Jump to content
PirateClub.hu

biglaca2

Veterán
  • Pontszám

    37
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Posts posted by biglaca2

  1. Manchester United: 47 milliós ajánlat David Villáért

    Az elmúlt hetekben pont került, remélhetőleg jó pár évre, a Kaká- és a C. Ronaldo-sagára, így ennek a nyárnak az egyik, ha nem a legnagyobb slágere átigazolási fronton a David Villa-saga. Amelyben újabb nem várt fordulat következett be… A Daily Mirror szerint a Manchester United mindenható menedzsere, Sir Alex Ferguson 47 millió eurós ajánlattal kereste meg a Valenciát David Villa átigazolásával kapcsolatban, és ezzel rálicitált a Barcelonára.

     

    Nem tűnik ez a hír hiteltelennek, ha összekapcsoljuk két másik friss információval: az első szerint Ferguson kijelentette, hogy az Olympique Lyon túl sokat kér Karim Benzemáért, a második pedig arról tudósít, hogy a Barcelona igen közel áll ahhoz, hogy megszerezze a Palmeiras brazil gólkirályát, Keirrisont. No és ne feledkezzünk meg a meglepetésre mindig kész Real Madridról sem…

     

    Ferguson ugyanakkor több vasat is tart a tűzben: mint arról a Marca beszámolt, a 67 esztendős menedzser heti 100 ezer fontos fizetéssel csábítja az Atlético Madrid argentinját, Sergio Agüerót.

  2. JÁTÉKOSSORS. A két klub aláírta a szerződést, melynek értelmében a portugál aranylabdás 94 millió euróért a „királyiakhoz” szerződik

    Hivatalos: Cristiano Ronaldo július 1-től a Real Madrid játékosa

    A Manchester United és a Real Madrid végleg, mindenben megállapodott egymással Cristiano Ronaldo átigazolása kapcsán. A két klub hivatalos közleményben tudatta: aláírták azt a szerződést, melynek értelmében a portugál aranylabdás július 1-től már a „királyiak” játékosa lesz. A futballista 80 millió font (94 millió euró) ellenében vált csapatot.

     

    01.jpg

  3. Portugália: a Benfica kölcsönvenné Saviolát a Real Madridtól

    A portugál Record napilap értesülései szerint a Benfica egy évre kölcsönvenné Javier Saviolát a Real Madridtól, és már elkezdte a tárgyalásokat a két klub.

     

    A hírről az argentin támadó menedzsere, Diego Queiruga számolt be, aki elárulta, Saviolának olyan csapatra van szüksége, amelyben a hasznosnak érezheti magát.

     

    Higuaín és Ruud van Nistelrooy kivételével az összes csatár mehetne és inkább akkor valami minőségi csatárt vegyenek az értük kapott pénzből.

  4. Real: a Lyon sajtófőnöke elárulta, a „királyiak” Benzemát akarják

    A Lyon sajtófőnöke, Olivier Blanc a Marca napilapnak elárulta, hogy a Real Madrid már felvette a kapcsolatot a francia csapattal Karim Benzema átigazolásának ügyében.

     

    „Az egyetlen fejlemény Benzema ügyében, hogy a Real Madrid néhány napja felvette velünk a kapcsolatot, hogy megtudják, mi a klub álláspontja Benzemát illetően. A játékos és a Lyon azt szeretné, ha nálunk maradna a futballista” – mondta Blanc a Marcának.

     

    Csatárok terén is elkezdődött a vásárolgatás, ellenben és Ruud van Nistelrooy-t megtartanám!

  5. A Real Madrid újdonsült elnöke, Florentino Pérez nyilvánosan is megerősítette, hogy szeretné csapatához vinni a Bayern München középpályását, Franck Ribéryt. „Az elkövetkező napokban beszélek a barátaimmal, Karl-Heinz Rummeniggével és Uli Hoeness-szel Ribéry ügyében – mondta a sportvezető a francia sportnapilapnak, a L’Équipe-nek adott interjújában. – Elmagyarázom nekik, hogy Ribéry megszerzése az egyik fő célunk, és hogy szeretnék velük a szerződtetéséről tárgyalni.”

     

    Pérez esélyei nem tűnnek túl jónak, ugyanis a bajorok vezetőedzője, Louis van Gaal mindenképpen számít a franciára, míg Uli Hoeness következetesen kijelentette, hogy Ribéry nem eladó.

     

    Mindenképpen erősítenie kell középpályára a madridnak és Riberyt alkalmasnak tartom erre.

     

    David Silva, a nehéz anyagi helyzetben lévő Valencia spanyol válogatott középpályása elmondta, hízelgőnek tartja, hogy a Real Madrid érdeklődik iránta. A spanyol As napilap értesülései szerint a „királyi klub” sportigazgatója, Miguel Pardeza már tárgyal a jelenleg a válogatott edzőtáborában tartózkodó játékos átigazolásáról.

     

    Rendesen erősíteni akarnak a nyáron úgylátom, még alig lett vége a szezonnak és fix új edző van, kaka, silva, ribery neve szóba jött, kíváncsi leszek ki ír alá ezekből!

     

    Könnyen elképzelhető, hogy a Real Madrid a nyári átigazolási időszak során ajánlatot tesz a Manchester Unitednek Nemanja Vidics megvásárlására. Az információ nem az angol bulvárlapok valamelyikében, hanem az Independentben jelent meg. A tranzakciónak persze nem sok esélye van, hiszen a szerb válogatott védőnek 2012-ig szól a szerződése a „vörös ördögöknél”, és a magunk mögött hagyott szezon alapján elégedettek lehetnek vele az Old Traffordon.

     

    A hosszú sérülésből visszatérő Ruud van Nistelrooy és Mahamadou Diarra ismét edzésbe állt a Real Madridnál.A két játékos a Real edzőközpontjában könnyű kocogással készült, s a beszámolók szerint egyikkőjüknek sem kellett idő előtt elhagynia a pályát. Mindketten elvégezték azt az edzésmunkát, amit előre elterveztek

     

    Van Nistelrooy a hét hónappal ezelőtti, Juventus elleni mérkőzésen szenvedett térdsérülést, míg Diarra a mali válogatottban sérült le októberben.

     

    A következő lépés a labdás gyakorlatok elkezdése lesz, optimális esetben a két játékos a „királyiak” felkészülését a következő szezonra már a csapattal kezdheti meg.

     

     

  6. ... nem én kezdtem, itt többségben mindenki Mu-s, aztán fikázza a Barcelona-t ...... Jössz most te is Creoque ...... és arcoskodsz itt, akkor már az Mu játosoknak is nézz utánna, kezdheted Ronaldoval meg a sírásaival ....

     

    .... akkor warm, kedves "Creoque" te is okostojásnak hiszed magad, érveket látom tudsz keresni tán jogi pályát tévesztettél ...... nem bírom a nagyképű tagokat.

     

     

  7. Jó meccs volt, barca nagyon lefocizta az Mu-t, minden csatáruk a pályán volt és egy épp kézláb helyzetük nem volt 10. után nézve. Rúgdostak, hisztiztek főleg Ronaldo! Chelsea meccsről meg annyit, hogy ott volt a lehetőségük, hogy berúgják a 2. gólt támadjanak, de nem tudtak, nem volt ott semmi bunda, aztán jött iniesta és olyan gólt rúgott, hogy még az ágyból is kiugrottam!:P

     

    d000754D1990a38cf4fd8.jpg

×
×
  • Create New...