Jump to content
PirateClub.hu

Iarwain Ben-adan

Veterán
  • Pontszám

    66
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: Iarwain Ben-adan

  1. Iarwain Ben-adan

    Kedvenc sorozatod??

    Kemény Zsaruk (The Shield), Dr. House, meg a Jóbarátok
  2. Iarwain Ben-adan

    Real Madrid

    én sajnos nem láttam, de legalább nyert a csapat
  3. Iarwain Ben-adan

    Inter

    Mandrikin kapus óriási bakija után Figo győzelemmel jubilált. Az Internazionale együttese 2-1-re győzött Moszkvában, a CSZKA vendégeként. Hiába vezettek félidőben Jo révén az oroszok, előbb Crespo, majd Samuel révén sikerült bevenniük Mandrikin hálóját a vendégeknek, a hazai kapus ráadásul utóbbi esetben óriásit hibázott. Luis Figo 100. meccsét játszotta a BL-ben. A hazai CSZKA együttesében nem léphetett pályára Vágner Love, így honfitársaira, Daniel Carvalhóra és Jóra várt a támadások befejezése. Az Interben Sztankovics kimaradt, Dacourt kapott szerepet a kezdőben. Pályára lépett Luis Figo is, aki 100. mérkőzését játszotta a legrangosabb európai kupasorozatban. Sztankovics nem sokáig koptatta a kispadot, Vieira ugyanis megsérült, így a szerb középpályás már a 17. percben lehetőséget kapott. Az első félórában nem sikerült komoly helyzetet kialakítani a csapatoknak, végül Jo remek egyéni teljesítménye kellett a vezető gól megszerzéséhez. A brazil támadó honfitársa, Daniel Carvalho felpasszolt labdája után befordult, majd a kissé kint álló Julio Cesar fölött a bal felső sarokba ívelt. A játékrész végén kényszerűségből bele kellett nyúlnia Gazzajev mesternek a CSZKA gépezetébe, előbb Dudunak fordult alá a lába, majd Figo felezte meg a pályán lévő Berezuckij testvérek számát, brutális belépője után Alekszejt kellett lecserélni. Szünet után hamar sikerült az egyenlítés a vendégeknek, egy labdát Kraszics rosszul csúsztatott meg, Sztankovics és Crespo rajtolt a játékszerre, és végül az argentin csatár lőtte azt Mandrikin hálójába. Két perccel később Sztankovics előtt is nagy lehetőség nyílt, de a középpályás lába között átment Ibrahimovic labdája az ötösön, majd Ibrahimovic is az ötösről lőtt kapu fölé. A 79. percben egy óriási kapushiba döntötte el a mérkőzést: Figo jobb oldali szabadrúgását Samuel valahogy még kapura fejelte. Úgy tűnt, semmi gondot nem okozhat Mandrikinnek a hárítás, ám az orosz kapus csúnyán mellényúlt, és a labda a hálóban kötött ki. Az orosz csapat már nem tudott egyenlíteni, az olaszok elvitték a három pontot.
  4. Iarwain Ben-adan

    Magyar Labdarúgás

    Sorsoltak a Ligakupában: Debrecen-Újpest a slágerpárosítás. Az első ízben kiírt Ligakupa őszi csoportkörének hét közepi lezárultát követően a Magyar Labdarúgó-szövetségben elkészítették a negyeddöntő párosítását. Kiemelendő a Debrecen-Újpest páros, amely vitán felül a legrangosabb leosztás. A Tatabánya a Diósgyőrrel, a Fehérvár a Győrrel, míg a REAC a ZTE-vel küzd meg az elődöntőbe jutásért. LIGAKUPA: A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA: Debrecen - Újpest Tatabánya - Diósgyőr Fehérvár - Győr REAC - ZTE Forrás: NSO
  5. Iarwain Ben-adan

    Bajnokok Ligája

    Kilenc év után újra magyar játékvezető a Bajnokok Ligájában. Kassai Viktor lesz a negyedik magyar játékvezető, aki mérkőzést kap a Bajnokok Ligájában. A 32 éves FIFA-bíró az október 23-24-i fordulóban vezeti az egyik csoportmeccset. Amikor 1998. december kilencedikén Vágner László lefújta a Real Madrid- Szpartak Moszkva Bajnokok Ligája-mérkőzést, talán senki nem gondolta, hogy kilenc évnek kell eltelnie, hogy újra vezethessen magyar bíró a legrangosabb európai kupasorozatban. Pedig sajnos így történt. Vágner még abban a hónapban visszavonult, így nem is vezethetett többet. Az 1998-as világbajnokságot is megjárt Vágneren kívül Puhl Sándor és Piller Sándor is kapott megbízást a BL-ben, de mindketten 1998 előtt. Vágner és Puhl 11-11 BL-meccs után vonult vissza, Piller egyet kapott. Most Kassai Viktor is bemutatkozhat a csoportkörben. Az UEFA már elküldte a hivatalos értesítést az MLSZ-nek, hogy a magyar bíró az október 23-24-i BL-fordulóban már mérkőzést kap. Hogy melyik meccsre delegálják őt, arról csak később kap értesítést. A 32 éves játékvezetőre a BL-meccs előtt még egy komoly nemzetközi feladat is vár. Október 17-én Eb-selejtezőt vezet, de hogy melyik két csapatnak, az csak két nappal a meccs előtt derül ki. Forrás: NSO
  6. Iarwain Ben-adan

    Chelsea fan!

    A Chelsea hivatalosan is megerősítette Henk ten Cate érkezését. Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legutóbbi kiírásában ezüstérmet szerző, BL-szereplő Chelsea a holland Henk ten Catéval erősítette meg szakmai stábját. A szakember érkezéséről szóló pletykák egy hete láttak napvilágot és bár első nekifutásra az érintett klubok, a szakember és a menedzserek is alaptalannak nevezték a híreszteléseket, azok végül mégiscsak igaznak bizonyultak. A Chelsea egyelőre rövid hírben adta a köz tudtára a holland szakember érkezését, de a londoni klubnál nem tartották fontosnak azt is hozzátenni, hogy mennyi időre érkezik a korábban az MTK-nál is megfordult Ten Cate, mint ahogy azt sem, hogy mennyit keres majd. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az első csapatnál dolgozik majd, a nemzetközi élmezőnyben nem túl sok rutinnal bíró izraeli menedzser, Avram Grant segítőjeként. Korábban arról is lehetett hallani, hogy Henk ten Cate szakmai igazgató lesz a „kékeknél” és csak a helyet csinálja a nyáron érkező honfitársának, Frank Rijkaardnak, akivel a Barcelonánál ketten együtt olyan sikeresek voltak. Akik még ennél is továbbmentek, azok már Ronaldinhót is látták Chelsea-mezben feszíteni, ezt a hírt egyelőre az érintett brazil klasszis határozottan tagadta. Henk ten Cate a katalánok BL-győzelme után vállalt önálló munkát és lett a holland Ajax szakmai munkájának elsőszámú irányítója. A bajnoki címet azonban nem sikerült megszerezniük, csupán ezüstérmesek lettek a nagy rivális PSV mögött, de azért a Holland Kupát sikerült elhódítaniuk. Nélküle a Barca sem volt az, mint korábban, a jól informáltak szerint a visszafogott Rijkaard mellől hiányzott a klasszisokat feltüzelni képes Ten Cate. A Chelsea-t kétéves angliai egyeduralkodását követően a Manchester United letaszította a honi trónról, majd a 2007-2008-s szezon visszafogott bajnoki- és BL-nyitánya egyben José Mourinho lemondásához is vezetett. Az Ajaxhoz a szezon végéig kötötte szerződés Ten Catét, akinek utódjául a jelenlegi holland szövetségi kapitányt, Marco van Bastent nézték ki az amszterdamiak. Forrás: MTI
  7. Iarwain Ben-adan

    Bajnokok Ligája

    hát, hogy mind a négy csapatnak azé' van hírneve. Pl.: Lyon már "sorozatban" a 7. bajnoki serleg begyűjtésére "készül"; Rangers a skót csapatok közül az egyik legnagyobb múlttal rendelkezik (a másik a Celtic); szerintem Barcelona-t nem kell részleteznem ; VfB Stuttgart meg előző idényben megnyerte a német bajnokságot és a múltja sem "elhanyagolható" (5-szörös német bajnok, 3-szoros német kupa győztes, 2-szeres UEFA intertoto kupa győztes; ha most nem is megy nekik annyira a játék)
  8. Iarwain Ben-adan

    Bajnokok Ligája

    Még talán elkézelhető, hogy továbbjut, mert pont az E jelű csoport egy nagyon kiegyenlített csoport(a nevek alapján)
  9. Iarwain Ben-adan

    Bajnokok Ligája

    A BL csoportjainak állása 2 forduló után: AZ A CSOPORT ÁLLÁSA 1. Olympique Marseille 2 2 0 0 3-0 6 2. FC Porto 2 1 1 0 2-1 4 3. Liverpool 2 0 1 1 1-2 1 4. Besiktas 2 0 0 2 0-3 0 A B CSOPORT ÁLLÁSA 1. Chelsea 2 1 1 0 3-2 4 2. Schalke 04 2 1 0 1 2-1 3 3. Valencia 2 1 0 1 2-2 3 4. Rosenborg 2 0 1 1 1-3 1 A C CSOPORT ÁLLÁSA 1. Olympiakosz 2 1 1 0 4-2 4 2. Real Madrid 2 1 1 0 4-3 4 3. Lazio 2 0 2 0 3-3 2 4. Werder Bremen 2 0 0 2 2-5 0 A D CSOPORT ÁLLÁSA 1. Shakhtar Doneck 2 2 0 0 3-0 +3 6 2. AC Milan 2 1 0 1 3-3 0 3 4. Celtic 2 1 0 1 2-3 -1 3 3. Benfica 2 0 0 2 1-3 -2 0 AZ E CSOPORT ÁLLÁSA 1. Barcelona 2 2 0 0 5-0 +5 6 2. Rangers 2 2 0 0 5-1 +4 6 3. VfB Stuttgart 2 0 0 2 1-4 -3 0 4. Lyon 2 0 0 2 0-6 -6 0 AZ F CSOPORT ÁLLÁSA 1. Manchester United 2 2 0 0 2-0 +2 6 2. AS Roma 2 1 0 1 2-1 +1 3 3. Sporting 2 1 0 1 2-2 0 3 4. Dinamo Kijev 2 0 0 2 1-4 -3 0 A G CSOPORT ÁLLÁSA 1. Fenerbahce 2 1 1 0 3-2 +1 4 2. Internazionale 2 1 0 1 2-1 +1 3 3. PSV Eindhoven 2 1 0 1 2-3 -1 3 4. CSZKA Moszkva 2 0 1 1 3-4 -1 1 A H CSOPORT ÁLLÁSA 1. Arsenal 2 2 0 0 4-0 +4 6 2. Sevilla 2 1 0 1 4-5 -1 3 2. Slavia Praha 2 1 0 1 4-5 -1 3 4. Steaua Bukarest 2 0 0 2 1-3 -2 0
  10. Iarwain Ben-adan

    Rally

    Világbajnoki pontverseny állása a Katalán Rally után (még 4 van hátra): 1 Marcus Grönholm (FIN) 96 pts 2 Sébastien Loeb (F) 90 pts 3 Mikko Hirvonen (FIN) 74 pts 4 Daniel Sordo (E) 39 pts 5 Petter Solberg (N) 34 pts 6 Henning Solberg (N)28 pts 7 Chris Atkinson (AUS) 26 pts 8 Jari-Matti Latvala (FIN)19 pts Konstruktőrök: 1. BP-Ford World Rally Team 170 pts 2. Citroën Total WRT 131 pts 3. Subaru World Rally Team 64 pts 4. Stobart VK M-Sport Ford Rally Team 57 pts 5. OMV Kronos Citroën WRT 39 pts 6. Munchi’s Ford WRT 6 pts
  11. Iarwain Ben-adan

    Melyik A Kedvenc Csapatod?

    Foci: Real Madrid, Internazionale, Arsenal F-1 csapat: McLaren Mercedes NBA: LA Lakers, Toronto Raptors, Philadelphia 76ers, Minnesota Timberwolves majd még bővítem további sportágakkal
  12. Iarwain Ben-adan

    Inter

    KÉKFEKETÉK - Nerazzurri Forza Internazionale! Szerintem becsülendő, hogy a Juve tavalyi botrányok után is így megállja a helyét a Serie-A-ban.
  13. Iarwain Ben-adan

    Real Madrid

    Del Bosque: "Ez a Madrid tiszteletet érdemel" A Real Madrid korábbi vezetőedzője, Vicente Del Bosque saját rovattal rendelkezik az El Mundo nevű spanyol napilapban, melyben minden hétfőn déli 12 órás kezdettel válaszol az internetezők kérdéseire az aktuális fordulóval, s így a Real Madrid ügyes-bajos dolgaival kapcsolatban. Del Bosque most is kifejtette véleményét a történtekről, amiből most közzéteszünk néhány érdekes gondolatot. Elsőként arra a kérdésre válaszolt, hogy nem gondolja-e furcsának, hogy amíg a Real Madrid csupán 2-2-es döntetlenre volt képes a Lazio ellen a Bajnokok Ligájában, addig vasárnap a Milan egy sima ötöst rúgott az Olimpicóban, s tulajdonképpen akkor került gólhelyzetbe, amikor csak akart. "Akkor egy Bajnokok Ligája mérkőzésen léptek pályára, és biztos vagyok benne, hogy néhány változás történt a Lazióban. Azért mert a Madrid csak döntetlent játszott velük, míg a Milan gólokkal verte, semmit nem jelent" - válaszolt a kérdésre Del Bosque. Ezután kitért a bajnoki esélyekre, s elmondta véleményét azzal kapcsolatban, hogy sokan már most biztosra veszik, hogy a trófea sorsa csakis a Barcelona és a Real Madrid között dőlhet el. "A Real Madrid jelenlegi formája tiszteletet érdemel. Nyernek, elsők, és jól állnak a Bajnokok Ligájában is. Ennek ellenére a Barcelonát egy kicsit jobbnak érzem, és pontosan ezért rendkívüli a Madrid tavalyi bajnoki címe" - vélekedett. Felmerült még kérdésként, hogy vajon Del Bosque kit tart jelenleg a világ legjobb portásának, s kit gondol lehetséges alternatívának Ruud Van Nistelrooy pótlására. "Nem tudok mondani egy nevet, gondolom Iker Casillasra számít, de Buffon és Cech is nagyon jó. Ők hárman a legjobbak" - mondta, majd azzal folytatta, hogy "nem tudom, hogy Drogba lesz-e Van Nistelrooy helyettese, de az biztos, hogy egy páratlan játékos. Ennek ellenére legjobb éveit a Chelseaben töltötte... jelen pillanatban ő a legjobb támadó" - tette hozzá, miután szót ejtett arról is, hogy Luis Aragonés végül nem Raúlt, hanem Tamudót hívta be David Villa pótlására. A hírek szerint Del Bosque közel áll ahhoz, hogy a jövőben a spanyol válogatott szövetségi kapitánya legyen, ezzel kapcsolatban viszont ködösen és udvariasan fogalmazott. "Köszönöm a szavakat, de most van szövetségi-kapitány. Nagyon kényelmetlen számomra erről a témáról beszélni, a döntéseket ugyanis az hozza, aki ebben a pozícióban van" - fejtette ki véleményét, bár attól elzárkózott, hogy ennél konkrétabban fogalmazzon. Ezután kitért a korábbi időkre, s arról az időszakról ejtett pár gondolatot, amikor még ő volt a Real Madrid vezetőedzője. Sokak gondolják úgy, hogy az a gárda a valaha volt legjobb Real Madrid volt, de vajon mi erről Vicente Del Bosque véleménye? Lássuk: "Könnyen elképzelhető, hogy igen. Abban az időszakban az volt a legjobb csapat, azonban amikor a 8. BEK/BL serleget nyertük, akkor még nem volt Zidane, Figo vagy Makelele... nem igazán lehet eldönteni, hogy az volt-e vagy sem a valaha volt legjobb gárda." Végül pedig egy Zinedine Zidane-nal kapcsolatos kérdésre válaszolt, s elárulta, hogy véleménye szerint a francia klasszis a futballtörténelem egyik legkomplettebb játékosa. "Egyszerűen nincs gyengepontja, fizikailag, taktikailag és technikailag is tökéletes volt, ráadásul nagyon erős jellem volt" - állította Del Bosque. Forrás:2007.10.08., www.elmundo.es (www.madridista.hu)
  14. Iarwain Ben-adan

    Spanyol Labdarúgás

    1. Real Madrid 7 6 1 - 16-3 +13 19 2. Barcelona 7 5 2 - 13-3 +10 17 3. Villarreal 7 5 - 2 11-8 +3 15 4. Valencia 7 5 - 2 10-9 +1 15 5. Espanyol 7 4 1 2 10-8 +2 13 6. Atletico Madrid 7 3 2 2 11-7 +4 11 7. Mallorca 7 3 2 2 13-10 +3 11 8. Zaragoza 7 3 2 2 11-9 +2 11 9. Murcia 7 2 3 2 7-6 +1 9 10. Almeria 7 2 2 3 8-8 0 8 11. Recreativo Huelva 7 2 2 3 7-10 -3 8 12. Racing Santander 6 2 2 2 3-7 -4 8 13. Deportivo La Coruna 7 2 2 3 4-8 -4 8 14. Osasuna 6 2 2 2 8-7 +1 8 15. Sevilla 6 2 - 4 11-10 +1 6 16. Real Betis 7 1 3 3 7-8 -1 6 17. Athletic Bilbao 7 1 3 3 5-9 -4 6 18. Valladolid 6 1 2 3 8-13 -5 5 19. Getafe 7 - 2 5 5-13 -8 2 20. Levante 7 - 1 6 2-14 -12 1
  15. Iarwain Ben-adan

    Foci vagy Kézilabdázás?

    Focit jól nyomom, kézit nem nagyon játszák az utcán , de fociban jobb vagyok
  16. Iarwain Ben-adan

    Szeretsz olvasni?

    nagyon szeretek olvasni
  17. Budapest, de most hétvégén voltam Nógrád megyében (Hollókőn)
  18. Iarwain Ben-adan

    Mekkora a súlyotok?

    70-75 kg körül mozog a "tömegem"
  19. Iarwain Ben-adan

    Milyen magas vagy?

    hát olyan 192-195 cm körül vagyok
  20. Iarwain Ben-adan

    Mennyire vagy udvarias?

    nemis, mert akkor megvártad volna, hogy előbb én szóljak hozzá a témához (én is udvaris vagyok)
×
×
  • Create New...