Jump to content
PirateClub.hu

Jolla néven érkezik a Jolla első mobilja


Venheidem
 Share

Recommended Posts

Négyszáz euró alatti áron kezd a MeeGo Linux örökségét továbbvivő Jolla okostelefon.

 

 

A hosszas várakozás után végre hivatalosan is bejelentésre került a Nokia volt MeeGo fejlesztőmérnökeiből megalakult Jolla első okostelefonja, mely egyszerűen csak Jolla néven kerül forgalomba valamikor az idei év során. A 399 eurós, vagyis nagyjából 116 000 forintos készülék részletes műszaki leírása egyelőre nem ismert, de néhány hírmorzsára azért fény derült. A hivatalos sajtóanyagból kiderül, hogy a világoskék, zöld, fehér és narancs hátlapok cseréjét a telefon automatikusan felismeri és a menürendszer témáját is ehhez igazítja, mely trükkre korábban néhány Nokia modell is képes volt, ám ez valamiért feledésbe merült.

A Sailfish OS alapokon nyugvó Jolla az eddigi információk szerint 4,5 hüvelykes megjelenítőt, Full HD videók rögzítésére alkalmas 8 megapixeles fő és videohívásra szánt előlapi kamerát, 4G LTE és HSPA+ hálózati támogatást, GPS, WLAN, Bluetooth 3.0 és NFC modult, kétmagos processzort, 16 GB belső memóriát és microSDXC kártyafoglalatot kapott.

 

jolla-1.jpg

 

jolla-2.jpg

Link to comment
Share on other sites

  • 6 months later...

Újra raktáron a Jolla
 

 

 
Az Európai Unió valamennyi országában rendelhető a MeeGo Linux platform örökségéből építkező Jolla mobil.
A Nokia korábbi MeeGo fejlesztőmérnökeiből szerveződött Jolla idén májusban mutatta be első okostelefonját, mely azonban csak november végén jutott el az első vásárlókig, és akkor is csupán Finnországban. A gyártó azóta az európai és globális előrendeléseket is teljesítette most pedig az új megrendelők számára is szállítani tudja a MeeGo Linux örökségéből építkező készüléket az EU teljes területén. A viszonylag kis példányszámban készülő mobiltelefon ára egyáltalán nem alacsony, hiszen a 399 eurós, vagyis több mint 120 000 forintos vételárra még rájön a 15 eurós kiszállítási költség is, ám az egyediség bája miatt így is akadnak bőven vásárlók. A 4,5 hüvelykes, 540 x 960 képpontos kijelzővel, 8 megapixeles kamerával, 1,4 GHz-es kétmagos Snapdragon 400 processzorral, 1 GB RAM-mal és 16 GB belső memóriával szerelt készülék összesen kilenc színárnyalatban rendelhető.

jolla-europe.jpg

 


 

Mobilaréna

 
Link to comment
Share on other sites

  • 5 months later...

Árat vágott a Jolla

 

 A Jolla tavaly novemberben dobta piacra az első okostelefonját, mely a legfelső mezőnytől kissé elmaradó műszaki felszereltsége ellenére 399 eurós kezdőáron startolt. A MeeGo örökségéből építkező Sailfish OS egyedi felülete és a Linux rendszer nyíltsága persze így is sokak számára vonzó alternatívát jelentett, ám a finn vállalat végül mégis 50 eurós árvágás mellett döntött, mely egyben a hivatalos listaár visszametszését is jelenti. Az új ár természetesen csak az online áruházban érvényes, ahol további 10 euróért az egyedi Jolla hátlapok beszerzésére is lehetőség nyílik.

 


jolla-white3-rendering.jpg

 

A 349 eurós, vagyis napi árfolyamon 106 000 forintos vételár továbbra sem nevezhető alacsonynak, hiszen a készülék 4,5 hüvelykes megjelenítője mindössze 540 × 960 képpontos, mely mellé Full HD videók rögzítésére alkalmas 8 megapixeles fő és 2 megapixeles előlapi kamerát, 4G LTE hálózati támogatást, 1,4 GHz-es kétmagos Snapdragon 400 processzort, 1 GB RAM-ot, microSDHC kártyával bővíthető 16 GB belső memóriát és 2100 mAh kapacitású akkumulátort kapott.

 

 

Mobilaréna

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...