Akkor kezdem én.
Ha lecsupaszítjuk a dolgot,igazad van.
Tulajdonképpen az egész a fajfenntartásról szól,"modern" köntösben.
Majdnem 1 éve sokat agyaltam hasonló gondolatokkal,és végül is körülbelül arra a megállapításra jutottam,mint te.
De ettől annyira boldogtalan lettem,hogy fél éven keresztül pánikrohamokkal küszködtem,amin végül is sikerült úrrá lennem.Azokat a perceket,órákat,néha napokat az ellenségemnek se kívánom.
Az én meglátásom szerint nekem 2 út kínálkozott: élek depresszióban,felfogva magam körül a csupasz,rideg (stbstb) valóságot,vagy inkább kis családommal és (lehetőleg) környezetemmel törekedni a boldogságra(nem a rózsaszín lepkés orrszarvús tündibündisre gondolok).+ amikor a párommal a fiunk születésére készültünk,egyáltalán nem volt "kis rózsaszínfelhős mamika" meg nyuszkók se ugrabugráltak.Egyszerűen boldogok voltunk/vagyunk(remélem leszünk :-) )
Szerintem teljesen normálisan viselkedtünk,a párom az utolsó napig dolgozott,nem hagyta el magát.
A születésnél végig ott voltam,láttam azt a "rideg",véres valóságában,mégis csodálatos volt.
Persze ha ezt is lecsupaszítjuk,tulajdonképpen a terhes nőben a magzatot csak az idegek rángatják,születése után
sokáig (végül is ) életképtelen,nem tud járni,nem tud odamenni az "inkubátorhoz" anyatejért.
De valljuk be,azért "kicsit" többről van szó.Remélem egyszer te is megtapasztalod a születés,gyereknevelés minden
jó és rossz oldalát.
Viszakanyarodva az elejéhez,még azt tudom mondani(írni), hogy "Boldogok a lelki szegények"
Melyik jobb,szenvedni a rideg valóságtól,vagy 1 "picit" rózsaszínben látni a világot.
Én inkább az utóbbit választom.
U.i.: Még annyit,hogy a boldogságot mindenféle agyturkász könyve nélkül is meg lehet találni (nem akarom lehúzni őket,1-2-be bele is olvastam).
Üdv