Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 08/01/2021 in Posts
-
Matthew Dicks-21 tétel a szerelemről data. mobi epub 3,98 MB 2021 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Dan és Jill a munkahelyükön ismerik meg egymást, s hamar egymásba szeretnek. Mindketten rajonganak a könyvekért és az irodalomért, így Dan úgy dönt, felmond, és könyvesboltot nyit. Az üzlet azonban nem megy túl jól, s Dannek hamarosan be kell látnia, hogy az anyagi összeomlás elkerülhetetlen. Mivel nem akar csalódást okozni a feleségének, elhatározza, hogy egyedül birkózik meg a helyzettel. Hogy legyőzze szorongását, mindent listákba rendez, s ezek a hol vicces, hol szívszorító feljegyzések hűen tükrözik aktuális lelkiállapotát. Matthew Dicks egyedi humorú regénye szívmelengető történet hétköznapi gondokról és bosszantó apróságokról, nagy álmokról, a mindent legyőző szerelemről, valamint arról a rengeteg küzdelemről, amit azért vívunk, hogy boldoggá tegyük a szeretteinket – és önmagunkat. „Ha egy szellemes, friss és szívet melengető könyvet keresel az apaságról, a családról, illetve arról, milyen érzés kitörni a komfortzónából, akkor ez a zseniális, listákba szedett történet tökéletes választás.” The Young Folks Dolgok, amelyeket jó lett volna tudni húszéves koromban: 1. Minden egyes felszedett grammot tízszer olyan nehéz lesz leadni. 2. A mentolos rövidital nem elfogadható helyettesítője a fogmosásnak. 3. Bizonyos melltartóknak elöl van a kapcsolója. 4. A hasprés nem ördögtől való. 5. Ha lehetőséged adódik egy édeshármasra, használd ki! Kérlek! Ilyesmi csak egyszer történik. 6. A hangoskönyvek nem a gyengeelméjűeknek készülnek, akik nem tudnak olvasni. 7. Az órák, amelyeket játékgépbe való pénzdobálással tölt az ember, valahogy mindig hasznos időtöltésnek hatnak. Az otthoni, videójátékokkal töltött órák azonban nem. 8. Nem kell sampon-, keksz- vagy golyóstollvásárlással álcázni, ha óvszert akarsz venni. Rohadtul senkit sem érdekel a nemi életed. 9. Egy kerékcsavar meghúzásához kerékkulcs szükséges. Kizárólag ujjal nem fog menni. 10. A konyhamalac nem képes megbirkózni fél kiló túlfőtt linguinivel. 11. Soha nem tűnik fel, hogy az ember haja milyen fontos, amíg el nem kezd hullani. 12. Nem létezik észszerű magyarázat arra, hogy az ember betegye a lábát egy sztriptízbárba. 13. Vásárolj indexkövető befektetési alapot! A kamatos kamat rohadtul fontos dolog. MATTHEW DICKS a Massachusetts-beli Blackstone-ban nőtt fel. Könyveit eddig 25 nyelvre fordították le, 2014-es, Memoirs of an Imaginary Friend című regényéért elnyerte a rangos Dolly Gray-díjat. Írt rockoperát és musicalt, dolgozott képregényíróként, és rendszeresen jelennek meg cikkei különböző magazinokban. A mindennapokban egy általános iskolában tanít, emellett podcast-műsorokat vezet, beszédoktatóként tevékenykedik, olykor esküvői DJ-nek áll, valamint rendszeresen lép fel különféle műsorokban. A storytelling műfajának egyik legelismertebb képviselője, aki harmincöt alkalommal nyerte meg a Moth StorySLAM bajnokságot. Matthew Dicks: Twenty-one Truths About Love Eredeti mű Matthew Dicks: Twenty-one Truths About Love Eredeti megjelenés éve: 2019 amerikai szerző család spamelo könyvesbolt kortárs levélregény magyar nyelvű regény > Libri, Budapest, 2021 letöltés data mobi epub 3,98 MB [Hidden Content] [Hidden Content] -7 points
-
Ruth Druart-Míg Párizs aludt letöltés dat pdf 3,5mb Santa Cruz, 1953. Jean-Luc a múltja elől menekül. Az arcát elcsúfító sebhely csekély ár azért, hogy túlélte Franciaország náci megszállásának borzalmait. Azóta új életet kezdett Kaliforniában, ahol családja van. Váratlanul éri, amikor kopogtat ajtaján a múlt. Párizs, 1944. Egy fiatal zsidó nő egész addigi élete egy szívdobbanásnyi idő alatt romba dől. Amikor felterelik az Auschwitzba induló vonatra, végső kétségbeesésében egy idegen férfira bízza legdrágább kincsét. Nem marad más számára, csak a remény, hogy a kisbabája túléli. Ott, a sötétbe borult peronon egymásba fonódik két ember sorsa, akik akkor még el sem tudják képzelni, mekkora hatással lesznek hirtelen meghozott döntéseik a jövőjük alakulására. A Míg Párizs aludt narrátorai a különböző szereplők, ki-ki a maga szemszögéből meséli el a történetet. A szerző első regényében, amely a történelem egyik legsötétebb korszakában játszódik, megindítóan mutatja be a bátorság, a kitartás és a családi kötelék erejét, valamint azt, hogy mit jelent feltétel nélkül szeretni. Eredeti cím: While Paris Slept Eredeti megjelenés éve: 2021 1940-es évek 2. világháború 20. század francia magyar nyelvű Párizs regény történelmi fikció > Central Könyvek, Budapest, 2021 520 oldal · ISBN: 9789633248164 · Fordította: Szieberth Ádám > Central Könyvek, Budapest, 2021 letöltés dat pdf 3,5mb [Hidden Content] -7 points
-
Julian Rathbone-A túlélés mestere letöltés data mobi epub 1mb Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Eddie Bosham alias Charlie Boylan börtönben ül. Gyilkossággal vádolják. Ártatlan ugyan, de a biztonság kedvéért elrejtett néhány dokumentumot, melyeknek nyilvánosságra kerülése az egész monarchia bukásához vezethet. Emlékirata ott folytatódik, ahol Az angol ügynök végén abbamarad: a lakatlan Galápagos-szigetek egyikén, ahol később otthagyják, Eddie magyarázatot ad az ifjú Charles Darwinnak arra, miért különböznek egymástól az itt élő pintyőkék. Egy amerikai bálnavadász menti ki a szigetről, és partra teszi Acapulcóban, aztán Bosham Texas függetlenségi harcának kellős közepén találja magát. Túlélve a kegyetlen mészárlásokat, hamiskártyásként dolgozik a Mississippin közlekedő folyami hajókon. Mivel rajtakapják a csaláson, kénytelen a vízbe vetni magát, és balsorsa az erőszakkal kitelepített cherokee indiánok közé sodorja. Nyugat felé menet mintegy véletlenül kezébe akad néhány aranyrög, aminek következtében közvetetten kirobbantója lesz a kaliforniai aranyláznak. De ez még mind semmi – miközben ezt a visszaemlékezést írja, a brit belügyminisztérium megbízásából Darwin után kémkedik, akinek elméletei felettébb felkeltették a hatóságok érdeklődését… Eredeti cím: Birth of a Nation Eredeti megjelenés éve: 2004 19. század Dél-Amerika kalandregény magyar nyelvű regény > Alexandra, Pécs, 2008 letöltés data mobi epub [Hidden Content] [Hidden Content] - Julian Rathbone - Az angol ügynök (2008) A 19. századi Anglia sötét évtizedei 1852 decemberében a törpe termetű Charlie Boylan zsebében csőre töltött pisztollyal próbál behatolni a Westminster-palotába, nem sokkal Wellington hercegének temetése után. Azt állítja, hogy a belügyminisztérium hírszerzésre és kémelhárításra szakosodott ügyosztálya, amelynek majdnem negyven éven át dolgozott, jelentős összeggel tartozik neki. Igényének jogosságát bizonyítandó azután a pentonville-i börtönben töltött büntetése alatt papírra veti egyedülálló visszaemlékezéseit. Charlie-nak valóban köze van a Cato Street-i összeesküvéshez? Ő okozta volna a peterlooi mészárlást Waterloo és Wellington temetése között? Shelley tényleg véletlenül fúlt volna vízbe? És amikor megnyitották a világkiállítást, tényleg Charlie mentette meg a királynőt a merénylettől? Julian Rathbone Az angol ügynök című regényében fordulatos történetet -------- Julian Rathbone - Albion királyai (2006) 1460, Anglia: a rózsák háborúja. Két ellenséges csoport, a York- és a Lancaster-ház hívei igyekeznek miszlikbe aprítani egymást abban a csatározássorozatban, amelyet csakis az angolok nevezhettek el egy finoman illatozó virágról. A körülmények és az éghajlat cseppet sem tekinthető eszményinek, a három távol-keleti utazó azonban nem kikapcsolódás céljából keresi fel az országot: egy elveszett rokon felkutatásán iparkodnak. Az ángliusokról azonban rövid úton kiderül, felettébb különös népség. Az őslakosok többsége elnyomásban élő, megfélemlített szántóvető, s amelyik főnemes nem tudja visszavezetni a családfáját a normann hódítókig, az már nem is számít embernek. A kegyetlen, véres csaták közti szünetekben gusztustalanabbnál gusztustalanabb nyilvános kivégzéseket rendeznek, fura pózokban (és meglehetősen röviden) szerelmeskednek, illetve kedvenc játékukkal, egy levegővel teli hólyag ide-oda rugdosásával szórakoztatják magukat, ami minden tekintetben a háborúra emlékeztet, csak ők 'lábintónak' hívják. A vidzsajanagari látogatók bolondnak nézik őket, mert mindennek a tetejébe folyton azzal ámítják magukat, hogy egy nap majd ők lesznek a világ urai... letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -7 points
-
Julian Rathbone-Az angol ügynök letöltés pdf 3,2mb data ingyen 1852 decemberében a törpe termetű Charlie Boylan zsebében csőre töltött pisztollyal próbál behatolni a Westminster-palotába, nem sokkal Wellington hercegének temetése után. Azt állítja, hogy a Belügyminisztérium hírszerzésre és kémelhárításra szakosodott ügyosztálya, amelynek majdnem negyven éven át dolgozott, jelentős összeggel tartozik neki. Igényének jogosságát bizonyítandó azután a pentonville-i börtönben töltött büntetése alatt papírra veti egyedülálló visszaemlékezéseit. Charlie nyúlt volna bele a Cato Street-i összeesküvésbe? Ő okozta volna a peterlooi mészárlást Waterloo és Wellington temetése között? Shelley tényleg véletlenül fúlt volna vízbe? És amikor megnyitották a világkiállítást, tényleg Charlie mentette meg a királynőt a merénylettől? Julian Rathbone Az angol ügynök című regényében fordulatos történetet sző a tőle megszokott szellemes módon, és lenyűgöző korrajzot fest Anglia történelmének egyik méltatlanul elhanyagolt korszakáról, a kora tizenkilencedik század sötét évtizedeiről. Eredeti cím: A Very English Agent Eredeti megjelenés éve: 2002 19. század Anglia angol magyar nyelvű pikareszk regény > Alexandra, Pécs, 2007 letöltés pdf 3,2mb [Hidden Content] -6 points
-
Anne L. Green-Baljós szitakötő (Biztos menedék 1.) data pdf mobi epub 3mb „Megrendítő és szívfacsaró. Az első laptól az utolsóig feszültséggel teli.” – Lizzyke olvasókuckója Jack Doyle a chicagói rendőrség egyik elszántabb nyomozója, aki eltökélten küzd, hogy megtisztítsa a várost a rosszfiúktól. Egy nagy lehetőség küszöbén áll, amikor a városban felbukkan a kegyetlen és nagy befolyással bíró régi ellensége Jack élete kudarcának érzi, hogy a múltban elbukott, és emiatt Hyland az elkövetett vétkei ellenére még mindig szabadlábon garázdálkodhat. Bosszúhadjáratot indít, és csak későn veszi észre, hogy kicsúszott a talaj a lába alól. Ekkor találkozik a szép és csinos Ericával, akinek az élete szintén zátonyra futott. Képtelen menekülni az évek óta tartó bántalmazó kapcsolatából. A két megkeseredett ember között már a megismerkedésük pillanatában magas hőfokon lángol a szenvedély, de a körülmények nem kedveznek ahhoz, hogy felvállalják a köztük kialakult vonzalmat. A Baljós szitakötő a Biztos menedék-sorozat első része, amelyben Anne L. Green bebizonyítja, hogy az élet viharaival szemben csak a szerelem az egyetlen biztos menedék. akció bűnözés Chicago családon belüli erőszak drámai cselekmény erőszak erotikus kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző nők elleni erőszak nyomozás regény rendőr romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés data pdf mobi epub 3mb [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Anne L. Green-Törött szárnyakkal (Biztos menedék 2.) data mobi epub 1,2mb „Azt hiszed, Anne L. Green már nem tud meglepni, aztán mégis.” – Nikii könyvblog Erica és Jack sorsa elválaszthatatlanul egybefonódott. A közös titkuk és az egymás iránt érzett vágyódásuk lehetetlenné teszi a felejtést. Erica csodálatos világot fedez fel a börtönén túl, a szabadság, amit Jack mellett érez, megrészegíti, ugyanakkor halálra rémíti. Jack számára az élet azonban még tartogat meglepetéseket. Teljesen tanácstalanná válik, amikor kiderül, hogy a húga halálos beteg, és hogy az Ericával egyre elmélyülő kapcsolata mekkora felháborodást, lázongó indulatokat gerjeszt a családtagjai, barátai körében. Az izgalom és az érzelmek is a tetőfokára hágnak, amikor Jacknek választania kell a bosszú és szerettei élete között. A Törött szárnyakkal a Biztos menedék-sorozat második, befejező része, amelyben Anne L. Green rávilágít arra, hogy nem minden történet jó vagy rossz, ahogy nem is fekete vagy fehér. Eredeti megjelenés éve: 2021 akció barátság bűnözés Chicago család családon belüli erőszak drámai cselekmény erőszak erotikus férfi főszereplő kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő nők elleni erőszak nyomozás regény rendőr romantikus sorozat része szülői szerep váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 letöltés data mobi epub 1,2mb [Hidden Content] [Hidden Content] -6 points
-
Eoin Colfer-Artemis Fowl és az elveszett kolónia (Artemis Fowl 5.) letöltés data pdf 1,2mb ARTEMIS FOWL jótét lélekké vált… de csak majdnem Minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyre több démon ölt testet a Földön. Ha az embereknek sikerülne elfogniuk egyet, az összes tündér lelepleződne. A démonok megjelenését megjósoló kacifántos számítások között még a briliáns Kisgebe sem tud eligazodni, de ismer valakit, aki segíthet rajtuk: Artemis Fowlt. Amikor azonban egy rendkívül zavart ördögfióka jelenik meg egy szicíliai színházban, nem Artemis az egyetlen, aki várja. Valaki más is elkezdte megfejteni a tündérvilág titkait… méghozzá egy tizenkét éves lány. Elindul a versenyfutás az idővel, és jelentős átalakulásokon keresztülmenő Artemis Fowlnak mélyen bele kell nyúlni piszkos trükkökkel teli erszényébe, ha meg akarja menteni tündér barátait a rájuk leselkedő végzettől. Ennek tetejébe még egy hataloméhes démon hadúr is megszállni készül az emberek létsíkját mindenre elszánt seregével. Eoin Colfer: The Lost Colony Eredeti mű Eoin Colfer: The Lost Colony Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? fantasy gyermekkönyv iskolásoknak ifjúsági ír szerző kortárs magyar nyelvű regény sci-fi sorozat része tündér > GABO, Budapest, 2018 letöltés data pdf 1,2mb [Hidden Content] - -6 points
-
Leiner Laura-Közhelyek 2020 mobi epub 1mb Jelen korunk őszinte drámája az elmúlásról, az üres érzelmekről, a hajszolt illúziókról, a hétköznapok szépségéről, a monotonnak hitt, utólag értékesnek ítélt órákról, a nagy szavak üresen csengő jelentéséről a közhelyekről… A szavak embere ritkán tud nagy érzelmekről őszintén írni. Legtöbbször csak üres klisék tömkelegével képes elénk tárni és megosztani velünk az élményeit. Shannen huszonéves újságíró, mégis megfáradt, kétségbeesett életet él. Látszólag teljes az élete, mindene megvan, és igyekszik boldognak tűnni, belül azonban üres, végtelenül boldogtalan. Riadtan keresi a kiutat a monotonitásból, görcsösen kapaszkodna valakibe, aki magával húzza. Vlad teljesen más szemmel látja a világot, mégis egymásra találnak. Teljesen ellentétes látásmódja, az életről kialakult véleménye Shannen újjászületését jelenti. Ráébreszti, mitől lesz szebb az élete, az ő világa, hogyan tud hinni újra az illúziókban, a boldogságban, a szeretetben. A nagy, közhelyes szavakban. Az élet ad és elvesz. Shannennek farkasszemet kell néznie az élet fájdalmas törvényeivel, szélmalom harcot vívnia egy előre eldöntött vesztes küzdelemben. Mélyen megindító történet az életünkben jelentéktelennek tűnő, mégis lényeges dolgok elmulasztásáról, és a valójában jelentéktelen dolgok téves felértékeléséről. Hibáinkról, gyengeségünkről, képzelt fájdalmainkról, önsajnálatunkról, illúziókról. Néma, olykor kifejezhetetlen, néha eltúlzott érzelmeinkről, kreált keserűségünkről. Betegségről, gyógyulásról, születésről, elmúlásról… És a megvilágosodásról. Rólunk… Eredeti megjelenés éve: 2008 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 21. század Anglia barátság betegség ifjúsági karrier kórház London magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő Párizs rákbetegség regény újságírás > L&L, Budakalász, 2020 286 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155872068 > L&L, Budakalász, 2020 letöltés data letöltés [Hidden Content] [Hidden Content]5 points
-
. A vörös ajtó (La porta rossa) 2017 1 - 2 évad 720p. WEB-DL H264 hun mkv (16) Prémium link! színes, szinkronizált, olasz filmsorozat misztikus krimi 50 perc vágó: Lorenzo Fanfani kamera: Roberto Cimatti zene: Stefano Lentini szövegíró: Sofia Assirelli Michele Cogo Rendezte: Carmine Elia Gaetano Bruno (Diego Paoletto) Lino Guanciale (Leonardo Cagliostro) Gabriella Pession (Anna Mayer) Valentina Romani (Vanessa Rosic) Andrea Bosca (Jonas) Antonio Gerardi (Stefano Rambelli) Fausto Maria Sciarappa (Valerio Lorenzi) Ettore Bassi (Antonio Piras) Elena Radonicich (Stella Mariani) Alessia Barela (Stefania Pavesi) Pierpaolo Spollon (Filip) Eredeti hang digitálisan Leonardo Cagliostro túlfűtött, a szabályokra fittyet hányó nyomozó Triesztben épp egy rendőrségi bevetésen vesz részt, amikor halálos lövést kap. Még mielőtt átlépne a túlvilágba vezető "vörös ajtón", a lelke jövőbe látó képessége miatt úgy dönt, hogy szelleme a Földön marad. Ki akarja deríteni ki ölte meg, és hamar rájön, hogy áruló van a környezetében, aki a felesége életét is veszélyezteti. Az egyetlen ember, aki segíthet neki, egy tizenhét éves lány, Vanessa Rosic, aki képes látni és hallani őt, valamint egy hasonló szellem, Jonas, aki szintén "köztes állapotban" van. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.voros.ajto.S01E01.720p.hun Videó információk: Méret: 970,33 MB Hossz: 0:49:13 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 660 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 126 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz GYŰJTŐLINK: [Hidden Content]4 points
-
Jim Thompson-1280 fő mobi epub Nick Corey rettenetes seriff, de szándékkal az. Nem old meg problémákat, nem tartatja be a szabályokat és nem tartóztatja le a bűnözőket. Tudja, hogy az aprócska Potts megyében nincs senki, aki be akarná tartani a törvényeket, és neki tökéletesen megfelel, hogy lustálkodik, naponta ötször eszik, és lefekszik minden elérhető nővel. Csakhogy Nicknek nagyon bonyolult nehézségekkel kell szembenéznie. Két helyi strici kikezdte és tönkretette amúgy is megtépázott hírnevét. A barátnőjét, Rose-t rettegésben tartja a férje. Aztán még ott van a felesége és annak testvére, akik nem hagynak nyugtot neki, pedig már így is egyfolytában gyötrődik. Meg kicsit talán túl közel is állnak egymáshoz ahhoz képest, hogy testvérek? A közelgő seriffválasztás miatt Nicknek meg kell oldania a problémáit, méghozzá mihamarabb. Mert egyvalamit biztosan tud: bármit megtesz azért, hogy seriff maradjon. És Nick Corey egyáltalán nem olyan buta, mint amilyennek tűnik. Az 1280 főt a 20. század közepének klasszikusaként tartják számon. Jim Thompson vágyról, gyilkosságról és árulásról szőtt, az amerikai délen játszódó történetében a legjobbat nyújtja. A regény az 1981-es Nagytakarítás című elismert francia film alapjául szolgált. Jim Thompson: Pop. 1280 Eredeti mű Jim Thompson: Pop. 1280 Eredeti megjelenés éve: 1964 20. század amerikai szerző bűnözés bűnüldözés fekete humor filmadaptáció gyilkosság hardboiled krimi krimi magyar nyelvű misztikus Texas thriller > Agave Könyvek, Budapest, 2021 letöltés data 0,5 mb [Hidden Content] [Hidden Content] -4 points
-
Alan Furst-A varsói kémek (Az éjszaka katonái 10.) epub 1937 egyik őszi napján bizonyos Edvard Uhl titkos ügynök kiszáll Varsóban vonata első osztályú kocsijából. Rossz érzése támad, amelyet megpróbál elfojtani. A soron következő éjszakát lengyel szerelmével készül eltölteni, utána, másnap ott lesz abban a bárban, ahol találkoznia kell a francia katonai attaséval, Mercier ezredessel. Az információk borsos áron cserélnek gazdát. Európa a háború küszöbén áll. És bár még nem süvítenek a golyók, nem röpködnek a bombák, a francia és a német titkosszolgálat már elkezdte végzetes harcát. Az információk és dezinformációk zavaros világában egyik kém se teheti, hogy életét kockáztatva ne keveredjen emberrablási ügybe, rágalmak és árulások hálójába. Alan Furst újságíróként hosszú ideig élt Párizsban, és gyakran utazott Kelet-Európába és Oroszországba, ahonnan az Esquire és az International Herald Tribune c. lapoknak tudósított. Sok kémregénye jelent meg. A varsói kémekből a BBC minisorozatot készített. A borító szerzőijog-sértés miatt el lett távolítva. Alan Furst: The Spies of Warsaw Eredeti mű Alan Furst: The Spies of Warsaw Eredeti megjelenés éve: 2006 2. világháború 20. század amerikai szerző filmadaptáció hírszerzés kalandregény kémregény lengyel magyar nyelvű regény sorozat része történelem > GABO, Budapest, 2013 letöltés [Hidden Content]3 points
-
Christian Jacq-A Napkirálynő epub 2007 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Napkirálynő az író első regénye, melynek cselekménye az ókori Egyiptomban játszódik, az egyiptomi történelem egyik legizgalmasabb időszakában, az ehnatoni „eretnekség” hanyatlásának, az amarnai dinasztia utolsó tagjai uralkodásának idején. A Nap városában végéhez közeledik Ehnaton és Nofertiti uralma. Egyiptomot, a civilizációk szülőanyját tragédia és szétszakadás fenyegeti. Az Aton kizárólagos tiszteletét hirdető, s ezért az egyiptomi hagyománnyal és az Amon-papsággal szembeforduló fáraó eszméi miatt kirobbanó polgárháború, a trónutódlást övező hatalmi harcok, a hettita támadás és szerencsétlenségek sora megsemmisítheti az Újbirodalom fáraói által megteremtett békét. Egy lány dicsőségről álmodozik: Anhésza, a királyi pár harmadik leánya. Semmi esélye sincs arra, hogy uralkodjon, mégis mindenki felismeri, hogy a jelleme olyan, mint egy leendő nagy királyi hitvesé, hogy ő Nofertiti igazi örököse. Főleg Horemheb tábornok gondolja ezt, a hatalmas műveltségű írnok, a hadsereg nagy tekintélyű vezére, aki a háttérbe húzódva bár, de az ország igazi ura, a korona hű szolgája, akinek minden álma, hogy fáraó legyen. Anhésza előtt lassan szabaddá válik a hatalomhoz vezető út. Hajlíthatatlan akaraterejének és kivételes eszének köszönhetően ő lesz a Napkirálynő, a szerelemittas fiatalember, Tutanhamon király felesége. De ki uralhatná mindörökké a szerelmet és a halált? Eredeti cím: La Reine Soleil Egyiptom francia szerző magyar nyelvű ókor regény történelem > Európa, Budapest, 2007 letöltés [Hidden Content] -2 points
-
A 2. évad 12. rész feltöltve!2 points
-
Nemes István-A sárkány könnyei Fantay antológia pdf Ragarr Ghagarr a varázsló egy nap levelet ír egykori kalandortársainak egy rendkívül fontos és halaszthatatlan probléma megoldásának ügyében. Úgy érzi, sötét árnyak gyülekeznek körülöttük, és valamennyiük életét halálos veszély fenyegeti. A régi harcostársak előkerülnek, a találkozó összejön, ám akad egy csekélyke probléma: Gahagarr akut amnéziában szenved, és már nem emlékszik, miért rángatta össze az ütőképes csapatot. Még arra sem emlékszik, mi köze ennek az egésznek a négy hónappal korábban együtt megszerzett mágikus kristályhoz, a Sárkány Szeméhez, s az abból csöpögő nedvekhez, a Sárkány könnyeihez… Az Úr 427. évének tele Fekete Kullgant a tulfúr havasokban találja, ahol úttalan utakon menekül üldőzői, a sahrai emír bérgyilkosai elől. A lutarnita paplovagot a Sors szeszélye egy különös várkastélyba veti, ahol természetfölötti hatalmak kezére kerül… Danwa és Lánghajú mindenre elszánt tolvajnők Mitheróniában. Egy észveszejtő kincset hajszolva bajba kerülnek, s ennek kapcsán lehetőségük adódik egy igazán észveszejtő sárkánykincs megszerzésére. Csak ehhez előbb meg kellene ölni a sárkányt… Benjamin Rascal és John Caldwell közös kisregénye mellett további négy írás a Káosz Világán játszódik, ám ugyanakkor találhatunk izgalmas történeteket Kárpáthiáról, Ammerúniáról, Nyugatvégről és Soraabiáról letöltés data 5mb [Hidden Content] -2 points
-
Robert Knight-Az ereklye pdf 2,5mb data Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Hathar Királyság egére fenyegető, komor fellegek telepednek, és sötétségbe borítják a hathariakat. Mindenki az Istenek Haragjáról beszél; a Napisten papjai a Koponya-hegyi Jósdát okolják a küszöbön álló katasztrófáért, a jósnők pedig a papokat. Gyanítható, hogy a szomszédos királyság Bhilatungli varázslói idézték meg a természetellenes felhőket, hogy rettegést keltsenek a hathariak szívében, s bekebelezzék a kicsiny királyságot. A bhilatungli-i varázslók egy Szent Ereklyéből merítik mágikus erejüket, s e varázsszer nélkül a hatalmuk szertefoszlik. Egy nyílt támadás Bhilatungli ellen öngyilkosság lenne, ám két független kalandor vakmerően megkísérelhetné ellopni az Ereklyét… Árnyék, a Jósdában élő tolvajlány és Peshar, a főpap első tanítványa együtt indulnak a veszélyes küldetésre. S mindketten kaptak egy titkos parancsot: „te légy az, aki átadja a királynak az Ereklyét”! fantasy kaland magyar nyelvű A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion > Cherubion, Budapest, 1996 letöltés [Hidden Content] -2 points
-
Gabriel Sandstone-A remény sírhantja Formátum: epub, mobi, pdf 1,2 mb data Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A hatalmas kalmárváros árnyékában kicsiny bányászfalu halódik. Sok-sok esztendeje az utolsó ércrögökkel együtt a remény és a szerencse is kiköltözött a faluból, s mint ahogy az lenni szokott, a boldogtalanság megszülte saját lidérceit. Talán a titokzatos piktor vagy az elátkozott volen özvegy, esetleg a világtalan árva az oka, de Fate-Risk kies utcáin felbukkan az Álarcos, és gyilkolni kezd. Jacq lovag és gégemetsző kedvese, a dhelani Rienna egy halott nőtől hallja először a történetet. Ám midőn a varjúszárnyakon lebbenő Álarcos nyomát követve eljutnak a reményvesztett bányászfaluba, ráébrednek, hogy csupán apró szilánkját ismerik a rejtélynek, melyet talán évtizedek hordaléka temet be, s melyet így kiásni kényszerülnek – mindannyiuk legnagyobb keservére… fantasy magyar magyar nyelvű regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion > Cherubion, Budapest, 2003 letöltés data [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Krusovszky Dénes-A fiúk országa epub mobi pdf 2021 Krusovszky Dénest, a fiatal generáció kiemelkedő alkotóját eddig költőként ismerhettük. A fiúk országa az első novelláskötete: nem szárnypróbálgatás egy új műfajban, nem egyszeri kaland, mert a szerző máris kész prózaíróként lép elénk. Pontos történeteket alkot fiúkról és férfiakról. Problémaérzékeny, éles a tekintete: legyen szó egy család széthullásáról, a párkapcsolatok dinamikájáról, a művészi ambíciók és a polgári élet összeegyeztetésének nehézségeiről. Nem a kényelmes utat választja. Nem fűzi fel a történeteit egyetlen szálra. Minden egyes írásában új világokat fedez fel, a járt utat járatlanra cserélve. Novellái intellektuálisak, higgadtak, érzékenyek. Lélektani látleletek, önmagukkal is vívódó emberekről. Gyönyörről, szorongásról, szerelemről, halálról. Közelmúltról és jelenről, hazai és idegen tájakról. Eredeti megjelenés éve: 2014 Tartalomjegyzék kortárs magyar nyelvű magyar szerző novella > Magvető, Budapest, 2021 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Ed Kelleher · Harriette Vidal-Sátán Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az Örök Gonosz templomának pincéjében öt elrabolt, rettegő lány vár arra, hogy a hatodik megérkezésével örökre megpecsételődjön tragikus sorsuk. A hatodik Sarah. a fő áldozatnak szánt szűz… Senki nem sejti azonban, hogy a Vatikán titkosszolgálatának egyik legtehetségesebb ügynöke is csak erre vár. A nagy sikerű film sztorija könyv formában. egyház filmadaptáció magyar nyelvű regény sátánizmus > Fiesta, Budapest, 1993 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Laurell K. Hamilton-Fekete vér (Anita Blake, vámpírvadász 16.) epub 2010 1 mb Anita Blake, nekromanta és vámpírhóhér a világ előtt, szukkubus és vérpán a barátai és szeretői körében, most jó barátként kerül nehéz helyzetbe. Egyik legjobb barátja és egyben szeretője, Jason apja haldoklik. Anita elkíséri hát szülővárosába, hogy örökre elköszönhessen a goromba szülőjétől, aki mintha soha nem olyan fiúra vágyott volna, mint Jason. És ha a családi béke felélesztése nem lenne elég nehéz feladat, kiderül, hogy Asheville nagy szülötte, az elnökjelölt-várományos kormányzó is éppen most utazott haza családjával, hogy itt ülje meg fia lakodalmát, aki a megtévesztésig hasonlít Jasonre. Sajnos, Keith Summerland nem éppen minta-vőlegény, és nemcsak a sajtó érdeklődik minden lépése iránt. Lehet, hogy az élet ismétli önmagát, és Jason megint hasonmás/unokatestvére és volt iskolatársa miatt kerül bajba? És vajon ki vagy mi ébresztette fel Anitában a vértigriseket? Csak annyi biztos, hogy néha még a legnagyobb ellenségünknek is hasznát vehetjük. Laurell K. Hamilton: Blood Noir Eredeti mű Laurell K. Hamilton: Blood Noir Eredeti megjelenés éve: 2008 amerikai szerző erotikus fantasy felnőtt tartalom kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás regény sorozat része urban fantasy vámpír zombi > Agave Könyvek, Budapest, 2010 letöltés [Hidden Content] -2 points
-
Maria Nikolai-A csokoládévilla (Csokoládé-saga 1.) epub 2021 A regény, amely minden érzékünkre hat, akár a legfinomabb csokoládé! Két női sors. Egy családi örökség. Egy igaz szerelem története. Stuttgart, 1903. A csokoládégyáros lánya, Judith Rothmann kiváltságos életet él a degerlochi villanegyedben. Ám a látszat csal, semmi sem olyan tökéletes, mint amilyennek kezdetben tűnik. Judith szenvedélye a csokoládékészítés, minden szabad percét a gyárban tölti, újabb és újabb különleges édességeket kísérletez ki. Leghőbb vágya, hogy egyszer ő vehesse át apja helyét. Az idős Rothmann-nak azonban egészen más tervei vannak a lányával: jól akarja férjhez adni, ráadásul egy olyan férfihoz, akit Judith soha nem tudna szeretni. Aztán feltűnik a jóképű és tehetséges Victor Rheinberger, aki Stuttgartban akar új életet kezdeni… Maria Nikolai romantikus regényfolyamának első részében a századelő Németországát, a leleményes kalandorok világát mutatja be, ahol az ötlet gazdaggá tehet, az asszonyok pedig a saját kezükbe veszik sorsuk irányítását. Ajánljuk szeretettel a Downton Abbey és az Anne Jacobs-regények rajongóinak (is). Maria Nikolai: Die Schokoladenvilla Eredeti mű Maria Nikolai: Die Schokoladenvilla Eredeti megjelenés éve: 2018 1900-as évek 20. század apaság család családregény cukrászat gasztronómia gasztroregény házasság magyar nyelvű német szerző Németország női főszereplő regény romantikus sorozat része történelmi romantikus > Central Könyvek, Budapest, 2021 letöltés [Hidden Content] -2 points
-
Nincs menedék (John Koroner 1.) - 2005. Sanctuary Seeker 1,3 mb "1194 novemberében a devoni lápon, Widecomb közelében egy ismeretlen holttestére lelnek a parasztok. John de Wolfe, a király újonnan kinevezett koronere nyomozni kezd a gyilkos után. " Méregpohár (John Koroner 2.) - 2005. The Poisoned Chalice 1,2 mb "A Nincs menedék nyomdokain haladva, Bernard Knight, az egykori rendőrségi patológus újból alapos kutatásokba fogott, hogy megörvendeztethesse olvasóit egy újabb történelmi regénnyel Sir John de Wolfe, Devon megye első koronerének főszereplésével. 1194 decembere. Exeter jó házból való hölgyeinek nincs valami jó hetük. Először megerőszakolják Christina Riffordot, egy gazdag kereskedő lányát, később, alig pár hónappal esküvője előtt a város egyik legszegényebb negyedében holtan találják Lady Adele de Courcyt. Az összekötő kapocs Godfrey Fitzosbern, a helyi ezüstműves-mester. Saját gyanakvása és a két lány családjának heves bosszúvágya ellenére John koroner kötelessége, hogy megvédje Godfreyt, amíg bizonyítékot nem talál bűnösségére. Kedvese, Nesta segítségével, és nagyravágyó felesége, Matilda meg az ő hataloméhes fivére, Richard de Revelle mesterkedései ellenére John lassan a helyére illeszti a darabkákat. Csakhogy egy újabb brutálisan erőszakos bűntény még egy fordulatot hoz a nyomozásban, mielőtt a koroner eljut a végső igazsághoz." [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Meggyalázva (Carnivia-trilógia 1.) - 2014. The Abomination 1,7 mb "Jonathan Holt angol szakon végzett Oxfordban, jelenleg Londonban egy reklámügynökség kreatív igazgatója. Itáliát többször is bejárva az olasz tájak, az olasz nyelv és konyha rajongója lett. A Meggyalázva egy thriller-trilógia, a Carnivia első kötete. Aldo Piola, nyomozó-ezredes és ifjú beosztottja, Katerina Pavo egy gyilkosság-sorozat nyomában Velence egész bűn-labirintusát kénytelen bejárni – valóságosan és egy különleges netes portál, a Carnivia.com virtuális világában –, ugyanakkor időben messzebbre, a délszláv háborúkig kell kutatniuk magyarázatért" Szöktetés (Carnivia-trilógia 2.) - 2015. Rémlátomás Velencében The Abduction 1,7 mb "Karnevál van, a velencei swinger klubban senki sem figyel föl a tollas álarcot viselő, vékony lányalakra, amint zsákot húznak a fejére. Senki sem látja a sötétre színezett ablakú furgont, amely elrobog vele a hegyekbe. Mia Elston a Velence közelében állomásozó amerikai haderő egyik főtisztjének a lánya. De ki akarná elrabolni, és miért? A Carnivia.com netes portáljára valakik egy videót töltenek föl: rémült kamaszlány lóg összebilincselt csuklójánál fogva a mennyezetről. Amerika szerint ez nem kínzás, fut végig a kép alján az üzenet, tehát este hétkor nem kínozzuk meg…Az ügyben ezúttal is Piola ezredes és kolléganője, Kat Tapo nyomoz, évtizedes bűnökre is fényt derítve." Az áruló (Carnivia-trilógia 3.) - 2015. The Absolution 1,5 mb "A velencei Lido zsúfolt strandján egy férfiholttestet találnak félig a vízben, elvágott torokkal, kitépett nyelvvel, arcán furcsa régi maszkkal…A nyomozás szálai sokfelé vezetnek: az olasz szabadkőművesség titokzatos, zárt világához, az egyház és a CIA múltbeli összeesküvéséhez, valamint számítógépes bűnözők Olaszországot pusztítással fenyegető vírustámadásához. A szereplők egyike sem fog harc nélkül meghátrálni…" [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Joseph D'Lacey-Hús epub A Hús a horrorműfaj egyik gyöngyszeme, nem véletlen, hogy maga STEPHEN KING is nagy rajongója lett a szerzőnek… „Joseph D’Lacey kőkemény!” – Stephen King Az vagy, amit megeszel! A városlakók éhesek. A városlakókat etetni kell. A vallási és világi erők lappangó ellenségeskedése rabszolgaságban tartja a pusztaság közepén álló Abyrne városát – aki ura a húsellátásnak, ura mindennek. Vannak azonban, akik gyanítják, hogy a szenteskedés ellenére Abyrne valójában velejéig gonosz és romlott város, egy modern kori Gomorra. Ők készek mindent feláldozni az igazságért, de vajon mi vár rájuk, ha belépnek az üzembe, ahonnan a hús jön? A városban élők asztalára egyre szokatlanabb ízű hús kerül… Joseph D’Lacey az interneten publikálta novelláit, amelyek hamarosan olyan sikeresek lettek, hogy a szerzőre felfigyelt egy neves brit kiadó is, és azonnal szerződtette. A Hús a horrorműfaj egyik gyöngyszeme, nem véletlen, hogy maga STEPHEN KING is nagy rajongója lett a szerzőnek. Eredeti megjelenés éve: 2008 angol szerző horror magyar nyelvű regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Bloody Good Books Ulpius-ház > Ulpius-ház, Budapest, 2008 letöltés [Hidden Content] -2 points
-
Publius Ovidius Naso-Átváltozások epub 1975 Az Átváltozások a nagy római kötőnek legjelentősebb – a görög-római mitológiát gazdagon átfogó és felvonultató – műve. A tizenöt könyvre felosztott költemény-ciklusban minden olyan mítosz szerepel, amely az antikvitásban eleven és kedvelt volt, és amelyet a mi műveltségünk részévé nem utolsósorban éppen Ovidius és éppen ez a munkája tett. Az Átváltozások lapjain a költészetet élvező és a mítoszok iránt érdeklődő mai olvasó számos olyan történettel találkozik, amelyek iskolai élményei vagy más olvasmányai során lépten-nyomon előfordulnak. Virtuozitása, erőteljes és ízléses erotikája mellett tárgyi gazdagsága is növeli varázsát. Az eredetmondákat, az égi és földi szerelmes történeteket Ovidius lebilincselő elbeszélő és lírai erővel fűzi egységes, és két évezreden keresztül mindmáig joggal népszerű, játszva tanító és gyönyörködtető olvasmánnyá. Publius Ovidius Naso: Metamorphoses (latin) Eredeti mű Publius Ovidius Naso: Metamorphoses (latin) Eredeti megjelenés éve: 8 Tartalomjegyzék 1001 könyv listán szerepel állat antihős Athén császár eposz fák fantasztikus görög-római irodalom gyilkosság háború harcosok illusztrált istenek klasszikus latin mágia magyar nyelvű mese mitológia mítosz monda ókor ókori ókori görög online olvasható rendhagyó család római római szerző történelmi személy Trója uralkodó verses elbeszélés A következő kiadói sorozatban jelent meg: Bibliotheca Classica > Európa, Budapest, 1982 538 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630724529 · Fordította: Devecseri Gábor > Magyar Helikon, Budapest, 1975 letöltés [Hidden Content] -2 points
-
Colleen McCullough-Trója éneke pdf A közhiedelem szerint az első világméretű háború Kr. u. 1914-ben tört ki. A közhiedelem téved. Az első világháború Kr. e. 1260 táján tört ki.Az akkori világé, persze. A Nyugaté és a Keleté. A görögöké és a trójaiaké.Történetét Homérosz énekelte meg, és azóta is minden elemista fújja: tíz év ádáz ostrom után a görögök kicselezték az ellent. Trója elesett, ám a győztesek szájíze is megkeseredett. A régi mesét most a magyar olvasók bevált barátnője, Colleen McCullough (elég, ha felidézzük: ő a világhírű Tövismadarak és a nem kevésbé nevezetes Róma-sorozat szerzője) mondja el, persze egy kicsit megcsavarintva, csipet iróniával fűszerezve, sok érzelemmel édesítve. A nagyszabású hősök, akiket egy-egy klasszikus márványszobor tökéletességében őriz emlékezetünk, esendő emberként téblábolnak e könyv lapjain: Akhilleusz mulya, Hektór házsártos, Agamemnón pipogya. Az égbolt pedig üres. Homérosz minden második sorában feltűnik egy isten, hogy odébb pöccintse az eseményeket. Colleennél az ember kovácsolja a maga sorsát (jó, néha kicsit babonás, megmosolyogjuk). És az ember csodákra képes. Például csodálatosan érdekes regényre. Colleen McCullough: The Song of Troy Eredeti mű Colleen McCullough: The Song of Troy Eredeti megjelenés éve: 1998 ausztrál szerző magyar nyelvű ókor regény történelem történelmi regény Trója > Európa, Budapest, 2000 letöltés [Hidden Content] -2 points
-
Nógrádi Kovács György-A dinnyecsőszök pdf „A fiúk most végezték el a hetedik osztályt. Nyolcan voltak, ahogy az elmúlt tanévben nevezték magukat, a banda. Vezetőjük Szekeres Petyus, a csillogó szemű seriff. Jó két hónapja, hogy megegyeztek a helyi termelőszövetkezet főrendészével, Utasi Pista bácsival: ezen a nyáron ők vigyáznak majd a szövetkezet óriási dinnyetáblájára. Pista bácsi fejenként ötszáz forintot ígért nekik. Nemcsak a sok-sok kalanddal és izgalommal teli tanév ért végett, hanem ők nyolcan már a szokásos nyaraláson is túljutottak. Július tizenegyedike volt. A nyolc fiú, jó félórája várt Utasi Pista bácsira, a termelőszövetkezet főrendészére…………..” Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? ifjúsági magyar nyelvű magyar szerző > Magánkiadás, 1987 letöltés [Hidden Content] -2 points
-
Révay József-Tűzfolyam epub Az ókort népszerűsített formában feldolgozó tudós-író elbeszéléskötete tíz történetet tartalmaz. Az elbeszélések időrendi és földrajzi értelemben egyaránt átfogják szinte az egész római birodalmat. Az első történet i. e. 404-ben játszódik, s egy ókori olümpiasz képe bontakozik ki belőle, az utolsó – a Tűzfolyam című – i. sz. 79-ben, s a Vezúv pusztító kitörését éljük át benne Herculaneumban. A közbülső elbeszélések részint Rómában, részint Egyiptomban játszódnak, s Ciceróval, Horatiusszal, Julius Caesarral, Cleopatrával stb. ismertetik meg az olvasót. Ez a kötet a maga érdekes és rendkívül sok régiségtani ismeretet nyújtó elbeszéléseivel méltó párja és folytatása a „Raevius ezredes utazásá”-nak. Szecskó Tamás kitűnő rajzai sokban hozzájárulnak a cselekmény, kor megelevenedéséhez. Eredeti megjelenés éve: 1958 Egyiptom elbeszélés illusztrált magyar nyelvű magyar szerző ókor online olvasható Róma Római Birodalom történelem > Móra, Budapest, 1964 letöltés [Hidden Content] -2 points
-
Benkő László-Balassi Bálint epub 2020 A XVI. század második felében járunk. Az ország három részre szakadt. Délről a török nyomul a Felvidék felé, Erdély szultán adófizetője. A Habsburg-házból való királyoknak csak ütközőzóna a magyarok földje, amely az Oszmán Birodalom támadásaitól védi őket, de némely magyar főurak legalább annyi gondot okoznak nekik, mint a törökök. Balassi Bálint 1554-ben, az ország egyik leggazdagabb és legnagyobb hatalmú főrangú családjában akkor látja meg a napvilágot, amikor a Felvidéken mindennaposak a török beütések, de az apja sosem marad adós a méltó válasszal. Harcosnak, vitéznek neveli fiát, és szakítva a hagyományokkal, nem ereszti Bálintot a bécsi udvarba tanulni, hanem egy németországi „oskolaév” után maga veszi kézbe a nevelését. Balassi Bálintban egyszerre ver gyökeret a művészetek, az irodalom utáni töretlen lelkesedés és a haza ügye iránti rendíthetetlen tenni akarás. Ez utóbbiban nem ismer megalkuvást, kőkeményen ellenáll töröknek és Habsburgnak egyaránt, mert azt tartja, mindkettővel le kell számolni a magyar szabadság érdekében. Nehezen, vagy inkább sehogy nem hajlik a gerince, ahogy az apjának, és a könnyebb út helyett mindig a nehezebb ösvényt választja. Nem Bécsben és az udvarban keres barátokat, hanem vitéz szolgái között, velük indul portyákra, és a török rettegi a nevét, fegyverforgatásban a legjobbak egyike, lengyel földön sorra nyeri a viadalokat, és persze – keresi a szép nők társaságát… Ismerje meg Balassi Bálint igazi, kalandos életét, az első reneszánsz költőnk, vagyis az utolsó trubadúrunk féktelen és bőségesen buja szerelmi életét, a világirodalmi rangú költőt, haragjaiban határt nem ismerő nagyúr konfliktusait és kérlelhetetlen harcait, a legfinomabb ízlésű humanistát! Balassi Bálint máig példája a magyar szellemi élet Európára és a világra való nyitottságának. "Óh, én édes hazám, te jó Magyarország, Ki keresztyénségnek viseled paizsát, Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát, Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!" magyar nyelvű magyar szerző regény történelmi regény > Családi Könyvklub, Budapest, 2020 -2 points
-
Fonyódi Tibor-Isten ostorai-Fonyódi Tibor-A háború művészete-Fonyódi Tibor-Ármány éneke-Fonyódi Tibor-A horka-Fonyódi Tibor-Förgeteg Fonyódi Tibor-Isten ostorai (A Hadak Útja 1.) (Torda-trilógia 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Isten ostorai című regényében a szerző Torda táltos és védence, Attila, a hunok legnagyobb uralkodójának életét meséli el. A táltos hangján megszólalva elkalauzolja olvasóit a hun királyok Volga-parti udvarába, majd Erdélybe, ahol egy titokzatos táltosmester megkezdi a kis Torda felkészítését. A megszerzett képességek birtokában a tizenhét esztendős Torda napnyugatra utazik, és letelepszik a Pilisben, ott készül az akkor még gyermek Attila szolgálatára… Évekkel később Torda már Attila árnyékában élve szövi a történelem szálait; a történet középpontjában annak a legendás kardnak a sorsa áll, amit a világhódító hun király alakjához köt a hagyomány… Torda elbeszélésének hátterében felvillan a hanyatló Nyugatrómai Birodalom története, megelevenedik Constantinus és Johannes császárok – Bizánc és Ravenna – harca a birodalom egyesítéséért, találkozhatunk egy nagy formátumú reálpolitikussal és hadvezérrel, az Attilát Catalaunumnál megállító Aetius Flaviusszal, megismerkedünk a híres Tisza-parti Attila-palota építésének történetével, sajátos összefüggésben fény derül Dobogókő és magukat a hunoktól származtató székely nép titkára is. Az Isten ostorai 2005 májusában francia nyelven is megjelent Le Chamane d’Attila (Attila sámánja) címmel a párizsi Pygmalion kiadó gondozásában. Eredeti megjelenés éve: 2002 fantasy hunok magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része táltos történelem > Gold Book, Debrecen, 2014 letöltés [Hidden Content] - Fonyódi Tibor-A háború művészete (A Hadak Útja 2.) (Horka 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A szerző azokba a vészterhes időkbe kalauzolja az olvasót, amikor Attila halála után nem sokkal összeomlik a Hun Birodalom, keleten pedig új nagyhatalom csillaga emelkedik az égre, az avaroké. Ötven évvel a sorsfordító események után az Isten ostoraiból ismert Torda táltos jóslatának beteljesítőjeként, titokzatos szkíta harcos érkezik a Kaukázustól északra található Kuma folyóhoz, az agresszíven terjeszkedő Avar Birodalom déli határvidékére. Az Íjásznak hívott férfi feladata, hogy felkutasson, és harcossá képezzen egy serdülő legényt, név szerint Leventét, aki Torda jóslata szerint a hunok szellemiségét képviselő magori nép első horkája (hadura), és Attila legendáktól övezett kardjának méltó örököse lesz. Levente és a szkíta Fokos-mester találkoznak, kezdetét veszi az embert próbáló kiképzés. Mester és tanítványának kapcsolata egészen addig a pillanatig felhőtlenül alakul, amíg Levente belé nem szeret az avar Tsilluverbe (Csillavér), a déli tartományok tudunjának akaratos lányába. A helyzetet tovább bonyolítja egy görög kalandornő, Akté felbukkanása, aki Leventéhez hasonlóan ugyancsak magáénak akarja tudni a halott hun király legnagyobb ereklyéjét, ráadásul az avarok a magori nép lerohanására készülnek. Véres háború közeleg… Eredeti megjelenés éve: 2002 fantasy kalandregény magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része táltos történelem > Kalandor, Budapest, 2002 letöltés [Hidden Content] - Fonyódi Tibor-Ármány éneke (A Hadak Útja 3.) (Horka 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Farkas fia Levente apja kiszabadítására indul. Döbbenten tapasztalja, hogy Farkas nincs fogságban, sőt a legnagyobb tiszteletnek örvend a kumamaróti táltosok részéről. Farkas nem véletlenül választotta a száműzetésnek ezt a különös módját; mindehhez erős köze van a fiú oldalán lógó Attila-kardhoz, amelynek senki sem ismeri biztosan az eredetét. Apa és fia útja újra elválik egymástól: Farkas a kangárokkal kötendő szövetségben reménykedik, és hosszú útra indul a Kubán vidékére, Levente pedig visszatér ősei földjére, hogy a magori népet felkészítse az avarok elleni háborúra. Az ellene áskálódó Ármánynak köszönhetően számtalan nehézséggel kell megküzdenie: miután az emberek számára nyilvánvaló lesz, hogy visszatért a „holtak” közül, legelőször saját nevelőapja, Zolta áll az útjában. Legjobb barátai sorra ellene indulnak, Csillavér szerelmét is elveszíti, segítséget csak egy titokzatos égi lovastól kap, akiről még a táltosok sem tudnak semmit… Mindeközben messze északon Budaken tudun megerősíti a határ védelmét; az avarokat nem éri váratlanul a magori nép háborús készülődése… (Kalandor, 2003) A regény a vadregényes Kaukázusba kíséri el olvasóit, időpont a Kr.u. VI. század, alig két emberöltővel Attila halála és a Hun Birodalom bukása után; a történet közvetlen folytatása az A háború művészete című regénynek. Eredeti megjelenés éve: 2003 fantasy kalandregény magyar nyelvű magyar szerző magyarság regény sorozat része táltos történelem > Kalandor, Budapest, 2003 letöltés [Hidden Content] - Fonyódi Tibor-A horka (A Hadak Útja 4.) (Horka 3.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Farkas fia Levente, a magori nép első horkája újabb kihívások elé néz. Miután a nyék törzs élén megszilárdította politikai és katonai hatalmát, a kumamaróti táltosokkal szövetkezve a testvértörzsek hódoltatására készül. Magoriföldön testvérháború készülődik… A koholt vádak alapján rabságba vetett Varsány megszökik Budaken börtönéből. A tudun csatalovasságának nagyhorese a mén titkosszolgálat ügynökeinek segítségével próbál egérutat nyerni; egyetlen reménye az életben maradásra, ha időben átjut az avar-magori határon. A hatalom mámorától megrészegült Levente és a túszként kezelt Csillavér között egyre feszültebb a viszony. Budaken lánya nagy veszélynek teszi ki magát, amikor a régi szeretőjénél, a hatalmi ranglétrán egyre feljebb kapaszkodó Dérnél keres vigasztalást. A Jenő törzset legyőző horka a tarján ellen vezeti a töményt. Ez a háború semmiben sem hasonlít az előzőre, a szakrális hatalmat gyakorló kendét csak fondorlattal lehet behódolásra kényszeríteni… A tarján elleni támadás előestéjén a besenyők küldöttsége átkel a Kumán. A gyűlölt „lótolvajok” békés szándékkal érkeznek egy lehetséges katona szövetség reményében. Tonu vezér kíséretében ott lovagol az az Ilu-Ildu is, aki első találkozásuk óta olthatatlan szerelmet érez a horka iránt, s ekkor a Kaukázusban megrendül a föld… Horka címen is megjelent. Eredeti megjelenés éve: 2005 fantasy kalandregény magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része táltos történelem > Gold Book, Debrecen, 2015 letöltés [Hidden Content] - Fonyódi Tibor-Förgeteg (A Hadak Útja 5.) (Horka 4.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az első horka életéről szóló regénysorozat önállóan is olvasható zárókötetében egy kaukázusi vulkán váratlan kitörése számtalan nép sorsát befolyásolja a Kaszpi- és Fekete-tenger közti térségben; hónapokon át tartó sötétség telepszik a világra, a kataklizma utóhatásaként bekövetkező éhínség számlálatlanul szedi az áldozatait. A magori horka ügyes politikát folytatva kihasználja a katasztrófa okozta zűrzavart, a tarjáni renegátok segítségével megtöri a kumamarótiak hatalmát, miközben gőzerővel készül az avarok ellen indítandó „honfoglaló” háborúra, hogy beteljesítse Torda táltos jóslatát: Attila nagykirály legendás kardja véres csatározások után kerül majd az északi mén nép vezetőinek birtokába; új, íjfeszítő, hódító nép emelkedik ki az ismeretlenség homályából, hogy az elkövetkező emberöltők alatt meghatározó tényezője legyen a korszak történelmének… A regény lapjain megelevenedik az avar-magori háború története. Fonyódi Tibor Förgeteg című monumentális alkotása méltó lezárása a Hadak útja sorozat keretén belül olvasható horka-regényeknek. Eredeti megjelenés éve: 2006 fantasy kalandregény magyar magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része táltos történelem > Bolt, Budapest, 2006 letöltés [Hidden Content] -2 points
-
Ambrus Noémi.Németh Brigitta-Csodatölcsér pdf A szerzők logopédus szemmel próbálták meg egy csokorba kötni mindazt a „tudásanyagot", amire a mai 5-7 éves gyermekeknek szükségük van ahhoz, hogy lelkesen és magabiztosan kezdjék el az iskola első osztályát. A különböző fejlesztési területek – pl: téri, síkbeli, időbeli tájékozódás, emlékezetfejlesztés, grafomotoros fejlesztés – mellett nagy hangsúlyt kap az anyanyelvi fejlesztés, amit a mai gyermekek szempontjából kiemelten fontosnak tartanak. foglalkoztató logopédia magyar nyelvű pedagógia > Csicsergő, Budapest, 2013 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Nicolai Schirawski - Kígyók (Mi micsoda) Szépek és veszélyesek: a kígyók lenyűgöző állatok! Az ártalmatlan vízisiklótól a halálos mérgű kispikkelyű tajpánig otthon vannak az egész Földön. Ismerkedj meg kígyószultánnal aki semmitől sem retten vissza! Tudod, hogy miféle trükköket vetnek be a kígyók, amikor vadásznak? Fantasztikus! A királykobrának olyan erős a mérge, hogy még az elefánttal is végez, ha az ormányába harap. Tudtad, hogy a pompás repülősikló tényleg repül? pdf 52mb [Hidden Content]1 point
-
Ella Fields - Suddenly Forbidden – Hozzáférés megtagadva (Gray Springs Egyetem 1.)pdf 2021 Azt hittem, mindig az enyém lesz, még akkor is, amikor búcsút kellett intenem neki. Nem lett volna szabad elengednünk egymást, mégis megtörtént. Ha tudom, hogy valaki a helyemre pályázik, sokkal kitartóbb lettem volna. Két évvel később pontosan ott voltunk, ahol mindig is lenni akartunk. Megtartottam az ígéretemet. Ő viszont elfelejtette az övét. Nem elég, hogy továbblépett, a legjobb barátnőm segített neki ebben, hagyva, hogy összetört szívvel kezdjem az egyetemet. Azt hiszem, ez az a rész, ahol azt kellene mondanom, hogy egy másik srác lépett a képbe, összeszedte a törött darabjaimat, és mosolyt csalt az arcomra. De ez nem az a történet. A szívem, bár összetört, a szerelmet nem hajlandó feladni. Egy történet bánatról, kötődésről, továbblépésről, reményről és egy mindent elsöprő szerelemről. Szárnyalj vele! Ella Fields: Suddenly Forbidden Eredeti mű Ella Fields: Suddenly Forbidden Eredeti megjelenés éve: 2018 egyetem erotikus spamelo kortárs magyar nyelvű new adult romantikus sorozat része sport A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 letöltés [Hidden Content] - Ella Fields-Bittersweet Always – Mindig keserédes (Gray Springs Egyetem 2.) 88% Csak mert soha nem tudhatod, mi jár mások fejében. Toby Hawthorne egy talány. Olyasfajta, aki nem volt az egyetemi terveim része. Nem kerestem a szerelmet. De nem is elleneztem. És ebben a köztes állapotban rám talált. Nem tudva a csatáról, amit nap mint nap vív, gyorsan beleestem. Mire rájöttem, már túl késő volt. Mert mindent akartam. Minden törött, elveszett részét. Tudtam, hogy nem vagyok képes rendbe hozni őt. Csak szeretni tudtam. De gondolhattam volna, hogy ez nem lesz elég. Önéletrajzi elemekből építkező, lenyűgöző történet. Nézz a lelkek mélyére! Ella Fields: Bittersweet Always Eredeti mű Ella Fields: Bittersweet Always Eredeti megjelenés éve: 2018 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai futball barátság egyetem énelbeszélő erotikus férfi főszereplő spamelo kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő pszichés betegség regény romantikus sorozat része sport váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 456 oldal · ISBN: 9789635616503 · Fordította: Takács Ágnes -------------- Ella Fields-Pretty Venom – Gyönyörű méreg (Gray Springs Egyetem 3.) 86% Vajon megéri gyűlöletből cselekedni? Mi vár így rád? Callum Welsh tökéletesre fejlesztette a gyűlölet művészetét, amikor gyerekként azt hittük, hogy elrendezett házasságba kényszerítenek bennünket. Azt hitte, én is erre vágyom, pedig az egyetlen kívánságom az volt, hogy békén hagyjon. Aztán egy délután ellopta tőlem az első csókomat. És bármit is tett korábban, minden megváltozott. Ahogy teltek az évek, a szívünk megenyhült, és ő már nem gyűlölt engem. Sőt annyira szeretett, hogy feleségül vett. Amíg egy hülye hibával tönkre nem tettem mindent. És a gyűlölet kegyetlen szavak és még ennél is kegyetlenebb cselekedetek formájában tért vissza. De többé már nem voltunk gyerekek. Meg tudtam birkózni a dühével. Mert elhatároztam, hogy újra az enyém lesz, még ha a szívem megmaradt darabjaival kell is fizetnem érte. Egy történet a sorsról és a második esélyről. Élvezd a fordulatait! Lepd meg magad a tanulságaival! Ella Fields: Pretty Venom Eredeti mű Ella Fields: Pretty Venom Eredeti megjelenés éve: 2018 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai futball barátság egyetem énelbeszélő házasság kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő párkapcsolat regény romantikus sorozat része sport sportoló váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 400 oldal · ISBN: 9789635971503 · Fordította: Takács Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------ -1 point
-
E-szindróma (E-szindróma 1.) -2014. Le Syndrome E 1,4 mb "Egy gyanútlan gyűjtő befűzi a vetítőjébe a frissen vásárolt filmet, és még mielőtt a hátborzongatóan rejtélyes képsorok végére érne, megvakul… Ez az esemény végleg tönkreteszi a lille-i bűnügyi rendőrség hadnagyának, Lucie Henebelle-nek és ikerlányainak amúgy is viszontagságosan induló nyaralását. Előkerül öt, szörnyűségesen megcsonkított, kettéfűrészelt fejű holttest… A gyilkossági csoport ekkor visszahívja a skizofréniás rohamai miatt irodai munkára beosztott nyomozóját, Franck Sharko felügyelőt. A két szál összefut, és a két alapvetően különböző, a nyomozói munkáról mégis nagyon hasonlóan gondolkodó rendőr útja keresztezi egymást… Sharko és Henebelle összefog. A kairói nyomornegyedektől az ötvenes évek Kanadájának árvaházaiig ívelő nyomozás során feltáruló valóság ráébreszti őket arra, hogy a folyamatosan változó alakban megnyilvánuló Gonosz kivétel nélkül mindegyikünkben ott lakozik. Azoknak, akik eddig nem hallottak az E-szindrómáról, sejtelmük sincs arról, hogy miféle rémületes dolgokra képesek…" GATACA (E-szindróma 2.)- 2015. GATACA 1,5 mb "Az evolúció a kivétel.A szabály a pusztulás.Egy evolúcióval foglalkozó fiatal tudósnőt holtan találnak. Egy csimpánz végzett vele.Tizenegy férfi a rács mögött.... " Pandémia (E-szindróma 3.) - 2016. Pandemia (francia) 1,8 mb "Amandine, ahogy minden áldott reggel, aznap is bezárja maga mögött a vastag üvegfalakkal kettéválasztott lakás ajtaját, és elindul a párizsi Pasteur-intézetbe. Az a munkanap azonban más, mint a többi… " [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Title: Family Members 3 Year: 2020 Language: English Genre: Teen (18+), Big Butt, Big Cocks, Blowjobs, Erotic Vignette, Family Roleplay, Fantasy, Gonzo, Interracial, MILF, Naturally Busty, Popular with Women, Shaved, Small Tits, Tattoos Duration: 01:44:45 Cast: Steve Holmes, Joanna Angel, Isiah Maxwell, Alex Coal, Lucas Frost, Adira Allure, Lily Larimar Quality: WEBRip Format: MP4 Video: h264, yuv420p, 720x406, 1156 kb/s, 23.976 fps Audio: aac, 48000 Hz, stereo, 128 kb/s File Size: 0.97 GB / 992.72 MB [Hidden Content] OR: [Hidden Content]1 point
-
A nagy szabadítás - (Lynley felügyelő 1.) - 2010. A Great Deliverance 1,4 mb "Keldale ódon házainak és a házaknál is régebbi titkainak idilljét most a Scotland Yard detektívfelügyelőjének, egyúttal Asherton nyolcadik őrgrófjának érkezése zavarja meg. Lynley-t, valamint az eléggé visszataszító modorú Barbara Havers őrmestert azért küldték a helyszínre, hogy kinyomozzanak egy véres gyilkossági ügyet, ami teljesen feldúlta ennek a békés vidéknek a mindennapjait. Mert a kövér és csöppet sem vonzó Roberta Teysre a vasárnapi ruhájában, az ölében egy fejszével a tanyájuk csűrjében találnak rá, a lábai előtt apja lefejezett holttestével. A lány csak annyit mond: „Én voltam az. És nem bántam meg.”, aztán nem szólal meg többé.De ahogy Lynley és Havers egyre mélyebbre hatolnak ebben a sötét útvesztőben, és felfedik ennek a látszólag nyugodt angol falunak a titkos botrányait és elképesztő bűnügyeit, úgy kerülnek egyre közelebb a megoldáshoz – és szembesülnek közben saját életük kínzó rejtélyeivel is." Gyilkosságból jeles - (Lynley felügyelő 3.) - 1990. Well-Schooled in Murder 2,3 mb "Tizenhárom éves kisfiú holttestére bukkannak egy kisvárosi temető kertjében. A gyermeket galádul meggyilkolták, testén kínzások nyomai látszanak. Az összebonyolódott szálak egy híres, előkelő iskolába, a Bredgar Chambers College-ba vezetnek..." Elenáért tettem - (Lynley felügyelő 5.) -1992. For the Sake of Elena 1,8 mb "Elizabeth George második izgalmas lélektani krimijét tartja kezében az olvasó. A Fejvesztve című regényből már ismert Scotland Yard-i nyomozópáros, az arisztokrata Lynley felügyelő és a lumpen környezetből kiemelkedett Barbara Havers őrmester ezúttal Cambridge-ben nyomoz egy egyetemista lány gyilkosa után. Elena Weaver halála felszínre hozza a környezetében élők – megkeseredett anyja, önmagával meghasonlott professzor apja, kiismerhetetlen mostohaanyja – néha önmaguk előtt is titkolt indulatait, vágyait; életről, karrierről, férfi és nő bonyolult kapcsolatáról vallott elképzeléseit. Lynley és Havers nem pusztán egy agyafúrt bűnügy végére tesz pontot, a Cambridge-ben tapasztaltak döntően megváltoztatják mindkettőjük magánéletét is." [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
5.évad 12-13.rész hozzáadva! Teljes az 5.évad!1 point
-
Tania del Rio-13. Warren és a Mindent-Látó-Szem (13. Warren 1.) pdf Ismerd meg 13. Warrent! Warren nem átlagos fiú, hanem egy réges-régi családi szálló lakója. Egy olyan szállodáé, ahol egy személyben ő a londiner, az inas, a gondnok és a kifutófiú. Warren nem mindennapi élete akkor vesz igazán váratlan fordulatot, amikor kiderül, hogy a kacskaringós folyosókon, a habókos bácsikáján és kiállhatatlan nénikéjén kívül valami mást is rejt a különös és titokzatos hotel: ez pedig nem más, mint a Mindent-Látó-Szem. Ám ahhoz, hogy Warren a mágikus kincs nyomára bukkanjon, még rengeteg talányt kell megfejtenie. Ki lehet például az a különös teremtmény, aki a kazánházban rejtőzik? Ki az a kísérteties lány, aki a sövénylabirintusban settenkedik? És vajon miért nem szól egy árva szót sem a szálló egyetlen vendége? Ha kíváncsi vagy a válaszra, nyomozz te is Warrennel, eredj az ősi titkok nyomába, tedd helyére a kirakós utolsó darabkáit, és ki tudja, a végén talán a Mindent-Látó-Szem nyomára bukkansz! Tania del Rio: Warren the 13th and the All-Seeing Eye Eredeti mű Tania del Rio: Warren the 13th and the All-Seeing Eye Eredeti megjelenés éve: 2015 Tagok ajánlása: 8 éves kortól Tartalomjegyzék amerikai szerző fantasy gyermekkönyv iskolásoknak illusztrált kaland ifjúsági kortárs magyar nyelvű regény rejtély sorozat része varázslat > Vivandra, Budaörs, 2019 letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Viviane Villamont-Az ördög parfümje pdf 2009 Viviane Villamont egy 1942-ben született francia kislány történetét meséli el regényében: felesleges stiláris sziporkák és hamis mentségek nélkül. Pátosz nélkül. Könyörület nélkül. És együttérzés nélkül. Az igazság erejével. Az Ördög és a Nő mindennapi küzdelmét állítja elénk a Szerelem nagy színpadán. Ez a regény ugyanolyan erőteljes, mint a világsikert aratott Kisdarázs, amelyből film is készült, és több mint félmillió példányban kelt el különböző nyelveken. francia szerző magyar nyelvű regény > Cartaphilus, Budapest, 2009 letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Nele Neuhaus-Gonosz farkas (Kirchhoff és Bodenstein 6.) epub 2021 Óvakodjatok a farkastól! Egy forró júniusi napon egy tizenéves lány holttestét halásszák ki a Majnából, akit brutális kegyetlenséggel gyilkoltak meg. Az áldozat nem szerepel az eltűnt személyek listáján, és a rendőrség több hét elteltével sem tudja kideríteni a személyazonosságát, mivel úgy tűnik, senkinek sem hiányzik. Nemsokára elrabolnak és megerőszakolnak egy televíziós műsorvezetőt, aki az egyik adáshoz végzett kutatás során túl veszélyes titkot tudott meg túl veszélyes emberekről. Az elkövetés módja kísérteties hasonlóságot mutat a halott lány esetével.Vajon a két bűntény összefüggésben áll egymással, vagy véletlen egybeesésről van szó? Mindkét ügyet Pia Kirchhoff és Oliver von Bodenstein nyomozó csapata kapja meg, és csakhamar egy olyan titkos szervezetre bukkannak, amely rettenetes bűnöket követ el a legvédtelenebbekkel szemben… Nele Neuhaus: Böser Wolf Eredeti mű Nele Neuhaus: Böser Wolf Eredeti megjelenés éve: 2012 kortárs krimi magyar nyelvű német német szerző Németország regény sorozat része > General Press, Budapest, 2021 letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Bart van Es-Hiányos fénykép pdf 2021 „Ragyogó, elegánsan megírt, mély nyomot hagyó történet. Azonnal végigolvastam.” Philippe Sands, a Kelet-nyugati utca szerzője Lien kilencéves, amikor szülei egy idegen család gondjaira bízzák: 1942-ben járunk, Hollandia náci megszállás alatt áll, a szülők remélik, hogy legalább a lányuk túlélheti a háborút. Negyven évvel később végleg megszakad a kapcsolat Lien és az őt befogadó család között. Mi okozhat akkora törést? Mi lehet képes arra, hogy elszakítson egy ennyire erős köteléket? Bart van Es már felnőttként döbben rá, hogy van egy családtagja, akinek a létéről sem tudott. Személyes hangú, mélyen empatikus könyvében Lien nyomába ered. Feltárja a több generáción át hordozott traumák működését, a szeretetteljes viszonyokban megbúvó sérülések zárványait, amelyek néha visszavonhatatlan következményekkel járnak. A Hiányos fénykép érzékeny elbeszélés családról, idegenségről, emberi kisszerűség és nagyság kevercséről: történeteink alapanyagáról. Bart van Es Hollandiában született, Angliában él, Shakespeare- és Spenser-kutató. A Hiányos fényképpel 2018-ban elnyerte a Costa-díjat és a legjobb elsőkötetes memoárírók számára fenntartott The Slightly Foxed-díjat. Bart van Es: The Cut Out Girl Eredeti mű Bart van Es: The Cut Out Girl 2. világháború Costa Könyvdíj életrajz holland holokauszt magyar nyelvű regény zsidóság > Park, Budapest, 2021 letöltés [Hidden Content] - michonne75 Jelzése a könyvel kapcsolatban. "Szia! Köszönöm a feltöltéseidet, köztük ezt is. De azt hiszem, hogy hiányos a könyv. A 148-171. oldal között üres lapok vannak. És úgy látom, hogy nem csak hibás szerkesztésról van szó, hanem hiányról, mert 148. oldal utolsó,. és a 171. oldal első mondatának nincs köze egymáshoz." -1 point
-
Melanie Milburne-A playboy vezeklése (Chatsfield Hotel 2.) Gene Chatsfield megelégeli fia botrányait, és elhatározza, hogy megleckézteti a család fekete bárányát. Lucca ultimátumot kap: vagy hajlandó végrehajtani a büntetőfeladatát, vagy többé nem fér hozzá a családi kasszához. A feladat lényege, hogy egy teljes hónapra szakítania kell addigi életvitelével, és segítenie kell Charlotte hercegnőnek megrendezni a nővére esküvőjét. Mivel Lucca nem tehet mást, hajlandó lenyelni a békát, az esküvőszervezés azonban végül nem is esik annyira nehezére… Eredeti cím: Playboy's Lesson Eredeti megjelenés éve: 2014 magyar nyelvű romantikus romantikus füzet sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Júlia > Harlequin Magyarország, Budapest, 2015 letöltés [Hidden Content] - Helen Brooks, Rosalie Ash, Elizabeth Power Titkok a múltból - 3 történet 1 kötetben Helen Brooks: Az élet iskolája A szép tanítónő Candy azzal a szándékkal keresi föl a falu földbirtokosát, hogy a szemébe vágja, mennyire gyűlöli. A férfi ugyanis évekkel korábban elcsábította és cserben hagyta a nővérét, most pedig arra készül, hogy bezárassa a falu kis iskoláját, Candy legnagyobb büszkeségét. De ha Simon Strythe valóban gonosz, hogyan lehet mégis olyan vonzó? Rosalie Ash: A vadőr lánya A szép Emily súlyos előítéletet táplál a Fleetwood család férfi tagjaival szemben, mivel szerinte mindannyian hűtlen és megbízhatatlan szoknyavadászok. Annak, hogy mégis megpályázza a neves ügyvéd, Dominick Fleetwood által meghirdetett levéltárosi állást, különleges oka van: szülei múltja után akar nyomozni a régi iratokban. Dominick nyilvánvalóan mit sem tud az apja és Emily anyja közötti fájdalmas történetről, mert hevesen udvarolni kezd levéltárosnőjének... Elizabeth Power: Szélhámosnők kíméljenek! Londonban nagyapja temetésén találkozik a hazatérő Alexia kilenc hosszú év után Oliverrel. A férfi eleinte kétségbe vonja, hogy ő az igazi örökös, de aztán megbizonyosodik igazáról, beleszeret és feleségül is veszi. Bizalmát akkor veszíti el újra, amikor feleségét erősen félreérthető helyzetben találja egykori új-zélandi barátjával, aki egy súlyos családi titok ismerőjeként zsarolja az asszonyt... Clare Connely - Válás előtt Melanie Milburne - Titkok a múltból Abby Green - Szicíliai szenvedély Arany Júlia 60. Megjelent: 2023.03.22. epub, pdf, mobi ------------------------------------- Melanie Milburne-Nem kérek bocsánatot 79% Egy kiállítás megnyitóján találkozik újra Charlotte a műpártoló gazdag görög vállalkozóval, Damonnal. Négy évvel korábban szenvedélyes szerelem fűzte őket egymáshoz, ám a férfi családja nem nézte jó szemmel viszonyukat. A vitákba belefáradt Damon szinte megkönnyebbülve kapaszkodott bele egy hamis vádba, amellyel el is taszította magától a lányt. Charlotte-nak alkalma sem volt elárulni, hogy gyermeket vár, s azóta egyedül nevelte a kislányát. Noha a viszontlátás során gyorsan rádöbben, hogy még mindig szereti a férfit, úgy érzi, sosem tudna megbocsátani neki… Kate Hardy - A vörös ruhás nő Melanie Milburne - Nem kérek bocsánatot Júlia 769-770. Megjelent: 2023.03.01. epub, pdf, mobi ----------------------------------------- Melanie Milburne-Betűk a homokban (Cornwalli történetek 7.) Ausztráliában nincs senki, aki el tudná fogadni, hogy az ország egyik legjobb szörföse egyszerűen vízbe fulladt egy álmos angol kisváros partjainál. Nem csoda hát, ha elküldik saját törvényszéki orvos szakértőjüket, hogy vizsgálja meg a körülményeket. Lachlan, a helyi rendőr-főfelügyelő csak gúnyosan mosolyog, amikor először pillantja meg a fiatal és nyilván tapasztalatlan, de kétségtelenül csinos Eloise-t. Hamarosan azonban nem csak a lány szakértelmét illetően érik meglepetések… Szívhang 682-683. Megjelent: 2022.05.04. epub, pdf, mobi Louise Heaton - Trónörökös a páciensem Melanie Milburne - Betűk a homokban ------------------------------------------------- Cara Colter | Melanie Milburne | Nina Milne Két elszánt szingli; Kifutó és korona; Merj nagyot álmodni! E-könyv Vinton Kiadó Kft. | 2022 | magyar nyelvű Melanie Milburne: Két elszánt szingliKét kútba esett eljegyzésen túl Holly hallani sem akar a férfiakról. A sztárügyvéd Zack Knight arról híres, hogy még egyetlen kapcsolata sem tartott egy hónapnál tovább. A közösségi médiában megjelenik róluk, hogy eljegyezték egymást, és úgy döntenek, egy darabig nem cáfolják meg az álhírt... Nina Milne: Kifutó és koronaMenjen feleségül Lycander hercegéhez, hogy a fia egyszer majd megörökölje a trónt? A szupermodell Sunita egyre csak tépelődik és vívódik. Frederick ugyanis csupán józan megfontolásból akarja, hogy házasodjanak össze, és a lánynak ez nem elég... Cara Colter: Merj nagyot álmodni!Bree egész életében örök szerelemre, családi boldogságra vágyott. Egy komoly csalódás azonban megfosztotta a reménytől, hogy az álma valóra válhat. Aztán találkozik Branddel, akiért kamaszkorában rajongott, és akit most vonzóbbnak talál, mint valaha... Arany Júlia 56. Megjelent: 2022.03.16. epub, pdf, mobi Melanie Milburne - Két elszánt szingli Nina Milne - Kifutó és korona Cara Colter - Mert nagyot álmodni ------------------------------------------------ Alison Roberts · Melanie Milburne Veszélyes a szívre / Kis léptékben Alison Roberts: Veszélyes a szívre Hogy lehet valakinek olyan beceneve, mint egy koktélnak? – gondolja Cooper, amikor bemutatják neki Fizzt, új kolléganőjét a mentőállomásról. De ahogy jobban megismerik egymást, a férfinak be kell látnia, hogy illik rá a neve, hiszen tele van élettel, imádja az izgalmakat, a veszélyt, egyszóval vérpezsdítő jelenség. Miközben vállvetve küzdenek a legkockázatosabb akciókban, Cooper rádöbben, hogy talán élete legnagyobb döntése vár rá… Melanie Milburne: Kis léptékben Férfiak! Mindenütt egyformák. A nagyvárosban is és vidéken is úgy viselkednek, mintha az övék lenne az út! Holly dühösen figyeli, ahogy a mögötte haladó rozoga jármű ismét előzésbe kezd. Csak a lélekjelenlétének köszönhetően sikerül elkerülnie a balesetet, és még akkor is dühös a vakmerő fickóra, amikor kiderül: az nem más, mint új kollégája, dr. Cameron McCarrik. Még nem sejti, hogy egyszer nagy hasznát veszi a jóképű orvos bátorságának… Szívhang 654-655. Megjelent: 2021.03.03. epub, pdf, mobi Alison Roberts - Veszélyes a szívre Melanie Milburne - Kis léptékben ------------------ Melanie Milburne-Kábító érzés A St. Patrick Kórházban dolgozó Jack és Becky között állandó a feszültség, noha gyerekkoruk óta ismerik egymást. Amikor aztán a lány bajba kerül, Jack habozás nélkül felajánlja neki, hogy lakjon nála. Ezzel egyúttal eleget tesz legjobb barátja kérésének is, aki kábítószerügyben nyomoz, és nem ok nélkül félti kishúgát a bűnözők bosszújától. Becky persze nehezen viseli a gyámkodást, de miután kénytelen éjjel-nappal együtt lenni Jackkel, lassan mégis összemelegednek… Szívhang 648-649. Megjelent: 2020. 12. 02. epub, pdf, mobi Annie O'Neil - Ha a szemedbe nézek Melanie Milburne - Kábító érzés ------------------------------------- Melanie Milburne-Kényére-kedvére Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Gemma csak azzal a feltétellel örökli apja vagyonát, ha a születésnapjáig férjhez megy, és a házasság legalább fél évig tart. A lánynak mindössze egy hete van arra, hogy férjet találjon. Váratlanul felbukkan a színen Roberto Trigliani, a gazdag szállodalánc-tulajdonos, aki évekkel ezelőtt kifutófiúként dolgozott Gemma apjának egyik szállodájában. Szerelmes volt a lányba, de az elkényeztetett fruska élvezetét lelte abban, hogy megalázta. Roberto felajánlja, feleségül veszi Gemmát, de azzal a hátsó szándékkal, hogy bosszút álljon rajta. Ám nem várt fordulat történik: a férfi beleszeret a feleségébe… Romana 697-698. Megjelent: 2020. 08. 05. epub, pdf, mobi Sandra Field - A fele sem igaz Melanie Milburne - Kényére-kedvére ------------------- Teri Wilson · Heidi Rice · Melanie Milburne Egy palack mámor / Ártatlan pókeres / Az ideiglenes Mrs. Marchetti Teri Wilson: Egy palack mámor Evangeline Hollyt többszörösen is sújtja a sors: szülei elkótyavetyélték szőlészetüket, bármikor kilakoltathatják nagyapja kutyái miatt, és megcsalja a barátja, emiatt a munkáját is elveszti. Kapóra jön, hogy a Bennington étterme sommelier-t keres, az állásinterjún azonban nem mást lát viszont, mint Ryan Wilde-ot, az egyéjszakás kalandját… Heidi Rice: Ártatlan pókeres A kaszinótulajdonos Dante Allegri számára nem ismeretlen, hogy felcsíp egy nőt, és néhány alkalom után búcsút vesz tőle. A kékvérű, fiatal Edie Trouvé az okosságával, na meg gyönyörű testével azonban teljesen más tészta. Egyetlen csókjával végérvényesen belopja magát a szívébe, hiába is próbálja elzárni előle… Melanie Milburne: Az ideiglenes Mrs. Marchetti Ugyan Alice csak kétszer találkozott Cristiano Marchetti nagyanyjával, ő mégis ráhagyta a családi villa felét, ha hat hónapig az unokája felesége marad. Hét éve Alice visszautasította a férfi lánykérését, inkább a karriert választotta, most azonban fordul a kocka: ő szeretne családot, míg a férfi nem. Sikerül vajon a nagymama síron túli házasságszerzése? Romana Különszám 101. Megjelent: 2020. 09. 02. epub, pdf, mobi Teri Wilson - Egy palack mámor Heidi Rice - Ártatlan pókeres Melanie Milburne - Az ideiglenes Mrs. Marchetti ----------------------------------------------------- Melanie Milburne-Hinni a csodában Szívhang 391. (Hinni a csodában) E-könyv | 2016 | magyar nyelvű Öntudatlan állapotban lévő betegeken próbál segíteni Allegra Tallis doktornő különféle alternatív módszerekkel. Új főnöke, Joel azonban nem hisz a masszázsban, a balzsamokban és aromaterápiákban, s gyors eredményeket vagy a kísérleti kezelések leállítását követeli a lánytól. Szakmai vitáik ellenére egy idő után mégis letagadhatatlan köztük a kölcsönös vonzalom, és a finom lelkű, gyengéd Allegra azt is megfejti, miért olyan makacsul elutasító a doktor úr... Szívhang 638-639. Megjelent: 2020.07.01. epub, pdf, mobi Alison Roberts - Könnyelmű egyezség Melanie Milburne - Hinni a csodában ------------------------------------------------- Carol Marinelli · Melanie Milburne Kísértés a liftben / A szív nem hazudik (Hollywoodi doktorok 1.) Carol Marinelli: Kísértés a liftben A szállodai liftbe lépve a koszorúslányruhás Freya nem sejti, hogy perceken belül beszáll mellé az az elképesztően szexi pasas, akit a múltkor már megbámult a hallban. Olyan elemi vonzalom vibrál köztük, hogy kis híján egymásnak esnek a kabinban. Nemrég Freya egy ausztrál sebésszel folytatott merész e-mailes flörtöt, és már előre retteg, hogyan fog a szemébe nézni pár nap múlva, mikor a férfi állásinterjúra jön a Hollywood Hills Klinikára… Melanie Milburne: A szív nem hazudik Nem szokványos nászútról érkezik haza Bertie, a fiatal aneszteziológus: egyszemélyesről – mivelhogy az esküvő előestéjén meggondolta magát a vőlegény. A kollégák elől gondosan elhallgatja, mi történt, mert betegesen fél a gúnyos megjegyzésektől. Vonzó új főnökét azonban, akivel a Valentin-napi bált szervezik, nem olyan könnyű becsapni, főleg miután enyhe pezsgőmámorban megcsókolják egymást… Szívhang 580-581. Megjelent: 2018. 02. 07. Carol Marinelli - Kísértés a liftben (Hollywoodi doktorok 1.) Melanie Milburne - A szív nem hazudik ---------------------- Lynne Marshall · Melanie Milburne · Lucy Clark Egy lány hazatér / Lakótárs extrákkal / Tisztán baráti alapon Szívhang különszám 56. Lynne Marshall: Egy lány hazatér Desinek sosem volt igazi otthona és családja. Bárzongorista édesanyja egyedül nevelte, és folyton városról városra költöztek. Az asszony halála után a fiatal lány meglátogatja a nagyanyját, hogy felkutassa a gyökereit. Hamarosan szenvedélyes viszonyba keveredik a szomszédban lakó orvossal, aki válaszút elé állítja… Melanie Milburne: Lakótárs extrákkal Molly három hónapra Angliába érkezik, hogy egy londoni kórházban helyettesítsen. Magához vesz egy kóbor kiscicát, és mivel az albérletében nem tarthat háziállatot, a főnöke – akiért kamaszkora óta rajong – felajánlja neki, hogy átmenetileg költözzön hozzá. A lány nem is lehetne boldogabb… Lucy Clark: Tisztán baráti alapon Meglátni és megszeretni elég volt egyetlen pillanat. Richard el sem hiszi, hogy ez vele is megtörténhetett. De aztán a gyönyörű nő eltűnik a szeme elől, és ő hiába keresi egész este a vidám felvonuláson. Legnagyobb meglepetésére azonban másnap az új munkahelyén az ismeretlen szépség várja – szigorú, megközelíthetetlen főnökként… Szívhang Különszám 56. Megjelent: 2017. 09. 13. Lynne Marshall - Egy lány hazatér Melanie Milburne - Lakótárs extrákkal Lucy Clark - Tisztán baráti alapon letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------ -1 point
-
Monika Rössiger - Az emberi agy (Mi micsoda) Valójában mi rejtőzik a fejünkben? Milyen folyamatok zajlanak a központi idegrendszerben? Különbözőképpen érzékelik-e az emberek és az állatok a világot? A könyv bemutatja, hogyan dolgozzák fel az információkat az agysejtek, mi történik azokon a pontokon, ahol valami gátolja a kapcsolatokat. Megtudhatjuk azt is, mit várhatunk az agyunkat utánzó robotoktól. pdf 47mb [Hidden Content]1 point
-
Title: A Pleasant Moment With Mom Year: 2021 Language: English Genre: Teen (18+), Lesbian, All Girl, Big Boobs, Big Butt, Cougars, Erotic Vignette, Family Roleplay, Fantasy, Gonzo, Masturbation, MILF Duration: 01:50:10 Cast: Bailey Brooke, Christie Stevens, Kenzie Taylor, Scarlett Sage, Reagan Foxx, Lena Paul Quality: WEBRip/HD Format: MP4 Video: h264, yuv420p, 1280x720, 3000 kb/s, 30.000 fps Audio: aac, 48000 Hz, stereo, 128 kb/s File Size: 2.39 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Title: The Beautifull Bald Pussy 3 Year: 2020 Language: English Genre: Big Butt, Big Cocks, Blowjobs, Compilation, Face Fucking, Naturally Busty, Pantyhose & Stockings, Shaved, Threesomes, Tit Fucking Duration: 02:13:04 + 02:11:50 Cast: Steve Holmes, Mick Blue, Ramon Nomar, James Deen, Angela White, Logan Pierce, Chad White, Kate England, Codey Steele, Lucas Frost, Stevie Foxx, Athena Faris, Nikki Peach, Charlotte Sins, Jenna Fireworks, Charlotte O’Ryan Quality: WEBRip Format: MP4 Video: h264, yuv420p, 720x406, 23.976 fps, 1126 kb/s, 1306 kb/s Audio: aac, 48000 Hz, stereo, 128 kb/s File Size: 1.17 GB + 1.33 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Dirty Amateurs Volume 13 (2019) There really isn't any stopping these Dirty Amateurs. They are always horny and always up for a good fucking and it doesn't matter the time or the place. It could be in front of the counsellor in her office as these horny couples don't care who watches and really won't mind if they want to join in the sexy fun. In the classroom it seems to be anatomy on the curriculum as two gorgeous students go to town on each other's succulent pussies before the boys join in to show their professor just what they've learnt. They may be amateurs but these randy couples certainly fuck and suck like pros. Category: FRENCH, Amateur, Anal, Big Boobs, Teens, Mature, Teacher, Big Dick, High Heels, Threesome, Stockings Starring: Amateur Language: FRENCH Size: 2.61 GB Length: 02:29:29 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Geile Deutsche Bratzen 5 Kim, 43, eine gelungene Mischung aus Sexbombe und Bauernschreck, baggert in freier Wildbahn Holzfachwirt Mark an. Die monsterbrüstige Fick-Biene mit einem geilen Arschgeweih und Brustwarzen wie Tellerminen, fickt wie der Teufel und lässt sich nach heisser Nummer genüsslich die riesigen, natürlichen Butterberge fetten. Brillenschlange Heike, 50, besucht wegen Verspannungen am Schulter-Bereich einen privaten Therapeuten. Es dauert keine 10 Minuten, bis die eindeutig untervögelte Eule mit den ansehnlichen Hänge-Titten sich splitternackt mit triefender Möse und saftigem Mundstück über den Wurmfortsatz des angeblichen Therapeuten hermacht. Rücklingt geknallt fliegt die Blimse von einem Orgasmus zum Nächsten. Mit geölter Maulfotze macht sich Rotschopf Petra, 49, über die Eichel des ihr gänzlich unbekannten Robärt her, dessen Auto sie auf einem Parkplatz schuldhaft angebumst hat. In halterlosen Nylons und mit gespreizten Beinen bemüht sich die vollbusige, ältere Decksau um Schadens-Begrenzung. Die mollige Eva, 40, steht auf die harte Tour. Blankrasiert und spitz wie Nachbars Lumpi, lässt sich die fettleibige Möchtegern-Sahneschnitte von Nachbar Lutz im Ehebett beinhart das Ofenloch ausloten. Viel Spaß! Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, Mature, Grannies, MILF, BBW, Stockings, Big Boobs, Outdoor Starring: Kim, Mark, Heike, Petra, Eva, Amateurs Language: GERMAN Size: 1.53 GB Length: 01:25:19 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Kiki Neighbours (2019) The tantalizing Kiki Minaj has moved to a new town and a new apartment. She is horny as fuck and craves to meet new sex friends...She can't believe her luck to find her building is full of wild sex-mad neighbours! These apartments have an open-door policy! No entrance is barred! Extreme double penetration, deep throating, filthy threesomes, cum swapping, deep ass stretching anal and XXX hardcore fucking!!! Category: Anal, Blowjobs, British, Cum Swapping, Cumshots, Double Penetration, European, Facials, Feature, Fingering, Interracial, Rimming, Threesomes Starring: Tina Kay, Kristof Cale, Kiki Minaj, Dido Angel, Katy Rose, Lutro, Cindy Shine, Nelly Kent, Lindsey Cruz, Steve Q Language: English Size: 2.72 GB Length: 02:34:42 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Desire & Devotion (2017) Dane Jones is proud to present Desire & Devotion - Let's take a moment to observe the young couple in their natural habitat - the bedroom. Here, the young male Nick makes his move on his girlfriend while they kiss, by slipping his hand inside her shorts and rubbing over her panties, in a dance as old as time. She reciprocates with a long and loving blowjob, licking, slurping and sucking while looking into his eyes which really gets Nick's heart racing and his cock ready. She can't take her mouth away from it and keeps it in, stifling her moans as she climaxes in a 69. Joshua can't wait to get Eveline Dellai out of those clothes and onto his cock, but that doesn't mean he'll let the foreplay slide. After some sensual kissing, Eveline unbuttons her lover's pants and gives him a long and luxurious blowjob. Once he's good and hard, Joshua slides his cock into his raven-haired girlfriend's wet pussy, thrusting steadily as she moans. The intensity reaches its climax when Miss Dellai starts to quiver with orgasmic pleasure, urging her man to cum until he erupts all over her stomach. Category: Couples, European, International, Teens, Romance Starring: Candy, Cayla, Eveline, Ivana, Vanessa, Nick, Joshua, Sean Language: English Size: 2.07 GB Length: 01:58:22 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Robin Cook - Műhiba ( 2006 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINKEK!!! „Jeffrey nagyot nyelt, mert összeszorította a torkát a félelem. Csak néhány másodperce fecskendezte be a Marcaine-t. A próbaadag eredménye ellenére lehet, hogy vénába ment? Szakmai pályafutása során volt már dolga ilyen ellentétes reakcióval egy helyi érzéstelenítés során, és az eset lesújtó volt. A rendellenes szívverések gyakorisága növekedett. Miért gyorsul a szívműködés, és miért ilyen zilált ritmusban? Ha az érzéstelenítő adag intravénásan került be, miért nem zuhant le a vérnyomás? Jeffrey pillanatnyilag nem talált választ ezekre a kérdésekre. De orvosi tapasztalatai során kialakult hatodik érzéke megszólaltatta agyában a vészcsengőt. Valami abnormális dolog történik! Valami, amit nem tud megmagyarázni, még kevésbé megérteni…” kiadó:Magánkiadás megjelenés éve:2006 író: Robin Cook mű címe: Műhiba Felolvassa: Virágh Tibor formátum: Mp3 bítsűrűség: 128 Kbps Méret: 944 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Sex And Passion 3 Here you'll find incredibly delicious European starlets getting their fill of cock and balls, and no one goes home hungry! These Euro girls really have a burning desire to get you off! They don't play games, because they don't have a minute to waste when it comes to getting their pussies and asses stuffed with hard cock! Category: Anal, Toys, Interracial, Teens, Mature, Facial Cumshot, Hairy, Lingerie, Creampie, Swallow, Brunette, Blonde, Titty Fuck Starring: Cherry Jul, Virginee, Kleopatra La Roux, Cory, Nesty Language: English Size: 2.34 GB Length: 02:07:02 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
From Teen Ass to Teen Mouth 6 Katya, Spice, Tilda, Ellen and Baily are the latest cute babes to submit their mouths and tight little asses to a deep dicking. You will never believe that suck cute chicks can take cock the way they do! In these five exclusive scenes, each one of these hotties goes ass to mouth, all while their holes are left gaping open for more. Category: RUSSIAN, Anal, Teen, Brutal, Rough, Gaping, Facial Cumshot, Brunette, Blonde, Deep Throat Starring: Katya, Spice, Tilda, Ellen, Baily Language: RUSSIAN Size: 1.59 GB Length: 02:19:28 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00