Virtuális török és beszélőgép Budapesten

[Matekking]

Épp ma 203 éve hunyt el Kempelen Farkas, korának egyik zsenije: feltaláló, műszaki újító, közigazgatási szakember, polihisztor. Fontosabb találmányaiból és az általa ihletett mai művekből nyílt kiállítás a Műcsarnokban.

 

Kempelent a nagyközönség elsősorban a sakkozógépéről ismeri - ami mai fogalmaink szerint egy világméretű átverés volt, hiszen nem mesterséges intelligencia, hanem egy, a szerkezetben elbújt ember sakkozott. Mégis, mint mechanikus szerkezet zseniális alkotásnak bizonyult, s mint Voigt Vilmos néprajztudós egy tanulmányában írta: az "A török"-ként ismert szerkezet a szemiotikai (jeltudományi) automaták ősének tekinthető, megoldásai pedig olyan problémákat feszegetnek, amelyekre évszázadokkal később adták csak meg a választ.

 

Ennél sokkal nagyobb jelentőségű (és kisebb hírű) volt a beszélőgép, amely Kovács Győző, a hazai informatikatörténetet feldolgozó írása szerint az első olyan informatikai eszköz, melynek a célja az ember-gép kapcsolatnak új alapokra helyezése volt. A beszélőgépet Kempelen évekig tökéletesítgette, megépítésének "mellékterméke" pedig az emberi hangképzést, valamint annak mesterséges megismétlését részletesen feldolgozó, korát meghaladóan modern tanulmány lett. Az a kijelentés, hogy Kempelent tarthatjuk-e az első magyar informatikusnak, legalább annyiféle érvvel támadható és alátámasztható mint az, hogy sakkautomatájával ő lett volna az első magyar illuzionista - ez utóbbi kijelentést persze már csak a történeti emlékezet sem engedi meg.

 

Cirkuszi látványosság volt a sakkautomata

 

A sakkautomatát Kempelen 1769-ben építette, s maga is inkább cirkuszi attrakcióként, semmint komoly mérnöki munkaként beszélt róla. Ugyanakkor az akkoriban divatos török ruhába öltöztetett bábu mozgatása mégsem volt minden mérnöki lelemény nélkül: a pantográfra (eredeti rajz vagy test méretarányos átmásolására szolgáló, rudakból és csuklókból álló szerkezet) emlékeztető megoldás, amivel az asztalba bújt emberke a török mozgását irányíthatta, igen finom mozdulatok megtételére is képes volt.

 

A másik probléma, amit Kempelennek meg kellett oldania, az volt, hogy a rejtőzködő sakkozó miként értesül a sakkpartner lépéseiről. Ezt állítólag olyan mágneses jelzővel oldotta meg a tudós, amely a sakkfigura tábláról való felvételét vagy lehelyezését viszonylag pontosan mutatta a bent rejtőzködőnek. Ennek követése azonban nem nélkülözhette a sakkozók ismert és híres memóriáját, hiszen a lépést igen, de azt, hogy melyik sakkfiguráról van szó, már nem közvetíthette az amúgy elmés szerkezet.

 

 

Egy kevésbé ismert problémát is meg kellett oldania Kempelennek: hogyan lát a sötét odúban ücsörgő emberke? A villanyvilágításra még jó száz évet várni kellett, így egyszerű lámpákkal operált a feltaláló. Ennek füstjét azonban el kellett vezetnie, különben az "igazi" sakkozó hamar megfulladt volna. Ezért pipázott hát a török: a csupán látványosságnak, divatos elemnek tekintett csibuk valójában arra szolgált, hogy a bent megbúvó lámpás füstjét elfogadható csomagolásban lehessen kivezetni a szerkezetből.

 

Magáról a gépezetről Kempelen Farkas nem hagyott hátra írást, tényleges felépítését kevesen ismerhették. Noha a török többször gazdát cserélt, új tulajdonosai többnyire megőrizték titkát - vagy elmondták ugyan, de csak szóban: műszaki leírás, rajz nem maradt fent. 1854-ben - ötven évvel Kempelen halála után - Philadelphiában egy tűzvészben a gépezet megsemmisült (egyedül maga a sakktábla maradt meg, amit akkor épp nem együtt tároltak a törökkel).

 

Ezt a táblát egyébként John Gaughan vásárolta meg, aki magát csak a gépek és illúziók építőjeként jellemzi (az amerikai mágiatörténész bűvészmutatványok technikai hátterének megtervezésével és kivitelezésével is foglalkozik). A szakember 18 évig tervezgette és építette több száz korabeli visszaemlékezés, leírás, irodalmi alkotás alapján a török legújabb kori, hűen rekonstruált változatát, ami most a Műcsarnokban megtekinthető.

 

(Nem ez az egyetlen újjáépített változat a világon: a Múlt-Kor történelmi portál már három évvel ezelőtt hírt adott arról, hogy az ismert német számítástechnikai múzeum, a Heinz Nixdorf MuseumsForum is megépítette és bemutatta a maga "törökjét").

 

A beszélőgép

 

A beszélőgép ötlete - szintén a már említett Kovács Győző tanulmánya szerint - egy falusi dudás hallatán merült fel Kempelenben, aki észrevette, hogy a hangszerrel már-már emberi hangokat lehet megszólaltatni. A 22 évig készülő mű 1773-ra készült el, működési elve az orgonasípokéhoz volt hasonlatos - persze azokénál jóval bonyolultabb megoldást alkalmazva. A gépezet nem egyszerűen betűket mond egymás után, hanem az emberi hangképzést modellezi ("kimenete" például az emberi szájüreget mintázza).

 

Maga a gép is Kempelenre lett szabva: a fújtatót és a hangok kiadásáért felelős szerkezetet kézzel lehet működésbe hozni, azonban a meglehetősen összetett mozdulatsort kívánó berendezést a mérnök a saját kezére tervezte: aki nem pontosan kempeleni testalkattal rendelkezik, nemigen tud érthető hangokat kicsalni.

 

Kempelen gépe abból az - akkor forradalminak számító - alapeszméből fakad, hogy a nyelv egésze gépesíthető. Ezzel a fonetika és a szemiotika tudományágán belüli kísérletek sorozatát indította el (nemcsak magával a géppel inspirált Kempelen, hanem az a mellé kiadott, több száz oldalas tanulmányával is). A Kempelen-féle beszélőgép hatása egészen a XX. századig terjed, a mai számítógépes nyelvoktatás előzményének is tekinthető.

 

Magát a gépet egyébként nem fogadta túl nagy lelkesedés: sokan úgy vélték, Kempelen bizonyára hasbeszélő, és ő adja ki a fura hangokat. Ráadásul csak olasz és francia szavakat, rövid mondatokat lehetett "mondani" vele, így a több mint két évtizedes munka a kortársakban túl nagy lelkesedést nem váltott ki. Maga az eredeti, Kempelen által épített gép látható a Műcsarnok kiállításán.

 

Kempelen számos más érdekes és ötletes találmányt hagyott az utókorra: vak-írógépet, korszerű bányászati eljárásokat fejlesztett ki, elsőként alkalmazott gőzgépben forgattyút, és számos közmű jellegű hálózatot tervezett. Igazi nemzetközi figura volt, aki nyolc nyelven írt vagy beszélt (Pozsonyban született, a szlovákok máig Vlk Kempelenként, a németek pedig Wolfgang von Kempelennek ismerik).

 

A Műcsarnokban rendezett kiállításon nem csak életművét tekintik át, hanem számos találmányának ihletésére ma született installációk, különböző kísérleti vagy éppen ironikus művészeti alkotások is helyt kaptak. A kiállítás május 28-ig tekinthető meg Budapesten, majd júniustól augusztusig Karlsruhéba költözik.

 

[origo]