A legtöbben, akik ezen sorokat olvassák, egy PC előtt ülnek ebben a percben is. A mára teljesen hétköznapivá vált szerkezet éppen 25 évvel ezelőtt a nagy kék, az IBM egy mellékszálon futó projektjeként látott napvilágot. Nem a világ csodájaként mutatták be, csupán játékszerként néztek rá először és éppen emiatt indulhatott meg a személyi számítógép mára kicsit lassuló, de a világot négy sarkából kifordító hadjáratára. Szerkesztőségünk a negyedszázados szülinap előtt meghajolva visszaforgatta az idő kerekét.
Időutazásunkhoz az IBM archívumai, a Wikipedia, az SG.hu cikkarhívuma és az ITTK 2005-ös jelentése asszisztált, a hazai múlt feltárásában pedig Gottlieb István, a Lenovo magyarországi leányvállalatának PC-üzletág vezetője segített. Az 1978-ban villamosmérnőkként végzett vezető a Videoton számítógépgyárában, majd az Albacompnál, illetve az utolsó 7 évben az IBM (most Lenovo) PC-üzletágánál eltöltött idők emlékeiből szemezgetett, sokszor tágra nyitva e sorok írójának szemét.
A kezdetekben, még valamikor a 70-es években a számítógép valami nagyon nagy, szobányi dolgot jelentett, s mikor a lyukkártyás megoldások kora elkezdett leáldozni, még akkor sem készültek a maihoz hasonlatos asztali gépek. A rendszereket akkoriban terminálokkal látták el, amiknek volt ugyan speciális billentyűzete és kijelzője, de azok önálló életre nem kelhettek. A 70-es évek végén a konzolok, illetve terminálok viszont komoly evolúción mentek keresztül. A korábbi helyzet, miszerint csupán a nagygépekhez való hozzáférést könnyítették, oldódni kezdett.
Saját háttértárakat kaptak, floppy meghajtóval lehetett őket felszerelni, külön operációs rendszer futott rajtuk és a kezelőfelület architektúrája is kezdett hasonlítani a mai felállásra. Az áttörés azonban még váratott magára, aminek oka pedig az inkompatibilitásban keresendő. Nem létezett ugyanis szinte semmilyen elfogadott szabvány, mindenki olyan csatolókat, processzor megoldásokat és egyéb perifériákat használt, amit éppen össze tudott rakni. Az IBM mielőtt megjelent volna 1981-ben az első PC-vel, kizárólag saját processzorokkal szerelte számítógépeit, amik méretre túl nagyok voltak, áruk pedig horribilis lett volna.
A háttértárak szintjén sem álltak valami jól a fejlesztések, hiszen a szalagos megoldás mellett ugyan létezett lemezes tárolóeszköz, például a korai szuperszámítógépek építéséről és a ma is használt ATA-szabvány megalapozásáról híres CDC (Control Data Corporation) szekrényszerű mágneslemezes tárolója, ami ha úgy vesszük, akkor a mai merevlemezek óriás mása.
1980-ban az IBM-en belül született egy döntés egy komolytalan próbálkozásról, miszerint építenek egy mikroszámítógépet. Egy év múlva, 1981. augusztus 12-én pedig bemutatták a világ első személyi számítógépét az IBM PC 5150-et. Mai szemmel nézve szánalmas teljesítménye nem volt meggyőző, sőt szépnek sem lehetett mondani és igazából akkor még senki nem tudta, hogy mire fogják használni. A 83 gombos billentyűzet, az IBM történetében először külső gyártótól származó (Intel 8080) processzor, ami 4,77 MHz-en muzsikált, a 16, illetve később 64 Kbyte memória kevésnek bizonyult, hiszen sok 8 bites számítógép teljesítménye már lekörözte azt.
Háttértárból csupán hajlékonylemezes jutott bele, mégpedig egy vagy két darab 5,25"-ös 160 Kbyte-os lemezeket befogadó egység. A pionír gép tápegysége 63,5 W teljesítmény felvételére volt képes, ami a mai 400 W-os tápokhoz képest semminek tűnik, főleg, hogy akkoriban még a monitor is a tápról kapta az áramellátást. A hangkeltésért egy dallam generátor, az úgynevezett PC-Speaker felelt, ami a legtöbb embernek ma már csak az induláskor hallható csippanást jelenti, esetleg a betárcsázós modem csatlakozáskori hangoskodását. Bővítőkártyát akkoriban is 5 darabot építhetett be a felhasználó a 8 bites ISA-slotokba, amit ma már csak 16 bites változatban a 4-5 éves gépekben láthatunk esetleg.
A kijelző felbontása kezdetleges, 320 x 200, illetve 320 x 240 volt monokróm, esetleg négyszínű CGA változatban. Aki még emlékszik rá az megerősítheti, hogy a CGA monitor a világ négy legborzasztóbb színét tudta csak megjeleníteni (pl. magenta és cián) elérve azt, hogy senki ne bírjon néhány óránál tovább grafikus alkalmazást használni ezek előtt a monitorok előtt.
Ezek a "csodák" viszont csak a tengerentúliaknak adattak meg elsőként, Európában egészen 1983-ig szinte nem is láttak PC-t. Ebben az évben Nagy Britanniában több mint 1700 angol fontért mérték az első változatot. Ugyanebben az évben megjelent az IBM PC XT, amit kifejezetten az üzleti igényekhez igazítottak: 8 kártyabővítőhellyel és 10-40 MB-os merevlemezzel szerelték fel, ráadásul már 256 Kbyte memória volt az alaplapra integrálva, amit 640 Kbyte-ra lehetett bővíteni. Erről mondta Bill Gates, aki akkoriban már az MS DOS-on ügyködött, hogy 640 Kbyte mindenre elég.
Valljuk be, nem lett igaza. Ki gondolta volna, hogy egy negyed évszázaddal később már már az operációs rendszere is 1 GB-ért sikít. Említettem, hogy az XT üzleti igényekhez alkalmazkodott. Nem is tehettek mást ez ügyben, hiszen az asztali számítógép az otthonokat nem hódította meg, sőt egyáltalán nem volt jellemző, hogy valaki otthonra számítógépet vesz. Ellenben a vállalatok már az első években felismerték, hogy a Clipper (kezdetleges DOS alá írt adatbázis kezelő rendszer) alapú számlázás, készletnyilvántartás, később könyvelés egy nagyon hasznos dolog.
Az Egyesült Államokban igen hamar elterjedtek az IBM kompatibilis gépek, hazánkban viszont a politikai rendszernek köszönhetően nagyon másképp állt a szénája a számítástechnikának. Apropó, IBM kompatibilis PC: az IBM annyira nem vette komolyan kezdetben a projektet, hogy a teljes gyártási technológiát, a tervrajzokat, és minden szabványukat nyilvánossá tették, amire a piac minden addiginál gyorsabban reagált. A sikereket látva európai és távol-keleti vállalatok is hipergyorsan lemásolták az IBM személyi számítógépeket.
Voltak persze nagy mellényúlások, mint amikor egy tajvani verzió csatolói azonos kódokat és megoldásokat használtak, csak éppen a busz-csatoló alakja nem stimmelt, tehát fizikailag nem lehetett belegyömöszölni a bővítményeket. Előfordult ennek a fordítottja is, illetve néhányan megpróbálkoztak egyedi szabványokat teremteni. Ők hamar eltűntek a süllyesztőben. Az IBM PC-t eredetileg kifejlesztő csapat ezt az átütő sikert már nem ünnepelhette meg, hiszen az AT bejelentése után nem sokkal szinte az egész team meghalt egy légiszerencsétlenség során.
A legnagyobb forradalmat tehát nem maga az architektúra, hanem annak univerzális volta jelentette, de térjünk vissza a hazai vizekre. Magyarországon a Kádár érában dollárhoz jutni csak nagyon limitált mértékben lehetett, ráadásul a PC is rajta volt az úgynevezett COCOM-listán, tehát nem lehetett legálisan behozni számítógépet, kivéve, ha a végfelhasználó konkrétan meghatározható volt. A megoldás a szürke import volt, azaz hazánkfiai nekilódultak a nyugatnak, ha tehették persze, és bevásároltak a sógoroknál, vagy még eggyel arrébb.
Sokak kedvence, a Commodore 64
Itthon legelőször a budai Skálában volt egy jól elkülönített rész, ahol PC-t lehetett vásárolni, de nem IBM-et. Egy brit cég az Apple (alma) sikerein felbuzdulva Apricot (sárgabarack) néven kezdte értékesíteni az IBM szabvánnyal teljesen azonos gépeit, melyek az európai piacon nagy sikert arattak. Ha akkoriban bementünk volna a Skálába és szerettünk volna venni egy masinát, akkor egy PC XT-ért monitorral együtt kb. 1,5 millió forintot, egy AT-ért pedig 2 millió forintott kellett volna leperkálnunk. A hiperár oka az volt, hogy a devizához/valutához jutó cégek, mint a Skála, olyan áron váltotta azt át forintba, amilyenen nem szégyellte, így nem volt ritka a 400 forintos dollárárfolyam sem. Ugyanezt külföldön már néhányszázezer forintért megkaphatta bárki.
Gondolom nem meglepetés, hogy itthon a vásárlók 95%-a szintén valamilyen vállalat volt. A behozatalt később megnehezítette, hogy az állam felemelte a komplett konfigurációkra kivetett vámot, ami a találékony magyaron persze nem foghatott ki. Ausztriában az összeszerelő üzemek helyett kialakultak a PC szétszerelő műhelyek, hisz az alkatrészek vámja továbbra is alacsony maradt. Olyan cégek, mint az Albacomp, vagy a Műszertechnika, ekkor alapozták meg jövőjüket azzal, hogy képesek voltak akár napok, hetek alatt 1-10-100 számítógépes rendeléseket is teljesíteni.
A folyamat a következő volt: Józsi bácsit kiküldték a kocka Ladával Bécsbe, ahol a megfelelő gyártási számú anyalapot és egyéb zöldségeket megvételezte, majd meg sem állt Fehérvárig, ahol a rutinos műszerészek profin újraépítették a gépezetet. Érdekes, hogy ugyan elméletileg kompatibilisek voltak az egységek egymással, de mégis kényesen kellett ügyelni arra, hogy az eredetivel megegyező variációkat rakjanak össze, mivel biztosan csak együtt működtek.
Érdekes lenne tudni, hogy ebben az időben mennyi PC jutott el hazánkba, de erről csak homályos adatokat lehetne előkeresni, hiszen az IDC csupán a 90-es évektől kezdve mérte a keleti blokkot. Itthon elsőként a már említett nagyvállalatok szereztek be számítógépeket az üzletmenet gyorsítására, majd állami nyomásra elkezdődött a kormányhivatalok, az államigazgatás, majd nem sokkal később az orvosi rendelők PC-vel való felszerelése.
Videoton TV Computer
Érdekes történet, hogy a mai Sulinet Express programot megelőző valódi Sulinet már nem új ötlet volt, hiszen a rendszerváltás környékén volt egy akkor még névtelen program az iskolák PC-vel való felszerelésére. 1995-re már viszonylag elterjedt minden üzleti szektorban a számítógép, sőt az otthonoknak is egyre nagyobb hányada büszkélkedhetett PC-vel a Commodore 64-ek után. Ekkoriban az internet ugyan már létezett és a felsőoktatási intézményekben hozzá is lehetett férni, de 1996 előtt sokkal jellemzőbb volt a BBS-ek (bulletin board system) virágzása.
Ezek egy telefonvonal végén csücsülő számítógépek voltak, ahová bejelentkezve a felhasználók kommunikálhattak egymással, fájlokat tölthettek át, stb. 1996 után a WWW, azaz a világháló terjedésével a nyugati világban villámgyorsan eltűntek a BBS-ek, gyakorlatilag átköltöztek a webre, viszont Kínában 2000 környékén kezdték ezek a megoldások reneszánszukat élni az internet állami kontrollja miatt.
Szintén érdekesség, hogy az IBM Magyarországon 1936 óta létezik és szinte az egyetlen olyan nyugati vállalat, amit nem tiltottak ki 1956 után sem az országból. A rendszernek ugyanis a népszámláláshoz szüksége volt az IBM technológiájára, igaz, csupán 4 ember dolgozott évtizedekig a hazai leányvállalatnál. A rendszerváltás után létrehozott értékesítési csapat feladata az volt, hogy a megváltozott viszonyok között beindítsa a hazai márkás PC-piacot.
Természetesen a lépés megkésett volt, hiszen kialakultak azok a mechanizmusok, amik az összeszerelt noname PC-k felé vitték el az itthoni keresletet. Az otthoni felhasználók számára a mai napig sincs megfelelő kínálat, hiszen a legtöbb cég nem kínál high-end konfigurációkat, a vállalatok viszont a PC-k számának növekedésével párhuzamosan kénytelenek voltak belátni, hogy nem működhet egy többszáz gépes hálózat úgy, hogy a hazai összeszerelő boltok képtelenek fél évvel később ugyanazt a konfigurációt előállítani a távol keleti beszállítók kiszámíthatatlansága miatt. Jelenleg ott tartunk, hogy 10-ből 4 PC márkás itthon, ami akár jónak is nevezhető, de az otthoni felhasználó továbbra is árérzékenyebb.
A jelenleg 25 éves PC-t most ugyan épp ünnepeljük, de sokan már egyben temetik is. A nagy gyártók évek óta sulykolják a vevőbe, hogy notebook, notebook, notebook. Sokan a vállalati rendszereknél is felhívták a figyelmet arra, hogy a sokszáz gépes PC park helyett a központi szerver plusz hálózati munkaállomások kombinációja könnyebben kezelhető, olcsóbb, és hatékonyabb is. A bankszektor, a nagyvállalatok mégis a megszokott formára esküsznek és nyugodtabban alszanak ha tudják, hogy egy több évtizedes architektúra biztonsága mögé építkeznek.
A vállalatvezetők markáns véleményének köszönhetően még 5 éven keresztül biztosan nem búcsúzik a PC, sőt az otthoni felhasználók is szívesebben ülnek le az asztal alatt brummogó gépház mellé. A belső ugyan folyton változik, de a ház, a forma - csakúgy, mint néhány évvel ezelőttig a floppy meghajtó - bebetonozta magát a civilizációba.
A szakemberek becslései szerint tavaly Magyarországon az üzleti szférában közel 1,2 millió PC lehetett, a háztartásoknak pedig körülbelül 34%-a rendelkezett PC-vel (3,6 millió háztartással számolva ez újabb 1,2 millió darab PC). Az IDC szerint 2005-ben kb. 420 ezer számítógépet vettünk, amiből viszont már minden negyedik notebook volt. A PC karrierje itthon is és világszerte sikertörténet, de a várakozások szerint megette kenyere javát, 50. évfordulót szinte biztos hogy nem ülünk majd. Tehát nem kívánok neki még annyit, inkább népes famíliát és sok leszármazottat! Boldog 25. születésnapot személyi számítógép!
