Jump to content
PirateClub.hu

tyll

Feltöltő
  • Pontszám

    3,241
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    54

Minden tőle: tyll

  1. Zsoldos Péter: A feladat Egy távoli naprendszer Föld-típusú bolygóján az oda küldött kutatóűrhajó egyik reaktora „megszalad”. A hat tagú legénységből négy azonnal elpusztul, a két túlélő közül az egyiknek órái, a másiknak legfeljebb napjai vannak hátra. Az űrhajó haldokló orvos-biológusának, Gillnek, olyan ötlete támad, melynek lehetőségében az első pillanatokban ő maga sem hisz. Azután mégis, léte utolsó percéig megszállottként dolgozik, hogy végrehajtsa azt a feladatot, amelyet maga elé tűzött. Így kezdődik a történet, melyben végigkísérhetjük, sikerült-e teljesíteni, és ha igen, hogyan és kiknek Gill elképzelését? Az emberi fizikai létét túlélő akarat kegyetlen drámája ez a regény, izgalmas fordulatai a felvállalt feladat erkölcsi kérdéseire is választ keres. Zsoldos Péternek ez a regénye a két hazai kiadás mellett orosz, német, lengyel, bolgár és svéd nyelven jelent meg eddig. [Hidden Content]
  2. Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot „Üdvözlöm Önt Ultima Thulén. Kérem, érezze magát jól nálunk” – köszönti látogatóját, s egyúttal az olvasót Herb Spaak, az űrállomás parancsnoka, mielőtt belekezd visszaemlékezései elmondásába. Kb. 2200 tájékára visz el bennünket, amikor a Tejútrendszeren belüli űrhajózás már a mindennapok része. Két fiatalember, Herb Spaak és March Faith – gyerekkoruk óta jó barátok, elismert űrhajóspáros tagjai – egy rejtélyes felhő felderítésére vállalkozik. Indulásuk előtt belép életükbe egy harmadik, és ettől kezdve egész addigi életük megváltozik. Sorsukat, pályafutásukat és magánéletüket, jó és rossz döntéseiket kísérhetjük végig a könyvben, együttérzéssel, olykor izgalommal vagy meglepődéssel, olykor derűvel vagy szomorúsággal szemlélve történetüket. A regény nem elsősorban tudományos fantasztikumokkal várja olvasóit, hanem arra keres választ, hogyan alakulnak az emberi kapcsolatok a napjainknál jóval fejlettebb jövőben. [Hidden Content]
  3. Zsoldos Péter: Ellenpont „A kapcsolatteremtés kísérletének harmadik napja ugyanolyan eredménytelenül telt el, mint a megelőző kettő. Az ember egyetlen frekvencián sem válaszolt. Nyolc hajlékony manipulátorával könnyedén lebegett a vízben, időnként pedig a tartály fenekére süllyedt, és formátlan kupaccá húzta össze magát.” [Hidden Content]
  4. A három együtt (Gregor Man trilógia) [Hidden Content]
  5. Zsoldos Péter: Az utolsó kisértés Azután legnagyobb megdöbbenésemre teljesen váratlan érzés tört rám: a sajnálat. Mert a múlt két távoli pillanata jutott az eszembe. Az első, amikor Nogo bevezetett a laposfejűek hordájába, a második, amikor Avanába érkezésemkor Mazu várt a kikötőparton, mellén összefont karokkal, gőgös méltósággal, hogy engem is a hatalma alá gyűrjön. De ez még nálam is magányosabb, mert először velem volt Nogo, Avanában pedig már megtaláltam társaimat és a Vikinget, mielőtt szembe kellett nézzek Mazuval. Mit érezhet, mit gondolhat? Egyet bizonyosan, és valószínűleg ez a legrosszabb. Hogy soha többé nem láthatja a hazáját. Mert én, amikor Mazu felé siklott a csónakom, még nem tudhattam, hogy nem repülhetek haza, a Földre a Vikinggel. Azután a sajnálat, amilyen gyorsan jött, szertefoszlott. Miért érdekelne a sorsa? Számunkra ő a végzet követe. Még ha nem tudja is. [Hidden Content]
  6. Zsoldos Péter: Távoli tűz A Távoli tűz nem egy már létező vagy kitalált tudományos axióma köré bonyolít izgalmas, a krimi határát súroló történetet, nem csábítja az olvasót a fantázia csillogó szárnyain szédítő repülésre, nem ígér borzongást és horrort, tragédiát és drámát, felfoghatatlanul idegen csillagvilágok jeges szikrázásában. E műfajban szokatlan epikája a nagy történelmi regények testvérévé avatja ezt a kitűnően megírt könyvet, melynek legfantasztikusabb – és sikeres – vállalkozása éppen az, hogy olvasása közben megfeledkezünk arról: fantasztikus regényt tartunk a kezünkben, egy képzelt bolygó képzelt lakóinak életét éljük három évtizeden át. [Hidden Content]
  7. Zsoldos Péter: Viking visszatér Az idegen földön rekedt űrhajós és egy paleolit kori ősember harcol a túlélésért a minden bozót mögött újabb veszélyt rejtő dzsungel sűrűjében. Vajon lehetséges-e az evolúció más-más fokán álló értelmes emberi lények közötti barátság, s lehetséges-e a földi ember tudását az ősember ösztöneivel ötvözve véghezvinni a csaknem lehetetlent: a sok ezer kilométeres út végén a cél elérését? Zsoldos Péternek, a hazai tudományos-fantasztikus irodalom világhírű képviselőjének első, azóta trilógiává bővült Gregor Man-regénye nemcsak izgalmas fantasztikus regény, hanem filozofikus mű múltunkról, jövőnkről, a Robinson-lét értelméről. Az első megjelenés óta eltelt harminc év során sci-fi-rajongók ezreinek vált agyonolvasott kedvencévé. [Hidden Content]
  8. Zsoldos Péter (Szentes, 1930. április 20. – Budapest, 1997. szeptember 26.) magyar sci-fi-író. Fiatalkorában sokat olvasott olyan szerzőktől, mint Jack London vagy Kipling. Később pedig tudományos könyvek érdekelték csillagászat, földrajz, geológia, majd a régészet témakörökben. Szentesen érettségizett a Horváth Mihály Gimnáziumban. Ezután zeneszerzést tanult, 1949 őszén felvették a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakára, ahol 1956 tavaszán megkapta zenetanári és kóruskarnagyi diplomáját. Ezt követően a Magyar Rádióban lett zenei szerkesztő-riporter, közben 1963-tól 1967-ig a bölcsészkaron pszichológiát tanult. A tudományos-fantasztikus irodalommal 1957 után kezdett foglalkozni. Elsősorban tudományos-fantasztikus műveiről ismert Magyarországon. A két hivatása (zenész és író) viszonyáról önmaga írja A feladat című regényének harmadik kiadásának előszavában: „A zenei forma és szerkesztés minden más művészetnél szigorúbb törvényei és ugyanakkor a fantázia szabadsága, ami éppen e törvények szigorúságából fakad, nagyszerű iskola volt.“ Az Ellenpont című regénye már a címében is tükrözi ezt a viszonyt.
  9. És a ráadás: Ursula K. Le Guin: Valós és valótlan I.-II. [Hidden Content] [Hidden Content]
  10. Andy Weir: Artemis Jazz Bashara bűnöző. Vagy valami olyasmi. Az élet ugyanis elég kemény Artemisen, a Hold első és egyetlen városában, hacsak nem vagy gazdag turista vagy excentrikus milliárdos. Némi ártalmatlan, de tiltott áru becsempészése nem eget verő bűn, ugyebár? Főleg, ha különböző adósságokat kell törlesztened, mivel a hordári munkádért kapott fizetés a lakbért is alig fedezi. A dolgok akkor kezdenek megváltozni, amikor Jazznek páratlan lehetősége adódik a tökéletes bűntény elkövetésére, amely akkora nyereséggel kecsegtet, hogy képtelenség lenne visszautasítani. A lehetetlen végrehajtása azonban még csak a kezdet: ráébred, hogy egyenesen egy összeesküvés kellős közepébe csöppent, amelynek célja nem kevesebb, mint átvenni a hatalmat egész Artemis fölött. Ha pedig túl akarja élni, bele kell mennie élete legbrutálisabb játszmájába, olyan tétekkel, amelyek már egyáltalán nincsenek az ínyére. A marsi sikerlista-vezető szerzője, Andy Weir újabb lenyűgöző főszereplőt alkotott, Jazz történetét pedig a rá jellemző humorral és tudományos alapossággal írta meg. Az Artemis filmes jogai már a könyv bejelentésének napján elkeltek, a 20th Century Fox és a New Regency máris dolgozik az adaptáción. [Hidden Content]
  11. Andy Weir: A marsi AZ UTÓBBI ÉVEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZÁCIÓJA, AMELYBŐL RIDLEY SCOTT FORGAT FILMET HAMAROSAN. A GRAVITÁCIÓ CÍMŰ FILMHEZ HASONLÓAN EZ A KÖNYV IS MEGHÓDÍTOTTA A SZÉLESEBB KÖZÖNSÉGET. Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg. Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne. Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”. De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez? „Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel." Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka „A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története." Ernest Cline, a Ready Player One szerzője Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából. Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író „Ősidők óta nem olvastam ennél jobb köny vet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!” Hugh Howey, New York Times bestseller szerző „Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.” Steve Berry, New York Times bestseller szerző [Hidden Content]
  12. Ursula K. Le Guin: A megtalált és az elveszett I. [Hidden Content] Ursula K. Le Guin: A megtalált és az elveszett II. [Hidden Content]
  13. Ursula K. Le Guin: Erdővilág [Hidden Content]
  14. Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek [Hidden Content]
  15. Ursula K. Le Guin: Száműzöttek bolygója [Hidden Content]
  16. A szigetvilág sorozat egyben: [Hidden Content]
  17. Ursula K. Le Guin: Tehanu (Szigetvilág 4) [Hidden Content]
  18. Ursula K. Le Guin: A legtávolibb part (Szigetvilág 3) [Hidden Content]
  19. Ursula K. Le Guin: Atuan sírja (Szigetvilág 2) [Hidden Content]
  20. Ursula K. Le Guin: A szigetvilág varázslója [Hidden Content]
  21. Ursula K. Le Guin: Égi eszterga [Hidden Content]
  22. Ursula K. Le Guin: A sötétség balkeze [Hidden Content]
  23. Ursula Kroeber Le Guin (1929. október 21. – Portland, 2018. január 22.) amerikai sci-fi és fantasy író. Le Guin 1968-ban jelentette meg első regényét, a Szigetvilág-sorozat első darabját, A szigetvilág varázslója címmel. Ezt követte A sötétség balkeze című regény, amely úttörőnek számított a műfajban, ugyanis egy olyan bolygón játszódott, ahol nem léteznek hagyományos nemi szerepek. A regény Hugó- és Nebula-díjas is lett , csakúgy, mint az 1874-es A kisemmizettek. A Szigetvilág-sorozat harmadik része, A legtávolibb part elnyerte a National Book Awardot gyerekirodalom kategóriában.
×
×
  • Create New...