-
Pontszám
339 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Posts posted by IanStuart
-
-
-
-
-
Látszólag szent a béke a DVSC és Rudolf Gergely között, a felek egyetértenek abban, hogy mindegyikük számára kedvező megoldás született a támadó eligazolásának ügyében. A csatár menedzsere, Filipovics Vladan azonban nem így látja a helyzetet...
Amit a Nemzeti Sport már szombaton hírül adott, a DVSC és Rudolf Gergely hétfőn megerősítette: a támadó a nyártól a Genoában folytatja, addig pedig a Lokiban futballozik.
A felek nyilatkozataikban úgy vélekednek a klubváltásról, hogy a legjobb megoldás született – azonban a harmadik szereplő, az átejtett menedzser nem így látja.
„Hogy Rudolf Gergely a DVSC érdekét tartotta szem előtt, nevetséges – fogalmazott Filipovics Vladan a Nemzeti Sportnak. – Tudom, és Debrecenben is sokan tudják, hogy egyáltalán nem érdekelte a klub sorsa. Több mint egy esztendeje igyekszem segíteni a pályafutását, kizárólagos szerződést kötöttünk, ezután ő egy külföldi irodával, a tudtom és az engedélyem nélkül egyezett meg a Genoával."
„Nyolc éve dolgozom ebben a szakmában, ilyesmi még nem fordult elő velem. Amikor Rudolf Gergellyel beszéltem, közölte velem, hogy ne idegeskedjek, kifizet... De ez az ügy már nem csupán a pénzről szól nálam! Ezért megteszem a szükséges jogi lépéseket a futballista, az őt Genovába közvetítő cég és az ottani klub ellen is, mivel olaszországi partneremmel bizonyítékokkal tudjuk alátámasztani, hogy először mi ajánlottuk a Genoa figyelmébe. Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a FIFA nemcsak kártérítésre kötelezi majd a támadót, hanem el is tiltja" – tette hozzá a játékosügynök.
Szerintem a FIFA nem fogja eltiltani Rudolfot, de én szerintem megérdemelné.
-
Rudolf Gergely a nyártól a Genoa játékosa lesz. A DVSC a lehetőségekhez képest a lehető legjobban jár, ugyanis az olasz csapat hajlandó klubunknak kompenzációs díjat fizetni azért, hogy a játékos megfelelő állapotban érkezzen júliusban Olaszországba, vagyis elutazzon a csapattal a törökországi edzőtáborba, az első kerettel készüljön, és játsszon a bajnoki mérkőzéseken" áll a Debrecen hivatalos honlapján megjelent közleményben. ?Ezen kívül a játékos lemond a 2010-ben esedékes teljes jövedelméről, vagyis ingyen futballozik Debrecenben. Bízunk benne, hogy Rudolf Gergely mindent megtesz azért, hogy a csapat bajnokságot nyerjen, és újra elindulhasson a BL-selejtezőben. A klub vezetői fátylat borítottak az elmúlt hetek eseményeire, és arra kérik szurkolóinkat is, hogy a játékost ugyanúgy kezeljék, ugyanúgy fogadják, ahogyan az elmúlt években tették. Rudolf Gergely nagyon sokat tett azért, hogy az előző évben bajnokságot nyerjünk, bejussunk a BL-csoportkörbe, ott pedig megálljuk a helyünket. Mindenki előtt az a cél lebegjen, hogy megvédjük bajnoki címünket."
Rudolf nyilatkozata:
?Egész végig az lebegett a szemem előtt, hogy a klub és én is minél jobban járjunk. Ahogy a vezetők is mondták: fátylat borítottunk a múltra. Nagyon örülök annak, hogy befejezhetem a szezont a DVSC-vel. Nagyon szeretem ezt a várost, éppen ezért a tavasz folyamán szeretnék minél több gólt szerezni, és olyan teljesítményt nyújtani, amellyel tényleg tudok segíteni a csapatnak a bajnoki cím elérésében. Úgy érzem, a pályán idáig is mindent megtettem a Lokiért és a szurkolókért, ezután is így lesz. Második helyen állunk, de én bízom a csapattársaimban és magamban. Nagyon sok minden történt ebben a néhány napban, próbáltam úgy dönteni és választani, hogy ne csak a saját, hanem a klub érdekeit is szem előtt tartsam, ezért is döntöttem úgy, hogy lemondtam az évi fizetésemről. Úgy gondolom, mindkét fél részéről a lehető legjobb megoldás született? ? mondta Rudolf.
-
Az első se tetszett, a második se. Remélem ez jobb lesz, bár lehet, hogy meg se nézem.
-
Undorító, amit művel. A menedzsere azt nyilatkozta, hogy ha igaz a hír(hogy a Genoahoz aláírt), akkor meg fog tenni bizonyos jogi lépéseket.
-
A combfix engem is nagyon fel tud izgatni. Azon kívül még az, ha egy kicsit rá lehet látni a lány mellére.
-
Pont ma jön ismerősöm, aki a gitárt "oktatja" nekem, majd rákérdezek. Épp most akar gitárt venni.
-
Exporert, meg a Flying V-t én is kipróbálnám. No meg egy Les Pault.
-
Van egy pár neki. Párat adhatna...
-
Sony Ericsson W715
Pár nap múlva fog megérkezni
-
3,5 MB le, 380 kb fel
-
Trailer alapján tetszik. Várós film.
-
-
Na, megvettem a gitárt. Faszán szól. Itt egy kép róla:
-
-
-
Hétfőn veszek egy Johnson elektromos gitárt 20 ezerért(Fender Stratocaster forma). Az egyik ismerős szerint, - aki nagyon ért a gitárokhoz és nagyon jól is bánik velük -
érdemes megvenni. Hétfőn kiderül.
-
Hát remélem jól fog menni akusztikuson és hamar válthatok.
-
Nem is mondtam, hogy gitároztam. Jó, tényleg lehet, hogy akusztikussal kell kezdeni, de nem fogok itt leragadni.
-
Hát keret lenne rá bőven, de nekem elég egy kezdő gitár is, ami megfelelő rock, metál játszására. Amúgy ismerősömhöz hétvégén lemegyek és gyakorolgatok az ő akusztikusán, hogy meglássuk hogy hogy megy.
-
Oké, köszönöm a tippet. Ha megyünk gitárt nézni/venni, akkor majd próbálunk egy ilyet beszerezni.
-
Valaki nem tudna adni egy linket, ami az AmpliTube teljes verzióját tartalmazza(ha lehet friss verzió legyen).
Ki a kedvenc gitárosod?
in Szavazások
Posted
Hetfield és Hemmmett(inkább csak példaképek), Gary Moore, Zakk Wylde, Yngwie Malmsteen