Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 08/01/2024 in all areas

  1. Kerekes Dóra - Diplomaták és kémek Konstantinápolyban Korunk egyik építőköve az információ, amely nélkül nem létezne média, könyvek, de kapcsolati hálók sem, nem lenne tőzsde, nem működne a gazdaság, más szegmensekről nem is beszélve. A digitális társadalom korában információhoz jutni gyorsan és könnyen lehet, a nehézséget inkább az jelenti, hogy túl sok, egymásnak gyakran ellentmondó értesülés birtokába kerülünk, amelyek között a valóság megismerése egyre nehezebbé válik. Nagyon hasonló problémákkal küzdött a kora újkor embere. A könyvnyomtatás feltalálását követő információrobbanás, az uralkodók és államok információéhsége, a köz érdeklődése mind abba az irányba hatottak, hogy Európa országai hatékony információszerző tevékenységet folytassanak a számukra politikailag vagy gazdaságilag fontos területeken. Ehhez a hivatalos formát, az állandó követségek ekkorra kiforró rendszerét, de az illegális megoldásokat, azaz a kémkedést is igénybe vették. A hírszerzés egyik központja a kora újkori világ egy sokszínű, hol ázsiainak, hol európainak tekintett városa, Konstantinápoly volt. Minden fontosabb uralkodó és állam tartott itt informátorokat, vagy szerzett be innen híreket. Milyen lehetett ebben a városban élni? Hogyan tudtak egy idegen, vallásilag és kulturálisan tőlük távol álló világban az európaiak hatékonyan működni, információt szerezni? Hogyan vált ez a világ mind kevésbé idegenné a kontinens hatalmai előtt? Kik voltak a kémek és hogyan dolgoztak mintegy háromszáz évvel ezelőtt? És az oszmánok? Tettek valamit a kémek ellen? Erről szól ez a kötet. pdf 2010 22mb [Hidden Content]
    8 points
  2. „Nekünk mégis Mohács kell...”-II. Lajos király rejtélyes halála és különböző temetései Az Országos Széchenyi Könyvtárban 2015. augusztus 29-én megrendezett tudományos szimpóziumon elhangzott előadások szerkesztett és bővített kiadása. 2016 pdf 49mb [Hidden Content]
    7 points
  3. Faragó Györgyné - Varróiskola pdf 9mb 1975 [Hidden Content]
    6 points
  4. Joachim de Posada és Ellen Singer - Késleltetett jutalom, Ne edd meg rögtön a pillecukrot! „A Késleltetett jutalom nem csupán szellemi ínyencfalat, hanem a hosszú távú siker biztos receptje is." Harvey Mackay, a Cápák közt sértetlen, avagy a kapitalizmus iskolája című New York Times-sikerkönyv szerzője Mi különbözteti meg a jövő sikerembereit a többiektől? Egyetlen egyszerű döntés, amely megkétszerezte gazdagságukat… „Igazán remek olvasmány, lebilincselő történet és sorsfordító tanulság! Minden gyerekemnek beszerzek belőle egy példányt!" dr. Tony Alessandra, a The Platinum Rule (Platinaszabály) és a Charisma (Karizma) szerzője „A sikeres emberek tudják, hogy ha be akarod teljesíteni valódi vágyadat, akkor el kell hárítani az első körben felkínált jutalmakat. Joachim de Posada lebilincselő stílusban tanít meg mindnyájunkat arra, miként mondhatjuk ki, »köszönöm, nem kérem mindent vittem! pdf 2014 40mb [Hidden Content]
    5 points
  5. Elizabeth M. Ward - A diétázás bibliája Az alacsony szénhidráttartalmú diétázás napjainkban rendkívül népszerű. Felvetődik a kérdés, a számos diétafajta közül melyik felel meg önnek legjobban? Továbbá miként illesztheti be az alacsony szénhidráttartalmú étrendet mindennapi életébe, és ami mindennél fontosabb, hogyan fogyhat legtöbbet ezzel a diétával egészségének kockáztatása nélkül? Mindezekre választ kap a könyvből, amely alapvető útmutatásként szolgál mindazoknak, akik meg szeretnének próbálkozni az alacsony szénhidráttartalmú diétázással, valamint azoknak, akik a lehető legideálisabb testsúlyt kívánják elérni. A diétázás bibliája segít önnek: – megérteni az alacsony szénhidráttartalmú diétázás alapjait; – megismerni az alacsony szénhidráttartalmú diétázás lehetőségeit népszerű diétázási programok segítségével; – beilleszteni az alacsony szénhidráttartalmú diétázást a mindennapokba; – kibővíteni az alacsony szénhidráttartalmú ételek választékát, több száz élelmiszer szénhidrát-, rost-, kalória-, fehérje, zsír- és telítettzsír-mutatójának a közlésével; – élvezhetővé tenni az alacsony szénhidráttartalmú diétázást több mint 150 ízletes, alacsony szénhidráttartalmú recepttel. pdf 2005 23mb [Hidden Content]
    5 points
  6. Ken Weber – Ötperces rejtélyek otthonülő detektíveknek Eredeti cím: Five-Minute Mysteries Eredeti kiadó: Running Press Book Publishers Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Ötperces rejtélyek otthonülő detektíveknek Magyar kiadó: Új Vénusz, Budapest Magyar kiadás éve: 1991 Fordította: Nemes István Legyen Ön is amatőr nyomozó! Mindehhez ki sem kell mozdulnia kedvenc karosszékéből. Figyelmesen olvassa el a történeteket, és próbáljon válaszolni a végén feltett kérdésekre! Ha mindegyikre helyesen válaszolt, akkor Ön a második Sherlock Holmes, és ne habozzon azonnal egy magánnyomozó irodát nyitni. Kliensei bizonyára roppant elégedettek lesznek a munkájával. Ellenkező esetben sincs semmi oka az elkeseredésre, hiszen a történetek akkor is remek kikapcsolódást nyújtanak az Ön számára, ha rögtön utánuk elolvassa a megfejtésüket is. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,31 MB [Hidden Content]
    5 points
  7. C. G. Jung - A lélektani típusok általános leírása Carl Gustav Jung (1875-1961) Freud mellett századunk talán legnagyobb pszichológusa 1921-ben keszült el nagy terjedelmű „A lélektani típusok” című könyvével, melynek összefoglaló, 10. fejezetét tartjuk most kezünkben. Ez a summázó rész önálló műnek is beillik, amit egyértelműen jelez, hogy a mester 13 000 oldalas életművét 3000 oldalon bemutató Grundwerke tudós szerkesztőbizottsága ebben az egy esetben tekintette megengedhetőnek teljes tanulmány, illetve könyv helyett csupán egy rész bevalogatását. Mi C. G. Jung lélektanának elsőrendű jellemző törekvése? H. Barz, a zürichi Jung Intézet elnöke így ír erről: „…az én-tudat az egyetemes tudattalanból ered, s változatlanul abban gyökerezik. A tudat és a tudattalan viszonyát Jung pontosan fordítva látja, mint Freud: míg Freudnál a (szemelyes) tudattalan a tudatból kiinduló elfojtás produktuma, Jung a tudatot a (kollektív) tudattalan sarjadékának tekinti. Ennek igen-igen messzemenő konzekvenciái vannak. Mert az ember testi-lelki egészségét illetően minden azon fordul meg, hogy a tudat ne tokozódjék be csalóka autonómiajába, hanem mindig újra visszakapcsolódjék eredetébe, a tudattalanba. Ezért minden jungi pszichoterápia legfontosabb törekvése, hogy valós, eleven és gyümölcsöző kapcsolatot segítsen elő az én-tudat és a tudattalan között. Ezzel szükségképpen együtt jár az egyetemes tudattalan lehetőleg átfogó kutatása, aminek célja azonban nem a tudattalan vak dicsőítése, amint Jung egyes kritikusai vélték, hanem éppen ellenkezőleg, a tudat fejlesztése és biztosítása." A svájci pszichológiaprofesszort – írja e kötet fordítója, jegyzetelője és utószavának írója, Bodrog Miklós „a legpozitívabb értelemben látnoki tudósnak nevezhetjük (…) Tudományának kútjából az meríthet igazán, akinek vödrén elég hosszú a kötél." pdf 1994 36mb [Hidden Content]
    4 points
  8. Internet Download Manager v6.42 Build 18 Final 15MB Az Internet Download Manager segítségével időzíthetően, szakadás mentesen tölthetünk le nagyobb méretű fájlokat is, sávszélesség korlátozási lehetőséget, várólisták használatát is támogatja. Videók, audiók letöltésénél AVI, MP3 illetve számos népszerű fájl formátumot ismer a fájlok gépre történő lementéséhez. Minden ismertebb böngészőhöz javasolt. Támogatott fájlkiterjesztések: Rengeteg fájltípust támogat: 3GP 7Z AAC ACE AIF ARJ ASF AVI BIN BZ2 EXE GZ GZIP IMG ISO LZH M4A M4V MKV MOV MP3 MP4 MPA MPE MPEG MPG MSI MSU OGG OGV PDF PLJ PPS PPT QT R0* R1* RA RAR RM RMVB SEA SIT SITX TAR TIF TIFF WAV WMA WMV Z ZIP Letöltés kliens szoftver szakadt folyamatok újbóli indítása automatikusan integrálódik a legnépszerűbb böngészőkhöz vírus keresési lehetőségek fájl előnézeti lehetőség még a letöltés előtt videó letöltő YouTube támogatás FTP támogatás magyar nyelvű felületó I really want to know who comes up with this title addition Super Clean. Wow my and all other versions are dirty muhahaha Internet Download Manager has a smart download logic accelerator that features intelligent dynamic file segmentation and safe multipart downloading technology to accelerate your downloads. Unlike other download accelerators and managers that segment files before downloading starts, Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process. Features: All popular browsers and applications are supported! Internet Download Manager has been tested with the following browsers: Internet Explorer, MSN Explorer, AOL, Netscape Communicator, Netscape 6, Netscape 7, Mozilla, Mozilla Firefox, Mozilla Firebird, Opera, NetCaptor, UltraBrowser, Slim Browser, Avant Browser, MyIE2, Optimal Desktop, Ace Explorer, Advanced Browser, 27 Tools-in-1 Wichio Browser, WindowSurfer, 550 Access Browser, FineBrowser Freeware, Kopassa Browser, Fast Browser Pro, Enigma Browser, GoSuRF, K-Meleon, Smart Explorer, The Off By One Web Browser, Smartalec Voyager, CrystalPort AppCapture, The Family Browser, XANA Web Browser, Bluto, AutoSurf, 32bit Web Browser, BrowseMan, WrestlingBrowser, Eminem Browser, UltraBrowser, Cygsoft LDAP Browser, and Net M@nager. Internet Download Manager supports all versions of popular browsers, and can be integrated into any 3rd party Internet applications. Easy downloading with one click When you click on a download link in a browser, IDM will take over the download and accelerate it. IDM supports HTTP, FTP, HTTPS and MMS protocols. Download Speed Acceleration Internet Download Manager can accelerate downloads by up to 5 times due to its intelligent dynamic file segmentation technology. Unlike other download managers and accelerators Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process and reuses available connections without additional connect and login stages to achieve best acceleration performance. Download Resume Internet Download Manager will resume unfinished download from the place where they left off. YouTube grabber Internet Download Manager can grab FLV videos from popular sites like YouTube, MySpaceTV, and Google Video. Simple installation wizard Quick and easy installation program will make necessary settings for you, and check your connection at the end to ensure trouble free installation of Internet Download Manager. Drag and Drop You may simply drag and drop links to IDM, and drag and drop downloaded files out of Internet Download Manager. Automatic Antivirus checking Antivirus checking makes your downloads free from viruses and trojans. Advanced Browser Integration When enabled, the feature can be used to catch any download from any application. None of download managers have this feature. Built-in Scheduler Internet Download Manager can connect to the Internet at a set time, download the files you want, disconnect, or shut down your computer when it's done. IDM includes web site spider and grabber IDM downloads all required files that are specified with filters from web sites, for example all pictures from a web site, or subsets of web sites, or complete web sites for offline browsing. It's possible to schedule multiple grabber projects to run them once at a specified time, stop them at a specified time, or run periodically to synchronize changes. IDM supports many types of proxy servers For example, IDM works with Microsoft ISA, and FTP proxy servers. IDM supports main authentication protocols Basic, Negotiate, NTLM, and Keberos. Thus IDM can access many Internet and proxy servers using login name and password. Download All feature IDM can add all downloads linked to the current page. It's easy to download multiple files with this feature. Customizable Interface You may choose the order, and what buttons and columns appear on the main IDM window. Download Categories Internet Download Manager can be used to organize downloads automatically using defined download categories. Quick Update Feature Quick update may check for new versions of IDM and update IDM once per week. Download limits Progressive downloading with quotas feature. The feature is useful for connections that use some kind of fair access policy (or FAP) like Direcway, Direct PC, Hughes, etc. IDM is multilingual IDM is translated to Albanian, Arabic, Azerbaijan, Bosnian, Bulgarian, Chinese, Croatian, Czech, Danish, Dutch, Farsi, French, German, Greek, Hebrew, Hungarian, Italian, Japanese, Korean, Lithuanian, Macedonian, Norwegian, Polish, Portuguese, Romanian, Russian, Serbian, Slovak, Slovenian, Spanish, Thai, Turkish, and Uzbek languages. What's new in version 6.42 Build 18 (Released: July 31, 2024) Resolved the problem that caused "403 Forbidden" error. For fixing the problem in all cases, all users are also required to update to 6.42.15 version of "IDM integration module" extension in their browsers Fixed a bug that caused Windows Explorer to crash [Hidden Content] jelszó:internet
    4 points
  9. Ken Grimwood – Időcsapda Eredeti cím: Replay Eredeti kiadó: William Morrow, New York Eredeti kiadás éve: 1986 Magyar cím: Időcsapda Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Fábián István Jeff Winston éppen a feleségével beszélt telefonon, mikor utolérte a halál… A telefon kiesett a kezéből és összetörte az üvegből készült papírnehezéket az asztalon. A törölt üvegen keresztül még látta a könyvespolcra helyezett digitális óra vörös számjegyeit: 88., Okt. 18., du. 1:06 Aztán már nem volt több kínos gondolata, ahogy öntudata teljesen megszűnt létezni. Jeff nem kapott levegőt. Természetesen nem tudott levegőt venni: halott volt. De ha halott volt, honnan tudta, hogy nem kap levegőt? Egyáltalán: honnan tudott bármit is? Elfordította a fejét a felgyűrt takaróról és lélegzett. Áporodott, nedves, saját izzadtságától terhesen levegőt. Szóval mégsem halott. …a Newsweek egy száma is az asztalon volt, címlapsztoriként a nyugatnémet kancellár, Konrad Adenauer visszavonulásával. 1963., május 6-i száma. Jeff megigézetten bámult a számokra, remélve, hogy valami racionális magyarázatot találhat. Nem sikerült. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,36 MB [Hidden Content]
    2 points
  10. C. G.Jung - Az ember és szimbólumai Álom és valóság csodás találkozását örökíti meg e kötet, mely nemcsak az önmagunkról szóló ismeretek új tartományait csatolja a már kialakult világképünkhöz, hanem lényeglátó és élvezetes összefoglalását is adja századunk egyik legnagyobb pszichológusa, Carl Gustav Jung gondolatrendszerének. Jung kapcsolódása a freudi tanokhoz közismert. Kevesen tudják viszont, mi az a nagyon lényeges különbség, mely a két tudós mentalitása között megmutatkozik. Freud számára az álom vágyteljesítés, ezzel szemben Jung az álmokban a „tudattalan önkifejezéseit" véli felfedezni. Az álomszimbólumok véleménye szerint egy olyan psziché megnyilvánulásai, amely a tudatos lélek felügyeletén kívül esik. Az organikus és pszichés növekedés elveiben nincs különbség. „Amint a növény virágot hajt, úgy hozza létre a lélek a maga szimbólumait. Minden álom ennek a folyamatnak a bizonyítéka." A kötet az egyes szimbólumok értelmezése, és eredetének bemutatása mellett az egyetemes kultúrtörténetet átfogó kalauzként is szolgál. pdf 20mb [Hidden Content]
    2 points
  11. Carl Gustav Jung - Gondolatok az életről és a halálról „C. G. Jung (1865-1961) a modern lélektan egyik nagy alakja, a modern pszichoanalitika megalapítója. Gondolatait, amelyek tematikus csoportosításban jelennek meg sorozatunkban, azzal a szándékkal adjuk közre, hogy a jungi életmű segítő üzenete könnyebben eljusson a válságokkal, problémákkal küzdő mai emberhez, és minél több ember számára valósulhasson meg a termékeny eszmecsere századunk egyik bölcs öregjével.” „A halál a lélek számára ugyanolyan fontos, mint a születés, s ugyanúgy, mint a születés, integráns része az életnek.” pdf 7mb 1997 [Hidden Content]
    2 points
  12. Rosemary Sutcliff: A sas A kilencedik légió bevonul Észak-Britannia ködébe, és soha többé nem látják őket. Négyezer ember tűnik el nyomtalanul, és a Sas-hadijelvény elvész. Ez a rejtély megoldatlan maradt mind a mai napig… Marcusnak kell kiderítenie, hogy mi történt az apjával, aki a légiót vezette. Így hát nekivág az ismeretlennek, és olyan veszélyes küldetésre indul, ahonnan senki sem várja vissza élve.A Sas a 20. század egyik legkiemelkedőbb ifjúsági sorozatának első kötete, mely világszerte több mint egymillió példányban talált gazdára. A Római Birodalom korában játszódó történetből Kevin Macdonald forgatott filmet, melyet a hazai mozik is műsorukra tűztek. [Hidden Content] Rosemary Sutcliff: Az ezüstág Erőszak és nyugtalanság söpör végig Britannia római provincián. Az uralkodót letaszítják trónjáról, és egy zsarnok veszi át a helyét. Két fiatalember, a római légió tisztje és sebésze titkos ellenállást szervez, míg Constantinus császár csapatai partra nem szállnak a brit szigeten. Az ellenállók a legendás, sast formázó régi légionáriusjelvény alatt sorakoznak fel a végső összecsapásra, hogy minden áron megvédjék Róma becsületét… „Az ezüstág” izgalmas és magával ragadó regény, Rosemary Sutcliff ókori sorozatának második darabja, a nagy sikert aratott első epizód, „A Sas” önállóan is élvezhető folytatása [Hidden Content] Rosemary Sutcliff: A lámpás hordozói A római sereg utolsó egységei hajóra szállnak, és örökre elhagyják Britanniát: a cserbenhagyott országot polgárháború és szász megszállás fenyegeti. Aquila, a fiatal tiszt dezertál a seregből, hogy visszatérjen a családjához, ám a szász martalócok megtámadják és elpusztítják az otthonát, ő maga pedig fogságba esik és rabszolgává lesz. Küzdelmes és kemény évek következnek Aquila számára, melynek során előbb a szabadságát igyekszik visszanyerni, majd csatlakozik az ifjú uralkodó, Ambrosius köréhez, akinek az a célja, hogy a régi Róma örökségéből az új Britannia megszületését segítse elő… „A lámpás hordozói” lebilincselően izgalmas történet, mely elnyerte a legjobb ifjúsági regénynek járó rangos Carnegie Medal irodalmi díjat. A két nagy sikerű kötet, „A Sas” és „Az ezüstág” után ez a harmadik és egyben befejező része a római kori Britanniában játszódó regénysorozatnak. [Hidden Content]
    2 points
  13. Mark Logue - Peter Conradi: A király beszéde A 20. század első évtizedeiben valaki megmentette a brit királyi családot – nem a miniszterelnök és nem is a canterburyi érsek, hanem egy Lionel Logue nevű, szinte ismeretlen, autodidakta beszédtanár, akit a harmincas években az egyik újság elhíresült cikke úgy nevezett, hogy „a sarlatán, aki megmentett egy királyt”. Logue nem született brit arisztokratának, de még csak angolnak sem – tősgyökeres ausztrál közember volt. Mégis ennek a barátságos társasági embernek sikerült minden külső segítség nélkül az egyik legnagyszerűbb brit királyt faragnia az ideges, kevés beszédű yorki hercegből, miután annak fivére, VIII. Edward 1936-ban leköszönt a trónról, mert beleszeretett Mrs. Simpsonba. Lionel Logue és a leendő VI. György király nem mindennapi kapcsolatának mindeddig ismeretlen történetét Logue unokája írta meg, kizárólag nagyapja, Lionel naplójegyzetei és archív dokumentumok alapján. Rendkívüli megvilágításban tárul elénk a két férfi meghitt barátsága és az a kulcsszerep, melyet a király felesége, a néhai anyakirálynő, Erzsébet királyné játszott kettejük összeboronálásában, aminek az volt a célja, hogy megmentse férje hírnevét és trónját. A király beszéde – Hogyan mentette meg egyetlen ember a brit monarchiát megdöbbentő bepillantást enged egy privát világba. Soha ilyen személyes képet nem rajzoltak még a brit monarchiáról – annak legmélyebb válsága idején – egy ausztrál közember szemszögéből nézve, aki büszke volt rá, hogy szolgálhatja – és megmentheti – királyát. A könyvből 2010-ben készült film Colin Firth, és Geoffrey Rush főszereplésével. [Hidden Content]
    2 points
  14. Roald Dahl: Boszorkányok Gyerekmesékben a boszorkányok mindig fura, fekete kalapot és fekete köpönyeget viselnek, valamint seprűnyélen lovagolnak. Ez azonban nem egy gyerekmese, itt most az igazi boszorkányokról lesz szó.A legfontosabb dolog, amit az igazi boszorkányokról tudni kell, a következő. Nagyon figyeljetek, és sose felejtsétek el, amit most mondok.Az igazi boszorkányok hétköznapi ruhákat hordanak, és nagyon hasonlítanak a hétköznapi nőkhöz. Hétköznapi házakban élnek, és hétköznapi állásuk van.Ezért olyan nehéz nyakon csípni őket.Roald Dahl a Meghökkentő mesék írójaként vált közismertté, de Nagy-Britanniában és világszerte gyerekkönyveivel lett igazán népszerű. Ezek a könyvek azonban nemcsak a gyerekek számára, hanem a felnőtteknek is jó szórakozást nyújtanak. Lebilincselő történeteit mesterien szövi át humorral, bájjal és bölcsességgel, de a meghökkentő fordulatok itt sem maradhatnak el. Roald Dahl-t Nagy-Britannia legnépszerűbb szerzőjének választották meg, Boszorkányok című könyve 1983-ban pedig elnyerte a Whitbread-díjat, mely elismrés a legjobb kortárs brit szerzőt illeti meg. A könyvből 1990-ben készült film Angelica Huston, és Rowan Atkinson főszereplésével. [Hidden Content]
    2 points
  15. James Hilton: A kék hold völgye Titokzatos tibeti pilóta eltérít egy repülőgépet, és leszáll vele valahol egy ismeretlen, hóborította síkságon. A repülőgép utasai – nők, férfiak, angolok, amerikaiak – végül egy kolostorba kerülnek, civilizált körülmények közé, távol a háború felé rohanó világ eseményeitől. Csak fokozatosan derül ki, hogy elrablásukat megtervezték, s az is, hogy a kolostor lakói szinte az időn kívül élnek, s arra készülnek, hogy a pusztulás után újra közkinccsé tegyék az emberiség örök értékeit, segítsenek a világ átrendezésében. Az utasok vérmérséklete azonban különböző. Van, aki megérti a tervet, s jól érzi magát távol a zűrzavaroktól, de van, aki börtönnek érzi a holdsütötte völgy békéjét, s menekülni akar. Ezektől az emberektől, jellemük kibontakozásáról, szerelmükről, kalandjaikról szól James Hilton szomorkás hangulatú regénye. A könyvből 1937-ben, és 1973-ban is film készült. [Hidden Content]
    2 points
  16. Georges Arnaud: A félelem bére Mit bír az ember? Milyen erőket képes mozgósítani magában, ha úgy érzi, hogy egyedül áll szemben a világgal, és a játszmában az élete a tét? És miféle pokoli indulatok azok, amelyek ebben a játszmában az embert, a legkegyetlenebb önzésre, aljasságra, társak elárulására késztetik? S amelyek tüzében értéktelennek látszik a mások élete, a legközelebbi sorstársak élete is?Ilyen kérdések foglalkoztatták a hányatott életű Georges Arnaud-t, amikor dél-amerikai emlékei nyomán megírta ezt az izgalmas regényt, amely a belőle készült film – és a benne szereplő Yves Montand – révén világszerte milliók élményévé vált.Olajkutak, fúrótornyok, olajvezetékek holdbéli kietlen tájain, trópusi éghajlat alatt játszódik a regény. Egy nemzetközi, véletlenül összeverődött csapat – két pár meg egy tartalék – vállalkozik rá, hogy két teherautóval nitroglicerint szállít egy begyulladt olajkút oltásához. Nitroglicerint, amely ha – ütésre, hőre – felrobban, az ezer dollárért bőrüket vásárra vivő emberekből semmi sem marad. Félelmetes, izgalmas helyzetek váltogatják egymást, amelyek során hőseink megmutatják igazi arcukat, elszántságukat és önzésüket, felvillantják gondolataikat életről, nőkről, szerelemről. A könyvből amerikai filmváltozat is készült 1977-ben Roy Scheider, és Bruno Cremer főszereplésével a félelem ára címmel. [Hidden Content]
    2 points
  17. Ken Kesey - Száll a kakukk fészkére A félig indián származású Ken Kesey fellépése az amerikai irodalom színpadán szorosan követte a hatvanas évek elején a beatnemzedék látványos áttörését. Első regénye, a Száll a kakukk fészkére 1962-ben jelent meg, s magyarul is nagy sikert aratott. Merész, egycélú lendület, izgalmas cselekménybonyolítás, kitűnően megszerkesztett jelképrendszer, bizarr és mégis hiteles emberábrázolás jellemzi a művet. A színhely: elmegyógyintézet. A szereplők: ápoltak és ápolók. A téma: talpra tudnak-e még állni a szánalmas emberroncsok. A regény azt sugallja, hogy a reménytelen kiszolgáltatottságban is lázadni kell az embertelenség ellen, mert az áldozat – fájdalmas bár – nem céltalan: talán van még visszatérés az elveszett emberséghez. Az azonos című filmet 1975-ben mutatták be Milos Forman rendezésében, Jack Nicholson, Will Sampson és Louise Fletcher főszereplésével. A film 6 Golden Globe, 5 Oscar és számos más elismeréssel együtt igazi díjesőt kapott. Érdekesség, hogy Kirk Douglas évek óta a filmjogok birtokában volt, de mire megkezdték a forgatást, már túl öregnek érezte magát a főszerephez. Fia, Michael Douglas lett a film producere, aki megkapta érte az első Oscar-díját. [Hidden Content] vagy [Hidden Content]
    2 points
  18. Ken McClure – Járvány Eredeti cím: Pestilence Eredeti kiadó: Simon & Schuster Ltd, London Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: Járvány Magyar kiadó: Magyar Könyvklub, Budapest Rege, Budapest Magyar kiadás éve: 1991, 1994, 1995 Fordította: Szuhay-Havas Ervin Betörés a kórház hullaházába Holttestek megmagyarázhatatlan eltűnése Rendkívül gyorsan terjedő ragály tört ki Skelmore Átkának legendája Nincs mód a betegség kezelésére Pusztít a fekete halál. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,43 MB [Hidden Content]
    1 point
  19. Djabe - TheChill 2024 01 - Lost in the City.mp3 02 - Counting Stars.mp3 03 - Rainy Day View.mp3 04 - Sunset Dreams.mp3 05 - Hot Air Balloon.mp3 06 - Echoes of the Night.mp3 07 - Kisses in the Rain.mp3 08 - Through the Rain.mp3 09 - In Mexico.mp3 MP3 320kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  20. Elena Ferrante – Tékozló szeretet Eredeti cím: L'amore molesto Eredeti kiadó: E/O, Róma Eredeti kiadás éve: 1992 Magyar cím: Tékozló szeretet Magyar kiadó: Park, Budapest Magvető, Budapest Magyar kiadás éve: 1992, 2009, 2019, 2021, 2022 Fordította: Balkó Ágnes A Nápolyi regények szerzőjétől! Delia édesanyja temetésére érkezik Nápolyba, a fullasztó légkörű városba, ahonnan egész életében menekült. Miközben igyekszik rekonstruálni Amalia különös halálát, próbál rájönni arra is, milyen őrületes szenvedélyek és elfojtások tették őt magát azzá a rideg, saját testével állandóan hadakozó, szeretetre képtelen nővé, akivé az évek során vált. A Nápoly omladozó színfalai előtt játszódó Tékozló szeretet valódi nyomozás a múltban, a tudatalatti ködképeiben, ahol fékezhetetlen vágyak tombolnak, ahol nincs remény megnyugvásra, szeretetre, legföljebb csak a felismerés gyötrő élményére. Anya és lánya gyűlölettel vegyes szeretetéről Mario Martone rendezett filmet. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,22 MB [Hidden Content]
    1 point
  21. Surface 01 - Mystery of Another World CE.Hun (2012. február 2) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Miután a fiad, Bobby rejtélyes módon eltűnik, rajtad múlik, hogy megtalálod-e őt a Surface: Egy másik világ rejtélye alatt! A békés vonatút a part felé halad, és most furcsa események történnek körülötted! Úgy tűnik, hogy van egy másik világ, amely éppen elmúlik az elmélkedésen. Használja a Rejtett Tárgy tehetségeit, hogy felfedezze a titokzatos területet, és megmentse Bobbyt, mielőtt még túl késő lenne a Surface: Egy másik világ rejtélye című filmben! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 896 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Surface 02 -The Noise She Couldn't Make CE.Hun (2012. július 26) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Egy magányos autópálya-szakaszon egy fiatal lányt találnak eszméletlenül, mellette egy véres kés fekszik. Áldozat volt, vagy megtámadott valakit? Orvosai értetlenül állnak, amikor nem reagál a kezelésre. Kétségbeesetten hívnak segítségül. Pszichikusként megszokta, hogy olyan ügyfelekkel dolgozik, akik beszélhetnek veled. De ez a lány nem teheti. Írja be az elméjét és dolgozzon, hogy felfedezze ... a zajt, amelyet nem tudott kiváltani Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 CPU: 2,5 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 982 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Surface 03 - Soaring City CE (2013. január 24) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Keresse meg testvérét, Jeremy-t egy gyönyörű világban, ahol az ég olyan széles, mint a képzelete, a Hidden Object Puzzle Adventure játékban, a Surface: The Soaring City-ben! Jeremy nagyszerű feltaláló volt, aki felfedezte az égen szárnyaló csodálatos földet. Szárnyakat hozott létre az emberek számára, szabaddá téve őket. Az új polgárok boldogok voltak ... amíg Jeremyt egy nap elrabolták és hibáztatták embertelen kísérletek elvégzéséért. Rajtad múlik, hogy megmented-e a bátyádat a börtönbüntetéstől és megváltod a jó nevét. Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 CPU: 2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1.02 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Surface 04 - The Pantheon CE.Hun (2013. szeptember 19) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Óriási eredménynek kellett volna lennie, de a Leviathani gerincen át vezető alagút nagy katasztrófa helyévé vált. Mi történt valójában azon a napon? Állítólag a vonaton voltál a férjeddel és a lányoddal, de lemaradtál róla. És akkor örökre eltűntek az életedből. Egy évvel később, és egy furcsa ember - egy tudós, aki úgy gondolja, hogy ez olyan, mint a Bermuda-háromszög és más ilyen eltűnések - meghívja Önt, hogy vegyen részt a legnagyobb kísérletében: az a sorsdöntő nap a Surface-ben: A Pantheon! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1,25 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Surface 05 - Reel Life CE.Hun (2014. április 10) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Az Elephant Games műfajt nyomó Surface sorozata folytatódik ... ezúttal a Reel Life-ban! Húgod és lánya, Jane egy régi film vetítésének örvendtek, amikor az egyik színész szó szerint kilépett a képernyőről! Jane hiányzik, és az épület furcsa növényekkel és állatokkal mászik a filmből. Megoldja a maga módján az összes rejtvényt, és rohan a színházba, hogy utat találjon a film világába, hogy megmentse unokahúgát. De ha egyszer megteszi ... rájön, hogy a rejtély - és a veszély - sokkal mélyebb, mint azt elképzelni tudta volna. Menekülhet, mielőtt a kaland tragédiává válik? Tudja meg a Surface: Reel Life című izgalmas rejtett tárgyú puzzle kalandjátékból! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1.20 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Surface 06 - Game of Gods CE.Hun (2014. november 20) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Az Elephant Games , a Mystery Trackers és a Grim Tales készítői új lépéssel érkeznek úttörő Surface sorozatukba! Amikor barátai, Jim, Kevin és Maggie meghívják Önt, hogy vegyen részt egy fizetett kutatási tanulmányban, akkor lehetősége nyílik rá. De a dolgok furcsa fordulatot vesznek, amikor megérkezik, és felfedezi, hogy Jim és Kevin eltűnt, Maggie-t pedig éppen egy rettenetes alak rabolta el! Különös játék terül el az asztalon, és minden mozdulat biztos halált jelenthet. De nincs más választása - játszania kell, hogy megmentse barátai életét ... és a sajátját is. El tudod érni a játék végét? Dobd el a kockát, és tudd meg az izgalmas Rejtett Tárgy Puzzle kaland játékban! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,7 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Surface 07 - Alone In The Mist CE.Hun (2015. június 4) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Az összes felnőtt eltűnt. A gyermek álma, vagy rémálma? Születésnapod reggelén arra ébredsz, hogy megállapítsd, hogy a dolgok egyáltalán nem úgy vannak, ahogyan az édes 16-osodon ábrázoltad. Megtudhatod, mi történt egyik napról a másikra, hogy felfordítsd a világodat? Az Elephant Games- ből származik a népszerű és pörgős Surface sorozat folytatása . Nyissa ki a Titkos szobát, ahol további rejtett tárgyakkal és minijátékokkal találkozhat. De légy óvatos, amit kívánsz… Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,38 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Surface 08 - Return to Another World CE (2015. november 21) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Miután aggasztó telefonhívást kapott édesanyjától, visszatér a szülővárosába, a Lightfallsba, hogy vizsgálódjon. De a dolgok nem egészen olyanok, mint amire emlékeztek rájuk - egy furcsa eszköz emelkedett ki a közeli tóból, és ez miatt a Lightfalls lakói eltűntek! Úgy tűnik, hogy egy gyerekkori fiú áll mindennek a hátterében, de megállíthatja-e gonosz sémáját, mielőtt túl késő lenne? Utazás a tó alatti varázslatos világba, és mentse meg családját ebben az izgalmas rejtett tárgy puzzle-kalandban! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,30 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Surface 09 - Lost Tales CE.Hun (2016. június 16) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Az Elephant Games büszkén mutatja be a Surface sorozat következő izgalmas részét ! Olyan dolgokat láttál, amelyek valójában nem is lehetnek valóságosak. Ami egyszerű orvoslátogatásként kezdődik, az egy élet üldözésévé válik! A Vadász utánad jár és Tündérország veszélyben van. Csak emlékezetének töredékeivel megmentheti a királyságot, mielőtt túl késő lenne? Tudja meg ezt a lélegzetelállító rejtett tárgyú puzzle kalandot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,36 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Surface 10 - Virtual Detective CE (2016. november 24) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol A Virtuális Nyomozó Iroda most felvesz! Biztosítsa a legjobb detektív besorolását a világ premierjén megjelenő virtuális valóság térben, amelyet a Capsule Nexus 2000 szponzorál - a legreálisabb teljes merülésű virtuális valóság eszköz. Néhány jó álmot keresünk, hogy kivizsgáljuk a való világban kómává vált eltűnt játékosok növekvő számának okát. Jelentkezz még ma! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 2,13 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Surface 11 - Strings of Fate CE (2017. június 3) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Az Elephant Games elhozza neked a Surface sorozat legújabb részét ! A kishúgodat elrabolta két Sors Testvér! Egy harmadik Testvér segítségével rajtad múlik, hogy megmentd-e. Az önre rakott esélyekkel megtalálja az utat egy másik világba és időben megmentheti ?! Tudja meg ezt a varázslatot megkötő rejtett tárgyas puzzle kalandot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 2,72 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Surface 12 - Project Dawn CE (2017. november 9) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Az új otthonába vezető autóbaleset után a lánya eltűnik! A keresése egy elhagyott városba vezet ... vagy nem? Ha minden sarkon veszély van, rajtad múlik, hogy felfedd a Dawn Project mögött rejlő rejtélyt, és megmenthesd a lányodat! Van mit vesz egy veszélyes történelem felfedezéséhez, amely meghaladja a saját képzeletét és elmenekül? Tudja meg ezt a hűtő rejtett tárgyú kirakós kalandjátékot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 2,50 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content]
    1 point
  22. Saga of the Nine Worlds 1 - The Gathering CE.Hun (2017. május 28) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Az Eipix Entertainment egy legendás utazásra invitál a Kilenc Világon keresztül vadonatúj sorozatában! Egy békés reggelt Midgardban egy sárkánytámadás rázott meg! Gyorsan elindulsz a hercegnőddel, hogy felkutasd a fenevadat és elpusztítsd, de útközben megtámadják. Meg kellett volna halnod… de megmenekültél. Úgy tűnik, az istenek egy nagyon különleges feladatra választottak ki téged – mentsd meg a világot! Az istenek azt hiszik, hogy érdemes vagy. Most már csak bizonyítania kell. Gyűjtsd össze társaidat, és indulj el egy utazásra a mitikus Kilenc Világon ebben az epikus rejtett tárgyú kirakós kalandjátékban! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 2,5 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1076 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Saga of the Nine Worlds 2 - The Four Stags CE (2017. november 26) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Az Eipix Entertainment büszkén mutatja be a Saga of the Nine Worlds sorozat következő izgalmas részét ! Hiányzik a négy szarvasbika, amely fenntartja az egyensúlyt a birodalmakban! Ha Odin erőtlen marad, rajtad és társaidon múlik, hogy megtalálják-e őket, és visszaállítsák az egyensúlyt a Világfára. Ez nem lesz könnyű feladat, mivel a rejtélyes cselekmények tombolnak. Ön és honfitársai átutazhatják a világokat, hogy időben megmentsék őket? Tudja meg ezt a lélegzetelállító rejtett tárgyú kirakós kalandjátékot! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 2,5 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 945 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Saga of the Nine Worlds 3 - The Hunt CES (2018. május 20) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol A Vadvadászat elkezdődött, és lehet, hogy te leszel a következő prédája! Mivel a hatalmas szellemek a világ elpusztításával fenyegetőznek, neked és társaidnak meg kell tanulniuk a Vadvadászat titkait, hogy megmentsék a világot a teljes pusztulástól. Felfedezed az igazságot a vadászat mögött meghúzódó hatalomról, vagy áldozatul esiksz a kísérteties üldözőknek? Itt az ideje, hogy átutazzuk a Kilenc birodalmat ebben a lenyűgöző rejtett tárgyú kirakós kalandjátékban! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 2,0 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1082 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    1 point
  23. Sacra Terra 1 - Angelic Night CE.Hun (2011. július 22) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Kapzsiság ... Kéjvágy ... Büszkeség ... Ez és négy másik halálos bűn tartja békében az emberiséget. Egy mágikus rituálé nyomán, amely az irányítás alól kikerült, e bűnösök démonai kiszabadultak tüzes börtönükből, és a Sacra Terra -ban, egy kórházban szálltak meg, amely ma a Pokol földi kiterjesztése. A mentális kórteremben felébredve, az elmúlt napok emlékezete nélkül, ravaszságával le kell győznie minden démont, és meg kell mentenie az emberiséget a pusztulástól! Miközben felfedez egy romló kórházat, feltárja egy középkori apátság titkait, és kísérteties katakombákat keres, megtudja, ki nyitotta meg a világok közötti portált. Útközben csábító Succubust idéz, ellenáll a kimondhatatlan gazdagság csábításának, és segítséget kap egy tiszta szellemtől, amelyet csak angyalként ismernek. Hogy ki ő és mi történt vele, csak az egyik megdöbbentő igazság, amelyet felfedez, amikor jól elrejtett nyomokat talál, hasznos tárgyakat gyűjt és ügyesen megtervezett rejtvényeket old meg. Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 442 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Sacra Terra 2 - Kiss of Death CE.Hun (2013. február 14) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A szeretet olyan erős, hogy legyőzi a legerősebb gonoszt. A Sacra Terra gyűjteményes kiadásában: A halál csókja ez a szerelem egy nő szívében születik, aki elindítja a vőlegényének megmentését az emberi szenvedésből táplálkozó természetfeletti erő elől. Irányítsd őt, miközben vizuálisan lenyűgöző misztikus dimenziókat tár fel annak érdekében, hogy újra összehozza más szerelmeseit, és gyengítse az entitás szorítását. Amint hasznos tárgyakat talál, és rejtvényeket old meg, megfordítja az idő előtti halálesetek tragédiáját, megjavítja a barátok között megtört kerítéseket, és egy érzelmileg megragadó fejezetben összehozza a férjet és a feleséget, akik évezredek óta elváltak egymástól. A Edition of Sacra Terra: Kiss of Death számos bónuszanyagot tartalmaz, amelyek semmilyen más kiadásban nem állnak rendelkezésre, beleértve egy kiterjedt bónusz fejezetet, amely ügyesen kapcsolódik a fő játékhoz, átfogó stratégiai útmutató, kiváló minőségű asztali háttérképek és leleplező koncepció. A gazdagon rétegzett és lenyűgöző rejtett tárgy élményt kínáló Sacra Terra: Kiss of Death Collector's Edition kaland, amelyet soha nem felejt el! Megmentheti -e a vőlegényt, mielőtt a gonoszság zabálja el? Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 735 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    1 point
  24. Road Trip Europe (2018. szeptember 20) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Road Trip: Europe A klasszikus rejtett tárgyú játék életre szóló utazásra hív. Fedezzen fel gyönyörű helyeket Európa egészére, miközben rejtett tárgyakra vadászik. A Hidden Object rajongói több mint 1700 tárggyal fognak örülni, amelyeket több játékmódban is megtalálhatnak. Töltsön el egy igazi európai nyaralást, miközben felfedezi a nyílt utat, és fedezze fel a rá váró látnivalókat. Tapasztalja meg a gyönyörű, nagy felbontású rejtett tárgyjeleneteket. Ez az a kirándulás, amit nem akarsz kihagyni. Játékrendszerkövetelmények OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 2,0 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 10 Merevlemez: 301 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Road Trip USA (2017. november 14) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Tegyen egy kirándulást az Amerikai Egyesült Államok gyönyörű tájain ebben a pihentető klasszikus rejtett tárgy játékban. Hívd ki magad olyan szórakoztató mini puzzle játékokkal, mint a Match 3, a Mahjong, a Block slide és a Spot the Differences. Utazz végig 20 lenyűgöző jelenethelyen, miközben több rejtett tárgy módot játszol: szó, rejtvény, sziluett, éjszakai mód, hiányzó magánhangzók és tülekedés. Gyönyörű nagy felbontású jelenetek Óráknyi szórakoztató játék Bónusz rejtvények 4 mini játék rejtvény Több rejtett objektum mód Játékrendszerkövetelmények Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,0 GHz RAM: 256 MB DirectX: 9 Merevlemez: 144 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Road Trip USA 2 - West CE (2020. június 6) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol A Road Trip visszatér egy újabb csodálatos amerikai turnéval! Ezúttal fedezze fel a nyugati államokon átívelő gyönyörű helyeket, miközben rejtett tárgyakra vadászik. A rejtett tárgyak szerelmesei több mint 2200 tárggyal fognak örülni, amelyeket több játékmódban és gyönyörű, nagy felbontású jelenetekben találhatnak meg! A tempóváltás érdekében tedd próbára rejtvényfejtő képességeidet egy szórakoztató 8 minijátékkal! Ne hagyja ki ezt az életre szóló utazást! Játékrendszerkövetelmények OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,0 GHz RAM: 256 MB DirectX: 11 Merevlemez: 871 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Road Trip USA 3 - Central (2022. február 22) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Tegyen egy életre szóló utazást a festői Közép-Egyesült Államokban! Fedezzen fel gyönyörű helyeket, miközben több száz rejtett tárgyat talál, és kihívást jelentő rejtvényeket old meg! Fogd a felszerelésed, és vágj bele ebbe a retro kalandba Amerikában! Gyönyörű eredeti grafika! Izgalmas bónusz rejtvények! Óráknyi lebilincselő játék! 10 mellékelt minijáték! Több játékmód! Játékrendszerkövetelmények OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,0 GHz RAM: 512 MB DirectX: 10 Merevlemez: 895 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    1 point
  25. Redemption Cemetery 01- Curse of the Raven CE.hun (Jul 30, 2010) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Autóbalesetbe kerülve egy titokzatos temetőbe sétál, miközben segítséget keres. Az ajtók becsukódnak mögötted, és rájössz, hogy csapdába esett! Menekülj a félelmetes Megváltási Temetőből, segítve a csapdába ejtett szellemeket, hogy megmentsék szeretteiket és felszabadítsák lelkét! Használja a Rejtett Tárgy készségeit, hogy segítse ezeket a szellemeket és elkerülje a Megváltó temetőben. Játékrendszer-követelmények: OS: Windows XP / Vista / 7/8 CPU: 1,4 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 518 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 02- Children's Plight CE.hun (Aug 11, 2011) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar A háború átok csapdába esett egy másik világ temetőjében! Fedezze fel a rejtett tárgyak gyönyörű jeleneteit, és mentse meg a gyerekeket, akiket a háború vett. Ismerje meg a gonosz háború történeteit és keresse meg a módját, hogy állítsa le, mielőtt még késő lenne! Segítsen a többi szellemnek abban, hogy megtalálják a békét, mivel segítenek hasznos tárgyak megtalálásában és a kihívások elhárításában a Megváltó temetőben: Gyereklámpás! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows XP / Vista / 8 CPU: 1,4 GHz RAM: 1280 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 897 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 03- Grave Testimony CE.hun (Aug 02, 2012) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Menekülje meg az átkozott szigetről, amelyet az elveszett lélek lakott a Megváltási temetőben: Súlyos bizonyság! A sors furcsa csavarodása után egy félelmetes szigeten találja magát. Ahogy az áruló vizeken való átjutás módját keresi, megjelenik egy külföldön élő hajós, aki elmondja neked, hogy az életben való visszatéréshez csak a szigeten csapdába esett három szellem segít. Utazzon át a történelembe és javítsa ki a múlt hibáit, hogy otthonát elnyerje ebben az izgalmas Hidden Object kalandban! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows XP / Windows Vista / Windows 7/8 CPU: 1,4 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 879 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 04- Salvation of the Lost CE.hun (Apr 18, 2013) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Menekülés a misztikus temetőből a Megváltó temetőben: Az elveszett üdvössége! A késő esti metró furcsa fordulatot vesz, ha hirtelen egy furcsa temetőben találja magát. Egy külvilági szervezet felhívta Önt, hogy szabadítsa fel a temető elveszett lelkeit. És annak érdekében, hogy befejezze a munkát, túszul tartja a kutyáját! Ahhoz, hogy megszerezze a szabadságát, három szellemnek kell segítenie a múltban befejezetlen üzletek megoldásában. Sikeres lesz, vagy ez a sor vége? Tudja meg ebben az izgalmas rejtett tárgy játékban! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows XP / Windows Vista / Windows 7 / Windows 8 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 921 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 05- Bitter Frost CE.hun (Dec 26, 2013) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar A ház meleg és készen áll a karácsony estére, amikor egy váratlan látogató varázslatosan megjelenik az ablakon. Az őse, a Bagoly Lélek kéri a segítséged. Meg kell állítania a féltékeny és bosszantó Wenonah-ot, a hideg szellemét, hogy elpusztítsa az őseit. Ha sikerül a szörnyű tervében, akkor gondoskodni fog arról, hogy soha nem születsz! A fotóalbum a kulcsa annak, hogy megállítsa őt, de vajon egy egyszerű halandó képes-e megbirkózni ezzel a kísérteties feladattal? Utazzon át az időben, hogy megmentse nagyszüleit keserű, jeges felfogásától! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows XP / Windows Vista / Windows 7 / Windows 8 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 916 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Redemption Cemetery 06- The Island of the Lost CE.hun (Mar 05, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Az ERS Games hozta magához, a Redemption Cemetery sorozat következő játékának! Összeomlik a szellemek által lakott szigeten. Mint ők, csapdába esik itt örökre, vagy legyőzheti a gonosz szellemet, aki mindannyian börtönben tartja Önt? Tudja meg ebben az izgalmas rejtett tárgyú puzzle-kalandjátékban! E szellemek felszabadításának kulcsa a legmélyebb vágyaikban rejlik ... Játékrendszer-követelmények: OS: Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 2,0 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 980 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 07- Clock of Fate CE.hun (Sep 24, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar A Redemption Cemetery sorozat hetedik kiadása, amely hihetetlenül félelmetes és lenyűgöző játékokat mutatott be, az ERS Gaming Company néven jelent meg. Meg kell mentenie egy kislányt a vonatotól, amely tartalmazza az utast. A koponyák gyűjtésével és rejtvények megoldásával hagyja ki az izgalmas szakaszokat is. Ön képes lesz megmenteni ennek a kislánynak az életét, és túlélni ezt a halálos eseményt? Meg tudja mutatni az igazságot időben, mielőtt késő lenne? Vegyen részt a kalandban ebben a hihetetlenül élvezetes és izgalmas játékban, keresse meg a rettenetes események titkait, és élvezze a játékot és a komplex rejtvények megoldását. Játékrendszer-követelmények: OS: Windows XP / Windows Vista / Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 600 Mhz RAM: 128 MB DirectX: 6.0 Merevlemez: 1051 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 08- At Death's Door CE.hun (May 05, 2016) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Az ERS Game Studios büszkén mutatja be a Megváltó temető sorozat következő hűtési részletét ! A késő esti taxival való sötét fordulás megtörténik, amikor elakad a hátborzongató temetőbe. Egy gonosz erő sújtja a szellemeket ott. Segíthetsz nekik a békében, vagy csatlakozhatnak hozzájuk a kínzásukhoz? Tudja meg ebben a szegecselő rejtett tárgyú puzzle-kalandban! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows XP / Windows Vista / Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 1,4 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1258 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 09- Night Terrors CE.hun (Feb 09, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Egy késő esti telefonhívással távoli kórházba hívják Önt, ahol a betegek végtelen rémálmokban szenvednek. Mindenki meghal, hacsak nem tudsz segíteni a Night Terror vírus megfertőzésében! Használja ki a Morpheus bölcső erejét, hogy álmaikba utazzon, és megszabadítsa őket a félelmektől, még mielőtt késő lenne! Fedezze fel a kórházat, és fedezze fel a kutatásokat, még mielőtt megfertőződne ebben a félelmetes rejtett tárgyú puzzle-kalandban! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows XP / Windows Vista / Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 1,8 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1320 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 10 - Embodiment of Evil CE.hun (May 11, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Kapott egy rejtélyes szöveget, amely felhívta Önt egy ősi temetőbe. Megérkezik, hogy találjon egy sötét gazdát, aki elrabolja és csapdába foglalja a lelkeket! Ha az egyensúly zavart, senki sem biztonságos. Meg tudja állítani a gonosz Kyrkogrimm-et, mielőtt túl késő lenne, vagy a temető legújabb lakosa lesz? Tudja meg ebben a gerinc-bizsergő rejtett tárgyú puzzle-kalandban! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows XP / Windows Vista / Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 1,4 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1266 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Redemption Cemetery 11- One Foot in the Grave CE.hun (Nov 16, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Amikor a legjobb újságírója hűvös történetet kap a régi temetőben bekövetkező furcsa eseményekről, nem várhat rá, hogy kivizsgálja. A dolgok gyorsan sötét fordulatot kapnak, amikor sötét erők elrabolják! Van mit kell ahhoz, hogy áthaladjon a halálon, és megmentse a barátait, vagy a temető következő lakója lesz? Tudja meg ebben a gerinc-bizsergő rejtett tárgyú puzzle-kalandjátékban! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows XP / Windows Vista / Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1026 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 12- The Day of the Almost Dead CE.hun (Aug 04, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Amikor Santa Muerte segítséget hív, ön rohan segítségére. Amikor megérkezik a temetőbe, megtalálja az erőteljes szellemet, amely felkészül a harcot a világ megmentése érdekében. Egy gonosz istenség azt akarja, hogy az otthonát a halottak földjévé változtassa, és csak te tudod megállítani őt! Van mit kell megmenteni a lelkeket a megragadásáról, mielőtt túl késő lenne? Tudja meg ebben a gerinc-bizsergő rejtett tárgy-puzzle-kalandban! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows XP / Windows Vista / Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1052 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 13- The Cursed Mark CE.hun (Jan 18, 2019) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar A furcsa szimbólum ismétlődő rémálmai és mögöttes veszély egyre inkább aggodalomra ad okot. A válaszok keresése megszakad, amikor egy Kear nevű idegen felveszi Önnel a kapcsolatot a közeli temetőben. Amikor megérkezel, gyorsan beledobod az életed küzdelmébe, hogy megakadályozd egy veszélyes ellenséget abban, hogy elfoglalja az élők földjét! Meg tudja állítani őket, mielőtt túl késő lenne? Tudja meg ebben a gerinc-bizsergő rejtett tárgyú puzzle-kalandban. Játékrendszer-követelmények: OS: Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 1,4 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1094 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 14- Dead Park CE.hun (Jun 28, 2019) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Egy titokzatos idegen üzenete hív fel segítségre egy régi vidámparkban! Megérkezik, hogy sokkal többet találjon, mint az átlagos túrák és látnivalók. A parknak furcsa eltűnésekkel sújtott története van, és úgy tűnik, hogy velük még nem végeznek rosszindulatú erőket! Meg tudja menteni a lelkeket, és megakadályozhatja, hogy egy veszélyes ellenség betörjön a világunkba? Tudja meg ebben a keverő Rejtett Tárgy puzzle kalandban! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 2,0 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1147 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Redemption Cemetery 15 - The Stolen Time CE.Hun (Nov 16, 2019) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Egy szörnyű baleset után arra ébred, hogy egy másik birodalomban találja magát! Ez nem normális kripta előtted, hanem az Idő temploma. Egy veszélyes entitás azzal fenyeget, hogy elpusztítja az idő konstrukcióit, és ezzel együtt sötétségbe viszi az emberiséget! Csak Önnek van ereje megállítani őket azzal, hogy megmenti a lelkeket és visszahozza az életük kristályait a templomba. Megmentheti magát és az emberiséget, mielőtt túl késő lenne? Tudja meg ezt az izgalmas rejtett tárgyú puzzle kalandot Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,16 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content]
    1 point
  26. Living Legends 9 – Voice of the Sea Collector’s Edition (PCENG2021) English | PC | 2021 Size: 1.75 Gb Genre: Hidden Object Description: Your brother’s invited you to Sunshine Island for Neptune Day! The festivities will celebrate the treaty between the Islanders and the people of the sea. But instead of a heartfelt reunion with your brother, you’re met with a curse that turns people into salt statues and monsters! Someone’s angered the Lord of the Sea and his daughters, putting the lives of everyone on the island at stake! Can you repair the rift between the two peoples to save your brother and the rest of the island in time? Find out in this breathtaking Hidden-Object Puzzle adventure. Features: • Save Davy Jones and his Flying Dutchman from Sea Witch’s magic! Find the Warlock Captain’s stash! • Replay your favorite HOPs and mini-games. • Collect special characters and morphing objects throughout the game to earn a special bonus game! • Enjoy concept art, screensavers, and music from the game! Save them for later! • Never get lost with the strategy guide! Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.8 Gb [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  27. színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai thrillersorozat, 41 perc, 2012 (16) rendező: Paul A. Edwards, Brad Anderson, Fred Toye forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Alex Kurtzman, Roberto Orci operatőr: Tom Yatsko jelmeztervező: Marie Abma, Joanna Brett zene: Michael Giacchino vágó: Tanya M. Swerling, Jon Dudkowski, Scott Vickrey szereplő(k): Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs John Noble (Dr. Walter Bishop) Rudas István Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata Lance Reddick (Phillip Broyles) Forgács Péter Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Kirk Acevedo (Charlie Francis) Crespo Rodrigo Mark Valley (John Scott) Schnell Ádám Tartalom: A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. General : A rejtély - (Fringe) 5. teljes évad 2012.avi Format : AVI at 1 028 kb/s Length : 351 MiB for 47 perc 47 mp 40emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 873 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 146 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  28. Dave Stern: Romb Raider (Lara Croft 1) A HATALOM… A világűrből érkezett; talán az istenek küldték? Az ókorban beolvasztották s anyagából létrehozták a titokzatos Triangulumot, mely erejével képes megváltoztatni az emberek életét, szebbé és jobbá tenni a Földet. A TITOK… A Triangulumot, hogy rossz kezekbe ne kerüljön kettévágták, darabjait a világ legeldugottabb zugaiban helyezték nyugalomba. Senki sem tudja, hol vannak, de létezik egy rejtélyes eszköz, amelynek segítségével fellelhetők. AZ ELLENSÉG… S létezik egy titkos társaság is, és tagjai tudják: akié a Triangulum, azé a hatalom. De hogyan jussanak hozzá? Hol keressék az eszközt, ami elvezeti őket darabjainak rejtekhelyére? A HŐS… Amíg a brit arisztokrata hölgyek kiállításokra és vásárlókörutakra indulnak, addig Lady Croft a sikeres fotóriporter, férfiakat megszégyenítő bátorsággal veti bele magát a régiségek utáni hajszába. Lady Croft? Lara Croft: Tomb Raider AZ ÓRA KETYEG, FOGYTÁN AZ IDŐ! [Hidden Content] Dave Stern: Az élet bölcsője (Lara Croft 2) AZ EGYENSÚLY… Jin és Jang, fekete és fehér, férfi és nő – a világon mindennek megvan a maga párja. Az idők hajnalán furcsa küldemény érkezett a Földre, amelyben ott lapult az Élet csírája, és mellette a Halál magva is. Az Élet kiszabadult a ládikából, a Halál azonban benne maradt – egészen addig, míg Pandora fel nem nyitotta a legendássá vált szelencét. A SZELENCE… Nagy Sándor, a makedón hadvezér megtalálta a szelencét, s miután megtudta, mit rejt, elküdte arra a helyre, amelyet a fáraók az Élet Bölcsőjének neveztek. Hogy senki se férhessen hozzá, az eszközöket, amelyekkel fel lehet kutatni, a Holdtemplomban rejtette el. A VÉLETLEN… Az istenek elsüllyesztették a templomot, egy földrengés azonban ismét a felszín közelébe emelte. Szerencsevadászok indulnak útnak, hogy megszerezzék Nagy Sándor kincseit, köztük az a csapat is, amely a gátlástalan tudós utasítására, magát a szelencét keresi. Akinek a Halál magva a kezébe kerül, a világ urává válhat. AZ ISTENEK AKARATA… Miután kudarcot vallanak az ügynökei, a brit titkosszolgálat Lady Croftot bízza meg azzal, hogy találja meg a szelencét, mielőtt az rossz kezekbe kerül. Lara elvállalja a feladatot, de a küldetés végére rájön: „Vannak dolgok, amelyeket jobb nem megtalálni…” [Hidden Content]
    1 point
  29. Robert Tine: Végképp eltörölni John Kruger védelemre szakosodott titkosügynök. Akkor jön el az ő ideje, amikor másoké lejár: megszervezi tanúk új életét és – szinte a szó szoros értelmében – eltörli a régit. Nála senki sem tud jobban megrendezni egy „véletlen balesetet” vagy egy katasztrófát, mígnem egyszer ő is veszélybe kerül.Végveszélybe.Amerika egyik legnagyobb fegyvergyárának dolgozva Lee Cullen szeme előtt olyan titkos fegyverkísérletek tárulnak fel, amelyek, ha sikert érnek, egy csapásra felboríthatják a világ törékeny egyensúlyát. A nő egy összeesküvés nyomaira bukkan és a szálak a kormány legfelsőbb köreibe vezetnek. Ettől kezdve csak Kruger segítségével maradhat életben.Ami Kruger számára egyszerű megbízatásnak indul, hamar visszahull a fejére: munkatársai árulással vádolják és ellene fordulnak, már legbizalmasabb barátaiban sem bízhat. Jól tudja: ebben a játszmában nemcsak a gondjaira bízott gyönyörű nő élete, hanem a világ sorsa is a tét… és csak magára számíthat. [Hidden Content]
    1 point
  30. Patrick Besson - Daniele Thompson: Házibuli Az azonos című film bombasiker volt. Párizsban is, Budapesten, mindenütt, ahol csak játszották. Így született meg a folytatás és a könyv. Mert ezúttal rendhagyó módom, a filmből íródott a könyv. A Házibuli elsősorban a 13-14-15 éves Vic története, és persze az összes hozzá hasonló, egyszer buggyant, sete-suta, máskor meg célratörő, talpraesett, az első szerelmet ízlelgető buliőrületben szenvedő kamaszé. De a szülők története is, akik néha maguk is támaszra szorulnak. Még külön szerencse, hogy többnyire kéznél van Poupette, Vic 84 éves, örökifjú, icipicit bolondos de mégis józan, sőt bölcs dédnagyanyja, aki ha kell, gatyába rázza a társaságot és rendet teremt. [Hidden Content]
    1 point
  31. H. de Vere Stackpole: A kék lagúna Hová sodorja a szeszélyes tengerár a kis csónakot három, hajótörött utasával, az öreg, részeges, de aranyszívű tengeri medvével, az angyali szépségű nyolcéves leánykával és az értelmes, talpraesett kilencéves fiúval? Szerencsére jó helyre. Egy lakatlan, ám egzotikus szigetre a Dél Keresztje alatt. Az öreg tengerész, miután megtette kötelességét, kitanította a gyerekeket a robinson-élet minden fortélyára, meghal. Ám az árvák boldogulnak magukban is, és épségben, egészségben fölcseperednek, sőt ártatlan-boldog szerelembe esnek…Ám a megbízhatatlan természet véget vet az immár hármas idillnek – közben ugyanis gyermekük született –, mert ezúttal a szigetről sodorja el a kis csónakot a végtelen vizekre…Ezt a robinsonádot több filmes is szalagra álmodta, sőt rendezte. Már a két világháború közt is készült a regényből film. Az eddigi utolsó változat amerikai színekben került forgalomba, s hatalmas sikert aratott, amiben a női főszerepet játszó Brooke Shields varázslatos szépségének is jelentős része lehetett. [Hidden Content]
    1 point
  32. Dick Francis: Holtbiztos tipp Bill Davidson istállótulajdonost figyelmeztetik, ha Joe Nantvoich lovagolja Admiral nevű lovát, akkor az veszíteni fog. Ezért ő maga lovagol a híres Arany Kupán, és meghal, amikor Admiral felbukik. Az orvos véleménye szerint véletlen baleset történt. A regény a Rakéta Regényújságban jelent meg először, azóta nem adták ki újra. A könyvből 1974-ben készült film Judi Dench, Michael Williams, és Julian Glover főszereplésével. [Hidden Content]
    1 point
  33. Natalie Babbitt - Örök kaland "Winnie Fostert, a tízéves kislányt gazdag szülei még a széltől is óvják. Winnie unatkozik a kerítésekkel körbevett birtokon, és bosszantja a sok óvintézkedés, ezért kiszökik a közeli erdőbe. Itt ismerkedik meg Jessie Tuck-kal, aki nagyjából tizenhétnek néz ki, de elmondása szerint száznégy éves. A Tuck család ugyanis minden jel szerint megtalálta az örök élet forrását.Az öröklét misztériumát kutató regény izgalmas formában fogalmazza újra az emberiséggel egyidős kérdéseket: miért vagyunk halandók, és ha tehetnénk, választanánk-e az öregedés helyett az örökkévalóságot.Natalie Babbitt 1975-ös fantasyje több díjat elhódított, kétszer (1981-ben és 2002-ben) megfilmesítették, és több ízben beválogatták a gyermek- és ifjúsági irodalom legfontosabb száz kötetét összesítő listákra." [Hidden Content]
    1 point
  34. Barry B. Longyear: Kedves ellenségem Eltérő kultúrák találkozása mindig problematikus. Különösen így van ez, ha az adott kultúrákat más-más bolygóról érkezők képviselik. A 21. század végén csillagközi háború dúl az emberek és a – gyíkszerű – drakóni földönkívüli faj között. Egy ütközet során két vadászpilóta, Willis E. Davidge és a drak Jeriba Shigan lezuhannak egy kietlen és veszélyekkel teli égitestre, a Fyrine-IV-re. Az ismeretlen bolygón tovább folytatják a csatát, csakhogy a csúcstechnika hiányában kénytelenek az ősi hadviselés szabályai szerint harcolni. A két hajótörött azonban lassacskán rájön, hogy ha túl akarják élni ezt a kalandot, szükségük van egymásra. Az 1980-ban megjelent megkapta még abban az évben a legjobb novellának járó Hugo, és Nebula díjat. A novellából 1985-ban készült filmváltozat Dennis Quaid, és Louis Gossett Jr főszereplésével. A novella magyarul a Galaktika 107-108-as számában jelent meg. [Hidden Content]
    1 point
  35. Deutsche Sex Stars Teil 14 (2018) Und wieder sorgen 5 rattenscharfe Erotik-Knallkörper für Enge in euren Hosen. Den Anfang macht Jackie Lawless. Die nippelgepiercte Traumstute mit den dicken Paradies- Äpfeln reitet Muskelprotz Bodo in Windeseile das angestaute Fett aus der Achse und wird auf einem Gartentisch rundum verwöhnt, bis ihr die ungelegten Eier millionenfach um die Ohren fliegen. Die obenrum nicht weniger gut bestückte MILF Jordan Night lässt sich von ihrem lang- und fettschwänzigen Nachbarn Steve auf heimischem Sofa genüsslich flachlegen und lässt sich von Privatdetektiv Titus nach heisser Nummer die imposante Balustrade mit Sperma befeuern. Die volltätowierte Elisa Sky präsentiert einen mustergültigen Morning-Blowjob und geht völlig ungeniert und komplett besoffen bei einem Alkohol-Experiment mit einer Horde potenter Stecher auf in den Clinch. Parade-Biene Vivian Skylight verwöhnt als rattenscharfe Sekretärin Azubi Felix bis der Stift freudestrahlend auf ihre Hufe abölt und gibt als versaute Fahrschul-Lehrerin feuchtfröhlichen Verkehrsunterricht. Fickfrosch Teresa Lynn macht mit bestrapstem Prachtarsch Nachbar Leslie verrückt und geht als geile Masseuse ihren Patienten bis zum spritzigen Happy End an die Wäsche. Viel Spaß! Category: GERMAN, Deutsch, MILFs, Mature, Anal, Big Boobs, Stockings, Reality Sex, Amateurs, Starring: Elisa Sky, Jackie Lawless, Jordan Night, Teresa Lynn, Vivian Skylight Language: GERMAN Size: 0.80 GB Length: 01:51:00 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  36. Teeny Tiny Little Star (2020) Watching these tight bodies get fucked is just half the fun! Category: Teens, Beach, Big Cocks, Gonzo, Outdoors, Petite Starring: Sofie Reyez , Kara Lee , Abby Adams , Kinsley Anne Language: English Size: 0.55 GB Length: 02:02:35 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  37. Surrender To Anal Vol 9 (2020) Save A Pussy. Fuck An Ass! That was a perfectly nice asshole before we got inside it! Four beautiful women surrender their backdoor for the biggest dicks in porn! Long Description Four women surrender the backdoor for the biggest dicks in porn! Category: Anal, Big Cocks, Double Oral, Double , Gonzo, Pantyhose, Stockings, Tattoos, Threesomes Starring: Ivy Lebelle, Lexi Lore, Alana Cruise, Karmen Karma Language: English Size: 0.61 GB Length: 02:18:54 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  38. Diana Watermelon Ass - Used in The Couch (2017) Diana Cu De Melancia - Violada no Sofa This is the third episode of the real and sexual life of the Portuguese with the Watermelon Ass. This time Diana realizes one of her fantasies, when being used by a masked stranger on the couch. Pure and hard sex, entitled to a 20-minute bonus scene, where Diana shows off her oral and manual skills and how crazy she is in front of a stiff cock. Category: Portuguese, Amateur, Mask, Blowjob, Homemade, Big Butts, Stockings Starring: Diana, Joao Caparica Language: Portuguese Size: 1.00 GB Length: 01:05:17 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  39. Die Frau vom Boss ist eine Hure (2019) Wegen einer Reifenpanne stolpert Chef-Nutte Leni in die Werkstatt von Diether und Kumpel Titus. Die stark untervögelte, prallbrüstige MILF lässt sich nicht lange bitten, als Schmierlappen Diether sein Spaßwürstchen freilegt. Schrauber Max hat für die Inventur Azubine Lullu, die Mätresse vom Ober-Boss, zugeteilt bekommen. Statt Werkzeuge zu zählen besteigt der grobschlächtige Bock lüstern die rattenscharfe Maus und rotzt ihr sein Sperma quer über die blankrasierte Spalte. Mia und Freundin Natalie haben keine Kohle, um einen alten Wagen wieder gangbar zu machen. Aber die Jungs vom Pannendienst sind glücklicherweise Naturalienzahlung gegenüber nicht abgeneigt und lassen mit sich reden. Privatdetektiv Lucky Listig erwischt Edel-Schaffe Sina bei dem Versuch Drogen in einem Motorrad zu verstecken. Eine schweißtreibende Viertelstunde später hat der Schnüffler plötzlich vergessen, was er gesehen hat. Zuckerpuppe Eva lässt sich für einen beschleunigten Reifenwechsel kurzerhand von zwei Schraubern in die Mangel nehmen und genüsslich in den Hintern ficken. Blondine Ashley zahlt ihre Werkstatt-Rechnung an Notdienstler Ronny mit gut geölter Mundfotze und klatschnasser Möse und Chef Jürgen wird zum Frühstück nicht nur mit appetitlichen Brötchen sondern auch schlüpferlos von seiner Putzfrau Felicitas überrascht. Viel Spaß! Category: GERMAN, Deutsch, MILFs, Mature, Big Boobs, Stockings, Redhead, Big Cocks, Reality Starring: Ashlee Cox, Diether, Drago, Eva Black, Eva Schwarz, Leni, Leni 78, Lullu, Lullu Gun, Mark Aurel, Mia Hotcore, Mr. Maxxs, Natalie Hot, Ronny Rosetti, Titus Language: GERMAN Size: 1.33 GB Length: 01:59:55 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  40. Stacked Sexual Urges (2019) They can't hold their overwhelming urges back. Incredibly sexy babes give it their all in this feature. Category: Big Boobs, MILF, MAture, Blowjobs, Cumshots, Indian, Interracial, Redhead, Starring: Priya Rai, Nicole Aniston, Savana Styles, Tana Lea, Derrick Pierce, Chad Alva, Johnny Nitro, John Strong, Sascha Ink Language: English Size: 0.70 GB Length: 01:35:10 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  41. Inflagranti Insight - Die Nackte Wahrheit 1 (2018) Inflagranti Insight präsentiert die nackte Wahrheit jener Menschen, die in Deutschlands Sexfilmindustrie vergnügt verkehren. Fernab von Klischees und unfreiwillig komisch wirkenden Inszenierungen kommen Stars und Newcomer der Szene zu Wort. Sie berichten offen darüber wer sie sind, und wie sie dazu kamen sich beim Sex ablichten zu lassen. Welche Höhepunkte erlebten sie? Womöglich unangenehme Erfahrungen? Was ist echt und was nicht? Ehrliche Antworten, Details über persönliche Vorlieben und eine Performance ihres Könnens gewähren authentische Einblicke in ihre Intimsphäre wenn es heisst: "Und Action!" Category: GERMAN, Deutsch, Couples, Reality, Busty, Natural Boobs, Tattoo, High Heels, Swallow Starring: Diether von Stein, Jason Steel, Jean Pallett, Lullu Gun, Manu Magnum, Sina Longleg Language: GERMAN Size: 2.85 GB Length: 01:43:15 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. Streng Abgerichtet (2019) Unsere Süßen Mädels können auch anders! Wehe, wenn ein Schwanz mal nicht stehen möchte, oder eine Zofe fremdgeht. Zuckerbrot und Peitsche liegen da nicht weit auseinande. Category: GERMAN, Fetish, Bondage, Strap-On, Domination, Threesome, Mature, Stockings, Interracial Starring: Sarah Dark, Candy Cox, Foxy Love, Larissa Gold Language: GERMAN Size: 2.63 GB Length: 01:24:06 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. Big Boob Blowjob Beauties (2019) These beautiful vixens loves one thing ..Sucking cock! Watch and enjoy! Category: Busty, Big Boobs, Blowjobs, Threesome, Cumshots, Gonzo, Tit Fucking Starring: Brooke Brand, Holly Heart, Samantha Saint, Alison Tyler, Nicole Aniston, Brooklyn Chase, Romi Rain Language: English Size: 1.26 GB Length: 01:12:13 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  44. Dance Fever Dance practice gets these boys and girls all worked up, and the only way they know how to relieve the tension is through some beautiful love making. They spend their days expressing their feelings with their bodies, so they can't help shove their dicks into the sweet little pussies that are dra.ped in tight pink clothing getting all sweaty and just begging to be stripped and penetrated in, "Dance Fever." Category: Mature, MILF, Stockings, Big Boobs, Facial Cumshot, Latina, Threesome, Lingerie, Creampie, European, Tattoo, Fishnet, Brunette, Blonde Starring: Language: English Size: 1.48 GB Length: 01:10:44 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  45. Black Lesbian Leather Licks Black lesbian can lick pussy the best that's why they are always turning out pretty unknowing beautiful sweet tasting black cherry's top it off with a little leather bondage and you have a ride that no new innocent female can resist! Take the gorgeous Skyler she takes beautiful Kori whips her ass then makes her eat her dark black juicy pussy juice together they are a masterpiece of sexual desire and ecstasy! Lisa Tiffian and Mary Jane will have you very excited! Lisa has a big 41" inch ass and she loves to flaunt it at her girl especially when she catches her girl trying her she takes the whip to her and makes her pay then Mary repays her back by taking a 15" inch dildo and ramming her ass all the she screams so loud the neighbors called the police! Armani is beyond beautiful her perfect tits popping out and begging to be licked and loved are sucked on by Honey and her fat dripping wet pussy she sucks her juices dry! Plus more Kitty Kitty! Category: Lesbian, Black, Latex, Leather, Stockings, Strap-On, Sex Toy Play Starring: Skyler Nicole , Kori Haze , Lisa Tiffian , Armani Monae , Barbie Banxxx , Honey (X) , Sole Dior , Mary Jane Language: English Size: 2.95 GB Length: 02:23:20 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. TS Super Models 2 (2019) Not just models, these TS Super Models are the new standardin fashion and sexual prowess. Tall and stunning, these gorgeous babes exude sexuality and confidence as they strut their bodies and flaunt their cocks out on the catwalk. Category: Teen, Anal, Transsexuals, Shemale, Fetish, Transsexual Starring: Natalie Mars , Aubrey Kate , Ella Hollywood , Pierce Paris , Nadia Love , Lance Hart , Sergeant Miles Language: English Size: 2.44 GB Length: 02:02:00 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. British MILFs Know Best The big titted Jasmine Jae stars alongside Holly Kiss, Tanya Coxxx, Eva May and Minxy Mercedes in British Milfs Know Best. A big hard dick is just what these naughty MILFs need. So if you've ever fantasized about having sex with hot mums, then you are in for a real treat. British MILFs Know Best gives you the hottest and horniest mums around with 5 scenes full of hardcore action to blow your load over! Category: MILF, Mature, Outdoor, Big Boobs, Facial Cumshot, Stockings, Lingerie, Tattoo, Piercing, Fishnet, Brunette, Blonde, Titty Fuck Starring: Jasmine Jae , Holly Kiss , Eva May , Tanya Cox , Kane Turner , Jay Scarman , Sven Language: English Size: 1.92 GB Length: 01:42:57 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  48. My Stepdad is a Sex Addict (2017) What's a girl to do when her Stepdad Is A Sex Addict? Please him, of course! PureXXXFilms brings you five fresh scenarios where family lines are questionable, yet the hot sex quenches every desire these couples share. Taboo has never been oh so tasty! Category: Foreign , Teens, Fetish, Barely Legal , Fauxcest Starring: Olga, Jasmine Webb, Seth Strong, Luke Hotrod, Luke Hardy, Dru Hermes, Ricky Stone, Sabrina J., Pixie Little, Kimmie Foxx Language: English Size: 1.98 GB Length: 01:46:53 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  49. A néma völgy <Valea Muta)> 1.évad 2016 HDTV.XviD.HUN (Valea Muta) Szines, szinkronizált román thriller, bűnügyi, dráma sorozat Rendező Marian Crişan Színészek: Adrian Păduraru Alexandra Fasolă Alina Berzun?eanu Corneliu Ulici Emilian Oprea TARTALOM A négyrészes thrillerszéria két tizenéves fiú hátborzongató kalandját meséli el. Filip és Horia néhány gyilkosság szemtanúja lett az erdőben. Akarva-akaratlanul belekeverednek a veszedelmes ügybe, miközben annak megoldásán éppen Filip nagynénje, egyben nevelőanyja Elena Zamfir ügyész dolgozik. Az életveszélybe került két fiú kapcsolata próbára tétetik, miközben Elena is kénytelen szembenézni a családját ért kihívásokkal. nemavolgy.1 Videó információk: Méret: 568,80 MB Hossz: 0:59:10 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 358 pixel Bitráta: 1 139 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] A néma völgy 4.rész TÖRÖLT-/f/T8zAn2MUsUc
    1 point
  50. Pioneer One 1.évad 2010 HDTV.HUNHardSub (Pioneer One) szines, égetett feliratos amerikai sci-fi, dráma sorozat rendezte:Bracey Smith irta:Josh Bernhard, Bracey Smith szereplők: James Rich Alexandra Blatt Einar Gunn Jack Haley Guy Wegener Aleksandr Evtushenko Laura Graham TARTALOM A sztori úgy kezdődik, hogy Kanadában előzetes bejelentés nélkül földet ért egy űrobjektum. Mivel szétterített némi sugárzó anyagot a légkörben, az Egyesült Államok részéről elküldtek néhány ügynököt a kanadaiak csicskáztatása, khm, a nemzetközi együttműködés jegyében, kiderítendő, hogy mi történt. Az öltönyösök egy feleslegesen bonyolult terroristacselekmény bizonyítékai helyett egy olyan hidegháborús űrhajót találnak, ami talán a Marsról jött. Vissza. Ezek után meg kell magyarázni az otthoniaknak, a kanadaiaknak, a tüntetőknek, és saját maguknak, hogy miért érdemes minden józan politikai belátás ellenére maradni még egy ideig a műveleti helyszínen… persze anélkül, hogy a valószínűtlen magyarázatot ország-világ tudomására hoznák. Égetett felirat Pioneer.One.S01E01 Videó információk: Méret: 240,81 MB Hossz: 0:30:34 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 632 x 352 pixel Bitráta: 961 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...