Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 10/21/2022 in all areas
-
Ewoud Kieft - A tiltott könyv Bár a Mein Kampfot szinte senki sem olvasta, majdnem mindenkinek van véleménye róla. Ewoud Kieft író és történész az események váratlan alakulása folytán nemcsak elolvasta, de mondhatni megszállottként tanulmányozta az egykor a nemzetiszocialisták bibliájának számító könyvet. Részletekbe menően elemezte a Mein Kampfot, mert szeretett volna választ kapni a kérdésre, mitől tudott ez a könyv akkora vonzerőt gyakorolni európaiak millióira. A válasz keresése közben magával visz bennünket a Hitler és társai ügyében tartott bírósági tárgyalásra, ahol a későbbi Führer élt a kínálkozó alkalommal, és megalapozta politikai karrierjét. A szerző a maga élvezetes és érzékletes stílusában boszorkányos ügyességgel vegyíti a látványos per jeleneteit és személyes észrevételeit, így próbálja megfejteni, mi adta a Mein Kampfban kifejtett eszmék erejét. Elemzésében párhuzamot von az egykori történeti események és napjaink aktuális fejleményei között, és megvan benne a bátorság ahhoz, hogy szembenézzen a párhuzamokból adódó kérdésekkel és dilemmákkal. Minden esély megvan rá, hogy a karrierje elején tartó Ewoud Kieft egyszer még egy egész országot tanítson történelemre. Frans Smits, Historisch Nieuwsblad Tiszta és világos, árnyalt és néha kifejezetten személyes. Het Nieuwsblad Ewoud Kieft író, történész és zenész. Az Éljen a háború (Oorlogsenthousiasme) című történeti munkája és a vallásos jellegű nacionalizmusról szóló doktori értékezése az I. világháborúról, illetve a háború kiváltotta kezdeti lelkesedésről szól. A 2020-ban megjelent Éretlenek (Onvolmaakten) című regénye a képzeletbeli jövőben játszódik. A tiltott könyv 2017-ben Hollandiában megkapta az év legjobb történeti munkájának járó díjat (Libris Geschiedenis Prijs). Fordította: Bérczes Tibor [Hidden Content]8 points
-
Kim Liggett-The Grace Year – A tizenhatodik év Senki nem beszél a kegyelem évéről. Tilos. Garner megyében azt tartják a lányokról, hogy varázshatalmuknál fogva felforgatják a házasságokat és rabságba taszítják a férfiakat. Már maga a bőrük is ellenállhatatlan afrodiziákumot választ ki: a nőiség küszöbén álló kamaszlányok varázslata ez. Tizenhatodik életévükben ezért a vad természetbe, egy szigetre száműzik őket, hogy ott megszabadulva sötét hatalmuktól kezes feleséggé válhassanak. Már aki hazatér élve. A tizenhat éves Tierney James ennél jobb életet álmodik magának, olyan világról, amelyik nem állítja szembe egymással a nőket és a barátokat. Mikor azonban kezdetét veszi számára is a kegyelem éve, hamar rájön, hogy nem egyedül az elemek tombolásától kell félnie. Nem is csak a trancsírozóktól, akik prédára vadásznak a táborlakók közül, hogy busás áron adják el a megyebelieknek örök fiatalságot ígérő testrészeiket. A legnagyobb fenyegetést egészen máshol leselkedik rá. Spekulatív thriller A szolgálólány meséje és A hatalom szellemében. Elizabeth Banks, a Universal producere, rendezője és színésze a megfilmesítését tervezi. Kim Liggett: The Grace Year Eredeti mű Kim Liggett: The Grace Year Tagok ajánlása: 15 éves kortól család disztópia énelbeszélő erdő fantasy gyilkosság hagyomány halál horror ifjúsági kamasz főszereplő LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sci-fi szexualitás testvérek thriller túlélés vallás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2021 336 oldal · ISBN: 9789634991113 · Fordította: Béresi Csilla letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -7 points
-
Rubik Ernő - A bűvös kocka A kockázás megkívánja, hogy az arra vállalkozó a szó eredeti értelmében tudományt teremtsen. Kísérleteket kell kidolgoznia, elméleteket kell építenie, hogy majd elvesse azokat és másként próbálkozzon. Ez az egyetlen olyan rejtvényjáték, amely a megoldásra törőtől egy egész tudomány megalkotását kívánja meg” – mondta Bernie Greenberg, aki a MIT-ben (Amerika leghíresebb egyetemén) a mesterséges értelmet kutatja, és akinek a számítógép-képernyőjén magától forog – rendeződik a kocka. 1981. tavaszán innen került a kocka képe az új világ egyik legtekintélyesebb folyóiratának, a Scientific American-nek a színes címlapjára. (A lap első olyan címképe, ami kis hazánkból ered.) Douglas R. Hofstadter, aki ugyanitt a fizika professzora, ezt írta a lapban: „Álmodott-e vajon Rubik és Ishige arról, hogy találmányuk olyan metaforát, olyan modellt ad az emberek kezébe, amely átérezteti velük mindazt ami mély és szép a természettudományban?” pdf 20mb [Hidden Content]6 points
-
John Lydon - Rotten - Íreknek, feketéknek, kutyáknak tilos! Évtizedeken át csak töredékes információk jutottak el hozzánk a világ szerencsésebb tájain zajló zenei eseményekről. A punknak még a többinél is mostohább sors jutott: sületlenségek mindenhonnan. Most a leghitelesebb forrásból, magától Johnny Rottentől olvashatunk a korszakról a rá jellemző tömörséggel és frappáns humorral. pdf 20mb [Hidden Content]6 points
-
6 points
-
Nadine Matheson-Halálos puzzle (Anjelica Henley nyomoz 1.) Egy sorozatgyilkos szabadon garázdálkodik. Amikor Deptfordnál testrészeket találnak a Temze partján, Anjelica Henley detektívfelügyelőt bízzák meg a gyilkos kézre kerítésével. A nyomozó a Darabolós Gyilkosként elhíresült Peter Olivierre gyanakszik, a bökkenő azonban az, hogy ő már rács mögött van. Nincs vesztegetni való idő.Henley abban bízott, hogy soha többé nem kell Olivierrel találkoznia, de az egyetlen esélye, ha őt is bevonja a nyomozásba. Oliviernek azonban esze ágában sincs segíteni. Ki kapja el a gyilkost? Amikor Henley egy levágott fejet talál az otthonában, rádöbben, hogy a Darabolós Gyilkost utánzó szörnyeteg őt szemelte ki magának, és az áldozatokat nem találomra választotta ki. Henleynek nincs más választása: ha kézre akarja keríteni a tettest, meg kell küzdenie a saját démonaival is. Nadine Matheson büntetőjogi védőügyvéd, Londonban él. A Halálos puzzle az első regénye. börtön gyilkosság krimi magyar nyelvű nyomozás pszichés betegség regény sorozat része sorozatgyilkosság > Libri, Budapest, 2022 568 oldal · ISBN: 9789634336556 · Fordította: Illés Róbert letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -5 points
-
Susan McBane - A lovak testbeszéde E könyvecske segítségével… – könnyen rájöhetünk, mi jár lovunk fejében, megérthetjük félelmeit és legjellemzőbb szokásait – lefordíthatjuk, mit gondol rólunk kedvencünk, és szorosabbra fűzhetjük vele a kapcsolatunkat – megismerhetjük a lovak „nyelvének” alapkifejezéseit pdf 24mb [Hidden Content]5 points
-
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II. 96% (Viharfény krónika) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Brandon Sanderson, a New York Times bestsellerszerzőjének könyve, a Tündöklő szavak folytatja azt a lenyűgöző és epikus sorozatot, amely A királyok útjával kezdődött. Ellenségei minden igyekezete ellenére Kaladin nem halt kínhalált, hanem ő lett a királyi testőrség parancsnoka – és alacsony rangú „sötétszeműt” még sosem részesítettek ilyen kegyben. Így most neki kell megvédenie a királyt és Dalinart a rájuk leselkedő veszélyektől, míg igyekszik kiismerni újdonsült hatalmát, melynek köze van becsületszprenjéhez, Sylhez. A Fehér Gyilkos, Szeth újra munkához látott: megdöbbentő hatalma segítségével már Roshar számos uralkodójával végzett. Egyik legfontosabb célpontja Dalinar főherceg, akit sokan az alethi trón mögött álló valódi hatalomnak tartanak. A háborúban betöltött vezető szerepe épp elég indíték lenne egy merényletre, a Fehér Gyilkos gazdája azonban ennél sokkal erősebb motivációval bír. A zseniális, ám nyughatatlan Shallan rettenetes terhet hordoz a vállán: valahogy meg kell akadályoznia a legendás semmihozók visszatérését, valamint az emberiséget megsemmisítő Pusztítás eljövetelét. A megoldást keresve a Széthasadt Síkságra indul, ám már az odavezető út is sokkal nehezebbnek bizonyul, mint amire valaha is számított. Eközben a Széthasadt Síkság szívében a fogyatkozó számú parshendik fontos döntésre készülnek. A tábornokuk, Eshonai meggyőzi őket, hogy tegyenek kockára mindent, és hívják segítségül azokat a természeti erőket, amelyek elől egykor elmenekültek. Döntésük kihat a parshendikre és az emberekre, sőt, egész Rosharra – a következményei pedig éppolyan veszélyesek, mint amilyen kiszámíthatatlanok… [Hidden Content]4 points
-
Bezsenyi Tamás, Böcskei Balázs - A szocializmus bűnbarlangjai A kötetből az olvasó megismertheti a Kádár-rendszer, az úgynevezett szocialista társadalom bűntársadalmi sajátosságait. Bűnügyek, bűnözők és bűnök által mutatunk be egy rendszert, melyben milliók így vagy úgy, de megtalálták a helyüket. Ez felér annak a tükörnek a megtisztításával, amelybe nem szeretnének belenézni. Az ugyanis, hogy miként bűnözünk, arról is beszél, milyen titkokat őrzünk. Stricik, prostituáltak, szobáztatók, kocsmárosok, tartótisztek, rendőrök olyan logisztikát és kreativitást igénylő folyton mozgó rendszert hoztak létre közösen, amelyet szereplői sem láthattak át – bár ők is működtették. A könyvben az olvasóval betérünk jó pár lokálba, ott leszünk a betöréseket megtervező italozásokon, és a zsákmány elpasszoláskor is. Ahogyan fel is nyomkodjuk egymást a rendőrségen, de szigorúan „jóbaráti alapon.” Lekövetjük, hogy a szocializmusban műkincsekkel csencselni vagy postát rabolni éppúgy (technikai) tudást igényelt, mint a hibákból építkezve rájönni, hogy ki is az elkövető. Megannyi életellenes bűncselekményről, darabolásról, lopásról, vérben és testnedvekben úszó pillanatokról nem kívánt tudomást venni „a szocialista tudat”, holott a tudatalattiban jelentős erők mozogtak. Ezeket is felszínre hozza, és bemutatja ez a könyv. 1mb [Hidden Content]4 points
-
Barak Dávid - Elásott igazság 1999-ben a civilizált világ valaha volt legnagyobb nyílt színi maffialeszámolását követték el egy felvidéki kisvárosban. A dunaszerdahelyi tízes gyilkosság áldozatai a sírba vitték bűneiket, ahogy az igazságszolgáltatás a merénylet tetteseit sem érte soha utol. Húsz év telt el a vérengzés óta, és itt a legfőbb ideje annak, hogy kiderüljön, miért lett Dunaszerdahely a bűn szlovákiai fővárosa. Az ELÁSOTT IGAZSÁG című könyv fikció és legendák nélkül, tényszerűen és hitelesen mutatja be a csallóközi bűnözés és bűnüldözés letaglózó történetét. Zsaruk és gengszterek, árulás és bosszú – egy utcai rendőrből lett országos főkapitány, valamint Sátor Lajos és a Pápay-klán dokumentált története. pdf 1mb [Hidden Content]4 points
-
4 points
-
Csendes Csaba - Bokréta volt Románia kalapján Nadia bemutatkozott a határőröknek. – Nadia Comaneci! Mióta Pacepa, a romániai titkosszolgálat vezetője meglépett szeretett mestere alól, szenzáció nem volt Romániában! Sőt lehet, hogy Pacepa lelépése ehhez képest csak egy „szokványos” hazaárulás volt? Mert Pacepa csak Pacepa volt, de Nadia Comaneci…! Aki Pacepának soha-soha még a nevét sem hallotta, az Nadiának kapásból sorolja fel mind az öt olimpiai aranyát… pdf 52mb [Hidden Content]4 points
-
C. S. Pacat-A rab herceg (A rab herceg 1.) „Ez itt Vere. Kéjsóvár és dekadens. A mézédes méreg földje.” Damen népének hős harcosa, és Akielos trónjának jogos örököse. Ám amikor féltestvére magához ragadja a hatalmat, Damen fogságba esik, megfosztják az identitásától, és elküldik ágyas rabszolgának az ellenséges ország hercegéhez. Új gazdája, Laurent herceg gyönyörű, manipulatív és halálos – a verei királyi udvar legrosszabb oldalát testesíti meg. Az ottani életveszélyes politikai cselszövések közepette azonban semmi sem az, aminek látszik. Így amikor Damen a verei trónért folytatott harc kereszttüzében találja magát, kénytelen összefogni Laurent-nal, hogy életben maradjon, és megmentse a hazáját. Damen számára csak egy szabály létezik: soha, de soha nem szabad felfednie a személyazonosságát. Hiszen pont arra az emberre van szüksége, akinek a legtöbb oka van rá, hogy mindenkinél jobban gyűlölje őt… Ármány, intrika és bizarr társadalmak. Utoljára a Trónok harcában láttuk ilyen plasztikusan beteg lelkek aljasságát, a gátlástalan hatalomvágyat és torz személyiségek tobzódását, ahol tort ül a gonosz. Hagyd, hogy elképesszen! C. S. Pacat: Captive Prince Eredeti mű C. S. Pacat: Captive Prince 85% Eredeti megjelenés éve: 2013 áltörténelmi ausztrál szerző dark fantasy dark romance erőszak erotikus fantasy felnőtt tartalom férfi főszereplő fogság gyász herceg kaland kortárs LMBTQ low fantasy magyar nyelvű meleg nemi erőszak new adult pedofília pszichés betegség rabszolgaság regény romantikus sorozat része szexuális perverzió A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 278 oldal · ISBN: 9789635614110 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - letöltés Második rész eredeti nyelven epub,hamarosan magyarul. [Hidden Content] -4 points
-
Clare Mackintosh-Nyugodj békében! A rendőrség szerint öngyilkosság történt. Anna szerint gyilkosság. Mindannyian tévednek. Tom és Caroline Johnson az elmúlt évben úgy döntött, véget vet az életének. Úgy tűnik, képtelenek voltak a másik nélkül létezni. A lányuk, Anna nem tud napirendre térni a szülei halála felett, és nem hajlandó elfogadni, hogy valóban öngyilkosság történt. A fiatal nő, akinek közben gyermeke is születik, az édesanyja hiányától szenvedve elhatározza, hogy kideríti, mi történt a szüleivel valójában. Ám amikor egyre jobban beleássa magát az ügybe, valaki megpróbálja megállítani. A Sunday Times bestsellerszerző, Clare Mackintosh páratlanul izgalmas thrillere bebizonyítja: néha jobban tesszük, ha nem bolygatjuk a múltat. brit szerző kortárs magyar nyelvű regény thriller > Álomgyár, Budapest, 2022 478 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703173 · Fordította: Mohai Szilvia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -3 points
-
Ésik Sándor - Sanyikám én nem politizálok [2021] Sanyikám, miről szól ez a könyv? Ez a könyv a felelősségről szól. Sokan azt hiszik, hogy a demokrácia olyan csodaszer, amitől hirtelen szabadság, jólét és jó hangulat lesz körülöttünk. A demokráciát azonban nem lehet „csak úgy” élvezni: mindennap csinálni kell. Minél többen csináljuk, annál többen élvezhetjük. De ha nem csináljuk, akkor eljön a pont, amikor már nem lesz demokrácia, és ezzel együtt szabadság, jólét és jó hangulat sem. Felelősséggel tartozunk a saját életünkért, a hazánk sorsáért és közös ügyeinkért is. A felelősség felvállalásának első lépése pedig a gondolkodás. Gondolkodás mindarról, ami körülvesz bennünket. Gondolkodás arról, mit lehetne másként, jobban csinálni, hogy aztán a gondolatokat tettek is kövessék. Itthon a „politizálás” szitokszó, pedig politizálni valójában annyit jelent, hogy foglalkozunk a közös ügyeinkkel. Mint ahogy azt ebben a könyvben Ésik Sándor, a Diétás Magyar Múzsa facebook oldal főszerkesztője is teszi: a közélet, az állam, a politika alapfogalmairól gondolkodik, az olvasó pedig egyetértően bólogathat vagy éppen ellenkezőleg: elküldheti őt a fenébe. Mindegy, mert tetszik vagy sem, mindkettő „politizálás”. Politizálni pedig igenis fontos, mert ha te nem politizálsz, akkor mások fognak helyetted. pdf 4mb [Hidden Content]3 points
-
A klímaháborúk után egy úszó várost építenek az Északi-sarkkörön, geotermikus fűtéssel és fenntartható energiával: a hely valóságos építészi és társadalommérnöki csoda, egyúttal túlzsúfolt tér, ahol kíméletlen küzdelem folyik az életben maradásért. A város egy idő után a bűn és korrupció melegágya lesz, a vagyonosok és nincstelenek közötti szakadék egyre jobban mélyül, és egy „omlás” néven ismert járvány tizedeli a népességet. Miután rejtélyes látogató érkezik a városba – egy nő, akinek a csónakját egy gyilkos bálna vontatja és egy jegesmedve kíséri –, gyorsan elterjed a híre. Az „orkabűvölő” néven emlegetett idegen szép lassan összehoz négy embert, hogy korábban nem látott ellenállást valósítson meg. Miközben ezek a peremre szorult alakok összeállnak, hogy megmentsék városukat a biztos pusztulástól, sokkoló igazságokat tudnak meg magukról. Sam J. Miller izgalmas új hang a sci-fiben: a novelláival hamar befutott szerző Orkaváros című regénye nagyon aktuális történetet mesél egy hátborzongatóan ismerős közeljövőről, a szervezett bűnözésről, a klímaváltozás következményeiről és az összetartás erejéről. epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]3 points
-
Ava Harrison-A becstelen (Alvilági játszmák 1.) „Le sem bírtam tenni, tudnom kellett, mi következik.” – Jeeves Reads Romance „A becstelen az a fajta olvasmány, amit nem felejtesz el egykönnyen.” – Daily Dose of Reading Bűnöző. Gyilkos. Szörnyeteg. Azt beszélik, Cyrus Reed könyörtelen ember. Vasököllel uralja az alvilágot. Vagyonokat szerzett meg, birodalmakat épített föl. Sosem találkoztunk volna, ám a sors úgy hozta, hogy ugyanannál a pókerasztalnál kötöttünk ki. A privát szigetén ébredtem fel. Fogságban. A gyűlölet és a vágy veszedelmes játékát űztük. Azt mondta, meg akar védeni. Megmenteni. De tőle ki ment meg engem? Ava Harrison a USA Today és az Amazon bestsellerszerzője. Első magyarul megjelenő könyve az Alvilági játszmák-sorozat első kötete, mely tele van szenvedéllyel, veszéllyel és túlfűtött jelenetekkel. Ava Harrison: Corrupt Kingdom Eredeti mű Ava Harrison: Corrupt Kingdom Eredeti megjelenés éve: 2020 amerikai szerző emberrablás erotikus férfi főszereplő kastély kortárs krimi kutya maffia magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sorozat része thriller váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703593 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Rudyard Kipling - Indiai történetek Ebbe a kötetbe Kipling legjobb elbeszéléseiből válogatott a Kelet Kiadó. Romantikus és misztikus írásokat épp úgy olvashatunk itt, mint klasszikus, realista, vagy 20. századi modern szemlélettel és eszközökkel elbeszélt drámai történeteket. De feltűnnek a kiplingi csodás mesék is. Az egyikből többek között megismerhetjük A dzsungel könyve történetének folytatását. Vajon mi lett a felnőtt Maugli sorsa a brit birodalomban? Kipling emberként nem nyerhette el az utókor rokonszenvét. De íróként nagyon jó tudott lenni. Zavarba ejtően, kiemelkedően jó. Itt a bizonyság a kezünkben. angol szerző brit szerző elbeszélés India irodalmi Nobel-díj magyar nyelvű novella online olvasható viktoriánus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar könyvtár Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) mobi – [ code][Hidden Content][ /code]2 points
-
Rahaf Mohammed - A lázadó „Remegni fogsz a dühtől, aztán együttérzően szorítasz Rahafnak.” Sophie McNeill, Human Rights Watch Memoár bátorságról és áldozathozatalról, egy fiatal nő tollából, aki elmenekült bántalmazó családjától és Szaúd-Arábia elnyomó közegéből – és akinek menekülését lélegzet-visszafojtva figyelte az egész világ. 2019 elején, több mint egy éven át tartó gondos tervezés után Rahaf Mohammed végre elmenekült Szaúd-Arábiából, bántalmazó családjától – de csak Bangkokig jutott, ahol elvették az útlevelét. Ha kényszerűségből hazatér, biztos volt benne, hogy meggyilkolják, ahogy ez a többi lázadó nővel is történni szokott Rahaf hazájában. Üldözői a szállodai szoba ajtaján dörömböltek, amikor regisztrált a Twitterre. A tizenéves lány a világtól kért segítséget, és a világ válaszolt: egy nap alatt negyvenötezer követője lett, és a követői elintézték, hogy Nyugaton kapjon menedékjogot. Rahaf Mohammed most elmondja történetét, amelyből kiderül, hogyan nevelkednek a fiatal nők ebben a zárt királyságban, miközben férfi gondviselőjük markukban tartják őket. Rahaf hihetetlen jómódban élt, de alá kellett vetnie magát a férfi családtagok – köztük a nagyhatalmú politikus édesapa – akaratának. Gyermekkorában mindennapos volt a bántalmazás, félrevezetés, elnyomás. A lázadó bemutatja kezdeti tapogatózását a szaúdi menekültek online hálózatában, akik titkos kódokkal kommunikálnak, és egymás segítik abban, hogyan jussanak ki hazájukból, majd rátér arra, hogy Rahafnak hogyan sikerült egymágában Kanadában menekülnie. A kezünkben tartott kötet egy nő harcának krónikája, aki nem nyugodott, amíg ki nem vívta vágyott szabadságát. "Csupán egy autóút választott el a szabadságtól. Több mint egy éve vártam a megfelelő pillanatot, hogy megszökhessem. Tizennyolc éves voltam, és rettegtem, hogy hiba csúszik a gondosan kidolgozott tervembe. De nem bírtam tovább az állandó félelmet, a kegyetlen szabályokat és az ősi szokásokat, amelyek Szaúd-Arábiában megnyomorítják, sőt néha ki is oltják a hozzám hasonló lányok életét. Repesett a szívem, amikor elképzeltem, hogy máshol élek. A telefonom nálam volt, az útlevelemet viszont a legidősebb bátyám őrizte. Minden azon múlt, meg tudom-e szerezni és addig rejtegetni, amíg el nem érkezik a menekülés ideje. Nyugalmat erőltettem magamra, játszottam az engedelmes lányt, aki összepakol az utazásra, pedig hullámokban tört rám a szorongás, miközben a hálószobámból figyeltem a családtagjaim készülődését, aztán pedig összegyűltünk ebédelni, mielőtt útnak indulunk Kuvaitba. Családi üdülés keretében egyhetes rokonlátogatásra készültünk Kuvaitvárosba, amely tíz órányi autóútra esett Háiltól, ahol laktunk. Itt volt a lehetőség, hogy végrehajtsam a tervemet." pdf 1mb [Hidden Content]2 points
-
Siddhartha Mukherjee - A gén Hogyan fedezte fel 1856-ban egy morvaországi szerzetes az „öröklődés egységeit”? Mi vezette rá Darwint, hogy kidolgozza evolúciós elméletét? Miképpen torzította el a „legrátermettebbek fennmaradásáról” szóló tudományos elképzelést a náci eugenetika az 1930-as és 1940-es évek Németországában? Hogyan fedezte fel Crick és Watson a DNS szerkezetét? Ki volt a Buborékfiú? Az öröklődés alapegységének, a génnek a felfedezése gyökeresen átalakította a szexualitásunkra, vérmérsékletünkre, választásainkra és szabad akaratunkra vonatkozó tudásunkat. Siddhartha Mukherjee élvezetesen kalauzol végig a génkutatás izgalmas és fordulatos történetén, s közben mindvégig érezteti: témájához személyes köze van, hiszen családjában vissza-visszatérnek a mentális zavarok – ez döbbentette rá, hogy a genetika nem holmi elvont tudomány, hanem mindennapi életünk szerves része, hiszen az öröklődés hatásait mindannyian megtapasztaljuk. A napjainkig ívelő történetben a génsebészet és az őssejtkutatás morális dilemmái éppúgy helyet kapnak, mint szexuális orientáció genetikai vonatkozásáról szóló, legfrissebb tudományos eredmények. Siddhartha Mukherjee (1970) indiai származású onkológus, rákkutató és őssejtbiológus, a Columbia Egyetem tanára. Tanulmányait a Stanfordon, Oxfordban és a Harvardon végezte. Kutatócsoportjával a leukémiát okozó genetikai elváltozásokat kutatja. Publikációi rendszeresen megjelennek a Nature, a Cell és a Neuron című tekintélyes szakfolyóiratokban, valamint a The New York Timesban. A gén 2016-ban felkerült a brit Királyi Társaság tekintélyes díjának rövid listájára: az Insight Investment Science Book Prize-t a tudománytörténeti könyvek Nobel-díjának tartják. Magyarul korábban a Betegségek betegsége – Mindent a rákról című könyve jelent meg. pdf 4mb [Hidden Content]2 points
-
Josée Hermsen - Lovak enciklopédiája A kötet a lovakkal foglalkozóknak, a hobbilovasoknak és a lótartóknak egyaránt fontos segédkönyve: a világon megtalálható több, mint 200 ló- és pónifajta közül bemutatja a legfontosabbakat. Összefoglalja az egyes fajták legjelentősebb és legjellemzőbb tulajdonságait, és megismertet a lovak gondozásának mindennapi teendőivel. A sportlovaglás kedvelői elsajátíthatják a különböző lovassportok – díjugratás, díjlovaglás, fogathajtás, westernlovaglás, lovaspóló – alapelemeit. A különböző betegségek és rendellenességek megismerése pedig sokat segíthet mindazoknak, akik saját ló tartására vállalkoznak.pdf 34mb [Hidden Content]2 points
-
Barát József Kemenesi Gábor - Virusvadászat Barát József és Kemenesi Gábor tizenhárom héten át beszélgetett, arról, hogy 2020 egyes hónapjaiban hogyan alakultak a járvány eseményei, a tudósok milyen válaszokat dolgoztak ki, és hogy mire számíthatunk 2021 őszén. A beszélgetéseket a könyvben megelőzi Barát József egy-egy írása arról, mi zajlott a társadalmi kulisszák mögött, hogyan változott meg az élet azokban az országokban, ahová éppen megérkezett a járvány. Sok sikert kívánok a könyvhöz! – Ezt az üzenetet kapták a szerzők Karikó Katalintól, az mRNS-vakcina elvének kidolgozójától. A tudós, akinek kulcsszerepe volt a SARS-CoV-2 vírus elleni küzdelemben, részt vett a szöveg tökéletesítésében, a kéziratban számos részletet pontosított. pdf 2mb [Hidden Content]2 points
-
Matolcsy Ildikó - Étkek, tippek, fortélyok pdf 13mb [Hidden Content]2 points
-
EZ CD Audio Converter 10.2.1 (x64) Multilingual | 52,5 MB Ezzel a programmal az Audio CD ről lehet lementeni a számokat mp3,m4a,opus,ogg stb. formátumba , illetve a számokat lehet konvertálni szintén mp3,m4a,opus,ogg stb. formátumba és van benne GD3,WMP,MusicBrainz,Discogs és FreeDB támogatás is Használati Leírás : - Telepíteni kell a setup mappában lévő setup_x64.exe t - Majd a crack mappában lévő version.dll t be kell másolni a telepített könyvtárba ! - Utána mindig az ezcd.exe t kell futtatni és kész a crack A link: [Hidden Content] A jelszó: fcwteam20221 point
-
A tizenhármak.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!.Thirteen Lives angol életrajzi dráma, thriller, 2022 Stáblista: Az igaz történet alapján, amelyre az egész világ felfigyelt, a „Tizenhárom élet” izgalmas film egy fiú focicsapat kimentéséről a thaiföldi Tham Luang barlangból, ahonnan a heves esőzések és a veszélyes áradás miatt nem tudtak kijönni. Formátum : DVD Video 4,36 GB (4 691 499 008 bájt) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---1 point
-
Sandra Brown-A győzelem mámora-A jövő ígérete-A legdrágább szív Sandra Brown - A győzelem mámora 2016 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Stevie Corbett kislány korától fogva keményen megdolgozott a sikerért, mostanra a világ első három legjobb teniszezője között jegyzik. De csak a legcsinosabbként emlegetik. Ám hiába a szépség és a vagyon, Stevie választás elé kényszerül: döntéstől függően veszélybe kerül a karrierje… vagy az élete. Két hét haladékot kap. A nem várt segítséget elfogadva elmenekül az újságírók faggatózása és a bámész kíváncsiskodók elől. Judd Mackie minden idők legsármosabb, legszemtelenebb, emellett legzüllöttebb sportriportere. Délelőtti telefoncsörgés ébreszti álmából. Heveny másnapossága ködén át épp csak érzékeli főnöke tajtékzását. Ha a Dallas Tribune főszerkesztőjének hinni lehet, alkoholos befolyásoltságának köszönhetően elhalasztotta az évtized sportszenzációját:Stevie Corbettet hordágyon szállították le a pályáról, majd ezt követően nyoma veszett. Judd parancsba kapja, derítse ki, mi húzódik a nő eltűnésének hátterében. De mert a feladatnak huszonnégy órán belül sem tud – nem akar? – eleget tenni, ráadásul a konkurens lap őt megelőzve előrukkol a bombasztikus hírrel, Mackie lapátra kerül. A munkanélküliség édes-keservét elszenvedve Judd visszavonul nagyszülei vidéki házába. Régóta dédelgetett álma megvalósításába kezd: regényt ír. Önéletrajz és Stevie Corbett-sztori lassanként egybemosódik. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] - Sandra Brown - A jövő ígérete 2019 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Nem kétséges, hogy ami történt szerelem volt első látásra: váratlan, szenvedélyes és felejthetetlen. Kelly Preston, a híres rádiós személyiség több ezer méter magasban, egy New Orleansból Washingtonba tartó repülőgép fedélzetén találkozik az ellenállhatatlan Dax Deveroux képviselővel, és ez a találkozás végzetesen más irányba tereli a fiatal nő életét. Mindketten arra a kongresszusi meghallgatásra repülnek, amelyen a vietnami háborúban eltűnt amerikai katonák hozzátartozóinak sorsáról kell dönteniük a honatyáknak. Kelly férje, Mark Williams, egyike annak a sok ezer katonának, akiről a háború befejezése óta semmit sem lehet tudni.A lány számára ő volt a gyerekkori szerelem, és most ő jelenti a jövőt is a felnőtt asszony életében, akinek a múltat, a jelent és a jövőt most egyszerre kell kutatnia. De vajon meddig tekinthet vissza valaki a múltba, meddig reménykedhet egy boldog jövőben, miközben a jelen egy másféle út felé terelgeti? Vajon szerethet-e Kelly a jelenben úgy, hogy ezzel ne sértse meg a múlt emlékeit? letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] - Sandra Brown - A legdrágább szív 2016 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Cate Delaney nemcsak gyönyörű asszony, egyúttal neves tévésszemélyiség is. Szívbetegségéből valóságos orvosi csoda révén épül fel. Felgyógyulva ismét hozzálát, hogy helyreállítsa a hosszú távollét után megcsappant népszerűségét. Talpraállásában a vonzó Alex Pierce segíti. Alex valaha rendőrtiszt volt, majd bűnügyi regények szerzőjeként tett szert ismeretségre. Időközben Los Angeles környékén különös dolgok történnek: sorra végzetes baleset éri mindazokat, akik – Cathez hasonlóan – csak új szív beültetésével élhettek tovább. Cat pontosan tudja, hogy őt is éjjel-nappal követik, hogy egy árnyalak minden lépését figyeli, hogy ő lehet a következő áldozat. Elhatározza, hogy szembenéz a gyilkossal. De vajon törekvéseiben segíti-e őt Alex, vagy éppen… letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Sandra Brown könyvek pdf formátum SANDRA BROWN: Taníts meg szeretni! 2017 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Hailey Ashton egy Tennesse-beli vidámparkban tölt be vezető állást. Az izgalmas munka, a felfelé ívelő karrier ellenére is sivárnak érzi az életét. Ő maga is hibás abban, hogy kapcsolatai sorra zátonyra futnak: képtelen testestül-lelkestül odaadni magát egy férfinak. Ám mindez megváltozik, amikor megismeri új főnökét, a gazdag és jóképű Tyler Scottot. A magabiztos Tylernek sosem voltak nehézségei a nőkkel, apaként azonban nem áll a helyzet magaslatán. Volt felesége halála után a nyakába szakad kamaszodó lánya nevelésének minden gondja. Haileyben véli megtalálni azt az ideális társat, akivel osztozhatnának a gondokon, és kislánya is szívesen fogadná új mamájának a nőt. De Haileynek és Tylernek meg kell tanulnia, hogy a kapcsolatok nem rendelésre születnek, s hogy a bizalmat ki kell érdemelni. Sandra Brown vonzó alakjai olyan kihívásokkal kénytelenek szembesülni, amelyek egyszer s mindenkorra megváltoztatják önmagukról és a szerelemről alkotott képüket. letöltés [Hidden Content] - SANDRA BROWN: Húshagyókedd 1999 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Burke Basile, a New Orleans-i rendőrség kábítószer-ellenes csoportjának kiemelkedően tehetséges és igen jóképű hadnagya képtelen helyzetbe kerül. Nem elég, hogy a drogmaffia ellen indított razziák – minden biztos tipp dacára – rendre kudarcot vallanak, mivel alighanem besúgó tevékenykedik a csoportban, Basile egy eredménytelen rajtaütés során a kollégáját, s egyúttal legjobb barátját is elveszíti. Kevin Stuart haláláért ugyanaz az elvetemült gyilkos, Wayne Bardo a felelős, mert a sötétben mint pajzsot maga elé tartotta a megsebesült rendőrt, miközben pisztolyát a hadnagyra szegezte, aki köztudomásúan nem szokta elvéteni a célt – ám a végzetes golyó mégiscsak Burke fegyveréből repült ki. És ez még nem minden! A dúsgazdag sztárügyvéd, Pinkie Duvall ugyanis – mint rendesen, most is – fölényesen megnyeri a pert védencének, aki mellesleg legkedvesebb testőre is, s a gazember Bardo mint ártatlan bárányka sétál ki a bíróságról. Basile nem tudja kiheverni a veszteséget, s azt különösen nem, hogy bár akaratlanul, de ő okozta barátja halálát. Rögeszmésen csak ezzel foglalkozik, miközben elhanyagolja a munkáját, ráadásul tönkremenőben van a a házassága is. Amikor a saját fürdőszobájában tetten éri a feleségét egy csinos fiatalemberrel, azonnal elválik, és az állását is felmondja. De a bosszútervét nem adja fel, sőt! Biztosan tudja, hogy a drogmaffia főnöke, számos törvénysértés és gyilkosság értelmi szerzője a luxuskörülmények között élő, hozzáférhetetlen sztárügyvéd, csak éppen képtelenség megszerezni ellene a bizonyítékokat. Burke Basile azonban nem ismer lehetetlent, s ha kell, átáll a másik oldalra, csak hogy leszámoljon a gátlástalan bandavezérrel: amint kiszimatolja, hogy Pinkie Duvall káprázatos vagyonának legékesebb darabja álomszép ifjú hitvese, Remy, elrabolja a feslett életűnek tartott fiatal nőt. Csakhogy ebben a történetben senki és semmi sem az, aminek látszik… S ezt legjobban talán csak a szerelem istene tudja, aki e kaotikus és életveszélyes körülmények között is célba talál… letöltés [Hidden Content] - SANDRA BROWN: A botrány 1995 A gyönyörű Jade Sperryvel megtörtént a legrosszabb, ami csak egy lánnyal történhet – legalábbis azt hiszi. Ám, még ennél is többet mér rá a sors… a kisváros igazságot sem szolgáltat neki, hiszen támadói a seriff és más befolyásos polgárok elkapatott csemetéi voltak. Jade Sperry azonban nem az a lány, akit meg lehet törni! Tehetség, szorgalom és akarat lakozik benne… Jade Sperrynek célja van: valakivé válni – hogy ne lehessen többé mindenki játékszere! És úgy tűnik, amit Jade nagyon akar, az valóra válik… Másfél évtized múlva gazdag üzletasszonyként tér vissza a városba, ahol tudja, harc vár rá!… Rá és alkalmazottjára, az önfejű, makacs és lobbanékony Dillonra, aki mégis mintha megváltoztatta volna a férfiakhoz fűződő viszonyát… felkeltette volna a valódi, állandó társ iránti igényét. S ahogyan az idő múlik, a bosszún kívül másféle, természetes és már-már feledett asszonyi érzések is tanyát vernek Jade Sperry szívében. letöltés [Hidden Content] - SANDRA BROWN: Nász és gyönyör 2018 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Fehér, bérelt luxusautón, méregdrága, mégis visszafogottan elegáns útiruhában érkezik fivére San Franciscó-i otthonába Erin O'Shea. Abban a hiszemben jött, hogy végre megtalálja, amit keres: sokéves, gyakran hiábavalónak látszó kutatás után megtalálta a bátyját. Hiába sikerült ugyanis megszereznie az anyagi jólét és a társadalmi elismerés számos kellékét, szívében még mindig sajog a régi seb: édesanyjuk gyerekkorukban árvaházba adta mindkettőjüket, ahol hamarosan el is szakították őket egymástól. Ám minden másként alakul, mint reméli. A várt családi egymásra találás elmarad, helyette a veszedelmesen jóképű, de kifürkészhetetlenül rejtélyes Lance Barrett robban be a lány életébe: ő vezeti a nyomozást abban a bűnügyben, melynek Erin a közepébe csöppent. Számtalan félreértés közepette vele és önmagával kell megküzdenie, míg valóban megtalálja a boldogságot ebben a fordulatos, krimielemekben bővelkedő, érzékcsiklandozó szerelmi történetben. letöltés [Hidden Content] - SANDRA BROWN: Exkluzív 2000 „Barrie arra ébredt, hogy egy puska csöve nyomódik a bal melle alá. Majdnem felpattant és elrohant, de visszafogta magát, és meg sem mozdult, csak a szemét nyitotta ki. Végignézett a puskán, majd a férfin, akinek a szeme kékebb, hidegebb és könyörtelenebb volt, mint a fegyver acélcsöve. – Remélem, nagyon jó lesz. Barrie nyelni akart, de teljesen kiszáradt a szája. – Micsoda? – A magyarázat. Mit keres a házamban? – bökte meg a lány mellét Bondurant, kissé meg is emelve a puska csövét. – Szóval? Barrie érezte, hogy elpirul. – Csak azért jöttem, hogy feltegyek néhány kérdést a Merritt családról. – Hányszor kell még elmondanom? Maga sem hall tőlem egy árva szót sem. – Még annyit sem, hogy a pletykalapok hazudnak-e? – Hazudnak. – Nem volt viszonya Vanessa Merritt-tel? – Semmi köze hozzá. – Maga tette ilyen boldogtalanná? – Talán azért boldogtalan, mert nemrég halt meg a gyereke. – Biztos benne? – Biztos vagyok? Miben? – Abban, hogy Robert Rushton Merritt egyszerűen meghalt. Vagy inkább meggyilkolták…” – Sandra Brown új regénye lélegzetelállító politikai krimi, ám a hatalom megszállta, gátlástalan államférfiak cselszövései mellett az írónő mesteri tollal rajzol elénk egy megpróbáltatásoknak kitett, mégis tiszta szerelmet, melyből nem hiányzik sem a szex, sem a romantika. letöltés [Hidden Content] - SANDRA BROWN: Üdvözlégy, sötétség! 2006 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A regény egy olyan nő hátborzongató története, aki hiába próbál új életet kezdeni, múltjának árnyaitól képtelen szabadulni. Paris Gibson éjszakai rádióműsort vezet. Magánéleti problémák miatt munkájába menekül. Hűséges hallgatói számára ő jelenti a megbízható barátot, akitől mindig tanácsokat kaphatnak. Ám egy nap szörnyű dolog történik, egy ismeretlen férfi az éter hullámain azzal vádolja meg Parist, hogy az ő tanácsára hagyta ott a barátnője. A titokzatos idegen élő adásban jelenti be: hetvenkét órán belül nemcsak a volt barátnő, hanem Paris is meghal… A feszült hangulatú, szenvedéllyel teli krimi írónője ma Amerika egyik legnépszerűbb szerzője. letöltés [Hidden Content] - SANDRA BROWN: Ketten egyedül 2016 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Rusty Carlson a repülőkatasztrófa után – sebesülten és halálra rémülve – egyedül marad az ismeretlen, különös férfival, akit ellenszenvesnek talál. Egy dolog azonban biztos: a távoli észak vad erdejében magára hagyatva, a férfi nélkül nem élhetné túl a gép lezuhanását követő napokat. Cooper Landry szinte iszonyodik a Rusty Carlson-féle szép nőktől. Az a tapasztalata, hogy az ilyenek csak bajt okoznak. De nagyobb veszélyekkel is megbirkózott már, és most nem fogja e nő miatt kockára tenni az életét. A sűrű erdő mélye ragadozókat rejt – embereket és állatokat. Ha nincs is sok esélyük, föl kell venniük velük a harcot. Csak arra nem számítottak, hogy ha élni akarnak, többre van szükségük, mint sok-sok ügyességre. Egymásra van szükségük. letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Patricia Gibney - A végső árulás (Lottie Parker 6.) "Két problémás lány – egy végzetes hazugság.Vasárnap hajnalban Amy White és Penny Brogan hazaindulnak egy éjjeli szórakozóhelyről, de sosem érnek haza. Conor Dowling nemrég szabadult a börtönből, és nem kevés oka lenne bosszút állni Amyn, hiszen éppen a lány juttatta oda…A lányok véráztatta holttestét néhány nappal később egy lepusztult, elhagyatott házban találják meg. Hiába van bombabiztos alibije, lehet, hogy Conor a gyilkos? Vagy valami többről van szó, aminek hátborzongató eleme a lányok teste közelében talált ezüstérme?Lottie Parker nyomozó most is beleveti magát a munkába, ám míg az áldozatok utolsó lépéseinek nyomában jár, újabb két meggyilkolt lányt találnak.Nem elég, hogy Lottie-nak meggyűlik a baja az üggyel, lányai, Chloe és Katie is nyom nélkül eltűnne. Lottie retteg, hogy a gyilkos rabolta el a gyerekeit, így megkezdődik a gyanúsított utáni hajsza, amelynek tétje sosem volt nagyobb." [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Sandra Brown · Elise Title-Keserédes titok / Az utolsó felvonás .PDF. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Angela boldogtalan házasságban él férjével, Ronalddal. Hogy megszabadulhasson a haszonleső férjétől, és beteg kisfiáról továbbra is gondoskodhasson, Angela elfogadja, hogy béranyaként hordjon ki egy gyereket. Bár Ronaldtól megszabadul, a kisfia életét már nem lehet megmenteni, ezért Angela úgy érzi, értelmetlenné vált minden. Ekkor döbben rá, hogy van még miért s kiért élnie, hiszen az ismeretlen távolban létezik egy másik gyereke. Kutatásba kezd, hogy kiderítse, ki lehetett az a házaspár, akik az újszülöttet magukkal vitték. A híres teniszező, Daniel McCasslin balesetben elhunyt felesége halála után a világtól visszahúzódva él kisfiával. Egy időre még a sporttal is felhagy, és a pohárhoz nyúl. Lassacskán azonban újra talpra áll, s ekkor tűnik fel Angela. De vajon boldogok lehetnek-e egymással olyan emberek, akiket oly sok és súlyos titok leng körül, mint a keserédes emlékekből szőtt családot? letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Sandra Brown - Duplacsavar.PDF.EPUB. Elise Laird a férje csecsebecséje, büszkélkedésének tárgya, házastársánál tíz évvel fiatalabb, dekoratív nő, aki a pletyka szerint csak a pénzéért ment feleségül a fényes pályát befutott kerületi bíróhoz. Amikor az asszony egy késő éjszakai órán saját házukban halálosan megsebesít egy betörőt, a kiküldött nyomozók pontosan tudják, hogy kínosan ügyelniük kell a diszkrécióra. Ám az önvédelemről szóló történet felettébb gyanús számukra, ezért elhatározzák, hogy bármi legyen is az ára, kiderítik az igazságot. Meglehetősen veszélyes vizekre eveznek ugyanis, amikor azt feszegetik: vajon a pitiáner bűnöző milyen kapcsolatban állhatott a köztiszteletnek örvendő bíróval… letöltés [Hidden Content] -------1 point
-
London, 1901. A metropoliszban pezseg az élet az új évszázad hajnalán: a tudomány és technika elképesztő eredményeinek köszönhetően a Brit Birodalom virágzik, a nagyérdemű léghajókkal járja a világot, a pazar estélyeken pedig mechanikus emberek szolgálják ki az úri közönséget. Ugyanakkor azonban szörnyű járvány pusztít a városban, amelynek áldozatai lelketlen gyilkológépekké változnak és a ködből előbukkanva marják meg a mit sem sejtő polgárokat, míg egy állítólagos világító rendőr sorra gyilkolja Whitechapel szerencsétlen lakosait. Amikor aztán még egy léghajó is lezuhan, Viktória királynő legjobb ügynökét állítja a nyomozás élére: Sir Maurice Newbury, az elismert antropológus, valamint tűzről pattant asszisztense, Miss Veronica Hobbes okkult és nagyon is evilági módszereket egyszerre hasznosítva szállnak szembe a ködbe burkolózó Londonban felbukkanó rejtélyekkel. [Hidden Content]1 point
-
Volker Kutscher -Goldstein (Gereon Rath 3.).PDF.EPUB. Megjelent: 2019. 07. 22. Berlin, 1931: gazdasági válság, szélsőséges csoportok összecsapása, alvilági leszámolások. Ebbe a világba érkezik meg az amerikai bérgyilkos, Abraham Goldstein, a megjelenése után nem sokkal pedig rejtélyes halálesetek történnek a városban. A német rendőrség az FBI kérésére megfigyelés alatt tartja a bűnözőt; ezzel a feladattal Gereon Rathot bízzák meg. A nyomozó azonban hamar megunja az amerikai követését, ezért a saját kontójára elvállal egy ügyet az egyik bűnbanda vezetőjének a megbízásából, és hamarosan a berlini alvilág hatalmi harcának kellős közepén találja magát. Eközben Rath szerelme, Charly épp a bírósági gyakorlatát végzi. Miután azonban egy rábízott hajléktalan lány megszökik a vizsgálati fogságból, Charly úgy dönt, otthagyja a porosodó aktákat, és a szökevény nyomába ered. A szálak hamarosan Rath futó nyomozásához vezetnek – és ez végzetes következményekkel jár mindkettőjük számára… letöltés [Hidden Content] ------- Volker Kutscher - Csendes halál (Gereon Rath 2.).PDF.EPUB. Gereon Rath újra nyomoz! Berlin, 1930. Betty Winter, az ünnepelt színésznő halálos balesetet szenved egy filmforgatás alatt. Rázuhan egy fényszóró, színész kollégája pedig kétségbeesésében egy vödör vizet önt az összeégett nőre, aki az áramütés miatt azonnal életét veszti. Az ügy kivizsgálására az önfejű Rath felügyelőt jelölik ki, aki hamar rájön, hogy a filmsztár halála nem a véletlen műve. Amikor beleveti magát a nyomozásba, a filmek világának sötét oldalán találja magát: rivalizáló producerek, derékba tört karrierek, megcsalt szerelmesek közt. Időközben színésznők tűnnek el, majd bukkannak fel elhagyatott mozik színpadán – holtan, kisminkelve, a hangszalagjaik kivágva: egy sorozatgyilkos garázdálkodik Berlin utcáin. Rathnak nemcsak az alvilág árnyaival kell felvennie a harcot, hanem a saját démonaival is: indulatai és konoksága miatt kiesik a pikszisből főnökeinél, egykori szerelme újra feltűnik a színen, és korábbi ballépéseinek emlékei is kísértik. Volker Kutscher (Tisztázatlan bűnügy) letehetetlenül izgalmas regénye ismét a harmincas évek Németországát kelti életre, és a történelmileg pontos korrajz ezúttal a hangosfilm megjelenésének nyertesei és vesztesei közé kalauzolja az olvasót. letöltés [Hidden Content] -------1 point
-
Veronica Henry - Családi recept.PDF.EPUB. Eredeti mű Veronica Henry: A Family Recipe..Megjelent: 2019. 07.04. Laura számára a családja a legfontosabb: az otthonát a gyermekei nevetése és a készülő finomságok illata tölti be. Így aztán aggódva várja, hogy a lányai kirepüljenek a családi fészekből. Amikor pedig a házassága is válságba kerül, az asszony lába alól végleg kicsúszik a talaj. Kedvenc hobbijában, a főzésben lel vigaszra: a nagymamája második világháborúból megmaradt receptkönyvét kezdi tanulmányozni. Házias fogásaival és zseniális lekvárjaival már eddig is kisebb hírnévre tett szert a környéken, a receptgyűjtemény hatására azonban olyan ötlete támad, amely óriási sikert és egy új életcélt jelenthet számára. De vajon mindez elegendő ahhoz, hogy újra megtalálja önmagát és a megbocsátáshoz vezető utat? letöltés [Hidden Content] -------1 point
-
A Titkok könyveihez hasonló mű, ám ezúttal csak a világóceánok, tengerek titkairól rántja le a leplet az író. Természetesen szó esik eltűnt hajókról, rejtélyes katasztrófákról, érthetetlen jelenségekről is. Nemere István - Rejtelmes óceánok .mobi, 297 kB [Hidden Content]1 point
-
Nina Wilde, a fiatal és ambiciózus régész fontos információkhoz jut az elveszett város, Atlantisz hollétét illetően, s hogy tudományos elméletét bizonyítsa, a legenda nyomába ered. A rejtélyes Selasphoros Társaság mindenre elszánt vezetője, Giovanni Qobras azonban bármit megtenne, hogy a titkot örökké homály fedje, még a gyilkosságtól sem riad vissza. Az őserdőkön, hegyeken és nagyvárosokon át egészen az Atlanti-óceán mélységéig vezető hajszán Nina segítségére lesz Edward Chase, a brit hadsereg elitkommandójának (SAS) egykori tagja és Kari, egy milliárdos biológus lánya, hogy végül elvezessenek minket egy 11 ezer éves titok megoldásához, amely ha rossz kezekbe kerül, az egész emberiséget veszély fenyegeti. [Hidden Content]1 point
-
Julie Klassen - A társalkodónő titka.PDF.EPUB. Lady Marianna Mayfieldet hatalmas meglepetésként éri, amikor a férje bejelenti: még aznap elhagyják bathi házukat, és egy távoli vidékre költöznek. A féltékeny férfi így akarja megszakítani a csalfa neje és annak szeretője közötti viszonyt. Mariannának nehezére esik a gyors váltás, ráadásul hites ura parancsa szerint senkit sem vihet magával a személyzetből. Ez a nap azonban nem csak kellemetlen meglepetéseket tartogat számára: váratlanul betoppan az egykori társalkodónője, a zárkózott Hannah Rogers. Marianna mindig is kedvelte a lányt, aki korábban felmondás nélkül, titokban távozott; de az utolsó találkozásuk óta mintha megváltozott volna… Vajon miért kellett Hannah-nak elhagyni a házat? Talán csak nem ejtették rabul a szívét? Lady Mayfieldnek kapóra jön az alkalom: rábeszéli Hannah-t, hogy szegődjön újra a szolgálatába, és kísérje el a nemkívánatos útra. Azt azonban egyikük sem gondolja, hogy ez az utazás örökre megváltoztatja és gyökeresen felforgatja mindannyiuk életét – és a kalandok végére két zaklatott szív is megnyugvásra talál. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -------1 point
-
Észak-Korea elszigetelt, korrupcióval sújtott és atomfegyverekkel felszerelt ország. Kényszermunkatáboraiban mintegy 150-200 ezer politikai fogoly raboskodik, az áldozatok száma szintén több százezerre tehető. Ezen lágerek kétszer annyi ideje léteznek, mint ameddig a szovjet Gulág fennállt, és közel tizenkétszer annyi ideig, mint ameddig a náci koncentrációs táborok.Sin Donghjok az első észak-koreai rab, aki kényszermunkatáborban látta meg a napvilágot és sikerült megszöknie. Gyermekkorát egy nagyfeszültségű szögesdróttal körülvett lágerben töltötte. Mivel nagybátyjai állítólag bűnt követtek el, az állam őt is bűnözőnek tekintette genetikailag, és teljes jogfosztottságban tartotta.Sorsa az államgépezet rendelkezése értelmében örökös kényszermunka volt. Első emléke egy kivégzés, és anyjára mint versenytársra tekintett a mindennapi élelemért. Tizenhárom éves korában beárulta anyját és testvérét, akik szökni akartak. A fiút megkínozták, majd szeme láttára anyját felakasztották, testvérét pedig agyonlőtték.Blaine Harden könyve Sin Donghjok huszonhárom éves rabságának és szökésének története.„Szeretet, együttérzés és család: Sin előtt ismeretlen fogalmak voltak. Isten sem tűnt el vagy halt meg számára: egyszerűen nem hallott róla.” [Hidden Content]1 point
-
80 fok 08' déli szélesség… Itt, a pólus közelében állították fel 1934-ben azt a kis kalibát, mely Byrd tengernagynak, a neves sarkkutatónak négy és fél hónapig menedéket adott. Teljes magányban, dermesztő hidegben és sötétségben folytatta nagy önfeláldozást igénylő munkáját. Visszaemlékezéseiben és naplórészleteiben ezeknek a hónapoknak az eseményeit mondja el; nemcsak nagy akaraterőt és önfegyelmet igénylő megfigyeléseiről számol be, hanem életveszélyes kalandjairól, mindennapos gondjairól is. Richard E. Byrd - Egyedül .epub, 1.31 MB [Hidden Content]1 point
-
„Azt a kutyát Bimnek hívják. A szőre fehér, a füle fekete és kajla. A farka nem kurtított. A vadászkutyák fajtájához tartozik. Nem juhászkutya. Szelíd. Egyszer játszottam is vele, de egy tolakodó bácsi elvitte magával. Bim nem harap. A mamám és a papám nem szeretheti Bimet, mert nem a miénk; a nyakában egy sárga táblácska lóg. Nem tudnám megmondani, miért szeretem – csak úgy. A tyúkokat, a libákat, a bárányokat, a szarvasokat és az egereket is szeretem, de az egértől félek. A teheneket azért fejik, hogy legyen mindig a boltokban tej, és hogy a tervet teljesítsék. ("Egy kicsit dilis!” – gondolta magában Anna Pavlovna.) A jávorszarvast nem fejik, mert az üzletekben nem lehet kapni jávorszarvastejet, és nem is hiányzik senkinek. Az állatokat szeretni kell. A kutya az ember legjobb barátja. Épp most fogalmaztam erről egy kis dalt: Szép állat a szarvas / meg a jávorszarvas. / Kedves állat az egér, / de a kutya többet ér. Egyszer szereztem néhány tengerimalacot, de anyukám azt mondta, hogy nagyon büdösek, úgyhogy a lakásban lehetetlen eltűrni, s egy idegen lánynak adta. Ha törik, ha szakad, én úgyis megkeresem Bimet, ha most nem is engedtek el. Ha én egyszer megmondtam, hiába minden, úgyis megtalálom. Még ha Anna Pavlovna meg is haragszik, én azt se bánom." Gavriil Tropejovszkij - Feketefülű fehér Bim .epub, 315 kB [Hidden Content]1 point
-
Réti László: A parfümőr Kardos Gitta negyvenéves, egyedülálló üzletasszony csak a munkájának él. Parfümőrként személyre szabott illatokat tervez egyedi megrendelésre. Ám ez csak a felszín. Tevékenysége ennél sokkal szerteágazóbb, hiszen kifinomult szaglása segítségével olyan illatokat is érez, amiket más nem. Az illatanyagok megfelelő koncentrációjával képes mások magatartását befolyásolni – és az illető még csak észre sem veszi.Üzleti tárgyaláson valamelyik felet előnyhöz juttathatja.Fel tudja mérni, hogy a partner szorong, izgatott, vagy éppen szexuálisan motivált.A test kipárolgása alapján következtet egy sportoló aktuális állapotára, miáltal meghatározhatja nyerési esélyeit.S mindezt csodálatos szaglása révén.Gittánál új megrendelő jelentkezik, akinek megbízását gondolkodás nélkül teljesíti, s ezzel végveszélybe sodorja magát és társaival alapított vállalkozását. Mire észbe kap, már többszörös gyilkosság gyanúsítottjaként üldözi a rendőrség, ráadásul bérgyilkosok erednek a nyomába.Le kell ráznia üldözőit, hogy bebizonyíthassa ártatlanságát, és megtudja, ki az, aki az életére tör.De szerencséjére van egy különleges adottsága… [Hidden Content] Réti László: Kaméleon Cameron Larkin őrmester megcsömörlött. Elege van a nagyvárosból, s úgy dönt, a nyugdíjig hátralevő időt a vadregényes montanai hegyvidéken, álmos szülővárosában húzza ki. Azonban közbeszól a sors. Egykori akadémiai barátja a segítségét kéri egy szövevényes gyilkossági ügy felgöngyölítésében. Mi történt a ranchon? Először is: ki a halott? Tényleg a családja életét pokollá tévő farmer az? Valóban a jobb sorsra érdemes fia az elkövető? Miért és kinek olyan fontos egy meddő aranybánya? Családi dráma vagy fondorlatos összeesküvés? Pusztító szenvedély vagy hideg számítás motiválta a bűntényt? Választ – számtalan izgalom és meglepő fordulat után – e könnyed hangvételű, humorral átszőtt bűnügyi regényből kapunk, melynek szerzője, Réti László (korábban Marcus Meadow néven publikált) maga is aktív rendőrtiszt. [Hidden Content] Réti László: Célpont Párizsban Victor Jacquard párizsi üzletembernek megszaporodtak a teendői. Biztonsági cége jelentős megrendelést kap, amely megszilárdíthatja pozícióját az üzleti életben. Magánéleti gondok is terhelik: házassága válságban van, feleségével egyre gyakoribbak a veszekedések, és feltűnik ifjúkori szerelme, Chantal is, aki a segítségét kéri. Victor minden energiájával az új feladatra koncentrál, amikor is egy emberrablási ügy kellős közepén találja magát, amelyben senki sem az, akinek látszik. A francia titkosszolgálatot élénken foglalkoztatja bizonyos mozlim közösségek tevékenysége, mert tudomásukra jutott, hogy arab terroristák akcióra készülnek. Erre utalnak a dél-franciaországi tengerparton elkövetett gyilkosságok. Sentenacnak, a tapasztalt elhárítótisztnek azonban nemcsak az idővel kell versenyt futnia, hanem a Párizsban tevékenykedő izraeli ügynökökkel is, akik szintén a potenciális merénylőkre vadásznak. Réti László izgalmakban bővelkedő, akciódús regényének hitelességét garantálja, hogy a szerző, aktív rendőrtisztként, belülről ismeri a nyomozók és terrorelhárítók munkáját. [Hidden Content]1 point
-
Szurovecz Kitti-Hópelyhek a válladon..PDF.EPUB.2017 Arlene 28 éves tévériporter, aki a munkájában és a házasságában egyaránt kiégett; mindennapjai egyetlen érdekes színfoltja ötéves lánya. A fiatal anyuka már jó ideje úgy érzi, csupán statisztaszerepet játszik saját életében, amikor egy nap úgy dönt, elhagyja a férjét, és a kis Laurennel együtt nagyanyja házába költözik, a városba, ahová legszebb gyermekévei kötik. Hayden 33 éves művészi jégszobrász, jóképű és titokzatos. Városszerte pletykák célpontja, hiszen apjával és húgával él, látványos karrierje ellenére sincsenek közeli barátai, mosoly pedig kizárólag akkor villan fel borostás arcán, ha imádott jégszobraival foglalatoskodhat. Kettejük találkozása sorsszerű. Arlene az első pillanattól ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy boldoggá tegye a férfit, akiből valósággal árad a szomorúság. Hayden nehezen, de megnyílik felé, a legfontosabb dolgot azonban jóhiszeműen elhallgatja előle, és ezzel nemcsak a nőt, de a kislányát is veszélybe sodorja… Szurovecz Kitti új, önéletrajzi ihletésű lélektani szerelmi története arra keresi a választ, lehet-e együtt boldog, illetve képes-e egymást meggyógyítani két lélekben mélyen sérült felnőtt. Azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik nem tudják, hogyan kell „jól szeretni.” letöltés [Hidden Content] -------1 point
-
Noria Kaitio tizenéves lány, és a mai Finnország területén él… csak éppen néhány száz év múlva. Az éghajlatváltozás és a globalizáció következményeként új népvándorlás zajlott le, a természeti katasztrófák pedig végérvényesen átrajzolták a Föld térképét. A nyersanyagok elfogyta utáni új világban a fejlett technika eszközei jórészt már feledésbe merültek, és a legdrágább kincs az édesvíz. A rendkívül vegyes népességű Skandináv Uniót könyörtelen katonai diktatúra uralja, mely szigorúan védelmezi az ismert vízlelőhelyeket. Ugyanakkor a lakosság csupán sótlanított tengervízzel olthatja szomját. Noriára édesapja két örökséget bíz: a kínai teamesterek – a víz őrzői – ősi tudományát, valamint egy senki más által nem ismert édesvízlelőhely titkát. E kettős felelősség nehéz döntések elé állítja a lányt: segítsen faluja szomjazó lakosságán, vagy őrizze tovább tiltott tudását? A helyzet megoldásában jó szolgálatot tehet egy, a múltból származó, rejtélyes tárgy… amennyiben sikerül a titkát megfejteni. A finn írónő hazájában pályázatnyertes első kötete rövid idő alatt példátlan népszerűségre tett szert, angol fordításban is megjelent, sőt rögtön jelölték a rangos Philip K. Dick- és Arthur C. Clarke-díjakra. Stílusát kritikusai Margaret Atwoodéhoz és Ursula K. Le Guinéhez hasonlítják. [Hidden Content]1 point
-
Mindenki ismer olyan párokat, mint Jack és Grace. Jack jóképű és gazdag, Grace bájos és elegáns. Kedveljük őket, még ha nem is áll szándékunkban. És szeretnénk Grace-t jobban is megismerni. Csakhogy ez nem is olyan egyszerű, ugyanis Jack és Grace elválaszthatatlanok. Van, aki ezt igaz szerelemnek nevezné. Mások talán feltennék a kérdést, hogy Grace miért nem veszi fel soha a telefont. Vagy miért nem lehet vele beülni valahova egy kávéra, jóllehet nem dolgozik. És hogy marad olyan sovány, noha rafinált fogások sorát főzi? És vajon miért van rács az egyik hálószoba ablakon? B. A. Paris - Zárt ajtók mögött .pdf, 925 kB [Hidden Content]1 point
-
Oprah Winfrey-Amit biztosan tudok.2018..PDF. A filmkritikus Gene Siskel megkérdezte Oprah Winfrey-t: „Mi az, amit biztosan tud?" Ez a kérdés arra késztette Oprah-t, hogy számot vessen életével, és az O, The Oprah Magazine-ban elindította „Amit biztosan tudok" című rovatát. Az elkövetkező tizennégy évben hónapról hónapra megjelentetett egy-egy írást a fenti címen. Ezekben az években vonult vissza, és hagyott fel a The Oprah Winfrey Show-val (ami a maga nemében a legnagyobbra tartott műsor a televíziózás történetében). Ekkor alapította meg saját televíziós hálózatát, lett Amerika egyetlen fekete milliárdosa, kapott tiszteletbeli doktori fokozatot a Harvardon és Elnöki Szabadság Érdemrendet. Jöttek-mentek életében a barátok és kollégák, ekkor vesztett el házi kedvenceket és nevelt helyettük újabbakat, és ekkor ünnepelte meg ötvenedik, majd hatvanadik születésnapját. Mind ez idő alatt végig lelkesítő, bölcs tanácsokkal szolgált az élet dolgairól ebben a rovatban. E bölcsességeket és gyöngyszemeket átdolgozott formában,… letöltés [Hidden Content] -------1 point
-
Vajon egy újonnan napvilágra került evangélium föltárja-e Jézus életének igaz tényeit? A Da Vinci-kód sikerei előtt született nagyszerű thriller egy ókori kéziratról, egy világrengető igazság titokban tartására felesküdött társaságról és egy emberről szól, aki arra hivatott, hogy leleplezze az igazságot, – ha élve megússza. Az ókori római kikötő romjai közötte egy olasz régész első századi papiruszokra bukkan. Az elhalványult szöveg egy addig ismeretlen evangélium, amelyet Jézus testvéröccse, Jakab írt. Ez a felfedezés egy új Jézust állít a világ elé, és földi tevékenységének máig ismeretlen esztendeit bemutatva ellentmond az eddigi beszámolóknak… Irving Wallace - Az elveszett evangélium .epub, 707 kB [Hidden Content]1 point
-
A könyv mulatságos börleszk jelenetekkel indul. A vaksi, életveszélyesen vezető nagypapa két lóerős Citroënjébe már csak a legbátrabbak mernek beülni. Egy törékeny, madárcsontú nagynéni a fal felé fordítva bünteti a szentek szobrait, ha kéréseit nem teljesítik. De amikor előbb az apa, majd a nagynéni és a nagypapa is meghal, a család élete végleges fordulatot vesz. Az egykori kisfiúban felszakadnak az emlékek, és kibomlik előttünk egy család sorsa visszafelé, egészen az első világháborús lövészárkokig. Ez a végtelen gyöngédséggel és szeretettel megírt regény méltán vált az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb irodalmi szenzációjává Franciaországban. Jean Rouaud - A becsület mezején .pdf, 1.02 MB [Hidden Content]1 point
-
Végső menedék--Shelter .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! [/url] amerikai horror, 112 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Julianne Moore profilképeJulianne Moore Cara Harding Jonathan Rhys-Meyers profilképeJonathan Rhys-Meyers David / Adam / Wesley Jeffrey DeMunn profilképeJeffrey DeMunn Dr. Harding Frances Conroy profilképeFrances Conroy Mrs. Bernburg Nathan Corddry profilképeNathan Corddry Stephen Harding Brooklynn Proulx Sammy Brian Anthony Wilson Virgil Steven Rishard Danton nyomozó John Peakes Dr. Charles Foster Alkotók Executive Producer: David Bergstein Billy Rovzar Producer: Darlene Caamano Emilio Diez Barroso Neal Edelstein Mike Macari Operatőr: Linus Sandgren Zeneszerző: John Frizzell Forgatókönyvíró: Michael Cooney Vágó: Steve Mirkovich Rendező: Björn Stein Mans Marlind Tartalom Dr. Cara Jessup (Julianne Moore - Hannibál, A nagy Lebowski, Jurassic Park 2.) többszörös személyiségzavarral küzdő, sokszor veszélyes betegek kezelésével foglalkozik. Élete során annyi borzalmat látott már, hogy szakmai és Istenbe vetett hite ad neki erőt egyedül. Egy zűrös bírósági esetet követően látogatja meg pszichológus apját (Jeffrey DeMunn - Halálsoron, A köd). A doktor legújabb páciense, Adam (Jonathan Rhys Meyers - Tudorok, Mission: Impossible III.) minden addig látott betegét felülmúlja. Élete sötét rejtély, ráadásul minél többet tud meg Caráról, annál veszélyesebbé válik rá és családjára - végül, akár egy őrületes, démoni kitalálósdi végén, már az életük a tét... MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik!letöltés -------------1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00