Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 10/05/2022 in all areas

  1. Matuscsák Tamás - Rejtő Jenő elveszett naplója Garantáltan az eddigi legjobb Rejtő életrajzi regényt tartja kezében az olvasó, mert bármilyen meglepő is, de egyik legnépszerűbb írónkról mind ez idáig nem született még ilyesfajta biográfia, legfeljebb jobb-rosszabb élettöredékek. Talán még senkiről sem írtak le annyit téves információt, legendás, már-már mesés történetet, mint Rejtő Jenőről, aki maga is nagymértékben forrása volt ezeknek, hiszen gyakran ferdített az igazságon, amikor önmagáról írt vagy nyilatkozott. A különböző szerzők aztán gyakran egymástól is átvették ezeket a mítoszokat, amelyek így ma már széles körben elterjedtek. Ebben a kuszaságban próbál rendet teremteni e könyv szerzője, aki felveszi ugyan P. Howard mindent humorosan, torzan látó szemüvegét, így megőrizve annak utánozhatatlanul szórakoztató stílusát, de bemutatja Rejtő komoly oldalát is, a csillagászattól a modernizmuson és a freudi pszichoanalízisen át Tesla és Edison találmányaiig terjedő tudományos érdeklődését, ritka szociális érzékenységét, kisiklott házasságait, testi és lelki problémáit éppúgy, mint szenvedélyes futballszeretetét és féktelen kártyamániáját, nem feledkezve meg legyőzhetetlen nikotin-, kávé-, alkohol- és amfetaminfüggőségéről sem. Az igen alapos kutatómunkával készült életrajz olyan új, minden eddiginél teljesebb és pontosabb kronológiát állít fel Rejtő életéről, amely a hivatalos dokumentumok, magánlevelek, a kortársak beszámolói és Rejtő írásai alapján évről évre, eseményről eseményre, szinte napról napra haladva, koherensen és hitelesen mutatja be a szerző kalandos életét, rávilágítva számtalan mára elfeledett tényre (hányan voltak valójában a Reich-testvérek, hová járt Jenő iskolába, merre utazott, belépett-e a légióba, mi volt öngyilkossága valódi háttere stb.), kiemelve azt, hogy Rejtő gyermekkori traumái, felnőttkori élettapasztalatai, tudományos ismeretei és az általa mindenkor szorosan figyelemmel kísért aktualitások miként épültek be műveibe. pdf 2mb [Hidden Content]
    11 points
  2. Charlotte McConaghy-Az utolsó vándorlás Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Valamikor a közeli jövőben, amikor a globális klímaváltozás miatt egymás után halnak ki a fajok, Franny Lynch eltökéli, hogy követi a sarki csérek utolsó ismert kolóniáját az egész földgolyót átszelő utazásukon. Az apró madarak évente kétszer teszik meg az északi sarkkörtől a déli sarkkörig tartó távot, és a tudósok szerint ez lesz utolsó vándorlásuk, miután élőhelyeik pusztulása miatt nem élik túl az utat. A fiatal nő a kihalt tengereket hiábavalóan kutató halászhajó, a Saghani fedélzetén ered a madarak nyomába a kiüresedő világban, valódi céljai azonban nem csupán a legénység többi tagja, hanem önmaga előtt is rejtettek. Milyen traumák, tragédiák és kétségbeesett remények hajtják őt és a legénységet ezen az őrült úton, Grönland partjaitól az Antarktisz olvadó jégmezőiig, és miért akar vándorlása végén Franny véget vetni az életének? Az ausztrál írónő, Charlotte McConaghy műve első sorától kezdve rabul ejt, magával ragadó utazás a végső kétségbeeséstől az esélytelenség dacára feltámadó reményig. Az utolsó vándorlást az Amazon szerkesztői 2020 legjobb regényének választották, és A korona főszerepét játszó Claire Foy készít belőle filmadaptációt Benedict Cumberbatch közreműködésével. „Ez a regény igazi csoda. Sorai reményt árasztanak, és gyógyírt nyújtanak gondterhelt korunkban. Charlotte McConaghy prózája csontig hatol.” (Lara Prescott, a Titkos útjaink szerzője) Charlotte McConaghy: Migrations Eredeti mű Charlotte McConaghy: Migrations Eredeti megjelenés éve: 2020 állatvilág Atlanti-óceán ausztrál szerző cli-fi disztópia énelbeszélő gyilkosság hajó hajózás halászat jelen időben írt jövőben játszódik klímaváltozás környezet kortárs lélektani LMBTQ mellékszereplő madarak magyar nyelvű női főszereplő ökofikció pszichés betegség regény sci-fi tenger természet utazás > Alexandra, Pécs, 2021 Fordította: Stemler Miklós letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    7 points
  3. Oross András - EUrópa GÉNiusza Savoyai Eugén herceg (ahogy a német nyelvterületen általánosan ismert: Prinz Eugen) vitathatatlanul a 17–18. század európai történetének egyik kiemelkedő alakja. Hadvezérként sikerrel harcolt a Habsburgok két ősi ellensége, az Oszmán Birodalom és a Francia Királyság ellen is, részt vett a magyarországi törökellenes felszabadító háborúban, és a Rajna-menti, a németalföldi, illetve az itáliai fronton is letette névjegyét győztesen megvívott csatáival, sikeres várostromaival. A korszak majd összes fegyveres konfliktusának mintegy fél évszázadon keresztül volt aktív résztvevője, sőt az események alakítója. Az utókor, különösen a 19. századi Osztrák Császárság egyenesen hőst csinált személyéből.A Sziluett – Korszerű történelmi életrajzok sorozatban ő az egyik első külföldi személyiség, akinek biográfiája megjelenhet, hiszen magyar szempontból is van bőségesen jelentősége Eugén herceg személyének, akinek a Kárpát-medencei török uralom egyik felszámolójaként, vagy éppen az Udvari Haditanács vezetőjeként hivatalosan is jelentős befolyása volt a magyar történelem alakulására. Az más kérdés, hogy Habsburg-hűsége miatt sosem tudott a magyar közvélemény szívéhez közel férkőzni. Bár szobra a főváros és hazánk egyik legexponáltabb helyén található a budai Várban, de ennek ottléte is inkább a véletlenek szerencsés összjátékának, és nem annyira a tudatos emlékezetpolitikának köszönhető. pdf 2mb [Hidden Content]
    7 points
  4. Paul Lendvai - Forradalomról tabuk nélkül 1956 „Megpróbáltam ezt a roppant izgalmas történetet a maga ellentmondásaival felidézni, s politikai és erkölcsi jelentőségét valósághűen, minden politikai előítélet vagy személyi érdek nélkül, a mártírok és az áldozatok iránti mély tisztelettel megírni.” (Paul Lendvai) pdf 2mb [Hidden Content]
    7 points
  5. Ludas Matyi évkönyve 1985. pdf 97mb [Hidden Content]
    7 points
  6. Julie Heiland-Diana, a szívek királynője London, 1978. A tizenhét éves Diana Spencer egy pólómérkőzésen vesz részt. Mivel a fiatal lány az ország egyik legtiszteletreméltóbb nemesi családjából származik, nem idegen tőle ez a nagyvilági közeg. Otthonosan mozog az előkelő látogatók közt, és hamarosan flörtölni kezd Nagy-Britannia trónörökösével, Károly herceggel. Kevesebb mint három évvel később, 1981 júliusában az ifjú pár és 3500 meghívott már az évszázad esküvőjét ünnepli a Szent Pál-székesegyházban. Diana a királyi család szigorú protokolljának nem tud megfelelni, ezért a beilleszkedés mindennapos kihívást jelent számára. Bár Károly nem viszonozza szerelmét, és Diana magányosnak, kirekesztettnek érzi magát az udvarban, a szívek imádott hercegnője mégis megtalálja a maga útját. A világ hamarosan a lábai előtt hever… életrajz hercegnő magyar nyelvű női főszereplő regény regényes életrajz romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ikonikus nők Kossuth > Kossuth, Budapest, 2022 Fordította: Várnai Péter letöltés [Hidden Content],+a+szívek+királynője.epub/file [Hidden Content],+a+szívek+királynője.mobi/file [Hidden Content],+a+szívek+királynője.pdf/file -
    6 points
  7. Molitor Ferenc - II. József, a császári Don Quijote "Bécs, július, turistaszezon. A Kapucinus Kriptába, a Habsburg uralkodók temetkezési helyére vezető lépcsőkön minden nemzetbeli kíváncsiak ereszkednek lefelé. Köztük magyarok is… Hatalmas, díszes, közös kőládában – előtte maga a pápa imádkozott 1783 húsvétján – Mária Terézia és férje, Ferenc császár. A fejedelmi galambpár… Angyal tart koszorút föléjük, másik kezében harsona. Majd az utolsó ítéletkor… Hideg, kőbe merevült pompa, hivalkodás mindenütt. Kissé külön síma, sötét fémszarkofág. Semmi dísz. Egyszerű szavak. Josephus II. Római császár, Ferenc és Mária Terézia fia és utóda. Született:… Meghalt:… Milyen más, mint a többi. Más sírban más kell, hogy legyen a holt is, aki egyszerűnek parancsolta végső nyughelyét. Más, nagyon más. Milyen? Ezt a halottat jobban kellene ismernünk. Ezt az uralkodót. Meg kellene ismernünk ezt az embert. Ennek a megismerési kísérletnek szülötte ez a könyv." Száz év múltán az első magyar nyelvű életrajz II. Józsefről. pdf 71mb [Hidden Content]
    6 points
  8. Dr. Benda Judit - Egyszerűen finom A teljes értékű konyha finom, egészséges és gyönyörű. Alapját dédszüleink konyhaművészete képezi az élelmiszeripar előtti időkből abból az időből, amikor mi magunk készítettük el az ételeinket almából, káposztából, répából, búzából azaz természetes alapanyagokból. Annak idején a magyar konyha ugyanolyan teljes értékű volt mint az olasz, a svéd, a japán vagy bármely más hagyományos konyha. Ezért a szakácskönyv receptjeinek zömét a hagyományos magyar konyha ételei alkotják kiegészítve a nagyvilág ételeivel kicsit átalakítva. A teljes értékű ételek remekül beilleszthetők a magyar konyhába, így megszokott ételeink segítségével tudjuk egészségesre enni magunkat.Szakácskönyv a családnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. pdf 34mb [Hidden Content]
    5 points
  9. Alan Baddeley - Az emberi emlékezet Az emberi emlékezet az emlékezet vizsgálatának minden területét lefedi, hatalmas szakirodalmat mozgat meg, mégis jól olvasható, világos szerkezetű könyv. A kötet szerkezetére jellemző, hogy a legszárazabb laboratóriumi vizsgálatokat is a hétköznapi alkalmazhatóság szempontjából elemzi. Kitűnő példa erre, hogy három fejezet foglalkozik a rövid távú emlékezet (munkamemória) kutatásának legfrissebb eredményeivel, és nagyszerűen mutatja be, hogy ennek a terminusnak milyen szerepe van a nyelvtanulás, az öregedés, valamint a térben történő tájékozódás zavarainak megértésében. A szerző több fejezetet szentel a kísérleti pszichológia eredményeinek, a szenvedélybetegségek terápiájának, az emlékezeti torzításoknak, az emlékek megzavarhatóságával kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeknek a bemutatására. pdf 197mb [Hidden Content]
    4 points
  10. (V.A.)Park-Usborne Biológia Enciklopédia Az immár nyolc kiadást megért PARK-USBORNE Enciklopédiát, amely eddig egy kötetben tartalmazta a legfontosabb fizikai, kémiai és biológiai ismereteket, ezúttal átdolgozott, javított, korszerűsített formában, tárgyanként külön-külön kötetben veheti kézbe az olvasó. pdf 76mb [Hidden Content]
    4 points
  11. J. D. Robb-Halálos árnyékok (Eve Dallas 51.) A New York Times bestsellersorozatának legújabb részében Eve Dallas hadnagy a férje veszélyes múltjának árnyékai közé kénytelen bemerészkedni… Miközben Eve egy áldozat holttestét vizsgálja a Washington Square Parkban, a férje, Roarke, észrevesz egy férfit a bámészkodók között, akit még gyerekkorából, Dublin utcáiról ismer. Egy férfit, aki azt állítja magáról, hogy a féltestvére. Egy férfit, aki a gyilkolásból él – és aki izzó gyűlöletet érez iránta. Eve gyanúja hamar az áldozat férjére terelődik – akinek érdekében állhatott végezni a feleségével a viszonya és a rá váró örökség miatt, és örömmel fizetett volna egy bérgyilkosnak, hogy elvégezze helyette a piszkos munkát. Ugyanakkor Roarke figyelmezteti, hogy ha valóban Lorcan Cobbe a bérgyilkos, akkor nagyon óvatosnak kell lennie. A bűnüldöző szervek világszerte már évtizedek óta nyomoznak a hidegvérű gyilkos után, mindeddig eredménytelenül. A Cobbe arcára kiülő gúnyos mosoly pedig arra utalt, hogy mindenki a célpontjává vált, aki fontos Roarke-nak… és biztos benne, hogy sikerrel fog járni. Eve kétségbeesetten meg akarja óvni Roarke-ot. Roarke kétségbeesetten meg akarja óvni Eve-et. Együtt akarják megtalálni Cobbe-ot, mielőtt ő találja meg őket – még ha ehhez el is kell utazniuk Európába, messze Eve hatáskörén túl… J. D. Robb: Shadows in Death Eredeti mű J. D. Robb: Shadows in Death Eredeti megjelenés éve: 2020 akció Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző bűnüldözés fantasy gyilkosság krimi magyar nyelvű New York női főszereplő nyomozás regény rejtély rendőr romantikus sci-fi sorozat része thriller > Gold Book, Debrecen, 2021 ISBN: 9789634266082 · Fordította: Békési József letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  12. Laurie Elizabeth Flynn-Esztelen játékok Ambrosia Turner élete maga a tökély: New Yorkban él, jól fizető állása van, a barátai szeretik, a férje isteníti. És ami a legfontosabb: senki sem ismeri a múltját. Tizenkilenc éves korában New Jerseyből került a főiskolára, ahol mindjárt az első napokban rá kellett jönnie, hogy bár a gimnáziumban népszerűnek számított, itt esélye sincs az előkelő magániskolákban végzett, gyönyörű lányokkal szemben. Hamarosan magára vonja a karizmatikus és gátlástalan Sully figyelmét, és összebarátkoznak. Sully nagy élvezettel manipulál mindenkit, aki a közelébe kerül, és Ambrosia lelkesen asszisztál kegyetlen játszmáihoz. Egy alkalommal azonban túllőnek a célon, és az este borzalmas tragédiába torkollik. A két lány megússza következmények nélkül, Amb pedig mindent megtesz, hogy maga mögött hagyja a múltat. Az évfolyam-találkozó közeledtével azonban egy nap rejtélyes üzenet landol a postaládájában: Beszélnünk kell arról, amit aznap éjjel tettünk! Mert az ostoba játékoknak ára van… és ezt az árat nem mindenki tudja megfizetni.. „Szex, árulás, megszégyenítés. Súlyos és sötét dózisban. Valakinek ismerős? Csakis saját felelősségre olvasandó.” The Toronto Star „Flynn halálpontosan írja le, milyen bizonytalanságokkal jár, ha valaki fiatal nő. Tátott szájjal olvastam, ahogy Amb a főiskolás lányok összetett viszonyrendszerében bolyongott, egészen az utolsó fejezetig, amikor is elállt a lélegzetem.” Chandler Baker, a Ne add tovább! szerzője"A szó szoros értelmében egész éjjel ébren tartott. Kevesebb mint huszonnégy óra alatt olvastam el, kipeckelt szemmel, mintha attól tartanék, hogy reggelre eltűnnek az oldalak." USA Today „Húsbavágóan izgalmas, sötét thriller, amely új szintre emeli a fiatal lányok közötti manipuláció témáját.” Kirkus Laurie Elizabeth Flynn egykori modell Ontarióban él a férjével és három gyermekével. Három ifjúsági regény megírása után az Esztelen játékok az első felnőtteknek szóló könyve. A regény jogait tizenegy országban vásárolták meg, az AMC pedig a megfilmesítését tervezi. Laurie Elizabeth Flynn: The Girls Are All So Nice Here Eredeti mű Laurie Elizabeth Flynn: The Girls Are All So Nice Here filmadaptáció kortárs magyar nyelvű regény thriller > Libri, Budapest, 2021 Fordította: Bakonyi Berta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  13. Pataki Éva - Alex es Andy Korda Sándor (Alexander Korda) és Vajna András György (Andy Vajna) – két filmproducer, akiknek személyét már életükben legendák övezték. Eltérő történelmi kor szülöttei, teljesen más Magyarországról vándoroltak ki, egészen másfajta filmeket hoztak létre, másként alakult az életútjuk, ugyanakkor szembeszökőek a közöttük meglevő hasonlóságok is: mindketten tehetségesek, kockázatvállalók – mondhatni, kalandorok –, sokfelé éltek a világban, szerették a luxust, a szép nőket, de ami a legfontosabb: a bőrük alatt is film volt. Rendkívüli érzékkel találtak rá azokra a témákra és formákra (Korda rendezőként is), amelyekkel meghódították a széles közönséget. Mindketten igazi hajóskapitányok voltak, akik nem szerettek felettesnek dolgozni. A maguk útját kívánták járni, főnökként irányítani stábokat, vállalatokat, gyárakat. Mindketten számtalan filmet gyártottak, filmvállalatokat alapítottak és vezettek, filmgyárat építettek, komoly díjakat nyertek és otthonosan mozogtak világhírű filmsztárok körében csakúgy, mint hatalmas pénzek fölött diszponáló üzletemberek vagy politikusok között. Alex és Andy – róluk lesz szó – és még sok minden másról is. pdf 1mb [Hidden Content]
    3 points
  14. Adrian Tchaikovsky-Hadállat REX VAGYOK. JÓ KUTYA VAGYOK. Rex két és fél méter magas, nagyrészt golyóálló. A hátán nagy kaliberű lövegek vannak, a hangjába pedig pánikkeltő szubszonikus frekvenciákat kevertek. Három társával – Sárkánnyal, Brumival és Rajjal – Mexikó délkeleti részén, az anarchiába süllyedt Campeche állam területén hajtanak végre bevetéseket. Rex génsebészeti úton létrehozott biomorf, egy aljas háború vérszomjas eszköze. Intelligens, megérti a parancsokat, és ügyességét megjutalmazzák az agyába telepített implantok. Egyetlen vágya Jó Kutyának lenni, Jó Kutya pedig csak úgy lehet, ha engedelmeskedik Gazdinak. Gazdi pedig azt akarja, hogy ölje meg a gonoszokat. Mind egy szálig. De valójában kik a gonoszok? És mi történik, amikor Gazdit bíróság elé állítják háborús bűnökért? Milyen jogokat ad a fegyverként használt biomorfoknak a Genfi Konvenció? Van egyáltalán Rexnek és társainak joga létezni? Mit tennének, ha szabadok lennének? Adrian Tchaikovsky, Az idő gyermekei c. nagy sikerű regény szerzője parádésan egyesíti a pörgős, háborús akciót az intellektuális mondanivalóval, ebben letehetetlen, egyedi történetben. Adrian Tchaikovsky: Dogs of War Eredeti mű Adrian Tchaikovsky: Dogs of War Eredeti megjelenés éve: 2017 állat antihős brit szerző cyberpunk disztópia énelbeszélő háború harcosok hard sci-fi jelen időben írt kalandregény kortárs kutya magyar nyelvű mesterséges intelligencia Mexikó regény sci-fi társadalmi sci-fi transzhumanizmus váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fumax SF Extra Fumax > Fumax, Budapest, 2018 Fordította: Kodaj Dániel letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  15. Roger Martin du Gard: Afrikai vallomás (1964) Az írónak ez az egyetlen ismert novellája – amely harminc év után most végleges és teljes alakjában kerül a magyar olvasó kezébe – méltán sorakozik a világirodalom remekei közé. A különös és rendkívüli történetben az író a testvérszerelem témáját dolgozza fel hallatlan művészi erővel és azzal a könyörtelen determinizmussal, amely minden művét kezdettől végig áthatja, s amelyet még mestereinél is szigorúbban, következetesebben alkalmaz. Az elbeszélést Gyergyai Albert kiváló fordításában, Szász Endre tollrajzaival közöljük. EPUB: [Hidden Content] MOBI: [Hidden Content] PDF: [Hidden Content]
    2 points
  16. Nicci French-A kételynél is erősebb Krimi, pdf Ellie Falkner világa megsemmisül. Greg, a férje autóbalesetben hal meg – méghozzá nem egyedül. Az anyósülésen megtalálják Milena Livingstone testét, a nőét, akiről Ellie még csak nem is hallott soha. Ellie azonban a környezetében élők suttogásai és gyanakvásai ellenére is vonakodik elhinni a nyilvánvaló következtetést: a férje a jelek szerint megcsalta. Talán a bánat, a gyász okozza, de Ellie úgy érzi, muszáj megtudnia, ki volt az a nő – és be kell bizonyítania, hogy Gregnek a látszat ellenére nem volt házasságon kívüli kapcsolata. Hamarosan rádöbben, hogy férje és az ismeretlen nő halála nem véletlen baleset volt. Vajon Ellie csak azért kapaszkodik annyira a gyilkosság vádjába, hogy segítségével elkerülje a fájó igazságot a házasságáról? Vagy még baljóslatúbb felismerés vár rá? Milyen titkok fekszenek mélyen elrejtve közös életükben és közös múltjukban. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  17. Meghan March-Buja éjszakák (Magnolia tánca 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A kísérteteknek halottnak kellene lenniük. Én a magam részéről pontosan az is vagyok, mégsem tudom magam távol tartani Magnolia Marie Maisontól egyetlen napig sem, nemhogy egy évig. Hiszen már tizenöt éve nem láttam. Viszont, ha a szeme elé kerülök, biztosan meg akar ölni. És ismerem annyira, hogy tudjam, meg is tenné. Mégis teszem, amit kell, hiszen ezen múlik minden. Magnolia, itt vagyok. Itt a kísértet, akivel azt csinálhatsz, amit csak akarsz. És ez a történet csak egyféleképpen végződhet: holtomiglan-holtodiglan. Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője ismét New Orleansba repíti az olvasókat, Lachlan Mount világába, ahol egy veszélyes és vakmerő antihős várja a szenvedélyes feloldozást. Meghan March: Creole Kingpin Eredeti mű Meghan March: Creole Kingpin Eredeti megjelenés éve: 2020 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság bűnözés chick lit énelbeszélő erőszak felnőtt tartalom férfi főszereplő gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű new adult New Orleans női főszereplő nyomozás regény romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 254 oldal · ISBN: 9789635702107 > Álomgyár, Budapest, 2021 Fordította: Goitein Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Meghan March-Csábító nappalok (Magnolia tánca 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Nem én választottam ezt az életet. Senki nem választaná. Tettem, amit tehettem, és amit kellett. Az élet alakított olyanná, amilyen vagyok. Az élet és ez a város. Nem kérek bocsánatot, ez vagyok, és kész. Mosesnek másként úgysem kellenék. Azt mondja, ez örökre szól, és kezdek hinni neki. De a múltamat nem tudom lerázni, a vétkeim utolérnek. Itt az ideje a vezeklésnek, és én boldogan bűnhődöm. Talán ez a második esélyünk, de csak ha élve megússzuk. Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője Lachlan Mount világában játszódó sorozatának második, befejező részében Magnolia sorsa beteljesedik, és kiderül, Moses lesz-e, aki az út végén mellette áll. Meghan March: Madam Temptress Eredeti mű Meghan March: Madam Temptress Eredeti megjelenés éve: 2020 amerikai szerző barátság chick lit énelbeszélő erőszak felnőtt tartalom férfi főszereplő gyász gyilkosság halál házasság kortárs krimi magyar nyelvű New Orleans női főszereplő nyomozás regény romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 Fordította: Goitein Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  18. India Knight-Miért nem tudok bepasizni? Szex. Nemiség. Kamatyolás. Fontos dolog. És Stellának nemigen van része benne. Úgy érzi, már nem bírja sokáig. Némi hátránnyal indul az örök versenyben: elmúlt már harmincöt, egyedülálló anya, szókimondó, független lélek. Nem a legjobb ajánlólevél a londoni férfitársaságban. Igaz, van valakije, egy igazi lelki társa: a jajvörös hajú Frank, a lakótársa, akivel remekül kijön – és aki sorra hordja haza a nőket. Stella úgy érzi, ha nem akar élete végéig aggszűzként élni, muszáj tennie valamit. Végső kétségbeesésében egy igazi szakembertől, Franktől kér tanácsot… Ez a kedves, megértő, keserédes történet szelíd humorba csomagolva ugyan, de nagyon fontos dolgokról beszél, és olyan őszintén, ahogyan talán egyetlen barátnő sem. brit szerző magyar nyelvű regény romantikus > Ulpius-ház, Budapest, 2003 ISBN: 9639475610 · Fordította: Sóvágó Katalin letöltés [Hidden Content].epub/file [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  19. Michael Chabon-Fenegyerekek Grady Tripp professzor élete nem fenékig tejföl: egy közepes színvonalú főiskolán tanít kreatív írást közepes színvonalú diákoknak, a saját következő könyvén viszont hét éve és kétezer oldal óta dolgozik, de még nem látja a végét. Ráadásul övön aluli és felüli csapások sorozzák: a különc, meleg irodalmi ügynöke a városba érkezik egy transzvesztitával; a felesége elhagyja; a szeretője terhes lesz; a legtehetségesebb tanítványa az öngyilkossággal kacérkodik; meghal egy kutya, egy kígyó és szinte minden remény. A Kavalier és Clay bámulatos kalandjai című Pulitzer-díjas alkotás szerzőjének regénye olyan, akár egy hallucinogén utazás, gyorsan pergő, színes jelenetek kavalkádja, amelyek közt éppúgy akad komikus, mint drámai, és épp a megfelelő arányban. A könyvből mozifilm készült Michael Douglas, Frances McDormand és Robert Downey Jr. főszereplésével. Michael Chabon: Wonder Boys Eredeti mű Michael Chabon: Wonder Boys Eredeti megjelenés éve: 1995 amerikai szerző filmadaptáció kortárs LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű regény > XXI. Század, Budapest, 2021 ISBN: 9786156122445 · Fordította: Pék Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  20. 7. Diana Gabaldon: Csontok visszhangozzák 1. 98% A mestermű folytatódik! Jamie Fraser, a volt jakobita, akit magával sodornak a lázadások, három dolgot tud biztosan az amerikai felkelésről: az amerikaiak fognak nyerni; ha a győztesek oldalán harcol, az még nem garantálja a túlélést; és inkább meghalna, mint hogy egy puskacső mentén kelljen szembenéznie törvénytelen fiával – a brit hadsereg fiatal hadnagyával. Claire is tudja, hogy az amerikaiak fognak nyerni, de a győzelem végső árával ő sincs tisztában. Addig azonban, amíg cseppnyi beleszólása is van a dologba, Jamie élete és boldogsága nem lesz része ennek az árnak. Közben a huszadik század viszonylagos biztonságában Jamie és Claire lánya, Brianna és a férje, Roger MacKenzie új otthonra találtak a történelmi, skót birtokon, ahol Claire levelein keresztül megelevenedik a lány szüleinek két évszázaddal korábbi története. Az oldalak Claire harci sérülésektől borított férje iránt érzett szerelméről mesélnek, illetve az utazásukról Észak-Karolinából a nyílt tenger felé, ahol találkoznak egy privatérral, és tengeri csatába keverednek. Ám Brianna és Roger nemcsak a felmenőik, hanem a saját sorsukra utaló nyomokat is keresik. Mert a MacKenzie család jövője a felföldön rejtélyesen, végérvényesen és szorosan összefonódik a háború tépázta gyarmati Amerika történelmével. Légy a részese! [Hidden Content]
    1 point
  21. ifj Gaál Mózes - A Tengerszemű tó titka ( 1990 ) Mesejáték Mp3 író : ifj Gaál Mózes Rendező: Hegyi Árpád Jutocsa Dramaturg: Marschall Éva Összeállította: Kapecz Zsuzsa A felvételt készítette: Csonka Richárd és Fényes Péter Zenei szerkesztő: Kutasy Ferenc szereplők: Mildi - Csonka Ibolya, Balán, az őzkirályfi - Balkay Géza, Zumilla, a bagolykastély úrnője - Béres Ilona, Trafkó, Zumilla bátyja - Ujlaki Dénes, Béta, virágkirálynő - Tordai Teri, Arginis, a lepkeherceg - Incze József Km. Esztergályos Cecília, Gáti József, Horkai János, Igó Éva, Kassai Károly, Lesznek Tibor, Paudits Béla, Téry Sándor, Mesejáték Felvétel ideje: 1990 író: ifj Gaál Mózes Mű címe: A Tengerszemű tó titka Előadó: VÁ Formátum: Mp3 Bítsűrűség: 128 Kbps Játékidő: 49 perc Méret: 45 Mb [Hidden Content]
    1 point
  22. DR. Almási Kitti – Bátran élni / Félelmeink és gátlásaink leküzdése / 2020 Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINK!!! A LINK KÉRÉSRE JAVÍTVA!!! Rengeteg gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is -rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának. Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha inkább elrejtőzünk a szerepeink mögé, ha nem mondjuk ki, amit gondolunk, ha nem fejezzük ki, amit érzünk, mert így nem szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy mások nem fogadnak el és nem szeretnek bennünket. Éljük-e így le az életünket? Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget? Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be? A hangoskönyv a szerző előadásában hallható. Tartalom: 0. Előszó 1. A gondolkodás ereje 2. Ne várjuk meg, míg kis bajból katasztrófa lesz! 3. Félelem vagy szorongás? 4. Harc helyett együttműködés 5. Merjünk adni! 6. A váratlan helyzetek kezelése 7. Szembenézni önmagunkkal 8. Szégyen 9. Miért szégyelljük a testünket? 10. A tisztelet kivívása 11. Na, és akkor mi van...? Ne hagyjuk gyengíteni magunkat! 12. A kitartás gyümölcse 13. Dönts jól! kiadó: Kulcslyuk Kiadó Megjelenés éve: 2020 író: DR. Almási Kitti Mű címe: Bátran élni Előadó: A szerző Formátum: Mp3 játékidő: 06 óra 43 perc ( 403 perc ) Bitsűrűség: 320 kbps Méret: 922 MB [Hidden Content]
    1 point
  23. Rejtő Jenő - Csontbrigád ( 2007 ) Rádiójáték Mp3 PRÉMIUM LINK!!! Rendezte: Markovits Ferenc. rádióra alkalmazta: Palotás Ágnes. A felvételt készítette: Cornides Tamás és Váli Mariann A rendező munkatársa: Kálmán János. Zenei szerkesztő: Kakó Gyula. szereplők: fotós - Scherer Péter, Fécamp - Kamarás Iván, Sirone - Blaskó Péter, Berlac - Seress Zoltán, Gouillaume - Kálid Artúr, Libourne - Hajduk Károly, Ligert - Szacsvay László, Tiguer - Kerekes József, Carew - Szervét Tibor, Szaidzsa - Majsai-Nyilas Tünde, Bochur - Kun Vilmos, Dugó - Fesztbaum Béla, Vigoin - Széles László, Minkiew - Benedek Miklós, Magiron - Galkó Balázs, Grison - Hannus Zoltán, Gerard - Kisfalussy Lehel, Delivette - Fülöp Zsigmond, Naftalin - Schneider Zoltán, Volpi - Derzsi János, Vak - Simon György, Figaro - Czukor Balázs, Manszki - Baranyi László, Kétfogú - Elek Ferenc, Rouen - Tóth Tamás, Colette - Söptei Andrea; Rádiójáték Felvétel éve: 2007 író: Rejtő Jenő mű címe: Csontbrigád előadó: V.Á formátum: Mp3 játékidő: 277 perc ( 4 óra 37 perc ) bítsűrűség : 128 kbps méret: 253 Mb [Hidden Content]
    1 point
  24. Fazekas Mihály – Lúdas Matyi ( 1983 ) Mesejáték Mp3 Fazekas Mihály elbeszélő költeménye alapján írta: Schwajda György A felvételt Kosárszky Péter és Madarász Judit készítette Rendező: Magos György Szerkesztő: Szebényi Cecília Zene: Szigeti István Zenei rendező: Bárány Gusztáv szereplők: Lúdas Matyi - Balkay Géza, Galiba - Benedek Miklós, Matyi anyja - Törőcsik Mari, Döbrögi - Kállai Ferenc, Ispán - Garas Dezső, Gyógykovács - Csákányi László, Munkavezető - Ujlaky Dénes, Öregasszony - Gyarmathy Anikó Mesejáték a felvétel éve: 1983 író: Fazekas Mihály cím: Lúdas Matyi formátum: Mp3 játékidő: 58 perc bítsűrűség: 128 kbps Méret: 53 Mb [Hidden Content]
    1 point
  25. Wilhelm Hauff - A spessarti fogadó ( 1983 ) Rádiójáték Mp3[ rendezte: Solymosi Ottó fordította: Németh Tibor György rádióra alkalmazta: Solymosi Ottó Dramaturg: Hackl Jolán Zenei munkatárs: Troszt Margit szereplők: Félix, aranyműves - Gyabronka József; Kovácslegény - Harsányi Gábor; Diák - Sörös Sándor; Fuvaros - Basilides Zoltán; Gotfried, fővadász - Botár Endre; Rablóvezér - Agárdy Gábor; Grófnő - Fogarassy Mária; Gróf - Benkő Gyula; Ménkűs Zollern - Őze Lajos; Kúnó Zollern - Timár Béla; Wolf Zollern - Szerednyei Béla; Kocsmáros - Raksányi Gellért; Munk Péter - Cs. Németh Lajos; Benazár - Kautzky József; Szaid - Cseke Péter; Szelim - Suka Sándor; Rádiójáték Felvétel éve: 1983 író: Wilhelm Hauff mű címe: A spessarti fogadó előadó: V.Á formátum: Mp3 játékidő: 100 perc ( 1 óra 40 perc ) bítsűrűség : 128 kbps méret: 92 Mb [Hidden Content]
    1 point
  26. Alexandre Dumas - A három testőr ( 1971 ) Rádiójáték Mp3 PRÉMIUM LINK!!! Író: Alexandre Dumas Fordította: Csatlós János Rádióra alkalmazta: Papp Zoltán és Vadász Gyula Rendező: Vadász Gyula Dramaturg: Asperján György Zenei munkatárs: Kelemen László szereplők: D’Artagnan – Sztankay István Athos – Lukács Sándor Porthos – Pathó István Aramis – Dégi István Tréville - Csákányi László; XIII. Lajos - Gelley Kornél; Ausztriai Anna - Jobba Gabi; Richelieu bíboros - Somogyvári Rudolf; Milady - Béres Ilona; Rochefort - Velenczey István; Batten - Horkai János; A Szabad Molnár fogadósa - Basilides Zoltán; Testőr - Versényi László; Bonacieux - Körmendi János; Constance Bonacieux - Káldy Nóra; Laporte - Zách János; Planchet - Horváth József; D'Artagnan apja - Győrffy György; Jussac - Csurka László; Buckingham herceg - Mécs Károly Rádiójáték Felvétel éve: 1971 író: Alexandre Dumas mű címe: A három testőr előadó: V.Á formátum: Mp3 játékidő: 344 perc ( 5 óra 44 perc ) bítsűrűség : 128 kbps méret: 315 Mb [Hidden Content]
    1 point
  27. Jules Verne - A tizenöt éves kapitány ( 1989 ) Rádiójáték Mp3 Rendezte: Vadász Gyula Rádióra alkalmazta Asperján György Passuth László fordítása alapján Zenei szerkesztő: Veress Jolán Dramaturg: Szebényi Cecília A rendeő munkatársa: Berecki Sándor szereplők: Dick - Lesznek Tibor Mrs. Veldun - Moór Marianna Harris - Kautzky József Negoro - Dózsa László Hull kapitány - Simon György Benedek úr - Velenczey István Hercules - Huszár László Tom - Kisfalussy Bálint Harris - Kautzky József Alvez - Szabó Ottó Rádiójáték Felvétel éve: 1989 író: Jules Verne mű címe: A tizenöt éves kapitány előadó: V.Á formátum: Mp3 játékidő: 120 perc ( 2 óra ) bítsűrűség : 224 kbps méret: 192 Mb [Hidden Content]
    1 point
  28. Körösényi Dániel – Kocsma a Holdon ( 2016 ) sci-fi Rádiójáték Mp3 Rendezte: Breier Ádám író: Körösényi Dániel és Breier Ádám Producer: Felszeghy Ádám Hangmérnök: Várhegyi Rudolf Zene: Bicskei Titusz szereplők: Józsi - Thuróczy Szabolcs Melinda - Fullajtár Andrea Tóni - Keresztes Tamás Klotz úr - Bodrogi Gyula Ribiszke mama - Martin Márta Bertalan - Tóth Barnabás Boglárka - Kuna Kata Armstrong - Fogarasi Gergely A Kocsma a Holdon sci-fi szatíra a Holdra kivándorolt és ott kocsmát üzemeltető magyarokról. Miután egy ciklon elsodorja a Holdon felépült luxusszállodát, az ottragadtak a túlélésért küzdenek: félő, hogy hamarosan megöli őket az unalom. A kocsmáros Józsin, feleségégén, Melindán és fiúkon, Bertalanon kívül csupán páran ragadtak ebben a porfészekben. Az egykori úszomester, Kolotz úr, felesége, Ribiszke mama, és unokájuk, Boglárka alkotják a planéta kis kolóniáját. Minthogy a Holdon az egyetlen szórakozás a kocsma, leginkább itt öltik az időt: asztrofröccsöt iszogatva és asztrobrassóit eszegetve. Míg páran a kitörés lehetőségét keresik – Józsi aranyat, Bertalan pedig vizet keres – leginkább mindannyian siránkoznak, hogyan kerülhettek erre a kietlen pusztaságra. Azoban minadannyiuk életét felkavarja, amikor váratlanul egy űrhajó érkezik, és kiszáll belőle a jóképű, univerzumot látott űrpilóta: Tóni. Rádiójáték a felvétel éve: 2016 író: Körösényi Dániel és Breier Ádám cím: Kocsma a Holdon formátum: Mp3 játékidő: 52 perc bítsűrűség: 128 kbps Méret: 48 Mb [Hidden Content]
    1 point
  29. Móra Ferenc - A rab ember fiai ( 1984 ) Rádiójáték Mp3 író: Móra Ferenc Rendező: Csajági János Dramaturg: Szebényi Cecília Zenéjét szerezte és lanton közreműködik: Benkő Dániel Zenei munkatárs: Gebauer Mária Szereplők: Szitáry Kristóf - Bitskey Tibor Tamás - Vass Éva Ádám - Buss Kati Mihályka - Balogh Erika Pipitér - Páger Antal Piszliczár - Szatmári István Cselebi bég - Horváth Ferenc Rádiójáték a felvétel éve: 1984 író: Móra Ferenc cím: A rab ember fiai formátum: Mp3 játékidő: 52 perc bítsűrűség: 128 kbps Méret: 48 Mb [Hidden Content]
    1 point
  30. Egy szempillantás alatt mindenki eltűnt. Kivéve a fiatalokat: a kamaszokat. Csak a középiskolások maradtak, rendőrök nélkül, orvosok, szülők nélkül. Éppilyen hirtelen megszűntek a telefonvonalak, az internet, a tévéműsorok. Nem lehet kideríteni, mi történt. Nincs, aki segítene. Felüti a fejét az éhezés. Terjed az erőszak. Egy sötét alak ólálkodik a fiatalok körül. Az állatok átalakulnak. Maguk a kamaszok is új képességekre tesznek szert – sosem látott, veszélyes, halálos erőkre – amik napról napra növekednek. Veszélyekkel teli, új világ születik. Csoportok alakulnak, nő az összecsapás esélye. A külvárosi fiúk összefognak a gazdag kölykök ellen. Az erősek a védtelenek ellen. És fogy az idő: a születésnapodon te is el fogsz tűnni, mint mindenki más. [Hidden Content]
    1 point
  31. Gina L. Maxwell-Elcsábítani Hamupipőkét.PDF. Az MMA harcos Reid Andrews mérkőzése előtt néhány hónappal komolyan megsérül, így annak az esélye, hogy visszaszerezze félnehézsúlyú bajnoki címét, elúszni látszik. Edzője elküldi gyógykezelésre, orvosa pedig nem más, mint Reid gyerekkori barátjának időközben felnőtt kishúga. Lucie Miller, a szétszórt könyvmoly szintén segítségre szorul. Bármire képes lenne, hogy meghódítsa orvos kollégája és titkos szerelme szívét, így kapva kap az alkalmon, amikor Reid csábítási leckéket ajánl cserébe azért, hogy Lucie éjjel-nappal ellenőrizze felkészülését karrierje legfontosabb meccsére. Reid hamarosan élete legnehezebb küzdelmét vívja Lucie szívéért, mielőtt a lány valaki másnak adná... letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  32. Catherine Anderson-A karácsony fényei.PDF. 2019 Maddie McLendon, a népszerű krimiíró a férje elvesztése után a fiával, Cammel és az unokájával egy montanai kisvárosba költözik, hogy ott kezdjenek új életet. Igyekezniük kell, ha még a zord tél beköszönte előtt fel akarják építeni az otthonukat. McLendonék telekszomszédja, a tehetős marhatenyésztő nem nézi jó szemmel a hevenyészetten összeeszkábált ideiglenes tábort. A gazda a felesége halála óta ellenséges és elutasító az emberekkel, arról pedig hallani sem akar, hogy egyetlen lánya pont a semmirekellő Cam McLendonba szeressen bele. Az író és a gazda az elképzelhető legrosszabb szomszédok, és minden erejükkel azon vannak, hogy borsot törjenek a másik orra alá. Egy váratlan tragédia azonban arra készteti őket, hogy újragondolják a viszonyukat. A Mystic Creek-sorozat népszerű szerzője ezúttal egy önálló történettel ajándékozza meg az olvasókat. A karácsony fényeiben két család kap lehetőséget arra, hogy a remény és a szeretet erejével túljussanak a múlt fájdalmain, és nyílt szívvel egy boldogabb jövő felé induljanak. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  33. Patricia Highsmith Remegő szívvel Howard Ingham, a tehetséges, ifjú regényíró Tunéziába utazik, hogy filmforgatókönyvet írjon, amihez beható környezetismeret szükséges. A filmből ugyan – mint hamarosan kiderül – nem lesz semmi, az író azonban gyökeret ereszt a tunéziai homokban, s ha nem forgatókönyvet, hát regényt ír. Közben többször kirabolják, meglopják, egyszer önvédelemből öl is (öl-e csakugyan?), ám tettére nem derül fény, mert egy arab (arab?) eltűnése senkit sem érdekel. Utóbb őt magát sem, hisz végtére is Jensen, a homoszexuális dán véleménye szerint nem egy ember, csak egy arab élete terheli a lelkét, egy csaló gazemberé, aki ráadásul a kutyának sem hiányzik. Csak Adamsnek, Ingham minden lében kanál helyi „barátjának”, az meg minek üti bele mindenbe az orrát. A híres bűnügyi regényírónő, Patricia Highsmith a cselekmény mesteri bonyolításán kívül pompásan eleveníti meg az afrikai atmoszférát is. Az olvasónak valóban az az érzése támad, hogy Inghammal együtt maga is részese a tuniszi eleganciának és nyomornak, rejtélynek és kétértelműségnek… [Hidden Content]
    1 point
  34. Honnan jön Bud Spencer és Terence Hill? Hogyan alakult a pályafutásuk? Miért vonzottak annyi embert a mozikba, majd később miért nézték filmjeiket annyian a televízióban is? És ami még fontosabb: mitől lettek időtlenek ezek az alkotások?Ez a könyv a rajongók és az egyszerű érdeklődők számára is értékes szórakozást nyújtva, 1951-től egészen napjainkig készült filmjeik átfogó bemutatása mellett pályafutásuk legfontosabb és legmeghatározóbb személyeiről is szót ejt. Olvashatnak azokról az emberekről, akik mögöttük álltak, de kulisszatitkokban és legendákban, rendszerezett információkban is bővelkednek a lapok. A közel 300 oldalnyi, színes kivitelű anyag elképesztő mennyiségű rengeteg korabeli fotót, óriásplakátot és egyéb csemegét tartalmaz, ami igazán egyedivé és érdekessé teszi ezt a kiadványt. Gondolva az itthoni rajongókra, a magyar vonatkozásokat is körbejárjuk, így könnyen lehet ez a könyv Bud Spencer és Terence Hill magyar rajongóinak bibliája. PDF [Hidden Content]
    1 point
  35. Dmitry Glukhovsky - Text "Az okostelefon lassan a mindenünk: személyiségünk menedéke, lelkünk nagyfelbontású tükre, emlékeink szabadon bővíthető tárháza. Bizalmas vallomásaink és kisebb-nagyobb hazugságaink, örömeink és sérelmeink megbízhatónak vélt őrzője, amelynek nemcsak arról van tudomása, hogy az adott pillanatban hol tartózkodunk a térképen, hanem arról is, hol tartunk épp személyes kapcsolatainkban vagy karrierünkben. Ám miközben mobilunk egyfajta megnyugtató biztonságérzetet nyújt, egyúttal nagymértékű kiszolgáltatottságot is magában rejt – ha elveszítjük, egész privát életünk kerülhet illetéktelen kezekbe.Miután hét évet töltött ártatlanul börtönben, Ilja hazatér, hogy újra felfedezze magának Moszkvát – zsebében egy rendőr százados kalandos körülmények között megszerzett iPhone-jával. Ennek segítségével próbál tájékozódni az időközben idegenné lett városban, eligazodni a korrupt rendőrök és nehézsúlyú maffiózók sötét üzelmeiben, választani bosszú és megbocsátás között. Mindeközben egyre mélyebbre merül a telefonban talált képekben, videókban és üzenetekben – mivel sajátjától megfosztották, másvalaki kölcsönvett életét kezdi el élni. Fordulatokkal és tragédiákkal teli története egyszerre illúziómentes látlelet napjaink Oroszországáról, valamint sodró lendületű thriller, amely XXI. századi díszletek között eleveníti fel az orosz klasszikusok nagy történelmi és lélektani dilemmáit. Felesleges bűnök és hiábavaló bűnhődések magával ragadó, elgondolkodtató krónikája." [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  36. Emily Snow- Elemésztve "Sienna hosszú idő után visszatér gyerekkora helyszínére, Nashville-be, mert a számára oly kedves otthon, ahol nagyanyja felnevelte, veszélybe került. A házat bármelyik pillanatban elveszíthetik, mert egy bírósági döntés miatt elárverezték. Sienna Nashville-ben szembesül vele, hogy a ház új tulajdonosa nem más, mint az ünnepelt, szexi rocksztár, Lucas Wolfe. Lucas fontos szereplője volt két éve az életének, ám a róla őrzött emlékek korántsem szépek. Az új találkozás lesújtja a lányt, csakhogy ezzel együtt felébred benne a végzetes vonzalom is a férfi iránt, amely sokkal erősebbnek bizonyul, mint Sienna hitte volna. Lucas üzleti ajánlattal áll elő egy alku formájában: ha a lány hajlandó mindenben az ő szabályai szerint játszani tíz napig, megmentheti a házat. Lucasnak azonban egyetlen cél lebeg a szeme előtt, ami mit sem változott régi találkozásuk óta: megkapni Siennát, és elérni, hogy a lányt eleméssze a szenvedély. Siennát szinte felőrli a dilemma: megadja-e magát az egyre ellenállhatatlanabb kísértésnek, vagy tartva magát a fogadalmához megmentse a házat, és ezzel közös boldogságukat nagyanyjával. Lucas egyre eltökéltebben halad a célja felé, és Siennának fogytán van az ideje, hogy meghozza élete legfontosabb döntéseit…" [Hidden Content]
    1 point
  37. Kiharu Nakamura - Kiharu, a Gésa .pdf. Kiharu, a gésa elmeséli életét a művészet és a prostitúció között, harcát az előitéletekkel szemben. Reggelente a fiatal Kiharu gésa iskolába megy, esténként fényes partikat látogat meg selyemkimonóban és ünnepélyes Shimada-frizurával. Évekig tanulja a gésák mesterségét, a táncművészet ősrégi tradícióját, a teaceremóniát, az illem elsajátítását, a társalgás művészetét. Ám a vágyak ennél többre sarkallják. Csakhamar páratlan és híres gésa válik belőle, megismerkedik számos világhírességgel, köztük: Charlie Chaplinnel, Jean Cocteau-val, William Randolf Hearts- sel is. A könyv választ ad arra, hogy mind Japánban, mind a világ más országaiban miért tekintik prostituáltaknak a gésákat, akikkel a kapcsolat szégyennek számit. "A fiam még manapság is ezt mondja: Ha megtudják, hogy az anyám gésa, az árt a jövőmnek. A könyvet az előitéletek leküzdésére irtam meg a velem egykorú gésáknak, a nálam fiatalabbaknak és a világnak akartam elmondani, hogy KIK is valójában a GÉSÁK." Kiharu gazdag életéről filmet is készitettek Japánban, ami dijat kapott és az ebből készült darabot nagy sikerrel játszották a szinházakban is. A könyvet a világon több millió példányban adták el. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  38. Az emberiséget mindig is izgatta a végső idők kérdése. A Bibliában a Jelenések könyve apokaliptikus leírásai nyomán sokan próbálták meghatározni az utolsó ítélet napját, melyet megelőz az Antikrisztus fellépése, aki beteljesíti a próféciákat. Vajon ki lesz az Antikrisztus? Egy velejéig gonosz, kegyetlen ember, aki háborúkat, viszályt és pusztulást hoz a földre? Vagy ellenkezőleg: egy humanista, a világbéke megteremtésén fáradozó, megértést hirdető személy, akiről csak a legvégén derül ki, hogy ki is valójában? A regény főhőse, Elijah atya, korunk eseményeit, szellemi áramlatait és az idők jeleit vizsgálva felismeri, hogy közel van már az apokalipszis ideje, s hogy az Antkrisztus is megkezdte tevékenységét. A Vatikántól kapott titkos megbízatás alapján ezért nekilát, hogy felderítse, ki áll a világot átszövő, pusztulást hozó események mögött… epub [Hidden Content]
    1 point
  39. Andok Mónika - Digitális média és mindennapi élet Vajon mi motiválja egy fiatal döntését, amikor az esti buliról a Facebookon, az Instagramon posztol egy képet, esetleg Twitter bejegyzés mellett dönt vagy akár egyszerre mindhárom közösségi média felületen megosztja az élményt? A 21. század médiahasználatának mintázatait milyen tényezők befolyásolják? A motivációkból és döntésekből milyen eltérő digitális életstílusok születnek? A negyedik ipari forradalom kellős közepén nem az a kérdés, hogy megváltoztatja-e életünket a digitális környezet, s benne a digitális média, hanem az, hogy hogyan? A könyv a médiakonvergencia jelenségébe ágyazva járja körül a témát. A konvergencia napjaink legszembeötlőbb jelensége, s ezzel együtt a legtöbbet használt és legkomplexebb kifejezés a médiatudományban.Vannak, akik technológiai, vannak, akik gazdasági még mások kulturális oldalról közelítenek vizsgálatához. Jelen kötet arra vállalkozik, hogy képet adjon a kortárs konvergencia-elméletekről esetenként azok kritikájáról: Nicolas Negropontétól Jan van Dijk írásán át Henry Jenkins konvergens kultúra-elméletéig. A könyv mindeközben arra is választ keres, hogy a média változását miként próbálja követni a médiatudomány változása. A klasszikus tömegkommunikációs eszközökre kidolgozott elméletek jó része nem adaptálható az új média működésére. Hogyan tovább? Emeljük a kutatás középpontjába a számítógépes programot és hívjuk Software Studiesnak ami eddig médiatudomány volt? Esetleg legyen Media Studies 2.0 vagy User Studies? Milyen új kutatásmódszertanok fogadhatók el, mi visz közelebb a digitális média megértéséhez, a Big Data vagy inkább a Small Data? Jelen kötet a terület feltárásáig és a kérdésfeltevésig jut. A válaszokra még egy kicsit várnunk kell. 38mb [Hidden Content]
    1 point
  40. John R.Hinnels - Perzsa mitológia Az emberiség egyik leggazdagabb legendakincsét az ősi Perzsia hagyta ránk. A mai Iránt és Indiát benépesítő indoeurópai törzsek magukat árjáknak nevezték. Hitük szerint a világ történelmét, az emberek sorsát a jó és a gonosz, a fény és a sötét, az igaz és a hamis örök harca határozza meg, amelynek egy napon a jó győzelme fog véget vetni. Perzsia nagy prófétája, a világ egyik első teológusa, Zoroaszter (másként Zarathusztra) ezt a hagyományt építette be saját tanításába. Ő volt a történelem egyik legnagyobb vallásalapítója, egyaránt befolyásolta a zsidó, keresztény, iszlám, buddhista és hinduista vallás alakulását. Zoroaszter tanításai ma is élnek. A könyv érdekessége, hogy ennek az élő vallásnak az alapelemeit, szertartásait is megismerhetjük belőle. A mítoszok világa sorozat kötetei az emberiség mítoszkincsét dolgozzák fel a legősibb hiedelmektől egészen napjaink nagyvárosi szubkultúráiig. A mindig azonos alapkérdésekből – a világ teremtéséből, a jó és rossz harcából, evilág és túlvilág kapcsolatából – kiinduló legendák a legváltozatosabb képet festik egy-egy népcsoport vagy vallás képzeletvilágáról, és hozzásegítenek az irodalmi, képzőművészeti és zenei alkotások jobb megértéséhez.pdf 75mb [Hidden Content]
    1 point
  41. Mik vagytok ti istenek? 1-2 Mik vagytok ti, istenek? Isten adhat és elvehet életeket, de ti nem! • Amikor a sebész műtét közben nem azt találta, amit elképzelt, ahelyett, hogy abbahagyta volna a műtétet, tovább piszkált, kutakodott – míg végül létrehozta a halálos végű melléksérülést. Halálra operálta Máriát. • Doktor ur! Ha még egyszer-kétszer megműtenek, igazi törpe leszek! • A doktor azzal fenyegette-zsarolta meg a szülőket, hogy amíg nem adnak hamis tanúsítványt arról, hogy a Kende hazudott a könyvében, az életmentő beavatkozásokon túl nem fogja kezelni a lányukat. És ez az ember ma is orvos. • Másnap Teréz meghalt. Tüdőgyulladásban. Miközben az előző napokban kilenc orvos vizsgálta meg. Kilenc. • Zalányi Sámuel végigtarolta fél Magyarországot – Szegedtől Keszthelyen át Mosonmagyaróvárig, majd vissza Szegedig –, műhibák sorozatát követte el, tucatnyi ember halála szárad a lelkén. S a hivatalos orvospápák legfeljebb kuncogva érdeklődtek egymástól a gyógyszergyárak Bahama-szigeteki konferenciáin: – Samu most éppen hol tarol? Ebben a kötetben körülbelül száz orvosi műhiba-eset olvasható. Egyik rémesebb, mint a másik, Robin Cook orvos-krimijei rózsaszín lányregények ahhoz képest, amit a valós élet produkál, amilyen borzalmas tragédiák e történetekben föltárulnak. Valószínűleg csak jelentős szünetek közbeiktatásával lehet végigolvasni mindet, különben minimum rosszul lesz tőlük az ember. Én a történetek többségébe kétszer-háromszor félig-meddig belehaltam, amíg bírósági tárgyalásokra, kórházakba, az érintettek lakására jártam, írtam. Olvasóimnak csak azt kívánhatom: megszenvednek érte, hát okuljanak ezekből – ha van rá módjuk. epub 1.rész [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] A Viktor Orbán Viktor személyisége nem is olyan bonyolult, mint sokan hiszik. Kövér László a tudatalattija, és Simicska Lajos a felettes énje. Bár talán ez így nem is igaz. Lehet, Simicska Lajos a tudatalattija, és Kövér László a felettes énje. Köznapibban fogalmazva: az egyszemélyes focicsapatnak – amelynek Orbán Viktor a kapusa, hátvédje, összekötője és legfőként a középcsatára – Kövér László a trénere, Simicska Lajos pedig a menedzsere. S a csapatnak – egyelőre – nem Várszegi Gábor a tulajdonosa, hanem ők hárman maguk, valamint családtagjaik, barátaik és üzletfeleik, akárcsak Nyuszinál, ahol Micimackó és Malacka egyaránt kimaradt a tulajdonosi körből. Ámbátor Magyarországon ma tízmillió Micimackó él, Orbánék viszont nincsenek többen százötvennél. De hiába: „Minél inkább havazik, annál inkább hózik”. Az Orbán-családban négy férfi van. Ebből kettőnek Győző neve, egynek Viktor. A negyediket Áronnak hívják, ez vagy azt jelenti? ihletett, tisztánlátó, vagy inkább azt: a bátorság hegye. epub [Hidden Content] Az igazi Orbán Viktor (Viktor 2) Egy könyv, melynek már első része is felborzolta a kedélyeket, megjelenése után több per indult. „Némely szakember szerint Orbán fő személyiségjegyei aggasztóak. Persze, mint e tragikusan megosztott hazában mindent, ezt is másként látják rajongói, mint ellenfelei. Ám a szemfényvesztés, a humbug sem takarja el: a maszk ráforradt arcára. S ha mögüle olykor mégis előbukkan az igazi Orbán Viktor, az még rosszabb… Mélységesen jellemző Orbánékra, amit az ügyészséggel, saját egykori besúgóikkal, vagy például Grosics Gyula dolgában műveltek. Idézet Orbán horoszkópjából, amelyet e könyv kiadója rendelt az asztrológustól: a Mars az aszcendensen áll, a Jupiter a kosban, ennek ura tehát a Mars – tehát a játékszabályokat szereti ő diktálni, a demokrácia számára mindig azt jelenti, amit éppen ő ért rajta…” – olvashatjuk a kötetben. epub [Hidden Content] Az elorzott igazság A Védtelen igazság folytatása ismét az ítélkezés, a bíróságok munkáját veszi górcső alá. Döbbenetes tényeket tár az olvasó elé arról, miféle ítéletek születnek napjainkban. Az Elorzott igazságban bemutatott több mint ötven ügy ismételten azt bizonyítja, hogy az egymásnak ellentmondó ítéletek, a törvénytelenségek özöne és a néha nyíltan rasszista, antiszemita ítélkezési gyakorlat a magyar bíróságok jellemzőjévé, napi rutinjává vált. A móri mészárlás ügyében született verdiktek részletes elemzése lélegzetelállító tényekre derít fényt: kiderül, milyen „bizonyítékok” alapján ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre első- majd másodfokon is az ebben az ügyben teljesen ártatlan Kaiser Edét. Például hogyan másították meg a szemtanúk vallomásait, miként minősítették „lényegében vaknak” egyiküket, hogyan vettek semmibe döntő érveket és adatokat, s miképp adott Varga Zoltán bíró úr olyan tényeket a fegyverszakértő szájába, amelyek soha nem hangzottak el. Kiderül, hogy Varga Zoltán bíró a kisgazda Székely Zoltán esetében ugyanazokat a hibákat követte el, mint a móri ügyben. epub [Hidden Content] Nesze neked igazság (A Kulcsár ügy) Ez a könyv az egy konkrét Kulcsár-ügyön át azt mutatja be: jószerivel bármelyikünk bármilyen váddal börtönbe vethető. Ha pechünk van, s rákerülünk az ügyészség-bíróság futószalagjára – onnan nem léphetünk le, utunk egyenesen vezet a tömlöcbe, teljesen függetlenül attól, bűnösök vagyunk-e vagy ártatlanok.A Kulcsár-ügy nyomozása során az ügyészség valóságos ámokfutást rendezett, szabálytalanságok és törvénytelenségek sorozatát követte el. Valójában csak az érdekelte, hogy végigvigye koncepcióját: kiiktassa a politikai szálakat, s ne kerüljenek a vádlottak padjára, vagy szabaduljanak felmentéssel emezek, viszont jó alaposan megkapják a magukét amazok. Az meg kit érdekel, ha nem is az elítéltek a bűnösök?Ám Varga Zoltán, a móri ügyben Kaiser Edét, egy másikban Székely Zoltánt ártatlanul elítélő bíró sem maradt ki a történetből. Védhetetlenül silány ítélete nemcsak a hanyagságoktól és pontatlanságoktól, a logikai bakugrásoktól, megalapozatlanságoktól és értelmetlenségektől hemzseg, de számos olyan formai, eljárási hibát is tartalmaz, amely miatt alkalmatlan a másodfokú elbírálásra. Varga elsőfokú ítéletét hatályon kívül kell helyezni, és új eljárást kell elrendelni. Ami azt jelenti: az évszázad sikkasztási ügyében talán majd 2015 táján születik jogerős ítélet.A teljes magyar jogszolgáltatás tökéletesen alkalmatlannak bizonyult a K&H Bank bűnügyének normális felgöngyölítésére. És Kulcsár – meg az a néhány briganti, aki valójában mozgatta őt – ezt persze jól ki is használta. A bróker pénzért árulta vallomását, egyeseket bemószerolt, míg másokat futni hagyott. Igazából elsősorban nem vádlottja lett ennek az ügynek, hanem fővádlója és főbírója egy személyben. És ezt senki sem akadályozta meg. Sem a politika, sem az ügyészség, sem a bíróság. Sőt…A szerző végigköveti az egész K&H-botrányt, a legelejétől az elsőfokú ítéletig. Hogyan lett Kulcsár Attila az, aki? Mi folyt bankjában már korábban is, majd később is? És mi köze mindennek egyik-másik párthoz, erőcsoporthoz? Valójában miként közlekedtek zavaros utakon milliárdok innen oda, amonnan emide? Mint születtek meg a hazug vallomások, hamis vádak és téves ítéletek? Ismét láthatjuk majd: az élet izgalmasabb bármely kriminél. PDF [Hidden Content] Titkos magyar szolgálatok A Duna-gate éjszakáján a III/III állománya úgy döntött: másnap kilökik a nyilvánosság elé a teljes ügynök-listát. Ha megteszik, az egész rendszerváltás másképpen alakul – vagy legalábbis jórészt másokkal. PDF [Hidden Content]
    1 point
  42. John Douglas · Mark Olshaker- Sorozatgyilkosok.PDF. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Virginia állambeli Quanticóban, tizenöt méterrel a föld alatt, a Szövetségi Nyomozóhivatal Nemzeti Akadémiájának irodáiban kicsiny elitcsapat, a Nyomozástámogató Részleg küzd egyik legmélyebb, legősibb ösztönünkkel: a körülöttünk ólálkodó gonosztól való félelemmel. A csoport vezetője, John Douglas korunk legmegátalkodottabb, legszadistább bűnözőit kerítette kézre: a San Franciscó-i parkerdei gyilkost, az atlantai gyermekgyilkost, a tylenolos mérgezőt, a férfit, aki Alaszka rengetegeiben merő sportból vadászott prostituáltakra, valamint a seattle-i zöld-folyói gyilkost. Ez utóbbi kapcsán kis híján ő maga is életét vesztette. Sorozatgyilkosok és merénylők tucatjait – köztük Charles Mansont, Sirhan Sirhant, Richard Specket, John Wayne Gacyt, a „Sam fia”-ként ismert David Berkowitzot és James Earl Rayt – ismerte meg, kérdezte ki, tanulmányozta korszakos jelentőségű munkája során, hogy megértse, mi indította őket rémtetteikre. Hogy behatoljon az elméjükbe. Egyaránt képes beleképzelni magát a tettes és az áldozat helyzetébe. Megvizsgálja a tetthelyet, és elkészíti az elkövetők személyiségrajzát, leírja szokásaikat, előrejelzi várható lépéseiket. Végül, ha közreműködésével a bűnözők hurokra kerülnek, segít kialakítani a kihallgatás módszereit, támogatja az igazságszolgáltatás folyamatát. Ő az a különleges ügynök, a bűnüldözés legendás alakja, aki modellként szolgált Thomas Harris A bárányok hallgatnak című krimijének egyik szereplőjéhez, Jack Crawfordhoz. John Douglas egy olyan csoport vezetőjeként, amely a legmegdöbbentőbb és legértelmetlenebb erőszakos bűncselekmények megoldására vállalkozik, új korszakot nyitott a viselkedéstudomány és a bűnügyi személyiségrajz alkalmazásában. Negyedszázadnyi szolgálat után 1995-ben vonult nyugalomba, s most végre elmesélheti páratlan, lebilincselő történetét. A regényíró és filmes Mark Olshaker íróként és producerként jegyezte a PBS televízió Emmy-díjra jelölt „Egy sorozatgyilkos észjárása” című műsorát, majd több mint egy esztendőt töltött a nyomozástámogató részlegnél. Az ő segítségével szólal meg John Douglas e rég várt kötetben, hogy betekintést engedjen a színfalak mögé, saját érdekfeszítő tevékenységébe és körmönfont gondolkodásmódjába. Feltárja legbonyolultabb eseteinek idegborzoló részleteit, beavatja az olvasókat azokba a részletekbe, amelyek alapján megalkotta az ismeretlen tettesek személyiségrajzát, bemutatja, milyen taktikával fogta el és vallatta ki őket. Megismertet azzal a tanult nyomozónemezedékkel is, amely továbbviszi létfontosságú, de megpróbáltatásokkal teli munkáját. A Gyilkos elmék nyomában fejezeteiben elkísérhetjük Douglast a kiszámított őrület sötét zugaiba, amelyek legszörnyűbb rémálmainkba illenek. John Douglas előbb az Egyesült Államok légierejénél szolgált, majd az FBI kötelékében eltöltött több mint huszonöt esztendő alatt a bűnügyi személyiségrajz vezető szakértőjévé, a modern bűnügyi nyomozati elemzés úttörőjévé vált. Ő folytatta a sorozatgyilkosok módszereinek és indítékainak első rendszerezett vizsgálatát, szaktanácsaival világszerte segítette a nyomozó- és vádhatóságok munkáját. Pedagógiai doktorátust is szerzett. Számos szakcikk és kriminológiai előadás fűződik a nevéhez, emellett két nagy visszhangot kiváltó könyv, Az élet elleni szexuális bűncselekmények indítékai és módszerei, valamint A bűncselekmények osztályozási kézikönyve társszerzője. Washington mellett él. Mark Olshaker díjnyertes filmek és sikeres bűnügyi regények (Einstein agya, Természetellenes okok, Vérhajsza és A perem) szerzője. Számos dokumentumfilmet írt és vitt képernyőre úgy az Egyesült Államokban, mind külföldön, 1994-ben a „Római város” forgatókönyvéért Emmy-díjat kapott, ügyvéd feleségével, Carolynnal Washington környékén él. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  43. Összefér-e a becsület a politikával? Lehet-e tisztességes úton hatalomhoz jutni? Corey Grace háborús hős, zseniális politikus, és Amerika egyik legszexibb pasija. Tökéletes elnökjelölt lenne, ha végre megtanulná, hogy ne a lelkiismeretére hallgasson, hanem a tanácsadóira. Világmegváltó tervekkel vág bele a kampányba, de egy múltbéli tragédia és egy heroinista filmcsillaggal folytatott viszonya miatt egyre nehezebben találja a helyét a politika porondján. Az Amerikai Egyesült Államok elnökségéért vívott brutális küzdelemben – árulás, pusztító titkok, félelmetes politikai játszmák és a média botrányéhsége közepette – lassan felőrlődik, és a valódi hatalom bábja lesz… [Hidden Content]
    1 point
  44. Patricia Highsmith: Tizenegy novella [Hidden Content]
    1 point
  45. Patricia Highsmith: Ripley és a maffiózók [Hidden Content]
    1 point
  46. Patricia Highsmith: A tehetséges Mr Ripley [Hidden Content]
    1 point
  47. Karinthy Frigyes - Az utolsó palackposta ( 2003 ) Hangoskönyv Mp3 Karcolatok,humoreszkek,cikkek Az ebben az időben már betegséggel küzdő Karinthy némiképp új arcát mutatja az olvasónak. Ezekben a cikkekben és karcolatokban a sötétebb hangulatok, hangvételek jutnak fontosabb szerephez, némiképp háttérbe szorítva ezzel a humorista Karinthyt. A repülés varázsa az egyetlen, amiről még mindig felszabadult gyermekiességgel tud beszélni. A kötet a múlandóság, a megaláztatások köznapivá válása és az elszegényedés témái köré épül. Nem hiányozhat egyetlen Karinthy-gyűjteményből sem. Kiadó: Talentum Kft., megjelenés éve: 2003 író: Karinthy Frigyes Nyelv: magyar Előadó: Szoboszlai Éva téma: karcolatok formátum: Mp3 átlagos bitrata: 40 kbps Játékidő: 379 perc ( 06 óra 19 perc ) Méret: 108 MB [Hidden Content]
    1 point
  48. . Különleges építmények - 39 - Az Airbus A380-as (Airbus A380) 2004 TVRip Xvid HUN színes, magyarul beszélő, amerikai dokumentumfilm sorozat 48 perc rendező: Chuck O'Farrell, Simon Kerfoot zene: Alex Swift narrátor: Jonathan Hartman, Tom Goodman-Hill, Jay Simon, Mark Keller, Marlon Singleton, J.V. Martin producer: Simon Kerfoot vágó: Gary Thomas narrátor: George Anton A sorozat olyan mérnöki csodákkal ismerteti meg a nézőket, melyek megtervezése és kivitelezése néhány évtizeddel ezelőtt még teljességgel elképzelhetetlen lett volna. Az európai tervezésű és építésű, 555 utas befogadására képes Airbus A380-as új fejezetet nyitott a polgári repülés történetében: a most elkészült modell hét emelet magas, 73 méter hosszú, szárnyfesztávolsága pedig eléri a 80 métert. A film nem csak a tervezés és kivitelezés legizgalmasabb pillanatait követi nyomon, de azt az országhatárokon átívelő tudományos és szervezőmunkát is elénk tárja, melynek eredményeképpen a világ eddigi leghatalmasabb utasszállítója április 27-én a levegőbe emelkedhetett. General: Különleges építmények-39-Az AIRBUS A380 (Airbus A380).avi Format: AVI at 1 047 Kbps Length: 350 MiB for 46 perc 44 mp 640emp Video #0: MPEG-4 Visual at 896 Kbps Aspect: 640 x 352 (1.818) at 25.000 fps Audio #0: MPEG Audio at 138 Kbps Infos: 2 csatorna, 48,0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  49. . Plutó és Puck, a csavargók 1976 TVRip XviD HUN színes, magyar természetfilm, 42 perc rendező: Homoki-Nagy István forgatókönyvíró: Homoki-Nagy István operatőr: Homoki-Nagy István egy szelíd mosómedve egy szelíd holló Egy szelíd mosómedve és egy szelíd holló kalandjai. General: Homoki Nagy István - Plutó és Puck, a csavargók.avi Format: AVI at 1 900 Kbps Length: 560 MiB for 41 perc 12 mp 960emp Video #0: xvid at 1 632 Kbps Aspect: 640 x 480 (1.333) at 25.000 fps Audio #0: MPEG Audio at 256 Kbps Infos: 2 csatorna, 44,1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  50. Különleges építmények - 21 - A Hoover-gát (Hoover Dam) 2004 TVRip Xvid HUN színes, magyarul beszélő, amerikai dokumentumfilm sorozat 47 perc rendező: Chuck O'Farrell, Simon Kerfoot zene: Alex Swift narrátor: Jonathan Hartman, Tom Goodman-Hill, Jay Simon, Mark Keller, Marlon Singleton, J.V. Martin producer: Simon Kerfoot vágó: Gary Thomas narrátor: George Anton A sorozat olyan mérnöki csodákkal ismerteti meg a nézőket, melyek megtervezése és kivitelezése néhány évtizeddel ezelőtt még teljességgel elképzelhetetlen lett volna. A Hoover-gát a nagy amerikai válság idején épült, 1930-ban, de ma is mérföldkő az építészet történetében. Nevada, Arizóna és Dél-Kalifornia egyes részeiben még mai is ez a Colorado folyó fekete kanyonja fölött 221 méter magasan tornyosuló, hatalmas szerkezet biztosítja az áramot és a vizet. A gát alul olyan széles, mint két futballpálya egymás mellett, és majdnem 2 millió 200ezer pascal víznyomást bír el. Ez olyan, mintha 48 elefántot raknánk fel egy kártyaasztalra. Amikor az építkezést 1935-ben befejezték, a gát minden mérnöki rekordot megdöntött. Ez volt minden idők addigi legmagasabb gátja, a legdrágább és legnagyobb vízierőműve. Elképesztő, de a tervezettnél két és fél évvel korábban, és kevesebb pénzből fejezték be. A Hoover-gát segítségével népesedett be Amerika délnyugati része, hiszen már volt áram- és vízellátás. A gát még ma is 20 millió embert szolgál ki. Vajon milyen áldozatokkal járt az építkezés, és hogy sikerült megtervezni és megalkotni ezt a monumentális művet? General : Különleges építmények Nat.Geo-21-Hoover.Dam-A.Hoover-gat.avi Format : AVI at 1 040 Kbps Length : 350 MiB for 46 perc 59 mp 928emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 888 Kbps Aspect : 640 x 480 (1.333) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 139 Kbps Infos : 2 csatorna, 48,0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...