Jump to content
PirateClub.hu

csinos

Veterán
  • Pontszám

    42
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Posts posted by csinos

  1. A tegnap megnéztem a filmet és le a kalappal J. Cameron előtt! Ritka jó film! A mostani emberiségről is szól szerintem a film, azzal, ahogy pusztítjuk a földünket. Szerintem rövid időn belül hazavágjuk a földet!

  2. Ez az eset nem mostanában történt, hanem jó régen. Az itt fórumozó emberek nagy része gyerek vagy még meg sem volt. A mellettem ülő barátomnak pedig azért nem kellett a dolog, mert a discoban már volt dolga nővel és olyan részeg volt, örült, hogy él egyáltalán. Józanon nem igen hagyott volna ki ilyet.

  3. Nem szerelmi (volt az is), inkább egy más fajta csalódást írnék le, ami elég mély nyomot hagyott bennem. Régen történt, még jóval fiatalabb koromban. A történet előtt el kell mondanom, hogy nem vagyok jóképű egyáltalán enyhén kifejezve. Haverokkal jártam discoba, sokszor én vezettem, mert nekem volt autó és jogosítvány. A disco végén a haverok összeszedtek egy csajt, aki nagy ribanc hírében állt és megkértek, hogy vigyük haza, ha majd megyünk. Elindultunk haza és út közben arra lettem figyelmes, hogy a csaj hátul orálisan kielégíti (remélem elég szépen fejeztem ki magam) a két haveromat. Csalta hátra a mellettem ülő barátomat is, de ő nem ment hátra, mert ő volt lánnyal a discoban és rendesen be is volt rúgva. Az egyik barátom, aki hátul ült szólt, hogy álljak meg levegőzni. Amikor megálltunk kiszálltam én is friss levegőt szívni és mondta nekem, hogy vezet tovább üljek be hátra, mert velem is jó tesz a csaj. Így is lett, beültem hátra (húúú már nagyon vártam a dolgot, mert ez előtt ilyen nem igen történt meg velem) elindultunk és semmi. Haza vittük a csajt megcsókolt mindenkit, kivéve engem, köszönt és ennyi. Na itt volt megalázás, csalódás meg minden. A barátaimnak nem volt ilyen gondjuk sohasem, mert nálam 1000 X jobban néztek ki, de azért látszott rajtuk, hogy zavarban vannak és rosszul esik nekik is a dolog. Mindig is összetartottunk a barátaimmal és ezért is esett nekik rosszul. Hazáig meg sem szólaltunk.

  4. Attól függ ki nézi meg a nőket. Például, ha egy jóképű gyerek nézi semmi gond, nem csinálnak ügyet belőle még tetszik is a dolog, de ha egy kevésbé jóképű srác a "néző", akkor az már nem tetszik, akár fel is háborodnak.

  5. 1. A keresztapa I., II., III.

    2. A remény rabjai

    3. A faun labirintusa

    4. Alien I., II., III., IV.

    5. A sebhelyesarcú

    6. Száll a kakukk a fészkére

    7. Ponyvaregény

    8. Maffiózók (a tejes sorozat)

    9. Angyalszív

    10. Casino

     

    Sorolhatnám a jobbnál jobb filmeket, de csak 10-ről van szó és ezek közül a sorrend nekem nem számít.

  6. Láttam olyan párt, ahol a nő dirigált, a férj rajtakapta a feleségét amint egy faszit elégit ki orálisan (milyen szépen fogalmaztam, meg vagyok hatódva, félek a büntitől). Ezek után a férj legnagyobb problémája az volt, hogy csókolja meg ez után a feleségét! Ennyit arról, ha a nő dirigál!

  7. Nézzük meg az ilyen - olyan sztár csajokat(?)(modell, zenész, stb.), mindegyik azt nyilatkozza, mikor megkérdezik tőlük, milyen pasira vágyik, hogy nem a külső vagy a pénz számít. Erre a tények azt mutatják, hogy teljesen az ellentetje jön be nekik. Nem láttam még csóró, nem igazán szép, de jó lelkű Trabantos srácokkal szaladgálni egy sztárt sem. A haverom össze akart jönni 1 csajszival, de az anyagi különbségek közbe szóltak. A csaj szülei közbe léptek, mert a haver gyengén van elengedve lóvéval és a csaj szülei nem akarták azt, hogy egy ilyen csóró gyerek foglalkozzon a lányukkal. Mondtam is a havernak, hogy 1 Golf III -al oda állítol nagyon kevés leszel, mivel a csaj csak a szülinapjára kapott 1 új Bmw coupe-t. Ja, azt hozzáteszem, hogy a haverom jóképű gyerek. Akkor mennyi esélye van olyannak, aki nem jó képű és nincs lóvéja? Inkább ajánlom a lottózást az hamarabb bejön.

  8. Olyan férfi, aki jól néz ki, ha pénze is van verhetetlen. Az ilyen embernek el van nézve minden szemétség, megcsalás, linkség, bántalmazás és akkor szekszel a nővel amikor akar. Láttam már egy pár ilyet.

  9. Nem iszom, nem dohányzom, nem nyúlnék egy újjal sem nőhöz (ez alatt azt értem, hogy nem ütnék meg nőt sohasem), minden nővel tisztelettudó vagyok mindegy kiről van szó, még sem kellettem egy nőnek sem. Olyan emberek kellettek, akik ütötték a barátnőjüket részegen, semmibe sem nézik őket. Vagy én nem értem a nőket?

×
×
  • Create New...