Csíp vagy szúr a szúnyog, a darázs?

[Millye]

"Csíp vagy szúr a szúnyog, a darázs? Logikusnak az tűnik, hogy amely rovarnak két ágú, csipesz szerű rágószerve van az csíp, amelyiknek egy ágú, fullánkszerű az szúr. Vagy mégsem?"

 

A hazánkban élő csípő rovarok többsége a szúró-szívó szájszervének vagy a fullánkjának a bőrbe szúrásával és méreg beinjektálásával okoz fájdalmas sebeket. Tehát biológiai szempontból pontosabb lenne a „megszúrta egy szúnyog”, mint a „megcsípte egy szúnyog” kifejezés, mégis az utóbbi terjedt el – talán a szúrást követő égető, viszkető érzés miatt. Érdekes, hogy más nyelvekben, például az angolban és a németben sem a szúrni, hanem a „harapni” vagy „csípni” jelentésű igéket használják a rovarok e kellemetlen tevékenységének megjelölésére.

 

A legismertebb csípő rovarok a kétszárnyúak (szúnyogok és legyek), a hártyásszárnyúak (méhek, darazsak, hangyák), a poloskák, a tetvek és a bolhák. A pókfélék között szintén akadnak veszedelmes szúrós és harapós fajok. Előbbiek közé tartoznak a halálos kórokat terjesztő kullancsok és skorpiók, utóbbiak közé számos pók.

 

A kétszárnyúaknak a fejükön elhelyezkedő, a rágó szájszervből módosult szúró-szívó szájszervétől kell tartanunk. Ebben a csőszerű képletben általában szúróserték helyezkednek el, ezekkel szúrja át a rovar a bőrt, majd a szájszerv szívócsővé alakult részével juttatja be a kellemetlen viszketést vagy fájdalmat okozó, alvadásgátló nyálat és szívja föl áldozata vérét. A különösen fájdalmasan csípő szuronyoslegyeknek egész szájszerve egységes, kemény szívókává alakult, amelynek bőrbe hatolását a szívóka végén ülő apró, fűrészszerű kitinfogak könnyítik meg.

 

A hártyásszárnyúaknak (a hangyák kivételével) nem a feji végétől, hanem a hátulsó fertályától, azaz a potrohvégétől kell óvakodnunk. Itt található ugyanis a tojócsőből módosult fullánk, amelynek végéhez a testben általában méregmirigy is kapcsolódik. A méhek elsősorban közvetlen támadás esetén, önvédelemből csípnek, a darazsak viszont a területükre behatoló, gyanútlan embert is megtámadhatják. A hangyák között akadnak fullánkos és fullánk nélküli fajok egyaránt. A fullánk nélküli hangyák erős rágó szájszervükkel sértik fel az áldozat bőrét, majd a potrohvégükből hangyasavat spriccelnek a sebbe.

 

A kullancsok szintén különlegesen módosult, horgas szúró-szívó szájszervükkel fúrják be magukat áldozatuk bőrébe. A skorpiók a farkuk végén elhelyezkedő, méregmirigyhez kapcsolódó faroktüskéjükkel képesek akár halálos szúrásra. A pókoknak karmos csáprágójuk van, amelynek tövéhez rendszerint szintén méregmirigy csatlakozik. A nagyobb pókok fájdalmas harapást ejthetnek, de nem a legnagyobb fajok (a madárpókok) a legveszedelmesebbek.

 

Hazánkban szerencsére egyetlen halálos csípésű/szúrású/harapású ízeltlábúfaj sem él. Ennek ellenére akad néhány halálos veszedelmet jelentő képviselőjük, így a halálos kórokat terjesztő kullancsok, valamint a csípésükkel ritkán halálos allergiás reakciót kiváltó méhek és darazsak. A hazai pókoktól – így a veszedelmes küllemű keresztes póktól – sem kell tartanunk, noha néhány fajukat (például a sárga-fekete csíkos darázspókot) célszerű elkerülnünk, mert igen fájdalmas harapásuk átmeneti helyi bénulást okozhat.

 

Végül – visszakanyarodva az eredeti kérdéshez – íme egy idézet a Nyelvművelő kézikönyvből. „Ha a szaknyelv szúrás-nak nevezi is a darázs, a méh, a szúnyog, a bolha, a tetű stb. okozta sérülést és a vele járó fájdalmas tünetet, a köznyelv bátran mondhatja, hogy a bögöly, a kullancs, a poloska, a szúnyog csíp, s beszélhetünk darázs- és méhcsípésről, sőt régiesen kígyócsípésről is, bár ez voltaképpen harapás vagy marás.”