Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 11/19/2023 in all areas
-
Raymond M. Smullyan - A tao hallgat A keresztényeknek – kerül, amibe kerül – mindenképpen meg kell győzniük a pogányokat és ateistákat Isten létezéséről, hogy lelküket megmentsék a kárhozattól. Az ateisták – kerül, amibe kerül – mindenképpen meg kell, hogy győzzék a keresztényeket arról, hogy az istenhit nem több gyerekes, primitív babonánál, amely csak árt a társadalmi haladásnak. Így aztán üvöltöznek, egymás torkának esnek, vég nélkül csatáznak, míg a taoista bölcs békésen üldögél a folyó partján egy verseskötet, egy pohár bor vagy néhány ecset és paletta társaságában. Átadja magát a Tao élvezetének, és egy cseppet sem izgatja, létezik-e a Tao. A bölcsnek semmi szüksége rá, hogy bizonyítsa a Tao létezését, teljesen leköti annak élvezete.” Raymond Smullyan egy személyben kiváló matematikus és logikus, sikeres zongorista, hivatásos bűvész, humorista és filozófus, akinek mindenről eszébe jut egy (vagy több) anekdota, vicc vagy rejtvény. pdf 13mb [Hidden Content]5 points
-
F.Várkonyi Zsuzsa Mireisz László Popper Péter - Önzés és csalódás Szívesen vagy egyedül? Nem? Állandóan programokat szervezel? Azonnal szükséged van a háttérzenére, villogó képernyőre, folyton megszólaló telefonhívásokra? Menekülsz a csend elől? Nem vagy elég jó társaság saját magadnak? Az öngyűlölet mások gyűlöletét is elindítja benned. A bennünk rejtőző sötétségről, megvilágított személyiségünk árnyékáról szól a Mesterkurzus e kötetében a buddhista lelkész-filozófus Mireisz László, a klinikai pszichológus Várkonyi Zsuzsa és Popper Péter. Nem bántani akarnak, nem is vigasztalni. Csak helyet kínálnak az önmagukról szóló, sokszor keserű igazságot is jó szívvel elviselő emberek között.pdf 53mb [Hidden Content]3 points
-
. Frei Tamás - Puccs Moszkvában 2023 epub, mobi, pdf, azw3 Könyv címe: Puccs Moszkvában (Putyin végnapjai - André Calvi visszatér) Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Putyin napjai meg vannak számlálva. De mire képes a hatalmához végsőkig ragaszkodó modern kori cár? És ki lesz az, aki megállítja? Valahol Oroszországban, a közeljövőben. Teherszállító repülőgép halad Berlinből Moszkva felé, fedélzetén az oroszok számára létfontosságú alkatrészekkel. A gépet a domogyedovói nemzetközi repülőtéren várja az orosz sajtó és az állami híradó. Az ukrán háború kezdete óta Oroszországot sújtó embargó következtében ugyanis nélkülözhetetlen műszerek hiányoznak az orosz repülőgépek karbantartásához. A meghibásodás már több légi katasztrófát okozott. Azt azonban senki sem sejti, hogy a repülőgép a rakományon kívül valami mást is rejt. Az útja végzetes lehet. A következő pár óra megváltoztathatja a történelem menetét… Mert valaminek változnia kell! Amerika kitart Ukrajna mellett, Kína pedig Putyint támogatja. A több éve húzódó ukrán háború holtpontra jutott, egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, de egyelőre tűzszünetre sincs kilátás. Ráadásul a gerillaháború most már Ukrajna határain túlra is átterjedt: Moszkvában orosz civileket ölnek az ukrán partizánok, miközben az oroszok nyugat-európai politikusok és üzletemberek ellen követnek el merényleteket. Az egész világ aggódva figyeli a fejleményeket. Minden jel arra utal, hogy az ukrán vérfürdőnek csak egyféleképpen lehet véget vetni, Putyint csak egyvalami képes megállítani: egy puccs Moszkvában. Washingtonban legalábbis így gondolják, és Párizsban is… Frei Tamás új regénye napjaink legkomorabb világpolitikai eseményeit és annak elképzelt következményeit állítja a középpontba. A fordulatos, feszített ütemű akcióthrillerben számtalan valódi szereplő között visszatér a korábbi kötetekből már jól ismert André Calvi, akinek ezúttal minden eddiginél nagyobb kihívással kell szembenéznie. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]3 points
-
Hobo - Rádió 2023 01 - DJ Hobo belépője.mp3 02 - Satisfaction.mp3 03 - DJ Hobo II..mp3 04 - Nem leszek én huligán.mp3 05 - DJ Hobo III..mp3 06 - A Vörös Lámpa himnusza.mp3 07 - DJ Hobo IV..mp3 08 - Cici címlap.mp3 09 - DJ Hobo V..mp3 10 - Csipcsirip.mp3 11 - DJ Hobo VI..mp3 12 - Brezsnyev bugi vugi.mp3 13 - DJ Hobo VII..mp3 14 - Harc a madárral.mp3 15 - DJ Hobo VIII..mp3 16 - Vabank.mp3 17 - DJ Hobo búcsúja.mp3 18 - Rock and Roll meghívó.mp3 19 - Részegesek indulója.mp3 20 - A remény balladája.mp3 21 - Az ám, hazám.mp3 22 - Az Úr haragja utolér.mp3 23 - Pécsi lány.mp3 24 - Óh, azok a hatvanas évek.mp3 25 - Amíg élek, játszom.mp3 26 - Finálé.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]2 points
-
Márton Csilla - Boldogító halál Mindenki, aki meghal egy életet hagy hátra, azt, amit Teremtett magának. Minden egyes kapcsolat, minden emberrel, természettel, az élet vagy halál játéka. Minden kapcsolat életről, halálról szól, az utadról, a kiteljesedésről és a beteljesedésről. Munkád,családod léte, élet és halál játéka. Hogy mi késztetett, hogy ilyen komoly témakörről írjak? A sok fájdalom, depresszió, frusztráció, kilátástalanság, ami éveken át, kísér. Titeket, kedves Olvasóim, természetesen beleértve jómagam is.pdf 26mb [Hidden Content]2 points
-
Mihail Zigar - Putyin metamorfózisa Hogyan és miért lett Vlagyimir Putyinból, aki a 2000-es évek elején egészen Nyugat-barát vezetőnek látszott (vagy az is volt?), alig másfél évtized leforgása alatt a Nyugat egyik legszenvedélyesebb ellenfele, sőt ellensége? Hogyan lett belőle (is) olyan orosz vezér, akinek hatalma jórészt az óriási propagandagépezettel szított Nyugat-ellenességre épül, aki újra és újra háborús konfliktusokba keveredik, s aki egy olyan – „irányított” – demokráciát épített ki, amely sokak szerint már egyáltalán nem nevezhető demokráciának? Mihail Zigar az elmúlt másfél évtized szinte valamennyi jelentős oroszországi politikusát kifaggatta, és a tőlük megtudott számtalan különös, sőt pikáns részlet alapján meglepő, néha mulatságos, máskor hátborzongató képet festett az elmúlt tizenöt év oroszországi politikájáról – sőt általában a politikai életről. Mihail Zigar az egyetlen független oroszországi tévécsatorna, a Dozsgy főszerkesztője. Tíz éven keresztül egy független újság haditudósítójaként dolgozott Irakban, Libanonban, Palesztinában, Szudánban, Üzbegisztánban, Ukrajnában és Kirgíziában. Valerij Panyuskinnal együtt könyvet írt a Gazpromról, mely tizenöt országban jelent meg (magyarul is, Gazprom – az orosz fegyver címen, 2008-ban). 2014-ben elnyerte a legtekintélyesebb nemzetközi újságírói díjat, az International Press Freedom Awardot. „Csodálatosan hidegvérű, és, ami manapság szerfölött ritka, egészen előítélet-mentes könyv az orosz állam legújabb történelméről. Olyan dolgokat is megtudtam belőle, amiket jobb' szeretnék nem tudni.” (Borisz Akunyin) „Mihail Zigar könyve jobb az én összes könyvemnél, amit Vlagyimir Putyinról írtam. Ezért most, mint egy irigy, narcisztikus ember, nem szeretem a szerzőt, és igyekszem kerülni őt – de az írásait muszáj elolvasnom.” (Sztanyiszlav Belkovszkij) pdf 2mb [Hidden Content]2 points
-
John Sandford -Lucas Davenport sorozat 1-28. amerikai szerző krimi magyar nyelvű regény [Hidden Content] 1. John Sandford: Soha ne ölj… 89% 2. John Sandford: Indián vér 82% 3. John Sandford: Szemet szemért 90% 4. John Sandford: Borotvaélen 86% 5. John Sandford: Hideg vér 89% 6. John Sandford: Vörös köd 85% 7. John Sandford: Fantomkép 88% 8. John Sandford: Karácsonyi rémek 86% 9. John Sandford: Vadles 87% 10. John Sandford: Biztos zsákmány 86% 11. John Sandford: Könnyű préda 77% 12. John Sandford: Gyilkos képek 86% 13. John Sandford: Vendetta 89% 14. John Sandford: Meztelen préda 79% 15. John Sandford: Titkos préda 84% 16. John Sandford: Keserű hajsza 73% 17. John Sandford: Átkos folt 76% 18. John Sandford: Fantom Préda 19. John Sandford: Aljas préda 20. John Sandford: Vihar préda 87% 21. John Sandford: Elásott préda 84% 22. John Sandford: Lenyúlt préda 86% 23. John Sandford: Csábító préda 83% 24. John Sandford: Mezei préda 84% 25. John Sandford: Gyülevész préda 81% 26. John Sandford: Extrém préda 81% 27. John Sandford: Arany préda 86% 28. John Sandford: Csavaros préda 81% 29.rész 2023 várható. Eredeti sorozat 1 Lucas Davenport angol nyelvű letöltés egyben 74,9 MB (78 585 289 bájt) [Hidden Content] - letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --1 point
-
Jonah Goldberg - Liberálfasizmus A "fasiszta" szót ma rendszerint sértésként használják a jobboldallal szemben – a neokonoktól a nagyvállalkozókig tartó kört illetve ezzel. De mit is jelent valójában? Nem lehet, hogy a fasizmus igazi örökösei valójában azok, akik roppant kedvesnek és progresszívnak gondolják magukat: a liberálisok? Jonah Goldberg érdes, figyelemfelkeltő amerikai bestsellere régi mítoszokat lerombolva fedi fel, hogy miért a baloldalról erednek az életünk feletti ellenőrzést célzó legalattomosabb próbálkozások, a dohányzás betiltásától a biztonsági kamerákig. A történelmen a kultúrán végigtekintve meglepő példákon – Woodrow Wilson rendőrállamától Clintonék személyi kultuszáig, a hatvanas évek radikális diákjainak militarista divatjától Hollywood totalitárius esztétikájáig – mutatja be, hogy éppenséggel a progresszivitás és nem a konzervativizmus szellemi gyökerei azonosak a fasizmuséival. Ez a dühös, szokatlan és perlekedő mű a jó szándékú liberális barátságos ábrázata mögé tekint, és közben prekoncepcióinkat is leleplezi. pdf 1mb [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
. Arnold Schwarzenegger - Tedd magad hasznossá 2023 epub, mobi,pdf, azw3 Hun Könyv címe: Tedd magad hasznossá (Az élet hét szabálya) Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi,pdf, azw3 Nyelv: magyar „A világ legboldogabb és legsikeresebb emberei minden tőlük telhetőt elkövetnek azért, hogy elkerüljék a rossz döntéseket, amik összezavarják a dolgaikat, és eltávolítják őket a céljaiktól… Az egyetlen különbség köztük és köztünk, köztem és közted, bármely tetszőleges két ember között a jövőképünk tisztasága, a megvalósításához szükséges terv erőssége és a képesség annak elfogadására, hogy csak és kizárólag rajtunk múlik, lesz-e ebből a jövőképből valóság.” Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Leonard Mlodinow - A tudattalan Leonard Mlodinow, a Részeg bolyongás című sikerkönyv szerzője és A nagy terv társszerzője (Stephen Hawkinggal) meghökkentő és meglepő módon vizsgálja meg, miként alakítja tudatalatti elménk a világról szerzett tapasztalatainkat és például hogyan vezet félre a családtagjainkkal, barátainkkal és üzletfeleinkkel való kapcsolatban, hogyan érti félre befektetési döntéseinket és milyen pontatlanul emlékszik fontos eseményekre. A politikusok népszerűségétől a pincérnek adott borravaló összegéig minden ítéletünk és érzékelésünk elménk kétszintű működését tükrözi: a tudatosat, amelyet ismerünk, és a tudattalant, amely rejtve marad előlünk. Az utóbbi már hosszú ideje találgatások tárgya, de az elmúlt két évtizedben a tudósok olyan figyelemre méltó, új eszközöket fejlesztettek ki, amelyekkel az elme rejtett, tudatalatti működése is megvizsgálható. A kutatás területén ennek nyomán végbement robbanásszerű fejlődés eredményeképpen megszületett a tudattalan új tudománya és tengernyi változás következett be felfogásunkban arról, miként befolyásolja a tudatalatti a mindennapi életünket. A rá jellemző éleslátással és a legelvontabb tudományos kérdések világos, közérthető magyarázataival Leonard Mlodinow körbevezeti az olvasót ezeknek a kutatásoknak a világában. Fellebbenti a fátylat a tudattalan én bonyolultságáról, és elmélyíti az agy működésére vonatkozó ismereteinket. Elmagyarázza, milyen kölcsönhatásban állunk barátainkkal, az idegenekkel, a házastársunkkal és a munkatársainkkal. Eközben megváltoztatja a magunkról és a bennünket körülvevő világról alkotott képünket. pdf 58mb [Hidden Content]1 point
-
A világ felfedezése rajzos regényekben Egy lélekvesztőben Gibraltárig: Odüsszeusz nekivág az Atlanti-óceánnak. Kalandozás Keletre Nagy Sándor nyomában, aki Bukephalosz hátán seregeivel átkel az Eufráteszen, a Tigrisen, az Elbrusz hegységen… Drakkarok a hattyúk útján! Vörös Erik fölfedezi Grönlandot. Egy itáliai a Nagy Kán udvarában: Marco Polo Tangerből Pekingbe Timbuktun és Mekkán keresztül Ibn Battuta 12 ezer kilométeres útja… …a világ felfedezése rajzos regényekben! pdf 60mb [Hidden Content]1 point
-
Úgyszintén. Új téma mentésénél, de a hibajelentés után frissítve mégis ott az új téma.1 point
-
Galambos Á. István - A női test pasiszemmel Melyik testrészért vannak oda a férfiak? Számít -e, hogy mekkora a nő melle? Melyik ruhák lombozzák le a pasikat, és melyik az a lenyűgöző öltözék, amely a legfontosabb a számukra? És mit néznek meg először a nőn a strandon? Többek között erre is választ kapsz a könyvből. Bőségesen kifejtve, minden nézőpontból átvilágítva tudhatod meg, hogy mit is gondolnak a férfiak a női testről, és kiderül, vajon kell-e folytonosan rágódnod a kilók miatt, vagy előnyösebb, ha a boldogságra és az elégedettségre koncentrálsz. pdf 1mb [Hidden Content]1 point
-
Cselenyák Imre - Áldott az a bölcső Egy hűvös, márciusi napon beteges kisfiú születik Nagyszalontán. Senki sem hisz abban, hogy megéri a reggelt, és senki sem gondolná, hogy hazája egyik legnagyszerűbb költője válik majd belőle. Vajon ki ez a különleges fiú? Milyen vágyak űzték, milyen célok felé indult? Mindenki tanul Arany Jánosról, de ismerjük az embert, aki az ikon mögött rejlik? Hinnénk, hogy lázadó volt? Félbehagyta a Debreceni Kollégiumot, és vándorszínésznek állt. Önmagát kereste, sok művészeti ágat kipróbált, de a költészetet sokáig nem becsülte. Vajon mi vitte rá, hogy mégis írjon? Hogy találkozott a nagyszájú Petőfivel? Szenvedélyesen kereste lelki társát, a nőt, akit szerethet, és aki megérti őt. De vajon megtalálta az igazit? Ez a kötet nem a megközelíthetetlen, nagy bajuszú panoptikumi alakról mesél, hanem az érző fiatal férfiről, aki megannyi nehézség és bizonytalanság után válik a nemzet aranyává. pdf 4mb [Hidden Content]1 point
-
Alyssa Jagan - Alapkönyv slime készítéséhez Alyssa Jagan fiatal kora ellenére népszerű slime-készítő. Hírnevét annak köszönheti leginkább, hogy remek ötleteivel egyszerűvé, biztonságossá és nagyszerű élménnyé varázsolja ezt a manapság oly divatos műfajt. E könyv segítségével a szivárvány színeiben játszó, hihetetlen textúrájú slime-okat készíthetsz majd. Ha megismerkedtél az alapreceptekkel, sok-sok ötletet találsz majd arra, hogyan dobhatod fel színekkel és/vagy tetszőleges adalékokkal a slime-odat -- több mint 100 recept és projekt vár rád! Íme néhány ízelítőül: jégkása-, konfetti-, drágakő-, kinetikus-, krémfagyislime vagy akár slime ehető alapanyagokból! pdf 9mb [Hidden Content]1 point
-
Földi András Hamza Gábor - Római jog E tankönyv – és egyúttal kézikönyv – szerzői arra törekedtek, hogy a római jogot a modern jogok alapjaként mutassák be. Kétségtelen, hogy a római jog anyaga immár másfél évezrede nem változik, rohamosan változik azonban jelenkori világunk, amelynek jobb megértése végett időről időre a római jogról alkotott képünket is meg kell újítanunk. Emellett az elmúlt esztendők kutatásai sok új és jelentős eredményt hoztak, melyeket a jelen kézikönyv szerzői művük megírása során figyelembe vettek. pdf 142mb [Hidden Content]1 point
-
Manfred Flugge - Nagyváros lélek nélkül Az európai történelem traumatikus fordulópontja volt 1938 márciusában Ausztria Németországhoz csatolása, az „Anschluss”, és a nácik bevonulása Bécsbe. Manfred Flügge szemléletesen és aprólékosan meséli el, hogyan vallott kudarcot az osztrák kancellár, Kurt Schuschnigg a világ szeme láttára. Történelmi események ábrázolását váltakoztatva politikai szereplők és áldozatok – köztük Sigmund Freud, Egon Friedell, Robert Musil, Franz Werfel és sok más író, művész és tudós – életének leírásával, nemcsak részletes korrajzot, hanem sorsok egyedülálló panorámáját vetíti az olvasók elé a szerző. „Sigmund Freud szombaton, 1938. június 4-én hagyta el Bécset. Minden ragyogását elveszítette már a bécsi aranyszív, mire a modern lélekelemezés atyja elindult az emigrációba.” Manfred Flügge (1946) Münsterben és Lille-ben folytatott romanisztikai és germanisztikai tanulmányokat, 1976 és 1988 között pedig a Freie Universität Berlin docense volt. Jelenleg szabadfoglalkozású író és fordító Berlinben. Számos könyvet jelentetett meg, Das Jahrhundert der Manns (A Mannok évszázada, 2015) a Spiegel bestsellerlistájára is felkerült. pdf 2mb [Hidden Content]1 point
-
Koncz Zsuzsa - Jelbeszéd 2023 (2023) Teljes hossz:53p Teljes méret:124mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év: 2023 01.Ki mondta.mp3 02.Kertész leszek.mp3 03.Jelbeszéd.mp3 04.Ha én rózsa volnék.mp3 05.Ne kérdezd.mp3 06.Egy fiatal költő emlékére.mp3 07.Hé, mama.mp3 08.Mit tegyen egy kisleány.mp3 09.Hol zöldell a rét.mp3 10.Szólj, ha meguntad.mp3 11.Nem ver meg engem az Isten.mp3 12.Új dal.mp3 13.Bolyongok (Kiadatlan változat).mp3 14.Ne sírj kedvesem (Kiadatlan változat).mp3 15.Jelbeszéd 2.0.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Kósa Csaba - Félhold és kétfejű sas A magyarság története 1526-tól 1790-ig. Örömmel adjuk az olvasó kezébe A magyarság története II. kötetét. Bízunk abban, hogy az első kötetet (Varga Domokos: A mogyeriektől Mohácsig főcímmel) elolvasta. Most ismét fölfedező kalandozásra hívjuk valamennyi olvasónkat, fiatalokat és időseket egyaránt. Korszakunk a magyar nemzet történetének a 16-18. század által közrefogott időszaka. Törökdúlás, nemzeti széthúzás, küzdelem a fennmaradásért; majd harc és egyezkedés az új hatalommal, az osztrák-németekkel. S hogy ma is itt élünk, fennmaradtunk, s a Kárpár-medence népei között fontos szerepre tehettünk szert, mi, magyarok, az nem kis részben köszönhető múltunknak… Fegyverrel, tollal, ésszel-leleménnyel, s még megannyi eszközzel folyt a küzdelem, hogy megmaradjunk, itt maradjunk… S itt vagyunk, tallózunk múltunkban – tükörként mutatják e kötet lapjai a múlt történéseit. És már íródik a folytatás: Závodszky Géza, A magyarság története, III. kötet. 1790–1914. Jó szórakozást és sok örömet kívánunk, kedves olvasónk… pdf 15mb [Hidden Content]1 point
-
Kérdés illetékeseknek t17t vagy AlFipapa nak szolt. AlFipapa válaszát várom.Kösz.1 point
-
AlFipapa kifejezett iránymutatása szerint, könyveknél topiknyitást, ha lehet csoportosítani, kell. Pl ha egy irotol több könyvet kívánok kitenni, azt egy csoportban( topikban)tegyük meg. Sorozatokat lehet külön topikban nyitni. Idáig remekül üzemelt. Most úgy látom, michonne75, alibaba33, tagok ezt nem így teszik. Ha AlFipapa iránymutatása már nem időszerű, abban az esetben kérem ezt megerősíteni.1 point
-
Rubcsics Richárd (Ossian) - Énséges Idők (2023) Teljes hossz:49p Teljes méret:121mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2023 01.Föld (Instrumentális).mp3 02.A semmiben.mp3 03.Peregrinus (Instrumentális).mp3 04.Vendég a múltból (feat. Paksi Endre).mp3 05.Levegő (Instrumentális).mp3 06.Autumn leaves (Instrumentális, feldolgozás).mp3 07.Árnyék (feat. Kodolányi Imola).mp3 08.Ami elveszett.mp3 09.Tűz (Instrumentális).mp3 10.Élek.mp3 11.Zuhanás (feat. Kodolányi Imola).mp3 12.Víz (Instrumentális).mp3 [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
1 point
-
Depeche Mode - Discography (1981-2022) Title: Discography Year: 1981-2022 Country: UK Genre: Electronic, Synth-Pop, Downtempo Quality: AAC, 320 kbps Number of CDs: 150 Total Time: 136:53:00 Total Size: 20.76 GB Tracklist: Studio (15:00:14) 1981 - Speak & Spell (1991, Mute INT 836.805, CDStumm5, W.Germany) (01:01:33) 1982 - A Broken Frame (1984, Mute INT 846.804, W.Germany) (00:40:42) 1983 - Construction Time Again (1986, Mute INT 846.807, W.Germany) (00:42:23) 1984 - Some Great Reward (1993, Mute INT 836.808, CDStumm19, W.Germany) (00:40:25) 1986 - Black Celebration (Mute INT 846.818, CDStumm26, W.Germany) (00:55:06) 1987 - Music For The Masses (Mute INT 846.833, W.Germany) (01:02:01) 1990 - Violator (Mute INT 846.859, CDStumm64, W.Germany) (00:46:59) 1993 - Songs Of Faith And Devotion (Mute INT 846.888, CDStumm106, Germany) (00:47:24) 1997 - Ultra (Mute INT 4 84456 2, Germany) (00:58:16) 2001 - Exciter (Mute-Labels 7243 8102432 4, EU) (00:56:21) 2005 - Playing The Angel (CD+DVD, Mute LCDStumm260, 0094634243025, EU) (00:52:12) 2009 - Sounds Of The Universe (3CD+DVD, Mute BXStumm300, 5099969577628, EU) (03:05:25) 2013 - Delta Machine (2CD, Mute-Columbia 88765477122, EU) (01:14:56) 2017 - Spirit (2CD Dlx, Mute-Columbia 88985419572, Germany) (01:16:31) Remasters (09:27:02) 1981 - Speak & Spell (2006 RM SACD+DVD, Mute DMCD1, 0094635797923, EU) (00:44:21) 1982 - A Broken Frame (2006 RM SACD+DVD, Mute DMCD2, 0094637006023, EU) (00:40:59) 1983 - Construction Time Again (2007 RM SACD+DVD, Mute DMCD3, 0094638415725, EU) (00:42:33) 1984 - Some Great Reward (2006 RM SACD+DVD, Mute DMCD4, 0094637006320, EU) (00:40:27) 1986 - Black Celebration (2007 RM SACD+DVD, Mute DMCD5, 0094638416029, EU) (00:41:16) 1987 - Music For The Masses (2006 RM SACD+DVD, Mute DMCD6, 0094635842623, EU) (00:44:05) 1989 - 101 (Live Pasadena 1988) (2003 RM 2SACD, Mute LCDStumm101, EU) (01:41:46) 1990 - Violator (2006 SACD+DVD, Mute DMCD7, 0094635843323, EU) (00:47:04) 1993 - Songs Of Faith And Devotion (2006 RM SACD+DVD, Mute DMCD8, 00946637006726, EU) (00:47:31) 1997 - Ultra (2007 RM SACD+DVD, Mute DMCD9, 0094638416425, EU) (01:00:12) 2001 - Exciter (2007 RM SACD+DVD, Mute DMCD10, 0094638416920, EU) (00:56:48) Lives (15:01:52) 1984 - BBC In Concert (London Hammersmith Odeon 03.11.1984) (Radio Promo, BBC CN4498, UK) (00:56:23) 1984 - BBC In Concert (London Hammersmith Odeon 10.08.1983) (Radio Promo, BBC CN4303, UK) (00:58:04) 1988 - KROQ Acoustic Christmas 1998 + (Los Angeles 1988) (Promo, BRAT LCDMutel5, USA) (01:11:01) 1989 - 101 (Live Pasadena Rose Bowl, 1988) (Mute INT 892.650, CDStumm101, W.Germany) - 2CD (01:36:02) 1993 - Songs Of Faith & Devotion Live 1993 (Mute LCDStumm106, UK) (00:52:53) 1994 - Live In Mountain View, CA, 1994 (Devotional Tour) (Raccoon 8800246016, Japan) - 2CD (01:29:27) 2010 - Concert For Teenage Cancer Trust (Royal Albert Hall) (Mute DMLHNCD93, UK) - 2CD (01:57:26) 2010 - Tour Of The Universe (Barcelona 20-21.11.09) (2CD+DVD, EMI-Mute TOBW-3383, Japan) (02:01:35) 2014 - Live In Berlin 2013 (Soundtrack) (Columbia-Mute 88875035572, EU) - 2CD (02:02:01) 2020 - Live Spirits Soundtrack (Berlin 2018) (Columbia 19439727692, EU) - 2CD (01:57:00) Compilations (25:36:26) 1984 - People Are People (1987, Sire 9 25124-2, USA) (00:40:55) 1985 - Catching Up With Depeche Mode (1987, Sire 9 25346-2, USA) (00:51:52) 1987 - Music For The Masses 2001 Remixes (Remixes RRC-Mute CDStumm47R, UK) (01:05:31) 1995 - The Remix Album (Unofficial, MegaStop PVS17018, EC) (01:11:45) 1998 - The Remixes 81-85 (Promo, Mute PLCDMutel1, UK) (00:31:44) 1998 - The Remixes 86-98 (Promo, Mute PCDMutel5, UK) (01:11:39) 1998 - The Singles 81-85 (Mute INT 4 84588 2, EU) (01:08:57) 1998 - The Singles 86-98 (Mute-Reprise 9 47110-2, USA) - 3CD (02:10:17) 1999 - Greatest Hits '2000 (Platinum Collection) (Unofficial, PLCOLL2000, Rus) (01:13:33) 2001 - Exciter (Album Sampler) (Promo, Reprise-Mute PRO-CD-100613, USA) (00:28:40) 2001 - Rarities, B-Sides & Instrumentals 1981-1998 (Unofficial, Mute 2435233622, EU) - 2CD (02:37:26) 2002 - Remixes CD (Promo, Bong Magazine BONGFAN2, Bong52, UK) (01:11:08) 2004 - Remixes 81...04 (Venusnote XLCDMutel8, 0724387455924, EU) - 3CD (03:57:29) 2006 - The Best Of Vol. 1 Remixes (Promo CD MUTE PLCDBong39, EU) (00:58:20) 2006 - The Best Of, Volume 1 (CD+DVD RM, Mute LCDMutel15, 0094637507421, EU) (01:14:14) 2011 - Remixes 2. 81-11 (Additional Mixes) (Promo, Mute L18, UK) (01:19:21) 2011 - Remixes 2. 81-11 (Mute LCDMutel18, 5099909663626, EU) - 3CD (03:43:35) Singles Boxes (55:48:06) 1991 - X1 (4CD Box, Alfa ALCB-201-204, Japan) (03:44:58) 1991 - X2 (4CD Box, Alfa ALCB-205-208, Japan) (03:28:32) 1991 - Singles 1-6 (Mute DMBX1, UK) (01:37:22) 1991 - Singles 7-12 (Mute DMBX2, UK) (02:26:32) 1991 - Singles 13-18 (Mute DMBX3, UK) (03:13:25) 2004 - Singles 19-24 (RM, Mute DMBX4, EU) (04:43:41) 2004 - Singles 25-30 (RM, Mute DMBX5, EU) (05:29:55) 2004 - Singles 31-36 (RM, Mute DMBX6, EU) (05:22:01) 2021 - Ultra -The 12'' Singles (8CD Box, Optimal Media 19439759431, Germany) (03:31:01) 2022 - The 12'' Singles (10 CD Box, Columbia-Sony) (22:10:39) 2020 - MODE (15:59:43) 1981 - Speak & Spell (00:40:16) 1982 - A Broken Frame (00:41:00) 1983 - Construction Time Again (00:42:32) 1984 - Some Great Reward (00:40:25) 1986 - Black Celebration (00:41:16) 1987 - Music For The Masses (00:44:02) 1990 - Violator (00:47:04) 1993 - Songs Of Faith And Devotion (00:47:31) 1997 - Ultra (00:58:56) 2001 - Exciter (00:56:50) 2005 - Playing The Angel (00:52:18) 2009 - Sounds Of The Universe (01:00:48) 2013 - Delta Machine (00:57:44) 2017 - Spirit (00:49:25) 2020 - 1 M 1981-1985 (01:17:41) 2020 - 2 O 1986-1990 (01:14:01) 2020 - 3 D 1993-2005 (01:15:40) 2020 - 4 E 2006-2017 (00:52:14) via ddownload.com, rapidgator.net, fikper.com, pobieraj.net [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A fúrótorony / The Rig (2023 – 1. T. Évad) [1080p / 6CH / WEB-DL / EngDub/HunSub/EngSub / H265] színes, feliratos brit természetfeletti/thriller/dráma/minisorozat, ~47-54 perc/EP Eredeti cím: The Rig Nemzetközi angol cím: The Rig Alkotók: A sorozat alkotója: David Macpherson Rendezte: John Strickland (EP. 1-3.) Alex Holmes (EP. 4-6.) Producer: Suzanne Reid Matt Brown (co-producer) Forgatókönyv: David Macpherson (EP. 1-3; 6) Meg Salter (EP. 4.) Matthew Jacobs Morgan (EP. 5.) Zene: Blanck Mass Fényképezte: John Lee Vágó: Andrew McClelland Colin Fair Főszereplők: Iain Glen ... Magnus MacMillan Emily Hampshire ... Rose Mason Martin Compston ... Fulmer Hamilton Rochenda Sandall ... Cat Braithwaite Owen Teale ... Lars Hutton Calvin Demba ... Baz Roberts Molly Vevers ... Heather Shaw Richard Pepple ... Dunlin Stuart McQuarrie ... Murchison Abraham Popoola ... Easter Cameron Fulton ... James Garrow Neshla Caplan ... Kacey Mark Addy ... Coake Nikhil Parmar ... Harish Neila Stephens ... Charlie CR10 Történet: A sorozat a Kinloch Bravo olajfúrótoronyon, a skót partok közelében, az Északi-tenger veszélyes vizein játszódik. Amikor a legénységnek vissza kellene térnie a szárazföldre, titokzatos és mindent beborító köd ereszkedik rájuk, ezáltal a parttal és a külvilággal való minden kommunikációtól elvágva találják magukat. Amikor a fúrótornyot hatalmas rengések érik, a legénység igyekszik kideríteni az ismeretlen erő forrását. Egy súlyos baleset azonban arra kényszeríti őket, hogy feltegyék a kérdést, kiben bízhatnak meg igazán. (saját fordítás) Képgaléria Video: Típus: MKV Méret: ~700 MB/EP Játékidő: ~47-54 perc/EP Kodek: MPEG-H Part2/HEVC (H265) (hevc) Felbontás: 1920x960 Képernyő felbontása: 1920x960 Bitsebesség: 1519 kb/s Teljes átviteli sebesség: 1703 kb/s Képkockasebesség: 25 Dekódolt formátum: Planar 4:2:0 YUV 10-bit LE Hang: Kodek: MPEG AAC Audio (mp4a) Csatornák: 3F2R/LFE Csatornák száma: 6 Mintavételi frekvencia: 48000 kHz AAC kiterjesztés: SBR Bitsűrűség: 181 kb/s Nyelv: angol Felirat 1: Kodek: Text subtitles various tags (subt) Nyelv: magyar Leírás: Full (alapértelmezett) Felirat 2: Kodek: Text subtitles various tags (subt) Nyelv: angol Leírás: Full (választható) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] TELJES AZ ÉVAD. Jó szórakozást kívánok!1 point
-
Felmérés dátuma 2016. április 12. 14:35 Néhány nappal ezelőtt írtak arról, hogy kiszivárgott 15 ezer magyar gmailes jelszava. Egy ideig el is lehetett érni az adatokat sima szöveg formátumban, aztán fél nap után törölték. Összefoglaljuk, mit érdemes megtanulni az esetből. A magyar adatokat közzétevő hackerek nem a Gmailt törték fel, hanem a futóversenyeket szervező Budapest Sportiroda rendszerét, a futanet.hu oldalt, ezen keresztül szivárogtak ki a regisztrált felhasználók e-mail címei és jelszavai. Az információk egy észtországi fájlmegosztó portálon jelentek meg, az ügyet pedig az Origo hírportál fedezte fel. Többen is ellenőrizték a saját címüket, a jelszavak jók voltak, bár sok esetben régiek: volt olyan, amelyiket már egy éve lecseréltek. Mivel az iroda nem tárol bankkártya információkat, azokat nem lophatta el senki, a honlap ugyanis egy biztonságos, többlépcsős fizetési felületre irányítja át a felhasználókat. De mit lehet kezdeni tizenötezer magyar felhasználó e-mail címével és jelszavával? Az adatok értékét elsősorban az adja, hogy az emberek ugyanazzal az e-mail címmel regisztrálnak a legtöbb honlapra, és a felmérések szerint hét emberből legalább egy lustaságból ugyanazt az egy jelszót használja az összes létező fiókjához, igénybe vett szolgáltatáshoz. Tovább tetézi mindezt, hogy sok esetben ráadásul éveken keresztül így használják, sőt még a pénzmozgásokkal kapcsolatos weboldalakon, például a bank honlapján vagy online piactereken is. Egy ilyen lista éppen ezért sokat ér a feketepiacon, hiszen mindenhol, ahol az adott e-mailcím szerepel, próbálkozni lehet az adott jelszóval is. Hogyan védekezhetünk? Azon túl persze, hogy egyedi és erős jelszót használunk mindenütt, valamint ezeket rendszeres időközönként - akár történik incidens, akár nem - lecseréljük. Persze ha valamilyen betörés, szivárgás, eszközlopás történik, akkor az azonnali csere kötelező. Itt jöhet jól például a két faktoros azonosítás, amely a banki ügyletek esetében is elterjedt, és használata megnehezíti a bűnözők számára az életet. Forrás: antivirus blog1 point
-
. A konyhafőnök VIP 2017 1. évad TVRip XviD HUN (12) *kérésre* folytatódik az RTL Klub népszerű gasztro - reality 73 perc /epizód/ változó/ Készítették: Zsűri tagjai: Wossala Rozina, Fördős Zé és Sárközi Ákos A verseny szereplői: Angyal András, Csollány Szilveszter, Czutor Zoli, Danics Dóra, Dombóvári Vanda, Epres Panni, Faragó András, Gáspár Bea, Gorbunov Dmitrij, Hajdú Steve, Horváth Éva, Keleti Andrea, Kocsis Korinna, Koholák Alexandra, Kovács Katalin, Laky Zsuzsi, Nagy Ervin, Peller Anna, Sári Évi, Sváby Andás, Szabó Győző, Tarján Zsófi, Tóth Szabi, Törőcsik Dani, Winkler Róbert és Zsidró Tamás TARTALOM: Eddig négy évadon keresztül követhették nyomon a nézők A Konyhafőnök izgalmakkal teli versenyét, sőt egy alkalommal a legkisebb kuktáknak is szurkolhattak A Konyhafőnök Juniorban. 2017 márciusától azonban új évaddal, egészen új formában - A Konyhafőnök VIP-vel - folytatódik az RTL Klub népszerű gasztrorealityje. Ugyan a zsűrit most is a Wossala Rozina, Fördős Zé és Sárközi Ákos trió alkotja, és a 10 millió forintos fődíj sem változik, de a konyhapultban ezúttal közszereplők, ismert színészek, énekesek, sportolók és televíziós személyiségek küzdenek meg A Konyhafőnök címért, valamint a nyereményért. Az íz-faktorban Angyal András, Csollány Szilveszter, Czutor Zoli, Danics Dóra, Dombóvári Vanda, Epres Panni, Faragó András, Gáspár Bea, Gorbunov Dmitrij, Hajdú Steve, Horváth Éva, Keleti Andrea, Kocsis Korinna, Koholák Alexandra, Kovács Katalin, Laky Zsuzsi, Nagy Ervin, Peller Anna, Sári Évi, Sváby Andás, Szabó Győző, Tarján Zsófi, Tóth Szabi, Törőcsik Dani, Winkler Róbert és Zsidró Tamás küzd meg a fődíjért, s egytől-egyig bebizonyíthatják, hogy a konyhában is megállják a helyüket, sőt igazából egy teljesen új oldalukat mutatják meg. A sztárok elhivatottságát mi sem mutatja jobban, mint, hogy többen is profi szakácsokkal, séfekkel készültek a megmérettetésre. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.konyhafonok.VIP.S01E01 Videó információk: Méret: 737,06 MB Hossz: 1:12:13 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 360 pixel Bitráta: 1 222 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E14 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E15 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E16 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E17 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E18 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E19 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E20 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E21 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E22 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E23 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Született szobalányok - Devious Maids 2013 2. évad TVRip XviD HUN (12) színes magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat 40 perc Készítették: rendező: Larry Shaw, Tawnia McKiernan, Rob Bailey, Paul McGuigan író: Marc Cherry forgatókönyvíró: Marc Cherry, Gloria Calzada, Anahí López zeneszerző: Ed Shearmur operatőr: William Wages, Oliver Bokelberg producer: Brian Tanen vágó: Troy Takaki, Philip Carr Neel, Janet Weinberg Szereplők: Marisol Duarte - Ana Ortiz Rosie Falta - Dania Ramirez Carmen Luna - Roselyn Sanchez Zoila Diaz - Judy Reyes Valentina Diaz - Edy Ganem Evelyn Powell - Rebecca Wisocky Spence Westmore - Grant Show TARTALOM: A sorozat ismertetése: A Powell család által adott estélyt egy nagyon kellemetlen közjáték zavarja meg: valaki leszúrja a család cselédjét, Flora-t. Az eset megrázza a környéken dolgozó összes szobalányt, akik mind jó barátnők. Carmen a híres énekesnél, Alejandro Rubio-nál dolgozik, mert azt szeretné, ha a férfi felfigyelne a hangjára. Zoila a Delatour családnál szolgál, és igyekszik megóvni a lányát attól a csalódástól, amit a ház asszonyának fia okozhat neki. Rosie a híres filmsztár házaspár, a Westmore-ok gyermekének dadája, miközben azon fáradozik, hogy a saját kisfiát is Amerikába hozhassa. Marisol ekkor érkezik közéjük, hogy a Stappord család házában betöltse a házvezető szerepét... Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Szuletett.szobalanyok.S02E01 Videó információk: Méret: 390,13 MB Hossz: 0:40:03 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 157 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Született szobalányok - Devious Maids 2013 3. évad TVRip XviD HUN (16) színes magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat 40 perc Készítették: rendező: Larry Shaw, Tawnia McKiernan, Rob Bailey, Paul McGuigan író: Marc Cherry forgatókönyvíró: Marc Cherry, Gloria Calzada, Anahí López zeneszerző: Ed Shearmur operatőr: William Wages, Oliver Bokelberg producer: Brian Tanen vágó: Troy Takaki, Philip Carr Neel, Janet Weinberg Szereplők: Marisol Duarte - Ana Ortiz Rosie Falta - Dania Ramirez Carmen Luna - Roselyn Sanchez Zoila Diaz - Judy Reyes Valentina Diaz - Edy Ganem Evelyn Powell - Rebecca Wisocky Spence Westmore - Grant Show TARTALOM: [A sorozat ismertetése: A Powell család által adott estélyt egy nagyon kellemetlen közjáték zavarja meg: valaki leszúrja a család cselédjét, Flora-t. Az eset megrázza a környéken dolgozó összes szobalányt, akik mind jó barátnők. Carmen a híres énekesnél, Alejandro Rubio-nál dolgozik, mert azt szeretné, ha a férfi felfigyelne a hangjára. Zoila a Delatour családnál szolgál, és igyekszik megóvni a lányát attól a csalódástól, amit a ház asszonyának fia okozhat neki. Rosie a híres filmsztár házaspár, a Westmore-ok gyermekének dadája, miközben azon fáradozik, hogy a saját kisfiát is Amerikába hozhassa. Marisol ekkor érkezik közéjük, hogy a Stappord család házában betöltse a házvezető szerepét... FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Szuletett.szobalányok.S03E01 Videó információk: Méret: 496,16 MB Hossz: 0:39:43 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 541 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Született szobalányok - Devious Maids 2013 4. évad TVRip XviD HUN (12) színes magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat 40 perc Készítették: rendező: Larry Shaw, Tawnia McKiernan, Rob Bailey, Paul McGuigan író: Marc Cherry forgatókönyvíró: Marc Cherry, Gloria Calzada, Anahí López zeneszerző: Ed Shearmur operatőr: William Wages, Oliver Bokelberg producer: Brian Tanen vágó: Troy Takaki, Philip Carr Neel, Janet Weinberg Szereplők: Marisol Duarte - Ana Ortiz Rosie Falta - Dania Ramirez Carmen Luna - Roselyn Sanchez Zoila Diaz - Judy Reyes Valentina Diaz - Edy Ganem Evelyn Powell - Rebecca Wisocky Spence Westmore - Grant Show TARTALOM: A sorozat ismertetése: A Powell család által adott estélyt egy nagyon kellemetlen közjáték zavarja meg: valaki leszúrja a család cselédjét, Flora-t. Az eset megrázza a környéken dolgozó összes szobalányt, akik mind jó barátnők. Carmen a híres énekesnél, Alejandro Rubio-nál dolgozik, mert azt szeretné, ha a férfi felfigyelne a hangjára. Zoila a Delatour családnál szolgál, és igyekszik megóvni a lányát attól a csalódástól, amit a ház asszonyának fia okozhat neki. Rosie a híres filmsztár házaspár, a Westmore-ok gyermekének dadája, miközben azon fáradozik, hogy a saját kisfiát is Amerikába hozhassa. Marisol ekkor érkezik közéjük, hogy a Stappord család házában betöltse a házvezető szerepét... FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Született.szobalányok.S04E01 Videó információk: Méret: 501,23 MB Hossz: 0:39:49 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 555 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S04E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 4. évad 10. rész feltöltve! Teljes a 4. évad!1 point
-
A 2. évad hiányzó 6. rész hozzáadva!1 point
-
A 2. évad 13. rész hozzáadva a sorozathoz! EZZEL TELJES A 2. ÉVAD!1 point
-
A 2. évad 6. rész hozzáadva a sorozathoz! EZZEL TELJES A 2. ÉVAD!1 point
-
. Másfélmillió lépés Magyarországon 1979 3 rész DVDRip XviD HUN (12) színes magyar dokumentumfilm 181 perc Készítették: rendező: Rockenbauer Pál író: Rockenbauer Pál operatőr: Stenszky Gyula Szereplők: Narrátor: Sinkó László TARTALOM: A Másfélmillió lépés Magyarországon stábja két évnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én indult neki az Országos Kéktúra megtételének annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több, mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan tájat, szokást, érdekes embert mutattak meg azon céllal, hogy kedvet csináljanak a túrázáshoz, illetve Magyarország megismeréséhez. A sorozatban előforduló települések, helyek, műemlékek és egyéb érdekességek történetét, nevezetességeit a helyieken túl több állandó szakértő (akik egyben a túrázó csapat tagjai is voltak) igyekezett bemutatni. Dercsényi Balázs, a műemlékeket, Juhász Árpád, a helyszínek geológiáját, Paládi-Kovács Attila a néprajzot és Dr. Pócs Tamás a növényeket. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Masfelmillio.lepes.Magyarorszagon.3.1979.HUN.DVDRip.XviD Videó információk: Méret: 1,36 GB Hossz: 3:01:04 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 963 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 103 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 10. évad 12 - 13 rész hozzáadva! EZZEL TELJES A 10. ÉVAD!1 point
-
. Soko-Alpesi nyomozók - SOKO Kitzbühel 2001 10. évad TVRip Mp4 HUN (12) színes szinkronizált osztrák krimisorozat, 45 perc Készítették: RENDEZŐ: Michael Zens, Gerald Liegel, Regina Huber, Markus Rosenmüller, Fabian Eder FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Martin Ambrosch, Hannes Wirlinger, Gabriele Sindler, Ralph Werner ZENESZERZŐ: Martin Grassl OPERATŐR: Viktor Ruzicka, Martin Stingl, Walter Kindler, Andreas Loev, Stefan Spreer PRODUCER: Helmut Dimko VÁGÓ: Daniela Padalewski-Junek Szereplők: Karin Kofler: Kristina Sprenger Gräfin Schönberg: Andrea L'Arronge Hannes Kofler: Heinz Marecek Kroisleitner: Ferry Oellinger Klaus Lechner: Andreas Kiendl TARTALOM: A lenyűgöző város Kitzbühel, az osztrák Alpok lábánál fekszik, egy érintetlen vidéken, amely rendkívüli hátteret biztosít a borzongató detektív történetek számára. A fiatal nyomozó csapat mellett, érdekes ötleteivel egy gourmet chef is segíti a nyomozást, de egy jól értesült grófnő - aki mindenkit ismer - is mindig ott van, ha segítségre van szükség. Az eredmény sok humor, szellemes, izgalmas és különleges történetek. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 SOKO-Alpesi.nyomozok.S10E01 Videó információk: Méret: 255,94 MB Hossz: 0:42:42 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 768 Kbps Képkockák száma/mp: 25.001 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 64.1 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S010E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S010E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. A hosszú út hazáig - A Place to Call Home 2013 3. évad Mp4 HUNSUB (12) színes magyar feliratos ausztrál drámasorozat 50 perc Készítették: RENDEZŐ: Chris Martin-Jones, Shirley Barrett, Lynn Hegarty, Roger Hodgman, Ian Barry, Mark Joffe, Lynn-Maree Danzey FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Hamilton Budd, Bevan Lee, Trent Atkinson, Tony Morphett, Kim Wilson, Deborah Parsons, John Ridley, Giula Sandler, Katherine Thomson ZENE: Michael Yezerski PRODUCER: Chris Martin-Jones EXECUTIVE PRODUCER: Julie McGauran Szereplők: Olivia Bligh: Arianwen Parkes-Lockwood Sarah Adams: Marta Dusseldorp Elizabeth Bligh: Noni Hazlehurst George Bligh: Brett Climo Jack Duncan: Craig Hall Gino Poletti: Aldo Mignone James Bligh: David Berry Anna Bligh: Abby Earl Doris Collins: Deborah Kennedy Roy Briggs: Frankie J. Holden Carolyn Bligh: Sara Wiseman TARTALOM: "Az 1950-es évek Ausztráliájában játszódik ez a drámasorozat, amely főhőse Sarah Adams (Marta Dusseldorp), a nővér, aki miután 20 évig Londonban tartózkodott, visszatér Sydneybe, hogy a II. világháború borzalmas emlékeit hátrahagyva új életet kezdjen az ígéret földjén, ahol egy tehetős famíliával kerül kapcsolatba. Bevan Lee (Család csak egy van) úgy írta le a sorozatot, mint egy szerelemről és veszteségről szóló melodrámát, amely bemutatja az 50-es évek társadalmi változásait. Mikor megtudja, hogy anyja halálos beteg, Sarah Sydneybe utazik. Kiderül, hogy a nővér anyja a lelkét félti, mivel sok-sok évvel ezelőtt megígérte Istennek, hogy apácának adja lányát. Hogy megnyugtassa, Sarah azt hazudja anyjának, hogy felvette a keresztény hitet. Abban a hitben, hogy ezzel megmentheti a házasságukat, Elizabeth elárulja Oliviának és Jamesnek, hogy a férje az ő nagyapjuk homoszexuális volt, és ő mégis boldog házasságban élt vele. Olivia rosszul reagál a hírre, James azonban kicsit megnyugszik: nem ő az egyedüli aberráció a családban. Anna a fogamzásgátláson gondolkodik, de mikor megtudja, hogy ennek súlyos szövődményei lehetnek, rájön, hogy talán itt az ideje annak, hogy Ginóval színt valljanak a világ előtt. Mikor Sarah anyja meghal, George azonnal a nővér segítségére siet, és a két gyászoló felnőtt közelebb kerül egymáshoz, mint valaha. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.hosszu.ut.hazaig.S03E01.HUNDUB Videó információk: Méret: 316,09 MB Hossz: 0:49:19 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 416 pixel Bitráta: 761 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S023E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . A hosszú út hazáig - A Place to Call Home 2013 4. évad Mp4 HUNSUB (12) színes magyar feliratos ausztrál drámasorozat 50 perc Készítették: RENDEZŐ: Chris Martin-Jones, Shirley Barrett, Lynn Hegarty, Roger Hodgman, Ian Barry, Mark Joffe, Lynn-Maree Danzey FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Hamilton Budd, Bevan Lee, Trent Atkinson, Tony Morphett, Kim Wilson, Deborah Parsons, John Ridley, Giula Sandler, Katherine Thomson ZENE: Michael Yezerski PRODUCER: Chris Martin-Jones EXECUTIVE PRODUCER: Julie McGauran Szereplők: Olivia Bligh: Arianwen Parkes-Lockwood Sarah Adams: Marta Dusseldorp Elizabeth Bligh: Noni Hazlehurst George Bligh: Brett Climo Jack Duncan: Craig Hall Gino Poletti: Aldo Mignone James Bligh: David Berry Anna Bligh: Abby Earl Doris Collins: Deborah Kennedy Roy Briggs: Frankie J. Holden Carolyn Bligh: Sara Wiseman TARTALOM: "Az 1950-es évek Ausztráliájában játszódik ez a drámasorozat, amely főhőse Sarah Adams (Marta Dusseldorp), a nővér, aki miután 20 évig Londonban tartózkodott, visszatér Sydneybe, hogy a II. világháború borzalmas emlékeit hátrahagyva új életet kezdjen az ígéret földjén, ahol egy tehetős famíliával kerül kapcsolatba. Bevan Lee (Család csak egy van) úgy írta le a sorozatot, mint egy szerelemről és veszteségről szóló melodrámát, amely bemutatja az 50-es évek társadalmi változásait. Mikor megtudja, hogy anyja halálos beteg, Sarah Sydneybe utazik. Kiderül, hogy a nővér anyja a lelkét félti, mivel sok-sok évvel ezelőtt megígérte Istennek, hogy apácának adja lányát. Hogy megnyugtassa, Sarah azt hazudja anyjának, hogy felvette a keresztény hitet. Abban a hitben, hogy ezzel megmentheti a házasságukat, Elizabeth elárulja Oliviának és Jamesnek, hogy a férje az ő nagyapjuk homoszexuális volt, és ő mégis boldog házasságban élt vele. Olivia rosszul reagál a hírre, James azonban kicsit megnyugszik: nem ő az egyedüli aberráció a családban. Anna a fogamzásgátláson gondolkodik, de mikor megtudja, hogy ennek súlyos szövődményei lehetnek, rájön, hogy talán itt az ideje annak, hogy Ginóval színt valljanak a világ előtt. Mikor Sarah anyja meghal, George azonnal a nővér segítségére siet, és a két gyászoló felnőtt közelebb kerül egymáshoz, mint valaha. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.hosszu.ut.hazaig.S04E02.HUNSUB Videó információk: Méret: 310,74 MB Hossz: 0:53:32 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 640 x 358 pixel Bitráta: 678 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S04E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 4. évad 1 - 12 rész feltöltve! EZZEL A 2. ÉVAD TELJES!1 point
-
A 2. évad 17 - 18 rész hozzáadva!1 point
-
1 point
-
A 4. évad 1 - 8 rész feltöltve!1 point
-
Az 1. évad 4. rész feltöltve! EZZEL TELJES A SOROZAT!1 point
-
. A nap, amikor... - The Day When... 2015 1. évad TVRip x264 HUN MKV (12) színes magyarul beszélő 4 részes Francia dokumentumfilm-sorozat 52 perc Készítették: Rendező: Lauzent Joffrin, Laurent Portes Szereplők: Nincs adat TARTALOM: 01 Churchill. 1940. május 28-án a Wehrmacht szétzúzta a franciaországi szövetséges csapatokat. Churchill lassan meggyőzte társait hogy harcolni kell Hitler ellen, s megváltoztatta ezzel a háború menetét. 02 De Gaulle. Charles De Gaulle a második világháborúban szembeszállt a francia-német tűzszünettel, és Angliába menekült, ahol a szabad francia csapatok vezetője lett. 03 Roosevelt. A japánok 1941-ben megtámadták Pearl Harbort, Roosevelt elnök mégis úgy döntött, hogy elsősorban nem az ellenük folytatott harcra, hanem Hitler legyőzésére kell összpontosítani. 04 Hitler. Hogyan befolyásolták Hitler, Churchill, De Gaulle és Roosevelt döntései a háborút és a válságokat, amelyekben szerepet játszottak? És hogyan változtatták meg gyökeresen a világunkat? Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A nap, amikor... S01E01 Videó információk: Méret: 699,61 MB Hossz: 0:51:48 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 580 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Köszönöm az észrevételt, pótoltam! Üdv.: hsandor1 point
-
Az 1. évad 10 - 12 rész hozzáadva a sorozathoz! EZZEL TELJES A SOROZAT!1 point
-
. Ötösfogat III. - A kalózkaland - Famous Five 2014 BDRip x264 HUN MKV (6) színes szinkronizált német ifjúsági kalandfilm, 92 perc RENDEZŐ: Mike Marzuk FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Peer Klehmet, Sebastian Wehlings OPERATŐR: Philip Peschlow ZENE: Wolfram de Marco Valeria Eisenbart Quirin Oettl Justus Schlingensiepen Neele-Marie Nickel Michael Fitz Nora von Waldstätten Michael Kessler Sky du Mont Sahajak Boonthanakit Mike Marzuk Alkotók Folytatódik az "Ötösfogat" c. Enid Blyton ifjúsági regény kalandokban bővelkedő története. A hírhedt ötösfogat még mindig George, Julian, Dick, Anne és kutyája, Timmy. George magának való kislány, aki még mindig sajnálja, hogy nem fiúnak született. A gyerekek ezúttal Thaiföldre mennek, Tao Lapai szigetére. Egy merülésnél találnak egy iránytűt, ami a kalózok kincsének helyét mutatja. Ezt kellene megszerezniük, méghozzá azért, hogy segítsenek megmenteni Joe faluját. A szálloda igazgatója ugyanis tovább akarja bővíteni birtokát, a helyiek elűzése árán is. Ehhez még két ifjú gengsztert is felfogad, akinek el kell lopniuk a kincset a srácoktól. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Famous.Five.3.2014.BDRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 1,33 GB Hossz: 1:31:29 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 390 pixel Bitráta: 1 805 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Dr.Plüssi - Doc McStuffins 2011 TVRip Xvid HUN magyarul beszélő, amerikai-ír animációs sorozat, 11 perc Az évadok hiányosak, ezért a megtalált epizódokat, egységes avi-ba konvertálva ABC sorendben teszem ki! Kérem megértéseteket. A mesesorozatot kérésre teszem ki, a kérő elfogadta, a hiányos sorozatot is! Készítették: rendező: Maria Estrada, Norton Virgien forgatókönyvíró: Chris Nee, Noelle Wright, Sascha Paladino, Kent Redeker, Sharon Soboil zeneszerző: Stuart Kollmorgen operatőr: Richard Keane producer: Gillian Higgins, Theresa Mayer vágó: Seamus O'Toole Forgatókönyvíró: Scott Santoro, David T. Reilly, Klaus Birk, Jörg Grünler Szereplők: Doc McStuffins: Kiara Muhammad Donny McStuffins: Jaden Betts Lambie: Lara Jill Miller Stuffy: Robbie Rist Hallie: Loretta Devine Emmie: Kylee Anderson Mom: Kimberly Brooks Donny: Sayeed Shahidi TARTALOM: A sorozat a hatéves Doc McStuffins-ról szól, aki kórházat működtet játszóházának játékai részére. A hatéves kislány a kertjükben lévő kis faházában segít az elromlott játékoknak és plüssállatoknak meggyógyulni. Abban a pillanatban, amikor felteszi sztetoszkópját, a játékok megelevenednek, a kis doktor pedig felállítja a diagnózist és ellátja nem csak saját, de barátai és szomszédjai "beteg" játékait is. Epizód címek a linkekben! Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A_bi-bi-bi Videó információk: Méret: 192,49 MB Hossz: 0:12:11 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 875 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 320 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01-E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06-E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11-E15 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E16-E20 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E21-E25 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E26-E30 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E31-E35 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E36-E40 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E41-E45 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E46-E50 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E51-E55 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E56-E60 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E61-E65 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E66 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 4. rész hozzáadva a sorozathoz! EZZEL TELJES A SOROZAT!1 point
-
Az 1. évad 5. része hozzáadva a sorozathoz! EZZEL TELJES A SOROZAT!1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00