Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 12/10/2022 in Posts

  1. Jules Verne-A két Kip testvér Vernének ez a kései – első ízben 1902-ben megjelent műve kalandregénybe oltott krimi, s persze múlt századian és „vernegyulásan” tanulságos történet is: a testvéri szeretet és az igazság diadalának dicsérete. A távoli, egzotikus helyszíneken pergő cselekmény rémdrámára emlékeztet. Flig Balt fedélzetmester és Vin Mod kormányos – sűrű poháremelgetések között aljas tervet főznek ki a James Cook nevű vitorlás megszerzésére, melynek első lépéseként a derék Gibson kapitányt kellene eltenni láb alól. Az alkalmat azonban késlelteti egy hajótörés két életben maradottjának – a címszereplőknek – a megmentése; a talpig becsületes holland testvérpár jelenléte ugyanis rontja az összeesküvés estélyeit. Az összeesküvés vezetői végül a két testvér elveszettnek hitt tőrével meggyilkolják a kapitányt, majd a fegyvert Kip Károly és Péter poggyászába csempészik, ahol a nyomozó hatóság rá is bukkan. A testvéreket életfogytig tartó kényszermunkára ítélik. Innét kezdődik a történetben a testvéri összetartozás és az igazság fényre kerülésének mindenkori apoteózisa. A rettenetes körülmények és a nem kevésbé elrettentő rabtársak között híven őrzik a hollandok egymás hitét és becsületét, és a megpróbáltatások ellenére sem adják föl a reményt, hogy kiderül az ártatlanságuk. Az izgalmakban bővelkedő történet természetesen kitűnő alkalom az író számára, hogy számos tudnivalót közöljön Ausztrália és Óceánia természetrajzáról népeiről, kereskedelmi életéről a gyarmatosítás históriájáról. Eredeti cím: Les Frères Kip Eredeti megjelenés éve: 1902 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? Tartalomjegyzék Ausztrália Csendes-óceán francia szerző gyilkosság hajózás ifjúsági illusztrált kalandregény klasszikus krimi magyar nyelvű online olvasható regény testvérek Új-Zéland A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Jules Verne összes művei Unikornis · Verne Gyula összes munkái · Jules Verne: Különleges utazások – Les Voyages Extraordinaires · Jules Verne Gyűjtemény Hachette Hungary > Hachette Hungary, Budapest, 204 oldal · keménytáblás · Fordította: Zigány Árpád, Serfőző Sarolta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    9 points
  2. William Gallen - Antantmisszió[Gál Vilmos] „Amíg a tábornokok haboznak, a románok rabolnak.” A román hadsereg 1919 augusztus 3-án megkezdi Budapest megszállását. Az akcióról néhány órán belül értesülnek a párizsi békekonferencia vezetői. A négy nagyhatalom tanácsa úgy dönt, a lehető leggyorsabban tábornoki missziót küld Budapestre, hogy a megszállást ellenőrizzék, és segítsék a magyarokat, hogy ismét saját kezükbe vegyék országuk kormányzását. A bizottság amerikai tagja, Bandholtz tábornok magával visz egy fiatal, magyar származású tisztet, Weiss kapitányt, akire már Párizsban felfigyel a román titkosszolgálat… Politikai intrikák, a titkos diplomácia útvesztői és az igaz szerelem hálója szövi át ezt a különös regényt, amely a hazánk sorsát hosszú időre megpecsételő, végzetesen elhibázott békekötést megelőző tragikus történelmi epizódot mutatja be. magyar nyelvű magyar szerző történelem > Könyvpont, Budapest, 2013 484 oldal · ISBN: 9789638726889 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - -
    8 points
  3. Johan Theorin-A falon túl (Öland 1.) Öland. Festői, békés sziget a svéd partok mellett. Itt tűnik el nyomtalanul egy hatéves kisfiú. Családja hiába keresi, nem kerül elő. Húsz év telik el, s a nagyapja, aki egykor hajóskapitány volt, s ma egy öregotthonban él, kis csomagot kap, benne unokája szandáljával. Ő és lánya, a fiú anyja újra megpróbálják összeilleszteni a két évtizede történt esemény mozaikdarabkáit. Sok jel mutat arra, hogy a rovott múltú Nils Kantnak köze lehet a gyerek eltűnéséhez, ám bizonyosságot nem szerezhetnek erről, mivel a férfi már rég halott. Júlia, az anya hamarosan azzal szembesül, hogy valakinek nagyon nem tetszik, hogy még mindig fia ismeretlen sorsa foglalkoztatja. És ki lehet az az idegen, aki naplemente után már jó ideje fel-feltűnik a tengerparton? Johan Theorin: Skumtimmen Eredeti mű Johan Theorin: Skumtimmen Eredeti megjelenés éve: 2007 21. század gyilkosság krimi magyar nyelvű nyomozás pszichés betegség regény skandináv krimi sorozat része svéd szerző Svédország A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2012 352 oldal · ISBN: 9789633241882 · Fordította: Dobosi Beáta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    7 points
  4. Ally Carter-Heist Society – Tolvajok klubja – Különös bűnözők (Tolvajok klubja 1.-2.) Kat két hetet kapott, hogy végrehajtsa a legnagyobb rablást a családja történetében… Amikor Katarina Bishop hároméves lett, a szülei elvitték a Louvre-ba… hogy terepszemlét tartsanak. A hetedik születésnapján Katarina és Eddie bácsi Ausztriába utaztak… hogy ellopják a koronaékszereket. Tizenöt évesen Kat maga is kitervel valamit: addig ügyeskedik, míg bekerül az ország legjobb bentlakásos iskolájába, hogy végre maga mögött hagyhassa a családi vállalkozást. Ám ez korántsem olyan egyszerű, mint gondolta. Kat régi tettestársa és barátja bukkan fel, hogy visszarángassa a bajba. A srácnak jó oka van rá, hiszen a lány apjának élete a tét – így Kat kénytelen visszatérni korábbi életébe, ami elől olyan elszántan menekült. Hihetetlenül elbűvölő, világ körüli helyszíneken játszódó izgalmas kalandregény. Ally Carter: Heist Society Eredeti mű Ally Carter: Heist Society 91% Eredeti megjelenés éve: 2010 Kiadói ajánlás: 14 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól amerikai szerző barátság bűnözés ifjúsági kaland kortárs krimi magyar nyelvű regény rejtély romantikus sorozat része tolvaj A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634578178 · Fordította: Bosnyák Gabriella ---------------------- Ally Carter-Uncommon Criminals – Különös bűnözők (Tolvajok klubja 2.) A hírnév kötelez. Katarina Bishopra sokféle címkét aggattak már eddigi rövid élete során: barát, unokahúg, gyermek, tolvaj. Ám az elmúlt két hónapban ő lett a lány, aki a bandájával kirabolta a világ legnagyobb múzeumát. Éppen ezért Kat meg sem lepődik, amikor felkérik, hogy lopja el a hírhedt Kleopátra-smaragdot, hogy visszakerülhessen jogos tulajdonosához. Csakhogy van három gond. Először is, a drágakövet harminc éve senki sem látta. Másodszor, az Egyiptomi Birodalom bukása és Kleopátra halála után bárki birtokolta is a smaragdot, képtelen volt sokáig megtartani; a történelem pedig hajlamos ismételni önmagát. Kat csapatát mégis a harmadik probléma aggasztja leginkább: a kövön átok ül. A lány, még ha nyakig benne van is a pácban, harc nélkül nem adja fel. Végtére is vele van a legjobb barátja – a nagyszerű Hale – és a csapat többi tagja. Együtt erednek Kleopátra smaragdjának nyomába, és miközben sorra cselezik ki az átkokat, rájönnek, hogy azoknak a trükköknek és svindliknek, amiket a tolvajcsaládok évszázadok óta sikerrel alkalmaztak, most semmi hasznát nem veszik. Ez pedig azt jelenti, hogy Katarina Bishop kénytelen felrúgni a saját szabályait. A Tolvajok klubja méltó folytatása. Ally Carter: Uncommon Criminals Eredeti mű Ally Carter: Uncommon Criminals Eredeti megjelenés éve: 2011 Tagok ajánlása: 13 éves kortól amerikai szerző bűnözés ifjúsági kaland kortárs krimi magyar nyelvű rejtély romantikus sorozat része tolvaj A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633997758 · Fordította: Bosnyák Gabriella letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    7 points
  5. Various Authors - Receptek a nagyitól 50. - Erdélyi ételek Szerző: Horváth Ilona, Máté Pálné Terenyei Katalin, Tóth Gézáné Mogyorósi Magdolna, Erdei Sándorné, Halmos Monika Kiadó: Pannon-Literatúra Kft. Kisújszállás 2014 magyar | 32 oldal | ISBN: 9789632516318 | PDF OCR | 3.1 MB Az Erdélyi ételek című kiadványunkban 15 fajta recept található meg. A fázisfotók segítségével a legbátortalanabb sütőtanoncból is könnyedén válik mester! Erdélyi citromos sonkaleves, Padlizsánsaláta, Libatöpörtyűs pogácsa - Erdélyi ételű receptek várnak a különleges ízek kedvelőire! Csorbaleves bárányhúsból Erdélyi citromos sonkaleves Majoránnás gombagulyás csipetkével Zakuszka Padlizsánsaláta Kolozsvári káposzta Juhtúrós puliszkatekercs Kapros-tejfölös töltött paprika Csángó rostélyos Kakukkfüves csirketokány Libatöpörtyüs pogácsa Omlós szilvás lepény Mandulás patkó Mini kürtős kalács Mandulás palacsinta vaníliasodóval [Hidden Content]
    5 points
  6. Johan Theorin-Lidércvár ostroma (Jarmaland krónikái 1.) Odafent a messzi északon a wittrák hosszú téli álmukból ébredeznek. A lidércek szárnyukat nyújtóztatják az ég felé – húsra vágynak, friss húsra… Átrepülnek a Salajak hegy jeges csúcsán, hogy üdvözöljék az emberek világából visszatérő, friss húst hozó harcosaikat. Ez idő alatt délen három fiútestvér csatlakozik az észak felé induló hatalmas sereghez, amely véget akar vetni a wittrák rémtetteinek. Útjuk Jarmalandba vezeti őket: a feneketlen szakadékba a Salajak hegyén túl, ahol a félelmetes Hél istennő uralkodik. Skandináviában vagyunk, az 1300-as években. Egy olyan korban, amikor a szörnyetegek és mindenféle csodás lények – wittrák, tündérek, sárkánykígyók – olyan élők voltak, mint te meg én. És éppoly valóságos veszedelmet jelentettek, mint a fekete halál… Johan Theorin: Slaget om Salajak Eredeti mű Johan Theorin: Slaget om Salajak Eredeti megjelenés éve: 2018 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? fantasy háború ifjúsági kaland középkor magyar nyelvű regény Skandinávia sorozat része svéd szerző testvérek történelmi fantasy utazás > Scolar, Budapest, 2019 350 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632449845 · Fordította: Földeáki Andrea letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    5 points
  7. Bakcsi György-Halálos premier fővárosi Szabó Lőrinc Színházban a Macbeth bemutatójára készülnek. A színházat és a helyi közönséget lázba hozza, hogy a színháznak új rendezője van, aki „saját üzenetét” szeretné tolmácsolni a darabbal, és hogy az előadásra visszatért a városba egy tehetséges színész házaspár. A felzaklatott légkörben véres események követik egymást – a színpadi tragédia és az élet jóvátehetetlenül összekeveredik. Ki gyilkolja sorra a Macbeth szereplőit, és vajon miért? Hibbant őrülttel vagy zseniális gonosztevővel viaskodik Futó százados? krimi magyar nyelvű magyar szerző sztárvilág > Publio, 2013 ISBN: 9789633812105 > Publio, 2013 puhatáblás · ISBN: 9789633812099 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    5 points
  8. Duncan Shelley-Paktum trilógia sorozat-Vadászidény-A félelem íze-Az ellenállás Duncan Shelley-A félelem íze (Paktum trilógia 1.) – Tehát húst akarnak vásárolni tőlünk. Milyen mennyiségben? – Huszonhétmillió kilogrammot, minden évben – érkezett a válasz. – Bruttó huszonhétezer tonna, vagy színhús huszonhétezer tonna? – Színhús. Huszonhétezer tonna, ismételte magában von Zeissman. Gyors fejszámolást végzett: ha igazán jó minőségű pecsenyemalacot akarnak, akkor az körülbelül tizenkétmillió malac minden évben, ami rettenetesen sok; ha sonkasertésre vágynak, akkor… – Milyen húsra gondol? – kérdezte Volkov. – Sertés, baromfi, birka, hal, esetleg vadhús? A szemközt ülő alak ismét azt a furcsa, gurgulázó, morgó hangot adta ki, mielőtt megszólalt. Mintha súlyos beteg lenne, vagy valamilyen okból nehezére esne a beszéd. – Emberhús. Huszonhétmillió kilogramm, évente. Erre kérünk ajánlatot önöktől. földönkívüliek horror krimi magyar nyelvű magyar szerző regény sci-fi sorozat része > Brooks, 2012 418 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638906779 ------- Duncan Shelley-Vadászidény (Paktum trilógia 2.) Texasban és Massachusettsben mintegy harmincezer ember tűnt el az elmúlt hetekben! Nyomok nincsenek, hivatalos álláspont nincs! A Miss Nina Kay mesterdetektív által a televízióban elmondottakat nem erősítették meg és nem is cáfolták hivatalos oldalról! A bemutatott felvételeket sem a kormány, sem az FBI nem kommentálta! A Dallasban megölt nyolc idegen lény holttestét ismeretlen helyre szállították, hollétükről senki nem adott ki tájékoztatást! Egyesek invázióról beszélnek! A hatóságok attól tartanak, hogy a pánik következtében összeroppan a politikai hierarchia! Miss Nina Kay még soha nem tévedett! Ha most sem téved, azzal a szörnyű igazsággal kell szembesülnünk, hogy egy idegen, földönkívüli faj élelmiszerként tekint ránk, emberekre! akció földönkívüliek horror kortárs magyar nyelvű magyar szerző regény sci-fi sorozat része > Brooks, 2013 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155310010 ---------- Duncan Shelley-Az ellenállás (Paktum trilógia 3.) Az életformánk megváltozott. Ha az idegenek nem mennek el, néhány hónapon belül semmi nem marad a civilizációnkból. Ilyen fenyegetettség, ilyen kiszámíthatatlanság mellett a társadalom nem tartható fenn sokáig. Létrehoztuk az ellenállást. Ez az ellenállás nem harc, hanem egy új életforma. Egy másfajta társadalmi modell. akció földönkívüliek magyar nyelvű magyar szerző sci-fi sorozat része > Brooks, Törökbálint, 2014 388 oldal · ISBN: 9786155310102 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    4 points
  9. Ava Corrigan-Tündérösvény (Végzet: A Winx Saga 1.) A nagy kedvenc Winx Club rajzfilmsorozat merész, új feldolgozása! Az Alfea Nemzetközi Iskolába a Másvilág minden részéből érkeznek diákok, hogy tanuljanak, erősebbé váljanak és felfedezzék, miként uralhatják a képességeiket. Az iskola kastélyába érkező öt idegen lány egy szobába kerül. AISHA mindig túlteljesít. A víz feletti uralmát minden diáktársa irigyli. TERRA esetlen, de jólelkű. A természet feletti hatalma váratlanul érheti ellenfeleit. MUSA magának való, befordul, hogy az elméjét ne borítsák el a körülötte lévők érzelmei. STELLA egy hercegnő – igen, valódi hercegnő –, akinek a fény feletti hatalma inspiráló, ugyanakkor félelmetes is. És ott van még BLOOM: a kívülálló, az emberi világból érkezett lány, akinek a tűz feletti hatalma csaknem elpusztította a családját. Ők mind csak azt akarják, amit minden más tini… megismerni önmagukat. Barátokat szerezni. Beilleszkedni az új iskolában. Ám amikor egy ősi, rég legyőzött… (tovább) Ava Corrigan: The Fairies' Path Eredeti mű Ava Corrigan: The Fairies' Path Eredeti megjelenés éve: 2021 Kiadói ajánlás: 14 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól barátság énelbeszélő erdő fantasy filmből készült könyv gyilkosság harcosok hercegnő ifjúsági ír szerző iskola kamasz főszereplő kortárs mágia magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sorozat része szörny tündér váltott nézőpont A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635972937 · Fordította: Miks-Rédai Viktória letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  10. Duncan Shelley-könyvek-A félelem fogságában-A leszboszi cápa-A Pokol Kézikönyve 1.-Amer tánca- Amer első halála-Amer hite Duncan Shelley-A félelem fogságában A történet főszereplője, Joyce Byron, neves topmodell, aki kislánykora óta naplót vezet. Joyce az egyetem után az FBI Akadémián tanult tovább, melyet modellkarrierje érdekében hagyott félbe. Egész életében a függetlenségért, az önálló, szabad életért dolgozott. Szelíd, barátságos, kedves nő, aki egy ragadozó éberségével őrzi azt a szabadságot, melyre oly sok küzdelem árán tett szert. Ám egy napon beköltözött életébe a sötétség# akció kaland krimi magyar nyelvű magyar szerző > Media Nox, Budapest, 2002 ------------ Duncan Shelley-A leszboszi cápa Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A CIA egyik legtitkosabb, szinte misztikus rejtély övezte osztálya a HAC. A Health Alteration Committee-t, vagyis az Egészségmódosító Bizottságot 1961-ben alapították, feladata a kijelölt célpontok megbetegítése, megőrjítése vagy meggyilkolása volt. A HAC jövőre ünnepli negyvenedik születésnapját, s a tudás, melyet emberéletek kioltása terén szerzett e négy évtized során, minden szörnyűsége ellenére lenyűgöző. A történet a HAC egy különleges és izgalmas akcióját meséli el a lehető legnaturálisabb, legrészletesebb módon, beavatva az olvasót a titkosszolgálatok merényleteinek kulisszatitkaiba, melyek alapvetően különböznek a terrorcsoportok akcióitól. A bosszú mestere címmel is megjelent. akció fegyverek kaland krimi maffia magyar nyelvű magyar szerző terrorizmus titkosszolgálat > Brooks, Budapest, 2012 -- Duncan Shelley-A Pokol Kézikönyve 1. A POKOL a mi értelmezésünkben szélsőséges tanácstalanság. Olyan élethelyzet, amelyben korábbi tanulmányaink, tapasztalataink nem érnek semmit. A pokol ellenszere a biztos tudás. A Pokol Kézikönyve egy könnyen érthető, empirikus alapokon álló, olvasmányos stílusban megírt ismeretterjesztő könyvsorozat, melynek kötetei segítenek felszámolni a poklokat. Az első kötet témája a társadalmi összeomlás egyéni kezelése. Társadalmi összeomlásnak azt nevezzük, amikor az ellátó rendszer (élelem, energia, orvosi ellátás) megszűnik és a törvényes rend felbomlik. A kiváltó okok között szerepel a katasztrófa, veszélyes járvány, kiterjedt mérgezés, puccs, zavargások, terrorcselekmény, éhséglázadás vagy valamilyen alapvető meghibásodás az energia-ellátásban. A társadalmi összeomlás egyénre, családra, baráti közösségre lebontott kezelése majdnem lehetetlennek tűnik, ám valójában nem az. Ez a könyv útmutató a társadalmi összeomlás nevű pokol felszámolására. anarchizmus magyar nyelvű magyar szerző társadalom ----------- Duncan Shelley-Amer tánca (Amer 1.) 90% A történet a X. századi Angliában kezdődik. Egy fiatal férfi eszét veszti a fájdalom és a hazugságok hatására. A fekete mágia praktikáit követve démonokat próbál megidézni, hogy eladja a lelkét. Egy napon megjelenik előtte egy démon, ám amikor Amer felajánlja a lelkét a boldogságért, szembesül a rettenetes igazsággal: már eladta a lelkét, és ez a pokol. A könyv elmeséli, hogyan emelkedett fel Amer a mélyből a magasba, és lett a szánalmas őrültből az emberlakta vidékek leghatalmasabb varázslója. démon életfilozófia ezotéria festészet filozófia kisregény magyar nyelvű magyar szerző művészet sorozat része > Brooks, 2019 72 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155310409 - Duncan Shelley-Amer első halála (Amer 2.) Amer első halála… elég érdekes egy cím, nem igaz? Hogy miről szól Duncan Shelley következő Amer kisregénye? A főszerepben ismét Amer, az ő vívódásai és tanulása az Életről valamint a szerelemről. Alkalmazható és tanulságos írás, amit nem érdemes kihagyni… :-) Mindez persze egy kedves történet keretein belül. kisregény magyar nyelvű magyar szerző önsegítő regény sci-fi sorozat része > Dekameron, Budapest, 2011 -- Duncan Shelley-Amer hite (Amer 3.) 83% Az Amer tánca és Amer első halála kisregények valóban méltó folytatása. Ez egy sci-fi, és a vallást mint témát dolgozza fel (szükséges-e és egyáltalán mi az). Profi történet érdekes mondanivalóval. 50 ezer emberi lény egy hatalmas űrhajón elindul a Galaktikus Kereskedelmi Központba, hogy becsatlakozzanak a „galaktikus körforgásba” és hogy más, fejlettebb lényektől tanuljanak. Az út alatt egy beadvány készül, amely a vallások teljes betiltását követeli az új hazában. magyar nyelvű magyar szerző sci-fi sorozat része > Brooks, Törökbálint, 2007 72 oldal · ISBN: 9789630696548 --- letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  11. Duncan Shelley-Kunoichi-trilógia sorozat-Az elme gyilkosai-A téboly katonái-A végső háború Duncan Shelley-Az elme gyilkosai (Kunoichi-trilógia 1.) „Megdöbbentő történet. Úgy tűnik, regényt olvasunk, közben folyton él bennünk a nyugtalanító érzés, hogy mindez valóság, kegyetlen realitás. Nem szeretnénk, ha így lenne – de Shelley könyvét olvasva nem szabadulhatunk az érzéstől, hogy mi is résztvevői vagyunk ennek a játszmának.” (Nemere István) Eredeti megjelenés éve: 2000 akció ezotéria Grönland japán krimi magyar nyelvű magyar szerző nindzsa összeesküvés-elmélet sorozat része számítástechnika szexualitás thriller > Brooks, 2014 380 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155310096 ---------- Duncan Shelley-A téboly katonái (Kunoichi-trilógia 2.) Megdöbbentő történet. Úgy tűnik, regényt olvasunk, közben folyton él bennünk a nyugtalanító érzés, hogy mindez valóság, kegyetlen realitás. Nem szeretnénk, ha így lenne – de Shelley könyvét olvasva nem szabadulhatunk az érzéstől, hogy mi is résztvevői vagyunk ennek a játszmának. (Nemere István) akció kaland magyar nyelvű magyar szerző összeesküvés-elmélet regény sorozat része > Brooks, 2014 360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638906700 --- Duncan Shelley-A végső háború (Kunoichi-trilógia 3.) Az első világháború nem az első világháború volt. A második világháború nem a második világháború volt. Az igazi első világháború még mindig zajlik, és már évezredek óta tart. Ebben a háborúban a hidrogénbombánál milliószor pusztítóbb hatású fegyvert vetnek be az emberek ellen. Ezt a tömegpusztító fegyvert, amely emberek milliárdjainak jövőjét semmisíti meg, és amelynek hatása tovább tarthat, mint amennyi a plutónium felezési ideje, így nevezik: HAZUGSÁG. kaland magyar nyelvű magyar szerző összeesküvés-elmélet sorozat része > Brooks, 2014 442 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638906748 ------------------------ Duncan Shelley: Az igazság napja hiányzik. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  12. Duncan Shelley – Amnézia-trilógia-Elveszett múlt-Fagypont-A rejtőzködő Duncan Shelley - Elveszett múlt (2014) Amnézia 1. Öt ember felébred egy börtöncellában. Nem emlékeznek a helyre, egymásra, önmagukra. A múlt elzárult, valami eltemette. Lehet, hogy bűnösök, lehet, hogy ártatlanok. Talán barátok, talán ellenségek. Tettesek, vagy áldozatok. Mintha most születtek volna. Valahonnan – valahová. Útnak indulnak, hogy megtalálják elveszett önmagukat, és felfedezzék az ismeretlen világot, amit sohasem láttak, vagy csak elfeledtek. Duncan Shelley -Fagypont (2014) Amnézia 2 Az emberiség elvesztette az emlékeit, nyolcnaponta beáll az amnézia, és minden törlődik. A ciklusok egyre rövidülnek, egyszer megszűnik az emlékezet. Egy amnéziás világban valaki, aki nem felejt, majdnem maga az Isten. Két nő és három férfi elhagyja a kolóniát, hogy megtalálja a megoldást – ha létezik egyáltalán. Duncan Shelley - A rejtőzködő (2015) Amnézia 3 Mi történt a világgal? Miért történt? Szándékos volt? Vagy véletlen? Aljas indokból tették, vagy rászolgáltunk? Ezt a hatalmas rejtélyt rébuszokba csomagolták, és elrejtették egy talány mélyére. Garrett, Marcus, Josie és Iceman egyre rövidülő emlékezettel kutatnak az emberiség ellenségei után, zavaros hivatkozásokon át, melyek olyan eseményekre és nevekre mutatnak, amikre már senki sem emlékszik a Földön. Talán nincs is igazság. Talán valaki mégis emlékszik mindenre, és hazudik, mint a vízfolyás. letöltés 7,1mb [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    3 points
  13. Niccolò Machiavelli-Niccolò Machiavelli művei I-II. Machiavelli, a gyakorló államférfi (az 1498–1512-es Firenzei Köztársaság egyik fő állami tisztségviselője), a sokat magyarázott és félremagyarázott, ízig-vérig reneszánsz gondolkodó, a vérbő humorú, ragyogó szépíró gyakorlatilag összes prózai írását gyűjti egybe ez a két kötet. Főműve vitathatatlanul A fejedelem; ezúttal azonban itt sorakozik a másik két, átfogó igénnyel készült mestermű is: az élevezetesen és tanulságosan aktualizáló Livius-kommentárok és a háborúban-békében fergeteges évszázadokat a szó szoros értelmében hús-vér közelségbe hozó Firenze története. Nem hiányzik a gyűjteményből a pajzán Mandragóra, de híres haditechnikai értekezése, a kisebb, változatos tematikájú írások és a másik komédia, a Clizia sem. Machiavelli írásait érzékletes leírások és izgalmas utalások formájában át- meg átszövi az ókori Róma, a középkori Itália – tágabb értelemben Dél-, Nyugat- és Közép-Európa – zsúfolt történelme, a nagy európai megújulás egész eszmerendszere és pátosza. Tartalomjegyzék I. KÖTET A fejedelem (Lutter Éva) Beszélgetések Titus Livius első tíz könyvéről (Lontay László) A háború művészete (Majtényi Zoltán) Kisebb történelmi és politikai írások (Iványi Norbert) Hogyan ölette meg Valentino herceg Vitellozzo Vitellit, Oliverotto da Fermót, Pagolo urat és Orsini herceget, Gravina urát A luccai Castruccio Castracani élete Körkép a franciaországi állapotokról De Natura Gallorum Körkép a német állapotokról Jegyzetek (Herczeg Gyula) II. KÖTET Firenze története (Iványi Norbert) Értekezések és kisebb művek (Iványi Norbert) Beszéd a tízek tanácsában a pisai állapotokról Mit tett a Firenzei Köztársaság a pistoiaia pártoskodók megbékítésére Hogyan bánjunk Valdichiana fellázadt népességével? A pénz felhasználásáról szóló elmélkedés, némi bevezetéssel és mentegetőzéssel Értekezés Firenze felfegyverkezésének módjáról Értekezés a firenzei seregről és a megszervezésére hozott rendelkezésről A Firenzei Köztársaság rendelkezései a firenzei sereg kilenc tisztből álló testületének megalakotására Ajánlás a firenzei gyalogos seregek és az őrség legfőbb kapitányának megválasztásához A Medici-ház híveihez Egy bíróhoz intézett szózat Emlékeztető irat Raffaello Girolami számára Beszámoló Lucca városának állapotairól Értekezés a firenzei állam megreformálásáról Beszámoló egy szemléről, amely Firenze megerősítése érdekében zajlott le Egyes firenzei emberek természetéről Könyv az afrikai üldöztetésekről Különféle mondások Mandragóra (Karinthy Ferenc) Clizia (Iványi Norbert) Belfagor, a főördög (Iványi Norbert) Különféle írások (Székács Vera) Egy élvkedvelő társaság alapszabályai Buzdítás vezeklésre Értekezés avagy párbeszéd az olasz nyelvről Jegyzetek (Herceg Gyula) klasszikus magyar nyelvű olasz szerző reneszánsz A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szerző válogatott művei Európa > Európa, Budapest, 1978 1604 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630713519 · Fordította: Iványi Norbert, Karinthy Ferenc, Lutter Éva letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  14. Fiona Davis-A Chelsea Hotel lányai A színházi negyed ragyogó fényei, az ötvenes évek New Yorkjának csillogása és veszélyei, valamint az ikonikus Chelsea Hotel pezsgő világa találkozik A mestermű és A lakcím írója, Fiona Davis káprázatos új regényében, amely egy húszéves barátságról szól, ami visszavonhatatlanul megváltoztatja két nő életét. Drámai hatású vöröstéglás homlokzatával és festményektől szinte csöpögő falú, csigavonalban kanyargó lépcsőházával a Chelsea Hotel hosszú ideje New York kreatív oázisa annak a sok művésznek, írónak, muzsikusnak, színésznek, filmkészítőnek és költőnek, akik otthonuknak nevezik – a drámaíró Hazel Ripley és a színésznő Maxine Mead is ezt választja lakhelyéül, ahol kibontakoztathatják tehetségüket. Ám amikor színpadra akarnak állítani egy előadást a Broadwayn, hamarosan rájönnek, hogy ennek legnagyobb gátja nem a művészetükkel, hanem teljes mértékben a politikával van összefüggésben. A vörösöktől való félelem söpör végig Amerikán, és Joseph McCarthy szenátor már megkezdte boszorkányüldözését, célkeresztjébe a szórakoztatóiparban dolgozó kommunistákat állítva. Ez már több, mint amit Hazel és Maxine Broadwayról szőtt álmai el tudnak viselni, s miközben a mccarthyzmus szörnyű következményeivel viaskodnak, a megélhetésük, a barátságuk, sőt a szabadságuk is megsínyli. A Chelsea Hotel lányai az 1940-es és 1960-as évek közötti időszakon átívelő története briliánsan lebbenti fel a függönyt a mccarthyzmus ádáz politikai nyomásáról, a nők barátságságának bonyolult kötelékeiről és a kötöttségektől mentes Chelsea Hotel szirénénekéről. „Az extravagáns Chelsea Hotel tökéletes hátteret biztosít Davis barátságról, ambícióról és a színfalak mögötti színházi intrikákról szóló történetéhez. Hazel és Maxine összetett karakterek, akik a hűség, a szerelem és a szakmai sikerek egymásnak ellentmondó kérdéseivel küszködnek egy viharos időszakban. Történetük egyrészt éles szemű kommentár a női barátságról, másrészt élénk bepillantást nyújt egy New York-i ikon életébe.” – Shelf Awareness Fiona Davis a New York Times bestseller szerzője, a The Dollhouse, A lakcím és A mestermű című regények írója. New Yorkban él, a College of William & Mary in Virginián és a Columbia Journalism Schoolban végzett. Fiona Davis: The Chelsea Girls Eredeti mű Fiona Davis: The Chelsea Girls Eredeti megjelenés éve: 2019 amerikai barátság kanadai szerző kortárs magyar nyelvű New York regény > Tóthágas, 2021 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636357887 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  15. Georges Simenon-Maigret hét esete (Maigret) A Maigret-életmű legújabb kötetében hét novellát találhat az olvasó, a megoldásra váró rejtélyek pedig a legkülönösebb helyekre vezetik Simenon főfelügyelőjét. Maigret egyszer egy idős asszony gyilkosa után folytat nyomozást, amely során időutazást tesz egy apró falu eldugott vegyesboltjába, ahol száz éve megállt az élet, máskor pedig egy lengyel bűnbanda vezetőjét keresi. De a történetek során egy megmérgezett feleség gyilkosát is el kell kapnia, és egy milliomos kereskedő is nagy bajba kerül. Sőt: nem egy történetben már a nyugdíjas Maigret útját követhetjük nyomon. Tartalomjegyzék 20. század belga szerző gyilkosság gyűjtemény krimi magyar nyelvű novella nyomozás rejtély sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Maigret Agave Könyvek > Agave Könyvek, Budapest, 2021 240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634197485 · Fordította: Barta Tamás letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  16. Borisz Akunyin-Fandorin sorozat-Azazel-Török csel-Leviathan-Akhilleusz halála-Különleges megbízatások -A gyémántszekér I-II.-A fekete város-A Víz bolygó-Halál szeretője-A halál szerelmese-Az államtanácsos krimi magyar nyelvű orosz szerző Borisz Akunyin: AzazelBorisz Akunyin: Török cselBorisz Akunyin: LeviathanBorisz Akunyin: Akhilleusz halálaBorisz Akunyin: Különleges megbízatásokBorisz Akunyin: Az államtanácsosBorisz Akunyin: A koronázásBorisz Akunyin: A halál szerelmeseBorisz Akunyin: Halál szeretőjeBorisz Akunyin: A gyémántszekér I-II.Borisz Akunyin: Színház az egész világBorisz Akunyin: A fekete városBorisz Akunyin: A Víz bolygó [Hidden Content] 1. Borisz Akunyin: Azazel 85% 2. Borisz Akunyin: Török csel 81% 3. Borisz Akunyin: Leviathan 87% 4. Borisz Akunyin: Akhilleusz halála 90% 5. Borisz Akunyin: Különleges megbízatások 87% 6. Borisz Akunyin: Az államtanácsos 90% 7. Borisz Akunyin: A koronázás 86% 8. Borisz Akunyin: A halál szerelmese 80% 9. Borisz Akunyin: Halál szeretője 90% 10. Borisz Akunyin: A gyémántszekér I-II. 95% 11. Borisz Akunyin: Színház az egész világ 83% 12. Borisz Akunyin: A fekete város 91% 13. Borisz Akunyin: A Víz bolygó 86% letöltés 36.4 MB [Hidden Content] -
    2 points
  17. Bill Clinton · James Patterson-Az elnök lánya Minden elnöknek vannak rémálmai. De ez most valóra vált. Matthew Keating, az USA korábbi elnöke, aki előzőleg haditengerészeti SEAL volt, mindig épp oly keményen és elkötelezetten védelmezte családját, mint a hazát. Most azonban támadás célpontjává válik. Egy őrült elrabolja Keating tizenéves lányát, Melanie-t – minden szülő retteg attól, hogy ez bekövetkezhet, és egyben nemzetbiztonsági krízishelyzet alakul ki. Az egész világ valós időben követi az eseményeket, Keating pedig egyedül vág bele a küldetésbe, amely vezetőként, katonaként és apaként egyaránt próbára teszi képességeit. Az elnök eltűnt című #1 New York Times bestseller szerzőitől: Minden részlet a helyén van – mert az egyik szerző Bill Clinton, az USA korábbi elnöke. A feszültség és a cselekmény megállíthatatlanul dübörög – mert a másik szerző a világ legnagyobb példányszámban eladott thrillerszerzője, James Patterson. akció Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző férfi főszereplő kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény thriller váltott szemszög > XXI. Század, Budapest, 2021 528 oldal · ISBN: 9789635681358 · Fordította: Novák Gábor, Békési József letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  18. Mary Beard - Pompeji A Vezúv Kr. u. 79-es kitörése során eltemetett dél-itáliai város, Pompeji romjai és a közöttük lenyűgöző bőségben megtalált régészeti leletek egyedülálló bepillantást nyújtanak a Római Birodalom mindennapjaiba. A szerző, a televíziós ismeretterjesztő műsorokból is jól ismert Mary Beard cambridge-i ókortörténész professzor számos forrás és kép segítségével, óriási anyagismerettel, rendkívül olvasmányosan és eleven, személyes stílusban, sok-sok egyedi történeten keresztül mutatja be Pompeji életének számos vonását. Az utcákat és épületeket, a lakóházak díszítését és a falfestményeket, a város politikai és társadalmi szerkezetét, a szórakozási formákat a gladiátorjátékokkal és színházi előadásokkal, „a test gyönyöreit” az étkezési szokásoktól a szexuális kultúrán át a fürdőkig, valamint az istenek tiszteletének formáit. Mindeközben a kötet leszámol számos mítosszal és tévhittel is, kezdve rögtön a kitörés időpontjával (mely valószínűleg későbbre esett, mint azt a történészek gondolták), és a kitörés követelte áldozatok számával (mely feltehetőleg kevesebb mint tíz százaléka volt a város összlakosságának, tekintve, hogy a többségnek sikerült elmenekülnie). A szerző legfőbb célja, hogy amennyire csak lehet, közel hozza a mai olvasóhoz a Pompejiben egykor élt embereket, akiknek életét nyomon követve meglepően sokszor magunkra ismerünk.pdf 14mb [Hidden Content]
    1 point
  19. Raffi Berg-Vörös-tenger búvárparadicsom Igaz történet, amely a Netflix Vörös-tenger búvárparadicsom című filmjét ihlette! Az 1980-as évek elején a szudáni tengerpart egyik elhagyatott zugában új luxusüdülő nyitotta meg kapuit. A világ minden tájáról odasereglettek a búvárkodni vágyók, és nem is sejtették, hogy a személyzetet valójában beépített ügynökökből áll, akik az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak dolgoznak. Az üdülőfalu kitűnő álcát nyújtott titkos akcióikhoz, amelyek egy példátlan hadművelet részét képezték. Ennek során menekülttáborokban sínylődő etiópiai zsidók ezreit csempészték ki az országból, és telepítették át Izraelbe. A Vörös-tenger búvárparadicsom e szigorúan titkos és gyakran rendkívül veszélyes akció teljes, mind ez idáig el nem beszélt, lebilincselő története. Az események hű tolmácsolására a küldetésben részt vevő ügynökök közreműködése, valamint a kötet utószavát jegyző egykori Moszad-igazgató, Efraim Halévi neve a garancia. „Az etióp zsidók Szudánból való kimenekítését célzó, csaknem egy évtizeden át tartó Moszad-akció igaz történetének hű elbeszélése méltó kezekbe került. Raffi Berget elismerés illeti, mert fáradhatatlan kutatómunkájának köszönhetően a nagyközönség mindeddig titokban tartott, kulcsfontosságú mozzanatokat ismerhet meg.” Efraim Halévi, a Moszad vezetője 1998 és 2002 között „Raffi Berg herkulesi erőfeszítéssel hiteles, alaposan dokumentált, ugyanakkor izgalmas és szenvedélyes olvasmánnyá formálta ezt az igen összetett és sokszínű történetet.” „Dani”, az akció műveleti parancsnoka RAFFI BERG 2013 óta a BBC News közel-keleti rovatának szerkesztője. Figyelmének középpontjában az izraeli események állnak, amelyekről békés és viharos időkben egyaránt részletesen tudósít. Mélyebb ismeretsége az országgal akkor kezdődött, amikor a diplomaszerzés előtt egy évet töltött el a jeruzsálemi Héber Egyetemen. Az élmény későbbi pályája szempontjából meghatározónak bizonyult. Raffi Berg a Londoni Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát közép- és újkori történelemből, majd újságíróként végzett a Közép-Lancashire-i Egyetemen. Újságíróként először egy liverpooli rádiónál helyezkedett el 1993-ban. Később a televízióhoz, majd egy nemzetközi hírügynökséghez vezetett az útja. 20. század Afrika filmadaptáció igaz történet alapján kémregény magyar nyelvű regény történelmi regény > Jaffa, Budapest, 2020 328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634752462 > Jaffa, Budapest, 2020 328 oldal · ISBN: 9789634752721 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  20. Kosáryné Réz Lola-Ulrik inas Az ismét felfedezett írónő, Kosáryné Réz Lola – aki a két világháború között alkotta oly sikeres regényeit – talán legjobban megírt művét kapja kézhez ismét az olvasó. Az Ulrik inas igazi érzelmes regény, amely a XV.század első felébe vezeti az olvasót. A főhős Rábay András ötvösmester fűtőszolgája, Ulrik. Csendes magának való, sokat gondolkodó inas, más mint a többi. Ulrik azonban nagyratörő terveket sző jövőjéről szól: bíró szeretne lenni. Emellett reménytelenül szerelmes az eladósorba levő Ágneskába, mestere lányába. A történet tulajdonképpen Ulrik felemelkedésének krónikája: hogyan tanulja ki az építészet mesterségét, hogyan vesz részt Nándorfehérvár viadalában, végül is hogyan lesz bíróvá. Az izgalmas történet végigvezeti az olvasót a XV. század első felének konfliktusain, egyszerű, közérthető nyelven, ezért tízéves kortól nyolcvan éves korig bárkinek ajánlható. Eredeti megjelenés éve: 1921 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 15. század ifjúsági magyar nyelvű magyar szerző regény > Kráter, Pomáz, 2012 346 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632980898 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  21. Jean Hanff Korelitz-A cselekmény A cselekmény Jean Hanff Korelitz lélegzetelállítóan izgalmas regénye egy történetről, ami túl jó ahhoz, hogy ne lopják el, és egy íróról, aki úgy dönt, ellopja. Jacob Finch Bonner ígéretes fiatal regényírónak számított első könyve megjelenése után. Ma egy kreatívírás-kurzuson tanít, és próbálja megőrizni önbecsülése maradékát; nem írt, vagy legalábbis nem publikált semmi jelentőset az elmúlt években. Amikor Evan Parker, a program legarrogánsabb diákja bejelenti, hogy nincs szüksége Jake segítségére, mert készülő regényének cselekménye olyan erőteljes, Jake ezt csak holmi tipikus, amatőr nárcizmusként könyveli el. Aztán meghallgatja a beszámolót a… cselekményről. Jake visszatér karrierje lejtmenetébe, és felkészíti magát arra, hogy hamarosan megjelenik Evan Parker csodálatos első regénye, aztán megtudja, hogy egykori diákja meghalt, feltehetőleg még azelőtt, hogy befejezte volna a regényt. Jake ekkor elhatározza, hogy olyasmit tesz, amit saját magát valamennyire is becsülő író sosem tenne egy ilyen volumenű történettel – egy történettel, amit egyszerűen muszáj elmesélni. Néhány év alatt megvalósul minden, amire Evan Parker vágyott, csak éppen Jake élvezi az előnyeit: anyagi biztonsághoz, hírnévhez, nemzetközi elismertséghez jut. De tündöklő élete tetőfokán egy e-mail érkezik, az első golyó a sortűzből, a névtelen és félelmetes hadjáratból: „Maga egy tolvaj”. Ahogy Jake próbálja megérteni a rosszakarója szándékait, és elrejteni az igazságot az olvasók és a kiadója elől, egyre többet tud meg néhai tanítványáról, és amit felfedez, az egyszerre döbbenti meg és rémíti halálra. Ki volt Evan Parker, és honnan jött ez az ötlete? Mi a valódi történet a cselekmény mögött, és ki lopta kitől? Jean Hanff Korelitz: The Plot Eredeti mű Jean Hanff Korelitz: The Plot Eredeti megjelenés éve: 2021 amerikai szerző író kortárs magyar nyelvű thriller > GABO, Budapest, 2022 376 oldal · ISBN: 9789635663828 · Fordította: Komló Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  22. Sarah Blake-A vendégkönyv Ambiciózus, nagyszabású és áradó regény a gazdag, befolyásos New York-i Milton család három generációjáról, akik egykor a világot irányították. 1935 – Kitty és Ogden Miltonnak mindene megvan: elegáns lakás az Upper East Side-on, két gyönyörű kisfiú, mindenki által irigyelt szeretet és gazdagság. Ogden Európát járja, és sorra köti a sikeres befektetéseket, különösen a náci Németországban. Ám egy váratlan tragédia megtöri a varázst. A férfi azzal vigasztalja a feleségét, hogy felvásárol egy New England-i kis szigetet. 1959 – A Crockett-szigeti Miltonok tovább bővülnek, minden szabad percüket a saját szigetükön töltik, a saját törvényeik között. Ogden felvesz egy határozott, törekvő, fiatal zsidó férfit, Len Levyt, aki nemcsak főnöke, de felettese gyönyörű, fiatal lánya, Joan rajongását is elnyeri. Amikor Len és barátja, Reg, az Európát is megjárt fekete újságíró meglátogatja a szigetet, a protestáns fehér felső középosztályhoz tartozó Miltonoknak először kell szembesülniük saját álmaik és világnézetük határaival. 2017 – A családi pénz elfogyott, a Sziget eladhatóvá vált. Kitty unokája, az egyetemi történelemtanár Evie, egy utolsó látogatást tesz a Nagy Háznál, és közben nyugtalanító bizonyítékokat talál családja vagyonosodásáról. Újra kell értékelnie a hagyományokat és azt az értékrendszert, amit képviseltek. Sarah Blake feszültségekkel teli könyve a múlt hibáiról, árulásairól, a családtagokat összekötő titkokról és a szembenézésről szól. Elgondolkodtató írás a történelembe vetett egyénről. Kiemelkedő irodalmi stílusban megírt regény az amerikai múltról, amely a generációkon keresztül öröklődve mélyen átszövi a jelent is. Eredeti cím: The Guest Book amerikai Amerikai Egyesült Államok család magyar nyelvű New York regény > Európa, Budapest, 2021 552 oldal · ISBN: 9789635044801 · Fordította: Varga Zsuzsanna letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  23. Jill Mansell-Minden kezdet nehéz Olaszország, Velence: egy varázslatos éjszakán a Szent Márk téren összetalálkozik Didi, az angol lány és Shay, a szintén angol, félárva srác. Mindkét kamasz számára sorsdöntő lesz a találka… Anglia, 13 évvel később: Didi a családi szállodát igazgatja, és az esküvőjére készül Aaronnal, a londoni vőlegényével. Ám hirtelen felbukkan Shay, aki hajdan nyomtalanul eltűnt, és mostanra sikeres üzletember. Félreértések, szerelmek, intrikák és egy máig megoldatlan bűntény – itt az idő, hogy a régi titkok lelepleződjenek! NEW YORK TMES, USA TODAY és THE SUNDAY TIMES bestsellerszerző új regénye. Jill Mansell művei eddig több mint 10 millió példányban fogytak el a világban. Világsikerének titkát már sokan próbálták megfejteni. Könnyed stílusa, szédületesen jó humora, csavaros történetei és életszerű párbeszédei mind hozzájárulnak óriási népszerűségéhez. Azon ritka szerzők egyike, akik a legkönnyedebb témától a legsúlyosabbig képesek bemutatni a női élet örömeit és buktatói. Jill Mansell: And Now You're Back Eredeti mű Jill Mansell: And Now You're Back Eredeti megjelenés éve: 2021 Anglia brit szerző kortárs magyar nyelvű regény romantikus > Lettero, Budapest, 2021 400 oldal · ISBN: 9786155921483 · Fordította: Hoppán Eszter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  24. Lana Popović-Véres grófnő Egy regény a lélek tiszta és sötét oldaláról… Az erős atmoszférájú történelmi fikció főhőse a fiatal Darvulia Anna, akinek szépségére, majd rátermettségére Báthory Erzsébet hamar felfigyel, és az udvarba hívja. Az ambiciózus Anna számára maga a megvalósult álom a grófnő személyi szolgálójává válni, messze a nyomortól és a szolgálók világától. Ahogy a kegyetlen Báthory egyre többet van távol, úgy kerül egyre közelebb a grófnőhöz, és válik igazi szövetségesévé. Legalábbis azt hiszi… amikor a véres grófnő őrülete egyre egyértelműbbé válik, rájön: ő valójában fogoly, nem pedig barát. Anna tudja, csak idő kérdése, és a Vérgrófnő ellene fordul. Lana Popović: Blood Countess Eredeti mű Lana Popović: Blood Countess Eredeti megjelenés éve: 2020 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 16. század 17. század adaptáció amerikai szerző babona boszorkány boszorkányság énelbeszélő erőszak gyógynövény horror ifjúsági jelen időben írt kaland leszbikus LMBTQ magyar nyelvű Magyarország népi gyógyászat női főszereplő nők elleni erőszak regény sorozatgyilkosság történelmi fikció > Menő Könyvek, Budapest, 2021 296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634039525 · Fordította: Moldova Júlia letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  25. Kondor Vilmos-Örvényben 1989 nemcsak azért volt emlékezetes a frissen végzett Ferenczy Tibor nyomozónak, mert akkor dőlt össze a Kádár-rendszer, hanem mert akkor találta magát szándéka ellenére egy édesnek aligha nevezhető hármas kellős közepén. Ahogy az ország támolyog kifelé a szocializmus árnyékából a fényre, úgy halad Ferenczynek, a legjobb barátjának és élete szerelmének a sorsa is az elkerülhetetlen végzet felé.A múlt azonban nemhiába olyan jó kísértet: addig jár vissza, amíg fenekestül fel nem forgat mindent. Az éppen Balatonfüredre száműzött, szenvedélybetegségéből kilábalni próbáló Ferenczynek egy gyilkossági ügy kapcsán nemcsak az ital meg a gyógyszerek hiányával kell megküzdenie, hanem a múltjából előbukkanó szellemekkel is, amelyek nem elég, hogy bosszúszomjasan lihegnek a nyakába, de elfeledni vágyott, veszélyes titkokat hoznak napvilágra. Az Örvényben Kondor Vilmos tizennegyedik regénye. Könyvei világszerte tizenkét nyelven olvashatók. férfi főszereplő gyilkosság krimi magyar nyelvű magyar szerző nyomozás regény rendszerváltás történelmi fikció > Libri, Budapest, 2021 396 oldal · ISBN: 9789634339229 > Libri, Budapest, 2021 396 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634336822 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  26. Beth O'Leary-Az ágybérlő Az új Jojo Moyes… Megvan benne a Mielőtt megismertelek összes hozzávalója. Cosmopolitan Tiffy és Leon egy lakásban laknak. Tiffy és Leon ugyanabban az ágyban alszanak. Tiffy és Leon még sosem találkoztak… Tiffynek egy olcsó albérletet kell találnia. Méghozzá azonnal. Leon éjszakánként dolgozik, és meglehetősen pénzszűkében van. A barátaik azt gondolják, hogy elment a józan eszük, de ők úgy érzik, megtalálták a tökéletes megoldást: amíg Tiffy dolgozik, a férfié az egyágyas lakás, a fennmaradó időben viszont a nőé. A helyzetüket tovább bonyolítja egy megszállott expasi, egy követelőző ügyfél, nem beszélve egy igazságtalanul bebörtönzött fivérről, így hamar rá kell jönniük, hogy ha jól akarják érezni magukat az otthonukban, akkor minden szabályt fel kell rúgniuk… Beth O'Leary: The Flatshare Eredeti mű Beth O'Leary: The Flatshare 83% Eredeti megjelenés éve: 2019 21. század Anglia angol szerző barátság brit szerző chick lit énelbeszélő férfi főszereplő kortárs London magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus testvérek tévésorozat-adaptáció váltott szemszög > General Press, Budapest, 2019 456 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634522690 · Fordította: Fügedi Tímea letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - [HIDE-THANKS]
    1 point
  27. Bill O'Reilly - Lincoln 1865 tavaszán az egyre nagyobb vérfürdőbe torkolló amerikai polgárháború kegyetlen sagája végre lezárult. Abraham Lincoln elnök, aki törvényileg eltörölte a rabszolgaságot, nagylelkű feltételeket szabott a fegyverletételhez. Meggyőződésévé vált, hogy csak úgy lehet begyógyítani a megosztott nemzeten ütött sebeket, ha a katonák is újra beilleszkedhetnek a társadalomba. De akadt egy férfi, akit ez a gondolat nem hatott meg, és társaival együtt gyilkos összeesküvést szőtt, amelynek szálai talán a legfelsőbb amerikai kormányzati vezettek. A Washingtonban zajló hazafias ünnepségsorozat közepette John Wilkes Booth – a nők kedvence, a meggyőződéses és javíthatatlan rasszista – a Ford Színházban agyonlőtte Lincoln elnököt. Dühödt hajtóvadászat vette kezdetét, a vérfagyasztó üldözés heves lövöldözésbe torkollott, az ügyet végül a bíróságokon hozott halálos ítéletek zárták le. A könyvben felbukkannak a korszak legemlékezetesebb alakjai, a feltáruló amerikai tragédia pedig mindörökre megváltoztatta a történelem menetét. A Lincoln kötelező olvasmány a politikai krimi kedvelőinek. pdf 4mb [Hidden Content]
    1 point
  28. Novák Tünde - A miskolci boni és klájd Mikor ön ezt a könyvet a kezébe veszi, lehet, hogy Novák Tünde éppen megkezdi börtönbüntetését. Társa nem várta meg a tárgyalás kezdetét: az előzetes letartoztatás alatt öngyilkos lett. A bűnös szerelmes párt Magyarország `a miskolci Bonnie és Clyde` néven ismerhette meg, bár – szerencsére – amerikai elődeikkel ellentétben nem öltek meg senkit, és bevallásuk szerint ezt nem is tervezték. Kapcsolatukban nyoma sincs a féktelen pusztításnak, a deviáns magatartásnak. Első buncselekményük is véletlenek sorozata volt: hat éve szinte tálcán kínálták nekik a lehetőséget, hogy egy bankból 27 millió forintot lopjanak el. Időközben mégis tökéletesen profi bűnözőkké váltak: minden lépésüket gondosan, előre megtervezték. fantasztikus élmény olvasni, miként menekültek öt éven át a rendörség elől, milyen triviális módszerekkel járak túl mindenki eszén. Ám közben rá kellett döbbenniük, hogy soha többé nem élhetnek normális, hétköznapi életet, csak újabb rablásokkal szerezhetnek pénzt. pdf 38mb [Hidden Content]
    1 point
  29. AnyStream Plus 1.4.6.0 (x86) | 93,4MB Ez egy Netflix, Primevideo, Disney+, Hulu USA, HBOmax, Rakuten TV és Paramount + letöltő program amivel le lehet tölteni MP4 be a videót ! A Disney+ már Magyarországon is elérhető ! Már az HBOmax is működik ! A támogatott OS ek a Windows 7/8/10/11 Használati Leírás : - Telepíteni kell a setup mappában lévő SetupAnyStream_1.4.6.0_32bit.exe t - Majd a crack mappában lévő loader_installer.exe t be kell másolni a telepített könyvtárba és telepíteni - Telepítés után futtatni kell az AnyStream.exe t és kész a crack Windows 10 alatt ki kell kapcsolni a Defender t ! A crack nem lett kipróbálva (nem tudtam kipróbálni) A link: [Hidden Content] A jelszó: fcwteam2022
    1 point
  30. Elvis-Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!! (Elvis) 2022 színes, szinkronizált amerikai-ausztrál, életrajzi/dráma, rendezte: Baz Luhrmann írták: Baz Luhrmann, Jeremy Doner A legendás Elvis Presley élete titokzatos menedzsere, a magát csak "ezredesnek" szólíttató Tom Parker szemén keresztül. A két férfi közti különös, sokat változó kapcsolat (néha barátság, néha gyűlölet) több mint 20 évig tartott. Akkor kezdődött amikor Elvis még a pályája elején állt. Nem múlt el akkor sem amikor az énekes addig példátlan hírnevű sztárrá emelkedett és akkor is megmaradt amikor megismerte élete legfontosabb nőjét, Priscillát. Közben Amerika háborúba ment, elveszítette az ártatlanságát és megváltozott az egész világ. De a két férfi között mindig megmaradt valami furcsa kapcsolat. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----
    1 point
  31. Mindenki utálja Johant.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Alle hater Johan 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott norvég vígjáték, 93 perc, 2022 Stáblista: A magának való Johan egy csendes kisvárosában él, s egyetlen szenvedélyének, a robbantásnak hódol. A város lakói sosem fogadták be igazán a családját a közösségükbe, akik generációk óta műszaki robbantóként dolgoznak. Johan a robbantások mellett csak a lovát és a szomszéd lányt szereti. A lányt élete szerelmének tartja, de egymásra találásukat nehezíti, hogy tinédzser korukban véletlenül majdnem felrobbantotta őt. A teljes boldogság megtalálásában Johant folyamatosan hátráltatja, hogy kényszeresen felrobbant mindent és mindenkit, aki a környezetében tartózkodik. Kalandos élete és extrém munkája-hobbija abszurd és spamelo helyzetek sorába sodorja a jószívű, de habókos férfit. A Mindenki utálja Johant film rendezője, Hallvar Witzø több skandináv film és sorozat készítésével szerzett magának ismertséget. A film főszereplője Pål Sverre Hagen olyan elismert skandináv filmekben és sorozatokban szerepelt, mint a Palackposta, az Időbevándorlók, Az eltűnés sorrendjében, de játszott a Hét nővér című sci-fiben is. A Mindenki utálja Johant vérbeli skandináv fekete komédia sok humorral és érzelemmel. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---
    1 point
  32. Fame - Hírnév /Fame/.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai zenés film, 107 perc, 2009 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Stáblista: Tartalom Az 1980-ban készült klasszikussá vált Oscar-díjas mozi remakejében továbbra is a lenyűgöző zene, a fantasztikus táncok, a remek énekesek és művészek játsszák a főszerepet. Céljuk nem más, mint elérni az álmaikban olyannyira hőn áhított hírnevet. Ebben a rendkívül kiélezett világban minden a versenyszellemről szól, a legfontosabb az odaadás, a szenvedélyesség és a kitartás! Mikor pedig a rengeteg gyakorlás után a diákok kilépnek a szigorú tanárok elé, hogy teszteljék tudásukat, minden kiderül: fényes karrier vagy hatalmas bukás várja őket. De vajon kié lesz végül az áhított hírnév? Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------
    1 point
  33. A fehér szalag /Das weisse Band - Eine deutsche Kindergeschichte/.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! német-osztrák-francia-olasz filmdráma, 144 perc, 2009 16 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Tartalom A film az I. világháború előtt játszódik egy észak-németországi, protestáns faluban. A tanító későbbi narrációján keresztül ismerjük meg a faluban előforduló sorozatos, titokzatos baleseteket. A látszólag nem összefüggő támadások és rongálások felforgatják az ott lakók életét. Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  34. Marillion - Brave Live (2013) Blu-ray Genre: Neo-Prog Quality: Blu-ray Video: MPEG-4 AVC Video / 19018 kbps / 1080i / 29.970 fps / 16:9 / High Profile 4.1 Audio: English / LPCM Audio / 2.0 / 96 kHz / 4608 kbps / 24-bit Audio: English / DTS-HD Master Audio / 5.1 / 96 kHz / 8039 kbps / 24-bit Time: 01:17:17 Size: 42.34 GB Tracklist A live concert film featuring the definitive live performance of Marillion's 1994 'Brave' album performed in full at the Marillion Weekend. Recorded on the 9 March 2013 at the Marillion Weekend in Centre Parcs, The Netherlands. A live concert film featuring the definitive live performance of Marillion's 1994 'Brave' album performed in full at the Marillion Weekend. Recorded on the 9 March 2013 at the Marillion Weekend in Centre Parcs, The Netherlands. This concert film features the whole of the Brave album performed in full plus over an hour of encores and extras. This unique event was captured in glorious high definition by 15 cameras in a purpose built arena, bringing you a truly unique event and a defining moment in Marillion's live performance career. Brave Live Concert: BRIDGE LIVING WITH THE BIG LIE RUNAWAY GOODBYE TO ALL THAT WAVE MAD THE OPIUM DEN THE SLIDE STANDING IN THE SWING HARD AS LOVE THE HOLLOW MAN ALONE AGAIN IN THE LAP OF LUXURY NOW WASH YOUR HANDS PAPER LIES BRAVE THE GREAT ESCAPE MADE AGAIN Encores Set: RICH THE DAMAGE TRAP THE SPARK WARM WET CIRCLES DRILLING HOLES OUT OF THIS WORLD SEASONS END THE SPACE Extras: FRIDAY NIGHT SONGS: HOOKS IN YOU COVER MY EYES SLAINTE MHATH OUT OF THIS WORLD FILM RIVER 5.1 (Audio) Line-up / Musicians - Steve Hogarth/vocals - Mark Kelly/keyboards - Ian Mosley/drums - Steve Rothery/guitars - Pete Trewavas/bass, backing vocals via ddownload.com, rapidgator.net, hexupload.net [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  35. „…a földet anarchia dúlja szét, vérszín ártatlanság áldozata megfúl.” – W. B. Yeats Berlin, 1989. Miközben a város a fal leomlásának eufóriájában ég, Miriam Winter haldokló édesapját, Henryket ápolja. A férfi a gyógyszerektől kábán egy bizonyos Friedát szólongat, és amikor nyugtatgatni próbálja, Miriam egy auschwitzi tetoválást fedez fel a karórája szíja alatt. Apja rejtélyes múltja után kutakodva az anyja holmijai között elrejtve a ravensbrücki koncentrációs tábor egyenruháját fedezi fel, többtucatnyi belevarrt levéllel, amelyeket Frieda írt Henryknek. Ezekben a levelekben tárul fel a „nyúl-lányok” története, azoké a fiatal női foglyoké, akiken kísérleteket végeztek a táborban. Miriam szó szerint sorról sorra fejti fel Henryk szívének immár több mint ötvenéves titkát. E különleges nők bátorságából és kitartásából erőt merítve, Miriam is elkezdi lebontani a saját maga köré épített falakat. Mert a remény mindent túlél, a legsötétebb időket is. „Szívbe markoló, félelmetes, mégis reményt adó olvasmány.” – Jill Mansell, a Minden ezen múlik? című könyv szerzője I.P.C. könyvek 2020 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]
    1 point
  36. Coldplay - Live 2012 (2012) BDRip 1080p Genre: Rock, Alternative rock Format: mkv Quality: BDRip 1080p Video: MPEG-4 Video / 8176 Kbps / 1920x1080p / 23.976 fps / 16:9 Audio: English / DTS / 5.1 / 48 kHz / 1509 Kbps / 24-bit Size: 6.7 GB Time: 01:36:00 Tracklist 01. Mylo Xyloto 02. Hurts Like Heaven 03. In My Place 04. Major Minus 05. Yellow 06. Violet Hill 07. God Put A Smile Upon Your Face 08. Princess Of China (with Rihanna) 09. Up In Flames 10. Viva La Vida 11. Charlie Brown 12. Paradise 13. Us Against The World 14. Clocks 15. Fix You 16. Every Teardrop Is A Waterfall (with M.M.I.X.) 17. Don't Let It Break Your Heart 18. The Scientist via ddownload.com, rapidgator.net, hexupload.net [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. Bíró Szabolcs - Az utolsó vörös barát (Rádiószínház 2021) Bíró Szabolcs történelmi kalandregényének rádióváltozata Szereplők: Borbiczki Ferenc, Olasz Renátó, Ruszina Szabolcs, Barbinek Péter, Fehér Dániel, Ténai Petra, Nemcsák Károly, Auth Magdolna Zenei szerkesztő: Horváth János A felvételt Jantyik Csaba készítette Rádióra alkalmazta és rendezte: Horváth Péter Készíttette az MTVA, 2021-ben. Bíró Szabolcs - Az utolsó vörös barát - Rádiószínház mp3 128kbps 222mb 4ó7p Bátor Vilmos unokaöccse és fogadott fia, a Non nobis, Domine első kötetéből megismert Attila sokat tapasztalt, harcedzett templomos lovagként tér vissza Az utolsó vörös barátban, hogy Anjou Károly oldalán segítsen visszafoglalni Esztergomot, Budát, majd az ország többi városát is. a sokak számára rejtélyesnek tűnő liliomos lovagot a katonák szinte élő legendaként tisztelik, a főurak azonban nem nézik jó szemmel növekvő befolyását és a királyhoz fűződő szoros kapcsolatát. Arról persze mit sem tudnak, hogy a férfi immár évek óta folytat titkos szerelmi viszonyt Ágnessel, a Nyulak szigetén élő domonkos novíciával… Míg Károly hatalma egyre erősödik, Ottó a Szent Koronával Erdélybe menekül, hogy a vajdától kérjen segítséget. Eközben Franciaországban Szép Fülöp katonái elfogják a templomos lovagokat, Kelemen pápa pedig bullát küld Európa uralkodóinak, melyben megparancsolja, hogy a rend tagjait minden egyes királyságban vessék tömlöcbe. Végül Károly első lovagjának, Attilának is választania kell: vagy esküszegőként marad a király mellett, vagy kegyvesztettként tér vissza nagybátyja, Bátor Vilmos dubicai birtokára, hogy egy üldözött rend tagjaként várja ki az egyre véresebbé váló történet végét. Az utolsó vörös barát egy kegyetlen korszak háborúit, brutalitását, egy új dinasztia felemelkedését és a középkor egyik leghatalmasabb szervezetének bukását mutatja be, miközben kibontakozik előttünk a 14. század sáros, véres, levendulaillatú világa. [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. Roger Waters - The Wall (2015) BDRip 1080p Genre: Progressive rock, Psychedelic rock, Art rock, Documentary Quality: MKV/BDRip 1080p Video: MPEG-4 Video, 1920x1080, 23.976fps, 8451 Kbps Audio: FLAC, 48.0 kHz, 2ch, 806 kb/s Audio: FLAC, 48.0 kHz, 8ch, 3730 kb/s Subtitles: Portuguese, Bulgarian, Spanish, Czech, Danish, Dutch, Finnish, French, German, Greek, Hungarian, Italian, Japanese, Korean, Mandarin Chinese, Norwegian, Polish, Russian, Swedish, Turkish Time: 02:12:35 Size: 12,34 Gb Tracklist: Roger Waters The Wall is a new film written and directed by Roger Waters and Sean Evans that combines the concert experience of Pink Floyd's The Wall album (as performed on Waters' 2010-2013 The Wall Live tour) with off-stage 'road movie' footage of of the musician and songwriter reflecting on the impact of war on his own family. The film was shot in 4k and mixed in Dolby 'Atmos' and throughout the presentation the concert film is interspersed with documentary scenes of Waters travelling to France to the site where his grandfather is buried, and Italy to a memorial for his father - both lost to war. On stage and now on film, Waters has channelled his convictions into his art and his music. With Roger Waters The Wall, Waters - together with his fellow musicians and his creative collaborators - brings audiences an exultant ride of a rock and roll concert, and delivers an unforgettable, deeply emotional experience. 1. In the Flesh? 2. The Thin Ice 3. Another Brick in the Wall, Pt. 1 4. The Happiest Days of Our Lives 5. Another Brick in the Wall, Pt. 2 6. The Ballad of Jean Charles de Menezes 7. Mother 8. Goodbye Blue Sky 9. Empty Spaces 10. What Shall We Do Now? 11. Young Lust 12. One of My Turns 13. Don't Leave Me Now 14. Another Brick in the Wall, Pt. 3 15. Last Few Bricks 16. Goodbye Cruel World 17. Hey You 18. Is There Anybody Out There? 19. Nobody Home 20. Vera 21. Bring the Boys Back Home 22. Comfortably Numb 23. The Show Must Go On 24. In The Flesh 25. Run Like Hell 26. Waiting for the Worms 27. Stop 28. The Trial 29. Outside the Wall via rapidgator.net, turbobit.net [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. Brainstorm Ghosts & Skulls – Rockdown The Lockdown Live (2021) BDRip 1080p Label: AFM Records Genre: Rock, Power Metal Quality: BDRip 1080p MPEG-4 AVC Video / 11.2 Mb/s / 1920x1080 / 23.976 fps / 16:9 Audio: English / Flac Audio / 2.0 / 96 kHz / 968 kbps Time: 01:20:43 Full Size: 7.02 GB Tracklist: More than 30 years of history in metal and still BRAINSTORM visibly captivates huge musical enthusiasm and joy while earning almost endless expertise in their craft, as you can hear - amongst others these ingredients culminate in a perfected new masterpiece of metal named "Wall Of Skulls" Know-how and creativity, the two driving forces behind the new opus from power metal force BRAINSTORM, are part of each of the eleven songs on this album, which is their 13th studioalbum. A bad omen? Not at all, in the metal world things are different - the five guys from Southern Germany have all they need to easily prove wrong any critic After the successful predecessor "Midnight Ghost" (2018) entered German Album Charts on #25 and scored #55 in Swiss album charts BRAINSTORM do not cease or lower the power and tempo. They just keep doing what they do best, thus with great anticipation we're looking forward to the final result of their work 1. Intro 2. Devil's Eye 3. Worlds Are Coming Through 4. Falling Spiral Down 5. Shiva's Tears 6. Revealing The Darkness 7. End In Sorrow 8. Highs Without Lows 9. The Pyre 10. Jeanne Boulet (1764) 11. All Those Words 12. Escape The Silence 13. Firesoul 14. Ravenous Minds [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  40. Pink Floyd - A Momentary Lapse Of Reason (Remixed & Updated) (1987) (2021) Blu-ray Label: Pink Floyd Records Country: UK Genre: Art Rock, Prog Rock Quality: Blu-ray Video: MPEG-4 AVC Video / 123 kbps / 1080p / 23,976 fps / 16:9 / High Profile 4.1 Video: MPEG-4 AVC Video / 22941 kbps / 1080p / 23,976 fps / 16:9 / High Profile 4.1 Audio: English / LPCM Audio / 2.0 / 96 kHz / 4608 kbps / 24-bit Audio: English / DTS-HD Master Audio / 5.1 / 96 kHz / 6377 kbps / 24-bit (DTS Core: 5.1 / 48 kHz / 1509 kbps / 24-bit) Audio: English / LPCM Audio / 5.1 / 96 kHz / 13824 kbps / 24-bit Subtitles: English, French, German, Italian, Spanish, Dutch, Portuguese, Polish, Chinese, Japanese Time: 00:51:10+00:27:43+00:21:20 Full Size: 16.20 GB A MOMENTARY LAPSE OF REASON REMIXED & UPDATED Pink Floyd's 'A Momentary Lapse Of Reason - Remixed & Updated', released on 29 October 2021. Remixed and updated from the original 1987 master tapes for 'The Later Years' by Andy Jackson with David Gilmour, assisted by Damon Iddins, the album will be available on Vinyl, CD, DVD, Blu-ray and digitally with Stereo and 5.1 mixes. In addition, for the first time, the album will be presented in 360 Reality Audio, a new immersive music experience that closely mimics the omni-directional soundscape of live musical performance for the listener using Sony's object-based 360 Spatial Sound technologies. 'A Momentary Lapse Of Reason' will also be released in Dolby Audio and UHD in addition to 360 Reality Audio, all of which will continue with other Pink Floyd releases. ABOUT 360 REALITY AUDIO 360 Reality Audio is a new immersive music experience that uses Sony's object-based 360 Spatial Sound technologies. Individual sounds such as vocals, chorus, piano, guitar, bass and even sounds of the live audience can be placed in a 360 spherical sound field, giving artists and creators a new way to express their creativity. Listeners can be immersed in a field of sound exactly as intended by artists and creators. Music content created in this new format for 360 Reality Audio can be enjoyed through compatible music streaming services. Tracklist: A Momentary Lapse Of Reason (Remixed & Updated) BR-1 Signs Of Life BR-2 Learning To Fly BR-3 The Dogs Of War BR-4 One Slip BR-5 On The Turning Away BR-6 Yet Another Movie BR-7 Round And Around BR-8 A New Machine Part 1 BR-9 Terminal Frost BR-10 A New Machine Part 2 BR-11 Sorrow Music Videos BR-12 Learning To Fly BR-13 Album Cover Photo Shoot 1987 BR-14 Learning To Fly (Alternate Version) Concert Screen Films BR-15 Signs Of Life BR-16 Learning To Fly BR-17 The Dogs Of War Documentary BR-18 David Gilmour & Storm Thorgerson Interview Audio Only BR-19 The Dogs Of War (Live, Atlanta 1987) BR-20 On The Turning Away (Live, Atlanta 1987) BR-21 Run Like Hell (Live, Atlanta 1987) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. The Pineapple Thief - Nothing But The Truth Englisch 2021 TrueHD 1080p BDRip Label: Kscope Genre: Progressive Rock Quality: MKV/BDRip 1080p Video: MPEG4 Video / 7618kb/s / 1920x1080 / 23.976 fps / 16:9 Audio: English / Dolby TrueHD/Atmos Audio / 7.1 / 48 kHz / 5615 kbps / 24-bit Audio: English / Dolby AC3, 2 ch / 640 kb/s Time: 01:34:17 Full Size: 9,22 GB Tracklist 01. Versions Of The Truth 02. In Exile 03. Warm Seas 04. Our Mire 05. Build A World 06. Demons 07. Driving Like Maniacs 08. Someone Pull Me Out 09. Uncovering Your Tracks 10. Break It All 11. White Mist 12. Out Of Line 13. Wretched Soul 14. Far Below 15. Threatening War 16. The Swell 17. The Final Thing On My Mind via filejoker.net, daofile.com, fikper.com, rapidgator.net [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. Jill Mansell-Te vagy az én titkom!mobi pdf epub Lainey okos, vagány lány. Csak az a gáz, hogy jelenleg nincs állása. De egy apró turpisság (na jó, nem annyira apró) hozzásegíti az álommelóhoz. Tengerparti kisváros, csodás villa – ez Lainey új munkahelye. Csak annyi a feladata, hogy megvédjen egy visszavonult, idős hollywoodi sztárt a túlbuzgó rajongóktól. Ugye hogy megérte az a kis hazugság egy ilyen szuper munkáért? Aztán felbukkan Seth, az idős sztár szexis, vonzó unokája, aki elképesztően jó hapsi. És ahogy kell, Lainey és Seth közt működésbe lép a kémia. De mit szólna a férfi, ha tudná, hogy Lainey hazudott? Persze nem Lainey az egyetlen, akinek titkai vannak. Ebben a villában mindenki rejteget valamit… „Könnyed, vicces, szívderítő. Tökéletes kikapcsolódás.” SOPHIE KINSELLA NEW YORK TMES-, USA TODAY- és THE SUNDAY TIMES-bestsellerszerző új regénye. Jill Mansell művei eddig több mint 10 millió példányban fogytak el a világban. Világsikerének titkát már sokan próbálták megfejteni. Könnyed stílusa, szédületesen jó humora, csavaros történetei és életszerű párbeszédei mind hozzájárulnak óriási népszerűségéhez. Azon ritka szerzők egyike, akik a legkönnyedebb témától a legsúlyosabbig képesek bemutatni a női élet örömeit és buktatóit. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  43. Monica McInerney - Életem utazása epub .mobi,pdf 2018 Szívmelengető, spamelo történet családról, szerelemről és a múlttal való kiegyezésről. „Örökké abban a hiszemben voltam, hogy az emlékeken nem lehet változtatni. Kőbe vannak vésve, az évek formálják őket. De mindig vannak más emlékek is, olyanok, amelyekre nem hagyod, hogy visszaemlékezz.” A konok és különc Lola Quinlan élete utazására indul, ahová magával viszi imádott unokáját és dédunokáját. Több mint hatvan éve vándorolt ki Ausztráliába, és betart egy titkos ígéretet, hogy visszatér ír hazájába. Lola viharban mindig a családja biztos réve volt, de a valódi okot, amiért fiatal nőként elhagyta Írországot, titkolja. Az emlékek útját végigjárva Lola kénytelen szembenézni keserédes múltjával, és fölfedezi, hogy az igazság valóban felszabadít… Jojo Moyes, Santa Montefiore, Jill Mansell, és Rosamunde Pilcher rajongóknak különösen ajánlott. „Egyik percben hangosan nevetsz, a másikban sírni fogsz rajta. ” Cosmopolitan „Varázslatosan megigéző, és szívmelengető könyv.” Cathy Kelly letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  44. Barbara Victor - Amíg csak élsz "Acapulkó felé tart a repülőgép, mikor Mexikó hegyei között szilánkjaira robban. A gyanús légikatasztrófát senki nem éli túl. Coriander Wyatt, a gazdag és előkelő amerikai-argentin család sarja – lelkiismereti parancsra – egy lepusztult brooklyni kórház sebészetén dolgozik, mikor megtudja, hogy férje, a kettős életű Danny Vidal is a gépen utazott. Danny nappal bankár, éjjel terrorista. A korrupt mexikói rendőrök megakadályozzák, hogy Coriander azonosítsa a holttestet. A „baleset” mind rejtélyesebb: Coriander részére egymillió dollárt utal át Danny Vidal különös körülmények között csődbement bankja – csakhogy a bankcsőd és a repülőszerencsétlenség után. A lány elhatározza hát, hogy kideríti, ki is volt valójában a férje, illetve, hogy odaveszett-e, vagy boldogan él valahol. Kutatása döbbenetes eredményhez vezet. Egy szélfútta, isten háta mögötti chilei birtokon Coriander végül szembesül végzetével. Itt hangzik el szent fogadalma is: „Szeretni foglak, amíg csak élsz…” Maradjon azonban az utolsó lapok drámai meglepetése, kié lesz Coriander szerelme." [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. Jill Mansell-Te az enyém, én a tied.PDF. Szerelmi bonyodalmak, titkok és félreértések, rejtélyes kalandok és összekuszált ügyek… Úgy szép az élet, ha ezerrel zajlik! Clemency Okos, harmincas lány, akit villámcsapásként ér, hogy bizony számára is létezik olyan fickó, akibe első látásra képes lenne totál belezúgni. Micsoda pech, hogy a férfinak már van felesége. Ronan Szexis és intelligens pasi, csak az a baj, hogy nagykanállal falja a nőket. Alaposan szíven üti, amikor életében először őt hagyják faképnél. Vajon hirtelen elpárolgott legendás vonzereje? Belle Mindene megvan, amiről más nő csupán álmodik: bombázó alak, mesés ruhatár, káprázatos hapsi. Viszont régóta rejteget valamit. És hagyján, hogy mások előtt, de jóval nagyobb gond, hogy még önmagának sem meri bevallani. „Könnyű és vidám csemege az egyik kedvenc írómtól.” Katie Fforde „Ezt nevezik tökéletes kikapcsolódásnak.” Sunday Mirror „Jill Mansell méltán az egyik legnépszerűbb szerző a világon.” The Telegraph Jill Mansell művei eddig több mint 10 millió példányban fogytak el a világban. Jelenleg a 30. könyvén dolgozik, amely jövőre jelenik meg az Egyesült Királyságban. Világsikerének titkát már sokan próbálták megfejteni. Könnyed stílusa, szédületesen jó humora, csavaros történetei és életszerű párbeszédei mind hozzájárulnak óriási népszerűségéhez. Azon ritka szerzők egyike, akik a legkönnyedebb témától a legsúlyosabbig képesek bemutatni a női élet örömeit és buktatóit. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  46. Jill Mansell-Azt beszélik…pdf Tilly Cole-t éppen elhagyta a barátja, és szeretne változtatni az életén, amikor megakad a szeme egy újsághirdetésen: „élvezetes munka vidéki házban". Hirtelen ötlettől vezérelve jelentkezik az állásra, maga mögött hagyva addigi londoni életét, hogy a takaros kisvárosba, Roxborough-ba költözzön. Azonban nem kell hozzá sok idő, hogy pletykák, álnok cselszövések és heves rivalizálások középpontjába kerüljön, miután szemet vet a település legkívánatosabbnak tartott pasijára, Jack Lucasra. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  47. Joanne K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve Felolvassa: Kern András Hangoskönyv (7 CD) Kiadó:Animus Kiadó, 2006 Codec : MP3,LAME 3.93 Bitrate : 128K/s 44100Hz Joint Stereo Total Playing Time: 531:45 (min:sec) Total Size : 498,6 MB (510 571 390 bytes) A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varázslójelölt története meghódította az egész világot. A történetet most meg is hallgathatjuk, Kern András előadásában. Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. Rowling, J. K. :Harry Potter és a Főnix Rendje Hangoskönyv Készült: 2005.02 5. Harry Potter és a Főnix Rendje Szerző:Rowling, J. K. Előadó:Bencsik Gyula Formátum:audio CD/ MP3/96 kbps/44 kHz Műfaj:regény Méret: 1213 MB Harry Potter nem hitte volna, hogy egyszer ő fogja megvédeni basáskodó unokatestvérét, Dudley-t. Ám amikor fényes nappal dementorok támadnak kettőjükre, ez történik. De számos más vészjósló esemény is mutatja, hogy a varázsvilág békéjét sötét erők fenyegetik. Harry nincs egyedül az ellenük vívott küzdelemben: a Főnix Rendje egy titkos főhadiszálláson szervezi a Sötét Nagyúr elleni harcot, ami minden fronton zajlik. Harry például kénytelen különórákat venni Piton professzortól, hogy ki tudja védeni Voldemort erőszakos behatolásait a tudatába. Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  49. J.K.Rowling : Harry Potter és a Félvér Herceg Előadó: - Bencsik Gyula Album címe: Harry Potter és a félvér herceg - Hangoskönyv Megjelenés éve: 2006.02 Formatum: MP3/96 kbps /44 kHz Méret:822 MB A Voldemort elleni harc állása aggasztó; a baljós jeleket már a muglikormány is észleli. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófák. Harry azt gyanítja, hogy esküdt ellensége, Draco Malfoy is a halálfalók jelét viseli. Az élet azonban háborús időkben sem csak harcból áll. A Weasley-ikrek üzleti tevékenysége egyre kiterjedtebb. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek között, a Roxfort házai pedig továbbra is versengenek egymással. Harry Dumbledore segítségével igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára. Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  50. J.K.Rowling - Harry Potter és a Halál Erekjéi Artist...............: J K Rowling Album................: J K Rowling - Harry Potter es a Halal Erekjei Genre................: Hangoskönyv Source...............: NMR Year.................: 2009 Ripper...............: NMR Codec................: LAME 3.97 Version..............: MPEG 1 Layer III Quality..............: 64 kbps Channels.............: Mono / 44100 hz Tags.................: ID3 v1.1, ID3 v2.3 Information..........: Ismeretlen előadó Ripped by............: NMR Posted by............: 10/21/2009 Included.............: NFO, M3U Playing Time.........: 23:12:18 Total Size...........: 653.90 MB Harrynek egy sötét, veszélyes és lehetetlennek tűnő feladatot kell teljesítenie: megtalálni és elpusztítani Voldemort utolsó Horcruxait. Harry még soha nem volt ennyire egyedül és még soha nem érezte ilyen sötétnek a jövőt, de erősnek kell lennie, hogy teljesíteni tudja a rá bízott feladatot. El kell hagynia az Odú nyújtotta melegséget, biztonságot, társaitól is meg kell válnia, hogy a számára kiszabott elkerülhetetlen ösvényt járhassa. Utolsó, hetedik kötetében J.K. Rowling választ ad a kérdéseinkre, melyekre oly régóta vártunk. Varázslatos, gazdagon színezett, elképesztő iramban hömpölygő elbeszélés a történetmesélés nagyasszonyától, kinek regényeit nem elég egyszer elolvasni. Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...