Keresés a fórumban

Sir Arthur Charles Clarke (Minehead, 1917. december 16. – Srí Lanka, 2008. március 19.) angol író, mérnök. Minehead városában (Somerset, Anglia) született, s már gyermekként rajongott a fantasztikus történetekért. Körülbelül ezzel egyidejűleg mutatkozott be, mint profi író: 1946-ban az Astounding Science Fiction nevű amerikai lap megvette közlésre Kibúvó című novelláját. Az 1950-es évek elején megjelent első regényei (Prelude to Space, A Mars titka, Szigetek az égben) azonban ebből a humorból semmit nem mutattak, alig nevezhetők többnek áttetsző irodalmi köntösbe bújtatott ismeretterjesztésnél. Az 1948-ban írt, majd 1951-ben publikált Az őrszem című elbeszélésben a Holdon idegen eredetű tárgyat találnak. Ez másfél évtizeddel később csírájául szolgált a Stanley Kubrickkel közösen kidolgozott 2001. Űrodisszeiának, amely mérföldkővé vált úgy a science fiction irodalom, mint a science fiction film történetében. Clarke életművében ezzel a novellával jelentkezett először az a metafizikai vonulat, amely az emberiség jövőjében az istenképet nagy hatalmú idegen lényekkel helyettesíti. Kitűnő példa erre az 1953-ban megjelent A gyermekkor vége című regény. Ebben segítő szándékú földönkívüliek érkeznek bolygónkra, de jobbító terveiket kis híján meghiúsítja, hogy külsőre az emberi hiedelemvilág ördögeire emlékeztetnek.

William Ford Gibson (Conway, Dél-Karolina, Amerikai Egyesült Államok, 1948. március 17.) amerikai-kanadai író. Jelenleg Kanadában, Vancouverben (Brit Columbia tartományban) él. Írói hírnevét az 1980-as évek közepén tudományos-fantasztikus irodalomban szerezte meg mára már kultikusnak számító regényével, a Neurománccal. Az ezredforduló utáni műveiben a tudományos-fantasztikus eszközök helyett inkább kortárs megoldásokat alkalmaz. Munkásságát egyedien részletdús, kifinomult ábrázolások, erőteljes víziók, szerteágazó és egymásba fonódó cselekményszálak és a technológiai-társadalmi kölcsönhatások több rétegű elemzése és újrafogalmazása jellemzi. A komolyabb írásra John Shirley bátorította, akivel az 1980-as évek legelején ismerkedett meg egy vancouveri sci-fi összejövetelen, és mindmáig jó barátok. Ő mutatta be később Bruce Sterlingnek és Lewis Shinernek; ma négyüket tartják a cyberpunk irányzat első íróinak Gibsonnal az élen, aki az évtizedet a Sprawl-trilógiával (1984: Neurománc, 1986: Számláló nullára, 1988: Mona Lisa Overdrive) tette műfajtörténeti szempontból megkerülhetetlenné. A Neurománc volt az első regény, ami a Hugo-, Nebula- és Philip K. Dick-díjakat egyaránt megkapta. Gibson azóta még két trilógiát írt, melyek a szakírók és rajongók szerint pontos előrejelzések voltak a közeljövőt illetően: míg az 1990-es években megjelent Híd-trilógia (1993: Virtuálfény, 1996: Idoru, 1999: A holnap tegnapja) hackerek, multinacionális cégek és mesterséges intelligenciák helyett a tömegmédiára és celebkultuszra fókuszált, addig a Blue Ant-trilógia (2002: Trendvadász, 2007: Árnyvilág, 2010: Nyomtalanul) a 9/11 utáni politikai hangulatról, osztályok közötti határvonalakról, öntudatról, márkaépítésről és globalizációról szólt.

Harry Harrison (Stamford, Connecticut, 1925. március 12. – 2012. augusztus 15.) amerikai sci-fi-szerző. Először illusztrátorként jelentkezett az SF-magazinokban, majd 1951-ben eladta első elbeszélését is, a „Rock Diver” címűt. Hat évvel később alkotta meg egy novellában James Bolivar diGriz figuráját, aki Rozsdamentes Acélpatkány néven leghíresebb regénysorozatának főhősévé vált. A jelenleg tízkötetes széria alapozta meg Harrison hírnevét, bár első, 1960-as könyve egy másik sorozatot indított útjára, a Halálvilágot. Az évtizedből fontos regénye még a Bill, a Galaktika hőse, amely szintén több folytatást ért meg. Ez kezdetben Robert A. Heinlein Csillagközi inváziójának paródiájaként indult, később azonban már Isaac Asimov műveit is kifigurázta a sorozatban, sőt saját korábbi írásait is. Noha Harrisont elsődlegesen spamelo szerzőként tartják számon, sokszor ütött meg könyveiben komolyabb hangot, nem riadva meg a kemény társadalomkritikától sem. Az 1969-es Captive Universe például egy generációs csillaghajó utasairól szól, az 1976-os Skyfall nagyívű katasztrófaregény, a ’90-es években megjelent The Hammer and the Cross-trilógia egy alternatív történelmet idéz meg, viking hódítókkal a középpontban, az 1984 és 1988 között keletkezett Éden-trilógia pedig hasonlóképpen, a miénktől eltérő Földet képzel el, amelyben a dinoszauruszok nem haltak ki, hanem az emberiség versenytársaivá váltak az evolúcióban. spamelo regényei közül jelentősebbek még A technicolor időgép (1967), ebben egy filmes forgatócsoport utazik vissza a vikingek korába.

Jack McDevitt (született 1935 április 14,) a kortárs amerikai irodalom kiemelkedő képviselője, akinek regényei sikeres kísérletet tesznek, hogy kontaktust teremtsenek a világegyetemet betöltő és meghódító értelemmel való kapcsolatteremtés és a régészet közt. A két fő sorozata a Alex Benedict-sorozat és a Priscilla Hutchins sorozat.McDevitt első megjelent történet „The Emerson Effect”, amely a The Twilight Zone Magazine egyik 1981-ben kiadott számá ban jelent meg, majd öt évvel később követte első regénye: A Hercules szöveg , amely egy idegen intelligencia jelzésének felfedezése, s amelynek következményei veszélyeztetik az emberi civilizációt. Ez a regény adta alaphangját McDevitt további regényeinek, amelyekben a kapcsolatteremtésre összpontosított. Gyakran ez a téma, keverve régészeti tárgyak utáni kutatás izgalmas kalandjaival ismeretlen naprendszerekben, miközben bemutatja a világegyetem csodáit is.

Joe Haldeman, amerikai sci-fi író (1943- ) Első önálló kötete, a War Year (1972) egy hagyományos háborús regény volt, amely saját élményeiből építkezett. Közben azonban érdeklődése a sci-fi felé fordult, elkezdett novellákat írni a kor magazinjaiban, majd 1975-ben megjelent az Örök háború is, amely a szerző harctéri tapasztalatait immár fantasztikus köntösbe öltözteti. A katonaélet mindennapjainak és problémáinak érzékletes leírása megragadta mind az olvasók, mind az ítészek figyelmét, a kötet így elnyerte a Hugo- és a Nebula-díjat is. Negyedszázad elteltével tért vissza újra hőseihez, egyelőre két novella és egy regény (Forever Free, 1999) erejéig. A sorozat részeként tartanak számon még egy részt, amelynek története azonban csak tematikusan (és címében) kapcsolódik Mandelláék kalandjaihoz. Ez a Forever Peace (1997), amely elnyerte a két legnevesebb sci-fi kitüntetést.

Robert Anson Heinlein (1907. július 7. – 1988. május 8.) amerikai sci-fi-író, a hard science fiction egyik legnépszerűbb, legbefolyásosabb és egyben legvitatottabb írója volt. Széles körben elfogadhatóvá tette a tudományos és a műszaki témákat – ami keveseknek sikerült –, és segített a műfaj irodalmi színvonalának emelésében. Ő volt az első író, akinek – az 1940-es években – sikerült betörnie leplezetlenül sci-fi témájú művekkel olyan népszerű magazinokba, mint a Saturday Evening Post. Az első írók közt volt, akiknek sikerült bestseller sci-fi regényt írnia. Mindezekre utal az is, hogy Heinleint, Isaac Asimovot és Arthur C. Clarke-ot a science fiction „nagy hármasaként” tartják számon.[1] Leggyakoribb témái társadalmi vonatkozásúak voltak: radikális individualizmus, libertarianizmus, vallás, a fizikai és érzelmi szeretet közti kapcsolat és spekulációk a liberális családi viszonyokról. Ezen témák iránt tanúsított ikonoklaszta hozzáállása vezetett ahhoz, hogy különböző művei egymástól nagyon különböző ideológiákat takarnak. Például 1959-es regénye, a Csillagközi invázió a kritikusok nagy többsége szerint a militarizmust dicsőíti. Ezzel szemben 1961-es regénye, az Angyali üdvözlet a szexuális forradalom és az ellenkultúra úttörőjének váratlan szerepébe helyezte őt. Heinlein négy Hugo-díjat is nyert regényeiért, valamint ötven évvel első megjelenésük után három műve is „Retro-Hugo”-díjat kapott – ezeket a díjakat visszamenőleg osztják ki azon évek legjobb műveiért, amelyekben nem osztottak ki Hugo-díjat. Szintén ő volt az, aki az első Damon Knight Memorial Grand Master díjat kapott az Amerikai sci-fi és fantasy írók szervezetétől, életművének elismeréseként.

Robert Charles Wilson (Whittier, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok, 1953. december 15. –) Hugo-díjas kanadai sci-fi-író. Munkásságáért eddig a John W. Campbell Emlékdíjjal, a Hugo-díjjal, a Theodore Sturgeon-emlékdíjjal, a Philip K. Dick-díjjal és háromszor az Aurora-díjjal tüntették ki. Regényeit a New York Times már többször is az olvasóközönség figyelmébe ajánlotta (Notable Books of the Year), a sci-fi rajongók körében kedvelt a főszereplők személyiségének részletes kidolgozásáért, valamint a jellegzetesen szokatlan ötleteiért. Leghíresebb műve, a Hugo-díjas Pörgés (Spin) és folytatása, a Tengely (Axis) már magyarul is megjelent. A trilógia harmadik része Vortex (Örvény) címmel 2011-ben jelent meg.

A Ragadozó regények az 1987-ben forgatott, első rész, és az 1990-ben készült második rész alapján készültek.

A régi Galaktika magazin 1995-ös megszűnésével űr keletkezett a kiadott Science-Fiction magazinok kiadása terén Évekkel később indították el az Átjáró magazint, ami a Galaktika újraindulása előtt létezett 2002. februárjától 2004. júniusáig. A kéthavonta megjelenő, kezdetben 64, majd 80, illetve 96 lapos sci-fi és fantasy magazin 15 lapszámot ért meg. A 16. szám, 2004. augusztusában 128 oldalon, szépen betördelve, nyomdakész állapotban már nem jelent meg.A főszerkesztő Szélesi Sándor (Anthony Sheenard), a szerkesztők pedig a Galaktikától már ismert Németh Attila, valamint Michaleczky Péter és Miyazaki Jun voltak. A magazinok egy másik fórumból valók köszönet érte El Brujonak.

A Galaktika Baráti kör könyvklub keretében a Móra könyvkiadó 1987 és 1995 között elsősorban olyan könyveket adott ki, amely kereskedelmi forgalomba nem került, csak a Baráti kör tagjai juthattak hozzá. A könyvek egy része előtte soha nem került kiadásra, egy része ugyan kiadásra került de nagyon kis példányszámban, és hamar elfogyott. Most megpróbálom ezeket a könyveket elérhetővé tenni.

A Hipergalaktika sorozatot a Galaktika, és a Metagalaktika nyomán adták ki a 2000-es években. Az első kötet igyekszik felölelni és bemutatni az információs társadalom aktuális üzeneteit, mindegyik témát kétféleképpen dolgozva fel. Egyfelől novellaként, másfelől az információs társadalom tudományának ismereteit összegző, mai álláspontját bemutató népszerűsítő irodalomként. A második kötet a felsőoktatás jövőjével foglalkozik. A HiperGalaktika 3. kötete a megszokott formában novellákon és tudományos írásokon keresztül mutatja be a jövőt. Az SF-szerzők és a szakemberek szemén át nézhetjük meg a komputer és az ember kapcsolatának lehetséges alakulását Eddig 3 kötet jelent meg.

A Metagalaktika novelláskötet az 1972-ben elindult Galaktika magazin novelláiból tartalmazott válogatást. Az első szám 1978-ban jelent meg. Kiadása a mai napig tart. Híres Sci-Fi írók erdekes, izgalmas rövid novellái jelentek meg a kötetekben. (Isaac Asimov, Arthur C Clarke, Ray Bradbury, Frederik Pohl stb) A könyvek újdonsága az volt, hogy egy-egy novella képregény forrmában jelent meg a kötetben, kivéve a válogatott köteteket.(5, 6, szám)

A Kossuth Fantasztikus Sorozat 1970 és 1975 között jelent meg Kuczka Péter szerkesztésében. Bár a Kossuth Könyvkiadó több fantasztikus művet kiadott annak idején, mégis ez a 17 könyvet tartják a kiadó legszínvonalasabb sci-fi műveinek. Érdekessége, hogy az adott korszakban a drágább könyvek közé tartoztak, és kemény borítóval jelentek meg.

A Móra Ferenc Könyvkiadó a Galaktika Fantasztikus könyvek mellett egy másik sorozatot is elindított,a Sci-Fi mestereit, melynek az volt a célja, hogy a Galaktika könyvekből kimaradt, és klasszikus fantasztikus regényeket megjelentesse. Sajnos a sorozat csak rövid ideig élt, mert 1992-ben befejezték a sorozatot. Viszont igényes sci-fi irók művei jelentek meg. Arthur C. Clarke, Isaac Asimov, Ursula K. Leguin, John Wyndham stb. A sorozat szerkesztője Kuczka Péter volt.

A sorozat a magyar és külföldi sci-fi irodalmi válogatások gyöngyszeme volt.A Móra Ferenc könyvkiadó gondozásában került kiadásra. Az első kötetek 1969-ben jelentek meg kisalakban (9,5×18,5), majd 1980-tól nagyalakú (12,5×20,5) formátumban. 1969-től egészen 1987-ig Kozmosz fantasztikus könyvek címmel jelent meg a sorozat (132 db) (ISSN: 0324-5225), 1988-tól Galaktika fantasztikus könyvek címmel folytatódott 1994-ig (44 db) (ISSN: 0238-3063). 1987 és 1995 között jelentek meg – először csak klubtagok által előfizethetően – a Galaktika Baráti Kör kötetei. Ez a sorozat 2013-ban indult ismét útjára. A sorozatok szerkesztője Kuczka Péter volt