Jump to content
PirateClub.hu

Saha

Veterán
  • Pontszám

    141
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: Saha

  1. Saha

    Manchester United

    Csatárnézőben a Manchester United Az angol bajnok mindössze két pontot gyűjtött három meccsen és ezzel 16. helyen áll a Premier League-ben. A sérült Rooney nélkül nem megy egyelőre a góllövés, ezért Ferguson még egy klasszis csatárt igazolna. Anelka, Martins és Crouch a jelöltek között. Wayne Rooney-ra sérülése miatt októberig nem számíthat Sir Alex Ferguson, ráadásul Louis Saha és Ole Gunnar Solksjaer is kidőlt a sorból. Cristiano Ronaldót pedig tettlegesség miatt három bajnoki meccsre eltiltotta az angol szövetség. Jelenleg tehát csatárposzton csak Carlos Tevez bevethető a Unitednál. A skót tréner tisztában van azzal, hogy az egész szezonjukat elronthatja egy rossz kezdés, ezért mindenképpen szeretne a közeljövőben egy támadót igazolni. A három meccsen lőtt árvácska gól egyelőre nagyon kevésnek tűnik. Angol lapjelentések szerint Ferguson már ki is nézte magának a Newcastle-ben tavaly parádés szezont produkáló Obafemi Martinst. A Szarkák nigériai támadójáért 13 millió angol fontot kellene fizetnie a Manchesternek, ami nem okozhat problémát. Ha Martinst nem sikerülne az Old Traffordra csábítani, akkor a Tottenhamből Dimitar Berbatov, a Boltonból Nicolas Anelka és a liverpooli Peter Crouch jöhet még számításba. Nyert a United a bíróságon Az Angol Labdarúgó Liga (Premier League) vizsgálóbizottságának keddi döntése értelmében a Manchester United argentin hátvédje, Gabriel Heinze nem igazolhat a Liverpool együtteséhez. Heinze egy háromtagú vizsgálóbizottság felállítását kérte a ligától, amely kideríti, hogy a Manchester miért nem engedi el őt az Anfield roadra. A 29 éves játékos azt állította, hogy birtokában van egy levél, amelyben a manchesteri csapat elöljárói leírják, hogy 6.8 millió font ellenében elhagyhatja az együttest. A "vörös ördögök" viszont azt állították, hogy levélben és szóban is elmondták Heinzének, hogy semmilyen körülmények között nem igazolhat egyik bajnoki riválishoz sem. A Premier League bizottsága megvizsgálta a kérdéses levelet, és úgy határozott, hogy a klubnak ad igazat, mivel abból egyértelműen kiderül, hogy a Manchester csak a külföldi átigazolásra adott engedélyt Heinzének. A hátvédnek jogában áll fellebbezést benyújtani az ítélet ellen. Heinze a Madridé 12 millióért A Manchester United a Real Madridnak adta el Gabriel Heinzét... Argentin források szerint a Real 12 millió euróért megszerezte a MU balhátvédjét, akit az angol bajnok nem akart Anglián belül értékesíteni. A Realnál Marcelo és Miguel Torres személyében két formán kívüli játékos van az argentin posztján, ezért szerződtették le. Heinze korábban szerepelt már Spanyolországban, európai karrierjét a Real Valladolidban kezdte. A védő érkezésével már négy gaucho játszik a Bernabeuban Saviola, Gago, Higuain és Heinze személyében, de Bernd Schuster edző egy újabb argentin, Diego Milito leigazolását tervezi. Louis és Carlitos fogja támadni a Spurst Louis Saha visszatér hosszas sérüléséből, és vasárnap akár már helyet is kaphat a kezdőcsapatban Carlos Tevez oldalán. Saha utoljára a februárban játszott, egy Reading elleni mérkőzésen, ahol kiújult a sérülése. Azona mérkőzésen, gólt is szerzett a francia támadó. Ám most vasárnap ismét lehetőséget kap, hogy hátára vegye a csapatot, mint Nistelrooy sérülései idején... A gall támadó egyébként már egy hete, teljes edzésmunkát végez, így több mint valószínű, hogy vasárnap, láthatjuk őt az Old Trafford gyepén. Remélhetőleg, Tevezzel együtt, ütőképes csatársor alkotnak, mely megszerzi, a United idei első diadalát... Megsérült Edwin Van Der Sar a Holland válogatott portás egyik edzésén sérült meg, így ki kell hagynia a ma esti, Svédország elleni nemzetiközi megmértettést. Edwin, Liverpooli honfitársával, Dirk Kuyt-el való ütközés következtében rogyott a gyepre edzés közben. "Edwin fájdalmat érzett a lábában, így tegnap egész éjszaka jegelni kellett" - nyilatkozta Marco Van Basten a Holland szövetségi kapitány. "Majd meglátjuk mennyit segített, de valószínű be kell hívnunk egy másik kapust a találkozóra"- folytatta. Sir Alex Ferguson reménykedhet, hogy a Holland óriás felépül vasárnapra, hiszen a United a Tottanhammal csap össze az Old TRaffordon és a Vörösöknek, motmár tényleg kötelező a 3 pont begyűjtése. Ha esetleg nem lenne Edwin játékra kész, a Lengyel portás, Tomasz Kuszczak kell a kapuba állni. Tomasz legutóbb májusban védett tétmeccsen, akkor nem kapott gólt a Chelsea-től. A Unitednek emellett még két kapusa van,az Angol válogatott Ben Foster, aki ugyancsak sérült és Tom Heaton, aki még nem mutatkozott be United színekben. Közülük is válogathat Fergie, ha esetleg nem épülne fel Edwin, bár ennek az első orvosi jelentések szerint, csekély a valószínűsége... A Lyon Silvestre-re hajt! A Lyon megerősítette hivatalosan is, hogy igényt tartanának a francia védőre, Mikael Silvestre-re! A Francia bajnok kétségbeesetten próbálja feltölteni az űrt, amit a távozó játékosok maguk mögött hagytak. Első lépésben Mikael Silvestre-t próbálják haza csábítani. "Mikael, már nem kapja meg a United-nél a kezdő lehetőséget, amit nálunk megkapna. Egy játékosnak fontos, hogy folyton játszassák és ha ez egy csapatnál nincs így, a játékos elgondolkozhat a karrierjén, így történik ez Mikael esetében is"- szólalt meg Alain Perrin, a Lyon-tól. "Mikael ügynöke egy diszkrét felhívást intézett irányunkban."- folytatta. "Silvestre-nek igazi előnye, hogy egy sokoldalú bal beck, ellenben más poszton is megállja a helyét a védelemben. Nekünk először is látnunk kell azokat a feltételeket, amik ellenében csatlakozhatna hozzánk." Ronaldo: Sajnálom! Ronaldo elnézést kért. De nem Richard Hugh-tól, nem Steve Benettől, s nem a Flatton Park közönségétől, hanem saját csapatától, és annak szurkolóitól... A Portugál csillag jelenleg három meccses eltiltását tölti, a Porthmouth ellen összeszedett piros lapért... Ronaldo már megkezdte büntetését a városi rivális ellen elszenvedett vereséggel végződő mérkőzésen. Emelett a luzitán csillagnak még a Tottanham és a Sunderland elleni mérkőzéseket is csak a lelátóról szemlélheti. Ronaldo megszólalt ezügyben és elnézést kért a United-től! "Szomorú vagyok, hogy nem állhatok a csapat rendelkezésére, ebben a nehéz időszakban. Különösen az okoz csalódást, hogy a képtelenek vagyunk ebben a szezonban még győzni. Sajnálom, hogy nem segíthetem a csapatot, és állhatok ki értük a pályán is! De optimista vagyok és bízok a United-ban annak ellenére, hogy rossz volt a szezonkezdet.De a helyzet hamarosan változni fog, mi is pozitívak leszünk, és visszakerül a United oda, ahol valójában kellene lennie..." - fejezte be nyilatkozatát Ronnie. Owen: Talpra fogunk állni! Owen Hargreaves magabiztos, hogy a Manchester United gyenge szériája nem fog sokáig tartani. Owen régóta várt debütálására vasárnap a City ellen került sor. Ugyan a United elveszítette a mérkőzést, Owen a legjobb teljesítményt nyújtotta, mint a szurkolói szavazatok alapján, mind pedig Sir Alex Ferguson szerint. A United jelenleg 7 pont hátrányban van a listavezetőkkel szemben, ám Owen biztos benne, hogy cak ideiglenes állapot a nagy pontaszály. "Elég lehetőséget dolgoztunk ki a City ellenében is a győzelemhez, csak a helyzetkihasználásunk volt gyenge. Ez az a probléma amire leginkább oda kell figyelnünk az elkövetkezendő meccseken. Ez az az egy probléáma amin javítanunk kell, és akkor jönni fognak az eredmények is. Mikor Geovanni a hétvégén eleresztette a lövést melyből a gól is született, nekünk már rég vezetnünk kellett volna. Frusztráló dolog, hogy az elmúlt három mérkőzésünkön mind mind rendre jó játékot mutattunk, mégse nyertünk. De a foci lényege a győzelem, így nekünk is el kell kezdeünk nyerni! Az eredménnyel csalódótt vagyok, ám a debütálásom életem legszebb élménye volt. A Manchester United-ért játszani, ezek előkk a szurkolók előtt, akikhez hasonlót sehol sem találsz lenyűgöző érzés. Az autóbuszon utazva s letámadjáka buszt a fanatikusabb szurkolók! Csodálatos érzés, amihez foghatót karrierem során még sehol sem tapasztaltam! Természetesen nekem is csalódás az eddig elért eredmény, de biztos vagyok benne hogy hamarosan feláll a csapat, és a jövőben sokkal több győzelmet tudunk felmutatni..."
  2. Saha

    Manchester United

    Még 1 kis átigazolási hír: A Lyon is vinné Manchesterből Heinzét Az Olympique Lyon is beszállt a bal oldali argentin védő megszerzéséért vívott harcba. Gabriel Heinze (fotó) szíve szerint Liverpoolba igazolna, és állítása szerint a Manchester United írásban ígéretet tett, hogy 6.8 millió fontért elengedi őt. A liverpooli szerződést azonban nehezíti, hogy a Vörös Ördögök nem akarják közvetlen hazai riválishoz engedni az argentin védőt, és itt jöhet képbe az Olympique Lyon. Az új lyoni vezetőedző, Alain Perrin hat hónapra kidölő csapatkapitánya, a brazil Cris pótlására szemelte ki a 29 éves Heinzét. "Benne van a profiljában, de jó lenne tudni, hogy igazán akar-e rendszeresen középhátvédet játszani." - nyilatkozta Perrin. Az argentin válogatott védő 2004. nyarán 6.9 millió font ellenében érkezett az Old Traffordra a francia Paris St. Germaintől. Elnézést kért Rooney-tól a Reading védője Michael Duberry szerint az eset, amelynél megsérült a Manchester United támadója, egyszerű, hétköznapi ütközés volt. Michael Duberry az első félidő végén csapott össze Wayne Rooney-val, aki az esetnél megsérült, ezért le kellett cserélni a Reading elleni bajnoki szünetében. A válogatott játékosnak eltört a lába, így körülbelül két hónap pihenő vár. - Jobbulást kívánok neki, tudom mennyire kínzó egy hosszabb kihagyás, pláne, ha rögtön a szezon elején csúszik be – mondta Duberry, aki az esetet hétköznapinak nevezte: - Az ilyesmi előfordul, egyszerű baleset volt. aki szeretné nézni a eurosport2-őt az irjon..pü-t!!!
  3. Saha

    Manchester United

    A Boca megtámadja Tevez manchesteri szerződését! Az argetnín Boca Juniors együttese a FIFÁ-nál támadta meg Carlos Tevez szerződését, melyet az angol Manchester Uniteddel kötött a labdarúgó... A Boca azt akarja elérni, hogy a felek hozzák nyilvánosságra a játékos szerződésének részleteit és a pénzmozgásokat. A dolog érdekessége az, hogy a Boca a transzfer után 20 %-os jutalékban részesült volna, ám mind a MU, mind a játékos menedzsere, mind a reklámjogokat birtokoló cég egy fillért sem adott az argentín egyesületnek. Így a vezetőknek nem maradt más választásuk: jogorvoslatot kérnek a FIFÁ-tól!
  4. Saha

    Juventus

    A Juventus olasz válogatott kapusa szerint a torinói csapatnál akkor sem esnek pánikba, ha a gárda nem kerül fel a képzeletbeli dobogóra a hamarosan kezdődő szezon végén. Gianluigi Buffon igyekszik reálisan értékelni csapata esélyeit a következő olasz pontvadászatban. A kapus szerint a Juve célja, hogy Bajnokok Ligáját érő helyen végezzen, vagyis az első négyben. Az élvonalba idén visszajutott torinói gárda a nyáron esett át edzőváltáson, ráadásul a keretben is történt változás, így érthető a visszafogott elvárás. - Számunkra a reális célkitűzés a Bajnokok Ligájában való indulás. Ha ezt teljesíteni tudjuk, az remek újrakezdés lenne a klub számára. Nem felejthetjük el a közelmúltban történteket, és azt sem, hogy még építjük a csapatot. Szóval nem lenne tragédia, ha csak a negyedik helyet szerezzük meg – jelentette ki Buffon.
  5. Saha

    Manchester United

    A Real és a Manchester is beszállt az Alvesért folyó harcba A Real Madrid és a Manchester United is beszállt a Daniel Alvesért folytatott harcba. A Sevilla fiatal brazil védőjét a madridi és a manchesteri csapat mellett a Chelsea is szeretné leigazolni. Alves eközben kihagyja csapata Bajnokok Ligája selejtezőjét, ezzel is erősítve a távozásáról szóló híreszteléseket. A Sevilla azonban nem hajlandó eladni legjobbját, legutóbb egy 32 millió eurós Chelsea-ajánlatot utasítottak el. A brazil védő a múlt héten viszont többször hangoztatta, hogy szivesen kipróbálná magát egy újabb szinten és kész elhagyni az andalúz csapatot. José María Del Nido, a Sevilla elnöke kijelentette, csak akkor állnak szóba az esetleges kérővel, ha többet tesz le az asztalra a játékos jelenlegi áránál. A csapatoknak tehát körülbelül 40 millió eurót kéne ajánlani Alv esért. A spanyol média szerint ekkora összeg kifizetésére csak a Chelsea képes, akik emellett még évi 6,5 millió eurós fizetést is ajánlanának a játékosnak. Daniel Alves 2003-ban csatlakozott a Sevilla utánpótlás akadémiájához, akkor 800 ezer eurót fizettek érte a brazil Bahiának. A Sevilla az elmúlt években óriási összegre tett szert a kinevelt játékosok eladásából. Innen került ki többek között Jose Antonio Reyes, Julio Baptista és Sergio Ramos is, akikért összesen 87 millió eurót kapott a Sevilla. Ferguson nem igazol csatárt a sérült Rooney helyére A Manchester United edzője, Sir Alex Ferguson kizártnak tartja, hogy új csatárt igazolna a sérült Wayne Rooney helyére... A fiatal angol támadó a Reading elleni, vasárnapi bajnokin törte el a bal lábát. A mester inkább a napokban igazolt Carlos Teveznek adná meg a debütálási lehetőséget szerdán, a Portsmouth ellen. Ennek ellenére komoly problémák vannak a MU támadósorában. Luis Saha és Ole-Gunnar Solskjaer csak nemrég tértek vissza hosszú sérüléseikből, míg Teveznek is gondok vannak az erőnlétével. Ráadásul a nyáron két támadót is eladtak. Alan Smith a Newcastle-be, míg Guiseppe Rossi a Villarealba szerződött. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Rooney-nak mennyit kell majd kihagynia. A Sky Sports televízió szerint két hónapos kényszerpihenőre számíthat a csatár. Rooney-nak eddig sem volt szerencséje a lábsérülésekkel. 2004-ben az Európa-bajnokságon szintén a bal lábában tört el a lábujjcsontja, míg tavaly majdnem lemaradt a Világbajnokságról amikor a jobb lábát törte - írja a Független Hírügynökség. Tevez szerdán kezdő lesz a Manchester Unitedben Rooney sérülése kissé felborította Ferguson mester terveit....A következő néhány hétben Carlos Teveznek kell betöltenie a Wayne Rooney által hagyott űrt. A 23 éves argentin csatár átigazolási huza-vonája ugyan csak múlt pénteken ért vége, de - főleg Wayne Rooney sérülése miatt - hamar megkapja a lehetőséget a bizonyításra. Carlos Tevez már szerdán, az angol bajnokság 2. fordulójában debütálhat a Manchester Unitedben, amikor új csapata a Portsmouth otthonába látogat. "Carlos kezdő lesz szerdán a Portsmouth ellen." - jelentette ki Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere. "Jobban szerettem volna ezzel várni a Manchester City elleni mérkőzésig - addig kapott volna még pár nap edzéslehetőséget. De a következő néhány hétben ő tölti be azt a pozíciót, amit Wayne foglalt volna el."
  6. Saha

    Manchester United

    Komoly a sérülés: Wayne Rooney két hónapra a lelátóra kényszerül Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában (Premiership) szereplő Manchester United csatára, Wayne Rooney sérülés miatt nem állhat csapata rendelkezésére az elkövetkező két hónapban. A 21 éves válogatott támadó a Reading elleni nyitómérkőzésen szenvedett lábtörést.Wayne Rooney-ra egy ideig nem számíthat Sir Alex Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője bizakodik: Wayne Rooney októberben már játszhat csapatában. Jelen pillanatban ez a legtöbb, amit a skót mester remélhet, az angol válogatott csatár ugyanis lábközépcsonttörést szenvedett a "vörös ördögök" legutóbbi bajnokiján. Nincs szerencséje a fiatal labdarúgónak, ez már a harmadik komoly lábsérülése profi pályafutása során. Rooney először a 2004-es Európa-bajnokságon, majd a 2005-2006-os bajnokság végén, a Chelsea elleni rangadón szenvedett a mostanihoz hasonló sérülést. "Ez egy hajszálcsonttörés a lábában. Remélhetőleg két hónapon belül visszatér" - vázolta a mérkőzés után Rooney helyzetét Ferguson. Kérdés: a sajnálatos esemény milyen hatással lesz a címvédésre törekvő csapatra, hisz úgy tűnik csatárposzton megfogyatkozott a United? A vérbeli támadók közül Louis Saha és Ole Gunnar Solskjaer ugyan könnyített edzéseket már végezhet, visszatérésükre azonban még várni kell. Egyedül a friss igazolás, Carlos Tevez játékában bízhatnak a manchesteri szimpatizánsok. A sérülés azonban túlmutat Manchesteren. Az angol válogatott szövetségi kapitányának, Steve McClarennek is komoly fejtörést jelenthet a csatár kiválása. Ami már biztos: Rooney nem lehet ott a nemzeti tizenegy szeptemberi tétmérkőzésein. A szigetországi válogatott a jövő hónap 12-én Izraellel, majd négy nappal később Oroszországgal mérkőzik meg a Wembleyben, Európa-bajnoki selejtezők keretében. A McClaren vezette csapatnak pedig égető szüksége van a minél jobb teljesítményre, hisz Anglia mindössze a negyedik helyen áll selejtezőcsoportjában - igaz az éllovas Horvátországtól mindössze három pont választja el. "Ez egy dühítő sérülés számára, és egy dühítő sérülés Steve McClaren számára is" - mondta Ferguson, aki hozzátette: sajnálja a szövetségi kapitányt, és reméli, hogy az egykori segédedzője megbirkózik az előtte álló feladatokkal - így Rooney nélkül is.
  7. Saha

    Manchester United

    Van der Sar még nem döntött Edwin van der Sar a immár harmadik idényét kezdte el a Manchester Uniteddel, a harminchat esztendős portás még nem döntötte el, hogy vállalja-e a szereplést továbbra is a bajnokcsapatban... A holland válogatott egyese nyilatkozata szerint legkorábban jövő januárban fog elgondolkodni a hogyan-továbbon. Ben Foster sérülése után csak ő és Tomasz Kuszczak maradtak az első csapat keretében tapasztalt kapusok. "Bár az elmúlt szezon nagyon hosszú volt, jó hosszú pihenőt is kaptunk azt követően!" - nyilatkozta van der Sar. "Egyelőre nem tudom megmondani, hogy mi fog történni a jövőben velem, egyelőre élvezem a futballt, januárig semmiképpen sem fogok határozni a pályafutásom újabb szakaszáról." Wayne Rooney eltörte a lábát A vasárnapi Reading elleni meccsen megsérült a Manchester United és az angol válogatott csatára, Wayne Rooney. Az angol csatár bal lábán egy hajszáltörést találtak az orvosok. Rooney a 2006-os világbajnokság előtt is megsérült: akkor ugyancsak eltört egy csontja. Egyelőre még nem tudni, hogy mennyit kell kihagynia a csatárnak, elképzelhető, hogy akár három hónapig kényszerpihenőn lesz. Rooney sérülése nemcsak csapatának, hanem a válogatottnak is komoly gondot jelent, Angliára ugyanis nehéz meccsek várnak a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőiben. A csatár Cristiano Ronaldóval holtversenyben a Premiere League legeredményesebb csatára volt tavaly 23 góllal. Forrás:Magyar Rádió Online Heinze maradása 20.-án dől el Sir Alex Ferguson, a Manchester United edzője ma kijelentette, hogy számítana Gabriel Heinzére, ha a védő mégsem igazol a rivális Liverpool csapatához. Az argentin játékos távozása az Old Traffordról állandó téma mostanság, hiszen a United korábban már írásba is adta, hogy gyakorlatilag bárki leigazolhatja a játékost, aki kifizet érte 6,8 millió fontot. Most viszont éppen az MU vitatja a dokumentum érvényességét annak ellenére, hogy azt David Gill vezérigazgató írta alá. Szerintük ugyanis egy ilyen igazolás nem teheti semmissé egy, a játékossal még életben lévő kontraktust, az pedig további két évre szól. „Gabriel Heinze egyáltalán nem lett idegen nálunk, továbbra is népszerű csapattag” – mondta a játékosról Ferguson. „Augusztus huszadikán vizsgálják meg a kérdéses dokumentumot, de úgy gondolom, jó esélyeink vannak ara, hogy a javunkra döntsenek. Remélem Heinze marad a csapattal.” „Harcos típus. Nem hagy minket cserben” - összegzett a mester. Manchester Unitedból Khaybar United? Radikális félkatonai szervezet vetett szemet a Manchester Unitedra Több iráni lapban is megjelent, hogy az Ansar Hezbollah, (az országban tevékenykedő erőszakos rendfenntartó csoportosulás) megvásárolná a Manchester Unitedot. A szervezet nem kisebb támogatót tud a háta mögött, mint a jelenlegi iráni elnököt, Mahmoud Ahmadinejadot, aki köztudottan nagy focirajongó. A vásárlási szándékról maga az Ansar Hezbollah főtitkára, Mohammad Bagher Kharrazi beszélt: "Ha már megvettük a Manchester Unitedot, megváltoztatjuk a nevét Khaybarra."-Nyilatkozta magabiztosan a politikus. A manchesteriek esetleges új nevéről annyit érdemes tudni, hogy egy szent oázis Szaúd-Arábiában, ahol 629-ben Mohamed próféta követői vereséget mértek a zsidókra. Természetesen a Manchester Unitednál rögtön cáfolták, hogy bármilyen kapcsolatban is lennének a radikális szervezettel, de ettől a Hezbollah érdeklődése még lehet komoly. Néhány héttel ezelőtt még azt is elképzelhetetlennek tartottuk, hogy a másik élvonalbeli manchesteri egyesület a populista thaiföldi ex-miniszterelnök kezébe kerüljön.
  8. Saha

    Manchester United

    Mezszámok a 2007/2008-as idényre A Manchester United a mai nap folyamán bejelentette a 2007/2008-as idényre vonatlkozó mezszám-kiosztást. Azt már a nyár folyamán megtudtuk, hogy Wayne Rooney fogja viselni a van Nistelrooy távozása óta árválkodó 10-es mezt, míg a nyári szerzemény Owen Hargreaves kapta Gabriel Heinze eddigi mezszámát, a 4-est, így az argentin játékos ezentúl az Alan Smith távozásával megüresedett 14-es szerelésben futhat ki az Old Trafford gyepére. Már az Ázsia túrán is láthattuk, hogy Nani a 17-es számot fogja viselni, míg a brazil Anderson Rooney volt mezszámát, a 8-ast kapta új csapatában. A mai napon Carlos Tevez átigazolását is bejelentette klub, ugyanis a Premier League elhárította az utolsó akadályt is Carlitos Manchesterbe szerződése elől, és már az is kiderült, hogy az 'Apacs' lesz a Manchester United 32-es számú játékosa. A Vörös Ördögök mezszámai az új idényre: 1. Edwin van der Sar 2. Gary Neville 3. Patrice Evra 4. Owen Hargreaves 5. Rio Ferdinand 6. Wes Brown 7. Cristiano Ronaldo 8. Anderson 9. Louis Saha 10. Wayne Rooney 11. Ryan Giggs 12. Ben Foster 13. Park Ji-Sung 14. Gabriel Heinze 15. Nemanja Vidic 16. Michael Carrick 17. Nani 18. Paul Scholes 19. Gerard Pique 20. Ole Gunnar Solskjaer 21. Dong Fangzungho 22. John O'Shea 23. Johnny Evans 24. Darren Fletcher 25. Simpson 26. Phil Bardsley 27. Mikael Silvestre 28. Darren Gibson 29. Tomasz Kuszczak 30. Lee Martin 32. Carlos Tevez 33. Chris Eagles 35. Kieran Lee 36. David Gray 37. Catchart 38. Tom Heaton 39. Fraizer Campbel Wenger: Valaki felboríthatja a rendet Az Arsenal menedzsere szerint a 2007/2008-es Premier League szezon nem csak a 'Top 4'-nek nevezett klubok küzdelmeiről fog szólni. Az elmúlt években csak egyetlen csapat volt aki feltudta borítani a nagy négyes sorrendjét és betudott férkőzni a Bajnokok Ligája selejtezőt érő helyek egyikére. Ez a bravúr az Evertonnak sikerült 2005-ben, akkor a városi rivális Liverpool látta ennek kárát. Az Ágyúsok francia edzője, aki legalább egy új klubot vár az élcsapatok elitjébe a következőkép nyilatkozott: "Idén már nem csak a Chelsea, a Liverpool, a Manchester United és az Arsenal fog 'nagy' csapatnak számítani, mert most több klub is remek futballistákat igazolt a nyár folyamán." "Ennek ellenére persze nem valószínű, hogy mind sikeres lesz, de nagy rá az esély, hogy valamelyik csapat, vagy netalán csapatok felboríthatják a várt papír formát." "De vajon melyik gárda lesz az? Talán a West Ham vagy esetleg a Manchester City, netalán Aston Villa, de meg lehet, hogy a Newcastle United lesz. Ezek a klubok eddig nem igazán voltak közel a tűzhöz, de nagyon is szeretnének oda kerülni, és idén sokat tettek ennek érdekében. Érzésem szerint valamelyiknek akár sikerülhet is." Tevez a Unitedé Carlos Tevez ügye megoldódott, hiszen a Premier League jóvá hagyta az argentin támadó átigazolását a Manchester Unitedhez. A 23 éves játékos már pályára is léphetne vasárnap a Reading ellen, de Sir Alex Ferguson azt nyilatkozta korábban a hét folyamán, hogy nem fogja bevetni a csatárt. A klub nyilatkozata: "A Manchester United örömmel bejelentheti, hogy Carlos Tevez regisztrált tagja a klub elsőcsapatának a Premier League jóváhagyása által." Carlos Tevez Sir Alex Ferguson negyedik igazolása már az új szezonra, Hargreaves, Anderson és Nani mellett.
  9. Saha

    Manchester United

    Vége a huzavonának, a szövetség is zöld utat adott Carlos Teveznek Véget ért a hetek óta tartó huzavona, az argentin válogatott Carlos Tevez most már hivatalosan is a Manchester United labdarúgója. Egy héttel ezelőtt a 23 esztendős dél-amerikai gólvágó képviselői megegyeztek a West Ham Uniteddel, melynek eredményeképpen – kompenzációs díj gyanánt – a „kalapácsosok” két millió fonthoz jutottak. Végül az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) is kötélnek állt, rábólintott a megállapodásra. Carlso Tevez (jobbra) nemcsak az argentin válogatottban, hanem MU-dresszben is életveszélyes lehet Carlso Tevez (jobbra) nemcsak az argentin válogatottban, hanem MU-dresszben is életveszélyes lehet Az Angol Labdarúgó-szövetség is zöld utat adott Carlos Tevez klubváltásának, így pénteken hivatalossá vált, hogy a 23 esztendős argentin-válogatott támadó a Manchester United játékosa. A manchesteri sztárklub internetes oldalán számolt be a várva várt, kedvező döntésről: ”a Manchester United örömmel veszi tudomásul, hogy a két egyesület közti megállapodás után a szövetség jóváhagyta Carlos Tevez klubváltását, ezzel pedig hivatalosan is az együttes játékosává vált”. A futballtársadalom már tényként kezelte az argentin sztár klubváltását, ez az „apró” momentum, a szövetség jóváhagyása azonban eddig váratott magára. Így Tevez akár már vasárnap, a Reading elleni idénynyitón pályára léphetne az MU-ban. Sir Alex Ferguson szerint a bajnoki bemutatkozásra a második fordulóig várni kell. Ez pedig azt jelentené, hogy a dél-amerikai kiválóság a City elleni, machesteri derbin ölthetné először magára a „vörös ördögök” dresszét a PL-ben. "Meglepett az edzésmunkája. Arra számítottam, hogy több tréningre lesz szüksége a formába lendüléshez, mivel a Copa America után csak rövid ideig pihenhetett. Ezzel szemben már most készen áll a bevetésre, a teljesítménye meggyőzött. A második fordulóban biztosan ott lesz a City ellen” – árulta el Sir Alex.
  10. Saha

    Manchester United

    Heinze: Megmondtam Fergusonnak, hogy menni szeretnék! Gabriel Heinze valószínűleg augusztusban el fogja hagyni a Manchester Unitedet, miután tegnap azt nyilatkozta, hogy már közölte távozási szándékát Sir Alex Fergusonnal. Az argentin válogatott védőt az elmúlt idényben kiszorította a kezdőtizenegyből Patrice Evra, így neki a korábban megszokottnál kevesebb lehetősége adódott a szereplésre. "Beszéltem a menedzserrel és elmondtam neki, hogy menni szeretnék!" - mondta Heinze a Daily Mailnek. "Ez persze csak akkor lesz így, ha egy olyan klub jelentkezik értem, amely megfelelő ajánlatot tesz le az asztalra. Máig egy ilyen megkeresés érkezett: a Liverpoolé! A nyár elején mindenki biztosított engem a klubnál, hogy elmehetek, ha teljesülnek bizonyos feltételek az eladásommal kapcsolatban. Azt hiszem nem lesz akadálya a távozásomnak." David Gill, a MU elnöke korábban azt nyilatkozta, ha bárki kifizeti Heinzéért a 6,5 millió fontos vételárat, akkor szabadon távozhat az argentin, elengedik még érvényes szerződéséből. Cristiano Ronaldo szerint a United idén meghódítja Európát A Manchester United portugál csillaga kijelentette, hogy ebben az évben csapatával meg fogják nyerni a Bajnokok Ligáját. A Vörös Ördögök vasárnap már nyertek egy trófeát a Chelsea ellen (Community Shield), de idén a fő céljuk a a Bajnokok Ligája megnyerése lesz, amit utoljára 1999-ben nyertek meg Fergusonék. A Unitednak már tavaly is remek szezonja volt: két év után elhódították a bajnoki címet a Chelsea elől, bejutottak az FA-kupa döntőjébe és a BL-elődöntőjébe is, de ott a Milan legyőzte a Manchestert. Alex Ferguson nyáron elsősorban a középpályát erősítette meg, hiszen Andersont, Nanit és Hargreavest is leigazolta, sőt: Carlos Tévezt is sikerült az Old Trafforda csábítani. Ronaldo hiszi, hogy a következő szezonban minden fronton helyt tudnak állni: "Erősebbek lettünk tavaly óta. Az angol bajnokságot nagyon nehéz megnyerni, de most érkezett hozzánk négy kiváló futballista, így most már nemcsak a bajnokok akarunk lenni, hanem a Bajnokok Ligáját is meg akarjuk nyerni. Van még egy hetünk felkészülni az első mérkőzésre. Még nem vagyunk 100%-os állapotban, de jó úton járunk." - nyilatkozta a 22 éves középpályás. Nehéz napokra számítanak a Manchester öregjei Ole Gunnar Solskjaer, a United veterán csatára elismerte, hogy a tehetséges fiatalok mellett az öregeknek csak a legjobb formájukban van esélyük a csapatba kerülésre. A Manchester United jól erősített a nyáron, Sir Alex Ferguson tehetséges fiatalokkal töltötte fel a keretét, ezért várhatóan egyre kevesebb szerep jut a nagy öregeknek, mint amilyen Solskjaer, vagy Paul Scholes. - Alex Ferguson megmutatta, hogy bízik a tapasztaltabb játékosokban, tavaly nyáron csak egy játékost igazoltunk, a csapat magja ugyanaz maradt, mint ami három évig nem tudott bajnokságot nyerni. Ennek ellenére bajnokok lettünk, vagyis sikerült meghálálnunk a bizalmat. Idén azonban más lesz a helyzet, a fiatalok nagy kihívás elé állítják az idősebbeket, és ez így is van rendjén, mert a múlt sikereiből egyetlen csapat sem él meg - nyilatkozta a 34 éves csatár. [i]Manchester United jelenlegi és leendő legnagyobb klasszisa bevásárlókörútra indultak. C. Ronaldo és Nani természetesen talált magának egy-két kacatot. [/i] Azt talán már kezdtük megszokni, hogy a sztárjátékosok több időt töltenek a tükör előtt, mint barátnőik, feleségeik, ráadásul öltözőszekrényeikben is több az illatszer, mint egy női kollégiumban. Most C. Ronaldo és Nani azt is bebizonyította, hogy a vásárlást is világszínvonalon művelik. A napokban kapták rajta a sztárpárost, ahogy ruhatárukat frissítik fel, nem kevés pénzt elköltve. Cathy asszony szava szent Ma estére kettéválik a Manchester United. Wayne Rooney, Ryan Giggs és Owen Hargreaves például a Dunfermline elleni, Rio Ferdinand és Nani pedig a Glentoran elleni barátságos meccsen lép pályára. Sir Alex Ferguson nem lesz ott egyik helyszínen sem, mert felesége nem engedte el. Ma este két helyszínen is pályára lép a Manchester United labdarúgócsapata. A bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési meccseken a vörös ördögök csapatának egyik része az északír Glentoran, másik fele pedig a skót Dunfermline ellen lép pályára, de a vezetőedző nem lehet ott egyik helyszínen sem. Az ok rendkívül egyszerű: a felesége nem engedi el Sir Alex Fergusont. Cathy asszony ugyanis ráparancsolt urára, hogy maradjon otthon és vegye ki a részét a költözésből. „Mondtam neki, hogy meccsünk van, de közölte, hogy csak barátságos találkozókról van szó, és nekem segítenem kell” – mondta el őszintén a szakember. Fergusont egyébként ezzel egy nehéz döntéstől is megkímélte a felesége, hiszen édesapja a Glentoran csapatában játszott, ő viszont a Dunfermline-t erősítette, mielőtt a Rangershöz igazolt volna, így gondban lett volna, hova is menjen. Cathy megoldotta…
  11. Saha

    Manchester United

    Mourinho nem búsul a kupadöntő miatt A Chelsea 1-1-et játszott az angol szuperkupadöntőn a Manchester Uniteddel, majd tizenegyesekkel alulmaradt Alex Ferguson együttesével szemben. José Mourinho elégedett volt csapata játékával. A Chelsea menedzsere a találkozó után fontosnak tartotta kiemelni, hogy ameddig együttese meglehetősen tartalékos felállásban szerepelt, addig a Manchester United – Paul Scholes hiányzását leszámítva - legerősebb összeállításában játszott a találkozón. - "Tizenegyesekkel kikapni egészen más, mint kilencven perc alatt vereséget szenvedni, de a büntetőrúgás attól még fontos része a meccsnek, amely ezúttal eldöntötte a találkozót. Ha a tizenegyesekkel együtt értékelem a meccset, azt tudom mondani, hogy az ellenfélnek volt egy kiemelkedő képességű kapusa, nálunk pedig három futballista, akik bár jól játszottak a mérkőzésen, hibáztak. Ha nem nézem a büntetőket, akkor azt mondom, hogy nem érdemeltünk vereséget, mert kilencven percen át irányítottuk a találkozót. Nem mondom, hogy jobbak voltunk, de nálunk a fél csapat hiányzott, mégis felvettük a versenyt az ellenféllel, amely nem volt jobb nálunk!" – nyilatkozott a meccs után a menedzser. Tevez a héten már pályára léphet Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője szerdán már számol Carlos Tevezzel, az argentin labdarúgó-válogatott kiválóságával, s a tréner szerint az új szerzemény szombaton akár már a bajnokságban is pályára léphet, a Reading ellen. A neves szakember mindezt annak kapcsán jegyezte meg, hogy vége felé közeledik a hosszúra nyúlt átigazolási procedúra, melynek nyomán a fiatal támadó az Old Traffordra kerül. A West Ham United - melyben Tevez múlhatatlan érdemeket szerzett a legutóbbi idényben - pénteken egyezségre jutott a futballista képviselőivel, így nincs akadálya annak, hogy elhagyja a londoni klubot. A megállapodás kétmillió fontról szól. "Azt hiszem, van ebben a fiúban valami különleges. Magunk is megtapasztalhattuk, amikor legutóbb ellenünk játszott, egyszerűen tarthatatlan volt" - indokolta Ferguson, miért is szeretné csapatában tudni a dél-amerikai futballistát. Szerdán az északír Glentorannal és a skót Dunfermline-nal játszik felkészülési mérkőzést az MU, az egyik küldöttségben Tevez is helyet kap. "Vagy Belfastban vagy Dunfermline-ban pályára lép - szögezte le Ferguson. - Nagyon szép lenne, ha már a bajnoki rajton számíthatnék rá." A tréner szerint nem gond, hogy az argentin érkezésével még egy olyan kvalitású játékosa lesz, mint Wayne Rooney. "Mindketten jó fizikumúak, kétlábasak, gyorsak, mindketten képesek megnyerni a párharcokat. Nem hiszem, hogy ez baj volna" - vélekedett az edző. Az MU játékosai is osztják a szakvezető optimizmusát. "Mindenki nagyon várja, hogy Tevez nálunk játsszon - jelentette ki Rio Ferdinand. - Egyébként könnyű ebbe az együttesbe beilleszkedni, mert mindannyian nyitottak vagyunk, ráadásul egyet akarunk, nevezetesen győzni." A West Ham United tavaly nyáron szerezte meg Tevezt, de a szerződtetéskor megszegte az átigazolási szabályokat, mert nem klubtól - a brazil Corinthianstól -, hanem egy ügynökségtől vette meg a futballista játékjogát. A West Hamet az angol szövetség pénzbüntetéssel sújtotta. A mostani szerződtetés is amiatt húzódott, hogy nem volt egyértelmű, kinek kell fizetni a futballistáért. Giggs: "Megérdemelten győztünk!" Ryan Giggs véleménye szerint a Manchester United teljesen megérdemelten szerezte meg a győzelmet az angol Szuperkupában. A bajnokcsapat tizenegyesekkel múlta csak felül a kupagyőztes Chelsea-t az 1-1-es végeredményt hozó összecsapáson. "Azt hiszem, hogy a kilencven perc során jóval több lehetőségünk volt, mint ellenfelünknek!" - nyilatkozta a MU kapitánya. "Jobban is védekeztünk, és összességében nagyon elégedett vagyok a játékunkkal. A Chelsea ellen mindig szoros mérkőzéseket vívunk, most sem volt ez máshogy. Szerencsére a gólom jókor jött, és onnantól mindenki érezte, hogy a siker végül a miénk lesz.
  12. Saha

    Manchester United

    ennyi...NANI egy nagyon nagy tehetség...és a mozgása teljesen ugyan az mint Ronaldonak!
  13. Saha

    Manchester United

    Az angol Community Shielden a Manchester United 1-1-es döntetlen után tizenegyesrúgásokkal múlta felül az összes próbálkozását elhibázó Chelsea-t. Az angol bajnok Manchester United és az FA-kupa győztes Chelsea összecsapásán a Vörös Ördögök kezdtek jobban, az első perctől veszélyesebben, látványosabban játszottak ellenfelüknél, és a 35. percben egy szép támadás végén Giggs meg is szerezte együttesének a vezetést. A Chelsea még a szünet előtt egyenlített, Malouda egy pazar egyéni akció végén lőtt Van der Sar kapujába. A második félidő nagy csatát hozott, újabb gólt azonban nem, így a kilencven perc lefújása után következhettek a tizenegyesek. A büntetőrúgások a Unitednek hoztak szerencsét, míg a Chelsea mindhárom játékosa kihagyta a lövést (Pizarro, Lampard és Wright-Phillips próbálkozását is védte Van der Sar), a Manchesternél senki sem hibázott, így Sir Alex Ferguson együttese nyerte a szezon első trófeáját. Manchester United-Chelsea 1-1 (1-1) - tizenegyesekkel 3-0 G.: Giggs (35.), ill. Malouda (45.)
  14. Saha

    Manchester United

    IGEN IGEN IGEN NYERTÜNK SZÉP VOLT SRÁCOK!!!!!!!!!!
  15. Saha

    Manchester United

    Rooney szeretne fejjel is gólokat szerezni A Vörös Ördögök támadója, Wayne Rooney reméli, hogy az új szezonban többször lesz eredményes fejjel is. A Vörös Ördögök támadója, Wayne Rooney reméli, hogy az új szezonban többször lesz eredményes fejjel is. A 21 éves csatár az előző szezonban 23-szor talált az ellenfél kapujába és abban az idényben a United 2003 óta először hódította el a bajnoki címet. Az angol játékos eddig 59 gólt szerzett Manchesterben, de ebből csak egy fejesgól volt, amit még januárban az Arsenal ellen szerzett. "Sokat dolgozom a fejjátékomon az edzéseken, beadásokra érkezem és figyelek az időzítésre." - nyilatkozta Rooney a The Sun nevű újságnak. "A tréningeken nem csinálom rosszul, de amikor jön egy meccs akkor...hát nem is tudom." "Eddig még csak egyetlen gólt szereztem fejjel a Unitedben és fogalmam sincs, hogy miért, de remélhetőleg az új szezonban többször sikerrel járok majd." "A játékom többről szól, mint csak a gólszerzés. Az előző idényben volt, amikor 12 mérkőzésen át nem találtam be az ellenfél hálójába, de kiszolgáltam a társaimat és még úgy is nyertünk, szóval ez nem zavart engem." Rio: Az Inter felébresztett minket Rio Ferdinand szerint az Inter elleni barátságos mérkőzés egy figyelmeztető jel volt számukra, hogy keményebben kell dolgozniuk. Rio Ferdinand szerint az Inter elleni barátságos mérkőzés egy figyelmeztető jel volt számukra, hogy keményebben kell dolgozniuk. A United agusztus első estéjén ugyanis 3-2-re kikapott hazai környezetben az olasz bajnok Inter gárdájától. A vereségért leginkább a védelmet lehet okolni és ezt Rio is belátja. Ferdinand szerint a védelem a félidőben ébredt fel, ám ekkor már késő volt, ugyanis már 3-1-re vezetett az olasz bajnok, így nehéz lett volna felállnia a csapatnak. A második félidőben még Rooney tudott szépíteni, de a United így is vereséget szenvedett az Old Traffordon. Rio szerint a védelem tanult a hibából és már készen állnak a Chelsea elleni, Community Shield mérkőzésre és az egész szezonra egyaránt. "Az Inter ellen nem védekeztünk jól összességében." - kezdte Ferdinand. "Amikor a menedzser azt mondta, hogy rosszul védekeztünk, akkor nem csupán egy vagy két emberre gondolt, hanem az egész védelemre. Egy olyan csapat ellen játszani, mint az Inter, az olyan kérdéseket vet fel, amikre választ kell hogy kapjunk. A válaszokat megkaptuk, a Chelsea ellen már jobban fogunk játszani." Az Inter elleni mérkőzés előtt a United Ázsiában tartott felkészülési meccseket, ahol összességében eredményesen szerepelt a csapat. Rio elismeri, hogy sokkal másabb egy ázsiai csapat ellen játszani, mint egy olasz bajnokkal. "Az Inter elleni mérkőzés sokkal másabb volt, mint a többi." - folytatta Rio. "Ázsiában olyan csapatok ellen játszottunk, akik közel nincsenek olyan színvonalon, mint akikkel majd a bajnokságban fogunk találkozni. Azonban pozitív véleményen vagyok a túráról, mivel újra meccseket játszottunk és ismét meg kell szoknunk a gyors tempót. Az Inter elleni mérkőzés pedig egy hasznos tanulság volt számunkra." Ferdinand még kitért a szezonnyitó bajnokira is, ami augusztus 12-én lesz a Reading ellen. "A legfontosabb dolog számunkra jelenleg a Reading elleni szezonnyitó." - tette hozzá. "Ott kell megmutatnunk, hogy felkészültünk a címvédésre." Az Inter elleni csapat a Chelsea ellen A United menedzsere, Sir Alex Ferguson elmondta, hogy nagy valószínűséggel az Inter Milan elleni csapat fog pályára lépni a vasárnapi Chelsea elleni Community Shield összecsapáson, de az újak közül Anderson és Owen Hargreaves is szerephez juthat. A két játékos kénytelen volt kihagyni a felkészülés nagy részét, mivel mindketten sérüléssel bajlódtak. A United menedzsere, Sir Alex Ferguson elmondta, hogy nagy valószínűséggel az Inter Milan elleni csapat fog pályára lépni a vasárnapi Chelsea elleni Community Shield összecsapáson, de az újak közül Anderson és Owen Hargreaves is szerephez juthat. A két játékos kénytelen volt kihagyni a felkészülés nagy részét, mivel mindketten sérüléssel bajlódtak. Anderson is kivette a részét a tegnapi 2-0-ás Doncaster elleni győzelemből, míg Hargreaves ma debütálhat a Darren Ferguson vezette Peterborough ellen. Mindazonáltal a skót szakember kijelentette, úgy néz ki, hogy az Inter elleni csapatot küldi pályára a Chelsea ellen, de Mikael Silvestre valamint Darren Fletcher tegnapi játéka meggyőzte a mestert, így ők is kerettagok lesznek. "Darren és Mikael pályára fog lépni a Chelsea elleni találkozón, de a csapat összességében ugyanaz lesz, mint az Inter elleni kezdő" - mondta Ferguson. "Bár lehet, hogy lesz változás egy-két helyen." ÖRÖK IGAZSÁG: Mit csinál 1 cselcskí drukker ha cselszí meg nyeri a BL-t??? FEL ÁLL A PLAYSTATION ELŐL!
  16. Saha

    Manchester United

    na és akkor mindenki számára 1 nagyon jó hír!!!4 [i]Véget ért Carlos Tevez átigazolási kínlódása. Az argentin labdarúgóról lemondott a West Ham, így Tevez két évre a Manchester United csapatába került kölcsönbe.[/i] Véget ért Carlos Tevez átigazolási ügye, az argentin válogatott klasszis a Manchester United csapatában folytatja pályafutását. A kiváló játékos a nyár eleje óta Manchesterbe tart, ám játékjogát illetően a West Ham és a Tevez ügyeit intéző cég nem tudott megállapodni. Az eset előbb a FIFA, majd a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elé került, ám egyik sem foglalt állást a kusza ügyben. Pénteken a West Ham végül engedett és kétmillió font ellenében lemondott Tevezről. A hírek szerint a támadó már át is esett az orvosi vizsgálatokon, igaz, szerződését még nem írta alá. Utóbbi kapcsán még várni kell az FA (Angol Labdarúgó-szövetség) bólintására, és persze a szükséges papírok megérkezésére is. Tevez a hírek szerint két évre kerülne kölcsönbe a Manchesterbe, évi fizetése négy-, és ötmillió font körül mozog majd.
  17. Saha

    Magyar Labdarúgás

    Beranek: Még van esély! A Bajnokok Ligája selejtezőjének debreceni mérkőzésén a svéd bajnok Elfsborg 1-0-s győzelmet aratott, így nagyon kedvező helyzetben várhatja a borasi visszavágót. A mérkőzés után érthetően a svédek mestere értékelt elégedetettebben, Magnus Haglund szerint sikerült véghez vinni, amit korábban elterveztek. Miroslav Beranek szerint a visszavágón dől el a továbbjutás. - Jó mérkőzést játszottunk, nem vagyunk elkeseredve. Úgy gondolom, hogy nyílt lesz a második meccs. Megpróbálunk minél hamarabb gólt szerezni, és közben ügyelni arra, hogy ne kapjunk. Dombi Tibort sérülés miatt le kellett hoznom, ezért hamar meg kellett bontani a csapatot - nyilatkozta a Loki cseh edzője a meccs után. - Taktikai szempontból rendkívül nehéz mérközés volt. Több kulcsjátékost nélkülöznünk kellett, ráadásul az összecsapás előtt megsérült Anders Svensson. Védekezésben minden megvalósult, amit elterveztünk, a játékosok betartották az utasításokat. Jó úton vagyunk, de még korántsem lehetünk biztosak a továbbjutást illetően - értékelte a keddi mérkőzést az Elfsborg mestere.
  18. Saha

    Manchester United

    A „vörös ördögök” már fejet hajtottak az olasz bajnokcsapat előtt. Egygólos győzelmet aratott az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Internazionale csapata az angol bajnok Manchester United ellen. Az Old Traffordon rendezett összecsapáson Ferguson tanítványai még Wayne Rooney találatával vezettek, ám jött David Suazo és Zlatan Ibrahimovics, és előbbi két, utóbbi egy találatával megfordították a mérkőzést. A második félidőben Adriano saját kapujába talált be, kialakítva ezzel a 3-2-es végeredményt. Filkor Attila csereként állt be a 76. percben. Két bajnokcsapat találkozott az Old Traffordon szerda este: az olasz pontvadászatot magabiztosan megnyerő Internazionale a Premiership bajnokához, a Manchester Unitedhez látogatott. Roberto Mancini alakulata pedig meglepte a hazai gárdát. Nem kezdte rosszul a találkozót a Manchester. Wayne Rooney már a tizennyolcadik percben megszerezte a vezetést a "vörös ördögöknek". Ekkor úgy tűnt nem lesz szerencséje az olaszoknak az angol csapatokkal a szigetországi turnén, a hétvégén ugyanis az Arsenal bizonyult jobbnak a kék-feketéknél az Emirates-kupán. Az első félidő folytatása azonban Inter-fölényt hozott. Az MU vezetése nem sokáig tartott, David Suazo révén egyenlített az Inter. A friss szerzemény alig négy perccel Rooney találata után mattolta Edwin van der Sart, az angol csapat kapusát. S ha egy üzlet egyszer beindul! Zlatan Ibrahimovics a huszonhetedik percben már a vezetést is megszerezte az olasz bajnoknak, sőt Suazo második találatának köszönhetően a szünetre már kétgólos előnnyel vonulhatott a vendégcsapat. Az optimistább Manchester-rajongók a „jó lónak a derbi napján kell jól futnia” mondással vigasztalhatták magukat a két játékrész között, míg Sir Alex Ferguson valószínűleg játékosaiba próbált némi küzdőszellemet csepegtetni. Ez részben sikerült is, ám gólt megint csak az olasz csapat tudott szerezni - igaz ennek, az előző hárommal ellentétben - örülhetett a skót mester. A csereként beállt Adriano saját kapujába talált be, izgalmassá téve ezzel a találkozó utolsó bő félóráját. Újabb találat azonban nem született a látványos, és a barátságos meccs ellenére nagy küzdelmet hozó mérkőzésen, így az Inter végül 3-2-re nyert. Filkor Attila ezúttal bő negyedórát kapott Roberto Mancinitől, a fiatal magyar tehetség a 76. percben a francia Oliver Dacourtot váltotta BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS Manchester United-Inter 2-3 (1-3) Gólszerzők: Rooney 18, Suazo 22, Ibrahimovic 27, Suazo 35, Adriano (öngól) 58. Manchester United: Van der Sar; Brown - R. Ferdinand, Vidic, Evra - Carrick O'Shea; Eagles, Giggs, C. Ronaldo - Rooney. Vezetőedző: Sir Alex Ferguson. Inter: Julio Cesar (Toldo 76); Maxwell (Bolzoni 90), Materazzi (Cesar 46), Samuel, Chivu - Stankovic, Dacourt (Filkor 77), Solari (Desenclos 65), Figo (Jimenez 59) - Ibrahimovic (Adriano 46), Suazo (Cruz 59). Vezetőedző: Roberto Mancini. ÖRÖK IGAZSÁG: Mit csinál egy Chelsea drukker ha megnyeri a Chelsea a Bl-t? Feláll a Playstation elöl! és a következő hetek programja:2007.VIII.3 (20:45) Doncaster vs Man.Utd (Barátságos mérkőzés) televízió: netes 2007.VIII.5 (16:00) Cheslea vs Man.Utd. (SzuperKupa-Döntő) televízió: Sport TV 2007.VIII.11 Reading vs Man.Utd (Angol Bajnokság) televízió: EuroSport2
  19. Saha

    Manchester United

    igaza van asbi-nak + ezt már közzétettem 1 oldallal visszáb, vagy 2-vel
  20. Saha

    Manchester United

    Kinőtték a MU parkolóját A Manchester United kénytelen egyre nagyobb parkolókat építeni a tréningpálya köré - a sztárok hatalmas autói ugyanis nem nagyon férnek be a szabvány méretű helyekre. A Premiership bajnokánál játszó milliomos játékosok egyre nagyobb és nagyobb autókkal furikáznak. Mivel a jelenlegi parkoló túlságosan szűknek bizonyult Carringtoni bázisukon, így a klub úgy döntött, növelni kell a teret. Emellett az öltözőket is át kell alakítani, mivel a sztárok piperecuccait alig lehet hová elhelyezni. A parkolók mérete a normál járművek számára volt tervezve, ám nemrég Wayne Rooney egy 70 ezer fontos Hummer H2-vel állított be edzésre, Gary Neville és Ryan Giggs pedig hatalmas Range Roverekkel jár. Christiano Ronaldo pedig, mintha versenyre akarna kelni a többiekkel, egy óriási Bentley Continental GT-vel érkezett a tréningre. Egy közeli forrás szerint „a srácok egyre inkább túl akarják szárnyalni egymást, mindig nagyobb és nagyobb autókkal. Ha Ronaldo autója befordul az utcába, olyan nagynak látszik, mint egy ház - hatalmas. És nem tudhatjuk, hogy legközelebb mivel fognak érkezni. Az átalakítási munkálatokhoz tartoznak az öltözők is, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy azokban elférjenek a srácok pipere-készletei. Ezeknek több cuccuk van, mint a WAGS áruháznak."
  21. Saha

    A.C. Milan

    Adriano Galliani elismerte, hogy a Milan szeretné egy évre kölcsönvenni Julio Baptistát, akire elővásárlási jogot szerezne a lombard BL-győztes. A Milan labdarúgócsapata továbbra sem tett le arról, hogy még a nyáron megerősítse a csapat támadósorát. A klub elöljárói Madridba utaztak, ahol a Real Madrid vezetőivel tárgyalnak Julio Baptista kölcsönvételéről. A Milan alelnöke szerint jó az esélye a megegyezésnek, Galliani ugyanakkor cáfolja, hogy az üzlet része lenne Kaká is. - A helyzet egyszerű, ha a Real engedi, akkor Baptista egy évre kölcsönbe hozzánk kerül, jövőre pedig elővásárlási jogunk lesz rá. Úgy hiszem, hogy Kakával, Inzaghival, Ronaldóval, Gilardinóval így is remek a támadósorunk, de Baptistával kiegészülve még jobb lehet - jelentette ki Galliani. - Kaká? a real vezetői nem hozták szóba, tudják, hogy semmi pénzért nem válnánk meg tőle.
  22. Saha

    Manchester United

    pedig ez biztos!!!! Forrás: http://gportal.hu/gindex.php?prt=170957 ÖRÖK IGAZSÁG.....: Mit csinál egy Chelsea drukker ha megnyeri a Chelsea a Bl-t? Feláll a Playstation elöl!
  23. Saha

    Magyar Labdarúgás

    Pár napja tért vissza öt év után az Üllői útra Horváth Péter. A rutinos támadó a szombati, Bihor elleni meccsen szép gólpasszt adott, miután egy labdát visszaollózott félfordulattal Brettschneider elé. Horváth elmondta, óriási bizonyítási vágy ég benne. - Megmondom őszintén, nagyon jó érzés volt visszatérni, csodálatos, ahogy fogadtak az Üllői úton - mondta a támadó a 100%Fradinak. - Magyarországon nem annyira szokás bízni az idősebbekben, a közvélemény szemében én már egy öreg játékos vagyok, de az elszántság legalább akkora bennem, mint pár évvel ezelőtt, fiatalos lendülettel érkeztem az Üllői útra. Szeretném bebizonyítani, hogy lehet még rám számítani, tudok még segíteni a Ferencvárosnak. - Eddig mindkét edzőmeccsen az utolsó félórában léptél pályára. Később is megelégednél ezzel a szerepkörrel? - Nem, ugyanis nagyon szeretnék a kezdőcsapat tagja lenni. Úgy érzem, ha utolérem magam fizikálisan, akkor reális esélyem lehet arra, hogy a kezdőcsapatba kerüljek. - Milyen teljesítménnyel lennél elégedett? - 10-15 gólt várok önmagamtól, bár ez sok mindentől függ. A csapattal természetesen cél a feljutás, szeretném, ha nem csak éppen hogy harcolnánk ki az élvonalbeli tagságot, hanem jó lenne minél előbb bebiztosítani azt. Nem szabad lemondanunk a jó kupaszereplésről sem. A Fradinál mindig komolyabbak a célok, mint máshol, így bízom benne, hogy ebben a sorozatban is minél messzebb jutunk. - Milyen csapat lehet a mostani Ferencváros? - Csank János személye a garancia arra, hogy erőnlétileg tökéletesen rendben legyünk. Úgy érzem, a szombati edzőmeccsen masszívan játszottunk, voltak biztató jelek, motiváló volt az is, hogy az ellenfél rákényszerített bennünket a gyorsabb játékra.
  24. Saha

    Real Madrid

    A madridi klub továbbra sem adja fel a harcot a Milan brazil támadójának megszerzéséért, a hét közepén visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot tesz az olaszoknak. A spanyol Marca című lap szerint a Real Madrid még egy utolsó, minden eddigit felülmúló ajánlatot tesz a héten a Milannak: 90 millió eurót kínál Kakáért. Amennyiben az olaszok belemennének az üzletbe, a brazil támadó lenne minden idők legdrágábban elkelt focistája, jócskán megelőzve a jelenlegi csúcstartó Zinedine Zidane-t, aki 2001-ben 75 millió euróért igazolt a Juventusból a Realba. Más kérdés, hogy a Milant várhatóan ekkora összeggel sem lehet meggyőzni, amikor Silvio Berlusconi azt nyilatkozta, hogy Kaká semmi pénzért sem eladó, akkor valószínűleg úgy gondolta, hogy még 90 millió euróért sem. Maga a játékos sem akarja elhagyni Milánót, így pedig a madridiaknak szinte semmi esélyük sincs a sikerre. - A Real Madrid egy nagyszerű klub, de a pénz nem minden. Az elmúlt években megtanultam a leckét, több barátom is elhagyta a Milant, és később mélyen megbánta a döntését. Én nem ezt akarom, inkább történelmet szeretnék írni jelenlegi csapatomnál - nyilatkozta a napokban Kaká, aki azonban azt sem tagadta, hogy mindig is csábító volt számára a királyi gárda.
  25. Saha

    Juventus

    Ferguson a Juventus csatárát is akarja! Az angol Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson nem elégedett még a nyári átigazolásokkal. Ezért mindenképpen további játékost, játékosokat kíván igazolni. Most az olasz Juventus 23 éves csatárára, Raffaele Palladinora vetette ki a hálóját. Már korábban is akarta a játékos a MU, ám akkor a felek nem tudtak megegyezni. Most az angolok egy sokkal kedvezőbb ajánlattal jöttek elő. A hírek szerint Rossit és némi készpénzt adna a Manchester a Juvénak. Most a torinói klub kezében van a válasz.
×
×
  • Create New...