Sonic79

A Marson tébláboló Opportunity szonda talált egy nagyobb meteoritot. Az űrkutatók abban reménykednek, hogy általa újabb ismereteket szerezhetnek a vörös bolygó vízzel teli múltjáról.

Az Opportunity űrszonda több mint öt éve kóvályog a Mars egyik hatalmas síkságán, a Meridiani Planumon, amely tele van hógolyó méretű kődarabokkal. Az űrkutatók szerint ezek vagy különálló meteoritok, vagy arról az óriási szikláról szakadtak le, amely a közelben becsapódott be, és létrehozta a 800 méter széles Viktória-krátert.

Július 18-án azonban a korábbiaknál sokkal nagyobb szikladarabot talált az Opportunity, egy 60 centiméteres meteoritot, amit Block Island névre kereszteltek. Múlt héten lefényképezték a kődarabot: a képen a kő nagy részét por fedi, de ahol vékonyabb a porréteg, fémesen csillog a felszín. Hétvégén megvizsgálták a szikla kémiai összetevőit, és kiderült, hogy vasat tartalmaz. A kutatók további vizsgálatokat terveznek, azt remélik, hogy többet tudhatnak meg arról az időszakról, amikor még több víz volt a Marson.

A korábbi csúcstartó az először Heat Shield Rocknak nevezett meteorit volt, amit az Opportunity 2005-ben talált meg. Ez volt az első meteorit, amit egy idegen bolygón találtak, és a meteoritkutatók közössége hivatalosan csak ezt az egy idegen meteoritot ismeri el. A meteoritot egyébként már Meridiani Planumnak nevezik, mert a kődarabok általában a közeli földrajzi helyekről kapják a nevüket.

Sok hasonló méretű szikla került az Opportunity és a Spirit űrszonda útjába. A Spirit 2006-ban talált egy nagyobb darabot, de csak távolról tudta lefotózni, mert túl meredek terepen kellett volna megközelíteni, ami a törött kerekével nem sikerült volna. Az Opportunity kisebb kődarabokkal találkozott, amelyek szintén meteoritok lehetnek.

A légkörbe lépve elégett az Endeavour amerikai űrrepülőgép egyik tavalyi küldetése során az űrben elveszett szerszámosláda - közölte az amerikai légierő egyesített műveleti központja, amely ezen kívül még több mint 19 ezer űrhulladék útját tartja számon.

A 18 kilogrammos láda méretéből és tartalmából arra következtettünk, hogy még a becsapódás előtt el kell égnie. - közölte a központ. Heide Stefanyshyn-Piper űrhajós tavaly novemberben veszítette el a szerszámostáskát, amikor az asztronauta megpróbálta megtisztogatni az űrruháját és a szerszámokat a ládában lévő kenőpisztolyból kikerült kenőanyagtól.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A 100 ezer dolláros (18,5 millió forintos) veszteség ellenére a houstoni központ akkor úgy döntött, hogy az asztronautáknak végre kell hajtaniuk a tervbe vett feladatot, osztozkodva azon a szerszámkészleten, amelyet a másik űrhajós, Steve Bowen vitt magával.

A Föld körüli pályán keringő űrszemét egyre nagyobb gondot jelent a NASA-nak és a többi űrrepüléssel foglalkozó hivatalnak. Idén február 10-én egy amerikai és egy orosz műhold ütközött össze, a baleset következtében pedig két újabb szemétfelhő keletkezett.

Becslések szerint ezekkel együtt mintegy háromszázezer, 1 centiméternél nagyobb tárgy kering a Föld körül, amelyek között 19 ezer, 10 centiméternél nagyobb hulladék pályáját követik nyomon.

Amerikai elemzők szerint a Google minden eszközt bevet, hogy megfékezze riválisait. Még a régi barátok is bajba kerülhetnek a keresőcég és az Obama-kormányzat jó kapcsolata miatt.

Egészen mostanáig úgy tűnt, hogy a Google és az Apple barátok. A két vállalat többször segítette egymást, figyelembe vették egymás igényét: még a fejlesztéseknél is kínosan ügyeltek arra, hogy ne zavarják meg a másik köreit. Elég csak arra gondolni, hogy az Androidba a mai napig nem került bele az iPhone egyik leghasznosabb tulajdonsága, a multitouch.

Hatósági vizsgálat

A közelmúltban azonban több barátságtalan lépés is történt. Elsőként az Apple vágta ki [1] az App Store-ból a Google Voice nevű alkalmazást, majd nem sokkal később a keresőcég vezetője, Eric Schmidt kilépett az Apple igazgatói tanácsából. Nem óriási horderejű lépések ezek, viszont jól mutatják a változást: azt, hogy a két cég elkezdett riválisként tekinteni egymásra. És ebben a harcban az amerikai kormányzatnak is osztottak néhány lapot.

Elég csak arra gondolni, hogy az amerikai hírközlési hatóság, az FCC vizsgálatot indított az Apple ellen, amiért az törölte a Google Voice-t az App Store-ból. Az eset azért szokatlan, mert a kaliforniai cég a bolt megnyílása óta rendszeresen vagdossa ki az alkalmazásokat indoklás nélkül, valószínűleg több tízezer program végezte már a bittemetőben, az FCC-nek mégis csak most jutott eszébe elszámoltatni az Apple-t. Milyen alapon szelektálnak az alkalmazások közt? Mi volt a baj a Voice-szal? Igaz-e, hogy az AT&T néha leszól Jobsnak és megmondja, milyen programokat nem akar látni az online boltban? Számos kellemetlen kérdésre kell válaszolnia az Apple-nek.

Obama a Google mellett?

A két cég viszonya a történtek ellenére sem egyértelmű, hiszen az üzleti életben egyszerre lehet két vállalat partner és ellenfél is. Elég csak az Apple és a Microsoft viszonyára gondolni: miközben a cégek operációs rendszerei egyre nagyobb harcot vívnak egymással, a redmondi vállalatnak üzleti érdeke is fűződik a kaliforniaiak sikeréhez a felvásárolt Apple-részvények és az OS X-re írt programok miatt. A Microsoft és a Google végsőkig tartó harcot vívnak a keresők piacán, de a webkettes vállalat mindent megtesz, hogy programjai tökéletesen fussanak Windows alatt, és ez várhatóan akkor sem változik majd, amikor megjelenik a pc-kre szánt Android.

Mindenesetre az FCC vizsgálata mögött nehéz nem észrevenni a Google kezét, már csak azért sem, mert az Apple lépésében nem volt semmi szabálytalan vagy szokatlan. A vállalat egész stratégiája a totális kontrollra épít, amiből remek termékek és elviselhetetlen üzleti szabályozások születnek, így dolgoznak évtizedek óta, az FCC azonban mégis csak most jelentkezett be vizsgálatra.

Sascha Segan, a PCMag publicistája óriási összeesküvést sejt [2] a lépés mögött. A szerző megemlíti, hogy a Google remek kapcsolatot ápol az Obama-kormányzattal, amit várhatóan ki is használ majd a versenytársak gyengítésére.

Elsősorban az idősekre gondolt az a japán robottechnikai cég,

amely a Tokió utcáin bemutatott robotlábakkal akar segíteni a nehézkesen mozgó

idős embereken.

Csípőből a műláb

A Cyberdyne cég HAL nevű modelljét a csípőre csatolva kell viselni, a munkát a láb mentén végighúzódó nyúlványok végzik. A szenzorok továbbítják az ingereket a combok és a térdek mentén is a lábhoz erősített szerkezetbe, amely így képes megkönnyíteni a gyenge ízületekkel bíró emberek járását.

"A HAL segít a gyenge lábizmokkal bíró és a mozgásproblémákkal küszködő embereken. Meg akartuk mutatni, hogy a szerkezet nagyon hasznos lehet a mindennapi életben" - mondta Kuno Takatosi, a vállalat egyik munkatársa.

A robotlábakat három méretben árusítják majd, de készül egylábas változat is azoknak, akiknek csak egyik végtagja mozog nehezen. Utóbbi szerkezetet havi 150 ezer jenért (293 ezer forint) lehet majd kölcsönözni, míg a kettős segédeszköz havi bérleti díja 220 ezer jen (430 ezer forint) lesz.

Ötven kilométer gyalog

A cég hétfőn mutatta be a robotlábakat: Tokió utcáin két férfi és egy nő rótta az utcákat a lábaikra erősített műanyag borítású segédeszközökkel a járókelők megrökönyödésére. A háromfős csapat tagjai összesen ötven kilométert tettek meg vonaton, taxival, majd visszafelé gyalog, anélkül hogy a forró időjárás ellenére megizzadtak volna.

Japánban különösen nagy szerepet játszhatnak az ilyen irányú fejlesztések, mivel a szigetország társadalma vészesen öregszik. A 128 milliós lakosság egyötöde 65 évesnél öregebb, a következő három évtizedben ez az arány várhatóan a kétszeresére nő.

A gyártó egyelőre nem közölte, hogy mikor kerül kereskedelmi forgalomba a szerkezet, mint ahogy a fejlesztési költségekről sem számoltak be. A japán vállalat szerint Európában és az Egyesült Államokban is van érdeklődés a szerkezet iránt.

Kutatókból és tévésekből álló új-zélandi expedíció indul a Góbi-sivatagba, hogy megtalálják az Allghoi Khorkhoi-t, vagy ismertebb nevén a mongol halálférget, ami időtlen idők óta szerepel a helyi legendákban és pletykákban.

Mongóliában mindenki ismer valakit, aki látott már olyan embert, aki találkozott már a halálféreggel, csak éppen lefényképezni nem sikerült még senkinek az állatot. A tudósok nagy része a Loch Ness-i szörnyhöz és a jetihez hasonlóan a kriptozoológia területére sorolja az állatot, de vannak, akik nem zárják ki létezésének lehetőségét. Több expedíció indult már [1] a halálféreg felkutatására, de eddig egy sem járt sikerrel. Az új-zélandiak két hetet töltenek [2] majd a sivatag legkietlenebb vidékein, a mongol-kínai határ közelében, ami a Föld legkevésbé feltérképezett helyeinek egyike.

A halálféreg létezésében a sivatagban élők szilárdan hisznek, elbeszélésük szerint az állat nagyjából másfél méteres, vörös színű és ragadozó: a homokból hirtelen a felszínre törve savat köp az áldozatára, ami annyira erős, hogy pillanatok alatt megöl egy lovat vagy akár tevét. Más források szerint egyes angolna- és rájafajokhoz hasonlóan a féreg áramütéssel is megbénítja a prédáját, mielőtt savat köpne rá, biztos ami biztos. Az állatról először 1926-ban számolt be egy amerikai felfedező és paleontológus, Roy Chapman Andrews [3], aki egyébként arról is híres, hogy George Lucas a pletykák szerint róla mintázta Indiana Jones karakterét.

A Pamela űrszonda túl sok pozitront észlelt, ami a sötét anyag létezésére utal.

A sötét anyag az univerzum huszonhárom százalékát teszi ki, de közvetlenül nem megfigyelhető, csak a látható anyagra gyakorolt hatásából következtethetünk létezésére. A sötét anyagból származható jeleket a Pamela műhold [1] találta meg, mikor ismeretlen eredetű, nagy energiával rendelkező pozitronokat (az elektronok antirészecskéi) talált– írja a BBC [2].

A kutatók szerint azért valószínűsíthető, hogy ezek a részecskék a sötét anyagból származnak, mert olyan helyen találták őket, ahol sokkal kevesebb pozitronnak kellene lennie. Az eddig ismert eredmények szerint azonban a sötét anyagban nagyobb az antirészecskék aránya, mint ahogy az várható volna, a Pamela műhold adatai tehát a sötét anyagra utalnak a kutatásban részt vevő egyik tudós, Piergiorgio Picozza szerint.

Van viszont egy másik magyarázat is a pozitronokra. Egyesek szerint ezek olyan forgó, sűrű, ám már halott csillagokból származnak, melyek rengetek energiát bocsátanak ki. A Fermi-űrteleszkóp ezeket a csillagokat is vizsgálja, és valószínűleg tud majd olyan adatokkal szolgálni, melyek tisztázhatják a rejtélyes jelek eredetét.

A kutatásban nem résztvevő, ám a sötét anyag vizsgálatával foglalkozó Nigel Smith professzor a következőket nyilatkozta: „A forgó csillagok magyarázata a legvalószínűbb. Úgy gondolom, nagyon sokak várják most azt, hogy milyen eredményeket talál a Fermi.”

Picozza professzor is egyetért azzal, hogy ez a kevésbé izgalmas magyarázat is helytálló lehet. Elmondta továbbá azt is, hogy a részecskék alapján akár majd reprodukálni is tudják a sötét anyagot, a svájci nagy hadronütköztetőben [3] (Large Hadron Colliderben, LHC). „Ha minden eredményt sikerül igazolnunk, és ha az LHC-s kísérletek sikerrel járnak, majd akkor tudjuk csak azt mondani, hogy felfedeztük a sötét anyagot” - nyilatkozta Picozza.

Új sötét folt jelent meg a Jupiter déli pólusa környékén, amely feltehetően egy kisbolygó vagy üstökösmag becsapódási nyoma lehet. Magyarországról is készültek fényképek a jelenségről.

Anthony Wesley ausztrál amatőrcsillagász július 19-én éjjel lefotózta egy kisbolygó vagy üstökös Jupiterbe csapódásának a helyét, írta meg a Hírek.csillagászat.hu [1]. A folt először szokványos sötét sarki viharnak tűnt, csak a látási viszonyok javulása után derült ki, hogy nem csupán sötét, hanem a műszerek szerint teljesen fekete jelenségről van szó. Az elméleteket, miszerint a folt egy egyszerű holdárnyék vagy a Kallisztóhoz, a Jupiter egyik holdjához hasonló sötét objektum, sorra elvetették (ugyanis ebben az esetben a folt rossz helyen is van és a mérete sem megfelelő, továbbá még mozgása sem elég gyors ahhoz, hogy tényleg árnyék legyen).

A képeken az óriásbolygó déli poláris régióban, a 216 fokos jupiterrajzi hosszúságnál egy új, sötét színű folt látszik, amely nagyon hasonlít a Shoemaker-Levy 9 üstökös 1994-ben történt becsapódása által keltett nyomra.

A Universe Today szerint Glenn Orton (Jet Propulsion Laboratory) a NASA Intravörös Távcsövével készített felvétele megerősíti, hogy a Jupiteren lefotózott fekete folt egy becsapódás nyoma. A hír gyorsan bejárta a világot, a Universe Today mellett a SpaceWeather.com és a Slashdot is beszámolt a felfedezésről - ez utóbbi hatására a látogatók serege túlterhelte Anthony Wesley webszerverét.

Még július 20-án hajnalban elkészült az első magyar felvétel is a becsapódásról, amelyet Lőrincz Miklós készített egy 20 centiméteres Newton távcsőre szerelt webkamerával (a kép a felfedezést nem ismerve készült, így a szerencse is közrejátszott a sikeres észlelésben). Tőle függetlenül Szarka Leventéék is megörökítették a jelenség nyomait. Észleléseikről a makszutov.hu fórumában lehet részletesen olvasni.

Egy új számítógépes modell szerint a Mars és a Jupiter között sok olyan kisbolygó keringhet, amelynek őse egykoron a Neptunusz pályáján túlról, a Kuiper-övböl érkezett.

Harold F. Levison neves amerikai űrkutató tette közzé [1] új számítógépes szimulációs vizsgálatának eredményeit, amelyek a korai Naprendszerben az óriásbolygók pályáinak változásáról és ennek a kisbolygók keringésére gyakorolt hatásairól szólnak. Kimutatta, hogy a külső Naprendszer Neptunuszon túli Kuiper-övéből sok kisbolygó, sőt nagy méretű kisbolygó (újabb elnevezéssel töpebolygó) a bolygórendszerünk belső térségei felé vette az irányt. Ezek a Mars és a Jupiter pályái között elhelyezkedő fő kisbolygóövben telepedtek meg, és ott stabil pályára álltak.

Jelenlegi ismereteink szerint a Naprendszer óriásbolygóinak kialakulás utáni pályái nem voltak azonosak a mai pályáikkal. Az ősi Naprendszerben még meglévő temérdek kis égitest és az óriásbolygók gravitációs kölcsönhatása következtében a bolygópályák Naptól való távolsága az első 600 millió év alatt sokat változott, végül beállt a mai helyzet, a mai naptávolságokkal. Ez a jelenség a nagybolygók migrációja, vándorlása.

A folyamatnak drámai következményei voltak a kis égitestek, kisbolygók és üstökösök mozgására nézve: e parányi égitestek egy részét az óriásbolygók (elsősorban a Jupiter és Szaturnusz) kiszórták a Naprendszer belső térségeiből, más részüket pedig éppen a bolygórendszer belső régiói felé térítették el. A nagybolygók és a kis égitestek pályaviszonyai a migráció alatt állandóan változtak, miközben égi mechanikai rezonanciák alakultak ki és tűntek el folyamatosan (két égitest rezonanciája esetén bizonyos pályaelemeik, például keringési periódusaik kis egész számok arányával írhatók le). A rezonanciák között vannak stabilak, amely pályákon nagyon hosszú idő alatt ott maradhat a kis égitest, de vannak instabilak is, amikor rövid idő alatt elhagyják a rezonáns pályát. Azaz az ősi Naprendszerben az óriásbolygók migrációja jól összerázta a kisbolygók, üstökösök népes családját, és nagy részüket kiszórta, eltérítette pályájukról.

Kintről érkeztek?

A migrációs folyamat során 3,8-4,1 milliárd évvel ezelőtt különösen instabillá vált a kis égitestek mozgása, ekkor került ugyanis a Jupiter és a Szaturnusz középmozgása a kritikus 1:2 arány közelébe. Ebben a konfigurációban amíg a Jupiter kétszer megkerülte a Napot, addig a Szaturnusz pontosan egyszer tette ugyanezt. A két bolygóóriás egymást erősítő hatásai úgy összerázták a kis égitesteket, hogy sok közülük a Naprendszer belseje felé vette az irányt, aminek következtében megszaporodtak a belső kőzetbolygók becsapódásai (ez az úgynevezett Kései Nagy Bombázás [2] időszaka, amikor a Holdon és a kőzetbolygókon rengeteg kráter és becsapódási medence keletkezett).

Levison a számítógépes modellezés alapján arra a következtetésre jutott, hogy akkoriban a főövbeli kisbolygók mintegy 20 százaléka a külső Naprendszerből, a Kuiper-övből érkezett és települt meg a főöv külső vidékein, körülbelül 2,6 csillagászati egység naptávolságon túl. Ennek igen fontos következményei vannak. A Kuiper-övbeli kis égitestekben sok vízjég van, ami így beljebb vándorolt a fő aszteroidaövbe, ahonnan viszont a belső bolygókba ütközve eljuthatott a Föld felszínére is.

Nem ért egyet Levison következtetéséivel az Arizonai Egyetemről Renu Malhotra professzor, aki szerint a Neptunuszon túlról érkezett objektumok nem telepedhettek meg stabil pályán a fő kisbolygóövben, mivel Levison szimulációja nem vette figyelembe a belső régiókba érkező transzneptun objektumok évmilliárdok alatt bekövetkező elszökési arányát. Malhotra szerint egyszerűen csak arról van szó, hogy a fő aszteroidaöv kisbolygói mind helyben ott keletkezett kis égitestek és nem a Naprendszer külső vidékeiről a Mars-Jupiter közé átköltözött parányok.

Hát ettől biztos teherbe esik pár ember, ha nem, akkor agyilag.

Nagyon ötletes:)

Biztos van még egy ilyen mint a Föld, vagy hasonló a sok galaxis csak tartalmaz még egy ilyet, szerintem van valahol biztos mint a miénk!

Engem ez biztos nem fog gátolni, hogy megigyak pár korsóval:)

Ultrakirály!

Fetrengtema röhögéstől amikor megláttam! Nagyon ott van!

Osztom a véleményedet! Szerinte is, ez a gyerek olyan divatrepper:)!

Kicsit sokat képzel magáról és reklámozza magát állandóan.

Egy srác megkért, hogy vágjam össze neki ezt a videót, mert nem tudta , hogyan kell, megcsináltam neki movie makerrel.

http://videa.hu/play.php?v=lAJ7ibDkUiDV28fu

Ez a dolog csak egyoldalú szerelem lehet, remélem majd a gyerek is rá fog jönni.

Ennyit a tinikről....

Nem sok a külömbség persze a két faj között a szokásokban.

Érdekes tények ezek, kaptam is érte két warn-t.

A sziúk nem tekintik magukat többé amerikaiaknak

A lakota indiánok (közismertebb nevükön a sziúk), Ülő Bika és Őrült Ló utódai felmondták az őseik által másfél évszázada aláírt egyezményeket és már nem tekintik magukat amerikaiaknak. Mi több: saját külképviseletet akarnak nyitni több országban.

„Nem vagyunk többé az Egyesült Államok polgárai, és mindazok, akik a földünket magába foglaló öt államban élnek, szabadon csatlakozhatnak hozzánk" - jelentette ki szerdai washingtoni sajtókonferenciáján képviselőjük, Russel Means. Hozzátette, hogy a terület minden lakosának, aki lemond amerikai állampolgárságáról, útlevelet és vezetési engedélyt biztosítanak.

Lakota vezetők küldöttsége hétfőn közölte az amerikai külügyminisztériummal, hogy egyoldalúan felmondják a szövetségi kormánnyal kötött egyezményeket, amelyek közül néhány több mint 150 évvel ezelőtt született.

Az egyezmények „értéktelen szavak értéktelen papíron" és azokat „sokszor megsértették, hogy elrabolják kultúránkat, földünket és szokásainkat" - hangsúlyozták a törzsfőnökök.

„Harminchárom olyan szerződést kötöttünk az Egyesült Államokkal, amelyet nem tartottak tiszteletben" - hangsúlyozta Phyllis Young aktivista, aki 1977-ben az őslakosság jogairól szóló első nemzetközi konferenciát szervezte.

A lakoták ugyancsak küldöttséget menesztettek a bolíviai, a chilei, a dél-afrikai és a venezuelai nagykövetségre, és a következő hónapokban külképviseletet szándékoznak nyitni több országban.

A lakoták földje az Egyesült Államok északnyugati részén fekszik, a jelenlegi Nebraska, Dél-Dakota, Észak-Dakota, Montana és Wyoming államok között oszlik meg. Ez az egyetlen indián törzs, amely vereséget tudott mérni az amerikai hadseregre. Ülő Bika törzsfőnök volt az, aki 1876. június 26-án megsemmisítette George Armstrong Custer tábornok seregét a Montana állambeli Little Bighorn mellett vívott csatában.

A bálnák őse egy őzszerű lény volt

Egy új tanulmány szerint a bálnákat és a szárazföldi állatokat egy furcsa, mosómedve méretű, nagy farkú, agancs nélküli őzre vagy túlméretezett, hosszú lábú patkányra hasonlító élőlény köti össze.

A megvastagodott fülcsont a fő bizonyíték

Hans Thewissen, az Északkelet-Ohiói Orvostudományi Egyetem anatómiaprofesszora szerint az újabb fosszíliák arra utalnak, hogy az Indohyus a „hiányzó láncszem” az ősi bálnák felé vezető fejlődési úton. Thewissen elismeri, hogy kinézetre nincs benne semmi bálnaszerű, de az Indohyus anatómiai tulajdonságai meghökkentően hasonlít a bálnákéira.

Thewissen több száz, India Kasmír tartományának üledékes kőzeteiből kiásott Indohyus csontot tanulmányozott. Ebből a csontgyűjteményből összeállította a 48 millió éves élőlény csontvázát.

Az Indohyust a bálnákhoz legfőképpen a megvastagodott fülcsont kapcsolja, ilyet csak a ceteknél látni. Fogazatának vizsgálata azt mutatja, hogy ez a szárazföldi állat sok időt töltött a vízben, és valószínűleg ott is táplálkozott éppúgy, mint a vízilovak és a bálnák. Bizonyos őrlőfogak helyzete és alakja szintén az ősi bálnákhoz kapcsolja az Indohyust.

A modern bálnákra cseppet sem hasonlít az ős

„A legkorábbi bálnák egyáltalán nem voltak bálnaszerűek” – állítja Thewissen. – „Úgy néztek ki, mint egy disznó és egy kutya hibridje.” Nagyjából 40 millió éve vesztették el a lábukat és a szárazföldi járás képességét.

Thewissen szerint az Indohyus apró, agancs nélküli, őzszerű lény volt, amely leginkább a mai afrikai kancsilhoz vagy patkányőzhöz hasonlított. A kancsilnak patkányszerű az orra és veszély esetén vízbe ugrik, hogy elrejtőzzön.

A korai bálnák India és Pakisztán területén éltek, ami igaz az Indohyusra, de nem érvényes a korai afrikai vízilovakra. Míg a modern ceteket intelligens állatoknak tartják, a korai bálnáknak és az Indohyusnak kicsi volt az agya.

Kétkedő hangok

Más tudósok érdeklődéssel olvasták Thewissen elképzelését, de egyáltalán nincsenek meggyőződve a helyességéről. Szerintük a vízilovak bálnaősként feltételezett helyzete egyáltalán nem ingott meg.

„Noha impozáns a bálnák eredetéről szóló új elmélet, de további vizsgálatokat igényel, különösen azért, mert más, szintén új tanulmányok szerint a vízilovak és a Raoellidae család tagjai (ahová az Indohyus is tartozik) is szerepet játszottak a bálnák kialakulásában” –kommentálta a hírt Annalisa Berta, a San Diego-i Állami Egyetem biológiaprofesszora.

Mások elégtelennek tartják a Thewissen által felvonultatott bizonyítékokat. Szerintük a fülcsont vastagságát nehéz meghatározni egyetlen példány alapján, és a munka zöme fogakra támaszkodik.

Thewissen válaszában kifejti, hogy valóban gondot jelentett a kevés jó állapotú ősmaradvány, de fenntartja a véleményét, miszerint elég bizonyíték szól amellett, hogy az Indohyus a cetek legközelebbi szárazföldi őse, a víziló pedig a legközelebbi élő szárazföldi rokon.

62 millió évvel a Naprendszer kialakulása után keletkezhetett a Hold

A Hold valószínűleg a 4,567 milliárd éves Naprendszer kialakulásának kezdete után 62 millió évvel keletkezett a Nature című brit tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

A zürichi műszaki egyetem és a kölni ásványtani intézet kutatócsoportja volfrámizotópos mérések segítségével megállapította, hogy a Föld és kísérője valamikor a Naprendszer keletkezése utáni 52-152 millió év alatt vált szét, nagy valószínűséggel legfeljebb 62 millió évvel a Naprendszer létrejötte után.

A tudósok azt is megállapították, hogy két volfrámizotóp aránya egyforma a Föld és Hold köpenyében. A föld- és a holdfelszín anyagának azonosságát már az Apolló amerikai űrhajóprogram idején megállapították.

Egy általánosan elfogadott elmélet szerint a Hold feltehetően a Föld és egy Mars-méretű égitest összeütközése következtében keletkezett.

A majmok is fizetnek a szexért

Egy új kutatás szerint nemcsak az emberek hajlandóak fizetni a szexért. A hím makákók kurkászással váltják meg a párzási jogot annál a nősténynél, amelynek megtisztították a bundáját.

A kutatás vezetője, Michael Gumert, a singapore-i Nanyang Műszaki Egyetem pszichológiai részlegének munkatársa 2003 és 2005 között tanulmányozta a közönséges makákók (Macaca fascicularis) egy vadon élő populációját az indonéziai Tanjung Puting Nemzeti Parkban. Ez időszak alatt 243 hím–nőstény kurkászást figyelt meg, amelyek zöme a párzásra hajlamos nőstények felé irányult.

Megfigyelte, minél kevesebb fogamzóképes nőstény van a környéken és minél alacsonyabb rangú a hím, annál több időt kell a hím majmoknak kurkászásra fordítaniuk, hogy beteljesíthessék vágyukat. A makákók a fogaikkal és a mancsukkal fésülik át a partner bundáját, miközben eltávolítják a piszkot, az összegubancolódott szőrt és a parazitákat. A tevékenység gyakran fölizgatja szexuálisan a majmokat, főként a hímeket, ezért sok tudós úgy véli, ebből alakulhatott ki később az emberi előjáték.

A szex előtti kurkászás néhány másodperctől akár fél óráig vagy még tovább is tarthat. Az időtartam gyakran – fordított – összefüggésben áll a számba jöhető partnerek számával, illetve a kurkászó vagy az elfogadó státuszával. Gumert viszont megjegyzi, hogy a rang nem mentesít a „fizetség” alól, legfeljebb megkönnyíti az üzletet. A magasabb rangú, ezért kelendőbb nőstényeket viszont csak „drágábban” lehet megkapni, mint a ragsorban hátrébb állókat.

Mivel a hímek gyakran igyekeznek megspórolni a fárasztó munkát, ezért először megpróbálnak „flörtölni” is a nőstényekkel: közeledésük előtt arckifejezésekkel igyekeznek elnyerni azok tetszését.

„Antropomorf megközelítéssel ez olyasmi lehet, mint a kacsintás vagy a mosolygás” – mondja Gumert. – A hímek bólintanak és biccentgetnek a fejükkel, fölhúzzák a szemöldöküket és cuppognak ajkukkal a nőstény felé.”

Gumert azt is megfigyelte, hogy időnként a nőstények is kurkásszák a hímeket, de úgy tűnik, ez a viselkedés nem áll kapcsolatban a szexszel. Valószínűleg segít a bizonyos hímekkel való kapcsolat megerősítésében, s ezek a hímek később megvédhetik a nőstény utódát más agresszív hímektől, amelyeket korábbról nem fűz ilyen érdekeltség a nőstény családjához.

Kivonulás a virtuális világba?

A növekvő kínálat is jelzi: egyre nagyobb a kereslet ezek iránt a játékok iránt. A BBC News-nak nyilatkozó Edward Castronova közgazdász, aki maga is tervezett már egy Shakespeare-korba kalauzoló szerepjátékot, és aki immár több éve foglalkozik az online szerepjátékok társadalmi-gazdasági hatásával, így fogalmazott: „A közeljövőben mindenkit meg fognak érinteni az online közösségi szerepjátékok ilyen vagy olyan formája. Persze mindenkit más és más mértékben, ám egy biztos: ezekkel a játékokkal egyre többen és egyre több időt fognak eltölteni, így a játékok társadalmi hatásának tanulmányozása alapvető feladata lehet a társadalomtudományoknak.”

Egy újabb Új Világ

A játékok a társadalomtudósok-közgazdászok szempontjából azonban más szempontból érdekesek lehetnek: ezen közösségi tevékenységek ugyanis a való életet szimulálják több-kevesebb sikerrel, ily módon a társadalomtudósok társadalmi és gazdasági folyamatokat kutathatnak ártatlan kísérletekkel. Ami eddig csak a természettudósok kiváltsága volt, az nemsokára immár a társadalomtudósok hétköznapi módszerévé is válhat.

Hogy nem elhanyagolható a való és a virtuális világ kapcsolata, azt jól mutatja, hogy szereplőket vásárolhatunk és adhatunk el online (némelyikért akár kétezer dollárt sem sajnálnak), hogy egy átlagos játékos már ma is közel 20-30 órát tölt hetente a szerepjátékban, sőt a virtuális világok pénznemeinek a jenhez vagy a dollárhoz viszonyított árfolyama is arról vall, hogy ma már nincs éles határ való és a virtuális világ között. Délkelet-Ázsiában több helyen is letartóztatási hullámok és bírósági perek indultak, mivel a játékok szerverét meghackkelték, és „belenyúltak” a virtuális világba.

Nem véletlen, hogy Edward Castronova egy egész könyvet szentelt immár az online szerepjátékok hatásainak: Kivonulás a virtuális világba (Exodus to the Virtual World) címmel megjelent könyvében nem állít kevesebbet, mint hogy az online szerepjátékok társadalmi hatása csakis az amerikai kolóniák 1600-as évekbeli létrehozásához hasonlítható. „Bár gyakran inkább Észak-Amerikára koncentrálnak a történészek, azért az sem hanyagolható el, hogy mi történt Angliában ebben az időszakban: a szigetország társadalma és gazdasága is jelentősen átalakult” – nyilatkozta Castronova a BBC News-nak. Az Indiana Egyetem közgazdász professzora szerint a virtuális világokba való kivonulásnak is legalább olyan komoly társadalmi hatásai lesznek, mint a kolóniák létrejöttének.

Együttműködésre és empátiára nevel

Bár sokan – főleg az idősebb generációk – tartózkodóak a szerepjátékokkal szemben, egy brit kutatás azt mutatja, hogy akár hasznosak is lehetnek a szocializáció során: a 19 évnél fiatalabb angol tinédzserek 70 százaléka vesz részt valamilyen szerepjátékban, és a felmérések szerint annyi időt fordítanak a játékra, mint a házi feladatok elkészítésére. Ez akár elrettentő is lehetne, ha bizonyos értelemben nem „tanulna” a gyerek játék közben: a szerepjátékok ugyanis nem hasonlíthatók a hagyományos „ lövöldözős-gyilkolós” számítógépes játékokhoz.

A szerepjátékok komplexitása és struktúrája alkalmassá teszi a játékokat arra, hogy olyan szituációkba kerüljön a gyerek, amelyeket a későbbiek folyamán valóban megélhet. Bár a szereplők gyakran a fantázia szüleményei, és mesebeli figurák népesítik be nem ritkán a virtuális világokat, ám az élethelyzetek struktúrája igencsak hasonlít valódi élethelyzetekre.

Ráadásul nem ritkán csapatban kell megoldani egy-egy feladatot, több játékosnak össze kell fognia ahhoz, hogy elhárítsanak akadályokat vagy hogy egyszerűen csak leküzdjék a nehézségeket, azaz konstruktív és empatikus módon kell a többi szereplőhöz viszonyulni. A játék veszélye csupán annyi, ha valakinek olyan szenvedélyévé válik a játék, hogy valódi életéből teljesen kivonul, az bizony komoly társadalmi problémákat okozhat a közeljövőben.

Tíz érdekes tény a fenyőkről

Melyik fenyőnek a legnagyobb a toboza? Melyiknek a magja ehető, melyik a magassági rekorder? Csak fenyőillatú lehet a fenyő? Karácsony közeledtével összegyűjtöttünk néhány érdekességet a fenyőkről.

Míg karácsonykor a fenyőárusoknál legfeljebb 2-3 faj közül választhatunk, a természetben a fenyőknek több száz faja ismert. Az alábbiakban ezekről gyűjtöttünk csokorba néhány érdekességet.

A fenyők osztályának közel ezer faja ismert szerte a világon: ide tartoznak többek között a fenyőfélék, ciprusfélék, mocsárciprusfélék és a tiszafafélék. Habár a köznyelv az örökzöld jelzővel illeti őket, a fenyők 25 faja lombhullató. Ősszel vörösre változik, és lehullajtja tűit többek között a szecsuáni mamutfenyő, a mocsárciprus vagy - mint neve is mutatja - az Alpokban és a Kárpátokban őshonos vörösfenyő. Ez utóbbi télen könnyen felismerhető a kopasz fán éveken keresztül megmaradó apró tobozokról.

Életveszélyes fák

A nálunk előforduló „ártalmatlan” fenyőkhöz képest akár életveszélyesek is lehetnek a Kalifornia délnyugati és Mexikó északnyugati részén, mintegy háromezer méter magasságig előforduló óriástobozú fenyők (Pinus coulteri). Tobozainak hossza elérheti a 40 centimétert, tömege pedig a 3,5 kilogrammot. Így nem csoda, hogy a helyiektől a „widowmakers”, vagyis az „özveggyé tevő” nevet kapta, hiszen ha a több mint 25 méter magas fa tetejéről lepottyan egy ekkora toboz bizony komoly sérüléseket okozhat. A tobozpikkelyek ráadásul 2 centiméter hosszú, karomszerű nyúlványokban végződnek.

A tobozméretet tekintve az európai rekorder a tengerparti fenyő (Pinus pinaster), amely a Földközi-tenger vidékén és az Atlanti-óceán franciaországi és portugáliai partvidékén él. A fa toboza akár a 20 centimétert is elérheti.

Famatuzsálemek

A fák matuzsálemei a hegyi mamutfenyők (Sequoiadendron giganteum), amelyek akár 2-3000 évig is elélnek. A legnagyobb példány a fajról elnevezett amerikai Sequoia Nemzeti Parkban található.

Érdekesség, hogy a jelenleg ismert legidősebb fa mindezek ellenére mégsem mamutfenyő, hanem egy szálkástobozú fenyő (Pinus aristata). A rekordidős fa a kaliforniai White-hegységben található, korát 4700 évre becsülik.

Az európai fenyőfélék közül az Alpokban és a Kárpátokban honos cirbolyafenyő (Pinus cembra) él legtovább: megélheti akár az ezer évet is.

Magassági rekorder

A magassági rekordot a tengerparti mamutfenyő (Sequoia sempervirens) tartja több mint száz méterrel. Az eddig ismert – már kivágott – legmagasabb mamutfenyő 120 méter volt. A ma élő legmagasabb fa a kaliforniai Redwood Nemzeti Parkban élő, 115,5 méter magas Hyperion.

Kulináris élvezetek

A mediterrán vidék tájképének elmaradhatatlan eleme a mandulafenyő (Pinus pinea), amely könnyen felismerhető, ernyő alakú lombkoronájáról. Mint neve is mutatja, a tobozában lévő mag ízletes csemege, már az ókorban is népszerű eledel volt. A tobozok begyűjtése október és április között zajlik, ami tekintve a fák 25-30 méteres magasságát nem kockázatmentes vállalkozás. A maggal salátákat, sült húsokat ízesítenek, de az arab konyha egyik rizsestál specialitása is ezzel készül. A már üres tobozt olcsó tüzelőanyagként hasznosítják. A nagy kereslet miatt ma már Kínából és Dél-Koreából is kerül a boltok polcaira mandulafenyő mag.

Szintén ehető, és a mandulafenyőéhez külsőre nagyon hasonló a cirbolyafenyő (Pinus cembra) magja, bár ez utóbbi kevésbé gyantás, íze inkább a mogyoróhoz hasonlít. Mivel amikor a toboz lehull, még nem nyílt fel, a magokhoz úgy juthatunk hozzá, ha meleg sütőben kipattogtatjuk őket.

„Európai kaucsukfa”

A tengerparti fenyőnek Franciaországban jelentős gazdasági haszna van. A magas gyantatartalma miatt többek között a gyógyászatban és a vegyiparban is használják. A fát – a délkelet ázsiai kaucsukfához hasonlóan - megcsapolják, begyűjtik a kifolyt gyantát, majd desztillálással terpentint és kolofóniumot (hegedűgyantát) nyernek belőle.

Fenyő helyett narancs illat

A toboza miatt más fenyővel nem össze téveszthető közönséges duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii) tűleveleit ha összedörzsöljük, meglepve tapasztalhatjuk, hogy kellemes narancsillatot áraszt. A faj Észak-Amerika nyugati partvidékén őshonos, de ma már szinte mindenütt megtalálható parkokban, arborétumokban, kertekben.

Ősi jegyek

Az araukáriafélék rendszertanilag ősi elszigetelt családnak számítanak. Erre utal, és ezáltal könnyen felismerhetővé teszi a növényt a széles levele, valamint vastag, pikkelyszerű törzse. Az araukáriafélék mind a 36 faja a déli kontinenseken őshonos, kivéve Afrikát. A chilei araukária (Araucaria araucana) a chilei és az argentin Andokban honos, és kiterjedt zárt állományt alkot. Európában főleg a nyugati, enyhébb klímájú területeken található meg parkokban, arborétumokban. Ennek a fának is ehető a magja.

Aktív gleccserre bukkantak a Marson

Valószínűleg egy aktív gleccserre bukkantak a kutatók a Marson. Amennyiben valóban csak pár ezer éves képződményről van szó, a gleccser potenciális helyszíne lehet a közeljövőben leszálló új marsjárók élet utáni kutatásának.

Idős, több millió éves gleccserszerű képződményeket már korábban is találtak a vörös bolygón. A most lencsevégre került jégnyelv viszont a becslések szerint „csak” néhány tízezer éves. A jeges területet az Európai Űrhivatal (ESA) Mars Express nevű űrszondája örökítette meg a Deuteronilus Mensae nevű régióban.

„A gleccsernyelv gerincein több fehér folt látható, amely valószínűleg frissen kivált vízjég. Még nem vagyunk teljesen bizonyosak abban, hogy valóban jégnyelvről van-e szó, de a következő hónapokban újabb felvételeket készítünk a térségről, ezek remélhetőleg egyértelmű választ adnak majd” – nyilatkozta Gerhard Neukum, az ESA munkatársa a BBC Newsnak.

Az ilyen jelenség nagyon ritka a Marson, mert a jég a felszínen hamar szublimál (gázzá alakul). A kutatók feltételezik, hogy ezen a területen a víz tíz-százezer évvel ezelőtt került a felszínre a mélyből. Ez geológiai viszonylatban azt jelenti, hogy aktív gleccserről van szó, ami eddig egyedülálló jelenségnek számít, bár a kutatók remélik, hogy találnak még több hasonló képződményt a területen.

Gerhard Neukum szerint a feltörő víz a felszínen megfagy, és ez fokozatosan hizlalja a jégnyelvet. Más kutatók viszont úgy vélik, hogy a marsi gleccserek – a földiekhez hasonlóan - hóból táplálkoznak. Neukum szerint viszont ehhez nagyon kevés a havazás a vörös bolygón.

A gleccserek kiemelt célpontjai lesznek a jövőben a marsjáróknak, hiszen amennyiben a felszín alatt mikroorganizmusok élnek, a felszínre törő vízzel azok is kutathatóvá válnak.

Az ESA novemberben ünnepelte a Mars Express ötezredik keringését a vörös bolygó körül. A marsszonda 205 napos és 400 millió kilométeres út után 2003. december 25-én kezdte meg működését. Ez volt az első alkalom, hogy Európa sikeresen egy másik bolygó körüli pályára állított űrszondát. A szondával érkező Beagle 2 marsjáróval viszont még annak leszállása előtt elveszítette a kapcsolatot a földi irányító központ.

Sok-Sok hússal eszem a szalonnát!