A húszas években, a michigani egyetemen csillagászatot és matematikát tanító Dr. Morris Ketchum Jessup könyve indította el azt a lavinát, amely harcos vitákat eredményezett egy különös katonai akció, a Philadelphia-kísérlet kapcsán.
1955-ben jelent meg Jessup: The Case for the UFO (az UFO-ügy) című könyve, amelyben arra kérte olvasóit, hogy kongresszusi képviselőjük révén követeljék az egyesített térelmélet további kutatását, amellyel Albert Einstein életének utolsó éveiben is foglalkozott.
Nem sokkal a könyv megjelenését követően Jessup két különös levelet kapott. A leveleket először egy Carlos Miguel Allende, majd Carl M. Allen néven bemutatkozó titokzatos személy írta.
A levélíró nem kevesebbett állított, mint hogy 1943 októberében az Egyesült Államok haditengerészete olyan kísérletet végzett, amely bebizonyította az egységes térelmélet helyességét, és amelynek során egy torpedórombolót és teljes legénységét nemcsak hogy láthatatlanná tették, hanem sikeresen teleportálták is.
Mindezt egy erőtér révén valósították meg, amelyről így írt Carl M. Allen: ?Az erőtér formája lapított gömbszerűség volt, mintegy száz yard (91 méter) átmérőjű, esetleg valamivel több vagy kevesebb; a hajó minden oldalára kiterjedt. Ezen a téren belül minden személy egymásba olvadt, és bár voltak néhányan a fedélzeten, akik megőrízték saját alakjukat, később ezek is egyszerűen a semmibe tűntek. Az erőtéren kívül levők semmi mást nem láttak, csak a hajótest visszamaradt formáját a vízben. A kísérleti hajó eredeti legénységéből csak kevesen maradtak meg, uram. A legtöbben megőrültek; egyikük a felesége és a gyermekei szeme láttára egyenesen átment a ház falán, soha többé nem látták. Ketten, miközben a kompaszt ellenőrízték, lángokká váltak, vagyis megmerevedtek és elkezdtek égni - égtek tizennyolc napon át? A kísérlet eredményesen zárult, de az embereknek csalódást okozott. Vizsgálja meg ön is az újság egy kis bekezdését, ami egy aktív tengerészekről szóló tudósítást közöl első utazásuk után. Egy csapszékben gyűltek össze, a Gin Mill, vagy a Beer Joint nevűben Navy Yard közelében. A pincérnőnek valóságos sokkot okoztak azzal, hogy szinte lemerevedtek, és semmi értelmeset nem tudtak mondani azon kívül, hogy hihetetlen.?
A későbbi levelekből újabb érdekességekre derült fény. Eszerint a kísérleti hajó nemcsak eltűnt a philadelphiai dokkból, de néhány perccel később felbukkant Portsmouth mellett egy másik dokkban. Ez a teleportálódás minden valószínűség szerint a kísérlet egyfajta véletlen mellékhatása volt. Allende ugyanakkor leveleiben óvta Jessupot az egységes térelmélettel kapcsolatos további kutatásoktól. Ezt azzal indokolta, hogy az USA haditengerészete már gyakorlatban kipróbálta az elméletet, azaz láthatatlanná tett egy hajót, ami annak legénységére nézve szörnyű következményekkel járt. Az ügy látszólag itt be is fejeződött volna, de 1959. április 20-án Dr. Morris K. Jessupot holtan találták autójában a floridai Dade Country Parkban. Úgy tűnt, Jessup a kipufogógázt egy tömlőn keresztül a kombi belsejébe vezette, tehát öngyilkosságot követett el, de halála sok spekulációra adott okot, és egyúttal újból felborzolta a kedélyeket a Philadelphia-kísérlettel kapcsolatban.
Két másik kutatónak, Charles Berlitznek és William Moore-nak sikerült a kísérleti hajót az 1520 tonnás, száz méter hosszú U.S.S. Eldridge nevű rombolóval azonosítani, és számos érdekes tényt megtudtak. Többek között azt, hogy a kísérlet hivatalos elnevezése Project Rainbow, vagyis Szivárvány-projekt volt.
Carlos Allendéről kiderítették, hogy 1942. július 14-től 1943. május 21-éig az USA haditengerészeténél teljesített szolgálatot, majd 1943. júliusában átkerült a kereskedelmi hajózáshoz, így valóban szemtanúja lehetett az említett kísérletnek az Andrew Furuseth teherhajó fedélzetéről.
Sikerült tisztázniuk, hogy az Eldridge-t először a philadelphiai katonai kikötő egyik medencéjében erős elektromágneses erőtérbe helyezték, majd a tengeren elektromágneses generátorokkal felszerelt hadihajókat állítottak fel egy néhány száz méteres átmérőjű kör mentén. Ennek a körnek a közepére vezették az U.S.S. Eldridge-t, fedélzetén önkéntes matrózokkal. A korabeli szemtanúk beszámolói szerint a bizarr felszerelések által keltett magas frekvenciájú elektromágneses mező hatására a romboló körül zöldes köd keletkezett, majd a hajó hirtelen eltűnt a meglepett szemtanúk elől, és néhány másodperc múlva újra megjelent. Ez alatt a rövid idő alatt a hajó és a legénysége teleportálódott. A kísérlet csak látszólag volt sikeres. A teleportációra nem számítottak a vezető tudósok, és arra sem, miféle káros hatásokat idéznek elő a személyi állományban. A matrózok közül többen nyomtalanul eltűntek. Mások spontán kigyulladtak és elégtek, míg megint mások megdermedtek. A szerencsésebbek között volt az, aki alkalmanként minden előzmény nélkül eltűnt, majd újra megjelent. Ilyen incidens zajlott le az egyik philadelphiai bárban is.
A túlélők egyike elmondta, hogyan tűnt el a keze, amint a hajót körülvevő erőmezőbe nyúlt, ahol valami láthatatlan, megfoghatatlan dolog erősen megrázta, majd félrelökte.
A rémísztő mellékhatások és a még ismeretlen fizikai folyamatok megijesztették a haditengerészet kutatóit, így a kísérletet egyszer és mindenkorra lezárták, és az üggyel kapcsolatos valamennyi aktát titkosították.
A haditengerészet természetesen azóta is mindent tagad, és legfeljebb az alábbi magyarázatra hajlandó:
A II. világháború első éveiben a német haditengerészet egyik leghatásosabb torpedótípusa az úgynevezett távolsági gyújtó volt, amely a hajó acéltestének mágneses terét érzékelve a hajófenék alatt robbant, nem egy esetben kettétörve a célba vett hajó törzsét.
A szövetségesek csak egyféleképpen tudták kivédeni a távolsági gyújtóval felszerelt torpedótámadást: a hajók acéltestének demagnetizálásával. Ezért kábeleket raktak le a tengerfenékre, amelyek a beléjük vezetett nagyfeszültségű áram hatására ellentétes erőteret hoztak létre.
Ez az erőtér egy időre megszüntette a fölöttük többször áthaladó hajók mágneses erőterét. 1941-ben, február és március között minden angol hajó megfordult ebben a demagnetizáló övezetben. Egy másik, egyszerűbb módszer szerint - amelyet az amerikaiak is átvettek - a hajó teste köré kábeltekercset helyeztek, amelybe elektromos áramot vezetve túlmágnesezték a hajót, amelynek ezáltal többszörösére nőtt az elektromágneses sugárzása, és így a távolsági gyújtóval ellátott torpedók már idő előtt felrobbantak anélkül, hogy kárt okoztak volna a hajótestben. Többek szerint a Philadelphia-kísérletet a hajók titkos demagnetizálása ihlette.
A philadelphiai kikötőben 1943-ban valóban zajlott egy Szivárvány-projekt elnevezésű akció, amelynek során a hajókat túlmágnesezték, így Allende azon állítása, miszerint nagyfeszültségű áramot vezettek a hajótestbe épített és a törzset körülvevő kábelekbe, igaznak bizonyult.
Ezzel az eljárással többek szerint valóban láthatatlanná tették a hajót. Csakhogy ez a láthatatlanság nem optikai láthatatlanságot jelentett, hanem annyit, hogy a hajó láthatatlanná vált az ellenséges torpedók és mágneses aknák számára?
(szerkesztői megjegyzés:(NEM AZ ENYIM!! Charles Berlitz könyvében, a Philadelphia-kísérletben bővebb információ található erről. Abban megemlítenek mellékhatásként olyan különleges dolgokat, miszerint a túlélők arról számoltak be, hogy mikor abban az erőtérben voltak, furcsa lényeket láttak feltűnni a ?túloldalon?. Véleményem szerint lehet, hogy egy dimenziókaput nyitottak meg a földi világ, és egy másik világ között? Bár, ez is csak spekuláció.
Egyébként film is készült a témáról. A film címe: Végső visszaszámlálás. Szerintem egész jó film ahhoz képest. )
Forrás :
[http://gondolatok.bloglog.hu/2009/12/22/kapu-egy-masik-dimenzioba/
