Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 04/18/2024 in all areas

  1. Benedictus de Spinoza - Etika Spinoza (1632-1677) filozófiai fő műve, a posztumusz kiadott Etika a hagyományos és a radikálisan új gondolkodásmód egyedülálló ötvözete. Szisztematikus elméleti mű, de a mindennapi élet éleslátó analízise is, mely előkészíti mind a Teológiai-politikai tanulmányt, mind a Politikai tanulmányt. A negyedik rész végén maga Spinoza így foglalja össze, hogy „milyen haszonnal jár ennek az elméletnek ismerete a gyakorlati életben: Először arra tanít, hogy mi csupán Isten intésére cselekszünk, az isteni természet részesei vagyunk, mégpedig annál inkább, minél tökéletesebb cselekedeteket viszünk véghez, s minél jobban és jobban ismerjük meg értelmünkkel Istent. Előidézi a lélek megnyugvását, megtanít arra, miben áll legfőbb boldogságunk: egyedül Isten ismeretében. Ez késztet bennünket arra, hogy csak azt cselekedjük, amit a szeretet és kötelességérzet sugall. Eltávolodnak az erény igaz értékelésétől azok, akik azt várják, hogy erényükért és jócselekedeteikért Isten őket a legfőbb jutalmakkal fogja kitüntetni, mintha az erény és Isten szolgálata már önmagában is nem épp maga volna a boldogság és a legfőbb szabadság. Másodszor arra tanít, hogyan kell viselkednünk a sors változásai közepette. Arra tanít, hogy a sors mindkét arcát nyugodt lélekkel várjuk és viseljük el, hiszen minden Isten örök határozatából következik ugyanazzal a szükségszerűséggel, amellyel a háromszög lényegéből következik, hogy szögeinek összege egyenlő két derékszöggel. Harmadszor azt tanítja, hogy senkit se gyűlöljünk, ne vessünk meg, ne gúnyoljunk, senkire ne haragudjunk, és senkit ne irigyeljünk. Mindenki elégedjék meg azzal, amije van, segítsen felebarátján, nem könyörületességből, részrehajlásból, sem pedig babonából, hanem egyedül az észtől vezetve, ahogyan az idő és a körülmények megkövetelik. Negyedszer hasznára van az állami közösségnek, amennyiben arra tanít, hogyan kell a polgárokat kormányozni és vezetni, úgy, hogy ne szolgaságban éljenek, hanem szabadon cselekedjék a legjobbat.” pdf 121mb 1997 [Hidden Content]
    11 points
  2. Matthew Bortolin - Star Wars és a dharma „Kötelező olvasmány mindenkinek, akit valaha is megérintett Yoda bölcsessége, Luke Skywalker bátorsága vagy akár Darth Vader és a sötét oldal” – Noah Levine Ebben a könyvben a modern űrsaga és Buddha ősi tanításai játékos és meglepően gyümölcsöző módon világítják meg egymást, és választ kaphatunk olyan kérdéseinkre, mint például: – Yoda vajon zen mester? – A Jedik a tudatos jelenlét gyakorlói? – Vajon a túlzott ragaszkodás vezette Darth Vadert a sötét oldalra? A könyv az „Egy új remény”-től egészen „A klónok háborújá”-ig tárgyalja a Star Wars világát, egyszerre nyújtja az intergalaktikus eposz új értelmezését és a buddhizmus tanaiba való érdekfeszítő bevezetést. pdf 11mb 2015 [Hidden Content]
    10 points
  3. Jean Piaget - Az értelem pszichologiája Jean Piaget neve ismert nemcsak a pszichológusok és a pedagógusok előtt, hanem a művelt laikus közönség előtt is, hiszen több alapvető műve jelent meg magyarul az elmúlt két évtizedben. A svájci pszichológust tekintjük a modern fejlődéslélektan atyjának. Az értelem pszichológiája is klasszikus mű: 1974-ben jelent meg először. Tömör és közérthető összefoglalása ez a kis könyv mindannak, amit Piaget az intelligencia fejlődéséről és mibenlétéről gondolt: a biológiai gyökerekről, értelem és környezet viszonyáról, a logika helyéről a természetes értelemben. pdf 1993 82mb [Hidden Content]
    6 points
  4. Koltay Gábor - Velünk élő Trianon A könyv négy nagyobb fejezetre tagolódik. Az elsőben azokról a kérdésekről gondolkodunk, amelyek az alkotás létrejöttével és bemutatójával kapcsolatban felmerültek. A második fejezet a 14 részes sorozatban elhangzó gondolatokat, nyilatkozatokat, verseket, prózarészleteket tartalmazza az élőbeszéd fordulatainak megőrzésével. A harmadik fejezet bő válogatást nyújt a filmmel kapcsolatban megjelent írásokból, nyilatkozatokból, rádiós és televíziós interjúkból, vitákból, levelekből, illetve az interneten olvasható beszélgetésekből. Minden írásból idézek tehát, a dicséret mellett a gyalázkodást sem hallgatom el, majd dönt az olvasó, melyikkel azonosul. A negyedik fejezet a 2005. januári erdélyi vetítések és ezek nyomán a rendőri intézkedések körülményeit foglalja össze. Mindezt azért tartottam fontosnak írásban is rögzíteni, mivel meggyőződésem, hogy ezek átmeneti korunk dokumentumai, amelyek összessége jól jellemzi azt a szellemi zavarodottságot, amelyben élünk, s amely általában a magyar történelemmel, különösképpen pedig Trianonnal összefüggésben tapasztalható. Ilyen értelemben ez a könyv pontos lenyomata annak a kulturális-szellemi leépülésnek, amely a történelmi fejlődésben a Nyugattól önhibáján kívül legalább fél évszázaddal elmaradt közép-kelet-európai térséget, így hazánkat is sújtja. A tanulságokat levonva, jelen szellemi közállapotainkat figyelembe véve kell megterveznünk lelki-szellemi felemelkedésünk és az ehhez elengedhetetlenül szükséges sokoldalú nemzetépítés programját. Ekkor előállhat egy olyan helyzet, amelyben a globális világtendenciák közepette, vagy olykor annak ellenére is, az országlakosokból újra erős, összetartó és magyar érdekű gondolatok érvényesítésére képes, komoly szellemi kohézióval rendelkező nemzetté válva, önmagunkra találva, szellemileg, kulturálisan egyenrangú partnerként fogunk részt venni a világfolyamatokban. Koltay Gábor pdf 156mb 2005 [Hidden Content]
    5 points
  5. . Borsa Brown - A matador 2024 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: A matador (Spanyol tűz 1.) Kiadás dátuma: 2024 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar José Suárez nem átlagos gyerek. Egészen pontos elképzelései vannak a jövőjéről, ám a körülményei korlátként magasodnak előtte. Nincs, aki hinne abban, hogy képes valóra váltani az álmait, mindaddig, míg el nem követ egy végzetes hibát. Szerelmes lesz abba, akitől távol kéne tartania magát. Rosa Casillas nem átlagos gyerek. Egészen pontos elképzelései vannak a jövőjéről, és a körülményei adottak is ahhoz, hogy minden álmát valóra váltsa. Családja mindaddig támogatja, míg el nem követ egy végzetes hibát. Szerelmes lesz abba, akitől távol kéne tartania magát, miközben apja ellen fordul. Egy matador és egy szenvedélyes állatvédő táncos mindent elsöprő szerelme, mely utat keres magának két ember életében. Vágyódás, mely képes felülírni a saját magunk alkotta szabályrendszerünket. Spanyolország Bikaviadal Szerelem Csalódás Bosszúvágy Jövő Érezhetsz egyszerre szerelmet és szánalmat valaki iránt? Gyűlölheted és tisztelheted őt egyszerre? A szerelem ilyen. Az ember eleinte megpróbálja tagadni. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    5 points
  6. Azahriah - skatulya I.(2024) Teljes hossz:30p Teljes méret:69mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év: 2024 01.cipoe (full).mp3 02.lesson.mp3 03.viadal.mp3 04.mariana.árok.mp3 05.yukata.mp3 06.kapu.mp3 07.tartarosz.mp3 08.mariana.árok (slowed + reverb).mp3 [Hidden Content]
    4 points
  7. Koncert a nappaliban (2024) Teljes hossz:86p Teljes méret:197mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év: 2024 01.Bikini-Mielőtt elmegyek.mp3 02.Omen-Fekete pillangó.mp3 03.Illés-Óh, mondd.mp3 04.Vörös István-Tele van a város szerelemmel.mp3 05.Metro-Kócos ördögök.mp3 06.Edda Mûvek-A kör.mp3 07.Fonográf-Gondolj néha rám.mp3 08.Omen-Fagyott világ.mp3 09.Locomotiv GT-Mindenki.mp3 10.Beatrice-Jerikó.mp3 11.Piramis-A becsület.mp3 12.Bikini-Ha volna még időm.mp3 13.Locomotiv GT-Miénk ez a cirkusz.mp3 14.Edda Mûvek-Ünnep.mp3 15.Metro-Citromízű banán.mp3 16.Fonográf-Az első villamos.mp3 17.Vörös István-Hajsza közben.mp3 18.Piramis-Ajándék.mp3 19.Illés-Kislány, add a kezed.mp3 20.Omega-Petróleumlámpa.mp3 [Hidden Content]
    3 points
  8. Róm Gábriel - Palásti Csata 1552 (2024) Teljes hossz:61p Teljes méret:146mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rockopera Év:2024 01.Nyitány.mp3 02.A mező.mp3 03.Ajkad ajkamon.mp3 04.Tinódi krónikája.mp3 05.Ágoston prédikációja.mp3 06.Anyácska, anyácska.mp3 07.Hajdú vívódása.mp3 08.Török vonulása.mp3 09.Hadvezérek tanácsa.mp3 10.Ágoston gyónása.mp3 11.Hajdú kedvesének imája.mp3 12.Búcsútánc.mp3 13.Hajnali búcsú.mp3 14.Ördög Mátyás - Ali Basa.mp3 15.Párbaj.mp3 16.Két patak mentén búcsúznak.mp3 17.Csata.mp3 18.Requiem.mp3 19.Fohász egy nemzetért.mp3 20.Zárlat.mp3 [Hidden Content]
    2 points
  9. Leander Szimfonik - Örökzöldek (2024) Teljes hossz:45p Teljes méret:110mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: metal Év:2024 01.Boldogságvirág.mp3 02.Én vagyok a veszély.mp3 03.Örökzöld.mp3 04.Ha elmész.mp3 05.Taníts meg élni.mp3 06.Túlélő.mp3 07.Madár.mp3 08.Majd úgy sírsz értem.mp3 09.Kell a háború.mp3 10.Luxusnyomor.mp3 11.Szerelmetlen dal.mp3 12.Hazavágyom.mp3 13.Te leszel a párom.mp3 [Hidden Content]
    2 points
  10. 8 db. könyv, becsomagolva Kábulat Sötét múltú lány Ha az álom véget ér Mindent a szerelemért Késő bánat Veszélyes szépség Utolsó esély Mohada tánca pdf, epub, mobi, doc [Hidden Content]
    2 points
  11. Charlotte Jacobi-A Douglas nővérek (A parfüméria 1.) Családregénysorozat a Douglas parfümérialánc történetéről A céget mindenki ismeri, de a történetét szinte senki. Ez a történet éppoly ellenállhatatlan, mint egy finom illat. A parfüméria története bátor nőkről szól, akik kiálltak a saját szabad akaratuk mellett. Aki ma betér egy Douglas-üzletbe, az eleganciára, luxusra, szépségre vágyik. Ezt keresték Anna és Maria Carstens is, amikor Hamburgban 1910-ben megnyitották az első Douglas-üzletet. Ahhoz azonban, hogy kettejük szívügyéből valóságos vállalatbirodalom nőjön ki, a két fiatal vállalkozónak sok akadályt le kellett küzdeniük – többek között családtagjaik ellenkezését is. Először az Alster-parti várost hódították meg, aztán egész Németországot. Könyvsiker a Douglas-nővérek huszadik századi diadalútjáról. A Charlotte Jacobi álnév az Eva-Maria Bast – Jorn Precht szerzőpárost fedi. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    2 points
  12. Jonathan Cross – Veszett lelkek városa Kiadó: Ágenda, Budapest Kiadás éve: 2007 Blackyard más, mint a többi város. Ide mindenki egy ódon busszal érkezik, legyen elnök, vagy egy örök lázadó, mint Nick Sanders. Az utcákon fagyos szél söpör, s ha éjszaka feltűnik a rettegett halottaskocsi, a város megannyi lakója reszketve kulcsolja imára hitetlen kezét, hogy a feketébe öltözött sírásó ne érte jöjjön. Ilyenkor az ittlét gyötrelmeit feledve könyörögnek a maradásért, hisz aki elhagyja ezt a rémisztő betonkatlant, az utolsó útjára indul, amely épp úgy vezethet a megváltó szabadságba, mint az örök kárhozat mocsarába. Nick nem hiszi a sorsot.Am az itt töltött időtlen napok alatt ráébred, nincsenek véletlenek a Veszett Lelkek városában. Az apró jelek lassan feltárják előtte Blackyard valódi énjét. Elhagyhatja-e Nick ezt a helyet, ahol minden nap akarva-akaratlan vezeklés a bűneiért? Szabadulhat-e ebből a börtönből, ahonnan a halál sem szabadíthat meg senkit? Jonathan Cross (Benyák Zoltán) méltán a thriller egyik mestere. Új regénye, a Veszett lelkek városa egy olyan hihetetlen mégis hihető történetet meséi el, amelyben mindenki megtalálja saját karmáját. Egy történetet, mely olvasása után kétszer is meggondolja mit tesz, hisz Blackyard lehet akár valóság is … Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,85 MB [Hidden Content]
    2 points
  13. Benyák Zoltán – Az idő bolondjai Kiadó: Grafoman, Tatabánya Kiadás éve: 2013 Szent Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni. Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél. Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát. Szeptember tizenhetedikén megáll az idő… Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,60 MB [Hidden Content]
    2 points
  14. NetLimiter 5.3.9.0 Multilingual 8MB A NetLimiter Pro egy hálózati forgalom figyelő, adminisztráló és kontrolláló szoftver egyben, vele akár szálanként lebontva tudod monitorozni, hogy mely alkalmazások milyen kapcsolatokat létesítenek IP címre, processre lebontva. Korlátozható számukra a sávszélesség, de akár tilthatóak az internet hozzáférésük is. Időzített munkafolyamat támogatással. Port, IP cím szerinti tiltásokhoz. Hálózat figyelő, monitorozó szoftver szálanként történő analízisek valós idejű adatok időzíthetőség szűrők támogatása sávszélesség korlátozás process internet hozzáférés blokkolás port, protokoll távoli IP cím kilistázása NetLimiter is an ultimate internet traffic control and monitoring tool designed for Windows. Finally, you will become master over your internet connection. NetLimiter gives you full network control over your computer. You will decide where your applications are allowed to connect and how fast these connections should be. Full traffic control Set exact download/upload speed limits to any application or give them higher priority to ensure that they always get enough bandwidth they need. Internet traffic monitoring You will not miss a single application connecting to the internet. You will also monitor how much data it transfers from or to internet. All also displayed in customizable charts. Connection blocker Using this simple and also interactive system of rules you will be allowed to specify which applications can connect to internet and under which conditions. Quotas Lets you set data transfer quotas for selected application/filter. If the quota is reached - limit, blocker rule or other rules could be enabled. [Hidden Content] jelszó:5390
    1 point
  15. Transylvanium - Az élet íze (2024) Teljes hossz:47p Teljes méret:111mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2024 01.Az élet újrakezdi.mp3 02.Jó borban van romantika.mp3 03.Az élet íze.mp3 04.Visszatérsz.mp3 05.Emlékszem.mp3 06.Közel egy vízió.mp3 07.Szeretem, ha szeretnek.mp3 08.Ne keress szigetet.mp3 09.Ingyen van minden.mp3 10.Engedj.mp3 11.Belső szobám.mp3 12.Magamba látok.mp3 [Hidden Content]
    1 point
  16. Marty Becker - Stresszoldás kutyáknak A Fear Free ("Félelem nélkül") pozitív megerősítésen alapuló program, amely bizonyítottan segít a félénk és szorongó kutyákon. Ebben a kötetben „Amerika első számú állatorvosa”, Dr. Marty Becker, és jeles kollégái a programot megalkotó úttörő állatgyógyászok és viselkedéskutatók tudására és tapasztalataira építve járják körül a stressz, a félelem és a szorongás tüneteit, amelyeket a kutyatartók jól ismernek, még ha ritkán értik is meg, mivel állnak szemben. Rendkívül hasznos könyv, telis-tele személyes történetekkel és részletesen leírt megoldásokkal, amely életmentő lehet az aggódó gazdik és félénk kutyáik számára. A könyvből többek között megtudhatod: Miért válik egy állat félénkké és szorongóvá, milyen káros hatásai vannak a félelemnek a kutya életére, és hogyan segít ezen a Fear Free program? Milyen típusai vannak a félelemnek, és hogyan ismerhetjük fel ezek jeleit a kutyán? Milyen buktatókkal jár a büntetés, milyen előnyei vannak ezzel szemben a pozitív megerősítésnek, és mi a jutalmazás helyes módja? (A könyv lépésről lépésre ismerteti a jutalmazás megfelelő alkalmazását.) Hogyan szoktathatod helyes viselkedésre a kutyádat, és növelheted az önbizalmát, valamint az alkalmazkodóképességét bármely életkorban? Hogyan taníthatod meg a kutyádat alapvető vezényszavakra és izgalmas feladatokra, amelyekkel biztosíthatod a lelki egészségét? Hogyan oszlathatod el a kutya leggyakoribb félelmeit jutalmazás alapú módszerekkel? Hogyan teheted félelemmentessé az állatorvosi vizsgálatot, a kutyakozmetikai kezeléseket, a gyerekekkel való játékot, a forgalmas köztereket, a családi kiruccanásokat és más konkrét élethelyzeteket? pdf 7mb 2019 [Hidden Content]
    1 point
  17. Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája (Az éhezők viadala sorozat 0.) Eredeti cím: The Ballad of Songbirds And Snakes Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Énekesmadarak és kígyók balladája Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2020, 2023 Fordította: Farkas Veronika A becsvágy hajtja. A küzdelem élteti. De a hatalomnak megvan az ára. Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából. Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,06 MB [Hidden Content]
    1 point
  18. Cixin Liu-Hangyák és dinoszauruszok Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Cixin Liu (1963) a világszerte kétmilliónál is több példányban elkelt Háromtest-trilógia Hugo-díjas és kilencszeres Galaxy-díjas kínai szerzője, akinek regényfolyamából – minden idők legmagasabb jogdíját fizetve az adaptációs jogokért – a Trónok harca alkotói készítenek Netflix-filmsorozatot. A siker garantált, hiszen a Vándorló Föld (The Wandering Earth) című kisregényéből készült nagyszabású kínai film is hatalmas kasszasikernek bizonyult. Cixin Liu a Hangyák és dinoszauruszok című kisregényében ezúttal a késő krétakor fantasztikus világába kalauzolja el az olvasót, ahol intelligens rovarok és értelmes ősbehemótok civilizációi küzdenek egymással – a fennmaradásért és a bolygó megmentéséért. Talán más – 66 millió évvel később megjelenő –, önmagát szintén értelmesnek tartó faj számára is tanulságos módon… Szatirikus mese? Politikai allegória? Ökológiai vészcsengő? A kínai sci-fi irodalom új generációjának leginnovatívabb és legeredményesebb képviselője megtévesztő egyszerűséggel, de ragyogó éleselméjűséggel – és finom humorral: vajon hány Stegosaurus fér el egy buszban? – idézi meg az atom- és hidegháború korszakát, amely máig hatóan a gombafelhők árnyékába kényszerítette az emberiséget. Eredeti cím: 白垩纪往事 Eredeti megjelenés éve: 2004 állat civilizáció cli-fi dinoszaurusz fantasy kínai szerző kisregény kortárs magyar nyelvű sci-fi A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kapszula Könyvtár Európa > Európa, Budapest, 2021 208 oldal · ISBN: 9789635045570 · Fordította: Dranka Anita letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  19. Bang Tonight (2022) Title: Bang Tonight Year: 2022 Country: USA Genre: Big Butt, Big Dicks, Big Tits, Deep Throat, Facials, Feature, Gonzo, High Heels, Interview, Reality, Shaved, Small Tits, Tattoos. Duration: 05:50:25 Studio: BANG! Cast: Khloe Kapri , Kali Roses, Kelsi Monroe, Kate Dee, Sean Lawless. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,15 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  20. Assfucked At The Pool (2022) Title: Assfucked At The Pool Year: 2022 Country: USA Genre: Anal, Big Dicks, Blowbang, Blowjobs, Creampie, Cumshots, Extreme Penetrations, Facials, Fingering, Gangbang, International, Masturbation, Prebooks, Sex Toy Play, Shaved, Small Tits. Duration: 02:39:17 Studio: Premium X Cast: Manuel Ferrara, Jessie Rogers, Nick Lang, Mya Diamond, Clara G., Colette Simon, Mira Sylver, Eve Mendes. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,12 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  21. Bose, Belastbar, Bestraft (2022) Title: Bose, Belastbar, Bestraft Year: 2022 Country: USA Genre: Anal, Anal Creampie, Big Dicks, Blowjobs, Brunettes, Cumshots, Facials, Gaping, Gonzo, International, POV, Shaved, Small Tits. Duration: 01:40:41 Studio: be.me.fi Cast: Markus Dupree, Henessy, Timo Hardy, Marisa Messer , Deena Davee, Grace Noel. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  22. Lust Unleashed 1 (2012) Title: Lust Unleashed 1 Year: 2012 Country: USA Genre: Couples, Romance. Duration: 02:40:51 Studio: Pure Passion Cast: Ella Milano, Holly Michaels, Johnny Castle, Bill Bailey, Bruce Venture, Karina White, Allison Star, Tiffany Brookes. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,98 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  23. A Day With Alyssia Kent And Friends (2022) Title: A Day With Alyssia Kent And Friends Year: 2022 Country: USA Genre: Anal, Big Dicks, Big Tits, Blondes, Blowjobs, Brunettes, European, Feature, Footjob, Gonzo, International, Naturally Busty, Point Of View, Reverse Gangbangs, Shaved, Small Tits, Tit Fucking. Duration: 01:24:02 Studio: LifeSelector Cast: Angelika Grays, Tiffany Tatum, Kaisa Nord, Alyssia Kent. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  24. Double Booked - Honeymoon (2022) Title: Double Booked - Honeymoon Year: 2022 Country: USA Genre: Big Dicks, Big Tits, Blowjobs, Feature, Hairy, High Heels, Lingerie, Naturally Busty, Pantyhose & Stockings, Threesomes, Weddings/Brides. Duration: 02:26:41 Studio: Adam & Eve Cast: Lauren Phillips, Bella Rolland, Katie Morgan, Nicole Sage, Ryan McLane, Kylie Ireland, Tommy Pistol, Ryan Driller, Rebecca Vanguard, Tyler Cruise, Shawn Alff, Oliver Davis, Nadia Noja. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  25. Exxxchange Student (2011) Title: Exxxchange Student Year: 2011 Country: USA Genre: 18+ Schoolgirls, 18+ Teens, College / Dorm Life, European, Gonzo, International, Teachers. Duration: 02:13:30 Studio: Porn Pros Cast: Lenka, Nikki, Victoria, Kristy, Wendy. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 29,97 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  26. Sexual Heaven (2021) Title: Sexual Heaven Year: 2021 Country: USA Genre: Anal, BBC, Big Dicks, Big Tits, High Heels, International, Interracial, Pantyhose & Stockings, Shaved. Duration: 01:26:12 Studio: Pure Pleasures Productions Cast: Domino Rebelde, June Summers, Vadim Muromtsev, Loren, Calliste Garnet. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  27. Anal Agent 4 (2021) Title: Anal Agent 4 Year: 2021 Country: Germany Genre: Anal, Big Dicks, Big Tits, Blondes, Blowjobs, European, Facials, Germany, Gonzo, International, Pantyhose & Stockings, Redheads, Tattoos, Threesomes. Duration: 01:30:12 Studio: DBM Video Cast: Philippe Soine, Miss Loly, Tanaya, Sper-Marie, Luke, Marc De Flandres. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  28. She Loves Wet Pussy (2021) Title: She Loves Wet Pussy Year: 2021 Country: USA Genre: 18+ Teens, All Girl / Lesbian, Big Tits, Fingering, Lingerie, MILF, Old & Young Females (18+), Rimming, Shaved, Small Tits. Duration: 01:44:53 Studio: Aura Productions Cast: India Summer, Dani Daniels, Francesca Le, Brett Rossi, Chastity Lynn, Ivy Winters, Kate Lovely, Rebecca Hilton. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  29. It's Titty Time (2021) Title: It's Titty Time Year: 2021 Country: USA Genre: Big Boobs, Big Butt, Big Cocks, Blowjobs, European, International, Naturally Busty, Pantyhose & Stockings, Shaved, Tit Fucking. Duration: 02:15:46 Studio: All Niche Productions Cast: Emma Butt, Laura Orsolya, Shione Cooper, Sandra Boobies. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,08 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  30. Backdoor Amateurs 3 (2021) Title: Backdoor Amateurs 3 Year: 2021 Country: USA Genre: Amateur, Anal, Anal Creampie, Blowjobs, Car, Bus, Van, RV, Deep Throat, Face Fucking, Facials, Gonzo, Homemade Movies, Interracial. Duration: 01:27:40 Studio: Homegrown Video Cast: Yuriy Sergeev, Emily Thorne, Luna Green, Julia Vearth, Angel Evil, Markus Green, Alex Vearth, Rodrigo Black. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  31. Load Lovers (2021) Title: Load Lovers Year: 2021 Country: USA Genre: Big Boobs, Big Cocks, Blowbang, Blowjobs, Cumshots, Facials, Gonzo, Handjobs, Lingerie, Point Of View, Tattoos. Duration: 01:51:23 Studio: 1000 Facials Cast: Alexis Fawx, Skylar Vox, Casca Akashova, Aria Lee, Kleio Valentien. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Once A Cougar Always A Cougar (2021) Title: Once A Cougar Always A Cougar Year: 2021 Country: USA Genre: BBC, Big Boobs, Big Butt, Big Cocks, Blondes, Brunettes, Cougars, Interracial, MILF, Old & Young Females (18+), Threesomes. Duration: 04:10:21 Studio: Adam & Eve Cast: Cherie DeVille, Brandi Love, Julia Ann, India Summer, Veronica Avluv, Ariella Ferrera, Tyler Nixon, August Ames, Charlotte Stokely, Codey Steele, Brenda James, David Lord, Jason Brown, Claudia Valentine, Bianca Breeze, Moe "The Monster" Johnson, Robby Echo, Small Hands. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,12 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  33. Wet And Wild Asses 5 (2021) Title: Wet And Wild Asses 5 Year: 2021 Country: USA Genre: All Sex, Anal, Big Butt. Duration: 03:13:34 Studio: Brazzers Cast: Abella Danger, AJ Applegate, Angela White, Bridgette B, Karmen Karma, Luna Star. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 28,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  34. Threesome Fantasies 9 (2021) Title: Threesome Fantasies 9 Year: 2021 Country: USA Genre: All Sex, Interracial, Threesome. Duration: 02:44:36 Studio: Vixen Cast: Ariana Marie, Cecilia Lion, Avery Cristy, Naomi Swann, Avi Love, Savannah Sixx, Sybil, Lika Star. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 28,00 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  35. Special Dark 5 (2021) Title: Special Dark 5 Year: 2021 Country: USA Genre: Anal, Big Butt, Big Cocks, Black Women, Blowjobs, Interracial, Pantyhose & Stockings, Shaved. Duration: 02:09:47 Studio: Jules Jordan Video Cast: Kira Noir, September Reign, Lacey London, Alina Ali. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  36. As Far As The Eye Supporter Bundle-GOG Developer: Unexpected Publisher: Goblinz Studio, Maple Whispering Limited Genre: Simulation, Strategy Size: 1.23 Gb Description: Wake up, swell up and get up, Sigh. It is time to bring back to me the Pupils scattered throughout the world and to guide them. Do not worry, they will recognize you as soon as they feel your breath on their faces, as soon as they see their woolen clothes spinning, they will understand because they are waiting for you. Caress their feet, carry their bodies, lift their spirit and instill hope and perseverance in them. Do not skimp on the gusts that will make them realize that the road is long and that it must continue, always, As Far As I. You play as the wind guiding the Pupils, a tribe that must reach the center of the world. You’ll have to manage their resources, their buildings, and their lives. Help them grow wiser through agriculture, crafting, scientific and mystical research before the world is submerged. Be careful though, you have to manage your tribe perfectly and make sure they’re not starving or taken by surprise by the waters. The game is a nomadic turn-based city builder. Begin a procedurally generated journey and survive halt after halt, as far as the Eye. Install: 1. Extract 2. Run “setup_as_far_as_the_eye_1.0.4_(42158).exe” 3. Play the game System Requirements: Minimum: • OS: Windows 7 / 8 / 8.1 / 10 • Processor: Intel Core2 Duo E4300 / AMD Athlon Dual Core 4450e • Memory: 4 GB RAM • Graphics: GeForce 8800 GTX / Intel HD 4600 / Radeon HD 3850 • DirectX: Version 11 • Storage: 2 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. added new link...........................
    1 point
  38. Macbeth Act 2 (2018) Things get hot and heated in the castle, so there's always a lot of fucking going on. See for yourself as the king plunges his dick into every pussy he can find. The kingdom is filled with horny babes all waiting to get their fill of the king's mighty loads, so see which wenches get picked in, "Macbeth Act 2." Category: Anal, Group, Big Boobs, Facial Cumshot, Fetish, Threesome, Lingerie, Cum Swapping, Story Based, Tattoo, Piercing, Fishnet, Red Head, Bubble Butt Starring: Amy Azurra, Anaya Leon, Cypress Isles, Abbey Brooks, Aline, Audrey Bitoni, Michelle Thorne, Tarra White Language: English Size: 1.40 GB Length: 02:10:15 Format: MP4 Video: 864x486 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. Her Limit 11 (2018) Lusty Russian chick Dominica Phoenix gets bound, teased and pussy spanked. Neeo fucks her face then drills into her juicy, cheeky ass. After a while, she gets hornier, rides his rock-hard, big cock on the floor and receives his load all over her sexy face. Russian beauty Monika Wild shows off her deepthroating talents. Angelo Godshack fucks her face hardcore, drills into her ass then finger fucks Monika until she squirts all over. She gets ass banged from behind then facialized. This horny chick ends up begging Angelo to keep fucking her. Angelo Godshack welcomes beautiful Ukrainian babe Anna Rey to the fuck dungeon. She shows off her cute bum, gets spanked then the agressive drilling begins. Her sexy mouth, horny pussy and cheeky ass get fucked hardcore until sexy Anna receives a messy facial. Tomas Hyka welcomes pretty Russian babe Kandy Kors into the adult business. She shoots a hot anal fuck session, sucks dick like a pro and gags on cock before Tomas gets to drill all her love holes. Kandy finally receives a juicy award for pushing her limit: a full load creamed all over that tight asshole. Category: Russian, Anal, Rough Sex, Tattoo, Male Domination Starring: Dominica Phoenix, Monika Wild, Kandy Kors, Anna Rey, Angelo Godshack, Neeo, Tomas Hyka Language: O-Ton Size: 2.35 GB Length: 02:37:39 Format: MP4 Video: 854x480 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  40. If You Want Em - Grannies Got Em (2018) Hot sizzlin mature busty beauties prove that tits get better and more beautiful with age! These Grannies want to smother your face and cock in their massive mammaries! The older they get the better they get! Their tits are nice and soft so they can cradle your cock in a cleavage cunt! Fuck those titties! Category: Grannies, Mature, MILF, Older Woman, Big Boobs, BBW, Masturbation, Lingerie, Solo, Fishnet, Brunette, Blonde, Titty Fuck Starring: Tarra, Lacey Starr, Sabrina Jade, Tigger, Eva Jayne, Language: English Size: 2.48 GB Length: 02:30:49 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. My Babysitter Is A Whore 4 Nasty Teen Babysitters These teens know two things: babysitting and taking a cock up the ass. Watch as these babysitters get buttfucked in their tight, tiny asses! Standing up, bending over, legs pinned, on all fours; it doesn't matter as long as their assholes get filled! Category: RUSSIAN, Teens, Anal, Babysitter, Petite, Small Tits, Facial Cumshot, Creampie, Brunette, Blonde, Foot Fetish Starring: Karina, Anna Sweet, Kathy Seeger, Nika, Oliver Strelly, Timo Hardy Language: RUSSIAN Size: 1.77 GB Length: 01:51:40 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. Department S - Mission 5 Part 2 (2018) Having a competition with your girlfriends is one of the most fun things to do when everybody is naked and panting with a throbbing clit, so get ready to see the hottest babes in the industry get the cock they crave until they're left waiting for the dudes' dicks to get hard again. These girls can go forever, and that's what makes them so popular in, "Department S Mission 5 Part 2." Category: Anal, Group, Orgy, Toys, Big Boobs, Gonzo, Mature, Facial Cumshot, Fetish, Double Penetration, Threesome, Lingerie, Creampie, Strap-On Starring: Angel Cassidy, Carly Parker, Carmella Bing Language: English Size: 1.98 GB Length: 01:33:37 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. Interracially Naughty 2 (2018) Interracially Naughty 2 picks right up where 1 leaves off. We have a whole new cast of white college co-eds enjoying hard black cocks and white guys enjoying the taste of sweet black pussy. Interracially Naughty 2 just wants to fuck in full color! Category: Interracial, Teens, Outdoor, Facial Cumshot, Big Cocks, Creampie, Tattoo, Brunette, Red Head Starring: Teens Language: English Size: 2.36 GB Length: 02:50:17 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. Whos Your Mama 15 This movie is for all of you that love older women! These chicks may be forty plus...but y'know what they say...Women are like a fine wine and they only get better with age! These babes have been around the block more than a few times and know what they want and they know how fuck! Category: MILF, Mature, BBW, Facial Cumshot, Glasses, Tattoo, Brunette, Blonde, Titty Fuck Starring: Susi, Esmeralda Language: English Size: 0.85 GB Length: 02:51:42 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. Glamorous Runa Kanzaki (2018) "Glamorous Runa Kanzaki," features an Asian beauty with short hair and a classy demeanor. It opens with her posing with her big gold jewelry against a red brick wall, which she later removes, leaving her gorgeous porcelain body exposed. She covers her unshaven pussy however, maintaining her poise as she does she she loves best for the camera. Category: Asian, Japanese, Creampie, Blowjob, Toys, Masturbation, Hairy Starring: Kanzaki Runa Language: Japanese Size: 1.16 GB Length: 01:00:00 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Backdoor Entry (2018) These girls prefer if you use the back door....like all the time! Sure you can stick it in their pussy to get it wet but they really like most of the fucking to happen in their back door love canals! You won't believe how cute, sweet and innocent these girls-next-door babes look as they explore and experience Backdoor Entry! Category: Anal, Interracial, Teens, Facial Cumshot, Creampie, Brunette, Blonde, Foot Fetish, Internal Cumshot Starring: Nataly, Jennifer, Busty, Maria, Amber Language: English Size: 1.11 GB Length: 02:37:29 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. The Reserection (2018) The Reserection is about to roll into town and get your loins all fired up. Angelika Black, Antonia Deona and Lynna Nilsson star in this hardcore fuckfest that is full of kink. We've got cosplay, wild threesomes, kinky foot fetish play and even a bit of lesbian licking. Watch for the kink and stay for the sex. Peter cotton tail even makes an appearance! Category: Costums, Toys, Big Boobs, Facial Cumshot, Lesbian, Threesome, Lingerie, Creampie, Tattoo, Brunette, Blonde, Foot Fetish Starring: Black Angelika, Stacey Saran, Lynna Nilsson, Nekane, Tracy Lindsay, Kayla Green Language: English Size: 2.34 GB Length: 02:13:11 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. Mutual Desire (2017) When tension between two people builds, passion will be inevitable, once they share their Mutual Desire. Let Indulgence give you and your lover a greater level of satisfaction as you enjoy a beautifully filmed series of scenes capturing couples giving in to their forbidden lusts. Let their erotic play inspire your own! Category: Teens, Big Boobs, Facial Cumshot, Creampie, European, Brunette, Blonde, Internal Cumshot Starring: Jessica Lincoln, Hazel Dew, Adel Bye, Herde Wisky Language: English Size: 1.26 GB Length: 01:31:27 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  49. Mexican Pussy (2017) Que pasa amigos! Check out these hot tamales! Once again Juicy Entertainment brings you the finest Mexican bitches that are fucking and sucking in the industry today. Enjoy! Category: Latina, Facial Cumshot, Lingerie, Mature, Tattoo, Piercing, Brunette Starring: Stephanie Saint, Demi Lopez, Isabel Wolfe, Alexa Osins Language: O-Ton Size: 1.84 GB Length: 01:46:47 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  50. Remodeled Are you ready for a change? It happens. How many years can you spend fucking the same piece of ass even if it's a hot piece of ass. Every once in a while you have to trade in and trade up for the Remodeled version. That's really easy to do when the new edition to the fuck team looks like Brooke Banner, Samantha Sin, Brooke Belle and Jayme Langford! Category: Anal, Outdoor, Big Boobs, Lesbian, Creampie, Tattoo, Brunette, Blonde, Red Head, Threesome Starring: Jayme Langford, Brooke Banner, Jenni Lee, Devon, Brooke Belle, Samantha Sin Language: English Size: 1.22 GB Length: 01:24:39 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...