Jump to content
PirateClub.hu
Sign in to follow this  
Kebella

Látványfokozás

Recommended Posts

257932_civicindex.JPG

 

A Honda Civic frissítése főként az „optikai tuningról” szól, erényei és hátrányai szinte azonosak a felmenőével.

 

Érdekes, hogy az aktuális, 9. generációs Civic frissített kiadása formai értelemben még mindig a 2005-ben debütált 8. nemzedékre támaszkodik. A most eszközölt változtatásokkal azonban végre „összeállt” a külső, ezért szerintem az új Civicet meglátva már nem a formabontóság jut eszünkbe, inkább egy a sablonostól eltérő, de mindenképpen emészthető design ugrik be. A legfontosabb talán, hogy az immáron full-LED-es kivitelben is elérhető fényszórókat áttervezték, illetve, hogy módosított hátsó lámpaburákat és hátsó légterelőt kapott az autó.

 

                      257929_civic2.JPG

                           Ez azért nem kevés: 15 gombot helyeztek el a kormányon.

 

A belső térben a 7 colos érintőképernyő segítségével kezelhető Honda Connect rendszer a fő újítás, amely Android operációs rendszere révén az okostelefonokhoz hasonlóan kezelhető, ráadásul internetrádió vételére, Bluetooth-kapcsolatra és internetböngészésre (álló helyzetben) egyaránt alkalmas, miközben megjeleníti a tolatókamera képét. Ettől függetlenül kusza a belső design, ami viszont nemcsak az ízlés, hanem a praktikum szempontjából is fontos, az a magas üléspozíció. Pontosabban csak a vezető ül a szokásosnál feljebb, ugyanis a Civic üzemanyagtartálya a sofőrülés alatt található – ez azt jelenti, hogy 180 centis magasság felett már zavaró közelségben van a tető. Kár, mert egyébként nemcsak a külméreteit meghazudtolóan tágas a Civic, hanem a csomagtartója is öblös (477 liter), és a variálhatóság is elsőrangú. A hátsó ülések lapját felhajthatjuk a támlákhoz, így nagyobb méretű álló tárgyakat is könnyedén szállíthatunk.

 

                                              257930_civic3.JPG

                                             Egyszerűen kezelhető a HondaConnect. Szuper megoldás, ha pakolni kell: a hátsó ülőlapok felhajthatók

 

Bár hamarosan megérkezik a várva várt Type R sportverzió, a Civic motorpalettája a frissítés után is meglehetősen szűkös, hiszen az 1,4-es (100 LE) és 1,8-as (142 LE) benzinesek mellett az 1,6-os dízel (120 LE) választható. A 142 lóerős benzinest ugyan nyüstölni kell, hogy menjen, viszont ha magas fordulaton elkapja a fonalat, egészen dinamikussá válik, ráadásul mindig döbbenetesen halk marad. A Civic igazán nagy erénye azonban a zseniális futómű, a közvetlen kormányzás és a pontos váltó – e tekintetben a kategória egyik legjobbja.

 

                                                                257931_civic4.JPG

                                                                        A City Brake városi vészfékező az összes Civic esetében a szériafelszereltségbe tartozik

 

 

Tetszett
• direkt kormányzás
• remekül hangolt futómű
• öblös csomagtartó

 

Nem tetszett
• nyomatékszegény motor
• túl magas üléspozíció (vezető)

 

Összegzés
5,77 millió forintos árával nem éppen olcsó az 1,8-as Civic, de érződik rajta, hogy minőségi munka eredménye. Bár alacsony fordulaton bágyadt a benzines, azonos felszereltséggel az 1,6-os dízel majdnem egymillióval drágább!

Honda Civic 1.8 i-VTEC
Összlökettérfogat: 1798 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 104 kW (142 LE) 6500/perc
Max. forgatónyomaték: 174 Nm 4300/perc

Hossz./szél./mag.: 4370/1770/1440 mm
Tengelytáv: 2595 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1540/1540 mm
Fordulókör: 11,2 m
Tömeg/teherbírás: 1207/425 kg
Csomagtér: 477/1378 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,7 s
Max. sebesség: 190 km/h
Város/országút/vegyes: 7,3/4,9/5,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,3 l/100km
CO2-kibocsátás: 136 g/km
A modell alapára: 4 949 000 Ft (1.4, 100 LE)
A tesztelt modell ára: 5 799 000 Ft

 

 

Forrás:.automotor.hu

Share this post


Link to post
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Bejelentkezés

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
Sign in to follow this  

  • Recently Browsing   0 members

    No registered users viewing this page.

×