-
Pontszám
5,230 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
-
Nap nyertese
37
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Posts posted by vizipokinca
-
-
.
A Bécsi Filharmonikus Zenekar Újévi koncertje 2024 (Neujahrskonzert der Wiener Philharmoniker 2024) WEB-DL H264 Hun mkv
közvetítés a Musikverein Aranyterméből, Bécs, Ausztria 149 perc
Vezényel: Christian Thielemann
A Bécsi Filharmonikus Zenekar
Bécsi Állami Balett
műsor narrátora, zenei szakértője: Bolla Milán
A Bécsi Újévi Hangversenyt minden évben január 1-jén rendezik meg a patinás Musikverein Aranytermében.
A koncert karmestere ezúttal Christian Thielemann, a Drezdai Staatskapelle vezető karmestere, a Berlini Állami Operaház kinevezett zeneigazgatója lesz, aki most dirigálja másodízben újévi hangversenyen a nagymúltú osztrák zenekart. Thielemann és a Bécsi Filharmonikusok 2000 óta ápol szoros kapcsolatot. Idén is az osztrák zenei hagyomány megismertetése, ápolása az esemény elsődleges célja, de - ahogy a zenekar intendánsa, Daniel Froschauer koncertmester elmondta - a Bruckner-évforduló előtt is tisztelegnek: először fordul elő, hogy Anton Bruckner osztrák zeneszerző egy művét is műsorra tűzik. Emellett a Strauss-család és kortársaik keringői, polkái alkotják a programot, melynek gazdagságát mi sem jelzi jobban, hogy évről évre - így idén is - több alkotás első alkalommal kap helyet az újévi hangversenyen. A hagyományok hagyománya, hogy a három ráadás közül kettő örök: a Kék Duna-keringő és a Radetzky-induló zárja a koncertet. Újévi üdvözlet a Bécsi Filharmonikus Zenekartól a remény, a barátság és a béke szellemében.Műsoron:
1. Karl Komzak: Albrecht március főherceg, op. 136
2. Johann Strauss II: Bécsi édességek. Keringő, op. 307
3. Johann Strauss II: Figaro Polka. Polka française, op. 320
4. Josef Hellmesberger (fia): Az egész világért. keringő
5. Edward Strauss: Szünetek nélkül. Polka gyors, op. 238
6. Johann Strauss II: A Waldmeister operett nyitánya
7. Johann Strauss II: Ischl Waltz. Posztumusz keringő 2. sz
8. Johann Strauss II: Nightingale Polka, op. 222
9. Edward Strauss: A magas tavasz. Polka mazur, op. 114
10. Johann Strauss II: Új pizzicato polka. op. 449
11. Josef Hellmesberger (fia): Estudiantina Polka az "Ibéria gyöngye" című balettből
12. Carl Michael Ziehrer: bécsi polgárok. Keringő, op. 419
13. Anton Bruckner: Quadrille, WAB 121 (Orchestr. W. Dörner)
14. Hans Christian Lumbye: Örülök Nytaarnak! vágta
15. Joseph Strauss: Delírium. Keringő, op. 212
General: A.Bécsi.Filharmonikus.Zenekar.Újévi.koncertje-2024.mkv
Format: Matroska at 2 784 kb/s
Length: 2,84 GiB for 2 óra 26 perc 18 mp 83emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14061385/A.Becsi.Filharmonikus.Zenekar.Ujevi.koncertje-2024.part1.rar https://data.hu/get/14061381/A.Becsi.Filharmonikus.Zenekar.Ujevi.koncertje-2024.part2.rar https://data.hu/get/14061380/A.Becsi.Filharmonikus.Zenekar.Ujevi.koncertje-2024.part3.rar https://data.hu/get/14061383/A.Becsi.Filharmonikus.Zenekar.Ujevi.koncertje-2024.part4.rar https://data.hu/get/14061379/A.Becsi.Filharmonikus.Zenekar.Ujevi.koncertje-2024.part5.rar https://data.hu/get/14061382/A.Becsi.Filharmonikus.Zenekar.Ujevi.koncertje-2024.part6.rar https://data.hu/get/14061384/A.Becsi.Filharmonikus.Zenekar.Ujevi.koncertje-2024.part7.rar https://data.hu/get/14061378/A.Becsi.Filharmonikus.Zenekar.Ujevi.koncertje-2024.part8.rar
- 8
-
.
A kegyelem (The Mercy) 2017 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, angol életrajzi film 98 perc
forgatókönyvíró: Scott Z.Burns
zene: Jóhann Jóhannsson, Jóhann Jóhannsson együttese
operatőr: Eric Gautier
rendezte: James Marsh
Colin Firth: Donald Crowhurst
Rachel Weisz: Clare Crowhurst
David Thewlis: Rodney Hallworth
Jonathan Bailey: Wheeler
Andrew Buchan: Ian
Mark Gatiss: Ronald Hall
1968-ban Donald Crowhurst angol üzletembert Sir Francis Chichester sikere arra ösztönzi, hogy egyedül vegyen részt a Golden Globe Race kikötés nélküli, világkörüli szólóvitorlás versenyén. Noha csak amatőr hajós, Crowhurst úgy véli, hogy a technológia és a képességei lehetővé teszik számára, hogy sikeres legyen, ezáltal anyagi biztonságot biztosíthatna feleségének és kisgyermekeinek. A költségek növekedésével fő szponzora, Stanley Best nem akar többet erre áldozni, ezért Crowhurst kénytelen váltókat aláírni, veszélyeztetve otthonát. A média is hasznot húzna a sikergyanús sztoriból. Crowhurstnak teljesítenie kell a versenyt, vagy elveszít mindent, amit számára fontos. A film megtörtént eseményen alapul.
General: A kegyelem.mkv
Format: Matroska at 2 710 kb/s
Length: 1,85 GiB for 1 óra 37 perc 34 mp 0emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14059893/A.kegyelem.part1.rar https://data.hu/get/14059891/A.kegyelem.part2.rar https://data.hu/get/14059892/A.kegyelem.part3.rar https://data.hu/get/14059895/A.kegyelem.part4.rar https://data.hu/get/14059890/A.kegyelem.part5.rar https://data.hu/get/14059896/A.kegyelem.part6.rar
- 1
-
.
A művészet templomai - Tintoretto - Egy lázadó Velencében (Tintoretto. A Rebel in Venice) 2019 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, olasz, ismeretterjesztő film 91 perc
rendező: Giuseppe Domingo Romano
író: Melania Gaia Mazzucco
forgatókönyv: Marco Panichella
Helena Bonham Carter, Stefano Accorsi, Kate Bryan, Matteo Casini, Peter Greenaway, Frederick Ilchman
narrátor: Bertalan Ágnes
Jacopo Robusti, azaz Tintoretto, akit a fény és árnyék festőjének is szoktak nevezni, az olasz reneszánsz utolsó nagy művésze. Ő az, akit igazi velencei festőnek tartanak: a városban élt és ott is alkotott. A filmből megismerhetjük rendkívüli műveit, pályafutását és személyiségét, valamint képet kaphatunk arról, hogyan hatott művészetére a kor, amelyben élt, illetve a festőtriász másik két tagjával, Tizianoval és Veronosevel való rivalizálása. Örökké szembe ment minden elvárással, mégis maradandót alkotott. A látványos dokumentumfilm az ő különleges személye és művészete előtt tiszteleg.
General: A.művészet.templomai-Tintoretto.mkv
Format: Matroska at 2 760 kb/s
Length: 1,74 GiB for 1 óra 30 perc 12 mp 160emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14058559/A.muveszet.templomai-Tintoretto.part1.rar https://data.hu/get/14058560/A.muveszet.templomai-Tintoretto.part2.rar https://data.hu/get/14058563/A.muveszet.templomai-Tintoretto.part3.rar https://data.hu/get/14058561/A.muveszet.templomai-Tintoretto.part4.rar https://data.hu/get/14058562/A.muveszet.templomai-Tintoretto.part5.rar https://data.hu/get/14058564/A.muveszet.templomai-Tintoretto.part6.rar
- 7
-
.
A művészet templomai - Klimt és Schiele: Amor és Psyche - A szecesszió születése (Klimt & Schiele - Eros and Psyche) 2018 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, olasz, ismeretterjesztő film 91 perc
írta: Arianna Marelli
rendező: Valentina Chilotti, Michele Mally
narrátor: Lorenzo Richelmy, magyar hangja: Pál Tamás
A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat következő epizódja a 19. század végi - 20. század elejei Bécs virágzó kulturális életét és a szecesszió születésének páratlanul izgalmas időszakát mutatja be, amikor új eszmék röppentek fel, amikor Freud felfedezi az emberi psziché mozgatórugóit és amikor a nők és a nőiség, mint szimbólum új értelmezést nyer pszichológiában és a művészetben. A társadalmi, történelmi és művészeti szempontokra egyaránt rávilágító alkotás vezérfonalául Gustav Klimt és Egon Schiele művészetét és a szecesszió születését feldolgozó tematikus kiállítások szolgáltak, amelyeknek az Albertina és a Leopold Múzeum, a Belvedere kastély és a Bécsi Szépművészeti Múzeum adott otthont. A tárlatvezetések mellett a film ívét egy történelmi kávéházakból induló induló utazás adja, amely egyaránt érinti Klimt műtermét, Bécs kulturális nevezetességeit, Neulengbach városát, ahol Egon Schiele élt, a Klimt által gyakran látogatott Ravennát és a New York-i Neue Galerie-t is. A 4K minőségben forgatott filmet a szakértői narrációk mellett a sorozatnál megszokott módon a remekművek részletgazdag közeli felvételei is színesítik: a modern képalkotási megoldások segítségével lehetővé vált a rendkívüli vizuális erejű festmények mélyreható vizsgálata, Klimt munkáinak megigéző, aprólékos díszítéseitől Schiele magával ragadó aktjainak és nyakatekert figuráinak szokatlan körvonalaiig.
General: A.művészet.templomai-Klimt.és.Schiele.mkv
Format: Matroska at 2 735 kb/s
Length: 1,73 GiB for 1 óra 30 perc 37 mp 840emp
Video #0 : AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14055950/A.muveszet.templomai-Klimt.es.Schiele.part1.rar https://data.hu/get/14055946/A.muveszet.templomai-Klimt.es.Schiele.part2.rar https://data.hu/get/14055941/A.muveszet.templomai-Klimt.es.Schiele.part3.rar https://data.hu/get/14055952/A.muveszet.templomai-Klimt.es.Schiele.part4.rar https://data.hu/get/14055945/A.muveszet.templomai-Klimt.es.Schiele.part5.rar https://data.hu/get/14055940/A.muveszet.templomai-Klimt.es.Schiele.part6.rar
- 6
-
.
Dan Brown - A megtévesztés foka 2009 epub, mobi, pdf, azw3 Hun
Könyv címe: A megtévesztés foka
Kiadás dátuma: 2009
Formátum: epub, mobi, pdf, azw3
Nyelv: magyar
Amikor a NASA egy bámulatosan ritka tárgyra lel az Északi-sark jégtakarója alatt, a hibát hibára halmozó űrkutatási ügynökség végre diadalról adhat hírt, amelynek messzemenő következményei lesznek a NASA jövőjét és a közelgő amerikai elnökválasztás kimenetelét illetően. A lelet valódiságát ellenőrizendő, a Fehér Ház Rachel Sexton hírszerzési elemzőt hívja segítségül. Rachel szakértők – köztük a karizmatikus tudós, Michael Tolland – társaságában a Sarkvidékre utazik, és valami hihetetlenre bukkan: egy tudományos csalás bizonyítékaira, egy merész bűvészmutatványra, amely, ha kiderül, az egész világot megoszthatja. Ám mielőtt figyelmeztethetnék az elnököt, Rachelt és Michaelt orvgyilkosok veszedelmes csapata támadja meg. Sivár és életveszélyes vidéken kell menekülniük, és egyetlen reményük a túlélésre, ha kiderítik, ki áll a mesteri terv mögött. A megoldás mind közül a legdöbbenetesebb hazugság.Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ!
https://data.hu/get/14058206/A.megtevesztes_foka_-_Dan_Brown.azw3 https://data.hu/get/14058207/A.megtevesztes_foka_-_Dan_Brown.epub https://data.hu/get/14058204/A.megtevesztes_foka_-_Dan_Brown.mobi https://data.hu/get/14058205/A.megtevesztes_foka_-_Dan_Brown.pdf
- 2
- 12
- 1
-
.
A művészet templomai - Salvador Dalí - A halhatatlanság nyomában (Salvador Dalí: In Search of Immortality) 2018 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, olasz, ismeretterjesztő film 166 perc
zene: Stuart Roslyn
producer: Irene Höfer, Michael Heiks
rendező: David Pujol
narrátor: Németh Kriszta
"Mindörökre ön azonos akarok maradni." Salvador Dalí A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat következő része, amely a szürrealizmus mestere, Salvador Dalí és múzsája-alkotótársa, Gala életén és művészetén vezeti végig a nézőket. Az átfogó művészeti portréfilm 1929-től kezdve követi nyomon Dalí életpályáját _ ekkor csatlakozott a szürrealistákhoz, és ugyanebben az évben ismerte meg Galát _ egészen 30 évvel ezelőtt, 1989. január 23-án bekövetkezett haláláig. A Gala-Salvador Dalí Alapítvány gondozásában készült film végiglátogatja mindazokat a helyszíneket, amelyek kiemelkedő szerepet játszottak a művész életútjában: többek között Portlligatot, az egyetlen, saját tulajdonában álló műhelyt és otthont; Figuerest, a szülővárosát, ahol létrehozta a Dalí Múzeumot, valamint Púbolt, ahol az a kastély található, amit Dalí szerelme jeléül Galának ajándékozott, valamint Párizst és New Yorkot, ahol jelentős kiállításai voltak. A művészettörténet egyik legkülönösebb alkotójának életét szakértők közreműködésével, többféle nézőpontból ismerhetjük meg a filmben. Művészettörténészek, a festőhöz közel álló családtagok interjúi és eddig sosem publikált fotók és levelek mellett maga a kontempláló Salvador Dalí és a remekművek felvételei teszik teljessé a képet az extravagáns bajusz mögött rejlő művészről és emberről, akit mára a legnagyobb mesterek közé sorolunk.
General: A.művészet.templomai-Salvador.Dalí.mkv
Format: Matroska at 2 724 kb/s
Length 2,00 GiB for 1 óra 45 perc 15 mp 0emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14055947/A.muveszet.templomai-Salvador.Dali.part1.rar https://data.hu/get/14055948/A.muveszet.templomai-Salvador.Dali.part2.rar https://data.hu/get/14055944/A.muveszet.templomai-Salvador.Dali.part3.rar https://data.hu/get/14055942/A.muveszet.templomai-Salvador.Dali.part4.rar https://data.hu/get/14055943/A.muveszet.templomai-Salvador.Dali.part5.rar https://data.hu/get/14055949/A.muveszet.templomai-Salvador.Dali.part6.rar https://data.hu/get/14055951/A.muveszet.templomai-Salvador.Dali.part7.rar
- 1
- 5
-
.
Ne félj! - Egy barátság története (Non avere paura. Un' amicizia con Papa Wojtyla) 2014 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, olasz életrajzi film 99 perc
forgatókönyvíró: Andrea Porporati, Eleonora Martinelli
zene: Maurizio de Angelis
operatőr: Alessandro Pesci
rendezte: Andrea Porporati
Giorgio Pasotti: Lino Zani
Alekszej Guskov: II. János Pál
Claudia Pandolfi: Angela Tonati
Ugo Dighero: Stanislaw
Giuseppe Cederna (Sandro Pertini
Samantha Michela Capitoni: Giovanni anyja
Fabio Fulco: Franco
Luigi Di Fiore: Cibin
Katia Ricciarelli: Carla
Az ellene elkövetett 1981-es merénylet után II. János Pál pápának nagyobb szüksége van a pihenésre és feltöltődésre, mint valaha. Egy kis eldugott helyet keresnek neki, távol mindentől és mindenkitől, ahol csak a testi felépülésére és a a lelki békéje visszaszerzésére, az elmélyülésre, az imára konvcentrálhat. Így esett a választás Zaniék Alpokban lévő menedékházára. A család először fel sem fogja, micsoda megtiszteltetés ez számukra, és akkor még nem is sejtik, hogy a pápa magával hozza a legjobb barátját, Pertini köztársasági elnököt is. Az ifjú Lino, akit a hegyek neveltek fel és tapasztalt hegymászó illetve síoktató, vigyázza a Szentatya minden percét, és lassanként egy életre szóló barátság alakul ki köztük.
A film Lino Zani “Szent volt, ember volt” – II. János Pál rejtett élete című könyve alapján készült.
General: Ne félj! - Egy barátság története.mkv
Format: Matroska at 2 770 kb/s
Length: 1,90 GiB for 1 óra 38 perc 21 mp 0emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14055326/Ne.felj-Egy.baratsag.tortenete.part1.rar https://data.hu/get/14055327/Ne.felj-Egy.baratsag.tortenete.part2.rar https://data.hu/get/14055329/Ne.felj-Egy.baratsag.tortenete.part3.rar https://data.hu/get/14055328/Ne.felj-Egy.baratsag.tortenete.part4.rar https://data.hu/get/14055325/Ne.felj-Egy.baratsag.tortenete.part5.rar https://data.hu/get/14055330/Ne.felj-Egy.baratsag.tortenete.part6.rar https://data.hu/get/14055331/Ne.felj-Egy.baratsag.tortenete.part7.rar
- 1
-
.
Az Alpok (The Alps) 2020 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, német ismeretterjesztő 2 részes film 52 perc
rendező: Otmar Penker
zene: Manfred Plessl
fényképezte: Hubert Doppler, David Vadant, Michael Kittel, Günther Kieberger, Johannes Pötscher, Reinhard Wenighofer
narrátor: Otto Clemens, magyar hangja: Csankó Zoltán
Az Alpok Európa legmagasabb hegysége, mely nyolc ország területén húzódik végig. A tél hideg, a hótakaró vastag. Egyes élőlények alig várják, hogy kitavaszodjon, és az alacsonyabb vidékek zöldbe boruljanak. Ám olyan fajok is élnek itt, melyek kifejezetten élvezik ezeket a környezeti viszonyokat. A sorozat az Alpok egyedi élőhelyeit, növényeit és állatait mutatja be látványos felvételek segítségével.
General: Az.Alpok-1-Élet.a.magasban.mkv
Format: Matroska at 2 756 kb/s
Length: 1 011 MiB for 51 perc 18 mp 0emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14053382/Az.Alpok-1-Elet.a.magasban.part1.rar https://data.hu/get/14053383/Az.Alpok-1-Elet.a.magasban.part2.rar https://data.hu/get/14053379/Az.Alpok-1-Elet.a.magasban.part3.rar https://data.hu/get/14053380/Az.Alpok-1-Elet.a.magasban.part4.rar https://data.hu/get/14053381/Az.Alpok-1-Elet.a.magasban.part5.rar https://data.hu/get/14053386/Az.Alpok-2-A.teli.erod.part1.rar https://data.hu/get/14053385/Az.Alpok-2-A.teli.erod.part2.rar https://data.hu/get/14053384/Az.Alpok-2-A.teli.erod.part3.rar https://data.hu/get/14053378/Az.Alpok-2-A.teli.erod.part4.rar https://data.hu/get/14053387/Az.Alpok-2-A.teli.erod.part5.rar
- 5
-
.
A világ a la carte (Die Welt à la carte) 2016 720p Web-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, német, 6 részes ismeretterjesztő sorozat 30 perc
rendező: Stefan Quante
narrátor: Kárpáti Levente
A Hotel Bristol a palotaszállodák azon kategóriájába tartozik, amely csak Franciaországban létezik, és egész Párizsban mindössze kilenc van belõlük.
A szállodájának, az Epicure-nek három Michelin-csillagos az étterme, így szigorú szabályok érvényesek. Fontos napirendi pont az eligazításon az aktuális étlap ellenőrzése. A konyhafőnök mai ajánlata: makaróni libamájjal, articsókával és fekete szarvasgombával. Parmezános besamellel és frizé levéllel gratinálják. A tetejére pedig szarvasgombás poularde jus kerül.
Általános: A.világ.a.la.carte-Párizs-1-A.Hotel.Bistrol.mkv
Formátum: Matroska 2 772 kb/s
Hossz: 572 MiB 28 perc 49 mp 600 emp
Videó #0: AVC 2 660 kb/ s
Képméret: 1280 x 720 (1.778) 25.000 fps-nél
Hang #0: AAC 126 kb/s-
nál Info: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14052339/A.vilag.a.la.carte-Parizs-1-A.Hotel.Bistrol.part1.rar https://data.hu/get/14052335/A.vilag.a.la.carte-Parizs-1-A.Hotel.Bistrol.part2.rar https://data.hu/get/14052340/A.vilag.a.la.carte-Parizs-1-A.Hotel.Bistrol.part3.rar https://data.hu/get/14052337/A.vilag.a.la.carte-Parizs-2-Alain.Ducasse.birodalmaban.part1.rar https://data.hu/get/14052336/A.vilag.a.la.carte-Parizs-2-Alain.Ducasse.birodalmaban.part2.rar https://data.hu/get/14052338/A.vilag.a.la.carte-Parizs-2-Alain.Ducasse.birodalmaban.part3.rar https://data.hu/get/14071031/A.vilag.a.la.carte-3-Becs-A.Hotel.Sacher.part1.rar https://data.hu/get/14071026/A.vilag.a.la.carte-3-Becs-A.Hotel.Sacher.part2.rar https://data.hu/get/14071027/A.vilag.a.la.carte-3-Becs-A.Hotel.Sacher.part3.rar https://data.hu/get/14071030/A.vilag.a.la.carte-4-Becs-A.Palais.Coburg.part1.rar https://data.hu/get/14071029/A.vilag.a.la.carte-4-Becs-A.Palais.Coburg.part2.rar https://data.hu/get/14071028/A.vilag.a.la.carte-4-Becs-A.Palais.Coburg.part3.rar https://data.hu/get/14072092/A.vilag.a.la.carte-5-Mallorca-A.Soller-obol.part1.rar https://data.hu/get/14072093/A.vilag.a.la.carte-5-Mallorca-A.Soller-obol.part2.rar https://data.hu/get/14072091/A.vilag.a.la.carte-5-Mallorca-A.Soller-obol.part3.rar https://data.hu/get/14073028/A.vilag.a.la.carte-6-Mallorca-A.Hotel.Son.Claret.part1.rar https://data.hu/get/14073026/A.vilag.a.la.carte-6-Mallorca-A.Hotel.Son.Claret.part2.rar https://data.hu/get/14073027/A.vilag.a.la.carte-6-Mallorca-A.Hotel.Son.Claret.part3.rar
- 1
- 6
-
.
Univerzum - Vanília fahéj és darált mandula - Karácsonyi kekszek Európából (Vanille, Zimt und Mandelsplitter) 2016 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, osztrák, ismeretterjesztő filmsorozat 44 perc
írta és rendezte: Anita Lackenberger
narrátor: Orosz Anna
Nem múlhat el a karácsony színes kekszes tányérok nélkül, melyek hetekkel az ünnepek előtt megillatosítják az otthonunkat. A karácsonyi készülődés része a süteménysütés, vanília és fahéj illat lengi be a konyhát, s a szobát. A legtöbb aprósütemény ugyan lisztből, cukorból és vajból áll, de gazdagítják mandulával, dióval, kakaóval és fűszerekkel, variációk sokaságát hozva így létre.
Egész Európában léteznek kifejezetten karácsonyi sütemények. Vannak hasonlók, mások regionális finomságok. Utunk során megismerkedünk a karácsonyi aprósütemények legügyesebb készítőivel. Hol máshol kezdhetnénk utazásunkat, mint a romantikus „Arany Prágában”, az évszázados hagyományú cukrászdák városában. A film végigköveti, milyen finomságok kerülnek az ünnepi asztalra Ausztriában, Olaszországban, Németországban, Svájcban és Csehországban, a finom recepteket pedig akár otthon is elkészíthetjük.
General: Univerzum-Vanília fahéj és darált mandula-Karácsonyi kekszek Európából.mkv
Format : Matroska at 2 762 kb/s
Length 861 MiB for 43 perc 34 mp 760emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14049218/Univerzum-Vanilia.fahej.es.daralt.mandula-Karacsonyi.kekszek.Europabol.part1.rar https://data.hu/get/14049216/Univerzum-Vanilia.fahej.es.daralt.mandula-Karacsonyi.kekszek.Europabol.part2.rar https://data.hu/get/14049219/Univerzum-Vanilia.fahej.es.daralt.mandula-Karacsonyi.kekszek.Europabol.part3.rar https://data.hu/get/14049221/Univerzum-Vanilia.fahej.es.daralt.mandula-Karacsonyi.kekszek.Europabol.part4.rar
- 1
- 5
-
.
Univerzum - Karácsonyi édességek Európában - Torták, Stollen és Pandoro (Cristmas Cakes in Europe) 2017 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, osztrák, ismeretterjesztő filmsorozat 45 perc
írta és rendezte: Anita Lackenberger
narrátor: Orosz Anna
A karácsonyi időszak különleges, és telis tele van különleges népszokással. Ezúttal Európa legfinomabb adventi és karácsonyi édességei, tortái, kalácsai és süteményei között válogatunk. Megismerjük az eredeti linzertészta, a cseh kolatsche, az olasz pandoro, a francia fatörzstorta és a svájci háromkirályok kalács történetét. Bepillantást nyerhetünk a hagyományos receptekkel dolgozó pékségek és cukrászdák kulisszái mögé, és ízelítőt kapunk abból is, milyen szokások kapcsolódnak a szerencsehozó újévi csillaghoz. Szépséges hagyomány, ha az újévi csillagot a család együtt fogyasztja el. Azt mondják, hogy a különleges estét egy különleges reggelnek kell követnie, ahol az egész nagy család össze tudj gyűlni egy közös reggelizésre és együtt fogyasszák el a karácsonyi csillagot. A gyerekek szeme szebben ragyog, ha kaphatnak még egy kis darabot a csillagból, vagy ha csillagszóró van a kalácson. Az egésznek az a lényege, hogy szerencsét hozzon az újévre.
General: Univerzum-Karácsonyi édességek Európában-Torták Stollen és Pandoromkv
Format: Matroska at 2 761 kb/s
Length: 880 MiB for 44 perc 34 mp 600emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14049220/Univerzum-Karacsonyi.edessegek.Europaban-Tortak.Stollen.es.Pandoro.part1.rar https://data.hu/get/14049217/Univerzum-Karacsonyi.edessegek.Europaban-Tortak.Stollen.es.Pandoro.part2.rar https://data.hu/get/14049222/Univerzum-Karacsonyi.edessegek.Europaban-Tortak.Stollen.es.Pandoro.part3.rar https://data.hu/get/14049223/Univerzum-Karacsonyi.edessegek.Europaban-Tortak.Stollen.es.Pandoro.part4.rar https://data.hu/get/14049224/Univerzum-Karacsonyi.edessegek.Europaban-Tortak.Stollen.es.Pandoro.part5.rar
- 1
- 5
-
.
Diótörő és Egérkirály (Nussknacker und Mausekönig) 2015 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, német, családi film 59 perc
rendezte: Frank Stoye
Mala Emde: Marie
Leonard Seyd: Fritz Stahlbaum
Guildo Horn: Butler
Anatole Taubmann: Drosselmeier
Brigitte Hobmeier: Louise Stahlbaum
Jurgen Tonkel: Stahlbaum
Joel Basman: Egérkirály
Sven Gielnik: Diótörő
Diótörő és Egérkirály a Stahlbaum család különleges karácsony ünnepi történetét meséli el. A gyerekek Marika és Frici alig várják szüleik ajándékait, de a legjobban mégis bácsikájuk meglepetésére kíváncsiak. Amint lehull a lepel a dobozba zárt "cukorországról", és a fából készült diótörőről, Marika fantáziavilágában életre kelnek ezen tárgyak. Álmában Diótörő nagy harcot vív Egérkirállyal, és a nagybácsi meséje által, Marika meglátogatja cukorországot is, ahol Diótörő lesz a herceg, ő meg a hercegkisasszony.
General: Diótörő és Egérkirály.mkv
Format: Matroska at 2 765 kb/s
Length: 1,12 GiB for 58 perc 14 mp 160emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14051012/Diotoro.es.Egerkiraly.part1.rar https://data.hu/get/14051013/Diotoro.es.Egerkiraly.part2.rar https://data.hu/get/14051011/Diotoro.es.Egerkiraly.part3.rar https://data.hu/get/14051014/Diotoro.es.Egerkiraly.part4.rar
-
.
Édes karácsony Bécsben (Süsse Weihnachten in Wien) 2021 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, osztrák ismeretterjesztő film 45 perc
forgatókönyv: Nadeschda Schukoff
operatőr: Alexander Schukoff, Gustl Gschwantner
rendezte: Alexander Schukoff
narrátor: Varga Rókus
Karácsony Bécsben. A város utcái ragyognak az ünnepi fényektől. A sötét évszakban erősebb a vágyakozás a meleg és a fény után. Az üzletek tele vannak mindenféle karácsonyi termékkel, a teasüteménytől kezdve a stolleneken át a habcsókokig. Az utcákon is mindenütt a mézeskalács és a fűszerek illatát érezni.
General: Édes karácsony Bécsben.mkv
Format: Matroska at 2 759 kb/s
Length: 875 MiB for 44 perc 21 mp 160emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14051334/Edes.karacsony.Becsben.part1.rar https://data.hu/get/14051335/Edes.karacsony.Becsben.part2.rar https://data.hu/get/14051333/Edes.karacsony.Becsben.part3.rar https://data.hu/get/14051336/Edes.karacsony.Becsben.part4.rar
- 1
- 3
-
.
A Télapó családja (Familie De Claus) 2020 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, belga, családi film, 2020 88 perc
forgatókönyv: Elke de Gezelle, Matthias Temmermans, Ruben Vandenborre
zene: Anne-Kathrin Dern
operatőr: Philip van Volsem
rendezte: Matthias Temmermans
Amber Metdepenningen: Noor Claus
Bracha van Doesburgh: Suzanne
Degand Stefaan: Holger
Eva van der Gucht: Gunna
Jan Decleir: Noel Claus
Janne Desmet: Assa
Josje Huisman: Ikka
Mo Bakker: Jules Claus
Pommelien Thijs: Ella
Rashif El Kaoui: Farid
Renée Soutendijk: Oma
Wim Willaert: Stef
Jules Claus nem szereti a karácsonyt. Miután édesapja meghalt, már nem akar mit kezdeni vele. Amíg édesanyja dolgozik, Jules sok időt tölt nagyapja játékboltjában. Egy nap talál egy varázslatos hógömböt, ami a világ legtávolabbi részeire viszi. Amikor Jules nagypapája hirtelen elesik, a fiú tudomást szerez családja mágikus örökségéről, és rájön, hogy egyedül ő mentheti meg a karácsonyt.
General: A Télapó családja.mkv
Format: Matroska at 2 768 kb/s
Length: 1,69 GiB for 1 óra 27 perc 32 mp 520emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect : 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14048643/A.Telapo.csaladja.part1.rar https://data.hu/get/14048646/A.Telapo.csaladja.part2.rar https://data.hu/get/14048642/A.Telapo.csaladja.part3.rar https://data.hu/get/14048645/A.Telapo.csaladja.part4.rar https://data.hu/get/14048644/A.Telapo.csaladja.part5.rar https://data.hu/get/14048641/A.Telapo.csaladja.part6.rar
- 1
-
A könyvsorozat 7. könyve hozzáadva!
- 1
- 6
-
.
A Pentagon titkai (The Post) 2017 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, amerikai, bűnügyi film 112 perc
forgatókönyv: Liz Hannah
zene: John Williams
operatőr: Janusz Kaminski
rendezte: Steven Spielberg
Meryl Streep: Kay Graham
Tom Hanks: Ben Bradlee
Sarah Paulson: Tony Bradlee
Bob Odenkirk: Ben Bagdikian
Alison Brie: Lally Graham
Tracy Letts: Fritz Beebe
Bradley Whitford: Arthur Parsons
Bruce Greenwood: Robert McNamara
Matthew Rhys: Daniel Ellsberg
Carrie Coon: Meg Greenfield
Jesse Plemons: Roger Clark
David Cross: Howard Simons
Zach Woods: Anthony Essaye
Pat Healy: Phil Geyelin
John Rue: Gene Patterson
Rick Holmes: Murray Marder
Philip Casnoff: Chalmers Roberts
Jessie Mueller: Judith Martin
1971 júniusában hatalmas botrány rázza meg az Amerikai Egyesült Államokat: a The New York Times részleteket közöl egy szigorúan titkos jelentésből, amelyből nyilvánvalóvá válik, hogy az USA kormánya félrevezette a közvéleményt a vietnámi háborúval kapcsolatban. Miután a kormány leállíttatja az anyagok közzétételét és bíróság elé idézi a napilapot, az iratokat kiszivárogtató katonai elemző, Daniel Ellsberg a The Washington Posthoz fordul. A női laptulajdonosként még kuriózumnak számító, és az elismertségéért küzdő Katherine Graham úgy dönt, hogy vállalja a kockázatot, és kiáll a sajtószabadság mellett. A bátor asszony és az elhivatott főszerkesztő, Ben Bradlee egészen a Legfelsőbb Bíróságig elmennek, hogy a háború értelmetlenségét leleplező “Pentagon-iratok” nyilvánosságra kerülhessenek…
General: A Pentagon titkai.mkv
Format: Matroska at 2 724 kb/s
Length: 2,11 GiB for 1 óra 51 perc 2 mp 600emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14040483/A.Pentagon.titkai.part1.rar https://data.hu/get/14040479/A.Pentagon.titkai.part2.rar https://data.hu/get/14040485/A.Pentagon.titkai.part3.rar https://data.hu/get/14040484/A.Pentagon.titkai.part4.rar https://data.hu/get/14040482/A.Pentagon.titkai.part5.rar https://data.hu/get/14040480/A.Pentagon.titkai.part6.rar https://data.hu/get/14040481/A.Pentagon.titkai.part7.rar
- 4
-
.
Titanic: 25 évvel később James Cameronnal (Titanic: 25 Years Later with James Cameron) 2023 WebRip H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, ameerikai, dokumentumfilm 41 perc
rendező: Thomas C. Grane, David Hay
forgatókönyv: Richard Brehm, Kurt Sayenga
Leonardo DiCaprio
Kate Winslet
Bob Ballard
Josh Bird
Don Lynch
Ken Marschall
James Cameron
Parks Stephenson
A Titanic körül máig rengeteg a mítosz és a legenda, melyeket James Cameron szakértők segítségével most megpróbál tisztázni. Egyes rajongók szerint Jacknek nem kellett volna meghalnia azon az éjszakán, mert Rose mellett ő is elfért volna az uszadékfán. Vajon igaz ez? Cameron izgalmas kíséreltek segítségével igyekszik cáfolni vagy igazolni az elméletet.
General: Titanic-25 évvel később James Cameronnal.mkv
Format: Matroska at 2 313 kb/s
Length: 667 MiB for 40 perc 19 mp 744emp
Video #0: AVC at 2 119 kb/s
Aspect: 720 x 408 (1.765) at 25.000 fps
Audio #0: AC-3 at 192 kb/s
Infos: 2 csatorna, 48,0 kHz
Language: huhttps://data.hu/get/14045301/Titanic-25.evvel.kesobb.James.Cameronnal.part1.rar https://data.hu/get/14045300/Titanic-25.evvel.kesobb.James.Cameronnal.part2.rar https://data.hu/get/14045302/Titanic-25.evvel.kesobb.James.Cameronnal.part3.rar https://data.hu/get/14045303/Titanic-25.evvel.kesobb.James.Cameronnal.part4.rar
- 7
-
.
Maestro (Maesztro) 2023 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, ameerikai, életrajzi dráma 132 perc
rendező: Bradley Cooper
írte: Bradley Cooper, Josh Singer
Carey Mulligan: Felicia Montealegre
Bradley Cooper: Leonard Bernstein
Matt Bomer: David Oppenheim
Vincenzo Amato: Bruno Zirato
Greg Hildreth: Isaac
Michael Urie: Jerry Robbins
Brian Klugman: Aaron Copeland
Nick Blaemire: Adolph Green
Mallory Portnoy: Betty Comden
Alexandra Santini: Claudio's Guest #1
Jarrod LaBine: Claudio's Guest #2
Sarah Silverman: Shirley Bernstein
Ez a szerelmi történet Leonard Bernstein karmester-zeneszerző és Felicia Montealegre színésznő, életre szóló kapcsolatát mutatja be.
General: Maestro.mkv
Format: Matroska at 1 773 kb/s
Length: 1,62 GiB for 2 óra 11 perc 14 mp 372emp
Video #0: AVC 1 600 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778)
Audio #0: AAC 173 kb/s
Infos: 2 csatorna, 48,0 kHz[hide]
https://data.hu/get/14045037/Maestro.part1.rar https://data.hu/get/14045036/Maestro.part2.rar https://data.hu/get/14045039/Maestro.part3.rar https://data.hu/get/14045038/Maestro.part4.rar https://data.hu/get/14045040/Maestro.part5.rar
[/hide]
- 3
-
A sorozat 10. epizódja hozzáadva!
- 3
-
.
Az operettkirály - Fejezetek egy komponista életéből 2021 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, magyar, dokumentumfilm 49 perc
írta és rendezte: Koltay Gábor
főszerepben: Derzsi György
A dokumentumfilm bemutatja Lehár Ferenc életét, pályáját, sikereit. Számtalan helyszín és archív bejátszó hozza közelebb a nézőhöz a legendás zeneszerzőt.
General: Az operettkirály.mkv
Format: Matroska at 2 767 kb/s
Length: 964 MiB for 48 perc 43 mp 0emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14039322/Az.operettkiraly.part1.rar https://data.hu/get/14039320/Az.operettkiraly.part2.rar https://data.hu/get/14039319/Az.operettkiraly.part3.rar https://data.hu/get/14039321/Az.operettkiraly.part4.rar https://data.hu/get/14039318/Az.operettkiraly.part5.rar
- 1
-
.
Viharfiú (Storm Boy) 2019 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, ausztrál, családi film 91 perc
forgatókönyv: Justin Monjo
zene: Alan Johnson
operatőr: Bruce Young
rendezte: Shawn Seet
Finn Little: Viharfiú, a kis Michael
Jai Courtney: Hideaway Tom
Geoffrey Rush: Michael Kingley
Erik Thomson: Malcolm Downe
Nálunk talán nem olyan ismertek Colin Thiele ifjúsági regényei, pedig az ausztrál író eléggé megható és tanulságos történeteket vetett papírra. A regényét először 1976-ban, A vihar fia címmel filmesítették meg az ausztrálok, a mostani annak az újrafeldolgozása. A történet a dél-ausztráliai partoknál, a Murray-folyó szomszédságában zajlik. Amikor Michael Kingley (Geoffrey Rush), egy sikeres nyugdíjas üzletember visszatér gyermekkora helyszínére, olyan képek jönnek elő a múltjából, amelyeket nehezen tud megmagyarázni. Lelkes környezetvédő unokája rádöbbenti arra, hogy szembe kell néznie tragédiákkal teli gyermekkorával. Arra, hogy anyja és húga halálos balesete után fiúként hogyan mentette meg és nevelt fel három árva pelikánt, közülük is a legkülönlegesebbet, Mr. Percivalt, aki hűséges barátjává válik. Nemcsak a madár, hanem magányossá vált apja és Csontmarok Bill, az őslakos is mellette áll, és ő nevezi el a fiút Viharfiúnak. Mert mindketten jól tudják, hogy ha megölnek egy pelikánt, hatalmas vihar kerekedik.
General: Viharfiú.mkv
Format: Matroska at 2 751 kb/s
Length: 1,74 GiB for 1 óra 30 perc 26 mp 800emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14038910/Viharfiu.part1.rar https://data.hu/get/14038911/Viharfiu.part2.rar https://data.hu/get/14038914/Viharfiu.part3.rar https://data.hu/get/14038913/Viharfiu.part4.rar https://data.hu/get/14038909/Viharfiu.part5.rar https://data.hu/get/14038912/Viharfiu.part6.rar
-
.
A vadon ahol a Mikulás lakik (Santa's Wild Home) 2019 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, angol-német dokumentum film 50 perc
rendező: Matt Hamilton
író: Matt Hamilton
narrátor: Scott Brick, magyar hangja: Széles Tamás
A Mikulás otthona Lappföldön van, de a térség sokkal többet rejt ennél. A film e vidék élővilágát mutatja be az évszakokon át, a farkasok és medvék csatájától a számi rénszarvaspásztorokon át a heringlakomát ülő kardszárnyú delfinekig.
General: A vadon ahol a Mikulás lakik.mkv
Format: Matroska at 2 755 kb/s
Length: 985 MiB for 49 perc 58 mp 0emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14025198/A.vadon.ahol.a.Mikulas.lakik.part1.rar https://data.hu/get/14025192/A.vadon.ahol.a.Mikulas.lakik.part2.rar https://data.hu/get/14025194/A.vadon.ahol.a.Mikulas.lakik.part3.rar https://data.hu/get/14025200/A.vadon.ahol.a.Mikulas.lakik.part4.rar https://data.hu/get/14025196/A.vadon.ahol.a.Mikulas.lakik.part5.rar
- 6
-
.
Giacomo Puccini - Pillangókisasszony 2019 720p WEB-DL H264 It Hunsub
opera 3 felvonásban, a felvétel 2019. május 25-én készült az Erkel Színházban
Karmester: Rizzo Pietro
Rendező: Kerényi Miklós Gábor
Jelmeztervező: Vágvölgyi Ilona
Díszlettervező: Kentaur
Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Ének-és Zenekara
Cso-Cso-szan: Rost Andrea
Szuzuki: Ulbrich Andrea
Kate: Zavaros Eszter
Pinkerton: László Boldizsár
Sharpless: Fokanov Anatolij
Goro: Megyesi Zoltán
Yamadori: Rezsnyák Róbert
a szerzetes nagybácsi (Bonzo): Cserhalmi Ferenc
Császári biztos: Egri Sándor
Cso-Cso szan és Pinkerton története a szerelmi tragédiák sorából is kiemelkedik. Az „ideiglenes házasságot” valódi érzelmi és törvényes kötésnek gondoló Pillangókisasszony történetében a remény utolsó morzsájának elvesztése után már csak a halál lehet a kiút. A librettót ihlető műről azt mondták, hogy „ha nem egzotikus helyszínen, tőlünk távol játszódna a dráma, elviselhetetlen volna ez a fájdalom.” Az operarajongóknak Puccini csodálatos zenéje emeli katartikus magasságokba a tragédiát.
General: Puccini-Pillangókisasszony.mkv
Format: Matroska at 2 784 kb/s
Length: 2,97 GiB for 2 óra 32 perc 45 mp 904emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHzhttps://data.hu/get/14032620/Puccini-Pillangokisasszony.part1.rar https://data.hu/get/14032616/Puccini-Pillangokisasszony.part2.rar https://data.hu/get/14032618/Puccini-Pillangokisasszony.part3.rar https://data.hu/get/14032619/Puccini-Pillangokisasszony.part4.rar https://data.hu/get/14032622/Puccini-Pillangokisasszony.part5.rar https://data.hu/get/14032617/Puccini-Pillangokisasszony.part6.rar https://data.hu/get/14032621/Puccini-Pillangokisasszony.part7.rar
- 1
-
.
Kalandozás Dél-Koreában (Bon Voyage) 2014 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, dél-koreai, útifilmsorozat 26 perc
rendezte: Kim Ki-sung
írta: Jeon Sang-hyeok
zeneszerző: Studio Hwa
narrátor: Széles Tamás
Hadong megye Dél-Korea egyik legcsodásabb, ősi emlékekkel és máig őrzött hagyományokkal teli vidéke. Akár a vallásról, akár építészetről, gasztronómiáról vagy oktatásról van szó, a környék gazdag tradíciókkal rendelkezik, melyekkel az idelátogató turisták is megismerkedhetnek. Mindehhez páratlan szépségű táj társul, a természetben lehetőség nyílik a csöndes elmélkedésre, megtisztulásra.
Általános: Kalandozás.Dél-Koreában-01-Hadong.mkv
Formátum: Matroska 2 755 kb/s
Hossz: 495 MiB 25 perc 8 mp 360emp
Videó #0: AVC 2 660 kb/s
Képméret: 1280 x 7780 (1,7) ) 25 000 fps-nél -nál Info: 2 csatorna, 44,1 kHz
Hang #0: AAC 126 kb/shttps://data.hu/get/14022498/Kalandozas.Del-Koreaban-01-Hadong.part1.rar https://data.hu/get/14022504/Kalandozas.Del-Koreaban-01-Hadong.part2.rar https://data.hu/get/14022494/Kalandozas.Del-Koreaban-02-Mudzsu.part1.rar https://data.hu/get/14022491/Kalandozas.Del-Koreaban-02-Mudzsu.part2.rar https://data.hu/get/14022495/Kalandozas.Del-Koreaban-03-Namvon.part1.rar https://data.hu/get/14022507/Kalandozas.Del-Koreaban-03-Namvon.part2.rar https://data.hu/get/14022488/Kalandozas.Del-Koreaban-04-Thongjong.part1.rar https://data.hu/get/14022503/Kalandozas.Del-Koreaban-04-Thongjong.part2.rar https://data.hu/get/14025019/Kalandozas.Del-Koreaban-05-Szamcshok.part1.rar https://data.hu/get/14025025/Kalandozas.Del-Koreaban-05-Szamcshok.part2.rar https://data.hu/get/14025021/Kalandozas.Del-Koreaban-06-Kangdzsin.part1.rar https://data.hu/get/14025023/Kalandozas.Del-Koreaban-06-Kangdzsin.part2.rar https://data.hu/get/14026699/Kalandozas.Del-Koreaban-07-Kocshang.part1.rar https://data.hu/get/14026704/Kalandozas.Del-Koreaban-07-Kocshang.part2.rar https://data.hu/get/14026702/Kalandozas.Del-Koreaban-08-Puszan.part1.rar https://data.hu/get/14026697/Kalandozas.Del-Koreaban-08-Puszan.part2.rar https://data.hu/get/14030819/Kalandozas.Del-Koreaban-09-Joszu.part1.rar https://data.hu/get/14030823/Kalandozas.Del-Koreaban-09-Joszu.part2.rar https://data.hu/get/14030821/Kalandozas.Del-Koreaban-09-Joszu.part3.rar https://data.hu/get/14030820/Kalandozas.Del-Koreaban-10-Gjongcsu.part1.rar https://data.hu/get/14030822/Kalandozas.Del-Koreaban-10-Gjongcsu.part2.rar https://data.hu/get/14030824/Kalandozas.Del-Koreaban-10-Gjongcsu.part3.rar https://data.hu/get/14032822/Kalandozas.Del-Koreaban-11-Csecson.part1.rar https://data.hu/get/14032824/Kalandozas.Del-Koreaban-11-Csecson.part2.rar https://data.hu/get/14032823/Kalandozas.Del-Koreaban-11-Csecson.part3.rar https://data.hu/get/14032826/Kalandozas.Del-Koreaban-12-Muan.part1.rar https://data.hu/get/14032827/Kalandozas.Del-Koreaban-12-Muan.part2.rar https://data.hu/get/14032825/Kalandozas.Del-Koreaban-12-Muan.part3.rar https://data.hu/get/14034607/Kalandozas.Del-Koreaban-13-Thebek.es.Csongszon.part1.rar https://data.hu/get/14034611/Kalandozas.Del-Koreaban-13-Thebek.es.Csongszon.part2.rar https://data.hu/get/14034612/Kalandozas.Del-Koreaban-13-Thebek.es.Csongszon.part3.rar https://data.hu/get/14034609/Kalandozas.Del-Koreaban-14-Tanjang.part1.rar https://data.hu/get/14034610/Kalandozas.Del-Koreaban-14-Tanjang.part2.rar https://data.hu/get/14034608/Kalandozas.Del-Koreaban-14-Tanjang.part3.rar https://data.hu/get/14035751/Kalandozas.Del-Koreaban-15-Csedzsu-sziget.part1.rar https://data.hu/get/14035750/Kalandozas.Del-Koreaban-15-Csedzsu-sziget.part2.rar https://data.hu/get/14035749/Kalandozas.Del-Koreaban-16-Padzsu.part1.rar https://data.hu/get/14035748/Kalandozas.Del-Koreaban-16-Padzsu.part2.rar https://data.hu/get/14036913/Kalandozas.Del-Koreaban-17-Csongszong.part1.rar https://data.hu/get/14036914/Kalandozas.Del-Koreaban-17-Csongszong.part2.rar https://data.hu/get/14036915/Kalandozas.Del-Koreaban-18-Szoszan.es.az.Anmion-sziget.part1.rar https://data.hu/get/14036916/Kalandozas.Del-Koreaban-18-Szoszan.es.az.Anmion-sziget.part2.rar https://data.hu/get/14041884/Kalandozas.Del-Koreaban-19-Csin-sziget.part1.rar https://data.hu/get/14041881/Kalandozas.Del-Koreaban-19-Csin-sziget.part2.rar https://data.hu/get/14041882/Kalandozas.Del-Koreaban-20-Pohang.part1.rar https://data.hu/get/14041883/Kalandozas.Del-Koreaban-20-Pohang.part2.rar https://data.hu/get/14043096/Kalandozas.Del-Koreaban-21-Csankszonk.part1.rar https://data.hu/get/14043097/Kalandozas.Del-Koreaban-21-Csankszonk.part2.rar https://data.hu/get/14043099/Kalandozas.Del-Koreaban-22-Csinburjonk.part1.rar https://data.hu/get/14043098/Kalandozas.Del-Koreaban-22-Csinburjonk.part2.rar https://data.hu/get/14045200/Kalandozas.Del-Koreaban-23-Szoul-Pukcshon.hanokfalu.part1.rar https://data.hu/get/14045199/Kalandozas.Del-Koreaban-23-Szoul-Pukcshon.hanokfalu.part2.rar https://data.hu/get/14045198/Kalandozas.Del-Koreaban-24-Incshon.part1.rar https://data.hu/get/14045197/Kalandozas.Del-Koreaban-24-Incshon.part2.rar
- 1
- 7
A művészet templomai - Raffaello - A festőfejedelem (Raphael the Lord of the Arts) 2017 720p WEB-DL H264 Hun mkv
in Nagyfelbontású filmek (DL)
Posted
.
A művészet templomai - Raffaello - A festőfejedelem (Raphael the Lord of the Arts) 2017 720p WEB-DL H264 Hun mkv
színes, szinkronizált, olasz, ismeretterjesztő film 86 perc
forgatókönyv: Laura Allievi
zene: Matteo Curallo
operatőr: Massimiliano Gatti
rendezte: Luca Viotto
látványtervező: Francesco Frigeri
jelmeztervező: Maurizio Millenotti
Angela Curri: La Fornarina
Enrico Lo Verso: Giovanni Santi
Flavio Parenti: Raffaello
Marco Cocci: Pietro Bembo
narrátor: Dunai Tamás, Dányi Krisztián, Szersén Gyula
Rafaellót a kortársak és későbbi generációk is csodagyereknek tekintették, munkássága nemcsak a reneszánsz és a manierizmus közötti hidat jelentette, hanem a figuratív ábrázolást is példa nélküli magasságokba emelte. Bár Michelangelo Buonarroti és Leonardo Da Vinci oldalán a híres reneszánsz triád tagja volt, a mester történetét mindezidáig kevesen ismerhették. A filmben szakértők kommentárjain és rövid játékfilmes betétekkel ábrázolt történelmi rekonstrukciókon keresztül ismerhetjük meg a művész életét, munkásságát, leghíresebb alkotásait. A nézőket Vincenzo Farinella, Antonio Natali és Antonio Paolucci művészettörténészek kalauzolják végig a lenyügőző életművön.
General: A.művészet.templomai-Raffaello.mkv
Format: Matroska at 2 729 kb/s
Length: 1,62 GiB for 1 óra 25 perc 9 mp 400emp
Video #0: AVC at 2 660 kb/s
Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps
Audio #0: AAC at 126 kb/s
Infos: 2 csatorna, 44,1 kHz