Az első versem amikor 18-lettem:
Hát eljött a perc mit oly régóta vártam
S most még is valami késztet
Hogy szaladjak, hogy nyerjek
Akár egy percet, hogy gyerek maradjak
Ne zavarjon a nagyilág baja
Csak maradjon meg a játékok zaja
Míly idegennek érzem a szót felnőtt
Nem tudom készen állok e rá
Hogy felkeljek a gyermeki ágyból
Eltudom-e viselni döntéseim súlyát?
Mert valami megváltozott.
Senki nem kérdezte az új kell-e?
Bármennyire fájó ez az élet rendje.
Kitől kérdezhetem meddig maradhatok gyerek
Ugy, hogy senki terhére ne legyek
Eddig ezt akartam de most félek
Félek a naptól melyen felnőtté leszek.
A másik kissé szomorkásabb:
Miért gondolják, hogy egy lelketlen hústömeg vagyok?
Miért gondolják, hogy a nap felettem megszokásból ragyog?
Az összes ostor mért az én hátamon csattan?
Az el nem követett bűnért kezemen bilincs miért kattan?
Miért kell nekem bizonyítani többször mint másoknak?
S akkor én miért higgyem, hogy ők is változnak?
Miért nehéz elhinni, hogy szeretek és hiányzik valaki?
Miért kell nekem azt hogy nem igaz nap mint nap hallgatni?
Tán nem érek annyit mint mások?
Higgyétek el én is nyugalomra és szeretetre vágyok?
Másoknak pénzről, nekem egészségről szólnak az álmok
Ezt mondjam mikor kérdik mire vágyok?
Hogy úgy élhessek mint bárki
S nem a gyógyszerekkel nap mint nap harcba szállni
Én is szeretek, s perceim csak róla szólnak
Kérdései és válaszai hozzám szólnak mint, hazugnak
Miért fogadjam el, hogy igazam nem lehet?
Beszélni tudnák csak igazából senki nem hallgat meg.
S ha magatoktól kíváncsiak nem vagytok rám
Minek is szóljak?
Lelkem magányában mindig erős és egészséges voltam.
A véleményeket szeretettel várom!
