Jump to content
PirateClub.hu

THX

Veterán
  • Pontszám

    122
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden tőle: THX

  1. THX

    Édességek

    Rebarbarás csokoládétorta Hozzávalók: sárga tortalap (24 cm átmérőjű), illetve amilyen kapcsos tortakarikánk van a krémekhez: 75 dkg rebarbara, 30 dkg (mélyhűtött) málna, 10 lap vörös zselatin, 5 evőkanál málnaszörp, 5 evőkanál cukor, 2 evőkanál meggylikőr, 20 dkg fehér csokoládé, 25 dkg krémsajt, 25 dkg tehéntúró, 5 dkg porcukor, 2,5 dl tejszín, 4 evőkanál pisztácia (darabolva) A málnát kiolvasztjuk, a rebarbarát megtisztítjuk, 2 szálat félreteszünk, a többit 2 cm-es darabokra vágjuk. A zselatint hideg vízben áztatjuk. A málnát finom szitán átpasszírozzuk. 4 evőkanál málnalét 5 evőkanál vízzel és 4 evőkanál cukorral felforralunk, a rebarbara-darabkákat beletesszük. 5 percig főzzük. A tűzhelyről levéve hozzákeverjük a kifacsart zselatint, majd a málnapürét és a likőrt is. A csokoládét 1 evőkanál vízben feloldjuk, kissé kihűtjük. A sajtot, túrót és porcukrot krémesre keverjük, majd a csokoládéhoz adjuk. A felvert tejszínhabot is ehhez a masszához keverjük, kihűtjük. A tortalapot kétszer vízszintesen elvágjuk. Az alsó karikát a kapcsos tortakarikával rögzítjük. A fehér csokoládékrémmel az alsó lapot megkenjük (a csokoládékrémből tegyünk félre a torta külsejére), ráhelyezzük a következőt, amit rebarbarakrémmel kenünk meg. Rátesszük a 3. lapot, és legalább egy órát a hűtőbe tesszük. Kivéve levesszük a kapcsos tortaformát, a tortánk tetejét és oldalát megkenjük a félretett csokoládékrémmel. 3 órára visszatesszük a hűtőbe. A maradék cukrot, málnaszörpöt két evőkanál vízzel felforraljuk, a maradék rebarbaraszálakat vékony szilánkokra szeljük, és a lében egy percig pároljuk, utána lecsepegtetjük. Tálalás előtt a torta tetejét lazán díszítjük a rebarbaraszilánkokkal, és megszórjuk fölül és oldalt is a vagdalt pisztáciával. Elkészítési idő: 65 perc Egy adag: 2830 kJ/675 kcal Ajánlott ital: édes vörösbor - Full Ruby Portwine
  2. THX

    Édességek

    Rebarbarakrém karamellizált rebarbaradarabkákkal díszítve Hozzávalók: 0,5 kg vörös húsú rebarbara, 3 dl víz, 15 dkg cukor, fél citrom, 2 db tojás, 2 evőkanál étkezési keményítő, 1 dl tejszín A rebarbarát, ha szükséges, meghámozzuk, 10 dkg-ot félreteszünk belőle egészben, a többit apró darabkákra vágjuk, 10 dkg cukorral és a vízzel 10 perc alatt puhára főzzük. Kissé kihűtjük, a citromot kifacsarjuk, levét hozzáadjuk, pürésítjük. A tojásokat feltörjük, a sárgákat 2,5 dkg cukorral habosra kikeverjük. A keményítőt kevés vízben feloldva a püréhez adjuk, 2-3 percig kevergetve főzögetjük. Folytonos keverés mellett a tojássárgákhoz öntjük, majd az egészet - változatlanul kevergetve - egészen forráspontig hevítjük, majd átöntjük egy tiszta edénybe, lefóliázzuk, kihűtjük. Egy rozsdamentes fémedényben a maradék cukrot világosbarnára karamellizáljuk, majd a félretett, időközben felaprított rebarbaradarabkákat gondos kevergetés mellett karamellizáljuk. Szintén kihűtjük. Külön a tojásfehérjét és a tejszínt is kemény habbá verjük, egyenként lassan a krémhez keverjük. Tálaláskor a karamellizált gyümölcsdarabkákkal díszítjük. Elkészítési idő: 40 perc Egy adag: 5400 kJ/1290 kcal Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Aszú 4 puttonyos 1999
  3. THX

    Csokis italok.

    Ez nem csokis de azért berakom Rebarbarakoktél 1 liter alkoholmentes koktélhoz 2 kg rebarbarát megtisztítunk, nagyobb darabokra aprítunk. 20 dkg kristálycukorral, 2 dl vörös ribizkelével és 2 dl vízzel felforraljuk, és 15 percig lassan főzzük. Egy szűrőt ritka ruhával kibélelünk. Egy edényre helyezzük, felöntjük a szörppel, és egy éjszakán keresztül hagyjuk lecsöpögni. A nyert lét 0,5 dl málnaszörppel keverjük el, poharakba elosztva jégkockával szervírozzuk.
  4. THX

    Édességek

    Rebarbararétes kókuszöntettel Hozzávalók: 32 dkg leveles tészta (a sarkai épek legyenek), 30 dkg rebarbara, fél citrom, 8 dkg cukor, 1 evőkanál vaj, 5 dkg őrölt mogyoró, liszt a szóráshoz, porcukor a szóráshoz, mentalevél a díszítéshez az öntethez: fél citrom, 1 teáskanál kukoricakeményítő, 1,5 dl kókusztej (dobozban kapható), 2 dkg kristálycukor, 2 tojássárgája Egy nagyobb konyharuhát vagy abroszt a konyhaasztalra terítünk, kevés liszttel megszórjuk. Kiterítjük rá a leveles tésztát, megszórjuk a mogyoróval. A rebarbarát, ha szükséges, meghámozzuk, kis kockákra vágjuk, a citromot kifacsarjuk, és a cukorral együtt a rebarbarával elkeverjük. Ezt elosztjuk a kiterített tésztára, felül legalább 2 cm-es sávot üresen hagyva. Az abrosz segítségével feltekerjük a rétest, a végeken vizes ujjal összenyomkodjuk. A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a rétest nagyobb tepsibe tesszük úgy, hogy a varrat alul legyen. Olvadt vajjal megkenjük. Sütőpapírral letakarjuk, felül néhány helyen megszurkáljuk. A sütő középső rácsán 30-40 percig sütjük, közben vajjal még kenegetjük. Az öntethez a citromot kipréseljük, a citromlét a keményítővel egy edénykében elkeverjük. A többi anyaggal is vegyítjük, kevergetve felforrósítjuk, amíg besűrűsödik. Kihűtjük. A rétest tálaláskor porcukorral megszórjuk, meleg vagy hideg öntettel tálaljuk, mentalevélkékkel díszítjük. (Kókuszöntet helyett pudingporból készült vaníliakrémmel, de akár vaníliafagylalttal is tálalhatjuk.) Elkészítési idő: 70 perc Egy adag: 1150 kJ/266 kcal Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Mylatta Cuvée 2003
  5. Marhahús rebarbarával és újhagymával Hozzávalók: 30 dkg rebarbara, 3 szál újhagyma, 40 dkg marhafelsál, 2 evőkanál olaj, 2-3 evőkanál szójamártás, 2 evőkanál kristálycukor, fél teáskanál fahéj, fél teáskanál gyömbérpor, só, bors A rebarbarát és a hagymát megtisztítjuk, majd 3 cm-es hasábokra vágjuk. A hagyma zöldjét külön tesszük. A húst kisebb kockákra vágjuk. Egy nagyobb, vastagabb serpenyőben az olajat felforrósítjuk, a húst jól átpirítjuk, majd kivéve félretesszük, melegen tartjuk. A hús után maradó pecsenyelében (amit, ha szükséges, kevés olajjal pótolunk) a hagyma fehér részét, és a rebarbarát pároljuk, hozzáadjuk a szójamártást, cukrot, fahéjat, gyömbért is, s állandó rázogatással még pár percig tűzön hagyjuk. Ha szükséges, kevés vizet adhatunk hozzá. Végül a húst és a hagyma felaprított zöldjét is a serpenyőbe tesszük, jó forróra hevítjük együtt, szükség szerint sózzuk, borsozzuk. Párolt rizzsel tálalhatjuk. Elkészítési idő: 30 perc Egy adag: 1200 kJ/290 kcal Ajánlott ital: száraz vörösbor - Egri Syrah 2003
  6. THX

    Csokis italok.

    Az egyik osztálytársam odavan a csokiért. D Szólok neki hogy nézze meg.
  7. THX

    Levesek

    Kulajda kicsit másképp Hozzávalók: 2-3 nagyobb burgonya, egy csésze friss gomba vagy egy marék szárított gomba, 2 dl tejföl, 1 evõkanál liszt, 2 dkg vaj, 2 tojás, kapor, só ízlés szerint. A gombát felszeleteljük (a szárított gombát beáztatjuk) és a vajon megpároljuk. Felöntjük húslevessel vagy vízzel, hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, megsózzuk és puhára fozzük. A tojásokat felverjük a tejföllel, beleszórjuk a lisztet és a levesbe öntjük. Kicsit fõzzük még és végül a kaprot is hozzáadjuk. A kész levesbe tehetünk keményre fõtt tojást egészben vagy felébe, negyedére vágva.
  8. THX

    Levesek

    Kulajda (nevenincs leves) CSEH RECEPT Hozzávalók: burgonya, gomba, tejföl, tej, liszt, vaj, kapor, só, köménymag ízlés szerint. A kockára vágott meghámozott burgonyát kevés köménymaggal és a gombával feltesszük fõni. Egy pohár tejfölt tejjel, egy evõkanál sima liszttel elkeverünk és a felforrt levesbe öntjük. Hagyjuk együtt fõni még két percig, tehetünk hozzá még kevés tejet, egy kanál vajat. Végül apróra vágott kaprot szórunk bele. Forrón és hidegen egyaránt finom.
  9. THX

    Levesek

    Savanyú kenyérleves (Kyselo) CSEH KAJA Hozzávalók: 1/4 l kenyérélesztõ, egy marék szárított gomba, köménymag, 2 evõkanál vaj, 1 fej hagyma, 4 tojás. Elõször a kvászt (kenyérélesztõt) készítjük el. Egy félliteres edénybe negyed liter langyos vizet öntünk. Szétmorzsolunk bele 3 dkg élesztõt és elkavarjuk kb. 3 púpozott evõkanál liszttel. Nagyobb darab kenyérhéjat adunk hozzá, letakarjuk az edényt és másnapig meleg helyen hagyjuk állni. Aztán elõkészítjük a levesbe valót, pl. burgonyát fõzünk. A kenyérélesztõt elõzõleg felfrissítjük langyos vízzel és hagyjuk egy éjszakán át kelni. Másnap sós vízbe odatesszük fõni a gombát a köménnyel, és amikor megpuhult, hozzáöntjük a megkelt kenyérélesztõt és ezzel a fõzetet besûrítjük. Együtt fõzzük tovább, és megzsírozzuk vajon habosra futtatott apróra vágott hagymával. Külön híg rántottát készítünk vajon, és minden tányérra rakunk belõle, vagy az edénybe tesszük az elõzõleg megfõtt burgonyával együtt.
  10. Stahl Judit - Enni Jó! törölve Sthal Judit összes receptje http://xgamez.uw.hu/sthal.htm
  11. THX

    Receptek kérése,vélemények

    Látom nagyon vágod a főzőcskézést.
  12. THX

    Milyen zene jön be?

    Én mindent meghallgatok
  13. THX

    Mi a kedvenc autód?

    Ezt ma fényképeztem Szlovéniában D BMW 645Ci Remélem nem gond ha egy picit nagy a kép.
  14. THX

    CD-DVD Borítók!

    www.cdcovers.cc
  15. THX

    AMD vagy Intel?

    Nekem az van. És nagyon f*sza.
  16. Egyik nap az jutott eszembe, hogy vajon lehetne-e abból a hőből újra villamos energiát csinálni amit a számítógép termel. Hát most tuti, hogy azt gondolod, ez aztán milyen elvetemült ötlet... én úgy gondolom, azért nem árt megpróbálni, de nyílván csak a poén kedvéért... A vízhűtésű számítógépem kb. 150 Wattal fűti a benne lévő vizet, ha nagyon lecsökkentem a vízáramlás sebességét akkor meg tudom azt csinálni, hogy kb. 2 óra alatt 55 fokos legyen a hűtőfolyadék (kiveszem a radiátort a rendszerből és csak kb. 3 liter folyadék van benne). Normál, szoba hőmérsékletű folyadékot meg egyszerű "előállítani", egyszerűen csak bele kell tölteni csapvizet egy kannába és nem kell vele csinálni semmit. Tehát adok két különböző hőmérsékletű folyadék. És ha kicsit gondolkozunk, akkor eszünkbe juthat, hogy hőmérséklet különbségből lehet energiát fejleszteni. Van jobb és rosszabb hatásfokú megoldás. Én most egy kb. 1% hatásfokút mutatok be, ami lássuk be nagyon kevés. Három alumíniumból készült hűtőblokkből és két peltier elemből korábban szendvics szerű összeállítást csináltam, íme: Az alumínium tömbök között az a fehér izé a peltier elem. A peltier elem olyan, mint a csokis pilóta keksz, két kerámia lap között van némi töltelék, a töltelék spéci anyag, ami arra képes, hogy elektromos áram tatására egyik fel a kerámia lapnak lehűl, a másik pedig irdatlanul felmelegszik. A folyamat fordítva is működik, vagyis ha a kerámia lapok egyik felét hűtöm, a másikat melegítem, akkor villamos energiát produkál a peltier elem. Sajnos rendkívül keveset termel egy modul.... Az előző képen látható szendvics szerkezetet hőszigeteltem (az alábbi képen a fehér tömb). Két edénybe vizet tettem. A pirosba meleg vizet a szürkébe hideg vizet. Két szivattyút használtam, az egyik a meleg vizet keringeti a másik a hideg vizet. A sárga Voltmérőt a peltier elem elektromos kivezetésére csatlakoztattam. Látható, hogy 2.43 Volt keletkezett, ami nem túl sok. És ahogy hűl a meleg víz úgy csökken a feszültség: A hideg víz kb. 30 fokos volt, ami már nem igazán hideg: A meleg víz kb. 45 fokos volt: De amikor egy 12 Volt 5 Wattos izzót rácsatlakoztattam, a 2.2 Volt majdnem 1 Voltra csökkent: A feszültség csökkenés érthető, hisz a peltier elemnek van belső ellenállása (hisz nem szupravezető, meg ha nem lenne belső ellenállása, akkor meg lenne oldva a világ energia gondja, hisz korlátlan teljesítményt lehetne róla levenni) és amikor az izzó leterheli a 2.2 Voltos kimenő feszültséget, akkor a belső ellenállás miatt a kimenő feszültség kisebb lesz. Senkit nem untatok tovább az elektronika rejtelmeivel, nézzük a nyers valóságot. Hát nem valami „zsír” dolog ez a 1 Voltos feszültség, hisz az izzószál alig parázslik. Gondoltam egy nagyot és kimentem a hóra, kanalaztam egy nagyot és belenyomtam egy csomó havat a hideg vizes edénybe. De gyakorlatilag a 2 liter hó 2 másodperc alatt elolvadt. Ekkor kimentem a jégre Belenyomtam annyi jeget a hideg vizet tartalmazó edénybe, ami egy Titanic-nak is elég lett volna és láss csodát: 5 fokos lett a víz: No ekkor már 3.5 Volt körül volt a kimeneti feszültség és az izzó is lelkesebben világított: Most már csak az jöhetett szóba, hogy a 40 fokra hűlt meleg vizet, tovább melegítem. Így egy fém lábosba beleöntöttem, majd azt a gáztűzhelyen felmelegítettem: Közben a hideg víz 1.3 fokosra hűlt: A meleg víz kb. 64 fokos volt: Közben olvadt ám a jég, így pótolni kellett, szerencsére most van bőven az udvaron ) Valamivel több, mit 6 Voltot tudtam kicsiholni, ami szintén nem valami sok, főleg ha figyelembe vesszük, hogy már több, mint 60 fokos hőmérséklet különbséget csináltam a peltier elem két oldala között: Most ezzel zárul ez a kísérlet. Mivel szép lassan hűlt a meleg víz és a jég is elolvadt így kb. fél óra múlva kialudt a "pilács". Ha tisztességesen hőszigeteltem volna a meleg és hideg vizes edényt, akkor nyílván óra hosszat világíthatott volna ez a kis izzó. Vicces, ha kiszámolom, akkor 12 nap alatt tudna 10 Forint értékű villamos energiát előállítani, a számítógép pedig ugyanennyi idő alatt meg több, mint 1000Ft-ot lendít a villanyszámlán. Ja aki esetleg tudja mi az a hőszivattyú és hogy működik, ami szintén áramot termel, az írhatna nekem egy mail-t....
  17. THX

    Milyen csaj jön be?

    Jessica Jaymes.
×
×
  • Create New...