Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 06/30/2024 in all areas
-
Bárándy Gergely - Velence fénykora Bárándy Gergely - A tenger keresztes lovagjai „E könyv a politikai hatalom velencei kiépüléséről szól. Arról beszél intézmények sorát elemezve, hogyan teremtődik spontán módon, tervezetlenül, szinte természet adta módon családi, provinciális közösségekből államhatalom. A velenceiek előképe természetesen a köztársasági Róma. De Velencében a jog szült államot, s csak azután az állam jogot. A szokásjog határozta meg, hogy kik s milyen feltételek között választhatnak dózsét, és a patrícius demokrácia szabályrendjére épült az állami rendszer. Ebben az államban viszonylagos és kényes egyensúlyban éltek egymás mellett kereskedő, hajós és bankár nagycsaládok, megosztva és elválasztva a törvényhozói, a kormányzati és az igazságszolgáltatási feladatokat, intézményeket. Az ezredfordulós Velence fokról fokra olyan történeti rangra emelkedik, ahol nem átveszik és követik a história ritmusát, hanem ahonnan ezt az ütemet diktálják. Velence közvetítőből, követőből az 1300-as évek végére minta lesz. Felér a csúcsra.” – Lengyel László előszavából Dr. Bárándy Gergely végzettsége jogász. Mint ügyvédjelölt a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodában, mint tanársegéd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Büntetőjogi Tanszékén dolgozik. Munkáján kívül a középkori történelem, azon belül is a Velencei Köztársaság áll érdeklődése középpontjában pdf 1999 Az 1202 és 1204 között zajlott negyedik keresztes hadjárat a legvitatottabb keresztes küzdelmek közé tartozik. E hadjárat során a vitézi sereg nem a muszlim kézen levő területek, hanem a keresztény Konstantinápoly ellen fordult – éppen 800 esztendeje bevette, felgyújtotta és kirabolta a Bizánci Birodalom fővárosát. A történészek viszonylag egységesen ítélik el Velencét, s azzal vádolják, hogy a tengeri kereskedőállam bírta rá – haszonszerzés céljából – e gaztettre a keresztes hadat. Igazak-e ezek a vádak, vagy esetleg sántít a több évszázados Velence-ellenes érvelés? E sajátos történelemkönyv megidézi a korszak nagy alakjait, történelemformáló személyiségeit, s a korabeli szerződések, történelmi tények ismertetésével érvel a Velencét elítélő vádak ellen – egyfajta védőbeszéd a középkor egyik legnagyobb hatalommal bíró tengeri hatalma, Szent Márk köztársasága mellett. pdf 2004 [Hidden Content]4 points
-
Elly Griffiths-Dr. Ruth Galloway nyomoz sorozat Anglia brit szerző krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény régészet thriller Szűrés Elly Griffiths: ÁtkelőkElly Griffiths: A Janus-kőElly Griffiths: Eltemetett titkok 1. Elly Griffiths: Átkelők 85% 2. Elly Griffiths: A Janus-kő 91% 3. Elly Griffiths: Eltemetett titkok 90% (még nincs) ---------------------------------------------------- Elly Griffiths-Átkelők (Dr. Ruth Galloway nyomoz 1.) A harmincas évei végén járó, egyedülálló igazságügyi régész, dr. Ruth Galloway boldogan él két macskájával Norfolk közelében, egy kietlen, távoli vidéken, amelyet vaskori lakói szentként tiszteltek – nem szárazföld, de nem is tenger igazán. A megszokott, csontok és más ősi tárgyak feltárásával töltött napjai azonban durva véget érnek, amikor egy gyermek csontjai kerülnek elő a tengerpart egy elhagyatott részén. Nelson főfelügyelő Galloway segítségét kéri, mert úgy hiszi, ezek Lucy Downey, egy tíz éve eltűnt kislány maradványai. Elrablója azóta is bizarr levelekkel provokálja a nyomozót, melyek rituális áldozatra, Shakespeare-re és a Bibliára vonatkozó utalásokat tartalmaznak. Aztán eltűnik egy újabb lány, és Nelson ismét levelet kap, pontosan olyat, mint a Lucyval kapcsolatosak. Ugyanaz a gyilkos lenne? Vagy valaki, aki utánozza őt, és valahogy kötődik a Ruth távoli otthonához közel eső helyszínhez? Elly Griffiths: The Crossing Places Eredeti mű Elly Griffiths: The Crossing Places Eredeti megjelenés éve: 2009 Anglia antropológia brit szerző fogság gyilkosság jelen időben írt kortárs krimi macska magyar nyelvű női főszereplő nyomozás ősz regény régészet sorozat része tanár thriller váltott nézőpont > Kossuth, Budapest, 2023 352 oldal · ISBN: 9789636360214 · Fordította: Svoboda Róbert ekönyv > Kossuth, Budapest, 2023 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635448562 · Fordította: Svoboda Róbert -------------------- Elly Griffiths-A Janus-kő (Dr. Ruth Galloway nyomoz 2.) Norwichban egy gyerek csontjait találják meg a munkások egy lebontásra ítélt nagy, régi ház ajtónyílása alatt, és a maradványok vizsgálatára Ruth Galloway régészt kérik fel, aki a legutóbbi ilyen eseténél majdnem maga is áldozattá vált. Vajon római kori rituális áldozatról van szó, vagy a gyilkos még közöttünk járhat? Ruth és Harry Nelson nyomozó ezt szeretné kideríteni – mihamarabb. Amikor rájönnek, hogy a ház egykor gyermekotthon volt, felkutatják azt a katolikus papot, aki vezette annak idején. Hennessey atyától megtudják, hogy negyven évvel azelőtt két gyermek tűnt el az otthonból – egy fiú és egy lány. Soha nem találták meg őket. Miután a szénizotópos kormeghatározás kimutatja, hogy a gyermek csontjai régebbiek, mint az otthon, és abból a korszakból származnak, amikor a ház magántulajdonban állt, Ruth egyre mélyebbre merül az ügybe. Ahogy a tavasz nyárba fordul, világossá válik, hogy valaki elszántan próbálja megállítani a nyomozását azzal, hogy halálra ijeszti őt és születendő gyermekét. A Janus-kő lebilincselő folytatása a szerző Átkelők (The Crossing Places) című thrillerének. Elly Griffiths: The Janus Stone Eredeti mű Elly Griffiths: The Janus Stone Eredeti megjelenés éve: 2010 Anglia brit szerző bűnüldözés gyász jelkép krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény régészet sorozat része thriller > Kossuth, Budapest, 2023 382 oldal · ISBN: 9789635449378 · Fordította: Svoboda Róbert > Kossuth, Budapest, 2023 382 oldal · ISBN: 9789636361839 ekönyv > Kossuth, Budapest, 2023 352 oldal · ISBN: 9789636361839 · Fordította: Svoboda Róbert letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------4 points
-
F. William Engdahl - NGO titkos akták „Az NGO-k békét, emberi jogokat és demokráciát ígérnek. Miközben az, amit magukkal hoznak, nem más, mint háború, erőszak és terror.” A látszatdemokráciák hogyan és milyen brutalitással hajtják végre a rendszerváltoztatásokat az emberi jogok nevében? Melyek a valódi okai ezen rendszerváltoztatásoknak? A német politikusok miért támogatják az amerikai elit ezen stratégiáját? Milyen stratégia rejtőzik Merkel „nyílt határok” terve mögött és kik a valódi titkos mozgatók? Milyen hihetetlenül óriási összegekkel támogatja Soros Györgyöt az NGO-kat (nem kormányzati szervezeteket) és miért? Vajon miért van az EU, sőt Németország társadalmi és politikai destabilizálása nagyon előkelő helyen az USA programjában? Hogyan irányítja és támogatja az USA-t a dzsihad háborút és a nemzetközi terrorizmust? Milyen titkos tervei Donald Trumpnak a Közel-Keletre nézve és miként fest stratégiája egy jövőbeni amerikai nyersanyagháborút tekintetében? Engdahl bemutatja, hogy az NGO-k működésének okai milyen emberbarátiaknak és nemeseknek tűnnek. Csakhogy a valóság egészen más. Könyve azon pusztító és szuperhatékony hadműveleknek a krónikája, amit egy titkosszolgálat valaha is megvalósított.pdf 31mb 2017 [Hidden Content]3 points
-
Bárány Attila - Középkori magyar emlékek Angliában Bárány Attila - Szulejmáni ajánlat „1392. november 6. Bécs: Henrik, Derby grófja elszámolásaiban szerepel egy üveg – feltehetően magyar – bor Zsigmond bécsi, a Duna északi partján lévő palotájából, amelyet egy bizonyos Henry Mansell, egy fegyvernöke hoz a szálláshelyére, III. Habsburg Albert osztrák herceg palotájába.” „1417. február: Konstanz: Zsigmond egy különleges, fekete ökörből készült étket küld ajándékba V. Henrik angol királynak, amit a lengyel királytól kapott: »egy nagy állat érkezett a Király számára. Litvániában fogták el, és Lengyelország királya küldte, aki elrendelte, hogy hármat ajándékozzanak belőlük élve. De amikor Krakkóba értek, a fogságtól és a nyugtalanságtól olyannyira legyengültek, hogy nem lehetett őket Konstanzba szállítani. Így a király mind a hármat levágatta, és lesózatta a húsukat heringes hordókban, majd a Konstanzban tartózkodó lengyel püspököknek és báróknak küldte el«…” pdf 2013 A kiváló magyar történész, középkorkutató a mohács előtti állítólagos török diplomácia ajánlatot elemzi, mely szerint a Szulejmán az Ausztria felé történő áthaladás ellenében megkímélte volna az országot, Hosszú idő óta megosztja a történésztársadalmat a Szulejmáni ajánlat hitelessége vagy hamissága feletti vita a szerző most nyugat-európai diplomáciai források áttekintésével próbál pontot tenni a disputa végére. A háború kirobbanását azonban 1521 tavaszán már semmi sem állíthatta meg, front nyílt Luxemburgban és Navarrában is. X. Leó pápa titkos szerződést kötött a császárral Franciaország ellen. Egyre inkább úgy látszott, a nyugati hatalmak legkisebb gondja is nagyobb, mint Nándorfehérvár ostroma. Láttuk, a kardinális kérdés itt, s talán az egész török ajánlat lebegtetésének mozgatórugója nem más, mint a pápai legátusnál lévő pénzes ládika. pdf 2014 [Hidden Content]3 points
-
Steven McCoy - Megölni Amerikát Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az Universum Urai, a földkerekség legbefolyásosabb emberei építették azt a hatalmas épületet. Sokan közülük ott is dolgoztak, és még nálunk is kevésbé tudták elképzelni, hogy a tornyot – a WORLD TRADE CENTER-t – valaki lerombolhatja. Ez csak magának a Sátánnak juthatott eszébe, hogy megalázza és figyelmeztesse az Universum Urait és a Föld nevű bolygó valamennyi lakóját. 2001. szeptember 11-e szörnyűséges, vérrel írt történelem. Az emberiség többé nem élhet úgy, mint eddig. Amire elcsitul az áldozatok halálsikolya és elnémul a gyászdal, már arra kell gondolnunk, hogyan juthattunk idáig és hogyan lesz ezután…pdf 18mb 2001 [Hidden Content]2 points
-
Beth Pattillo-Jane Austen tönkretette az életem sorozat amerikai szerző Anglia chick lit kortárs magyar nyelvű regény romantikus Szűrés Beth Pattillo: Jane Austen tönkretette az életemBeth Pattillo: Mr. Darcy összetörte a szívemet 1. Beth Pattillo: Jane Austen tönkretette az életem 76% 2. Beth Pattillo: Mr. Darcy összetörte a szívemet 64% ---------- Beth Pattillo-Jane Austen tönkretette az életem (Jane Austen tönkretette az életem 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Jane Austen halála után majd' háromezer levelét semmisítették meg, így azokkal együtt odavesztek Jane életének titkai is. De vajon mi merült feledésbe? Emma Grant Austen-kutató mindig a szabályok szerint élt: házas, jó tanári állása van és tervezi az „előírt” két gyereket is. Ideális élete darabokra hullik, amikor férjét rajtakapja egy másik nővel. Austen-sugallta romantikus elképzeléseiről kiderül, hogy ostoba álmok. Emma elárulva és egyedül érzi magát. Amikor plagizálással vádolják, az állását is elveszíti, és Angliába utazik egy kétségbeesett küldetésre az eltűnt Jane Austen levelek után, azt remélve, hogy így helyreállíthatja megtépázott hírnevét. Egy remeteként élő özvegyasszony azt ígéri Emmának, hogy megmutatja neki a leveleket, ha megígéri, hogy megtartja Jane titkait, és végrehajt egy sor feladatot. A feladatok teljesítése közben Emma bejárja Jane Austen Angliáját, új szemmel néz az írónő és a saját életére, és összehozza a sors egy régi baráttal is… Miközben Emma felfedezi a legendás író legbelsőbb gondolatait és küzdelmeit, lassan ráeszmél, hogy Jane-nek mi oka volt a titkolózásra, és azt is megtapasztalja, mi a valódi lojalitás. Kacagtató, szívszorító és sziporkázó olvasmány. Beth Pattillo: Jane Austen Ruined My Life Eredeti mű Beth Pattillo: Jane Austen Ruined My Life Eredeti megjelenés éve: 2009 2000-es évek 21. század amerikai szerző Anglia chick lit énelbeszélő kortárs London magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sorozat része > Lazi, Szeged, 2019 248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632674582 · Fordította: Stier Ágnes ------------ Beth Pattillo-Mr. Darcy összetörte a szívemet (Jane Austen tönkretette az életem 2.) Melyik Jane Austen-rajongó ne álmodott volna arról, hogy egyszer a kezei közé kaparinthasson egy eredeti, mindeddig ismeretlen kéziratot a zseniális írónő tollából? Az amerikai Claire Prescottnak – aki tulajdonképpen nem is rajong túlságosan sem Jane Austenért, sem úgy általában a romantikus regényekért vagy hősökért, csupán húgát kénytelen helyettesíteni egy Büszkeség és balítélettel foglalkozó oxfordi kurzuson – szinte az ölébe hullik ez a lehetőség egy bájos idős hölgy jóvoltából. Ms. Dalrymple azt állítja, hogy birtokában van a Büszkeség és balítélet korai változata, amely az Első benyomások címet viseli. Claire lehetősége kap rá, hogy beleolvasson a kéziratba, aminek teljesen a hatása alá kerül, és ami számtalan kérdést vet fel benne: Hogyan alakul Darcy és Elizabeth kapcsolata ebben a változatban? Vajon valóban eredeti a kézirat? Ha igen, mihez kezdjen ezzel a páratlan lehetőséggel? És mihez kezdjen a saját életével? Oxfordi utazása során ugyanis rádöbben, hogy munkájával, húgával és párjával kapcsolatban is fordulópontra jutott az élete. A számvetést nem könnyíti meg, hogy a kurzuson felbukkan egy Mr. Darcyra erősen emlékeztető férfi, akinek vonzereje valósággal letaglózza Claire-t, és felébreszti benne az eddig titkon ott szunnyadó romantikus hősnőt. Ráadásul az is hamar világossá válik, hogy a kézirat létezéséről többen is tudnak, és vannak köztük olyanok, akik maguknak akarják megszerezni… Beth Pattillo: Mr. Darcy Broke My Heart Eredeti mű Beth Pattillo: Mr. Darcy Broke My Heart Eredeti megjelenés éve: 2010 amerikai szerző Anglia chick lit kortárs magyar nyelvű Oxford regény romantikus sorozat része > Lazi, Szeged, 2020 232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632674865 · Fordította: Stier Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----------------2 points
-
Patkó Ágnes-Szekszárdi vörös sorozat kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő nyomozás regény Szűrés Patkó Ágnes: Halálos rozéPatkó Ágnes: Gyilkos borvidék 1. Patkó Ágnes: Halálos rozé 78% 2. Patkó Ágnes: Gyilkos borvidék ----------------- Patkó Ágnes-Halálos rozé (Szekszárdi vörös 1.) Renáta a nyüzsgő Budapestről egy nyugodtabb élet reményében költözik Szekszárdra. Egy szokatlanul meleg, októberi napon veszi birtokba a buja kertben megbúvó új házát, és lelkesen veti bele magát a lakberendezésbe, a kertészkedésbe, illetve a várossal meg a lakóival való ismerkedésbe. A rangos Rozémustrán összebarátkozik a legjobb rozénak járó díjat elnyerő borásszal is, ám amikor másnap reggel pincelátogatásra érkezik hozzá, holtan találja a férfit. A rendőrség szerint egyértelműen baleset történt: a borász óvatlan volt, ezért mustgázmérgezést kapott. Renáta azonban biztos benne, hogy a férfi gyilkosság áldozata lett, ezért maga áll neki kinyomozni, ki lehetett a tettes. Eredeti megjelenés éve: 2023 barátság cozy mystery kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő nyomozás ősz regény sorozat része > General Press, Budapest, 2023 296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634527824 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Jason Rekulak – Baljós rajzok Eredeti cím: Hidden Pictures Eredeti kiadó: Macmillan, New York Eredeti kiadás éve: 2022 Magyar cím: Baljós rajzok Magyar kiadó: Open Books, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Bíró Júlia Mallory Quinn bébiszitterként vállal munkát Ted és Caroline Maxwellnél, az ötéves fiukra, Teddyre kell vigyáznia. Mallory repes az örömtől. Őszintén kötődik Teddyhez, az aranyos, félénk kisfiúhoz, aki nem tud meglenni a vázlatfüzete és a ceruzája nélkül. Ám egy napon a szokásos fák, nyuszik, léghajók helyett valami mást rajzol: egy férfi egy nő élettelen testét vonszolja az erdőben. Teddy rajzai egyre baljóslatúbbá válnak, miközben a pálcikafigurák realista emberalakokká válnak, amelyek messze meghaladják egy ötéves gyermek képességeit. Mallory egyre inkább gyanakodni kezd. Talán valamilyen természetfeletti erő próbál meg Teddy rajzain keresztül üzenni egy múltbeli megoldatlan bűntényről? Tisztában van vele, mekkora őrültségnek tűnik mindez, mégis nekilát, hogy megfejtse a képek jelentését, és megmentse Teddyt, mielőtt túl késő lenne. A világsiker a magyar olvasók számára ráadásul egészen különleges meglepetéseket tartogat. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 24,8 MB [Hidden Content]2 points
-
. Borsa Brown: Szenvedély Sevillában 2024 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Szenvedély Sevillában Kiadás dátuma: 2024 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Tal vez estoy pensando un poco en ti… Talán egy kicsit rád gondolok… Brigitta és Anikó elhunyt barátnőjüknek tett ígéretük miatt Sevillába utazik. Kikapcsolódásra vágynak, emlékezni szeretnének, ám egy titokzatos helyi férfi felborzolja a kedélyeket…Egyetlen titok sem maradhat örökre rejtve, így hamarosan fény derül az ijesztő igazságra. De mi van akkor, ha már túl késő? Ha addigra magával ragadott bennünket az érzés, amit szenvedélynek hívnak? Raul Moreno, a Sevillában élő üzletember a saját szabályai szerint él. Nem ismer erkölcsi normákat, és nem béklyózzák meg a társadalmi elvárások. Valódi pszichopata, vagy csak egy öntörvényű férfi? Vérbeli manipulátor, vagy csak egy őszintén érző emberi lény? Vágyakozás Emlékezés Elengedés Kaland Őrület Egy megpecsételt viszony, amely szó szerint a téboly határán táncol. Hazugságok, féligazságok és a valóság. El lehet dönteni, hogy mi az igaz, amikor már a mámor uralja az elménket és a testünket? Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Armin Van Buuren & Ruben De Ronde & Maarten De Jong - A State of Trance 1179 (27-06-2024) Asot Artist: Armin van Buuren Show: A State of Trance Release Date: June 27, 2024 Genre: Trance Quality: MP3 Bitrate: 320 kbps (MP3) Duration: 02:02:57 Total Size: 282 MB Tracklist Tune Of The Week: 01 01:22 Rivo vs. Armin van Buuren ft. Sharon Den Adel - In And Out Of Love [ARMADA] 02 05:42 Kyau & Albert - Cascading Waterfalls [EUPHONIC] 03 08:35 Pete K & Paul Arcane ft. Amy J Pryce - Hold Me [ASOT (ARMADA)] Progressive Pick: 04 11:54 KASIA - Drowning [ARMADA ELECTRONIC ELEMENTS] 05 14:44 Alan Morris & Marco Cera - The Deepest Truth [ASOT (ARMADA)] 06 17:35 Thomas Santosa - Set Me Free [ENHANCED PROG] 07 21:18 LÜRUM X Bertie Scott - In The Dark [ASOT (ARMADA)] 08 26:51 Push & Beico - Enter Your Soul [ASOT (ARMADA)] 09 29:07 Factor B - A Gift To The Earth [THEATRE OF THE MIND] Future Favorite: 10 33:19 Armin van Buuren & VIZE & Leony - City Lights [ARMADA] 11 36:27 Driftmoon - Escape [ASOT (ARMADA)] 12 39:16 0Gravity - Take My Breath [FSOE] 13 43:25 Superstrings & Signum - What Ya Got 4 Me [ARMADA] 14 47:11 Alex M.O.R.P.H. - Ava Mariae [NOCTURNAL KNIGHTS] 15 49:42 OnTune - Can't Stop My Mind (Tranceformations 2024 Anthem) [ARMADA CAPTIVATING] Service For Dreamers: 16 56:07 Paul van Dyk ft. Plumb - I Don't Deserve You (John O'Callaghan Remix) [VANDIT] 17 59:43 Armin van Buuren - Communication [ARMIND (ARMADA)] Maarten De Jong played: 18 1:03:20 Laura Van Dam & Maarten De Jong - Haunted Soul [ARMIND (ARMADA)] 19 1:07:11 Sidekick - Deep Fear (Dario Nuñez & Alex Now Remix) [NETSWORK] 20 1:10:20 Liquid Soul - Crazy People (Victor Ruiz Remix) [VOLTA] 21 1:14:19 Sabura & Oliver Jass - Nebelberg [ALAULA] 22 1:17:23 Danny Avila - We Want Your Soul [MAINSTAGE TECHNO] 23 1:21:47 Maarten De Jong - Dirty Vibes [ARMADA CAPTIVATING] 24 1:25:02 Maarten De Jong - Galaxy [ARMADA CAPTIVATING] 25 1:28:16 Maarten De Jong - Mystère [ARMADA CAPTIVATING] 26 1:33:09 Team Deep - Morninglight (Maarten De Jong Remix) [CLOUD9] 27 1:37:05 T78 & D72 - Throw This [ARMADA] 28 1:40:24 Maarten De Jong - Kanua [ARMIND (ARMADA)] 29 1:45:47 Marco V - Simulated (Maarten De Jong Remix) [ID&T] 30 1:49:40 Maarten De Jong & Frank Spector - La Nuit [WHO'S AFRAID OF 138 (ARMADA)] 31 1:53:47 Lilly Palmer - New Generation (The Official Nature One Anthem 2024) [ARMADASPANNUNG] 32 1:57:51 Maarten De Jong - Zillion [ARMADA CAPTIVATING] [Hidden Content]1 point
-
Thore D. Hansen – A legtisztábbak Eredeti cím: Die Reinsten Eredeti kiadó: Golkonda Verlag Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: A legtisztábbak Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Szijj Ferenc 2041. szeptember 21-én eljött a Föld nulladik órája. Az emberiség képtelen volt megállítani a klímakatasztrófát, és a globális felmelegedés következményeként elkerülhetetlen volt az összeomlás. A megmaradt kormányok megállapodtak, hogy a túlélés érdekében alávetik magukat a legtökéletesebb mesterséges intelligencia, Askit irányításának, ami megtervezi és végrehajtja a globális szükségállapot-programot. 2191-ben a pusztító háborúk, járványok és éghajlati katasztrófák után Askit a béke korszakába vezette az utolsó tízmillió túlélőt. A bolygó regenerációjának biztosítása érdekében pedig Askit új elitet, az emberi evolúció legújabb szintjét hozta létre, amelynek személyes fejlődését állandóan figyelemmel kíséri és ellenőrzi. Ők a legtisztábbak. Eve Legrand utolsó vizsgájára készül, egy lépésre van attól, hogy ő is a kiválasztottak közé kerülhessen. Élete azonban egy csapásra megváltozik, és a metropoliszokon kívüli világokban szembesül a valósággal, amely radikálisan megkérdőjelezi Askit rendszerébe vetett hitét. Eve rájön, Askit valójában arra választotta ki, hogy az emberiség sorsáról egyedül döntsön. Thore D. Hansen izgalmas regénye racionálisan átgondolt vízió a klímaváltozás következményeiről, az összeomlás szélén álló civilizációkról és a mesterséges intelligencia határairól. Egy regény, amely mesterien tükrözi a jelenünket a jövőben. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,63 MB [Hidden Content]1 point
-
Kelly St. Clare – Vérkötelék sorozat *** Kelly St. Clare: Szövetség a vámpírokkal (Vérkötelék sorozat 1.) Eredeti cím: Blood Trial Eredeti kiadó: Magánkiadás Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Szövetség a vámpírokkal Magyar kiadó: Álomgyár, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Nagy Boldizsár Éjfélkor dobják a kockát. A Le Spyre-vagyon huszonegy éves örökösnőjeként az életemnek epres mojitókból és golfkocsikból kellene állnia. Jól mondom? De én elhatároztam, hogy a saját utamat járom. Kétségbeesetten menekülök a gazdagok értelmetlen játszmái elől, és magam mögött hagytam a családi birtokot. Titkos álnév – megvan. Alvóhely – ööö, olyasmi? Munkahely – pocsék! Nagyobbat haraptam, mint amennyit meg tudnék rágni, de ez a legkisebb gondom. A városom egy hatalmas társasjáték. A játékosok természetfelettiek – rohadt vámpírok –, a vezetőjük pedig egy hatalmaskodó trónörökös, akinek nem kívánt figyelme a vesztemet jelentheti. A feladatom, hogy részt vegyek a halálos játékukban, különben a nagymamám és a legjobb barátom meghal. Villantsd ki az agyaraidat, és lépj be a Vérkötelék-sorozat világába, ahova a USA Today bestsellerszerző Kelly St. Clare vezet el. Szenvedélyben és izgalomban sem lesz hiány! Kelly St. Clare: A vámpírklán adóssága (Vérkötelék sorozat 2.) Eredeti cím: Vampire Debt Eredeti kiadó: Magánkiadás Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: A vámpírklán adóssága Magyar kiadó: Álomgyár, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Nagy Boldizsár A győzelem az egyetlen lehetőség. Múlt héten megörököltem a több milliárd dolláros Le Spyre-vagyon minden egyes centjét. De könnyebb lehúzni egy pár tequilát, mint szembenézni szeretett nagymamám váratlan halálával. Bár túl vagyok a vámpírok játékán, mégsem egyszerű megszabadulni Kyrostól így, hogy kétségtelenül van valami természetfeletti, amely összeköt minket. Az Adósoknak szükségük van a segítségemre. A nagymamám pedig megérdemli, hogy bosszút álljak érte. Valamint… a harmadik vércsere során történt velem valami. Most már hivatalos, nem a paranormális szabályok szerint folytatom a harcot. Kizárólag a saját törvényeimet követem – és nem állok le, míg sikerrel nem járok. Mert ha a saját feltételeim szerint lépek be az Ingeniumba, nincs visszaút. Kelly St. Clare: A vámpírok játéka (Vérkötelék sorozat 3.) Eredeti cím: Death Game Eredeti kiadó: Magánkiadás Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: A vámpírok játéka Magyar kiadó: Álomgyár, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Nagy Boldizsár Nagyon elszúrtam a dolgot, és most szembesülnöm kell a súlyos következményekkel. A falak összezárulnak, ahogy a nagyanyám emléke iránti kötelességem és a Kyros iránti lehetetlen érzéseim között próbálom megtalálni az egyensúlyt. És akkor még itt van ez a rohadt ember-vámpír hibrid dolog is, amivel meg kell birkóznom. A probléma az, hogy már nem vagyok hajlandó elveszíteni azt, aki ellen kezdettől fogva játszom. A sorsunk egyetlen kockadobáson múlik, és egy rossz mozdulat hatására összedőlhet a kártyatorony, amit fáradságos munkával építettem fel. Ha pedig ez megtörténik, többet veszítek, mint gondoltam. *** Formátum: pdf Méret: 5,52 MB [Hidden Content]1 point
-
Kari Hotakainen-A Tanítvány Kari Hotakainen regényének főhőse, Maria elhatározza, hogy új életet kezd, előtte azonban bosszút áll a világon a sérelmeiért – mindenekelőtt gyermekkori nevelőszülein, akik soha nem fogadták el érzelmileg, ám annál több felső középosztálybeli normát és elvárást állítottak fel vele szemben, és velük együtt az egész önimádó, szemforgató társadalmon. Túszul ejti még a Tengerészt, az Ínyencet és a Színészt, akik számára ennek a hamis világnak a legjellegzetesebb és legálszentebb képviselői, és egy elhagyott autószerelő-műhelybe hurcolja őket, ahol némi lelki és fizikai kényszerítéssel élethazugságaik beismerését követeli tőlük. A helyszínt azonban időközben körbezárja a rendőrség. A Tanítvány a népszerű finn író lebilincselő, groteszk fordulatokban gazdag pszichothrillere, egyben szellemesen tárgyilagos, lakonikusan szókimondó, könyörületet nem ismerő szatíra az érzelmi és szociális egyenlőtlenségekről, az általános képmutatásról és a kirekesztettek válasz nélkül hagyott kérdéseiről. Eredeti cím: Opetuslapsi Eredeti megjelenés éve: 2022 finn szerző Finnország groteszk kortárs magyar nyelvű női főszereplő pszicho-thriller regény szatíra társadalomkritika thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex > Typotex, Budapest, 2023 240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634932581 · Fordította: Panka Zsóka letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------------1 point
-
Leia Stone: Fallen Academy – Bukottak Akadémiája: Első év (Bukottak Akadémiája 1.) A fekete szárnyak rendellenesek, eladni a lelkét a démonoknak hiba volt, de tényleg lehetetlen belezúgni egy seggfejbe? Amikor az angyalok alászálltak, hogy birokra keljenek a Földet pusztító démonokkal, összekeveredett erejük megfertőzte az emberiséget. Angyali vagy démoni erő várt mindenkire. Miután a Feltárási ceremónián Brielle-nek szárnyai nőnek, biztosra veszi, hogy angyali erővel bíró égi vált belőle. Egészen addig, míg meg nem látja, hogy a szárnyai feketék. Fiatalon eladta a lelkét, hogy megmentse édesapja életét, és ezzel az Alantasok Akadémiájához láncolta magát. Egészen addig, míg egy égi harcba nem száll érte, hogy felvételt nyerjen a Bukottakhoz, Angyalváros elit akadémiájára. Égi tanítómesteréhez, az elképesztően jóképű Lincoln Greyhez azonnal vonzódni kezd. Először úgy tűnik, csupa móka lesz az iskola, mígnem Brielle és Lincoln már az első napon egymás torkának esnek. Annak bebizonyítására, hogy semmi keresnivalója a Bukottak Akadémiáján, egy abrus démon az egész iskola előtt feltárja, hogy ismeri Brielle titkát. Így minden másnál fontosabbá válik, hogy Lincoln Brielle épségéért harcoljon. Azonban Lincoln legnagyobb meglepetésére a védelménél sokkal bonyolultabb feladat vár rá: nem beleszeretni a lányba… Légy részese a történetüknek! Leia Stone: Fallen Academy: Year One Eredeti mű Leia Stone: Fallen Academy: Year One 81% Eredeti megjelenés éve: 2018 alakváltó Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző angyal barátság család démon énelbeszélő fantasy gyász gyilkosság háború halál harcosok spamelo iskola kaland kortárs LMBTQ mellékszereplő mágia magyar nyelvű new adult női főszereplő paranormális romantikus rabszolgaság rákbetegség regény repülés romantikus sorozat része testvérek tündér urban fantasy varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Leia Stone: Fallen Academy - Bukottak Akadémiája: Második év (Bukottak Akadémiája 2.) (rajongói fordítás) Leia Stone: Fallen Academy - Bukottak Akadémiája: Harmadik év (Bukottak Akadémiája 3.) (rajongói fordítás) letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
The Bat! Professional v11.0.4.6 Multilingual 337MB A The Bat! egy Windows operációs rendszeren futtatható levelező kliens ami az összes ma elterjedt levelező szolgatást támogatja. A szoftverrel sokkal biztonságosabban lehet E-MAIL üzeneteket küldeni. Támogatja a IMAP, POP, MAPI protokollokat. A The Bat! telepítése után egy varázsló visz végig minket a beállításokon azonnal hozzá is adhatjuk a címeinket. Egyetlen kattintással letölthetjük a számítógépre az összes levelet amit ezen túl a gépről érhetünk el. levelező kliens POP3 IMAP protokoll támogatás korszerű felhasználói felület sablon konfiguráció HTML tartalmak készítése magyar nyelv The Bat! is a secure desktop email client for Windows, built to protect your correspondence against third-parties. The Bat! protects your information through multiple encryption streams, with the option to keep all information encrypted on your disk, and to protect emails during communication using end-to-end encryption (E2EE). The Bat! can work without global email providers that keep your messages in the cloud, where they can be stolen. The Bat! keeps your emails on your computer to make them private. The Bat! blocks malicious code and tracking pixels that spread via email. This is a way to protect from email hacking. The Bat! email program is able to process and store an unlimited number of messages and has no restriction on the number of email accounts accessible via IMAP, POP, MAPI protocols. The Bat! is a perfect multiple email account manager - allows you to quickly access all your email accounts in one place. The Bat! is a safe, robust and reliable mail application. It handles very large message bases quickly and with small memory footprint. The MailTicker™ is, without doubt, one of the most powerful features of The Bat!. The MailTicker™ adds a visual indicator to your desktop similar to those stock exchange banners you may know from certain TV news channels. It shows unread messages, as defined by a set of simple options you can choose from. This makes The Bat! the best mail app for Windows. Key Features PGP, GnuPG and S/MIME Support Powerful Filtering System Chromium-based HTML viewer Configurable Image Retrieval The Bat!'s own Address Book Safe Handling of Attached Files Handy Templates Selective Message Download RSS Feed Subscriptions The Bat! 11.0.4.6 (27 February 2024) Fixes An Access Violation error message which appeared upon opening Account Properties under OTFE has been resolved The Bat! mail software supports the following versions of Windows Operating System: Windows 10 (32/64 bit) - Certified for Windows 10 Windows 11 (32/64 bit) Server versions Windows Server 2016 & R2 Windows Server 2019 [Hidden Content] jelszó:11461 point
-
StreamFab v6.1.6.6 x64 7zip | 409MB Mentsd el kedvenc videóidat, mielőtt elhagyják a streaming szolgáltatást. Bár a streamingszolgáltatások kínálnak natív offline megtekintési funkciót, amely tulajdonképpen lehetővé teszi a videók letöltését az offline megtekintéshez, ez a funkció számos korlátozással jár. - A letöltött videók egy bizonyos idő, általában 30 nap után lejárnak. - Egy videó megtekintését 48 órán belül be kell fejeznie, miután elkezdte azt nézni. - Nem minden videó tölthető le, és csak mobilra töltheti le őket. - A letöltéseket nem tudod átvinni más eszközökre, hogy más lejátszókkal nézhesd. FYI: Az Amazon Prime Video, a Netflix, a Hulu és a Hulu Japan offline megtekintési korlátozásai. A StreamFab segítségével azonban ezek a feltételek és szabályok megszűnnek, a letöltött videókat tartósan megőrizheti, és bármilyen eszközre átviheti őket, hogy bármikor és bárhol megnézhesse őket. A beépített böngésző jobb letöltési élményt nyújt Míg más videóletöltők arra kérik, hogy illessze be az asztali webböngészőből másolt videó URL-címét, a StreamFab rendelkezik beépített webböngészővel, amely megspórolja a videó URL-címének másolásával járó fáradságot. The most comprehensive video downloading solution allows you to download videos from Amazon Prime, Netflix, Hulu, Disney+, HBO, and over 1000 other streaming websites. On-demand videos come and go on streaming services Most on-demand videos on a streaming service, including Netflix, Prime Video, HBO Max, and many others, come and go due to the licensing agreements between the streaming service and the studios that produce them. The movies, TV shows, and other videos will be removed if the licensing agreement is due and not renewed. What’s more, if a title is gone, no one knows for sure whether or not it will come back in the future. It could be gone forever. Save your favorite videos before they leave the service Although streaming services offer their native offline viewing feature that actually allows you to download videos to watch offline, that feature comes with many limitations. · The downloaded videos will expire after a certain time period, usually 30 days. · You have to finish watching a video within 48 hours once you start watching it. · Not all the videos are downloadable and you can only download them to mobiles. · You cannot transfer the downloads to other devices to watch with other players. FYI: Offline viewing limitations of Amazon Prime Video, Netflix, Hulu, and Hulu Japan. With StreamFab, however, all of these terms and rules are gone, you can keep the downloaded videos permanently, and transfer them to any device you have to watch anytime and anywhere. Inbuilt browser features better download experience While other video downloaders ask you to paste the video URL copied from your desktop web browser, StreamFab features its inbuilt web browser that saves your trouble copying video URLs. That’s to say, from browsing the target video sharing website or streaming service to downloading your target videos, you can do all things inside the StreamFab downloader software. Download videos from all major streaming services StreamFab is a born streaming video downloader targeted for all the major on-demand streaming services, including but not limited to Netflix, Amazon Prime video, Disney+, Hulu, HBO, and more. Hence, as long as those streaming services are available in your country, and you’re a paid subscriber of a specific service, then you can download videos from it with this downloader. Choose your preferred video and audio quality Quality-wise, StreamFab downloaders give you multiple choices to choose from. So you can decide on your own what video resolution and audio quality you prefer. To be specific, you have two options regarding video quality, 720p HD or 1080p Full HD. In terms of audio quality, EAC3 5.1, AC3 5.1, and AAC 2.0 are available. So, be your own boss. Save the downloaded VOD videos in MP4 format If you’re concerned about the playback compatibility issue of the downloaded videos, then you don’t have to. The downloaded streaming videos are saved as the common MP4 file. The biggest advantage of the MP4 format is that it is compatible with almost all the operating systems, smartphones, tablets, digital media players, and game consoles out there. That said, you still have an extra option to save the output as MKV files if necessary.Remove annoying ads while downloading videos Movies are meant to be savored with your eyes, ears, and mind, but if you're bombarded with a jumble of ads, a pleasant viewing experience can get totally ruined. With StreamFab downloaders, however, your downloaded streaming videos contain no ads as they are cut out automatically during the download process. So, pure enjoyment! No ads!Download audios & subtitles in your mother tongue Audios and subtitles are the basic means to understand the movie content. Movies and TV shows nowadays usually contain multiple audio tracks and subtitle streams of different languages. So, when it comes to your specific needs, you can either choose to download only the audios and subtitles of your native language or, you can also download them in other languages. Remux subtitles into videos or save as SRT files When it comes to how the subtitles are handled, StreamFab downloaders offer two options for you to choose according to your own needs under different circumstances. You can either remux the subtitles directly into the videos or, output the downloaded subtitles separately as SRT files. The choice is yours! So, choose freely. Auto-download newly released episodes at scheduled time Fans of TV shows all know that new episodes are always aired at a scheduled time, periodically. It would be nice if you can download the future episodes as soon as they are released. With this downloader software, you can have that. Just add all your favorite TV shows to the Scheduled queue, it will download all the new episodes automatically, based on your schedules, weekly, or daily. Download multiple videos concurrently and fast Downloading performance matters a lot when you plan to download a TV show or, a movie series, such as the Avenger series. With StreamFab downloaders, there is no need to panic. You can add multiple movies or even all the episodes of a TV show season to download in one go. On top of that, super-fast download speed is ensured, too. Just 10-20 minutes per movie. Download media server friendly Meta information Managing a myriad of media library can be tough with your media server. However, StreamFab can download all the metadata info, such as movie, season and episode title, cast, synopsis, poster, etc. All such information can make it extremely easy for media servers like DVDFab Player 6, Plex, Kodi, and others alike to sort and organize your downloaded movies and shows in a better way. More so, if you are using DVDFab Player 6 as your media managing and playback software, StreamFab can also import your downloads directly to your media library. 2024-02-22 StreamFab 6.1.6.6 Changelog Fix: A failure problem that downloading videos from Roku/ Fod/ Telasa/ RakutenTV due to the DRM upgrade. Fix: A failure problem that stuck at the analysis stage forever when downloading videos from CW. Fix: A problem that the audio language is not displayed on the video analysis prompt window from CW. Fix: A problem that only descriptive audios are downloaded from Tubi. Fix: A problem that certain videos can only be downloaded in 480p quality from Tubi. Fix: A problem that audio/subtitle language are displayed as "unknown" when playback the downloaded videos from SkyShowtime. Fix: A problem that only forced subtitles can be downloaded from SkyShowtime. System Requirements: - Windows 11/10/8.1/8/7 - Intel i3 or above - 4GB of RAM or above - 40GB of free hard disk space or above - Live Internet connection required [Hidden Content] jelszó:61661 point
-
PassMark MemTest86 Pro 10.7 Build 1000 ISO Image 3MB (16MB) [Hidden Content] jelszó:memtest1 point
-
Total Commander 11.03 Release Candidate 6 (RC6) 10MB | fájlkezelő Total Commander a legnépszerűbb kétpaneles fájlkezelő Windows rendszerekhez Fájlkezelés · fájlkeresés · csoportos átnevezés · FTP kliens · tömörített állományok · beépített megjelenítő · beépülők támogatása · összehasonlítás tartalomra, stb Total Commander (former Wincmd) is a file manager for Windows similar to the Windows Explorer. But Total Commander uses a different approach: it has two fixed windows side by side like a well-known file manager for DOS. Features: • Two file windows side by side • Multiple language and Unicode support • Enhanced search function • Compare files (now with editor) / synchronize directories • Quick View panel with bitmap display • ZIP, ARJ, LZH, RAR, UC2, TAR, GZ, CAB, ACE archive handling + plugins • Built-in FTP client with FXP (server to server) and HTTP proxy support • Parallel port link, multi-rename tool • Tabbed interface, regular expressions, history+favorites buttons • Thumbnails view, custom columns, enhanced search • Compare editor, cursor in lister, separate trees, logging, enhanced overwrite dialog etc. • Unicode names almost everywhere, long names (>259 characters), password manager for ftp and plugins, synchronize empty dirs, 64 bit context menu, quick file filter (Ctrl+S) • New: USB port connection via special direct transfer cable, partial branch view (Ctrl+Shift+B), and many improvements to ftp, synchronizing and other functions • And many more! Changelog 14.02.24 Release Total Commander 11.03 release candidate 6 14.02.24 Fixed: The uninstaller would always remove desktop icons even when option was unchecked (32/64) 14.02.24 Fixed: The uninstaller didn't remove the file TOTALCMD.CHW (created by the help system, only if the Totalcmd directory was writable) (32/64) 12.02.24 Fixed: FTP log list and log file: Line starting with "Deleted (delete date)" used wrong encoding for names when not using Ansi (32/64) 12.02.24 Fixed: External RAR unpacker: Could not unpack directories containing spaces from a subdirectory (32/64) 12.02.24 Fixed: Clicking on a groupbox (or button which cannot be focused) would put the focus on it although it was set to "no tabstop", which can cause dialog elements to disappear after Alt+Tab (64) 11.02.24 Fixed: Create new text file (Shift+F4) in archives no longer worked (32/64) 11.02.24 Fixed: Synchronize dirs: While copying, the total bytes copied display was wrong when using "Verify" (32/64) 09.02.24 Fixed: List of open tabs (Ctrl+Shift+A): Quick search not working without * at the start when showing whole paths (should search in just the last path part without "*") (32/64) 09.02.24 Fixed: FTP log list (in FTP toolbar) and log file: Line starting with startdir= used wrong encoding when not using Ansi (32/64) [Hidden Content] portable 10MB (28MB) [Hidden Content] jelszó:total1 point
-
Ant Download Manager Pro 2.11.1 Build 87178 87MB Felhasználóbarát, rengeteg extra eszközzel kipróbálható letöltésvezérlő program amivel sokkal hatékonyabb módon lehet a nagyobb méterrel rendelkező fájlokat letölteni ahol akár böngésző kiegészítő funkcióként lehet használnunk. Az Ant Download Manager multimédiás tartalmak letöltéséhez, illetve konvertáláshoz is futtatható. A szoftver több módszerrel támogatja, hogy a használt böngészők integrált letöltés kezelő eszközét le tudjuk cserélni egy modernebb megoldásra amivel akár a nagyobb mérettel rendelkező tartalmakat akár időzíthetően lényegesebb paraméterekkel tudjuk eltárolni. letöltésvezérlő program Torrent tartalmakhoz böngésző integráció sávszélesség korlátozás videók letöltéshez videó konvertáló időzíthető feladat lista konfigurációt is tartalmaz Magyar nyelv Ant Download Manager (AntDM) is a quick download manager for any Internet file, that fully integrates with all popular browsers. AntDM allows to download free streaming video and audio from numerous web sites, supports P2P peer-to-peer protocol. AntDM supports downloading files from the most popular Premium Link Generators (Debrids). Ant Download Manager (AntDM) - is a tool that allows you to repeatedly increase the speed of file downloads due to multiple download streams, resume, schedule downloads, capture and download audio and video streams. Automatically processes download errors, recovers from temporary network errors, reconnects in case of server response delays, has the ability to resume interrupted downloads due to loss of connection, network problems, computer shutdown, or unexpected power outages. The standard GUI for softwares of this class makes AntDM friendly and easy to use. It has two screens - the first is more common for regular downloads and the second is using video preview for easy tracking of video downloads. Has download queues, which allows you to accumulate download links at a convenient or scheduled time for the user. Supports proxy-servers, HTTP and FTP file protocols and their protected versions of HTTPS and FTPS, as well as the main streaming protocols for audio and video content M3U8, MPEG-DASH, VIMEO-STREAM, firewalls, redirects, cookies, authorization, processing of audio and video content. Supports BitTottrent a P2P (peer-to-peer) file sharing protocol. Can be easily integrated into the main popular browsers Microsoft EDGE (Chromium-based), Google Chrome, Mozilla Firefox and their numerous clones: 360Chrome, Brave, CCleaner, Chedot, CocCoc, Comodo Dragon, Comodo IceDragon, Maxthon6, Opera, Slimjet, SRWare Iron, Torch, UC Browser, Vivaldi, Yandex, Waterfox, etc. The integration of extension into browsers is used to automatically capture file or media links and download them. Also you can not integrate AntDM extensions into your browsers, but use AntDM autonomously. For example, drag and drop download links from a browser into AntDM, download any single links manually, in a list or in batch mode from a file. Allows not only downloading audio files, but also extracting audio tracks from video files, converting them to the popular MP3 format and adding basic accompanying information to them. Supports most popular Generators Premium Links (Debrids): alldebrid.com, cocoleech.com, debrid-link.fr, ffdownloader.com, linksnappy.com, mega-debrid.eu, real-debrid.com, premium.rpnet.biz, simply-debrid.com, premiumize.me, etc. Other features include multilingual support, download categories, download log, priorities and changes of download speed, task scheduler, sounds of various events, CHM User Guide, virus protection when download completion and many more. Current version: 2.11.1 Build 87177 (10 Feb 2024 06:21) updated MPEG-DASH parser fixed torrents download fixed http(s) links grabber from html page fixed crash when the YouTube video downloads refactoring and bug fix [Hidden Content] Portable 99MB [Hidden Content] jelszó:ant1 point
-
WizTree v4.18 Enterprise 10MB A WizTree egy alternatív fájlkezelő szoftver, amivel nem csak hogy rendszerezetten kezelhetőek a gépeden található fájlok, hanem több információt is meg tud jeleníteni arról, hogy melyek azok a fájlok amik rengeteg helyet foglalnak. Az alkalmazás Magyar nyelven is használható. A szükséges fájl mozgatási lehetőségekkel ellátva. A WizTree készíteni tud egy elmenthető jelentést, ezt összehasonlításokhoz lehet felhasználni később, ha esetleg helyet szeretnénk felszabadítani. Meghatározható még a mértékegység, szín, felület elrendezés, gyorsbillentyű parancsokkal lehet elindítani adott funkciókat, ezeket a beállításokat jelenleg még nem lehet módosítani mivel alapértelmezés szerint lettek integrálva. Igen nagy hasonlósággal jellemezhető alternatívája a TreeSize Free Tartalmaz egy előre-aktivált portable verziót is arra az esetre ahol nem megoldható az akriválás idejáre a netkapcsolat bontása. WizTree is a simple-to-use application that comes in handy for identifying the files which are taking up the most space on your hard disk, in order to take the appropriate measures for managing clutter. The setup operation finishes in no time. You are greeted by a comfortable interface, consisting of a standard window with a well-defined structure. All you have to do is select the target drive and scan it with the click of a button. The list of results displays a tree view with folders containing large files, and you can view their size, total items and folders, date and time of last modification, along with attributes. The queue can be sorted according to any of these parameters. Alternatively, you can change the viewing mode to check out the top 1000 largest files that exist in your system and how much space of the drive they occupy (in percent). The top part of the main panel shows used, free and all space on the scanned drive. Apart from dynamic values, it is possible to show their byte, KB, MB and GB counterparts, open a new instance or Command Prompt dialog, copy the path of a selected file or folder, as well as delete items permanently or send them to the Recycle Bin. WizTree has a good response time and displays accurate information while using moderate RAM and low CPU. It does not burden machine performance or interrupt normal user activity. No errors were shown during Softpedia evaluation, and the tool did not freeze or crash. Unfortunately, it does not provide options for saving the information to file or printing it. Otherwise, WizTree should satisfy all users. WizTree 4.18 (2 February 2024) "Include" filter is now no longer applied WHILE scanning as this causes files and folders to be filtered out incorrectly - it is now applied after scanning. Only the "Exclude" filter is applied while scanning now. Improved "=folder" filter processing. It's now possible to locate folders of a certain size by using a filter like: =folder >1g (This finds folders larger than 1 Gig in size) fixed bug in allocated size filtering (file size was used instead of allocated size when filtering by allocated size, e.g. a>100m) Copy/Cut/Delete and other operations now work correctly with multiple files from different folders selected. Previously it would only work if all files were in the same folder. progress bar tweaked to be a little smoother progress was not being updated on screen when loading CSV files - fixed Another example: To exclude the "C:\Windows\WinSxS" and "C:\Program Files" folders from being scanned, you would set the exclude filter to C:\Windows\WinSxS\|"C:\Program Files\" Note that double quotes are required around filter items that contain spaces. Exploring a folder containing an exe with the same name as the folder would launch the exe instead of opening the folder - fixed WizTree will now automatically remove any spaces between vertical pipes in filter and search fields to ensure they work as expected Slovak, Turkish and Swedish translations updated [Hidden Content] jelszó:v4181 point
-
Batsugun 11MB THE FINAL CHAPTER IN TOAPLAN'S SHMUP SAGA Set out on a breathtaking journey with Batsugun, Toaplan's shoot-'em-up swansong! Choose your hero from a roster of six charismatic pilots and three distinctive ship types, each brimming with personality. Immerse yourself in a world of dazzling graphics, devastating firepower, and an enchanting soundtrack, creating a sensory experience you won't soon forget. The accessible gameplay ensures that seasoned veterans and newcomers alike can revel in the unmatched thrill of victory! In addition, the rebalanced Batsugun Special is also included, and features a visual overhaul with new colors and altered enemy behavior. A smaller hitbox and a shield protecting the ship from one hit, makes it easier which is needed as the barrage of enemy projectiles ups the ante for the true bullet hell factor. Batsugun Special introduces multiple loops, increasing difficulty with each completion. Can you master all four loops? "As we prepare to launch with the Skull Hornets, our mission stands clear: overthrow the oppressive regime of King Renoselva A. Gladebaran VII. The path ahead is fraught with adrenaline-pumping battles and perilous missions. Our comrades and I are eager, but the question lingers: can we restore liberty to our people and emerge victorious?" ORIGINAL GAME FEATURES: Embark on an enthralling sci-fi adventure where every encounter feels like a mini-boss battle at minimum, demanding your utmost vigilance to survive. Unleash mighty weapons like the Sky Mirage, Dragon's Whisper, and Judgement Flash to eradicate enemy threats. Boost your firepower with experience points from defeated enemies. Immerse yourself in the captivating space melodies of Yoshitatsu Sakai. QUALITY OF LIFE IMPROVEMENTS: Minimal Input Lag: Emulation, input processing, and rendering all complete on the same frame. Quick Save using F1-F10, Reload with Shift+ F1-F10 Online leaderboards for Single Credit, No Assist, and Assisted plays. Instrument panels with extra gameplay information and artwork. Rewind the game between 10-18 minutes, depending on the action. Capture sharable replays to immortalize your interstellar victories (or funny moments). Assist Features such as auto-fire at multiple rates. Very Easy Mode: Lower the difficulty to breeze through the adventure. Pixel perfect or full-screen scaling in windowed or full-screen mode. Rotate the gameplay in 90-degree increments. Steam Achievements Choose between Raw Input on Windows or Steam Input. Hone your skills in the ultra customizable practice mode! MINIMUM: 64 bites processzor és operációs rendszer szükséges Memória: 256 MB RAM Tárhely: 10 MB szabad hely AJÁNLOTT: 64 bites processzor és operációs rendszer szükséges -kibontás -loader.exe [Hidden Content] jelszó:batsugun1 point
-
ReclaiMe Pro Build 3670 129MB A ReclaiMe egy könnyen használható, egyszerű de ha szükséges akkor széles körben is konfigurálható hatékony adat-visszaállítási alkalmazás, amelyet úgy terveztek, hogy segítsen a véletlenül törölt fájlokkal. A programhoz a felhasználónak szinte semmilyen döntést nem kell hoznia és egyáltalán nem kell műszaki ismeretekkel rendelkeznie. ráadásul a ReclaiMe számos fájlrendszerrel (FAT16, FAT32, NTFS, RAW) működik, ami univerzálissá teszi. Képes nagy mennyiségű adat feldolgozására, mi több, a program jól kezeli az erősen sérült adatokat is. Ha úgy gondolja, hogy fizikai sérülés érte a lemezt vagy csak valamilyen okból kifolyólag nem akar közvetlenül ezzel a lemezzel dolgozni a helyreállítás során, a ReclaiMe képes létrehozni egy lemezképfájlt, csak azért, hogy az eredeti lemez érintése nélkül állítsa helyre az adatokat róla. All-in-one highly configurable data recovery software! - Multiple Filesystems ReclaiMe Pro recovers data from most filesystems: Windows: FAT, exFAT, NTFS (including deduplication), ReFS, Linux: EXT2/3/4, XFS, BTRFS, MacOS: APFS, HFS and HFS+, VMware: VMFS. - Disk Editor Visualizes most known partition and filesystem objects: boot sectors, superblocks, partition headers in structured view. Search for hex patterns or text in any given encoding. Low-level data editing for extra leverage. - Partition Recovery Reads LDM, LVM, MD, Drobo BeoyndRAIDTM, Storage Spaces, and more. Finds lost partitions based on various filesystem structures in unpartitioned space. - RAID Analysis and Recovery With ReclaiMe Pro, you can reassemble RAID automatically or manually. Supports RAID0, RAID10, RAID5, RAID6, HP EVA vRAID layouts. Content analysis and entropy visualization. - Disk Imager Highly configurable high-speed imager, suitable for slight to moderate bad block cases. Sector-by-sector, VHD, and VHDX output. - Forensic Capability Provides verifiable and repeatable forensic file traces by mapping file content and metadata to its source on disks. Eliminates unnecessary files by cross-referencing well-known hash databases. Built-in file integrity testing. Basic system requirements are: 64-bit Windows and .NET 4.7; At least 8GB RAM, 16GB recommeneded; Permanent or nearly permanent internet connection. [Hidden Content] jelszó:36701 point
-
The Bat! Professional v11.0.4.1 Multilingual 330MB A The Bat! egy Windows operációs rendszeren futtatható levelező kliens ami az összes ma elterjedt levelező szolgatást támogatja. A szoftverrel sokkal biztonságosabban lehet E-MAIL üzeneteket küldeni. Támogatja a IMAP, POP, MAPI protokollokat. A The Bat! telepítése után egy varázsló visz végig minket a beállításokon azonnal hozzá is adhatjuk a címeinket. Egyetlen kattintással letölthetjük a számítógépre az összes levelet amit ezen túl a gépről érhetünk el. levelező kliens POP3 IMAP protokoll támogatás korszerű felhasználói felület sablon konfiguráció HTML tartalmak készítése magyar nyelv The Bat! is a secure desktop email client for Windows, built to protect your correspondence against third-parties. The Bat! protects your information through multiple encryption streams, with the option to keep all information encrypted on your disk, and to protect emails during communication using end-to-end encryption (E2EE). The Bat! can work without global email providers that keep your messages in the cloud, where they can be stolen. The Bat! keeps your emails on your computer to make them private. The Bat! blocks malicious code and tracking pixels that spread via email. This is a way to protect from email hacking. The Bat! email program is able to process and store an unlimited number of messages and has no restriction on the number of email accounts accessible via IMAP, POP, MAPI protocols. The Bat! is a perfect multiple email account manager - allows you to quickly access all your email accounts in one place. The Bat! is a safe, robust and reliable mail application. It handles very large message bases quickly and with small memory footprint. The MailTicker™ is, without doubt, one of the most powerful features of The Bat!. The MailTicker™ adds a visual indicator to your desktop similar to those stock exchange banners you may know from certain TV news channels. It shows unread messages, as defined by a set of simple options you can choose from. This makes The Bat! the best mail app for Windows. Key Features PGP, GnuPG and S/MIME Support Powerful Filtering System Chromium-based HTML viewer Configurable Image Retrieval The Bat!'s own Address Book Safe Handling of Attached Files Handy Templates Selective Message Download RSS Feed Subscriptions The Bat! 11.0.4.1 (01 February 2024) Fixes The issue which under certain circumstances caused thebat.exe process to be left running after the program exit has been resolved The Bat! mail software supports the following versions of Windows Operating System: Windows 10 (32/64 bit) - Certified for Windows 10 Windows 11 (32/64 bit) Server versions Windows Server 2016 & R2 Windows Server 2019 [Hidden Content] jelszó:11411 point
-
The Universim v1.0.00.46191 2486MB (6417MB) | kolónia menedzser 20240127-i kiadás. Gépi fordítás mellékelve, az eredeti fájlról csinálj másolatot. Achievement rendszer és a The Universim - Collector's Edition Bundle (Vol 1) DLC hozzáadva. A The Universim egy a játékost isteni bőrbe bújtató menedzserjáték, amiben egy istent alakítva kell egy véletlenszerűen generált bolygó lakóit "felnevelnünk". Az emberek, azaz, ahogy itt hívják őket, a nuggetek mindenféle földi jóságért (házak, eszközök, egészség, stb) manát adnak, amitől növekszik isteni hatalmunk. A civilizáció persze előbb-utóbb belép az űrkorszakba, eljut oda, ahová nugget még nem merészkedett, ám megeshet, hogy ott valami más várja, ami előtte már odamerészkedett és nem feltétlen barátságos. Jump straight into managing your own planets as you guide a civilization through the ages. Build the ultimate empire in The Universim, a new breed of God Game in development by Crytivo. Guide your fledgling sentient species (lovingly called “nuggets”) from Stone Age cave painters to star-faring explorers. Wield godly power Command more than 15 godly powers to guide, protect — or discipline — your followers. Create devastating tornadoes, smite naughty followers with lightning bolts, or shake and sunder the very earth. Watch your Nuggets grow and thrive Observe Nuggets' every move as they work and fight to survive. Evolve and advance through the ages Research more than 200 technological and societal advancements. Expand your power and colonize the galaxy Discover and colonize a galaxy of procedurally generated planets, each with unique ecosystems and challenges to conquer. Manage delicate ecosystems Manage the delicate balance of planetary ecosystems to help nuggets thrive. Your decisions and your followers’ ' actions influence global climates and have real environmental consequences. (Try not to kill them in an ecological disaster — well, unless you want to, of course.) Delve into the deeper mystery of your existence Unravel the layers of a deeper cosmic story that challenges your perception of who and what you are — and reveals unexpected twists! About This Game: The Universim is a strategy city builder game with “God” elements where you guide a civilization (Nuggets) from the Stone Age to the Space Age. Manage resources, dynamic challenges, and ensure your Nuggets can survive, thrive, and spread to the stars. The Universim features more than 200 research perks that will help you to shape your civilization. Be as benevolent or malevolent as you like to drive nuggets to evolve, advance, and expand. (Even the best civilizations need an occasional smiting). Every planet in The Universim is procedurally generated and offers unique characteristics and challenges, ensuring that every world and every game is unique and engaging. Ecological balance and resource management are critical to success. Nuggets have their own needs and behaviors you must attend to. Your guidance will shape how they deal with conflicts, natural disasters, alien creatures, and other civilizations. Their growth and evolution depends on you! MINIMUM: Op. rendszer *: Windows 7 64 bit or Higher Processzor: 2.6 Ghz - 4 Cores Mid Range CPU or Higher Memória: 16 GB RAM Grafika: GTX 780/880M/960/1050Ti/1660/2060 or AMD R9 290 / RX 570. Intel Graphics not supported. Tárhely: 20 GB szabad hely AJÁNLOTT: Op. rendszer *: Windows 7 64 bit or Higher Processzor: 6 or 8+ Physical cores CPU @ 3.5GHz+ Memória: 32 GB RAM Grafika: GTX 980/1070/2070/3060 or RX Vega 64/5700/6800 or better Tárhely: 20 GB szabad hely -kibontás -the universim.exe [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] jelszó:universim1 point
-
JoyToKey v6.9.3 3MB Szeretnéd élvezetesebbé tenni a számítógépes játékélményeket, de nem tudod, hogy hogyan? A JoyToKey segítségével ez egészen egyszerűen megoldható. Telepítsd, majd vedd kezedbe kedvenc kontrollered és élvezd ki még ma a program által nyújtott előnyöket. A JoyToKey nevezetű kontroller átalakító program lehetővé teszi a játékvezérlők számára azt, hogy leutánozzák a billentyűzet és az egér bemenetét, így a számítógépes játékokat kedvenc játék kontrollerünkkel is irányíthatjuk. Akármikor megnyomunk egy gombot a joycstick-en, azt a program átalakítja billentyűvonatkoztatássá, illetve egérmozdulattá, így a vezérlőnk úgy fog működni, mintha csak a billentyűk segítségével irányítanánk a játékokat. A JoyToKey Windows 7, 8 és 10 operációs rendszerrel rendelkező számítógépeken telepíthető. Tartalmazza portable verziót is. JoyToKey Version 6.9.3 Released Version 6.9.3 is a bug fix for 6.9.2, which included the following change(s): For those who have trouble displaying UNICODE arrow characters (such as "←") in certain PC environments, an alternative build is now provided which only uses ASCII characters. Added a task tray right-click menu "Reset main window position to (0,0)". This can be useful in case JoyToKey window is lost somewhere and you want to forcibly bring it back to the screen. Renamed and re-ordered the right-click menu items during button assignment Several bug fixes [Hidden Content] jelszó:joy1 point
-
ContourTrace v2.8.0 55MB A ContourTrace lehetővé teszi a BMP és JPEG formátumú raszteres képek gyors és egyszerű átalakítását DXF és SVG formátumú vektoros képekké. Az alkalmazás középpontjában a tárgykontúrok kivonása áll. Az így kapott adatok felhasználhatók méréshez, ellenőrzéshez, tervezéshez és gyártáshoz. A kamerák kalibrálhatók, hogy a lencse hibáit, például a torzulást eltávolítsák a rögzített képekből. Az egység/pixel arány tárolható, hogy közvetlenül méretarányos kontúrokat kapjunk. Raszteres grafika importálása Raszteres grafikák különböző formátumainak importálása, például JPEG, BMP, PNG. A rasztergrafikák maszkolhatók és számos képszűrővel manipulálhatók az optimális eredmény elérése érdekében. Kontúr kivonás Alkalmazzon számos kontúrakivonási funkciót és algoritmust a pontos kontúrok gyors kivonásához. Kontúrmanipuláció A generált kontúrok tetszés szerint manipulálhatók, átalakíthatók poligonokká vagy spline-okká, színezhetők vagy átalakíthatók. Vektorgrafika exportálása Az eredmény DXF és SVG formátumú vektorgrafikaként exportálható. A DXF-export DXF színértékeket használ, és a kontúrok méretarányosan kiadhatók. Az SVG exportálásnál a vonalszélesség és a színértékek megmaradnak. A magyar nyelv támogatott. Industry-leading Contour Extraction ContourTrace allows quick and easy conversion of raster images such as BMP and JPEG to vector images such as DXF and SVG format. The focus of the application lies on extracting object contours. The resulting data can be used for measurement, inspection, design and manufacturing. Cameras can be calibrated to remove lens errors such as distortion from the captured images. A unit to pixel ratio can be stored to directly obtain true to scale contours. Raster graphics import Import different formats of raster graphics such as JPEG, BMP, PNG. The raster graphics can be masked and manipulated with numerous image filters to achieve optimal results. Contour Extraction Apply numerous contour extraction functions and algorithms to quickly extract accurate contours. Contour Manipulation The generated contours can be manipulated as desired, converted into polygons or splines, colored or transformed. Vector graphics export The result can be exported as vector graphics in DXF and SVG formats. The DXF export uses DXF color values and the contours can be output true to scale. In SVG export, line width and color values are preserved. [Hidden Content] [Hidden Content] jelszó:v2801 point
-
WinToUSB v8.5 All Editions Multilingual 30MB Enterprise / Professional / Technician az aktivált verziót a patch vagy crack határozza meg A program segítségével, néhány egyszerű lépésben, hordozható Windows telepítést készíthetünk (Windows 11/10/8/7/vista/2019/2016/2012/20081 operációs rendszerekhez), windows telepítőt hozhatunk létre USB meghajtóra, klónozhatjuk is a telepített rendszerünket USB meghajtóra vagy akár egy önállóan futtaható WinPE környezetet is rátrehetünk az USB stickre. A magyar nyelv támogatott. WinToUSB (also called Windows To USB) is the best free Windows To Go (WTG) Creator which allows you to install and run a fully-functional Windows on external hard drive, USB flash drive or Thunderbolt drive. It is so easy and efficient, with just 3 steps and a few minutes, you can create your first portable Windows 11/10/8/7 or Windows Server directly from an ISO, WIM, ESD, SWM, VHD, VHDX file or CD/DVD drive, or you can clone existing Windows installation to USB or Thunderbolt drive as portable Windows. WinToUSB also supports creating Windows installation USB flash drive from Windows 11/10/8/7 and Windows Server installation ISO, with it you can install Windows from the USB flash drive easily. Windows To Go (Portable Windows) Creator WinToUSB allows you to install & run fully-functional Windows on an external HDD/SSD, USB flash drive or Thunderbolt drive, which means you can carry the portable Windows drive to anywhere and use it on any computer. Use any version of Windows 11/10/8/7 and Windows Server to create Windows To Go Workspace Creation of Windows To Go from an ISO, WIM, ESD, SWM, VHD(X) image file or CD/DVD drive Clone existing Windows installation to USB drive or Thunderbolt drive as portable Windows Creation of Windows To Go on Non-Certified Windows To Go drive Hot clone Windows without restarting the source computer to be cloned Create BitLocker encrypted Windows To Go WorkspaceNew Support for creating VHD/VHDX-based Windows To Go Workspace Windows Installation USB Creator WinToUSB releases a feature called "Windows Installation USB Creator" which allows you to create a Windows installation USB flash drive from a Windows 11/10/8/7/vista/2019/2016/2012/2008 installation ISO file with a few simple steps, with this feature you can create a bootable Windows installation USB drive to install Windows on both Traditional BIOS and UEFI computers by using the same USB drive. Windows PE Bootable USB Creator WinToUSB also supports creating a bootable Windows PE USB drive, it can help you transfer the contents of a Windows PE image to a USB drive and make the USB drive bootable. WinToUSB 8.5 changelog: Fixed bug: The program may crash in the latest version of Windows 11 Fixed bug: The installation source cannot be selected in some cases Fixed some bugs to improve product quality [Hidden Content] jelszó:v8501 point
-
StreamFab v6.1.5.9 x64 7zip | 396MB (410MB) Mentsd el kedvenc videóidat, mielőtt elhagyják a streaming szolgáltatást. Bár a streamingszolgáltatások kínálnak natív offline megtekintési funkciót, amely tulajdonképpen lehetővé teszi a videók letöltését az offline megtekintéshez, ez a funkció számos korlátozással jár. - A letöltött videók egy bizonyos idő, általában 30 nap után lejárnak. - Egy videó megtekintését 48 órán belül be kell fejeznie, miután elkezdte azt nézni. - Nem minden videó tölthető le, és csak mobilra töltheti le őket. - A letöltéseket nem tudod átvinni más eszközökre, hogy más lejátszókkal nézhesd. FYI: Az Amazon Prime Video, a Netflix, a Hulu és a Hulu Japan offline megtekintési korlátozásai. A StreamFab segítségével azonban ezek a feltételek és szabályok megszűnnek, a letöltött videókat tartósan megőrizheti, és bármilyen eszközre átviheti őket, hogy bármikor és bárhol megnézhesse őket. A beépített böngésző jobb letöltési élményt nyújt Míg más videóletöltők arra kérik, hogy illessze be az asztali webböngészőből másolt videó URL-címét, a StreamFab rendelkezik beépített webböngészővel, amely megspórolja a videó URL-címének másolásával járó fáradságot. The most comprehensive video downloading solution allows you to download videos from Amazon Prime, Netflix, Hulu, Disney+, HBO, and over 1000 other streaming websites. On-demand videos come and go on streaming services Most on-demand videos on a streaming service, including Netflix, Prime Video, HBO Max, and many others, come and go due to the licensing agreements between the streaming service and the studios that produce them. The movies, TV shows, and other videos will be removed if the licensing agreement is due and not renewed. What’s more, if a title is gone, no one knows for sure whether or not it will come back in the future. It could be gone forever. Save your favorite videos before they leave the service Although streaming services offer their native offline viewing feature that actually allows you to download videos to watch offline, that feature comes with many limitations. · The downloaded videos will expire after a certain time period, usually 30 days. · You have to finish watching a video within 48 hours once you start watching it. · Not all the videos are downloadable and you can only download them to mobiles. · You cannot transfer the downloads to other devices to watch with other players. FYI: Offline viewing limitations of Amazon Prime Video, Netflix, Hulu, and Hulu Japan. With StreamFab, however, all of these terms and rules are gone, you can keep the downloaded videos permanently, and transfer them to any device you have to watch anytime and anywhere. Inbuilt browser features better download experience While other video downloaders ask you to paste the video URL copied from your desktop web browser, StreamFab features its inbuilt web browser that saves your trouble copying video URLs. That’s to say, from browsing the target video sharing website or streaming service to downloading your target videos, you can do all things inside the StreamFab downloader software. Download videos from all major streaming services StreamFab is a born streaming video downloader targeted for all the major on-demand streaming services, including but not limited to Netflix, Amazon Prime video, Disney+, Hulu, HBO, and more. Hence, as long as those streaming services are available in your country, and you’re a paid subscriber of a specific service, then you can download videos from it with this downloader. Choose your preferred video and audio quality Quality-wise, StreamFab downloaders give you multiple choices to choose from. So you can decide on your own what video resolution and audio quality you prefer. To be specific, you have two options regarding video quality, 720p HD or 1080p Full HD. In terms of audio quality, EAC3 5.1, AC3 5.1, and AAC 2.0 are available. So, be your own boss. Save the downloaded VOD videos in MP4 format If you’re concerned about the playback compatibility issue of the downloaded videos, then you don’t have to. The downloaded streaming videos are saved as the common MP4 file. The biggest advantage of the MP4 format is that it is compatible with almost all the operating systems, smartphones, tablets, digital media players, and game consoles out there. That said, you still have an extra option to save the output as MKV files if necessary.Remove annoying ads while downloading videos Movies are meant to be savored with your eyes, ears, and mind, but if you're bombarded with a jumble of ads, a pleasant viewing experience can get totally ruined. With StreamFab downloaders, however, your downloaded streaming videos contain no ads as they are cut out automatically during the download process. So, pure enjoyment! No ads!Download audios & subtitles in your mother tongue Audios and subtitles are the basic means to understand the movie content. Movies and TV shows nowadays usually contain multiple audio tracks and subtitle streams of different languages. So, when it comes to your specific needs, you can either choose to download only the audios and subtitles of your native language or, you can also download them in other languages. Remux subtitles into videos or save as SRT files When it comes to how the subtitles are handled, StreamFab downloaders offer two options for you to choose according to your own needs under different circumstances. You can either remux the subtitles directly into the videos or, output the downloaded subtitles separately as SRT files. The choice is yours! So, choose freely. Auto-download newly released episodes at scheduled time Fans of TV shows all know that new episodes are always aired at a scheduled time, periodically. It would be nice if you can download the future episodes as soon as they are released. With this downloader software, you can have that. Just add all your favorite TV shows to the Scheduled queue, it will download all the new episodes automatically, based on your schedules, weekly, or daily. Download multiple videos concurrently and fast Downloading performance matters a lot when you plan to download a TV show or, a movie series, such as the Avenger series. With StreamFab downloaders, there is no need to panic. You can add multiple movies or even all the episodes of a TV show season to download in one go. On top of that, super-fast download speed is ensured, too. Just 10-20 minutes per movie. Download media server friendly Meta information Managing a myriad of media library can be tough with your media server. However, StreamFab can download all the metadata info, such as movie, season and episode title, cast, synopsis, poster, etc. All such information can make it extremely easy for media servers like DVDFab Player 6, Plex, Kodi, and others alike to sort and organize your downloaded movies and shows in a better way. More so, if you are using DVDFab Player 6 as your media managing and playback software, StreamFab can also import your downloads directly to your media library. 2024-01-11 StreamFab 6.1.5.9 Changelog New: Add support to download videos from javideo.net website using DRM M3U8 Downloader. New: Add support to download videos from video.laxd.com website using DRM M3U8 Downloader Fix: A problem that some YouTube videos do not display covers. Fix: A problem that season information displays incorrectly when downloading certain TV Shows from Amazon videos. Fix: A failure problem (error: -310) when downloading Max videos. Fix: A problem that Funimation analyzing missing episodes. Fix: A problem that multiple language subtitles cannot be selected for certain Crunchyroll videos. Fix: An analysis failure problem when downloading certain Hulu JP videos. Fix: An analysis failure problem when added special source to download queue using AbemaTV Downloader. Fix: A failure problem that stuck at the analysis stage forever when downloading videos in “Message” from OnlyFans videos. Fix: A problem that DRM M3U8 Downloader gagaoolala.com website contains no subtitles. System Requirements: - Windows 11/10/8.1/8/7 - Intel i3 or above - 4GB of RAM or above - 40GB of free hard disk space or above - Live Internet connection required [Hidden Content] jelszó:61591 point
-
IObit Driver Booster Pro v11.2.0.46 34MB A szoftver megkeresi a számítógépedhez megfelelő Drivereket majd tájékoztat arról hogy szükséges e azt frissíteni, vagy hiányzik e valamelyik. Természetesen ebben is kínál megoldást mivel vele is le lehet tölteni. Uninstallálhatod vele a régieket, így könnyebben telepíthetőek fel az új példányok. Játék fanatikusoknak lehet hasznos a szoftver játék gyorsító funkciója amivel jobb teljesítményt lehet kihozni, illetve megfelelő környezet hozható létre nagyobb erőforrással rendelkező grafikusabb játékoknak. Drivers that need updating can significantly slow down your computer's performance and slow down your gameplay or even cause system crashes. Driver Booster was created to automatically detect drivers that require updating and to download and install the correct drivers for various PCs. All you need is one click. Moreover, it is a must-have tool for gamers. Driver Booster offers an easy and convenient way to customize drivers for games. Outdated drivers may heavily affect your PC performance and may ruin game experience, or even lead to system crashes. Driver Booster is designed to automatically figure out outdated drives, and download and install the most correct drivers for different PCs. All you need to do is just one click. What's more, it's an essential tool for gamers. Driver Booster provides a much easier way to tweak drivers for the best gaming experience. Update outdated drivers quickly and in a timely manner • Automatically detects outdated drivers • 1-click update for maximum hardware performance • Driver tuning for game performance • Fast, safe and easy to use Drivers that need updating, can significantly reduce the performance of your computer and slow gameplay, or even lead to system failures. Driver Booster was created for automatic detection requiring driver updates, download and install the appropriate drivers for different PCs. All you need to do one click. Moreover, this is an essential tool for gamers. Driver Booster offers a simple and convenient way to set up drivers for games. Driver Booster Pro? Outdated drivers can significantly affect your computer's performance and result in system crashes. Driver Booster Pro scans and detects the outdated drivers automatically downloads and installs updates with a single click, saving you time. Moreover, it is specifically designed for configuring the drivers for better performance in games. Is the right tool for PC protection from hardware failures, conflicts and system failures. OS: Windows 11/10/8.1/8/7/Vista/XP Whats New in version 11.0: Expanded driver database - Escalated database for more driver updates Driver roll back feature - Easily restore drivers to previous version once unexpected happens Faster download speed - Available for both PRO and FREE users, faster than any previous version [Hidden Content] portable [Hidden Content] jelszó:v1121 point
-
Ava Harrison-Alvilági játszmák sorozat Ava Harrison-A zsarnok (Alvilági játszmák 2.) 85% Az egyetlen célja, hogy eltiporjon. A terv egyszerű volt: feljutok a jachtjára és kémkedek utána. Ám Alaric Prince-re nem voltam felkészülve. Ez a veszélyes és csábító férfi aranykalitkába zárt. Könnyedén kihasznál. Könnyedén megtör. Ellen kell állnom a kísértésnek, mert nem hagyhatom, hogy tönkretegyen. Esküdt ellensége apámnak. A családommal háborúzik. Veszélyt jelent rám. Ha beleszeretek, utolér a vég. Ám ha beválik a tervem, ő fog elbukni. A USA Today és az Amazon bestsellerszerző, Ava Harrison ismét egy vad, veszedelmes és erotikus történettel készült olvasóinak. Az Alvilági játszmák-sorozat második kötete egy forró hangvételű maffiarománc, mely felkorbácsolja a vágyakat. Ava Harrison: Tarnished Empire Eredeti mű Ava Harrison: Tarnished Empire Eredeti megjelenés éve: 2020 amerikai szerző dark romance férfi főszereplő gyilkosság hajó hajótörés kalóz kortárs krimi maffia magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sorozat része sziget testvérek thriller váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703616 · Fordította: Horváth M. Zsanett ------------ Ava Harrison-A vétkes (Alvilági játszmák 3.) 87% Veszedelmes. Halálos. És mindenekfelett: lehengerlő. Matteo Amante a város királya. A maffia főfejese, a keleti part ura. Míg az unokatestvérével háborúzik, én kettejük közt őrlődök.Matteo bármit megtesz a győzelemért. Földig rombolja a világot, eltiporja a reményeimet és az álmaimat. Egyáltalán nem hős.Csak egy jóképű ördög, a végzetem. Beleszeretni az ellenségembe kész öngyilkosság, különösen, hogy a férjemről van szó. Ava Harrison, USA Today és Amazon bestsellerszerző ismét egy olyan történetet varázsolt a lapokra, amely magával ragad és nem ereszt. Az Alvilági játszmák harmadik kötete sem hagyja cserben az izgalmakra vágyó olvasókat. Ava Harrison: Ruthless Monarch Eredeti mű Ava Harrison: Ruthless Monarch Eredeti megjelenés éve: 2021 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző család dark romance drog emberkereskedelem férfi főszereplő gazdagság házasság ikrek kortárs krimi maffia magyar nyelvű New York nők elleni erőszak politika regény romantikus sorozat része szóbeli bántalmazás tél thriller váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703630 · Fordította: Horváth M. Zsanett --------- Ava Harrison-A bűnös (Alvilági játszmák 4.) 86% Gazdag. Felfuvalkodott. Észbontóan jóképű.Trent Aldridge maga az ördög. A markában tartja az örökségemet. Huszonkétmillió dollárt, amiről fogalmam sem volt. A temetésen találkoztunk. Egy élet véget ért, az enyém pedig szétbomlott. Mert feltett szándéka, hogy tönkretesz engem. És Trent Aldridge nem szokott veszíteni. A jelenem véget ért, a jövőm romba dőlt. S mindez más valakinek a múltja miatt. Irányítás. Hatalom. Mindene megvan most, hogy a cselédje lettem. Goromba, szarkasztikus, és… nos, ő a legszexibb férfi, akit ismerek. A vágy veszélyes játék. Nincsen füst tűz nélkül, de elemésztenek a lángok. Ava Harrison, Amazon és USA Today bestsellerszerző, a maffiarománcok kiemelkedő írója, ezt bizonyítják több ezer példányban eladott regényei. Az Alvilági játszmák negyedik kötete elevenen festi elénk a szereplők közti tagadhatatlan vonzalmat és feszültséget. Ava Harrison: Shattered Dynasty Eredeti mű Ava Harrison: Shattered Dynasty 21. század amerikai szerző baleset barátság dark romance egyetem felnőtt tartalom férfi főszereplő gazdagság gyilkosság kortárs krimi maffia magyar nyelvű New York női főszereplő regény romantikus sorozat része szóbeli bántalmazás testvérek thriller váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703654 · Fordította: Horváth M. Zsanett ------------- Ava Harrison-A megtört (Alvilági játszmák 5.) 91% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Rejtélyes. Veszélyes. Szívdöglesztő. Tobias Kosta. Hírhedt milliárdos. A pletykák szerint bűnöző. Engem csupán egyetlen cél vezérel: elkapni azt az embert, aki a szüleim haláláért felelős. Amíg fel nem figyelek Tobiasra a tárgyalóterem túloldalán. Remélem, amint kiteszem a lábam a bíróságról, soha többé nem találkozunk. Ám ekkor felbérel, hogy legyek az ügyvédje. És egyre mélyebbre süllyedek az alvilágba. Olyan szenvedélyt ébreszt bennem, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni. És minél közelebb sodródom hozzá, annál több titokra derül fény. Vajon ő lenne a múltam? A jövőm? Vagy a bukásom? A USA Today és az Amazon bestsellerszerző, Ava Harrison ismét a maffia világába csábít minket. A sorozat ötödik kötete egy olyan érzéki románcról mesél, ahol több rejtőzik a felszín alatt, mint az elsőre látszik. Ava Harrison: Broken Reign Eredeti mű Ava Harrison: Broken Reign Eredeti megjelenés éve: 2022 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság dark romance drog énelbeszélő férfi főszereplő fóbia halál kortárs maffia magyar nyelvű New York női főszereplő örökbefogadás regény romantikus sorozat része ügyvéd váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2023 416 oldal · ISBN: 9789635705931 · Fordította: Horváth M. Zsanett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------------1 point
-
Macrium Site Manager v8.1.7814 x64 7zip | 441MB (457MB) A Macrium Reflect több példányának kezelése egyetlen, könnyen kezelhető felületen keresztül A felhasználók mostantól a Macrium nagy teljesítményű biztonsági mentőszoftverének frissített verzióját egy új kezelési platformon belül használhatják, amely a biztonságot és a gyors, méretarányos helyreállítást eggyel könnyebbé teszi. A Site Manager 8-ban a következőkre van lehetőség: Távoli szinkronizálás felhőalapú tárolási platformokkal, például az S3-mal. Központilag ütemezheti a napi szintű biztonsági mentéseket. Az összes gép visszaállítása egyetlen USB-stickkel, univerzális mentési adathordozóval. A Site Manager 8 egyszerű, rugalmas és skálázható. Könnyedén biztosíthatja adatait, és minimalizálhatja a szervezet vagy az ügyfelek leállási idejét. A Macrium Site Manager lehetővé teszi a Macrium Reflect több példányának kezelését egyetlen, könnyen használható felületen. Letöltése és használata ingyenes - ami azt jelenti, hogy azonnal elkezdheti a munkát. Átláthatóság Skálázhatóság Biztonság Sok vállalkozás számára a biztonsági mentés használata csak akkor hatékony, ha az méretarányosan történik. Ezért fejlesztettük ki a Macrium Site Manager-t - a Macrium Reflect több munkaállomáson és szerveren történő kezelésének eszközeként megkönnyíti az informatikai személyzet számára, hogy az adatok biztonságban legyenek, és adatvesztés esetén könnyen visszakereshetők legyenek. Ez magabiztosságot és nyugalmat jelent, további bonyolultság és költségek nélkül. Peace of mind in uncertain times Manage multiple instances of Macrium Reflect in a single, easy to use interface Users are now able to leverage the updated version of Macrium’s powerful backup software inside a new management platform that makes security and rapid recovery at scale eve easier. In Site Manager 8 you can: Remote sync to cloud storage platforms, such as S3. Centrally schedule intra-daily backups. Restore all machines with a single USB stick with universal rescue media. Site Manager 8 is simple, flexible, and scalable. It makes it easy to secure your data and minimize downtime for your organization or your customers. Macrium Site Manager allows you to manage multiple instances of Macrium Reflect in a single, easy to use interface. It's free to download and use - which means you can get started immediately. Transparency Scalability Security For many businesses, using backup is only effective if it's done at scale. That's why we developed Macrium Site Manager - as a tool for managing Macrium Reflect across multiple workstations and servers, it makes it easy for IT staff to ensure data is secure and easily retrievable in the event of data loss. That means confidence and peace of mind, without additional complexity or cost. [Hidden Content] jelszó:78141 point
-
VoiceAttack v1.11 17MB A VoiceAttack rgy hangvezérlő és makró készítő rendszer a Windows játékokhoz és alkalmazásokhoz. Adja hozzá hangját kiegészítő vezérlőként az Ön által létrehozott hangparancsokkal. Indítson el és irányítson alkalmazásokat olyan mondatokkal, amelyekre valóban emlékszik. Indítsa el a Skype-ot vagy a Spotify-t billentyűzet vagy egér érintése nélkül. A VoiceAttack még kedvenc hangos csevegőalkalmazásaival, például a TeamSpeakkel és a Ventrilóval is jól működik. A VoiceAttack támogatja a Windows beszédfelismerő motorok sokaságát különböző nyelveken. A Windows telepítésétől függően angol, spanyol, francia, német, japán vagy kínai nyelv áll rendelkezésre. Ha ezek közül egyik sem az Ön által választott nyelv, további beszédfelismerő és szövegről beszédre nyelv letölthető és telepíthető közvetlenül a VoiceAttack weboldaláról. A VoiceAttack jellemzői: Játékokat és emulátorokat vezérelhet hangjával Vegye át az irányítást az alkalmazás felett is Makrók létrehozása, alkalmazások indítása és vezérlése az Ön által létrehozott mondatokkal Eszköztámogatás és virtuális valóság játékok és alkalmazások Hang vagy zene lejátszása Szövegről beszédre támogatás Átfogó makróvezérlés További beszédfelismerés és szövegről beszédre történő nyelvi támogatás. VoiceAttack is the premier voice control and macro creation system for your Windows games and applications. Add your voice as an additional controller with the voice commands you create. Launch and control apps with phrases you can actually remember. Launch Skype or Spotify without touching the keyboard or mouse. VoiceAttack even works well with your favorite voice chat apps like TeamSpeak and Ventrilo. VoiceAttack supports a multitude of Windows speech recognition engines in different languages. Depending on your Windows installation, you may have English, Spanish, French, German, Japanese, or Chinese available. If none of those are your language of choice, additional speech recognition and text-to-speech language can be downloaded and installed directly from the VoiceAttack website. Features of VoiceAttack: Control your games and emulators with your voice Also take control of your app Create macros, launch and control apps with phrases you create Device support and virtual reality games and applications Play sound or music Text-to-speech support Comprehensive Macro Control Additional speech recognition and text-to-speech language support. [Hidden Content] jelszó:v1111 point
-
Cloanto Amiga Forever v10.2.9 Plus Edition 1156MB Az Amiga forever Plus Edition olyan további funkciókat tartalmaz, amelyek nem részei a Value Editionnek. Ezek közé tartoznak: Workbench 3.X környezet, a gondosan előtelepített minőségi Amiga alkalmazások sokasága és az összes valaha kiadott Amiga ROM verzió gyűjteménye (0.7-től 3.X-ig), beleértve az A1000, A590/A2091 és A4091 boot ROM-okat, valamint a kibővített CDTV és CD³² ROM-okat, hasonló választékkal a bootolható Workbench lemezképekből. Több mint 50 előre telepített játék és több mint 100 demoscene produkció a többórás szórakozáshoz. Easier and more powerful than ever, Amiga Forever closes the circle between gaming, productivity and preservation of digital culture while adding new features and providing easier access to a universe of free and legal downloads. Additional Plus Edition Content The Plus Edition of Amiga forever contains additional features which are not part of the Value Edition. These include: Workbench 3.X environment (for productivity, internet access, etc.) A multitude of carefully preinstalled quality Amiga applications, which include the AWeb browser (great for cross-browser testing), TCP/IP support tools, Personal Paint 7.1c (paint, animation and image processing software), special version of CacheCDFS CD file system, AmigaAMP media player, DirDiff (file synchronization and replication software), AmiToRTF (to convert texts from Amiga to Windows formats), MailBX (to convert Amiga mail archives to Microsoft Mail, Outlook Express and Exchange Server), drag-and-drop LhA, print spooler, Directory Opus 5.5 (courtesy of GPSoftware), TurboText (exclusive latest version with bug fixes), MUI (shareware version), KingCON, FreeWheel, PowerSnap, ToolManager, ReqTools, etc. Compatible with "Amiga OS 3.5"+ icons, NewIcons and MagicWB icons Compatible with popular Amiga OS add-ons like AmiKit and AmigaSYS RTG layer maps Amiga graphics requests directly to fast guest system calls and powerful low-level DirectX functions (Windows version of emulation) A collection of all Amiga ROM versions ever released (from 0.7 to 3.X), including A1000, A590/A2091 and A4091 boot ROMs, and extended CDTV and CD³² ROMs, accompanied by a similar selection of bootable Workbench disk images More than 50 games and more than 100 demoscene productions preinstalled for hours and hours of entertainment Seamless, one-click integration of AmigaSYS (Amiga OS add-on) and AROS 68K (alternative operating system) Multimedia gallery of items of historical interest Preinstalled WHDLoad "kickemu" support KX Light environment, to optionally boot from DVD or install to hard disk (no Windows or other host OS required) Amiga Explorer software The features of Cloanto Amiga Forever Plus Edition Interface player revolutionary new way to experience simulation and author just by one click Powerful emulation of hardware Amiga original, including custom chip different, SCSI, TCP / IP, RTG, AHI, up to 1.5 GB MB of Zorro III RAM , virtual memory, PowerPC expansion board, PCI bridge, MIDI, etc. more .. . Personalize the game controls, general and specific title, including support for Xbox controller, X-Arcade and I-PAC and keyboard layout arbitrary (game play need keyboard controls and vice versa) Virtual keyboard and integrated keyboard and clipboard support for Unicode Option to automatically boot the PC to configure the Amiga love Supported file formats RP9 , including The edit title RP9 , tool Box RP9 and library RetroPl Platform Frame share data files, Amiga Updates "Are released" and the post status up Discord, Facebook and Twitter Screenshot upload directly to Facebook and Twitter The latest version of WinUAE and WinFellow have been Cloanto check out and support ( the version without Windows included and / or available) Director of software for the news and updates easy simulation and security conscious Operating System: Amiga Forever requires Windows XP (with SP3), Windows Vista, Windows 7, Windows 8, Windows 10 or a higher version, or an equivalent Windows Server edition. Both x86 and x64 versions of Windows are supported. MD5: e8b62baac6820c8bcaac2553afaed396 *caf129pe.7z [Hidden Content] jelszó:cloanto1 point
-
Network Notepad Enterprise 1.1.0 x64 6MB (9MB) Az Enterprise Edition tartalmazza a Professional Edition összes funkcióját, valamint új vezérlőelemeket, amelyek olyan felhasználók számára készültek, akiknek szükségük van a megosztott meghajtón tárolt diagramokon való együttműködésre (további információkért lásd itt), valamint egy 64 bites opciót, amely a memória korlátok leküzdésével 4x nagyobb oldalméretet tesz lehetővé. Kompatibilitás - A Microsoft .NET-et használó jelentős átdolgozás, így jobb kompatibilitást és stabilitást kínál a legújabb Windows operációs rendszerekkel a szabad szoftveres kiadáshoz képest. Includes all the features of Network Notepad Professional Edition plus new controls which enables multiple users to collaborate on network diagrams and a 64-bit option for larger diagrams. Network Notepad Enterprise Edition Features: The Enterprise Edition has all the features of the Professional Edition plus new controls aimed at users who need the option of collaborating on diagrams stored on a shared drive (For more information see here), plus a 64 bit option which overcomes memory limitations to allow a 4x larger page size. Compatibility - It's a major rewrite using Microsoft .NET, so it offers better compatibility and stability with the latest Windows operating systems compared to the freeware edition. Zoom - Work with and edit diagrams at any zoom level. Resolution - Draft, Fine and Superfine modes for improved graphics and printing. Rotate - Rotate text and rotate objects to any angle. Drag-and-Rotate. Workspace - Supports larger workspace bitmap / larger diagrams. Multi-page diagrams - Add as many pages to a diagram/ document as you wish and access the pages instantly using the onscreen page tabs. Custom shapes - Create your own customizable shapes inside of Network Notepad Professional Edition. Grouping and Locking - Combine two or more objects to make composite objects. Auto-align links - Can be enabled for a link style or for an individual link so that connection alignment is maintained horizontally and vertically. Library Search - Find objects in all of your libraries using keywords. Save the result as a new library. Enhanced Link Styles - New lightning and curve link styles. Template Diagrams - When you start a new diagram, select from the list of templates to set the page size, orientation, link styles, and any default drawing such as a title block and border. Unlimited user-defined function "buttons" and an unilimited number of toolsets. Print Preview. [Hidden Content] jelszó:v1101 point
-
FileZilla Pro v3.66.4 7zip | 26MB | FTP kliens A FileZilla a legnépszerűbb FTP protokollt használó alkalmazás, amely távoli szervereken elérhető fájlok és adatállományok átvitelét, le- és feltöltését, szerkesztését teszi lehetővé a felhasználók számára. Welcome to the homepage of FileZilla®, the free FTP solution. The FileZilla Client not only supports FTP, but also FTP over TLS (FTPS) and SFTP. It is open source software distributed free of charge under the terms of the GNU General Public License. We are also offering FileZilla Pro, with additional protocol support for WebDAV, Amazon S3, Backblaze B2, Dropbox, Microsoft OneDrive, Google Drive, Microsoft Azure Blob and File Storage, and Google Cloud Storage. FileZilla Features Overview FileZilla Client is a fast and reliable cross-platform FTP, FTPS and SFTP client with lots of useful features and an intuitive graphical user interface. Features Among others, the features of FileZilla include the following: Easy to use Supports FTP, FTP over SSL/TLS (FTPS) and SSH File Transfer Protocol (SFTP) Cross-platform. Runs on Windows, Linux, *BSD, macOS and more IPv6 support Available in many languages Supports resume and transfer of large files >4GB Tabbed user interface Powerful Site Manager and transfer queue Bookmarks Drag & drop support Configurable transfer speed limits Filename filters Directory comparison Network configuration wizard Remote file editing Keep-alive HTTP/1.1, SOCKS5 and FTP-Proxy support Logging to file Synchronized directory browsing Remote file search crack_INFO: Transfer files from your computer via FTP / SFTP / FTPS and Cloud Services: Amazon S3, Backblaze B2, Box, Dropbox, Google Cloud, Google Drive, Microsoft Azure, OneDrive, OneDrive for Business, SharePoint, OpenStack Swift and WebDAV. [Hidden Content] Portable 26MB (95MB) [Hidden Content] jelszó:36641 point
-
VueScan Pro 9.8.19 Multilingual 27MB (34MB) A VueScan, a világ legnépszerűbb szkennerszoftvere, amelyet fotósok, otthoni felhasználók, szkennelési szolgáltatások és vállalatok széles körben használnak. A VueScan egy olyan szkennelőprogram, amely a legtöbb kiváló minőségű síkágyas és filmszkennerrel együttműködve kiváló színhűségű és színegyensúlyú szkenneléseket készít. Nagyon könnyen használható, és fejlett funkciókkal is rendelkezik a kifakult színek helyreállítására, a kötegelt szkennelésre és más, a professzionális fotósok által használt funkciókkal. A VueScan semmit sem változtat a rendszerén, semmit sem telepít az operációs rendszerébe, és minden más szkenner szoftver továbbra is működik. A VueScan növeli a termelékenységét és pénzt takarít meg. A VueScan fejlett szkennelési opciókkal és nagy teljesítményű funkciókkal rendelkezik, és nagymértékben javítja a szkenneléseket a kiváló színpontossággal és a jobb színegyensúllyal. A VueScan több mint 700 szkennert és 209 digitális fényképezőgép nyers fájlját támogatja. Tulajdonságok: - 1200 síkágyas és filmszkennerrel működik. - Mac OS X, Windows és Linux rendszereken fut - Javítja a termelékenységet és a szkennelések minőségét - Nyers szkennelési fájlok létrehozása - ICC-profilok és színterek - IT8 színkalibrálás VueScan, the world's most popular scanner software, is used extensively by photographers, home users, scanning services and corporations. VueScan is a scanning program that works with most high-quality flatbed and film scanners to produce scans that have excellent color fidelity and color balance. It is very easy to use, and also has advanced features for restoring faded colors, batch scanning and other features used by professional photographers. VueScan changes nothing on your system, installs nothing in your operating system and all other scanner software will continue to function. VueScan increases your productivity and saves you money. VueScan has advanced scanning options, powerful features, and greatly improves your scans with superior color accuracy and better color balance. VueScan supports more than 700 scanners and 209 digital camera raw files and takes about 5 minutes to download and install. Features: • Works with 1200 flatbed and film scanners • Runs on Mac OS X, Windows and Linux • Improves your productivity and quality of scans • Has been downloaded more than 5 million times • Create raw scan files • ICC profiles and color spaces • IT8 color calibration [Hidden Content] jelszó:scan1 point
-
PassMark MemTest86 Pro 10.6 Build 3000 Multilingual 12MB-1033MB A 10.6os verzió októberi javított kiadása. Memóriadiagnosztikai szoftver amely alaposan teszteli a számítógép memóriájának jelenlegi állapotát. A MemTest86 nem igényel operációs rendszert a memória teszt futtatásához. Ehhez azonban szükség van egy operációs rendszerre, hogy a programot elindítsa a rendszerindító eszközre . Ezt megteheti a Windows bármely verziójával, valamint a Mac vagy a Linux operációs rendszerrel. INDUSTRY STANDARD FOR MEMORY DIAGNOSTICS MEMTEST86 is the original, free, stand-alone memory testing software for x86 and ARM computers. BOOTS from USB flash drives to test the RAM in your computer for faults. UTILIZING algorithms that have been in development for over 20 years. Industry standard since 1994. Features PassMark MemTest86 supports all current technologies: 13 different RAM testing algorithms - including row hammer fault detection* All RAM types supported (DDR2, DDR3, DDR4, DDR5, SODIMM, XMP, ECC) Self-booting off USB or Network (PXE)* boot, without needing DOS, Linux nor Windows Optimized for UEFI-based x86/ARM systems Native 64-bit code (since version 5) ECC error detection & injection* Secure Boot verified – Code signed by Microsoft Graphical interface with mouse input Save logs and create customizable HTML reports Full test automation via configuration file Support for memory blacklisting in Windows (badmemorylist) and Linux (BADRAM) Multi-language support (Chinese, German, Russian, Spanish & more) Version 10.6 (Build 3000) 11/Oct/2023 New Features Added support for CFGDEFAULT tag for multi-config files to specify the default configuration Added support for CFGTIMEOUT tag for multi-config files to specify the timeout in seconds Fixes/Enhancements Fixed possible divide by zero error when displaying file system info of attached disks Fixed system address to UMC decoding for AMD Ryzen chipsets Fixed incorrect transfer speed obtained for Alder Lake/Raptor Lake chipsets [Hidden Content] jelszó:memtest1 point
-
DxO PhotoLab 7.0.1 build 76 x64 Elite multilingual 821 MB (827MB) Profi képszerkesztő szoftver A DxO PhotoLab ELITE Edition új mércét állít a képminőség terén. A szoftver páratlan objektív korrekciókat, valamint mesterséges intelligencián alapuló pixeltelenítő és képzaj csökkentő technológiákat kínál. A felhasználók számára teljes művészi kifejezési lehetőséget biztosítanak anélkül, hogy a képminőségben kompromisszumot kötnéne Produce RAW and JPEG images with the best image quality, effortlessly: DxO PhotoLab provides a complete set of smart assisted corrections that you can manually fine-tune at any time. Take control on every aspect of your photos: effectively remove noise, get rid of light constraints, recover color details, apply sophisticated optical corrections, and enhance details. Unparalleled image quality DxO’s unique DeepPRIME denoising and exceptional color science raise the bar for RAW processing. Legendary optical corrections Market-leading corrections built on 20 years of research, giving you sharper images, free of imperfections. Innovative creative tools Master color and tone with powerful, creative editing tools that you won’t find anywhere else. Intuitive local adjustments With DxO’s exclusive U Point™ technology you can make targeted edits without tricky masks. Powerful photo management Search and sort your photos with simple, effective tags, keywords, and project hierarchies. New features in DxO PhotoLab - Introducing DxO Wide Gamut working color space: Harness the potential of the latest printers and monitors with DxO's new color space. Avoid clipping in highly saturated areas and ensure accuracy across your workflow. Easily switch between the legacy color space (for all images coming from previous versions of DxO PhotoLab) and the new DxO Wide Gamut working color space (for your new images loaded in DxO PhotoLab 6); - New Soft Proofing mode: For beautiful, accurate reproduction, whatever the screen or print type. Preparing your images for different output has never been easier. Achieve accurate color at every stage of your workflow; - New DeepPRIME XD denoising option: Alongside DeepPRIME, DeepPRIME XD adds another level of performance when required. Expect less noise, more detail and smoother bokeh; - New ReTouch tool: The brand-new ReTouch Tool gives you unprecedented control when cloning and repairing. Rotate, flip, or transform source points, and edit source areas for absolute precision; - New nested Projects: Organize your virtual collections of images more efficiently with the new hierarchy of Projects. Create Projects and groups of Projects and simply organize them by drag-and-drop; - Crop tool improvement: You can now rotate your images when in Crop mode; - Embedded Perspective tools: Perspective correction tools (keystoning) are now natively available in the ELITE version; - New Color labels support: Identify, classify, and cull your images more easily with the new Color tags; - New Exif & IPTC fields: For complete metadata management; - Keyword tokens improvement: Keyword tokens now show the full hierarchy if children have the same name; - More than 77,000 camera/lens combinations are now available. Minimum system configuration: Any CPU supporting SSE 4.1 8 GB RAM 4 GB available disk space Microsoft® Windows® 10 version 20H2 or higher (64-bit, and still supported by Microsoft®) Recommended system configuration: Intel® Coreprocessor with 6+ cores or better, or AMD Ryzen 16 GB RAM 6 GB available disk space NVIDIA RTX 2060, AMD Radeon, RX 6600 or better with latest drivers md5:32722E681E9FDC7423F3389485A84E33 [Hidden Content] Jelszó:7011 point
-
Kink Label (2021) Title: Kink Label Year: 2021 Country: USA Genre: Big Cocks, Bondage, Domination, Female Domination, Fetish, High Heels, Threesomes. Duration: 02:49:00 Studio: Deeper Cast: Blake Blossom, Kenna James, Coco Lovelock, Jill Kassidy, Mila Monet, Small Hands, Oliver Flynn, Troy Francisco. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,98 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Up To And Including Her Limits (2021) Title: Up To And Including Her Limits Year: 2021 Country: USA Genre: All Sex, BDSM, Big Booty, Interracial, Natural, Threesome. Duration: 02:56:56 Studio: Deeper Cast: Addie Andrews, Ashley Lane, Jax Slayher, Jessie Saint, Jill Kassidy, Lilly Bell, Manuel Ferrara, Mick Blue, Naomi Swann. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,98 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
The Sex Files - A Dark XXX Parody (2009) Title: The Sex Files - A Dark XXX Parody Year: 2009 Country: USA Genre: Big Budget, Cosplay, Couples, Fantasy, Feature, Orgy, Parody, Redheads, Reverse Gangbangs, Science Fiction, Short Hair. Duration: 02:12:58 Studio: New Sensations Cast: Kimberly Kane, Evan Stone, Ashlynn Brooke, Audrey Bitoni, Aurora Snow, Gracie Glam, Tory Lane, Charley Chase, Taylor Vixen, Anthony Rosano, Rod Fontana, Jackie Daniels, Big Pike, Angelica Raven, Ralph Long. Quality: WEBRip/HD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1280x720, 23,98 fps(r) File Size: 4,05 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Thorn (2008) Title: Thorn Year: 2008 Country: USA Genre: All Sex, Erotic Vignette. Duration: 01:47:59 Studio: Ninn Worx Cast: Brea Bennett, Aubrey Addams, Marco Banderas, Tony DeSergio, Jayme Langford, Nick Manning, Veronica Jett, Jerry, Alan Stafford, Alan Stanford. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Audio: aac, 48000 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 960x540, 29,97 fps(r) File Size: 4,05 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Tarts velem! - Velem Seattle-ben 1. "Amikor Natalie Conner békés reggeli sétájára indult, hogy fényképeket készítsen a parton, nem számított rá, hogy összetűzésbe keveredik egy szexi idegennel. És különben is, miből gondolja, hogy a lány őt akarja lefényképezni? Ki ez a férfi? Egy dolog azonban biztos: rendkívül vonzó és hihetetlenül romantikus – Natalie sebzett lelkének pedig most épp erre van szüksége.Luke Williams csupán egy kis magányra vágyik, így a feléje szegezett újabb fényképezőgép látványától azonnal a lencse mögötti szépségnek esik. Amikor rájön, hogy a lánynak fogalma sincs róla, ki is ő, felébred benne a kíváncsiság, és a lány vonzereje a hatalmába keríti. Natalie pimaszsága az újdonság varázsával hat rá, ráadásul a lány teste szexre termett, és Luke nem tud betelni vele. Ám arra még nem áll készen, hogy elmondja neki, ki is ő valójában.Natalie egyenes természet, aki nehezen viseli a hazugságokat és a titkokat. Mi lesz ennek az új kapcsolatnak a sorsa, amikor rájön, mit is rejteget Luke?" [Hidden Content] Hallgass meg! - Fusion 1 "A New York Times és a USA Today bestsellerszerzője, Kristen Proby vadonatúj regénysorozatában öt jó barátnő együtt nyit egy menő, új éttermet, ám egyikük sokkal többet kap, mint amire szerződött, amikor a szexi egykori rocksztár besétál az étterembe – és a szívébe.A Csábítás hamarosan Portland legkapósabb éttermévé válik, és Addison Wade büszke rá, hogy ez részben az ő érdeme. Eltökélten sikeressé akarja tenni, és szerinte az új vendégek odavonzásának nincs jobb módja, mint az élőzene. De amikor Jake Keller, a rocksztár vonul be az ajtón, hogy hétvégi zenélésre jelentkezzen, Addie tudja, hogy bajban van. Azonnal felismeri őt, hiszen a poszterei beborították hálószobája falát középiskolás korában: igazi rosszfiú… vagyis pontosan az ő típusa, és pontosan az, akire semmi szüksége.Jake Keller öt évvel ezelőtt otthagyta a rivaldafényt, és arra vágyik, hogy visszatérjen ahhoz, ami mindig is hajtotta: a zenéhez. Ha egy pimasz, pokolian vicces bombázónak dolgozik, annál jobb! Ám sokkal könnyebben rá tudja beszélni Addie-t, hogy adja neki a munkát, mint meggyőzni, hogy többet akar egy kis hancúrozásnál. Amikor a nő már kezdi beadni a derekát, Jake-et végül utoléri a múltja.Addie élete vajon ismét darabokra hullik, vagy Jake képes lesz rávenni, hogy elnyomja a kétségeit, és a szívére hallgasson?" [Hidden Content] Közel hozzád - Fusion 2 "Öt elválaszthatatlan barátnő fog össze, hogy létrehozzanak egy remek éttermet, amely rövid idő alatt Portland egyik legfelkapottabb helyévé válik. A Csábítás azonban nemcsak egy menő étterem, hanem a lányok szerencsehozó kabalája is. Először Addie találja meg élete párját, most pedig, úgy tűnik, Camire talál rá a szerelem.Landon Palazzo mindig is dögös pasi volt. Amikor az érettségi után búcsú nélkül ment el, hogy pilóta legyen a haditengerészetnél, Cami úgy érezte, megszakad a szíve. Tizenkét év telt el azóta, ő mégsem tudta elfelejteni. Pedig tényleg mindent megpróbált, hogy sikerüljön: randizgatott, felhalmozott egy egész gardróbnyi magassarkút, segített sikerre vinni az éttermet, még egy kóbor macskát is befogadott, de semmi sem tudta betölteni az űrt, amelyet az első szerelme hagyott maga után.Miután Landonnak egy légi baleset miatt le kell szerelnie, visszatér Portlandbe, és az apja építőipari cégénél kezd dolgozni. Micsoda kellemes véletlen, hogy a Csábítás bővítési munkálatait éppen a „kis” Cami LaRue irányítja, aki már kamaszkorában is megmozgatta a fantáziáját! Landon eleinte próbál ellenállni a szexi, szőke szépségnek, de be kell látnia, hogy menthetetlenül belezúgott. Aztán történik valami, ami mindkettejüket arra készteti, hogy átértékeljék a múltat, a jelent, sőt talán a jövőt is…" [Hidden Content]1 point
-
Robert Crais: A gyanúsított Miután Scott James, a Los Angeles-i rendőrjárőr egy lövöldözés során elveszíti a társát, és majdnem az életét is, elhatározza: megtalálja a felelősöket. „Kutyás" nyomozó lesz belőle; új társa, a robbanószer-keresésre kiképzett Maggie a gazdáját veszítette el Afganisztánban, mielőtt Scotthoz került. Nem könnyen szoknak össze – mindkettejüket nyomja-nyomasztja a múlt… Folytatni semmit nem lehet – újra kell kezdeni mindent. Robert Crais regénye egyrészt izgalmas és fordulatos krimi, másrészt pompás lélektani folyamatábra: sikerül-e talpra állni, együtt fölépülni kettőjüknek, az embernek és a kutyának, sikerül-e megoldani a rejtélyt és elkapni a bűnözőket, mielőtt lecsapnának rájuk azok, akikre ők vadásznak… A New York Times eladási listáján számos könyvével vezető krimiszerző regényei több rangos díjat is nyertek, és már több mint 42 országban kiadták őket. Kritikusok szerint A gyanúsított eddigi legjobb, legfeszültebb és egyben legmegindítóbb regénye. „Szívszorító olvasmány. Maggie érzelmeinek és elképesztő képességeinek érzékletes leírása rabul ejti az olvasót.” – New York Times [Hidden Content]1 point
-
Robert Crais: Voodoo folyó A Voodoo folyóban Elvis Cole eddigi legizgalmasabb kalandját éli át. Elvis feladata, hogy derítse fel Jodi Taylor, a sikeres televíziósorozat főszereplőjének múltját, ezért kénytelen kimozdulni a jól megszokott Los Angeles-i környezetből, és a legsötétebb Louisianába utazni, hogy megkeresse Jodi valódi szüleit. Azonban hamarosan kideríti a valódi indokot, amiért ide kellett jönnie – de előtte rengeteg érdekes és izgalmas szereplővel találkozik: többek között egy habókos, rovarirtóval felfegyverzett háziasszonnyal, egy mutáns cajun gengszterrel, akit szemlátomást használt alkatrészekből raktak össze, és egy életveszélyes, százéves, Luther nevű teknőssel. [Hidden Content]1 point
-
Fuck Thy Busty Neighbour (2017) It takes two hands to really grasp how big this MILF's tits are, even just to measure one of them! They're so full and ripe, even for a girl in her 30s, and they bounce deliciously when she's getting fucked by the guy next door! This horny housewife can't seem to get enough cock, and he works hard to satisfy all her holes before those big tits make him explode every ounce from his sac all over them! Category: Big Boobs, Anal, BBW, Mature, Amateur, Creampie, Facial Cumshot, Lingerie, Titty Fuck Starring: Cathy Heaven, Amateurs Language: English Size: 2.38 GB Length: 02:17:43 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Ferocious Feet Vol 2 (2017) Soft soles and generous arches, toes that know how to grip and tread your shaft is what "Ferocious Feet 2" is all about. The ultimate pedi is one part massage, one part creamy cum, and all out sexy sole action to top off some of the sexiest scenes you'll see. Your spa fetish awaits! Category: Fetish, Foot Fetish, Threesome, Barefoot, Stockings, Anal, Lingerie, Lesbian, Smoking, Glasses, Blonde Starring: Shalina Devine, Nikita Bellucci, Vinna Reed, Aylin Diamond, Katerina Muti Language: English Size: 1.98 GB Length: 02:53:28 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Teens Want Double 8 Two holes - two men! Sounds good - Looks even better! Warning! Most explicit Double Penetration action inside! Category: Russian girls, Teens, Threesome, Anal, Double Penetration, Rough Sex, Barely Legal Starring: Bella, Emily, Felicia, Geri, Nikky Language: English Size: 1.63 GB Length: 02:23:02 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Nymphomaniac Henessy (2017) See what lies in the mind of a nymphomaniac! In Nymphomaniac: Henessy, stunning Russian beauty Henessy allows you a glimpse into her perverted mind. Hard anal fuckings, eye watering double penetrations, tantalizing lesbian encounters, and romantic sensual sex - this movie has it all! Only the dirtiest most beautiful pornstars make a nymphomaniac! Category: Anal, Double Penetration, Threesome, Outdoor, Oral, Big Tits, Big Asses, Big Boobs, Lingerie, Stockings Starring: Henessy, Stella Cox, Kira Queen, Elle Rose, George Uhl, Tony de Sergio, Juan Lucho Language: English Size: 1.01 GB Length: 01:47:33 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Mommy Needs Cock 15 (2018) Mommy wants more cock inside her! Beautiful MILFs taking it in deep! Category: Mature, MILF, Big Dicks, Stockings, Hardcore, Oral, Cumshots, Gonzo Starring: Vannah Sterling, Kelly Leigh, Persia Pele, Sheila Marie Language: English Size: 0.88 GB Length: 01:28:38 Format: MP4 Video: 720x406 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00