A japán Hinode szonda röntgentartományban készült felvételein az eddig detektált néhány helyett napi több száz kifúvás figyelhető meg központi csillagunkon. A kifúvások kontinensnyi méretű forró gázcsomókat emelnek fel a napfelszínről, melyek óránként akár millió kilométeres csúcssebességet is elérhetnek, így jelentős tömeggel járulnak hozzá a napszélhez.
A nagy számban előforduló kifúvásokat a 2006 novemberében, nem sokkal a Hinode felbocsátása után végzett első megfigyelések feldolgozása közben fedezte fel Jonathan Cirtain (Marshall Space Flight Center) és csoportja.
Hasonló kifúvásokat már korábban is detektáltak, de közel sem ilyen nagy számban. Az elsőket még a hetvenes években figyelték meg a Skylab röntgenteleszkópjával. Röntgenjetnek nevezték el őket - egyszerűen azért, mert fényesek voltak ebben a hullámhossztartományban. A jelenség létezését megerősítették a nyolcvanas években az ultraibolyában végzett megfigyelések, illetve a kilencvenes években a szintén japán Yohkoh műhold röntgenben végzett észlelései is. Mivel mindegyik eszköz mindössze napi egy-két ilyen kifúvást detektált, ezért jelentéktelen szerepet játszó különlegességnek tekintették őket.
A Hinode azonban megváltoztathatja ezt a nézetet, ugyanis detektálórendszerének felbontása elégendő ahhoz, hogy tömegével rögzíthesse ezeket a gyorsan mozgó kitöréseket. Cirtain szerint számuk a napi 240-et is eléri, minden naprajzi szélességen előfordulnak, gyakorlatilag a napfelszín bármely részén megjelenhetnek, így a napaktivitás fontos tényezőinek kell tekinteni őket.
A Hinode szonda röntgenteleszkópja által a Nap északi pólusa környékén detektált kifúvások. (forrás: SAO/NASA/JAXA/NAOJ)
Az elképzelések szerint a kifúvásokat a mágneses kitörésekhez hasonló jelenségek generálják, bár jóval kisebb léptékben. Bár egyedileg nem sok energiát szabadítanak fel, nagy számuk miatt napi szinten az összenergiájuk már jelentős - Cirtain és munkatársai becslése szerint a kifúvásokban kiáramló anyag a napszél 10-25 százalékát is adhatja, így ezen keresztül nagy szerepük lehet az űridőjárás alakításában is.
Régóta ismert, hogy a fotoszférát elhagyva az ott uralkodó körülbelül 6000 fokos hőmérséklet ismét emelkedni kezd, és a koronában eléri az 1-2 millió fokot is. Az új felfedezés segíthet megválaszolni a napkorona fűtési mechanizmusának máig nem teljesen tisztázott kérdését is. A kutatók négy kifúvást vizsgáltak meg részletesen, és azt találták, hogy ezek során magnetoakusztikus hullámok keletkeztek a naplégkör felső részében, melyek továbbhaladtak a koronába, ahol aztán szuperszonikussá válva (vagyis sebességük meghaladta a lokális hangsebességet) lökéshullámokat generáltak - eközben leadott energiájuk járul hozzá a korona fűtéséhez.
Egy másik Hinode-csoport arra is talált bizonyítékot, hogy a Nap kromoszférájában is keletkeznek ilyen hullámok, csak ezek gerjesztéséért nem kifúvások, hanem a kromoszféra anyagának mozgása felelős.
Forrás: index
