Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 07/23/2023 in all areas

  1. Benedek Elek - Nagy Mesekönyv 1-5.kötete Méret:606.90 MB Formátum:pdf Oldalszám:302/db „Nagy lelki örömmel hallom, hogy könyvem a családos házak kedves barátja s az iskolai oktatás segítőtársa lett; hogy nagyok és kicsinyek gyönyörűséggel és haszonnal olvassák. A magyar népé az érdem elsősorban. Az ő lelkének kincsei e mesék. Én csupán a nép mesemondó fia vagyok. Köszönöm, hogy hallgatjátok a mesemondásomat.” A nagy székely mesemondó, Benedek Elek (1859-1929) vall így az olvasónak vagy mesehallgatónak. Mi, késői utódok pedig úgy érezzük, nekünk kell megköszönnünk a mesék halhatatlan gyűjtőjének és írójának, „Elek nagyapó”-nak mindazt, amivel megajándékozott minket. Bizonyosak vagyunk benne, hogy az ízes magyarsággal megírt, fordulatos, szívet derítő mesékben kicsi és nagy, gyermek vagy felnőtt, a mesét hallgató és a mesélő egyaránt örömét leli. A mesemondó magyar nép halhatatlanságának emlékköve öt kötetben jelenik meg a Heted7világ mesetár sorozatban, magyar művészek képeivel ad feledhetetlen élményt. Az ezer év meseköltését (a magyar mesevilág) feldolgozó kötetek a magyar könyvkiadás történetének is egyedülálló kiadványai, 1500 színes illusztrációval. Tartalom1: Tartalom 2: Tartalom 3: Tartalom 4: Tartalom 5: Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    6 points
  2. Evelyn Marsh-Hamis játszma Két portugál család bosszúja és nem mindennapi kálváriája kerekedik a hatalom, a vagyon, a szerelem, az ármány rabságában. A köréjük sereglett emberek családi köteléket, barátságot, tisztességet nem ismerve megállíthatatlanul törnek előre esküdt céljuk vagy pillanatnyi hangulatuk szerint. Ám a diadalutat tönkretett életek, megroppant sorsok, fakult örömök szegélyezik. Mindenki a saját múltja emlékeibe burkolódzik, de a valóság egyszer utat tör… krimi magyar nyelvű magyar szerző Portugália > Anuket / Budakönyvek, Budapest, 2006 282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638296712 letöltés-mobi-epub [Hidden Content] [Hidden Content] ---------------
    5 points
  3. Cserna-Szabó András-Zerkó Attila törpéje Az V. században járunk, Attila hun király idejében. Az emberiség éppen soron következő apokalipszise felé száguld. A világ lángol, ömlik a vér, birodalmak születnek és lesznek az enyészeté. Szerte a világban – Rómától Konstantinápolyig, Hippótól Mediolanumig, Catalaunumtól Zentesig – hunok, nyugat- és keletrómaiak, vandálok, gótok, szkírek, alánok, szarmaták, gepidák, zsidók, görögök (stb.) rohangálnak (vagy éppen tántorognak az erjesztett kancatejtől, a mézsörtől, az itáliai és galliai boroktól vagy a táltospipától), hogy a régi káoszból az újba taszítsák az emberiséget. Az események krónikása Zerkó, a berber törpe, aki élete alkonyán korianderes bárányt falatozva, mellé jóféle Ikarion bort hörpölve meséli el kalandos történeteit a száját tátó kocsmai népségnek egy ciprusi tavernában. Zerkó élete során volt rabszolga és isten, udvari bohóc és börtöntöltelék, cirkuszi látványosság és hímringyó – legfőképpen pedig szemtanúja Róma, Bizánc és a hunok küzdelmének. Cserna-Szabó András legújabb kötete ókori pikareszkregény, kumisz szagú, groteszk road movie, történelmi tabló és annak paródiája – a folyton porig égő és hamvaiból mindig újraéledő világ egy kisember szemszögéből. Eredeti megjelenés éve: 2022 spamelo hunok kalandregény kortárs magyar nyelvű magyar szerző obszcén nyelvezet ókor regény Római Birodalom szexuális perverzió törpe > Helikon, Budapest, 2023 396 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636202095 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    2 points
  4. Tor Ulven-Türelem A 90-es évek Norvégiájában Tor Ulvennél jobban csodált és fontosabb szerzőt nehezen lehetett volna találni. Nem az a fajta irodalmi figura volt, akit a rendszeres szereplései, a politikai véleménye vagy a külföldi eladások helyeztek a középpontba, hanem éppen az, aki mintha fölötte állt volna mindennek, részben a visszahúzódó természete, részben pedig a radikális írásmódja miatt. 1987-ben jelent meg a legkiforrottabb és legradikálisabb kötete, a Türelem, amely már egyértelműen generációja vezető lírikusává és a ’90-es évek környékén induló fiatal szerzők vezércsillagává tette. Tor Ulven 1953-ban született Oslóban, és szinte egész életét a család külvárosi házában élte le. Nem járt egyetemre, az egyedüli papír, amit megszerzett, egy darukezelői jogosítvány volt. Életében csupán egyetlen interjút adott, és ritkán szerepelt a nyilvánosság előtt. Mindössze negyvenegy éves volt, amikor a norvég nemzeti ünnep másnapján, 1995. május 18-án, egy nappal azután, hogy a Svéd Akadémiától megkapta a Dobloug-díjat, öngyilkos lett. Fontosabb könyvei: Det talmodige (Türelem, 1987), Gravgaver (Sírajándékok, 1988), Soppelsolen (Hulladéknap, 1989), Stein og speil. Mixtum compositum (Kő és tükör, 1995) „[A]z olyanfajta lények, mint Borbély Szilárd vagy Tor Ulven, …elmennek közülünk, vissza, de előtte még lefordítják magyarra vagy norvégra az angyalok nyelvét.” – Kun Árpád „…a legtitokzatosabb és legnyugtalanítóbb szövegek, amelyekkel valaha találkoztam. Enigmatikusságukban ugyanakkor a legérdekfeszítőbbek is.” – Závada Péter Eredeti cím: Det tålmodige Eredeti megjelenés éve: 1987 20. század groteszk magyar nyelvű norvég szerző szürrealizmus vers A következő kiadói sorozatban jelent meg: Versum-könyvek XXI. Század > XXI. Század, Budapest, 2020 210 oldal · ISBN: 9789635680030 · Fordította: Vajna Ádám letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    2 points
  5. Ella Fields - Suddenly Forbidden – Hozzáférés megtagadva (Gray Springs Egyetem 1.)pdf 2021 Azt hittem, mindig az enyém lesz, még akkor is, amikor búcsút kellett intenem neki. Nem lett volna szabad elengednünk egymást, mégis megtörtént. Ha tudom, hogy valaki a helyemre pályázik, sokkal kitartóbb lettem volna. Két évvel később pontosan ott voltunk, ahol mindig is lenni akartunk. Megtartottam az ígéretemet. Ő viszont elfelejtette az övét. Nem elég, hogy továbblépett, a legjobb barátnőm segített neki ebben, hagyva, hogy összetört szívvel kezdjem az egyetemet. Azt hiszem, ez az a rész, ahol azt kellene mondanom, hogy egy másik srác lépett a képbe, összeszedte a törött darabjaimat, és mosolyt csalt az arcomra. De ez nem az a történet. A szívem, bár összetört, a szerelmet nem hajlandó feladni. Egy történet bánatról, kötődésről, továbblépésről, reményről és egy mindent elsöprő szerelemről. Szárnyalj vele! Ella Fields: Suddenly Forbidden Eredeti mű Ella Fields: Suddenly Forbidden Eredeti megjelenés éve: 2018 egyetem erotikus spamelo kortárs magyar nyelvű new adult romantikus sorozat része sport A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 letöltés [Hidden Content] - Ella Fields-Bittersweet Always – Mindig keserédes (Gray Springs Egyetem 2.) 88% Csak mert soha nem tudhatod, mi jár mások fejében. Toby Hawthorne egy talány. Olyasfajta, aki nem volt az egyetemi terveim része. Nem kerestem a szerelmet. De nem is elleneztem. És ebben a köztes állapotban rám talált. Nem tudva a csatáról, amit nap mint nap vív, gyorsan beleestem. Mire rájöttem, már túl késő volt. Mert mindent akartam. Minden törött, elveszett részét. Tudtam, hogy nem vagyok képes rendbe hozni őt. Csak szeretni tudtam. De gondolhattam volna, hogy ez nem lesz elég. Önéletrajzi elemekből építkező, lenyűgöző történet. Nézz a lelkek mélyére! Ella Fields: Bittersweet Always Eredeti mű Ella Fields: Bittersweet Always Eredeti megjelenés éve: 2018 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai futball barátság egyetem énelbeszélő erotikus férfi főszereplő spamelo kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő pszichés betegség regény romantikus sorozat része sport váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 456 oldal · ISBN: 9789635616503 · Fordította: Takács Ágnes -------------- Ella Fields-Pretty Venom – Gyönyörű méreg (Gray Springs Egyetem 3.) 86% Vajon megéri gyűlöletből cselekedni? Mi vár így rád? Callum Welsh tökéletesre fejlesztette a gyűlölet művészetét, amikor gyerekként azt hittük, hogy elrendezett házasságba kényszerítenek bennünket. Azt hitte, én is erre vágyom, pedig az egyetlen kívánságom az volt, hogy békén hagyjon. Aztán egy délután ellopta tőlem az első csókomat. És bármit is tett korábban, minden megváltozott. Ahogy teltek az évek, a szívünk megenyhült, és ő már nem gyűlölt engem. Sőt annyira szeretett, hogy feleségül vett. Amíg egy hülye hibával tönkre nem tettem mindent. És a gyűlölet kegyetlen szavak és még ennél is kegyetlenebb cselekedetek formájában tért vissza. De többé már nem voltunk gyerekek. Meg tudtam birkózni a dühével. Mert elhatároztam, hogy újra az enyém lesz, még ha a szívem megmaradt darabjaival kell is fizetnem érte. Egy történet a sorsról és a második esélyről. Élvezd a fordulatait! Lepd meg magad a tanulságaival! Ella Fields: Pretty Venom Eredeti mű Ella Fields: Pretty Venom Eredeti megjelenés éve: 2018 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai futball barátság egyetem énelbeszélő házasság kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő párkapcsolat regény romantikus sorozat része sport sportoló váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 400 oldal · ISBN: 9789635971503 · Fordította: Takács Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------ -
    1 point
  6. Margot Lee Shetterly – A számolás joga Eredeti cím: Hidden Figures Eredeti kiadó: William Morrow, New York Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A számolás joga Magyar kiadó: Harlequin Magyarország, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Kovács Ágnes Azoknak a fekete matematikusnőknek a rendkívüli, igaz története, akik a feminista és a polgárjogi mozgalmak viharai közepette a NASA-nál végzett számításaikkal járultak hozzá Amerika legjelentősebb űrbéli tetteihez. Mielőtt John Glenn körberepülte a Földet, Neil Armstrong pedig a Holdra lépett, egy „emberi számítógépek” néven ismert, női matematikusokból álló csoport ceruzák, logarlécek és mechanikus számológépek segítségével számolta ki azokat az adatokat, amelyek felhasználásával aztán rakétákat és asztronautákat lőttek fel az űrbe. Ennek a csoportnak jó néhány kivételesen tehetséges afroamerikai nő is a tagja volt, akik koruk legkiválóbb elméi közé tartoztak. Eredetileg matematikát tanítottak az amerikai Dél szegregált iskoláiban, ám amikor a második világháború idején az ország repülőgépipara súlyos munkaerőhiánnyal küzdött, őket is bevetették. A matematikai zsenik, akiken eddig keresztülnéztek, egyszerre a tehetségükhöz méltó álláshoz jutottak, és Uncle Sam hívására örömmel költöztek a virginiai Hamptonba, hogy a Langley Memorial Repülésügyi Laboratórium lenyűgöző világában dolgozhassanak. A Virginiában érvényben lévő Jim Crow-törvények értelmében nem integrálódhattak ugyan be fehér társaik közé, a kizárólag fekete nőkből álló „nyugati komputer” csoport azonban így is sokat tett azért, hogy Amerika valóra válthassa egyik legnagyobb álmát: döntő győzelmet arasson a Szovjetunió fölött a hidegháborúban, és egyeduralmat szerezzen a mennyek felett. A számolás joga a második világháborútól kezdve a hidegháborún, a polgárjogi mozgalmakon és az űrversenyen keresztül követi nyomon Dorothy Vaughan, Mary Jackson, Katherine Johnson és Christine Darden, a NASA legnagyobb sikereihez hozzájáruló négy afroamerikai nő egymásba szövődő életútját. Tanúi lehetünk, hogy karrierjük a könyvben szereplő majdnem három évtizede alatt hogyan néznek szembe a kihívásokkal, hogyan lépnek szövetségre és hogyan használják fel az intellektusukat ahhoz, hogy megváltoztassák az életüket és a hazájuk jövőjét. A könyv alapján Taraji P. Henson, Octavia Spencer, Janelle Monae, Kirsten Dunst és Kevin Costner főszereplésével film is készült. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,32 MB [Hidden Content]
    1 point
  7. Joyce Carol Oates-Norman es a Gyilkos Válogatott elbeszélések A legjobb realista hagyományokat követő, páratlanul termékeny fiatal amerikai írónő neve szinte le sem kerül a sikerlistákról, aminek nyilván az lehet a magyarázata, hogy olvasóinak sohasem kell csalódniuk. Finom lélekrajza mindig az emberi cselekedetek legrejtettebb indítékait ábrázolja. Joyce Carol Oates biztos kézzel tárja fel egy elidegenedett világ légszomjjal küszködő, reménytelenségben vergődő és ártatlanul is óhatatlan bűnbe zuhanó áldozatainak életét. Válogatott novelláinak kötete új oldaláról mutatja be az írónő tehetségét; a regények széles társadalmi körképe itt rövid, ám annál drámaibb írások mozaikköveiből áll össze. Mexikói vándormunkások, állástalan kistisztviselők, létbizonytalanságtól fenyegetett fiatal értelmiségiek, reménytelen harcukat vívó amerikai farmerek, szorongó kis bűnözők, vad, önpusztító rohamokban kitörő boldogtalan kamaszok nagy sorsfordulóinak vagyunk tanúi. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  8. Joyce Carol Oates-Nemi erőszak Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy döntés egyetlen másodperc törtrésze alatt – és az élet örökre megváltozik. Teena Maguire-nek nem kellett volna lerövidítenie az utat hazafelé azon a július negyedikén. Nem éjfél után, és nem a Rocky Point Parkon át. Nem a tizenkét éves kislányával. Nem abban a kihívó öltözékben: szűk felsőben, levágott szárú farmerben, magas sarkú szandálban. Magának kereste a bajt. Egy csapat felajzott, bedrogozott, részeg tízen-huszonéves fiú összeverte, megerőszakolta, majd ott hagyta vérbe fagyva a parkbeli csónakház mocskos padlóján. Kislánya, Bethie tanúja volt anyja meggyalázásának. Az elkövetőket – környékbeli srácokat – rövidesen letartóztatta a rendőrség. Várható, hogy elítélik őket brutális tettükért. De vajon a jogszolgáltatás egyenlő-e az igazságszolgáltatással? Mire képes egy gátlástalan sztárügyvéd? Hogyan reagál a közvélemény? Teena élete kettétört. Bethie-nek hirtelen véget ért a gyermekkora – mindennapjaikba beköltözött a félelem, hisz Niagara Falls elég kis város, nap mint nap összetalálkozhatnak az óvadék ellenében szabadlábra helyezett tettesekkel, családtagjaikkal, szembesülniük kell az előítéletekkel. Talán egyetlen igazi támogatójuk akad: Dromoor rendőr, az öbölháborús veterán, aki tudja, mit jelent az igazság, s hogy mi a szeretet. Joyce Carol Oates: Rape Eredeti mű Joyce Carol Oates: Rape Eredeti megjelenés éve: 2003 21. század amerikai szerző Jeruzsálem-díj kortárs magyar nyelvű nemi erőszak nők elleni erőszak regény > Európa, Budapest, 2006 168 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630781417 · Fordította: Palkó Katalin letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  9. Joyce Carol Oates-Szöszi Átlagos amerikai lány volt, aki addig sohasem látott hatású legendává vált. Milliók imádták, és az élete a rajongók és művésztársak generációit varázsolta el. A Marilyn Monroe művésznéven jobban ismert Norma Jeane Baker életét évtizedek óta kutatják és dolgozzák fel, de mindeddig még egyetlenegyszer sem mesélték el olyan lélegzetelállító és eredeti módon, mint a Szöszi-ben. A kortárs amerikai irodalom legjelesebb alakjai között számontartott és Magyarországon is jól ismert Joyce Carol Oates eddigi legnagyobb szabású művében újraértelmezi Norma Jeane Bakernek (a gyermeknek, a nőnek és a nehéz sorsú hírességnek) a legbensőbb lírai és szellemi életét, hogy annak bámulatos, gazdag és megrázó hangján mesélje el. Norma Jane legintimebb portréja egy törékeny, egyedi tehetséggel megáldott fiatal nőt állít elénk, aki folyamatosan újrateremti saját magát, hogy a nyomasztó esélyek ellenére képes legyen a felszínen maradni és magának a sztárságnak a jelképévé váljon. Lépésről lépésre haladva vezet be minket a saját történetébe, és meséli el, hogyan tévesztett utat egy folyamatos konfliktusok között élő, lázasan alkotó jellegzetesen amerikai művész. Az életrajzi és történelmi forrásokra támaszkodó szerző megidézi a női lélek legbensőbb világát és kíméletlen tükröt tart a mítosz elé, mindeközben pedig úgy ír, ahogy eddig még sohasem: extatikus állapotban, átadva magát a témának, úgy, mintha rendkívüli hősének a lelke költözött volna belé. Joyce Carol Oates: Blonde Eredeti mű Joyce Carol Oates: Blonde Eredeti megjelenés éve: 2000 Róla szól: Marilyn Monroe 1001 könyv listán szerepel 1940-es évek 1950-es évek 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző életrajz filmadaptáció Hollywood magyar nyelvű női főszereplő nők regény színész történelmi fikció történelmi regény történelmi személy > Európa, Budapest, 2022 980 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635047017 · Fordította: Bíró Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  10. Joyce Carol Oates-Irgalmas ég Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A kényelemimádó ötvenes években, a feketelistázó és atombombákkal riogató McCarthy-korszak Amerikájában a Stevick család éli a kispolgárok tisztes és nyugodt életét. A békés külhám alatt persze vad szenvedélyek és gyikos indulatok forrongnak, vérfertőzés, bűn és halál fenyeget. Stevickék egyetlen fia a klinikai halál állapotából tér vissza, miután megsebesült a koreai háborúban, kamasz lányuk éppen csak túlél egy öngyilkossági kísérletet, hogy aztán vad és majdnem végzetes szerelembe bonyolódjék valamikor bokszbajnok és kujon nagybátyjával, s az apa is alig állja meg, hogy ne dúlja fel családi életét a szenvedély röpke fellobbanása miatt. Hajszálon múlik mindig a Stevickék családi békéje. Vajon mi őrzi meg mégis? A már gyerekkorban tökélyre vitt hazudozás, az önáltatás, a képmutatás, vagy a véletlen? Vagy furcsamód netán mégis az, hogy a háborús riadalomban a féltőn szerető atya atombunkert épít családja védelmére a kert alján? Joyce Carol Oates: You Must Remember This Eredeti mű Joyce Carol Oates: You Must Remember This Eredeti megjelenés éve: 1987 1950-es évek 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző Jeruzsálem-díj magyar nyelvű regény > Árkádia, Budapest, 1991 668 oldal · ISBN: 9633071771 · Fordította: Széky Annamária letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  11. Joyce Carol Oates - Egy szep szuz leany Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A különlegesen termékeny amerikai írónő új kisregénye a tőle megszokott módon kényes kérdésekkel foglalkozik: az eutanáziával és az – ezúttal inkább lelki, mint testi – erőszakkal. A történet főhőse, a tizenhat éves Katya megismerkedik egy kedves és dúsgazdag öregúrral, az író és festőművész Kidderrel. Modellt ül neki, eleinte csak felöltözve, de a férfi fehérneműben, aztán meztelenül is meg akarja örökíteni… S az olvasó egyre inkább azt érezheti, hogy egy pedofil öregember és egy kedves, ártatlan kislány történetét olvassa. S ekkor egyre-másra következnek a meglepetések, a Lolita-történet egészen más irányba kanyarodik, és zavarba ejtően új kérdéseket vet fel a jó halállal és a halálra készülő ember felelősségével kapcsolatban. Joyce Carol Oates: A Fair Maiden Eredeti mű Joyce Carol Oates: A Fair Maiden Eredeti megjelenés éve: 2010 amerikai szerző Jeruzsálem-díj kisregény kortárs magyar nyelvű > Európa, Budapest, 2010 254 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630789899 · Fordította: M. Nagy Miklós letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  12. Joyce Carol Oates - A foldi gyonyorok kertje(Csodaország kvartett 1.) A regény hősnője, Clara nagyon mélyről indul. A harmincas években a végsőkig kiszolgáltatott mezőgazdasági idénymunkások közül életében négy férfi játszik fontos szerepet: apja, akit egész céltalan életében egyedül őhozzá fűz mély érzelmi kötelék; szeretője, akivel tizennégy évesen a városba szökik családja és a hozzájuk hasonlók sorsa elől, és akitől gyereke születik; férje, aki a gazdagok világába emeli; és fia, aki már ebben a világban nő fel – és éppen ez okozza tragédiáját. Oates részletesen, szociográfiai hitelességgel érzékelteti azt a környezetet, ahonnan hősnője elindul, és amely Steinbeck híres művének az Érik a gyümölcs-nek a világával rokon, és egyúttal azt is bemutatja, honnan ered és hogyan rontja meg a tulajdon utáni vágy az embert; hogyan teszi tönkre természetes kapcsolatait, hogy mérgezi meg másokhoz való viszonyát, és hogyan fordítja visszájukra eredendő hajlamait. Eredeti cím: A Garden of Earthly Delights Eredeti megjelenés éve: 1967 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző Jeruzsálem-díj magyar nyelvű regény sorozat része > Európa, Budapest, 1980 680 oldal · ISBN: 9630718588 · Fordította: Széky Annamária ---- Joyce Carol Oates-Luxusvilág (Csodaország kvartett 2.) Klasszikus hős vagyok vagy jelentéktelen senki? Őstípus vagy tucatfigura? Már minden szenvedés a könyökünkön jön ki? Egy tizennyolc éves gyilkos írja le életét Joyce Carol Oates könyvében. Olykor profetikusnak nevezik a ma már világhírű szerzőnőnek ezt a fiatalkori művét: úgy ábrázolta 1968-ban az amerikai kertvárosok lidércnyomásos luxusvilágát, hogy könyve manapság még pontosabbnak, még riasztóbban valószerűnek hat. Eredeti cím: Expensive People Eredeti megjelenés éve: 1968 20. század amerikai szerző család gyermekszemszög Jeruzsálem-díj magyar nyelvű posztmodern regény sorozat része szülői szerep A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa · Lektúra könyvek Kriterion > Európa, Budapest, 2007 384 oldal · ISBN: 9789630782463 · Fordította: Sz. Kiss Csaba letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --- Joyce Carol Oates-Szöszi 95% Átlagos amerikai lány volt, aki addig sohasem látott hatású legendává vált. Milliók imádták, és az élete a rajongók és művésztársak generációit varázsolta el. A Marilyn Monroe művésznéven jobban ismert Norma Jeane Baker életét évtizedek óta kutatják és dolgozzák fel, de mindeddig még egyetlenegyszer sem mesélték el olyan lélegzetelállító és eredeti módon, mint a Szöszi-ben. A kortárs amerikai irodalom legjelesebb alakjai között számontartott és Magyarországon is jól ismert Joyce Carol Oates eddigi legnagyobb szabású művében újraértelmezi Norma Jeane Bakernek (a gyermeknek, a nőnek és a nehéz sorsú hírességnek) a legbensőbb lírai és szellemi életét, hogy annak bámulatos, gazdag és megrázó hangján mesélje el. Norma Jane legintimebb portréja egy törékeny, egyedi tehetséggel megáldott fiatal nőt állít elénk, aki folyamatosan újrateremti saját magát, hogy a nyomasztó esélyek ellenére képes legyen a felszínen maradni és magának a sztárságnak a jelképévé váljon. Lépésről lépésre haladva vezet be minket a saját történetébe, és meséli el, hogyan tévesztett utat egy folyamatos konfliktusok között élő, lázasan alkotó jellegzetesen amerikai művész. Az életrajzi és történelmi forrásokra támaszkodó szerző megidézi a női lélek legbensőbb világát és kíméletlen tükröt tart a mítosz elé, mindeközben pedig úgy ír, ahogy eddig még sohasem: extatikus állapotban, átadva magát a témának, úgy, mintha rendkívüli hősének a lelke költözött volna belé. Joyce Carol Oates: Blonde Eredeti mű Joyce Carol Oates: Blonde Eredeti megjelenés éve: 2000 Róla szól: Marilyn Monroe 1001 könyv listán szerepel 1940-es évek 1950-es évek 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző életrajz filmadaptáció házasság Hollywood magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő nők pszichés betegség regény romantikus színész történelmi regény történelmi személy > Európa, Budapest, 2022 980 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635047017 · Fordította: Bíró Péter ---------- Joyce Carol Oates-Irgalmas ég A kényelemimádó ötvenes években, a feketelistázó és atombombákkal riogató McCarthy-korszak Amerikájában a Stevick család éli a kispolgárok tisztes és nyugodt életét. A békés külhám alatt persze vad szenvedélyek és gyilkos indulatok forrongnak, vérfertőzés, bűn és halál fenyeget. Stevickék egyetlen fia a klinikai halál állapotából tér vissza, miután megsebesült a koreai háborúban, kamasz lányuk éppen csak túlél egy öngyilkossági kísérletet, hogy aztán vad és majdnem végzetes szerelembe bonyolódjék valamikor bokszbajnok és kujon nagybátyjával, s az apa is alig állja meg, hogy ne dúlja fel családi életét a szenvedély röpke fellobbanása miatt. Hajszálon múlik mindig a Stevickék családi békéje. Vajon mi őrzi meg mégis? A már gyerekkorban tökélyre vitt hazudozás, az önáltatás, a képmutatás, vagy a véletlen? Vagy furcsamód netán mégis az, hogy a háborús riadalomban a féltőn szerető atya atombunkert épít családja védelmére a kert alján? ---------- Joyce Carol Oates - Hűtlenség Cudar világban élünk, rossz a közérzetünk, utáljuk, ami történik velünk, amit passzívan elszenvedünk… Ez az az életérzés, amely Joyce Carol Oates írásaiból árad, meg az, amitől olyan hátborzongató minden: a párkapcsolatok, a szülő-gyerek viszony, a barátságok… És ha épp semmi vész, hát szabad utat adunk a fantáziánknak – kerekedjen fel és tegye, amit mi magunk legföljebb álmunkban merünk. Amiként szüksége van az embernek a félelemre, a gyilkosságra, a terorra a tévében, moziban egyaránt, úgy igényli azt az irodalomban is. Joyce Carol Oates ezt nyújtja, méghozzá a legmagasabb művészi fokon. Regényei, elbeszélései mindig dobogós helyen szerepelnek a sikerlistákon, mivel a szerző páratlan tisztánlátással szemléli és ábrázolja az elidegenedett világban fuldokló, reménytelenül hadakozó, végül a bűnbe zuhanó szereplőit. E kötet novellái gyöngyszemek, melyek vívódó kamasz szereplőit és szenvedő felnőtteit sokáig nem felejtjük el. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  13. Fekete Párduc.Custom.dvd.hun.dm.Black Panther.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akciófilm, 134 perc, 2018 Stáblista: A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T'Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda királyságába, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon. Ám mikor egy nagy hatalmú ősi ellenség ismét feltűnik a színen, T'Challa királyként és a Fekete Párducként is próbára tétetik: a félelmetes összecsapás kimenetelén nem pusztán Wakanda, hanem az egész világ sorsa áll. Árulások és veszélyek közepette az ifjú uralkodónak maga mellé kell állítania szövetségeseit és felszínre kell engednie a Fekete Párduc minden erejét, hogy legyőzze ellenfeleit és biztonságban tudhassa népét. letöltés ------
    1 point
  14. Doctor Strange az őrület multiverzumában.Custom.dvd.hun.dm.Doctor Strange in the Multiverse of Madness.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai fantasy, akciófilm, 126 perc, 2022 Stáblista: A Marvel Studios új filmje, a DOCTOR STRANGE AZ ŐRÜLET MULTIVERZUMÁBAN feltárja az MCU multiverzumának kapuját, és messzebbre merészkedik, mint eddig bármikor. Doctor Strange az ismeretlen felé veszi az irányt, és néhány új és régi misztikus szövetségessel az oldalán átszeli a multiverzum észbontó és veszedelmes alternatív valóságait, hogy megütközhessen egy rejtélyes új ellenséggel. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----
    1 point
  15. Külön falka.Kulon.falka.2021.RETAIL.HUN.PAL.DVD9-TRASH.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar-szlovák filmdráma, 98 perc, 2021 Stáblista: A Külön falka történetében a tizenkét éves Niki (Horváth Zorka) nagyszüleivel él, akik nem tudják kordában tartani a vadóc, az iskolában nehezen beilleszkedő gyereket. Amikor Niki megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit. Tibor (Dietz Gusztáv) kidobóként dolgozik a budapesti éjszakában. Magának való alkat, erőszakos természete miatt állandó harcban áll a környezetével. Sötét múltja és egy családi titok miatt kerüli a lányával való találkozást, de Nikit nehezebb lerázni, mint gondolta. A két kívülálló lassan közeledni kezd egymáshoz, de minden az ellen szól, hogy a család egyesülhessen. Kulon.falka.2021.RETAIL.HUN.PAL.DVD9-TRASH Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----------
    1 point
  16. A szerencse háza /The.House.2017.HUN.PAL.DVDR-BHO/PRÉMIUM LINKEK!! amerikai vígjáték, 86 perc, 2017 16 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Tartalom Egy jó szülő mindent bevállal. Amikor apu és anyu (Will Ferrell és Amy Poehler) rájön, hogy elképesztően rosszul gazdálkodtak a lányuk egyetemi képzésére félretett pénzzel, és nem maradt semmijük, megesküsznek, hogy juszt is taníttatni fogják a gyereküket. Ha kell, hát azt is vállalják, hogy más pénzén. Szerencsére, van egy játékmániás haverjuk. Tőle származik a zseniális ötlet: Zugkaszinó! Békés, kertvárosi házuk pincéjét átalakítják, és illegális játékbarlangot kezdenek üzemeltetni benne. A tétek gyorsan emelkednek, a pénz ömleni kezd, de azért az is hamar kiderül, hogy a törvényen kívüli életnek is vannak hátulütői. Esetleg halálosak is. ޲ÜÜ The.House.2017.HUN.PAL.DVDR-BHO ÜÜ˛Ý xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés --------------
    1 point
  17. Ferdinánd.-Ferdinand.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1.PRÉMIUM LINKEK!! 6 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai animációs vígjáték, 99 perc, 2017 Stáblista: Szereplők Kate McKinnon profilképeKate McKinnon Lupe hangja Bobby Cannavale profilképeBobby Cannavale Valiente hangja John Cena profilképeJohn Cena Ferdinand hangja Gina Rodriguez Una hangja David Tennant profilképeDavid Tennant Angus hangja Anthony Anderson profilképeAnthony Anderson Bones hangja Jeremy Sisto profilképeJeremy Sisto Ferdinand apjának hangja Alkotók Rendező: Carlos Saldanha Forgatókönyvíró: Munro Leaf Robert Lawson Operatőr: Renato Falcao Zene: John Powell Producer: Bruce Anderson Lori Forte Vágó: Harry Hitner Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet… ŰŰ Ferdinand.2017.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-No1 ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Title Eng................: Ferdinand (2017) ŰŰ ŰŰ Title Hun................: Ferdinand ŰŰ ŰŰ Hun link.................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ iMDb link................: [Hidden Content] ŰŰ ŰŰ Release date.............: 2018.04.18 ŰŰ ŰŰ Length...................: 1:43:39 (h:m:s) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ˛ŰŰŰÜÜ ţ Ű ţ ÜÜŰŰ۲ ß߲˛˛ŰŰŰÜÜ ţßß۲ܰ Ű ŢŰÝ Ű °Ü˛Űßßţ ÜÜŰŰ۲˛˛ßß ˛Üܰ °ßßßŰÜ ˛ŰŰÝ ŢŰÝ ţÜÜÜÜŰŰŰÜÜÜÜ ŢŰÝ ŢŰ۲ ÜŰßßß° °Üܲ °ßß߲ÜÜ Ü ß˛ ŢŰ۰ ţÜÜÜÜŰŰŰÜÜÜÜ ß˛ŰŰŰŰŰ˛ß ţÜÜÜÜŰŰŰÜÜÜÜ °ŰŰÝ ˛ß Ü Üܲßßß° °ÜÜܰ ţß Ű˛ß ß˛ŰŰŰŰŰ˛ß ŢŰŰßŰŰÝ ß˛ŰŰŰŰŰ˛ß ß˛Ű ßţ °ÜÜܰ °ÜÜ۱ßßß߲ŰŰÜÜ ßß ŢŰŰßŰŰÝ ˛ß ßŰÝ ŢŰŰßŰŰÝ ßß ÜÜŰ۲ßßßß±ŰÜܰ ˛˛ßß ßŰŰŰÜ Ü˛Ü ˛ß ßŰÝ ţ ß ˛ß ßŰÝ Ü˛Ü ÜŰŰŰß ß߲˛ ß ° ܲŰÜÜ ßŰŰŰÜ ß ţ Ü˛Ü ß Ü۲˛˛ŰÜ ţ Ü˛Ü ß ß ÜŰŰŰß ÜÜŰ˛Ü ° ß Ü ÜŰŰŰŰßß˛Ü ŢŰŰŰÝ Ü ß ÜÜܲßßß ßß߲ÜÜÜ ß Ü ŢŰŰŰÝ Ü˛ßßŰŰŰŰÜ Ü °±°ŢŰŰ۲ ܰ ŰÝ ŰŰŰŰ ß°ß ÜÜ۲ Ü Ü Ü Ű˛ÜÜ ß°ß ŰŰŰŰ ŢŰ °Ü ˛ŰŰŰݰ±° ° ŰŰŰŰݰŰÜß Ü˛ŰŰŰÝ ÜÜÜ Űßß۲ ŰŰÜŰ Ü۲ ۲ßßŰ ÜÜÜ ŢŰŰŰ˛Ü ßÜ۰ŢŰŰŰŰ ° ° ŢŰŰŰŰÜ ßŰŰŰ۲˛ß ţß ßŰÜ ß Ţ˛Ý ŰßŰŰŢßÝ Ű˛ Ţ˛Ý ß ÜŰß ßţ ߲˛ŰŰŰŰß ÜŰŰŰŰÝ ° Ý ° ߲ŰŰŰ˛Ü ßß °Ü ±ŰÝ Ţ˛Ý Ű ŰŢÜÝ Ű˛ Ţ˛Ý Ţ۱ ܰ ßß Ü˛ŰŰŰ˛ß ° Ţ Ű ß߲ŰŰÜÜ ±Ű˛ ۲ ۲ ˛Ű± ÜÜŰ۲ßß Ű ŰŰÜ ß߲ŰŰÜÜ Ü˛Űß ÜŢ˛Ý Ü˛˛˛Ü ޲ÝÜ ßŰ˛Ü ÜÜŰ۲ßß ÜŰŰ ˛ŰŰŰŰÜÜܰ ß߲۲ÜÜ ß ÜÜÜŰ˛Ü ßßß Ü˛ŰÜÜÜ ß Üܲ۲ßß °ÜÜÜŰŰŰ۲ ßß۲˛˛ŰŰŰŰŰŰŰ۲˛ÜÜ ßßŰ۲ÜÜŰŰŰßß ßß˛Ü Ü˛ßß ßßŰŰŰÜܲŰŰßß Üܲ˛ŰŰŰŰŰŰŰ۲˛˛Űßß ° °°ßßßßß° ß߲۲ÜÜ ßßß Üܲ۲ßß °ßßßßß°° ° ±° ß߲ŰŰÜ ÜŰ۲ßß °± ˛± Üßţ ˛ŰŰŰ ŰŰ۲ ţßÜ ±˛ ۲ ŢÝ ŰŰŰŰÝ ŢŰŰŰŰ ŢÝ ˛Ű ŰŰ ßÜÜŰŰŰß° °ßŰŰŰÜÜß ŰŰ ŰŰ ßß° °ßß ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ TECHNICAL INFORMATION AND RELEASE NOTES ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (V I D E O) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Untouched [x] PAL [ ] 4:3 ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ( ) [ ] NTSC [x] 16:9 ŰŰ ŰŰ [ ] CCE SP2 9 Pass ( ) kbps (Average) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (S U B T I T L E S) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [x] English ŰŰ ŰŰ [x] Others: ŰŰ ŰŰ [ ] Czech [ ] French [ ] Polish ŰŰ ŰŰ [ ] Bulgarian [ ] Romanian [ ] Slovakian ŰŰ ŰŰ [ ] Hebrew [ ] Turkish [ ] Hindi ŰŰ ŰŰ [ ] German [ ] Croatian [ ] Arab ŰŰ ŰŰ [ ] Portuguese [ ] Greek [ ] Russian ŰŰ ŰŰ [ ] Icelandic [ ] Lithuanian [ ] Estonian ŰŰ ŰŰ [ ] Spanish [ ] Danish [ ] Norwegian ŰŰ ŰŰ [ ] Ukrainian [ ] Serbian [ ] Dutch ŰŰ ŰŰ [x] Hu forced [ ] Latvian [ ] Finnish ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (A U D I O) ŰŰ ŰŰ DTS 5.1 2.0 Mono ŰŰ ŰŰ [x] Hungarian [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ [x] English [ ] [x] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ [ ] Other [ ] [ ] [ ] [ ] ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ (M E N U) ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ [ ] Untouched (E X T R A) ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ŰŰ ŰŰ [x] Modified [ ] Untouched ŰŰ ŰŰ [ ] None [ ] Partial Srtipped ŰŰ ŰŰ [x] Fully Stripped ŰŰ ŰŰ [ ] Reencoded ŰŰ ŰŰ [ ] Was not on retail Disc ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ ŰŰ Logok figyelmeztetesek torolve! Feleslegeges vts-ek pgc-k torolve! ŰŰ ŰŰ Felesleges hangok: Cseh 5.1, Lengyel 5.1, Szlovak 5.1. ŰŰ ŰŰ A torlesek utan a video sav megmaradt gyari beallitason! ŰŰ ŰŰ Navigacio atirva automatikusan magyar hanggal, es magyar forceddal ŰŰ ŰŰ indul a film. ŰŰ Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    1 point
  18. Moonfall-Moonfall.2022.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-WB.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai-kanadai-kínai fantasztikus akciófilm, 120 perc, 2022 Stáblista: Az emberiséget egy mindent elsöprő katasztrófa fenyegeti, amikor egy sötét, titokzatos erő eltéríti a Holdat a pályájáról, és közvetlenül a Föld felé löki. A becsapódás elkerülhetetlennek tűnik, a bolygó végveszélyben van. A káosz, és totális pánik közepette a NASA vezetője, és egykori űrhajósa, Jo Fowler (Halle Berry) egy meghökkentő teóriával áll elő, ami a megmenekülést jelentheti mindenki számára. Fowler összeáll az elszánt űrhajóssal, Brian Harperrel (Patrick Wilson), és az összeesküvés-elméletek szakértőjével, K. C. Housmannal (John Bradley), hogy egy lehetetlennek tűnő küldetésen mentsék meg a világot. Ám arra egyikük sincs felkészülve, ami a Holdon vár rájuk… M Moonfall.2022.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-WB M Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------
    1 point
  19. Rémálmok sikátora-Nightmare.Alley.2021.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-WB.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai misztikus thriller, filmdráma, 151 perc, 2021 Stáblista: Az utazócirkusznál dolgozó Stanton Carlisle becsvágyó férfi, aki néhány jól megválasztott szóval tehetségesen manipulálja az embereket. Találkozik egy pszichiáternővel, akiről rövidesen kiderül, hogy talán még nála is veszedelmesebb. M Nightmare.Alley.2021.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-WB M Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------
    1 point
  20. A Postamester..Going Postal .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol vígjáték, 185 perc, 2010 Stáblista: Tartalom Moist Von Lipwig megrögzött szélhámos. Sok bűn terheli a lelkét, de a törvény elől nem menekülhet. Az akasztófától egy angyal menti meg, aki az életéért cserébe azt kéri, hogy virágoztassa fel Ankh-Morpork városka postahivatalát. A feladat nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A hivatal rozoga, düledező intézmény, két alkalmazottal. Ám az igazi gondot nem is ez, hanem a rivális Clacks Company jelenti, amely a monopóliumát félti ettől a lépéstől. Éppen ezért a vezetője, Reacher Gilt semmitől sem riad vissza, hogy akadályozza Lipwiget a munkában. Moist, a rutinos hóhányó elvállalta Ankh-Morpork városka postahivatalának vezetését. Nem mintha sok választása lett volna, mégiscsak jobb, mint az akasztófa. A cinikus fickó beleveti magát a munkába, nem rettenti el a nehézségek sora sem. Eközben új barátokat (és ellenségeket) szerez. Ott van a tűimádó Stanley, Mr. Garas, a hivatal elhivatott szolgálója, Miss Kedvesszív, valamint a gólem Pumpáló 19, aki ugyanolyan furcsa, mint a körülötte lévő világ. A legnagyobb hatást azonban szép Adora gyakorolja rá. Lipwig rájön, hogy vannak fontosabb dolgok a világon a hazugságnál és a kapzsiságnál. Általános Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -
    1 point
  21. Vad Buck jégkorszaki kalandjai ( The Ice Age Adventures of Buck Wild )Prémium linkek! színes, magyarul beszélő, amerikai, animációs - mesefilm 81 perc stablista. tartalom. Ropsz és Eddie véletlenül lavinát okoz és elpusztítja a banda nyári házát. A banda megharagszik rájuk, ami miatt titokban elhagyják a bandát. Ropsz és Eddie rábukkan az Elveszett Világ bejáratára, egy dinoszauruszokkal teli földre. A két oposszum összefut Vad Buckkal, aki megmenti őket a ragadozóktól, és elmondja nekik, hogy egy Orson nevű Protoceratopsot keres, akit kiskorában hatalmas agya miatt terrorizáltak. Most meg akarja hódítani az Elveszett Világot. Buck megpróbálja visszavinni Ropszékat az otthonukba, de Orson egy sziklával elzárta a bejáratot.... És ezek után közösen sok-sok felejthetetlen kalandokban lesz részük. Általános Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---
    1 point
  22. Énekelj! 2.Sing.2.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB.PRÉMIUM LINKEK!! 6 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai családi animációs film, vígjáték, 112 perc, 2021 Stáblista: Az Illumination nagy sikerű, zenés animációs filmje folytatódik nagy álmokkal és káprázatos slágerekkel, hiszen az elszánt koala, Buster Moon, és az ő állati sztárcsapata az eddigi leglátványosabb szuperműsorukra készülnek… a világ szórakoztatóiparának csillogó fővárosában. Csak egy bökkenő van: először meg kell győzniük a világ legzárkózottabb rocksztárját (az eredetiben a legendás ikon, Bono a hangja), hogy csatlakozzon hozzájuk. Buster és csapata sikerre vitte az Újhold Színházat, de Buster nagyobb trófeát szemelt ki magának: új műsorral akar előrukkolni a Kristálytorony Színházban a csillogó-villogó Redshore Cityben. Ám összeköttetések híján Buster és társulata kénytelen belopni magát a világhíres Crystal Entertainment irodáiba, ahol a főnök egy könyörtelen farkas mogul, Jimmy Crystal. A kis csapat kétségbeesetten próbálja felkelteni Mr. Crystal figyelmét, és Günter előáll egy elképesztő spontán ötlettel, amelyhez aztán Buster is gyorsan csatlakozik: azt ígérik, hogy az új műsor sztárja a rocklegenda oroszlán, Clay Calloway lesz. A gond csak annyi, hogy Buster még sosem találkozott Clayjel, aki elzárkózott a világtól már több, mint egy évtizede, amikor elveszítette feleségét, és azóta színét sem látták… Miközben Günter segít Busternek megálmodni egy nem is evilági színházi remekművet, és miközben egyre nagyobb a nyomás (és a fenyegetés) Mr. Crystal részéről, Buster nekivág, hogy felkutassa Clayt, és rábeszélje, hogy térjen vissza a színpadra. Ami Buster világsikerről szőtt álmodozásának indul, olyan érzelmes utazássá alakul, amely bizonyítja, hogy a zene ereje képes meggyógyítani a legbánatosabb szívet is. M Sing.2.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB M Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----
    1 point
  23. Hellboy.Hellboy.2019.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-WB PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akciófilm, fantasztikus kalandfilm, 120 perc, 2019 Stáblista: Közeleg az apokalipszis… Hellboy (David Harbour), a démoni jófiú hamarosan kemény fába vágja termetes jobb karját. A pokoli teremtménynek bár nagy tapasztalata van az alvilági lények kiiktatásában, - hisz évek óta a természetfeletti szörnyek ellen harcol Bruttenholm professzor (Ian McShane) irányítása alatt -, arra ő maga sem számít, hogy egy olyan brutális erővel kell megküzdenie, ami számára is érdekes fordulatot hozhat. Az ősi varázslónő, Nimue (Milla Jovovich) bosszút forral az emberiség ellen, s miközben egyesíti a boszorkányokból, alvilági szörnyekből álló vérszomjas seregét, arra is marad ideje, hogy azon ügyködjön, miként is hozhatja elő a jófej pokolfajzat legsötétebb oldalát. Vajon Hellboy beteljesíti a végzetét, és Anung Un Ramaként, a démoni fenevad képében ő maga igázza le a Földet? Vagy képes lesz szembenézni a sorsával, és belevaló szuperhősként megmenti a világot? Mike Mignola, a Hellboy képregények megalkotója, a film forgatókönyvének társírója és executive producere egy rendkívül egyedi, grandiózus, látványos filmet álmodott meg kedvenc karakterének. A rendezői székben Neil Marshall (A kilencedik légió, Trónok harca) ül, aki az eddigi Hellboy-filmektől elrugaszkodva egy még véresebb, még szórakoztatóbb, még pokolibb fantasyt hozott létre a népszerű Stranger Things sorozat rendőrfőnökével, David Harbourral a főszerepben. Hellboy.2019.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-WB letöltés
    1 point
  24. Sugarlandi hajtóvadászat-The Sugarland Express 1974 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai filmdráma, 110 perc, 1974 Stáblista: Tartalom 1969, Texas állam. Lou Jean meglátogatja a férjét a börtönben. Az asszony ráveszi Clovist a szökésre, hogy segítsen visszaszerezni a kisfiukat, akit a gyámhatóság nevelőszülőknél helyezett el. Alig kelnek útra, máris összetűzésbe keverednek a hatósággal: az őket igazoltatni akaró járőrt az autójával együtt elrabolják. Kezdetét veszi az üldözés Texas állam végtelen autópályáin, amelybe egyre több járőrkocsi kapcsolódik be. A média is felfigyel a hajtóvadászatra, Lou Jean és Clovis népszerű hősökké válnak. Sorsukat azonban nem kerülhetik el. Megtörtént eset alapján. MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----------
    1 point
  25. Pókember. Nincs hazaút.Spider-Man.No.Way.Home.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai sci-fi akciófilm, 150 perc, 2021 Stáblista: Pókembernek sok és sokféle kalandja volt már, de ilyen még soha. Lekerült róla a maszk, a világ megtudta, kicsoda ő igazából, és most egy egészen új veszéllyel is számolnia kell: a nyilvánossággal. Többé nem tudja, kényelmesen kettéválasztani a magánéletét és a szuperhős-világot. Doktor Strange-hez fordul segítségért, de attól csak még jobban megkavarodik a helyzet. Pókembernek olyan veszélyekkel kell megküzdenie, amelyeknek a létezéséről eddig nem is tudott. De ha túléli őket, talán jobban megérti, mit jelent igazából pókembernek lenni. Ismerős szuperhősök és szupergonoszok nagy találkozója a film, amely a szuperlátványos akciójelenetek közben is szállítja azt, ami megkülönbözteti Pókembert az összes társától: a szellemes, lazán szórakoztató hangulatot. Spider-Man.No.Way.Home.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB letöltés ----
    1 point
  26. Bébi úr. Családi ügy-The.Boss.Baby.Family.Business.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB .PRÉMIUM LINKEK!! 6 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, 107 perc, 2021 Stáblista: Szereplők Alec Baldwin profilképeAlec Baldwin Theodore Templeton (hang) John Flanagan Apa (hang) James McGrath Wizzie (hang) Ariana Greenblatt Tabitha (hang) James Marsden profilképeJames Marsden Tim Templeton (hang) Jeff Goldblum profilképeJeff Goldblum Dr. Armstrong (hang) Amy Sedaris profilképeAmy Sedaris Tina Templeton (hang) Eva Longoria profilképeEva Longoria Carol Templeton (hang) Lisa Kudrow profilképeLisa Kudrow Janice Templeton (hang) Jimmy Kimmel profilképeJimmy Kimmel Ted Templeton (hang) Alkotók Rendező: Tom McGrath Producer: Jeff Hermann Zene: Steve Mazzaro Vágó: Mary Blee Mark A. Hester Létezik egy egyetemes igazság, melyet minden család tud, bárhol a világon. Amikor kisbaba érkezik a házba - ő lesz a főnök. Az idősebb gyerek számára ez vagy totális áldás, vagy totális átok. Pontosan ez történt Tim Templetonnal az első filmben. Egyetlen gyermek volt, két klassz szülővel és túlpörgetett képzelőerővel. Amikor a szülei este ágyba dugták, kapott tőlük öt mesét, három ölelést, és egy saját dalt. Egy este megkérdezték, mit szólna, ha lenne egy kisöccse vagy kishúga. Azt mondta: „Nem, köszi.” Ám mind tudjuk, hogy az övé lett a történelem legkülönlegesebb öcsikéje. Három részes öltönyben állított be, kaplis cipőben, aktatáskával. Láthattuk minden idők legnagyobb testvérviszályát. Azt is megtudtuk, honnét jönnek a kisbabák. Egy Bébi Rt. nevű helyről, ahol Bébi úr a vezérigazgató. A film többnyire Tim élénk fantáziájának krónikája volt, de a két testvér megtanulta elfogadni és szeretni egymást, és azt, hogy egymásra vannak utalva. A film végén láttuk, hogy Tim mesélte ezt a történetet - már szülőként - a lányának, mert közeledett a kistestvér. A Bébi úr – Családi ügy ott folytatja, ahol az első film befejeződött. A fivérek már felnőtt férfiak, de testvéri viszályuk felnőttkorban is folytatódik. Alig beszélnek egymással. Tim abban a házban él a családjával, ahol felnőtt. Otthon ülő apuka, és még mindig élénk a fantáziája. Feleségül vette Carolt, és két lányuk van. Az idősebb Tabitha, a fiatalabb Tina. Ted menő üzletember, és szupersikeres. Semmire sem emlékszik abból, hogy ő volt a Bébi úr, de az első filmben arról álmodott, hogy sarokirodája lesz saját, külön bejáratú vécével. Nos, most hatalmas irodája van, saját fürdőszobával. Sajnos annyira beletemetkezik a munkájába, hogy nincsen ideje a családi eseményekre. Hogy ezt jóvátegye, „Ted bácsi” különleges és drága ajándékokat küld az unokahúgainak. Tim egy nap zajt hall Tina szobájából. Kiderül, hogy Tina kosztümöt visel, és a központtal beszél a mobilján. Benne van a családi bizniszben - ő is bébi főnök, pont ahogy Ted bácsikája is az volt. Úgy néz ki, krízis van a Bébi Rt-nél, és szükségük van Bébi úr (Ted bácsi) segítségére. Mivel nem sikerül meggyőznie hitetlenkedő nagybátyját és apját, Tina előkap két cumit, és a fivérek szájába dugja - és ezzel visszaküldi őket (gyerekekként) egy nagyon más Bébi Rt-be, mint amire Ted emlékezett 25 évvel ezelőttről… M The.Boss.Baby.Family.Business.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB M M M MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM M ł˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛ł M M łł RELEASE ł INFO łł M M ł˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛ł M M M M M M M M Hungarian Title.: Bebi ur- Csaladi ugy M M Original Title..: The Boss Baby: Family Business (2021) M M IMDB Link.......: [Hidden Content] M M Hungarian Link..: [Hidden Content] M M Runtime.........: 01:42:49. (h:m:s.) M M Release Date....: 2021.04.12 M M Source..........: RETAiL DVD9-TRASH THX M M Audio Source....: RETAiL DVD9-TRASH THX M M M M M MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM M M M VIDEO_____________________________ M M M M Resolution.......: 720 x 576 Pal M M Total Bitrate....: Erintetlen M M Framerate........: 25.000 M M Codec............: Mpeg M M Aspect Ratio.....: 16/9 ( 2.35:1 ) M M M M M MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM M M M M M AUDIO________________________________________ M M M M [x] English [x] Dolby Digital 5.1 [ 384 ] Kbps M M [x] Hungarian [x] Dolby Digital 5.1 [ 384 ] Kbps M M [ ] Czech [ ] Dolby Digital 5.1 [ ] Kbps M M [ ] Polish [ ] Dolby Digital 5.1 [ ] Kbps M M M M M M M M Subtitles_____________________________________ M M M M [ ] English [ ] English Forced M M [x] Hungarian [ ] Hungarian Forced M M [ ] Czech [ ] Romanian [ ] Slovakian M M [ ] Bulgarian [ ] Turkish [ ] Hindi M M [ ] Hebrew [x] Croatian [ ] Arab M M [ ] German [ ] Greek [ ] Russian M M [ ] Portuguese [ ] Lithuanian [ ] Estonian M M [ ] Icelandic [ ] Danish [ ] Norwegian M M [ ] Spanish [ ] Serbian [ ] Dutch M M [ ] Ukrainian [ ] Latvian [ ] Finnish M M [ ] French [x] Polish [x] Slovenian M M [ ] Italian [ ] Svedish [ ] English SDH M M [ ] Chinese M MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM M M M Menu.........: Yes / Eng M M Extras.......: Torolve M M M MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM M M M Logok figyelmeztetesek torolve! M M Felesleges vts-ek,pgc-k eltavolitva! M M Felesleges hangok: Lengyel,Horvát,Szloven 5.1 M M Navigacio atirva,automatikusan magyar hanggal es magyar forced felirattal indul a film. M letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  27. Mátrix feltámadások.The Matrix Resurrections.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai sci-fi akciófilm, 148 perc, 2021 Stáblista: Neo nem halt meg. A Mátrix működik, de megújult, erősebb és biztonságosabb, mint valaha. Az élet megy tovább. Vannak hősök, akik képesek a feltámadásra. Vannak szörnyű erők, amelyek ellen mindig újra harcba kell szállni. És van néhány nagy titok, amelynek segítségével a hősök vállalhatják a harcot, és szembeszállhatnak azzal, aki/ami az elpusztításukra tör. Legfeljebb maguk sem értik, hogy történik mindez. Lana Wachowski, az úttörő filmes elkészítette a műfajt megújító franchise régóta várt negyedik részét. Az új filmben visszatér a két főszereplő, Keanu Reeves és Carrie-Ann Moss, hogy újra eljátssza a legendává vált karaktereket: Neót és Trinityt. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---
    1 point
  28. Ainbo - A dzsungel hercegnőjeCustom.dvd.hun.dm-AINBO: Spirit of the Amazon 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott perui-holland animációs vígjáték, kalandfilm, 84 perc, 2021 Stáblista: Évezredeken keresztül az ember és a természet tökéletes harmóniában volt, ám az ember megtörte ezt az egyensúlyt és a vadon, benne megannyi élőlénnyel, veszélybe került. Ainbo, a fiatal amazon, nem a legügyesebb harcos, ám annál nagyobb szíve van. Ő és két szőrös kis barátja képesek csak megállítani a dzsungelre leselkedő veszélyt. Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés --------
    1 point
  29. Raya és az utolsó sárkány-Raya and the Last Dragon.PRÉMIUM LINKEK!! 6 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai animációs kalandfilm, vígjáték, 114 perc, 2021 Stáblista: A Walt Disney Animation Studios új filmje, a RAYA ÉS AZ UTOLSÓ SÁRKÁNY Kumandra fantasztikus világába repít, ahol emberek és sárkányok egykor harmóniában éltek egymás mellett. Amikor azonban egy gonosz erő fenyegette a vidéket, a sárkányok feláldozták magukat az emberiség megmentése érdekében. Most, 500 évvel később ez a gonosz visszatért, s egy magányos harcosra, Rayára hárul a feladat, hogy felkutassa a legendás utolsó sárkányt, aki egyesítheti a széthullott földet és megosztott népeit. Útja során a lány megtanulja, hogy egy sárkánynál többre van szükség a világ megmentéséhez – bizalom és csapatmunka is kell hozzá. M łł RELEASE ł INFO łł M Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------
    1 point
  30. Kicsinyítés.Downsizing-DVDR HuN Custom.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai sci-fi, szatíra, filmdráma, 135 perc, 2017 Stáblista: Mi történne, ha norvég tudósok új megoldással állnának elő az emberiség egyik legnagyobb problémájára, a túlnépesedésre? A megoldás a következő: zsugorítsuk az embereket úgy egy arasznyira, és adjunk 200 évet a teljes globális kicsinyítésnek. Az emberek lassan rájönnek, mennyivel tovább tart a pénzük egy miniatürizált világban. Egy jobb élet ígérete Paul Safranek átlagembert és feleségét, Audreyt is arra készteti, hogy hátrahagyva stresszes omahai életüket, lekicsinyíttessék magukat, és beköltözzenek a kisméretűek közösségébe. Ez a döntésük életre szóló kalandokat indít be... * RELEASE INFO * letöltés -------
    1 point
  31. Apokalipszis most-Apocalypse Now 1979.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai háborús filmdráma, 159 perc, 1979 Stáblista: Tartalom Williard kapitány azt a megbízatást kapja a saigoni CIA-tól, hogy likvidáljon egy nyilvánvalóan megőrült ezredest. Az ezredes ugyanis a kambodzsai dzsungelben alakította ki saját birodalmát, amelyben magát istenként imádtatja és kíméletlen magánháborút folytat. Williard útja felfelé a folyón, a háborús területen keresztül egyre inkább erős színekkel festett rémálmokhoz hasonlít. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------
    1 point
  32. A Guardista-The Guard .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott ír vígjáték, 96 perc, 2011 Stáblista: Tartalom Boyle őrmester egy Isten háta mögötti ír kisvárosban teljesít szolgálatot. Sajátos módon értelmezi a szolgálatot: prostituáltakkal szórakozik, zugalkoholt ad a haldokló anyjának, és rá se bagózik a szeme előtt működő nemzetközi kábítószercsempész-hálózatra, amelyet Clive Cornell irányít. Az Amerikából érkező FBI-ügynök, Wendell Everett a drogbanda után nyomoz. Boyle-t persze nem érdekli mindez, ám amikor a társa, Aidan eltűnik, a kedves prostija megzsarolja, és a csempészek le akarják fizetni, Boyle mégis aktivizálja magát: saját kezébe veszi a törvényt. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  33. Az igazság ára..The Lincoln Lawyer .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai krimi, 118 perc, 2011 Stáblista: Szereplők Matthew McConaughey profilképeMatthew McConaughey Mickey Haller Ryan Phillippe profilképeRyan Phillippe Louis Roulet Marisa Tomei profilképeMarisa Tomei Maggie McPherson William H. Macy profilképeWilliam H. Macy Frank Levin John Leguizamo profilképeJohn Leguizamo Val Valenzuela Josh Lucas profilképeJosh Lucas Ted Minton Bryan Cranston profilképeBryan Cranston Lankford detektív Michaela Conlin profilképeMichaela Conlin Heidi Sobel Bob Gunton profilképeBob Gunton Cecil Dobbs Alkotók Vágó: Jeff McEvoy Producer: Sidney Kimmel Gary Lucchesi Tom Rosenberg Scott Steindorff Richard S. Wright Operatőr: Lukas Ettlin Zeneszerző: Cliff Martinez Forgatókönyvíró: John Romano Író: Michael Connelly Rendező: Brad Furman Tartalom Az igazság ára című fordulatos thrillerben Matthew McConaughey a dörzsölt, karizmatikus Los Angeles-i bűnügyi védőügyvédet, Michael "Mick" Hallert alakítja, aki Lincoln Continental kupéjának hátsó ülését használja irodaként. Mick eddig javarészt piti bűnözők védelmét látta el, ám most úgy érzi, megfogta az isten lábát: egy gazdag Beverly Hills-i playboy (Ryan Phillippe) ügyét bízzák rá, akit emberölési kísérlettel vádolnak. Az ügyvéd azt hiszi, könnyű dolga lesz, ám a rengeteg pénzzel kecsegtető eset, amely pofonegyszerűnek ígérkezik, hamarosan halálos játszmává alakul át. Hallernek nemcsak egy hozzá hasonlóan mesteri manipulátorral, de saját lelkiismeretével is meg kell küzdenie. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 78,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 94 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:06:14.400 : Chapter 2 00:11:35.040 : Chapter 3 00:18:46.560 : Chapter 4 00:29:04.800 : Chapter 5 00:38:26.400 : Chapter 6 00:46:24.000 : Chapter 7 00:56:42.720 : Chapter 8 01:08:51.360 : Chapter 9 01:23:13.440 : Chapter 10 01:33:32.160 : Chapter 11 01:43:31.680 : Chapter 12 01:53:40.040 : Chapter 13 List (Audio) : 1 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 List (Subtitles Wide) : 1 List (Subtitles Letterbox) : 1 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 Bemutató dátuma: 2011. június 9. Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  34. Paris-Paris-DVDR HuN 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott francia vígjáték, 130 perc, 2008 Stáblista: Pierre Párizsban él és szívátültetésre vár. Állapota teljesen új és eddig ismeretlen szemszögből láttatja vele a világot, minden, amiben idáig hitt, most átértékelődik benne. Miközben éppen a halállal néz szembe, az élet igazi értékeit véli felfedezni, nem csak saját, hanem mások életében is. Hirtelen meglátja a szépséget a piaci árusokban, a pékben, egy szociális munkásban, egy táncosban, egy építészben, a hajléktalanban, egy egyetemi professzorban, egy manökenben, egy kameruni bevándorlóban. Felfedezi, az élet sokkal sokszínűbb és teljesebb, mint korábban gondolta. Általános letöltés -----
    1 point
  35. . Barátnő rendelésre (The Girlfriend Experience) 2021 3. évad 720p. WEB-DL H264 HUN MKV (16) Prémium link! színes, szinkronizált, amerikai dráma sorozat 31 perc Rendező(k): Lodge Kerrigan, Amy Seimetz, Anja Marquardt Irta: Amy Seimet Riley Keough Paul Sparks Mary Lynn Rajskub Briony Glassco Julia Goldani Telles Armin Karima Sabryn Rock Bill Lake Oliver Masucci Jemima Rooper Trevor Hayes Aidan Devine Drew Nelson Tobi Bamtefa Daniel Betts Frank Dillane Carmen Ejogo Anna Friel Tunde Adebimpe Louisa Krause… The Girlfriend Experience című sorozat főszereplője Christine Reade (Riley Keough) másodéves joghallgató a Chicago-Burnham jogi karán, mindemellett pedig gyakornokként dolgozik a neves Kirkland & Allen társaságnál. A nő keményen dolgozik, hogy megvesse lábát a cégben, azonban minden megváltozik, amikor egyik osztálytársa megismerteti vele az örömlányok világát. A GFE-nek (barátnő élmény) nevezett nők igen magas áron nyújtanak szexuális és érzelmi szolgáltatásokat. Christine életének új szakasza kezdődik meg, mely nem várt következményekkel jár. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Baratno.Rendelesre.S3E1.resz.720p.hun Videó információk: Méret: 650,74 MB Hossz: 0:30:30 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 1 953 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 384 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: A_EAC3 (A_EAC3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 KbpsCBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Felirat................: Hun - Eng Full S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  36. Oxigén.2021.custom.dvdr.hun.pal-cspt O2 amerikai-francia sci-fi, thriller, 2021 Stáblista: Szereplők Mélanie Laurent profilképeMélanie Laurent Mathieu Amalric profilképeMathieu Amalric Malik Zidi profilképeMalik Zidi Marc Saez Alkotók Rendező: Alexandre Aja Forgatókönyvíró: Christie LeBlanc Producer: Alexandre Aja Brahim Chioua Grégory Levasseur Vincent Maraval Executive Producer: Christie LeBlanc Zeneszerző: Robin Coudert Operatőr: Maxime Alexandre Egy nő hibernációs kapszulában tér magához, emlékek nélkül. Miközben fogytán az oxigénje, a túléléshez rá kell jönnie, ki is ő valójában. AV Info:Oxigén.2021.custom.dvdr.hun.pal-cspt Video: Szélesség : 720 képpont Magasság : 480 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 29,970 (29970/1000) FPS Szabvány : NTSC Hang(ok): Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : francia Felirat(ok): zöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding Bit depth : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding Bit depth : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding Bit depth : 2 bit Nyelv : angol Menu: nincs letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----------
    1 point
  37. Gena Showalter-Éjsötét titkok (Az alvilág urai 7.) 2018 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A FÉNY MINDIG LEGYŐZI A SÖTÉTSÉGET! Amun, a Titkok démonának őrzője képes hozzáférni a legsötétebb gondolatokhoz, legfélelmetesebb titkokhoz, elegendő csak a közelében lenni. Amikor azonban a halhatatlan harcost láncra verik, a halál lehet az egyetlen reménye a szabadulásra, egészen addig, amíg nem találkozik Haidee-vel, akinek szépsége és sebzettsége ellenállhatatlanul vonzza egy kockázatos próba felé. Haidee egy démonvadász, aki örök háborúban áll az Alvilág Uraival. Épp az Amun fajták kiiktatása a feladata. De hogyan tudná megölni azt, akinek egy érintése is perzselő hatással van rá? És hogyan tudná megmenteni? Ahhoz egészen oda kellene adnia magát mindenestül, a testét és a lelkét… önmagát pedig odavetnie éppen azok elé, akik a megölésére esküdtek fel. Gena Showalter a paranormális-romantikus irodalom csillaga. Világszerte népszerű sorozataiban démoni vágyakkal és emberfeletti hatalommal rendelkező férfiak, és az őket csábító nők szerelmét írja meg, szenzációs sikerrel. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  38. A mandzsúriai jelölt-The Manchurian Candidate .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, 129 perc, 2004 Stáblista: Szereplők Tina Sinatra Executive Producer: Scott Aversano Látványtervező: Kristi Zea Vágó: Carol Littleton Craig McKay Bennett Marco kapitány és Raymond Shaw őrmester együtt szolgált az Öböl-háborúban. A kuvaiti sivatagban támadás érte a szakaszukat és csak Shaw őrmesternek köszönhetik, hogy életben maradtak, akit hőstettéért Becsületrenddel tüntettek ki. Tíz évvel később Shaw elképesztő gyorsasággal halad felfelé a politikai ranglétrán anyjának, a nagyhatalmú szenátornak a közbenjárásával. Marcót viszont rémálmok gyötrik, amelyek a kuvaiti akcióval állnak kapcsolatban. Azon töpreng, hogy Shaw talán nem is az a dicsőséges hős, akinek mindenki hiszi. Megpróbál kapcsolatba lépni vele. Általános xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  39. A jövő hírnöke.dvd-The Postman.prémium link! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai kalandfilm, 178 perc, 1997 Stáblista: Szereplők Kevin Costner profilképeKevin Costner Postás Will Patton profilképeWill Patton Bethlehem tábornok Larenz Tate profilképeLarenz Tate Ford Lincoln Mercury Olivia Williams profilképeOlivia Williams Abby James Russo profilképeJames Russo Idaho Daniel von Bargen profilképeDaniel von Bargen Briscoe Alkotók Rendező: Kevin Costner Író: David Brin Forgatókönyvíró: Eric Roth Brian Helgeland Zeneszerző: James Newton Howard Operatőr: Stephen F. Windon Díszlettervező: Scott Ritenour Jelmeztervező: John Bloomfield Producer: Kevin Costner Steve Tisch Jim Wilson Látványtervező: Ida Random Vágó: Peter Boyle 2013: Az Amerikai Egyesült Államok nem létezik többé. Polgárháború tette tönkre az egykor óriási hatalmat. Megszűnt mindennemű információáramlás, híradás. Az emberek atomizált kisközösségekben élnek. Betlehem generálisé az egyetlen hatalom. Félkatonai szervezetével fosztogat és rettegésben tartja az embereket. Egy magányos farkas járja az országot és védi saját életét. Mikor menekülés közben rátalál egy kilőtt és elfeledett postafurgonra, átveszi a meghalt postás egyenruháját és a kézbesítetlen leveleket. Így tud csak bejutni a félelemből eltorlaszolt településekre. Akaratán kívül reményt oszt az emberek között és forradalmi összefogásra serkenti őket. Nem hátrálhat meg küldetése elől... Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 84,0 KiB Időtartam : 2,58 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 68 b/s Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : angol Szöveg Nyelv : magyar Menü Időtartam : 2,58 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:03:35.080 : Chapter 2 00:06:31.760 : Chapter 3 00:10:46.120 : Chapter 4 00:14:50.600 : Chapter 5 02:34:01.720 : Chapter 42 02:39:03.840 : Chapter 43 02:42:52.960 : Chapter 44 xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  40. A maszk-The Mask.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akció-vígjáték, 97 perc, 1994 Stáblista: Szereplők Stanley Ipkiss igazán szánalmas, kétbalkezes figura: bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza, és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, és minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni. Általános Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 62,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 87 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Compression mode : Lossy Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : magyar Hang #3 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Compression mode : Lossy Nyelv : angol xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----------
    1 point
  41. A medve-L'ours .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! francia-amerikai kalandfilm, 91 perc, 1988 Stáblista: Szereplők Mihez kezd egy medvebocs, ha elveszítette a mamáját? Milyen önfeledten gurulni lefelé a domboldalon, virágokkal játszadozni, mérges gombától hallucinálni? Hogyan kell táplálékot szerezni, megküzdeni az életért, megismerni a veszélyeket? Ezekre a kérdésekre kaphatunk válaszokat egy izgalmas, megható és gyönyörű képekben megkomponált dramatikus természetfilmben. A filmben igazi állatok a főszereplők, akik a túlélésért küzdenek a vadonban. Történetünkben az ember, a vadász pedig talán felismeri a titkot, hogy nagyobb mámort jelent élve hagyni, mint ölni. Jean-Jacques Annaud, a számos, élményt nyújtó mozifilm rendezője (A szerető, A rózsa neve, Ellenség a kapuknál) több mint 4 évig dolgozott ezen a természetfilmen, és a következőket mondta egy interjúban: "Azt szeretném elérni ezzel a filmmel, hogy az emberek becsüljék ezeket az abszolút bűbájos teremtményeket, akik érzelmekkel, véleménnyel, barátokkal és intelligenciával rendelkeznek." Általános xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    1 point
  42. Androméda - (Andromeda) 5. teljes évad 2000-2005 színes, szinkronizált, amerikai-kanadai, sci-fi sorozat, DVDRip.XviD.Hun Vége a sorozatnak! rendező: Jorge Montesi, Allan Eastman, Richard Flower, David Winning forgatókönyv: Gene Roddenberry, Robert Hewitt Wolfe, Ashley Miller, Zack Stentz producerek: Sherry Gorval, Keri Young, John Ledford ügyvezető producerek: Majel Barrett, Adam Haight, Josanne B. Lovick, Jay Firestone, Kevin Sorbo, Allan Eastman, Robert Engels zene: Matthew McCauley, Alex Lifeson operatőrök: Gordon Verheul, Jim Wallace vágók: Gordon Rempel, Nicole Ratcliffe, Eric Hill, Lara Mazur, Robb Watson, Dave Rees, James Ilecic, Ron Yoshida szereplő-válogatás: Bette Chadwick, Candice Elzinga, Stuart Aikins, Sean Cossey szereplők: Kevin Sorbo (Dylan Hunt kapitány) Kőszegi Ákos Lisa Ryder (Beka Valentine) Spilák Klára Keith Hamilton Cobb (Tyr Anasazi) Welker Gábor Laura Bertram (Trance Gemini) Orosz Helga Brent Stait (Rev Bem) Pálfai Péter Gordon Michael Woolvett (Seamus Harper) Csík Csaba Krisztián Lexa Doig (Andromeda Ascendant) Kiss Virág Az Androméda egy amerikai/kanadai science-fiction sorozat, amit a Star Trek alkotója, Gene Roddenberry álmodott meg, Robert Hewitt Wolfe dolgozott ki és Roddenberry özvegye, Majel Roddenberry forgattatott le. Főszereplője Dylan Huntot játszó Kevin Sorbo, aki egy csillagközösségi tiszt, a Felkelő Androméda csillaghajó kapitánya. A sorozatot eredetileg 2000. október 2.-án mutatták be és az utolsó rész 2005. május 13.-án került adásba. A sorozatot Vancouverben, Kanadában forgatta le a Tribune Entertainment és a Fireworks Entertainment. Androméda egyike a két TV sorozatnak, amit Roddenberry az 1960-as és 1970-es években alkotott. A Dylan Hunt nevet is többször felhasználta (például: Genesis II-ben vagy a Bolygónk, a Föld-ben). A másik sorozat címe, amit a szerző halála után készítettek a maga után hagyott iratai nyomán: A bolygó neve: Föld. Sötét idők járnak. A valaha létezett legfejlettebb civilizáció, a Csillagszövetség összeomlott. Ám egy kicsiny, de eltökélt csapat hozzáfog, hogy újjáépítse a roma dölt világot. Hosszú idő után ismét feléled a remény, egy elfeledett űrhajó, az ANDROMÉDA fedélzetén." Dylan Hunt kapitány űrhajójával, a fekete lyuk mélyéből újra felbukkant Andromédával és sebtében összeszedett embereivel nekivág az űrnek, hogy elkezdje a hosszú harcot az emberiség és a többi értelmes kultúra megmentéséért. Androméda s05e01 A súly 1 rész Méret: 351 MB Hossz: 00:41:10 Video: Xvid 640x352 25fps 1052kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 640x352, 1052 kb/s] Audio: MP3 44100Hz stereo 128kbps [A: mp3, 44100 Hz, stereo, 128 kb/s] 1. A súly 1. rész [Hidden Content] 2. A súly 2. rész [Hidden Content] 3. Fortélyos félelem faktor [Hidden Content] 4. A bukott angyal [Hidden Content] 5. Jelenlétünk végső tana [Hidden Content] 6. Körkörös idő [Hidden Content] 7. Kísértő üzenet [Hidden Content] 8. Égesd fel a tarlót [Hidden Content] 9. Ami nem lesz [Hidden Content] 10. Próbatétel [Hidden Content] 11. Üveg által homályosan [Hidden Content] 12. Klán a bukás előtt [Hidden Content] 13. Holdfénnyé válhatsz [Hidden Content] 14. Tátongó múlt [Hidden Content] 15. A vonzódás ellentétei [Hidden Content] 16. Fénypászma a fekete napból [Hidden Content] 17. Az emlékezés cserepei [Hidden Content] 18. A kvantum kiterjedése a téveszme [Hidden Content] 19. Újabb szép nap [Hidden Content] 20. Káosz és nyugalom [Hidden Content] 21. Az utazás szíve 1. rész [Hidden Content] 22. Az utazás szíve 2. rész [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  43. Androméda - (Andromeda) 4. teljes évad 2000-2005 színes, szinkronizált, amerikai-kanadai, sci-fi sorozat, DVDRip.XviD(H264).Hun rendező: Jorge Montesi, Allan Eastman, Richard Flower, David Winning forgatókönyv: Gene Roddenberry, Robert Hewitt Wolfe, Ashley Miller, Zack Stentz producerek: Sherry Gorval, Keri Young, John Ledford ügyvezető producerek: Majel Barrett, Adam Haight, Josanne B. Lovick, Jay Firestone, Kevin Sorbo, Allan Eastman, Robert Engels zene: Matthew McCauley, Alex Lifeson operatőrök: Gordon Verheul, Jim Wallace vágók: Gordon Rempel, Nicole Ratcliffe, Eric Hill, Lara Mazur, Robb Watson, Dave Rees, James Ilecic, Ron Yoshida szereplő-válogatás: Bette Chadwick, Candice Elzinga, Stuart Aikins, Sean Cossey szereplők: Kevin Sorbo (Dylan Hunt kapitány) Kőszegi Ákos Lisa Ryder (Beka Valentine) Spilák Klára Keith Hamilton Cobb (Tyr Anasazi) Welker Gábor Laura Bertram (Trance Gemini) Orosz Helga Brent Stait (Rev Bem) Pálfai Péter Gordon Michael Woolvett (Seamus Harper) Csík Csaba Krisztián Lexa Doig (Andromeda Ascendant) Kiss Virág Az Androméda egy amerikai/kanadai science-fiction sorozat, amit a Star Trek alkotója, Gene Roddenberry álmodott meg, Robert Hewitt Wolfe dolgozott ki és Roddenberry özvegye, Majel Roddenberry forgattatott le. Főszereplője Dylan Huntot játszó Kevin Sorbo, aki egy csillagközösségi tiszt, a Felkelő Androméda csillaghajó kapitánya. A sorozatot eredetileg 2000. október 2.-án mutatták be és az utolsó rész 2005. május 13.-án került adásba. A sorozatot Vancouverben, Kanadában forgatta le a Tribune Entertainment és a Fireworks Entertainment. Androméda egyike a két TV sorozatnak, amit Roddenberry az 1960-as és 1970-es években alkotott. A Dylan Hunt nevet is többször felhasználta (például: Genesis II-ben vagy a Bolygónk, a Föld-ben). A másik sorozat címe, amit a szerző halála után készítettek a maga után hagyott iratai nyomán: A bolygó neve: Föld. Sötét idők járnak. A valaha létezett legfejlettebb civilizáció, a Csillagszövetség összeomlott. Ám egy kicsiny, de eltökélt csapat hozzáfog, hogy újjáépítse a roma dölt világot. Hosszú idő után ismét feléled a remény, egy elfeledett űrhajó, az ANDROMÉDA fedélzetén." Dylan Hunt kapitány űrhajójával, a fekete lyuk mélyéből újra felbukkant Andromédával és sebtében összeszedett embereivel nekivág az űrnek, hogy elkezdje a hosszú harcot az emberiség és a többi értelmes kultúra megmentéséért. Androméda s04e01 Válaszok fel nem tett kérdésekre Méret: 397 MB Hossz: 00:41:08 Video: MPEG4 Video (H264) 720x404 25fps [V: h264 high L4.1, yuv420p, 720x404 [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s)] Androméda s04e02 A nyolcas darabjai Méret: 347 MB Hossz: 00:41:09 Video: Xvid 576x320 23.979fps 1043kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 576x320, 1043 kb/s] Audio: MP3 44100Hz stereo 128kbps [A: mp3, 44100 Hz, stereo, 128 kb/s] 1. Válaszok fel nem tett kérdésekre [Hidden Content] 2. A nyolcas darabjai [Hidden Content] 3. A zsarnoki gépezet felébresztése [Hidden Content] 4. Dupla vagy semmiség [Hidden Content] 5. Harper törölve [Hidden Content] 6. Hamarosan elnyel az örvény [Hidden Content] 7. Körülötte forog a világ [Hidden Content] 8. A végzet révésze [Hidden Content] 9. Az elme beavatkozása [Hidden Content] 10. Rangos személyiség, tündöklő lány [Hidden Content] 11. Gyötrelem és feloldozás [Hidden Content] 12. A pók hálójában [Hidden Content] 13. A láthatatlan fény melege [Hidden Content] 14. És visszaütöttek [Hidden Content] 15. A félelem hamuvá éget [Hidden Content] 16. A nemlétező tér labirintusa [Hidden Content] 17. Az ördög hídja [Hidden Content] 18. A bizalom és a Gordiuszi labirintus [Hidden Content] 19. A tökéletlenség szimmetriája [Hidden Content] 20. Kiesett idő [Hidden Content] 21. Változó idők 1. rész [Hidden Content] 22. Változó idők 2. rész [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  44. Androméda - (Andromeda) 3. teljes évad 2000-2005 színes, szinkronizált, amerikai-kanadai, sci-fi sorozat, DVDRip.XviD(H264).Hun rendező: Jorge Montesi, Allan Eastman, Richard Flower, David Winning forgatókönyv: Gene Roddenberry, Robert Hewitt Wolfe, Ashley Miller, Zack Stentz producerek: Sherry Gorval, Keri Young, John Ledford ügyvezető producerek: Majel Barrett, Adam Haight, Josanne B. Lovick, Jay Firestone, Kevin Sorbo, Allan Eastman, Robert Engels zene: Matthew McCauley, Alex Lifeson operatőrök: Gordon Verheul, Jim Wallace vágók: Gordon Rempel, Nicole Ratcliffe, Eric Hill, Lara Mazur, Robb Watson, Dave Rees, James Ilecic, Ron Yoshida szereplő-válogatás: Bette Chadwick, Candice Elzinga, Stuart Aikins, Sean Cossey szereplők: Kevin Sorbo (Dylan Hunt kapitány) Kőszegi Ákos Lisa Ryder (Beka Valentine) Spilák Klára Keith Hamilton Cobb (Tyr Anasazi) Welker Gábor Laura Bertram (Trance Gemini) Orosz Helga Brent Stait (Rev Bem) Pálfai Péter Gordon Michael Woolvett (Seamus Harper) Csík Csaba Krisztián Lexa Doig (Andromeda Ascendant) Kiss Virág Az Androméda egy amerikai/kanadai science-fiction sorozat, amit a Star Trek alkotója, Gene Roddenberry álmodott meg, Robert Hewitt Wolfe dolgozott ki és Roddenberry özvegye, Majel Roddenberry forgattatott le. Főszereplője Dylan Huntot játszó Kevin Sorbo, aki egy csillagközösségi tiszt, a Felkelő Androméda csillaghajó kapitánya. A sorozatot eredetileg 2000. október 2.-án mutatták be és az utolsó rész 2005. május 13.-án került adásba. A sorozatot Vancouverben, Kanadában forgatta le a Tribune Entertainment és a Fireworks Entertainment. Androméda egyike a két TV sorozatnak, amit Roddenberry az 1960-as és 1970-es években alkotott. A Dylan Hunt nevet is többször felhasználta (például: Genesis II-ben vagy a Bolygónk, a Föld-ben). A másik sorozat címe, amit a szerző halála után készítettek a maga után hagyott iratai nyomán: A bolygó neve: Föld. Sötét idők járnak. A valaha létezett legfejlettebb civilizáció, a Csillagszövetség összeomlott. Ám egy kicsiny, de eltökélt csapat hozzáfog, hogy újjáépítse a roma dölt világot. Hosszú idő után ismét feléled a remény, egy elfeledett űrhajó, az ANDROMÉDA fedélzetén." Dylan Hunt kapitány űrhajójával, a fekete lyuk mélyéből újra felbukkant Andromédával és sebtében összeszedett embereivel nekivág az űrnek, hogy elkezdje a hosszú harcot az emberiség és a többi értelmes kultúra megmentéséért. Androméda s03e01 Ha rögzítik a kereket Méret: 331 MB Hossz: 00:41:09 Video: Xvid 640x352 25fps 988kbps [V: mpeg4 simple profile, yuv420p, 640x352, 988 kb/s] Audio: MP3 44100Hz stereo 128kbps [A: mp3, 44100 Hz, stereo, 128 kb/s] Androméda s03e12 A sötét visszaút Méret: 397 MB Hossz: 00:41:08 Video: MPEG4 Video (H264) 720x404 25fps [V: h264 high L4.1, yuv420p, 720x404 [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s)] 1. Ha rögzítik a kereket [Hidden Content] 2. Rimni cserepei [Hidden Content] 3. Az őrület menekültjei [Hidden Content] 4. Cui Bono [Hidden Content] 5. A távoli horizonton [Hidden Content] 6. Ívvadász, a csaták ördöge hhttps://data.hu/get/12707202/Andromeda_s03e06_Ivvadasz_a_csatak_ordoge.avi?pid=1976132609 7. A Lepra csókja [Hidden Content] 8. Akiért a harang szól [Hidden Content] 9. És a szíved messze száll [Hidden Content] 10. A legyőzhetetlen [Hidden Content] 11. Delenda Est [Hidden Content] 12. A sötét visszaút [Hidden Content] 13. Mindent kockára tenni [Hidden Content] 14. A jó ló [Hidden Content] 15. Mi történik egy esedékes tiszteletessel [Hidden Content] 16. A szigony hegyén [Hidden Content] 17. A Menny boltozata [Hidden Content] 18. Mély sötétség hangja [Hidden Content] 19. A fenség káprázata [Hidden Content] 20. Bálványok alkonya [Hidden Content] 21. Ítélet napja, harag napja [Hidden Content] 22. Egy Isten hozzád keltette árnyak [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  45. Androméda - (Andromeda) 1. teljes évad 2000-2005 színes, szinkronizált (dual audio), amerikai-kanadai, sci-fi sorozat, DVDRip.XviD.Hun rendező: Jorge Montesi, Allan Eastman, Richard Flower, David Winning forgatókönyv: Gene Roddenberry, Robert Hewitt Wolfe, Ashley Miller, Zack Stentz producerek: Sherry Gorval, Keri Young, John Ledford ügyvezető producerek: Majel Barrett, Adam Haight, Josanne B. Lovick, Jay Firestone, Kevin Sorbo, Allan Eastman, Robert Engels zene: Matthew McCauley, Alex Lifeson operatőrök: Gordon Verheul, Jim Wallace vágók: Gordon Rempel, Nicole Ratcliffe, Eric Hill, Lara Mazur, Robb Watson, Dave Rees, James Ilecic, Ron Yoshida szereplő-válogatás: Bette Chadwick, Candice Elzinga, Stuart Aikins, Sean Cossey szereplők: Kevin Sorbo (Dylan Hunt kapitány) Kőszegi Ákos Lisa Ryder (Beka Valentine) Spilák Klára Keith Hamilton Cobb (Tyr Anasazi) Welker Gábor Laura Bertram (Trance Gemini) Orosz Helga Brent Stait (Rev Bem) Pálfai Péter Gordon Michael Woolvett (Seamus Harper) Csík Csaba Krisztián Lexa Doig (Andromeda Ascendant) Kiss Virág Az Androméda egy amerikai/kanadai science-fiction sorozat, amit a Star Trek alkotója, Gene Roddenberry álmodott meg, Robert Hewitt Wolfe dolgozott ki és Roddenberry özvegye, Majel Roddenberry forgattatott le. Főszereplője Dylan Huntot játszó Kevin Sorbo, aki egy csillagközösségi tiszt, a Felkelő Androméda csillaghajó kapitánya. A sorozatot eredetileg 2000. október 2.-án mutatták be és az utolsó rész 2005. május 13.-án került adásba. A sorozatot Vancouverben, Kanadában forgatta le a Tribune Entertainment és a Fireworks Entertainment. Androméda egyike a két TV sorozatnak, amit Roddenberry az 1960-as és 1970-es években alkotott. A Dylan Hunt nevet is többször felhasználta (például: Genesis II-ben vagy a Bolygónk, a Föld-ben). A másik sorozat címe, amit a szerző halála után készítettek a maga után hagyott iratai nyomán: A bolygó neve: Föld. Sötét idők járnak. A valaha létezett legfejlettebb civilizáció, a Csillagszövetség összeomlott. Ám egy kicsiny, de eltökélt csapat hozzáfog, hogy újjáépítse a romba dőlt világot. Hosszú idő után ismét feléled a remény, egy elfeledett űrhajó, az ANDROMÉDA fedélzetén." Dylan Hunt kapitány űrhajójával, a fekete lyuk mélyéből újra felbukkant Andromédával és sebtében összeszedett embereivel nekivág az űrnek, hogy elkezdje a hosszú harcot az emberiség és a többi értelmes kultúra megmentéséért. Androméda s01e01 Méret: 00:41:12 Hossz: 0:41:11 Video: Xvid 576x320 23.979fps 1040kbps [V: mpeg4, yuv420p, 576x320, 1040 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s] 1. És leszállt az éj [Hidden Content] 2. Egységes válasz [Hidden Content] 3. Az igazság pörölye célt téveszt [Hidden Content] 4. D minusz zéró [Hidden Content] 5. Kettős spirál [Hidden Content] 6. Fekete angyal, fehér démon [Hidden Content] 7. Családi kötelékek [Hidden Content] 8. A felejtés folyójának partján [Hidden Content] 9. Rózsatő a hamvakból [Hidden Content] 10. Neptun hatalmas tengerén [Hidden Content] 11. Gyöngyszemek [Hidden Content] 12. A könnyek tudománya [Hidden Content] 13. Távoli dobszó [Hidden Content] 14. Harper 2.0 [Hidden Content] 15. Az erőszak távlatai [Hidden Content] 16. A részek összege [Hidden Content] 17. Félelem és reszketés a Tejúton [Hidden Content] 18. Ördög viszi az utolsót [Hidden Content] 19. Nászajándék [Hidden Content] 20. Keresztutak [Hidden Content] 21. Izzó, lángoló éj [Hidden Content] 22. És elérkezik a vég [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  46. Ella Steel - Az indíték pdf Megjelent: 2020. 04. 29. Matheo Morin, az, a férfi, aki bármire képes, hogy elérje a céljait. Egy napon elérkezett a pillanat, hogy pontot tegyen az ügy végére, amin évekig dolgozott. Hogy mit kapott érte cserébe? Három év letöltendőt. Nora Marceau házassága maga a pokol. Számára az élet a túlélésről szól. Az ehhez szükséges erőt a gyerekeiből nyeri. A szívét elzárva tartja, a testét tárgyként kezeli, mígnem egy napon belép az irodájába Matheo Morin. A férfi iránti vonzalma ráébreszti, hogy változtatni akar. Nora mindenkinek megadja a második esélyt, de talán hibát vét, amikor gondolkodás nélkül megbízik a pártfogoltjában… Kiismerhetünk valakit, akivel csak pár alkalommal találkoztunk? Felülírhatjuk a sors akaratát, ha az életünk a tét? De a legfontosabb kérdés, kicsoda valójában Matheo Morin? Ismerd meg a Sors-Fordítóban elkövetett tettek indítékait. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  47. THOMAS HARDY - A kék szempár pdf A 19. századi angol széppróza kiemelkedő alakja, Thomas Hardy az Egy tiszta nő című, nálunk is közismert regényével írta be magát a klasszikusok aranykönyvébe. A kék szempár nem maradt el a híres főműtől, sőt, mintha annak előfutára volna, melyben Hardy az angol középosztály és a lecsúszott nemesség poros értékrendszerét állítja szatirikus társadalomkritikája középpontjába, mindezt egy szerelmi történetbe ágyazva. A romantikus história főhőse Elfride, egy isten háta mögötti délangol parókia lelkészének leánya, aki szerelmi élete kiteljesedését reméli vidéki mindennapjaitól. Csoda-e, ha a Londonból érkező lánglelkű Stephen azonnal megdobogtatja az álmodozó lány szívét? Ám kettejük bimbózó szerelmének az apa azon nyomban útját állja, amikor értesül a tehetséges és művelt ifjú építész nem előkelő származásáról. A szülői tilalom elől a fiatalok titkos házassági tervek szövögetésébe menekülnek. A városból újdonsült rokonaihoz érkező, érett korú londoni kritikus, Mr. Knight aztán végképp összekuszálja a szálakat. Megkezdődik a versenyfutás – a két, egymást barátként tisztelő férfi harcol az idővel, a sikeressé válással és saját értékrendje beteljesítésével – Elfride kezének elnyerésért. Ugyan honnan is tudhatnának egymásról, s kiváltképp miből is sejthetnék előre a kék szemű leány végső, elkeseredett elhatározását? Tisztaság és feslettség, ártatlanság és törtetés, őszinteség és hazugság, a női önállósodás és a társadalmi konvenciók válaszútjai hálózzák be Thomas Hardy önéletrajzi ihletésű regényét, első felesége iránti szerelme nemes rajzolatú emlékművét. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  48. Ted Lasso UK / USA 2020 Comedy, Drama, Sport Az egyik legközepesebb angol fociklub vezetőt cserél, mivel az eddigi csalta a feleségét, így az megkapja a váláskor tőle “a fiúkat”. A nő bosszúból a földbe akarja állítani a csapatot , ezért felfogad egy másodvonalbeli amerikai edzőt, Ted Lasso-t, akinek köze nincs az igazi focihoz. szereplők: Jason Sudeikis, Stephen Manas, Toheeb Jimoh [Hidden Content] Méret:....................:~789 MB Kép bitráta.............:2794 kb/s Kép felbontás.........:1356 x 678 Kép sebesség.........:23.976 Kép minőség...........:WebRip H264 Hang.......................:E-AC-3 5.1 Nyelv.......................:Angol Hang bitráta.............:768 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat: Magyar [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  49. Jessica Park - Nyugtalan vizek - Lélegezz velem! 2. "Vihar készülődik, és a viharok fölkavarják a vizeket. Blythe McGuire egy tragédia utáni lelki betegségéből kilábalva megtanulja, miként engedje el a múltat, és fogadja tárt karokkal a jövőt. Azt a jövőt, ami immár elválaszthatatlan a Shepherd testvérektől. Közte és Chris között eget-földet rengető szerelem szövődik, ami messzire űz minden szívfájdalmat. Sabinnel mély barátság köti össze, ami – mindkettőjüket meglepve – alaposan felkavarja az életüket. Ezt a barátságot teszi most próbára a fiú máig kísértő szörnyű múltja. Mert a megsebzett lélek irgalmatlanul sajog tovább. Így most Sabin merül víz alá, ő kapkod levegő után, és félő, hogy az érzelmi zűrzavar mindhármukat olyan sötét örvénybe taszítja, ahonnét nem menekülhetnek. Bár Blythe megjárta a maga poklát, Sabin megmentése sokkal nagyobb áldozatot követel, mint a lány eleinte hitte. Bizalmas, szeretetteli kapcsolatuk segíthet, de úgy tűnik, minden eddiginél nehezebb feladat rávennie Sabint, hogy elfogadja a támogatását." [Hidden Content] [Hidden Content] Jessica Park - Lélegezz velem! - Lélegezz velem! 1. "Szülei halála után Blythe McGuire-t mélybe húzza a gyász, alig bír a felszínen maradni, miközben a Matthews Egyetemen utolsó évén igyekszik átvergődni. Aztán egy véletlen találkozás belerántja a lányt valamibe, amire egyáltalán nem számított: tagadhatatlan vonzalmat érez a sötét hajú végzős, Chris Shepherd iránt, akinek múltja talán még sajátjánál is bonyolultabb. Ahogy a kapcsolatuk elmélyül, Chris magához téríti a lányt a bódulatból, ami azóta fojtogatja, hogy egy tűzeset megfosztotta a fél családjától. Blythe gyógyulni kezd, lassan meg is szereti a fiút, aki segít neki új utakat találni a gyönyörhöz és önmaga felfedezéséhez. Ám miután Blythe nyugodtabb vizekre evez, rádöbben, hogy Christ még mindig nyomasztja családjának fájdalmas múltja. A sötét örvények a mélybe húzzák a fiút, és talán Blythe az egyetlen, aki megóvhatja őt a vízbe fúlástól." [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  50. Jessica Park-180 seconds – 180 másodperc 2020.EPUB. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Három perc is elég ahhoz, hogy megváltoztasson egy életet. Minden sebezhetőség ellenére. Minden félelem ellenére. Vannak, akik az egész életüket anélkül élik le, hogy megváltozna a gondolkodásmódjuk. Allison Dennisnek viszont mindehhez 180 másodperc is elég… Allison, aki a gyerekkorát nevelőcsaládok között ingázva töltötte, elhatározta, hogy senkit nem enged közel magához. Tizenhat éves koráig nem fogadták őt örökbe, így megtanulta, hogy jobb nem bízni a dolgok állandóságában. De harmadéves egyetemistaként egyre nehezebben tud elveszni a fülében zúgó fehérzajban. A gyanútlan Allison egy délután épp a kampusztól nem messze sétál, amikor belerángatják egy társadalmi kísérletbe. Azt a váratlan feladatot kapja, hogy lépjen interakcióba egy vadidegennel, 180 másodpercen keresztül. Sem ő, sem a másik fél, a szívdöglesztő közösségi média sztár Esben Baylor, nem áll készen arra, ami ezután következik. Amikor lejár az idő, az érzések olyan intenzitással törnek Allisonra és Esbenre, ami mindkettőjüket összezavarja és felvillanyozza. Legjobb barátnője unszolására Allison utazásra indul, hogy kiderítse, vajon az élmény, amin Esbennel osztozott, valódi-e – és azt, hogy képes lesz-e végre bízni magában, a többi emberben és a szeretet erejében. Az egyik legmélyebb szerelmi történet, amit valaha olvastál, melyben egy szorongó lány rátalál önmagára. Ismerd meg, mi zajlik a lelkében és gazdagodj vele letöltés [Hidden Content] -
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...