Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 10/15/2022 in all areas
-
Alexander Weinstein-Az Új Világ gyermekei és más történetek Alexander Weinstein elgondolkodtató történeteiben a jövő már megérkezett, olyan technológiai forradalmat és konflikusokat hozva magával, amik jó eséllyel mindannyiunk életében jelen lehetnek majd. A kötetben található tizenhárom novella az embert vizsgálja hétköznapi helyzetekben: az embert, aki látszólag mindig küzd az új világ változásaival és a folyamatosan érkező technológiai csodákkal, de közben a legnagyobb ellensége folyton saját maga lesz. Családok mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást egy újabb és minden eddiginél keményebb gazdasági válságban (Hátország), vagy megnézhetjük, hogy egyáltalán mit jelenthet a család fogalma a jövőben (Búcsú Yangtól, Az Új Világ gyermekei), és mit tehetnek az egyénnel a virtuális valóságok (A térképészek, Móksa). Ezek mellett olvashatunk arról is, hogy milyen hatással lehet egész országok életére a menekültkérdés (Vándorlás), illetve több történet foglalkozik a küszöbön álló klímakatasztrófával (Jégkorszak, Zuhanóív). Az Új Világ gyermekei és más történetek a szépirodalom és a sci-fi eszköztárából építkező, sokszor komor hangulatú gyűjtemény, amiben lépten-nyomon felvillan a remény szikrája, emlékeztetve minket arra, hogy miért vagyunk itt és miért harcolunk. Alexander Weinstein ezekkel a történetekkel hívta fel magára a figyelmet az utóbbi években, ráadásul a Búcsú Yangtól című novellájából Colin Farrell főszereplésével film is készült. Alexander Weinstein: Children of the New World Eredeti mű Alexander Weinstein: Children of the New World Eredeti megjelenés éve: 2016 Tartalomjegyzék amerikai szerző cli-fi család disztópia elbeszélés klímaváltozás kortárs magyar nyelvű menekültek migráció novella sci-fi társadalmi sci-fi válság virtuális valóság > Agave Könyvek, Budapest, 2022 240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634197768 · Fordította: Bosnyák Edit, Farkas Veronika, Felkai Ádám, Pék Zoltán, Török Krisztina letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -8 points
-
Jaymin Eve-A sárkány jele (Szuperlények börtöne 1.) Mi történik, ha olyan titok kerül napvilágra, ami nemcsak felforgatja az egész eddigi életedet, hanem halálos veszélybe is sodor? A huszonkét éves Jessa Lebron rendkívül éles érzékekkel megáldott farkasváltó, akinek figyelmét a levegő legapróbb rezdülése sem kerüli el. Mégis döbbenten értesül a hírről, hogy anyja, aki születése után nem sokkal elhagyta őt, visszatér a falkához, és olyan titkokat tár fel, melyek gyökeresen megváltoztatják a lánya életét. Kiderül, hogy Jessa a sárkány jelét viseli, ezért halálos veszély fenyegeti. A billogos alakváltók ugyanis arra hivatottak, hogy feltámasszák az ősi, vérszomjas sárkánykirályt – ezért bármi áron, de el kell pusztítani őket. Jessa szeretne többet tudni a jelről, és kíváncsisága végül Vanguardba, a hírhedt börtönbe juttatja, ahol paranormális bűnözőket tartanak fogva. Szerencsére nem kell egyedül szembenéznie a nehézségekkel, mivel legjobb barátja, a sárkányváltó Braxton Compass is vele tart. Tervet kovácsolnak, hogy magukat és a sárkány jelét viselő alakváltókat kiszabadíthassák. De vajon képesek lesznek-e megakadályozni, hogy a sárkánykirály feltámadjon poraiból? Jaymin Eve: Dragon Marked Eredeti mű Jaymin Eve: Dragon Marked Eredeti megjelenés éve: 2015 alakváltó ausztrál szerző barátság börtön boszorkány Connecticut család fantasy farkas ikrek mágia magyar nyelvű new adult regény romantikus sárkány sorozat része szökés tündér vámpír varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 328 oldal · ISBN: 9789635611881 · Fordította: Mergl-Kovács Bernadett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Jaymin Eve-Sárkánymágusok (Szuperlények börtöne 2.) Az olvasó nem tud mást tenni, csak szeretni őket. Amikor Jessa Lebron hirtelen ötlettől vezérelve beszökött a Vanguardba, a szuperlények börtönébe, kiderült számára, hogy hatalmas erővel bír. Jessa ugyanis kettős alakváltó: farkas, de egyúttal sárkány is – méghozzá szőrös. Bizony, nem semmi a csaj. Miután üldözőbe veszik a sárkány jelét viselők elpusztítására felesküdött Négyek, kénytelen menekülni. Vele tartanak a legjobb barátai, az elképesztően dögös négyes ikrek, a Compass fivérek – akik bár néha Jessa idegeire mennek, azért összességében kellemes társaság, és a harcban is nagy hasznukat lehet venni. A sárkánykirály állítólagos feltámadásáig már csak egy hónap van hátra, az alakváltók pedig hamarosan megtudják, mit tartogat számukra a sárkányok világa. Jaymin Eve: Dragon Mystics Eredeti mű Jaymin Eve: Dragon Mystics Eredeti megjelenés éve: 2015 alakváltó ausztrál szerző fantasy kortárs magyar nyelvű new adult regény romantikus sárkány sorozat része tündér vámpír A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 328 oldal · ISBN: 9789635972357 · Fordította: Mergl-Kovács Bernadett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -6 points
-
Pippa Grant-Az utolsó facér milliárdos Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Dollármilliárdok örököse. Mogorva. Társaságkerülő. És az új álpasim… „Érzelmileg elérhetetlen”, mondaná bárki, de ez meg sem közelíti az igazságot arról, milyen is Hayes Rutherford valójában. Rideg. Távolságtartó. Magasabb az elefántcsonttornya, mint a Burdzs Kalifa. És ő az évszázad fogása… legalábbis a bankszámlája alapján. A feladatom egyszerű: távol kell tartanom mindenkit, aki Hayest megkörnyékezi, vagy kerítőként akar „segíteni” ennek az elszigetelt, zsémbes, filmvilágába temetkezett milliárdosnak azáltal, hogy úgy teszek, mintha én lennék az élete szerelme. Cserébe ő nem teszi tönkre az életemet egy aprócska félreértés miatt. De minél többször pillantom meg benne az igazi embert, annál inkább hiszem, hogy bár a világaink különböznek, sokkal több közös van bennünk annál, mint amire bármelyikünk számított. A villogó dollárjelek és a fényűzés mögé rejtőző férfi az életem szerelme lehet? Azonban egy milliárdossal folytatott hamis kapcsolat csak addig móka, amíg ki nem tör a botrány… Az utolsó facér milliárdos egy kedves, spamelo történet egy elfuserált gyantázásról, egy nőről, aki nem áll két lábbal a földön, egy férfiról, aki túlságosan is földhözragadt, és egy aranyos kutyáról, aki véletlenül kerítővé válik – legalábbis tesz róla, hogy az álpár ne találja a ruháit, miután kilép a zuhany alól… Pippa Grant: The Last Eligible Billionaire Eredeti mű Pippa Grant: The Last Eligible Billionaire Eredeti megjelenés éve: 2022 21. század álkapcsolat Amerikai Egyesült Államok chick lit család erotikus gazdagság spamelo ikrek kortárs kutya LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű Maine regény romantikus tanár újrakezdés válás váltott szemszög Virginia A következő kiadói sorozatban jelent meg: Casanova Kossuth > Kossuth, Budapest, 2022 Fordította: Tóbiás Csenge letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -6 points
-
Anders de la Motte · Måns Nilsson-A halál színre lép (Österleni gyilkosságok 1.) Österlen kisvárosában gyilkos garázdálkodik. A helyi sztáringatlanost, Jessie Andersont holtan találják az egyik bemutatandó házban. Peter Vinston, a kissé bogaras felügyelő veszi kézbe a nyomozást, noha csak a kényszerszabadságát tölti az idilli svéd városkában. Tove Esping, a kissé zöldfülű, de rendkívül ambiciózus helyi rendőrgyakornok siet a segítségére. E sajátos kettősnek még azelőtt kell rájönnie, kinek a képében lépett színre a halál, mielőtt túl késő lenne. Az Österleni gyilkosságok című sorozat első kötetében népszerű szerzőnk, Anders de la Motte ezúttal írótársával, Mans Nilssonnal alkot maradandót. Skandináv krimi sok humorral fűszerezve, gyönyörű környezetben, különc karakterekkel. Anders De La Motte – Måns Nilsson: Döden går på visning Eredeti mű Anders De La Motte – Måns Nilsson: Döden går på visning férfi főszereplő gyilkosság spamelo krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű nyomozás regény skandináv sorozat része svéd szerző > General Press, Budapest, 2022 336 oldal · ISBN: 9789634526858 · Fordította: Dobosi Beáta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -4 points
-
Rudyard Kipling - Indiai történetek Ebbe a kötetbe Kipling legjobb elbeszéléseiből válogatott a Kelet Kiadó. Romantikus és misztikus írásokat épp úgy olvashatunk itt, mint klasszikus, realista, vagy 20. századi modern szemlélettel és eszközökkel elbeszélt drámai történeteket. De feltűnnek a kiplingi csodás mesék is. Az egyikből többek között megismerhetjük A dzsungel könyve történetének folytatását. Vajon mi lett a felnőtt Maugli sorsa a brit birodalomban? Kipling emberként nem nyerhette el az utókor rokonszenvét. De íróként nagyon jó tudott lenni. Zavarba ejtően, kiemelkedően jó. Itt a bizonyság a kezünkben. angol szerző brit szerző elbeszélés India irodalmi Nobel-díj magyar nyelvű novella online olvasható viktoriánus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar könyvtár Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) mobi – [ code][Hidden Content][ /code]3 points
-
Matolcsy Ildikó - Étkek, tippek, fortélyok pdf 13mb [Hidden Content]3 points
-
2 points
-
Albert Camus-A pestis Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy csendes kisvárosban pestisjárvány tör ki, s egyre inkább elhatalmasodva, egyre több embert legyilkolva hatalmába keríti a várost. A főhős, Rieux doktor, Camus leghíresebb korai esszéjének – Sziszüphosz mítosza – irodalmi megtestesülése, aki nem hajlandó tudomásul venni a vereséget, újra és újra lázad a könyörtelen sorssal szemben, s az emberi lét értelmét a küzdelemben keresi, mely bármennyire reménytelen is, az ember győzelmét képviselheti a vak végzettel szemben. A regény egyike a legnépszerűbb műveinek, a járvány teremtette sajátos világ kiválóan alkalmas a legkülönbözőbb magatartásformák bemutatására. Az Európa kiadásai a Sziszüphosz mítoszát is tartalmazzák. Albert Camus: La peste Eredeti mű Albert Camus: La peste Eredeti megjelenés éve: 1947 Tartalomjegyzék 1001 könyv listán szerepel 111 híres regény 20. század betegápolás betegség egzisztencializmus filmadaptáció filozófia francia szerző halál hangoskönyv irodalmi Nobel-díj ismeretterjesztő járvány klasszikus magyar nyelvű pszichológia regény túlélés A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár Európa · Horizont könyvek Kriterion · Európa Diákkönyvtár Európa > Jelenkor, 2020 376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636768669 · Fordította: Vargyas Zoltán letöltés [Hidden Content],+Albert+-+A+pestis.epub/file [Hidden Content],+Albert+-+A+pestis.mobi/file [Hidden Content] -2 points
-
Higasino Keigo-X – A gyilkos ismeretlen A kamaszlányát egyedül nevelő Jaszukóhoz váratlanul betoppan erőszakos exférje. Heves vitába bonyolódnak, és a férfi végül holtan végzi. Szomszédjuk, a különc matematikus már régóta gyengéd érzelmeket táplál az asszony iránt. Felajánlja, hogy biztosítja számukra a tökéletes alibit. Az egyetlen kikötése, hogy Jaszukóék mostantól szóról-szóra kövessék az utasításait. Mikor a tokiói rendőrség felügyelője a helyszínre érkezik, egy brutális gyilkossággal szembesül. Ám a bizonyítékok sehogyan sem állnak össze, ezért briliáns eszű fizikus barátjához fordul segítségért. Kezdetét veszi a lángelmék csatája: az egyik zseni hideg logikával igyekszik feltárni az igazságot, míg a másik heves szenvedéllyel küzd, hogy megmentse a szeretett nőt. Higasinó Keigó világhírű, Naoki-díjas, japán bestsellerszerző. Lendületes, meghökkentő fordulatokkal teli krimijéből több mint kétmillió példány fogyott világszerte. Eredeti cím: 容疑者Xの献身 (Yougisha X no kenshin) Eredeti megjelenés éve: 2005 elméleti fizika fizika gyilkosság Japán (ország) japán szerző krimi magyar nyelvű matematika nyomozás regény thriller > Libri, Budapest, 2012 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
M. L. Rio-Mintha gonoszok volnánk Egy olyan gyilkosságért ítélték el, amit talán el sem követett. Oliver Marks tízéves börtönbüntetése végéhez ér, és a szabadulása napján az az ember fogadja, aki lecsukta őt. Colborne nyomozó visszavonul, de előtte tudni akarja, mi történt valójában egy évtizeddel korábban. Oliver egyike annak a hét színinövendéknek, akik Shakespeare-t tanulmányozzák egy elit művészeti főiskolán. Ők heten ugyanazt a szerepet játsszák a színpadon és az életben: hős, gonosz, zsarnok, csábító, szende, statiszta. Viszont amikor a szereposztás megváltozik, és a mellékszereplő sztárságra tör, a színjáték veszélyesen átszivárog a valóságba, és egyiküket holtan találják. A többiek életük legnagyobb alakítása előtt állnak: meggyőzni a rendőrséget és magukat, hogy ártatlanok. Fedezd fel sötét, drámai fordulatait! M. L. Rio: If We Were Villains Eredeti mű M. L. Rio: If We Were Villains 90% Eredeti megjelenés éve: 2017 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság egyetem férfi főszereplő fizikai bántalmazás gyilkosság halál Illinois kortárs lélektani LMBTQ magyar nyelvű ősz regény rejtély romantikus színész színház tél tévésorozat-adaptáció thriller > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 384 oldal · ISBN: 9789635973637 · Fordította: Metz Ferenc letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Adrian Tchaikovsky-Hadállat REX VAGYOK. JÓ KUTYA VAGYOK. Rex két és fél méter magas, nagyrészt golyóálló. A hátán nagy kaliberű lövegek vannak, a hangjába pedig pánikkeltő szubszonikus frekvenciákat kevertek. Három társával – Sárkánnyal, Brumival és Rajjal – Mexikó délkeleti részén, az anarchiába süllyedt Campeche állam területén hajtanak végre bevetéseket. Rex génsebészeti úton létrehozott biomorf, egy aljas háború vérszomjas eszköze. Intelligens, megérti a parancsokat, és ügyességét megjutalmazzák az agyába telepített implantok. Egyetlen vágya Jó Kutyának lenni, Jó Kutya pedig csak úgy lehet, ha engedelmeskedik Gazdinak. Gazdi pedig azt akarja, hogy ölje meg a gonoszokat. Mind egy szálig. De valójában kik a gonoszok? És mi történik, amikor Gazdit bíróság elé állítják háborús bűnökért? Milyen jogokat ad a fegyverként használt biomorfoknak a Genfi Konvenció? Van egyáltalán Rexnek és társainak joga létezni? Mit tennének, ha szabadok lennének? Adrian Tchaikovsky, Az idő gyermekei c. nagy sikerű regény szerzője parádésan egyesíti a pörgős, háborús akciót az intellektuális mondanivalóval, ebben letehetetlen, egyedi történetben. Adrian Tchaikovsky: Dogs of War Eredeti mű Adrian Tchaikovsky: Dogs of War Eredeti megjelenés éve: 2017 állat antihős brit szerző cyberpunk disztópia énelbeszélő háború harcosok hard sci-fi jelen időben írt kalandregény kortárs kutya magyar nyelvű mesterséges intelligencia Mexikó regény sci-fi társadalmi sci-fi transzhumanizmus váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fumax SF Extra Fumax > Fumax, Budapest, 2018 Fordította: Kodaj Dániel letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Egyesült Államok, Északi Kutatóközpont Északon, a határ közelében szörnyű emberkísérletek folynak a hadsereg megbízásából. Senki nem tudja, milyen projekten dolgoznak, csupán egy dolog biztos: az eredmény valami egészen új típusú fegyverrel kecsegtet. Génmanipuláció révén emberekből olyan katonákat hoznak létre, akik a ragadozók éles érzékeivel, gyilkos ösztöneivel rendelkeznek. Amikor egy nem várt baleset eredményeként a hatos Kísérleti Osztály felrobban, különleges szakértők szállnak ki a helyszínre felmérni a károkat, és menteni ami menthető. A dolog azonban nem olyan egyszerű, amint gondolnánk. A kísérleti laboratórium megsemmisült. Az üszkös, fekete romok között egy halott férfi teste hever egy bezárt ketrec mellett. A maradványok alapján a szakértőknek sikerült megállapítania, hogy a kísérletet vezető professzor tetemére bukkantak. Ám hol lehet a kísérlet alanya? Ő is megsemmisült a robbanás során, vagy valami rejtélyes módon elmenekült a zárt ketrecből? S egyáltalán, miféle balul sikerült kísérlet miatt robbant fel a laboratórium? Kérdések, melyekre csupán egyvalaki tudja a választ. Ám őt sehol nem találják. A rejtély kulcsa a szökevény. S miközben a szakértők a maradványokat vizsgálják, megdöbbentő esemény borzolja a környező vidéken élők idegeit. epub [Hidden Content]1 point
-
7. Diana Gabaldon: Csontok visszhangozzák 1. 98% A mestermű folytatódik! Jamie Fraser, a volt jakobita, akit magával sodornak a lázadások, három dolgot tud biztosan az amerikai felkelésről: az amerikaiak fognak nyerni; ha a győztesek oldalán harcol, az még nem garantálja a túlélést; és inkább meghalna, mint hogy egy puskacső mentén kelljen szembenéznie törvénytelen fiával – a brit hadsereg fiatal hadnagyával. Claire is tudja, hogy az amerikaiak fognak nyerni, de a győzelem végső árával ő sincs tisztában. Addig azonban, amíg cseppnyi beleszólása is van a dologba, Jamie élete és boldogsága nem lesz része ennek az árnak. Közben a huszadik század viszonylagos biztonságában Jamie és Claire lánya, Brianna és a férje, Roger MacKenzie új otthonra találtak a történelmi, skót birtokon, ahol Claire levelein keresztül megelevenedik a lány szüleinek két évszázaddal korábbi története. Az oldalak Claire harci sérülésektől borított férje iránt érzett szerelméről mesélnek, illetve az utazásukról Észak-Karolinából a nyílt tenger felé, ahol találkoznak egy privatérral, és tengeri csatába keverednek. Ám Brianna és Roger nemcsak a felmenőik, hanem a saját sorsukra utaló nyomokat is keresik. Mert a MacKenzie család jövője a felföldön rejtélyesen, végérvényesen és szorosan összefonódik a háború tépázta gyarmati Amerika történelmével. Légy a részese! [Hidden Content]1 point
-
Mintegy 2000 évvel ezelőtt egy szeretett és karizmatikus ifjú „forradalmár" felforgatta a Római Birodalom egyik legtávolabbi tartományát. Miközben a béke és a szeretet erejét hirdette, nagy hatalmú ellenségeket szerzett magának. A könyv elrepít a korszak forrongó világába, és bemutatja azokat a jelentős hatású eseményeket, amelyek elkerülhetetlenné tették Jézus halálát. A názáreti életének és korának e magával ragadó, történelmi tények felhasználásával megírt regényében nem Messiásként, hanem emberi oldaláról ismerhetjük meg Jézust. epub [Hidden Content]1 point
-
Mindörökké Jackass.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Jackass Forever 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akció-vígjáték, dokumentumfilm, 96 perc, 2022 Stáblista: Az eredeti Jackass-stáb újra visszatér, hogy elhozza a mások kárán való fergeteges szórakozás örömét a nagyérdeműnek. Az új rész sem szűkölködik vicces, vadul abszurd, elképesztő, kretén, agyament és gyakran veszélyes akciókban, és a már nem fiatal, de még mindig minden baromságra kapható őscsapat ezúttal izgalmas, új szereplőkkel kiegészülve hozza a formáját. Johnny Knoxville és bandája ezúttal is még tovább tágítja a hülyeség határait. Formátum : DVD Video Általános 4,37 GB (4 700 303 360 bájt) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ------1 point
-
Hőség.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!!Heatwave 15 éven aluliak számára nem ajánlott 100 perc, Thriller.2022 Stáblista: Clare-nek durva kamaszkora volt; főbérlője hanyagsága miatt tűz ütött ki, amelyben meghalt a családja. Mindezt túlélte, és sikerült valahogy boldogulnia: felnőtt korára eltökélt és gyönyörű nő lett belőle, aki gőzerővel azon dolgozik, hogy élhessen élete második esélyével egy szebb jövő reményében. Pozíciót kap egy ingatlanügynökségnél, és a forró kánikulában véletlenül összegabalyodik a csábító és titokzatos Evával, amiből szenvedélyes kapcsolat születik, ám kiderül, hogy a nő Clare főnökének felesége. Amikor Claire munkaadója eltűnik, tévesen őt vádolják meg érte, és Clare kénytelen feltárni a sokkoló igazságot, hogy Eve nem az, akinek állítja magát. Szexi, feszültségteljes thriller a szerelemről, amely halálosabb, mint a tűz: kétszer annyira éget, ám tízszer annyira pusztító. Formátum : DVD Video-4,01 GB (4 312 768 512 bájt) MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----1 point
-
Szamaritánus.Custom.dvd.hun.dm.PRÉMIUM LINKEK!! (2022) Sci-Fi, Dráma, Akció, Fantasy 1h 39m 2022. 08. 26. (DK)Szereposztás 15 A tizenhárom éves Sam azt gyanítja, hogy a visszahúzódó, titokzatos szomszédja, Mr. Smith valójában az a legenda, akit húsz évvel ezelőtt egy nagy csata után halottnak nyilvánítottak. Mivel a bűnözés egyre nő, Sam küldetésének tekinti, hogy előcsalogassa szomszédját a rejtekhelyéről, hogy megmentse a várost a káosztól. 4,37 GB Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----1 point
-
Solaris - Marsbéli krónikák III EP (2022) Teljes hossz:24p Teljes méret:56mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj:progrock Év:2022 01.Mi vagy MI (Am I or A.I.).mp3 02.Zoo (Zoo).mp3 03.Duó 2 (Duo 2, extra bonus).mp3 04.Marsbéli Krónikák III. 3. tétel (Martian Chronicles III. 3.).mp3 [Hidden Content]1 point
-
Nora Webster "Nora Webster a közelmúltban özvegyült meg. A hirtelen veszteségtől és attól, hogy a gyerekeit egyedül kell fölnevelnie, kicsúszik a lába alól a talaj. Olyan jövővel kell szembenéznie, amelyre egyáltalán nem készült fel. De Norában nagy erő lakozik, csöndes eltökéltség, hogy nem enged mások elvárásainak. A zene, valamint a barátság adománya révén megtanulja, hogyan élhet tovább. Rátalál saját világára, saját akaratára, és sikerül úrrá lennie a gyászán." [Hidden Content] Brooklyn "Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az 1950-es évek Írországában vagyunk, és Eilis Lacey sok fiatal ír lányhoz hasonlóan nem dúskál a lehetőségekben. Ezért amikor nővére elintézi, hogy kivándorolhasson New Yorkba, Eilis tudja, hogy mennie kell, s első ízben kell maga mögött hagynia családját és otthonát. Amikor megérkezik a zsúfolt brooklyni albérletbe, csak arra tud gondolni, mit áldozott fel. Távolra került otthonától és honvágya van. Aztán amikor az első tapogatózó lépéseket teszi a barátság és talán valami más felé is, olyan hírt kap, ami miatt vissza kell térnie Írországba. Ott szörnyű dilemmával néz szembe a kötelesség és a nagy szerelem közti rettenetes választással. Nick Hornby forgatókönyve alapján azonos címmel film készült Eilis történetéből, melyet február 4-től játszanak a magyar mozik." [Hidden Content]1 point
-
Tüskevár 1967 fekete-fehér, magyar, ifjúsági filmsorozat, DVDRip.AVC (mkv) rendező: Fejér Tamás író: Fekete István forgatókönyvíró: Fejér Tamás zeneszerző: Vincze Ottó operatőr: Mezei István dramaturg: Tarbay Ede látványtervező: Bertalan Tivadar vágó: Farkas Zoltán szereplők: Bánhidi László (Matula bácsi) Seregi Zoltán (Tutajos) Barabás Tibor (Bütyök) Zenthe Ferenc (István bácsi) Petrik József (Bütyök hangja) Földi Teri (Barkóczi Éva) Kállai Ferenc (Tutajos apja) Kiss Manyi (Náncsi néni) Dajka Margit (Tutajos nagymamája) A film hőse egy kisfiú, a széltől is óvják, még az úttörőtáborba se engedik el. A nyári szünetben azonban elmehet a Kis-Balaton mellé egy rokonhoz, aki megismerteti őt a természet szépségeivel. A nyaralás feltétele, hogy jól kell tanulnia. 1. Nyaralás feltételekkel 2. A nádvilág 3. A szökevény óriás 4. A leskunyhóban 5. Hárman a berekben 6. Viharban 7. Tüskevár meghódítása 8. Búcsú a berektől Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Tüskevár 1 Nyaralás feltételekkel Videó információk: Méret: 488,97 MB Hossz: 0:28:34 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Bitráta: Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
1 point
-
A linkek frissítve. grabacs1 point
-
Egy óra múlva itt vagyok 1971 fekete-fehér, magyar, tévéfilmsorozat, DVDRip.XviD rendező: Wiedermann Károly forgatókönyvíró: Pintér József dramaturg: Deme Gábor szakértő: Bodó Ágnes hadtörténész operatőr: Nagy József zene: Hidas Frigyes vágó: Szatmári Piri hang: Krajcsovits István fővilágosító: Bursi Imre díszlettervező: Nagy Vilmos jelmeztervező: Fekete Mária felvételvezető: Baroch László gyártásvezető: Pásztor József szereplők: Harsányi Gábor (Láng Vince) Gobbi Hilda (Késmárky Félixné) Őze Lajos (Késmárky Ödön) Ajtay Andor (Forray Dániel tábornok) Bessenyei Ferenc (Valkó Antal) Márkus László (Gróf Podweisz Elek) Csomós Mari (Forray Alíz) Greguss Zoltán (Zotovics) Csákányi László (Jenő úr) Gyenge Árpád (Spiller) Venczel Vera (Valkó Vera/Láng Vincéné) Kállai Ferenc (Brenner felügyelő) Madaras József (Mackó) Nagy Attila (Schultzer őrnagy) Dégi István (Lehner Mitics) Szigeti András (Mészáros Ferenc) Orsolya Erzsi (Özvegy Padosné) A kalandfilm-sorozat főhőse Láng Vince. Életének alakulását mutatja be a film a II.világháborút megelőző években. 1937-ben a munkanélküli Vince végre munkához jut. Gróf Podweisz Elek sofőrje lesz. Rövid idő után Vince egy kórházi ágyon tér magához, amikor megtudja, hogy a gróf kirúgta, egy halott betegtársa szemetes egyenruhájában távozik. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Egy óra múlva itt vagyok 01 Egyenruha kötelező Videó információk: Méret: 699,83 MB Hossz: 1:10:03 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 560 x 416 pixel Bitráta: 1 259 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. Egyenruha kötelező! 1937. A munkanélküli Láng Vince végre álláshoz jut, gróf Podweisz Elek sofőrje lesz. Nem sokáig örülhet szerencséjének, egy szerencsétlen előzés során nemcsak az eszméletét, hanem az állását is elveszti. A kórházból egy halott betegtársa szemetes egyenruhájában távozik s útja egyenesen Budapest Székesfőváros szeméttelepére vezet... [Hidden Content] [Hidden Content] 2. A feketefuvar Láng Vince egy a szeméttelepen csereberélt revolver miatt börtönbe kerül, ahol spiclinek tekintik, mivel szinte megszólalásig hasonlít, egy az államrendőrség kötelékében dolgozó besúgóra. Szabadulása után visszamegy a szeméttelepre. A börtönben sínylődő kommunista raboknak tudomására jut, hogy a nyilasok provokációs céllal pokolgépes robbantást terveznek. Az egyik rabnak sikerül Láng Vince szemeteskocsiján megszökni... [Hidden Content] [Hidden Content] 3. A hajsza Vince Valkótól civil ruhát kap, cserébe egy csomagot kell elvinnie autóval az öreg halászhoz. Vince csak az öreg halásznál tudja meg, hogy a csomagban nem volt más, mint a szökött fegyenc, akinek a komoródi robbantást kell meghiusítania. Egy szökésben lévő rablógyilkos keresztezi útjukat, a fegyenc meghal, s mivel Vince tökéletes hasonmása a rendőrspiclinek, átveszi helyette a pokolgépet. [Hidden Content] [Hidden Content] 4. Az esküvő Láng Vince ismét az államrendőrség kezébe kerül, személyesen Brenner felügyelő vallatja. Láng Vince tagad. Valkó ócskás ki akarja szabadítani Vincét, ezért lányával együtt felkeresi a felügyelőt. Vince alibije tisztázódik, az egész napot Valkó Verával töltötte. Hogy minden gyanút eloszlassanak Láng Vince feleségül veszi a lányt... [Hidden Content] [Hidden Content] 5. A merénylet 1941 január elején Vince megkapja behívóját. Bárdossy miniszter lesz, megalakul az új kormány. Forray tábornok lányával a jugoszláv bőrkereskedő, Zotovics villájába menekül, ahol azonban az ellene irányuló merénylet áldozata lesz. Vince mint sofőr szintén a Zotovics villában van, a német támadást látván parancsnoka kocsiján menekülni igyekszik, de a csetnikek egy csoportja elkapja... [Hidden Content] [Hidden Content] 6. A temetés A hősi halált halt Forray tábornok temetésén leányát, Alizt, Zotovicsot és Mr.Smithet Schultzer őrnagy és néhány német katona felügyelete alatt Zotovics erdészházába kísérik. Közben az Abwehr egy kommunista csoport után nyomozva, egyik emberüket a zöldházban lévő halálraítélt foglyok közé küldik, hogy férkőzzön a Kerács nevű kommunista bizalmába. Csetnikek támadják meg a fogoly szállítmányt, s az embereket magukkal viszik. Vincét halálra ítélik. A kivégzést Kerácsra bizzák, aki azonban szabadon engedi... [Hidden Content] [Hidden Content] 7. A találkozás A csetnikek fogságába került Vincének sikerült a Sirály-szigeten megmentenie a Mackó által vezetett partizáncsoportot, önmaga azonban a jobboldali tisztek táborába került vissza. Keracs, a jugoszláv partizánok gabonakereskedőnek álcázott összekötője egy színlelt kivégzéssel segítette hozzá a meneküléshez. Egy órával később, a közei majorban kellene találkozniuk. A majorban azonban Vince egy régi ismerősre bukkan... [Hidden Content] [Hidden Content] 8. A küldetés Klerg parancsnok elfogatóparancsot ad ki Dogán ellen s kilátásba helyezi, amennyiben nem kap információt a lakosságtól szörnyű büntetésre számíthatnak. Lehner megszökik Zotovicséktól és fellármázza a németeket: partizánok! Eközben Láng Vince a súlyosan sebesült Dogánt vonszolja a tábor felé... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9. Az ünnepség Láng Vince hamis papírokkal a keleti frontra kerül munkaszolgálatra s az utolsó pillanatban sikerül felvennie a kapcsolatot a partizánok összekötőjével. Szokolovék váratlan rajtaütést szerveznek a Vereczkey százados által szervezett ünnepség főpróbáján s kiszabadítják a munkaszolgálatosokat... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10. Megfordult a szél Vince hamis papírokkal a keleti frontra kerül munkaszolgálatosként, s az utolsó pillanatban sikerül felvennie a kapcsolatot a partizánok összekötőjével. Szokolovék váratlanul rajtaütnek annak az ünnepségnek a főpróbáján, melyet Vereczkey százados szervezett. Kiszabadítják a muszosokat, Vince pedig a partizánok között Lovas Jancsival, a Moszkvában tanuló magyar fiúval találkozik... [Hidden Content] [Hidden Content] 11. A Mephisto akció Az ellenség a szovjet hazafiak lejáratására bűnözőkből verbuvált ál-partizán alakulatot szabadított a lakosságra. Vince kifürkészte a gazemberek szándékát, közéjük keveredett, és segítségével sikerült a bandát ártalmatlanná tenni. Vince újból találkozik Szolokovékkal - az egység előtt azonban új feladat áll. [Hidden Content] [Hidden Content] 12. A kelepce Vince Szokolov parancsnoksága alatt megkísérelt átkelni a németek őrizte szovjet-lengyel határon, hogy a lengyel ellenállókkal felvehessék a kapcsolatot. Szokolovot azonban elfogják. Egy lengyel kisvárosban találkoznak újra - Szokolov mint fogoly, Vince és Rozwiak, mint alkalmi bűvész. Akciójukat, hogy parancsnokukat kiszabadítsák, a németek meghiusítják, így az egész csoport Schultzerák karmába kerül... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13. Szökevények A II.világháború 1944-es esztendejének elején Láng Vince már a szovjet partizánok között tevékenykedik. Felderítésre indul, de elfogják és a németek több társával együtt vallatják, majd lágerbe viszik. Ott egy francia orvos segítségével Láng és a többi partizán vállalják egy veszélyes kísérletben való részvételt a szabadulás reményében. A vállalkozás sikerül és egy német repülőgéppel a szovjet frontra szöknek, majd újabb feladatot hajtanak végre: egy magyar egységet megnyernek, lefegyverzik a tiszteket, sőt Késmárkyt lelövik. 1944. március 9-én a németek megkezdik a letartóztatásokat és a magyar tisztek eltávolítását. A magyar tisztek közül egy háromtagú csoport Moszkvába igyekszik a fegyverszüneti tárgyalások előkészítése érdekében. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 14. A hazatérés A balul sikerült lengyelországi akció után Vince társaival koncentrációs táborba került. A soknemzetiségű foglyok összefogásával már-már sikerült a kitörést előkészíteni, amikor a németek repülőgéppel útnak indították őket Berlin felé, hogy baktériumfegyverük létrehozásához kísérleti alanyként szolgáljanak. Vincét a megmenekülésük után a szlovákiai ellenállás bázisán látjuk viszont, újabb feladat végrehajtása után a szovjet hadsereg hadnagyaként tér haza a felszabadult Budapestre. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
1 point
-
Ha eljön a holnap - (Sidney Sheldon's If Tomorrow Comes) 1986 színes, szinkronizált, amerikai, 3 részes minisorozat, DVDRip.XviD, 1,45 GB, 2x1,09 GB rendező: Jerry London író: Sidney Sheldon forgatókönyvíró: Carmen Culver zeneszerző: Chris Walker, Nick Bicât operatőr: Dennis C. Lewiston, Paul Lohmann vágó: George W. Brooks, Dick Darling, Bernard Gribble szereplők: Madolyn Smith-Osborne (Tracy Whitney) Tom Berenger (Jeff Stevens) David Keith (Daniel Cooper) Liam Neeson (André Trignant felügyelő) Jack Weston (Willie bácsi) Richard Kiley (Gunther Hartog) Anne Schedeen (Charlotte) Tracey Whitney gyönyörű fiatal lány, gazdagság, szerelem, boldogság vár rá. A holnapot azonban árulás, bűntény, emberi gonoszság "napolja el". Tracey a maffiával kerül szembe, s szinte egyik napról a másikra börtönben találja magát, 15 évre ítélt bünözőként. Csak a bosszúvágy tartja benne a lelket, s amikor néhány hónap múlva váratlanul kegyelmet kap, halálos eltökéltséggel, kész tervekkel száll harcba tönkretevői ellen. Rövid úton valamennyi rosszakaróján bosszút áll, sőt... A csinos és agyafúrt lányból hamarosan nemzetközi hirű szélhámosnő lesz. Szenvedélyévé válik a veszélyes élet, amelyben a holnap mindig bizonytalan... Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Ha eljön a holnap CD 1 Videó információk: Méret: 1,45 GB Hossz: 2:12:12 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 464 pixel Bitráta: 1 430 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.379 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Ha eljön a holnap CD 2 Videó információk: Méret: 1,09 GB Hossz: 1:28:53 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 464 pixel Bitráta: 1 615 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.379 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Ha eljön a holnap CD 3 Videó információk: Méret: 1,09 GB Hossz: 1:30:09 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 464 pixel Bitráta: 1 591 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.379 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
A linkek frissítve. grabacs1 point
-
A 3. évad 6. rész hozzáadva!1 point
-
1 point
-
A 2. évad S02E02 rész hozzáadva! EZZEL TELJES A 2. ÉVAD1 point
-
1 point
-
1 point
-
1 point
-
Liar Egyesült Királyság, 2017 drama A Liar egy thriller, egy éjszaka története, mely örökre megváltoztatja két főhőse életét. Egy tanárnőt egyik tanítványa apja randira hívja, amiből szex kerekedik. A nő szerint erőszak történt, a férfi ezt tagadja. Rendező: Samuel Donovan, James Strong Forgatókönyvíró: Harry Williams Zene: Glenn Gregory Krah Szereplők: Joanne Froggatt, Ioan Gruffudd, Zoe Tapper, Warren Brown, Shelley Conn [Hidden Content] Méret:....................:~410 MB Kép bitráta.............:~1000 kb/s Kép felbontás...........:720 x 360 Kép sebesség.........:25.000 Kép minőség...........:Web-DL x264 Hang.......................:AAC Nyelv.......................:Angol Hang bitráta.............:120 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat ....................:Magyar felirat a csomagolt fájlban. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.1 point
-
1 point
-
A 6. évad hozzáadva! EZZEL TELJES A GUMIMACIK SOROZAT!1 point
-
Valóban azonos volt, a 2. évadot töröltem. A 2. évad feliratosan lesz meg HDTVRip Avi változatban, mind a 10 epizód!1 point
-
A szultána - Magnificent Century - Kosem 2015 1. évad TVRip x264 HUN MKV (12) színes, magyarul beszélő, török történelmi sorozat, 62 perc, 2015 KÉSZÍTETTÉK: rendező: Zeynep Gunay, Yagiz Alp Akaydin, Mert Baykal zeneszerző: Aytekin Atas producer: Timur Savci vágó: Elif Durak, Ismail Akbulut, Huseyin Haluk Arus, Evren Çan SZEREPLŐK: Kösem Sultan: Beren Saat a fiatal Kosem: Anastasia Tsilimpiou Sultan Ahmet: Ekin Koç Safiye Sultan: Hülya Avsar Hümasah Sultan: Vildan Atasever Halime: Aslihan Gürbüz Sultana Handan: Tülin Özen TARTALOM: A látványos széria az I. Szulejmán szultán utáni időkbe viszi el a nézőt, bemutatva Kösem szultána életét, aki Hürrem szultána mellett, az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező nő volt az Oszmán Birodalom történetében. Ahmet szultán háremébe hozatnak egy görög lányt, Nasia-t, aki az uralkodó, Ahmet szultán kedvence lesz. Az ártatlan, őszinte lány hamarosan megtapasztalja, milyen intrikák és harcok folynak a palotán belül a hatalom megszerzéséért. Bár állandó honvágyat érez, a szerelem mégis a palotában tartja. Ő maga is a cselvetések részévé válik, ám bátor fellépésével kivívja az elismerést, és később Kösem szultána néven az oszmán történelem egyik leghatalmasabb asszonya lesz. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.szultana.S01E03 Videó információk: Méret: 352,59 MB Hossz: 0:43:07 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 640 x 360 pixel Bitráta: 961 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet, apja hirtelen halála után nagyon fiatalon kerül az Oszmán Birodalom élére. A hagyományok és az ország fennmaradása érdekében meghozott reformok között kell egyensúlyoznia, melyet a háremében élő asszonyok intrikái csak még nehezebbé tesznek. Ebben a nehéz helyzetben kell méltó társat találnia magának. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: Az aktuális rész ismertetője: Anastasia rosszul viseli, hogy távol kell lennie a családjától, és nehezen illeszkedik be a hárem szabályokkal nehezített életébe. Az első adandó alkalommal pedig megpróbál elszökni a palota egyik titkos járatán keresztül. A film ismertetése: A látványos széria az I. Szulejmán szultán utáni időkbe viszi el a nézőt, bemutatva Kösem szultána életét, aki Hürrem szultána mellett, az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező nő volt az Oszmán Birodalom történetében. Ahmet szultán háremébe hozatnak egy görög lányt, Nasia-t, aki az uralkodó, Ahmet szultán kedvence lesz. Az ártatlan, őszinte lány hamarosan megtapasztalja, milyen intrikák és harcok folynak a palotán belül a hatalom megszerzéséért. Bár állandó honvágyat érez, a szerelem mégis a palotában tartja. Ő maga is a cselvetések részévé válik, ám bátor fellépésével kivívja az elismerést, és később Kösem szultána néven az oszmán történelem egyik leghatalmasabb asszonya lesz. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: Ettől a résztől MKV lesz! Az aktuális rész ismertetője: Valaki merényletet próbál meg elkövetni Ahmet ellen, elvágják az oroszlán láncát, melyhez csak maga a szultán jár be. Handan azt sugallja a fiának, hogy Safiye áll a gyilkossági kísérlet mögött. Ahmet találkozóra hívja a nagyanyját. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az egész palota Halime és a kis herceg szökése miatt nyomoz, Ahmet Dervisht bízza meg azzal, hogy Mustafa nyomára bukkanjon. Safiye magához hívatja Anastaziát, hogy kifagassa, mi történt azon az éjszakán, melyet a szultánnal töltött. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: AVI + MKV! Az aktuális rész ismertetője: Handan addig ügyeskedik a háremben, amíg Ahmet végre fogadja Mahfiruz közeledését, ám az éjszaka nem úgy alalul, ahogy a lány számít rá. Safiye meglátogatja Halimét és a kisfiát a börtönben. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: Az aktuális rész ismertetője: Safiye nem fogadja el harc nélkül a száműzetését, a janicsárok megvesztegetésével okoz kellemetlenséget az unokájának. Anastasia egyedül sétálgat a palota titkos folyosóin a kijáratot keresve, amikor meghall egy beszélgetést, amely a szultán apjának haláláról folyik. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet nagyon szomorú lesz, amikor megtudja, hogy Anastasia akkor került életveszélyes helyzetbe, amikor tőle akart elszökni. Halime felajánlja a szövetségét Handannak, mert úgy véli, hogy Safiyet ketten valóban száműzetésbe kényszeríthetik. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: Az aktuális rész ismertetője: Sahin nagyon haragszik Mehmetre, amikor rájön a férfi titkára, mert veszélyben érzi miatta a közös terveiket. Ahmet kihívja Iskandert a janicsárok laktanyájában egy tusára, ahol a fiú elragadtatja magát, ezzel magára haragítva az uralkodót. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: Az aktuális rész ismertetője: Handan és Halime rájönnek, hogy úgy tudják legkönnyebben meggyengíteni Safiye befolyását, ha a hozzá közel álló magasrangú embereket áthelyeztetik a távoli vidékekre. Anastasia közben pont akkor jár Ahmetnél, amikor Iskander megérkezik a szultán hívására. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: Az aktuális rész ismertetője: Anastasia rájön, hogy a családjának írott levelei sosem jutottak ki a palotából, ezért ismét megkéri Ahmetet, hogy engedje haza. Fahrije Halimétől tudja meg, hogy Safiye felajánlotta a kezét Dervishnek. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet megtudja Gölge asszonytól, hogy megverték Anastasiát, ezért azonnal kérdőre vonja a felelőst, és a lányra bízza az ítélet kiszabását. Handan megdöbben, amikor megtudja, hogy Dervish elfogadja Safiye ajánlatát, és feleségül veszi Fahriyeh szultánát. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: Az aktuális rész ismertetője: Halime szultána ármánykodásának hatására Dervish megtalálja Mehmet Giray Fahriyeh szultánához írott levelét, s azonnal elfogatja a férfit, akit Ahmet halálra ítél. Sahin Giray nincs a fővárosban, így Reihan aga megpróbálja értesíteni a férfit. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: Az aktuális rész ismertetője: Sahin Giray megbízza Reihan agát, hogy mérgezze meg Ahmetet és Valide szultánát, ám a férfi elmulasztja az alkalmat, mivel Anastasia levele elvonja a figyelmét. Iskender nem érkezik meg az Anasatasiával való találkozóra, ezért a lány nagyon dühös. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E14 rész: Az aktuális rész ismertetője: Safiye szultána magához hívatja Halimét, hogy előkészítsen egy esetleges szövetséget az új szultán anyjával. Dervish megpróbálja eltitkolni a díván elől Ahmet betegségét, ám így is gyorsan megindul a szóbeszéd. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E15 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet állapota nem javul, a Birodalom minden orvosa a gyógyításán fáradozik. Handan rájön, hogy Anastasia önzetlenül szereti a fiát, ezért megenyhül a lány iránt. Eközben Mustafa is megbetegszik. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E16 rész: Az aktuális rész ismertetője: Safiye szultána Sahin helyett Mehmed Girayt választja. Amikor a pénteki üdvözlésen nem jelenik meg az uralkodó, a szpáhik feltüzelik a népet, és megtámadják a palotát. Anastasia nem hajlandó elmenekülni, hanem Ahmed mellett marad. Dervish pasa pedig bevallja Handan szultánának élete nagy titkát. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E17 rész: Az aktuális rész ismertetője: Zülfikar meglátja, hogy Rahsa nem halt meg, hanem a dzsalil táborban őrzik. Safiye összehívja a pasákat, hogy a trón utódlásáról tárgyaljanak. Dervis pasa figyelmezteti Sahin Girayt, hogy ne bízzon a testvérében. Anastasia pedig megkéri Bülbül agát, hogy juttassa ki a palotából, mert meg akarja keresni a javasasszonyt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E18 rész: Az aktuális rész ismertetője: Safiye siratja az elveszett fiát, és a birodalomra áldozott életét. Mivel Ahmet a halálán van, Handan szultána megengedi, hogy használják a javasasszony gyógyszerét. A pénzosztás napján ismét tanácskozik a díván. Bülbül aga pedig új nevet ad Anastasiának. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E19 rész: Az aktuális rész ismertetője: Zülfikarnak sikerül megszöknie a dzsalil táborból. Ahmet a Régi Palotába száműzi Safiye szultánát, aki Kösemet akarja felhasználni, hogy ne kelljen elmennie. Handan megparancsolja Dervis pasának, hogy hagyja el a fővárost, és menjen minél messzebbre. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E20 rész: Az aktuális rész ismertetője: A Giray testvérek megzsarolják Dervis-pasát. Safiye szultána az apján keresztül akar bosszút állni Kösemen, Handant pedig Halime ellen fordítja, elhitetve vele, hogy Ahmed távollétében Musztafát akarja a trónra emelni. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E21 rész: Az aktuális rész ismertetője: Handan nem hisz Haliménak, és száműzi a régi palotába annak ellenére, hogy Kösem azt kéri, ne döntsön elhamarkodottan. Az uralkodó a csapatával kimenti Rahsát. Mehmed Giray olyan iratokat juttat el Fahriye szultánához, amelyekkel a kezében tarthatja Dervis pasát. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E22 rész: Az aktuális rész ismertetője: Safiye megzsarolja Kösemet: az apja életéért cserébe el kell mondania az uralkodónak az igazságot. Dervis pasa elhatározza, hogy bevallja a bűnét, de Handan lebeszéli. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E23 rész: Az aktuális rész ismertetője: Halimé attól fél, hogyha Rahsa fiút szül, Musztafa hátrányba kerülhet. Ahmed nem hisz Rahsa vádaskodásainak. Kösem kiszedi Cennet asszonyból, hogy hol tartják fogva az apját. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E24 rész: Az aktuális rész ismertetője: Safiye meghiúsítja Kösem tervét, hogy kiszabadítsa az apját. Ahmed szeretné beteljesíteni elődei tervét és elfoglalni Rómát. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E25 rész: Az aktuális rész ismertetője: Safiye tudni szeretné, hogyan került ki Mehmet Giray a börtönből. Hiába is kérdezősködik, Fahriye nem hajlandó neki elárulni. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E26 rész: Az aktuális rész ismertetője: Kösem elmondja a padisahnak, hogy Handan meg akarta öletni Musztafát. Reyhan aga eközben meglátogatja Dervis pasát. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E27 rész: Az aktuális rész ismertetője: Cennet kalifa megtudja, hogy kinek a parancsára csúfították el az arcát. Dervis pasa új életre készül, és a leszámolásra a Giray-fivérekkel. Bülbül aga újra rábeszéli Ahmedet, hogy hívassa Katerinát, de Kösem megtudja, és elhatározza, hogy harcba száll a szerelméért. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E28 rész: Az aktuális rész ismertetője: Fahriye eltűnése Ahmed fülébe jut, de amikor megkérdezi Safiye szultánát, ő hazudik róla. Dervis pasa örül, hogy Sahin Giray életben maradt. Murad pasa pedig megfontolandó tanácsokat ad a padisahnak. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E29 rész: Az aktuális rész ismertetője: Kösem elhatározza, hogy bármi áron is, de harcba száll a szerelméért. Fahriye eltűnése eközben Ahmed fülébe jut. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E30 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmed úgy dönt, hogy rákérdez a dolgokra Safiye szultánánál, ám ő hazudik róla. Dervis pasának nagy az öröme... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E31 rész: Az aktuális rész ismertetője: Dervis pasa örül, hogy Sahin Giray életben maradt. Murad pasa pedig megfontolandó tanácsokat ad a padisahnak. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E32 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet csalódik Kösemben, és elküldi őt. A palotában persze mindenki arról beszél, hogy kitiltotta Kösemet a szobájából az uralkodó. Ahmet felkeresi Fahrijét a kolostorban. Nászuh pasa visszatér, majd felelősségre vonják a feltételezett árulás miatt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E33 rész: Az aktuális rész ismertetője: Iszkender Szeláhaddinhoz készül, hogy megtudja, mit jelent az ingen látható írás. Megszületik Kösem gyermeke, ám az uralkodó nem enyhül meg. Lala Mehmet pasa rosszul lesz a tanácskozáson. Mehmet Giráj felkeresi Fahrijét. Ahmet megvon minden támogatást Száfije szultánától, Handan szultánát pedig visszahívja a palotába. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E34 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet Kujudzsu Murád pasával készül vadászatra. Zülfikárt bízza meg a gyermekei, és a hölgyek védelmével. Dervis eközben nehéz helyzetbe kerül. Kösem gyermekét elrabolják, és elveszít egy régi barátot is... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E35 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet felelősségre vonja Száfijét, mert titokban beosont a palotába. Mehmet újra meglátogatja Fahrijét, aki végleg elküldi őt. Numan aga a szultán előtt azt vallja, hogy Dervis adta a parancsot Lala Mehmet meggyilkolására. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E36 rész: Az aktuális rész ismertetője: Kösem megszervezi, hogy kicsalják Hüdáji kolostorából Fahrije szultánát, azonban Száfije későn érkezik. Fájdalmában és dühében azonnal bosszút forral. A szultán megkíméli Fahrije életét, de nem bocsát meg neki... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E37 rész: Az aktuális rész ismertetője: Száfije számon kéri Ahmettől, hogy miért ölette meg Fahrijét, és bosszút esküszik. Sáhin Giráj szökni készül, de a testvére kiadja őt. Bülbült eközben visszarendelik a palotába. Ahmet pedig hadjáratra indul... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E38 rész: Az aktuális rész ismertetője: Halime biztosítja, hogy Musztafát ne vigyék el a hadjáratra. Dzsennet és Kösem felfedezik a titkos helyet, ahonnan kihallgatják őket, és új tervet találnak ki. Száfije elindítja a hatalomátvételi tervét. Ahmetet közben megtámadják a hadjárat során... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E39 rész: Az aktuális rész ismertetője: Kösemet és Zülfikárt hihetetlen pusztítás fogadja a palotában. A hercegek még életben vannak, ám menekülniük kell. Ahmet eközben úgy dönt, visszatér a fővárosba, Kujudzsuval és Dervissel... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E40 rész: Az aktuális rész ismertetője: Száfije szultána Musztafa trónra lépési ünnepségére készül. Kösemet ekkor halálra ítéli. Ahmet visszatér a palotába, és szembesül azzal, mennyi áldozata volt a trónfosztási kísérletnek. Megfogadja, hogy megbünteti azokat, akik részt vettek benne. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E41 rész: Az aktuális rész ismertetője: Hadzsi felfigyel arra, hogy Dervis másként néz Handan szultánára. Kösem szeretné, ha Kujudzsu pasa lenne az új fővezír. Halime azt kéri Kösemtől, hogy mindenáron mentse meg Musztafát. Az uralkodó úgy dönt, a régi törvényeket követi. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E42 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet végül valóban úgy határoz, hogy megkíméli Musztafa életét. Ám új rendelkezéssel biztosítja be magát, hogy ne történjen újabb trónbitorlás. Száfije szultána pedig megkapja méltó büntetését... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E43 rész: Az aktuális rész ismertetője: Handan, mint egyedüli válide szultána szeretné megszerezni a hatalmat. Köszem és Dzsennet összevesznek a háremben. Handan a maga oldalára állítja Dzsennetet. Bülbül megkezdi munkáját, mint szolgáló. Ahmet eközben kinevezi az új fővezírt... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E44 rész: Az aktuális rész ismertetője: Mehmet Giráj elmondja Köszemnek, hogy Dervis mérgezte meg Mehmed szultánt. Handan és Dervis titokban találkoznak, de egyre többen tudnak róla. Köszem ellen eközben merényletet terveznek... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E45 rész: Az aktuális rész ismertetője: Handan megijed, hogy Köszem volt az, aki kifigyelte őket Dervissel. Ejdzsant megtámadják a fürdőben. Iszkender visszatér, Ahmet pedig őt bízza meg Száfije őrzésével. Dervis egyre inkább kihasználja hatalmát. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E46 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet vadászatra megy Dervissel, hogy eldöntse, mi lesz a sorsa. Az útra Iszkender kíséri el, mint testőr. Hümásah meglátogatja az anyját, Bülbül vele küldi el az üzenetet arról, hogy ki az elveszettnek hitt herceg. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E47 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet szultán nagy elhatározásra jut Dervissel kapcsolatban. Handant nagyon megviseli a dolog. Kujudzsu lesz az új fővezír. Hümásah közben megtudja, hogy Iszkender a testvére. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E48 rész: Az aktuális rész ismertetője: Handan megmérgezi magát. Száfije a lánya segítségével elkezdi szervezni a szökést. Ahmetet megviseli az anyja halála, Hümásah azt javasolja neki, utazzon el egy időre. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E49 rész: Az aktuális rész ismertetője: Handan halála megviseli Ahmetet, Hümásah javaslatára Edirnébe utazik. Köszem a tiltás ellenére Ahmet után megy, ám merényletet készítettek elő ellene az úton. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E50 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet szultán nagy elhatározásra jut Dervissel kapcsolatban. Handant nagyon megviseli a dolog. Kujudzsu lesz az új fővezír. Hümásah közben megtudja, hogy Iszkender a testvére. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E51 rész: Az aktuális rész ismertetője: Handan megmérgezi magát. Száfije a lánya segítségével elkezdi szervezni a szökést. Ahmetet megviseli az anyja halála, Hümásah azt javasolja neki, utazzon el egy időre. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E52 rész: Az aktuális rész ismertetője: Handan halála megviseli Ahmetet, Hümásah javaslatára Edirnébe utazik. Köszem a tiltás ellenére Ahmet után megy, ám merényletet készítettek elő ellene az úton. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E53 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet megtudja, hogy Köszemet elrabolták. Száfije szultána felajánlja, hogy segít abban, hogy megtalálják Köszemet. Közben megérkezik Hasszán, Hümásah férje, és megfenyegeti, hogy térjen vissza vele Kairóba. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E54 rész: Az aktuális rész ismertetője: Továbbra is fogolyként, de Ahmet parancsára Száfijét átviszik a Régi palotába. Hümásah meg akarja szerezni a füzetet, amivel a férje veszélybe sodorhatja őt, ám Köszem is résen van. Száfije megtudja, hogy az elveszett herceg maga Iszkender. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E55 rész: Az aktuális rész ismertetője: Hümásah visszatér a férjével Egyiptomba. Eközben Ahmet Köszemre bízza a hárem vezetését. Musztafa bízik a bátyjában, ám mégis attól retteg, hogy lecsaphat rá a hóhér. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E56 rész: Az aktuális rész ismertetője: A szultáni család ramadán ünnepén lakomát tart a palota kertjében, amire Musztafa herceg is hivatalos. A herceget megviselte az éveken át tartó elzártság. Dilruba és Halime ki akarják őt szabadítani. Mehmet Girájt elfogják, de Ahmet megkegyelmez neki. Megérkezik a palotába Jaszemin, egy újabb ágyas. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E57 rész: Az aktuális rész ismertetője: Hümásah új lányt küld az uralkodónak, akit az el is fogad. Köszem igyekszik minél többet megtudni az ismeretlen lányról. Száfije újabb tervet talál ki. Ahmet kiengedi az elzártságból Musztafát. Halime kedveskedni akar a fiának, aminek rossz vége lesz. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E58 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet ismét az új lányt választja éjszakára. Davud pasa segít közben Dilrubának. Mehmet Giráj felkeresi Köszemet, és elmondja, merénylet készül. Oszmán herceg sétát tesz a piacon, és megment egy rabszolgalányt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E59 rész: Az aktuális rész ismertetője: Köszem megtudja, hogy Ahmet több hete gyengélkedik. Attól tart, hogy valóban merényletet terveznek a szultán ellen. Hümásah elmondja Zülfikárnak, hogy Iszkender a testvére. Dilrubának tetszik Davud közeledése. Mehmet hercegnek megtetszik a lány, akit Oszmán a palotába vitt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E60 rész: Az aktuális rész ismertetője: Köszem kínvallatja Jaszemint, de Bülbül megmenti őt. Dilruba nem akar férjhez menni Halil pasához. Mehmetnek is megtetszik Angela, akit Oszmán a hárembe vitt. Musztafa még nem győzte le a félelmeit. Meleki bevallja Iszkendernek, hogy szereti őt. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E61 rész: Az aktuális rész ismertetője: Dzsennet kéri felmentését a hivatalából, Köszem pedig elfogadja. Ahmet és Oszmán között folytatódik a rivalizálás. Zülfikár javasolja, hogy más feladatot találjanak Iszkendernek. Köszem kiadja a parancsot, hogy öljék meg Jaszemint, de közben megtudja, hogy ki a lány valójában. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E62 rész: Az aktuális rész ismertetője: Oszmán nem engedi, hogy elvigyék Angelát. Oszmán és Mehmet összeverekednek. Dilruba hozzámegy Davud pasához. Köszem közben azt kéri Iszkendertől, hogy ölje meg Száfije szultánát... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E63 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet és Köszem aggódnak a fiaik közti viszály miatt. Zülfikárt megtámadják, de Davud pasa megmenti. Iszkender nem tudja megölni Száfijét, és megtudja, hogy az ő fia. Dilruba megmondja az anyjának, hogy hozzáment Davud pasához. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E64 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet állapota súlyosbodik, s az orvos szerint hetei vannak csak hátra. Köszem elmondja Ahmetnek, hogy Iszkender Száfije fia. Oszmán észreveszi, hogy Musztafa sincs jól... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E65 rész: Az aktuális rész ismertetője: Iszkendert elfogják, majd a szultán elé viszik. Ahmet bizonytalan, hogy megbízhat-e benne. Elrendeli később, hogy Dilruba Davud pasával köt házasságot. Új orvos kezeli a szultánt, orvosságot ad neki, amely látszólag segít az állapotán... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E66 rész: Az aktuális rész ismertetője: Ahmet elrendeli, hogy Dilruba Davud felesége legyen, ezért ünnepséget rendeznek. Ahmet elmondja Zülfikárnak, hogy súlyos beteg, és közli vele a döntését Iszkenderről. Kinevezi őt szandzsákbégnek, s az útra Zülfikár kíséri el. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E67 rész: Az aktuális rész ismertetője: Musztafa herceg szökni akar, de megállítják őt. Ahmet bocsánatot kér tőle azért, amit vele tett. Majd Ahmet később felszabadítja Köszemet és feleségül veszi. A nászéjszaka után Ahmet azonban hirtelen rosszul lesz... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E68 rész: Az aktuális rész ismertetője: Bejelentik Ahmet szultán halálát. Köszem javaslatára Musztafa herceg lesz a következő uralkodó. Oszmánt bántja, hogy az anyja nem bízik benne és elmenekül... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E69 rész: Az aktuális rész ismertetője: Musztafa-t hivatalosan is beiktatják, mint uralkodót. Halime válide szultánaként él a hatalmával, és a Régi palotába küldi Köszemet. Később a hercegeket kivégzésre ítéli... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E70-1 rész: Az aktuális rész ismertetője: Száfije elhatározza, hogy magánakcióba kezd, így Halime engedélye nélkül kihantolja Iszkendert, hogy azt illendően eltemesse. Köszem ellen eközben szövetkeznek... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E70-2 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E70 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E71-1 rész: Az aktuális rész ismertetője: Amikor felnyitják Iszkender sírhelyét, kiderül, hogy az üres. Köszem ellen eközben merényletet kísérelnek meg. Oszmán szökni próbál, ám Halime börtönbe záratja... [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 6 - 7 rész hozzáadva!1 point
-
Az 1. évad 10 - 11 rész hozzáadva! TELJES AZ 1. ÉVAD!1 point
-
Az 1. évad 9 - 10 rész hozzáadva! TELJES AZ 1. ÉVAD!1 point
-
1 point
-
Rejtélyek kalandorai - Mysterious Ways 2000 2. évad TVRip XviD HUN színes, magyarul beszélő, kanadai-amerikai kalandfilmsorozat, 2000 2. évad 44 perc / epizód (nincs kh.) Készítették: rendező: Peter O'Fallon Carl Binder Steve Anker forgatókönyvíró: Dawn Ritchie Steven Barwin Peter O'Fallon operatőr: Kevin Hall Scott Williams jelmeztervező: Lyn Kelly zene: Terry Frewer Clinton Shorter Jonathan Flood látványtervező: James Philpott David Willson vágó: Richard Benwick Daria Ellerman Lara Mazur Szereplők: Declan Dunn professzor: Adrian Pasdar Dr. Peggy Fowler: Rae Dawn Chong Miranda: Alisen Down Emma Shepard: Sarah Brown Marcia Laskowski Tartalom: Declan Dunn mindennapi antropológia tanár volt - mindaddig, amíg csodával határos módon túl nem élt egy lavinát. Mindaddig nem hitt a természetfölötti erők létezésében, ám megmenekülése óta egyre erősebb benne a vágy, hogy bebizonyítsa az irracionális erők, a csodák létét. Vannak olyan események, amelyeket meg lehet magyarázni józan, természettudományos érvekkel, ám megesnek olyan megmagyarázhatatlan, misztikus kalandok is az emberrel, amelyekre egyszerűen nincs magyarázat. Filmbeli társa, Peggy Fowler egy olyan pszichológusnő, aki minden idejét azzal tölti, hogy másokon segítsen és aki nem mer hinni abban, hogy léteznek csodák, hogy vannak irracionális, természetfölötti erők, a legkülönbözőbb kalandokba bonyolódnak, halálközeli élményekben részesülnek, üzeneteket kapnak a halottaktól vagy akár látomásaik támadnak. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mysterious.Ways.S02E01.Web-DL-Rip.XviD.HUN Videó információk: Méret: 376,78 MB Hossz: 0:43:47 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 560 x 432 pixel Bitráta: 1 000 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.296 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E14 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E15 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A második évad 1 - 10 rész feltöltve!1 point
-
1 point
-
1 point
-
A 2. évad hozzáadva! TELJES A 2. ÉVAD!1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00