Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 11/21/2023 in Posts
-
Csernus Imre Mohás Lívia Popper Péter - Egészséges egyén-beteg társadalom E kötetben a szerzők arról értekeznek, hogy szerintük milyen a lelkileg egészséges ember, és kit tarthatunk betegnek. Ennél is nehezebb kérdés, hogy vajon lehet-e beteg maga a társadalom? Honnét ismerhetjük fel, hogy mi jellemez egy beteg emberi közösséget? S vajon a beteg társadalom éppen úgy gyógyítható-e, mint az egyén? Mit vallottak erről a régi gondolkodók – és mi a modern társadalomtudósok véleménye? S ami a legfontosabb: vajon magunkra kell-e vennünk a társadalom bűneit, egyéni bűnöket? Vagy van rá lehetőség, hogy megvédjük magunkat a kóros társadalmi hatásoktól úgy, hogy családunk, barátaink, kis közösségünk védve maradjon a fertőzésektől? E témákról gondolkodnak e kötet előadói, előadásai, és közben arra ösztönöznek: minderről gondolkodjunk együtt. pdf 49mb [Hidden Content]1 point
-
Révai Gábor - Beszélgetések nem csak tudományról A két ismert tudós nemcsak ízelítőt ad abból, ami a ma emberét foglalkoztathatja, hanem igazi élményt is nyújt az olvasónak. Nagyléptékű mondanivalójukat közérthetően, szellemesen, sok humorral adják elő. „Ez a mostani egy megjósolhatatlan, kiszámíthatatlan, turbulens periódusa az emberiségnek, aminek számtalan kimenetele lehet. Békés egyensúly, katasztrófa, visszaesés, pusztulás, minden belefér. Egy biológus számára a legfontosabb dolog mindig a megmaradás, hisz minden élőlény úgy van szervezve, hogy az evolúciós folyamatban minél tovább megmaradjon. Tehát a biológia számára ez az érték: megmaradni és a következő generációba lépni. Ehhez az ember nagyon szép eszközöket talált fel, tehát optimista vagyok.” Csányi Vilmos „Amikor az ember futás közben megbotlik, akkor két dolgot csinálhat: vagy ügyesen pofára esik, mert esni is tudni kell, a cselgáncsozók ezt tanulják, vagy pedig, ha nem akar elesni, akkor még gyorsabban kell futnia. Óriási lehetőségek vannak arra, hogy ne a vágyainkat valósítsuk meg, hanem valami marhaságot, vagy rossz esetben valami borzalmat helyettük.” Lukács Béla pdf 7mb [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Mihail Zigar - Putyin metamorfózisa Hogyan és miért lett Vlagyimir Putyinból, aki a 2000-es évek elején egészen Nyugat-barát vezetőnek látszott (vagy az is volt?), alig másfél évtized leforgása alatt a Nyugat egyik legszenvedélyesebb ellenfele, sőt ellensége? Hogyan lett belőle (is) olyan orosz vezér, akinek hatalma jórészt az óriási propagandagépezettel szított Nyugat-ellenességre épül, aki újra és újra háborús konfliktusokba keveredik, s aki egy olyan – „irányított” – demokráciát épített ki, amely sokak szerint már egyáltalán nem nevezhető demokráciának? Mihail Zigar az elmúlt másfél évtized szinte valamennyi jelentős oroszországi politikusát kifaggatta, és a tőlük megtudott számtalan különös, sőt pikáns részlet alapján meglepő, néha mulatságos, máskor hátborzongató képet festett az elmúlt tizenöt év oroszországi politikájáról – sőt általában a politikai életről. Mihail Zigar az egyetlen független oroszországi tévécsatorna, a Dozsgy főszerkesztője. Tíz éven keresztül egy független újság haditudósítójaként dolgozott Irakban, Libanonban, Palesztinában, Szudánban, Üzbegisztánban, Ukrajnában és Kirgíziában. Valerij Panyuskinnal együtt könyvet írt a Gazpromról, mely tizenöt országban jelent meg (magyarul is, Gazprom – az orosz fegyver címen, 2008-ban). 2014-ben elnyerte a legtekintélyesebb nemzetközi újságírói díjat, az International Press Freedom Awardot. „Csodálatosan hidegvérű, és, ami manapság szerfölött ritka, egészen előítélet-mentes könyv az orosz állam legújabb történelméről. Olyan dolgokat is megtudtam belőle, amiket jobb' szeretnék nem tudni.” (Borisz Akunyin) „Mihail Zigar könyve jobb az én összes könyvemnél, amit Vlagyimir Putyinról írtam. Ezért most, mint egy irigy, narcisztikus ember, nem szeretem a szerzőt, és igyekszem kerülni őt – de az írásait muszáj elolvasnom.” (Sztanyiszlav Belkovszkij) pdf 2mb [Hidden Content]1 point
-
Total Commander 11.02 Final 10MB | fájlkezelő telepítő+loader Total Commander a legnépszerűbb kétpaneles fájlkezelő Windows rendszerekhez Fájlkezelés · fájlkeresés · csoportos átnevezés · FTP kliens · tömörített állományok · beépített megjelenítő · beépülők támogatása · összehasonlítás tartalomra, stb New functions and fixes in Total Commander 11.02: Synchronize directories: Comparison can now be paused (pause button) Updated libdeflate/libdeflate64 DLLs: In rare cases Windows Explorer 7/10/11 could not extract archives created by this DLL even if the archive is 100% correct and can be extracted with Win7zip/pkzip/ WinRAR/7Zip without problems. If you can't or don't want to update now, you can download the new DLLs separately. Files - Test archive(s) finds affected ZIP files, unless disabled (wincmd.ini [Packer] ZipTestWarnExplorer=0) Improved thumbnail caching in thumbnail view Multiple options available for cm_SyncChangeDir function (SyncChangeDirMode in wincmd.ini) Bugfixes. -install -loader fájok másolása a telepítési könyvtárba -tcrun.exe (32bit) vagy tcrun64.exe (64bit) futtatása [Hidden Content] portable 28MB [Hidden Content] jelszó:total1 point
-
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani” G. B. Shaw. Hidd el nekem, tényleg van élet a negyven után! Elmúltam hatvan, szóval csak tudom. Persze nem mondom, hogy az elmúlt két évtized sétagalopp lett volna. És a következők is bőven tartogathatnak nehézségeket, mégis azt mondom, a B oldal igenis lehet napos. Hőhullámok, váratlanul felszaladó kilók, pánikroham a próbafülkében, helló helyett csókolom, egyre több fiatalabb és egyre kevesebb idősebb kolléganő a munkahelyen. Ugye ismerős? Sok a kérdőjel, és a legtöbb épp önmagaddal kapcsolatos. Ez a könyv azért született, mert azt hiszem, tudom, mit érzel, tudom, min mész keresztül. És bár varázsló én sem vagyok, mégis szerettem volna melléd állni, és elmesélni, hogy mik az én személyes tapasztalataim a változókorról és a fiatalság talán mégsem annyira fájó elmúlásáról. Segítségemre volt több nagyszerű szakember, akik fontos gondolatokat, tanácsokat fogalmaznak meg többek között a párkapcsolat, a karrier, az egészségmegőrzés, szépség és öltözködés témájában. Velük együtt szeretném megmutatni: igenis tudsz teljes és tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, hetven-évesen is, sőt. Támogatlak benne, hogy találd meg a szépséget a mindennapokban és magadban is. Gondolkodjunk közösen az életstratégiádon, hogy el tudd fogadni, mi több, hasznodra tudd fordítani az évek múlását. Mindehhez legyen a mottónk, amely sok mindenen átsegít: Önismeret és derű! Tarts velem a napos B oldalra! Szeretettel várlak, Jakupcsek Gabriella XXI. Század Budapest 2023 Köszönet OMGK-nak a könyvért epub [Hidden Content]1 point
-
Frank Gardner-Krízis 83% „Gyors, feszült, nyers, precíz. Lehengerlően jó.” FREDERICK FORSYTH Luke Carlton korábban a Special Service különleges osztagánál teljesített szolgálatot, jelenleg a brit titkosszolgálat, az MI6 szerződéses partnere, akit a legveszélyesebb küldetéseken vetnek be. Igazi adrenalinbomba, szélvészgyors tempó: Kolumbia drogbarlangjai, kínzás, ármány, a drogkartellek velejükig romlott világa. Luke Carltonnak a párás kolumbiai dzsungelben kell nyomoznia egy brit titkosszolgálati tiszt meggyilkolásának ügyében, és csakhamar ráébred, az esetnek nemzetközi következményei lesznek. Luke-ra Dél-Amerika legerősebb, vérszomjas és könyörtelen kartellje vadászik, amelynek feje egy pszichopata. A drogkartell bosszúja nyomán egy világváros kerül a célkeresztbe: ha Luke nem jár sikerrel, London is veszélybe kerül. „Minden egyes oldalról lerí, mennyire autentikus… ígéretes debütálás.” DAILY MAIL „Hallatlanul izgalmas könyv.” SIR JOHN SAWERS, az MI6 korábbi igazgatója „Idegfeszítő thriller egy olyan írótól, aki tökéletesen ismeri azt a világot, amelyet elénk hoz. Rendkívül magas színvonalú, fordulatos és intelligens írói teljesítmény.” TONY PARSONS „Ezt a könyvet nem lehet letenni.” SUNDAY TIMES „Olyan ember munkáját tartja most kezében az olvasó, aki maga is ott volt, részt vett az akcióban, és tudja, hogy miről beszél. A Krízist képtelenség letenni.” SIR ROGER MOORE „Gardnernek első kézből származó ismeretei vannak a témáról, és ez meg is látszik. Felkavaróan jó olvasmány.” JOHN HUMPHRYS „Tele van akcióval… a könyv címe alig sejteti, hogy milyen izgalmak várnak az olvasójára.” HUFFINGTON POST „Gardner gyorsan pergő, izgalmas történetének jelenünk szörnyűséges fenyegetései adják az alapját. A Krízisből valósággal árad egy beavatott író alapos helyismerete és vitathatatlan szakértelme.” GERALD SEYMOUR „Igazán figyelemreméltó könyv… Gardner első thrillerje rögtön ötödik sebességben indul, és a nyaktörő iram később sem lassul.” TIMES „Az ember megszállottan halad oldalról-oldalra.” PETER SNOW „Nagyszerűen ötvözi az imponáló szakmai tudást a vérpezsdítő izgalommal.” i-NEWSPAPER „Nem sok elsőkönyves író tud ilyen magabiztossággal és magával ragadó lendülettel rabul ejteni minket, mint Frank Gardner ebben az elképesztő thrillerjében, a Krízisben.” SUNDAY TIMES „Sodró lendületű thriller.” THE SUN „Ragyogó első regény: egyszerre okos és hiteles, ugyanakkor mindvégig rendkívül szórakoztató… intelligens, csiszolt stílusban, mégis közérthetően és hatásosan megírt mű – magasfeszültségű meseszövése méltóvá teszi szerzőjét, hogy a műfaj nagyjaival, Frederick Forsyth-szel és John le Carré-vel emlegessék egy lapon.” CRIME REVIEW „Gardner szemmel láthatóan tökéletes ismerője a modern hadviselésnek, és egyúttal kitűnő író is. Ez a könyv egy izgalmas kalandtörténet, amelyben bátor emberek merész tetteket visznek véghez.” LITERARY REVIEW „Gardner mesteri módon képes fokozni és mindvégig fenntartani a feszültséget… a Krízis kötelező olvasmány.” BUSINESS STANDARD FRANK GARDNER mindent tud a titkosszolgálati nyomozásokról. 2002-től volt a BBC titkosszolgálati témákért felelős újságírója, terrortámadásokról, túszejtésekről és sarkvidéki expedíciókról egyaránt tudósított. Az egyetemen arab-iszlám szakos diplomát szerzett, a BBC dubaji, majd kairói tudósítójaként dolgozott. 2004-ben őrá és az operatőrére terroristák támadtak. Az operatőrt megölték, Frank életben maradt, de tizenegy golyót kapott. Frank Gardner: Crisis Eredeti mű Frank Gardner: Crisis Eredeti megjelenés éve: 2016 Dél-Amerika drog dzsungel Észak-Korea gyilkosság Kolumbia London magyar nyelvű nyomozás regény thriller titkosszolgálat > Next21, Budapest, 2022 576 oldal · ISBN: 9786158191593 · Fordította: Gömöri Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -- letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - -1 point
-
Lauren Beukes – Torzók Eredeti cím: Broken Monsters Eredeti kiadó: Angry Robot, Nottingham, Egyesült Királyság Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Torzók Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Novák Gábor Detroitban gyilkosságsorozat kezdődik, amelynek brutalitása láttán a rendőrség vonakodik tájékoztatni a sajtót a részletekről. Gabriella Versado nyomozó nyolc év alatt megtapasztalta, milyen mértéket ölthet az emberi ostobaság, a korrupció és a színtiszta gonoszság, de ehhez hasonlót még nem látott. Kamaszlánya, Layla eközben veszélyes flörtbe bonyolódik egy internetes ragadozóval. Jonno, a szabadúszó újságíró elkeseredésében bármire képes egy exkluzív sztoriért. A hajléktalan TK pedig mindent megtesz, hogy elkapja a szörnyeteget, akit megszállt a valóság erőszakos átformálásának álma. Lauren Beukes, a Tündöklő lányok szerzője legújabb thrillerében egy különösen sötét történetet mesél egy városról, amely lakóival együtt napról napra jobban széthullik. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,36 MB [Hidden Content]1 point
-
Lauren Beukes – Tündöklő lányok Eredeti cím: The Shining Girls Eredeti kiadó: Angry Robot, Nottingham, Egyesült Királyság Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Tündöklő lányok Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2014, 2022 Fordította: Körmendi Ágnes A LÁNY, AKI NEM HALT MEG, KERESI A GYILKOST, AKINEK NEM LENNE SZABAD LÉTEZNIE. Harper Curtis a gyilkos, aki a múltból lépett elő. Kirby Mazrachi a lány, akinek nem szántak jövőt. Kirby az utolsó a tündöklő lányok sorából, akikben ég a szenvedély, akiknek életét Harper egymás után akarja kioltani, miután a gazdasági világválság idején Chicagóban rábukkant a Házra, amelynek ajtaja más időkre nyílik. Harper a tökéletes gyilkos, aki nyomtalanul másik korba tűnik egy-egy gyilkosság után – ám egyik áldozata életben marad. Kirby, aki megszállottan kutat támadója nyomai után, a Chicago Sun-Times egykori bűnügyi újságírója, Dan Velasquez mellé szegődik, akinek karrierje épp az ő ügye miatt vett más irányt. Kirby hamarosan megsejti a lehetetlen igazságot… A Tündöklő lányok 2013 legjobb thrillereinek egyike, hátborzongató térkép egy időn átívelő gyilkosságsorozathoz. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,59 MB [Hidden Content]1 point
-
Völgyi Anna-Karamellás kétszersült 86% Völgyi Anna kötete nem egy furcsa ételkülönlegességeket taglaló szakácskönyv, hanem egy szellemes, fiatalosan könnyed, néhol borúlátóan romantikus történet, amely a főhőst kíméletlenül szembesíti a rossz döntéseivel. Csongor elmeséli, hogyan ingázott a város és az agglomeráció, az egyetem és a borozó, költészet és valóság, szerelem és társtalanság között. Megtudjuk, hogy a versek mindent képesek helyrehozni és elrontani. Láthatjuk, hogy múzsának lenni sem könnyű, és egyáltalán: hogy lenni néha nehéz. Vajon a tragédiák közelebb hoznak két embert egymáshoz vagy szétszakítják őket? Milyen ízű a karamellás kétszersült? A regényben ezekre a kérdésekre is választ kapunk. „Vér száguldott a fülemben. Fénykarikák, sodrás. Lehúzott egy örvény. Nehéz voltam, mint egy kődarab, talán megállt a szívem. Hínár csavarodott a lábszáramra, egyre mélyebbre merültem. A víz alatt mintha Bori közeledett volna – megragadta a karom, felfelé indultunk. Sötét hullámok a felszínen, látóhártya-égető napfény, fehér, vizet simítgató karjaink. Bori egyik tincse vízcseppektől fénylő nyakára tapadt, ázott pólója alatt a húsába vágott a melltartópántja. Elfáradtam, az Achilles-inamon felkúszó nyilallások pedig egyre azt sugallták, hogy sok lesz lassan a jóból.” 21. század Budapest egyetem énelbeszélő férfi főszereplő iskola kórház kortárs magyar nyelvű magyar szerző new adult regény romantikus utazás > Napkút, Budapest, 2022 152 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156409140 ------- Arnold Kinga Anna-Noctisum könyve (Az Éjfél-völgyi Gimnázium 1.) 53% Rachel egy tizenhárom éves lány, aki imádja a könyveket. Ezért mindenki utálja. Ám amikor egy iskolakezdés előtti este visszakerül a múltba, a kedvenc könyvébe, hirtelen megváltozik az élete. Az Éjfél-völgyi Gimnáziumban meglepetések – és barátok – sora várja, ugyanakkor egy egész iskolányi ellenség is, a Dél-völgyi Gimnázium tanulói.Régóta köztudott, hogy valaha történt egy baleset, amely miatt a két iskola elidegenedett egymástól, de senki sem tudja, mi történt pontosan. Azt is sejteni lehet, hogy a dél-völgyiek nem fogják annyiban hagyni a dolgot, és bosszút esküdtek. Rachelre és barátaira vár a feladat, hogy megtudják, mire készülnek az ellenséges iskolában. Rachel egyik barátja, Nóra is próbálja kideríteni az igazságot, miközben számos izgalmas kalandba keverednek. Mindenképpen meg kell fékezniük a délieket, ha nem akarják, hogy elfajuljanak a dolgok… Eredeti megjelenés éve: 2022 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? fantasy időutazás ifjúsági középiskola magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része > Könyv Guru, 2022 288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155758911 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------1 point
-
Amos Decker ügynököt Floridába küldik, hogy egy kettős gyilkosság felderítésében segítsen a helyieknek. Az eset látszólag egyértelmű: minden nyom arra utal, hogy a női áldozat bíróként túl sok ellenséget szerzett magának, a testőre pedig csupán rosszkor volt rossz helyen. Hamar nyilvánvalóvá válik azonban, hogy az ügy ennél jóval bonyolultabb. Az asszony a magánéletében is gondokkal küzdött, ráadásul a testőréről is kiderül, hogy talán mégsem az, akinek mutatta magát. Így a nyomozás előrehaladtával az is kérdésessé válik, hogy ki lehetett az igazi célpontja a kegyetlen támadásnak. Mindeközben Deckernek egy sor nyugtalanító változással is szembe kell néznie: új társat kap, az egyik barátja tragikus elvesztése pedig arra kényszeríti, hogy a saját jövőjével is számot vessen… General Press 2023 Köszönet OMGK-nek epub [Hidden Content]1 point
-
Stockholm, 2009. Három rovott múltú jó barát a lehetetlenre vállalkozik: ki akarja rabolni a G4S készpénzlogisztikai cég szuperbiztonságos értéktárát. Mindenki úgy tartja, hogy az épület bevehetetlen, ezért annak, aki mégis behatol, borítékolható a világhírnév. Ráadásul a zsákmányolható töméntelen készpénz egy életre megoldja az anyagi gondjait. A fiatalemberek, akiknek kiterjedt kapcsolataik vannak a kelet-európai alvilágban, egyik tervet kovácsolják a másik után, míg végül kikristályosodik a megoldás: szerezniük kell egy helikoptert. A szerb rendőrség azonban gyanút fog, és erről értesíti svéd kollégáit is. Vajon sikerül a nagy dobás? Jonas Bonnier akciódús, sodró lendületű regénye valós eseményeken alapul. Jonas Bonnier - Svédcsavar .pdf, 1.16 MB [Hidden Content]1 point
-
Hotel Mumbai Hotel.Mumbai.2018.RETAIL.HUN.PAL.DVD9-TrASH .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK, AUSZTRÁLIA, INDIA Dráma | Történelmi | Thriller RENDEZŐ: Anthony Maras FORGATÓKÖNYVÍRÓ: John Collee, Anthony Maras ZENE: Volker Bertelmann SZEREPLŐK: Dev Patel , Armie Hammer , Jason Isaacs , Nazanin Boniadi , Anupam Kher , Vipin Sharma , Amandeep Singh , Suhail Nayyar Díjak: Bandung Film Festival for Imported Film, Ausztrál Film- és Televíziós Akadémia díj - Legjobb vágás kategóriában India legnépesebb városa ellen terrortámadások sorozata készül, az elkövetők már elérték a kikötőt. Utolsó állomásként a Taj Hotelt is sikerül elfoglalniuk. Végtelenségnek tűnő percek telnek el a túszmentők érkezéséig. A támadók elől megszökni esélytelen próbálkozásnak tűnik, a szálló dolgozói közt azonban akadnak olyanok is, akik életük árán is védik vendégeik épségét. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
1 point
-
Jo Nesbo: Szomjúság Harry Hole három éve visszavonult a nyomozói munkától, a rendőrtiszti főiskolán tanít, kiegyensúlyozott életet él. Ám a boldogság vékony jég, amely bármikor beszakadhat az ember lába alatt… Amikor egy fiatal nőt brutálisan meggyilkolnak a fővárosban, Mikael Bellman rendőrfőkapitány személyes okokból Harry segítségét kéri. Hamarosan újabb hasonló gyilkosság történik, Harry pedig – sutba dobva élete szerelmének és önmagának tett ígéretét – beleveti magát a munkába. Mindössze két nyom van, amelyen elindulhatnak: az első áldozat nyakán lévő sebekben talált rozsda- és festékmaradványok, valamint a tény, hogy mindkét nő társkereső oldalak rendszeres látogatója volt. Harry azonban valami mást is lát. Valamit, ami megragadja a figyelmét, és arra ösztökéli, hogy mit sem törődve a kockázattal újra a nyomába eredjen a gyilkosnak, aki egyszer már túljárt az eszén… [Hidden Content]1 point
-
16 kívánság..16 Wishes .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! kanadai-amerikai családi film, 2010 Stáblista: Szereplők Debby Ryan Abby Jean-Luc Bilodeau profilképeJean-Luc Bilodeau Jay Anna Mae Routledge Celeste Karissa Tynes Krista Kendall Cross Sue Jensen Patrick Gilmore Bob Jensen Alkotók Executive Producer: Ron French Michael Jacobs Fernando Szew Producer: Ron French Robyn Snyder Operatőr: Michael Lohmann Forgatókönyvíró: Annie DeYoung Rendező: Peter DeLuise Vágó: Richard Schwadel Tartalom Abby 16 éves lesz és egy csodás keresztanya segít, hogy álmai valóra váljanak. Majd Abby rájön, hogy amit korábban szeretett volna, nem az, amit valójában akart, de végül mégis a legjobb szülinap lehetősége áll előtte. Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 68,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 103 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 480 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 29,970 (29970/1000) FPS Szabvány : NTSC Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Ch MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Kutyafuttában..See Spot Run .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai-ausztrál vígjáték, 94 perc, 2001 Stáblista: Szereplők David Arquette profilképeDavid Arquette Gordon Leslie Bibb profilképeLeslie Bibb Stephanie Michael Clarke Duncan profilképeMichael Clarke Duncan Murdoch Angus T. Jones profilképeAngus T. Jones James Joe Viterelli Gino Paul Sorvino profilképePaul Sorvino Sonny Talia Darcy Laurie Perierra Alkotók Operatőr: John S. Bartley Jelmeztervező: Diane Widas Író: George Gallo Michael Alexander Miller Andrew Deane Rendező: John Whitesell Zene: John Debney Producer: Andrew Deane Robert Simonds Tracey Trench Látványtervező: Mark S. Freeborn Vágó: Cara Silverman Adaptáció: Stuart Gibbs Craig Titley Forgatókönyvíró: George Gallo Gregory Poirier Dan Baron Chris Faber Tartalom Gordon (David Arquette) jó fazonú postás, csak a kutyák nem kedvelik valahogy a környéken. Szép szomszédasszonyának, az elfoglalt Stephanie-nak (Leslie Bibb) felajánlja, hogy vigyáz a kisfiára, Jamesre (Angus T. Jones). Közben a város másik végén egy FBI-ügynök lázasan keresi elcsatangolt drogkereső kutyáját, a Tizenegyes Számú Ügynököt. A kutya éppen egy veszélyes maffiózó nyomaira bukkant, amikor két fegyveres bandita elől Gordon postakocsijába menekül. A kis James rögtön megbarátkozik a kutyával és elnevezi Spotnak. Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 60,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 88 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #3 Sáv száma : 131 (0x83) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Menü #1 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Hibrid-Splice .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott kanadai-francia-amerikai thriller, 104 perc, 2009 Stáblista: Szereplők Adrien Brody profilképeAdrien Brody Clive Nicoli Sarah Polley profilképeSarah Polley Elsa Kast Delphine Chanéac profilképeDelphine Chanéac Dren Brandon McGibbon Gavin Nicoli David Hewlett profilképeDavid Hewlett William Barlow Simona Măicănescu Joan Chorot Abigail Chu Fiatal Dren Alkotók Producer: Steven Hoban Operatőr: Tetsuo Nagata Zeneszerző: Cyrille Aufort Forgatókönyvíró: Vincenzo Natali Antoinette Terry Bryant Doug Taylor Rendező: Vincenzo Natali Vágó: Michele Conroy Tartalom Clive és Elsa sztártudósok, akik hírnevüket annak köszönhetik, hogy különböző állatok DNS-ével bizarr hibrideket hoztak létre. Nemcsak munkájukban alkotnak párt, az életben is. Kutatóként legfőbb céljuk egy emberi hibrid előállítása lenne, de a munkájukat eddig finanszírozó vállalat ezt már nem támogatja, ezért úgy döntenek, titokban folytatják kísérleteiket. Létrehoznak egy különleges lényt, akit Drennek neveznek el. A hibrid gyors életciklusa révén hónapok alatt csecsemőből felnőtté válik. Miközben a két tudós mindenáron igyekszik leplezni a titkot, teremtményük kísérleti alanyból személlyé válik, sőt, képességeivel túlhaladja legmerészebb álmaikat. Hamarosan pedig a legijesztőbb rémálmaikat is. Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 74,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 98 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü Bemutató dátuma: 2010. szeptember 23. Forgalmazó: Budapest Film MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Vámpíros film-Vampires Suck .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 15 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai vígjáték, 82 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Jenn Proske profilképeJenn Proske Becca Crane Matt Lanter profilképeMatt Lanter Edward Diedrich Bader profilképeDiedrich Bader Frank Crane Chris Riggi profilképeChris Riggi Jacob White Ken Jeong profilképeKen Jeong Daro Anneliese van der Pol Jennifer Crista Flanagan Eden Alkotók Producer: Jason Friedberg Peter Safran Aaron Seltzer Zene: Christopher Lennertz Operatőr: Shawn Maurer Forgatókönyvíró: Jason Friedberg Aaron Seltzer Vágó: Peck Prior Rendező: Aaron Seltzer Jason Friedberg Mélyeszd a fogaid a hajmeresztően vicces Vámpíros film humorral és véresen komoly poénokkal kibővített Harapj meg kiadásába! Becca, a szorongásoktól üldözött tinédzser két természetfeletti udvarló, a mogorva, barátságtalan vámpír és egy hihetetlenül szőrös farkasember között vívódik. A két vígjátékgyártó nagyágyú, a Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson szerzője és Ken Jeong, a Másnaposok egyik szereplője a garancia arra, hogy ezúttal is mindenki halálra röhögi magát. Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 64,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 109 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : orosz Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #3 Sáv száma : 36 (0x24) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : észt Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #4 Sáv száma : 38 (0x26) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : lett Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #5 Sáv száma : 40 (0x28) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : litván Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #6 Sáv száma : 42 (0x2A) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : arab Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #7 Sáv száma : 44 (0x2C) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #8 Sáv száma : 46 (0x2E) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : kazah Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #9 Sáv száma : 48 (0x30) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : ukrán Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #10 Sáv száma : 52 (0x34) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------1 point
-
Undisputed 4.Vitathatatlan 4 /Undisputed 4 _ Boyka: Undisputed IV/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! PRÉMIUM LINKEK!! akciófilm, 2016 Stáblista: Szereplők Scott Adkins Teodora Duhovnikova Alon Aboutboul Julian Vergov Brahim Achabbakhe Alkotók KAMERA: Ivan Vatsov PRODUCER: Boaz Davidson Isaac Florentine Mark Gill Les Weldon OPERATŐR: Ivan Vatsov ZENESZERZŐ: Stephen Edwards FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Boaz Davidson David N. White RENDEZŐ: Todor Chapkanov VÁGÓ: Irit Raz EXECUTIVE PRODUCER: Vincent Cheng Lati Grobman Avi Lerner Trevor Short Tartalom Jurij Bojka (Scott Adkins) álma, hogy eljusson az európai harcművészeti bajnokságig. A selejtezőn azonban az egyik menetben ellenfele, Viktor Gregov életét veszti. Ez súlyos lelki válságba sodorja Jurijt, s megkérdőjelezi mindazt, amiben eddig hitt, a küzdősport értelmét is. Ám amikor megtudja, hogy Gregov felesége, Alma (Teodora Duhovnyikova) életét a maffia fenyegeti, habozás nélkül úgy dönt, az asszony segítségére siet. Az igazi megmérettetés csak ekkor kezdődik, hiszen minden harcművészeti tudását latba kell vetnie, hogy megmentse Alma és saját életét. Ű˙˙˙Ţ ŢÝŰÝŰ Boyka.Undisputed.IV.2016.CuSToM.HUN.PAL.DVD5-MGM ŰŰßßŰ ŰŰÝ ł Eredeti Cime......: Boyka: Undisputed IV ŰŰŰŰŰ ŰÝ Ü ł Magyar Cime.......: Vitathatatlan 4 ŰÜÜÜŰ ŰŰŰŰ ł Forras............: CuST0M DVD9-TATKO [Kosz!] ŰŰßßŰ ˙ŰŰ ł Film Idotartama...: 1h 26m 36s Ű˙˙˙Ţ ÜÜ Ü ł Magyar Link.......: [Hidden Content] ŰŰŰŰŰ ŰŰŰŰÝ ł iMDb Link.........: [Hidden Content] Ű˙˙˙Ţ ŢŰŢŰŰÝ ł iMDb Pontszam.....: 7,1 / 10 from 17,067 user ŰÜÜÜŰ ŢŰŢÝŰÝ ł Mufaj.............: Akcio | Krimi | Drama ŰßßßŰ ŢÝŰÝŰÝ ł Meret.............: 4,64 Gb Ű˙˙˙Ţ ŰÝŰÝŰ ł Formatum..........: Iso ŰŰŰŰŰ Ű˙˙˙Ţ ÚÄVideo: Ű˙˙˙Ţ ŢŰŢŰŰÝ ł[Ű] Ujrakodolt [ ] NTSC [Ű] 16:9 ŰŰŰŰŰ ŢŰŢÝŰÝ ł[Ű] DVD-5-re Tomorites: 96,40% Ű˙˙˙Ţ ŢÝŰÝŰÝ ł[Ű] CCE SP3 [10] Passz [6229] Avg/Q Kbps Ű˙˙˙Ű ŰÝŰ Ű ŰÜÜÜŰ ÚÄNyelv: ŰŰßßŰ ł Ű˙˙˙Ţ ł DTS DD5.1 DD2.0 Mono ŰŰŰŰŰ ł[Ű] Angol: [ ] [Ű] [ ] [ ] Ű˙˙˙Ţ ł[Ű] Magyar: [ ] [ ] [Ű] [ ] ŰÜÜÜŰ ł[ ] Mas Nyelv: [ ] [ ] [ ] [ ] ŰÜÜÜŰ ŰŰßßŰ ÚÄSubtitles: ŰŰŰŰŰ ŰŰÝ ł[ ] Angol [ ] Angol For. [ ] Rend. Kom. Ű˙˙˙Ţ ˙ŢŰß˙˙ ł[Ű] Magyar [ ] Magyar For. [ ] Magyar Hal ŰŰŰŰŰ ŢŰŢŰŰÝ Ű˙˙˙Ţ ŢŰŢÝŰÝ ÚÄMenu:ÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄż ÚÄExtra: ŰÜÜÜŰ ŢÝŰÝŰÝ ł ł ł ŰßßßŰ ŰÝŰÝŰ ł [Ű] Erintetlen ł ł [ ] Erintetlen ŰŰŰŰŰ ł [Ű] Modositott ł ł [ ] Teljesen Torol ŰŰÜÜŰ ŔÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄŮ ł [Ű] Nincs ŰÜÜÜŰ ŰŰŰŰŰ ÜÜ Ü A torlesek kerult a dvd-rol az osszes felesleges dolog, Ű˙˙˙Ţ ŰŰŰŰÝ illetve PGC-k, s VTS-k is. [Hidden Content] xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Shazam! 2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.Shazam!.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai akciófilm, fantasy, sci-fi, 132 perc, 2019 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Stáblista: Szereplők Shazam Zachary Levi Dr. Thaddeus Sivana Mark Strong Freddy Freeman Jack Dylan Grazer Ross Butler Adam Brody D.J. Cotrona Mary Shazam Michelle Borth The Wizard Djimon Hounsou Billy Batson Asher Angel Mary Bromfield Grace Fulton Alkotók RENDEZŐ: David F. Sandberg FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Henry Gayden Bill Parker OPERATŐR: Maxime Alexandre VÁGÓ: Michel Aller ZENE: Demetrice Nguyen PRODUCER: Peter Safran TÁRSPRODUCER: David Witz EXECUTIVE PRODUCER: Jeffrey Chernov Dany Garcia Hiram Garcia Dwayne Johnson Tartalom Mindannyiunkban ott bujkál a szuperhős – de van, akiből elő is jön. Billy Batson 14 éves, egy árvaházból kerül nevelőszüleihez, és nem a legnépszerűbb srác az iskolában…de Shazam, az ősöreg, különleges erejű varázsló mégis kiválasztja. Amikor a srác hangosan kimondja: a varázsló nevét, átalakul. Igazi szuperhős válik belőle, annak minden kellékével: testhezálló, köpönyeggel kiegészített ruha, különleges eszközök, rendkívüli erő és meghökkentő képességek. Billy fokozatosan fedezi fel, mi mindent tud, és közben elkövet néhány nagy baklövést… de aztán rá kell jönnie valamire. Az új helyzet hatalmas buli, de van benne valami nehéz: hogy nincs szuperhős főgonosz nélkül. És a vadonatúj, gyerekből lett hősnek nemsokára már a világ megmentésén kell ügyködnie – közeledik a világvége, és neki egy óriási csatában kell bizonyítania, hogy nem véletlenül került a szűk, piros kezeslábasba… A DC-univerzum egyik legnépszerűbb figurájáról készült film izgalmas és látványos, mint az óriásköltségvetésű szuperhősfilmek és közben tele van poénnal! Shazam! 2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1 AV Info: Video: Érintetlen [PAL] Hang(ok): [MAGYAR 5.1, ANGOL 5.1, LENGYEL 5.1, TOROK 5.1 ] Felirat(ok): [magyar, angol, arab, bolgar, heber, horvat, lengyel, roman, szloven, torok ] Menu: Érintetlen Extra: KICSODA SHAZAM? (Kisfilm - magyar felirattal) Film Info: iMDb: [Hidden Content] Hun link: [Hidden Content] Bemutató dátuma: 2019. április 4. (Forgalmazó: InterCom) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
A vörös báró /Der Rote Baron/.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! német-angol akciófilm, 120 perc, 2008 Stáblista: Szereplők Manfred von Richthofen báró Matthias Schweighöfer Werner Voss Til Schweiger Käte Lena Headey Roy Brown kapitány Joseph Fiennes Lothar von Richthofen Volker Bruch Alkotók PRODUCER: Nikolai Müllerschön Dan Maag Roland Pellegrino OPERATŐR: Klaus Merkel ZENESZERZŐ: Stefan Hansen Dirk Reichardt FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Nikolai Müllerschön RENDEZŐ: Nikolai Müllerschön VÁGÓ: Emmelie Mansee Tartalom Európa, 1916. Kalandvágytól és a repülés iránt érzett megszállottságtól fűtve a 24 éves Manfred von Richthofen (Matthias Schweighöfer) sokezer társához hasonlóan háborúba indul. A repülés zsenije ünnepelt harci pilóta lesz, ő és barátai gyorsan ikonná válnak a csatamezők katonái szemében. Becsület, lovagiasság, becsvágy, megszállott érdeklődés a technika és a repülés iránt - ezek a vonások jellemzik őket. Manfred von Richthofen vörösre festett Fokker gépe rettegett, mégis elismert szimbólummá válik az első világháború ellenséges légierői számára is. MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Levelek Júliának.Letters.To.Juliet.2010.Hun.PAL.DVDR-Gazdi .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai romantikus vígjáték , 105 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Amanda Seyfried profilképeAmanda Seyfried Sophie Vanessa Redgrave profilképeVanessa Redgrave Claire Wyman Gael García Bernal profilképeGael García Bernal Victor Christopher Egan profilképeChristopher Egan Charlie Wyman Lidia Biondi Donatella Franco Nero profilképeFranco Nero Lorenzo Bartolini Marcia DeBonis Lorraine Alkotók Producer: Ellen Barkin Mark Canton Eric Feig Operatőr: Marco Pontecorvo Zeneszerző: Andrea Guerra Forgatókönyvíró: Jose Rivera Tim Sullivan Rendező: Gary Winick Vágó: Bill Pankow Tartalom Az újságírói álmokat dédelgető Sophie a munkamániás szakáccsal, Victorral él. A férfit jobban izgatja az étterme megnyitása, mint a menyasszonya. A pár Veronába utazik egy romantikus kirándulásra. Sophie bánatára Victor nem vele, hanem a helyi ételekkel és italokkal van elfoglalva. Egyedül indul hát a város felfedezésére. Júlia házánál egy ötven éve írt levélre bukkan, melynek írója az ifjúkori olasz udvarlója után kutat. Sophie válaszol neki, mire meglepetésére előkerül a levél írója. A lány csatlakozik Claire-hez és az öntelt unokájához, együtt indulnak a rég elvesztett kedves után. ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀███████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████▀░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ████░ █░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░██░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░ ██░ █░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ████░ ██████░ ██████░██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ █░ ████████░ ███████░ ██████████░ ██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░ ███░ ███░ ██░ ██░ ███░ ███░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ███░████░ ████░ ██░ ███░ ███░ ████░ ████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ████░ █████████████░█████░ ████████████████░██░ █████░ █░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ████░ ██░████░ ████░ ███░ ███████░ ██████░ █████░███░███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███████░███░ ███░ █████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ████░ █████████████████████████████░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ██░████████████████████████████████████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ██████░ █████████████████████████████████████████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ████████░ ██████░ ████████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███████████░██░ ██████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ █████████░ ████░ █████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════════════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄░ ██████▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐║ ║▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌██████░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀║ RELEASE INFORMACIOK ║▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀██▄▀░ ║ ║ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ╚═══════════════╦═══════════════╝ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▌║▐▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════════════════════╩═══════════════════════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Letters.To.Juliet.2010.Hun.PAL.DVDR-Gazdi ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Film magyar cime..........: Levelek Julianak ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Film eredeti cime.........: Letters To Juliet ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Mufaja....................: Vigjatek / Drama / Romantikus ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Jatekideje................: kb.101 perc ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Megjelenesenek eve........: 2010 ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Forrasa...................: DVD9(Retail) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Release keszites datuma...: 2010.12.11 ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Csomagolasa...............: 94 x 47,68 + 41,05 MB WinRar(3.71) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Kicsomagolt file merete...: 4,37 GB (4477 MB) ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Kicsomagolt file formatuma: ISO ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Borito(k).................: Van (1db.Front Hun.es 1db.CD1 Hun.) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Sample....................: Van ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ VIDEO & AUDIO INFORMACIOK ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ V I D E O I N F O R M A C I O K ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Video kep.................: MPEG-2, PAL, 16:9 (2.35:1) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Minoseg tomorites utan....: Rb.1.28.2 CCE-SP2 7pass. 90,1% (4990Kbps) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Regio(kod)................: Fuggetlenitve ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Menu......................: Van, modositott ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Extra(k)..................: Osszes eltavolitva (Kimaradt jelenetek, ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Werkfilm, Kisfilm) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ A U D I O I N F O R M A C I O K ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Felirat(ok)...............: Magyar ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Nyelv(ek).................: Magyar,Angol ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Magyar hang(ok)...........: Dolby AC-3/6 (448Kbps) ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Angol hang(ok)............: Dolby AC-3/6 (448Kbps) ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Egyeb hang(ok)............: Nincs ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ A TARTALOMBOL ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Veronaban - abban a gyonyoru varosban,ahol Romeo megismerkedett Julia ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ val - van egy hely, ahol a szerelmi fajdalommal kuzdok segitseget ker ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ven,uzenetet hagyhatnak Julianak. Sophie (Amanda Seyfried), feltorek ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ vo irono itt talal egy 50 eve irodott levelet, amely orokre megvaltoz ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ tatja az eletet. A lany hamarosan egy romantikus utazason talalja ma ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ gat oldalan a level szerzojevel,a mar nagymama koru Claire-rel (Vanes ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ sa Redgrave) es annak jokepu unokajaval, s radobben, hogy neha a leg ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ szebb szerelmi tortenet az, amit magunk is atelhetunk... ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀████▄▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ FILMMEL KAPCSOLATOS LINKEK ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Magyar link................: [Hidden Content] ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ IMDb link..................: [Hidden Content] ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ IMDb ertekeles.............: 6.3/10 (7,651 votes) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ A film elozetese...........: [Hidden Content] ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀████▄▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ MEGJEGYZESEK(NOTES) ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Logok, figyelmeztetesek, "uncalled" vts-k, es pgc-k eltavolitva! ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Elsosorban, egy kevesbe publikus kozossegnek keszulnek ezek a munkak. ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════════════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄██▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌ Gazdi Release - 2009 ▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐ ▀▄██▀░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀███████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████▀░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ Bemutató dátuma: 2010. augusztus 5. Forgalmazó: Palace Pictures xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Alkonyat - Napfogyatkozás.The Twilight Saga: Eclipse.2010.Hun.PAL.DVDR-Gazdi. .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai kalandfilm, 124 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Kristen Stewart profilképeKristen Stewart Bella Swan Robert Pattinson profilképeRobert Pattinson Edward Cullen Taylor Lautner profilképeTaylor Lautner Jacob Black Xavier Samuel profilképeXavier Samuel Riley Bryce Dallas Howard profilképeBryce Dallas Howard Victoria Billy Burke profilképeBilly Burke Charlie Swan Anna Kendrick profilképeAnna Kendrick Jessica Ashley Greene profilképeAshley Greene Alice Cullen Nikki Reed profilképeNikki Reed Rosalie Hale Jodelle Ferland profilképeJodelle Ferland Bree Kellan Lutz profilképeKellan Lutz Emmett Cullen Alkotók Producer: Wyck Godfrey Greg Mooradian Karen Rosenfelt Operatőr: Javier Aguirresarobe Zeneszerző: Howard Shore Forgatókönyvíró: Melissa Rosenberg Író: Stephenie Meyer Rendező: David Slade Vágó: Art Jones Tartalom Miután kiderül, hogy a szépséges Bella (Kristen Stewart) és a vámpír Edward (Robert Pattinson) képtelenek egymás nélkül élni, kapnak egy új esélyt, amely a lány életét örökre megváltoztatja. Bella végleg eldöntötte, hogy a 18. születésnapján vámpírrá változik, amely feltétele volt szabadulásuknak és közös jövőjüknek. Jacob azonban alaposan felkavarja az idillt, kiderül ugyanis, hogy vérfarkas, a vámpírok legnagyobb ellensége, és mindent elkövet, hogy lebeszélje a lányt, akibe ő is szerelmes. A két fiú közötti szerelmi viszály elhatalmasodik, ám amikor Bella élete újra veszélybe kerül, az ősellenségek szövetségre lépnek. The Twilight Saga: Eclipse.2010.Hun.PAL.DVDR-Gazdi ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀███████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████▀░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ████░ █░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░██░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░ ██░ █░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ████░ ██████░ ██████░██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ █░ ████████░ ███████░ ██████████░ ██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ██░ ███░ ███░ ██░ ██░ ███░ ███░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ███░████░ ████░ ██░ ███░ ███░ ████░ ████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ████░ █████████████░█████░ ████████████████░██░ █████░ █░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ████░ ██░████░ ████░ ███░ ███████░ ██████░ █████░███░███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███████░███░ ███░ █████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███░ ████░ █████████████████████████████░ ███░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ██░████████████████████████████████████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ██████░ █████████████████████████████████████████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ████████░ ██████░ ████████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ███████████░██░ ██████████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ █████████░ ████░ █████████░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ██░ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▀▄██▀░ ▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════════════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄░ ██████▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐▐║ ║▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌▌██████░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀║ RELEASE INFORMACIOK ║▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀██▄▀░ ║ ║ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ╚═══════════════╦═══════════════╝ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▌║▐▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════════════════════╩═══════════════════════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Eclipse.2010.Hun.PAL.DVDR-Gazdi ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Film magyar cime..........: Alkonyat - Napfogyatkozas ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Film eredeti cime.........: Eclipse / The Twilight Saga: Eclipse / ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Mufaja....................: Drama / Fantasy / Romantikus ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Jatekideje................: kb.118 perc ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Megjelenesenek eve........: 2010 ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Forrasa...................: DVD9(Retail) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Release keszites datuma...: 2010.12.04 ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Csomagolasa...............: 94 x 47,68 + 43,70 MB WinRar(3.71) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Kicsomagolt file merete...: 4,37 GB (4481 MB) ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Kicsomagolt file formatuma: ISO ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Borito(k).................: Van (2db.Front Hun.es 3db.CD1 Hun.) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Sample....................: Van ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ VIDEO & AUDIO INFORMACIOK ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ V I D E O I N F O R M A C I O K ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Video kep.................: MPEG-2, PAL, 16:9 (2.40:1) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Minoseg tomorites utan....: Rb.1.28.2 CCE-SP2 7pass. 67,6% (4139Kbps) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Regio(kod)................: Fuggetlenitve ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Menu......................: Van, tomoritett CCE-SP2 58,7% (4074Kbps) ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Extra(k)..................: Eltavolitva, illetve ulon lemezen ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ A U D I O I N F O R M A C I O K ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Felirat(ok)...............: Magyar(kommentar is Kristen Stewart es ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Robert Pattinson kozremukodesevel),Angol ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Nyelv(ek).................: Magyar,Angol ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Magyar hang(ok)...........: Dolby AC-3/6 (448Kbps) ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Angol hang(ok)............: Dolby AC-3/6 (448Kbps) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Egyeb hang(ok)............: Eltavolitva 2x audiokomment (Angol 2.0) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ A TARTALOMBOL ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Minden egy dontessel kezdodik. Vegre ujra egyutt Bella Swan (Kristen ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Stewart) es Edward Cullen (Robert Pattinson). A halando Bella elete ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ visszater a regi kerekvegasba, minden olyan,mint mielott a vampir csa ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ lad, Cullenek elhagytak volna Forks varosat. Azonban egy valami valto ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ zott. Feny derult egy nagy es sulyos titokra,Bella legjobb baratja,Ja ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ cob Black (Taylor Lautner) egy verfarkas,a verfarkasok osi ellensegei ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ pedig a vampirok. A lany ket tuz koze kerult, hiaba probalja baratjat ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ es szerelmet kibekiteni egymassal. Mindent elveszithet... ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀████▄▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ FILMMEL KAPCSOLATOS LINKEK ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Magyar link................: [Hidden Content] ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ IMDb link..................: [Hidden Content] ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ IMDb ertekeles.............: 4.8/10 (39,013 votes) ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ A film elozetese...........: [Hidden Content] ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════╦═══════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀████▄▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄╔═══════════════╩═══════════════╗▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌╔═══════════════════╣ MEGJEGYZESEK(NOTES) ╠═══════════════════╗▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ╚═══════════════════════════════╝ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Film magyar hanggal indul, kommentar felirat menubol nem valaszthato. ║▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌║ Logok, figyelmeztetesek, "uncalled" vts-k, es pgc-k eltavolitva! ║▐▄▄▄█████▀░ ▀██▄▀░ ▌║ Elsosorban, egy kevesbe publikus kozossegnek keszulnek ezek a munkak. ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌║ ║▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌╚═══════════════════════════════════════════════════════════════════════╝▐ ▀▄██▀░ ▀█████▄▄▄▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐▄▄▄██▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌ Gazdi Release - 2009 ▐ ▀▄██▀░ ▀██▄▀░ ▌▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▐ ▀▄██▀░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ ▀███████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████████▀░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀░ Bemutató dátuma: 2010. június 30. Forgalmazó: Fórum Hungary xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
A lator. Il.ladrone.1980.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-rtz6 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! olasz-francia vígjáték, 108 perc, 1979 Stáblista: Szereplők Enrico Montesano profilképeEnrico Montesano Kaleb Edwige Fenech profilképeEdwige Fenech Debora Bernadette Lafont profilképeBernadette Lafont Apula Sara Franchetti Claudio Cassinelli Jézus Alkotók Látványtervező: Enrico Fiorentini Operatőr: Giancarlo Ferrando Zeneszerző: Ennio Morricone Forgatókönyvíró: Renato Ghiotto Ottavio Jemma Santino Sparta Rendező: Pasquale Festa Campanile Vágó: Alberto Gallitti Tartalom Kaleb, a fiatal csavargó különféle vásárokon lép fel bűvészmutatványaival, vagy árulja a maga, készítette csodatévő szereket. Deborától, dúskeblű szerelmétől aztán megtudja, hogy százak és százak követnek egy másik "csodatevőt", akit Jézusnak hívnak. Kaleb elhatározza, hogy megnézi Jézus "mutatványait". A bor vízzé változtatása nem nagy szám Kaleb előtt, hisz ezt a trükköt ő is csinálta már, ám a vízenjárás lenyűgözi. Mindazonáltal úgy találja, hogy Jézusnak kevés érzéke van a bizniszhez, ezért elhatározza, hogy felkeresi a Gecsemáné kertben, hogy felajánlja neki üzleti segítségét. ▄▄██▓▓█▄ ▄▄░ ▀▄ ▄▓██▄ ██▌ ▄ ██ ▄▄█▀▀▄ ▀▀█▓▓▄ ▄ ▀▓▀ ▐█▄ ▄▄▄▐▓█▌▐█▓ ▀▓█ ▀ ▄█▓ ██▀ ▀▄ ▀█▓▄ █▄ ▄▄▓█▓███▄ ▀█▓█▌█▓█ ▀ ▄▄▄▄ ▀▓▓▄▄ ▄▄█▓▓▒ █▌ ▀ ▐▓▓ █ █▓█▒█▓█▀█▄█▓█ █▓█▀▄██▀ ▀█▓▄ ▒▓▓█████▓▒░░ ██▄ █▓▀ ██ █▓█░█▓█▌ ▀█▓█ █▓█▐▓█▌ ▐█▓▌ ░ ░▒▓▓▓█▓▒░ ▀██▄▄ ▄▄█▓▓▄██ ▄▓▀▄██▄ ▀▀▀▄ ▀█▌█▓█ ▀▓█▄ ▄▓▓▀▄▀█▄ ░▒▓█▓░ ░ ▀▀█████▀▓▓██▓▒ ▐▓▄█▀ ▀▓██▌ ▀▀▀▀ ▀▀▓▄█▌ ░▓▓▒ ░░ ▄▄▄███▓▓▒░ ▀▓▌ ▀▀ ▄ ▐▓▀ ▒▓▒ ░░ ▀███▄██ ▀ ▀ ░▓░ ░▒▒ ▄▄▄ ▀▀███▄ ░▒ ░▒▓▓ ▄█▀▀▀ ▀▀▄ ▀███▄ Il.ladrone.1980.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-rtz6 ▒ ▓▓▓ █▀ ▄▄▄▄██ ░ ▓█▓▓ ▌ ███▓▓ ░ ██▓▓ █▄ ▐█▓▓▒▒░ Magyar cim..: A lator ██▓▓ ███▄▄ ▄▄▄▄██▒▒░ Angol cim...: Il ladrone (1980) ██▓▓ ▀██████▀██▓░░ IMDb........: [Hidden Content] ██▓▓ ▄▄ ▀▀▀ ▓░ Rating......: 7.0/10 94 votes ██▓▓ ▀▀ ▒░ Magyar link.: [Hidden Content] ▒ ██▓▓ ▒ Forras......: R2 Retail DVD9 ▒ ██▓▓ ░ Jatekido....: ~107 Min. ░ ██▓▓ ░ ▀ ▒░ Csomagolva..: WinRAR 3.8, 1% recovery record ░▒ ██▓▓ ░ ▀ ▒░ Release date: 2010.09.09 ░▒ ██▓▓ ▄ ░░ ▒░ ISO meret...: 3,99 GB ░▒ ██▓▓ ▀▄ ░▀ ▓▒░ Meret.......: 87x50 MB ░▒▓ ██▓▓ █▄ █▓▒▒░░░ ░░░▒▒▓ ██▓▓ ███▓▓▓▒▒▒░░░ ▄▄▓█▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀█▓▄▄ ░░░▒▒▒▓▓▓ ██▓▓ ████▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▓▓▓█▀ VIDEO INFO : ▀█▓▓▓▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ██▓▓ █▄███▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▓▓███▓▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▓███▓▓▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄ ██▓▓ ████▓▓▓▒▒▒▒░░░░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ░░░░▒▒▒▒▓▓▓███ ██▓▓ ▓▓█▓▓▒▒▒░░ ░░▒▒▒▓▓█ ██▓▓ ▒▒██▒▒░░ [■] erintetlen [■] PAL [ ] 4:3 ░░▒▒█ ██▓▓ ░ ░░ █▀▓░░ [ ] tomoritett [ ] NTSC [■] 16:9 ░░▓ ██▓▓ ░░ █▀ ▓░ [ ] CCE SP2 7 Pass ( )kbps ░▓ ██▓▓ ▄ ▄ ▀ ▒░ ░▒ ██▓▓ ▀▀ ▒ [AUDIO] ▒ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ [ ] magyar DTS [ ] angol DTS [ ] egyeb DTS ░ ██▓▓ ░ [ ] magyar 5.1 [ ] angol 5.1 [■] olasz 5.1 ░ ██▓▓ ░ [■] magyar 2.0 [ ] angol 2.0 [ ] egyeb 2.0 ░ ██▓▓ ░ [ ] magyar MONO [ ] egyeb MONO [ ] egyeb MONO ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ [SUBTITLES] ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ [■] magyar [ ] angol [■] magyar forced ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ [MENU] ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ [■] tomoritetlen [magyar] [ ] modositott ░ ██▓▓ ░ ░ ██▓▓ ░ ▒░ [EXTRAS] ░░ ██▓▓ ░░ ▒░ ░▒ ██▓▓ ░ ▓▒░ [ ] tomoritetlen ( %) [■] torolve ░▒▓ ██▓▓ ▄ ▀▀ ▄ ░░▓▒▒░░░ ░░▒▒▓ ██▓▓ ▄▀ ▀█▄▒▓▓▓▒▒▒░░░ ▄▄▓█▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀█▓▄▄ ░░░▒▒▒▓▓▓ ██▓▓ ▌ ░░ ███▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▓▓▓█▀ RELEASE NOTES : ▀█▓▓▓▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ██▓▓ █ ░░░░░░░ ██▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▓▓███▓▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▓███▓▓▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄ ██▓▓ ▀█▄ ░░ ███▓▓▓▒▒▒▒░░░░ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ░░░░▒▒▒▒▓▓▓███ ██▓▓ ▀▓▓▄▄▄ ▄▄██▓▓▒▒▒░░ ░░▒▒▒▓▓█ ██▓▓ ▀▀▀▓▓███▒▒░░ ░░▒▒█ ██▓▓ ▀▓█▓░░ ░░▓ ██▓▓ █▀▓░ Logok, figyelmeztetesek, eltavolitva! ▓ ██▓▓ ▄ ▄▀ ▒░ ░▒ ██▓▓ ▀ ▀ Forgalmazó: Örökmozgó xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Vissza a jövőbe 3.Back to the Future Part III .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai sci-fi vígjáték, 120 perc, 1990 Stáblista: Szereplők Michael J. Fox profilképeMichael J. Fox "Marty" Martin McFly Christopher Lloyd profilképeChristopher Lloyd "Doc" Dr. Emmett L. Brown Mary Steenburgen profilképeMary Steenburgen Clara Clayton Thomas F. Wilson profilképeThomas F. Wilson Buford "Mad Dog" Tannen/Biff Tannen Lea Thompson profilképeLea Thompson Maggie McFly/Lorraine Baines Elisabeth Shue profilképeElisabeth Shue Jennifer Jane Parker Matt Clark Chester James Tolkan Marshall Strickland Alkotók Vágó: Harry Keramidas Arthur Schmidt Executive Producer: Steven Spielberg Operatőr: Dean Cundey Zeneszerző: Alan Silvestri Forgatókönyvíró: Bob Gale Író: Robert Zemeckis Bob Gale Rendező: Robert Zemeckis Tartalom Az 1955-ös furcsa villámlás után Martynak egyenesen 1885-be kell visszautaznia, hogy megmentse a Dokit egy túl korai haláltól. Nagy nehezen túléli az indiánok támadását és a barátságtalan városlakók intrikáit, s végül ráakad a Dokira, aki nem más, mint a városka kovácsa. Doki azonban nem hallgat a figyelmeztetésre, mivel fülig beleszeretett az elbűvölő tanítónőbe, Clara Claytonba. Így Marty feladata lesz, hogy kimenekítse őket a Vadnyugatról, s visszatérjenek a jövőbe. ▓▓▒▒▒███████████████████████████████████████████████ ▓▓▒███████████████▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ TvTiME'Team PRESENTS ▀▀▀▀▀▀▀ ▓▓▒███▀▀ ▀▀███▒▓ ▓▓▒██▌ ░░░ ▐██▒▓ ▓▓▒██ ░░ Vissza.A.Jovobe.3.PAL.HunDub.DVDR-TvTiME ██▒▓ ▓▓▒██ ░ [EREDETi.╔S.┌J.SZiNKRONNAL] ██▒▓ ▓▓▒█▌ ██▒▓ ▓▓▒█▌ ──┤[ Release info ]├───────────────────────────────────────────── ██▒▓ ▓▓▒█▌ ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Release Date....[ 2006-02-14 ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Type............[ DVD-R ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Genre...........[ Action,Adventure, Comedy ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ DVD Source......[ DVD9 ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Kepformatum.....[ PAL ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Kepminoseg......[ Tömöritett: 82% ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Hangsavok.......[ Magyar 2.0, Magyar 5.1 Angol 5.1 ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Feliratok.......[ Nincs ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Menu............[ Nincs ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ■ Extra...........[ Nincs ] ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ──┤[ Notes ]────├──────────────────────────────────────────────── ██▒▓ ▓▓▒█▌ ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ Vissza a jövöbe 3. (Back to the Future Part III ) ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ Az 1955-ös furcsa villßmlßs utßn Martynak egyenesen 1885-be kell ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ visszautaznia, hogy megmentse a Dokit egy t·l korai halßlt≤l. ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ Nagy nehezen t·lΘli az indißnok tßmadßsßt Θs a barßtsßgtalan ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ vßroslak≤k intrikßit, s vΘgül rßakad a Dokira, aki nem mßs,mint ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ a vßroska kovßcsa. Doki azonban nem hallgat a figyelmeztetΘsre, ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ mivel fülig beleszeretett az elbüvölö tanφt≤nöbe, Clara Claytonba. ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ═gy Marty feladata lesz, hogy kimenekφtse ⌡ket a Vadnyugatr≤l, s ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ visszatΘrjenek a jövöbe. ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ▐█▒▓ ▓▓▒█▌ ──┤[ URL ]──────├─────────────────────────────────────────────── ▐█▒▓ ▓▓▒██ ░░ ██▒▓ ▓▓▒██▌ [Hidden Content] ░░░ ▐██▒▓ ▓▓▒███▄▄ ▄▄███▒▓ ▓▓▒███████████████▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄ ▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄██████████████ ▓▓▒▒▒████████████████████████████████████████████████████████ ▓▓▓▓▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▓ ▓▓▓▓▓▓▓▓█▀▀█▀▀█▀▀█▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓██▓░░▓▒▒▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀██▀░░▀▒▒▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ▐▌ ▐▌ ▐▌ ─────── ▐▌ █ ▄█ ────┤[ Plot ]├─────────────────────────────────────────────── █ █▄█▀ ▐██▀▀ ▄██▀ ▄██▀ ▄█▀ ▐█▄ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▌ ─────┤[ Greets ]├───────────────── ▐█▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓██ ▐██▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓███▌ Greetings go out to all our ████████▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓██████ friends in the scene and ██████████▓▓▓▓███████▓▓▓███████▓▓▓▓▓▓█████████ the people who support us! ███████▓▓▓▓▓▓██▓▓▓█▓██▓██▓██▓▓▓█▓▓▓▓▓▓▓████████ ████▓▓▓▓▓▓▓▓██▓▓▓██▓▓███▓██▓▓▓██▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓█████▌ ─────┤[ Group News ]├──────── █▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓███████▓▓▓██▓███████▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓██ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓█ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▌ Enjoy! ▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒░░▌ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▌ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▌ ─────┤[ Contact ]├────────── ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓████████████████▓▓▓▓░░░░░░░░░░░░░░░░▓▓▓▌ ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓░░░░░░░░░░░░░░░░▓▓▓▌ e-mail: tvtime@c2.hu ▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓▓ ▀█████████████████████████████████████████████▀ ────┤ TvTiME'Team 2006 ├──── Forgalmazó: UIP-Duna Film MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Krokodil Dundee..Krokodil.Dundee.1986.HunDub.DVDR-Quleer .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott ausztrál vígjáték, 94 perc, 1986 Stáblista: Szereplők Paul Hogan profilképePaul Hogan Michael J. "Krokodil" Dundee Linda Kozlowski profilképeLinda Kozlowski Sue Charlton John Meillon profilképeJohn Meillon Walter Reilly David Gulpilil Neville Bell Ritchie Singer Con Maggie Blinco Ida Alkotók Operatőr: Russell Boyd Zeneszerző: Peter Best Forgatókönyvíró: Paul Hogan John Cornell Ken Shadie Rendező: Peter Faiman Vágó: David Stiven A világszerte nagy sikerrel játszott vígjáték főhőse Mick Dundee kedélyes, és kissé faragatlan krokodilvadász, aki szinte egész életét az ausztráliai őserdőkben töltötte. Ám egy napon felfigyel rá a világ, amikor híre megy, hogy egyik expedíciója során egy krokodil majdnem letépte a fél lábát, ő pedig sebesülten egy teljes héten át vonszolta magát a dzsungelen keresztül segítségért, és csodával határos módon túlélte ezt a kalandot. Sue Carlton, egy vállalkozó szellemű New York-i riporternő elhatározza, hogy felkeresi a hőst és személyesen készít interjút vele. Pénzt és fáradságot nem sajnálva felkutatja Krokodil Dundee-t, hogy együtt - nem kevés kaland árán - rekonstruálják az eseményeket. Ám a sikeren felbuzdulva Sue ráveszi Mick-et, hogy kísérje el őt New Yorkba, ami elképesztő világ egy vadász számára, aki soha nem látott még nagyvárost, és több mint 40 embert egyszerre egy helyen. Krokodil.Dundee.1986.HunDub.DVDR-Quleer Flash verzió Krokodil Dundee Eredeti cφm: Crocodile Dundee M√faj: kalandfilm-vφgjßtΘk Orszßg: ausztrßl Gyßrtßsi Θv: 1986 Hossz: 98 perc F⌡szerepl⌡(k): Sue Charlton: Linda Kozlowski Michael J. 'Crocodile' Dundee: Paul Hogan Szerepl⌡(k): Walter Reilly: John Meillon Neville Bell: David Gulpilil Con: Ritchie Singer Ida: Maggie Blinco Donk: Steve Rackman Stßb: rendez⌡: Peter Faiman forgat≤könyvφr≤: John Cornell forgat≤könyvφr≤: Ken Shadie forgat≤könyvφr≤: Paul Hogan operat⌡r: Russell Boyd zene: Peter Best Tartalom Mike Dundee, a krokodilvadßsz egΘsz ΘletΘt az ausztrßl ⌡serd⌡kben töltötte, ßm egyik expedφci≤ja sorßn felfigyel rß a vilßg. Sue Carlton, a New York-i riportern⌡ elhatßrozza, hogy felkeresi Θs interj·t kΘszφt vele. Miutßn megismeri a dzsungelt, rßbeszΘli Mike-ot, aki nΘhßny embernΘl többet egyszerre mΘg sohasem lßtott, hogy utazzon vele Amerikßba, ahol kezdetΘt veszi Dundee nem mindennapi harca a civilizßci≤val szemben... Menü:nincs Extra:nincs Hang: angol 2.0, magyar 2.0 felirat:angol, magyar Stream: Type: Interlaced MPEG2 Bitrate: 9.800 Mbps Framerate: 25.000 Hz Resolution: 720x576 Aspect ratio: 16x9 KΘp a filmb⌡l: [Hidden Content] Forgalmazó: UIP-Duna Film xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Oltári baki /Jour J / Wedding.Unplanned.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-BHO /.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! francia vígjáték, 94 perc, 2017 16 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők Juliette Reem Kherici Mathias Nicolas Duvauchelle Alexia Julia Piaton Clarisse Sylvie Testud Ben François-Xavier Demaison Marie Chantal Lauby Alkotók PRODUCER: Eric Altmayer Altmayer OPERATŐR: Pierre-Hugues Galien FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Stéphane Kazandjian Reem Kherici Philippe Lacheau RENDEZŐ: Reem Kherici Tartalom Mathias és Alexia évek óta együtt vannak, ám most, életében először Mathias félrelépett egy másik nővel, méghozzá egy esküvőszervezővel. Amikor Alexia véletlenül megtalálja a nő névjegykártyáját párja zsebében, egyből tudja mi a helyzet: végre összeházasodnak! Fel is keresik hát Juliettet, és elkezdik szervezni az év legőrültebb esküvőjét! ޲ÜÜ Wedding.Unplanned.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-BHO ޲ÜÜ Ţ ˛Ý ŰŰÝ Ţ ˛Ý Ţ۲ Eredeti cim....: Wedding Unplanned (2017) Ţ ˛Ý Ţ۲ Magyar cim.....: Oltári baki Ţ ˛Ý Ţ۲ Mufaj..........: Comedy Ţ ˛Ý Ţ۲ Jatekido.......: 94 perc Ţ ˛Ý Ţ۲ Forras.........: R2 RETAIL DVD9 ROB THX Ţ ˛Ý Ţ۲ Meret..........: 4,38 GiB Ţ ˛Ý Ţ۲ Release datum..: 2017.10.10. Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ ß˛Ü KEP & HANG INFO Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [KEP] Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [ ] Erintetlen [x] PAL [ ] 4:3 Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Reencoded ( 67,7 % ) [ ] NTSC [x] 16:9 Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] CCE SP2 9 Pass( 3703 kbps Atlag bitrata ) Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [FELIRATOK] Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Magyar [ ] Magyar forced [ ] Angol Ţ ˛Ý Ţ۲ [ ] Indiai [ ] Litvan [ ] Olasz Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [HANGOK] Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Francia5.1[448 kbps] [ ] Cseh 5.1 [384 kbps] Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Magyar 5.1[448 kbps] [ ] Angol 5.1 [448 kbps] Ţ ˛Ý Ţ۲ [ ] Magyar 2.0[192 kbps] [ ] Angol 2.0 [192 kbps] Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [MENU] [EXTRAK] Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Modositott [ ] Torolve Ţ ˛Ý Ţ۲ [ ] Nincs [x] Nem volt a kiadvanyon Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Magyar [ ] Reencoded 10pass Ţ ˛Ý Ţ۲ [ ] Angol [ ] Magyar felirat van Ţ ˛Ý Ţ۲ ß˛Ü Egyeb info: Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ Logok figyelmeztetesek torolve! Ţ ˛Ý Ţ۲ Felesleges vtsek pgck torolve! Ţ ˛Ý Ţ۲ navigacio atirva Bemutató dátuma: 2017. június 29. (Forgalmazó: ADS Service Kft.) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Tüskevár 1967 fekete-fehér, magyar, ifjúsági filmsorozat, DVDRip.AVC (mkv) rendező: Fejér Tamás író: Fekete István forgatókönyvíró: Fejér Tamás zeneszerző: Vincze Ottó operatőr: Mezei István dramaturg: Tarbay Ede látványtervező: Bertalan Tivadar vágó: Farkas Zoltán szereplők: Bánhidi László (Matula bácsi) Seregi Zoltán (Tutajos) Barabás Tibor (Bütyök) Zenthe Ferenc (István bácsi) Petrik József (Bütyök hangja) Földi Teri (Barkóczi Éva) Kállai Ferenc (Tutajos apja) Kiss Manyi (Náncsi néni) Dajka Margit (Tutajos nagymamája) A film hőse egy kisfiú, a széltől is óvják, még az úttörőtáborba se engedik el. A nyári szünetben azonban elmehet a Kis-Balaton mellé egy rokonhoz, aki megismerteti őt a természet szépségeivel. A nyaralás feltétele, hogy jól kell tanulnia. 1. Nyaralás feltételekkel 2. A nádvilág 3. A szökevény óriás 4. A leskunyhóban 5. Hárman a berekben 6. Viharban 7. Tüskevár meghódítása 8. Búcsú a berektől Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Tüskevár 1 Nyaralás feltételekkel Videó információk: Méret: 488,97 MB Hossz: 0:28:34 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Bitráta: Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
1 point
-
A linkek frissítve. grabacs1 point
-
A 2. évad hiányzó 6. rész hozzáadva!1 point
-
. Láng és a szuperverdák - Blaze and the Monster Machines 2014 2. évad TVRip x264 HUN MKV (kn) színes szinkronizált amerikai animációs sorozat, 22 perc RENDEZŐ: Blair Simmons, Michael Martines FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Jeff Borkin, Ellen Martin ZENE: Randall Crissman Blaze: Nolan North Crusher: Kevin Michael Richardson Pickle: Nat Faxon AJ: Dusan Brown Dee Bradley Baker Csatlakozzunk a nyolc éves AJ-hez és Blaze barátjához, fedezzük fel együtt a fizika törvényeit. Vajon hogyan és mitől mozognak a tárgyak? Ismerjük meg együtt a hétköznapi technológiákat és a matematika csodálatos világát. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Láng és a szuperverdák S02E01 Videó információk: Méret: 210,99 MB Hossz: 0:21:29 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Összesített Bitráta: 1 372 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S02E01 rész: Feltüzelve! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E02 rész: Dínómentés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: Verseny a világ tetejére (1. rész) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: Verseny a világ tetejére (2. rész) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: Lovagi torna [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: Vagánybá a Holdra megy! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E10 rész: Gyertya bogár [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E11 rész: Ötös fokozatú riasztás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E12 rész: Tengelyvárosi nagydíj [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E13 rész: Kincses pálya [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E14 rész: Rocket Sky Rescue [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E15 rész: Dinoszaurusz parádé [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E16 rész: Versenyautó szupersztár [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E17 rész: Verseny a sas sziklához [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E18 rész: Égi pálya [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 2. évad 6. rész hozzáadva a sorozathoz! EZZEL TELJES A 2. ÉVAD!1 point
-
. Egynyári kaland 2015 2. évad HDTV XviD HUN (12) színes magyar ifjúsági tévéfilmsorozat - vígjáték, dráma, romantikus 52 perc Készítették: RENDEZŐ: Dyga Zsombor FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Kovács M. András ZENESZERZŐ: Balázs Ádám, Dorogi Péter OPERATŐR: Marosi Gábor Szereplők: Péter: Vecsei H. Miklós Bence: Rubóczki Márkó Gábor: Héricz Patrik Zsófi: Schmidt Sára Dóra: Dobos Evelin Fanni: Döbrösi Laura Ilona: Fullajtár Andrea Karsai: Hirtling István Máté: Mátyássy Bence Gáspár: Mucsi Zoltán Anna: Söptei Andrea Barnabás: Szerednyey Béla Erika: Téby Zita Lajos: Tóth Loon Kerekes Vica TARTALOM: Az Egynyári kaland című ifjúsági mini-sorozat hat frissen érettségizett fiatal - három lány és három fiú - balatoni kalandjait követi nyomon. Az egész nyarat a Balaton partján töltő fiatalok a szünidő alatt dolgoznak, szerelembe esnek és különféle izgalmas kalandokba bonyolódnak. A második évad története ott folytatódik, ahol az első befejeződött - egy év elteltével. A fiatalok most már elsőéves egyetemistaként térnek vissza Balatonfüredre: Zsófi (Schmidt Sára) és Bence (Rubóczki Márkó) párként, Dóra (Dobos Evelin) és Gábor (Héricz Patrik) pedig barátokként. Négyesük a szerelmi csalódás miatt hazaköltöző Levivel (Király Dániel), és húgával, a különcködő Lucával (Walters Lili) egészül ki. A romantikus szálak mellett ismét megjelennek a családi kapcsolatok, és természetesen a humor is fontos eleme marad a sorozatnak. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Egynyari.kaland.S02E01 Videó információk: Méret: 608,28 MB Hossz: 0:51:50 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 436 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 76 - 77 rész hozzáadva a sorozathoz! EZZEL A SOROZAT BEFEJEZŐDÖTT! Köszönöm a letöltéseket!1 point
-
. . Gálvölgyi Show 1998- tól Sorozat TVRip +VHSRip AVI + MKV (12) a sorozatban Gálvölgyi spamelo előadásait látjuk 30 perc/változó 1998 - tól Készítették: Rendező: Péter Kubinszky Szereplők: János Gálvölgyi, Zoltán Gulyás, Eszter Timkó, Zoltán Barabás Kis, Imre Józsa, és sokan mások TARTALOM: Gálvölgyi János nevét az 1968-as Ki mit tud? után mindenki megjegyezte. A Gálvölgyi show több évtizedes sikertörténete fantasztikus parodizáló képességének köszönhető. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 galvolgyi.show.2011.04.14 Videó információk: Méret: 236,63 MB Hossz: 0:29:52 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 512 x 384 pixel Bitráta: 903 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E00 rész: Galvolgyi.show.2011.04.14.HUN.TvRip.XviD 236 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E01 rész: Galvolgyi.show.E001.PDTV.HUN.XviD 301 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: Galvolgyi.show.E002.PDTV.HUN.XviD 271 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: Galvolgyi.show.E003.PDTV.HUN.XviD 288 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: Galvolgyi.show.E004.PDTV.HUN.XviD 311 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: Galvolgyi.show.E005.PDTV.HUN.XviD 299 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: Galvolgyi.show.E006.PDTV.HUN.XviD 269 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: Galvolgyi.show.E007.PDTV.HUN.XviD 290 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: Galvolgyi.show.E008.PDTV.HUN.XviD 276 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: Galvolgyi.show.E009.PDTV.HUN.XviD 270 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: Galvolgyi.show.E010.PDTV.HUN.XviD 98,5 MB [Hidden Content] S01E11 rész: Galvolgyi.show.E011.PDTV.HUN.XviD 277 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: Galvolgyi.show.E012.PDTV.HUN.XviD 269 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: Galvolgyi.show.E013.PDTV.HUN.XviD 312 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E14 rész: Galvolgyi.show.E014.PDTV.HUN.XviD 307 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E15 rész: Galvolgyi.show.E015.PDTV.HUN.XviD 292 Mb [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E16 rész: Galvolgyi.show.E016.PDTV.HUN.XviD 253 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E17 rész: Galvolgyi.show.E017.PDTV.HUN.XviD 380 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E18 rész: Galvolgyi.show.E018.PDTV.HUN.XviD 285 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E19 rész: Galvolgyi.show.E019.PDTV.HUN.XviD 262 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E20 rész: Galvolgyi.show.E020.PDTV.HUN.XviD 305 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E21 rész: Galvolgyi.show.E021.PDTV.HUN.XviD 279 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E22 rész: Galvolgyi.show.E022.PDTV.HUN.XviD 261 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E23 rész: Galvolgyi.show.E023.PDTV.HUN.XviD 281 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E24 rész: Galvolgyi.show.E024.PDTV.HUN.XviD 278 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E25 rész: Galvolgyi.show.E025.PDTV.HUN.XviD 264 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E26 rész: Galvolgyi.show.E026.PDTV.HUN.XviD 276 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E27 rész: Galvolgyi.show.E027.PDTV.HUN.XviD 285 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E28 rész: Galvolgyi.show.E028.PDTV.HUN.XviD 274 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E29 rész: Galvolgyi.show.E029.PDTV.HUN.XviD 260 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E30 rész: Galvolgyi.show.E030.PDTV.HUN.XviD 438 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E31 rész: Galvolgyi.show.E031.PDTV.HUN.XviD 274 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E31 rész: Galvolgyi.show.E031.PDTV.HUN.XviD 274 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E32 rész: Galvolgyi.show.E032.PDTV.HUN.XviD 276 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E33 rész: Galvolgyi.show.E033.PDTV.HUN.XviD 283 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E34 rész: Galvolgyi.show.E034.PDTV.HUN.XviD 284 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E35 rész: Galvolgyi.show.E035.PDTV.HUN.XviD 301 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E36 rész: Galvolgyi.show.E036.PDTV.HUN.XviD 275 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E37 rész: Galvolgyi.show.E037.PDTV.HUN.XviD 260 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E38 rész: Galvolgyi.show.E038.PDTV.HUN.XviD 273 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E39 rész: Galvolgyi.show.E039.PDTV.HUN.XviD 278 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E40 rész: Galvolgyi.show.E040.PDTV.HUN.XviD 283 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E41 rész: Galvolgyi.show.E041.PDTV.HUN.XviD 281 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E42 rész: Galvolgyi.show.E042.PDTV.HUN.XviD 283 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E43 rész: Galvolgyi.show.E043.PDTV.HUN.XviD 306 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E44 rész: Galvolgyi.show.E044.PDTV.HUN.XviD 271 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E45 rész: Galvolgyi.show.E045.PDTV.HUN.XviD 271 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E46 rész: Galvolgyi.show.E046.PDTV.HUN.XviD 277 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E47 rész: Galvolgyi.show.E047.PDTV.HUN.XviD 276 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E48 rész: Galvolgyi.show.E048.PDTV.HUN.XviD 276 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E49 rész: Galvolgyi.show.E049.PDTV.HUN.XviD 272 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E50 rész: Galvolgyi.show.E050.PDTV.HUN.XviD 269 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E51 rész: Galvolgyi.show.E051.PDTV.HUN.XviD 289 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E52 rész: Galvolgyi.show.E052.PDTV.HUN.XviD 277 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E53 rész: Galvolgyi.show.E053.PDTV.HUN.XviD 271 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E54 rész: Galvolgyi.show.E054.PDTV.HUN.XviD 274 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E55 rész: Galvolgyi.show.E055.PDTV.HUN.XviD 272 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E56 rész: Galvolgyi.show.E056.PDTV.HUN.XviD 272 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E57 rész: Galvolgyi.show.E057.PDTV.HUN.XviD 276 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E58 rész: Galvolgyi.show.E058.PDTV.HUN.XviD 272 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E59 rész: Galvolgyi.show.E059.PDTV.HUN.XviD 254 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E60 rész: Galvolgyi.show.E060.PDTV.HUN.XviD 278 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E61 rész: Galvolgyi.show.E061.PDTV.HUN.XviD 282 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E62 rész: Galvolgyi.show.E062.PDTV.HUN.XviD 273 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E63 rész: Galvolgyi.show.E063.PDTV.HUN.XviD 265 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E64 rész: Galvolgyi.show.E064.PDTV.HUN.XviD 274 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E65 rész: Galvolgyi.show.E065.PDTV.HUN.XviD 282 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E66 rész: Galvolgyi.show.E066.PDTV.HUN.XviD 282 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E67 rész: Galvolgyi.show.E067.PDTV.HUN.XviD 275 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E68 rész: Galvolgyi.show.E068.PDTV.HUN.XviD 266 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E69 rész: Galvolgyi.show.E069.PDTV.HUN.XviD 278 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E70 rész: Galvolgyi.show.E070.PDTV.HUN.XviD 280 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E71 rész: Galvolgyi.show.E071.PDTV.HUN.XviD 279 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E72 rész: Galvolgyi.show.E072.PDTV.HUN.XviD 277 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E73 rész: Galvolgyi.show.E073.PDTV.HUN.XviD 274 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E74 rész: Galvolgyi.show.E074.PDTV.HUN.XviD 271 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E75 rész: Galvolgyi.show.E075.PDTV.HUN.XviD 270 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E76 rész: Galvolgyi.show.E076.PDTV.HUN.XviD 273 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E77 rész: Galvolgyi.show.E077.PDTV.HUN.XviD 000 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 2. évad hiányzó 9. rész hozzáadva!1 point
-
. A hosszú út hazáig - A Place to Call Home 2013 3. évad Mp4 HUNSUB (12) színes magyar feliratos ausztrál drámasorozat 50 perc Készítették: RENDEZŐ: Chris Martin-Jones, Shirley Barrett, Lynn Hegarty, Roger Hodgman, Ian Barry, Mark Joffe, Lynn-Maree Danzey FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Hamilton Budd, Bevan Lee, Trent Atkinson, Tony Morphett, Kim Wilson, Deborah Parsons, John Ridley, Giula Sandler, Katherine Thomson ZENE: Michael Yezerski PRODUCER: Chris Martin-Jones EXECUTIVE PRODUCER: Julie McGauran Szereplők: Olivia Bligh: Arianwen Parkes-Lockwood Sarah Adams: Marta Dusseldorp Elizabeth Bligh: Noni Hazlehurst George Bligh: Brett Climo Jack Duncan: Craig Hall Gino Poletti: Aldo Mignone James Bligh: David Berry Anna Bligh: Abby Earl Doris Collins: Deborah Kennedy Roy Briggs: Frankie J. Holden Carolyn Bligh: Sara Wiseman TARTALOM: "Az 1950-es évek Ausztráliájában játszódik ez a drámasorozat, amely főhőse Sarah Adams (Marta Dusseldorp), a nővér, aki miután 20 évig Londonban tartózkodott, visszatér Sydneybe, hogy a II. világháború borzalmas emlékeit hátrahagyva új életet kezdjen az ígéret földjén, ahol egy tehetős famíliával kerül kapcsolatba. Bevan Lee (Család csak egy van) úgy írta le a sorozatot, mint egy szerelemről és veszteségről szóló melodrámát, amely bemutatja az 50-es évek társadalmi változásait. Mikor megtudja, hogy anyja halálos beteg, Sarah Sydneybe utazik. Kiderül, hogy a nővér anyja a lelkét félti, mivel sok-sok évvel ezelőtt megígérte Istennek, hogy apácának adja lányát. Hogy megnyugtassa, Sarah azt hazudja anyjának, hogy felvette a keresztény hitet. Abban a hitben, hogy ezzel megmentheti a házasságukat, Elizabeth elárulja Oliviának és Jamesnek, hogy a férje az ő nagyapjuk homoszexuális volt, és ő mégis boldog házasságban élt vele. Olivia rosszul reagál a hírre, James azonban kicsit megnyugszik: nem ő az egyedüli aberráció a családban. Anna a fogamzásgátláson gondolkodik, de mikor megtudja, hogy ennek súlyos szövődményei lehetnek, rájön, hogy talán itt az ideje annak, hogy Ginóval színt valljanak a világ előtt. Mikor Sarah anyja meghal, George azonnal a nővér segítségére siet, és a két gyászoló felnőtt közelebb kerül egymáshoz, mint valaha. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.hosszu.ut.hazaig.S03E01.HUNDUB Videó információk: Méret: 316,09 MB Hossz: 0:49:19 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 416 pixel Bitráta: 761 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S023E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . A hosszú út hazáig - A Place to Call Home 2013 4. évad Mp4 HUNSUB (12) színes magyar feliratos ausztrál drámasorozat 50 perc Készítették: RENDEZŐ: Chris Martin-Jones, Shirley Barrett, Lynn Hegarty, Roger Hodgman, Ian Barry, Mark Joffe, Lynn-Maree Danzey FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Hamilton Budd, Bevan Lee, Trent Atkinson, Tony Morphett, Kim Wilson, Deborah Parsons, John Ridley, Giula Sandler, Katherine Thomson ZENE: Michael Yezerski PRODUCER: Chris Martin-Jones EXECUTIVE PRODUCER: Julie McGauran Szereplők: Olivia Bligh: Arianwen Parkes-Lockwood Sarah Adams: Marta Dusseldorp Elizabeth Bligh: Noni Hazlehurst George Bligh: Brett Climo Jack Duncan: Craig Hall Gino Poletti: Aldo Mignone James Bligh: David Berry Anna Bligh: Abby Earl Doris Collins: Deborah Kennedy Roy Briggs: Frankie J. Holden Carolyn Bligh: Sara Wiseman TARTALOM: "Az 1950-es évek Ausztráliájában játszódik ez a drámasorozat, amely főhőse Sarah Adams (Marta Dusseldorp), a nővér, aki miután 20 évig Londonban tartózkodott, visszatér Sydneybe, hogy a II. világháború borzalmas emlékeit hátrahagyva új életet kezdjen az ígéret földjén, ahol egy tehetős famíliával kerül kapcsolatba. Bevan Lee (Család csak egy van) úgy írta le a sorozatot, mint egy szerelemről és veszteségről szóló melodrámát, amely bemutatja az 50-es évek társadalmi változásait. Mikor megtudja, hogy anyja halálos beteg, Sarah Sydneybe utazik. Kiderül, hogy a nővér anyja a lelkét félti, mivel sok-sok évvel ezelőtt megígérte Istennek, hogy apácának adja lányát. Hogy megnyugtassa, Sarah azt hazudja anyjának, hogy felvette a keresztény hitet. Abban a hitben, hogy ezzel megmentheti a házasságukat, Elizabeth elárulja Oliviának és Jamesnek, hogy a férje az ő nagyapjuk homoszexuális volt, és ő mégis boldog házasságban élt vele. Olivia rosszul reagál a hírre, James azonban kicsit megnyugszik: nem ő az egyedüli aberráció a családban. Anna a fogamzásgátláson gondolkodik, de mikor megtudja, hogy ennek súlyos szövődményei lehetnek, rájön, hogy talán itt az ideje annak, hogy Ginóval színt valljanak a világ előtt. Mikor Sarah anyja meghal, George azonnal a nővér segítségére siet, és a két gyászoló felnőtt közelebb kerül egymáshoz, mint valaha. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.hosszu.ut.hazaig.S04E02.HUNSUB Videó információk: Méret: 310,74 MB Hossz: 0:53:32 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 640 x 358 pixel Bitráta: 678 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S04E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 4. évad 1 - 12 rész feltöltve! EZZEL A 2. ÉVAD TELJES!1 point
-
A 2. évad 17 - 18 rész hozzáadva!1 point
-
Az 1. évad 11 - 12. rész hozzáadva a sorozathoz! EZZEL TELJES A SOROZAT!1 point
-
A 3. évad 9 - 10 rész hozzáadva a sorozathoz! EZZEL TELJES A 3. ÉVAD!1 point
-
. Másfélmillió lépés Magyarországon - 32 év múlva 2012 1. évsd TVRip XviD HUN (12) színes, magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 50 perc rendező: Nemes Tibor forgatókönyvíró: Bayer Zsolt zeneszerző: Nemes Áron operatőr: Nemes Tibor Bayer Zsolt Nemes Tibor Nemes Áron Rockenbauer Pál és csapata 1979 nyarán indult neki az Országos Kéktúra megtételének, annak akkori keleti végpontjából, a Nagy-Milictől. Az akkor még kamasz fiúra, Bayer Zsoltra nagy hatással volt a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat. 32 évvel később, 2011-ben társaival úgy döntöttek, hogy Rockenbauerék nyomdokain haladva újra végigjárják ugyanazt az utat, felkeresik ugyanazokat a helyeket. Vajon mi minden változott bő három évtized alatt? Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A Bükk - Emberek a rengetegben Videó információk: Méret: 565,36 MB Hossz: 0:51:26 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 401 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 123 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: Zemplén - Szépség, szegénység, remény [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: Cserehát - A Rákócziak emlékezete [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: A Bükk - Emberek a rengetegben [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: A Mátra gerincén - Az igazi vadonban [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: Cserhát - Az Idő arca [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: Börzsöny - Eltűnt kisvasutak, öreg vadászházak [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: Pilis - A pálosok nyomában [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: Gerecse - Római kövek, magyar grófok [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: Vértes - A néma barátok [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: Bakony 1. - Az erdőség szíve [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: Bakony 2. - A remeték csöndje [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: Balaton-felvidék - "Isten és a bor" [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: Sümegtől az Alpokaljáig - A fák meséi [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E14 rész: Alpokalja - Tavasz az Alpokalján [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Ötösfogat IV. - Az egyiptomi kaland - Famous Five 2015 BDRip x264 HUN MKV (6) színes szinkronizált német ifjúsági kalandfilm, 94 perc Készítették: RENDEZŐ: Mike Marzuk FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Peer Klehmet, Mike Marzuk, Sebastian Wehlings OPERATŐR: Philip Peschlow ZENE: Wolfram de Marco Szereplők: Valeria Eisenbart Quirin Oettl Justus Schlingensiepen Neele-Marie Nickel Samuel Finzi Lucie Heinze Mehmet Kurtulus Adnan Maral Ramin Yazdani Pasquale Aleardi Özgür Karadeniz Alkotók Tartalom: Bernhard professzor büszkén mutatja meg a gyerekeknek az Egyiptomi kiállítás anyagát. Az 5 ezer éves múmiát valaki felvágja, de nem találja meg, amit keresett. A prof a gyerekekkel együtt Kairóba utazik, hogy az ottani tudósokkal kutassák fel a másik két amulettet. A fáraó sírja azonban sok kincset rejt, és Egyiptomban is vannak kapzsi emberek. A gyerekek veszélyes kalandok során szerzik vissza az amuletteket, hogy kiszabadítsák az igaztalanul megvádolt professzort. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Famous.Five.4.2015.BDRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 1,16 GB Hossz: 1:33:33 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 300 pixel Bitráta: 1 498 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.400 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Ötösfogat III. - A kalózkaland - Famous Five 2014 BDRip x264 HUN MKV (6) színes szinkronizált német ifjúsági kalandfilm, 92 perc RENDEZŐ: Mike Marzuk FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Peer Klehmet, Sebastian Wehlings OPERATŐR: Philip Peschlow ZENE: Wolfram de Marco Valeria Eisenbart Quirin Oettl Justus Schlingensiepen Neele-Marie Nickel Michael Fitz Nora von Waldstätten Michael Kessler Sky du Mont Sahajak Boonthanakit Mike Marzuk Alkotók Folytatódik az "Ötösfogat" c. Enid Blyton ifjúsági regény kalandokban bővelkedő története. A hírhedt ötösfogat még mindig George, Julian, Dick, Anne és kutyája, Timmy. George magának való kislány, aki még mindig sajnálja, hogy nem fiúnak született. A gyerekek ezúttal Thaiföldre mennek, Tao Lapai szigetére. Egy merülésnél találnak egy iránytűt, ami a kalózok kincsének helyét mutatja. Ezt kellene megszerezniük, méghozzá azért, hogy segítsenek megmenteni Joe faluját. A szálloda igazgatója ugyanis tovább akarja bővíteni birtokát, a helyiek elűzése árán is. Ehhez még két ifjú gengsztert is felfogad, akinek el kell lopniuk a kincset a srácoktól. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Famous.Five.3.2014.BDRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 1,33 GB Hossz: 1:31:29 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 390 pixel Bitráta: 1 805 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Őslények szigete - (Dinotopia) S01 évad 2002/2003 DVD Rip -DivX HUN színes magyarul beszélő amerikai kalandfilmsorozat 1 évad 1 rész 43/60 perc 2002/2003 Stereo Figyelem: Ez nem a Wentworth Miller féle verzió Készítették: rendező: Mario Azzopardi, David Winning, Thomas J. Wright író: James Gurney forgatókönyvíró: Nick Harding, Raymond Khoury operatőr: Martin Kenzie jelmeztervező: Hruby Mária zene: Trevor Jones producer: Howard Ellis executive producer: Robert Halmi Sr., Robert Halmi Jr. látványtervező: Keith Wilson vágó: Stephen Mark Szereplők: Erik von Detten (Karl Scott) Shiloh Strong (David Scott) Papp Zoltán (Martino) Omid Djalili (Zipeau) Sophie Ward (Rosemary) Lisa Zane (Le Sage) Michael Brandon (Frank Scott) Jonathan Hyde (Waldo polgármester) Georgina Rylance (Marion) Seress Zoltán (Quint) Film ismertetője: Dinotópia elveszett szigetén az emberek és dinoszauruszok harmóniában élnek. Frank Scott két fiával, Daviddel és Karllal véletlenül vetődnek erre a különleges helyre, ahol David barátságot köt Zipeau-val, a beszélő dinóval. Ám az elveszett világ, melyet Waldo polgármester és családja felügyel, félelmetes titkokat rejt, mely halálos fenyegetést jelenthet az emberek számára. A napkövek, melyek megvédték a sziget lakóit hirtelen meghibásodnak, így Dinotópia sebezhetővé válik egy közelgő pusztító viharral szemben. A pusztító vihar veszélye elhalványul a hírre, hogy egy csapat T-Rex közeledik a fővároshoz. Waldo elrendeli az evakuálást az egyetlen lehetséges helyre, Jóföldre, hátrahagyva Zuhatagvárost a kegyetlen fosztogatóknak, akiknek vezetői Le Sage és Quattrone nem csak elfoglalják azt, ami még megmaradt a paradicsomból, hanem felfedezik végzetének okozóját is, egy drágakövet, amely valamikor a T-Rexek ember királyáé volt. Műszaki info: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 dinotopia - 01 [dvdrip - hun] Videó információk: Méret: 559,89 MB Hossz: 0:43:08 Típus: AVI (DivX 5 - ) Felbontás: 576 x 448 pixel Bitráta: 1 627 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 175 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz .................... S01E01 rész: Az aktuális rész ismertetője: Dinotópia elveszett szigetén az emberek és dinoszauruszok harmóniában élnek. Frank Scott két fiával, Daviddel és Karllal véletlenül vetődnek erre a különleges helyre, ahol David barátságot köt Zipeau-val, a beszélő dinóval. Ám az elveszett világ, melyet Waldo polgármester és családja felügyel, félelmetes titkokat rejt, mely halálos fenyegetést jelenthet az emberek számára. A napkövek, melyek megvédték a sziget lakóit hirtelen meghibásodnak, így Dinotópia sebezhetővé válik egy közelgő pusztító viharral szemben. A pusztító vihar veszélye elhalványul a hírre, hogy egy csapat T-Rex közeledik a fővároshoz. Waldo elrendeli az evakuálást az egyetlen lehetséges helyre, Jóföldre, hátrahagyva Zuhatagvárost a kegyetlen fosztogatóknak, akiknek vezetői Le Sage és Quattrone nem csak elfoglalják azt, ami még megmaradt a paradicsomból, hanem felfedezik végzetének okozóját is, egy drágakövet, amely valamikor a T-Rexek ember királyáé volt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E02 rész: Az aktuális rész ismertetője: Elérkezett a választás ideje Zuhatagvárosban, és idén Waldo polgármester kihívóra talált, méghozzá Frank Scott személyében, aki nem csupán kiváló stratégia, de megjelenésére sem lehet panasz. Ráadásul első metánüzemeltetésű automobiljával Franknek sikerült lenyűgöznie egész Dinotópiát, így jó eséllyel indul a választáson, amit aztán fölényesen meg is nyer. Azonban ahhoz, hogy az új járműveket legyen hová leparkolni, a környező erdők helyére parkolókat kell építeni, melynek következtében a környezetével harmóniában élő kultúrából pikk-pakk szemétben úszó, túlnépesedett beton-metropolisz lesz. Vajon Frank rá tudja-e erőszakolni a 20. századra jellemző modernizációt Dinotópia különleges és békés életstílusával? [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E03 rész: Az aktuális rész ismertetője: Dinotópia elveszett szigetén az emberek és dinoszauruszok harmóniában élnek. Frank Scott két fiával, Daviddel és Karllal véletlenül vetődnek erre a különleges helyre, ahol David barátságot köt Zipeau-val, a beszélő dinóval. Ám az elveszett világ, melyet Waldo polgármester és családja felügyel, félelmetes titkokat rejt, mely halálos fenyegetést jelenthet az emberek számára. A napkövek, melyek megvédték a sziget lakóit hirtelen meghibásodnak, így Dinotópia sebezhetővé válik egy közelgő pusztító viharral szemben. A pusztító vihar veszélye elhalványul a hírre, hogy egy csapat T-Rex közeledik a fővároshoz. Waldo elrendeli az evakuálást az egyetlen lehetséges helyre, Jóföldre, hátrahagyva Zuhatagvárost a kegyetlen fosztogatóknak, akiknek vezetői Le Sage és Quattrone nem csak elfoglalják azt, ami még megmaradt a paradicsomból, hanem felfedezik végzetének okozóját is, egy drágakövet, amely valamikor a T-Rexek ember királyáé volt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E04 rész: Az aktuális rész ismertetője: Amikor Dinotópia partjainál egy hajóroncsra bukkannak, Karl megpróbálja használni a rádió adóvevőt, melyet nem rég talált, hogy kapcsolatba léphessen a túlélőkkel, akik kint sodródnak a nyílt vízen. De mi történik majd, ha a két világ között létrejön az összeköttetés? Karlnak megvan a saját új világa, amivel törődni kell, és fél, hogy Dinotópia olyan ismeretlen világába téved, ahol a fekete mágia hirdetőjének nézhetik. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E05 rész: Az aktuális rész ismertetője: Mikor egy vírus megfertőzi a betakarítást végző dinoszauruszokat, Dinotópia sorsa veszélybe kerül, ugyanis nélkülük a termés napokon belül elpusztul és a lakosság élelem nélkül marad. A helyzetet súlyosbítja, hogy valaki ellopta azt a felbecsülhetetlen értékű gyógynövényt, amely meggyógyíthatná a betegeskedő dinoszauruszokat. Ki lehetett a tettes? Miközben a számító LeSage megpróbálja térdre kényszeríteni az általa mélyen megvetett "hüllőbarátokat", Marion és Karl egy olyan terven dolgozik, mellyel jobb belátásra bírhatják. De vajon képesek lesznek megolvasztani a nő gyűlölettel teli szívét? [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E06 rész: Az aktuális rész ismertetője: Dinotópia elveszett szigetén az emberek és dinoszauruszok harmóniában élnek. Frank Scott két fiával, Daviddel és Karllal véletlenül vetődnek erre a különleges helyre, ahol David barátságot köt Zipeau-val, a beszélő dinóval. Ám az elveszett világ, melyet Waldo polgármester és családja felügyel, félelmetes titkokat rejt, mely halálos fenyegetést jelenthet az emberek számára. A napkövek, melyek megvédték a sziget lakóit hirtelen meghibásodnak, így Dinotópia sebezhetővé válik egy közelgő pusztító viharral szemben. A pusztító vihar veszélye elhalványul a hírre, hogy egy csapat T-Rex közeledik a fővároshoz. Waldo elrendeli az evakuálást az egyetlen lehetséges helyre, Jóföldre, hátrahagyva Zuhatagvárost a kegyetlen fosztogatóknak, akiknek vezetői Le Sage és Quattrone nem csak elfoglalják azt, ami még megmaradt a paradicsomból, hanem felfedezik végzetének okozóját is, egy drágakövet, amely valamikor a T-Rexek ember királyáé volt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E07 rész: Az aktuális rész ismertetője: Dinotópia elveszett szigetén az emberek és dinoszauruszok harmóniában élnek. Frank Scott két fiával, Daviddel és Karllal véletlenül vetődnek erre a különleges helyre, ahol David barátságot köt Zipeau-val, a beszélő dinóval. Ám az elveszett világ, melyet Waldo polgármester és családja felügyel, félelmetes titkokat rejt, mely halálos fenyegetést jelenthet az emberek számára. A napkövek, melyek megvédték a sziget lakóit hirtelen meghibásodnak, így Dinotópia sebezhetővé válik egy közelgő pusztító viharral szemben. A pusztító vihar veszélye elhalványul a hírre, hogy egy csapat T-Rex közeledik a fővároshoz. Waldo elrendeli az evakuálást az egyetlen lehetséges helyre, Jóföldre, hátrahagyva Zuhatagvárost a kegyetlen fosztogatóknak, akiknek vezetői Le Sage és Quattrone nem csak elfoglalják azt, ami még megmaradt a paradicsomból, hanem felfedezik végzetének okozóját is, egy drágakövet, amely valamikor a T-Rexek ember királyáé volt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E08 rész: Az aktuális rész ismertetője: Dinotópia elveszett szigetén az emberek és dinoszauruszok harmóniában élnek. Frank Scott két fiával, Daviddel és Karllal véletlenül vetődnek erre a különleges helyre, ahol David barátságot köt Zipeau-val, a beszélő dinóval. Ám az elveszett világ, melyet Waldo polgármester és családja felügyel, félelmetes titkokat rejt, mely halálos fenyegetést jelenthet az emberek számára. A napkövek, melyek megvédték a sziget lakóit hirtelen meghibásodnak, így Dinotópia sebezhetővé válik egy közelgő pusztító viharral szemben. A pusztító vihar veszélye elhalványul a hírre, hogy egy csapat T-Rex közeledik a fővároshoz. Waldo elrendeli az evakuálást az egyetlen lehetséges helyre, Jóföldre, hátrahagyva Zuhatagvárost a kegyetlen fosztogatóknak, akiknek vezetői Le Sage és Quattrone nem csak elfoglalják azt, ami még megmaradt a paradicsomból, hanem felfedezik végzetének okozóját is, egy drágakövet, amely valamikor a T-Rexek ember királyáé volt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E09 rész: Az aktuális rész ismertetője: Dinotópia elveszett szigetén az emberek és dinoszauruszok harmóniában élnek. Frank Scott két fiával, Daviddel és Karllal véletlenül vetődnek erre a különleges helyre, ahol David barátságot köt Zipeau-val, a beszélő dinóval. Ám az elveszett világ, melyet Waldo polgármester és családja felügyel, félelmetes titkokat rejt, mely halálos fenyegetést jelenthet az emberek számára. A napkövek, melyek megvédték a sziget lakóit hirtelen meghibásodnak, így Dinotópia sebezhetővé válik egy közelgő pusztító viharral szemben. A pusztító vihar veszélye elhalványul a hírre, hogy egy csapat T-Rex közeledik a fővároshoz. Waldo elrendeli az evakuálást az egyetlen lehetséges helyre, Jóföldre, hátrahagyva Zuhatagvárost a kegyetlen fosztogatóknak, akiknek vezetői Le Sage és Quattrone nem csak elfoglalják azt, ami még megmaradt a paradicsomból, hanem felfedezik végzetének okozóját is, egy drágakövet, amely valamikor a T-Rexek ember királyáé volt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E10 rész: Az aktuális rész ismertetője: Dinotópia elveszett szigetén az emberek és dinoszauruszok harmóniában élnek. Frank Scott két fiával, Daviddel és Karllal véletlenül vetődnek erre a különleges helyre, ahol David barátságot köt Zipeau-val, a beszélő dinóval. Ám az elveszett világ, melyet Waldo polgármester és családja felügyel, félelmetes titkokat rejt, mely halálos fenyegetést jelenthet az emberek számára. A napkövek, melyek megvédték a sziget lakóit hirtelen meghibásodnak, így Dinotópia sebezhetővé válik egy közelgő pusztító viharral szemben. A pusztító vihar veszélye elhalványul a hírre, hogy egy csapat T-Rex közeledik a fővároshoz. Waldo elrendeli az evakuálást az egyetlen lehetséges helyre, Jóföldre, hátrahagyva Zuhatagvárost a kegyetlen fosztogatóknak, akiknek vezetői Le Sage és Quattrone nem csak elfoglalják azt, ami még megmaradt a paradicsomból, hanem felfedezik végzetének okozóját is, egy drágakövet, amely valamikor a T-Rexek ember királyáé volt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E11 2/1 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az új életet Jóföldön egy vírus fenyegeti, mely megfertőzi az arató Chasmosaurusokat. Nélkülük a lakóknak napok alatt elfogy az élelmük. Ennél is rosszabb, hogy a felbecsülhetetlen értékű gyógynövényt ellopják. Ki süllyedne ilyen mélyre, hogy megfossza a dinókat és embereket a gyógyszertől? Mikor kiderül, hogy a kőszívű LeSage akarja térdre kényszeríti Dinotopia lakóit, Karl és Marion elhatározzák, hogy szembeszállnak a veszélyes nővel... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E12 2/2 rész: Az aktuális rész ismertetője: Karl időcsapdába esik... Megjelenik Lok, egy furcsa idegen, aki felajánlja Karlnak hogy bebizonyítsa az igazát egy Marionnal való vitában. Ehhez meg kell csókolnia egy Wartosa Vulgarist, a létező legcsúnyább varangyot. Ezek után Karl hirtelen újra Marion karjaiban találja magát, és rájön, nem tud továbbmenni a következő napig? Karl romantikus estéje így egy soha véget nem érő vitázás és varangycsókolgatássá válik. Az időcsapdából csak egy módon menekülhet... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ...................... S01E13 rész: Az aktuális rész ismertetője: Dinotópia elveszett szigetén az emberek és dinoszauruszok harmóniában élnek. Frank Scott két fiával, Daviddel és Karllal véletlenül vetődnek erre a különleges helyre, ahol David barátságot köt Zipeau-val, a beszélő dinóval. Ám az elveszett világ, melyet Waldo polgármester és családja felügyel, félelmetes titkokat rejt, mely halálos fenyegetést jelenthet az emberek számára. A napkövek, melyek megvédték a sziget lakóit hirtelen meghibásodnak, így Dinotópia sebezhetővé válik egy közelgő pusztító viharral szemben. A pusztító vihar veszélye elhalványul a hírre, hogy egy csapat T-Rex közeledik a fővároshoz. Waldo elrendeli az evakuálást az egyetlen lehetséges helyre, Jóföldre, hátrahagyva Zuhatagvárost a kegyetlen fosztogatóknak, akiknek vezetői Le Sage és Quattrone nem csak elfoglalják azt, ami még megmaradt a paradicsomból, hanem felfedezik végzetének okozóját is, egy drágakövet, amely valamikor a T-Rexek ember királyáé volt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ......................1 point
-
. Ötösfogat II. - Famous Five 2013 BDRip x264 HUN MKV (6) színes szinkronizált német családi film, 88 perc Készítették: RENDEZŐ: Mike Marzuk ÍRÓ: Enid Blyton FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Sebastian Wehlings, Peer Klehmet ZENESZERZŐ: Wolfram de Marco OPERATŐR: Bernhard Jasper PRODUCER: Ewa Karlström, Andreas Ulmke-Smeaton EXECUTIVE PRODUCER: Clifford Werber VÁGÓ: Tobias Haas Szereplők: George: Valeria Eisenbart Julian: Quirin Oettl Dick: Justus Schlingensiepen Anne: Neele-Marie Nickel Timmy: Coffey Hardy: Kristo Ferkic Rookey: Peter Lohmeyer Fil: Oliver Korittke Max: Stefan Konarske Hardy Apja: Heio von Stetten Tartalom: Folytatódik az "Ötösfogat" c. Enid Blyton ifjúsági regény kalandokban bővelkedő története. A hírhedt ötösfogat még mindig George, Julian, Dick, Anne és kutyája, Timmy. George magának való kislány, aki még mindig sajnálja, hogy nem fiúnak született. Az "Ötösfogat" a Macska-szurdokba ered, hogy a kincsre leljen. A Zöld Szem közel ötszáz éve a szurdokban van elrejtve, egy kolostor árnyékában. Kering ezen a vidéken egy ősi legenda. A Fekete Macska legendája kisérteties história. Hardy egy gazdag fiú, aki véletlenül találkozik az erdőben az Ötösfogattal. Figyelmezteti őket, hogy ideje olajra lépni, mert óriási vihar várható. Az emberrablók is a Zöld Szem, a világ legértékesebb smaragdja után kutatnak. Van egy térképük, amely elvezethet az értékes gyémánthoz. De ez még mind nem elég. Szükségük van még egy bizonyos dalra, amit egyedül csak Hardy tud. A két balfék tévedésből Hardy helyett Dick-et rabolja el, az Ötösfogat oszlopos tagját. Ráadásul még Rookey Burns fegyenc is olajra lép a börtönből, s fegyverrel, ugyanabban az erdőben bolyong, ahol a megcsappant Ötösfogat, most már Dick nélkül. Hardy szeretne csatlakozni az Ötösfogathoz, de ők elsőre elzavarják. De amikor ráébrednek, hogy egyedül nem megy, és Hardy sokmindent tud, beveszik a bandába. Veszélyes játék ez a javából. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Famous.Five.2.2013.BDRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 1,07 GB Hossz: 1:28:12 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 390 pixel Bitráta: 1 466 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00