Jump to content
PirateClub.hu

Összefügg a bűnözés a vérólomszinttel


gazsilada
 Share

Recommended Posts

Az átlagnál többen kerülnek börtönbe azok közül, akiknek a magzati vagy a csecsemőkorban több ólom kerül a vérükbe - állapították meg amerikai kutatók. A szakemberek emberöltőnyi időn át gyűjtött megfigyelési adatokból vonták le a következtetést.

 

A Cincinnati Egyetem kutatói 1979 és 1984 között mérték az ólomszintet környezetszennyezett, szegény városi körülmények között élő asszonyok vérében. Később ugyanígy vizsgálták a gyerekeik vérének ólomtartalmát is születéstől hat és fél éves korig. Amikor pedig a gyerekek 19-24 évesek lettek, a kutatók átvizsgálták, hányan kerültek közülük börtönbe.

 

Kiderült, hogy a vizsgált csoportban a fiatalemberek 55 százaléka legalább egyszer volt rács mögött. Jól kimutatható volt, hogy a vérólomszint emelkedésével arányos volt a börtönbe kerülés száma. Azok között volt a több börtönviselt, akiknél magasabb volt az ólomszint a magzati korban és 6 évesen. Ezen belül minél magasabb volt a magzati vagy gyerekkori vérólomszint, annál gyakoribbak voltak az erőszakos bűncselekmények.

 

A fiúk ötször gyakrabban kerültek börtönbe, mint a lányok. Ez egyezik más korábbi tanulmányok megállapításával, hogy a fejlődésben lévő idegrendszer érzékenyebb a környezeti behatásokra a fiúknál, mint a lányoknál.

 

Egy tavalyi kutatás szerint 9 olyan országban, ahol az 1970-es években megszüntették az ólomtartamú olajszármazékok és festékek forgalmát, csökkent a bűncselekmények száma.

 

Forrás: AFP/Független Hírügynökség

 

 

Link to comment
Share on other sites

Ezeken az amerikai felméréseken már nevetek komolyan.. :lol: röhelyes az amerikai társadalom.. :lol: :lol:

 

Ez most olyan hogy visszamenőleg 3 hónapra akik meghalltak fogyasztottak uborkát...legalább 1 héten egyszer és az is okozhatta a halálukat...ez olyan minta ezt fejtegetnék..legalább már valami értelmeset is csinálhatnának...

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...