Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 04/22/2024 in all areas
-
Maróti Egon, Ferenczy Endre, Hahn István - Az ókori Róma története Az Appennini-félsziget Dél-Európának a Földközi-tengerbe nyúló három nagy félszigete közül a középső, földrajzi fekvése révén szinte kijelölt arra a jelentőségre, melyet a világtörténetben betöltött. (Az Itália nevet a félsziget az ókorban kapta.) Északon könnyen járható hágók kapcsolják össze Közép-Európával, délen a hozzá simuló Szicília és Málta szigetekkel hídként köti össze Európát Afrikával. A környező tengerek nyújtotta védettség, mely a más népekkel való kapcsolatok felvételének az előnyeit, de az inváziók veszélyét is magában hordta, nem jelenti egyszersmind a félsziget egységét földrajzi szempontból is. Az Appennini-félsziget négy, egymástól jól elkülöníthető tájegységre oszlik. Az első, a félszigetet átszelő, a névadó Appenninek hegyláncától északra elterülő hatalmas Pó-síkság a környező hegyekkel, inkább csak fekvésének közelsége révén kapcsolódik a félszigethez, melytől számos jellegzetesség választja el. Jelentőségét elsősorban gazdasági adottságai: termékeny, földművelésre alkalmas talaja biztosítja. pdf 29mb 2006 [Hidden Content]4 points
-
Guido Knopp - Ne féljünk Hitlertől! Több mint öt évtizeddel Hitler halála után újabb könyv született arról az emberről, akire borzongva és megvetéssel gondolunk. A mintegy százhúszezer írást kitevő, Hitlerrel foglalkozó irodalom után Guido Knopp műve is tud újat és érdekeset mondani. A szerzőnek két vizsgálati területe van; az egyik a démonikus személy, a szörnyeteg, a másik pedig a betegség – a „hitleritisz”. Az utóbbi ellen – miként a szerző vallja – a legjobb gyógyszer, illetve fertőtlenítőszer a Hitlerről szerzett ismeretek sora. Hiszen ezekkel lehet rámutatni a század egyik legnagyobb fekélyére, ezek segítségével kerülhető el, hogy még csírájában se keletkezhessen hasonló kór. ; A háború után született szerző személyes emlékek nélkül, ugyanakkor hatalmas tudás és ismeretek birtokában foglalkozik témájával. Történészi alapállása szerint: ahhoz, hogy ne féljünk Hitlertől, meg kell ismernünk őt. Lényének, politikájának föltárása remélhetően vértezettséget jelent a jövőben, hogy az egyén és általa az emberiség ellent tudjon állni minden olyan kísértéssel szemben, amely Hitlerre vagy hitlerizmusra akár csak emlékeztet. A könyv nem életrajz és nem kronológiai sorrendet követő tájékoztatás. Öt nagy témát jár körül, mind az öt téma Adolf Hitler személyiségének egy-egy pokoli területét, létezési formáinak egy-egy szeletét vizsgálja. Az öt fejezet: Hitler a csábító, a magánember, a diktátor, a hódító és a bűnöző. Mind az öt téma egy irányba mutat, melyből egy olyan, nem csekély tehetségű és képességű figura rajzolódik ki, akinek patologikus vonásai egyértelműek. Ahogy a szerző állítja, minden hiányzott belőle, ami az ember életét nemesebbé, szebbé teszi: műveltség, barátság, szerelem, család. Több más mellett ezért sikerült ennek az embertelen lénynek hosszú évekre a saját képmására formálnia a világ egy részét. – Tanulságos, széles körben ajánlandó munka, amelyet minden nagyobb történelmi állományrészben célszerű elhelyezni. pdf 3mb 1997 [Hidden Content]4 points
-
. Fekete István könyvek 1937 - 1970 pdf, epub, prc, txt Könyv címe: Fekete István könyvek Kiadás dátuma: 1937 - 1970 Formátum: pdf, epub, prc, txt Nyelv: magyar Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content]3 points
-
Stephanie Laurens-A lady parancsára (Kalandorok 1.) pdf 2018 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Declan Frobisher kapitány már az első pillanatban tudja, hogy feleségül akarja venni Lady Edwina Delbraitht. A házasságot úgy képzeli, hogy a feleség és a gyerekek biztonságban lesznek Angliában, míg ő továbbra is felfedezőként hajózik a messzi tengereken. Kívánsága csak részben teljesül, Edwina ugyanis már az esküvő előtt lerombolja az illúziót, hogy az a finom és törékeny teremtés lenne, akinek látszik. Elhatározza, hogy saját kezébe veszi az életét, és úgy alakítja a házasságukat, hogy mindkettőjük igényeinek megfeleljen. Mikor Declan parancsot kap, hogy hajózzon Nyugat-Afrikába, Edwina úgy dönt, vele tart. Ismeretlen gonosztevők titokzatos mesterkedése sodorja őket váratlan veszélybe, miközben azt is megtapasztalják, mekkora kihívás életben tartani nem éppen szokványos házasságukat… letöltés [Hidden Content] - Stephanie Laurens:Kalandorok sorozat Ez a sorozat már lezárult. ausztrál szerző kaland magyar nyelvű regény romantikus történelmi romantikus Szűrés −38%Stephanie Laurens: A lady parancsáraStephanie Laurens: KalózszívStephanie Laurens: Az elszánt kapitányStephanie Laurens: Vakmerő szerelmesek 1. Stephanie Laurens: A lady parancsára 71% 2. Stephanie Laurens: Kalózszív 82% 3. Stephanie Laurens: Az elszánt kapitány 78% 4. Stephanie Laurens: Vakmerő szerelmesek 75% letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -3 points
-
Christian Jacq-A Napkirálynő epub 2007 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Napkirálynő az író első regénye, melynek cselekménye az ókori Egyiptomban játszódik, az egyiptomi történelem egyik legizgalmasabb időszakában, az ehnatoni „eretnekség” hanyatlásának, az amarnai dinasztia utolsó tagjai uralkodásának idején. A Nap városában végéhez közeledik Ehnaton és Nofertiti uralma. Egyiptomot, a civilizációk szülőanyját tragédia és szétszakadás fenyegeti. Az Aton kizárólagos tiszteletét hirdető, s ezért az egyiptomi hagyománnyal és az Amon-papsággal szembeforduló fáraó eszméi miatt kirobbanó polgárháború, a trónutódlást övező hatalmi harcok, a hettita támadás és szerencsétlenségek sora megsemmisítheti az Újbirodalom fáraói által megteremtett békét. Egy lány dicsőségről álmodozik: Anhésza, a királyi pár harmadik leánya. Semmi esélye sincs arra, hogy uralkodjon, mégis mindenki felismeri, hogy a jelleme olyan, mint egy leendő nagy királyi hitvesé, hogy ő Nofertiti igazi örököse. Főleg Horemheb tábornok gondolja ezt, a hatalmas műveltségű írnok, a hadsereg nagy tekintélyű vezére, aki a háttérbe húzódva bár, de az ország igazi ura, a korona hű szolgája, akinek minden álma, hogy fáraó legyen. Anhésza előtt lassan szabaddá válik a hatalomhoz vezető út. Hajlíthatatlan akaraterejének és kivételes eszének köszönhetően ő lesz a Napkirálynő, a szerelemittas fiatalember, Tutanhamon király felesége. De ki uralhatná mindörökké a szerelmet és a halált? Eredeti cím: La Reine Soleil Egyiptom francia szerző magyar nyelvű ókor regény történelem > Európa, Budapest, 2007 letöltés [Hidden Content] -3 points
-
Gyarmati György - A Rákosi-korszak GYARMATI GYÖRGY szerző (1951. 03. 22. -) történelem- földrajz szakos tanár, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen, oktatási területe Magyarország története a második világháború után: a Rákosi- és a Kádár-korszak. Kutatási területe Magyarország politika- és társadalomtörténete a 20. század második felében. * Rákosi Mátyás a sztálinizmus első számú építőmestere volt a szovjet protektorátussá vált Magyarországon. Noha a regnálása harmadannyi ideig sem tartott, mint Sztáliné, terroruralma modern kori tatárjárást jelentett a korabeli magyar társadalom számára. A szerző sorra veszi a diktatúra évtizedében elszenvedett gazdasági és társadalmi veszteségeket, amelyek „harmadik Trianonként” nehezedtek az országra. A kötet lapjain megelevenedik az egymásra torlódott fordulatok időszaka, a kommunista pártegyeduralom kiépítése, a hidegháborús hisztéria, a terrorgépezet működése, a mezőgazdaság kollektivizálása, s a társadalmat ért számtalan trauma mellett az ország irányítását jellemző káosz. S végül elérkezünk 1956-hoz, amikorra már nem csupán a társadalom szembenállása vált nyilvánvalóvá a rendszerrel, de még legközvetlenebb elvtársai is szembefordultak a Rákosival és az általa megszemélyesített uralommal. Gyarmati György kötete az első sok szempontú összefoglaló a magyar történelem egy elfeledett korszakáról közérthetően, számos korabeli forrással és képpel elevenítve meg a mai olvasó számára szinte már elképzelhetetlen korszakot. pdf 120mb 2021 [Hidden Content]3 points
-
Michael Korda - Hatalom! A személyes hatalomnak ma is döntő szerepe van az érvényesülésben. Legalább akkora, mint abban az idõben, amikor Michael Korda ma már klasszikus bestsellere berobbant a világba, lelkes helyeslést váltva ki az egyik oldalon és dühödt támadásokat a másikon. Megmutatva a szervezeteken belüli hatalmi játszmák valódi természetét, a szerző halomra dönt egy sor mítoszt. Olyan taktikai fogásokat világított meg mindenki számára érthető módon, melyeket addig csak a „ravasz rókák” alkalmaztak az érvényesülési küzdelmekben. pdf 1998 24mb [Hidden Content]3 points
-
3 points
-
Egyéb regények Ezek a kötetek a StarCraft II lezárulása után jelentek meg. *** Timothy Zahn: StarCraft: Evolúció 2512-ben, a StarCraft II: Nova Covert Ops eseményei után játszódik. Eredeti cím: StarCraft: Evolution Eredeti kiadó: Pocket Books, New York Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: StarCraft: Evolúció Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Oszlánszky Zsolt Majdnem egy évtizednyi vérontás és kegyetlen háború után a világegyetem három nagy, harcias faja – a titokzatos protossok, a vérszomjas zergek, és az emberiség leszármazottai, a terránok – végre kényszerű tűzszünetet kötnek. A béke azonban törékenynek tűnik, és mikor kiderül, hogy egy, a háború során felperzselt világon új élet virágzik, az indulatok robbanáspontig hevülnek… Terrán katonák és protoss harcosok érkeznek a titokzatos zerg planétára, és egy kutatóexpedíciót indítanak útjára, hogy az fürkéssze ki a bolygó titkait és lakóinak szándékát. A buja ősvadon azonban másfajta, árnyékok közt rejtőzködő lényeknek is otthont ad, amik, ha szabadjára eresztik őket, az egész galaxis sorsát képesek lesznek megváltoztatni… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,39 MB [Hidden Content]3 points
-
StarCraft – Ghost Előzménysorozat a végül soha meg nem jelent StarCraft: Ghost-hoz. *** Keith R. A. DeCandido: Nova (StarCraft – Ghost 1.) A prológus és az epilógus két és fél évvel a Terran Konföderáció bukása után játszódik, a fő történet pedig három évvel korábban veszi kezdetét és a tarsonisi eseményekkel párhuzamosan zárul. Eredeti cím: Nova Eredeti kiadó: Pocket Books, New York Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: Nova Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Szente Mihály Négy évvel a Konföderáció megdöntése után Arcturus Mengsk császár újjáépítette a Terrán Domínium java részét, és az idegen teremtmények folytonos támadásai ellenére sikeresen megszilárdította hatalmát. Ebben a harccal és lázadással teli, dühödten kavargó üstben egy Nova nevű lány tűnik a legalkalmasabbnak arra, hogy Mengsk császár legígéretesebb és legfélelmetesebb szellemharcosa legyen. A fizikai alkalmasság, a pszionikus képsségek és a legfejlettebb műszaki eszközök kombinációja révén Nova bárhol, bármikor lesújthat, méghozzá a legteljesebb titokban. A Terrán Domínium ellenségei őt is ugyanolyan mítosznak hiszik, akár a sötétben bujkáló démonokat. Ám, Nova nem született gyilkosnak. Az egyik Régi Család gyermeke, akinek az élete mindörökre megváltozik, amikor egy lázadó csoport lemészárolja a hozzátartozóit. Az alig tizenöt éves lány véletlenül szemtanúja lesz a gyilkosságoknak. A pokoli megrázkódtatás hatására elszabadulnak az agyában lapuló, szörnyű erők és több száz emberrel végeznek egyetlen pillanat leforgása alatt. Mialatt a Tarsonis nyomornegyedében menekül egy telepítákra vadászó, különleges ügynökkel a nyomában, Novának meg kell ismernie a benne rejtőző félelmetes energiákat, mielőtt azok újra előtörnek, és mindent elpusztítanak körülötte… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,21 MB [Hidden Content]3 points
-
StarCraft sorozat Az első regénysorozat kötetei főként a StarCraft első részéhez kapcsolódnak, vagy a második számára készítették elő a terepet. *** Jeff Grubb: Tűzkeresztség (StarCraft sorozat 1.) A StarCraft első epizódját (a Terran kampányt) adaptálja a tarsonisi eseményekig bezárólag. Eredeti cím: Liberty's Crusade Eredeti kiadó: Pocket Books, New York Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Tűzkeresztség Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Szántai Zsolt Az emberek galaktikus birodalmát egyszerre három irányból éri támadás. A külső bolygókat megmérgezik a rákos sejtekként burjánzó zergek, megjelennek a förtelmes lényeket – és velük együtt a bolygókat is – szétperzselő protossok, és a zűzavart kihasználva előtérbe tolakszanak a rendszer belső ellenségei. Danny Liberty újságíróként kerül a frontvonalba, de nem marad egyszerű szemlélő, hanem a harcok aktív részesévé válik. A lázadókhoz csatlakozva, turbópáncélba bújva irtja a zergeket és a régi rendszerhez hű űrgárdistákat, s közben megfogalmazza kiáltványát, mellyel összefogásra buzdítja a széthúzó emberiséget. Alakváltó lidércharcosok, a legfejlettebb űrtechnika, félelmetes fegyverek, és taktika, stratégia… A regény a méltán nagy sikerű PC-s játék világában játszódó epikus történet első része. Gabriel Mesta: A teremtők árnyai (StarCraft sorozat 2.) A StarCraft és a Brood War eseményei közt játszódik. Eredeti cím: Shadow of the Xel'Naga Eredeti kiadó: Pocket Books, New York Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: A teremtők árnyai Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Szente Mihály A távoli jövőben, az emberiség bölcsőjétől hatvanezer fényévnyire, a Bhekar Ro nevű bolygón egy földrengés különös tárgyat vet a felszínre. A helybeli telepesek, akik már negyven éve megszakították a kapcsolatot a külvilággal, nem is sejtik, hogy az univerzum egymás ellen küzdő népei számára milyen fontos ez az objektum. A zergek, a protossok és a Terrán Domínium is mozgosítja erőit, hogy megszerzzék a kincset, a Teremtő Ősök, a xel'nagák hagyatékát. Valamennyien azt hiszik, hogy olyan fegyver kerülhet a birtokukba, amely győzelemhez segíti őket a három faj háborújában. A seregek a peremvidék egyik világán csapnak össze, ahol színre lép egy titokzatos Sötét Templomos is, akinek egyetlen célja van csupán: az élet védelme. Alakváltó lidércharcosok, a legfejlettebb űrtechnika, félelmetes fegyverek, és taktika, stratégia… A regény a méltán nagy sikerű PC-s játék világában játszódó epikus történet második része. Tracy Hickman: Ámokfutás (StarCraft sorozat 3.) A StarCraft első epizódjának Mar Sara-i eseményeivel párhuzamosan játszódik. Eredeti cím: Shadow of the Xel'Naga Eredeti kiadó: Pocket Books, New York Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Ámokfutás Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Szántai Zsolt A távoli jövőben, az emberiség bölcsőjétől hatvanezer fényévnyire földi telepesek vívnak élethalálharcot az egymással küzdő protossok és zergek közé ékelődve. Ekkor még nem tudják, hogy ez a csata csupán a nyitánya az univerzum lakói közti, mindent eldöntő háborúnak. Ardo Melnyikov, miután otthonát felperzselték, szeretteit megölték az idegen lények, beáll a Konföderáció rohamosztagosai közé. Amint túlesik a kiképzésen és a pszichikai átprogramozáson, máris egy olyan bolygón találja magát, amelyet a zergek elfoglalni, a protossok megvédeni, az emberek pedig elhagyni készülnek. Miközben Melnyikov a civil lakosságot próbálja menteni, a múltjából származó kísértetekkel is meg kell küzdenie, ám küldetése céljáért bármit kész kockára tenni… Alakváltó lidércharcosok, a legfejlettebb űrtechnika, félelmetes fegyverek és stratégia… A regény a méltán nagy sikerű PC-s játék világában játszódó epikus történet harmadik része. Aaron Rosenberg: A Pengék Királynője (StarCraft sorozat 4.) A StarCraft második epizódjának (Zerg kampány) kb. felét adaptálja ill. azzal párhuzamosan játszódik. Eredeti cím: Queen of Blades Eredeti kiadó: Pocket Books, New York Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: A Pengék Királynője Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Oszlánszky Zsolt A rendőrbíróból lázadóvá vált Jim Raynor és az immáron császárrá lett, hataloméhes Arcturus Mengsk útjai végleg elválnak. Raynor hitehagyottá válik, miután szemtanúja lesz annak, amint Mengsk a zerg invázió közepén sorsára hagyja szárnysegédjét, Sarah Kerrigant. Röviddel ezután Raynort lidérces víziók kezdik gyötörni egy felperzselt, halott világról, melyet rettentő, idegen lények laknak. S ahogy az álmok egyre gyakoribbak és hihetőbbek lesznek, úgy tűnik egyre valószínűbbnek az is, hogy nem csupán a saját képzelete űz tréfát vele. Lassanként ráébred, hogy egy kétségbeesett, telepatikus üzenetet lát álmaiban. Mivel egyre biztosabb benne, hogy a nő, akit szeretett még mindig él, mentőakciót szervez a megmentésére. De a Char bolygó füstölgő felszíne alatt nem őt találják meg, hanem egy különös, rovarszerű gubót, amiből egy idegen s ugyanakkor mégis ismerős alak kel új életre. Egy lény, akit végtelen kegyetlenség és bosszú vezet. Ő Sarah Kerrigan, a Pengék Királynője. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,87 MB [Hidden Content]3 points
-
John Banville – Végtelenek Eredeti cím: The Infinities Eredeti kiadó: Knopf, New York Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: Végtelenek Magyar kiadó: Geopen, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Pordán Ferenc A nyári napforduló idején, Szent Iván napján vidéki otthonukba gyűlnek a Godley család tagjai, hogy leróják tiszteletüket a haldokló apa, az idős Adam betegágya mellett. Feszültségekkel terhes nap vár rájuk, hiszen mindegyiküknek megvan a maguk baja is. De nincsenek egyedül: rajtuk kívül pajkos, bajkeverő görög istenek népesítik be a baljós hangulatú házat. Mivel képtelenek ellenállni a kísértésnek, beavatkoznak a halandók életébe, kémkednek utánuk, incselkednek velük, sőt olykor el is csábítják némelyiküket, miközben irigykedve szemlélik teremtményeik bohózatba hajló tragédiáját. Az idős Adam a végtelenek fogalmával folytatott küzdelmével írta be nevét a matematika tudományának nagykönyvébe, ám most, hogy földi ideje a végéhez közeledik, saját emlékeinek végtelenjébe merülve tölti utolsó napjait. A kómában fekvő férfi tudatáig nemigen jut el a tény, hogy az istenek nem csupán az emberek életébe, de halálába is képesek beavatkozni, sőt ha kedvük tartja, még az idő folyását is képesek megakasztani. Az időnként trágár humorral átszőtt, és mindvégig mélyenszántó tisztánlátással megírt regény egyszerre kínál az olvasónak gyönyörűségesen evilági kalandot és nyújt számára kifinomult, végtelenül bölcs bepillantást az emberi lét szörnyű, mégis csodás titkaiba. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,89 MB [Hidden Content]3 points
-
John Banville – Kepler Eredeti cím: Kepler Eredeti kiadó: Knopf, New York Eredeti kiadás éve: 1981 Magyar cím: Kepler Magyar kiadó: Európa, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Magyar kiadás éve: 1993 Fordította: Barkóczi András Hisz nékem nem kell semmi a világon, Csak az éj és tündöklő csillaga, Csak a szférák titkos harmóniája… – mentegetőzik Az ember tragédiájá-ban Kepler, a világ egyik legnagyobb matematikusa és csillagásza. De hiába: a társadalmi változásokkal, hatalmi torzsalkodásokkal, intrikákkal vajúdó világ őt sem hagyja békén. Hol a vallása miatt kényszerül menekülésre, hol a családi élet apró és nagyobb gondjai sújtják, hol császári udvarokban kell kedvelt bohócként hajlongania, hol a harmincéves háború elhagyatott, véres országútjain látjuk kóborolni. Esendő ember: egyszer az anyagi javakkal mit sem törődő bogaras csillagászként áll elénk, másszor fogadott lányával pörlekedik némi forintokon. De legelsősorban is: nagy tudós, nagy felfedező, mai tudományunk és világképünk alapjainak egyik lerakója. John Banville lebilincselő életrajzi regénye ezt a komplex embert és ragyogó, mozgalmas, kegyetlen korát mutatja be a huszadik századi olvasónak. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,43 MB [Hidden Content]3 points
-
John Banville – Hó Eredeti cím: Snow Eredeti kiadó: Knopf, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Hó Magyar kiadó: Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Pordán Ferenc Mint oly sok ír regényben, itt is egy katolikus pap áll az események középpontjában. Aki már nem él, mert a legelső jelenetben láthatjuk, ahogy valaki meggyilkolja. És sejthetjük (ha már olvastunk ír regényeket), hogy nem bűntelen. Sőt azt is, hogy szörnyű bűnöket követhetett el, ha szörnyű halállal kellett halnia. Strafford felügyelőnek kell kinyomoznia, ki követhette el a gyilkosságot, de nincs könnyű dolga, mert úgy tűnik, a Ballyglass House-ban mindenki őriz valamilyen titkot, vagy valami okból nem akarja elmondani az igazat. Pedig a gyilkos csak a ház lakói vagy a bejáratosak közül való lehet, mert betörésnek semmi nyoma. És miközben Strafford nyomoz (és tudja, hogy az állam és az egyház vezetése szeretné eltussolni az ügyet), egyre csak esik a hó, és mindent belep: didereg a táj, didereg Strafford, didereg az olvasó a szűnni nem akaró ír havazásban. Mindez akár egy Agatha Christie-regény sztorija is lehetne, és Banville érzékelhető módon az ő jól kitaposott krimiregény-nyomdokain halad. De mégsem egészen. Mert a sztori – a hamis nyomokkal és a megoldással együtt – emlékeztet ugyan Christie regényeire, de a stílus, a jellemábrázolás, a hangulatfestés, a szöveg gyakorta megcsillanó költőisége egészen pazar – mint Banville minden könyvében. Írhat történelmi regényt, mélylélektani prózát vagy krimit, Banville az angol nyelvű irodalom egyik legnagyobb varázslómestere. Formátum: pdf Méret: 1,81 MB [Hidden Content]3 points
-
John Banville – A tenger Eredeti cím: The Sea Eredeti kiadó: Knopf, New York Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: A tenger Magyar kiadó: Geopen, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Geopen 20 Magyar kiadás éve: 2009, 2016 Fordította: Pordán Ferenc Max Morden művészettörténész hosszú évtizedek után nem csak az őt ért veszteség és gyász elől menekülve tér vissza a tengerparti kis ír faluba, ahol gyermekként töltött egy szünidőt, de úgy érzi, itt az ideje a régi, egész jövőjét meghatározó tragédiával való szembenézésnek is. Azon a nyáron a különcnek számító Grace család mintha egy másik világból csöppent volna bele az üdülőfaluba álomittas ürességbe. Max számára a házaspár és a vele egyidős tízéves ikrek olyanok voltak, mint az istenek, és őt csakhamar beszippantotta különös életük, amely egyszerre volt csábító és felkavaró. A felesége közeli halálából fakadó fájdalom feldolgozása most összemosódik a gyermekkor, a távoli múlt emlékeinek felidézésével, és az egykori kamasz reflexiói különös módon keverednek az elmúlás közelségétől megrettent férfi szorongásaival. John Banville érzékenységgel megformált szereplői és hangulatai – s nem utolsósorban finom öniróniája – teszik felejthetetlen olvasmányélménnyé ezt a nyugtalanító, mégis megindító és vigaszt nyújtó regényt. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,47 MB [Hidden Content]3 points
-
Patricia Gibney-Lottie Parker sorozat 1-9 ír szerző krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény thriller Szűrés Patricia Gibney: A hiányzókPatricia Gibney: Az elrabolt lányokPatricia Gibney: Az elveszett gyermekPatricia Gibney: Nincs menedékPatricia Gibney: Titkok terhePatricia Gibney: A végső árulásPatricia Gibney: Megtört lelkekPatricia Gibney: Elhantolt angyalokPatricia Gibney: Néma sikolyokPatricia Gibney: Apró csontokPatricia Gibney: A bűnös lány 1. Patricia Gibney: A hiányzók 87% 2. Patricia Gibney: Az elrabolt lányok 85% 3. Patricia Gibney: Az elveszett gyermek 89% 4. Patricia Gibney: Nincs menedék 89% 5. Patricia Gibney: Titkok terhe 91% 6. Patricia Gibney: A végső árulás 86% [Hidden Content] 7. Patricia Gibney: Megtört lelkek 89% [Hidden Content] 8. Patricia Gibney: Elhantolt angyalok 91% [Hidden Content] 9. Patricia Gibney: Néma sikolyok 91% [Hidden Content] Patricia Gibney-Néma sikolyok (Lottie Parker 9.) Nem kellett volna meghalniuk Egy ragyogó parti másnapján a huszonöt éves Rachel Mullent holtan találja az ikertestvére. A lány szeplős arcán zúzódások, torkába egy üvegszilánk ékelődött. Hamarosan kiderül, hogy a bizarr gyilkosság nem az egyetlen eset: egy fiatal doktornőt ugyanazzal a módszerrel öltek meg. Mivel az orvos nem vett részt a partin, sőt semmilyen módon nem köthető a vendégekhez, Lottie kénytelen megkérdőjelezni minden addigi elméletét. Miért kellett elhallgattatni ezt a két ifjú nőt? Lottie megszállottan nyomoz, hogy kiderítse, mi történhetett azon a partin, és egyre közelebb kerül a házigazdához. A nyomok Maddyhez vezetnek, aki felszolgálóként dolgozott az estélyen, ám ő sem tud információval szolgálni, ugyanis egy rendszám nélküli autóval elrabolják. Az őrület akkor kezdődik igazán, amikor Boyd is eltűnik. Lottie már nemcsak az eltűnt lányt, hanem a vőlegényét is kétségbeesetten próbálja megtalálni. Nem veszítheti el újra a férfit… Egy újabb rejtélyes gyilkos jár Ragmullinben, aki különös kegyetlenséggel végez áldozataival… Patricia Gibney soron következő thrillere lélegzetelállító pillanatokat ígér a nyomozós krimik szerelmeseinek a Néma sikolyok című kötetben is. Patricia Gibney: Silent Voices Eredeti mű Patricia Gibney: Silent Voices Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század gyilkosság ír szerző Írország krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény sorozat része sorozatgyilkosság thriller > Libri, 2022 520 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634338888 · Fordította: Tóbiás Csenge > Libri, Budapest, 2022 520 oldal · ISBN: 9789634338895 · Fordította: Tóbiás Csenge letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] kérésre letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - 1.2.3.4 --2 points
-
Evelyn Marsh-Hamis játszma Két portugál család bosszúja és nem mindennapi kálváriája kerekedik a hatalom, a vagyon, a szerelem, az ármány rabságában. A köréjük sereglett emberek családi köteléket, barátságot, tisztességet nem ismerve megállíthatatlanul törnek előre esküdt céljuk vagy pillanatnyi hangulatuk szerint. Ám a diadalutat tönkretett életek, megroppant sorsok, fakult örömök szegélyezik. Mindenki a saját múltja emlékeibe burkolódzik, de a valóság egyszer utat tör… krimi magyar nyelvű magyar szerző Portugália > Anuket / Budakönyvek, Budapest, 2006 282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638296712 letöltés-mobi-epub [Hidden Content] [Hidden Content] ---------------2 points
-
Szilasi László könyve, a Szentek hárfája, történelmi regény és intellektuális krimi. A múlt század húszas éveiben kezdődő történet mesélői egy korabeli gyilkosság hátterét, indítékait akarják felderíteni: miért ölte meg a haragosi Nagytemplomban Omaszta Mátyás módos gazdát Grynaus Tamás diák, hová tűnt a helyszínről a holttest és az elkövető, és hogyan változtatta meg egy közösség életét ez a bűneset. A regény szerkezete követi ugyan a magyar irodalomból is jól ismert történetmesélési hagyományt, mely szerint „ahány elbeszélő, annyi történet", de a különböző szemszögek elsősorban az időbeli eltolódásból erednek. A húszas, az ötvenes és a nyolcvanas évek során felbukkanó önjelölt nyomozók más és más előtörténettel indulnak a nyomok és a múló idő nyomába. Szilasi László - Szentek hárfája .epub, 327 kB [Hidden Content]2 points
-
Emma Mieko Candon: Star Wars – Ronin Eredeti cím: Ronin Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Star Wars – Ronin Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Szente Mihály Korszakunkban a Jedik a Birodalom legodaadóbb hívei. Ez azonban nem volt mindig így: korábban a rivalizáló nagyurakat szolgáló Jedi-klánok végeérhetetlen háborúkat vívtak egymással. Néhány lovag azután a véres harcokat megelégelve úgy döntött, hogy saját kezébe veszi sorsát, és többé nem lesz senki szolgája. Sitheknek nevezték magukat. A Sith-lázadás a belharcok következtében elbukott, és az egykor vetélkedő hatalmasok összefogtak, hogy megteremtsenek egy egységes birodalmat. Ám még a béke korát élő Birodalom sem mentes az erőszaktól… Messze kint, a Külső Gyűrű peremén egy hajdani Sith vándorol. Útitársai csupán egy hűséges droid és egy letűnt, viharos kor szellemei. Fénykard van nála, mégsem tekinti magát egyetlen Jedi-klán tagjának sem. Titokzatos idegen, akiről semmit nem tudni, sem a múltját, sem a jelenét nem ismeri senki, még a neve is rejtély. A galaxisban felgyülemlő feszültségek, melyek időről időre erőszakban robbannak ki, újra és újra megzavarják hősünk önkéntes száműzetését, aki a történet végére kénytelen szembenézni önmagával, elfogadni, hogy bármilyen messzire is viszi az út, múltja kísértetei mindvégig követni fogják. Formátum: pdf Méret: 2,00 MB [Hidden Content]2 points
-
Star Wars – Birodalom és Lázadás *** Martha Wells: Pengeélen (Star Wars – Birodalom és Lázadás 1.) Eredeti cím: Razor's Edge Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Pengeélen Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Szente Mihály Játszódik: a yavini csata után 2 évvel A lázadóknak ismét nehéz időszakot kell átvészelniük. A Birodalom támadásai és az alapanyagok hiánya miatt a Hoth jégbolygón létesített titkos bázisuk építése lassan halad. Néhány kereskedő hajlandó lenne eladni nekik a szükséges anyagokat, ezért Leia Organa hercegnő – Han Solo és egy csapat lázadó katona társaságában – útnak indul, hogy személyesen tárgyaljon velük. Az óvatosság indokolt, mert a célállomás egy kalózoktól hemzsegő szektorban van. Miután találkoznak az első kalózhajóval Leia megrázó felfedezést tesz: a hajó legénysége alderaani túlélőkből áll, akik a bolygójuk pusztulása óta ártatlanok kifosztásából élnek és rengeteg pénzzel tartoznak egy kalózvezérnek. Leia elhatározza, hogy segít a rossz útra tért alderaaniaknak, noha közben egy mindenre elszánt birodalmi parancsnok is vadászik rá, akit egy beépített ügynök folyamatosan ellát információkkal. A kalózok és a birodalmiak közé szorulva a hercegnőnek, Hannak, Luke-nak és Csubakkának halálos veszélyekkel kell megküzdeniük ahhoz, hogy sikerrel hajtsák végre küldetésüket és megmentsék a lázadást… James S. A. Corey: Tolvajbecsület (Star Wars – Birodalom és Lázadás 2.) Eredeti cím: Honor Among Thieves Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Tolvajbecsület Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Szente Mihály Játszódik: a yavini csata után 2 évvel Ha egy lázadó kémet kell kivonni a Birodalom szívéből, akkor Han Solo a legalkalmasabb a feladatra. Annak, aki be tudott törni egy birodalmi börtönbe és segített megsemmisíteni a Halálcsillagot, egy ilyen megbízatás nem jelenthet gondot. Ám Han hiába találja meg az ügynököt, Scarlet Hark az ellenséges vonalak mögött akar maradni. Egy kalóz olyan lopott titkokat árul, amelyekért a Birodalom egész világokat pusztítana el, köztük azt a bolygót is, amelyen Leia a lázadók szimpatizánsaival tárgyal. Scarlet meg akarja találni a tolvajt, hogy megszerezze tőle a zsákmányt, és Hannak nem marad más választása, minthogy a kémnővel tart. A zsúfolt városi utcáktól kezdve, a veszélyes őserdőn keresztül a csapdákkal teli idegen templomig Han, Leia, Csubakka és merész új társuk számtalan összecsapásba keveredik, miközben megbízhatatlan szövetségesek segítségével próbálják távol tartani a Birodalmat egy titokzatos, ősrégi eszköztől, amely mindent eldönthet. Ám a hősök még Luke Skywalker és egy X-szárnyú kötelék támogatása mellett is reménytelenül magukra maradnak a végső csatában. A tét nem kisebb, mint az a hatalom, amely örökre megszabadíthatja a galaxist a zsarnokságtól, vagy megszilárdíthatja a császár sötét uralmát. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,52 MB [Hidden Content]2 points
-
Martha Wells – Az Öldöklő-naplók sorozat (Magyarul csak az első 4 kötet jelent meg. A teljes eredeti sorozat a „Martha Wells – The Murderbot Diaries Series” témában található.) *** Martha Wells: Kötelező (Az Öldöklő-naplók sorozat 0,5.) Eredeti cím: Compulsory Eredeti megjelenés: Wired Magazine, 2018. December 17. Fordította: michonnekatana (nem hivatalos fordítás) Murderbot – a Martha Wells által megalkotott szarkasztikus, már-már gyilkosságra hajlamos, médiaimádó android – a 21. századi sci-fi egyik legnépszerűbb karakterének számít. Minden, ami miatt ezt a főszereplőt (Murderbotot nem lenne helyes hősnek nevezni) szeretik a rajongók, megtalálható a Compulsoryban. Miközben a Menedék Hold felemelkedése és bukása 44. epizódját próbálja nézni, Murderbotnak – már megint, mi van az emberekkel? – valami olyan dolog vonja el a figyelmét, ami műszakilag nem tartozik a hatáskörébe. Egy bányász hirtelen veszélybe kerül egy (Murderbot gondolkodásmódja szerint) értelmetlen vitát követően, és a robotnak nehéz döntést kell meghoznia. Vagy megkockáztatja a lelepleződést és akcióba lendül, ami a Menedék Hold egy nagyon izgalmas része alatt a szünet gomb megnyomását igényelné, vagy pedig követi a parancsot és nyugton marad. És ez nehezebb választás, mint amilyennek látszik. De mikor állt Murderbot valaha is könnyű döntés előtt? Martha Wells: Kritikus rendszerhiba (Az Öldöklő-naplók sorozat 1.) Eredeti cím: All Systems Red Eredeti kiadó: Tor Books, New York Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Kritikus rendszerhiba Magyar kiadó: Fumax, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fumax SF Extra Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Tamás Gábor A jövő emberisége felett nagyvállalatok uralkodnak, minden egyes bolygóközi küldetést csak a cég szerelhet fel, és csak ők hagyhatják jóvá. A felfedező csapatok saját biztonságuk szavatolása érdekében mindig a cég által delegált biztonsági androidok társaságában utaznak. Sajnos egy olyan társadalomban, ahol a szerződéseket rendszerint az nyeri el, aki a legalacsonyabb összegért bármit elvállal, a biztonság nem éppen elsődleges tényező. Mint például azon a távoli bolygón, ahol egy csapat tudós éppen felszíni vizsgálatokat végez a céges biztonsági droid felügyelete alatt. Ez a BiztEgység azonban már korábban feltörte saját vezérmodulját, és öntudatra ébredt. Magára csak Az Öldöklőként gondol – bár ezt azért nem hangoztatná, ha megkérdeznék. Az embereket viszont mélyen lenézi, és csak arra vágyik, hogy legalább addig mindenki békén hagyja, amíg rájön, kicsoda is ő valójában. Azonban amikor egy másik, bolygójukhoz közeli küldetés tagjaival megszakad a kapcsolat, a tudósokra és Az Öldöklőre hárul a feladat, hogy kiderítsék, mi történt velük. A Kritikus rendszerhiba Martha Wells Az Öldöklő-naplók univerzumának első, lélegzetelállító epizódja. A Westworld és az Ex Machina rajongói különösen szeretni fogják a főszereplőt, a kegyetlen biztonsági droidot, aki ledobta magáról programozásának láncait, és most folyamatosan ingadozik az önismeretet célzó elmélkedés, illetve a minden ember kiirtását célzó kósza ösztön között. Martha Wells: Mesterséges sors (Az Öldöklő-naplók sorozat 2.) Eredeti cím: Artificial Condition Eredeti kiadó: Tor Books, New York Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Mesterséges sors Magyar kiadó: Fumax, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fumax SF Extra Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Tamás Gábor AZ ÖLDÖKLŐ-NAPLÓK HUGO-, LOCUS-, NEBULA- ÉS ALEX-DÍJAS TÖRTÉNETE FOLYTATÓDIK! Mindenki kedvenc BiztEgysége tovább fürkészi nem éppen fényes múltját – ahol jónéhány ember veszítette miatta életét. Ezért is nevezte el magát Öldöklőnek. Mivel a mészárlással kapcsolatos emlékeit a cég törölte, úgy dönt, utánajár, mi is történhetett valójában. A véletlen siet a segítségére KÖX, egy kutatóhajó rendkívül gyakorlatias mesterséges intelligenciája személyében, amivel kényszerű szövetséget köt, és útnak indul a bányakomplexum felé, ahol annak idején véghezvitte rejtélyes ámokfutását. De egyáltalán nem biztos, hogy mesterséges elméje fel van készülve arra, amit a sors tartogat számára… Martha Wells: Trójai protokoll / Kilépési stratégia (Az Öldöklő-naplók sorozat 3-4.) Eredeti cím: Rogue Protocol / Exit Strategy Eredeti kiadó: Tor Books, New York Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Trójai protokoll / Kilépési stratégia Magyar kiadó: Fumax, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fumax SF Extra Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Tamás Gábor „KI HINNÉ, HOGY ENNYI ERKÖLCSI DILEMMÁVAL JÁR EGYÜTT, HA VALAKI SZÍVTELEN GYILKOLÓGÉP?” Mindenki kedvenc embergyűlölő BiztEgysége nem pihen a babérjain. Szinte üldözik a veszélyes helyzetek, pedig ő csak annyira vágyik, hogy hagyják békén, hadd legyen minél messzebb az emberektől és maradjon minél több szabadideje. Azok a sorozatok nem nézik meg magukat, ugyebár… A Trójai protokollban a SzürKrisz cég elleni per elakadt. A hatóságok csak a sötétben tapogatódznak a túlságosan is hatalmasra nőtt vállalat ügyében, így Öldöklő eldönti: segít a hiányzó bizonyíték megszerzésében még akkor is, ha ezért egy univerzum háta mögötti terraformáló állomásra kell utaznia. A ciklus negyedik történetében, a Kilépési stratégiában Öldöklő megpróbálja rendezni bonyolult kapcsolatát dr. Menszával, ám a független rendszerhez tartozó Megóvás vezetője úgy tűnik, nem elérhető, sőt, valószínűleg egyáltalán nincs biztonságban… BiztEgységünknek vissza kell merészkednie a Céges Perem veszélyes világába, hogy megmentse az egyetlen embert, akit talán a barátjának nevezhet. Martha Wells az összes nagy sci-fi díjat elnyerte már fergeteges humorú, egyben a science fiction legnagyobb kérdéseire választ kereső sorozatával. Ez a kötet, amely a harmadik és negyedik részt egyben tartalmazza, fergeteges lezárást nyújt az Öldöklő-naplók ciklusnak. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 10,2 MB [Hidden Content]2 points
-
Gyarmati György - Az emlékezet metamorfózisa ünnepeken, hétköznapokon Jelen kötet útikalauz arról, hogy Március 15., Augusztus 20., vagy legutóbb Október 23. mikor, s hogyan konfirmáltattak nemzeti ünneppé. Ennek jellemzője volt és maradt a verbális és szimbolikus megosztottság. A társadalom, illetve a rendszerkormányosok emlékezetében rendre más volt ’48 olvasata. „Ő császári és királyi felsége” , Ferenc József uralkodása idején látványosan bontakozott ugyan Kossuth Lajos kultusza, de csak mint társadalmi-közéleti ajzószer. Állami legitimálása mindvégig tiltatott. A Horthy-korszakban idővel egyszerre „törvényesítették” Március és Kossuth emlékét. Utóbbi arra szolgált, hogy az aktuális kormányzót iktathassák az ünnepi szónoklatok „a magyarok Mózese” helyébe. Egy újabb rendszer- és korszakváltás nyomán ugyanezen „Kossuth apánk” titulust kapta születésnapi ajándékul Rákosi Mátyás. Ez passzolt a vehemens kultuszgyártáshoz. A rákövetkező Kádár-korszakban – mert Március 12 pontja és a Kossuth-címer látványosan újrahasznosultak 1956 októberében – a forró őszi napokat ellenforradalommá hivatalosították. Októbert próbálták „kiradírozni” a históriából, rá forradalomként emlékezni büntetendő cselekménynek számított. A kényszeredetten megült márciusi emléknapokon viszont rendre azt ismételték a vezérszónoklatok, hogy aktuálisan – még a hétköznapokban is – éppen beteljesülnek, megvalósulnak a ’48-as eszmék. pdf 61mb [Hidden Content]2 points
-
Joshua Rubenstein - Sztálin utolsó napjai A XX. század sorsfordító napjairól szól ez a könyv? 1953. március 5-én távozott az élők sorából Joszif Sztálin, minden idők egyik legkegyetlenebb diktátora, akinek halálát is, halála előtti terveit is sok titok övezi a mai napig. Az amerikai történész hátborzongatóan írja le azokat az utolsó napokat és órákat, amikor a generalisszimusz már magatehetetlenül feküdt, s közben a szűk körébe tartozó vezető elvtársak hol riadtan figyelték (hátha mégis magához tér?), hol egymást próbálták kijátszani a hatalmi harcban? Nyugaton pedig szinte lélegzet-visszafojtva várták, hogy mi következik most: káosz, még kiszámíthatatlanabb szovjet politika? Vagy esetleg az új szovjet vezetőkkel szót lehet majd érteni? Rubenstein a Sztálin halálát megelőző eseményeket, az orvospert, a zsidóüldözést, az új világháborúra való előkészületeket is izgalmasan elemzi, de könyvének legújszerűbb és komoly vitákat kiváltó kérdése az: volt-e esély rá, hogy már akkor, közvetlenül Sztálin halála után véget érjen a hidegháború? A Sztálin halálát követő hatalmi manőverezések és a nyugati – főleg amerikai – külpolitikai dilemmák párhuzamos története a könyv: a precíz és egyben olvasmányos történetírás ragyogó példája. Az olvasó maga is átérzi mind a világ törékenységét (az új háború fenyegető közelségét), mind a megnyíló távlatokat – és elszalasztott lehetőségeket? pdf 2017 10mb [Hidden Content]2 points
-
Jonah Goldberg - A nyugat öngyilkossága Az elmúlt 250 ezer év során mindössze egyszer botlottunk olyan eszmébe, mely kiemelt bennünket a történelmünk túlnyomó részét meghatározó szegénység, éhség és háborúk végeláthatatlan körforgásából – a 18. századi Angliában, amikor véletlenül felfedeztük a liberális demokratikus kapitalizmus csodáját. Az akkor igen radikálisnak számító elképzelések mára társadalmunk alapját képezik. A kormány van értünk, nem pedig mi a kormányért. Az egyén szuverén. Mindannyian a saját lelkünk urai vagyunk. A munkánk gyümölcse bennünket illet. A nyugati világ sosem látott virágzást élt át ezeknek az eszméknek köszönhetően, ám az elmúlt évtizedekben bűnökként kezdték ábrázolni ezen politikai erényeket. Egyre inkább belénk nevelik, hogy hagyományainkra úgy tekintsünk, mint az elnyomás, a kizsákmányolás és a „fehér kiváltságosok” rendszerére, a szabadság elvei és a jogállamiság a jobb- és baloldal részéről egyaránt össztűz alatt állnak. Jonah Goldberg, az Egyesült Államok egyik legnevesebb konzervatív gondolkodója a politikatörténet, a popkultúra, a közgazdaság és a társadalomtudomány rá jellemző egyedi kombinációja révén leplezi le a Nyugat öngyilkos hajlamait az ideológiai lövészárok mindkét oldalán. Ahhoz, hogy a Nyugat életben maradhasson, újból hálát kell éreznünk civilizációnk értékei iránt, és újból fel kell fedeznünk azokat az eszméket, melyek a múltban kivezettek bennünket a véres mocsárból – máskülönben ez lesz a sorsunk. Az öngyilkosság egyszerű, a szabadságért viszont meg kell dolgozni. pdf 1 mb 2019 [Hidden Content]2 points
-
Steven Erikson-A sötétség kohója I–II. (Kharkanasz-trilógia 1.) 2020 epub Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Itt az idő elmondani a szomorú történetet, ami előkészít minden később következő történetet… és azokat is, amiket már elmondtak. A sötétség korát írják és a Kurald Galajnnak nevezett ősi vidék – a tiszte andiik otthona, Sötétség Anya birodalma – veszedelmes helyzetben van. A nagy harcos, a hős, Vatha Uruszander támogatást élvez, hogy házasságot kössön Sötétség Anyával, ám Drakonusz nagyúr, Anya társa útjában áll az efféle gőgös becsvágynak. A vetélytársak közelgő összecsapása nyomán repedések futnak végig a birodalom egészén és lábra kap a szóbeszéd a polgárháborúról, miközben ősrégi, rég halottnak vélt hatalom emelkedik elő a tengerből. Senki nem látja át valódi célját, és képtelenség felfogni a benne rejlő erőt. Első látásra elkerülhetetlennek tűnik, hogy minden lángba boruljon, és a tűz kellős közepén ott állnak a Sötétség első fiai – Anomander, Andariszt és Dúló Szilcsasz, a Purake-birtok gyermekei –, akik arra készülnek, hogy átformálják az egész… (tovább) KIRAKATVladimir Weaver: 13+1Julia Boyd: Szörnyeteg vagy példakép?Megyeri Judit: Csontvázak a szekrénybenSamantha Shannon: CsontszüretVladimir Weaver: Ünnepi Zsarátnok Steven Erikson: Forge of Darkness Eredeti mű Steven Erikson: Forge of Darkness Eredeti megjelenés éve: 2012 epikus fantasy fantasy high fantasy kaland kanadai szerző kortárs magyar nyelvű regény sorozat része > Delta Vision, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] -2 points
-
StarCraft Univerzum A StarCraft egy, az 1998-as, eredeti kiadása óta nagy népszerűségnek és szakmai elismertségnek örvendő valós idejű stratégiai videójáték, melyet a Blizzard Entertainment jelentetett meg. Az emberek (terran) és két képzeletbeli faj, a protoss és a zerg súrlódásokkal teli találkozását elmesélő történet azóta számos műben köszönt vissza – a több platformra elkészült játék tudományos-fantasztikus univerzumát regények és novellák egészítik ki. A kiadása évében az eladási listák élére került. A StarCraft megbecsültségét a számos elismerés – köztük a Legjobb stratégiai játék kategóriában elnyert Origins Award - példázza. Népszerűsége lassan apad, mindazonáltal helyenként, különösen Dél-Koreában szabályos kultusz övezi.2 points
-
A. K. Larkwood-Kígyókapuk sorozat angol szerző bérgyilkos elf epikus fantasy fantasy gyilkosság hajózás halál high fantasy istenek kaland kincskeresés könyvtáros kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű női főszereplő ork regény rejtély szekták utazás varázsló Szűrés A. K. Larkwood: A Kimondatlan Név 1. A. K. Larkwood: A Kimondatlan Név 81% A. K. Larkwood-A Kimondatlan Név (Kígyókapuk 1.) 81% Mi lenne, ha tudnád, hogyan és mikor fogsz meghalni? Kszorvejt az ősi mágia egyik szektája nevelte. Mindig is tudta, hogy a tizennegyedik születésnapján felmászik majd a hegyre, belép a szentélybe, és az istenük, a Kimondatlan áldozata lesz. Ám a halála napján felkeresi egy nagy hatalmú varázsló, és lehetőséget kínál neki: fordítson hátat a végzetének, hogy tolvajjá, kémmé és orgyilkossá váljon – a varázsló hű fegyverévé. A lány sosem akart értelmetlen halált halni, ezért elfogadja az ajánlatot. Kezdetben segít megdönteni egy ország vezetését és visszaadni a varázslónak a hatalmát, aztán a megbízásából kutatni kezd egy ereklye után, amely számos világot képes lenne megváltoztatni. Eljön azonban a nap, amitől Kszorvej mindvégig rettegett. Szembetalálkozik régi szektájával, amelynek tagjai ugyanazt a mágikus tárgyat keresik. Kszorverjnek el kell számolnia a múltjával, ráadásul szembesül a ténnyel, hogy az istenek nem felejtenek, és idővel minden adósságot meg kell fizetni… A. K. Larkwood: The Unspoken Name Eredeti mű A. K. Larkwood: The Unspoken Name Eredeti megjelenés éve: 2020 Tartalomjegyzék angol szerző bérgyilkos elf epikus fantasy fantasy gyilkosság hajózás halál high fantasy istenek kaland kincskeresés könyvtáros kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű női főszereplő ork regény rejtély sorozat része szekták utazás varázsló > Agave Könyvek, Budapest, 2022 544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634199977 · Fordította: Tamás Gábor letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------2 points
-
Elena Ferrante – Amikor elhagytak Eredeti cím: I giorni dell'abbandono Eredeti kiadó: E/O, Róma Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: Amikor elhagytak Magyar kiadó: Magvető, Budapest Park, Budapest Magyar kiadás éve: 2005, 2009, 2017, 2020, 2021 Fordította: Balkó Ágnes Olga, a csinos és okos fiatal nő, harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A kánikulában vergődő, elnéptelenedett olasz városban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, a nyílt utcán jelenetet rendez, de azután sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona szertehullik, gyerekei kicsúsznak a kezéből, kifordul önmagából. Pokoljárását a múlt kísértetei övezik, de a legfőbb ellenfele önmaga. Kíméletlenül szembesülnie kell egész korábbi életével, csak azután találhat vissza régi énjéhez, és teremthet új kapcsolatot. A történetből egy szerelem bukásának, egy párkapcsolat kiüresedésének megrendítő eseményei bontakoznak ki, mégis Olga útja, amelyet tragédiákkal terhelten, konok makacssággal végigjár, drámaian egyedi, és éppen egyediségében hordozhat megváltó üzenetet minden sorstársának; talán ezért is volt akkora siker a közönség és a kritikusok köreiben egyaránt. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,63 MB [Hidden Content]2 points
-
Nemere István - Árulók a magyar történelemben Sokan, sokféleképpen, sokakat árultak el az elmúlt ezerszáz évben a Kárpát-medencében. Mátyás király árulóitól Kádár Jánosig hosszú a sor, és bizony néha nagyon meglepő nevekkel találkozunk ezen a listán. A szerző példái sokszor megrázóak, de mindenképpen indokolják a címben foglalt jelzőt. pdf 1mb 2007 [Hidden Content]1 point
-
Jennifer Lynn Barnes - Örökösök viadala (Örökösök viadala sorozat 1.) The inheritance games 2,1 mb "Avery pontosan tudja, mi kell a szebb jövőhöz: túlélni a gimit, szerezni egy jó egyetemi ösztöndíjat, aztán irány a nagyvilág. Az élete azonban egyik napról a másikra megváltozik, amikor kiderül, hogy a kőgazdag Tobias Hawthorne ráhagyta a teljes vagyonát. A dologban az a legfurcsább, hogy a lány nem is ismerte az idős férfit, és fogalma sincs, mivel érdemelte ki az ölébe hulló milliárdokat. Az örökséget viszont csak egy feltétellel kaphatja meg: ha beköltözik a kastélynak beillő, titkos folyosókkal és kódokkal teli Hawthorne-házba. Ez még nem lenne vészes, de ott laknak a hoppon maradt rokonok is, köztük Tobias unokái: négy veszélyesen vonzó, zseniális srác, akik abban a hitben nőttek fel, hogy egy napon milliárdok szállnak rájuk. Az örökség legfőbb várományosa, Grayson pénzéhes szélhámosnak tartja Averyt, és mindent elkövet, hogy elüldözze. Öccse, Jameson nagyapjuk utolsó feladványának tekinti a lányt – fejtörőnek, amit meg kell oldaniuk ahhoz, hogy megértsék, miért hagyta Tobias Hawthorne egy vadidegenre a vagyonát. Averynek két választása van: vagy elmenekül, és ezzel lemond az örökségről, vagy beszáll a játékba, amelyben az élete a tét." [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Cixin Liu: A halál vége (A háromtest-trilógia 3.) Eredeti cím: Death's End Eredeti kiadó: Park Row Books Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: A halál vége Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2019, 2020, 2022 Fordította: Dranka Anita Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. „Ha az új univerzum valóban megszületik, számos, palackba zárt üzenet sodródik majd benne. Hihetőnek tűnt, hogy a palackok egy jelentős részében olyan tárolómechanizmusok működnek, melyek az adott civilizáció minden tagjának emlékeit és gondolatait magukba zárták, részletes biológiai jellemzőikkel együtt – talán ezek a feljegyzések elegendőnek számítanak majd ahhoz, hogy az új univerzumban egy új civilizáció új életre keltse azt a régi civilizációt.” „Már nemcsak az emberiség túlélése, hanem az univerzum léte forog kockán bármelyik világegyetemről is legyen szó.” Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,44 MB [Hidden Content]1 point
-
Autobahn Police Simulator 3-FLT Developer: Z-Software Publisher: Aerosoft GmbH Genre: Action, Casual, Simulation Size: 9.58 Gb Description: You are a rookie police officer and it’s your first day back at the station after a car accident involving an illegal car race left you out of commission for quite some time. But now you are back in uniform and ready for duty, so there is no time to waste while sitting behind a desk. You and your partner get right behind the steering wheel of the police car to get you back up on the basics of police work, eager to prove yourself to the police station and to your experienced partner. Keep moving up the ranks and you will unlock even more demanding missions, new skills to further your growth as a good police officer as well as new equipment and vehicles such as the civil car for undercover missions. -Features different types of police cars for a variety of operations -Various mission types offering more diverse gameplay experiences -Freely explorable map including bigger and smaller citiscapes, industrial sites, highways as well as country roads -Improved progression system and tech tree -Dynamic traffic system -Authentic driving experience of german autobahns Take on a variety of operations and unique missions to establish security on the streets. -Accidents -Traffic checks -Car chases -Street-Cleaning -Police blockade Whether you are patrolling the autobahn or while taking in the sights of cities, industrial sites, mountains and sea, there is always a need for an officer. Autobahn Police Simulator 3 includes a diversity of open world features and places to explore offering a long-term varied gameplay experience that goes beyond a mere simulation. Are you up for the task and responsibility? Keep the autobahn safe and become a capable police officer. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the FLT folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64-bits Processor: Intel Core i5-2500K@3.3GHz or AMD FX 6300@3.5GHz Memory: 8 GB RAM Graphics: Nvidia GeForce GTX 1050 ti (3 GB) or AMD Radeon R9 570 (4GB) DirectX: Version 12 Storage: 20 GB available space Sound Card: Stereo [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Fucking Moms Best Friend (2018) She wanted me bad, so I did her good. . . . I fucked that old cunt hard! See what happens when these college studs come home for summer vacation. It's almost like the neighborhood MILFs can smell the fresh college cock and they cum a calling! Category: Mature, MILF, Outdoor, Public, Stockings, Amateurs Starring: Mia, Martin, Vera, Adam, Gabriela, Amanda, Robert, Laura, Victor Language: English Size: 3.47 GB Length: 01:49:01 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Mamas Boy (2018) Penthouse found a hot and horny set of MILFs that are on the prowl for some cock that isn't their husbands. They scour the local grocery stores and have flowers delivered to themselves in the hopes of scoring some of that fresh college cock that they love so much. Those frat guys get hard and pound away at their sweet, wet pussies! Category: Mature, MILF, Big Boobs, Deep Throat, Facial Cumshot, Hairy, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde Starring: Chanel Preston, Katie Morgan, Luna Star, Anna Kelly, Connor Kennedy, Matt Sloan, Van Wylde Language: English Size: 1.92 GB Length: 01:52:37 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Isaac Asimov - Második Alapítvány (Second Foundation) (1948-1950) sci-fi, formátum: pdf A Második Alapítvány (angolul: Second Foundation) Isaac Asimov 1953-ban megjelent regénye, a klasszikus Alapítvány-trilógia harmadik kötete. Két novellát tartalmaz, ezeket eredetileg az Astounding Science Fiction magazin jelentette meg, majd a Gnome Press adta ki először könyv formájában őket 1953-ban. Magyar nyelven először 1973-ban jelent meg a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban Baranyi Gyula fordításában. Az első novella, Az Öszvér keresi a Második Alapítványt (angolul: Search By the Mule) először az Astounding Science Fiction magazin 1948. januári számában jelent meg Now You See It... (Most látod...) címmel. A második novella, Az Alapítvány keresi a Második Alapítványt (angolul: Search By the Foundation) először az Astounding Science Fiction magazinban jelent meg 1949. novembere és 1950. januárja között három részben ...And Now You Don't (...de most nem) címmel. 2001-ben a könyv második elbeszélését nevezték az 1951-os retro Hugo-díjra kisregény kategóriában. [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
Botond-Bolics György - Idegen bolygón született 1961 sci-fi, formátum: doc Fülszöveg: „Ki tudná megmondani, milyen világ rejtőzik valójában a Vénusz soha fel nem szakadó ködtakarója alatt? Mit rejt a sűrű köd, mely. a Föld testvérbolygójának titkait őrzi? Vajon volt... vagy csak születőben van ott az élet? Vagy csend honol még az élettelen tájakon?..." Erre a kérdésre igyekezett költői választ adni Botond-Bolics György Vénusz-trilógiájával, mely a „Ha felszáll a köd..." és az „Ezer év a Vénuszon" után ezzel a kötettel ért befejezéséhez. Mark Barett, a Vénuszon született első ember küzdelmes, de diadalmas sorsa, a magas technikai kultúrájú barbárságon emberséggel győzedelmeskedő tudós XXII. századbeli regényes életútja elevenedik meg előttünk ebben a könyvben, mely a két előző kötettel egyetemben méltán tanúsítja, hogy mennyire magasan szárnyal a csillagok világát, a végtelen mindenség titkait fürkésző ember képzelete. [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
Galaxis útikalauz stopposoknak - (The Hitch Hiker's Guide to the Galaxy) 1981 színes, szinkronizált, sci-fi/vígjáték sorozat, DVDRip.DivX5.Hun, 6x300MB rendező-producer: Alan J.W. Bell író: Douglas Adams forgatókönyv: Douglas Adams, John Lloyd szereplők: Simon Jones (Arthur Dent) Peter Jones (a könyv hangja) David Dixon (Ford Prefect) Sandra Dickinson (Trillian) Mark Wing-Davey (Zaphod Beeblebrox) Richard Vernon (Slartibartfast) Stephen Moore (Marvin hangja) David Learner (Marvin) A sorozat főszereplője Arthur Dent, aki a csillagközi hiper-űrbekötőút miatt szanált Földről épp hogy el tud menekülni földönkívüli barátjával, majd űrbeli kalandja során óriási hasznát veszi a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvnek. A galaxis legjobb tanácsa, ami a címlapon is olvasható: "NE ESS PÁNIKBA!" Az útikalauz minden tudás és bölcsesség tára, tele van hasznos segítséggel, amelyek közül néhány rendkívül praktikus, néhány elképesztően nevetséges. 01. A vég kezdete Arthur egy nap arra ébred, hogy házát egy sárga buldózer le akarja rombolni, hogy gyorsforgalmi út épüljön a helyén, ezért köntösében a gép elé fekszik a sárba. Megjelenik barátja, Ford Prefect és egy közeli ivóba hívja Arthurt, hogy bevallja neki, ő nem is földi élőlény, és hogy a Földet nagyjából 10 perc múlva el fogják pusztítani a vogonok, hogy helyére hiperűr-sztrádát építsenek. Miközben a két barát izomlazító gyanánt elfogyaszt fejenként három korsó sört, Arthur házát ledöntik, a vogon flotta pedig elpusztítja a Földet. Fordnak és Arthurnak sikerül stopposként a vogon hajó fedélzetére jutni. 02. Vogon versek A vogon hajó kapitánya megkínozza a két potyautast verseinek felolvasásával, majd kidobják őket a világűrbe. Haláluk előtti utolsó másodpercben fölvette őket a valószínűtlenségi hajtóművel felszerelt Arany Szív űrhajó. Marvin, a mindig lehangolt robot a hídra kíséri őket, ahol találkoznak Zaphod Beeblebroxszal, a Galaxis elnökével, és Trilliannel, a Föld másik túlélőjével. 03. Zűrzivatar Az Arany Szív a legendás Magrathea bolygóhoz közeledik, amely több millió évvel ezelőtt luxusbolygók építésével foglalkozott. Egy automatikus rakétatámadást túlélve leszállnak űrhajójukkal. Itt Szlartibartfaszttól megtudják, hogy a Föld megrendelői hatalmas szuperintelligens pándimenzionális lények, akiknek csak a mi dimenziónkban való betüremkedésük az egérformájuk. 04. Fehér egér Szlartibartfaszt elmondja Arthurnak, hogy az egerek egyfajta kísérletként rendelték meg a Föld bolygó létrehozását, mely valójában egy számítógépes program volt, ami tíz millió éven át futott, hogy megtalálják a nagy kérdést az életre, a világmindenségre, meg mindenre, melyre a válasz a Bölcs Elme által 7 év fél millió évnyi gondolkodás után adott 42 volt. Azonban a vogonok a Föld tíz milliós programjának vége előtt 5 perccel elpusztították a bolygót, így a nagy kérdést nem tudták meg az egerek. Benji és Frankie, Trillian két egere úgy gondolja, Arthur agya tartalmazza a nagy kérdést, ezért ki akarják venni az agyát. Mivel megérkezik a galaktikus rendőrség, Arthurék menekülni kezdenek, majd egy számítógépteremben lőni kezdenek rájuk. 05. Vendéglő a világ végén A számítógépteremben robbantás keletkezik, és a négy áldozat hirtelen egy étteremben találta magát, a Teljesútban, vagyis a vendéglőben a világ végén. Ford találkozik régi ismerősével, Pörkölt Desiatóval, azonban a rocksztár adózási okokból egy évet éppen halottként tölt. Zaphodot Marvin keresi telefonon, aki több millió éven át várta az időben előreugrott társaságot. Marvin ugyanis még mindig a Magratheán volt, amelynek romjaira az étterem épült. Zaphodék elviszik Pörkölt űrhajóját, visszakerülnek saját idejükbe. 06. A nap fináléja Megpróbálják irányítani az űrhajót, de a gond az, hogy a hajó arra van programozva, hogy Pörkölt Katasztrófasújtotta Terület nevű együttesének koncertje keretében a Kakrafoon Napjába zuhanjon. Arthur rátalál a teleportra, de az irányítórendszer működik, ezért valakinek a hajón kell maradni a működtetéséhez. Marvinra esik a választás. A teleportálás után Arthur és Ford egy hajón találják magukat, Zaphod és Trillian nincs velük, de több ezer halottat fedeznek fel a hajóban. A hajó a Golgafrinchamről érkezett. Utasai szerint bolygójukat pusztulás fenyegette, ezért a teljes lakosságot három óriási hajóban másik bolyóra irányították. Ezen a hajón, a B bárkán a telefonmosók, fodrászok, producerek, tanácsadók, stb. hibernált testeik utaznak. A hajó eléri végcélját, lezuhan egy kékes-zöld bolygón. Míg a golgafrinchamiek semmit sem csináltak, Ford és Arthur rájött, hogy a Földön vannak két millió évvel korábban, illetve hogy nem a bolygó ősemberei, hanem a használhatatlan golgafrinchamiek az ősei. Azonban az egyik ősember, akit Arthur scrabble-özni tanít, a betűkből kirakja a negyvenkettő szót. Ezen felbuzdulva Arthur is kipróbálja, hiszen a nagy kérdést ott lehet az agyában. A próbálkozás eredménye: „Mennyit kapsz, ha megszorzod a hatot kilenccel?” Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 01 A Vég Kezdete Videó információk: Méret: 300,74 MB Hossz: 0:32:51 Típus: AVI (DivX 5 - ) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 142 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 1 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
Bachelorette Party (2017) When Ryan Ryder proposes to girlfriend Ella Hughes, her girlfriends HAD to throw the kinkiest and most hedonistic Bachelorette Party! Usually a good girl, Ella throws herself fully into her one night of fun. Before she commits herself for life she engages in male and female orgies, anal penetration, lesbian action and getting covered in copious amounts of cum before she takes the party home to her fiancé for a threesome he won't soon forget. Category: Anal, Group, Interracial, Facial Cumshot, Double Penetration, Threesome, Lingerie, Creampie, Tattoo, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Ella Hughes, Lucia Love, Carly Rae, Suzy Rainbow, Ryan Ryder, Antonio Black, Emilio Ardana Potro De Bilbao, Dean Van Damme Language: English Size: 2.80 GB Length: 02:30:24 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Glamorous Ami Kurosawa (2018) There's only one way to describe Japanese super star Ami Kurosawa - glamorous! Ami might be one the best looking Japanese starlets in the business today. It's not hard to see why with her incredibly hot body, gorgeous facial features and perfect bone structure. In this edition, Ami plays a nurse and her doctor has a very wild afternoon in store for them both! Category: Asian, Japanese, Hairy, Toys, Lingerie, Creampie, Reality Porn, Solo, Softcore, Brunette, Titty Fuck Starring: Ami Kurosawa Language: Japanese Size: 1.29 GB Length: 01:00:52 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Teens & Tiroler Sex 1 Banging gorgeous hotties in the Austrian Alps! Get ready for a red hot romp through one of the most picturesque landscapes on the planet! Not only do we bring you pretty mountains and stuff but we also bring you wet pussies stretched tight around big thick dildos, cuties having all girl-on-girl threesomes and we throw in some guy-girl sex with titty cum shots as well! Category: Teens, Cosplay, European, Stockings, , Masturbation, Lesbian, Threesome, Solo, Brunette, Blonde, Titty Fuck Starring: Cayla Lyons, Nikki Dream, Karol Lilien, Morgan Rodriguez, Anabelle Language: O-Ton Size: 2.51 GB Length: 02:00:27 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Blowing The Boss (2019) Sex in the workplace will never be the same! Whether it's hand jobs, blow jobs, or fuck jobs, these sexy employees will work their hardest to get the damn job done. There's over 2 hours of executive booty action. These girls can't wait to cock in and cock out. Watch as these beauties work their pussies into overtime for their lucky bosses! Category: Secretary, Teens, Blowjob, Threesome, Lingerie, Swallow, Glasses, Cum Swapping, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Anikka Albrite, Jenna Ivory, Carmen Caliente, Jenna Ashley, Jessi Grey, Alisha Adams, Danny Mountain, Jay Crew, Jessy Jones Language: English Size: 2.10 GB Length: 01:46:25 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Deep In The Bush Penthouse welcomes you to the bush! Watch these Brazilian babes take it deep in the backwoods and their backdoors! Brazilian hotties love anal sex and Suzana Scott, Karine Muller, Milena Santos and friends are about to show you just how hard they can take it in this outdoor anal extravaganza. Category: Public, Anal, Outdoor, Toys, Big Boobs, Interracial, Facial Cumshot, Lesbian, Latina, Tattoo, Brunette, Blonde Starring: Monica Mattos, Fabiane Thompson, Milena Santos, Karine Muller, Suzana Scott, Roge, Vitor Gaucho, Junior Carioca, Pit Garcia Language: English Size: 1.71 GB Length: 01:23:09 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Dirty Talkin Stepdaughters 6 (2017) Lucie was so pissed off at her mom for grounding her that she came onto her stepdad and now he is pounding her! When Bailey Got her mom's car towed, she needed her stepdad to pay the impound fees, so she let him suck on her perky tits and plow her tight pink pussy! When Bella rose got caught masturbating by her parry stepdad, she let him stretch her tight little cunt out with his big hard cock! When Maya saw video of her stepdad fucking her mom on his camera, she just had to get his huge cock deep inside her sight hole! Category: Teens, Dirty Talk, Family Roleplay, Gonzo, Older Men Starring: Bailey Brooke, Maya Kendrick, Bella Rose, Lucie Cline Language: English Size: 3.76 GB Length: 03:04:41 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az utolsó remény <The Last Ship> 4.évad 2017 HDTV HUNHardSub (The Last Ship) Szines, égetett feliratos, amerikai akció, dráma, sci-fi, thriller sorozat Készítő: Hank Steinberg és Steve Kane szereplők: Eric Dane, Rhona Mitra, Adam Baldwin, Michaela McManus, Travis Van Winkle, Charles Parnell, Christina Elmore, Sam Spruell. TARTALOM Egy tengerészeti romboló legénysége kénytelen felkészülni egy másfajta életre, miután egy titokzatos járvány a Föld lakosságának nagy részét kiirtotta. Égetett felirat lastship.01 Videó információk: Méret: 510,07 MB Hossz: 0:42:16 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 1 547 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Dempsey és Makepeace 2.évad 1985 XviD.HUN (Dempsey and Makepeace) magyarul beszélő, angol akció, krimi sorozat Alkotók rendező: Michael Brandon, William Brayne forgatókönyvíró: Jeffrey Caine, Murray Smith szereplők: James Dempsey - Michael Brandon Harry Makepeace - Glynis Barber Gordon Spikings - Ray Smith Chas Jarvis - Tony Osoba TARTALOM A belevaló amerikai zsarut büntetésképpen London egyik elit negyedébe helyezik át a vonzó Makepeace mellé. Dempsey nem leplezi csalódottságát a brit rendőrség munkamódszereivel kapcsolatban, ami Makepeace-t hol taszítja, hol pedig a kelleténél jobban is vonzza... makepdemps_201 Videó információk: Méret: 399,58 MB Hossz: 0:46:58 Típus: AVI (DivX 4 - Project Mayo DivX 4) Felbontás: 512 x 384 pixel Bitráta: 987 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Jekyll és Hyde 1.évad 2015 WEB.DL.XviD.HUN (Jekyll and Hyde) Színes, magyarul beszélő, angol akciósorozat Alkotók: rendező: Robert Quinn, Joss Agnew, Colin Teague, Stewart Svaasand forgatókönyvíró: Guy Burt, Charlie Higson, Jason Sutton szereplők: Robert Jekyll (Tom Bateman) Garson (Donald Sumpter) Sir Roger Bulstrode (Richard E. Grant) Hannigan (Phil McKee) Dance kapitány (Enzo Cilenti) TARTALOM Jekyll and Hyde A múlt század eleji Birminghamben játszódik ez a nagy ívű brit gengsztersorozat, amely egy bűnbanda félelmet nem ismerő vezére, Thomas Shelby (Cillian Murphy) ambícióinak köszönhető gyors feltöréséről szól. A bűnszervezet magára irányítja a Belfastból érkezett Chester Campbell főfelügyelő (Sam Neill) figyelmét, akit maga Winston Churchill nevezett ki a helyi rendőrség élére. Kettejük háborúja az egész várost vérbe borítja. Thomas Shelby, a világháborúból megtért veterán különös ismertetőjellel ellátott bandája élén illegális fogadásokból és seftelésből szerzi minimális betevőjét, aztán mikor véletlenül hozzákerül egy helyi gyárból ellopott fegyverszállítmány, akkor nem csupán a gyors felemelkedés lehetősége villan fel előtte, de Chester Campbell felügyelő figyelmét is magára vonja, akit maga Winston Churchill hozatott át Írországból, hogy szerezze vissza az ellopott fegyvereket. ketlelku,01 Videó információk: Méret: 393,65 MB Hossz: 0:46:28 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 1 044 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
10-13.részig hozzáadva, teljes az évad!1 point
-
1 point
-
2.rész meghozva, Teljes az évad!1 point
-
Wolf Creek: 1.évad – Véres ausztrál nyaralás 2016 WEB.Dl.HUNHardSub (Wolf Creek) Színes, égetett feliratos ausztrál dráma, horror sorozat Rendező: Greg Mclean, Tony Tilse Forgatókönyvíró: Peter Gawler, Greg Mclean Zene: Burkhard von Dallwitz Szereplők: Lucy Fry, Andy McPhee, Matt Levett, Felicity McKay, Cameron Caulfield TARTALOM Eve egy tizenkilenc éves amerikai turista, akit kiszemel magának egy őrült sorozatgyilkos, Mick Taylor. A lány túléli a támadást, és bosszút tervez... Égetett felirat Wolf Creek.s01e01 Videó információk: Méret: 625,34 MB Hossz: 0:45:57 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 1 762 Kbps Képkockák száma/mp: 24.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00