Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 02/09/2024 in Posts

  1. Al Robertson – Állomás sorozat (A sorozatból magyarul csak az első kötet jelent meg. Az eredeti regények az „Al Robertson – Station Series” témában találhatók.) *** Al Robertson: Égtörés (Állomás sorozat 1.) Eredeti cím: Crashing Heaven Eredeti kiadó: Gollancz, London Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Égtörés Magyar kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Varró Attila Amikor a Totalitás lázadó mesterséges intelligenciái legyőzték a Panteon vállalatait, az emberiség veszített igazán. A Föld már nem több mérgező pusztaságnál, a túlélők az Állomáson, a Panteon egyik iparosított aszteroidáján tengődnek. Jack Forster a Panteon alkalmazásában állt, az elméjébe épített harci MI-vel, Hugo Fisttel vadászott a Totalitáshoz átállni készülő MI-kre a Naprendszer peremén. Mocskos háború volt, a férfit megviselte, de Fist úgy élvezte, mint semmi mást. Miután visszatérnek az Állomásra, alig néhány hetük van kideríteni, ki ölte meg a legfontosabb embert Jack életében. Amikor ugyanis Fist licence lejár, átveszi gazdája testének irányítását, és ezzel a férfinak végleg vége. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,97 MB [Hidden Content]
    7 points
  2. Christian Charrière – Helyettem, kis virág… Eredeti cím: Dites-le avec des fleurs Eredeti kiadó: Librairie Arthéme Fayard Eredeti kiadás éve: 1969 Magyar cím: Helyettem, kis virág… Magyar kiadó: Magvető, Budapest Magyar Könyvklub / Saxum, Budapest A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Albatrosz könyvek A Krimi Klasszikusai Magyar kiadás éve: 1970, 1997 Fordította: Klumák István Az Atlanti-óceán francia partján, mesebeli virágoskert közepén álló villában éli többé-kevésbé idilli életét a Berger család, míg egy virágillattól terhes, forró nyáron színre nem lép a káprázatosan szőke Ursula, az egynyári német gyereklány. Ettől fogva a ház különös, megmagyarázhatatlan események színhelye lesz, sorra tünedeznek el a család tagjai, s a borzalmak egyre fokozódnak… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,18 MB [Hidden Content]
    6 points
  3. Bakti Viktor – Integrálva Kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Kiadás éve: 2017 Lépj a jövő útjára! 2066 – Philadelphia. Themisz, a titokzatos szuperszámítógép mindent lát, még a jövőt is. Kiszámítja, hogyan boldogulhat legjobban az emberiség. Digitális jósok súgják meg a jövőt, ám az egyikük meghal, miközben Jarrednek, a zsoldosnak egy döbbenetes üzenetet mutat. Vajon rendszerhiba vagy valóban a jövőt fedi fel? Az események láncreakcióként követik egymást. Rejtélyes szervezet lendül mozgásba, hogy a virtuális térbe börtönözött, testetlen hacker segítségével megfejtse a Themisz titkait. A meghasonlott zsoldos döntésre kényszerül véres állandóság és küzdelmes változás között. Yolanda, a reflektorokhoz szokott riporternő szembesül a kíméletlen valósággal. Vajon él a csábító ajánlattal? Engedi, hogy maga a jövő költözzön be saját húsába és csontjába? Victor, a cég vezérigazgatója is nyomozásba kezd, hogy olyan sötét titkot fedjen fel, amitől még őt is óvják. Mi valójában a rejtélyes Themisz? Harc kezdődik a valóságban és a kibertérben egyaránt. Már nem csak Themisz a tét, hanem a szabadság. Vajon a test vagy az elme szabadsága fontosabb? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,48 MB [Hidden Content]
    6 points
  4. Rafael Marín - Sherlock Holmes és az Einstein-gyár Eredeti cím: Elemental, querido Chaplin Eredeti kiadó: Ediciones Minotauro Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: Sherlock Holmes és az Einstein-gyár Magyar kiadó: Metropolis Media A következő kiadói sorozatban jelent meg: Metropolis könyvek Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Horváth Hermina Sherlock Holmes, a világhírű detektív kilép Sir Arthur Conan Doyle klasszikus krimijeinek lapjairól, hogy közös nyomozásba kezdjen a fiatal Charlie Chaplinnel egy világméretű összeesküvés után. Ördögi terv bontakozik ki előttük egy titokzatos szekta mesterkedéseiről, amely a zsenik rémuralmának korát hozhatja az emberiségre. A spanyol szerző formabontó sikerkönyvben kitalált és valóban létezett személyek együtt alakítják civilizációnk titkos történelmét. Egy nehezen besorolható mű a szépirodalom és a lektűr határán, amely egyaránt él a humor és a feszültségteremtés eszközeivel, hogy maradandó élményt nyújtson az átlagkönyvekbe belefásult olvasóknak. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,11 MB [Hidden Content]
    5 points
  5. Christian Charrière – Iscambe erdeje Eredeti cím: A kLa forêt d'Iscambe Eredeti kiadó: Points, Franciaország Eredeti kiadás éve: 1980 Magyar cím: Iscambe erdeje Magyar kiadó: Metropolis Media A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Miklós Lívia A magasabb szintű emberi civilizáció megszűnt létezni. Európa jó részét sűrű erdő borítja. A vaskézzel kormányzott Marseille-ből útnak indul egy remete és tanítványa, mert a legendák szerint a járhatatlan sűrűség közepén ott vannak valahol egy Párizs nevű csodálatos helynek a romjai, melyek között minden kérdésükre megtalálhatják a választ. Aki azonban eddig be mert hatolni Iscambe erdejébe, annak az irdatlan fák zöldellő labirintusában megbomlott az elméje, vagy a rengeteget lakó különös fenevadak szaggatták szét testét. A két vándor mégis vállalja a veszélyeket, sőt segítőtársaik is akadnak útjukon. Azt viszont nem is sejtik, hogy nyomukban még egy vérszomjas ellenség jár: a marseille-i urak zsoldoshada, akiknek feladata, hogy bármi áron megakadályozzák az ősi tudás visszatértét kényelmes keretek közé szorított világukba. Charrière költői, pikareszk látomása sok méltatója szerint J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzőjének stílusát idézi, és ahogy Tolkiennél a szöveg keletkezésének hátterében ott sejlik a fasizálódó Európa katasztrófájának rémképe, úgy az Iscambe erdeje is időszerűbb ma, mint valaha, reménysugár a bizonytalanság rengetegében eltévedt kontinens írástudói számára. „A francia fantasy mesterműve, költészetet vegyít a szatírába. Vicces és gyönyörű.” – Le cafard cosmique Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,37 MB [Hidden Content]
    5 points
  6. William Hjortsberg – Angyalszív Eredeti cím: Falling Angel Eredeti kiadó: Harcourt Brace Jovanovich Eredeti kiadás éve: 1978 Magyar cím: Angyalszív Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: FilmRegények Magyar kiadás éve: 2008 Fordította: Varró Attila Az 1959-ben játszódó Angyalszív bravúros főhajtás a klasszikus hard-boiled irodalom előtt: Hammett és Chandler keménykötésű, cinikus magánnyomozó főhőse vágja-verekszi át magát egy sátáni konspiráció dzsungelén – egy tizenöt éve eltűnt slágerénekes kihűlt nyomait követve. Hjortsberg személyes helyismeretével, költői fantáziájával és finom nyelvi humorával szokatlan elemeket ad a kemény krimik minden tekintetben precízen rekonstruált téma- és formavilágához. Miközben a regény lapjain pusztulásra ítélt épületeivel és kihalás szélén álló, jellegzetes figuráival együtt megelevenedik a korabeli New York, a megkeseredett, kiégett, középkorú főhős vudu-hívőket, varázslónőket és sátánimádókat útba ejtve jut egyre közelebb a döbbenetes igazsághoz – amely még azok számára is tartogat néhány meglepetést, akik pontosan ismerik a filmet. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,82 MB [Hidden Content]
    5 points
  7. BattleTech sorozat A BattleTech egy háborús játék és katonai sci-fi franchise, amelyet a FASA Corporation indított 1984-ben, 2001-ben felvásárolta a WizKids, amelyet viszont 2003-ban a Topps vett át; 2007 óta pedig a Catalyst Game Labs jelenteti meg. A védjegy tulajdonosa jelenleg a Topps, a videojátékok esetében pedig a Microsoft Xbox Game Studios; a Catalyst Game Studios a franchise-t a Topps-tól licenszeli. A sorozat a Jordan Weisman és L. Ross Babcock III által írt BattleTech (eredeti nevén Battledroids) társasjáték FASA által bemutatott változatával kezdődött, és azóta számos bővítményt tartalmaz az eredeti játékhoz: számos társas-, szerep-, video-, és gyűjtőkártyás játékot, egy több mint 100 regényből álló regény- és egy animációs tévésorozatot. A regénysorozat több alsorozatból és különálló kötetekből áll. *** A Szürke Halál Légió sorozat *** William H. Keith: Mennydörgés (A Szürke Halál Légió sorozat 1.) Eredeti cím: The Sword and the Dagger Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1986 Magyar cím: Mennydörgés Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Novák Gábor Harminc évvel a klánok inváziója előtt a Belső Szféra omladozó birodalmai a Harmadik Utódlási Háború borzalmaitól szenvednek. A nagy házak, melyek területei csillagrendszereket ölelnek át, csatamechek segítségével próbálják a földbe tiporni egymást. Grayson Death Carlyle-t tízéves kora óta mech-harcosnak képezték, de a vizsgára sokkal hamarabb sor kerül, mint várta. Barátai és családja meghaltak, apja ezrede megsemmisült, és az ifjú Grayson váratlanul egy ellenséges világon találja magát, ahol meg kell tanulnia mind közül a legnehezebb leckét: egy csatamechnél jóval több kell ahhoz, hogy valakiből mech-harcos váljék. Hogy igazi harcosnak mondhassa magát, mindössze annyit kell tennie, hogy saját erejéből szerez magának egyet az óriási harci gépek közül. Hacsak az előbb nem végez vele. William H. Keith: Zsoldoscsillag (A Szürke Halál Légió sorozat 2.) Eredeti cím: Mercenary's Star Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1986 Magyar cím: Zsoldoscsillag Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Novák Gábor Nyílt küzdelem ember és gép között. A Szürke Halál Légió. Zsoldosok harcosok közössége, melyet az árulás és a fondorlat hívott életre. És most elérkezett az idő hogy végrehajtsák első megbízatásukat: kiképzőként kell tevékenykedniük az egykor békés, mezőgazdasági világnak számító Verthandi bolygón, a földművelőkből lett lázadók mellett. És bár Grayson Carlyle-nak jó érzéke van a stratégiához és taktikához, a szabadságharcosok szétszórt csoportjainak összegyűjtése és egyesítése elnyomóik ellen nem mindig könnyű feladat. Ám a Légiónak sikerrel kell járnia, különben véget ér a pályafutása – a bolygót ugyanis csak a fővároson keresztül lehet elhagyni, melyet Carlyle nemezisének emberei tartanak megszállva, aki gyilkos tervekkel várja a zsoldosok megérkezését… William H. Keith: A dicsőség ára (A Szürke Halál Légió sorozat 3.) Eredeti cím: The Price of Glory Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1987 Magyar cím: A dicsőség ára Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Novák Gábor A Marik ház szolgálatában lefolytatott egyéves hadjáratot követően Grayson Carlyle ezredes és a Szürke Halál Légió harcosai felkészülnek a pihenésre. Ám otthoni bázisukon senki nem üdvözli őket. A katonák lerombolt várost, szétszórt családokat találnak – és a jó hírüknek is befellegzett. A hazugságok és hamis bizonyítékok keltette szóbeszédek következtében törvényen kívüliekké válnak; kegyetlen bűntettekkel vádolják őket, holott semmit sem követtek el. Miközben egy Csillagliga korabeli kincs forog kockán, Carlyle elkeseredett versenyfutásba kezd az idővel, hogy bosszút állhasson ismeretlen ellenségén. Ám még ha győz is, a mech-harcosnak szövetkeznie kell régi ellenségeivel egy pusztító csatában, ahol mindkét fél megtanulja, mi A DICSŐSÉG ÁRA. Harcos sorozat *** Michael A. Stackpole: Harcos – En Garde (Harcos sorozat 1.) Eredeti cím: Warrior: En Garde Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1988 Magyar cím: Harcos – En Garde Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2000 Fordította: Novák Gábor A rangjától megfosztott, száműzött Justin Xiang Allard még egy utolsó esélyt kap, hogy megmentse becsületét – a Solaris VII gladiátorarénáiban kell kockára tennie életét. De a Játékok Világán rá váró megpróbáltatások által különös fordulatot vesz sorsa – egykori uralkodója, Hanse Davion árulójává válik. Daniel, Justin féltestvére, a félelmetes Kell Kopók zsoldossereg egyik szakaszának parancsnoka az egyedüli, aki nem hisz bátyja hűtlenségében. De Danielnek nem csak saját elhidegült és megkeseredett testvérével gyűlik meg a baja. Melissa Steiner hercegnőt, a Lyrán Nemzetközösség trónörökösét elrabolják – sorsától pedig az egész Belső Szféra jövője függ. Danielnek és Justinnak egyaránt ádáz csatákban kell helytállniuk, de a Belső Szférában, ahol a nemesek évszázadok óta áskálódnak egymás ellen a legfelsőbb hatalom megszerzése érdekében, azok az emberek, akik szembe mernek szállni az Utódurakkal, néha hősökké válhatnak. Néha pedig áldozatokká. Michael A. Stackpole: Harcos – Riposte (Harcos sorozat 2.) Eredeti cím: Warrior: Riposte Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1988 Magyar cím: Harcos – Riposte Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Novák Gábor Hanse Davion és Melissa Steiner a házasság kötelékében egyesítette a Belső Szféra két Nagy Házát, amely felborítja a világok közötti hatalmi egyensúlyt. Bár néhányan azt remélik, a szövetség véget vet az évszázadok óta tartó háborúknak, a Kapellán Konföderációt uraló Maximilian Liao két befolyásos Davion áruló segítségével – belülről és kívülről egyaránt – megpróbálja megsemmisíteni az Egyesült Világokat és Hanse Daviont. A Kapellán Határvidék és a Drakónis Szövetség távoli termeiben ezalatt egy olyan háború előkészületei folynak, amely darabokra szakadással fenyegeti Hanse Davion birodalmának védtelen világait. És mialatt Andrew Redburn parancsnok, Justin egykori barátja csatába vezeti embereit, egy régi ellenfél is beszáll a játékba. Yorinaga Kurita, a csillagközi legenda visszatér, hogy rendezze régóta húzódó tartozását. Harcuk egy dicsőséges, új szövetség diadalát – vagy teljes pusztulását – eredményezheti… Michael A. Stackpole: Harcos – Coupé (Harcos sorozat 3.) Eredeti cím: Warrior: Coupe Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Harcos – Coupé Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Novák Gábor Maximilian Liao bérencei közel járnak hozzá, hogy megsemmisítő erejű csapást mérjenek Hanse Davion erőire – az Egyesült Világok hercegének saját technológiáját használva fel ellenük. Ezalatt a galaxis túlsó felén bérgyilkosok lopakodnak Katrina Steiner arkón palotájának folyosóin, hogy megöljék őt és Hanse feleségét, Melissát. Az invázió pedig már a küszöbön áll… Az egyedüli alakulat – a Kell Kopók zsoldosai –, amely képes lenne az inváziót megállítani, ez idő alatt halálos bújócskát játszik a valaha létrehozott legveszedelmesebb Kurita mech ezreddel. De még ha időben meg is érkeznek, vajon hányan maradnak életben közülük? Robert N. Charrette: A határvidék farkasai Eredeti cím: Wolves on the Border Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1988 Magyar cím: A határvidék farkasai Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Haga Györgyi Krisztina ÉLET, HALÁL, BECSÜLET, HŰSÉG Ezen eszmékre épül a Bushido – a kódex, amely állhatatos és kitartó szolgálatot követel. A Drakónis Szövetség mech-harcosaként Minobu Tetsuharát a Bushido parancsai Grieg Samsonov hadúrhoz kötik. Egy nap azonban Minobu egy kék- és aranyszínű Íjásszal találja szembe magát. A harcmezőt az ellenfél által szétlőtt mechek darabjai borítotják, az Íjász fegyverei azonban már kiürültek. A Bushido szabályai nem engedik, hogy Minobu elpusztítsa tiszteletreméltó ellenfelét. Így megmenti Jaime Wolfot. Minobut az eset után összekötőnek nevezik ki Wolf Dragonyosai mellé, amely a Szövetség legkiválóbb zsoldosegységei közé tartozik, és amelynek tagjai harcostárshoz méltó tisztelettel bánnak vele. De mikor a Dragonyosok megtagadják a Samsonovhoz fűződő szerződés meghosszabbítását, Minobu parancsot kap az elpusztításukra. Most a Bushido azt követeli, hogy Minobu szálljon szembe azokkal, akikkel eddig együtt szolgált, akiket tisztelt, és akik nem érdemlik meg, hogy elárulják őket… Kerenszkij vére sorozat *** Michael A. Stackpole: Halálos örökség (Kerenszkij vére sorozat 1.) Eredeti cím: Lethal Heritage Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: A határvidék farkasai Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 1997, 2005 Fordította: Tóth Judith ÚTON VANNAK. Fenyegető veszedelem közeleg a Periférián túlról: egy ismeretlen eredetű, hatalmas hadsereg. SEMMILYEN ESZKÖZZEL NEM LEHET FELTARTÓZTATNI ŐKET. Erejük, sebességük és elszántságuk határtalan. A legvakmerőbb harcosok, a legkiválóbb egységek szálltak szembe velük – mindhiába. A Belső Szférában senkinek sem sikerült csatát nyernie ellenük. ŐK A KLÁNOK. Idegen és könyörtelen faj, mely háborúra teremtett – mely gondos genetikai válogatással harcra tenyészti önnön tagjait. AZ EMBERISÉG UTOLSÓ REMÉNYE A HALÁLOS ELLENSÉGEK ÖSSZEFOGÁSA. Az Egyesült Nemzetközösség és a Drakónis Szövetség, e két, immár 300 éve háborúzó csillagközi birodalom most vagy egyesíti minden erejét, vagy mindkettőjükre a biztos pusztulás vár. Michael A. Stackpole: A vér szava (Kerenszkij vére sorozat 2.) Eredeti cím: Blood Legacy Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1990 Magyar cím: A vér szava Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 1997 Fordította: Tóth Judith MEGÉRKEZTEK. A klánbéli hódítók új célpontot választottak: a Drakónis Szövetség fővilágát, a Luthient. A Kurita-háznak anyabolygóján meg kell küzdenie saját túléléséért. SEMMI SEM ÁLLÍTHATJA MEG ŐKET. Hanse Davion olyan lehetőséget kapott, melyről eddig álmodni sem mert… végső győzelmet arathat a Sárkány – a Kurita-ház – felett. Megtámadja és elpusztítja a klánbélieket összpontosító ellenséget, amellyel családja több mint 300 éve háborúzik? Vagy szövetkezzen a Belső Szféra eme uralkodócsaládjával a veszedelem ellen, melyet ő és az Egyesült Nemzetközösség esetleg képtelen lesz legyőzni, ha eljön az idő? A KLÁNOK. Mióta feltűntek a Belső Szférában, világról világra nyomulnak előre, mit sem törődve azok védelmi erőivel. Technológiájuk színvonala messze túlszárnyalta a Belső Szférának elérhető szintet. Háborúra tenyésztik őket, a kiválasztódás törvényei alapján. Úgy tűnik legyőzhetetlenek. AZ EMBERISÉG EGYETLEN REMÉNYE AZ ÉVSZÁZADOS ELLENSÉGEK SZÖVETSÉGE, MELY HALÁLRA ÍTÉLTETETT. Komsztár, e félig misztikus szekta, a csillagközi kommunikáció irányítója, praktikáival háborút szít Davion, Kurita és a klánok között, hogy annak befejeztével az egykori Csillagliga uralkodója lehessen. Michael A. Stackpole: Elveszett sors (Kerenszkij vére sorozat 3.) Eredeti cím: Lost Destiniy Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: Elveszett sors Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 1997, 2005 Fordította: Tóth Judith JÖTTEK, LÁTTAK, GYŐZTEK. A klánbeli hódítók végcélja a Terra – az emberiség bölcsője, a Komsztár kommunikációs hálózatának központja. SEMMI SEM ÁLLÍTHATJA MEG ŐKET. A Drakónis Szövetség trónörökösének nyoma veszett. Csatamechek ezredei hevernek szerteszét, akár az összetaposott játékszerek. A Rasalhág az ellenség kezére került. A klánok könyörtelenül özönlenek a Belső Szféra középpontja felé. A KLÁNOK. A Periférián túlról érkező betolakodók már több alkalommal győzelmet aratak a Belső Szféra seregei felett. A klánbeli harcsosok, akiket háborúra tenyésztettek, soha nem látott harci gépekekl vonulnak csatába. Éltetőjük a diadal, haláluk a vereség. AZ EMBERISÉG EGYETLEN REMÉNYE NEM MÁS, MINT A BELSŐ SZFÉRA LEGNAGYOBB HITSZEGŐJE. A Komsztár a hódító klánok oldalára állít, így árulva el a Belső Szférát. Most e misztikus szektának, mely minden csillagközi kommunikáció irányítója, egyedül kell szembenéznie a klánbeli hordákkal. A Komsztár kipróbálatlan harcosai jelentik a Belső Szféra utolsó mentsvárát a teljes vereség ellen. A Jáde Főnix legendája sorozat *** Robert Thurston: A klán törvénye (A Jáde Főnix legendája sorozat 1.) Eredeti cím: Way of the Clans Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: A klán törvénye Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Würth Attila A 31. században a csatamech a tökéletes harci gép. Harminc méter magas, nagyjából emberszabású, félelmetes kinézetű gépezet, a pusztítás megállíthatatlan eszköze. A 31. században a klánok tagjai a tökéletes harcosok. Számtalan generáción át tartó tudatos tenyésztésnek köszönhetően a klánok katonáit senki sem múlhatja fölül a csatamechek pilótafülkéjében. A 31. században Aidan a Jádesólyom klán harcosa szeretne lenni. Hogy csatába indulhasson a törzsével, először számos próbatételt kell sikeresen teljesítenie, amelyek vagy a galaxis legjobb harcosainak egyikét kovácsolják belőle, vagy összezúzzák. A 31. században Aidan rájön, hogy a legkeményebb csatát nem a harcmezőn kell megvívnia, hanem a saját fejében – és ha vereséget szenved, elveszítheti a legfontosabbat – ember mivoltát. Robert Thurston: Vérnév (A Jáde Főnix legendája sorozat 2.) Eredeti cím: Bloodname Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: Vérnév Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Würth Attila Tisztavérűek Ezekből a laboratóriumban fogant, mesterségesen világra hozott katonákból különleges kiképzés után a világegyetem legjobb harcosai lesznek. Ők a klánok félelmetes harci gépei, a csatamechek polótái. Szabadvérűek Természetes módon születnek szüleik egyesülése eredményeképpen. Ők is harcosok, de a felsőbbrendű tisztavérűek nyomába sem érhetnek. Tökéletlenségükért lenézik őket. Ott és akkor küzdenek, ahol a Klánnak szüksége van rájuk. Aidan elbukott a Besorolás Próbáján, melyet a Jádesólyom klán minden tisztavérű katonájának sikeresen teljesítenie kell. Kitaszított lett. Lenézik, megvetik. Megtagadják tőle a vérnévhez való jogát. Pedig ha vérneve lenne, az minden múltbeli bellépésére fátylat borítana. A vérnévvel tisztelet jár. A vérnevet mindenki megbecsüli. Aidan bármire kész, hogy megszerezze. Még arra is, hogy olyannak álcázza magát, akik ellen belénevelték a megvetést. Szabadvérűnek. Robert Thurston: Sólyomgárda (A Jáde Főnix legendája sorozat 3.) Eredeti cím: Falcon Guard Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: Sólyomgárda Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Würth Attila Birodalmak harca 2786-ban az elit Csillagliga Hadsereg lemenekült a Belső Szférából, az Utódurak versengése miatt kirobbant értelmetlen vérengzés elől. Most, közel háromszáz évvel később, a klánok, a Csillagliga Hadsereg, leszármazottai, újra korábbi otthonuk felé fordítják a tekintetüket. Semmi nem akadályozhatja meg őket, hogy ismét kitűzzék a Csillagliga zászlaját a Földön. Hadseregek küzdelme A klánok csatamech nevű harci gépei két éven keresztül sorra győzték le a korrupt Utódurak hadseregeit. Most, a Föld elfoglalásának kapujában egy utolsó, döntő csatát kell vívniuk, ami örökre meghatározhatja az emberiség sorsát. Kultúrák összecsapása Aidan Pryde csillagezredes, a Jádesólyom klán harcosa számára a csata több, mint egyszerű hadművelet. A sorozatos győzelmek az ő szemében a Klán törvényének, a klánok kultúrájának felsőbbrendűségét is igazolják. Egész életében ezt az életfilozófiát követte, és akár meghalni is hajlandó érte – noha attól tart, a nemes kereszteshadjárat a klánvezetők vágyainak és ambícióinak áldozatává vált… Michael A. Stackpole: Farkastörvény Eredeti cím: Natural Selection Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1992 Magyar cím: Farkastörvény Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Haga Györgyi Krisztina A klánok elleni háború nyugtalan békével ér véget… Klánbeli csapatok támadásokat hajtanak végre a belső szféra fennhatósága alá tartozó területeken. Az effajta portyázás visszaszorítása nagyobb feladatot jelent a Kell Kopóknak és a hozzájuk hasonló zsoldosoknak, mint amekkorával boldogulni tudnak. A határmenti villongások élesen megosztják az Egyesült Nemzetközösség politikai klikkjeit, tovább fenyegetve az anarchia és egy újabb klánháború között egyensúlyozó birodalom biztonságát. Miközben a háttérben titokzatos erők szövetkeznek a Nemzetközösség szétzúzására, Phelan Ward kán és Victor Davion herceg – kuzinok, uralkodók és ellenfelek – súlyos döntés előtt állnak. Mérlegelniük kell, vajon a béke fenntartásának célja szentesíti-e az eszközöket, melyeket fel kell használniuk megőrzése érdekében. Michael A. Stackpole: Veszélyes feladat Eredeti cím: Assumption of Risk Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1993 Magyar cím: Veszélyes feladat Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Haga Györgyi Krisztina A birodalom jövője Solaris VII, a játékok világa, a Belső Szféra kicsinyített mása, Kai Allard-Liao pedig a bajnok, a trónjára török kihívók ellen vívott háború veteránja. Ez az ő világa Az Egyesült Nemzetközösség politikai valósága azonban betör Solarisra. Ryan Steiner, aki megesküdött, hogy megfosztja trónjától Victor Steiner Daviont, azért érkezik a Solarisra, hogy lázadást szervezzen. Tormano Liao, Kai nagybátyja, minden erőfeszítésével a Kapellán Konföderációt próbálja tönkretenni, Victor Davion pedig azzal van elfoglalva, hogy bosszút álljon anyja gyilkosán. Egyetlen röpke hónap alatt Kai múltja, jelenje és jövője összeomlik, s mindez olyan tettekre készteti, amelyek elől annak idején a Solarisra menekült. Ha sikert arat, soha senki nem fogja megtudni – ha elbukik, milliárdok vére tapad majd a kezéhez. Michael A. Stackpole: Született harcosok Eredeti cím: Bred for War Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1994 Magyar cím: Született harcosok Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2000 Fordította: Borzók Noémi Az Egyesült Nemzetközösség trónjával Victor Steiner Davion rengeteg gondot is örökölt. Nem csak a klánok fenyegetésével kell szembenéznie, hanem egy áruló testvérrel is, aki át akarja venni a helyét. A Joshua Marikhoz fűzött remények szertefoszlanak, mikor a Szabad Világok Ligájának örököse meghal. Eddig jelenléte elég volt a béke fenntartásához és Victor ötlete, hogy alteregót tegyenek a helyére kegyes csalás, amivel meg akarják előzni a háborút, mégsem így történik. A személycserét nehéz titokban tartani, és a feszült körülmények közt a háború menthetetlenül kitör. A Belső Szféra egysége megtörik, és az Egyesült Nemzetközösség védtelenül magára marad. Mikor úgy tűnik, a dolgok rosszabbra már nem fordulhatnának, híre jön, hogy a klánok ismét ki akarják újítani a háborút a Belső Szférával… Donald G. Phillips: A csillagok ura Eredeti cím: Star Lord Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: A csillagok ura Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Erdős Árpádné Egy szedett-vedett banda menti meg a belső szférát? Az ősi gonosz századokon át szunnyadt, és egyik generációról a másikra szállt, mígnem egy nap egy férfi megtudja az igazat genetikai örökségéről, és a Belső Szféra vezetőjének, Csillagúrnak kiáltja ki magát. Renegát zsoldosokból tákolt seregét a Belső Szféra Lovagjainak álcázza, és az úgynevezett Csillagúr támadássorozatot indít, ezzel megfélemlítve és összezavarva az univerzumot. Azonban Thomas Marik, a Szabad Világok Ligájának vezetője nem engedheti, hogy Lovagjaira sarat dobáljanak; az alakoskodáshoz pedig mások is érthetnek. Egy bizalmas tanácsadója segítségével Thomas tervet kovácsol, hogy beférkőzzön a gonosz Csillagurat követő zavaros sereg soraiba. Itt lépnek Színre Duncan Démonjai, egy oly valószínűtlen mech-harcos század, amilyet csak kétségbeesésében szervez meg az ember. Két, az igazságot kereső katona, egy becsületét vesztett klánbeli nő, egy semmirekellő szerencsejátékos és egy valódi Belső Szféra Lovagja kapja a megbízatást, hogy mentse meg a Szabad Világok Ligáját. Először azonban azt kell megtanulniuk, hogyan férjenek meg egymással… Michael A. Stackpole: Sötét ármány Eredeti cím: Malicious Intent Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: A csillagok ura Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2000 Fordította: Haga Györgyi Krisztina Megölték parancsnokát. Megfosztották klánjától. Az életét akarják. Egy polgárháború során, mely a Jáde Sólymokat majdnem megsemmisítette, a Farkasok klánját pedig kitaszítottá tette, Vlad Wardnak hatalmas titok kerül birtokába. Újonnan szerzett ismereteit pedig arra akarja felhasználni, hogy bosszút álljon klánja romba döntésért – és helyreállítsa a Farkasok régi dicsőségét. A Jádesólymok eközben saját nagyravágyó terveiket szövik: támadásra készülnek a Katrina Steiner által vezetett Lyrán Szövetség ellen. A Jádesólymok ellen Katrina egyedüli reménye, hogy bátyja – és egyben politikai riválisa –, Victor Davion a segítségére siet. Victor önzetlensége azonban akár az életébe is kerülhet, hiszen Katrina megtalálta a módját, hogyan szabadulhat meg tőle egyszer és mindenkorra… A klánok alkonya sorozat *** Blaine Lee Pardoe: A Kivonulás Útja (A klánok alkonya sorozat 1.) Eredeti cím: Exodus Road Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1997 Magyar cím: A Kivonulás Útja Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Erdős Árpádné EGY TRAGIKUS VÉGET ÉRT HADJÁRAT HAGYATÉKA A klánok generációkon keresztül csak arra vártak, hogy elérkezzen az idő, mikor a Periférián feltűnve nekiláthatnak a Belső Szféra meghódításának. A Tukayyid felszínén vívott csatában mindent kockára tettek – és csúfos vereséget szenvedtek. A következmény súlyosabb volt, mint amit bárki el tudott képzelni. A Füstjaguár klán egyik odaadó harcosa számára Tukayyid szégyene életre szóló lelki sebet jelent; ez a tragédia az, amely mindörökre átalakítja majd az univerzum arculatát. Mert áruló rejtőzik a Kivonulás Útja túlsó végén. Michael A. Stackpole: Kényszerszövetség (A klánok alkonya sorozat 2.) Eredeti cím: Grave Covenant Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1997 Magyar cím: Novák Gábor Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Erdős Árpádné A KLÁNOKAT CSAK EGY MÓDON LEHET MEGÁLLÍTANI A felbecsülhetetlen értékű információ birtokában, amely végigvezeti őket a Kivonulás Útján, a Belső Szféra Utódállamai előtt lehetőség nyílik arra, hogy saját feltételeik szerint, és az ellenséges vonalak mögött szálljanak szembe a klánokkal. A megfelelő nagyságú haderő összegyűjtésének feladata a legendás Csillagliga újjáalakítását vonja maga után – az Utódállamok olyan szövetségét, melynek csatamechjeit Victor Steiner-Davion irányítja. Ám mivel a politika halálos játéka gyanakvóvá teszi az Utódurakat a szövetség iránt, és Victor hataloméhes húga újabb gonosz terveket sző saját céljainak elérése érdekében, a klánok elleni háború talán csak a figyelmet vonja el egy nagyobb veszélyről… Thomas S. Gressman: Vadászok (A klánok alkonya sorozat 3.) Eredeti cím: The Hunters Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1997 Magyar cím: Vadászok Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Zseli Ferenc ÖSSZEFOGÁS, VAGY HALÁL Az „Elvinni a háborút a klánokhoz!” felszólítás az Utódállamok hadseregeinek csatakiáltásává vált. Most, amikor a nagy házak támadást indítanak a klán megszállási területek ellen, egy a Belső Szféra minden tájékáról összeszedett és mindenre elszánt egyesített harci egység megkezdi saját utazását. Egy klános áruló által megjelölt utat követve, a Kígyó alakulat felkerekedik, hogy közvetlenül a klánok belső területeire, azok anyabolygóira mérjen csapást. Sok éven át a Belső Szféra a klánok prédája volt. Most, a háborúk befejezéséért folytatott háborúban, az üldözöttek lettek… A VADÁSZOK. Robert Thurston: Szabadszülött (A klánok alkonya sorozat 4.) Eredeti cím: Freebirth Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1998 Magyar cím: Szabadszülött Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Novák Gábor TITKOS KÍSÉRLETEK Küldjék Lót a Huntress világára! A Füstjaguárok fővilágán végzett titkos Sólyom kísérletek ellenőrzését elrendelő parancs magától a Jádesólyom kántól érkezik. De vajon a küldetés valóban egy szabadvérű harcos veleszületett bátorságát igényli, vagy genetikai úton kitenyésztett harcostársai csupán feláldozható eszköznek tekintik Lót? A kockázatos utazás kényszerleszállással ér véget – egyenesen a Füstjaguárok csapdájába. Mechjét elkobozzák, űrjárója használhatatlanná válik, trináriáját börtönbe zárják, Ló pedig kénytelen az ellenséges Jaguárok szolgálatába szegődni – és ezzel közelebb kerül a Sólyom erődítmény különös titkaihoz, mint valaha is remélte volna. A klán számára a következmények megdöbbentőek lehetnek, Ló számára viszont végzetesek… Thomas S. Gressman: Kard és tűz (A klánok alkonya sorozat 5.) Eredeti cím: Sword and Fire Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1998 Magyar cím: Kard és tűz Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Novák Gábor FÉLELMETES FELADAT …előtt áll a Kígyó harci kötelék: el kell pusztítaniuk a Huntresst, a Belső Szférát fenyegető Füstjaguár klán otthonát. Ám az inváziós erő máris súlyos csapást szenvedett: Morgan Hasek-Daviont egy ismeretlen gyilkos még útközben megölte. A Belső Szféra sorsa forog kockán, és csak egyetlen bátor – és vakmerő – harcos van, aki térdre kényszeríthetné az ellenséget… Ő Ariana Winston tábornok, a híres Eridani Könnyűlovasság zsoldoscsapat parancsnoka, a Kígyó harci kötelék új vezetője. Az előttük álló küldetés veszélyes és bizonytalan kimenetelű, de Winstonnak és bajtársainak rendelkezésre áll kemény csatákban tökéletes fegyverré csiszolt tapasztalatuk, valamint egy fegyver, amellyel akár az egész Huntresst elpusztíthatják… Thomas S. Gressman: A háború árnyai (A klánok alkonya sorozat 6.) Eredeti cím: Shadows of War Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1998 Magyar cím: A háború árnyai Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Novák Gábor A Kígyó hadművelet inváziós hadereje behatolt az ellenséges vonalak mögé. Feladata, hogy eltörölje a Füstjaguár klán katonai erejét, és foglalja el otthonvilágát, a Huntresst. A történelmi jelentőségű támadás vezetője Ariana Winston tábornok, az elit Eridani Könnyűlovasság zsoldosegység parancsnoka. Egy évnyi utazás után végre megérkeztek. Ám a harc még csak most kezdődik. A kötelékre a vártnál sokkal nagyobb veszélyek leselkednek. A Jaguár helyőrség ravaszabban küzd, mint ahogy a Belső Szféra csapatai várták, és az árnyakból egy új fenyegetés közeledik a Kígyók felé. Az emberiséget fenyegető legnagyobb veszedelemmel kell szembenézniük. Michael A. Stackpole: A pusztítás hercege (A klánok alkonya sorozat 7.) Eredeti cím: Prince of Havoc Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1998 Magyar cím: A pusztítás hercege Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Novák Gábor A ZSÁKMÁNY A GYŐZTESÉ A Kígyó harci kötelék győzelmet aratott, a Füstjaguár klán végképp megsemmisült. Ám a végső küzdelem még hátravan, mert Victor Steiner-Davion szembeszáll az ismeretlennel, és a klánok szívébe, a Strana Mechty világára utazik. A Belső Szféra válogatott egységeinek itt kell megvívniuk az utolsó harcot, hogy lehetetlenné tegyék a Keresztesek ügyét, és mindörökre elejét vegyék egy új kláninváziónak. A sarokba szorított klánoknak nem marad más választásuk, mint elfogadni a kihívást – és a harc elkezdődik. De ha a Belső Szféra erőinek sikerül is győzniük, a visszatérésük vajon olyan lesz, mint ahogy várták? Victor herceg egy olyan Belső Szférát hagyott hátra, amely az új Csillagliga zászlaja alatt egyesült, hogy szembeszálljon az Utódállamok legnagyobb ellenségével, a klánokkal. De kénytelen volt őrizetlenül hagyni intrikus húgát, Katrina Steinert is, kinek becsvágya nem ismer határokat. A Kígyó harci kötelék tagjai és Victor herceg azt hiszik, hogy életük legnehezebb csatájában vesznek részt, amikor saját anyabolygójukon szállnak szembe a klánokkal. De rövidesen rá kell jönniük, hogy az igazi harc még csak most kezdődik. Robert Thurston: A Sólyom felemelkedése (A klánok alkonya sorozat 8.) Eredeti cím: Falcon Rising Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1999 Magyar cím: A Sólyom felemelkedése Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Novák Gábor EGY HARCOSNAK SZÜKSÉGE VAN HÁBORÚRA Miközben a klánok kánjai összegyűlnek a Strana Mechtyn, hogy kidolgozzák a Belső Szféra elleni új invázió tervét, a Jádesólymok vezetője, Marthe Pryde kán azon munkálkodik, hogy újjáépítse klánjának egykori dicsőségét. Új harcosokat nevel, illetve szerez meg a többi klántól különféle Próbák során, de egyetlen harcos felesleges elveszítését sem engedheti meg magának – még a szabadvérűekét sem. Összeállít egy kizárólag szabadvérűekből álló trináriát, és az egységet egy szintén szabadvérű csillagkapitány parancsnokságára bízza, egy Jádesólyom hős szabadszülött lányának, Dianának pedig lehetővé teszi, hogy vérnevet szerezzen magának. A Sólymokkal régóta rivalizáló Acélviperák kánjai ezeket a radikális lépéseket megpróbálják felhasználni Marthe ellen, és a Nagytanács előtt támadják meg őt. A megfélemlítés háborúja közepette a Belső Szféra véghezviszi az elképzelhetetlent: inváziót indít a klánok ellen. Ám még ez sem állíthatja meg Marthe Pryde-ot és az Acélviperákat, akik kiszélesedő konfliktusuk végére egy valódi háborúval szeretnének pontot tenni… A Kapellán megoldás sorozat *** Loren L. Coleman: A becsvágy hálójában (A Kapellán megoldás sorozat 1.) Eredeti cím: Threads of Ambition Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1999 Magyar cím: A becsvágy hálójában Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Novák Gábor CSATAMECHEK INVÁZIÓJA Sun-Tzu Liao a felélesztett Csillagliga Első Nagyura uralkodásának utolsó évében úgy dönt, hatalmának minden egyes cseppjét saját érdekében használja fel. Álma, a Kapellán Konföderáció újjáépítése jó úton halad a valósággá válás felé. Első áldozata saját nagynénje, Candace Liao, aki a negyedik utódlási háborúban kivált a Konföderációból, és magával vitte a St. Ives. Paktumot. Sun-Tzu harcra buzdító hívására a mindig szolgálatra kész Hiritsu harcos ház, valamint a Hustaingi Harcosok felelnek, akik mindent megtesznek azért, hogy elvégezzék feladatukat. Ahogy a csatamechek határvidéki összecsapásai egyre véresebb összetűzésekbe torkollnak, Candace Liao kérésére újabb egységek érkeznek tartani a frontot. Ebben a háborúban egyik fél sem ismeri a megalkuvást. És miközben kapellán küzd kapellán ellen, a dicsőség árát alaposan meg kell fizetniük… Loren L. Coleman: Harcmezők (A Kapellán megoldás sorozat 2.) Eredeti cím: The Killing Fields Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 1999 Magyar cím: Harcmezők Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Novák Gábor KÁOSZ BIRODALOM Abban a reményben, hogy visszafoglalhatja a renegát St. Ives Paktum ostromlott világait, Sun-Tzu Liao kancellár olyan háborúba kezdett, amely jóval túlmutat a katonai hódítás korlátain. Célja egyesíteni a St. Ives Paktumot saját Kapellán Konföderációjával. Ám ahogy a háborúzással töltött hónapokból lassan évek lesznek, a gyors lecsapásra és pusztításra épülo taktika véres senki földjévé változtatja a megcsonkított Paktumot – a kancellár költséges győzelmét pedig valóságos rémálommá. A Hiritsu ház harcosai, valamint a Paktum és a Konföderáció katonái számára Sun-Tzu nemes keresztes hadjáratának mechek szaggatta frontvonalai kaotikus lidércnyomássá válnak. És most, hogy a könnyű diadal lehetősége kicsúszik a kezéből, a kancellár egy utolsó, kétségbeesett szerencsejátékba kezd – egy végső megoldás megvalósításába, hogy bármi áron visszaszerezze az irányítást az elszabadult polgárháború felett. Loren L. Coleman: A győzelem illúziója Eredeti cím: Illusions of Victory Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: A győzelem illúziója Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Novák Gábor KEZDŐDJENEK A JÁTÉKOK… A Solaris VII-et mindenki csak a Játékok Világa néven ismeri, ahol az uralkodót szórakoztatásnak hívják, ahol a hatalmat a pénz jelenti, és ahol a mechharcosok a Belső Szféra minden szegletéből összegyűlnek, hogy az örökké tartó sporteseményen háborút vívjanak egymás ellen. Michael Searcy becsületét vesztett mechharcosként érkezett a Solaris VII-re, és kemény munkával küzdötte fel magát a ranglétrán, hogy a játékok sokra értékelt árucikkévé váljon. Ismer minden trükköt, minden játékszabályt, és ugyanakkora hangsúlyt fektet a látványosságra, mint a harcra. Azonban a harcosokat szembeállító ősi ellentétek most túlnyúlnak az arénán, és az utcákon kitör a háború, Michael pedig egy olyan bajnokságban találja magát, ahol a győztes az utolsó életben maradó harcos lesz… Blaine Lee Pardoe: Hősi nagyság Eredeti cím: Measure of a Hero Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: A győzelem illúziója Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Novák Gábor A GYŐZTES MINDENT VISZ Az arkóntól érkező parancsok Felix Blucher ezredes számára egyértelműek voltak: fojtsa el a davionista lázadók felkelését a Thorinon. Ám Blucher soha nem gondolta volna, hogy a rettenthetetlen Archer Christiforival, a helyi milícia vezetőjével, a klánháborúk kitüntetett mechharcosával kerül szembe. Miközben Blucher Lyrán Szövetsége és a Davion lojalista lakosság között egyre fokozódik a feszültség, Archer az arkón iránti hűség és a saját népe iránti elkötelezettség malmában őrlődik. Ám amikor Blucher erői egy alkalommal túl messzire mennek, Archer felkarolja a lázadók ügyét, és a felkelők hadseregének élére áll. Egyre közeledik a végső összecsapás, és a lázadóknak jó esélyük van a sikerre. Csakhogy a Thorin szabadságának kivívásához nem elegendő néhány csatamech. Egy hősre van szükségük… Loren L. Coleman: Gyulladáspont Eredeti cím: Flashpoint Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Gyulladáspont Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Novák Gábor A GYŐZELEM ÁRA David McCarthy hősként tér vissza a Kathilra – egyike a klánok legyőzéséért indított háborúban elszántan harcoló 1. Kathili Ulánusok túlélőinek. Ám a klánűrből hazatérő Davidet folyamatosan a kivívott győzelem árának emlékei kísértik… Mivel az Egyesült Nemzetközösség a polgárháború peremén egyensúlyozik, David csatlakozik a kathili bolygómilíciához – és ezzel belelép a puskaporos hordóba. A bolygó, valamint az EgyNem hatalmas hadihajó flottájának jó részét biztosító orbitális hajógyár irányításáért ellentétes érdekű hatalmak küzdenek. A Katrina arkónhoz hű 8. ezredharccsoport nem hajlandó átengedni a bolygót a milíciának. A Katrinát és bátyját, Victort támogató csoportok közti hatalmi harcba belekeveredő McCarthy megesküszik, hogy nem hagyja cserben szülőbolygója népét, még akkor sem, ha tapasztalatlan mechharcosokat kell vezetnie a 8. EHCS elsöprő tűzereje ellen. És felidéződik a múlt, melyet legszívesebben elfelejtett volna… Loren L. Coleman: Hazafiak és zsarnokok Eredeti cím: Call of Duty Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: Hazafiak és zsarnokok Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2008 Fordította: Novák Gábor A VÉR KÖTELÉKE A Csillagligán belüli elkeseredett rivalizálások azzal fenyegetnek, hogy az egész Belső Szférát káoszba taszítják; Victor Steiner-Davion és húga, Katrina a polgárháború szélére manőverezik erőiket. Ugyanakkor öccsük, Arthur is elkezdi gyűjteni saját támogatóit az Egyesült Nemzetközösségben – egyebek közt az erős Drakónis Határvidéken, ahol szintén a hatalomhoz vezető utat látják az ifjú harcosban. És miközben a felkelés felhői már saját birodalmán belül is fenyegetően gyülekeznek, a ravasz Katrina könyörtelen hadjáratot tervel ki, mellyel eltiporhatja a lázadás csíráit, megszabadulhat a fiatal, feltörekvő Arthurtól és a legérzékenyebb pontján csaphat le gyűlölt bátyjára, Victorra… Blaine Lee Pardoe: A kötelesség szava Eredeti cím: Call of Duty Eredeti kiadó: FASA Corporation Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: A kötelesség szava Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2008 Fordította: Novák Gábor Az Odessa világa két rivális vetélkedésének kereszttüzébe kerül, akik az ellenségeskedésért jóval többet fizethetnek életüknél. Az egyik oldalon Nicholas Fisk gróf, az Odessa kormányzója és a lyrán uralkodó, Katrina Steiner hű támogatója. Miközben azon munkálkodik, hogy eltiporja a Katrina uralma ellen kitört lázadást a Szövetség tucatnyi világán, Fisk abban reménykedik, hogy véglegesen megsemmisítheti az egyik legsikeresebb lázadót. A konfliktus másik oldalán Archer Christifori altábornagy és Archer Bosszúállói, akik Victor herceg oldalán állnak, és támogatják a herceg Katrina elmozdítására irányuló törekvéseit. Bár Christifori tisztában van vele, hogy az Odessa világa csapda, a lehetőség, hogy megnyerhetik ügyöknek a híres zsoldos egységet, Snord Irregulárisait, túlságosan csábító ahhoz, hogy elmenjenek mellette. Ám ahol békét várnak, kitör a háború. És az árulás a szürke árnyalataiba öltözteti az ellenségek és barátok fekete-fehérjét. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 78,8 MB [Hidden Content]
    2 points
  8. Samantha Vérant-Sophie Valroux sorozat 21. század amerikai szerző barátság chick lit család énelbeszélő Franciaország gasztroregény ikrek kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus szakács Szűrés -54%Samantha Vérant: Sophie Valroux titkos francia receptjei-56%Samantha Vérant: Sophie Valroux – Párizsi csillagok 1. Samantha Vérant: Sophie Valroux titkos francia receptjei 83% 2. Samantha Vérant: Sophie Valroux – Párizsi csillagok 79% Samantha Vérant-Sophie ?Valroux titkos francia receptjei (Sophie Valroux 1.) 83% 59 csillagozás Mit meg nem tennénk a sikerért, a szerelemért… Sophie Valroux amerikai, de Franciaországban született. Nagy álma, hogy nő létére igazi sztárséf legyen. Amikor kisgyerek volt, nyaranta a nagymamája sok mindenre megtanította az ételekről, a főzésről. Gimnázium után pedig elvégzi a konyhaművészeti képzőintézmények fellegvárának számító Culinary Institute of Americát. Már a küszöbén áll, hogy Sophie dédelgetett álma valóra váljon, de ekkor egy pillanat alatt atomjaira hullik a karrierje: kirúgják a menő étteremből. Csőstül jön a baj: imádva szeretett nagymamája stroke-ot kapott. Sophie az éjjeli géppel Franciaországba utazik. Gyerekszemmel úgy emlékezett, egyszerű kisbirtok volt ez, de most aprócska francia luxuskastélyban találja magát, amelynek szőlőskertje van, és amelyben két étterem üzemel. Sophie, ahogy megpróbálja újra megvetni a lábát a konyhán, apránként ráébred, már az álmai sem a régiek – lassanként megváltozott, hogy valójában mire vágyik. Eredeti cím: The secret french recipes of Sophie Valroux Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század amerikai szerző barátság chick lit család énelbeszélő Franciaország gasztroregény ikrek kortárs magyar nyelvű New York női főszereplő ősz párkapcsolat regény romantikus sorozat része szakács tél újrakezdés > Next21, Budapest, 2021 366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635680696 · Fordította: Lévai Márta > Next21, Budapest, 2021 366 oldal · ISBN: 9789635680764 · Fordította: Lévai Márta -------------------- Samantha Vérant-Párizsi ?csillagok (Sophie Valroux 2.) 79% 16 csillagozás Akkor ?is le tudod főzni őket, ha már nem érzel ízeket? Sophie Valroux több mint közkedvelt séf, akit mindenki magának akar. Már újraépítette egykor porig rombolt renoméját, és letette a névjegyét a gasztronómia világában. A nagymamájától örökölt gyönyörű birtok, a Château de Champvert éttermeit irányítja. Vőlegényével, Rémivel boldogabbak, mint valaha, és Rémi lányával is sokat javult Sophie kapcsolata. Minden hibátlanul alakul. Sophie mégsem nyughat: úgy érzi, valami hiányzik. Meghívják egy exkluzív rendezvényre, amelyen példaképe, a híres séf is részt vesz. Azt reméli, ez lehet az igazi kiugrás, amely talán élete álma, a Michelin-csillag megszerzéséhez is közelebb viheti. De a sors közbeszól: amint elfogadja a meghívást, minden összedől. Sophie balesetet szenved, amelynek következtében elveszíti ízlelését és szaglását. Most mi lesz? Sophie megrázza magát, és úgy dönt: eljátssza, hogy megvan az ízlelése és a szaglása is. Vajon menni fog? „Vérant mesteri mesemondó, és nagy tehetsége van hozzá, hogy ínycsiklandó ételsorokkal is megtűzdelje a történetet – hozzá a bónusz: nagyvonalúan meg is osztja az olvasókkal a receptjeit a könyve végén." – Lori Nelson Spielman, a Sors, szerelem, Toszkána írója „Egy »deuxieme plat« Sophie történetéből? Délicieux!” – KJ Dell’Antonia, A New York Times bestsellerszerzője, a Csirkék és csajok írója „Chef Sophie izgalmas történetének folytatásával Vérant ismét elkápráztatja az olvasót. A fordulatokban gazdag könyv csupa öröm – család, jó ételek, szerelem és románc, arról nem is beszélve, hogy mindent beleng a »la vie en France« semmivel össze nem téveszthető hangulata.” – Janice MacLeod, a New York Times bestsellerszerzője, a Paris Letters írója „A Sophie Valroux – Párizsi csillagok a szereplők és hozzávalók színes kavalkádjával maga a kulináris élvezet. Az ember önkéntelenül is szorít ennek a fiatal séfnek, hogy győzze le az elképzelhetetlenül nehéz akadályokat, és érje el az álmait. A szerző, Samantha Vérant ismét nagyot alkotott – szívből és magával ragadóan!” – Nicole Meier, a The Second Chance Supper Club szerzője „A régi álmokat és az új tapasztalatokat szembeállító, tartalmas és életteli regényt, amelyet betölt a csipetnyi intrikával meghintett, párizsias pompával keveredő vidéki élet légköre, boldogan fogyasztják majd a gourmand-ok, a frankofilek és Mary Simses The Irresistible Blueberry Bakeshop & Café című művének rajongói.” – Booklist „Megkapó karakterek, ínycsiklandozó ételek meg némi románc… ez a festőien sokszínű regény bővelkedik mindezekben.” – Woman's World Magazine „Chef Sophie, miközben igyekszik összeegyeztetni a család és a magánélet kihívásait, ismét eléri a jó ételek iránti olthatatlan szenvedélyével, hogy az ember fel akarjon ugrani a következő franciaországi repülőjáratra. De Vérant hősének, Sophie-nak a szerző jóvoltából először alaposan végig kell gondolnia, mi az, amit akar, és mi az, amit nem. Vérant azzal az eleganciával és jó stílussal felfegyverkezve írja meg Sophie Valroux párizsi csillagainak történetét is, amit mára elvárunk ettől a tehetséges írótól.” – Barbara Conrey, az USA Today bestsellerszerzője, a Nowhere Near Goodbye írója „Okos, vidám, és – merjem így mondani? – kifejezetten ízletes! Sophie Valroux történetének folytatásából nem hiányzik egyetlen fontos összetevő sem, a megfelelő arányokban adagolva. Samantha Vérant-nak sikerült megragadnia valami lényegi, franciás jellemzőt ebben a nehezen letehető női regényben. Erősen ajánlott olvasmány.” – Camille Pagán, a Jól vagyok, ahogy te sem szerzője „Vérant újra remekelt a Valroux-ételsor következő tagjának elkészítésével (a Sophie Valroux titkos francia receptjei folytatásában). …Vérant ínycsiklandozó és szeretetteli ételleírásai felkeltik az olvasó étvágyát, hősnője elevensége és bátorsága süt a mű minden lapjáról. A művet olvashatjuk úgy mint vidám különlegességet.” – Publishers Weekly „Vérant műve, a Sophie Valroux titkos francia receptjei folytatása ételekről szól, egyfelől, másfelől pedig annak története, hogyan követi a főhős az álmait minden bizonytalanság és kétség dacára. … Az olvasó szurkol a bátor és eltökélt, mindazonáltal igen sebezhető séfnek, hogy sikert érhessen el a szakmájában és a magánéletében is. Gasztrobolondoknak és olyanoknak, akik kedvelik az erős hősnőket és a románcokat.” – Library Journal „Sophie történetének második része tömve van a szívemnek kedves dolgokkal: francia kastélyokkal, ellenállhatatlan ételleírásokkal és romantikával. Merci beaucoup, Samantha Verant!” – Sam Tschida, a Siri, Who Am I? szerzője Eredeti cím: Sophie Valroux's Paris Stars 21. század amerikai szerző barátság chick lit család énelbeszélő esküvő Franciaország gasztronómia gasztroregény gyász ikrek kortárs magyar nyelvű női főszereplő Párizs regény romantikus sorozat része szakács testvérek > Next21, Budapest, 2022 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156414007 · Fordította: Lévai Márta > Next21, Budapest, 2022 384 oldal · ISBN: 9786156414014 · Fordította: Lévai Márta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  9. MechWarrior – Sötét kor sorozat (A MechWarrior egy videojáték-sorozat, amely a BattleTech fiktív univerzumában játszódik.) *** Michael A. Stackpole: Szellemháború Eredeti cím: Ghost War Eredeti kiadó: WizKids, LLC. Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: Szellemháború Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Horváth Norbert Sötét kor köszönt be A Szféra Köztársaság nemzedékek óta a béke aranykorának őrzője a Belső Szférában. A hatalmas csatamechek, a harcmezők egykori királyai, mára csak a háború nyomainak eltüntetésén és a világok újjáépítésén dolgoznak. Amikor terroristák elpusztítják a csillagközi kommunikációs hálózatot, a bolygók teljesen elszigetelődnek egymástól. A régi sérelmek ismét felszínre kerülnek, és azok, akik eddig nem ismerték a háború igazi arcát, most szembesülnek vele. Sam Donelly az egyik legjobb erdészetimechpilóta a bolygón, aki sebészi pontossággal kezeli ötméteres láncfűrészét. Amikor forradalmárok harcába keveredik, hamarosan a lázadók seregében találja magát. Ő azonban nem egy egyszerű favágó, ha valódi személyazonossága kiderül, az nemcsak rá, de az egész Köztársaságra is veszélyes lehet. Loren L. Coleman: Fegyverbe! Eredeti cím: A Call to Arms Eredeti kiadó: WizKids, LLC. Eredeti kiadás éve: 2003 Magyar cím: Fegyverbe! Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Horváth Norbert A Köztársaság végveszélyben Hónapok teltek el, amióta a bolygóközi kommunikációs hálózatot elpusztították, és a Szféra Köztársaságának bolygói elszigetelődtek egymástól. Achernarnak azonban még van működő hiperpulzus-generátora, melynek segítségével más bolygókkal lehet kommunikálni… értékes tárgy a Köztársaság szétforgácsolódó frakciói számára… Raul Ortega tartalékos mech-harcos Achernar hadseregében. Arról álmodik, hogy egyszer kalandban, dicsőségben és igazi harcban lesz része. Amikor a bolygót ostrom alá veszi az Acélfarkas klán, amelynek célja a HPG megszerzése, Raulnak teljesül a vágya, de nem úgy, ahogy akarta. Hamar szembesülnie kell az árulással és a háború kegyetlen valóságával… Robert E. Vardeman: A hatalom romjai Eredeti cím: The Ruins of Power Eredeti kiadó: WizKids, LLC. Eredeti kiadás éve: 2003 Magyar cím: A hatalom romjai Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Zaránd Fruzsina A közelgő vihar… A bolygóközi kommunikációs hálózat megsemmisülése elszigetelte egymástól a Szféra Köztársaságának bolygóit. A Mirach nevű világban a katonaság berkein belül úrrá lett a megosztottság. A Köztársasághoz lojális egységek, és az onnét elszakadnii kívánók között feszülő ellentét veszélybe sodorhatja a nemzedékek óta fennálló békét és jólétet… Mirach kormányzója, Sergio Ortega, az egykor félelmetes mech-harcos, ma már a diplomácia erejében hisz. Fiai, Dale és Austin szintén rendíthetetlen hívei a Köztársaságnak, és ők is mech-harcosok szeretnének lenni. A fivérek úgy gondolják, hogy katonai erődemonstrációra van szükség annak érdekében, hogy az egyre növekvő társadalmi nyugtalanság ne csaphasson át véres összecsapásokba. Mirachnak azonban nincsenek csatamechjei, pacifista kormányzó pedig folyamatosan csökkenti a katonai kiadásokat. Northwind sorozat *** Martin Delrio: A menny csöndje (Northwind sorozat 1.) Eredeti cím: A Silence in the Heavens Eredeti kiadó: WizKids, LLC. Eredeti kiadás éve: 2003 Magyar cím: A menny csöndje Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Zaránd Fruzsina Az elkerülhetetlen háború… A bolygóközi kommunikációs rendszer összeomlása óta a Szféra Köztársaságban évszázadok óta fennálló béke már a múlté. A hatalomra éhes klikkek – mint például az Acélfarkasok – sebezhető világokat támadnak meg, hogy megalapítsák saját uralmukat… A Northwind bolygó a Terra felé vezető út kapujában helyezkedik el, ezért stratégiai jelentőséggel bír. A Köztársaság egész területén felbukkanó klikkek komoly veszélyt jelentenek a bolygó számára. Tara Campbell grófnő azonban nem hagyja, hogy világa az ellenség kezébe kerüljön. A Köztársaság katonai segítséget ajánl, és elküldi Ezekiel Crow paladint, valamint állig felfegyverzett csatamechjét, hogy segítsen megvédeni Northwindet. Anasztázia Kerenszkij mech-harcos, a hírhedt vérnév leszármazottja meg akarja szerezni magának a Northwind bolygót – és amit Anasztázia akar, azt általában meg is szerzi. Először azonban szembe kell szállnia az Acélfarkasok halálos politikájával, hogy aztán belefoghasson hódításaiba, melyek egyenesen a Köztársaság szíve felé vezetnek… Martin Delrio: Igazság és árnyak (Northwind sorozat 2.) Eredeti cím: Truth and Shadows Eredeti kiadó: WizKids, LLC. Eredeti kiadás éve: 2003 Magyar cím: Igazság és árnyak Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Zaránd Fruzsina A Northwind bolygó háborúban A múlt alkalommal a felföldi erők vereséget mértek Anasztázia Kerenszkijre, amikor megtámadta a Northwind bolygót. Mivel Northwindi Ezred katonái több világban is teljesítenek szolgálatot, a felföldi erőknek segítségére van szüksége ahhoz, hogy véget tudjanak vetni az Acélfarkasok támadásainak. Olyan híresztelések kaptak szárnyra, hogy Anasztázia Kerenszkij a Northwind bolygón tartózkodik. Ha ez tényleg így van, akkor az Acélfarkasok is a közelben ólálkodnak. Ezekiel Crow és Tara Campbell felderítő erőket küld a felkutatásukra, de arra nem számítanak, hogy az ellenség közelebb van mint gondolnák. Anasztázia úgy gondolja, hogy a háborúktól sújtott Köztársaság nem tudja megállítani őt abban, hogy végül mégis csak trófeájaként tudhassa a Northwind bolygót. Azt azonban nem veszi észre, hogy olyan szövetségesei vannak, akiket nem képzelt annak, és olyan ellenségei, akikre nem is gyanakodott. Eljött hát az igazság pillanata Crow, Campbell és Kerenszkij számára, amikor a hazugságok lelepleződnek, hogy dönteni lehessen egy világ sorsáról. Martin Delrio: A holtak szolgálata (Northwind sorozat 3.) Eredeti cím: Servace of the Dead Eredeti kiadó: WizKids, LLC. Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: A holtak szolgálata Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Zaránd Fruzsina Az izgalmas végkifejlet A Northwind bolygót alaposan megtizedelték az Acélfarkasok ellen vívott harcok – és a klánharcosok most a Terrára fenik a fogukat. A bolygó sorsa három mechharcos között fog eldőlni: Ezekiel Crow – aki elárulta a felföldi alakulatokat, és most bujkálnia kell politikai és katonai ellenfelei előtt. Anasztázia Kerenszkij – az Acélfarkasok irgalmatlan vezére, és ha sikerrel jár, ő lesz a Terra következő meghódítója. Tara Campbell – a Northwindi Felföldiek vezére, és a Terrea egyetlen reménye ebben a kétségbeejtő helyzetben. Loren L. Coleman: Kísértés és háború Eredeti cím: By Temptations and by War Eredeti kiadó: WizKids, LLC. Eredeti kiadás éve: 2003 Magyar cím: Kísértés és háború Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Zarándy Beáta A mérleg nyelve Amikor a Szféra Köztársasága létrejött, bekebelezte a Kapellán Konföderáció űrterének egynegyedét. Most, hogy a megrokkant Köztársaság mindenhol harcokkal néz szembe, a Konföderáció kancellárja ügynököt küld a valamikori kapellán területre, hogy ültesse el a lázadás magvát. Evan Kurst szabadságharcos ellenáll a Köztársaság, Liao világában uralkodó, `jóakaratú elnyomásának`, amióta csak az eszét tudja. A Konföderáció ügynökeinek oldalán harcol, és új harcosokat nyer meg az ügynek. Eddig hiábavalónak tűntek fáradozásai. A bolygóközi kommunikációs szakadás zűrzavarában azonban új esélyt lát szülővilágának felszabadítására, és jogos uralkodóinak visszatérésére. A kancellár biztosítja támogatásáról, amely Mai Wa személyében testesül meg, akit ügynökként küldtek Kurst sikerének biztosítására. Mai azonban egyszer már elárulta Kurstot, és a fiatal harcos legnagyobb problémája továbbra is az, hogy nem tudhatja, kiben bízzon meg ebben a világban, ahol az, aki ma szövetséges, holnap ellenséggé lehet. J. Steven York: Hazugságok erődje Eredeti cím: Fortress of Lies Eredeti kiadó: WizKids, LLC. Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: Hazugságok erődje Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Vitális Szabolcs Diplomácia és más árulások Aaron Sandoval Új-Aragonban aratott győzelme után a Köztársaság a herceg adósa lesz. Sandovalt azonban nem a Szféra Köztársasága iránti hűség fűti, hanem a hatalomvágy. Amikor a herceg ellen merényletet kísérelnek meg, rádöbben, hogy a Liao-ház ellen szervezett koalíció több sebből vérzik, és a kormányzók kapitulációt fontolgatnak. Sandoval ellenkampányba kezd, és unokaöccsét, Eriket Shenshibe küldi. Az ő feladata, hogy a kormányzót a herceg oldalára állítsa. Bár Erik tisztában van vele nagybátyja milyen becsvágyó, azt elképzelni sem tudja, mi mindent képes Sandoval feláldozni a hatalomért. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 19,4 MB [Hidden Content]
    2 points
  10. Stargate SG-1 sorozat (A sorozatnak magyarul csak az első kötete jelent meg.) *** Sabine C. Bauer: Stargate SG-1 – Tűzpróba (Stargate SG-1 sorozat 1.) Eredeti cím: Trial by Fire Eredeti kiadó: Fandemonium Books Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: Stargate SG-1 – Tűzpróba Magyar kiadó: M&C, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Buzás Gábor Türosz – a háború szélére sodródott ókori társadalom. Türosz mélyen vallásos népe alázatos hódolattal imádja Meleqet, a kánaáni istenséget. Amikor főpapjukat és annak kíséretét egy békemisszió során irgalmatlanul lemészárolják, a türosziak a CSK-1-hez fordulnak segítségért, esküdt ellenségeik, a frigek ellen. A csapat eleinte vonakodik beavatkozni a helyi politika és a vallási küzdelmek szinte számukra is átláthatatlan, kavargó forgatagába. Ám végül mégsem marad választásuk, hiszen az ellenség elrabolja Jack O'Neill ezredest. Az ezredes hamar ráébred, hogy egyetlen esélye a menekülésre az, ha csatlakozik a kegyetlen frigekhez – már abban az esetben, ha sikerül túlélnie egy barbár beavatási szertartást. Amint Dr. Jackson, Samantha Carter őrnagy és Teal'c felettesük megmentésére siet, maguk is belesodródnak abba a háborúba, amelyben a hűség és az igazság temérdek árnyalatát megismerik, és semmi sem olyan valójában, mint amilyennek először látszik. Ráadásul a színfalak mögött, az árnyak között egy régi ellenség is rejtőzködik… *** (Az eredeti teljes sorozat – remélhetőleg – hamarosan.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,72 MB [Hidden Content]
    2 points
  11. A feltöltés kiegészült Loren L. Coleman: Hazafiak és zsarnokok regényével. A magyarul megjelent sorozat így már teljes. Köszönet istvankiraly62 segítségéért! (A BattleTech fiktív univerzumában játszódó MechWarrior – Sötét kor sorozat szintén megtalálható az oldalon.)
    1 point
  12. Erin Watt-When It's Real – Igazán szerelem 87% 813 csillagozás „A nagy szerelem tisztítótűz. Az összes hülyeséged a lángok martalékává lesz, és jobb emberré válsz általa.” Rendes körülmények között ez a fiú és ez a lány még csak össze sem futna. A srác neve Oakley Ford. A tinik bálványa, menő popsztár, híres filmsztárok csemetéje, akiért lányok milliói bolondulnak… és megrögzött rosszfiú. Az ember azt gondolná, hogy az élete kész diadalmenet, de a magánélete széthullóban, a dalszerzésben elhagyja az ihlet, a bulvársajtó a botrányaitól hangos. Oakley menedzsmentje úgy dönt, hogy közbelépnek. Az eredmény: teljes imázsváltás, és egy állandó barátnő, akit azért szerződtetnek, hogy megmutassák a rajongóknak, vége a balhés időszaknak. A lány neve Vaughn Bennett. Tizenhét éves, csupaszív, gondoskodó testvér, részmunkaidőben pincérnőként dolgozik. Maga a megtestesült hétköznapiság. Normál körülmények között soha nem vállalná el a feladatot, de a családja megélhetési gondokkal küzd, így nem sok választása marad. A pénzért cserébe, amit öccsei tanulmányaira fordíthat, Vaughn elviseli a fura hollywoodi partikat és a gondosan kitalált Twitter-üzeneteket. Az orruknál fogva vezeti a lesifotósokat és a rajongókat. Néha talán már önmagát is. Mert amikor a hétköznapi szabályok érvényüket vesztik, nem tudni, mit diktál az ember szíve… Elbűvölő és üdítő szerelmi történet, elgondolkodtató üzenettel. Vesd bele magad! Erin Watt: When It's Real Eredeti mű Erin Watt: When It's Real 84% Eredeti megjelenés éve: 2017 21. század álkapcsolat Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző árva barátság család énekes énelbeszélő férfi főszereplő gitár spamelo ikrek jelen időben írt kortárs Los Angeles magyar nyelvű new adult női főszereplő regény rock romantikus sztárvilág testőr testvérek váltott szemszög zene zenész A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 448 oldal · ISBN: 9789635610983 · Fordította: Hajdú Beáta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  13. Erin Watt-One Small Thing – Egy kis apróság 84% 290 csillagozás Követed a szabályokat, vagy kockára teszed mindazt, ami a legfontosabb a számodra? Beth élete gyökeresen megváltozott a nővére halála után. Szülei a széltől is óvják, csapdában érzi magát saját otthonában, és szabadságra vágyik. Amikor kiszökik egy buliba, és megismerkedik azzal a sráccal, akiről mindenki beszél, megdöbben azon, milyen gyorsan egymásba habarodnak, és azon is, hogy milyen szerepet játszott Chase a nővére halálában. Mindketten egy tiltott szerelemre vágynak a legkevésbé, de minél több időt töltenek együtt, annál jobban elmélyülnek az érzelmeik egymás iránt. Ám a titkuk mindent tönkretehet… Erin Watt: One Small Thing Eredeti mű Erin Watt: One Small Thing Eredeti megjelenés éve: 2018 Kiadói ajánlás: 14 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző baleset barátság gyász ifjúsági jelen időben írt kortárs középiskola magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus testvérek A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 360 oldal · ISBN: 9789635971916 · Fordította: Farkas János letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  14. Rob Thurman – Cal Leandros sorozat (A sorozatból magyarul csak az első két kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Rob Thurman – Cal Leandros Series” témában találhatók.) *** Rob Thurman: Éjvilág (Cal Leandros sorozat 1.) Eredeti cím: Nightlife Eredeti kiadó: Roc Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: Éjvilág Magyar kiadó: Tuan, Budapest Magyar kiadás éve: 2008 Fordította: Takács Gergely Szörnyek járnak közöttünk. Mindig is itt voltak és itt is lesznek mindörökké. Azóta tisztában vagyok ezzel, amióta az eszemet tudom, ahogy azzal is,hogy én is egy vagyok közülük… Részben, legalábbis. Üdv New Yorkban! Ahol egy troll lakik a Brooklyn híd alatt, egy kobold a Central Parkban, és egy gyönyörű vámpír az Upper East Side egyik manzárdjában – és ez csupán a kezdet. Persze a legtöbb halandó ember tökéletesen vak marad a természetfelettiek éjszakai életére, de Cal Leandros csak félig ember. Apja sötét vérvonala rémmesékbe illő – és most ő és az egész másvilági fajtája Cal nyomában lohol. Vajon miért? Cal eddig nem igazán akart annyi ideig egy helyben maradni, hogy megtudja a választ. Féltestvérével együtt idáig sikerült egy lépéssel az üldözőik előtt maradniuk, de most Cal apja ismét rájuk bukkant. Cal számára most végre kiderül, hogy mit akarnak, mit akartak tőle mindig is. Ő a kulcsa ördögi tervüknek, hogy a Földön elszabadítsák a Poklot. Cal életének legkeményebb küzdelmében a tét az egész emberiség sorsa… „A varázslatos világ legmagasabb csúcsaira és legmélyebb bugyraiba visz el ez a hajtűkanyarokkal teli fordulatos könyv. Csípős, cinikus, csibészes és titokzatos. Az igazság Odaát van, és nem valami szép…” – Simon R. Green, a New York Times bestseller Járatlan utak szerzője Rob Thurman: Holdvilág (Cal Leandros sorozat 2.) Eredeti cím: Moonshine Eredeti kiadó: Roc Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: Holdvilág Magyar kiadó: Tuan, Budapest Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Takács Gergely Szörnyetegnek születtem. Bár az igazat megvallva csak félig vagyok az. Anyám ember volt, apám valami… más. Persze most már semmit sem számít. Nekem is megvannak a magam gyengéi, mint bárki másnak. ÉS ÉPPEN MOST NÉZEK SZEMBE AZ EGYIKKEL. Miután megmentette a világot családja pokoli ágától, Cal Leandros és rettenthetetlen bátyja Niko New Yorkban telepedtek le és még új munkát is találtak. Nyomoznak, és testőrködnek, ha kell. És a Nagy Almában, ahol hemzsegnek a természetfölötti figurák, jól megy az üzlet. Legújabb megbízásuk miatt be kell épülniük a Falkába, a vérfarkas maffiába. Egy kispályás Falka főnök attól tart, hogy egyik riválisa el akarja tenni láb alól, és bizonyítékot akar szerezni erről. Az ügy a Holdvilág bár hátsó, nem emberek számára fenntartott pókerbarlangjában veszi kezdetét. Cal szerint ez is csak egy lesz a temérdek sok munkájuk közül, de fogalma sincs, mekkorát téved. MERT CALT ÉS NIKÓT IS KEMÉNYEN HINTÁBA ÜLTETIK . ÉS AZOK, AKIK A HÁTTÉRBŐL A SZÁLAKAT MOZGATJÁK, ÚGY UGATNAK, HOGY KÖZBEN HARAPNAK IS. Az Amerikai Egyesült Államokban bestseller ÉJVILÁG című regény szerzőjének új könyve. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 12,0 MB [Hidden Content]
    1 point
  15. Riley Sager – Már csak egy maradt Eredeti cím: The Only One Left Eredeti kiadó: Dutton, New York Eredeti kiadás éve: 2023 Magyar cím: Már csak egy maradt Magyar kiadó: Lettero, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Molnár Júlia Dóra „TIZENHÉT ÉVES VOLT, SZINTE GYEREK, KISHÚGÁT KÖTÉLLEL GYILKOLTA MEG.” Így kezdődik az a gyerekvers, amelyről ma már sokan nem tudják, honnan származik. De 1929-ben a Hope család kegyetlen lemészárlása sokkolta Amerikát. A rendőrség azóta sem jött rá, ki követte el. Az egyetlen túlélő Lenora volt, a család kamaszlánya. Ám mindig is tagadta, hogy ő tette volna. Az elmúlt 50 év alatt senkinek se volt hajlandó beszélni a tragédiáról, és ki sem lépett az elátkozott, düledező villából. „APJA TESTÉT KÉSSEL SZURKÁLTA SZÉT, ELVETTE ANYJA BOLDOG ÉLETÉT.” Lenora mostanra már idős, tolószékes asszony. A legutóbbi agyvérzése óta megnémult, és csupán egy írógép segítségével képes kommunikálni. Amikor új ápolónő érkezik hozzá, az egyik éjjel váratlanul lekopogja az írógépen, hogy mindent el szeretne mondani. És ahogy egyre több részlet kiderül a véres tragédiáról, az ápolónő elbizonytalanodik: vajon mennyire veszélyes Lenora, ez a látszólag törékeny, idős asszony? Formátum: pdf Méret: 1,91 MB [Hidden Content]
    1 point
  16. Hajdu Tibor - A Magyarországi Tanácsköztársaság Ez a kötet – amely lényegében folytatása a polgári demokratikus forradalomról megjelent hasonló munkának – a Tanácsköztársaság történetének első részletes tudományos feldolgozása. Az előzmények rövid ismertetése mellett a kötet alapját a Tanácsköztársaság katonai és diplomáciai síkon folytatott önvédelmi harcának, a belső ellenforradalom elleni küzdelmének leírása adja. Külön fejezetek ismertetik a forradalom gazdasági építőmunkáját, a szocialista társadalmi rend megalapozását, szociális vívmányait és kulturális életét. Önálló részek foglalkoznak olyan fontos kérdéscsoportokkal, mint a szovjetrendszer alkalmazása a proletárdiktatúra államának kiépítésében, a pártegyesülés, a kommunista és szociáldemokrata ideológia viszonya, a párt gyakorlati tevékenysége. A könyv elsősorban a különböző részkérdésekről eddig megjelent tanulmányok, a polgár és szociáldemokrata irodalom kritikai feldolgozása, de számos kérdésben új adatokkal is bővíti ismereteinket. Így – a fontosabbakat említve – a forradalom március 21-i győzelmének pontos leírásával, a Kormányzótanács áprilisi átszervezése hátterének ismertetésével, a május elseje körül kialakult válságos helyzet tényezőinek és megoldásának elemzésével. Választ ad olyan sokat vitatott kérdésekre, mint a nemzeti érdekek és a nacionalizmus szerepe a forradalomban, a külpolitikai viszonyok alakulásának jelentősége a proletárforradalom győzelmében és megdöntésében. A forradalom vezető alakjainak bemutatása mellett megismerhetjük az ellenforradalom vezetőinek egyéniségét, az ismert írók, művészek tevékenységét, viszonyát a munkásság forradalmához. pdf 3mb [Hidden Content]
    1 point
  17. Lisa Wingate – Eltűnt testvéreink könyve Eredeti cím: The Book of Lost Friends Eredeti kiadó: Random House Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Eltűnt testvéreink könyve Magyar kiadó: Libri, Budapest Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Getto Katalin Louisiana, 1875 Az amerikai polgárháború már tíz éve véget ért, a rabszolgaságot felszámolták. Az ültetvényeken egykori rabszolgák dolgoznak, hogy keserves munkájukkal megváltsák a földet, amelyet megművelnek. Egy nap az ültetvény urának nyoma vész, és ezzel örökre összefonódik három fiatal lány sorsa. Lavinia, a tehetős ültetvényes örököse, Juneau Jane, a földbirtokos félvér lánya és Hannie, az egykori rabszolga összefognak, és vakmerő utazásra indulnak. Lavinia és Juneau Jane az apjukat keresik, hogy így biztosítsák örökségüket, Hannie pedig a családtagjait reméli megtalálni, akiktől a polgárháború előtt szakították el. Louisiana, 1987 Új tanárnő érkezik a déli kisvárosba, Augustine-ba. A tapasztalatlan Benedettát sokkolja, hogy az iskola tanulói – egykori rabszolgák leszármazottai – hiába az eltelt több mint száz év, még mindig nyomorban élnek. A helyi közösség ráadásul gyanakvó, és elzárkózik minden újdonságtól. Ám a viharvert tölgyfák övezte, egykori ültetvényesház könyvtárszobájában olyan történet rejlik, melynek hatására minden megváltozhat. A polgárháborút követően a déli újságokban rendszeresen jelentek meg hirdetések az „Eltűnt barátok” rovatban. A hajdani rabszolgák így próbálták megtalálni elveszített, távoli tájakra eladott családtagjaikat. Lisa Wingate, a több mint kétmillió példányban elkelt sikerkönyv, az Elrabolt életek szerzője drámai történettel tér vissza olvasóihoz. Lisa Wingate szívbe markoló történelmi regényét ezek a hirdetések ihlették. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,86 MB [Hidden Content]
    1 point
  18. Anthony Doerr-Felhőkakukkvár 93% 1452. A Konstantinápolyban élő, örökké kíváncsi Anna régi kéziratra bukkan egy kolostor romjai között. Az egy égi város után kutató, ám balszerencséjére szamárrá vált birkapásztor, Aithón viszontagságait elregélő Felhőkakukkvár az egyetlen vigasza az árva lánynak, miközben a török ágyúk porrá zúzzák a halálra ítélt város falait. A ledőlő falak másik oldalán Omeir, egy ökörhajcsár fiú figyeli a rombolást: Annával való találkozása nemcsak az életüket, hanem kicsit a történelmet is megváltoztatja. 2020. A nyolcvanas éveit taposó egykori hadifogoly, Zeno Ninis a nemrég megtalált antik regény, a Felhőkakukkvár színpadra állításán dolgozik lelkes ötödikes diákokkal egy amerikai kisváros könyvtárában. A darab csalódásokkal és elfojtással teli hosszú élete csúcspontja, de eközben egy az élővilág pusztulása miatt elkeseredett kamasz merényletet készít elő a könyvtár földszintjén. 22. század. Az Argos fedélzetén 310 nap óta magára maradt Konstance egyetlen társa a Sybil nevű mesterséges intelligencia és a Felhőkakukkvár fecnikre lejegyzetelt töredékei. A fiatal lányt, aki sosem járt a Földön, egyetlen cél vezérli a kihalt űrhajón: megtudni, hogy az egykor az apja által mesélt történet hogyan élhette túl az enyészetet és a haldokló Földet, és hogyan jutott el a csillagok közé. Athony Doerr, A láthatatlan fény Pulitzer-díjas szerzőjének új regénye a képzelőerő és a történetmesélés diadala. Az amerikai szerző magával ragadó prózája az emberi pusztítással dacoló teremtés erejéről és az irodalom szívósságáról mesél. „Anthony Doerr új regénye az egész világot magában foglalja” (The New York Times) „Doerr új műve mélyen megérinti az olvasót. A Felhőkakukkvár igazi csoda.” (Publishers Weekly) Anthony Doerr: Cloud Cuckoo Land Eredeti mű Anthony Doerr: Cloud Cuckoo Land 15. század 20. század 21. század 22. század amerikai szerző bagoly Bizánc háború klímaváltozás könyvtár kortárs madarak magyar nyelvű mesterséges intelligencia regény sci-fi történelmi fikció űrutazás > Alexandra, Pécs, 2022 704 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635822676 · Fordította: Stemler Miklós letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    1 point
  19. Lesley Pearse-Engem többé nem látsz 88% 28 csillagozás „Képszerű, ellenállhatatlan, szívből jövő mese.” – Sunday Express Fuss, ha kedves az életed… Amikor a férje sokkos állapotban, összetörten tér meg a Nagy Háborúból, az anyósa pedig pokollá teszi a mindennapjait, Betty Wellow rájön, hogy milyen keservesen nehéz is tud lenni az élet. Egy pusztító viharnak kell végigsöpörnie a kis halászfalujukon, az ő életét is veszélyeztetve, hogy meglássa az esélyt a menekülésre – és ő meg is ragadja. Bristolba menekülve a nevét Mabel Brookra változtatja, és cselédként helyezkedik el. Ám az úrnője hirtelen halála után ismét lecsap rá a tragédia, és az utcán találja magát. A nincstelen és magányos Mabel brutális támadást szenved el, mielőtt egy Nora Nightingale nevű médium megmentené. Nála kóstol először bele azoknak az életébe, akik üzeneteket kapnak a holtaktól, és rájön, hogy ehhez talán magának is van adottsága. Ám Mabel nemsokára saját üzenetet kap, és visszakényszerül oda, ahonnan elszökött. Oda, ahol megszakadt a szíve, és talán még gyilkosság is történt – rájön, hogy ha biztosítani akarja a jövőjét, még egyszer, utoljára szembe kell néznie a múltjával. Lesley Pearse szívet dobogtató, felvillanyozó és feszültségekkel teli regénye egy önnön sorsának megleléséért harcoló asszony története. Lesley Pearse: You'll Never See Me Again Eredeti mű Lesley Pearse: You'll Never See Me Again 1. világháború Anglia brit szerző krimi magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus > GABO, Budapest, 2022 420 oldal · ISBN: 9789635663262 · Fordította: Komló Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  20. Lesley Pearse-Gyanúsítottak 74% 24 csillagozás Mit teszel, ha álomotthonod a legrosszabb rémálmoddá válik? Isten hozta a Fűzfa közben, ahol mindenki gyanúsított… Aznap, amikor Nina és Conrad Best beköltözik a képeslapra kívánkozó Fűzfa közben lévő új otthonukba, valami más is kezdetét veszi. Miközben a holmijaikkal besietnek a házba, a rendőrségi kordonnál elborzadt szomszédokat látnak összeseregleni, s nemsokára megtudják, hogy az egyik lakót megtámadták, és brutálisan meggyilkolták az erdőben. A rendőrök abban a hitben, hogy valaki biztosan látta a gyilkost, a köz összes lakóját kihallgatják. Hamarosan kiderül, hogy valamennyi szomszéd titkokat rejteget. A Fűzfa köz lakói távolról sem azok, akiknek elsőre látszanak, és a zárt ajtók mögött furcsa, sőt egyenesen sötét dolgok történnek. Nina és Conrad azt hitte, hogy álomkörnyékre találtak… de lehet, hogy inkább egy rémálomba költöztek? Lesley Pearse: Suspects Eredeti mű Lesley Pearse: Suspects Eredeti megjelenés éve: 2021 Anglia brit szerző bűnözés erőszak gyilkosság kisváros krimi magyar nyelvű nyomozás obszcén nyelvezet regény rejtély > GABO, Budapest, 2022 360 oldal · ISBN: 9789635664221 · Fordította: Komló Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  21. Gáspár Péter (szerk.)-Fogaknak csikorgatása 1 csillagozás Dark Fantasy Antológia ”A bég azt beszélte, a világ nem több immár, mint a halál virágoskertje, országai elpusztultak, népei kihaltak, földjeit döghordák lakják, s az emberi élet is csak úgy pislákol bizonyos pontjain, miként a gyenge szövétnekláng az örökös éjszakában. Ezt az éjszakát pedig szörnyetegek lakják, démonok és egyéb, a varázstól életrekelt szerzetek; emberek, kik magukból kivetkőzve állatok képében mutatkoznak, akik agyarakat és karmokat voltak kénytelen növeszteni, hogy visszamarjanak, ha a sötétség rájuk támad. Azt mondta, hogy azon a földön is, mit egykor Itáliának neveztek, akadnak városok, melyek túlélték a vészt, de a hitetlenek főpapja akkor sem más, mint egy sírjából felkelt halott, aki a hozzá hasonlók felett hatalommal bír.” A kötet lapjain a Shardhunters világának újabb részleteiről hullik le a lepel. Szerzői tehetséges, fiatal alkotók, akik változatos helyszíneken, komor és izgalmas kalandok során kalauzolják az olvasót keresztül a szörnyű apokalipszis által letarolt újkori Európán – és egy kicsit azon is túl. A művek szerzői: Hegedűs János, James Grey, Joung-Jung Róbert, Gáspár Péter Tartalomjegyzék antológia dark fantasy fantasy magyar nyelvű magyar szerző > Lycan Studio, Budapest, 2019 366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150059952 · Illusztrálta: Vadas Máté letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  22. A Skorpió 1973-ban alakult magyar rockegyüttes az 1971-es Locomotiv GT és az 1972-es Taurus után hazánk harmadik supergroupjaként. Tagjai korábban mind ismert együttesekben játszottak és komoly hírnévre tettek szert: Frenreisz Károly a Metro és az LGT énekes-basszusgitárosa volt, Szűcs Antal Gábor énekes-gitáros és Fekete Gábor dobos a Hungáriában, Papp Gyula orgonista pedig a Miniben játszott. Frenreisz először az Emerson, Lake & Palmer mintájára trió formációra gondolt, és csak később döntött még egy gitáros bevonása mellett. Az együttes első albuma, A rohanás 1974-ben jelent meg. Emellett több rádió- és televíziós felvételt készítettek, Zalatnay Sarolta albumán is játszottak. Második albumuk, az Ünnepnap 1976-ban jelent meg. A Rohanás album több mint 300 000 példányban kelt el és beszámították minden idők legjobb tíz magyar rock albuma közé, a negyedik helyre. Forrás:[Hidden Content]_(egy%C3%BCttes)#Diszkogr%C3%A1fia Skorpio - Discography (1974-1993) (FLAC) Total:2,28 GB. Az albumok egyenként tölthetők. 200MB/file 1974 - A rohanás (2000 Mambo HCD17470) 1976 - Ünnepnap - (2000 Hungaroton Mambo HCD17498) [Hidden Content] [Hidden Content] 1977 - Kelj fel [Hidden Content] [Hidden Content] 1978 - Gyere Velem ! [Hidden Content] [Hidden Content] 1980 - Új Skorpió - (2013 Grund Reords GR023) [Hidden Content] [Hidden Content] 1981 - Zene tíz húrra és egy dobosra - (2013 GrundRecords GR024) [Hidden Content] [Hidden Content] 1985 - Azt Beszéli Már Az Egész Város [Hidden Content] [Hidden Content] 1993 - A Show Megy Tovább [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  23. Enchanted Kingdom 2 - A Strangers Venom CE.Eng (2017. szeptember 28) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Ilyen nagyszerű munka után itt az ideje, hogy élvezze az éjszakát a színházban! Egy új előadás premierje, és megvan az első sor ülése. De a dolgok halálos fordulatot vesznek, amikor egy emelkedő csillag megtámadja a vállalat vezetőjét, és ez még csak a kezdet! Meg tudja-e akadályozni, hogy a veszélyes kristályok elpusztítsák az Ön rendjét és a világot? Tudja meg ezt a szenzációs Hidden Object Puzzle Adventure játékot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 2 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content]
    1 point
  24. Enchanted Kingdom 8 - Master of Riddles CE.Eng (2020. november 5.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Régen az utolsó hatalmas varázsló bonyolult találós kérdésekkel pecsételte meg a királyság varázslatát, és rejtette el őket az egész birodalomban. A láthatáron lévő háborúval arra hívtak, hogy segítsen a császárnak a mágia helyreállításában, hogy megmentse otthonát! De ez nem lesz könnyű feladat. Nagyapád okból rejtette el a varázslatot, és erejét jóra és gonoszra egyaránt fel lehet használni. Van mit igényel a birodalomban való utazáshoz és az otthon megmentéséhez, mielőtt túl késő lenne? Tudja meg ezt a varázslatos rejtett tárgyú puzzle kalandot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,55 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content]
    1 point
  25. 1 point
  26. Agymenők 01 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 01.évad /01.- 17.rész/ 2007 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3. vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 Alkotók: Chuck Lorre, Bill Prady rendező: Mark Cendrowski, Anthony Rich Peter Chakos, Nicole Lorre James Burrows, Howard Murray forgatókönyvíró: Bill Prady, Steven Molaro Steve Holland, Maria Ferrari Eric Kaplan, Jim Reynolds Tara Hernandez, Jeremy Howe Anthony Del Broccolo, David Goetsch operatőr: Steven V. Silver, Jamie Hitchcock producer: Chuck Lorre, Steven Molaro Bill Prady, Faye Oshima Belyeu Peter Chakos, Steve Holland vágó: Peter Chakos főcímzene: Barenaked Ladies jelmez: Mary T. Quigley látványtervező: Francoise Cherry-Cohen, John Shaffner díszlet: Ann Shea, John Shaffner szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Carol Ann Sussman (Debbie Wolowitz) Laura Spencer (Emily Sweeney) Joshua Malina (President Siebert) Aarti Mann (Priya Koothrappali) Sara Gilbert (Leslie Winkle) Stephen Hawking (önmaga) Charlie Sheen (önmaga) Kevin Smith (önmaga) A történet a kaliforniai Pasadena városában játszódik. Itt él egy bérelt lakásban a két főszereplő Caltech-tudós: a kísérleti fizikus Leonard Hofstadter és az elméleti fizikus Sheldon Cooper. Két legjobb barátjuk is állandó szereplője a sorozatnak: Howard és Rajesh.Howard mérnök és Rajesh asztrofizikus a Caltechen. Életüket mindjárt az első epizódban felforgatja egy csinos, szőke pincérlány, Penny érkezése a szemben lévő lakásba. A négy zseni gondolkodásmódja és ?kockasága? merőben eltér az átlagos életet élő emberek életvitelétől, ami a poénok egyik fő forrásává válik. Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1.05 GB Hossz: 00:22:25 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 900 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 00:20:35 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 075 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPEG (MP3)Layer3 Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  27. Squid Game Korea 2021 Action Adventure Drama A középpontban pár játékos lesz, akik századmagukkal egy 10 millió dolláros díjázású túlélő játékban (különböző gyerekkori játékok, csak most véresen) vesznek részt egy ismeretlen, elzárt helyen, amit csak a győztes hagyhat el. Minden versenyzőnek ez az egyetlen lehetősége, hogy újraépítse korábban kudarcot valló életét. szereplők: Greg Chun, Paul Nakauchi, Stephanie Komure [Hidden Content] Méret:....................:~755 MB Kép bitráta.............:1391 kb/s Kép felbontás.........:1920 x 1080 Kép sebesség.........:23.976 Kép minőség...........:WebRip x265 Hang.......................: AAC Nyelv.......................:Koreai Hang bitráta.............:128 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat: Magyar [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  28. Physical USA 2021 Comedy Drama A történet középpontjában egy háziasszony áll. Fiatalon hozzáment egy ígéretes tehetséges tanáremberhez, aki végül semmit nem kezdett az életével, gyereket szült neki. A nő a mindennapjait azzal tölti, hogy leadja a gyereket a bölcsiben, a háztartáshoz köthető dolgokat intézi, és balettozik. Vagyis az épp bezár amikor indul a sztori. szereplők.: Rose Byrne Dierdre Friel Rory Scovel [Hidden Content] Méret:....................:~420 MB Kép bitráta.............:1700 kb/s Kép felbontás.........:1920 x 1080 Kép sebesség.........:23.976 Kép minőség...........:WEB-DL x265 Hang.......................:AAC 5.1 Nyelv.......................:Angol Hang bitráta.............:384 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat: Magyar [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  29. 1 point
  30. Lupin French 2021 Action, Crime, Drama A címszereplő arról híres, hogy tolvaj, emellett pedig úriember is, aki az álcázásban erős – és ha kell, nyomoz is. A sorozat a legendás francia regényhőst helyezi a mába Omar Sy alakításában. szereplők: Omar Sy, Vincent Londez, Antoine Gouy [Hidden Content] Méret:....................:~870 MB Kép bitráta.............:2530 kb/s Kép felbontás.........:1920 x 1080 Kép sebesség.........:25.000 Kép minőség...........:WEB-DL x265 Hang.......................:AAC Nyelv.......................: Magyar Hang bitráta.............:200 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  31. My Teenage Stepdaughter (2019) She's unbelievable insatiable and never misses an opportunity to fuck her brains out. This young girls knows what you want and is happy to give it to you! Category: Teens, Family Roleplay, Older Men, Outdoor Starring: Kyler Quinn, Sophia Leone, Sofie Reyez, Brooke Haze, Kyle MasonKyle Mason Bodyshot, J-Mac, Tyler Steel, Sean Lawless Language: English Size: 1.77 GB Length: 01:41:07 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  32. Absolute XXXL Hooters Vol 6 Category: Busty, Big Boobs, Anal, MILF, Threesome, Interracial, Blonde, Big Dick, Big Butt Starring: Misti Love, Kahfee Language: English Size: 2.94 GB Length: 02:48:06 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  33. Red On The Head Fire In The Bed Vol 2 Crimson curtains and hardwood floor in the house for volume two! Fudoutoku's red-hot series that showcases the most fiery females returns and doesn't hold back anything with intense scenes of hardcore, ginger-plowing goodness! Category: Gonzo, Redhead, Toys, Teens, Big Boobs, Deep Throat Starring: Dayna Vendetta, Melody Jordan, Ralph Long, Sarah Blake, Porno Dan, Kira Lake Language: English Size: 2.08 GB Length: 02:00:22 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  34. Outdoor Sex (2019) When horny, some girls don't give a fuck and feel no place is a bad place for sex. The thrill of being caught fucking in a public place gets these sluts even wetter and in need of a good hard pounding! Category: FRENCH, Public, Amateur, Anal, Big Boobs, Big Cocks, Creampie, Cumshots, European, Gonzo, International, Outdoor, Tattoos, Tit Fucking Starring: Caro , Arielle , Diane, Chris Martyr Language: FRENCH Size: 1.83 GB Length: 01:44:48 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  35. OMG My Son In Law Has A Monster Cock (2019) OMG, My Son In Law has a Monster Cock! A four scene scenario of the hottest MILFs in porn getting penetrated in various positions from their son-in-law while the family is away. Its a jaw-dropping epic masterpiece of hardcore pleasure! Category: Affairs, Love Triangles, Big Boobs, Big Cocks, Family Roleplay, Mature, MILF Starring: Bridgette B, Luna Star, Sarah Jessie, Logan Long, Eric John, Alex Jones, Angelina Diamonte, Brad Newman Language: English Size: 2.68 GB Length: 01:31:35 Format: MP4 Video: 1920x1080 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  36. Euro Streetwalkers (2019) Sie stehen an der Stra?e und warten auf ein Date. Anissa Kate ist Franz?sin. Alle Kerle liegen ihr sofort zu F??en. Mariska X lebt in Holland. Sie hat das gewisse Etwas. Die Britin Barbie Sins ?berzeugt mit ihren dicken Glocken. Tattoo-Girl Mila Milan liebt es extrem. Sie kommt aus ?sterreich. Category: Dutch, Prostitute, Hookers, Stockings, Outdoor, MILF, Starring: Anissa Kate, Carmel Anderson, Mariska, Barbie Sins Language: English Size: 2.14 GB Length: 01:34:13 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  37. Asian Sluts Vol 2 (2020) These young Asian cuties love them some big cock! Category: Asian, Amateur, Uncensored, Interracial, Black, Big Dick, Threesome, Hairy, Blowjob, Starring: Cindy, Saya Language: O-Ton Size: 1.79 GB Length: 01:42:22 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  38. The Best of Italian She Male 1 (2020) The best of the Italian she males. All scenes directed by the famous director Andrea Nobili. Beautiful trannies in woderful lingerie, active action and a lot of excitement and sex Category: Transsexual, Compilation, European, Anal, Italy, Lingerie, Rimming, Stockings, Big Dick Starring: Valeria Moreira , Brenda Star , Raissa Melo, Sandy Sandroval , Evelin Rodrigues , Linda Costa , Shiva , Mireya Rinaldi Language: English Size: 7.63 GB Length: 05:36:10 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [url=[Hidden Content] Part2[/url] [url=[Hidden Content] Part3[/url][/B] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [url=[Hidden Content] Part2[/url] [url=[Hidden Content] Part3[/url][/B]
    1 point
  39. Asian Fuck Dolls Vol 4 Category: Asian, Uncensored, Hairy, Creampie, Small Tits Starring: Sheyla Dantas, Kaike Monteray Language: O-Ton Size: 2.93 GB Length: 02:47:48 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  40. Swallowing Schoolgirls (2020) Not every girl has a taste for spunk, but rest assured that the hussies in this ball-busting bonanza are not those type of girls. Quite the opposite, in fact! Clair, Sasha, Memphis and Donna definitely have a taste for the white stuff, and will do literally anything to their hands - not to mention their pussies - on whatever big, aching shafts cum their way. Fortunately for them, they never have to wait very long; as some of the meatiest shafts imaginable take on their holes one after another. Believe us, you're gonna be unzipping and pleasuring yourself in next to no time; as these pretty schoolgirls demonstrate exactly what they're learned in class. All neatly swallowed down, or taken right up their pussies! Category: Teens, Amateur, Big Cocks, Creampie, Swallow, Blowjobs, Facials, Small Tits, Starring: Sasha, Donna, Memphis, Clair Language: O-Ton Size: 2.27 GB Length: 02:09:45 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  41. Teen Asses Without Limits (2020) Some girls wait a lifetime to surrender their ass to hard cock. Some girls never get around to it! But believe us when we tell you that this bunch of dick-loving beauties literally cant wait to get their butt cheeks around some of the biggest horns in the biz; plonking themselves down in all their glory right up to the balls. Not that theyre averse to taking those handsome schlongs in the other holes that nature blessed them with; but rest assured its when theyre taking it hard and long in their butts that theyre clearly at their best. All of which is pretty much guaranteed to ensure you of some of the stickiest jerks of your life in appreciation; topped off by a cascade on on-screen spunk with each and every teen-slut! Category: Teens, Anal, Blowjobs, Deep Throat, Face Fucking, Facials, Fingering, Gonzo, Sex Toys Starring: Colleen, Geri, Helen, Raina Language: O-Ton Size: 2.09 GB Length: 01:59:28 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  42. Agymenők 02 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 02.évad /01.- 23.rész/ 2008 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3/AAC LC (kiegészítő magyar felirat a csomagban ) vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.MP3/AC3 (kiegészítő magyar felirat ráégetve ) szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter) Simon Helberg (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1.05 GB Hossz: 00:22:45 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 900 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AAC(LC) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 00:20:25 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 045 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPEG (MP3)Layer3 Csatornák száma: 2 Bitráta: 140 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. Robert Jackson - 101 híres tank Információ : Magyar nyelvű , Robert Jackson által írt harckocsizó típuskönyv 112 oldalon PDF formátumban 137MB fájlméretben Letöltés: [Hidden Content]
    1 point
  44. Pavol Dobšinský: Az aranyagancsos szarvas Szlovák népmesék ——— epub + doc formátum ——— ​ Hej, be jó dolguk volt akkoriban a lányoknak! A kutyák mosogattak, a macskák törölgettek, a ludak söpörték tisztára a szobát, a halak sulykolták, öblögették a szennyest a Garam vizében, és a tiszta ruhát a bocik teregették. A fehérnép meg csak ült-ült a kemencepadkán, a kisujját se mozdította, s mégis mindegyiknek bekötötték a fejét. De ne féljetek, lányok! Mindez divatba jön újra: a malacok ismét bocskorban fognak futkározni, a békák megint főkötőt viselnek majd, és a csacsik sarkantyúpengetésétől lesz hangos az utca! És akkor nektek sem kell már többé mosogatnotok, törölgetnetek, söprögetnetek, ruhát mosnotok, teregetnetek; ölbe tett kézzel üldögélhettek majd a lócán, s egyikőtök sem marad pártában. Mindnyájan szívetek szerint való párra leltek majd, éppúgy, ahogy az Aranyhajú lány is megtalálta a párját. Hogy hogyan találta meg? Mindjárt megtudjátok, hiszen épp ezt akarom nektek elmesélni.
    1 point
  45. Brooklyn 99 "Nemszázas körzet" (Brooklyn Nine-Nine) 02 amerikai vígjáték-krimi-komédia, 23 perc 2.évad / 01.- 23.rész / 2014-2015 WEB.DL.XviD.HUNDUB. szereplők: Andy Samberg (Jake Peralta) Terry Crews (Terry Jeffords) Joe Lo Truglio (Charles Boyle) Melissa Fumero (Amy Santiago) Chelsea Peretti (Gina Linetti) Joel McKinnon Miller (Scully) Stephanie Beatriz (Rosa Diaz) Kyra Sedgwick (Madeline Wuntch) Marc Evan Jackson (Kevin Cozner) Eva Longoria (Sophia Perez) Stephen Root (Lynn Boyle) Andre Braugher (Ray Holt) Dirk Blocker (Hitchcock) Videó információk: Méret: 255-275 MB Hossz: 0:22:45 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 496 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...