Jump to content
PirateClub.hu

Lukács

Veterán
  • Pontszám

    293
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: Lukács

  1. Lukács

    Igaz vagy Hamis

    hamis feltörnéd az oldalt
  2. Lukács

    melyik kép teccik jobban?

    ja nekem se mükszik
  3. 25 év után idén búcsúzik a floppy A szép kort megért technológia hosszas betegség után idén szenderülhet jobblétre, miután egyre kevesebben tartanak igényt a megszokott 3,5 hüvelykes mágneslemezekre, amelyek felett eljárt az idő. 2007 a végső nyugalomba helyezés éve lehet, legalábbis azon források szerint, amelyek az egyik legnagyobb brit üzletlánc bejelentése kapcsán jutottak erre a következtetésre. A PC World ugyanis közölte, hogy csak a készlet erejéig folytatja a floppy meghajtók és lemezek értékesítését, azt követően pedig nem rendel újabb szállítmányokat. A fordulópontnak tekintett bejelentés önmagában még nem jelenti a technológia halálát, a megnövekedett igények azonban minden területen kikényszerítik a váltást. Ezt elsősorban a digitális letöltések és a képi tartalmak használatának megugrásával magyarázzák, hiszen ezek jóval nagyobb tárolókapacitást igényelnek. A legfeljebb 1,44 MB-ot eltároló hagyományos floppy lemezek itt már nemigen jöhetnek szóba, napjainkra méretüknél és sebességüknél fogva is nagyfokú kényelmetlenséget jelentenek. Jellemező példa, hogy sokan kizárólag akkor veszik igénybe a mágneses lemezeket, amikor további meghajtószoftverre - például a SATA-merevlemezeknél - van szükségük a Windows operációs rendszer újratelepítésekor, minden egyéb feladatra az új megoldásokat, optikai korongokat, memóriakártyákat, pendrive-ot használják. A floppy annak idején nagy előrelépést jelentett: az IBM 1971-ben dobta piacra az első példányokat, a manapság még használatban lévő 3,5 hüvelykes változatot pedig a Sony mutatta be még 1981-ben, megkönnyítve, felgyorsítva az adattárolást. A nyolcvanas és kilencvenes években ez utóbbi vált a legnépszerűbb megoldássá, még mielőtt a merevlemezek ára emberi szintre nem csökkent. A CD, majd a DVD már jelezte a végső visszavonulás közeledtét, az utolsó funkcióktól pedig valószínűleg a pendrive-ok fosztották meg a jó öreg lemezeket. Az Apple itt is úttörő szerepet játszott, hiszen meglehetősen korán, már 1998-ban száműzte a megoldást az akkor megjelenő iMac konfigurációkból.
  4. Lukács

    Diablo 3

    valakinek van fiss infoja a dia3-ról???
  5. Lukács

    Igaz vagy Hamis

    hamis nézed a szökést
  6. Lukács

    Saját fényképek

    király képek GRAT
  7. Lukács

    Igaz vagy Hamis

    hamis tag vagy iwiw-en
  8. Lukács

    Igaz vagy Hamis

    igaz fradi druker vagy
  9. Lukács

    SZÁMLÁNC

    nem baj 21
  10. Lukács

    Now check this ASAP!

    :angry: :angry: :angry: :angry: :angry: :angry: :angry: :angry: :angry:
  11. Lukács

    Igaz vagy Hamis

    hamis kedvenc felmed az indul a bakterház :D
×
×
  • Create New...