRT A HARCÉRT. Drizzt Do’Urden vagyok; valaha lelkiismeretem csalhatatlan iránytűje vezette lépteimet, most azonban homályos ösvényre léptem. A szeretőm, Dahlia oldalán harcolok, hogy megtoroljunk egy régi sérelmet, de fel nem fogom, hogy miféle magasztosabb célt szolgálunk vele. A szívem azt súgja, hogy hagyjam magára. Mégsem tudok ellenállni a bizsergésnek. Herzgo Alegni vagyok; árny hadúr, netheri nagyúr. A rólam elnevezett hídon állok, és várom a közelgő harcot. A drow és két társa azt hiszik, hogy rajtam üthetnek, de megfeledkeznek a pengémről… és arról, akit fogva tart. Drizzt Do’Urden jelentéktelen ellenfél. Kharón Karma vagyok; ősi mágikus ereklye, érző kard. Valaha virágzó város felett uralkodtam, és rabul ejtettem egy hajdan legendás orgyilkost. Pengém halk suttogásával bármikor térdre kényszeríthetem Artemis Entrerit. Érzem, hogy el akar pusztítani. De vajon hajlandó lenne mindent feláldozni a múló szabadságért cserébe? R. A. Salvatore: Az utolsó lépés (Neverwinter (Drizzt legendája) 4.) Eredeti cím: The Last Threshold Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Az utolsó lépés Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Vitális Szabolcs Most már ismerem a szívemben lakozó igazságot. Drizzt Do’Urden vagyok; valaha tétován bolyongtam a ködben, mára azonban megtaláltam az utam a végzet csillagos égboltja felé. Korábban bizonytalan léptekkel botorkáltam, most viszont már tudom, hogy minden egyes lépéssel közelebb jutok múltam örökségéhez. Torz Effron vagyok, boszorkánymester tanonc, nyomorék tiefling ifjú. Bosszúra szomjazom, és emiatt összetűzésbe kerülök a mesteremmel, Draygo Quickkel, és az összes egykori szövetségesemmel. Még sincs más választásom. Dahlia Sin’Felle megfizet azért, amit tett, és senki sem – főleg sötételf társa nem –, állhat az utamba. Én vagyok a Végső Átjáró, a szürkület pereme, a hajnal hírnöke. Drizzt Do’Urden és a társai hamarosan megízlelik fagyos ölelésemet. Ne hagyja ki a Neverwinter megdöbbentő befejezését! *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 12,6 MB [Hidden Content]1 point
-
Átmenetek (Drizzt legendája) *** R. A. Salvatore: Az orkkirály (Átmenetek (Drizzt legendája) 1.) Eredeti cím: The Orc King Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: Az orkkirály Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Antoni Rita NEM NYUGSZUNK, MÍG EGYETLEN ORK IS ÉLETBEN VAN! – ismételte a csuklyás, legalábbis nekikezdett a mondatnak, de hirtelen villám cikázott át a táboron és íves útját a férfi mellett álló söröshordóban fejezte be. Ahogy a hordó felrobbant és a benne levő folyadék szétfröccsent, a szertefoszló elektromosság egy pillanatra eloszlatta az egyre elhatalmasodó alkonyat sötétségét. Mind a hatan hátrahőköltek és eltakarták a szemüket. Amikor visszanyerték látásukat, egyik szekerük tetején egy nyúlánk sötételf látványa tárult eléjük. DRIZZT DO'URDEN …kapkodott levegő után az egyik törpe. R. A. Salvatore: A kalózkirály (Átmenetek (Drizzt legendája) 2.) Eredeti cím: The Pirate King Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: A kalózkirály Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Antoni Rita DRIZZT DO'URDEN …a sötételf – üdvözölte a drow-t a pocakos tulajdonos, amikor a pulthoz léptek. – Mi hozott Luskanba ennyi év után? – Azzal kinyújtotta kezét, melyet Drizzt megszorított és melegen megrázott. – Örülök a szerencsének, Arumn Gardpeck! – válaszolta. – Lehet, hogy csak azért tértem vissza, hogy kiderítsem, űzöd-e még a mesterséget. Nagy örömmel tölt el, ha látom, hogy vannak dolgok, melyek nem változnak. – Ugyan mi mással foglalkozhatna egy magamfajta vén bolond? – tréfálkozott Arumn. – Akkor hát Deudermonttal érkeztél? – Deudermont? Hát itt van a Tengeri Szellem? – Igen, három másik hajóval együtt, melyek egy vízmélyvári úr tulajdonát képezik – válaszolta a kocsmáros. – És ég a vágytól, hogy végre harcolhasson… R. A. Salvatore: A szellemkirály (Átmenetek (Drizzt legendája) 3.) Eredeti cím: The Ghost King Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: A szellemkirály Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Antoni Rita A SZELLEMKIRÁLY …vadul megrázta a fejét, mire Guenhwyvar elrepült. Aztán a fenevad megsemmisítő erővel fordult Drizzt felé – ha telibe találja a drow-t, akár meg is ölhette volna. Azonban… DRIZZT DO'URDENT …még soha, senkinek sem sikerült telibe találnia. Amikor a hatalmas fej előrelendült, a sötételf oldalra lebukva igyekezett kitérni előle. Ám a villámgyors ütés puszta ereje akkora volt, hogy a drow csupán jó pár bukfenccel kigördülve tudta tompítani. Végül keményen a tönkrezúzott szoba falának csapódott; bucskázását parázseső követte. Kicsit megperzselődött ugyan és elkábult, de még korántsem győzték le – felpattant, és ismét a szörnyetegre támadt. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 9,12 MB [Hidden Content]1 point
-
Vadászpengék (Drizzt legendája) *** R. A. Salvatore: Ezer ork (Vadászpengék (Drizzt legendája) 1.) Eredeti cím: The Thousand Orcs Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: Ezer ork Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Sziklai István Egy sötételf, két varázslatos penge. Egy ismeretlen ellenség és Egy támadó horda. Hosszú idő telt el azóta, hogy Drizzt Do'Urdennek egyedül kellett felvennie a harcot. Amikor azonban orkok pusztító tömege zúdul Északra, és gonosz áradatuk elsöpri barátait, a sötételfnek saját kezébe kell vennie a dolgokat. Egy új trilógia, amely Drizztet a végsőkig hajszolja… sőt még azon is túl. R. A. Salvatore: A magányos drow (Vadászpengék (Drizzt legendája) 2.) Eredeti cím: The Lone Drow Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2003 Magyar cím: A magányos drow Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2003, 2009 Fordította: Sziklai István Egyedül a csatatéren. Körülzárva. Szorongattatva. És készen a halálra. Drizzt Do'Urden az orkok legrosszabb lidércnyomását testesíti meg: ő a magányos drow, akinek nincs mit veszítenie és nincs hova futnia. Miközben Észak káoszba és halálba fúl, egy sötételf úgy dönt, hogy egyszemélyes háborúba kezd – és egy egész seregre lesz szükség, hogy megállítsák őt. A Vadász kivonja pengéit, és Drizzt már sosem lesz az, aki volt. R. A. Salvatore: Két Kard (Vadászpengék (Drizzt legendája) 3.) Eredeti cím: The Two Swords Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: Két Kard Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Sziklai István DROW-K OSONNAK AZ ÁRNYÉKOK KÖZT, TROLLOK LEPIK EL A MOCSARAKAT, ORKOK URALJÁK A HEGYEKET, ÉS AZ IDŐ EGYRE FOGY. Mithrill Csarnok ostrom alatt áll, Nesmét lerohanták, és még a hatalmas Ezüsthold is háborúra készül. Drizzt eddig egyedül küzdött, de ahogy az összecsapás a véres végkifejlet felé tart, meg kell találnia régi szövetségeseit, és újakat szereznie, mert ha nem, együtt pusztul a civilizált Északkal. A trilógia utolsó részében Drizzt Do'Urden sorsa eldől. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,64 MB [Hidden Content]1 point
-
Zsoldosok (Drizzt legendája) *** R. A. Salvatore: A Szilánk szolgája (Zsoldosok (Drizzt legendája) 1.) Eredeti cím: Servant of the Shard Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: A Szilánk szolgája Magyar kiadó: Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001, 2011 Fordította: Hoppán Eszter, Sziklai István „Minden gyilkossággal egyre bölcsebb leszek, és ahogy bölcsességem gyarapszik, úgy válok egyre erősebbé.” A bérgyilkos A sötételfek által támogatott Artemis Entreri uralma egyre erősebbé válik Calimport utcáin, habár óvatosságra inti, hogy sötét bőrű támogatójának becsvágya egyre növekszik. A bérgyilkos hamarosan arra az útra kényszerül, amelyen korábban legyűlöltebb ellensége járt, és ez az út olyan helyre vezet, ahol az Entrerihez hasonlókat soha nem látják szívesen. A drow Jarlaxle a sötét Menzoberranzanból gonosz szándékokkal a szívében érkezett a felszínre. A rosszindulatú Kristályszilánk befolyása erősödik, egészen addig, amíg a drow zsoldossal érkezett helyettesei is a hatása alá nem kerülnek. Amikor maga a Bregan D\'aerthe is ellene fordul, Jarlaxle kénytelen lesz arra az emberre bízni a sorsát, akit szolgasorba akar hajtani. R. A. Salvatore: A boszorkánykirály ígérete (Zsoldosok (Drizzt legendája) 2.) Eredeti cím: Promise of the Witch-King Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: A boszorkánykirály ígérete Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Sziklai István A könyvet jól elrejtették. Lapjai magának a Boszorkánykirálynak a hatalmát ígérik. És most, hogy rábukkantak, még az sem állítja meg az érte küzdőket, hogy a könyv megöl mindenkit, aki elég botor ahhoz, hogy felüsse. Artemis Entreri, az orgyilkos, és sötételf társa, Jarlaxle, sárkány patrónusaik kérésére érkeztek a fagyos észak szörnyektől hemzsegő pusztaságába. Nem telik sok időbe, hogy hatalmas erők küzdelmének közepébe csöppenjenek, ahol mindkettejüket holtan akarják látni… vagy még ennél is rosszabbra készülnek ellenük. Ám Entreri és Jarlaxle nem akármilyen kóbor zsoldos, így a Vérkőföldekért harcoló elkeseredett riválisok és ősi gonoszok végül méltó ellenfélre lelnek. R. A. Salvatore: A Vérkőföldek királya (Zsoldosok (Drizzt legendája) 3.) Eredeti cím: Road of the Patriarch Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: A Vérkőföldek királya Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Seemann Gábor AZ ORGYILKOS Egy hideg és szenvtelen gyilkos, aki számára minden léleknek, köztük sajátjának is, ára van, útnak indul, hogy megtudja, mennyit ér. A ZSOLDOS Egy gátlástalan sötételf kihívást intéz egy királyhoz, és helyet vív ki magának az ellenséges fönti világban. ILNEZRA és TAZMIKELLA Nagy hatalmú, vénséges sárkányok, akik hozzászoktak, hogy a körülöttük élő embereket irányítsák. Nem mindegyik hagyja azonban, hogy vezessék. Amikor a Vérkőföldek szívébe lökték Entrerit és Jarlaxlét, fogalmuk sem lehetett róla, milyen határtalan az orgyilkos elszántsága, és milyen magasra tör a drow becsvágya. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,24 MB [Hidden Content]1 point
-
A sötétség útja (Drizzt legendája) *** R. A. Salvatore: A csend pengéi (A sötétség útja (Drizzt legendája) 1.) Eredeti cím: The Silent Blade Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1998 Magyar cím: A csend pengéi Magyar kiadó: Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1999, 2009 Fordította: Hoppán Eszter Véget ért a háború… Drizzt és Catti-brie új, szabad élete mégis veszélybe kerül, amikor egy talányos vers s egy félresikerült varázslat arra készteti őket, hogy visszatérjenek oda, ahol először találkoztak a kristályszilánkkal. A csalétek egy szeretett személy lelke, amely az abyssi pokolfajzat Errtu fogságában sínylődik. A kardpart kalózjárta vizeitől a hegyekbe, sőt azon is túlra vezető úton a sötételf és társai új szövetségeket kötnek, régi barátságokat elevenítenek fel, miközben szembeszállnak a gonosszal, aki nem csak Drizzt Do'Urden pusztulását akarja, hanem azokét is, akiket a drow szeret… Wulfgar, a barbár, megszabadult a démon Errtu fogságából, de a lelkét még fogva tartják Abyss rénségei. Szörnyű álmok, látomások gyötrik. Artemis Entreri visszatér Calimportba, egykori sikerei színhelyére. Hajdani hírneve már megkopott, a céhek ellene fordulnak, de ez csak a játszma kezdete. Jarlaxle, a drow zsoldos sem tétlenkedik; kémszervezetének csápjai az emberi világ felé nyúlnak. Drizzt, Catti-Brie, Bruneor és Wulfgar felkerekednek, hogy elvigyék a Crenshinibont Cadderlyhez, a jó erőinek nagy hatalmú papjához, aki képes rá, hogy elpusztítsa a veszedelmes varázskirályt. Nem sejtik, hogy minden lépésüket figyelik… R. A. Salvatore: A Világ Háta (A sötétség útja (Drizzt legendája) 2.) Eredeti cím: The Spine of the World Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1999 Magyar cím: A Világ Háta Magyar kiadó: Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2001, 2009 Fordította: Hoppán Eszter Wulfgar, a pokolból visszatért barbár kocsmai kidobóemberként, kiüresedett lélekkel tengeti életét Luskanban, miután elválik harcostársaitól. Csak két barátja van: az ital, és a Csavargó Morik, aki azonban nem csak cimboraságból tart mindig Wulfgarral, hanem azért is, hogy eleget tegyen a félelmetes sötételfek utasításának. Wulfgar csodás harci kalapácsának, Égisz-Agyarnak azonban egyszer csak lába kél, s a barbár fegyvere keresésére indul. Így jut el a városba érkező Deudermont kapitány hajójához. Találkozásuk nem épp baráti légkörben zajlik le, s a kapitány ellen hamarosan merényletet kísérelnek meg. Az elsőszámú gyanúsítottat, Wulfgart rögtön el is fogják, s minden jel szerint halálos ítélet vár rá… R. A. Salvatore: Kardok tengere (A sötétség útja (Drizzt legendája) 3.) Eredeti cím: Sea of Swords Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Kardok tengere Magyar kiadó: Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2002, 2009 Fordította: Hoppán Eszter Azért persze maradtak még aggodalmak és a félelmek. Wulfgar itt hagyott bennünket – nem tudom hová ment –, és én féltem az elméjét, a szívét és a testét. De elfogadtam azt, hogy ezt az utat õ választotta és hogy ezért a három dologért – az elméjéért, a szívéért és a testéért – távozott közülünk. Imádkozom, hogy útjaink ismét keresztezzék egymást, hogy megtalálja a hazavezetõ utat. Imádkozom, hogy kapjunk hírt felõle, ami vagy eloszlatja félelmeinket vagy arra késztet minket, hogy kerekedjünk fel és keressük meg. Lehetnék türelmes és gyõzködhetném magam, hogy minden a lehetõ legnagyobb rendben van. Ha az õérte érzett félelmeimen merengenék egész nap, egész létem célját tagadnám meg. És ezt nem fogom megtenni. Ehhez túl sok szépség van a világban. Túl sok szörnyeteg és túl sok zsivány. És túl sok vidámság. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,28 MB [Hidden Content]1 point
-
A drow öröksége (Drizzt legendája) *** R. A. Salvatore: Örökség (A drow öröksége (Drizzt legendája) 1.) Eredeti cím: The Legacy Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1992 Magyar cím: Örökség Magyar kiadó: Valhalla Páholy, Budapest Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1995, 2004, 2007 Fordította: Hoppán Eszter A sors kegyes Drizzt Do 'Urdenhez: jó ideje már, hogy harcostársaival, a törpe Bruenorral, Wulfgarral és a többiekkel a Mithril Csarnok békéjét és biztonságát élvezi. Mélysötét birodalmának pókistennője, Lloth azonban sosem bocsátott meg a sötét elfek hagyományát megtagadó szökevénynek, és most arra készül, hogy végleg leszámoljon vele… R. A. Salvatore: Csillagtalan éj (A drow öröksége (Drizzt legendája) 2.) Eredeti cím: Starless Night Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1993 Magyar cím: Csillagtalan éj Magyar kiadó: Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1997, 2000, 2004, 2009 Fordította: Hoppán Eszter Mélysötét. A komor homály birodalma, ahol nincsenek árnyak, s ahová Drizzt Do 'Urden soha többé nem akar visszatérni. Mégis elindul a Drow városba, ahol hamarosan rádöbben, milyen hihetetlen veszedelmek fenyegetik barátait… Napfényt sosem látott szörnyekkel kell megküzdenie, olyan ellenségekkel találkozik, akiket rég elveszettnek hitt, ám végül ott lel szövetségesre, ahol a legkevésbé várta… R. A. Salvatore: A sötétség ostroma (A drow öröksége (Drizzt legendája) 3.) Eredeti cím: Siege of Darkness Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1994 Magyar cím: A sötétség ostroma Magyar kiadó: Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1997, 2004, 2009 Fordította: Hoppán Eszter Háború. Hiába volt minden igyekezet, mégis kitör a véres háború Mithril Csarnok és Menzoberranzan között. Számtalan sötételf és rengeteg humanoid rabszolga, goblinok és minotauroszok, koboldok és más ismeretlen szörnyek támadnak a törpékre és szövetségeseikre. De harc dúl a hatalomért a drow városban is, a Házak közötti intrikák véres leszámolásba torkollnak. A Zűrzaver Kora köszönt a Birodalmakra, még a mágia is eltűnik egy időre, sőt maga Loth, a Pókkirálynő is beavatkozik az eseményekbe. Bosszúra szomjazva többen is vadásznak Drizzt Do'Urdenre, aki ezzel nem, sokkal inkább Catti-brie-vel törődik, majd maga is vadászatra indul, célpontja a drow had vezére, Baenre Anya. R. A. Salvatore: A hajnal ösvénye (A drow öröksége (Drizzt legendája) 4.) Eredeti cím: Passage To Dawn Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: A hajnal ösvénye Magyar kiadó: Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1998, 2004, 2009 Fordította: Hoppán Eszter Véget ért a háború… Drizzt és Catti-brie új, szabad élete mégis veszélybe kerül, amikor egy talányos vers s egy félresikerült varázslat arra készteti őket, hogy visszatérjenek oda, ahol először találkoztak a kristályszilánkkal. A csalétek egy szeretett személy lelke, amely az abyssi pokolfajzat Errtu fogságában sínylődik. A kardpart kalózjárta vizeitől a hegyekbe, sőt azon is túlra vezető úton a sötételf és társai új szövetségeket kötnek, régi barátságokat elevenítenek fel, miközben szembeszállnak a gonosszal, aki nem csak Drizzt Do'Urden pusztulását akarja, hanem azokét is, akiket a drow szeret… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,61 MB [Hidden Content]1 point
-
Jeges Szelek Völgye (Drizzt legendája) *** R. A. Salvatore: Kristályszilánk (Jeges Szelek Völgye (Drizzt legendája) 1.) Eredeti cím: The Crystal Shard Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1988 Magyar cím: Kristályszilánk Magyar kiadó: Valhalla Páholy, Budapest Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1994, 2001, 2006 Fordította: Hoppán Eszter Akar Kessel olyan események részesévé vált, melyek végeredményeképp előkerült a Kristályszilánk, ez a mágikus hatalmú tárgy, mely a Tíz Város elpusztításához is elegendő erővel bír. A barbárok ugyancsak a Tíz Város lerombolását tervezik. A falvak ellen indított támadások egyike azonban megpecsételi sorsukat, nemkülönben az ifjú Wulfgarét, aki arra rendeltetett, hogy népe vezére legyen. Ráadásul felbukkan Drizzt Do'Urden is, hogy megvívja saját csatáját… R. A. Salvatore: Ezüst erek (Jeges Szelek Völgye (Drizzt legendája) 2.) Eredeti cím: Streams of Silver Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Ezüst erek Magyar kiadó: Valhalla Páholy, Budapest Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1995, 2002, 2006 Fordította: Hoppán Eszter A népszerű Kristályszilánk hősei folytatják útjukat a legendás Mithril Csarnok felé, nyomukban Pook pasa bérgyilkosával, a mindenre kész Artemis Entrerivel. A négy fajból való kalandozócsapatnak azonban nem csak vele, de az Elfeledett Birodalmak ezernyi veszélyével is meg kell küzdenie… R. A. Salvatore: A félszerzet ékköve (Jeges Szelek Völgye (Drizzt legendája) 3.) Eredeti cím: The Halfling's Gem Eredeti kiadó: TSR, Lake Geneva, Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok Eredeti kiadás éve: 1990 Magyar cím: A félszerzet ékköve Magyar kiadó: Valhalla Páholy, Budapest Szukits, Szeged Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 1995, 2003, 2006 Fordította: Hoppán Eszter Hiába volt Tízváros hőseinek minden igyekezete, úgy tűnik semmi sem állíthatja meg Artemis Entrerit, hogy véghez vigye álnok tervét. Miután elrabolta Regist és Guenhwyvart, a varázslatos párducot, Calimport felé tart, ahol Pook pasa már bosszúra éhesen várja a félszerzetet. Ám Drizzt Do'Urden és Wulfgar nem képes belenyugodni a barátjukra leselkedő halálos veszélybe, és üldözőbe veszik az orgyilkost. Őrült hajsza kezdődik, és ezúttal talán rájuk mosolyog a szerencse. Drizzt egy mágikus álarc segítségével végre elrejtheti születésének szégyenbélyegét a gyűlölködő pillantások elől, ráadásul egy nem várt szövetséges felbukkanása új reménnyel tölti el a szívüket. De Calimportig hosszú az út. Mielőtt elérnék, meg kell küzdeniük a Kardpartot rettegésben tartó kalózokkal, és keresztül kell vágniuk Calimshan perzselő sivatagán. Hamarosan rádöbbennek: a Regis kiszabadításáért indított küldetés könnyen mindannyiuk életébe kerülhet. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,00 MB [Hidden Content]1 point
-
Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat *** Timothy Zahn: A káosz ébredése (Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat 1.) Eredeti cím: Chaos Rising Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: A káosz ébredése Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Draveczki-Ury Ádám Játszódik: 19 évvel a Yavini csata előtt. ISMERD MEG THRAWN KORAI ÉVEIT A CHISS BIRODALOMBAN! EGY ÚJ STAR WARS-TRILÓGIA ELSŐ KÖTETE TIMOTHY ZAHNTÓL A galaxis peremén túl terülnek el a zűrzavaros, feltérképezetlen és szinte járhatatlan Ismeretlen Régiók, amelyek rengeteg titkot és ugyanannyi veszélyt rejtenek. Az örvénylő káosz szívében fészkel a Chiss Birodalom, egy rejtélyes faj, és az őket vezető Kilenc Uralkodócsalád otthona. A chissek világa a nyugalom és a stabilitás szigete, ám a fővárosuk ellen intézett vakmerő támadás következtében a béke darabokra hullik. A támadók kilétére semmiféle nyom nem utal, így az összezavarodott chissek egyik legragyogóbb tehetségű fiatal tisztjüket küldik a láthatatlan ellenség felkutatására. A közrendi származású katonát Thrawnnak hívják. A Chiss Expanziós Védőflotta erejének támogatásával és bajtársa, Ar’alani admirális segítségével, Thrawn elkezdi összerakni a mozaikdarabkákból a keresett válaszokat. Ám miközben – az első parancs értelmében – egyre mélyebbre hatol a népe által Khaosznak nevezett hatalmas területen, az ifjú tiszt kénytelen belátni: a kapott küldetés nem az, aminek látszik. A Chiss Birodalmat fenyegető veszély pedig csak a kezdet. Timothy Zahn: Államérdek (Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat 2.) Eredeti cím: Greater Good Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Államérdek Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Draveczki-Ury Ádám Játszódik: 18 évvel a Yavini csata előtt. A THRAWN – CHISS BIRODALOM-TRILÓGIA MÁSODIK KÖTETÉBEN AZ ADMIRÁLIS ÉS SZÖVETSÉGESEI VERSENYT FUTNAK AZ IDŐVEL, HOGY MEGMENTSÉK A CHISS VILÁGOKAT A LÁTHATATLAN ELLENSÉGTŐL! Vajon kihez köt a hűség, ha a flotta és a családod között kell választanod? Legutóbbi diadala során Thrawn győzelemre vezette a chisseket, és dicsőséget hozott a Mitth családnak – a Chiss Birodalomra leselkedő igazi fenyegetést azonban nem sikerült elhárítani. Az ellenség ezúttal nem küld megfélemlítő üzeneteket, nem ad ultimátumokat, és nem vonultat fel hajókat a Khaosz peremén. Ehelyett kedvességgel és nagylelkűséggel csábít: ajándékokat és ellentételezés nélküli szolgáltatásokat kínál. A birodalomban egymást követik a látszólag össze nem függő, nyugtalanító események, amelyek mintha a chissek végzetét vetítenék előre. Thrawn és az Expanziós Védőflotta ki akarja deríteni, mi folyik, és eközben hátborzongató igazság nyomára bukkannak. Ellenségük ugyanis nem a városaik elfoglalására vagy javaik fosztogatására tör, hanem a Chiss Birodalom legmélyebb alapjait támadja: célja, hogy elmélyítse a viszályt a Kilenc Uralkodócsalád és az alattuk álló Negyven Nagy Ház között. A gyanakvás még a szövetségesek között is felüti a fejét, rivalizálás kezdődik, és hamarosan minden harcosnak el kell döntenie, hogy mi a fontosabb: a saját családja biztonsága, vagy a Chiss Birodalom túlélése. Timothy Zahn: Járulékos veszteség (Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat 3.) Eredeti cím: Lesser Evil Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Járulékos veszteség Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Draveczki-Ury Ádám Játszódik: 18 évvel a Yavini csata előtt. TIMOTHY ZAHN LEGÚJABB THRAWN-TRILÓGIÁJÁNAK NAGYSZABÁSÚ ZÁRÓKÖTETÉBEN CSAK EGY HAJSZÁLON MÚLIK A CHISSEK SORSA! A Chiss Birodalom, mint hatalmi központ, évezredeken át a nyugalom szigete és az egység jelképe volt. A Kilenc Uralkodócsalád vezetése alatt álló impérium erős bástyaként szolgált az Ismeretlen Területeken hullámzó zűrzavarban. Egy fondorlatos ellenség azonban kikezdte ezt a stabilitást, célja a bizalom és a lojalitás megrendítése. A családok hűségen alapuló viszonyaiba befurakodott a megosztottság. Az Expanziós Védőflotta erőfeszítései ellenére a Chiss Birodalom egyre közelebb sodródik a polgárháborúhoz. A chissek számára nem idegen a háborúskodás: annak idején a Khaoszban kivívott elsőségüket is véres harcokkal és kegyetlen pusztítással alapozták meg, melyek már rég a feledés homályába merültek. Egészen mostanáig. A birodalom jövőjének biztosítása érdekében Thrawnnak mélyen le kell ásnia a múltba, és fel kell derítenie az Első Uralkodócsalád felemelkedését övező sötét titkokat. Egy család valós öröksége mindig csak annyira erős, mint a megalapozására szolgáló legendák – még akkor is, ha ezek hazugságokra épülnek. Vajon hajlandó-e feláldozni Thrawn mindent, beleértve az otthonát is, hogy megmentse a Chiss Birodalmat? *** A könyvekért köszönet csyb fórumtársnak! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 11,1 MB [Hidden Content]1 point
-
Thomas Erikson - Idiótákkal körülvéve Te milyen színű vagy?Vajon egy impulzív, beszédes sárga, aki általában a társaság középpontja? Egy rendmániás, analitikus kék, akinél még a törölközők is derékszögben állnak? Talán egy célorientált, öntudatos vörös, akárcsak a vezetők többsége? Vagy egy türelmes, csapatjátékos zöld, mint amilyen Jézus is volt?Érezted már úgy, mintha mindenki szembejönne? Vannak olyan ismerőseid, akik akkor sem értik meg mit akarsz mondani, ha már hangosan beszélsz velük? Ebben az esetben ez a könyv neked szól. Tele olyan valódi élethelyzettel, melyben garantáltan felismered magad és a körülötted élőket. „Aha, ez tényleg én vagyok!”, máskor meg, „Á, akkor ezt ezért csinálja…”Az Idiótákkal körülvéve egy szórakoztató, olvasmányos és mindenekelőtt rendkívül hasznos útmutató mai világunk és embertársaink megértéséhez. Hétköznapi példáit könnyen érthető tudományos alapossággal veszi górcső alá, ezzel segít az olvasónak megérteni a kommunikáció különböző módjait. A mindennapos konfliktusok egyik leggyakoribb oka a rossz kommunikáció – miután elolvastad ezt a könyvet, garantáltan kevesebb idióta lesz körülötted. Találd meg az utat te is magadhoz és a többiekhez! pdf 58mb [Hidden Content]1 point
-
Frank Tallis - Gyilkos illúziók-Frank Tallis-Bécsi vér-Frank Tallis-Hallgass a neved (Liebermann 1.-2.-3.) Frank Tallis - Gyilkos illúziók (Liebermann 1.) epub A Monarchia Krimik sorozat új kötete. Bécs, 1902. Belülről bezárt szobájában holtan találják Charlotte Löwensteint, az ismert médiumot. A fiatal nő halálát kétséget kizáróan pisztolylövés okozta, azonban sem a gyilkos fegyvernek, sem az áldozat életét kioltó golyónak nincs nyoma sehol. Oskar Reinhardt felügyelő megoldhatatlannak tűnő rejtély előtt áll, miközben a városban már természetfeletti erők bosszújáról keringenek a hírek. A modern kriminológia híveként Reinhardt szakértőt von be a nyomozásba: barátját, Max Liebermann pszichiátert, a híres-hírhedt Freud doktor tanítványát. Liebermann lenyűgöző intelligenciájáról és rendhagyó módszereiről ismert, s amint bekapcsolódik a nyomozásba, az máris új irányba fordul… A könyv szerzője, Frank Tallis maga is ismert klinikai pszichológus, egyetemi oktató, számos szakkönyv és tanulmány elismert szerzője, aki tudományos munkássága mellett kikapcsolódásként kezdett történelmi krimiket írni. Könyvei közül a Liebermann-sorozat első kötetét jelenteti most meg a Magistra Kiadó – de a folytatásra sem kell majd sokáig várni! Eredeti mű Frank Tallis: Mortal Mischief Bécs brit szerző férfi főszereplő krimi kriminalisztika magyar nyelvű Osztrák-Magyar Monarchia pszichológia regény rejtély sorozat része történelmi regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Monarchia krimik Magistra > Magistra, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] - Frank Tallis-Bécsi vér (Liebermann 2.)mobi Bécs, 1902 A császárváros csillogó felszíne alatt robbanással fenyegető feszültség izzik. Önjelölt világmegváltók és titkos társaságok szervezkednek, erősödik az idegengyűlölet és az antiszemitizmus, a bűnügyi rendőrség pedig megoldhatatlannak tűnő feladat előtt áll: minél gyorsabban kézre keríteni a városban pusztító sorozatgyilkost, aki egyre kegyetlenebb módszerekkel végez látszólag véletlenszerűen kiválasztott áldozataival. Oskar Reinhardt felügyelőnek meggyőződése, hogy beteg elméjű emberrel állnak szemben, ezért a modern kriminalisztika híveként szakértőt von be a nyomozásba: barátját, Max Liebermannt, a fiatal pszichiátert, a híres-hírhedt Freud doktor tanítványát, aki már korábban is segítségére volt egy gyilkossági ügy felderítésében. Az éles eszéről és rendhagyó módszereiről ismert Liebermann az egyetlen, aki képes lehet megérteni a zavart elme működését, és elvezetni a nyomozókat a gyilkoshoz… Eredeti mű Frank Tallis: Vienna Blood Eredeti megjelenés éve: 2006 brit szerző krimi magyar nyelvű regény rejtély krimi sorozat része történelmi regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Monarchia krimik Magistra > Magistra, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] - Frank Tallis-Hallgass a neved (Liebermann 3.)mobi Bécs, 1903. Az aufkircheni katonaiskola vegytani laboratóriumában holtan találják az intézmény egyik növendékét. A rendőrségi vizsgálat eredménytelenül próbálja meg felderíteni a halál okát – a boncolás során azonban hosszú időn át tartó bántalmazás nyomait fedezik fel a holttesten. Oskar Reinhardt felügyelő a hallgatás áthatolhatatlan falába ütközik: a katonaiskola erőszak uralta, torzult világában sem a növendékek, sem a tanárok nem hajlandók együttműködni a rendőrséggel. Az egyetlen, aki segíthet megérteni és felderíteni ezt a hátborzongató, zavaros ideológiáktól vezérelt, kegyetlen világot, az Reinhardt barátja, Max Liebermann, a fiatal pszichiáter, a híres-hírhedt Freud doktor tanítványa… Eredeti mű Frank Tallis: Fatal Lies Eredeti megjelenés éve: 2008 brit szerző krimi magyar nyelvű regény rejtély sorozat része > Magistra, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] - harmadik1 point
-
Donna Leon könyvek Méregpohár az operában Bíbornál is sötétebb Gyilkosság receptre Halál idegenben Végzetes áradás A névtelen velencei Nemesi kisugárzás Felsőbb körök Vérző kövek Az aranytojás Cián Velencében Ha nincs kegyelem Örök ártatlanság pdf, epub, mobi, doc [Hidden Content]1 point
-
A függetlenség napja - Feltámadás *Independence Day: Resurgence* (2016) 3D 1080p BluRay Data Premium! 3D Half-SBS FullHD BluRay, színes, magyarul beszélő amerikai sci-fi akciófilm, 121 perc, MKV Stáblista: rendező: Roland Emmerich forgatókönyvíró: Roland Emmerich, Dean Devlin, James A. Woods, Nicolas Wright operatőr: Markus Förderer zene: Harald Kloser, Thomas Wanker producer: Dean Devlin, Roland Emmerich, Harald Kloser vágó: Adam Wolfe IMDb: 5,4/10 szereplők: David Levinson --- Jeff Goldblum Jake Morrison --- Liam Hemsworth Sam --- Joey King Jasmine --- Vivica A. Fox Patricia Whitmore --- Maika Monroe Adams tábornok --- William Fichtner Dr. Catherine Marceaux --- Charlotte Gainsbourg Whitmore elnök --- Bill Pullman Rain --- Angelababy Tartalom: Mindig sejtettük, hogy így lesz. Tudtuk, hogy visszajönnek. Egyszer győzött az ember a Föld ellen támadó elképesztő túlerővel szemben, de az idegenek nem nyugodhattak bele a kudarcba. Szükségük van a világunkra, és tudják, hogy hatalmas technikai fölényük segíti őket. Arra viszont nem készülnek, hogy ez a fölény már minket is segít. Az űrből érkezett támadó járművek roncsai elképesztő tudáshoz segítették az emberiséget. A Föld népei összefogtak és együtt készültek a második támadó hullámra. De minden hiábavaló: arra az erőre, amivel lecsapnak, nem lehetett felkészülni. Ismét csupán néhány bátor férfin és nőn múlik, hogy visszafordítsák a visszafordíthatatlant: egyre kisebb az esély arra, hogy megmarad az emberiség.. Technikai információk: Általános Teljes név : gs88-independence.day.resurgence.mkv Formátum : Matroska Formátum változat : Version 2 Fájlméret : 12,4 GiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : 14,8 Mb/s Film : Independence.Day.Resurgence.2016.1080p.3D.BluRay.Half-SBS.x264.DTS.HUN-GS88 Kódolás dátuma : UTC 2016-10-14 08:58:17 Kódoló szoftver : mkvmerge v5.8.0 ('No Sleep / Pillow') built on Sep 2 2012 15:37:04 Kódoló könyvtár : libebml v1.2.3 + libmatroska v1.3.0 Kép Sáv száma : 4 Formátum : AVC Formátum/adatok : Advanced Video Codec Formátum profil : High@L4.1 Formátum beállítások, CABAC : igen Formátum beállítások, ReFrames : 2 képkocka Keverési mód : Header stripping Kódek azonosító : V_MPEG4/ISO/AVC Időtartam : 1 óra Adatsebesség : 12,8 Mb/s Névleges adatsebesség : 15,5 Mb/s Szélesség : 1 920 képpont Magasság : 1 080 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebességi mód : állandó Képkockasebesség : 23,976 (24000/1001) FPS ColorSpace : YUV ChromaSubsampling/String : 4:2:0 BitDepth/String : 8 bit Sorváltás típusa : folytonos Bit/(képpont*képkocka) : 0.258 Adatfolyam mérete : 10,7 GiB (86%) Cím : Independence.Day.Resurgence.2016.1080p.3D.BluRay.Half-SBS.x264.DTS.HUN-GS88 Kódoló könyvtár : x264 core 142 Nyelv : magyar Default : igen Forced : nem colour_range : Limited colour_primaries : BT.709 transfer_characteristics : BT.709 matrix_coefficients : BT.709 Hang #1 Sáv száma : 3 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Format_Settings_ModeExtension : CM (complete main) Formátum beállítások, Endianness : Big Keverési mód : Header stripping Kódek azonosító : A_AC3 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : állandó Adatsebesség : 224 kb/s Csatornák száma : 2 csatorna Csatorna kiosztás : Front: L R Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Képkockasebesség : 31,250 FPS (1536 spf) Adatfolyam mérete : 192 MiB (2%) Cím : magyar 2.0 Nyelv : magyar Default : igen Forced : nem Hang #2 Sáv száma : 5 Formátum : DTS Formátum/adatok : Digital Theater Systems Formátum profil : ES Matrix / Core Format_Settings_Mode : 16 Formátum beállítások, Endianness : Big Keverési mód : Header stripping Kódek azonosító : A_DTS Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : állandó Adatsebesség : 1 509 kb/s Csatornák száma : 7 csatorna / 6 csatorna Csatorna kiosztás : Front: L C R, Side: L R, Back: C, LFE / Front: L C R, Side: L R, LFE Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Képkockasebesség : 93,750 FPS (512 spf) BitDepth/String : 24 bit Adatfolyam mérete : 1,26 GiB (10%) Cím : angol 5.1 Nyelv : angol Default : nem Forced : nem Szöveg #1 Sáv száma : 1 Formátum : PGS Keverési mód : zlib Kódek azonosító : S_HDMV/PGS Kódek azonosító/adatok : Picture based subtitle format used on BDs/HD-DVDs Cím : magyar forced Nyelv : magyar Default : nem Forced : igen Szöveg #2 Sáv száma : 2 Formátum : PGS Keverési mód : zlib Kódek azonosító : S_HDMV/PGS Kódek azonosító/adatok : Picture based subtitle format used on BDs/HD-DVDs Cím : magyar teljes Nyelv : magyar Default : igen Forced : nem Szöveg #3 Sáv száma : 6 Formátum : PGS Keverési mód : zlib Kódek azonosító : S_HDMV/PGS Kódek azonosító/adatok : Picture based subtitle format used on BDs/HD-DVDs Cím : English-FORCED-PGS Nyelv : angol Default : nem Forced : igen Szöveg #4 Sáv száma : 7 Formátum : PGS Keverési mód : zlib Kódek azonosító : S_HDMV/PGS Kódek azonosító/adatok : Picture based subtitle format used on BDs/HD-DVDs Cím : English-PGS Nyelv : angol Default : nem Forced : nem Menü 00:00:00.000 : en:(01)00:00:00:000 00:05:37.337 : en:(02)00:05:37:337 00:09:15.471 : en:(03)00:09:15:471 00:14:06.720 : en:(04)00:14:06:720 00:19:40.470 : en:(05)00:19:40:470 00:22:59.002 : en:(06)00:22:59:002 00:27:10.253 : en:(07)00:27:10:253 00:31:37.645 : en:(08)00:31:37:645 00:39:11.974 : en:(09)00:39:11:974 00:43:41.118 : en:(10)00:43:41:118 00:47:46.613 : en:(11)00:47:46:613 00:52:32.190 : en:(12)00:52:32:190 00:59:10.255 : en:(13)00:59:10:255 01:02:00.133 : en:(14)01:02:00:133 01:07:12.069 : en:(15)01:07:12:069 01:09:54.815 : en:(16)01:09:54:815 01:13:11.720 : en:(17)01:13:11:720 01:18:27.452 : en:(18)01:18:27:452 01:22:45.502 : en:(19)01:22:45:502 01:27:51.808 : en:(20)01:27:51:808 01:32:36.717 : en:(21)01:32:36:717 01:39:38.138 : en:(22)01:39:38:138 01:47:20.142 : en:(23)01:47:20:142 01:50:36.713 : en:(24)01:50:36:713 01:59:43.926 : en:(25)01:59:43:926 A függetlenség napja: Feltámadás - szinkronos előzetes #1 Premium: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00