Jump to content
PirateClub.hu

sucefsyk

Veterán
  • Pontszám

    166
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Posts posted by sucefsyk

  1. Régi, meghitt ismerősökkel mindig kellemes a találkozás. Több mint harminc esztendő távlatából köszönt ránk ismét az ötvenes évek egyik legnagyobb könyvsikerének, az A diplomata című regénynek két felejthetetlen hőse, a skót Ivre MacGregor és az angol Kathy Clive – immár házaspárként, két felnőtt gyerek szüleiként, Iránban, Teheránban élve, ahol MacGregor az Iráni Nemzeti Olajtársaság vezető geológusaként, megbecsült szakemberként dolgozik. Ám egy nap a messzi kurd hegyekből üzenetet kap. S MacGregor – felesége ellenzése, sőt saját vonakodása ellenére – felkerekedik, és elindul egykori kurd barátaihoz, akik egy olyan küldetés elvállalására kérik fel, amelyet csak európai ember vihet véghez. Nem kevesebbről van szó, minthogy MacGregornak fel kellene derítenie, kik és milyen módon rabolták el azt a pénzösszeget és azt a fegyverszállítmányt, amely az iráni diktatúrával szembeforduló és felkelésre készülődő kurdoké volt, s amely felette gyanús körülmények között eltűnt valahol Európában. És MacGregor végül vállalja a küldetést, jóllehet tisztában van vele, nemcsak a karrierjét, hanem az életét teszi kockára.

    1981, Zrínyi Kiadó

    James Aldridge - MacGregor küldetése

    .epub, 390 kB

    covers_1145.jpg

    https://mega.nz/file/709WRJTI#TPZdq69Oq14Bgv7AsI-E_GpkpN0nOXIE1BMCww3496A

     

    • Like 3
    • Thanks 11
  2. Minden jó könyvről elmondható, hogy egy kis darab világot foglal magába, s ezúttal szó szerint így van. A regény első lapjain Európától távoli, idegen világ levegője csapja meg az olvasót, de mire az utolsó oldalra ér, olyan ismerősnek, sőt otthonosnak érzi magát, akár Scott kapitány, a könyv sokat próbált és fölöttébb tisztességes angol hőse. Szinte bőrén érzi a mindent ellepő finom port, amely homokviharok idején sárga ködbe vonja a sivatag környékét, a nap vad erejű sugárzását tikkasztó déli órákban, amikor fölhangzik a müezzin éneke az utcák felett, és a hirtelen leszálló éjszakák hideg nedvességét. Egyiptomi világ jelenik meg már-már fizikai érzékletességgel. De nemcsak, és nem elsősorban a táj egzotikus hangulata képeiben, hanem ott élő emberek – arabok, angolok, zsidók, franciák – bonyolult, sokféle ellentmondással terhelt sorsfordulataiban. Scott kapitányéban, akinél angolabb angol aligha lehetne valaki, és mégis folytonosan szembekerül honfitársaival, Helen Mamunéban, akinél egyiptomibb senki se lehetne, és mégis majdnem el kell hagynia hazáját, Sam Hasszunéban, aki zsidó létére nem Izraelbe kívánkozik, hanem tíz körömmel kapaszkodik szülőföldjébe, s ártatlanságában olyan meggondolatlan bűnbe sodródik, melyet jómaga bocsát meg a legkevésbé önmagának. S a nagyszabású mű megszámlálhatatlan emberi alakjaiban, akik izgalmas, eleven, sokarcú megtestesítői e világ mindennapjainak és drámai küzdelmeinek, nagyszerű törekvéseinek és keserves korlátainak. J. Aldridge, a világhírű angol író – A diplomata, A vadász, Az utolsó árnyék című művek szerzője – ebben a regényében a legmegragadóbban ötvözte egybe sokoldalú képességeit: vérbeli emberábrázoló, hajszálpontos megfigyelő és korszakunk szövevényes problémáinak gondolkodó felismerője. És nem utolsó sorban: regénye lenyűgözően érdekes.

    James Aldridge - Végső menedék

    .mobi, 1.79 MB

    5808412_5.jpg

    1. kötet (899 kb):

    https://mega.nz/file/r90EgYRC#9Iz-yb0GO4uSW6fOSvjuq3QRgusNe49Xc852zM17JDk

    2. kötet (939 kB):

    https://mega.nz/file/jx1UlaKC#IU1wchdAiW9TWcbDbeqylzEGApmwauDjJdD_GKyX-R4

     

    • Like 5
    • Thanks 11
  3. A rémálomban egyetlen jó dolog van: az ébredés. Kivéve, ha a valóság szörnyűbb, mint az álom.

    A Gyilkos emlék kisregényben két nő idővonala tárul elénk, az egyikük, Connie V. Marshall, fotós már túl van élete legdurvább cselekményén: ámokfutást végzett egy irodában, maga után hagyva 15 áldozatot. A másik, Shauni Hullivan, nyomozó pedig még előtte áll a saját legdurvább élménye feldolgozásának: miért lát rettenetes rémálmokat nemi erőszakról és képtelen lefeküdni férfiakkal? Két nő üldözi a gólemét, egymást és végül önmagát. Mindeközben nem is sejtik, hogy sorsuk több szálon kapcsolódik össze, mint azt hitték… Mindketten a saját poklukból indulnak, de eljutnak a saját Paradicsomukba a végén?

    A Tinnitusz novellában egy házaspár konfliktusa egy buli után bontakozik ki, amikor nem várt vendégeik érkeznek… Ismerik-e egymást annyira, hogy megmentsék az életüket?

    A Testcserés számadás előzetes egy nagyon megosztó és bizarr erotikus-misztikus lélektani thrillerhez. Sarah Z. Montgomery nem mindennapi nő: képes lélekként testekben utazni, így spirituális testszállítóként tevékenykedik. Saját erkölcsi állapota és a házassága is komoly veszélybe kerül egy félresikerült küldetésben. Vajon el lehet viselni a lelki erőszakot? És mi lesz a Montgomery család további sorsa?

    A #WeToo – Kettős kereszt vérmes, tabudöntögető lélektani thrillere mindannyiunk története, akár keresztülmentünk a családon belüli erőszaktól a szexuális abúzuson át a totális lelki és testi sérülésig, akár nem.

    Robin O'Wrightly - Kettős kereszt
    #Wetoo 1.

    .mobi, 231 kB

    covers_478505.jpg

    https://mega.nz/file/Cp1QlLjQ#Gg_0lZ1FEHCstzW0stZMM083u0G4KQ6BBbxDRT8Z76g

    ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ - ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

    „A nevem Sarah Z. Montgomery. Hivatásos médium vagyok, a munkaköröm spirituális testszállító. Hova visz ez a küldetés? Mit tanít a szabad akarat? Biztos, hogy elveheted azt, ami a másé, csak mert épp nem nála van? Hol van a határ? Akarod tudni?”

    Sarah saját erkölcsi állapota és a házassága is komoly veszélybe kerül egy félresikerült küldetésben. De ez már nem csak róla szól: Richard, a férje nem akar mást, mint visszakapni a lélekben elvesztett feleségét, és ezért képes a legborzasztóbb döntést is meghozni. A következményekkel persze nem számol… Véronique rosszkor van rossz helyen, vagy éppen nincs, és bár nem áldozattípus, mégis nagy bajba kerül. A vőlegénye, Fréderic pedig komoly harccal kénytelen szembenézni, ha nem akarja elveszíteni a szerelmét. És egyáltalán nem tudni, mi lesz a többiek sorsa, akiket még magával ránt az általuk nem irányítható szerencsétlenségek sorozata…

    A #Wetoo2 – Testcserés számadás első fele a #Wetoo – Kettős kereszt című részben már olvasható volt, de most kitárul előttünk a folytatás is. Ez a kegyetlenül szókimondó, bizarrul részletes, erotikával teli, tabudöntögető történet mindannyiunké. Akár keresztülmentünk a családon belüli vagy bármilyen nemi erőszaktól a totális lelki és testi sérülésig, akár nem.

    Robin O'Wrightly - Testcserés számadás
    #Wetoo 2.

    .epub, 1.7 MB

    covers_528710.jpg

    https://mega.nz/file/G5kAyRKa#fXMjcMGgUWraezP85QxVKspEuzKTGjLiUf4cRn43nGI

     

    • Like 4
    • Thanks 14
  4. 1996 májusában egy elszánt amatőr elindul, hogy megmássza a csúcsok csúcsát, a Mount Everestet. Sokan döntenek így azon a tavaszon, professzionális és műkedvelő hegymászók egyaránt – de ebből az expedícióból alig páran térnek vissza. Nyolcan életükkel fizetnek a legnagyobb álomért. El kell telnie csaknem két évtizednek, hogy Beck Weathers, ez a merész és makacs ember megírja saját visszaemlékezéseit a tragikus kalandról. Bár korábban profi hegymászók tollából már több híres könyv született az expedícióról, Weathers beszámolója annyiban más, hogy nem szakmailag igyekszik feltárni az okokat, nem elemez, nem vizsgálódik. Ő személyes benyomásain és egész élettörténetén keresztül, egyszerű szavakkal beszél a fanatizmus határát súroló szenvedélyéről, bevonva az emlékezésbe családtagjait és közeli ismerőseit is. A jeges mozaikokra széttöredező történetben döbbenten olvashatjuk, hogyan hagyták magára a hóban társai, mert halottnak hitték. (Minthogy az is volt.) A klinikai halálból ugyan visszatért, de lefagyott, elhalt végtagjait, eltorzult arcát adta az Everestért, szinte rituális áldozatként… Néhol hátborzongató, de egyúttal nagyon is emberi hangú olvasmány a Túléltem az Everestet. Végső erőpróbákról, akaratról, kitartásról, hitről és szenvedésről szól – a test és a lélek határmezsgyéjéről.

    Beck Weathers • Stephen G. Michaud - Túléltem az Everestet

    .epub, 458 kB

    covers_424256.jpg

    https://mega.nz/file/aklA3BCZ#kguhrSdm8ouXYMhYETmkAt88Cl0axn1H6ksHgK9icJQ

     

    • Like 4
    • Thanks 6
  5. Kezdetét vette az Árnyékhadjárat.
    Az Ultragárdisták még össze sem szedték magukat Kor Phaeron Calth elleni, meglepetésszerű támadása után, Lorgar máris mélyen Ultramar területére vezeti az Igehirdetőket. Nem kívánt szövetségesei, Angron és a Világfalók, látszólag vakok a küldetés valódi céljára, inkább csak feldúlnak minden újabb civilizációt, ami az útjukba kerül. Lorgar azonban, aki egykor megrótta volna ezért önfejű testvérét, most mintha bátorítaná az őrjöngő vérontást. Bolygók lángolnak, légiók csapnak össze és egy primarcha elesik… és az egész galaxis sorsa pengeélen táncol.

    Aaron Dembski-Bowden - Az áruló
    – Vért a vér istenének –
    The Horus Heresy 24.

    .mobi, 854 kB

    covers_607075.jpg

    https://mega.nz/file/To8EUKqa#0uP2dfSam1Qhfc3B536GnAmQgt3-U6gESK1HzENF6tg

     

    • Like 4
    • Thanks 16
  6. A Hangakirály útjában pusztulás és őrület jár. Félig elfelejtett, alig értett jövendölések szerint Anne Dare, Crotheny trónjának fiatal örökösnője lehet a világ egyetlen reménye. Csakhogy Anne-t a trónbitorló Robert seregei üldözik – Roberté, akinek sírból való visszatérése elmosta a határokat élet és halál között, és minden addiginál sötétebb erőknek nyitott utat. Maga Anne is olyan hatalommal rendelkezik, amit nem ért és nem is képes egészen az irányítása alá vonni, mostanra pedig eljött az ideje, hogy lányból nővé, trónörökösből uralkodóvá érjen. További menekülés helyett egy hadsereg élére áll, hogy visszaszerezze a királyságot, vagy belehaljon a próbálkozásba. Csakhogy egy rejtélyes orgyilkos követi, aki olyan tehetséggel járja a dessrata halálos vívótáncát, hogy még Anne barátja és védelmezője, a párbajhős Cazio sem állhat meg előtte… ahogyan felesküdött lovagja, az ifjú Neil MeqVren sem.

    Ami Anne többi társát illeti – Fehér Aspart, a király berkészét, aki a birtokában lévő nyílvesszővel leteríthetné a Hangakirályt, vagy Stephent, a szerzetest, aki kürtszavával felébresztette azt –, ők most nem segíthetnek rajta. Az ő útjuk még mélyebbre vezet a mítoszok és a mágia halálos útvesztőjében, ahonnét talán sosem bukkannak majd elő. Muriele királyné pedig továbbra is a hamis király foglya, és nem számíthat senki másra, csak egy megnyomorított zenészre, aki maga is rab, és egy szolgálólányra, aki egyszerre több és kevesebb annál, aminek látszik. Muriele ezúttal csupán bábu Robert sakktábláján – és fegyver, ami arra vár, hogy tulajdon lánya ellen fordítsák.

    Greg Keyes - Vérlovag
    A tövis és a csont országai 3.

    .mobi, 1.25 MB

    covers_493312.jpgcovers_493312.jpg

    https://mega.nz/file/v0lATAqA#wCmt9Qh5m7zrErkiHGZD0XQ_01nTwaPldR6DT6oHqJw

    ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

    A Hangakirály halott, a világ pedig követi a pusztulásba vezető úton. Fehér Aspar, bár kimerült és sebek borítják, elindul egy utolsó küldetésre, hogy megmenthesse népét és szeretett erdejét, de maga sem lát rá sok reményt, hogy sikerrel jár.

    Anne Dare végre Crotheny trónján ül, de vajon meddig? Az egyház szent háborút hirdetett ellene, ezzel megadva a megfelelő ürügyet Hansa királyának, hogy teljes hatalmát az ifjú királynő és felkészületlen hadserege ellen fordíthassa.

    De a háború csak egy, és nem is a legnagyobb Anne gondjai közül. A helrún, Hanza látnoka már nem csupán álmaiban, hanem a jövendöléseken keresztül is támadja őt. A Fogoly, az utolsó a szkaszloszok nagyurai között, saját sötét terveit szövögeti. Anne tanára és legfőbb szövetségese a látomások világában egyben a leg­elkeseredettebb ellensége is lehet, míg önnön erői lassan az őrület felé hajszolják.

    Az pedig, hogy túléli-e mindezt, még csupán a végjáték nyitánya: túl sokan vannak, akiknek a hatalma felér az övéhez, vagy éppen túlszárnyalja azt. És bárki üljön fel végül a szédosz trónra, annak áll majd módjában, hogy elhozza a világ számára a megváltást – vagy a teljes megsemmisülést.

    Greg Keyes - Született Királynő
    A tövis és a csont országai 4.

    .mobi, 1.13 MB

    covers_505405.jpgcovers_501580.jpg

    https://mega.nz/file/3o9SjADI#iBVhmGJAmnsdamgvfNztXGEF-s01vTHZHJaoA2uUlvQ

    ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦

    Az első 2 rész

     

     
    • Like 3
    • Thanks 14
  7. 1913 januárjának egyik reggelén a különc, karizmatikus, és harminchét évesen már kora legnagyobb matematikusának tartott G. H. Hardynak indiai bélyegekkel teleragasztott, rejtélyes borítékot hoz a posta Cambridge-ben. Egy önjelölt matematikus zseni kusza levelét találja benne, aki azt állítja, hogy egy hajszál választja el minden idők egyik legfontosabb megoldatlan matematikai problémája, a Riemann-sejtés bizonyításától. Némelyik matematikuskollégája csupán tréfának tartja a levelet, Hardy azonban meg van győződve róla, hogy Rámánudzsan Srínivásza, a kikötőhatósági hivatalnok megérdemli, hogy komolyan vegyék. Egy Neville nevű fiatal professzor épp Madrászba készül a feleségével, Hardy pedig elhatározza, hogy többet is megtud a titokzatos Rámánudzsanról, és ha lehet, ráveszi, hogy jöjjön el Cambridge-be. Ez a döntés aztán nemcsak a maga és a barátai életére lesz nagy hatással, hanem a matematika egész történetére is.

    Az indiai hivatalnok – melyben olyan hírességek is felbukkannak, mint D. H. Lawrence, Bertrand Russell és Ludwig Wittgenstein – egy elismert angol matematikus és egy ismeretlen, tanulatlan matematikazseni különös kapcsolatának rendkívüli, igaz történetén alapul. David Leavitt érzelmes és lebilincselő regénye emellett az emberi kapcsolatok törékenységéről is szól, és arról a vágyunkról, hogy rendet találjunk a világban.

    David Leavitt - Az indiai hivatalnok

    .epub, 480 kB

    covers_96710.jpg

    https://mega.nz/file/u0kB3KIA#COA6S0_sJkZEvgNjpxRedH_szYheVgAiXwkZo1NgRB8

     

    • Like 4
    • Thanks 14
  8. Bielaui Reinmart, a sarlatánt, akit Reynevannak is neveznek, rajtakapják egy lovag feleségével, és menekülni kényszerül a Sterza fivérek és az Inkvizíció elől. Miközben a husziták és katolikusok között nő a feszültség, és különös, misztikus erők gyűlnek az árnyak között, Reynevan a Narrenturmban, a Bolondok Tornyában találja magát, abban a középkori őrültekházában, ahová a másként gondolkodókat és lázadókat zárják. Reynevan számára megszökni a toronyból, kikerülni a csávából és megőrizni az ép elméjét nehezebbnek bizonyulhat, mint valaha is hitte…
    A legendás VAJÁK-sorozat szerzőjének vadonatúj történelmi fantasytrilógiája a huszita háborúk idején játszódik.

    Andrzej Sapkowski - Narrenturm
    Huszita-trilógia 1.

    .epub, 1,14 MB

    covers_637276.jpg

    https://mega.nz/file/H5sHRYrC#PPdTjuaTxi3I0sWUxnIY_hyS1gVTrevK9Bqwq4c77QQ

     

    Akinek a .pdf szimpatikusabb:

     

    • Like 7
    • Thanks 12
    • Upvote 1
×
×
  • Create New...