Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 01/29/2024 in all areas

  1. Paul Briand-Neoblast 5 csillagozás {:KONTÚR:} A jövő valóban belerobbant a jelenbe. Tényleg a megacégek lettek az új kormányok. A komputergenerált infótömeg valóban megváltoztatta a világot… Az információ hatalom és vagyon; az új hadszíntér az emberek elméje. A „nagyok” egyetlen üzenetet közvetítenek feléd: „Rettegj és fogyassz”, mert a félelem, bármilyen fortélyos is, igazgat. Fogyasztani pedig muszáj. Engedelmeskedj, hogy ők szentté nemesülhessenek itt, az Európa Birodalom közepén, most, 2061-ben, a huszonegyedik század három nagy háborúja után, a bűnbandák által uralt Budapesten. Nem tetszik? Hogy mit tehetsz? Két út áll előtted: az emberek többségéhez hasonlóan belemenekülhetsz a virtuális realitásba, ami nem oldja meg, csak feledteti a gondokat, vagy lépsz. Ahogy én is léptem, hogy kutyanevű jakuzából ismét szabad ember lehessek, és talán… Talán a világot is megváltoztassam magam körül. Ki vagyok én? Az, aki ha kell, cselekszik. Szólítsatok Isamunak. Ez itt az én történetem. 21. század Budapest cyberpunk Hold jövőben játszódik magyar nyelvű magyar szerző Magyarország Mars (bolygó) regény sci-fi > Tuan, Budapest, 2021 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635890279 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    7 points
  2. Christine Feehan – Kárpátok vámpírjai sorozat Christine Feehan – Dark Saga 1. – Kárpátok vámpírjai – Sötét herceg A telepatikus képességű Raven Whitney sorozatgyilkosokra vadászik, segít a hatóságoknak elfogni a legelszántabb bűnözőket is. De képessége megakadályozza, hogy közel kerülhessen másokhoz, munkája pedig kiszipolyozza testét és lelkét is. Pihenésre, megújulásra van szüksége, ezért vakációra indul az otthonától távolra. Mikhail Dubrinsky herceg a Kárpátiak között, bölcs, erős vezetője egy titokzatos, éjszakai életmódot folytató ősi fajnak. Elárasztja a kétségbeesés, hogy sosem találja meg társát, aki megmentheti a sötétségtől, magánytól szenvedő lelke kikiáltja magából kínjait. Aztán egy éjjel egy szeretettel, fénnyel teli hang válaszol gyötrelmére, gyengéden csillapítja fájdalmát és sóvárgását. Attól a pillanattól fogva, hogy legelőször találkoznak, Raven és Dubrinsky képtelen ellenállni a közöttük felszikrázó vágynak. Alighogy a sors teljesen váratlanul összehozza egymással az életpárt, rosszindulatú erők lépnek színre azzal fenyegetve, hogy elpusztítják őket és törékeny szerelmüket. Még ha ezt túlélnék is, hogyan tudná a két szerelmes összeegyeztetni egymással a két világot, a Kárpátiakét és az emberekét? Hogyan tudná Dubrinsky áthozni Ravent a maga sötét világába anélkül, hogy kioltaná jóságát, csodálatos fényét? PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 2. – Kárpátok vámpírjai – Sötét vágy A sötétség urai, akik az örökkévalóságon keresztül keresték a fény úrnőjét… Az idegen némán hívja őt a kontinensek, tengerek túloldalára. Örök kínokról suttog, végtelen éhségről…sötét veszélyes vágyakról. És Shea O’Halloran amerikai sebésznő valahogy érzi a férfi gyötrelmeit, érzi kísértő magányát és fájdalmasan vágyik arra, hogy meggyógyítsa, és önmagát is. A távoli Kárpátok hegyeihez irányítja, ahol Shea egy lepusztult, dühöngő férfit talál, egy olyan lényt, aki semmihez sem hasonlítható. És a lelke beleremeg. Mert a férfi égő szemeiben, jeges szívében felismeri a szeretett idegent, aki már a részévé vált. Ez a hatalmaskodó kárpáti férfi magához kényszeríti Sheat. De vajon ő gyógyítja meg…vagy a prédájává válik? Az áldozata…vagy a párja? A férfi az őrületbe kergeti…vagy a vágya fogja teljessé tenni őt? PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 3. – Kárpátok vámpírjai – Sötét arany Férfi volt…vagy valami csoda? Alexandria Houton bármit feláldozna – még az életét is, – hogy megvédje árván maradt kisöccsét. De, amikor mindketten kimondhatatlan gonoszsággal találkoznak, a San Francisco-i ködben, Alex az égbe kiáltott segítségért… És a sötétségből előbukkant Aidan Savage, egy aranylény, aki hatalmasabb és titokzatosabb, mint az éjszaka bármely más teremtménye. A kortalan kárpáti hím elragadta őket a szörnyű végzet elől. De vajon Aidan egy csoda…vagy egy szörnyeteg? Alex megváltója…vagy a büntetése? Ha megadja magát Aidan kegyetlen, földöntúli csábításának – megadja neki a színt, a fényt, a családot, amire vágyott, – akkor vajon tényleg megmentette Alex az öccsét? Vagy többet áldoz fel az életénél is? PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 4. – Kárpátok vámpírjai – Sötét mágia A fiatal Savannah Dubrinski az illúziók mestere. Egy világhírű bűvész, aki milliókat képes elkápráztatni. De volt valaki, – Gregori, a Sötét úr, – aki borzalmas fogságban tartotta. Akinek a hideg ezüst szemei és forró érzékisége a veszély és egyszerre a vágy borzongatását váltotta ki belőle. Gregori – a könyörtelen vadász, a legendás gyógyító, a leghatalmasabb kárpáti férfi, – a maga sötét mágiájával suttogott Savannah elméjébe, hogy ő a végzete. Hogy azért született, hogy megmentse a halhatatlan lelkét. És most, itt, New Orleansban végre eljött az óra, hogy magához ragadja. Hogy teljesen magáévá tegye egy olyan rituáléval, amely olyan régi, mint az idő…és olyan kikerülhető, mint az örökkévalóság. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 5. – Kárpátok vámpírjai – Sötét kihívás A kárpáti vámpírvadász Julian Savage erős, de meggyötört. De van még egy utolsó kötelessége, amit teljesítenie kell, mielőtt megadja magát a hajnalnak és a biztos halálnak. Figyelmeztetnie kell a híres énekesnőt, Desarit, hogy gonosz emberi vámpírvadászok célkeresztjébe került, akiket semmi sem állíthat meg, hogy ártsanak azoknak, akik hisznek a vámpírokban. De, amikor Julian meghallja Desarit énekelni, rájön, hogy ő és az a nő, akit mindig is keresett – az élete párja. Desari minden bizonnyal Julian párja, de neki is nagyszerű képességei vannak. És nem örül amikor egy titokzatos idegen behatol az elméjébe és parancsolgatni kezd neki! PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 6. – Kárpátok vámpírjai – Sötét tűz Dárius egy Sötét ragadozó, halhatatlan Kárpáti hím volt, nem látta a színeket, a világ fekete és fehér volt számára évszázadok óta. Titkolta kis csapata, a társulat előtt, hogy milyen közel áll ahhoz, hogy a hajnalt válassza, vagy átforduljon vámpírrá. És ekkor meglátta őt… Tempest egy tehetséggel megáldott halandó, aki árván nőtt fel és keserű tapasztalatok árán tanulta meg, hogy nem bízhat meg az emberekben, ezért magányosan, egyik helyről a másikra vándorolva élte az életét. Szerette a műszaki dolgokat, ezért remek autószerelő vált belőle. A vándorló társulat melletti szerelői állást pont neki találták ki. Rendkívüli tehetsége, hogy kapcsolatot tudott kialakítani az állatokkal. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 7. – Kárpátok vámpírjai – Sötét álom Sara 15 éve sikeresen menekül egy vámpír elől, aki őt akarta és megölte az egész családját. Falcon 2000 éve vadássza a vámpírokat és élete feladására készül. Mielőtt elébe menne a hajnalnak, útra kel szülőföldjére, hogy elbúcsúzzon Hercegétől és fajtársaitól. Ekkor találkozik Sarával, aki megajándékozza a színekkel, érzelmekkel és a szerelmével, bizonyítván hogy Falcon rátalált életpárjára, amiben soha nem reménykedett. Nem is tudják hogy már 15 éve összefonódott a sorsuk egy Falcon által 1000 éve írt titokzatos naplón keresztül. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 8. – Kárpátok vámpírjai – Sötét legenda Kétszáz évnyi, a föld mélyén töltött álom után Lucien, a legendás ősi őrző ikerpár egyike, hirtelen felébredt. Az első érzés a maró éhség volt és az, hogy fivére, aki átfordult és vámpírrá vált, szintén felemelkedett. Őt magát is már csak egy hajszál választotta el az átfordulástól és az a tudat, hogy ő az egyetlen, aki képes elpusztítani ikertestvérét és ezzel megmenteni tőle halhatatlan fajtársait és a halandók világát. Vadászni indult, zsákmányt keresve Párizs sötét utcáin, mikor egy megnyugtató hang szólt hozzá és felajánlotta segítségét, szomorú állapotát látva. Francesca Del Ponce gyógyító volt, egy nő, akiből sugárzott a jóság és arra tette fel életét, hogy a rászorulókon és elesetteken segít. Nem tudta miért, de érezte, hogy muszáj segítenie ezen az emberen, akit elutasított a hajléktalan szálló, ezért hazavitte a saját lakásába. Aztán Francesca hirtelen felismerte, hogy nem emberi táplálékra van szüksége és levezette egy titkos kamrába és felajánlotta vérét és életét, cserébe az övéért. De Lucien nem vette el az életét, mert megrohanták az érzések, a színek, ízek és illatok és rájött, hogy megtalálta megváltását, az életpárját. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 9. – Kárpátok vámpírjai – Sötét őrző Lucian az őrző ikrek idősebb tagja, miután révbe juttatta öccsét, megpróbálja elpusztíttatni magát vele, de az utolsó pillanatban sikerül öccsének és életpárjának megmenteni az életét. Tájékoztatják arról is, hogy él és szenved valahol az életpárja, akinek megmentésére kell sietnie. Jaxon egy őrült gyilkos miatt, aki kiirtotta a családját és megölt mindenkit, aki kedves volt számára, a magányos életet választja, hogy megóvja környezetét, az őrült gyilkostól. Remek rendőrnő, akire kollégái is felnéznek. Egy rendőrségi rajtaütésen, ami csapdának bizonyul, Lucian megmenti Jaxon és társai életét és megsemmisíti a bűnözőket. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 10. – Kárpátok vámpírjai – Sötét szimfónia Byron Justicano egy Kárpáti kézművesből lett vadász. Byron 20 éve száműzte magát fajtársaitól, mert a hibájából, majdnem megölték Hercegének életpárját, azóta a gonosz pusztításával vezekel. Egyetlen barátjának a Herceg öccsének barátságát is elveszítette. Antoinetta zenéje és hangja hozta el az életébe az éjszaka színeit.Sivár magányos életének egyszeriben vége szakadt, mikor először meghallotta a varázslatos muzsikát, mely megnyugtatta háborgó lelkét. Érezte, megtalálta megváltását, az életpárját. Antonietta Scarletti, leszármazottja médiumok hosszú sorának, a Scarletti vagyon örököse, zongoraművész és több világhírű, csodaszép zene szerzője, a régi, felbecsülhetetlen értékű Scarletti palota birtokosa, aki 5 éves korában egy hajóbalesetben elveszítette a szüleit és a látását. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 11. – Kárpátok vámpírjai – Sötét mélység Traian Trigovise ősi Kárpáti vadász, egy időtlen ajándékokkal rendelkező, szinte halhatatlan faj tagja, áldottan és átkozottan hosszú élettartammal, és kétségbeesett szükséggel egy életpárra, aki egésszé teheti őt. Hercege hívására hazafelé tart szülőföldjére, de egy csapat vámpírba botlik, akik szervezett csatákba bocsájtkoznak vele, majd hirtelen visszavonulnak. Sebesüléseit gyógyítandó visszavonul egy barlang mélyére és itt találkozik egy ismeretlen lánnyal. Fogalma sem volt róla, hogy a lány valódi-e, vagy sem, de ő színeket látott. Érzelmeket érzett. Valódi érzelmeket. Tudta, hogy ezek valódi érzelmek. Félelem. Mámor. Sokk. Ezek az érzelmek pedig túlságosan erősek voltak ahhoz, hogy csupán emlékek legyenek. A lány igazi. Fogalma sem volt hogyan utazott ide a barlangba, de ahhoz elég igazi volt, hogy elhozza neki a színeket és az érzelmeket. Joie Sanders, egy tehetséges, szerető család tagja, jó ösztönökkel rendelkezett, mindig megérezte a veszélyt, ez tette őt a világ egyik legjobb hírű testőr cégének vezetőjévé. Joie azzá vált, akivé csak akart. Az emberei közül néhányan kaméleon-nak nevezték. Éppúgy tudott feltűnően szépnek, mint csúfnak, vagy átlagosnak látszani. Bárhová képes volt beolvadni, a hajlék-talanok közé éppúgy, mint a gazdagok csillogó világába. Értékes képesség volt ez, és ő szívesen használta is. Hobbija volt a hegymászás és a barlangászat. Joie nem volt egészen biztos abban, hogy hisz-e egyáltalán az asztrál kivetítésben, viszont határozottan voltak testen kívüli emlékei. Ezen képességével sikerült elmenekülnie a kellemetlen helyzetek elől és szabadon szárnyalnia bárhová. Egy ilyen testen kívüli kivetítés során találkozott, egy barlang mélyén, egy sebesült férfival, akit azóta sem tudott kiverni a fejéből. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 12. – Kárpátok vámpírjai – Sötét dallam Dayan, a “Sötét Trubadúrok” szólógitárosa, egy Kárpáti férfi, végtelenül idős, egyike az ősieknek, akik a világot járják az életpárjukat keresve. Kis klubokban, a dalaival hívja, csábítja magához a nőket, abban a reményben, hogy még időben rátalál közöttük megváltására, az egyetlenre, aki neki teremtetett, mielőtt a hajnalt kéne választania. Már csak a kötelesség és a becsület tartotta távol az átváltozástól. És akkor belépett Ő…Milliónyi érzelem lobbant benne és színek ezrei rohanták meg hirtelen. A lány adta neki ezt az ajándékot és elhozta a fényt lelkének sötétségébe. Corinne Wentworth egy sötéthajú, mohazöld szemű szépség, dalszövegíró és a zene szerelmese. Fél éve megölték különleges képességekkel rendelkező férjét, most Ő is a gyilkosok célkeresztjében került. Özvegyen egy gyermekkel várandósan él szupermodell sógornőjével. Mivel szívbeteg, a gyermek veszélyezteti az életét, ezért még sógornője előtt is titkolja állapotát. Kedvenc zenésze Dayan. Ismeretlenül, távolról hódol Dayan művészetének. Sógornője meglepi azzal, hogy elviszi abba a klubba, ahol a stár fellép. Corinne nem érti hogyan akadhatott meg rajta a zenész szeme, de nem tud ellenállni a közöttük tagadhatatlanul meglévő vonzásnak. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 13. – Kárpátok vámpírjai – Sötét végzet Gyerekként, Destiny látta, hogy a családját lemészárolta egy vámpír, aki utána rátámadt, és átváltoztatta az éjszaka lényévé. Az egyetlen dolog, ami megmentette a józan eszét, az volt, hogy furcsa lelki kapcsolatba került egy megnyugtató férfihanggal, ami reményt adott neki és megtanította neki, hogyan kell túlélni, vadászni és gyilkolni a vámpírokat. Azt gondolta, hogy egy angyal, aki vigyáz rá. Nicolae Von Shrieder egy ősi Kárpáti vámpírvadász, és ő az, aki segítette Destinyt erős harcossá válni. Eleinte meg volt győződve róla, hogy ő a megváltása, az életpárja, de hiába hivta magához, a bizalmatlan lány.Destiny azonban nem ismeri a különbséget a Kárpátiak és a vámpírok között, ezért újra és újra elutasítja őt. Nicolae már kétségbeesetten keresi őt, mivel csak ő mentheti meg a átfordulástól és azzá a szörnnyé válástól, amire évszázadok óta vadászik. Ezért mikor már letesz róla, hogy valaha is megtalálja megváltását, mégis találkozik Destiny-vel, aki érzelmekkel, színekkel és élettel tölti meg szürke létezésének örömtelenségét. De, mikor vámpír erők szövetkeznek egy halálos egységes harcra a Kárpátiak ellen, Nicolae-nak meg kell találni a módját, hogy elnyerje Destiny bizalmát, mivel ez az egyetlen, lehetőség megfejteni a titkot,hogyan lehetne felkészülni és megmenteni a Kárpáti fajt és persze a halandók világát a teljes pusztulástól. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 14. – Kárpátok vámpírjai – Sötét éhség Riordan De La Cruz, egy halhatatlan Kárpáti férfi, öt fivér közül a legfiatalabb, csapdába esett egy mestervámpír irányította emberi laboratóriumban, Dél-Amerika dzsungelében. A Morisson intézetben fekszik láncra verve, megmérgezve, ezernyi sebből vérezve, szinte már reménytelenül a szabadulásra. Juliette Sangria egy aktivista, aki annak szenteli az életét, hogy védett állatokat mentsen meg és szabadítson ki egy titkos laborból, a dzsungelben, ahol gonosz embereke kínozzák azokat. Egy ilyen akció során erős vonzást érez egy zárt ajtó felől, ahol rátalál a már alig élő, megbilincselt, ezer sebből vérző rabra, akit megszabadít bilincseitől. Riordan magával viszi, mert azonnal felismeri, hogy a nő az ő megváltása, az igazi életpárja, mert a reménytelenül töltött évszázadok után, élete legsötétebb órájában, a lány elhozza neki a színek és érzelmek ajándékát. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 15. – Kárpátok vámpírjai – Sötét titok Rafael De La Cruz évszázadokat töltött vámpírokra vadászva testvéreivel, miközben reménytelenül kereste életpárját, akinek megtalálásáról már lemondott. Colby Jansen volt az egyedüli védelmezője az ő fél-testvéreinek, de most, a De La Cruz testvérek fenyegetik a farmja stabilitását. De Rafael akarja Colbyt, és nem hagyja, hogy bármi közéjük álljon. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 16. – Kárpátok vámpírjai – Sötét démon Amióta csak emlékezni tud, Natalya démonokkal harcol, előbb gyerekkori rémálmaiban, később halhatatlan lények ellen küzd, akik ártatlanokra vadásznak, és meggyilkolják őket, mint az ikertestvérét is. Legyen az vámpír, vagy Kárpáti, elpusztítja azokat, akik az éjszakában ölnek, nem talál magával egyenrangú ellenfélre, amíg el nem csábítja valaki, akit az ellenségének hisz… A Kárpáti szinte mindent látott már végtelenbe nyúló létezése alatt. Vikirnoff úgy véli, már semmi sem tudja meglepni, míg össze nem találkozik egy nővel, akinek vámpírvadász készségei az övével vetekszenek. Félelmetesen tehetséges harcos a saját módján, furcsán ismerősnek tűnik a számára, mégis idegen. Ki ez a titokzatos nő, aki semmitől sem fél, még tőle sem? Natalya lehet a kulcs a Kárpátiak túléléséhez, de Vikirnoff abban egészen biztos, hogy a szívének, és a lelkének ő a kulcsa… PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 17. – Kárpátok vámpírjai – Sötét ünnep A Kárpátiak hercege, Mikhail Dubrinsky évszázadok óta attól retteg, hogy nem lesz képes megvédeni népét a rájuk leselkedő legnagyobb veszélytől, fajuk kipusztulásától, ami ellenségeik legfőbb célkitűzése. Hogy ezt a célt elérjék, gonosz tervet eszelnek ki a Kárpáti nők elpusztítására. De annak ellenére, hogy saját életpárja, Raven, és a lánya Savannah is sebezhető a környezetükbe befurakodó gonoszsággal szemben, Mikhail reménye nem vész el végleg… Ebben a kétségbeejtő időszakban a Kárpátiak összegyűlnek a világ minden tájáról, hogy egyesítsék erőiket, lelkeiket, hatalmukat, és fényt hozzanak a sötétségbe. De ellenségeik is szövetkeznek, mágusok, vámpírok, démonok és árulók hoznak számtalan veszélyt a Kárpáti népre… PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 18. – Kárpátok vámpírjai – Sötét uralom Manolito De La Cruz tudja, hogy veszélyesen közel került ahhoz, hogy átforduljon vámpírrá. Amikor Mikhail herceg visszahívja a Kárpátiak szülőföldjére, a legutolsó dolog, amire számít, az, hogy megérzi majd neki rendeltetett életpárja, MaryAnn Delaney illatát. MaryAnn ember, de túlságosan is jól ismeri a Kárpáti hímek nagyrészt agresszív ösztöneit. Nem egészen olyan a típusú férfiak ők, akik mellett szívesen elkötelezné magát egy életre. A bántalmazott nők elkötelezett tanácsadójaként dolgozó MaryAnn egy kiteljesedett életet él, amiben nincs helye olyasvalakinek, mint Manolito, aki a Kárpátok hegyei között született, és a maga törvényei szerint nevelkedett fel. Ám amikor MaryAnn beleegyezik, hogy elmegy Dél-Amerikába, hogy segítséget nyújtson egy brutálisan bántalmazott fiatal nőnek, észreveszi a csapdát, ami rá vár a fullasztó, sűrű dzsungelben. Manolito csalta oda, akinek csábító tervei vannak a gyanútlan, ellenállhatatlan emberi nővel. Ha egyszer ott lesz, az övé lesz. Ha egyszer az övé lesz, soha többé nem fogja elengedni. Ő lesz a szeretője, a ragadozója, az életpárja. Sötét uralma alatt tartja… PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 19. – Kárpátok vámpírjai – Sötét átok Apja rabszolgájaként egy jégvilágba születve, Lara Calladine csak a bénító félelmet ismeri gyermekként, és pusztán a Dragonseekerek Kárpáti örökségének titokzatos ajándékai adnak neki lehetőséget rá, hogy elszökjön. Kárpáti, ember és Varázsló vér is keveredik az ereiben, mégsem tartozik egyik világhoz sem. Egyedül járja választott útját, nagynénjei azon bölcsessége által irányítva, hogy illeszkedjen be, ne tűnjön ki semmivel, ne hagyja, hogy bárki megismerje származását, képességeit. És soha ne bízzon meg senkiben. Gyermekkora fagyott pokla után a világ rejtélyesnek és veszélyesnek tűnik. Ma már a felnőtt Lara a világot járja, jégbarlangokat tanulmányoz, azoknak a mikroorganizmusoknak vezető szakértője, amik ezeken a helyeken élnek. De más oka is van a kutatásra, aminek forrásai a rémálmok, gyerekkorának hideg, sötét sarkai. Egyetlen személy, és annak hatalma van csak segítségére, Nicolas De La Cruz, akiben az évszázadok vadászata és gyilkolása már rég elvégezte a maga rombolását. Veszélyes és arrogáns, de még mindig érzésekre vágyik, érzéki szerelemre véréhség nélkül. Lara és Nicolas között törékeny bizalom alakul ki, és egy olyan szenvedély, amit eddig egyikük sem ismert, az ígéret egy sötét dallama, amit mindketten ismertek már azelőtt, hogy elkezdődött volna. Amikor benyomulnak a Kárpátiak árulójának földjére, hogy a múltat keressék, olyan titokra is rátalálnak, ami megsemmisítheti, de meg is mentheti őket. Mindketten egy új kezdetre vágyakoznak életpárként, de megkísérti őket a sötét átok ismeretlen veszélyének fenyegetése is. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 20. – Kárpátok vámpírjai – Sötét gyilkos Különös fáma terjed a vámpírvilágban egy nőről, aki egy farkas falkával jár, és aki megsemmisít bármiféle vámpírt, aki csak az útjába kerül. Rejtélyes, megfoghatatlan és úgy tűnik, megölni is lehetetlen, olyan vadász, aki rettegéssel tölti el az élőholtak szívét. Ő Ivory Malinov. Csak a farkasok a társai. Népe réges-rég elárulta, a családja elhagyta, elvesztett mindenkit, aki kedves volt számára, így Ivory magányosan él évszázadok óta, társaság és szeretet nélkül. Józan eszét kizárólag a táplálkozás és a vadászat megszokottsága tartja fenn. Aztán egy éjszakán megérzi egy férfi illatát, aki a soha nem remélt megváltása. Az életpárja. Minden Kárpáti nő átka. Ő Razvan. Egy megbélyegzett bűnöző, akitől rettegnek és akit gyűlölnek, egy Dragonseeker szülött, az egyik legnemesebb Kárpáti vérvonal leszármazottja, aki a legmegvetettebb ellenség fogságában nőtt fel. Elmenekülve börtönéből, az életből is el akar menekülni, a hajnalt keresi, hogy megszabadítsa iszonyú létezésétől. De ehelyett a sötét gyilkos és a szabadság talál rá. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 21. – Kárpátok vámpírjai – Sötét veszedelem Dominic, a Dragonseeker leszármazott, az egyik legerősebb Kárpáti vérvonal sarja elég reménytelen és kétségbeesett ahhoz, hogy bemenjen az ellenség táborának közepébe kideríteni, mire készülnek. Erre csak egy mód van: le kell nyelnie egy vámpír vérével együtt annak parazitáit is. Jól tudja, ez egy olyan küldetés, ahonnan nincs visszatérés. Kevés ideje marad, mielőtt a vér kifejti rajta a hatását, hogy megszerezze és továbbítsa a Kárpátiak hercegének az információt, amiért odamegy, hogy aztán meghalhasson a harcban. Nincs ennél tiszteletreméltóbb mód, hogy véget vessen az életének. Solange Sangria a Jaguárok népének egyik utolsó tagja, és a tiszta királyi vérvonal legutolsó hordozója, egy olyan fajé, ami már képtelen kiheverni több százévnyi rossz döntéssorozat következményeit. Már régóta egyedül harcol, hogy kimenthesse a még megmaradt alakváltókat Rettenetes Brodrick, a saját apja karmai közül, aki lemészárolta a családját, és mindenkit, akit szeretett. Sebesült és fáradt, egy utolsó csatát tervez, abban a reményben, hogy megállíthatja a férfit, aki szövetséget kötött a vámpírokkal, és felkészül rá, hogy azt a csatát ő sem fogja túlélni. Két harcos, aki magányosan élte le az életét. Most, amikor az idejük végére értek, egymásra találnak, és ez egy olyan tény, amit egyikük sem hagyhat figyelmen kívül. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 22. – Kárpátok vámpírjai – Sötét ragadozó Éppen olyan brutális, mint az élőholtak, akikre vadászik, Zacarias de La Cruz mesteri ítéletvégrehajtó. Hosszú, sötét évszázadok során annyi csatába vetette bele magát, hogy a gonoszság összemosódott végtelen életével, egy könyörtelen, kérlelhetetlen, kegyetlen ragadozóévá keményítette a lelkét. Most sivár, vad útja végére ért. Ezer év alatt egy szürke világban elvégzett mindent, amit el kellett végeznie. Megvédte a testvéreit. Mindegyikük megtalálta a nőt, aki egésszé teszi őket. Békére találtak. A testvéreiért Zacarias egy ideje az őrület szélén egyensúlyozik, de a sok évszázados gyilkológép most távozik a múltba, kilép a vadászatból, ami meghatározta az életét, és Zacarias most először töpreng el rajta, ki is ő valójában. A válasz a perui házában várja, egy olyan nő árulásában, aki csapdába ejti, régi ellenfele bosszújában, véres családi örökségének elkerülhetetlen következményében, a szabadulást pedig egy olyan életpár adja, akit még csak el sem tudott képzelni soha. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 23. – Kárpátok vámpírjai – Sötét vihar Dax ismét a nyomasztó forróság, és a sötétség világában ébred, és eltöpreng rajta, mennyire változhatott meg a világ odafenn. Maga a változás is utálattal és félelemmel tölti el. Évszázadok óta él elevenen eltemetve Dél-Amerika egyik vulkánjában, így nem véletlen, hogy attól tart, ő maga is förtelemmé vált, minden Kárpáti férfi félelmévé, az alattomos gonoszság áldozatává, nem tudja pontosan, nem csusszant-e be könyörtelenül a testébe, és az elméjébe a hosszú évszázadok alatt. De van néhány dolog, ami soha nem változik. Mitronak hívják azt a vámpírt, akire Dax ezek alatt az évszázadok alatt vadászott. Annak ellenére, hogy a Kárpátiak hercegének közvetlen közelében élt, maga volt a megtestesült rosszindulat, ő volt az elkövetője több sokkoló, vadállatias tömeggyilkosságnak is, amit az emberi világ másként tartott számon. A barátai, és a családtagjai sem voltak biztonságban vérszomjától. Még Mitro életpárja, a rendkívüli ajándékokkal rendelkező rendkívüli nő, Arabejila sem. És most Mitro újra kiszabadul a felszínre, így Dax is követi. Közeledik a végső csata a jó és a rossz között. Dax és Mitro között elindul a halálos játszma, a jutalom pedig nem más, mint Riley Parker, Arabejila utolsó leszármazottja. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 24. – Kárpátok vámpírjai – Sötét vérfarkas Tatijana Dragonseeker évszázadokat töltött nővérével együtt a föld alatt jégcsapdába ejtve, egy bizonytalan létezésben, élet és halál között ingadozva, ahol szinte egyetlen lélek sem szólt hozzájuk kínzóikon kívül. Most megszabadították őket jégbörtönükből a leszármazottaik segítségével. Végre emberi alakban ébredve Tatijana arra vágyik, hogy felfedezze a modern világot, amiben most él, egy olyan világot, amiben pontosan eggyel több rejtély van, mint amire ő felkészült. Fenris Dalka hosszú távollét után tér vissza a Kárpátok hegyei közé, hogy testvérével legyen. Megsebezték az évszázados harcok, minden egyes nehezen kivívott győzelem. De ha hazatérésének valódi okára rájönne egy rosszindulatú férfi, vagy nő, az halálosnak is bizonyulhatna a számára. Mégis inkognitójának felfedésére kényszeríti egy gyönyörű idegen, aki a föld, az erdő, és az éjszaka friss illatát viseli magán. Idővel Tatijana és Fenris kezdik felismerni, mennyi minden köti össze őket, titokzatos múltjuk, ragadozóik, és a szenvedély forró hullámai felkavarják a lelküket. Mégis biztosan tudják, lehet bármilyen csábító az éjszaka sötétjében az ezüstös telihold, akkor is rájuk talál az ősi gonosz, ami azért létezik, hogy elpusztítsa őket. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 25. – Kárpátok vámpírjai – Sötét farkas Skyler Daratrazanoff mindig is tudta, hogy Dimitri Tirunul, a férfi, aki betöltötte az éjszakáit, egy kész csoda. De ő maga ember. Sebezhető. A férfi Kárpáti. Majdhogynem halhatatlan. Ő tizenkilenc éves. Dimitri ősi. Mégis nála volt a lelke fele, ő volt a fény a sötétségében. Nélküle nem élhetne tovább. Dimitri, miután évszázadokat töltött azzal, hogy vámpírokra vadászott, megvédte az embereket, és a népe szabadságát, beszorult két háborúzó faj közé. Túlélt mindent, akkor is, amikor mások úgy döntöttek, hogy feladják a lelküket. De most, életveszélyben, halálra ítélve a Lycanok által, Dimitri teljesen egyedül maradt. De a megváltás már közeleg… A Lycanok soha nem gyanakodnának olyasvalakire, mint Skyler, aki megszervez egy vakmerő mentőakciót. Hiszen csak egy tizenéves lány. Egy kipróbálatlan képességekkel bíró ember. De neki van valamije, ami senki másnak nincs. Őt eleve Dimitrinek szánták, ahogyan a férfit is neki. Semmi sem lehet erősebb Skyler vágyánál, hogy valóra válthassa élete álmát. Legyen az bármilyen kockázatos is. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 26. – Kárpátok vámpírjai – Sötét vér „Végre-valahára valóban visszatértél hozzánk.” Zev Hunter elit vadász, egy sötét vérkereskedő, maga a halál az elfajzott vérfarkasok számra, akik emberekre vadásznak. Magának való, aki soha nem ad ki magáról személyes információkat, viszont átkozottul jó a munkájában. De amikor a harcosok barlangjában ébred, rákényszerül, hogy megkérdőjelezze saját múltját, és céljait. Öntudatát visszacsalogatja egy nő ismerős, érzéki hangja, azé a nőé, aki hosszú évszázadok óta kísérti. Ő pedig nem más, mint Branislava, a Dragonseeker család tagja… „Az Anyaföld összehívta az ősöket, hogy tanúi legyenek az újjászületésednek.” A csábító egy félig Varázsló, félig Kárpáti nő, a harcosok tanácsa előtt ébresztgeti Zevet, miután megtette az egyetlen dolgot, amivel megmenthette a férfi életét. Összezárta vele magát, rábízta a saját védelmét, de most elérkezett az idő az újjászületésre, és hogy a férfi vére feljegyzésre kerüljön az ősök emlékezetében. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 27. – Kárpátok vámpírjai – Sötét bűntény Blaze McGuire pontosan tudja, hogy ki ölte meg az apját, és irgalmatlan terve is készen áll, hogy elégtételt vegyen. Egészen addig kitart magabiztossága, amíg egy telefonhívás során egy csábító idegen kérlelni nem kezdi, hogy várjon. A megtorlás az ő vérében is ott van. Ő és Blaze egyaránt a bűnösök vérét akarják. Ezen az éjszakán beteljesedik bosszújuk. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 28. – Kárpátok vámpírjai – Sötét szellem Nem volt sem civilizált, sem szelíd. Saját törvényei voltak, azok szerint élt. Szerzetes. Fejvadász. Vámpírvadász. Andre Boroi évszázadokat töltött élőholtak elleni küzdelemmel, és közben becsülettel kitartott a sötétséggel szemben. De most súlyosan megsebesítette Costin Popescu, könnyű lesz visszakövetnie hozzá a vérnyomot a mestervámpírnak, és éhes szolgaseregének. Andre egyetlen esélye az, ha eltűnik a Kárpátok szürke ködében. Hogy várjon. És reméljen. Egy gyógyító érintés, egy illat az, ami életben tartja. A geológus Teagan Joanes egy értékes ásványt keres a hegyekben, amikor hirtelen abban a helyzetben találja magát, hogy az vadászik rá, akiben egykor megbízott. Aztán belebotlik egy sebesült harcosba, aki őt akarja, és ellenállhatatlan. Andre egy örökkévalóság óta vágyik rá, ő az életpárja. A lány melegséggel burkolja be. Az illata lüktető. Teagan minden egyes szívdobbanással jobban átadja magát a szenvedélynek, amit fel sem tud fogni. A végzet most összekötötte kettejüket, de elég ez ahhoz, hogy védve legyenek, amikor a pusztító, könyörtelen sötétség azt tervezi, hogy elevenen felfalja őket? PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 29. – Kárpátok vámpírjai – Sötét ígéret Gabrielle-nek elege lesz a csatákból, a háborúkból látva, hogy a férfi, akivel jegyben jár majdnem az életét veszti egy olyan harcban, ami még csak nem is az övé. Gary valaha gyengéd, nagyon emberi kutató volt. Most egy merész, halálos Kárpáti harcos, ősi család vére folyik az ereiben annak a férfinak, akiről Gabrielle mindig álmodott, akire mindig szüksége volt. Mindennél jobban szeretné, hogy elmenekülhessen, messze a Kárpátok hegyeitől, távol élhessen a vámpírok sötét árnyékától, és a málladozó kolostortól, ami oly sok rettenetes titkot rejt. De Gabrielle hamar megtanulja, hogy a sötétségben tett ígéretek éppúgy átjárhatják a szívet, akár egy tőr. És nem ő az egyetlen, aki válaszokat keres a világnak ebben a rejtett, homályos zugában… Trixie Joanes makacs unokájának keresésére érkezik a Kárpátokba, attól félve, hogy valami kimondhatatlan már elcsábította a lányt. De ahelyett, hogy Teagant térítené észre, maga is végigbotladozik egy kétségbeesett nő útján. És mindannyiukra ott leselkedik egy ősi hatalom, olthatatlan bosszúvággyal, hogy megpróbálja valóra váltani minden rémálmukat. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 30. – Kárpátok vámpírjai – Sötét körhinta Abban a pillanatban, ahogy Charlotte Vintage belép a klubjába, Tariq Asenguard vére lángra lobban. Az ősi Kárpáti szinte feladta a reményt, hogy rátalálhat az életpárjára, de most mégis megtesz mindent, hogy a lányt a magáénak tudhassa. Amit viszont Tariq nem tud, az az, hogy Charlie, és a barátnője csalinak használja magát, megpróbálják előcsalogatni a veszélyes gyilkosokat, akik megölték Charlotte testvérét, és professzorát. Charlotte tudja, kicsoda Tariq. Nem csak, hogy a város egyik leggazdagabb agglegénye, de elkötelezett gyűjtője a régi körhintáknak, amiknek restaurálása a lány legnagyobb szenvedélye, és egyben a munkája is. Ez a közös szenvedély segít Charlotte-nak, hogy rábízza magát a férfira, és az elfojthatatlan vágy. De ugyanez teszi ki egy több évszázados átoknak is, és egy háborúnak, ami Tariq, a Kárpátiak, és az emberiség ellen folyik. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 31. – Kárpátok vámpírjai – Sötét örökség Egy gyönyörű, világtól elzárt birtokon Emeline Sanchez megpróbálja magába fojtani a fájdalmat, ami a város alatti labirintusban átélt iszonyú megpróbáltatások során összetörte a testét, amikor rákényszerítették a vércserére egy gonosz mestervámpírral. Azóta a hangja kísérti… szólítja a sötétségből… egyetlen perc nyugtot sem hagyva neki. És míg a gyerekek, akiket segített kiszabadulni a karmaiból azért küzdenek, hogy meggyógyulhassanak Kárpáti őrzőik óvó tekintetétől kísérve, Emeline tudja: fel kell áldoznia önmagát, meg kell fizetnie a végső árat, hogy mindannyiuktól távol tarthassa a bajt. A szépsége ellenállhatatlan a vámpíroknak. A képessége olyan hatással van rájuk, mint valami kábítószer. Őrjöngve igyekeznek megszerezni, soha nem fogják abbahagyná, hogy a nyomában legyenek. Csak egyetlen Kárpáti harcos íze, vérének rohanása mentheti meg őt. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 32. – Kárpátok vámpírjai – Sötét őrszem Miután Lorraine Peters iszonyú körülmények között elveszíti az egész családját, visszavonul egy erdőbe, megtalálni a nyugalmát, vagy bármit, ami segíthet megfékezni a lelkében dúló haragot. De ehelyett borzalmas erőszakra bukkan, egy férfi fekszik a földön magatehetetlenül három támadója előtt. Andor Katona élete nagyon kemény volt, az utolsó néhány száz évet egy kolostorban töltötte a Kárpátok hegyei között. Nem sikerült rátalálnia az életpárjára, így szinte örömmel fogadja a célt tévesztett vámpírvadászokat, akik kiszabadíthatják a színtelen, érzések nélküli létezésből. Egészen addig így gondolja, míg egy dühödt kis ciklon be nem száguld a jelenetbe, azzal az eltökélt szándékkal, hogy megmenti őt. Andor az első pillanatban felismeri benne életpárját, de az nem kevés idejébe kerül, hogy telepatikus úton őt is meggyőzze bonthatatlan kötelékükről. Lorraine az intelligencia és a bátorság halálos kombinációja. Annyira, hogy magára vonja egy mestervámpír figyelmét, aki már rég elvesztette azt, amit valaha maga is pótolhatatlannak gondolt. Azét, aki halálos precizitással készíti elő a csatáit Andor és és a többi Kárpáti ellen, hogy egyszer és mindenkorra eldöntse a háború kimenetelét. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 33. – Kárpátok vámpírjai – Sötét illúzió Bármely más alkalommal megnyugvásra találna a Sierra helyei között Julija Brennan, de most a Varázsló nő élete a tét. Megszabadult a családja felügyeletétől, hogy figyelmeztesse a Kárpátiakat az őket fenyegető veszélyre… és ezzel gyakorlatilag céltáblát ragasztott a saját hátára. Az üldözői már nagyon közel járnak. Miután évszázadokat töltött bezárkózva a Kárpátok között egy kolostorban, Isai Florea szinte el sem hiszi, hogy megtalálta az életpárját, a lelke hiányzó másik felét. Ahogy meglátja Juliját, a világában újra fellángolnak a színek. Bár a szenvedély robbanásszerű közöttük, Julija fellázad a kapcsolatuk ellen, úgy hiszi, hogy Isai az ellenőrzése alá akarja vonni, ezért visszautasítja a kötést, ami megakadályozhatná, hogy a harcos szörnyeteggé váljon. Beteljesítetlen kötésük egyre erősebben szólítja őket, mégis arra kell koncentrálniuk, hogy végrehajtsák a feladatot, ami összehozta őket. Ahhoz szoktak, hogy egyedül néznek szembe a veszéllyel, Varázslónak és Kárpátinak most mégis meg kell tanulnia, hogyan támaszkodhatnak egymásra, hogy meghiúsítsák a tervet, ami minden Kárpátit pusztulással fenyeget. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 34. – Kárpátok vámpírjai – Sötét dal Az otthonából nagyon fiatalon elrabolt és évszázadokon át gyötört Elisabeta Trigovise fél megmutatni magát bárkinek is. Bár megmenekült, és immár biztonságban van a Kárpátiak birtokán, olyan régóta él félelemben, hogy már fogalma sincs, hogyan élhetne nélküle. Szeretne válaszolni életpárja szirénhívására, de a puszta gondolat is halálra rémíti. Mielőtt rátalált Elisabetára, Ferro Arany egy érzelmek nélküli ősi harcos volt. Most, hogy az érzései életre keltek, tudja jól, hogy többre lesz szüksége, mint kedves szavak és lágy érintések ahhoz, hogy meggyőzze az összetört nőt, hogy ők ketten társak, nem pedig rabtartó és fogoly. Egyelőre az erejét adja neki, míg a nő rátalál a sajátjára, és hagyja, hogy szívének ritmusa megnyugtassa Elisabeta törékeny lelkét. De még ha a nő meg is tanul megállni a saját lábán, a vámpír, aki fogva tartotta, kétségbeesetten követeli vissza magának, fenyegetve a dalt, amit Ferro és Elisabeta együtt írnak. PDF MOBI EPUB letöltés [Hidden Content] -
    6 points
  3. Szemán Zoltán-Holdharmat javított.91% 10 csillagozás 2097 ben járunk. Dean egy olyan világban él, ahol a társadalom erősen megosztott. A végzettségtől, munkától, beosztástól és persze a pénztől függ, hogy hol és milyen környezetben élhetnek az emberek. Főhősünk, aki a Kettes zónában él, és technikusként dolgozik, egyik este kirúg a hámból a barátaival, és másnap arra ébred, hogy jó pár órát képtelen felidézni az elmúlt éjszakából. Még aznap, a rendőrség letartóztatja őt. A vád: nemi erőszak és gyilkosság, de Dean egyáltalán nem emlékszik semmire. Sikerül megszöknie és eltűnnie a Zéró zónában, ahol csak a társadalom által kivetett emberek élnek. A megvádolt férfi kétségbeesetten próbál bizonyítékot találni az ártatlanságára és ebben olyantól kap segítséget, akire nem is számított volna. Ám az ártatlanságnak ára van, túlságosan is magas ára… Eredeti megjelenés éve: 2017 gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző nyomozás regény sci-fi sorozatgyilkosság szegénység társadalmi sci-fi társadalom > Magánkiadás, 2017 238 oldal · ISBN: 6610000035526 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    5 points
  4. B. I.-A Torony (Királycsinálók-trilógia 1.) olvasó a ciklus első könyvét tartja a kezében. A világom hatalmas, érdekfeszítően izgalmas, így ezt a könyvet számtalan előzmény és folytatás követheti majd. Megjelenésükig további háttértörténeteket, novellákat, verseket a honlapon olvashatnak! KIRAKATDaniella Deutsch: NickVándor Tamás: A Camino titkaiErdélyi Anna: Istenek földjeTéti István: Időtlen rendTéti István: Téli szünet magyar nyelvű magyar szerző sorozat része > Magánkiadás, Budapest, 2022 204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156292230 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    4 points
  5. Kirsty Moseley-The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window – Álmaim őrzője 79% 555 csillagozás Volt egyszer egy lány. És egy fiú. Meg egy ablak. Amber Walkert és a bátyját, Jake-et bántalmazza az apjuk. Egy éjszaka Jake legjobb barátja, Liam észreveszi a zokogó Ambert, és bemászik a szobája ablakán, hogy megvigasztalja. Ezzel kezdődik szeret/nem szeret-kapcsolatuk, ami meghatározza a következő nyolc évet. Liam mára magabiztos csajozógép lett, aki egyetlen csaj mellett sem tud kikötni, még sohasem volt igazi barátnője. Amber máig nem dolgozta fel a bántalmazó apjától elszenvedett lelki sebeket. Ő és Liam bizarr párost alkotnak. A kapcsolatuk mindig is viharos volt. De mi történik akkor, ha Amber egyszer csak máshogy tekint a bátyja legjobb barátjára? És mit szól a túlféltő báty, amikor megtudja, hogy a húga és a barátja egyre közelebb kerülnek egymáshoz? A legmeghatóbb történet arról, mire képes a szerelem. Kirsty Moseley: The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window Eredeti mű Kirsty Moseley: The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window 83% Eredeti megjelenés éve: 2011 Tagok ajánlása: 16 éves kortól 21. század alkoholizmus angol szerző barátság családon belüli erőszak fizikai bántalmazás gyermekbántalmazás ifjúsági iskola jégkorong kortárs középiskola magyar nyelvű nemi erőszak regény romantikus sport szóbeli bántalmazás tánc testvérek váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 408 oldal · ISBN: 9789634579595 > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 408 oldal · ISBN: 9789634579601 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    4 points
  6. Kirsty Moseley-könyvek Kirsty Moseley-Szívek testőre sorozat Ez a sorozat már lezárult. angol szerző erotikus kortárs magyar nyelvű new adult regény romantikus váltott szemszög ----------------------------- Kirsty Moseley-Nothing Left To Lose – Nincs vesztenivalóm (Szívek testőre 1-2.) 79% 253 csillagozás Három évvel azután, hogy Annának a tizenhatodik születésnapján végig kellett néznie, ahogy megölik a barátját, őt pedig a szadista gyilkos elrabolja, már korántsem az a boldog és szerencsés lány, aki valaha volt, és akit mindenki kedvelt. Megtört, érzéketlen emberré vált, akit éjszakánként rémálmok gyötörnek. Carter jelenleg börtönben ül Jack meggyilkolásáért . Anna tanúvallomása juttatta rács mögé. Ám az ügyet újratárgyalják, mivel kiderült, hogy néhány kulcsbizonyítékot meghamisítottak. Az elnöki székért induló Spencer szenátor a lánya védelmére felbéreli Ashton Taylort. Ashton frissen végzett SWAT-ügynök. Az ő feladata, hogy az újratárgyalás lezárásáig óvja és védje a lányt. Anna három éve minden erejével azért küzd, hogy kiöljön magából mindenféle érzést és fájdalmat. Vajon Ashtonnak sikerül kimozdítania őt a gyászból? Vajon képes lesz neki segíteni abban, hogy ismét észrevegye az élet örömeit, és elhiggye, hogy nem minden ember akarja őt bántani? Mindeközben végig ott lebeg a fejük felett a tudat, hogy az ügy még mindig nem zárult le. Mert Carter Thomas nem ismer akadályt, ha arról van szó, hogy ismét megkaparintsa az ő „Hercegnőjét”. Kirsty Moseley: Nothing Left To Lose Eredeti mű Kirsty Moseley: Nothing Left To Lose Eredeti megjelenés éve: 2013 21. század Amerikai Egyesült Államok angol szerző egyetem erotikus fizikai bántalmazás gyász kortárs magyar nyelvű nemi erőszak new adult női főszereplő regény romantikus sorozat része testőr váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 876 oldal · ISBN: 9789635612123 · Fordította: Tóth Katalin > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 876 oldal · ISBN: 9789635612130 · Fordította: Tóth Katalin -------------------- Kirsty Moseley-Enjoying the Chase – A nőcsábász (Szívek testőre 3.) 82% 57 csillagozás Nate-et még soha senki nem pattintotta le… Nate Peters igazi playboyéletet él. Jó fej haverok veszik körül, szereti a munkáját, lazán, felelősségmentesen telnek a napjai. A csajozás terén lekörözhetetlen. Soha egy lány kegyeiért sem kell küzdenie… amíg meg nem ismeri Rosie-t. Így aztán elhatározza, hogy meghódítja ennek a barna hajú lánynak a szívét. Kiderül azonban, hogy Rosie olyan meglepetéssel szolgál számára, ami az élvhajhász életvitelét alapjaiban forgatja fel. Még a végén a nagy nőcsábász lesz elcsábítva? Kirsty Moseley Nothing left to Lose – Nincs vesztenivalóm című regényének társkötete. Vesd bele magad! Kirsty Moseley: Enjoying the Chase Eredeti mű Kirsty Moseley: Enjoying the Chase Eredeti megjelenés éve: 2011 angol szerző erotikus gyermeknevelés kortárs magyar nyelvű new adult regény rendőr romantikus sorozat része tanár váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 560 oldal · ISBN: 9789635971015 · Fordította: Tóth Katalin > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 560 oldal · ISBN: 9789635971022 · Fordította: Tóth Katalin letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------------------
    4 points
  7. Christine Feehan - könyei Christine Feehan - Árnyjáték - Shadow Game - GhostWalkers 1 ajongói fordítás! Fordította: Szilvi A titkos kísérlet ötletgazdája, a neves tudós, Peter Whitney, és ragyogó képességű lánya, Lily. Az elit egységet azért hozták létre, hogy fejlesszék pszichés képességeiket, és természetes mentális erejüket felhasználva egyedülálló katonai fegyverré váljanak. De valami rosszul sül el. Az elszigetelt, föld alatti laboratóriumokban a férfiak furcsa halálos baleseteket szenvednek. Ryland Miller kapitány tudja, hogy ő lesz a következő. Amikor magát Whitney doktort is meggyilkolják, Rylandnek csak egyetlen ember marad, akiben megbízhat: a gyönyörű Lily. Lily, aki maga is rendelkezik a szokatlan hatodik érzékkel, osztozik Ryland minden új félelmében, minden cserbenhagyásában, minden növekvő gyanakvásában és minden szenvedélyes szívverésében. Együtt merülnek egyre mélyebbre a nő apja múltjának labirintusába, és egyre közelebb kerülnek egy titokhoz, ami további gyilkosságokat követel, csakhogy továbbra is titok maradjon. Christine Feehan - GhostWalkers 2 - Mind Game - Elmejáték ajongói fordítás! Fordította: Szilvi A kivételes telekinetikus képességgel rendelkező Dahlia Le Blanc egész életét a többi embertől elszigetelten töltötte. Amikor már azt hiszi, hogy végre valamiféle nyugalomra lelt, jól megszervezett világa darabokra hullik... Általa nem sejthető okokból, halálos bérgyilkosok célpontjává vált. Hirtelen sehol sincs biztonságban – a titkos rejtekhelyen sem, amelyet már régen kialakított. Most Nicolas Trevane-re kell bíznia magát – egy veszélyes harcosra, akinek az a feladata, hogy felkutassa és megvédje őt. Együtt olyan perzselő forróságot idéznek elő, amiről Dahlia elképzelni sem tudta, hogy létezhet. De vajon megoszthatja-e ezzel a férfival a titkait – különösen, amikor vannak, akik ölni is képesek lennének azért, hogy megkaparintsák azokat? letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------
    3 points
  8. AOMEI Partition Assistant All Editions v10.3.0 7zip | 57MB Professional, Technician, Unlimited, Server verzió választási lehetőség. Az AOMEI Partition Assistant biztonságos merevlemez, SSD és USB meghajtó particionáló program. Szinte akármit csinálhatunk lemezeinkkel ha a birtokunkban van. Csak pár tulajdonság: partíció átméretezés, szétvágás, összeillesztés, felezés, másolás. Partíció mozgatás, lemez és partíció másolás, operációs rendszer költöztetés SSD-re, partíció létrehozás, formázás, törlés. Partíció visszaállító varázsló, hordozható és indítható Windows készítés (két módszer bootolható Windows USB meghajtó létrehozására). MBR GPT-be, NTFS FAT32-re, elsődleges partíciót logikaiba vagy fordítva alakít. Legyalulja a partíciót vagy akár a teljes merevlemezt ha akarjuk a biztonság kedvéért, képes meghajtó betűjelet váltani, elrejteni vagy láthatóvá tenni partíciókat, hibás szektorokat és partíciókat ellenőrizni, Master Boot Recordot újraépíteni és még sok-sok mindenre képes. AOMEI Partition Assistant, especially designed to meet the needs of small and medium sized business, not only includes all features to make the best use of disk space while minimizing server downtime, but also provides comprehensive solution to disk-related issue. With intuitive and easy-to-use interface, anyone, even non-technical users, can maximize the performance of servers in minutes without having to need an expert. Our stable and robust server partition software is priced at only $160 available for two servers as well as free lifetime upgrades. Top Benefits - Allow unlimited usage within one company to save money. - Safe - no data loss, fast - no reboot, easy - no professional skill. All-in-one Hard Disk Partition Manager - Extend NTFS system partitionwithout rebooting computer to reduce downtime. - Resize/move a partition or dynamic volume to maximize utilization of storages. - Easily allocate free space from one partition to another without losing data. - Merge adjacent two partitions into one, or merge unallocated space to a partition. - Partition alignment optimizes the drive for performance, especially for SSD. - Erase all data permanently so that it cannot be recovered any more. System and Data Migration - Migrate OS from hard disk to solid-state drive (SSD), supporting MBR and GPT disk. - Upgrade storages with disk to disk copy, no need to reinstall Windows and applications. - Copy a partition from one hard drive to another for backing up data. Magic and Safe Converter - Change disk style - safely convert an MBR basic or dynamic disk into GPT, and vice versa. - Change disk type - safely convert a dynamic MBR or GPT disk into basic, and vice versa. - Change partition type - safely convert a primary partition into logical, and vice versa. - Change file system - safely covert NTFS file system to FAT32, and vice versa. Step-by-step Handy Wizards - Extend Partition Wizard - solve “low disk space” of C drive by taking unused space from other partitions. - Partition Recovery Wizard - retrieve valuable information from lost or deleted partitions. - Make Windows PE Bootable Media - troubleshoot problems, or recover data when system fails to boot. - Windows To Go Creator - build a portable and fully functional Windows 8 system on USB flash drive. Version 10.3.0 Jan 29, 2024 Added “Bitlocker Encryption”: Provides encryption/decryption for entire volumes to protect your data from unauthorized access. It is also available on Windows Home edition. Fixed issue: Computer cannot boot from the destination disk after cloning an MBR system disk or migrating OS on an MBR disk in individual environments. Fixed issue: Failed to create a Windows to go bootable disk with “Win to Go”, because it cannot create partition incorrectly. Enhanced “Data Recovery”: Now it allows to recover lost or deleted files from FAT and FAT32 formatted storage devices, such as HDD, SD cards, memory cards, USB flash drives, and external drives. Plus, it adds 7 new file formats to preview in a large resolution before recovery, including avi, mov, mkv, m4v, wav, m4a, and docx. [Hidden Content] jelszó:1030
    2 points
  9. Jennifer Lynn Barnes - Örökösök viadala (Örökösök viadala sorozat 1.) The inheritance games 2,1 mb "Avery pontosan tudja, mi kell a szebb jövőhöz: túlélni a gimit, szerezni egy jó egyetemi ösztöndíjat, aztán irány a nagyvilág. Az élete azonban egyik napról a másikra megváltozik, amikor kiderül, hogy a kőgazdag Tobias Hawthorne ráhagyta a teljes vagyonát. A dologban az a legfurcsább, hogy a lány nem is ismerte az idős férfit, és fogalma sincs, mivel érdemelte ki az ölébe hulló milliárdokat. Az örökséget viszont csak egy feltétellel kaphatja meg: ha beköltözik a kastélynak beillő, titkos folyosókkal és kódokkal teli Hawthorne-házba. Ez még nem lenne vészes, de ott laknak a hoppon maradt rokonok is, köztük Tobias unokái: négy veszélyesen vonzó, zseniális srác, akik abban a hitben nőttek fel, hogy egy napon milliárdok szállnak rájuk. Az örökség legfőbb várományosa, Grayson pénzéhes szélhámosnak tartja Averyt, és mindent elkövet, hogy elüldözze. Öccse, Jameson nagyapjuk utolsó feladványának tekinti a lányt – fejtörőnek, amit meg kell oldaniuk ahhoz, hogy megértsék, miért hagyta Tobias Hawthorne egy vadidegenre a vagyonát. Averynek két választása van: vagy elmenekül, és ezzel lemond az örökségről, vagy beszáll a játékba, amelyben az élete a tét." [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  10. Sophie Hannah – Hercule Poirot új esetei sorozat *** Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok (Hercule Poirot új esetei sorozat 1.) Eredeti cím: The Monogram Murders Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A monogramos gyilkosságok Magyar kiadó: Európa, Budapest Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 2014, 2015, 2017, 2019, 2023 Fordította: Molnár Eszter Poirot visszatér! 1929. február 7-én három holttestet találnak a Bloxham Szálló három emeletén. Két nő és egy férfi vesztette életét a luxushotelben, és mindhármuk szájában monogramos mandzsettagomb lapul. A Scotland Yard ifjú felügyelője, Edward Catchpool kapja meg az ügyet, amely korántsem ígérkezik könnyűnek. Nagy szerencséjére a szomszédjába költözött egy nagy bajszú, köpcös kis belga. Poirot szívesen segít az érthetetlen bűnügy felgöngyölítésében, amiben kulcsszerepet játszik egy cselédlány, egy lelkész özvegye és a negyedik mandzsettagomb. Sophie Hannah igazán nagy kihívást jelentő új esettel lepte meg a világ leghíresebb belgáját. Sophie Hannah: A zárt koporsó (Hercule Poirot új esetei sorozat 2.) Eredeti cím: Closed Casket Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A zárt koporsó Magyar kiadó: Európa, Budapest Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 2016, 2022 Fordította: Molnár Eszter Lady Playford, a detektívregényeiről híres gyerekkönyvíró váratlanul írországi kastélyába hívja az egész családját és két nyomozót: a neves Hercule Poirot-t és angol barátját, Edward Catchpoolt. A meghívottak között a család két ügyvédje is szerepel – vacsora közben ugyanis Lady Playford komoly bejelentést tesz a végrendeletét illetően. Hatalmas vagyonának új várományosa egyből a figyelem középpontjába és a hoppon maradt korábbi örökösök kereszttüzébe kerül. A kastély fölbolydul, és az éjszaka folyamán brutális gyilkosság történik, amelynek az egyik alkalmazott a szemtanúja lesz. Az indíték egyértelműnek tűnik, a gyanúsítottnak viszont alibije van. A gyilkosság meghökkentő és értelmetlennek látszó körülményei azonban egyre rejtélyesebbé teszik a bűntényt, mely komoly kihívást jelent még a rutinos Poirot-nak is. Sophie Hannah: A háromnegyed rejtélye (Hercule Poirot új esetei sorozat 3.) Eredeti cím: The Mystery of Three Quarters Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: A háromnegyed rejtélye Magyar kiadó: Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 2016, 2022 Fordította: Merényi Ágnes Hercule Poirot ebéd után hazatérvén egy feldúlt hölgyet talál az ajtaja előtt, aki dühösen kérdőre vonja: miért írt neki levelet, azzal vádolva, hogy megölt egy bizonyos Barnabas Pandyt, akiről ő soha életében nem hallott? Erről a Barnabasról Poirot sem hallott még soha, és soha eszébe nem jutott volna, hogy egy levélben vádoljon bárkit is gyilkossággal. A nyomozó még jobban elcsodálkozik, amikor lakásában egy idegen férfit talál, aki azt állítja, aznap reggel levelet kapott tőle. És persze őt is Barnabas Pandy meggyilkolásával vádolta meg benne. Hány levél lehet még? Ki küldte őket és miért? És főleg: ki a csoda ez a Barnabas Pandy? Él-e még? Vagy valóban meggyilkolták? Csodás nyomoznivaló egy mesterdetektív számára! Sophie Hannah: A Kingfisher Hill-i gyilkosságok (Hercule Poirot új esetei sorozat 4.) Eredeti cím: The Killings at Kingfisher Hill Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: A Kingfisher Hill-i gyilkosságok Magyar kiadó: Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 2020, 2023 Fordította: Wiesenmayer Teodóra Hercule Poirot levelet kap a Kingfisher Hill egyik fényűző villájában élő Richard Devonporttól. A fiatalember arra kéri a mesterdetektívet, hogy mentse meg halálra ítélt menyasszonyát, aki beismerte, hogy megölte Richard bátyját, Franket. Poirot-nak több rejtéllyel is szembe kell néznie: egy ismeretlen ifjú hölgy bevall neki egy gyilkosságot, egy másik, zavart viselkedésű nő pedig azt állítja, hogy az élete veszélyben forog. A nyomozó ez alkalommal is Catchpool felügyelővel az oldalán igyekszik megválaszolni az egyre szaporodó kérdéseket. Ki ölte meg Franket? És miért kellett meghalnia? Kit ölhetett meg az ismeretlen ifjú hölgy? Milyen szerepe van a bűnügyben az Éjféli találkozó című regénynek? A rejtélyek megoldásához Poirot-nak igencsak meg kell dolgoztatnia a kis szürke agysejtjeit… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 9,57 MB [Hidden Content]
    1 point
  11. TITLE: My MILF Stepmom:kiss: GENRE: Casual, Simulation DEVELOPER: DuaWolf PUBLISHER: DuaWolf Studio FRANCHISE: DuaWolf RELEASE DATE: Apr 7, 2023 Tartalom: You're a graduating university student but still a virgin. You empathetic MILF stepmom offers to fulfill this life achievement for you. Meanwhile, your hot gym instructor and academic advisor provoke you sexually and aggressively. This game consists of visual novel and business simulation elements. (Googe fordítás)Végzős egyetemista vagy, de még szűz. Ön empatikus menyecske mostohaanyja felajánlja, hogy teljesíti ezt az életművét. Eközben forró edzőtermi oktatója és tudományos tanácsadója szexuálisan és agresszíven provokál. Ez a játék vizuális újszerű és üzleti szimulációs elemekből áll. ÉRETT TARTALOM LEÍRÁSA A fejlesztők így írják le a tartalmat: Előfordulhat, hogy ez a játék nem megfelelő minden korosztály számára, vagy nem biztonságos a munkához (NSfW). A játék sok meztelenséget vagy szexuális tartalmat, fétiseket, általános felnőtteknek szóló tartalmat tartalmaz. Minden szereplő 20 év feletti. MATURE CONTENT DESCRIPTION The developers describe the content like this: This Game may not appropriate for all ages, or may not safe for work(NSfW).The game contains lots of Nudity or Sexual Content,Fetish, General Mature Content. All characters are over the age of 20. SYSTEM REQUIREMENTS MINIMUM: OS: WIN10/WIN11 Processor: 2 GHz Memory: 2 GB RAM Graphics: Graphics card supporting DirectX 9.0 DirectX: Version 9.0 Storage: 2 GB available space RECOMMENDED: OS: WIN10/WIN11 Processor: 2 GHz Dual Core Memory: 4 GB RAM Graphics: Graphics card supporting DirectX 9.0 DirectX: Version 9.0 Storage: 2 GB available space Telepítés: 1. letöltöd 2.kibontod 3.DirectX & YOU MUST INSTALL mappábol telepítesz mindent! 4.futtatod a My MILF Stepmom (Uncensored) mappában lévő My MILF Stepmom.exe fájlt! 5. játszol!
    1 point
  12. WinToUSB v8.5 All Editions Multilingual 30MB Enterprise / Professional / Technician az aktivált verziót a patch vagy crack határozza meg A program segítségével, néhány egyszerű lépésben, hordozható Windows telepítést készíthetünk (Windows 11/10/8/7/vista/2019/2016/2012/20081 operációs rendszerekhez), windows telepítőt hozhatunk létre USB meghajtóra, klónozhatjuk is a telepített rendszerünket USB meghajtóra vagy akár egy önállóan futtaható WinPE környezetet is rátrehetünk az USB stickre. A magyar nyelv támogatott. WinToUSB (also called Windows To USB) is the best free Windows To Go (WTG) Creator which allows you to install and run a fully-functional Windows on external hard drive, USB flash drive or Thunderbolt drive. It is so easy and efficient, with just 3 steps and a few minutes, you can create your first portable Windows 11/10/8/7 or Windows Server directly from an ISO, WIM, ESD, SWM, VHD, VHDX file or CD/DVD drive, or you can clone existing Windows installation to USB or Thunderbolt drive as portable Windows. WinToUSB also supports creating Windows installation USB flash drive from Windows 11/10/8/7 and Windows Server installation ISO, with it you can install Windows from the USB flash drive easily. Windows To Go (Portable Windows) Creator WinToUSB allows you to install & run fully-functional Windows on an external HDD/SSD, USB flash drive or Thunderbolt drive, which means you can carry the portable Windows drive to anywhere and use it on any computer. Use any version of Windows 11/10/8/7 and Windows Server to create Windows To Go Workspace Creation of Windows To Go from an ISO, WIM, ESD, SWM, VHD(X) image file or CD/DVD drive Clone existing Windows installation to USB drive or Thunderbolt drive as portable Windows Creation of Windows To Go on Non-Certified Windows To Go drive Hot clone Windows without restarting the source computer to be cloned Create BitLocker encrypted Windows To Go WorkspaceNew Support for creating VHD/VHDX-based Windows To Go Workspace Windows Installation USB Creator WinToUSB releases a feature called "Windows Installation USB Creator" which allows you to create a Windows installation USB flash drive from a Windows 11/10/8/7/vista/2019/2016/2012/2008 installation ISO file with a few simple steps, with this feature you can create a bootable Windows installation USB drive to install Windows on both Traditional BIOS and UEFI computers by using the same USB drive. Windows PE Bootable USB Creator WinToUSB also supports creating a bootable Windows PE USB drive, it can help you transfer the contents of a Windows PE image to a USB drive and make the USB drive bootable. WinToUSB 8.5 changelog: Fixed bug: The program may crash in the latest version of Windows 11 Fixed bug: The installation source cannot be selected in some cases Fixed some bugs to improve product quality [Hidden Content] jelszó:v850
    1 point
  13. V. V. Pohljobkin - Konyháról konyhára A Szovjetunió nemzeteinek ételei pdf 20mb [Hidden Content]
    1 point
  14. Terepen 05 final (Southland) amerikai krimi-dráma-thriller, 43 perc 5.évad /01.- 10.rész/ FINAL SEASON 2013 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Tom Everett Scott (Russell Clarke nyomozó) Michael McGrady (Daniel Salinger nyomozó) Regina King (Lydia Adams nyomozó) Ben McKenzie (Officer Ben Sherman) Shawn Hatosy (Sammy Bryant nyomozó) Michael Cudlitz (John Cooper rendőrtiszt) Dorian Missick (Ruben Robinson nyomozó) C. Thomas Howell (Officer Dewey Dudek) Ben McKenzie (Officer Ben Sherman) Arija Bareikis (Officer Chickie Brown) Jamie McShane (Sergeant Terry Hill) Kevin Alejandro (Detective Nate Moretta) Emily Bergl (Tammi Bryant) Roxana Brusso (Detective Alicia Fernandes) Mario Cortez (Officer Munoz) Lucy Liu (Officer Jessica Tang) Jenny Gago (Detective Josie Ochoa) Lex Medlin (Detective Andy Williams) Patrick Fischler (Detective Kenny 'No Gun) Videó információk: Méret: 505 MB Hossz: 00:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 489 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  15. Fehérvirág-Boglár Lajos (szerk.) Portugál népmesék (Népek meséi sorozat) Merész álmú, kicsiny nép él Európa végső nyugati szirtfokán: a portugál. Hajói egykor büszkén szelték a tengert, három világrész nyögte hódítói vasát, és földrésznyi területek fogadták a portugál nyelv és kultúra ihletését. Csak odahaza maradt mindmáig hontalan, csak otthon szakadt föl marcona hadfiakból az ősi portugál életérzés, a mélabú páncélpattintó sóhaja. Fehérvirág népe kifelé kevély pillantást vetett a világba – csak meg ne lássák könnyeit! – de meghitt magányában, az alentejói és minhói esték csöndjében megszűnt a hatalmi mámor szülte színlelés: meséiben megvallotta, hogy olyan nép ő, mint a másik, egyszerű és jóságos, van öröme, van bánata, tiszteli az igazságot, megveti a hamisságot. A portugál mesék tárgyi elemei még szemléletesebben vallanak: számtalan közismert fordulat – a három legény vagy három leány szimbolikája, a legkisebb gyerek leleményessége, a varázslat és más csodás elem, népi humor, népi bölcsesség, a váratlan meggazdagodás: a szegény ember álma – tanúsítja, hogy a kalandos lovagi eszmény uralma és a gyarmatosító buzgalom csak látványos, de hamis színjáték volt a portugál nemzet – és minden nemzet – történetében. A páncéling alatt emberszív dobog: akár a miénk. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - A bőbeszédű teknősbéka-Bodrogi Tibor – Karig Sára (szerk.) Ausztráliai, óceániai, indonéziai, kambodzsai, burmai, kasmíri, indiai népek meséi (1968) A Népek Meséi sorozat (Móra Kiadó) E kötet meséi üzenetek távoli világból, távoli kultúrákból. Hírt adnak messze tájakról, a más éghajlat alatt virágzó természet gazdag szépségéről, és azokról a tőlünk különböző emberekről, akik ezeket az idegen tájakat lakják. A kötet egyik szerkesztője, Bodrogi Tibor néprajztudós a közelmúltban hosszabb időt töltött Indonéziában – ahonnan a mesék egy része való –, és azt tapasztalta, hogy az indonéziai szigetek egyikén-másikán, a sűrű erdők mélyén, a kopár hegyláncok körülzárta völgyekben még olyan emberek élnek, akik napjainkig megőrizték ősi munkaeszközeiket, viseletüket és meséiket is. A Népek Meséi sorozat újabb kötete az ausztráliai bennszülöttek, a csendes-óceáni szigetvilág, a csodálatos Hawaii, az indonéziai szigetek, Hátsó-India és India fenségesen gazdag mesevilágából ad ízelítőt. Olvasóink az ázsiai és európai kultúrkincs legszebb vándormotívumaival találkoznak ebben a kötetben, pompás állatmesékkel, melyek vérszomjas ragadozókról, fekete párducokról, elefántokról, furfangos teknősbékákról, törpeszarvasokról és a szigetvilág hatalmas madarairól adnak színes képet. Reich Károly Kossuth-díjas grafikus, felhasználva ennek a világnak érdekes művészeti motívumait, a képzőművészet eszközeivel mutatja be A bőbeszédű teknősbékát és sok más társát, embereket és állatokat, környezetüket és képzeletük varázslatosan szép világát. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Asszony-unokája - Gulya János (szerk.): (Népek meséi sorozat?) Vogul népmesék Az Ural felől halkan fújdogál az Északi-Szél-Asszony, s szerte az Ob sok mellékfolyóján vogul emberek eveznek halászatra, vendégségbe, hazafelé. Csónakjuk orrában egy-egy öreg kifogyhatatlanul mondja a mesét a fejedelemhősökről, a medveöregről, a csíkos evetről, a vogul világ sok-sok csodájáról, s csak akkor hallga el tisztelettudóan a hangja, amikor az Asszony-unokájának szent áldozati ligete mellett szelik evezőik a vizet… S a mesék nyomán feltárul a magyar nép legközelebbi rokonának, a vogul népnek az élete, a maga külön, de hozzánk érzésben és gondolkodásban annyira közel álló világával. Érdekessége ennek a kötetnek, hogy ez a kiadás egyúttal az első a nagyközönség számára készített válogatás kis finnugor rokonnépünk mesekincséből. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - A csillagok szíve-Bodrogi Tibor – Karig Sára (szerk.) Afrikai mesék (1962) A Népek Meséi sorozat (Móra Kiadó) Amikor a nap lebukik a Kilima Ndzsáró havas, égbe nyúló csúcsa mögött, pásztortüzek villannak fel Afrika elszórt kis falvaiban, a pusztákon, szavannákon.A tűzbe bámuló sivatagi pásztorok meséiben még az ősi Afrika tűnik elő, sokszor a maga vad nyerseségében. Karavánok és vándorkereskedők az éjszakai szállásért mesével fizetnek, s a szavannák dús bozótjaiban küzdelemre induló harcosokat nemcsak fegyverhordozók, hanem diallik – énekmondók – lantosok is kísérik. A busongó nép hivatásos mesemondói a moaridik, gyakran nagy tekintélyű, nevezetes személyiségek. Madagaszkár rejtelmes földjén költő-táncosok mondják el meséiket, akik faluról-falura vándorolnak, és szívesen látott vendégei minden ünneplő háznak. Miről szólnak ezek a mesék? A természet megmagyarázhatatlannak tetsző jelenségeiről, hősök nagy erejéről, az együgyű ember nevetségességeiről, s az állatokról, az ostoba elefántról, vízilóról, a gonosz sakálról, és a kicsi, de mindenkinél furfangosabb, ügyesebb – tehát erősebb – nyúlról és antilopról. A mesék részben ismeretlenek, új világot tárnak az olvasó elé, részben pedig olyanok, amilyeneket a világ más táján is mesélnek. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - A cápaisten-Vámos Magda (szerk.) Hawaii mesék és mondák (Népek meséi sorozat) – Hadd mondom el hát – mondta Kámálo –, miért emészt engem a bosszúszomj. – Majd így folytatta: – Országom királya egy dobot hozott magával Kahikiből. De kívüle nem dobolhat senki ezen a dobon. Tabu alá helyezte még azt a helyet is, ahol a dob áll. Kegyetlen király az én királyom, Ku-pa. Gonoszsága miatt a nép java elmenekült már az országból, a többi meg éppen olyan gonosszá vált, mint ő maga. Már nem lázad ellene senki. Rosszabbak lettek nála is. El akartam menekülni az országból magam is, de van két kisfiam, meg aztán nem is volt, hová vigyem őket. Én vagyok a király csónakkészítője. A két fiam a király gyerekeivel szokott játszadozni. A minap, míg odajártam az erdőn, hogy új csónakra való fát keressek, a két fiam a király háza felé ment, s besettenkedett a királyi házba, ott is a tabu alá vetett helyre, a dobhoz. A király gyerekei nem voltak otthon, az én két fiam egy ideig nézte a dobot, aztán nem tudva, hogy a király leseti őket, odamentek a dobhoz, s elkezdték ütni. Vagyis megszegték Ku-pa törvényét. Nagyon jól tudtak dobolni a gyerekeim, ó, Cápakirály, tudtak erősen is, de olyan halkan is, hogy úgy hallatszott, mint amikor esőcsepp koppan az erdőben a faleveleken. És inkább csak olyan lágyan doboltak, hogy nagy zajt ne csapjanak. De a király meghallotta ezt a parányi dobolást is, az elrekesztett helyhez sietett, s mire a fiaim észbe kaptak volna, már hóhér után is kiáltott, és a szent helyen, a dob előtt, mindkét gyerekemet agyoncsapatta. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Gueladyo, a nagy szerelmes-Kende István (szerk.) Népmesék Guineából (Népek meséi sorozat) Volt egyszer egy főnök, akinek hét álló esztendeig nem született utódja. Tanácsot kért egy bambara marabutól, aki megnézte talizmánjait, majd azt mondta: – Nem én vagyok az a marabu, aki neked tanácsot adhat. Menj és kérdezd meg Sarankolé marabut. Elment a főnök Sarankolé marabuhoz, aki azt válaszolta neki: – Nem adhatok neked tanácsot, de keresd fel a vargát, aki a falu végén lakik, talán ő a te marabud. Beállított a főnök a vargához, aki meg egy fula marabut ajánlott neki, a nevét is megmondta, de figyelmeztette a főnököt: – Ez a fula marabu mindig rongyokban jár, alig becsülik valamire, mégis ő lesz az, aki segít rajtad! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Maya-mayi, a hét nővér-Bodrogi Tibor (szerk.) Ausztráliai legendák (Népek meséi sorozat) Különös, ismeretlen világ tárul fel előttünk a kis kötet lapjain: az ausztráliai bennszülöttek ősi világa. Ma is szinte ugyanazon a kezdetleges kultúrfokon él Ausztrália őslakossága, mint száz meg száz évvel ezelőtt. Testvéreiknek tekintik az állatokat, isteni eredetűnek a természeti tüneményeket. A kötet legendái a bennszülött törzsek eredetével, egyes természeti jelenségek keletkezésével, s az ausztráliai állatvilággal foglalkoznak. Különös képviláguk, szokatlan nyelvük egy valaha nagyszámú nép életéről mesél, s ez a nép ma már egyre fogy, egyre pusztul, mióta a Wundák, ahogy a fehér hódítókat nevezik, mind jobban kiszorítják őket ősi földjükről. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  16. Fuck A Fan 22 The hottest stars in XXX fuck their biggest fans! These boys get super lucky this time around, and they even have to take care of multiple starlets at one time! We Put The Fun in DysFunctional! Category: Amateur, Reality, Interracial, Group, Orgies, Lesbian Starring: Jennifer White, Ava Devine, Lilith Lust, Layla Price, Ash Hollywood, Payton Simmons Language: English Size: 2.23 GB Length: 01:33:39 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  17. Chocolate Lesbian Lovers (2018) Only the finest ebony porn! Watch the hottest lesbians lick each other clean! Watch these saucy lesbos create a wonderful mixture filled with absolute lust and passion. Both of their pussies are already wet and begging to be licked. Be there the whole time and watch these two play with each other's bodies! Category: Lesbian, Black, Rimming, Ebony, Anal, Toys Starring: Carmel, Max, Monica Morales, Oasis Star, Bella Moretti, Michelle Malone, Yasmine de Leon, Cherry Hilson Language: English Size: 1.62 GB Length: 01:32:55 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  18. Yes Mistress - Please Use Me As Your Sex Slave (2020) 100% Femdome! Category: GERMAN, Deutsch, BDSM, Bondage, Domination, Latex, Facesitting, Female Domination, Fetish, LezDom, Strap-On, Humiliation, Starring: Calea Toxic Language: GERMAN Size: 1.73 GB Length: 01:16:16 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  19. Shay Fox - Busty MILF Goddess Shay Fox isn't your typical older woman. She's a MILF Goddess; one that should be worshipped for all eternity. In this four scene flick, Shay gets down with a female body builder and gets fucked a bald dude over and over again. Throw in two scenes of threesomes and you've got yourself a Shay Fox modern classic. Category: Busty, Big Boobs, MILF, Ebony, Black, Interracial, Mature, Facial Cumshot, Threesome, Creampie, Brunette Starring: Charity Bangs, Shay Fox, Yvette Bova, Christian XXX Language: English Size: 1.78 GB Length: 01:48:32 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  20. Double Teamed White Sluts (2018) Sexy interracial fucking! These babes love to fuck!These MILFs love to fuck! Category: Big Cocks, Black, Anal, Double Penetration, Interracial, Threesome Starring: Giselle Leon , Moe Johnson , Rome Major , Heidi Mayne , Sledge Hammer , Ace , Angelina Valentine , Jon Jon , Chris Strokes , Charley Chase , Bailey Brooks , Rico Shades , Mark Anthony Language: English Size: 1.82 GB Length: 01:43:55 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  21. Anal Girly Fantasies (2020) Nasty young Salley is open for anything, and when she opened her mouth wide, he fucked her throat until she gagged on his huge erection! Then the little teen got her tight asshole violated by his huge cock that gave her a deep ass fucking. They had anal sex until finally she took him back into her mouth and he spilled his seed all over her beautiful face! Addison was stretched into all different positions as she took his gigantic cock right up her ass! He really gave her tight puckered hole a good stretching. Cute Codi looks quite young, but believe me, shes all woman! This 18 year old hotty gave head like an old pro as she swallowed him down her throat! Then he stuffed his huge erection into her ass and gave her a good stretching for a bit. Lucie is one of those cute little blonde teens that can't wait to have a cock inside one of her holes! She just got home from class and her brothers two friends were some lucky bastards when she grabbed them by their cocks. Then after sucking them until they were rock hard, she made them slam her tight teen ass and delicious little pussy at the same time for some awesome double penetration! Category: RUSSIAN, Teens, Anal, Blowjobs, Double Penetration, Facials, Gaping, Gonzo, Shaved, Small Tits, Threesomes Starring: Addison, Marry Dream, Salley, Codi, Derec, Markus Dupree, Yuriy Sergeev Language: O-Ton Size: 1.83 GB Length: 02:00:57 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  22. Model Collection 75 Stylish and sexy model Miyako greets the cameraman in a prim outfit better suited for a shopping trip, but when the skirt, blouse and shawl come off, she unleashes the raw hot passion underneath. Masturbation, finger banging, toys and hot drippy creampies are just a few of the items on this sexy model's resume. Category: Asian, Japanese, Uncensored, Hairy, Toys, Masturbation, Lingerie, Creampie, Solo, Softcore, Brunette, Internal Cumshot Starring: Ramu Nagatsuki Language: Japanese Size: 0.99 GB Length: 00:56:46 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  23. The Darkside Of Trisha Uptown (2019) Adult superstar Trisha Uptown usually plays the cute and innocent "girl next door" type in her films, but wasteland.com discovered her kinky side and it is quite amazing to see! Hard hitting lesbian BDSM at it's finest. A must-see collection for bondage aficionados. Category: LezDom, Lesbian, BDSM, Bondage, Domination, Stockings, Female Domination, Fetish, Fetish Wear, Toys, Strap-Ons Starring: Maitresse Madeline Marlowe, Trisha Uptown, Mistress Irony , Goddess Starla Language: English Size: 2.41 GB Length: 01:45:56 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  24. Wrath of the FemDoms Just when you thought it was safe to go back into the dungeon, 6 fierce Wasteland Femdoms arrive on the scene to put 5 eager pain slut submissives to the ultimate test. Flogging, hot wax, hard caning, pussy torment, face-sitting, and Queening, foot worship and pegging are all in store for them! All authentic lifestyle FemDoms and submissives in some of the hottest BDSM action you'll ever see! Category: FemDom, Lesbian, BDSM, Bondage, Caning, Domination, Facesitting, Fetish, Humiliation, Sex Machines, Toys, Spanking, Strap-Ons, Starring: Maitresse Madeline Marlowe, Trisha Uptown, Trisha, Steve , Kasha , Jada Sinn, Sub Ava , Mistress Irony , Goddess Starla , Lilly Ligotage , Shauna Language: English Size: 2.40 GB Length: 01:45:45 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  25. Teens Love to Fuck (2020) These fresh babes with beautiful eyes and small tits are eager to have a big hard dick inside their tight little twats. They deepthroat a huge meat rod until the horny men are banging them in all possible positions, giving the sluts holes a workout until they could no longer hold any longer. Category: RUSSIAN, Teens, Anal, Facial, Blonde, Small Tits, Starring: Suzy, Ivona, Jakie Language: O-Ton Size: 1.68 GB Length: 01:36:11 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  26. Outdoor Sluts Vol 4 (2019) These couples like to fuck on the beach, parking and in abandoned villas 100% outdoor fun! Category: Euro, Public, Outdoor, Voyeur, Amateur, Anal, Teens, Blowjob, Ebony Starring: Amateur Language: English / SPANISH Size: 5.13 GB Length: 04:53:19 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  27. Creigs List Cuties The only Creig's list I would ever use. These fresh-faced cutie-pies are ready, willing and more than able to whatever it takes to fulfill your deepest, dirtiest carnal fantasies! They can't wait to tickle their tonsils with the tip of your throbbing cock, or hum on your nut sack. But what they really want is for you to slide in between those slippery walls and thrust over and over again until you spew your baby broth all over their faces! Category: Teens, Petite, Amateur, Older Men, Blonde Starring: Angel Blaze, Denise Everheart, Elizabeth Bentley, Angie Sweet, Samitha Faye, Dirty Harry Language: English Size: 1.55 GB Length: 01:30:09 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  28. I Love Feet 1 (2017) Some guys out there really get off on feet. So I made this movie for them. I rounded up a bunch of the hottest girls with the nicest feet I've ever seen. What these women can do to a man's dick with their feet is unbelievable. Watch this movie and you'll have a who new outlook on feet! Category: Fetish, Foot Fetish, Footjob Starring: Abigaile Johnson, Ferrera Gomez, Linet Slag, Carol Moon Language: English Size: 2.12 GB Length: 02:01:34 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  29. It's All About Passion (2020) 4 hours of the best Passion Couples sexmovies from Wicked Pictures! Category: Anal, Blond, Blowjobs, Couples, Brunette, Big Tits, Straight, Starring: Brett Rossi, Alexis Fawx, .... Language: English Size: 4.05 GB Length: 03:53:45 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  30. Fair Hair Fucks (2018) Compilation of 4 hours hard anal sex Category: Anal, Big Cocks, Blondes, Blowjobs, Compilation Starring: Alexis Texas, Nicole Aniston, Ami Jordan, Ashley Jensen, Bree Olson, Gina Lynn, Madison Ivy, Maya Hills Language: English Size: 3.91 GB Length: 03:44:00 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  31. Surrender To Anal 10 (2020) Stella Cox meets Manuel Ferrara outside for a deep penetration of her ass only! Dressed as a new bride who's only saved one hole for her husband, Stella looks stunning in white stockings, high heels, and a bra which is quickly discarded so that her large breasts can be fondled. Stella takes Manuel's huge, thick dick deep in her ass in every position possible, struggling in some of them to manage his huge man meat. In this totally unscripted Gonzo style production, see the real Stella in action! Lea Lexus was hanging out with her fuck buddy when the BANG! crew showed up. Luckily we had the camera in the car with us or else this completely unscripted and exclusive scene might never have seen the light of day. It's a hardcore sex fuck fest with tons of pussy licking, cock sucking, and snatch pounding. Veronica Avluv gives you a little window into how she likes to have sex at home with her boyfriend who has a huge cock. It starts out with some gagging and fingering, as his whole hand penetrates her pussy. She does some double penetration with the whole head of a powerful vibe inside her pussy as he pounds her ass. This is how she fucks at home and in porn, so you can see she is a real true slut! Luna Star was visiting a friend when she decided to take off her clothes and get sexy. She didn't even care that it was all happening in front of his open windows and that anyone passing by might see her getting her ass reamed or her face covered in jizz. This pretty blonde didn't need any script or director, she just wanted to get straight down to the action! Category: Anal, Big Boobs, Big Butt, Big Cocks, Blowjobs, Deep Throat, Gonzo, Pantyhose, Stockings, Shaved Starring: Lea Lexis, Luna Star, Stella Cox, Veronica Avluv, Manuel Ferrara Language: English Size: 5.20 GB Length: 02:45:25 Format: MP4 Video: 1362x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Amazing Anna Morna Enjoy the lovely Anna Morna in every scene as she fucks in a variety of scenarios ranging in girl-girl, threesomes to straight up hardcore sex!! Category: Teens, Brunettes, Gonzo, Small Tits, Stockings, Threesomes, Toys, Lesbian Starring: Anna Morna , Lacey Channing , Scarlet Fever , Bibi Noel , Olivia Austin Language: English Size: 1.77 GB Length: 01:37:11 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  33. Harmadik műszak 01 (Third.Watch.) amerikai akció-krimi-dráma, 45 perc 01.évad /01.- 22.rész/ 1999 DVDRip.XviD.HunDub. rendező: Christopher Chulack, Chris Misiano Matt Earl Beesley, Peter Ellis, Charles Haid forgatókönyvíró: Edward Allen Bernero, Janine Sherman John Wells, John Ridley, Charles Murray operatőr: Glenn Kershaw producer: Brooke Kennedy, John Wells, Christopher Chulack Charles S. Carroll, Andrew Stearn látványtervező: Steven J. Jordan vágó: Frederick Peterson, Peter Basinski, Mark S. Manos Randy Jon Morgan, Adam Wolfe szereplők: Jason Wiles (Maurice Boscorelli) Skipp Sudduth (John Thomas Sullivan) Coby Bell (Ty Davis Jr.) Nia Long (Sasha Monroe) Molly Price (Faith Yokas) Aidan Quinn (John Miller) Bobby Cannavale (Bobby Caffey) Anthony Ruivivar (Carlos Nieto) Kim Raver (Kim Zambrano) Tia Texada (Maritza Cruz) Michael Beach (Monte Parker) Alyxx Morgen (Morgen) Eddie Cibrian (Jimmy Doherty) John Michael Bolger (Johnson) Cara Buono (Grace Foster) Josh Stewart (Brendan Finney) Yvonne Jung (Holly Levine) Chris Bauer (Fred Yokas) New York valódi hősei azok a rendőrök, tűzoltók, mentősök, akik délutántól késő éjszakáig, fáradtságot és félelmet nem ismerve küzdenek az utcák biztonságáért, a bajba jutottak életéért.Kemény utcai harc ez az igazságért, mely során még az önkéntes segítők élete is veszélybekerülhet és olykor csak remélhetik, hogy túlélik a harmadik műszakot....... Videó információk: Méret: 400 MB Hossz: 0:42:25 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 496 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.290 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  34. A fehér királyné miniseries [720p H264 mkv - avi(xvid)] (The.White.Queen.) angol-francia történelem-dráma-romantika, 60 perc minisorozat / 01.- 10.rész / BBC feldolgozás, 2013 WEB.DL.720p.x264.HunDub.2.0.AC3. vs. WEB.DL.XviD.HunDub.2.0.AC3. rendező: Jamie Payne, James Kent, Colin Teague forgatókönyvíró: Malcolm Campbell, Emma Frost Philippa Gregory zeneszerző: John Lunn operatőr: Fabian Wagner, Jean-Philippe Gossart David Luther díszlet: Olivier Fimmers, Stefaan Lejon Linda Wilson, Lieven Baes jelmez: Nic Ede producer: Gina Cronk, Colin Callender vágó: Ben Yeates, Ben Lester, Jamie Trevill Tom Deverell szereplők: Aneurin Barnard (Richard Duke of Gloucester) Rebecca Ferguson (Queen Elizabeth) Amanda Hale (Margaret Beaufort) Faye Marsay (Anne Neville) Max Irons (King Edward) Ben Lamb (Anthony Rivers) Tom McKay (Jasper Tudor) Juliet Aubrey (Countess of Warwick) David Oakes (George Duke of Clarence) Eleanor Tomlinson (Isabel Neville) Caroline Goodall (Duchess Cecily) Janet McTeer (Jacquetta Woodville) Philippa Gregory az elismert történész és író felfedi azon három asszony igaz történetét, akik átélték a Rózsák háborúja elnevezésű dinasztiák közötti küzdelem hitszegésekkel és vérontással teli idejét. Azzal érvel Gregory asszony, hogy a családi viszályok közepette élő asszonyok megismerése nélkül lehetetlen megérteni Anglia történetének e bizonytalan és fordulópontot jelentő időszakát, mely kettészakította a nemességet. Ugyanúgy alapvető fontosságú a szerepük, mint a hagyományos történetírásban bármely királyé és nemesé. Ez rokonságok nem pedig országok közötti harc volt, így ezen asszonyok lojalitásának, lázadásainak, összeesküvéseinek és árulásainak döntő szerepük volt Anglia történelmének alakításában..... Videó információk: mkv.720px264 Méret: 2,74 GB Hossz: 00:58:10 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 655 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 625 MB Hossz: 0:57:50 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 298 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] stx2015
    1 point
  35. LÉGIKATASZTRÓFÁK 17 *2017* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 44 perc 17.évad / 01.- 10.rész / 2017 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): -Killer Attitude - Northwest Airlink 5719 flew into Minnesota -Deadly Myth - Comair Flight 3272 -Turning Point - Air China Flight 129 -Explosive Proof - NYC JFK Airport, TWA Flight 800 -Lethal Turn - Garuda Indonesia Flight 152 -Storming Out - USAir Flight 1016 -Caught on Tape - TransAsia Airways Flight 235 -Terror Over Egypt - Metrojet Flight 9268 -Deadly Discussions - LAPA Flight 3142 -The Lost Plane - Thai Airways International Flight 311 Minden alkalommal, amikor egy gép összeomlik, a világ észreveszi. Olyan szakértők is, akiknek feladata, hogy kitalálják, mi történt. Az Air Crash Investigation keresi az igazságot a legendás légiközlekedési katasztrófák mögött, és minden epizód szemrevételezéssel foglalkozik, lenyűgöző újratelepítésekkel, a legkorszerűbb CGI-vel és interjúkat folytat a nyomozókkal, akik végül meghatározzák, hogy mi ment rosszul...vagy nagyon nem ment... Videó információk: Méret: 485 MB Hossz: 0:44:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 345 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  36. Anal Discipline At School (2018) Everyone loves a good discipline video and in this fantasy roleplay movie Raw Delight takes you inside the chancelors office at a big University. It seems like some of the co-eds have been misbehaving and they are about to have some manners fucked into them. They are about to get skooled in Anal Discipline! Category: Anal, Big Boobs, Creampie, Deep Throat, Facial Cumshot, Fishnet, Lingerie, Spanking, Threesome, Toys Starring: Aliz, Kathia Nobili, Lendsay, Loren Minardi, Amabella, Morgan Moon, Zorah White Language: English Size: 0.65 GB Length: 02:28:55 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. Top 40 Black Adult Stars Collection Vol 2 40 scorching scenes, 8 full hours featuring the most popular black superstars of all time await in this hot film starring beautiful ladies like Aluyah Sashu. Every body loves to watch ass cheeks shake and jiggle, but the best part is seeing them split open by huge dicks! You'll be blown away by the bevy of ebony beauties in this red hot collection, "Top 40 Black Adult Stars Collection 2." Category: Black, Compilation, Anal, Group, Gang Bang, Outdoor, Lesbian, Big Butt, Facial, Creampie, Masturbation, Mature, Teens Starring: Alayah Sashu, Alexis Silver, Angel Eyes, Ariel Alexus, Aryana Starr, Audree Jaymes, Aurora Jolie, Charlie Angel, Cherokee, Chyanne Jacobs, Coco Pink, Dee, Delotta Brown, Erica Vution, Jemeni, Kelly Starr, Lacey DuValle, Lana Sands, Lexi (i), Lil Ass, Mahlia Milian, Mary Jane (ii), Julian St Jox, Misti Love, Misty Stone, Mone Devine, Mya Mason, Nyrobi Knights, Olivia Winters, Persia, Promise (i), Shi Reeves, Simone Simone, Sinnamon Love, Stacie Lane, Tabitha (i), Traci Vegas, Velvet Rose, Vida Valentine, Vivica J. Coxx, Yasmine Pendavis, Ace (i), Byron Long, C.J. Wright, Cuntre Loc, Deep Threat, Delvin Weed, Dick James, Domineko, Ethan Hunt, Guy DiSilva, Jake Steed, John E Depth, Julian St. Jox, Justin Long, Lexington Steele, Fred Dingo, Mark Anthony, Mr. Marcus, Roc Magnum, Rock, Sean Michaels, Sledge Hammer, Sylvio Mata, Tyler Knight, Wesley Pipes, Mr Marcus, Lacy Duvalle, Jasmine Pen Davis Language: English Size: 1.92 GB Length: 08:00:00 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. Her Limit - Brake Me (2018) 4 heiße Babes werden dominiert und an ihre Grenzen gebracht! 4 hot babes pushed to their limit! Category: Anal, Rough Sex, Tattoo, Male Domination Starring: Amirah Adara, Empera, Francesca Di Caprio, Rebecca Rainbow Language: English Size: 1.63 GB Length: 02:20:45 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. Glamorous Maki Otoha (2018) These beautiful ladies are great cocksuckers. Looking pretty while servicing men is an art that these horny women have perfected. They love getting all done up and felt up by a horny dudes. Every inch of precious skin gets explored and exposed in, "Glamorous Maki Otoha." Category: Asian, Japanese, Toys, Big Boobs, Masturbation, Teens, Hairy, Creampie, Solo, Brunette, Titty Fuck, Internal Cumshot Starring: Asians Language: Japanese Size: 1.31 GB Length: 01:01:39 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  40. LÉGIKATASZTRÓFÁK 16 *2015* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 44 perc 16.évad / 01.- 10.rész / 2016-2017 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): 16.1.-Deadly Silence-1999 South Dakota Learjet crash 16.2.-9/11: The Pentagon Attack - American Airlines Flight 77 16.3.-Disaster at Tenerife -Tenerife airport disaster 16.4.-Deadly Detail - China Airlines Flight 120 16.5.-Deadly Detour - Proteus Airlines Flight 706 16.6.-Dangerous Approach - Trans-Colorado Airlines Flight 2286 16.7.-Murder in the Skies - Germanwings Flight 9525 16.8.-River Runway - Garuda Indonesia Flight 421 16.9.-Deadly Solution - Indonesia AirAsia Flight 8501 16.10.-Afghan Nightmare - National Airlines Flight 102 Videó információk: Méret: 535 MB Hossz: 0:44:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 475 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ***************16.07.HIÁNYZIK************** [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. LÉGIKATASZTRÓFÁK 15 *2015* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 44 perc 15.évad / 01.- 10.rész / 2015 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): -Fatal Transmission - United Express Flight 5925-Beechcraft 1900C -Terror in San Francisco - Asiana Airlines Flight 214/Boeing 777-200ER/ -High Rise Catastrophe - El Al Flight 1862/Boeing 747-200F/ -Fatal Delivery - UPS Airlines Flight 6/Boeing 747-400F/ -Deadly Mission - 1961 Ndola United Nations DC-6 crash/Douglas DC-6B/ -Edge of Disaster - Atlantic Airways Flight 670/British Aerospace 146-200A/ -Deadly Delay - Spanair Flight 5022/McDonnell Douglas MD-82/ -Fatal Focus - Garuda Indonesia Flight 200/Boeing 737-400/ -Steep Impact - Atlantic Southeast Airlines Flight 2311/Embraer EMB 120 Brasilia/ -Carnage in Sao Paulo - TAM Transportes Aéreos Regionais Flight 402/Fokker 100/ Videó információk: Méret: 450 MB Hossz: 0:43:40 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 250 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. Terepen 04 (Southland) amerikai krimi-dráma-thriller, 43 perc 4.évad /01.- 10.rész/ 2012 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Tom Everett Scott (Russell Clarke nyomozó) Michael McGrady (Daniel Salinger nyomozó) Regina King (Lydia Adams nyomozó) Shawn Hatosy (Sammy Bryant nyomozó) Michael Cudlitz (John Cooper rendőrtiszt) Dorian Missick (Ruben Robinson nyomozó) C. Thomas Howell (Officer Dewey Dudek) Ben McKenzie (Officer Ben Sherman) Arija Bareikis (Officer Chickie Brown) Videó információk: Méret: 385 MB Hossz: 0:40:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 184 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. LÉGIKATASZTRÓFÁK 11 *2011* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 45 perc 11.évad / 01.- 13.rész / 2011 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): -Deadly Reputation-TAM Airlines Flight 3054 -The Plane That Flew Too High-West Caribbean Airways Flight 708 -Split Decision-Arrow Air Flight 1285 -Breakup Over Texas-Continental Express Flight 2574 -Munich Air Disaster-he Munich air disaster -Turning Point-Northwest Airlines Flight 85 -Bad Attitude-Korean Air Cargo Flight 8509 -Blind Spot-PSA Flight 182 -Under Pressure-Nigeria Airways Flight 2120 -I'm The Problem...-Pacific Southwest Airlines Flight 1771 -Nowhere to Land-TACA Flight 110 -The Invisible Plane-The Linate Airport disaster -Impossible Landing-United Airlines Flight 232 Videó információk: Méret: 450 MB Hossz: 0:45:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. LÉGIKATASZTRÓFÁK 10 *2010* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 44 perc 10.évad / 01.- 06.rész / 2010 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): - Cockpit Failure-Crossair Flight 3597 - The Heathrow Enigma-British Airways Flight 38 - Pilot Betrayed-Scandinavian Airlines Flight 751 - Stalled in he sky-Colgan Air Flight 3407 - Hudson River Runway-US Airways Flight 1549 - Mid-Air Landing-Turkish Airlines Flight 1951 Videó információk: Méret: 440 MB Hossz: 0:44:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. LÉGIKATASZTRÓFÁK 09 *2009* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 48 perc 9.évad / 01.- 08.rész / 2009 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): -Panic on the Runway-British Airtours Flight 28M -Alarming Silence-Northwest Airlines Flight 255 -Airbus A320- Pilot vs. Plane-Air France Flight 296 -Cleared for Disaster-USAir Flight 1493 -Target is Destroyed-Korean Air Lines Flight 007 -Cold Case-Air Ontario Flight 1363 és USAir Flight 405 -The Final Blow-Air Inter Flight 148 -Cracks in the System-Chalk's Ocean Airways Flight 101 Videó információk: Méret: 465 MB Hossz: 0:47:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. LÉGIKATASZTRÓFÁK 08 *2009*Specialis kiadás* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 46 perc 8.évad / 01.- 02.rész / 2009 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): - System Breakdown 1956 Grand Canyon mid-air collision Aeroméxico Flight 498 Avianca Flight 52 Gol Transportes Aéreos Flight 1907 - Cruel Skies Southern Airways Flight 242 Delta Air Lines Flight 191 American Airlines Flight 1420 British Airways Flight 9 17 June 2009 Videó információk: Méret: 450-500 MB Hossz: 0:50:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. LÉGIKATASZTRÓFÁK 07 *2009* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 46 perc 7.évad / 01.- 08.rész / 2008 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): -Scratching the Surface- China Airlines Flight 611 - Lockerbie Disaster- Pan Am Flight 103 - Blown Apart- Partnair Flight 394 - Sight Unseen- Charkhi Dadri mid-air collision - Operation Babylift-1975-ös Tan Son Nhut C-5 baleset - Falling Fast - Tuninter Flight 1153/ ATR 72-200/ -Flight 574 Lost - Adam Air Flight 574/Boeing 737-400/ -Frozen in Flight - ******SZINKRON MIATT KÉSŐBB*********** Videó információk: Méret: 465 MB Hossz: 0:47:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [/color] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. LÉGIKATASZTRÓFÁK 06 *2008*Specialis kiadás* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 46 perc 6.évad / 01.- 03.rész / 2007 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): - Ripped Apart BOAC Flight 781-South African Airways Flight 201-Aloha Airlines Flight 243 British Airways Flight 5390-United Airlines Flight 811-Helios Airways Flight 522 - Fatal Flaw Alaska Airlines Flight 261-Japan Airlines Flight 123-Atlantic Southeast Airlines Flight 529- Swissair Flight 111-United Airlines Flight 585-USAir Flight 427-Eastwind Airlines Flight 517 - Who's Flying the Plane? Aeroperú Flight 603-China Airlines Flight 006-Aeroflot Flight 593 Flash Airlines Flight 604-Air Transat Flight 236 Creators: Greg Gransden Bernard Vaillot Andre Barro Producer: Jesús Montero Dean Perlmutter Larry Bambrick Camera: James Griffith Mark Caswell D. Gregor Hagey Music: Anthony Rozankovic Stars: Stephen Bogaert Jonathan Aris Jason Weinberg Videó információk: Méret: 465 MB Hossz: 0:47:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  49. Harmadik műszak 03 (Third.Watch.) amerikai akció-krimi-dráma, 45 perc 03.évad /01.- 22.rész/ 2001 SDTVRip.XviD.HunDub. szereplők: Jason Wiles (Maurice Boscorelli) Skipp Sudduth (John Thomas Sullivan) Coby Bell (Ty Davis Jr.) Nia Long (Sasha Monroe) Molly Price (Faith Yokas) Aidan Quinn (John Miller) Bobby Cannavale (Bobby Caffey) Anthony Ruivivar (Carlos Nieto) Kim Raver (Kim Zambrano) Tia Texada (Maritza Cruz) Michael Beach (Monte Parker) Alyxx Morgen (Morgen) Eddie Cibrian (Jimmy Doherty) John Michael Bolger (Johnson) Cara Buono (Grace Foster) Josh Stewart (Brendan Finney) Yvonne Jung (Holly Levine) Chris Bauer (Fred Yokas) Videó információk: Méret: 380 MB Hossz: 0:42:25 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 576 x 432 pixel Bitráta: 1 050 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4 : 3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...