Jump to content
PirateClub.hu

warnboy

Veterán
  • Pontszám

    506
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: warnboy

  1. gOOrn! Valójában én sem hiszem el amit állítok,hogy addig kifogom bírni.De, ha elhamarkodom akkor bebuktam.Régóta tetszik ez a lány,még tavaly figyeltem fel rá milyen szép lány.De mostanság kerültünk egymáshoz közelbe.Ő is és én is tudta ki vagyok.Azután mint írtam a másik topikban, vagy ebben megismerkedtünk.Napi szinten beszélünk,ha tehetem elmegyünk ide oda.Jól megvagyunk,mint barátok.Nem jött úgy ki a lépés,hogy csók legyen belőle.Volt már gondolataim közt,hogy na most..na most..Azután egyből belém nyilalt az a gondolat,hogy elriaszthatom magamtól.De a másik véglet...ha annyira megkedveljük egymást,hogy csak barátként tekintünk egymásra? Tudom ez utópisztikus feltevés de mégis eszembe jutott.Vagy ez hülyeség? Rosszul látom?Épp tegnap találkoztunk a végállomáson.A barátját várta aki késett másfél órát.Együtt voltunk addig fagyiztunk,beszélgettünk.Azután megcsörrent a telefonja,hogy merre van mert a végállomáson várja a párja.Megyünk oda,én a buszomhoz ő a barátjához.Nagyon hülyén jött ki, se ő se én nem tudtuk hova tenni a helyzetet.A fiú nagyon nagyot nézett,hogy megint én?! De még nekem nem tette szóvá,hogy akarok-e valamit Nixitől.Az a legfurább érzés,ha a fiúról beszél előttem,vagy olvasom msnen a személyes üzenetét " jó volt ma veled " .Nem gondolom ,hogy szerelmes mert a háta mögött nem szépen becézgeti, csupán csak ragaszkodik valakihez.Örül annak,hogy van valakije pedig...pedig lehetne ezerszer jobb, az én személyemben..tudom picit erős kritika magammal szemben de több ismerősöm is így éli át a dolgot
  2. warnboy

    Külső vagy belső számit legjobban?

    Ez nagyon igaz!Bár ha ismeretlenként veszed fel, pl myvip,vagy iwiwről akkor azt se tudja ki a fene vagy.Kérdezősködsz, küldessz pár képet magadról azt alig ír.Az a jó,ha láttad már élőbe, és ő is tudja,hogy te hogy nézel ki valójában.Aztán mehet a szédítés.Egy volt barátnőm szerint előbb msnen kell "megismerni egymást" aztán ha tetszik a fiú lelke akkor találkozni vele. Sose hallottam még ezt ,de egész délután ezen gondolkoztam.Egyszerű tény,mégis bonyolult.
  3. warnboy

    Milyen zene megy legjobban a szexhez?

    http://www.youtube.com/watch?v=iWsTUhGB710&feature=related Sidney Samson-Riverside Nagyon ott van egy barátnőmmel általába erre.. nagyon jo szám van ritmusa és húú ..
  4. Nos a helyzet a következő.Túl egyszerűen fogalmaztam.Van egy barátnője akivel 5 hónapja játszunk egymással, de neki is van barátja.Nos naggyából vázolom a helyzetet : Pixikével december óta játszuk a rómeó és júliát.Hol én nem akartam,hol Ő nem akart engem.Besokkaltam megszakítottam a kapcsolatot.Erre jött Nixi, na itt aztán bonyolódott a helyzet.Kettőjük kikötés volt, van hogy amennyiben bármilyen mód közel kerülünk egymáshoz nem jöhetünk össze,mert hogy " ő látott megelőször" gyakorlatilag kisajátításról beszélhetünk.A Titokban járásnak értelmét nem látom, Nixi azon van,hogy Pixike mit szólna ahhoz ,hogy én meg ő..Az a másik gond ,hogy van Nixinek barátja de nem bízik benne.Nixi megcsalta egyszer a "kapcsolat" elején , a srác annyit mondott,hogy oké nembaj, megcsalhatsz máskor is.Ebből gondoljuk mi ezt ,hogy csak a sex miatt van vele.Nem létezik olyan,hogy valaki ekkora papucs!!Tegnap ballagás volt az iskolába és egész nap azt kellett néznem,hogy nyalják falják egymást.Rossz volt nézni,nem történt köztünk semmi de mégis vonzódom hozzá.Több ismerösöm szerint nem lesz hosszú köztük a kapcsolat.Ebben reménykedem.Jelen esetben a " kitúrásnak" van szerintem alapja!De szépen barátok maradunk majd egyszer rányomulok mikor mindketten szinglik leszünk.Addig meg kiismerem,majd alakul.
  5. warnboy

    Jó fiúk, rossz fiúk

    Öltözködésem viselkedésem olykor kirívó.Szeretek feltűnő lenni , szeretem az egyedi dolgokat.Akik Felszínesen ismernek azoknak talán rossz fiú vagyok.Aki jobban megismer az végtelenségig jó embernek gondol.Szeretem az érzelmes zenéket, a rendes lányokat.Fura az értékrendem.Néhol ez a " trendi" néhol meg az ellentettje...
  6. Én eddig undorítónak tartottam más barátnőjét elvenni.DE..sajnos beleestem egy lányban akinek van barátja.én egy....féregnek gondolom magamnak a srácot ismerem, jártunk bulizni.Szegény csaj nem jött rá,hogy a srácnak csak a testi kontaktus miatt kell.Én szombat hajnalon ittas állapotban elmondtam neki,felnyitottam a lány szemét és elsírta magát nekem.Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel egyszerűen olyan mód büntudatom van csütörtök óta,hogy nem hiszitek el.Én érzem rohadéknak magam ,mikor a barátja egy ... Nem igaz,hogy ilyen nyominak van ilyen szép barátnője.De az sem,hogy ilyesmire vetemedek.Harcolok magammal. Lebeszélni nem lehet róla, nem szereti mégis ragaszkodik hozzá.Bonyolult ez az egész.Bár abban reménykedek,hogy előbb utóbb szétmennek.Most lesz jogsim-> Kocsi a seggem alá-> kocsikázás-> kialakul.Elmondása szerint bír engem és tetszek is neki csak több okból nem lehet összejönnünk..
  7. warnboy

    A pasik 5 hibája amin bukhat a dolog!

    A randizáshoz nincs végigjátszás, esetleg Trainer,vagy tutorial.Elnézést a közhelyes kifejezések miatt,talán túl sokat játszottam mostanság.Szóval annyi a lényeg,hogy néha mikor magad adod az se jó.Én sokszor játszom a nagy menőt belül meg sírok.Első randi,legalábbis olyasmi..Épp szombaton történt meg velem megismerkedtem egy baráti körrel.3-4 lány eleinte nem tudtam mivel a közelükbe férkőzni ,így valami közös témát találtunk.Elkezdtünk csocsózni ,majd odaültem közéjük.Eleinte piszkálgattuk egymást majd átalakult normális beszélgetésbe.Komoly témákról beszéltünk, nem holmi időjárás, esetleg "mit néztél a tvbe ? " kérdések.Voltam már nem egy randin de ez volt a legmegragadóbb.Ajándékozást személy szerint én emberfüggőre mondom.Megismerkedünk személyesen,majd megismerjük picit jobban msn-en.Majd találkozó, általában ez a "menetrend". Persze ez nem feltétlenül a legjobb.De megszokás.Ez vált be,legalábbis számomra.Volt mikor áruházban szólítottam le egy lányt ,de abból se lett hosszú kapcsolat. Ajándék : nem minden esetben vezet a megnyeréshez. "Amit adok": mindig magad add,ne foglalkozz azzal,hogy ki mit gondol.Szard le a világot , legyél te a világ.Nem jött össze? ÉS?? jöhet a következő.. norbi
  8. warnboy

    Hol a legjobb a szex?

    Helyzet és emberfüggő...De a legbiztonságosabb az ágyban,mint ahogy írták nincsenek fölösleges betolakodók,meleg van, ideális esetben nem zavar senki..
  9. warnboy

    Formula 1

    Brawn GP-kre nagyon kiváncsi leszek!!
  10. warnboy

    Gyúrjunk wazze!

    nem rég kaptunk egy nagyobb török származású táplélék kiegészítőt, nos napi 3 adag: reggel , délben, este.mellé rágyúrok a kivánt hatás könnyen elérhető? ha elkezdem, és abba hagyom leengedek mint 1 lufi?mellékhatása van? ha érdekel rakok róla fel képet.
  11. warnboy

    Formula 1

    tetszik a video
  12. warnboy

    Kedvenc Vers, Idézet

    A tuning olyan betegség,amit ha egyszer elkezdesz nagyon nehezen tudsz belőle kigyógyulni. /saját/
  13. warnboy

    Tanár beszólások

    föci óra jelentés , 2 lány hetes, 2 perce várunk h elkezdjék a tanár megszólal, talán a hölgyek megkinyithatnák az ajkukat.. erre beköptem, tanár úr melyikre gondolt ? !
  14. warnboy

    Hálózati problémák

    szia a kezelőfelületbe már bejutottam a laptoppal(rajta lévő elsőnek csatlakozott géppel) belehet menni a kezelőbe nos olyan gondom támadt amit már fél napja próbálok eredménytelenül megjavitani,hogy wifirouterre csatlakozik a laptop de internet nincs rajta.hogyan tovább? segitsetek! 192.168.1.1 az alap ip cim és nem tudom a dinamikus ip-t beállitani automatikusra ha az ipt manuálisan akarom belőni neki.. várom válaszod köszi h irtál SZERK: rendszer visszaállitás megoldotta
  15. warnboy

    Hálózati problémák

    szeva az a gondom v van egy Tplink TL-WR542G típusú routerem szépen osztja szét a netet csak az a baj ,hogy az is kap netet akinek nem szeretnék ingyen netet adni. történetesen a szomszéd netezik a wifimről, nem tudom elérni a router kezelő felületét, hiába irombe amit a routerrel kaptam papirt admin admin 192.168.1.1 bármit beirok , olvastam már nem egy fórumot de nem enged be várom segitséget sziasztok köszönöm üdv
  16. Én szoktam hülyíteni az ilyen féle lányokat. Egy ideig vicces,aztán meg rájön és lehord mindennek..
  17. warnboy

    Nagy mell, vagy kicsi?

    Testalakhoz arányos szerintem.Ha ezt nem vesszük figyelembe inkább a dús keblű nők tetszenek,bár van egy határ ahonnan...
  18. warnboy

    A tanga mindent elad?

    Szerintem csak a sex miatt, de ott is jobban a férfiaknak csinálják az efajta reklámokat.
  19. warnboy

    Szakitás két év után!Mit tennétek?

    Szerintem egy ürügy volt ez a féltékenység..
  20. warnboy

    Kinek milyen autoja van?

    Friss jogsival mamám Lancia Delta HF integraléját kapom meg(erősebb túrbós változat),de valszeg egy Tigrára váltok, esetleg calibrára.Valami csajozós kocsi kellene 800-ig
  21. nekem Pisti ajánlotta,az internet kávézó tulajdonosa ahova addig jártam mig nem volt netem.
  22. warnboy

    Ti hogyan borotváljátok?

    Nincs mit. Képet küldhetsz pm-ben a kész munkáról
×
×
  • Create New...